Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. 2. <<3.oldal>>

makeme_real2014. 05. 31. 15:04:22#30048
Karakter: Ephraim El-Hashem



Elgondolkozva állok a parkolóház egyik félhomályba burkolózó zugában. Más a helyemben már biztos fel-alá járkálna, csak ők nem tudják, hogy ezzel milyen könnyű felhívni magunkra a figyelmet, miközben az idegeiket egyáltalán nem nyugtatja meg. És persze nekik nincs célkereszt sem a homlokukon. A szememet arra a pontra szegezem, ahonnan majd Yosef fel fog bukkanni, de miközben figyelek és hallgatózok, folyamatosan jár az agyam.

Az a nyomorult féreg már megint kicsúszott az kezeim közül. Követtem az egész kibaszott földrészen át, de Los Angelesben eltűnt, mint a kámfor. Azt hiszem, érzi a hurkot a nyaka körül, ami egyébként lényegesen az én malmomra hajtaná a vizet, de én meg hátrányban vagyok. Így, hogy az Intézet és a fél CIA a nyakamon lóg, elég döcögősen haladnak a dolgok, ráadásul még az is lehet, hogy kiszagolják, min ügyködök, és még a végén ők maguk tüntetik el előlem azt a patkányt. Ki tudja, miért állítottak le az ügyről, mikor már küszöbön állt a győzelem... Az amerikaiaknál sosem lehet tudni, könnyen el tudnám képzelni, hogy egy követ fújnak a Hamásszal, de annak az Intézet sem fog örülni.

Én viszont nem adnám fel akkor sem. Muhammad ibn Abd al-Hamid Abu Hassan al-Filasteeni előbb vagy utóbb a markomban lesz és akkor dalolni fog, mint a kismadár. Utána pedig saját maga fog besétálni a Hamász főhadiszállására egy olyan mellényben, amit a CIA fejlesztett ki – csak a jó isten tudja, mi szükségük van ilyesmire, de az biztos, hogy azzal minden egyes bent tartózkodót megölne. Nekem ez megfelelő elégtétel lenne.

Előbb hallom meg a jellegzetes lépteket, minthogy felbukkanna a várt alak a lépcsőfordulóban. Yosef Blumenthal nehezen eltéveszthető ember a maga két méterével és nagyjából 120 kilójával, de amíg csak támogat a küldetésemben, addig nem foglalkozom vele. Ő nem része a feladatoknak, csak az eszközöket szolgáltatja hozzá.

- Üdv, Ephraim – szólal meg héberül.

- Yosef – biccentek.

- Mi a helyzet? – érdeklődik, de nem türelmetlenül. – Mi volt olyan sürgős?

- Van egy kis baj – vágom zsebre a kezeimet. – Los Angelesben beszéltem Amittal, megint megpróbálta leállítani a hajtóvadászatot, de csak felzavarta a hangyabolyt. Valószínűleg megint kereket kell oldanom a környékről.

- Tudom – sóhajt fel, mire felvonom a szemöldököm. – Ha te nem szólsz előbb, én kerestelek volna. Az embereim éppen ma mondták, hogy az Intézet megint megsürgette a CIA-t... Azt hiszem, ismét te kerülsz a középpontba.

- Remek – rázom meg a fejem.

- Előbb-utóbb meg kell unniuk, hogy a halálba küldik az embereiket. – Vállat von, aztán mosolyogva a kabátzsebébe nyúl. – Azt viszont garantálom, hogy te jól jössz ki mindebből. – Elővesz egy kulcscsomót és meglengeti az orrom előtt. – Manhattan, ott jól el tudsz vegyülni. Holnaptól a tiéd a lakás, és van neked néhány meglepetés az éjjeliszekrényben.

- Kösz – veszem el a kulcsokat egy apró mosollyal.

- Szükséged van még valamire? Van elég lőszered addig?

- Persze, azokkal nincs gond.

