Apám a megértés ellenére itthon fog, és ellát pár tanáccsal hogy hogyan is kéne átváltozni egyik állapotból a másikba. Reggel már nem találtam magamon egy karcolást sem, talán a felébredt erõm miatt? Biztosan, de addig is alszom, két teljes napon keresztül. Nem tudom mi van velem, a hiperaktívságom ellenére a történtek engem is kimerítettek. Amit apám, és anyám érdekesen szemlélnek. Valamikor péntek kora délelõtt kelhetek fel, és elsõ dolgom volt enni egy hatalmasat. Utána kicsit sziesztáztam  a kanapén, és eszembe jutott Desiré. Nincs itthon senki, és esteledik… nem , nem mindjárt a vérfarkasságommal járó átalakulásra , meg a hörgésre, meg a vérre kell gondolni. Csupán egy átmulatott éjszakát szeretnék, és nem egyedül… a jelszó „ Last Chance” . Magamra öltök egy tapadós sötétzöld, hármon negyedes ujjú felsõt, meg valami nadrágot, csukát, és megyek is. Gyalogosan közelítek, mert így valamivel egyszerûbb.

Azonnal a szõke hajat keresem, de annyi az ismerõs akivel pacsizni kell hogy csak egy perc múlva érek a pulthoz.

- Hello! Látom jól megy a bolt. – búgom a sertepertélõ lovag irányába mosollyal az ajkaimon. Szép szemeivel engem méreget, de valaki már mellém is vágódik .

 - Szia!- hajol közelebb , szinte az orrunk is összeér, és egy fürge csókot nyom ajkaimra. Itt mindenki elõtt, hirtelen a tüdõmbe szorul a levegõ, és forróság szökik az arcomba. - Jól nézel ki. - vigyorogja.

- Köszi. - makogom neki, mert most a meglepetése miatt ennyi hagyta el a számat. Kicsit csendesebb estének ígérkezik a mai. Én pedig narancslevet kaptam, mint egy kisgyerek. Kérni szeretnék piát, de a többi pultos sem szolgál ki. Biztos szólt nekik, így dög unalom lesz a buli. Lassan hajnali  két óra. Az utolsó vendégek éppen most lépdelnek ki a bejáraton. Én pedig a pultra könyökölve halál nyugalommal molesztálok egy árva kis mogyorót.

- Menjünk hozzám. - felnézek Désre, aki éppen megragadja mindkét csuklómat, és indulunk is hozzá. A friss levegõ feldob, és megszûnik az a nyomott hangulat , amit a pia hiánya okozott. Fent vagyunk a házában…

- Logan leülnél egy percre?Beszélnünk kéne. - kéri szépen, én pedig helyet foglalok mellette a kanapén.

- Okés. Mirõl van szó?

- Sikerült otthon rendezned a dolgokat?

- Igen, habár a bátyám nagyon haragszik rám. Szerinte nem érdemlem meg, hogy a testvére legyek. – elszomorodom a fivérem konokságán, hiszen eddig jól megvoltunk, de most hogy itt van Desiré, valahogy még irtózik a jelenlétemtõl is. - Apa azt mondta, hogy te valami inizé vagy. - apu már a ruha illatából kiszúrta hogy ki is Desiré, és csupán ennyit mondott, de nem is tudom már mi volt a vége, de fura szó volt…

- Incubus- helyesbít a kicsit latin szójárású szóra.

- Azaz. Az mi?- bólogatva kérdezem tõle, mert én egy csomó latin szót meg kellett tanuljak, de ezt nem ismerem valami folytán.

- Vágydémon. Emberi energiával táplálkozunk, amihez szex által jutunk hozzá. Persze nem kell feltétlenül meghalnia az áldozatunknak, és nem minden aktus során táplálkozunk. – magyarázza el nekem szépen, hogy megértsem. Ha lefekszik valakivel hmm? Lelkem megnyugszik, azt hittem hogy hirtelen egy vérengzõ szörnyeteg.

- Habár én most kimondottan éhes vagyok. – tehát rám fáj a pici fogad, csillogó szemekkel kicsit kacarászva mászom ölébe. lassan észhez kapva dönt a kanapéra, és „táplálkozni” óhajt. Kicsit hangulatromboló ugyan hogy elsiet a szobába egy kis segédletért, de nem okoz csalódást. Finoman bánik velem, és teljesen kitölt, amitõl a hideg futkos a hátamon. Egy egy lökésnél kisebb nagyobb hangocskák csúsznak ki a torkomon, amit élvezettel hallgat. Végül mellkasomra dõl, és haja arany fonálként siklik végig bõrömön. Ami kellemes érzéssel tölt el.

- Dés. Megmutatod az igazi alakod?- suttogom fülébe, és átkarolom meleg bõrével fedett testét.

- Csak, ha nem futsz el azonnal sikítva. - olyan szörnyû lenne? nem értem ezt miért mondta.

