Kialvatlanul megyek a mai forgatásra, néha nagyot ásítva. Hosszú éjszakám volt, ez szemhunyásnyit sem aludtam, de kénytelen voltam virrasztani, az intézetbõl szóltak, hogy testvérem állapota romlott, így mellette töltöttem az éjszakát, és most sem szívesen hagyom egyedül, pedig tudom, jó kezekben van. Megfordult fejemben, hogy lemondom a mai munkát, de túl jól fizet ahhoz, és nekem minden fillérre szükségem van. Hiába, sokba kerül, a legjobb ellátás szeretett bátyámnak. Bent gyorsan átöltözöm, megmosom az arcom, és elõvarázsolom a már védjegyemmé vált, ártatlan, édes kis mosolyt.

Kedvesen üdvözlök mindenkit, miközben sminkelnek, kedélyesen elbeszélhetek a sminkessel. Itt senki sem tudja, miért dolgozom ilyen keményen. Amint kész vagyok, gyorsan átfutom a forgatókönyvet, és megkönnyebbülten sóhajtok. A mai repertoárban nem szerepel semmi extra, ahhoz most, félek, nem lenne lelkierõm. De hajrá, már mindenki rám vár. Ledobom selyem köntösöm, és az ágyhoz vonulok, lágy csípõriszálással. Az elmúlt évek alatt sikerült kitapasztalnom, mivel tüzelhetem fel partneremet, és ezáltal a közönséget is. Agyamból kizárom a külvilágot, és belekezdek.

Hirtelen arra eszmélek, hogy mintha egy tüzes szempár égetné a hátam. Felé fordítom fejem, és még a lélegzetem is elakad. Hihetetlen… még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek ilyen kisugárzása lett volna, még rám sem marad hatástalan, érzem, hogy egyre közelebb kerülök a csúcshoz, sõt… átlépem a határvonalat, fejemet hátravetve, hangos nyögéssel élvezek el. A rendezõ ordít, hogy újra kell venni, mire megrázkódom. Hogy én mennyire utálom ezt! Amikor ismét megfordulok, a férfi már elment. Szemeimet becsukva készülök a második felvonásra.

Végre vége! Kissé ziláltan vánszorgok a zuhanyzó felé, a második kör eléggé kifárasztott, de gondolataim már a körül forognak, mit vigyek be testvéremnek. Ekkor valami keménybe ütközöm.

-         Szia, kicsim! Csak nem végeztél? –Istenkém! A hangja is legalább annyira bizsergetõ, mint tekintete. Zavartan sütöm le fejem, és motyogni kezdek.

-         Szia. De, épp az elõbb –sajnos többre most nem futja.

-         Néztelek, ügyes srác vagy. Panthera vagyok –bókjától még jobban elvörösödöm, nem tudom, hogyan reagáljak, csak ajakamba harapok, még mindig lehajtott buksival.

-         Yutakana Kaneko. Örülök, hogy találkoztunk. Ez ugye csak a mûvészneved? –próbálok értelmes társalgást folytatni.

-         Így van.

-         Az eredetit nem árulod el? Úgy illene, hogy te is azzal mutatkozz be, ha én is azt tettem. –oktatom ki, cseppet sem bántóan.

-         Ha elárulnám, meg kellene, hogy… - lép közelebb, és végigsimít hajamon. Hirtelen eszembe jut, hogy milyen csapzottan, borzalmasan nézhetek ki, kedves partnerem alaposan megizzasztott. Panthera kijelentésétõl kissé hátrébb lépek.

-         Ölj? –kérdezem halk, reszketõ hangon. Kezdek megijedni tõle.

-         Micsoda? - Ölni? Én? Ja, hogy az! - Ja, nem, nem! –végigsimít arcomon, mire egész testemen kellemes borzongás szalad végig. Hihetetlen…- Meg kellene, hogy fektesselek, kicsim. –nagyot nyelek… komolyan mondta? Nem tudom eldönteni…

-         Nem gondolod, hogy így lenne fair? Ha egy seme-sama ebben az iparban bemutatkozik neked az anyakönyvezett nevén, akkor neked illik kielégíteni, önként. Dalolva nem muszáj. –érzem, hogy arcszínem már vetekszik egy túlérett pirospaprikáéval, de semmi értelmes választ nem sikerül kinyögnöm.

-         Szívesen néznélek még, cicus, de jelenésem van. Vigyázz magadra –mondja, és, mintegy végszóra, belemarkol popsimba, mire felsikoltok, és bemenekülök a fürdõbe, ahol magamra zárom az ajtót. Megengedem a forró vizet, de lábaim képtelenek tartani, így inkább a tálcára kuporodom. Nem értem, mi van velem, még sosem viselkedtem így. Jó, mondjuk az is igaz, hogy nem is találkoztam ilyen elemetális vonzerõvel rendelkezõ hímmel, mint Panthera. Érzem, szokásomtól eltérõen, képes lennék a lábai elé vetni magam. Pedig a hétköznapokban még sosem volt párom, sõt, még csak késztetés sem éreztem rá.

Ekkor orromat megcsapja valami… nagyon is férfias, fûszeres illat? Rögtön tudom, hogy az Övé. Még az illata is hatással van rám. Felnyöszörgök, nem értem magam, olyan vagyok, mint egy tüzelõ szuka, pedig eddig büszke voltam, hogy senki iránt nem éreztem vágyat. Össze kell szednem magam, nem ábrándozhatok róla, aki, nagy valószínûséggel már azt is elfejtette, hogy találkozott velem. Letusolok hideg vízben, felöltöm utcai ruhám, és már megyek is az intézetbe, pihenni nincs idõm.

Testvérem nincs jól, a nõvérek szerint, mióta elmentem, nem szól senkihez. Igen, nagyon erõsen kötõdünk egymáshoz, csak egymásnak élünk. Tudom jól, hogy ha nem lennék, már régen feladta volna. Már majdnem odaérek, amikor csörög a telefonom, hogy új, rendkívüli munka vár rám, háromszoros fizetéssel, de akkor most rögtön meg kell csinálni. Hiába kérek felvilágosítást, nem kapok, de a válaszom rögtön kérik. Szívem szerint mennék bátyámhoz, de ha megcsinálom a munkát, akkor egy havi ellátása fedezve van. Nagyot nyelek, és rábólintok.

Visszaérek, de az egész helynek olyan baljóslatú sugárzása van. Mintha nem is a megszokott stúdió lenne, mindenhonnal bilincsek, láncok és egyén szado-mazo kellékek csüggnek a plafonról, falakról. Épp hátrálnék, amikor a rendezõ elkapja a karomat, és teljes lelkesedéssel ecsetelni kezdi, hogy ez egy különleges igényeket kielégítõ film lesz, és már lök is be, ahol elkezdenek vetkeztetni, majd anyaszült meztelenül felszíjaznak, és indul a forgatás. Rettegek… még sosem szerepeltem ilyen filmekben.

 Felsikoltok, amikor korbács szánt végig fenekemen, többször, egymás után, égetõ forróságot hagyva nyomában. Szabadulnék, de hiába rángatom bilincseim, szinte kalodában tartják törékeny, vékony csuklóm. Lassan elõtörnek könnyeim, de tartom magam, zokogni csak akkor kezdek, amikor tágítás nélkül, egyszerre két férfi jön belém. Nem bírom tovább, könyörgök, rimánkodok, de csak rendületlenül végzik dolgukat. Végül már csak magatehetetlenül lógok, ám ekkor, mintegy varázsütésre, vége szakad kínjaimnak, valaki kirántja belõlem a kínzóimat.