Látom hogy Kasumi nagyon meg van lepõdve és kíváncsian leskelõdik körbe. A sárkányok kérdõn figyelik és kérdezgetik:

- Milyen furcsa lány. Démon volna? Így nem is tûnik annak. Milyen démon van benned?

- Nem bennem. - felelte halkan. - Én magam vagyok a démon, nincs semmi sem belém zárva ... És kígyó .... – elpirult és átváltozott démon alakba. - Tudom még így se kígyó démonnak tûnök, de csak félvér vagyok ... Kérlek szépen ne érjen semmi baj ... Egy kicsit azért félek. 

- Elég a kérdezõsködésbõl vén sárkányok! – kiáltottam el magam – Halljuk mi a véleménye a nagy bölcsnek!

Erre a sötétbõl elõtûnt Ryykenjin.

-         Kasumi! Bemutatom neked Ryuukenjint a sárkányok legidõsebb és legbölcsebbjét. Õ fog neked segíteni.

-         Üdvözöllek Kasumi!

-         ……Ü…üdv! – rebegte Kasumi és a hátam mögé húzódott.

-         Ne félj! – mondtam.

-         Nem foglak bántani. – mondta kedvesen Ryuukenjin. – Kérlek lépj elõrébb! Hadd nézzelek!

Majd Kasumi kissé habozva és esetlenül elõlépett. Ryuukenjin az egyik kérmével, ami hozzánk képest akkora volt mint egy nagyobb épület, hozzáért Kasumihoz és a tstén megjelent egy pecsét. Kasumi kissé megijedt de látta hogy a pecsét el kezd fényleni.

-         Már értem. - mondta Ryuukenjin. – Ryuuhoku! Kérlek készítsd el a pecsétet!

-         Igenis! – mondta az egyik nagyobb sárkány a körbõl.

-         Õ Ryuuhoku. A pecsétjutsuk mestere a sárkányok közt. – mondtam Kasuminak.

-         A megvizsgáltak alapján tényleg nem démon elzárásról van szó. De elõnyümkre válhat hogy csak félvér vagy. Készítünk egy pecsétet ami a démon feledet elkonvertálja egy külön szekvensbe a lelkeden belül és elzárja azt a pecsét segítségével. Ezáltal egészen emberré fogsz változni és Hikawához hasonlóan egy démonnal a lelkedben fogsz élni, amit meg kell tanulnod uralni. De figyelmeztetlek! – vált drámaibbá a hangja. – Ez egy nagyon veszélyes és fájdalmas technika lesz. Elég erõs és elszánt vagy hozzá hogy belevágj?

A sárkányok és én is kíváncsian vártuk Kasumi válaszát.

-         Rendben van köszönöm Hikawa. – mondta mosolyogva és behunyta a szemét.

Én kimentem a szobából és elõkészítettem a fekhelyemet a nappali részben. Majd mikor végeztem, elmentem otthonról. Kimentem az erdõbe és ott a gyakorló helyen megálltam. Ezután elidéztem magam a sárkányok földjére. Ott elindultam és felkerestem a sárkányok nagy bölcsét, Ryuukenjin-t. Útközben Ryuuzoshi-val is találkoztam. Repkedett felettem és beszélgettünk.

-         Nocsak Hikawa! Mit keresel itt?

-         Jöttem beszélni az öreggel.

-         Mit szeretnél tõle?

-         Arról a lányról akivel találkoztunk harc közben.

-         Áá értem már. – vált sunyivá a hangja – Hogy van a kis barátnõd?

Erre teljesen elvörösödtem és teljesen bepipultam.

-         M..mi? Õ nem a barátnõm!!!

-         Hááát peerszee.

-         Ryuuzoshi te rohadék!!!! GYERE LE HADD ÖLJELEK MEG!!!! – üvöltöttem vörös fejjel. XD

-         Azt lesheted. – repült el nevetve.

-         Ezért még késõbb megfizetsz. – dühöngtem. :D

Nemsokra rá, odaértem az öreg bölcshöz.

-         Üdvözöllek Hikawa!

-         Ryuukenjin! A segítségedet szeretném!

-         Csak nem arról a démonlányról van szó?

-         De. Tudnátok rajta segíteni? Ti a pecsét jutsuitokkal tudnátok valamit kezdeni vele. Sajnos én egyet sem tudok.

-         Hozd el holnap és megnézzük mit tehetünk.

-         Rendben. Köszönöm.

Másnap reggel Kasumi ébredését az ágy mellett vártam.

-         Jó reggelt. - mosolygott rám.

-         Jó reggelt! Na! Készen állsz?