- Nem mintha tudnék- kúszik arcomra egy kis vigyor , immáron félig lemerítve. Engedek ölelésembõl, és õ hátrakönyököl, majd mélyen a szemeim világába mélyed. Arca lassacskán átvált fakóbb színbe, ahogy haja is. Most már ezüstösen csillog, szemei rikító sárga színûek, és szarvai vannak… ilyen lenne a valódi alakja, Kicsit rettegek, torkom összeszorul, és apró levegõket veszek, mert még mindig bennem van, és nem csak az arca változott. Kicsit megszeppenve szólalok meg, vékonyka kis hangomon…

- Désiré... te...- kicsit remegõ kézzel nyúlok az arca irányába. Elõször megtapintom az egyik szarvát, csupán ujjheggyel. Mire már megnyugodtam volna a kezem irányába néz, én pedig félve rántom el onnan. Hangosan kifújja a levegõt, és elmosolyodik. Nagy szemeket meresztve próbálkozom tovább. Kezem most elõször arcán simít végig, e közben engem enged felülre, és röhögcsélve figyeli félénkségem. Nem tudom miért, már megint elõtûnik a farkas farkinca, és a fülek, de most már hegyes szemfogakat is érzek a számban. Értetlenül nyalintok rajtuk végig, az elsõ átváltozásom is akkor történt amikor Dést védtem a fivérem mocskolódó szavaitól szemben. Õ hozta volna ki belõlem, nem tudom. Odahajolok nyakához, és körbeszagolgatom, milyen finom illat… talán azért van, mert  a felsõjével aludtam volna? Elhajtom fürtjeit, és elõbukkan a manó szerû hegyes fül, de érdekes. Ilyet még nem láttam, pedig aztán… Visszatérek az arca irányába, és szemeim ékkövekként csillognak versenyt az övéivel. Lesütöm pilláimat, és egy határozatlan csókot nyomok vigyorgó ajkaira, õ pedig finoman viszonozza azt. Nem vigyáztam, hegyes fogacskáimmal megszúrhattam  ajkait, mert vér csorog a szája mentén. A vasra hajazó bódító illat, és a látvány késztet arra hogy lenyaljam onnan. Amit õ csak halkan tûr, és nagy nehezen, de kihúzódik belõlem, nekem pedig azonnal fáradtság ül a szemeimre. Fejem kicsit lehanyatlik, de fent tartom , mert nem akarok azonnal kiütöttnek látszani.

- Aludjunk, pihenned kéne… - hónomnál fogva emel meg, és fektet maga mellé. Immár mind a ketten megváltoztunk, a démoni alakja mellett hajtom fejemet nyugovóra. Tetovált feléhez bújok, és farkincámat odakanyarintva ölelem át, megnyugtató ez az illat.

*~*~*~*

Másnap korán reggel felkelt a szükség. Még mindig úgy nézek ki ahogyan elaludtam, akkor változtatom ezt az alakot amikor akarom, bár tegnap a természet is rásegített az újbóli átváltozásra most kicsit mint ha könnyebben ment volna. Belejövök én ebbe! Kisomfordálok a fürdõbe, és megmosom az arcomat, most már sokkal energikusabb vagyok, mint voltam. Lóbálom egy kicsit farkincámat, már ne tessék félreérteni. Füleim pedig azonnal hátrairányítom, mert hangokat hallottam a szobából, Dés felõl. Biztosan csak felébredt. Kinyitja teljesen az ajtót, én pedig automatikusan odanézek, mezteleeen…

Arcomra pír szökik, és inkább nem nézek oda, akkor még meg sem tudnék mukkanni, most pedig össze vissza fecsegek, egy csomó hülyeséget. Mire õ egy mosollyal kísért mondatot biggyeszt közbe.

- Neked is jó reggelt Logan! - megcirógatja fülecskéimet, és arcon csókol.

- Neked is. – nézek fel a magas alakra, és a még mindig szürkés bõrre. – Miért nem változol vissza?- pislogom értetlenül.

- Akkor változom vissza amikor akarok, persze ha nem tetszik akkor visszaváltozom ha kell. – heves csapkodásba kezdek, és megint sikerül megsebeznem magam a saját protkómmal.

- Ne, ne ! Én nem félek tõled, nem kell ! – egyik kezemet az apró sebhez teszem, és rászorítom két ujjamat, a vérzést kicsit csillapítva. Õ meg csak figyel, és fülel.  

- És ezeket hogyan tüntetem el? – piszkálja az arcomat a farkincájával. Lefogom a kezeit, mert kezd zavaró lenni.
- Majd eltûnik.
Remélem nem kell részleteznem, hogy hogyan, mert ennyire nem vagyok jártas az õ "világukban".
Felkel, majd édesen maga elé tekeri a farkát. Nagyon aranyos. Õ tényleg egy cicafarkas. Adok neki ruhát, mivel a sajátja jelenleg nem felelnének meg. Abban a régi pulcsiban szinte elveszik.
- Köszönöm. – mosolyodik el, én pedig  kiengedem a lakásból. Tekintetemmel hosszan követem még. Remélem rendben lesz a kicsike. Szívesen játszadoznék még vele.

Egy teljes hétig nem találkozom vele. Gondolom otthon kell maradnia. Habár õ gyorsabban gyógyul, mint az átlag, az a harapás nem volt szép. Meg azért az otthoniakkal is meg kell küzdenie.
Péntek este van, és az éjszakai mûszak csak most kezdõdik. A hely megtellik fiatalokkal, és rendesen fogy a pia, nincs egy fél pillanat szabadidõm se.
- Hello! - hallok meg egy édes hangot. - Látom jól megy a bolt.
Arra fordulok, és meglátom a vidám Logan-t. A mosolya csábít, és már megint felfigyelnek rá néhányan. A jelölésem már eltûnt, így ezt egyáltalán nem csodálom.
- Szia! - hajolok hozzá, és megcsókolom, ezzel elriasztva a többieket, s zavarbahozva Logant. - Jól nézel ki.
- Köszi - motyogja.
Tényleg jól áll neki a sötétzöld háromnegyedes ujjú póló. Valahogy sokkal szexibb, mint eddig. Süt belõle a vágy, és az energia. Imádom ezt a párosítást. Csak érjek a dolgom végére, és úgy el fogom szórakoztatni, mint annak rendje, és módja.
Elé teszek egy narancslevet. Ma nem ihat alkoholt. Beszélni szeretnék vele.
Hosszú a mûszak, és közel a hajnal, mire végzek. Logan a pulton pöckölget egy mogyorót oda-vissza. Milyen könnyû lekötni.
- Menjünk hozzám - nyújtom felé a kezeim. A bárt majd a takarítók rendbe rakják.