- Légy óvatos és vigyázz magadra – teszi a vállamra a kezét komoly ábrázattal. – Sürgős esetben használd az egyik telefont, az autók, a magángép és a jacht mindig készenlétben áll.

- Mindig – bólintok. – Köszönök mindent, Yosef. Majd jelentkezem – eresztek meg egy újabb apró mosolyt, aztán a fejembe húzom a kapucnimat és továbbállok.

Bár őt biztosan nem figyelik – tudnánk róla és ő meg is torolná –, sosem lehetünk elég óvatosak. Általában csak e-mailen keresztül kommunikálunk, de azt is csak más-más, azonnal kitörölhető fiókokból, szigorúan nyilvános netkávézókból. Yosefnek mindenhol vannak emberei, még a CIA-nál is, úgyhogy tudnánk róla, ha megfigyelnék, de akkor is az IP cím és a mobiltelefon a legveszélyesebb dolgok rám nézve, és jobb félni, mint megijedni.

Az biztos, hogy a CIA-nak már nagyon szúrom a szemét, és csak idő kérdése, hogy mikor durran el az agyuk végleg. Az egyetlen szerencsém az, hogy nem küldhetnek rám egy egész kommandó osztagot, mert az felkeltené a szomszédok és az újságírók figyelmét... azt meg nehezen tudnák kimagyarázni a sajtónak, hogy mégis miért uszítják a kommandósaikat olyasvalakire, aki hivatalosan még csak nem is létezik.

Milyen érdekes, amikor az ember a világ több országában is rendelkezik állampolgársággal, Ephraim Noach El-Hashem viszont hivatalosan soha meg sem született, nem igaz? Pedig ez az én hatalmas előnyöm az egész kibaszott titkosszolgálattal szemben.

 

***

 

Este úgy döntök, hogy megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Miután heteken át árnyékként követtem annak a féregnek a turbánba bujtatott fejét, megfelelően elfáradtam, ráadásul ezzel az új lakással végleg eltűnök a környékről. Pedig egy ideje felfedeztem magamnak itt egy helyet, amivel néhányszor már szerencsém volt... Eddig mindig a néhány kilométeres körzetében váltogattam a lakásokat, ha kellett, de most nagy váltás lesz, úgyhogy pláne megérdemlem, hogy visszanézzek.

Ezúttal legalább nem kell idegen helyre mennem, ami számomra ugye nem kis kockázat – a CIA-tól minden kitelik, bár ebből a szempontból az a bár elég biztonságosnak tűnik. Alapból megfordul ott jó pár fura alak, egy ügynök nem hiszem, hogy be merné tenni a lábát hasonló helyekre. Magamhoz elvből nem hozok fel soha senkit, de ha reggel úgyis első dolgom lesz felszívódni, akkor most akár kivételt is tehetek.

Késő este lépek be a bárba és rögtön a bárpultot célzom meg. Szerencsés elrendezés van odabent, mert ha leülök a szélső székre – ami most is üresen áll – éppen rálátok az ajtóra. Miközben lassan a kiszemelt székhez sétálok, alaposan felmérem a bent tartózkodókat, hogy meggyőződhessek a biztonságosságról, és ezúttal sem kell csalódnom. A sötétebb alakok ugyanazok, mint mindig, a pultos sem változott, csak néhány új arcot látok, de azok sem tűnnek veszélyesnek.

Leülök az utolsó székre és rendelek egy vodkát. Még Oroszországban szerettem meg, négy éve sok időt töltöttem ott, mert túlságosan tetszettek a kormánynak a módszereim. A limit viszont meg is áll ennél az egy pohárnál. Elvből nem iszom többet, még ha bírom is az alkoholt, egy leheletnyi tompulást sem engedhetek meg magamnak.

Még tíz perce sem ülök ott, és éppen kezdeném felmérni az ismeretlen és esetleg ígéretesnek tűnő arcok felhozatalát, amikor nyílik a bár ajtaja. Rögtön arra kapom a tekintetem és kis híján elmosolyodom. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy elég közelről ismerem azt a megkapóan mélykék szempárt, ami ugyanúgy felméri a bárban ülőket, mielőtt a pillantása találkozna az enyémmel – hogy aztán ott is maradjon.

