|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| oosakinana | 2012. 07. 04. 19:00:11 | #21929 |
Karakter: Jay Jordan
Megjegyzés: (Timcsinek)
- Ugye most csak viccelsz? – mindjárt a falnak megyek komolyan.
- Szerinted viccelnék ilyennel? – mérges vagyok kicsit, hogy el tudja képzelni rólam azok után, amiket eddig átéltünk, hogy viccelek vele.
Nem válaszol semmit, csak a zavarában elmerülve gondolkozik és talán a helyzetre keresi a választ, talán csak azon gondolkozik miként szabaduljon meg tőlem megint, mert nem hiszem, hogy mást nagyon akarna tőlem, ahogy elnéztem az elmúlt napokat. Nem is keresett és egyáltalán semmi féle kapcsolatot nem akart felvenni velem, ami engem kicsit bánt, de hát mit tudnék vele kezdeni a semmin kívül?
Nagyon kezd kínos lenni a csend, de leginkább nyomasztó egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy ennek jó vége nem feltétlenül lesz, ami eléggé elszomorít. Most mit tehetnék, ha ő nem akar az enyém lenni, vagy nem akarja, hogy közöm legyen hozzá, nem erőltethetem rá a dolgokat.
Az arcát nézve, mintha könnyek gyűlnének benne, de nem vagyok biztos. Lehajtja fejét, hogy ne lássam, majd végül halkan megszólal, de elsőre nem értem, hogy mit akarna mondani, annyira motyog. Már éppen megszólalnék, amikor még egyszer elmondja, de hangosabban, hogy én is halljam.
- Sajnálom – melkkasomra feszíti a kezét, majd egy nagyobb erővel ellök magától. Nem durván és csak pont annyira, hogy ő menekülni tudjon.
Utána kiáltok, de nem áll meg csak fut tovább. Nagyot sóhajtok, majd lehajtom a fejemet a hátamat a falnak vetem és leülök a földre, miközben csak rajta jár az eszem, hogy ezek után most mi lesz velünk? Hogy fogunk tovább együtt lenni így?
~*~
A koliban vagyok. Az ágyamon fekszek miközben folyamatosan csak Koby-n jár az eszem. most mi lesz velünk? én sokkal jobban szeretném ha kettőnk között lenne valami ha már így kiderült, hogy mid ketten ugyan ahhoz a nemhez vonzódunk, de tartok attól, hogy ő akarja-e vagy sem. Aggódok és nem akarom őt elveszíteni ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy velem maradjon ha csak barátként akkor barátként.
Ahogy fekszek és gondolkozok mit tehetnék kopogás hangjára leszek figyelmes, mire felállok és az ajtóhoz sétálok. Kinyitom, de legnagyobb meglepetésemre Koby áll ott. Vajon miért jött? És tényleg ennyire futott volna vagy csak zaklatott akár csak én?
- Kérlek ne zárd be – kitámasztja az ajtót, bár nem mindha annyira beakartam volna zárni. Most jelen pillanat sokkal vagyok inkább kíváncsi, hogy miért keresett fel, hiszen eddig csak bújkált előlem.
- Nem fogom – jelentem ki és csak várom, hogy mit szeretne mondani és majd utána eldöntöm mi legyen.
- Csak azt szeretném mondani – kicsit meg akad, de egy sóhajtás után már folytatja is. – Megértem, hogy nem látsz szívesen azok után, amit tettem. Sajnálom, tudom nincs igazán több mentségem annál, hogy féltem elveszítelek. És éppen ezért – érdeklődve figyelem cselekedetét, ugyan is felém nyújtja. – szeretném ezt szépen lezárni. – egy kisbb krákogás után be fejezi mondandóját, amiben én cseppet sem leszek benne. Nem fogom hagyni, hogy csak így eltünjön az életemből. Fontosabb nekem attól nagyon is. – Örülök, hogy a barátod lehettem.
- Az én véleményemet ki se akarod kérni? – teszem fel neki a kérdést, de csak félre néz és elengedi a kezét.
- Azt hiszem jobb ha megyek, de azért köszönök mindent. – mintha szomorúságot félnék hallani a hangjába. ennyire nem ismerne? Nem elküldeni akarom, de csak el szeretne menni, amiben megakadályozom.
Megfogom a kezét, mert behúzom a szobába, aminek az ajtaját becsukom. Rám nézve kicsit rémült szemekkel néz, amit nem értek, hiszen eddig még soha nem bántottam és ezek után se fogom bármit is fog majd mondani arra, mit én gondolok.
- Én is végig hallgattalak téged, most kérlek te is hallgass végig engem, mert nekem is van mit mondanom neked. – kijelentésemre, mintha kicsit megnyugodna és nem akar most már menekülni.
- Rendben. – bólint, de nem tud a szemembe nézni.
- Eleinte nagyon haragudtam rád, mert hazudtál nekem. Nem szeretem ha hazudnak nekem. – mondom neki, amit szerintem már azóta nagyon jól tud. – De utána haza mentem gondolkozni, meg itt is gondolkoztam... – veszek egy mély levegőt, majd elmondanám, amit szeretnék, de közbe vág.
- Tudom, mit akarsz mondani és sajnálom, hogy így alakultak dolgok, de féltem elmondani, mert pontosan ettől tartottam, hogy megutálsz. – megrázom a fejemet.
- Ez nem így van. egyáltalán nem utáltalak meg, csak ezek után kicsit lehet kételkedni fogok abban, amit mondasz nekem.
- Pont ezért jöttem én is, hogy legalább békésen zárjuk le a barátságunkat. – emeli végre rám azokat a szép szempárokat.
- És ha én azt mondom, hogy nem akarom lezárni a dolgokat? – érdetlenül néz rám, de egyben kíváncsian is.