Mire hozzánk érünk Logan túlzottan is felélénkül. Pattog, mint egy gumilabda, és nem tudom, mit is kezdjek vele.
- Logan leülnél egy percre? - kérdem csendesen. - Beszélnünk kéne.
- Okés. Mirõl van szó? - ül le mellém a kanapéra.
- Sikerült otthon rendezned a dolgokat?
- Igen, habár a bátyám nagyon haragszik rám. Szerinte nem érdemlem meg, hogy a testvére legyek - suttogja szomorkásan, majd rám pillant. - Apa azt mondta, hogy te valami inizé vagy.
- Incubus - javítom ki. Nem hiszem el, hogy az apja kiszagolt. Ebbõl még bajok lehetnek.
- Azaz - bólogat. - Az mi?
- Vágydémon - egyszerûsítem le neki. - Emberi energiával táplákozunk, amihez szex által jutunk hozzá. Persze nem kell feltétlenül meghalnia az áldozatunknak, és nem mindn aktus során táplálkozunk.
Szemeiben mintha megnyugvást vélnék felfedezni.
- Habár én most kimondottan éhes vagyok - vigyorgom rá, mire kuncogva veti magát a karjaimba.
Letesztelem, hogy vajon a kanapén is olyan jó-e vele szeretkezni, mint az ágyban, habár rombolja a hangulatot, hogy a hálóba kell mennem gumiért, és síkosítóért.
Élvezettel hallgatom nyögésaut, sikolyait. Olyan jó. Puha, forró, sé szûk. Imádom.
Elégedetten dõlök a mellkasára.
- Dés - suttogja rekedtes hangon. - Megmutatod az igazi alakod?
Annyira tudtam, hogy ezt nem lehet elkerülni.
- Csak, ha nem futsz el azonnal sikítva.
- Nem mintha tudnék - mosolyodik el lustán.
Ez igaz, még mindg benne vagyok. Könyökömre támaszkodom, s végig a szemeibe nézve engedem meg a estemnek, hogy visszaváltozzon. Érzem ahogy megváltozik a szemöldököm íve, a szarvaim kinõnek a bõröm elszürkül, hajam hófehérré fakul, a szemem színe vibrálóan sárga lesz, és a tetoválásom is elõtûnik.
Szemei döbbenettel vegyes félelmet mutatnak.
- Désiré... te... - makogja, és hangja elcsuklik.
Remélem nem fog elmenekülni.

Elindulok Desiré felé, imbolygok, nem vagyok jól rohadtul nem. Elém siet, és mielõtt orra esnék a saját lábamban elkap, és megtart karjaiban. Mi ez, miért történik ez velem? És a bátyám  miért viselkedik így velem? Sírni kezdek, és szipogva vágyom kicsit Des hangjára.

- Desiré. Én…én… - motyogom nevét könnyeim átitatják lassacskán felsõjét.

- Shh… Semmi baj. Majd nálam mindent megbeszélünk, jó?- kapok a fejemre egy nyugtató puszit, közelebb bújok a biztonságot nyújtó mellkashoz, de bátyám figyelme és dühe nem lankad, acsarkodva közelít a szõke herceghez.

- Nem viszed innen sehova sem. Az öcsém itt marad- kezdem elveszteni az önkontrollt, a bokámon éktelenkedõ marásból sok vér szivárgott, és a többi foghelyrõl ne is essék szó.

- Nem hagyom itt. Csak újra bántanád. – nagy levegõket kell hogy vegyek, hogy ne csukódjanak le a szemeim. - Ahogy látom rajta, semmit nem mondtatok el neki. Most idõre van szüksége, hogy feldolgozzon mindent, nem gondolod?- nem használ, álmos vagyok, és ijedt is. testem elgyengül, és nem hallom már a hangjukat.

Va-valami puha van alattam, lassan felnyitom pilláimat, és azonnal szembetûnik az ismerõs szõke lobonc.

- Desiré?- kérdem hitetlenül, ám most futott át az agyamon a történések sorozata. Hirtelen felülök , és gyorsan ellenõrzöm hogy még mindig van- e farkincám. Rámarkolok a prémre, és csalódottság fut át szívemen. - Akkor nem álmodtam?- kérdem hangosan, pedig azt hittem ez csak egy hülye álom, és hogy elmúlik mire felébredek.

- Sajnálom, de nem.

 - Mégis mi ez az egész? Valami rossz vicc?- fakadok ki hisztisen.

- Nem az. Úgy tûnik, hogy te egy farkasember vagy, vagy ha úgy jobban tetszik vérfarkas, esetleg likantróp. Valószínûleg az egyik, vagy mind a két szülõd szintén farkas, és neked most jöttek elõ a képességeid. - miket beszél ez? ilyet csak történelem órán tanítanak, biztos hogy csak viccelt, és ezek a fülek meg a farok csak valami mûanyag hülyeség.

-Mih? Ez nem lehet valóság! Nem!- érzem hogy szemeim megint elnehezülnek a könnyek által, és próbálom a fülecskéimet leszedni magamról, hé, ez fáj! Megfékez csuklóimnál fogva, és mélyen a szemeimbe néz. Még mindig zafír szín sárgák, nem múltak el a bátyámmal való csetepaté után.

- Hagyd abba! Rajtad kívül rengeteg más lény is él ilyen képességekkel a világban. - valahogy kezdek hinni szavában, megnyugtató a hangja, de ez akkor is abszurd, ilyen csak legendákban van.

- Te is...?- reménykedve nézek fel rá , füleimet hátrasunyva.