Lusta mosolyra húzom az ajkaimat és visszafordulok a poharamhoz. Azt hiszem, erre az estére korona kerül.

Éppen akkor ül le mellém, mikor a pultos kiteszi elé az italát, amit már előre kikértem neki. Jól emlékszel, hogy ugyanazt itta legutóbb és azelőtt is, ami azt sejteti, hogy hasonló szokásokkal rendelkezünk. Vagyis inkább biztos, hogy így van. Bár azt nem tudom, ő milyen gyakran jár ide, de valami azt súgja, hogy ő sem sokkal többször, mint én. Az viszont tény, hogy egy bizonyos szempontból – amiért egyáltalán idejöttem –, ő számomra a főnyeremény, és a viselkedéséből ítélve ez kölcsönös. Neki is kell valaki és nekem is, de csak alkalmi jelleggel. Semmi személyeskedés, nincsenek kínos pillanatok vagy kérdések, mindketten elvesszük, amire szükségünk van, aztán úgy válunk el, ahogy találkoztunk. Szívtam már meg olyanokkal, akik nem annyira gondolták alkalminak a dolgot, mint én, mindenáron a telefonszámomat, a teljes nevemet vagy egy újabb találkozót akartak, és a végén csak az önuralmamnak volt köszönhető, hogy nem kaptak golyót a szemük közé... De ő egészen más. Annyit tudok, hogy a neve Dwayn és hogy mocskosul jó az ágyban, ennél többre pedig nincs is szükségem.

- Egy pohárnyi vagy hosszabb lazítás? – fordulok felé még mindig azzal a mosollyal az arcomon.

- Mindenképpen hosszabb – mér végig a szeme sarkából, mielőtt felhajtaná az italát.

Nos, ezzel a pillantással elég egyértelművé tette azt is, hogy a hosszú időt nem a poharakkal kívánja eltölteni. Mondjuk az sem nehezen értelmezhető célzás, hogy bár csak most jött, már nyúl is a zsebébe, hogy fizessen.

Mosolyogva csúsztatok én is egy tízdollárost a poharam alá, aztán leszállok a bárszékről. – Tudok egy helyet.

 

***

 

- Ó, basszus... – nyögök fel, megkapaszkodva az asztal szélében.

Az éle átkozottul nyomja a hasam, ráadásul megkapaszkodni sem tudok rendesen, mert a kezem csúszik az izzadtságtól, de mindez most valahogy rohadtul nem tud érdekelni. Az egyetlen dolog, ami foglalkoztat, az Dwayn és a farka, amivel egyre hevesebben mozog bennem. Az egyik lábamat felhúzom az asztalra, hogy még jobb hozzáférhetőséget biztosítsak, ő pedig mély hangon a fülembe nyög, ahogy a lehető legmélyebbre csúszik bennem.

Még intenzívebb mozgásba kezd, mindkét kezével erősen fogja a csípőmet, én pedig a lökéseivel egy ütemben nyögdécselek. Holnap valószínűleg nem leszek képes rendesen ülni és talán még a kezei nyoma is meg fog látszani, de kurvára nem érdekel... ez mindent megér. Mikor szándékosan összeszorítom az izmaimat a farka körül, hangosan felmordul, aztán egyik kezét a nyakamra vezeti és hátrébb húz magához, hogy egy vad csókra invitálja az ajkaimat. Elég kifacsart helyzet, de bírom, ráadásul rohadtul izgató...

Csak akkor engedjük el egymás száját, mikor egy nagy csattanásra leszünk figyelmesek. Egy pillanatra abbahagyja a mozgást, és mindketten a zaj irányába nézünk... A lámpa leesett az asztal túlsó végéről. Halkan elnevetem magam, szerencsétlen bútordarab valóban elég gyanúsan mozgott, de azért erre nem számítottam.