- De... hát... – kezdi el keresni a szavakat.
- Ezrét kértem, hogy hallgass végig. – mosolyodom el kicsit. – Nem akarom egyáltalán, hogy eltűnj az életemből. Koby mióta megismertelek tetszel nekem, de mivel azt hittem, hogy a lányokat szereted magamban tartottam ezt az érzést és örömmel voltam a barátod, mert így legalább vigyázhattam rád amikor csak tudtam. Ezek után is vigyázni akarok rád és szeretnék melletted lenni azt hogy barátként vagy esetleg úgy mint a párod, azt rád bízom. – mondom el végig amit akarok. – Szeretném ha a párom lennél, de ha te nem tudsz rám úgy nézni, akkor elfogadom és megígérem, hogy ugyan olyan barátod maradok mint eddig, csak ne taszíts el magadtól. – nézek rá és várom a válaszát, hogy neki mi erről a véleménye.
Szerkesztve oosakinana által @ 2012. 07. 04. 19:00:37
|
| timcsiikee | 2012. 07. 03. 01:22:06 | #21907 |
 Karakter: Koby Samways
Megjegyzés: ~ nanának
Koby:
Mire visszaérek az italokkal ő már nincs sehol, nem is merek rákérdezni hová tűnt, mert sejtem. Vagy a mosdóba hányni, vagy vissza a koliba.
~*~
Másnap sőt harmadnap sem futok össze vele a koliban. Mikor utánakérdezek a portásnéninét azt mondta hazautazott. Érzem már… annyira undorodik tőlem, hogy nem volt képes egy légtérben maradni velem egy időre. Vajon visszajön egyáltalán?
Nekem is kell ez a pár napos nyugi, valahogy szabadabban mászkálok a koliban is. Talán ha vissza is jön ezentúl elkerülöm, a jegyzeteket meg majd elkérem mástól. Nem akarok neki kellemetlenséget okozni. Talán jobb lenne másik koliba átköltözni, csak hogy így is távol legyünk egymástól.
Délutáni unatkozás után úgy döntök leugrok a közeli boltba valami kajáért vagy rágcsáért, már épp kiérek az ajtón, amikor meglátom jayt a folyosó végén és visszasprintelek a szobába fénysebességgel és magamra zárom az ajtót. Tudom, hogy úgyis észrevett mert találkozott a tekintetünk, és… és mégsem próbálja rám törni az ajtót. Tuti hogy azért, mert kerülni akar. Összeszorul a mellkasom. Olyan rossz ez így.
~*~
Órán olyan messze ülök tőle, amennyire csak lehetséges. saját kis füzettel, saját tollal, újraírt órarenddel. Új élet új lapok. Forever alone…
Egyszer sem nézek hátra, pedig két pontocska nagyon ég a hátamon, de mozdulatlanságot erőltetek magamra. Óra után megvárom még kimegy sőt még utána is egy kicsit, majd kirobogok a teremből, de két pislogás és csak azt veszem észre, hogy vonszolnak. Mikor meglátom ki az, bukfencezik egyet a gyomrom.
- Engedj el. – nyöszörgöm ijedten.
- Nem – válaszol komoran és még a vér is megfagy ereimben. Végem… most végem. Ki fog nyírni, vagy csak megverni, vagy valami…az tuti, hogy nekem annyi, a térdeim máris remegnek.
Egy csendes folyosóra térünk, már azt sem tudom holvagyunk, finoman a falnak csak, tenyerei pedig fejem mellett csattannak a falon, elzárva minden egérutat.
- Miért nem mondtad el az igazat? – sejtettem, hogy dühös lesz.
- Mert tudtam, hogy nem értenél meg – vagyis azt hittem, hogy megutál vagy még rosszabb… undordik. De már megtörtént a baj nemde?
- Miért ne értenélek meg? Nem mondtad el az igazat. Hazudtál nekem. Tudod mennyire rosszul esik? Mindent együtt csináltunk erre fel ez a hála, hogy hátba támadsz és hazudsz nekem, mint a vízfolyás?
- Csak akartam, hogy megutálj.
- Szerinted miért utáltalak volna meg, ha megtudom? Azért mert ott dolgozol vagy azért, mert te is az vagy? – ha pontosan tudja miért kérdezget? Miért? Tudja jól, hogy azért nem mondtam el mert nem akartam elijeszteni magam mellől ezzel. Volt rá négy napja agyalni, és mint hallani tudja… akkor miért? Miért dühös ennyire?
- Nem akartam elveszíteni a barátságodat.
- Nem veszítetted volna, mert én is a fiúkhoz vonzódom, de sokkal jobbat mondok neked. Hozzád vonzódom a legjobban.
- Ugye most csak viccelsz?
- Szerinted viccelnék ilyennel? – kérdi egyszerre meglepetten és felháborodva. Ez komoly? Ez komoly… Úristen…
Orromtól egészen köldökömig szökik a pír. Nem, az nem lehet. Számra tapasztom a kezem, és csak meredten bámulok rá, bele sötét szemeibe.
Most mit kéne tennem? A vallomásra karjaiba omlani? Szíves örömest megtenném, ha nem nézne rám így, dühösen. Azt hittem akkor fog megutálni, ha elmondom az igazat, mindent, de végül pont a saját csapdámba estem. Meggyűlölt, mert hazudtam neki. Az egyetlen látható esélyemet is eljátszottam előtte, pedig nem is tudtam, hogy létezik.
Majdnem könnyek szöknek a szemembe, de én erősebb vagyok annál… Azt hiszem. Lassan leveszem számról a kezem, lassan előrebiccentem a fejemet, hogy tincseim eltakarják arcom, és szemem előle, élő függönyként.