- Nem –libbennek meg a hosszú tincsek, én pedig újra elkeseredem egy picit. De felvetek még egy lehetõséget, hát ha bejön.

- Akkor te tünde vagy?- kicsit bizonytalan vagyok benne, de a kinézete tökre arra hajaz, és ha már a természetfelettinél tartunk miért ne lehetne az ?

- Az sem. Én démon vagyok. - hirtelen kicsit lefagyok, mert beugrik hogy mi mit csináltunk itt kettesben nemrégen. Egy démonnal?! Jónak jó-jó volt, de kicsit lesokkolt. Ezek alapján már kezdem sejteni mirõl vitatkoztak anyuék otthon, amikor kihallgattam õket.

- Dé-dé-démon?- hangom csúszik vagy két oktávot felfelé, meglepõdésem kifejezésére.

- Igen, de nem bántok senkit sem, ha nem muszáj, ahogy az igazi alakomban sem mutatkozom.- kíváncsivá tett, ha nem szõke és kék szemû akkor micsoda? Talán fekete haja van és vörösen izzó szemei?

- Igazi alak? Látni akarom!- élénkülök meg, õ is látott már engem ilyen állapotban, és én is roppant kíváncsi vagyok hogy hogy néz ki.

- Majd, ha otthon beszéltél a szüleiddel, és képes leszel elfogadni magadat. – csitít le, és én pontosan úgy érzem magam mint ha egy kisgyerek lennék. Egy perc néma csend után megtöröm a csendet.

- És ezeket hogyan tüntetem el? – csiklandozom arcát a hosszú selymes farkas farokkal. Megfogja a mancsomat, és megakadályoz a piszkálásában.

- Majd eltûnik. – feleli nemes egyszerûséggel. Kikelek az ágyból, de csak most döbbenek rá hogy egy szál alsóban virítok elõtte, most legalább van haszna ennek a portörlõnek hátul, magam elé hajtom, és visszakérem a ruháimat, de a farkat nem tudom elrejteni. Des gondomat meglátva ad egy hatalmas kapucnis felsõt, amiben eltûnök, de legalább eltünteti a lényeget.

- Köszönöm. – mosolygok rá, és haza indulok. Félek mi lesz, mert a testvérkém biztos bemártott, de a rejtekúton szlalomozok haza. Benyitok, csend. Aztán meglátok egy kis pislákoló fényt a nappaliból.

- Gyere Logan… - hív apám hangja bentrõl, én pedig magon kínosan húzogatom magamon a Desiré illatú textilt. Leülök elé a székre, és kínosan sütöm le szemeimet. A franc , még mindig nem változtam vissza… De végül csak kiszúrja… Feláll, és megölel, majd kéri hogy vegyem le ezt a mi a csodát.

- Gratulálok fiam, azt hittem már sosem történik meg. – erõltet arcára egy vigyort, de látszik hogy orrát facsarja az illat. – Már megint annál az incubusnál jártál?- morog rám teli torokból.

- Figyelj az úgy volt hogy… - nem tudtam kimondani amit akartam , mert lekavart egy hatalmasat. És meg is magyarázza a kézemelés okát…

- A bátyád elmondott mindent. – nagyot szuszog, és egy kicsit kedvesebb arcot vesz fel. - Figyelj, ha ezt akarod, hát legyen…

- Tényleg?- nézek vissza rá, és  eltûnnek az újdonságok rólam.

- Igen. A bátyád viszont nagyon ki van akadva e miatt. – folytatja, majd elém rak egy bögre kakaót. Hálás mosollyal, és egy köszönömmel hálálom meg.

- Nézd mit csinált, pedig próbáltam visszatartani. De hogy tudom felvenni ezt a formát újra?- darálom le neki, és fojtom el a hangomat a barna itallal.

Lassacskán magamhoz térek, és felébredek egy jó puha takaró által betakarva. Óhh, szép emlékek ugranak be a tegnap estérõl.  Elmosolyodom, de aztán a takaróba nyögöm azt az egyetlen szót, majd mondatot.

- Desiré. Van aszpirined?- kukucskálok a takaró alól, és észre sem vettem hogy ott áll már mellettem. És nyújtja is az orvosságot.

- Van. Kérsz valamit enni, vagy csak vitaminokat adjak, hogy helyreálljon a gyomrod?- ajánlja fel készségesen, én pedig nyöszörögve válaszolom. Zsibbad az egész alfelem, mit kaptam én tegnap, jaj.

- Vitaminok. – rántom magamra a takarót, és pihenek még egy kicsit . Szõke herceg… barna lovon. Nem, barna ló szõke hercegen! Erõt veszek magamon, és felülök az ágyban, mellkasomat már nem fedi a textildarab, csak hanyagul takarja a csípõmet. Magam elé meredek, és fogaim között sziszegem.

- Haza kéne mennem.

- Nem tartalak vissza. – remek, csak a dugásra voltam jó. Remek Logan, bár, egy csöpp reményt ad az, hogy egy ilyen helyes fickóval akadtam össze. Hmm, azok a kék csalogató szemek. Ekkor már a pár lépésre lévõ ebédlõben téblábolok egy szál alsógatyában.

- Ám a tegnap este fényében akkor jössz, amikor akarsz. – arcomra mosolyt csal, bár nem nagyon emlékszem a részletekre, csak arra hogy marha jó  volt vele, nem hittem volna hogy akar még belõlem. Odacsalom magamhoz, és gyengéden ajkaira cuppanok. Vállamnál fogva közelebb húz egy kis doromboló hanggal kísérve mind ezt. Valahogy vonzó az a tudat hogy ennyire szereti a magam fajtát.