- Bocs – búgja a fülembe rekedt hangon, de mikor hátrapillantok rá, látom, hogy ő is veszettül vigyorog.

- Mit szólnál inkább az ágyhoz? – dorombolom, miközben leírok egy kört a csípőmmel, ezzel fokozva mindkettőnk vágyát.

Felnyög, aztán lassan kihúzódik belőlem, de közben a fenekembe markolva már irányít is maga előtt az ágy felé. A ritka alkalmak egyike, amikor hagyom magam irányítani valaki más által, de ez a férfi annyira rohadtul izgatóan csinálja, hogy képtelenség nem engedni neki. Hagyom, hogy az ágyra lökjön, aztán megkapaszkodom a takaróban, és mikor megint megragadja a csípőmet, készségesen emelem feljebb neki.

Egyszerre nyögünk fel, mikor minden további teketóriázás nélkül újra belém hatol. Gyorsan felveszi az előző ritmust, így hamarosan már csak a zihálásunk és nyögéseink, valamint a két test találkozásából adódó izgató hangok töltik be a szobát.

Jó ideje nem volt már részem egyáltalán semmilyen testiségben, pláne nem ilyen jóban, úgyhogy csakhamar érzem, hogy közel járok ahhoz a bizonyos határhoz, viszont amikor a farkam felé akarnék nyúlni, hogy segítsek magamon, Dwayn elkapja a kezem.

- Közel vagy? – löki belém magát lassan és mélyen.

- Ahh... Igen...

Hirtelen kihúzódik belőlem és egy mozdulattal a hátamra fordít, én pedig készségesen tárom szét a lábaimat, hogy közéjük férkőzhessen és újra belém nyomulhasson. Mindkét kezemet a fejem fölé hajtja és az ágyra szorítja őket, soha senkinek nem engednék meg ilyesmit, de ez a helyzet most más.

- Így fogsz elmenni – morogja a fülembe rekedt hangon, ami végigbizsergeti a gerincem. – Nem érhetsz magadhoz.

- Te jó ég – nyögök fel lehunyt szemekkel.

Ívbe feszül a hátam, ahogy újra mozogni kezd, a vágytól égő pillantása az enyémbe mélyed. A kezeim híján kénytelen vagyok a fejemet használni, egy kicsit feljebb emelem, hogy az ajkai után kaphassak. Legalább ugyanakkora szenvedéllyel viszonozza a csókot, mint ahogy kapta, még hevesebben löki belém magát, én pedig lassan csillagokat látok.

Elhaló nyögéssel adom meg magam, de a hangot elnyeli a csók. Az izmaim satuba zárják, amitől nem bírja tovább ő sem, egy mély és rekedt nyögéssel élvez el, de nem engedjük el egymás ajkait, míg teljesen el nem ernyed a teste. Lihegve hanyatlik mellém, mindketten izzadtak vagyunk és zihálunk, nekem meg már most tompán sajog az alfelem, de rohadtul megérte.

Még vagy fél órán keresztül csak fekszünk és száradunk, aztán megmutatom neki a fürdőszobát. Egy zuhany a minimum, amit megérdemel egy ilyen eszméletlen szex után. Út közben kidobja a gumit, én meg előveszek neki egy törölközőt, amíg zuhanyozik.

Negyed óra múlva már felöltözve áll a szobában, én viszont csak egy fürdőköpenyt vettem magamra. Elkísérem az ajtóhoz, ahol váltunk még egy csókot – nincs ebben semmi érzelem, inkább amolyan „ha többé esetleg nem találkoznánk”-dolog.

- A mielőbbi viszontlátásra – mosolyodom el kajánul, mire megjelenik az arcán egy igencsak ígéretekkel teli vigyor.

- Úgy legyen – feleli, aztán kilép és becsukja maga mögött az ajtót.

Hát, azt hiszem méltó búcsúztatást adtam ennek a lakásnak. A lámpa meg nem érdekel.