- Sajnálom… - mondom halkan, szinte csak magamnak, majd hogy biztos legyen benne, hangosabban is megismétlem. – Sajnálom – remeg meg a hangom, nagyot lökök mellkasán épp csak annyira, hogy elszökhessek előle, majd futni kezdek ki az épületből a semmi felé. Még hallom, hogy utánam kiált, de nem fordulok vissza, csak futok valamerre… az biztos, hogy nem a koli felé.
~*~
Nincs senkim akihez mehetnék, nincs senkim, akivel beszélhetnék. Tényleg senki. Az egyetlen barátomat is sikerült elüldöznöm magam mellől, családom nincs egyedül a munkahely, de oda bizisten be nem teszem a lábam… ilyenkor… ráadásul vigaszért. Megérdemlem egyáltalán?
Miért nem vettem észre? Mondjuk én is biztosan jól elrejtettem a felé irányuló vajmi vonzalmamat, hisz Ő sem hitte volna rólam.
Az egyik közértben vett gyengén alkoholos itallal leülök a város egyik zöld környezetében. Nem nevezném parknak, de vannak fák padok pici gyep… bokrok, amiben el lehet rejtőzni. Nekem már csak a nyilvános helyek jutnak.
Én még mindig kedvelem Jayt… sőt ahogy kijelentette, hogy… hogy nem úgy kedvel ahogy én eddig gondoltam… Vagyis… csak annyit mondott vonzódik. Viszont ez mit sem számít, azon a tényen nem változtat, hogy a barátságunkról már múlt időben beszélt.
De ha vonzódik… vonzódott hozzám, akkor… akkor ez egy olyan dolog, amit Ő maga sem mondott el. Az én hazugságom persze rosszabb, hisz nem mondtam el mit dolgozom. Az átlag emberek, főleg férfiak ezt undorítónak találnák. Soha nem tudtam meg Jaytől, hogy ez őt nem zavarná hogy is mondhattam volna el?
De már késő ezen gondolkodni… ami megtörtént, megtörtént. Eljátszottam a barátságunk bizalmát és erre nincs mentség. Csak külön kés a szívembe, hogy tudom, olyan szemmel nézett rám, mint Ő rá.
De nem kerülhetem örökké. Most elfutottam, de nem tehetem ezt mindig. Meg kell beszélnem vele.
~*~
Zihálok egy sort az ajtaja előtt, de nem a futástól. Ideges vagyok. Végül erőt veszek magamon, és bekopogok. Hamar kinyílik az ajtó, túl hamar, így időm sincs felkészülni, de az enyhe sokk után meg kell szólalnom. Az ajtó keretébe támaszkodom, hogy az ajtó útját álljam.
- Kérlek ne zárd be – nézek fel rá, de csak komoran néz, nem úgy néz ki mint aki mozdulni akart volna.
- Nem fogom – csak áll a nyitott ajtóban, sortban és laza pólóban, bár a haja elég gyűröttnek tűnik.
- Csak azt szeretném mondani – ujjaim elfehérednek az ajtófélfa szorításában, majd sóhajtok egyet. – Megértem, hogy nem látsz szívesen azok után, amit tettem. Sajnálom, tudom nincs igazán több mentségem annál, hogy féltem elveszítelek. És éppen ezért – elveszem a kezem a keretről, hogy barátian felé nyújtsam – szeretném ezt szépen lezárni. – igyekszem azon, hogy ne remegjen a hangom, így kénytelen vagyok eszközölni egy torokköszörülést, mielőtt befejezem a mondatot, kezem egyenesen előre nyúl felé, befejező kézfogásra várva. – Örülök, hogy a barátod lehettem .
|
| oosakinana | 2012. 06. 30. 23:29:23 | #21838 |
Karakter: Jay Jordan
Megjegyzés: (Timcsinek)
- Jay? – megfordulva próbál beazonosítani, mivel még kicsit sötétben vagyok, de erőteljesen kalimpálok.
- Tudtam ám, hogy te vagy, messziről is felismerlek. – állapítom meg büszkén kihúzva magamat.
- Csak nem bulizni voltál az este? – ennyire látszódna rajtam, hiszen csak alig ittam pár pohárkával és nem is érzem magam egyáltalán részegnek, csak egy kicsit spiccesnek.
- Ennyire látszik? – a hangja így sokkal bársonyosabban hangzik és még jobban vágyra gerjeszt.
- Gondolom te is a koli felé jössz, ha egyedül vagy. Mehetünk taxival? Ha úgy jobb megoldjuk felesbe. – ajánlja fel ami nagyon jó ötletnek tűnik, mert nem tudom meddig tudnék elmenni két lábon, mert eléggé fáradt vagyok.
- Oké.
Leintve a taxit beszállunk, majd nem sokára a megadott címre hajtunk, ami annyira hív, hogy tudjak aludni egyet. Olyan kényelmes ez az ülés, hogy menten itt alszok el, ám egy kellemes illat az orromba csúszik.
- De jó illatod van – finom babaolaj, amit használni szokott… hozzá való ez az illat teljesen.
- Ööö kösz.
Várjunk csak… miből fogom kifizetni a taxinak a felét, ha elittam a pénzemet, meg segítettem a többieknek is???
- Nem lesz elég pénzem – combomat veregeti meg ijedtségemre, ami oly jól esik. El tudnám viselni a kezét a combomon, de olyan jó lenne, ha a csókjait kéne elviselnem az ajkaimon.
- Nyugi, kifizetem, majd megadod. Tudod, heti fizetést kapok – jaj persze el is felejtettem és most hétvége következik, ami annyit jelent, hogy még több bulizás a haverokkal.
- Bocsi – most aztán nem kicsit zavarban vagyok. Nem szeretek így járni, de majd visszaadom neki.