- Maradsz még  vagy elmész? Vagy inkább elmész, és elmész? – hirtelen elvörösödöm, és szelíden vigyorgó képére tekintek. Nem bírom megállni, szerintem lesz itt még egy kis reggeli torna is. Karjaim finoman körbefonják  nyakát, és csillogó szemeimmel az övéibe nézek. Hirtelen felkap, ölében cipelve  visz vissza azon a talán 5 méteren. Finoman az ágyra dönt, és letolja azt az egy ruhanemût is rólam. Finom ajkai végigcirógatják testemet, végül combjaim belsõ feléhez veszi az irányt folyamatosan becézve azt. Finoman bánik velem, hosszasan kényeztet, amit imádok, de nem az ujjai azok amit szeretnék érezni.  Mint egy hisztis kisgyerek vonaglani kezdek, és ki is mondom ami nyomaszt.

- Elég lesz. Téged akarlak! – nyöszörgöm, és szavak nélkül kérlelem. A védelem már megvan, és el is kezdené. Istenem mit csinál már ennyi ideig? Megint sok az energiám, ez tagadhatatatlan. Átveszem a mondhatni irányítást, és szépen a hátára döntöm, majd az ölébe mászom, és lassan de biztosan magamba csúsztatom. Elsõre még csak aprókat mozdulok rajta, de fokozatosan gyorsítom a tempót, és már közel járok a véghez. Mellkasához lapulok, érzem az felhevült bõrét, és a gyors lélegzeteit. Des pedig egy puszit ad a fejem búbjára.

-  Két csodás szex alig fél nap alatt még engem is kifáraszt. – lihegem neki,  egyik keze végigcirógatja a bõrömet, ami kimondottan jól esett.

- Így örömmel kifárasztalak bármikor. - remek! akkor nem is kell mennem futni, sem úszni, csupán magánedzõként fogadom majd Desirét!  Huhh, nyami~

- Csak szavadon ne fogjalak. – kacagom, és lassan kihúzódik belõlem. Elrendezzük magunkat, és megint a konyhában találom magamat, de most már teljesen felöltözve. Megkaptam a vitaminomat, és egy cuppanós puszit. Még nézem arcát egy kis ideig, amíg csak tudom, aztán indulnom is kell hazafelé. Ennyi idõre még nem tûntem el, és a bátyus már biztosan keres. A legrövidebb útvonalon tántorgok haza, na jó, nem tántorgok, hanem hazaevickélek szépen, és keresem a kulcslyukat. A nagy semmivel.  Így fejemet nekitámasztva kaparom az ajtót, mint egy kizárt kismacska.

Halk papucscsoszogást hallok az ajtó mögül, és reménykedem abban hogy nem fog leszedni a tíz körmömrõl , amiért eltûntem egy éjszakára. Kattan a zár, és a második is kinyílik kezei között.

- Na mi van jómadár?- fogad kialudt fejjel, majd furcsán körbeszagolgat. Nem törõdöm arcot vágva arrébb tolok rajta, és belépek a házba. A szüleim már a reggelijük végén járnak, apám éppen egy kiflivéget majszolgat, anyu pedig mosogat. Intek nekik egyet, és elkezdem a napi rutinomat.

*~*~*~*

Péntek délután van, mindenki bulizik , vagy éppen gyurmászol a párjával. Én pedig itt ülök egy rohadt krimi elõtt. Ez vagy a harmadik, vagy a negyedik amit végignézek kínomban. Az egyik hosszabb szünetben kiosonok egy kis nasiért a hûtõhöz. És amint elhaladok a szüleim hálója elõtt fülön csípek egy érdekesnek mutatkozó beszélgetést.

- De hát lassan már meg kéne történnie? A bátyjánál már tíz éve így megy…- morogja anyám , és nyikorog az ágy egyik rugója. Mire válaszul apám kiteregeti a szennyest, ha szabad így fogalmazni.

- Tudod hogy még fiatal, és lehet hogy éppen ebben az évben fog rajta elõjönni. Nem várhatod el azonnal hogy mindkét fiad tökéletesen váltson alakot. – hogy mi? Ezek most direkt beszélnek ilyen zagyvaságot, mert kiszúrtak engem? De folytatják, és a muterem hangját még sosem hallottam ennyire komolynak.

- És láttad azt a nyakán?- mit kéne látni a nyakamon? talán kiszívta volna Desiré? Ezt én nem értem mi a jó fenérõl beszélnek ezek, megõrültek? Vagy valamit szívtak?

Na jó nekem ebbõl elég, próbálok úgy tenni ,mint ha nem is hallottam volna beszédüket, és a hûtõben kezdek el matatni. Semmi ehetõ nincs, így fogom magam és felhúzom a cipõmet, majd lelépek kicsit. Világos van, a hold minden apró részletnek árnyékot ad. A közeli kisbolt felé tartok, de elõtte még nézegetem egy kicsit a kirakatokat. Hirtelen neszel valami a hátam mögül, hátrakapom  a fejemet, de semmi. Paranoiás lennék? Atya ég.  Megvettem amit akartam , egy kis nyalánkságot, és totyogok is haza. Sok a sikátor, én pedig ezeket nem csípem, nagyon nem, elszorul a torkom amikor sötétben kell itt mászkálnom. Az elsõ, a második, a harmadik, a negyedikbe kényszeresen bepillantok, áhh ne idegesítsd magad. De úgy látszik a paranoiámban azért volt valami igazság…

- Logan… - hörgõ, szinte már morgó hang szólít a sötétbõl. Szívem hevesen dobog, és ránézek a sötétbõl elõbújó farkas képére.

- Ez beszél, ki vagy? Ezt én csak tuti hallucinálom, szevasz!- eltipegnék gyorsan, de rámripakodik.

- Ejj ejj , már a tulajdon bátyádat nem ismered meg ? – egy gyors mozdulattal elkapja bokámat, és pille kis testemet beráncigálja oda.