 

***

 

A levegőváltás gyorsan megy, bár ez nem meglep, ha az embernek annyi holmija van, mint nekem – azaz jóformán semmi. Egy kicsit szoknom kell majd az új környéket az biztos, de megbirkózom vele. Miután alaposan körbejártam a lakást, ellenőrzöm minden apró szegletét, illetve a zárakat és ablakokat is, aztán felfedezem Yosef „ajándékait”. A Berettám mellé, ami még az Intézettől maradt rám, most kaptam egy félautomata kilencmilliméteres Glockot is, hozzátartozó hangtompítóval együtt, plusz töltényeket mindkettőhöz.

A szekrényben vár viszont a legjobb dolog, egy McMillan TAC-50. Az elmúlt hetek nem voltak teljesen feleslegesek, egy kihallgatott beszélgetésből tudom, hogy hamarosan New Yorkba jön a Hamász egyik kapcsolattartója, ami azt jelenti, hogy én is ott leszek. Bár a kapcsolattartó nem tud olyan érdemi információval szolgálni, amiről én nem tudok, arra viszont tökéletes lesz, hogy Muhammad és a többi szarcsimbók a gatyájába csináljon. Elég necces dolog egy mesterlövész fegyverrel New Yorkban szaladgálni még éjszaka is, főleg nekem, de a terv még egyébként is csak félig pontos. Csak az a biztos, hogy végre kell hajtani.

Késő délután elindulok egy kis sétára, hogy ellenőrizzem a környéket és megfigyeljem egy kicsit az itt járkáló emberek tömegét. Csak a sötétedés küszöbén megyek vissza és még megnézem a lépcsőház ajtaját is, de a zár nem tölt el túl nagy elégedettséggel. Bármelyik piti tolvaj képes lenne feltörni, de ez ellen sajnos nem tehetek. A lakás ajtajához legalább profinak kell lenni.

Holnap korán kell kelnem, hogy elmenjek a majd esedékes találkozó helyszínére, úgyhogy úgy döntök, elmegyek zuhanyozni, aztán lefekszem aludni. Kipihenten könnyebb lesz kigondolnom a pontos stratégiát.

A zuhanyzás erejéig egy fokkal kintebb is kapcsolom az agyam, csak élvezem, ahogy a fejemre záporozik a forró víz. Furcsa, de újabban néha elfog a fáradtság érzete... Vagy talán nem is olyan furcsa. Szar dolog, mikor az embernek heti hét napon 24 órában résen kell lennie, miközben mellette a saját dolgát csinálná. Sóhajtva lépek ki a zuhany alól, gyorsan megtörölközöm, aztán belebújok az új fürdőköpenyembe. Edd meg, amit főztél, ahogy a mondás is tartja.

Akkor hallom meg az árulkodó hangot, mikor belépek a hálószobába. Szinte nem is hallható kis nesz, alig hangosabb, mint a szívverésem, de pontosan tudom, hogy mi ez: éppen most törték fel a bejárati ajtó zárját. De mégis hogyan? Hiszen csak ma jöttem ide, a francba is... Valaki köpött, de ki? Yosef soha nem árulna el, az biztos. Tudja, hogy első dolgom lenne felkeresni és megölni. Akkor viszont hogy a fenébe lehetséges ez?! A CIA emberei nem ennyire jók, azt pontosan tudom. Csak nem kiléptek a komfort zónájukból és a nyakamra küldtek egy vérprofit?

Miközben jár az agyam, gyorsan felmérem a környezetem és az esélyeimet. A Beretta az éjjeliszekrény fiókjában van – kilőve. A Glock a párnám alatt – kilőve. A tőreim még a bakancsaimban, az ágy mellett, a szoba másik végében – kilőve. Ahhoz, hogy eljussak hozzájuk, át kéne mennem a félig nyitott hálószobaajtó előtt, ennyi erővel viszont akár tálcán is kínálhatnám a fejem a hívatlan vendégemnek... Marad az improvizáció.