Kiszállunk a kocsiból és kicsit komótosan megyünk felfelé a szobák felé, amikor képek ugranak be a ma estéről, többek között az is, hogy merre láthattam videó tékát…
- Jut eszembe… a környéken sétáltunk a haverokkal, de nem láttam Tékát a közelben. – említem meg neki gondolatmenetem, de csak egy kisebb arcváltozást látok rajta.
- Biztos csak nem vettétek észre, elég rejtett helyen van – egyből elkezd terelni, ami reményei szerint engem jobban érdekel. – Beszéltem a főnökömmel, a hónapban még nem enged el, de utána egy hétig szabad leszek. – és mennyire igaza volt, hogy érdekel. Végre elmehetünk egy bulizni, még ha egy hónapot is kell várnom rá.
- Na, ez jó legalább lesz egy kis szabadidőd. – mondom felvillanyozódva.
- Aha.
Elköszönve egymástól megyünk a saját szobánkba, hogy végre kialudjuk az este fáradalmait.
~*~
A ma este sem telik máshogy, mint a többi. A haverokkal felszedjük egymást és irány. A tegnapi túránkat járjuk körbe, de az egyik bárba olyan nehezen jutunk be. Remélem, megéri ennyit várakozni. Olykor már mondtam a haveroknak, hogy menjünk innen, mert nincs értelme… végül nagy nehezen, de sikerül beverekednünk magunkat. Odabent viszont olyan meglepetés vár, amire soha életemben nem gondoltam volna…
Belépve a legjobb barátom jön elénk és fogad minket, mint vendégeket.
- Jó estét, foglalta… - meglepődök teljesen és nem tudok mozdulni. A legjobb barátom, akibe szerelmes vagyok egy jó ideje, itt dolgozik? De hát azt mondta Tékában van… ekkor beugranak az emlékek, amikor izgatott vagy ideges lett, amikor a munkahelyéről beszéltem. Minden összeállt. Ezért nem akarta, hogy eljöjjek és találkozzak vele.
- Kob… - csak a fejét rázza ám nem értem. Örülnék, ha valaki elmagyarázná nekem mi történik itt ebben a pillanatban.
- Jó estét, Sam vagyok – más néz. Nem így hívják… ő is csinálná azt amit a többi vendég? És ha igen akkor még is miért nem mondta el nekem? Annyira elgondolkozok, hogy nem is hallom a beszélgetést, csak azt veszem észre, hogy elindulunk az asztalok felé.
Nagyon nehéz elhinnem és felfognom is, hogy valóban itt dolgozik, bár leginkább csalódottságot és dühöt érzek, hogy nem hitt bennem annyira, hogy elmondja a valódi munkahelyét. Ezek szerint még sem nézett olyan jó barátjának, hogy tájékoztasson a dolgokról.
Leülünk az asztalokhoz, mire hozzám fordulva nyitja ki noteszét, hogy leírja, ki mit kér, de én csak dühösen nézek félre… legszívesebben nem lennék itt az tuti.
- Mit hozhatok? – elkezdik diktálni a haverok, de én nem szólalok meg. Most vagy direkt nem vesz rólam tudomást vagy csak annyira zavarban van, hogy nem is kérdezi. Ahogy megtudta, amire szüksége van hátat fordítva távozik a pulthoz, de nekem nincs kedvem itt maradni. Fel is állok.
- Még is hova mész? – állítana meg haverom, de csak kirántom a kezemet az övéből.
- Semmi közöd hozzá. – felelem ingerülten, majd ott hagyom őket és szinte kiviharzok a bárból szinte fellököm a biztonsági őröket… vagyis majdnem vissza pattanok róluk, de amikor látják, hogy nem részeg vagyok és nem akarok kötözködni elállnak az utamból, hogy tudjak menni.
A koliba se megyek vissza, hanem egyből keresek egy olyan buszt, ami elvisz hazáig. Az elkövetkezendő párnapot otthon fogom tölteni.
~*~
4 napig maradok otthon összesen. A haverok akarnak keresni, de nem érdekel. Szükségem volt, hogy kicsit lenyugodjak, meg pihenjek a sok bulizások közepette. Bár otthon folyamatosan csak forgott az agyam Koby-n, hogy mit csináljak vele. meg tudtam, hogy vonzódik a férfiakhoz, legalább is csak reményeim szerint, mert akkor csak nem dolgozna ott, ha nem…
A koliban sétálok a szobám felé, amikor Koby jön ki, de amint meglát, egyből visszafordul, és szinte besprintel a szobába. Kerül nem is kicsit, de majd elkapom a suliba ahol nem fog tudni menekülni.
A szobámba érve megnézem az órarendet, majd felveszem a füzetet és irány az órára. Koby a lehető legmesszebb ül tőle, de majd az óra után meglátjuk mit fog mondani. Próbálok az órára koncentrálni, de valahogy nem megy, mert állandóan rátéved a tekintetem és olykor csak bámulom a hátát.
Alig tudom kivárni, hogy vége legyen az órának. Összepakolva megyek és megvárom, hogy kijöjjön ő is. Amikor lehajtott fejjel elhalad mellettem meg fogom a kezét és egy csendesebb részre viszem.
- Engedj el. – próbál szabadulni, de nem fog. Nem fogom hagyni neki.
- Nem. – mondom egyszerűen,
Amikor egy kihalt folyosóra érünk a falnak lököm és elzárom az útját, hogy ne tudjon menekülni.
- Miért nem mondtad el az igazat? – kérdezem tőle és kicsit dühös is vagyok, csalódott, de leginkább azért, mert nem is akart keresni és menekül.
- Mert tudtam, hogy nem értenél meg. – mondja halkan lehajtott fejjel.