- Eressz ! Eressz ! Mit akarsz ? És még is mi ez? – hallucinálok ? vagy még mindig nem józanodtam ki ?

- Mi az ott  a nyakadon?!- kaffant rám, én pedig vérzõ bokámat markolom. Értetlenül nézem ahogy lassan leül elém, egy beszélõ farkas… Kényszerzubbonyt, kérem!

- Nem tudom mirõl beszélsz !- a zacskónyi finomság atomjaira tört szét. És folytatja…

- Arról a harapásnyomról a nyakadon, úgy rikít ott hogy majdnem kiszúrja a szemeimet! Kivel voltál tegnap? – sok, sok ez egyszerre.

 - Ahhoz neked semmi között hogy kivel voltam együtt tegnap este ! – rivallok rá, már nem érdekel hogy megbolondultam- e .

- Együtt voltál? Ugye nem feküdtél le vele? Ki az ? Milyen nõszemély csinálta ezt veled?- emeli fel hörgõ hangját.

- Egyrészt , már nagykorú vagyok, másrészt- nyeltem egy hatalmasat majd kinyögtem- egy férfival szórakoztam tegnap este, és reggel is . – cöccögök egyet  a mondatom végén.

- Egy férfi csinálta ezt ? Te normális vagy? – indul meg felém, én pedig a marások között ordítom a szemeibe.

Ekkor egy ismerõs hang szólít megint, én pedig azt sem tudom hogy hol áll a fejem, és szédelgek. A holdvilág rásüt a bámészkodóra, az én tekintetemet pedig odacsalja. A szõke herceg… szám csak tátog. 

Azt mondta Last Chance… teljes harci szerkóban megindulok az általa mondott bár felé, biztos nem fogom eltéveszteni. Az alatt a kis séta alatt gondolataim a szõke hajon, és a kék szemeken jártak, egyszerûen tényleg majdnem úgy nézett ki mint Legolas a Gyûrûk Urából. Képes vagyok õt is egy kitalált lényhez hasonlítani, úgy sincsenek tündék, sem az ördög nem fog vasvillástól nekem rontani. Térjünk csak vissza ide a valóságba. A neon csövek közül kivirít egy, a keresett helyet hirdetve. Amint belépek mindenkinek a tekintete rám terelõdik, van aki csak egy pillantást vet rám, de van aki jobban megnéz magának, és az egyik gyanús hapi felém lép egyet, de aztán megáll valamiért.

Megpillantom Desirét a pultban ácsingózni.

- Hello, Désiré!- vigyorgok egy hatalmasat, és leülök vele szemben. – Kérhetek egy sört?

 - Csak ha már elmúltál tizennyolc .- mondja élesen csengõ hangjával, mire kénytelen vagyok felkuncogni. Mindig azt hiszik hogy fiatalabb vagyok, de ki kell ábrándítsak mindenkit, hogy már egy húsz éves vén szatyor vagyok. Elém teszi a kért italomat, én pedig felé nyúlok vékony ujjaimmal, arra nem számítottam hogy nem fogja elengedni a poharat. Végigsimít ujjaimon, puha tapintásától hirtelen ér a felismerés, arcomba hirtelen sok vér szökik.

- A testvéred merre hagytad?- kérdez ki , miközben a tekintetemben érzem az övét.

- Azt mondta, most nincs kedve jönni . Idióta. - biggyesztem számat, való igaz, a múltkori fürdõs incidens után eléggé összekaptunk a közvetlenségemen. Nem tehetek róla, sajnálom a hiperaktívság mellé ez is párosult.

- Ohh…Csak nem összevesztetek?- én csak a pohárban lötyögtet sörömet bámulom dacosan, és az üveg falára kicsapódott vízcseppeket maszatalom el . Akár egy kisgyerek , úgy vágom be a durcát, a veszekedést õ kezdte, okkal. Hiszen nem kéne mindenkivel így viselkednem, de igaz is. Bár ez az utóbbi közvetlenségem jól jött. Hiszen megismerhettem Desirét, bár furcsa név egy férfinak , és a kinézete se hétköznapi. Meg kell kaparintanom valahogy. Azt a kis italt is megittam amit lötyögtettem, és észre sem vettem, hogy nincs ott. De nem kell sokáig várnom, és már újra engem pásztáz égkék szemeivel. Valami halk csusszanás a pulton, leteszem az elõzõ poharat, és az elõttem álldogáló koktélra nézek.

- Ezt miért? Én nem rendeltem. Meg különben is mi ez? Miért kapom?- hadartam el hirtelen egy levegõvel szokásomhoz híven.

- A ház ajándéka. - kacsint rám kacéran. Megint zavarba hoz, és kicsit bizonytalanul fonom ujjaimat a pohár köré. Biztos finom, ezért belekortyolok . Nem is rossz ! Ahhoz képest hogy ilyen bizarr kék színe van, a kis napernyõvel majdnem sikerül kiszúrnom a szememet. Csak röhögni vagyok képes saját eszméletlen hülyeségemen, és visszapillantok a szép csont fehér bõrre. Kicsit elmentem táncolni, addig is fárasztom magamat, és nem leszek útban senkinek.  Nem akarok sokat inni, de néhány haverom is ott van, és fizetik a köröket egymás után. Újból a pult elõtt találom magam, nincs már akkora zaj mint volt, és már csak tényleg egy két emberke lézeng a bárban. Két kezemmel támasztom fejemet, hogy még véletlenül se fejeljem meg a bárpultot, mert most ez könnyen megtörténhetne. De én kitartóan küzdök a pia ellen, amit Desiré röhögve fogad.