Nem hallok lépteket, de nem is számítok rájuk. Egy magára valamit is adó orgyilkosnak képesnek kell lennie hangtalanul közlekedni. Az ajtó melletti falhoz lapulok és minden érzékemmel a hamarosan érkezőre koncentrálok. Először a fegyvere csövére szerelt hangtompító végét látom felbukkanni az ajtó nyílásában, aztán megpillantom az árnyékát is a parkettán.

Az ajtó takarásában bújva megvárom, míg kicsit beljebb ér, aztán hirtelen és gyorsan cselekszem. A tenyerem élével erősen a nyakára ütök, míg a másik kezemmel a pisztolyt ütöm ki az ujjai közül, aztán kihasználva a meglepetését teljes erőből hasba rúgom. Pontosan tudom, hogy ezzel alig pár másodpercnyi előnyhöz jutok, úgyhogy nem vesztegetem az időmet, rögtön az ágy felé iramodok, hogy legalább az egyik fegyveremet megkaparinthassam.

A fickó viszont a vártnál is gyorsabban szedi össze magát, és meglepő módon nem rögtön a fegyveréért nyúl, hanem utánam kap. Az ujjai vasmarokkal fogják meg a karomat, hogy egy gyors mozdulattal hátrébb rántson, majd a másik kezével a tarkómat megragadva egyenesen a falnak vágja a fejem. Kis szögben elfordítom a fejem, hogy ne az orrom, hanem a homlokom fogja fel az ütés erejét és érzem is, hogy felreped a szemöldököm, de ehhez sokkal több kell ahhoz, hogy meghasson. Visszakézből lendítem hátra a könyökömet és teljes erőből a bordái közé ütök vele, mire ő hátra is tántorodik, én pedig újra nekiiramodhatok.

Most sem hagy megszökni, de ezúttal számítok rá. A tervem az, hogy jól megrántom, hogy orra essen, de a vége az lesz, hogy mindketten a földön kötünk ki. Sikerül úgy intéznie, hogy a bordáim egyenesen az ágy lábának csapódjanak, amitől egy pillanatra csillagokat látok, de nem engedélyezem magamnak a leblokkolást. A seggfej viszont ezt a pár tizedmásodpercet is képes hasznosítani, utánam mászik és újra a nyakam után kap, ezúttal az ágy támlájába verve a fejem.

A homlokomból már a szemembe folyik a vér, de ismét hasznosítom a könyökömet, és most nem is hagyom annyiban. Miután kicsit előrébb sikerült jutnom, még kap az arcába egy erőteljes rúgást, csak hogy ne én legyek az egyetlen, aki összevérezi a padlót.

Most már nem jön utánam, úgyhogy tudom, ez az utolsó esélyem, mert valószínűleg visszament a fegyveréért. Gyorsan kirántom az egyik tőrömet, a másik kezemmel pedig lekapom az ágyról a Glockot, és ugyanabban a pillanatban biztosítom ki, mikor meghallom a hátam mögött a lépéseket. Már éppen felkészülnék, hogy a hátamra fordulva a fejébe eresszek egy golyót, mikor meglepő módon felránt a földről. Azt hiszem, feldühítettem a fickót, de nem érdekel, gyorsan igazodok az új felálláshoz – mire a hátam a falnak csapódik és az alkarja a nyakamhoz nyomódik, az én fegyverem csöve már a halántékához szorul, ahogy az övé az én homlokomhoz. Patthelyzet.

Aztán megtörténik velem az, ami még soha: egy pillanatra teljesen kizökkenek, de nem azért, mert elégtételül szolgál, hogy az ő orra is vérzik. Ugyanis a szempár, ami visszanéz rám, pontosan ugyanaz, amit a tegnap éjjel nagy részében is bámultam, már amikor láttam. Semmi kétség, ugyanazok a kék szemek, ugyanaz az arc.

Mit is mondtam rá tegnap? Főnyeremény? A karma elég vicces kedvében lehet.