- Miért ne értenélek meg? – kérdezem tőle még mindig mérgesen.
- Nem mondtad el az igazat. Hazudtál nekem. – világosítom fel. – Tudod mennyire rosszul esik? Mindent együtt csináltunk erre fel ez a hála, hogy hátba támadsz és hazudsz nekem, mint a vízfolyás? – kérem számon rajta a dolgokat.
- Csak akartam, hogy megutálj. – próbálja menteni magát.
- Szerinted miért utáltalak volna meg, ha megtudom? – faggatom tovább. – Azért mert ott dolgozol vagy azért, mert te is az vagy? – kicsit riadt szemekkel néz rám oldalra. Nem mer rám nézni.
- Nem akartam elveszíteni a barátságodat.
- Nem veszítetted volna, mert én is a fiúkhoz vonzódom, de sokkal jobbat mondok neked. Hozzád vonzódom a legjobban. – jelentem ki hirtelenjében dühömben, hogy végre felfogja semmit nem ért el azzal, hogy titkolózott.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 17:08:26 | #21823 |
Karakter: Koby Samways
Megjegyzés: ~ nanának
Koby:
Óra végén bököd fel, addigra szerencsére sikeresen le is nyugszom.
- Mi a következő óránk vagy mikor lesz?
- Kettőtől lesz a következő addig van egy kis időnk. – az előkotort órarendet vissza is teszem a helyére. Ezt nevezem munkamegosztásnak.
- - Rendben. Elmegyünk valamerre?
- Ajánlom a büfét – felállok és megnyújtom magam, hogy még jobban felébredjek az órán szerzett elgémberedés után. Elteszi a füzetet, majd lemegyünk az említett helyre, egy tálcára pakolva vesszük meg a kiszemelt kajákat, majd egy szélre eső asztalhoz ülünk le.
A kajálás miatt csendet Ő szakítja meg.
- Este lehet elmegyek hozzád a munkahelyedre. – elég nagy erőfeszítésembe kerül, hogy nehogy kivörösödjek, vagy sokkot kapjak, de kicsi meglepettség még megengedett így cseppet ijedten nézek fel rá.
- Mégis miért?
- Nem akarom, hogy unatkozz munkaközbe, meg tartom benned a lelket. – soha nem gondoltam volna, hogy valaki éjszaka képes lenne ilyesmire. Valami jobb kamumelót kellett volna kitalálnom, nem láttam előre, hogy ez lehet belőle. Na de próbáljuk elkerülni a feltűnést.
- Nem kell. Nem szabad beszélgetni munka közben. A főnök nem szereti, na meg, ha bent vannak nálam sokáig, azért nagyon meg tud büntetni. – csak úgy folyik belőlem a füllentések áradata. Hidd el Jay, a te érdekedben teszem. Na jó inkább az enyémben, de szerintem az Övében is. Úgy látszik sikeresen bevette így lenyugszom.
- Jól van nem megyek be akkor, de mikor lesz szabad estéd? Elmehetnénk az egyik este. – olyan jól hangzik, és örülnék is egy szabad estének.
- Nem tudom, majd megpróbálom megbeszélni a dolgokat. – ehhez szerencsére már nem kell füllentenem, így teljesen lenyugodva fejezhetem be az evést.
~*~
Ez végre nem volt húzós este, a vendégek elég normálisak voltak, így jónak mondhatom a mai munkanapot… azé, munkaéjszakát.
Próbáltam a főnökkel beszélni, de azt mondta legalább a hónap végéig várjak. Beleegyeztem, mert vele nem vitatkozom, ráadásul ha szüksége van rám, én itt vagyok, nehogy az legyen, hogy nem vagyok rugalmas ezért kitesz.
Szólok Rorynak, hogy ma nem kell a hátsómra vigyáznia, így hamarabb elindulok, na meg őt is megkímélem egy kitérőtől, majd máris a buszmegálló felé veszem az irányt.
- Koby – kiált rám egy hang, és összerezzenek nevem hallatán. Ki lehet ez a sötétben? Éjjel az utcán? Valaki megtalált? Az nem lehet, mert akkor nem Kobynak szólítana. Gyorsan szétnézek, majd meglátom a hang forrását, aki kapálózva, kicsit dülöngélve tart felém.
- Jay? – hunyorítok rá, mire elém esik, nem szó szerint, és most mind a ketten egy utcalámpa alatt állunk meg.
- Tudtam ám, hogy te vagy, messziről is felismerlek. – A hangja kissé kótyagos így elvigyorodok.
- Csak nem bulizni voltál az este? – veregetem meg vállát, mire viszonozza szétcsúszott mosollyal. Na persze nem tűnik hót részegnek egyáltalán, sőt ha most találkoznék vele először azt mondanám színjózan, de mivel ismerem látom a különbséget. Ami nála helyes mosoly, az ilyenkor kissé elcsúszott.
- Ennyire látszik? – halkan nevetek, majd meggondolom magam, és intek az utca végére, mire felénk hajt egy taxi.
- Gondolom te is a koli felé jössz, ha egyedül vagy. Mehetünk taxival? Ha úgy jobb megoldjuk felesbe.
- Oké – egyezik bele, majd mindketten hátra ülünk, és mondom a taxisnak a címet.
Alig hogy ülőhelyzetbe került, már látszik is rajta a fáradtság, így elnyúlik, hátradönti fejét az ülésen, és kicsit felém fordul félig lehunyt szemekkel. Még így is baromi jól néz ki.
- De jó illatod van – motyogja szinte magában. Franc, biztos a babaolajt érzi. Eddig nem kellett munka után azonnal zuhanyoznom, kibírtam a koliig, de úgy néz ki muszáj lesz rászoknom.
- Ööö kösz – bököm ki halkan, de hangosabban nála, majd hirtelen egyenesbe vágja magát.