- Mo-most mit kell ezen nevetni? – kicsit megcsúszik kezem az egyik oldalon, és ez a rohadt gravitáció lebillenti a fejemet. Gyorsan visszagyûröm kezemet az állam alá, és  csíknyi résre nyitom szemeimet, nem mint ha álmos lennék, inkább csak a szédülést akarom ezzel kiküszöbölni csöppöt. Végül egy jó öt percnyi szenvedés után úgy döntöttem hogy itt alszom el. Karjaimba temetkeztem, és már hortyogtam is .

*~*~*~*

Ébredezni kezdek.Valami puhán fekszem, talán egy ágy lehet, nem is tudom. Szemeim érzékelik a külsõ halovány fényeket, majd lassan felnyitom õket. Tényleg egy ágyon vagyok, a kabátom az egyik székre terítve, Desiré alakja pedig épp mellette húzódik, ruhájával matat, kigombolja ingét, és ledobja a másik székre. Pillantása rám terelõdik, és végignézi elnyúlt, és a piától kicsit még esetlen testemet. Majd a szemeimbe néz, eddig az adrenalintól megfeszült izmaim elernyednek, súlya alatt pedig kicsi gödröcske keletkezik a matracon. Felém tornyosul, és vigyorog. De-de miért? Szájon csókol, én pedig teljesen élvezem a helyzetet, pedig tudom mi lesz ennek  a vége... Hatalmas kezeivel felgyûri a pólómat a nyakamig, és nyelve elkalandozik felsõtestemen. Arcom  a vörös árnyalatait veszi fel, egyre feltûnõbben. Kezeimet a vállán tartom, bár ennek semmi haszna, mondhatni teljesen a hatása alá kerültem. Megoldja az övemet, és finoman leszedi rólam a nadrágot, alsógatyám sejtelmesen kidudorodik, mire lecsúszik egyik keze , és a maradék ruhától is megszabadít. Rettentõen  zavarban vagyok, õ is intézkedik ruha ügyben, és a fenekemnél kezd el nyúlkálni.

- Desiré...- csupán ennyit tudok nagy nyögve nyelve kimondani, mert torkomon akad a szó. Egy újjal tágít, én pedig ettõl a kicsit fájó érzéstõl pár könnyet hullatok. Becsukom szemeimet, ujját felváltja, és belém csúszik. Nem tágultam még ki eléggé, így sikeresen vörösre színezi vérem a fehér ágynemût, amit szerintem õ is észrevett. Kegyetlenül hintáztatni kezdi derekát, én pedig a könnyektõl homályos szemmel nézek arcára, valahogy, mint ha más lenne. Egészen más, bõrének épp hogy egy kis halvány színe van, haja még mindig ugyan olyan hosszú, de az is világosabb lett hirtelen, és mik azok a fe-fején?

Késõdélután sétálok a park erdõs részén. Mehetnék az úton s, de akkor nem tudnék ránézni az egyik bokor aljában fészkelõ fõnixre. Csak egy tojást rakott, és ha engedi, majd magammal viszem a kicsinyét. Sajnos más állat nem igazán jöhet szóba mellettem, hisz én nem öregszem.
Csendesen visszaigazítom az ágakat, amikor egy kellemes hang üti meg a fülem.
- Azta…
Közelebb megyek, és látom, ahogy két fiatalférfi vetkõzik a tó mellett. Az egyikük azonnal magára vonja figyelmemet. Teste karcsú, mégis izmos. Bõrének csak árnyalatnyi színe van. A mellkasa csupasz, azonban köldökétõl indul egy vékony szõrsáv, ami eltûnik az alsója alatt.
- És most jön a Logan féle fejes ! – kiáltja, majd nekifutásból belecsobban. Mire feljön, addigra a másik is beleugrik a vízbe.
- Huh, jó hûs. – sóhajtja a másik. Az õ arca nagyon hasonlít a mellette úszkálóéra, de idõsebbnek látszik, lehet, csak a borosta teszi.
Elõrébb lépek, hogy jobban lássam õket.
- Hé ! Ki van ott ?! – kiabálja felém.
Felveszem a munka közben használt alakom, majd kilépek a bokrok közül. Elkerekedett szemekkel néznek rám, majd a zöldes hajú megindul felém, s megáll elõttem. Gondolom vonzza a szõke haj, égkék szem, s a csont fehér bõr.
- Te tünde vagy? Hogy hívnak? Mit csinálsz itt? – hadarja egy szuszra.
- A nevem Désiré – mosolygok rá. – Nem vagyok tünde, és munkába tartottam, mikor meghallottalak titeket. Nem akartam zavarni, csak ritka, hogy hét közben emberek legyenek itt.
Beszéd közben víztõl nyirkos testét figyelem, s magamban eldöntöm, hogy meg kell szereznem õt.
- Én Logan vagyok, õ pedig a bátyám, Win – int a már mögötte állóra. – Hol dolgozol? Nem futsz velünk? Ráérsz?
- Logan – szól rá figyelmeztetõn a testvére.
- Sajnálom, de most nem érek rá, de ha gondoljátok eljöhettek a klubba, ahol dolgozom. A hely neve Last Chance.
- Király! Este benézünk – kiáltja vidáman.
- Ha nem bánjátok, nekem mennem kell. Lassan besötétedik – intek búcsút nekik.A bárig már nem történik semmi érdekes, így hamar beérek. A fõnök int egyet miután átöltöztem, majd nyitunk is. Rengetegen vannak, hisz ide nem csak halandók járnak. Nem mellesleg péntek este van.