-         Igen. – mondta mosolyogva.

-         Akkor gyere reggelizni és utána indulunk is!

Miután megreggeliztünk, elindultunk az erdõ felé. Kasumi már nem sántított.

-         Elképesztõ az öngyógyító képessége. – mondtam magamban.

-         Mond csak Hikawa! Milyen helyre viszel? – kérdezte kíváncsian

-         Majd meglátod. – mondtam és mosolyogtam rá, majd a tekintetem újra elõre irányult és komollyá vált.

Hamarosan beértünk az erdõbe, oda ahol tegnap voltam. Elõvettem egy nagyobb tekercset és kiterítettem magunk elõtt.

-         Kasumi! A kezeddel érj hozzám hogy az idézéssel mindketten el tudjunk teleportálni.

Kasumi a hátamra tette a kezem. Én elharaptam az ujjam, megformáltam a Kuchiyouse no Jutsu kézjeleit és eltûntünk. A sárkányok földjén tûntünk fel a nagy bölcs elõtt és a többi nagy sárkány is körül vett minket.

- Üdvözöllek a Sárkányok földjén!

-         Te ... Megvédsz engem? - kérdezte érdeklõdve. - Még akkoris ha mások gyûlölnek és én nem vagyok képes kontrolálni a dühömet olykor? Még senkiben sem tettem kárt, de ha most mégis? Démon vagyok, azt a részemet nem tanították meg vissza fogni, nem tudom, hogy kell. - pirulok el. - De nem akarok a terhedre lenni. Viszont köszönöm, amit mondtál, igazán jól esett. - mosolyodott el és megölelt, majd hirtelen el is engedett. - Ne haragudj rám. Én csak nagyon boldog lettem ettõl, mert soha senki sem mondott nekem ilyet. Általában bántottak, emgaláztak, mert más vagyok. Kígyós nyelvem van és emiatt a senseiek bántottak. Gyûlölöm a falumat! - vált át szeme és szorult ökölbe a keze, majd lenyugodott és ismét embribb lett. - Bocsánat ismét.

-         Nem leszel a terhemre. Örülök hogy nem leszek egyedül. Én is démon vagyok, szóval megértem az érzéseidet. Így alapjában véve nem leszel a terhemre. – mosolyodtam kissé el. – És még. Én segíthetek is neked. De mindent csak holnap. Most pihenj és aludj egyet holnapig. – fektettem el és betakartam. – Holnap el viszlek egy helyre, ahol lehet hogy tudnak segíteni a démonod ügyében. – mosolyogtam rá

- Köszönöm szépen! - ölelt meg hirtelen.

Én erre egy kissé zavarba jöttem, de jól esett az a melegség amit árasztott felém. Még sosem éreztem ilyet.

-         Igazán jól esett amit mondtál, hogy te nem a démont látod bennem akivel végezni kell. - mosolyodott el. - Sajnálom ha akkor bántottalak, csak a démon felem és én néha külön életet élünk. – kuncogott kicsit. - És azt is köszönöm, hogy nem öltél meg .... Kérhetem, hogy mesélj magadról? - kérdezte és elpirult.

-         Hogy meséljek magamról? – kérdeztem kissé meglepõdve. – Hát. Igazából nem sok mindent tudok a múltamról. A klánom történetét ismerem, ezért tudom hogy mi is vagyok én és mi van bennem. A szüleim már akkor meghaltak amikor megszülettem. Elõttük pedig az egész klánomat kiírtották, mert rettegtek tõlük és a hatalomtól ami a kezükben volt. Féltek hogy vagy át akarják majd venni az uraémat, vagy önálló államot akarnak létrehozni. – itt már kissé dühösebben beszéltem. – Pedig õk csak élni akartak ugyanúgy mint más, normális emberek. – itt ökölbe szorítottam kezeimet. – De lám, mire képes az ember ha fél. Egy egész hadsereget képes egy nagy nemesi klánra küldeni csak hogy biztosra menyjen. – a szememben elkezdett megjelenni a Kougoushigan. – Ráadásul az éjszaka leple alatt hogy még feleszmélni se legyen idejük az embereknek. Féltek ha elég idõt kap a klánom a feleszmélésre, akkor nem  gyõzhették volna le õket. MÉGIS MIFÉLE ORSZÁG AZ ILYEN? – kiáltottam el magam és  a mellettem lévõ kis asztalt jobb kezemmel ketté csaptam.

Kasumi arca kissé rémült lett, engem látván. Ekkor megnyugodtam, szemeimet kissé szomorúan lesütöttem és lehajtottam a fejemet.

-         Kérlek bocsáss meg az indulatosságomért!