- Nem lesz elég pénzem – mondja ijedten, mire megveregetem a combját kétszer, majd visszahúzom a kezem.
- Nyugi, kifizetem, majd megadod. Tudod, heti fizetést kapok – igazából minden éjszaka amikor bent vagyok marad a zsebemben egy kis összes, de azt nem mondhatom, mert túl feltűnő lenne.
- Bocsi – vakargatja meg tarkóját zavarában, de csak mosolyogva ülök vissza a helyemre.
Megérkezünk a kolihoz, kiszállunk, és pár rongyos dollárral kifizetem a taxist.
Mikor már a szobáink felé megyünk a lifttel, akkor szólal meg megint.
- Jut eszembe… a környéken sétáltunk a haverokkal, de nem láttam Tékát a közelben. – egy pillanatra elcsuklik a torkom, de hamar visszanyerem a magabiztosságom.
- Biztos csak nem vettétek észre, elég rejtett helyen van – zárom le a dolgot, majd témát váltok – Beszéltem a főnökömmel, a hónapban még nem enged el, de utána egy hétig szabad leszek. – jelentem be, mire kivirul az arca, és megérkezünk a szintre.
- Na, ez jó legalább lesz egy kis szabadidőd.
- Aha – bólintok helyeslően, majd elválunk a szobáinknál.
~*~
A szombat este mindig zsúfolt. A hivatalban dolgozó emberkék pénteki napot kipihenik a délelőtt folyamán, a mai estét meg majd vasárnap, így általában ilyenkor vagyunk a legnépesebbek. Az ilyen napokra általában asztalfoglalás van, ki is van írva a bejárathoz, hogy a mai este foglalásos, így csak néha kell váratlan vendégeknek helyet szorítani, ha épp felszabadul 1-1 hely, vagy nem jönnek el a foglalók. Ma csak egy csokornyakkendő virít a nyakamban, ezen kívül egy passzos fekete térdnadrág feszük fenekemre, semmi más. A combomat is elfedi, de csípőtől felfelé és térdtől lefelé máskülönben meztelen vagyok. Mint minden este vékonyan be kell magam kenni, a látvány fokozása érdekében, így a mai este sem kivétel.
A tenyeremről letörlöm a maradékot, hogy a tálca ne csússzon le, és készen is vagyok.
Már három kisebb csoportot vezettem az asztalukhoz, és most jöhet a következő.
Megállok a belső bejáratnál, majd már jön is a következő négy fős csoportosulás.
- Jó estét, foglalta… - másodikként Jay lép be, és hatalmasra kerekedett szemekkel nyikkanok meg, szívem a torkomban kezd dobogni főleg amikor meglepetten rám néz. Úristen, úristen, úristen!!
- Kob… - mondaná meglepetten, de veszettül rázni kezdem a fejemet, tincseim arcomat csapkodják. Most mi a fenét csináljak? Markra nem számíthatok mert épp most lép fel a pulton, ahol én nem szoktam. A fenébe…
Lenyelem a torkomban keletkezett gombócot, majd összeszedem minden lélekjelenlétem aminek a szilánkjait csak sikerül és újra megszólalok, kiküszöbölve remegő hangomat.
- Jó estét, Sam vagyok – mutatkozok be, majd sikerül egy mosolyt is erőltetnem az arcomra, a szokásos kedves formában. – Hányas asztalt foglalták le? – kérdem, mire elégedett mosollyal szólal meg egy rövid, szőke hajú srác, élénk kék szemekkel.
- Helló – felveszi a lezser döglesztő figurát, de nem csinálja elég jól, láttam már jobbat – A tízes asztalt, Rodrick Boyle névre – vigyorodik el, én meg csak szokásos biccentéssel konstatálom. Amíg nem nézek Jayre, addig azt tudom képzelni, hogy itt sincs. De nehéz ez így. Hogy is tanultam?
Megfordulok, az asztal felé veszem az irányt és olyan léptekkel haladok, hogy a csípőm mozogjon így a fenekem szinte táncol minden lépésnél. Most még meg sem szólaltak, semmi seggre pacsi de már a gondolatba is belepirulok, hogy Jay itt van a hátam mögött.
Mutatom az asztalt, leveszem a foglalt kártyát, leülnek, majd a noteszkám a kezembe fogom.
- Mit hozhatok? – remegő kezekkel irkálom fel a rendelésüket, rá sem nézve egyikre sem, majd vissza kell fognom magam, hogy ne rohanjak a színfalak mögé, de amikor már nem lát senki, a sikító frászt elfojtva rohanok a mosdóba. Nagy kortyokban veszem a levegőt a tükörbe nézve, és látom hogy még a fülem is vörös. Te jó ég, te jó ég, most mi a fenét csináljak?
|
| oosakinana | 2012. 06. 29. 22:31:55 | #21811 |
Karakter: Jay Jordan
Megjegyzés: (Timcsinek)
Minden reggelem úgy kezdődik, hogy lemegyek az ebédlőbe, és készítek egy kávét, amivel kicsit fel tudom dobni magam a reggeli tusolás után. Este a haverokkal elmentünk bulizni kicsit és hát kinek volt kedve megfürdeni, így most bepótoltam. Egy szálbokszerben megyek le, ahol meglátom az én legjobb barátomat Koby-t.
- Jó reggelt! – mosolyodok el, de ő csak a szemével kezdi el nézni a mellkasomat és gondolom egy vízcseppet követ.
- Neked is – eléggé álmatag hangon válaszol.
- Úgy nézel ki, mint a másnapos mosott szar. Ennyire kimerítő az éjszakai munka? – állapítom meg a tényezőket. Hát igen nekem nincs úgy melóra szükségem, mint neki.