Már jócskán elmúlik kilenc, mikor megérkezik a kis áldozatom. Krémszínû pólót, és egy nyárias farmerkabátot visel, ami kiemeli vékonyságát. Sajnos nem csak én veszem észre, hanem az egyik törzsvendégünk is, egy vámpír. Intek neki egyet, hogy hagyja a fiút, mert õ az enyém. Itt tiszteletben tartják, ha valakit kiszemelnek.
- Hello, Désiré! – mosolyog fel rám. – Kérhetek egy sört?
- Csak ha már elmúltál tizennyolc – mosolygok rá csábítóan.
Felnevet, mire többen idefordulnak. Egy ilyen élénk személy ritka nálunk.
Elé tolom a kért italt, miközben elveszi, végig cirógatok az ujjain. Azonnal elpirul. Imádnivaló. Szeretem azokat, akiket könnyû zavarba hozni.
- A testvéred merre hagytad? – érdeklõdöm kedvesen.
- Azt mondta, most nincs kedve jönni – csücsöríti a száját duzzogva. – Idióta.
- Ohh… - suttogom, miközben oldalra döntöm a fejem. – Csak nem összevesztetek?
Duzzogva bámulja italát, amit igennek veszek. Halkan kuncogva sietek el egy másik vendéghez. Mire visszaérek, már kivégezte a sörét. Elé tolok egy koktélt.
- Ezt miért? Én nem rendeltem. Meg különben is mi ez? Miért kapom? – darálja le alig fél perc alatt.

- Bátyó, bátyó, bátyó, bátyó ! –ismétlen idétlen magas hangon bátyám felé, és várom a reakciót. Megállt az öltözködésben, és fejét  vörösödve egy hatalmas grimasszal látom .

- Mit vernyogsz már?! Had öltözzek fel a nélkül hogy itt szekíroznál a miatt hogy mikor leszek már kész ! – emeli fel hangját, én pedig csak vigyorgok mint valami zárt osztályos.

- Huhú, valaki mérges!- felelem neki, és a  tükör elé léptetek, és igazítok egyet a hajamon, amíg õ a futócipõt cibálja del magára. Én már teljesen felöltöztem, neon sárga csíkokkal tarkított fekete rövidnadrág, és a hozzá illõ cucc. Tesókám kitipeg mellém, és végigsimít borostás arcán.

- Nagyon menõ. Neked mikor lesz ilyened?- húzogatja szemöldökét, én pedig röhögve válaszolok neki.

- Ezen a baba arcon borosta ? Hát nem mostanában. – már nyúlok is a kilincs után, víz a táskámban, és ha kell telefon is van nálam. Futni indultunk, az egyik túraútvonalon. Nincs messze de nagyon szép a táj, és imádom ott nézni a naplementét. Elõször kocogunk, aztán a megszokott tempónkban folytatjuk a trappolást. Egyenletesen tarom a lélegzetvételeim ritmusát, és fivérem mellett haladok, aki liheg, majdnem hogy köpködni nem kezd, én pedig elbambultam, szokásom szerint.

- Vár egy kicsit Lo-logan!- liheg két kezét térdének támasztva, és egyfolytában szólongat. Én egy jó  5 méter után figyelek csak fel hangjára. Már jó messze járunk, nem is tudom pontosan hogy mennyire. Odasietek hozzá és azonnal elõkapom a vizespalackot, amit õ nagy hévvel húz meg.

- Ne olyan gyorsan,  leforrázod a tüdõdet. – óva intem aztán nekem adja az üveget , száján törölve egyet.

- Nem lesz már elég ?- kérdi fáradtan, mire én érdekes arcot öltök, és rögtön rávágom.

- Miért fáradt vagy ?Mert én nem.

- Tudjuk, hiperaktív vagy. Hogy az istenbe lehet neked ennyi energiád. – jegyzi meg pökhendien, és teljesen felegyenesedik. Én pedig újfent elbambultam, és kiszúrtam egy nagy kék objektumot nem messze, a közelben. Az egy tó?

- Uhh az uhhh ! – csapkodok hevesen a kiszemelt kis tavacska felé, tesóm pedig nagyot szusszan.

- Már megint mi kavarog a kis fejedben ?- úgy néz ki mint egy kicsavart borostás törölközõ. Két kezemet összetettem, mint imádkozáskor szokás, és kérlelni kezdtem.

- Olyan meleg van, és  még nem is esteledik. nem úszhatnánk egyet?- próbálom bevetni minden cukiságom is , ami látszólag hatásosnak bizonyul.

- Na jó, de csak azért, mert meleg van , én meg elfáradtam. – bólint rá végre tervemre , mikor én ez alatt egy kislányos sikongatással iramodok meg a helyszín irányába. Én futva közeledek, a bratyóm pedig lomha léptekkel követ.

- Azta…- ámulunk el , mert ahhoz képest hogy mire számítottam ez sokkal jobb. Tiszta vizû kis tavacskára találtunk , ami másik oldalon egy kisebb erdõszerûséggel volt szegélyezett. Lepakoltuk a holminkat, és azonnal lerúgom magamról a cipõmet , és letépem a zoknit is, majd nagy nehezen a bõrömhöz tapadt felsõmet is áthúzom fejemen, és alsóban ott álldogálunk Wincentel akit kiráz a hideg. Én pedig elordítom magam.

- És most jön a Logan féle fejes ! – dörzsölöm össze két kezem , majd nagy lendületet veszek, és egy kis stégrõl egy fejest dobok a vízbe . Van olyan mély hogy ne törjem be a fejem. Becsukott szemmel teszek meg néhány tempót a víz alatt, és érzem hogy Win is csobban. Feltûnök a víz tetején, kidugott fejjel, és az arcomba lógó tincseket hátracsapom, és elsimítom. Végül mellettem feltûnik ez a kifáradt vénember is.

- Huh, jó hûs. – alig hogy kimondta halk neszelésre leszek figyelmes, a sûrû bokrok felõl.