Viszont abból ítélve, hogy ő sem eresztett golyót azonnal a fejembe, neki is feltűnt a hasonlóság. Nos igen, a szemei is hasonló érzelmekről árulkodnak.

- Te? – mordul fel.

- Na hát ez már érdekes – mosolyodom el.

- Mi a francért...?

- Hát, ezt én is kérdezhetném... Nem egészen így értettem a viszontlátást.

- Egyáltalán nem vagy vicces – hajol közelebb, a hideg fém még erőteljesebben nyomódik a homlokomnak.

- Tényleg nem így értettem – vonom fel a szemöldököm, miközben észrevétlenül felemelem a másik kezem és egyenesen a gyomrához tartom a tőrömet. A hegye épphogy nem szakítja fel a pólóját. – Csak azt nem értem, hogy nem ismertél fel korábban... Az ember azt hinné, a CIA az arcommal van kiplakátolva.

- Semmi közöm a kurva CIA-hoz – vonja össze a szemöldökét.

- Ha itt állsz előttem és fegyvert tartasz a fejemhez, akkor van, csak nem tudsz róla – vonok vállat.

- Most rohadtul meg kellene hogy öljelek.

- Akkor mire vársz? Csak nem ez zavar itt? – szorítom a halántékához a pisztolyt. – Mert az biztos, hogy az én ujjam is meg fog rándulni, ha lősz.

- Miért akarják, hogy meghalj? – kérdezi, de a fegyverét továbbra sem engedi le, és a tekintete is egyértelműen azt sugallja, hogy bármelyik pillanatban képes lenne meghúzni a ravaszt.

- Mondjuk úgy, hogy sok helyen sok kellemetlenséget okoztam már, és még tudnék is. Szóval, mi legyen? – nézek a szemébe. – Vessünk véget neki gyorsan, vagy elmész és játsszuk a macska-egér játékot?

- Még nem döntöttem el – morogja.

Akaratlanul is elkezd járni az agyam. Más esetben gondolkodás nélkül golyót eresztenék a fejébe, de elég egyértelmű, hogy ő nem azért van itt, mert szerződés köti az utasítás teljesítéséhez, sokkal inkább valami bérgyilkos-féle lehet, ami azt jelenti, hogy a pénzért csinálja. Egyrészt jó tudni, hogy már vérdíj is van a fejemen, másrészt érdekes fejlemény, hogy vagy a jenkik vagy az Intézet már nem riad vissza a még mocskosabb eszközöktől sem.

Harmadrészt, Dwayn. Abszolút nem hatna meg a dolog, ha ő is valamelyik seggfej-gyülekezethez tartozna, de így azért kicsit más a felállás. Azt mindketten tudjuk, hogy nem sok lehetséges kimenetel van. Kölcsönösen kinyírhatjuk egymást itt és most, aminek ugyebár nem sok értelme lenne. Esetleg elsétálhat és hallgatólagosan megegyezhetnénk, hogy majd legközelebb is bepróbálkozik, és előbb-utóbb valamelyikünk úgyis elkövet egy olyan hibát, ami a saját végzetét jelenti.

Nekem viszont eszembe jut egy harmadik lehetőség is. Yosefnek sokat ér az életem, nekem pedig gyakran elkél a segítség, ha már a fél szememet mindig a környezetemen kell tartanom. Mindig egyedül dolgoztam, és nem is tudom, hogy képes lennék-e egy társsal is hatékonyan együttműködni, de ha nem akarok most meghalni vagy később a fél életemet azzal tölteni, hogy üldözősdit játszok vele, akkor meg kell lépnem ezt a lehetőséget.

- Akkor mit szólnál egy harmadik lehetőséghez? Tudok valakit, akinek megér legalább kétszer annyit az életem, mint amennyit most kapnál értem.

- Miről beszélsz? – kérdez vissza homlokráncolva.

- Ha segítesz nekem a feladatomban, legalább kétszer, de szerintem inkább többször annyi üti a markodat, mint amennyit értem kapnál.

- Fogalmad sincs, mennyit ajánlottak érted – morogja még közelebb hajolva.