- Eléggé – ásítja, amikor megszólal a kávé főzőgép, hogy ideje inni egyet.
- Töltsek? – nem tudom minek kérdezem meg, mert már ott is vagyok és töltök mind a kettőnknek. Koby-éba teszek cukrot és mivel kevés tej van ezért az övébe öntöm bele az összeset.
- Köszi – amint elkészülök vele odamegyek hozzá és előteszem a kávéját, ahogy szereti én meg leülök vele szembe az asztalra, miközben a törölközőt átvetem a nyakamon.
Elkezdjünk inni elég csendben, bár feketén nem szeretem, de azért valami még is csak kell így megiszom, meg így hátha jobban felpörget.
- Te nem sok tejjel szereted? – kérdezi meg legjobb barátom.
- Elfogyott a tiédbe.
- Ah, akkor azt is vennem kell. De nyugodtan megfelezhetted volna – torkoll le egy kicsit, majd megissza a maradékot és el is mossa a poharat. Addig én kicsit lassabban iszom meg, de végül én is elmosogatom. – Mehetünk az órára?
- Előbb felöltözök, ha nem bánod – vigyorodok el, mert nem hiszem, hogy bárki így akarna látni az órákon.
- Minek? Gondoltam hátha megörvendeztethetnéd a doktorandusz csajt, a kis könyvmoly biztos rég nem látott élőben félpucér pasit – kacarászva megyünk végig a folyosón, majd nem sokára Koby szobájának az ajtajánál vagyunk.
- Öt perc és összekapom magam – jelentem ki tovább haladva ő meg csak int felém egyet.
- Oké – a szobámba megyek, ahol felveszek egy normális ruhát, de mivel meleg van ezért csak egy polót veszek fel, hogy azért kicsit megpróbáljak imponálni Koby-nak.
~*~
Fél óra múlva érek le a portára, mert a hajamat is rendbe kellett szednem. Ő most is a portás nénivel beszél. Mondta, hogy szokott vele, meg látom is, hiszen átlagba mindig engem vár. Amikor odaérek egyből átsétálunk a terembe, ahol minden jel szerint most nekem kell írnom, mert ő nem fog, mert túl fáradt. Hát rendben van.
Figyelek az órán, hogy mit mond a tanárnő és közben írogatok is. A tekintetét viszont magamon érzem, ám nem nézek oda, hogy szemügyre vegyem, mert akkor kizökkenek az írásból.
Mikor kicsit oldalra nézek látom, hogy másik oldalra van fordítva a feje. Elmosolyodok kicsit és legszívesebben megsimogatnám vagy segítenék neki elaltatni, de nem lehet, mert írnom kell tovább.
Az órának nem sokára vége, mire nagyot nyújtózva lökdösöm meg finoman.
- Mi a következő óránk vagy mikor lesz? – kérdezem tőle megtornáztatva a kezemet és nyújtózkodva.
- 2-től lesz a következő addig van egy kis időnk. – teszi el a papírt, amin az órarendünk van.
- Rendben. Elmegyünk valamerre? – ahogy megkérdezem a hasam meg is kordul.
- Ajánlom a büfét. – áll fel, hogy lábait kinyújtóztassa… azok a szép lábak…
- Rendben.
Lemegyünk a büfébe, ahol valami jó kis kaját szerzünk mindkettőnknek és le is ülünk megenni őket.
- Este lehet elmegyek hozzád a munkahelyedre. – mondom kedvesen, de mintha kicsit megijedne.
- Még is miért? – teszi fel a kérdést és próbálja tömni magába a kaját.
- Nem akarom, hogy unatkozz munkaközbe, meg tartom benned a lelket. – mosolyogok rá.
- Nem kell. Nem szabad beszélgetni munka közben. A főnök nem szereti, na meg, ha bent vannak nálam sokáig, azért nagyon meg tud büntetni. – hadarja szinte egyből, ami eléggé furcsa, de majd lesz valahogy. Egyszer akkor is meg fogom látogatni.
- Jól van nem megyek be akkor, de mikor lesz szabad estét? – kérdezek mást. – Elmehetnénk az egyik este. – ajánlom fel neki, hiszen ha azt vesszük nagyon régen voltunk már oda.
- Nem tudom, majd megpróbálom megbeszélni a dolgokat.
Elfogyasztjuk a kajánkat, majd megyünk további órákra és jegyzetelgetek, hogy Koby tudjon pihenni egy keveset.
~*~
Délután Koby elment dolgozni így a haverokkal este már megint bárokban kötünk ki. egyik bárból megyünk a másikba és olyan helyekre visznek, ahol még életemben nem voltam. Vegyesen vagyunk melegbe is, de rendes sztriptíz bárba. Érdekes.
Hajnalban indulunk vissza a koliba, amikor egy érdekes alakot látok meg az utcán sétálni. Száz ember közül is felismerném az én legjobb barátomat… Koby. Nem hiába vagyok idáig meg vissza érte.
- Koby. – szólítom meg, mert így legalább nem kell egyedül vissza mennünk, hanem egymás társaságában szépen eltelhet az út.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 29. 19:46:03 | #21807 |
Karakter: Koby Samways
Megjegyzés: ~ nanának
Koby:
Mint minden reggel, ma is egy kávéval kezdek, a koli szintjén lévő konyhában, mivel a tegnap este elég húzós volt. Az egyik vendég kissé elragadtatta magát, és a biztonságiaknak úgy kellett kirakni, amikor az épületen belül megpróbált az egyik boxban leteperni. Ezért nem szeretem a boxokat kiszolgálni, mert rejtettebb helyen vannak, és ha nem érem el pont a riasztó gombot, akkor súlyosabb dolog is történhetett volna. A kellemetlenség miatt a palinak több pénzt kellett fizetnie nekem egy kicsivel, aztán mikor visszaindultam a koliba egy ideig elkísért az egyik őr, hogy biztosan biztonságban érjek vissza. Örülök, hogy vigyázott a seggemre, mert volt olyan kedves, és elhozott a kocsijával így megspóroltam vagy fél órát ha nem többet – kivéve ha taxival jövök – és azonnal dőlhettem ágyba. De nincs lazsálás, az első órám tíztől van és arra fel kell éledni. Mennyi is az idő? Fél kilenc.
Valaki becaplat papucsával csattogva, egy szál halászgatyában, a fejét dörzsölgetve és meglátom Jayt, aki épp fél szemmel behunyva néz rám, miközben csöpögő haját fél kézzel próbálja kidörgölni.
- Jó reggelt! – mosolyodik el, én meg bambán bámulok a mellkasán legördülő cseppet. Istenem de jól néz ki. Kár hogy csak úgy nem jegyezhetem meg neki.
- Neked is – krákogom még fáradt hanggal, hisz még kész sincs a kávém.
- Úgy nézel ki, mint a másnapos mosott szar. Ennyire kimerítő az éjszakai munka? – na igen, Jay tudja, hogy kell feldobni az embert. Persze nem rossz szándékból mondja, én sem annak veszem, de legalább látszik rajtam az állapotom. Megnyugtató ezt tudni.
- Eléggé – ásítom már a szót, és ebben a pillanatban kezd el szörcsögni a kávégép. Ah, mennyei illat.
- Töltsek? – kérdi, de meg sem várva válaszom már a gép előtt van két bögre kitéve, és már tölt is.
- Köszi – fordulok vissza előre, tenyerembe rejtve egy újabb ásítást, majd leül velem szembe és már úgy teszi elém a kávét, ahogy szeretem. Két cukor, és tej.
Leül velem szemben, a nyakán áthajtva a törülközőt, így mellkasát teljesen elfedi előttem. Mázli.
Elkezdem jóízűen szürcsögni a nedűt, máris visszatér belém az élet, amikor látom, hogy az övében nincs tej, csak simán cukorral issza. – Te nem sok tejjel szereted? – kérdezek rá, mire csak vállat von.
- Elfogyott a tiédbe.
- Ah, akkor azt is vennem kell. De nyugodtan megfelezhetted volna – torkolom le, majd gyorsan el is tüntetem a reggelinek beillő frissítő folyadékot és lassacskán fel is tölt energiával. Elmosom magam után a börgét, és oldalra teszem a csurgatóba, utánam nem sokkal végez. – Mehetünk az órára?
- Előbb felöltözök ha nem bánod – vigyorodik el, mire én is.
- Minek? Gondoltam hátha megörvendeztethetnéd a doktorandusz csajt, a kis könyvmoly biztos rég nem látott élőben félpucér pasit – már a folyosón megyünk halkan heherészve, és az én ajtóm kerül hamarabb elő.
- Öt perc és összekapom magam – jelenti be, majd továbbhalad én meg egyet intek felé.
- Oké – és már vissza is mászom a szobámba, hogy valami elfogadható göncöt kapjak magamra. Na meg azért a zokni-papucs kombináció sem a legjobb órára menet, hiába csak a campus parkja választja el a kolit a tanépületektől.
~*~
A recepciónál találkozunk lent megint, mert én gyorsabb voltam és addig elfoglaltam magam a portásnénivel. Tudom mennyire szeret beszélgetni így ha pár percre ráérek mindig leszólítom. Bevárom Jayt, majd együtt sétálunk át a parkon az előadóterem felé. Örülök, hogy összebarátkoztam Jayyel, aki ráadásul ugyan azon a szakon van mint én így az összedolgozás na meg közös tanulás, beadandóra kutatásokat nem egyedül csinálom és van aki osztja a véleményem egy-egy dologgal kapcsolatban, és nem utolsó sorban a társaságát is élvezem.
Mégsem merem elmondani neki, mit is csinálok éjszakánként. Mivel túl sokat maradok ki éjszaka a koliban és nem bulizás miatt így muszáj volt kitalálnom valamit, és maradt az a szöveg, hogy egy videótékában lopom a csillagokat éjszakánként. Szerencsémre bevette. Szerintem ha rajtam múlik soha nem is fogja megtudni, mit csinálok. Túlságosan megkedveltem barátként ahhoz, hogy ilyesmivel riasszam el magamtól. Nem csak a munkám jellegéről van szó, hanem… hanem hogy valójában a férfiak érdekelnek és nem a nők.
Én igyekszem vele a szokásos pasi dumákat lefolytatni, és úgy látszik eddig bevált, és remélem ez így is marad.
Az órákat is együtt unjuk végig általában, vagy az egyikünk jegyzetel vagy a másik, attól függ kinek van ereje, és hát… perpill nekem nincs, így csak bambán figyelem, ahogy Jay firkál a közös füzetbe, amit a csajszi diktál.
Egy póló van rajta így a bicepsze fele és az alkarja teljesen kilátszik, vissza kell fognom magam, hogy ne nyaljam meg kiszáradt ajkamat, de nagyon nehéz. Igazán jó pasi tényleg, még szerencse, hogy kávé előtt totálisan kóma vagyok, mert tuti belepirultam volna a látványába. Most hogy belegondolok így éberebben is beleégett a retinámba a pillanat ahogy megjelent az ajtóban víztől csöpögő meztelen felsőtesttel így hogy eltakarjam pirulásomat lehajtom a fejem a padra, el is fordulok tőle, és alvást színlelek. Jobban vissza kell fognom magam, ha nem akarok lebukni. Nincs még egy ilyen jó barátom az egész campuson.
|
|