- Az lehet, de ismerem a pártfogómat – mosolyodom el.

- És mégis miért kéne megbíznom benned? – sziszegi, ezúttal az alkarját nyomva erősebben a nyakamnak.

- Nem kellene – szélesedik ki a mosolyom. – Ez csak egy harmadik opció, plusz ott van a tény, hogy egy pisztolyt szegezek a fejedhez, és egy tőrt a gyomrodhoz. – Lenéz a tőrt tartó kezemre, aztán vissza rám. Egyenesen a szemébe nézek, de szilárdan tartom mindkét fegyveremet. – A te döntésed.


Soldier2013. 05. 29. 00:28:25#25974
Karakter: Nikos Haralabos
Megjegyzés: ( Joshua Clooney, ChiChan)


Dübörgő basszus, fülledt, kissé állott levegő, színes lámpák ezreinek villogása festi az emberi masszát hol vörösre, hol sárgára.
Az izzadság, az olcsó és drága parfümök mélabús egyvelege, az alkohol és valami más, jóval magasztosabb illat lengi körül a találó néven „Éjszakai Bár”-nak keresztelt helyet. A sor kígyózik előtte, tekeregve kívánkozik bejutni. Aki pedig bent van mind kifelé vágyik, a friss, kissé csípős éjszakai levegőre.
Én itt dolgozom.
Csokornyakkendőben és öltöny mellényben, frakk nadrággal rázom lelkesen a boston shakert, különböző akrobatikus trükköket mutatok be férfiak tucatjainak szerezve örömöt, és gyakran jó pár női léleknek is.
Lehengerlő mosoly, és laza csukló.
Ez kell ezeknek a kiéhezett hiénáknak, melyet zsíros jattal honorálnak.
„ Tartsd csak meg cuki”- hangzik el gyakran a magas, femin hanglejtéssel átitatott lehelet. Meg is tartom.
 
Olyan vagyok akár egy bagoly.
Éjszaka dolgozom, nappal alszom. De hát ilyen az éjszakai élet.
Meg kell szokni. Egy idő után át is áll az ember bioritmusa, meg ugye teljesen más dolog az éjszakában vitalitást produkálni, mint a nappalokban vegetálni. Kinek mi a zsánere.
Apropó zsáner.
Nekem mondjuk a szende szüzek.
Mindig is mondtam a haverjaimnak: „Hozzatok egy szüzet. Az se baj ha lány…az se baj, ha él.”
Legtöbbször megfeleltek az alanyok a kritériumnak. Mondjuk a legtöbbször járni sem tudtam, és valószínűleg ami nem felelt meg, az is megfelelt, ha érted mire gondolok.
Azt mondják nincs csúnya ember csak kevés alkohol és túl jó fényviszonyok. De elkalandoztunk a tárgytól.
Az „Éjszakai Bár-„ban sok féle-fajta ember megfordul. A go-go táncosok mind különfélék, más-más történetekkel, minden csaposnak, pincérnek, kidobónak és escornak megvan a maga históriája, ahogy az enyém is.
És akár milyen hihetetlen…a csapat 95% nem ezt a helyet tűzte ki életcélnak, és még csak közük sincs hozzá szakmailag.
Csak hát ugye kell a pénz.
Talán így került ide az új fiú is.
 
Én vagyok a nyitó, és a záró pincér is.
Mit pincér…nem alacsonyítom le magam. Bártender. Talán egy nap Rircky úgy gondolja majd, hogy többre is hivatott vagyok mint a shaker rázogatására. Majd managger leszek. Amúgy is azért járok fősulira..persze ez mély titok mindenki- még a szüleim előtt is-.
 
A kóceráj hatkor nyit, leltározás, vételezés, a hely előkészítése, kitakarítása. Ekkor vezeti be Ricky, a negyvenes, alacsony, szemüveges, fején kissé kopaszodó szőke zömök férfi a szintén törékeny, apró srácot.
Megnyalva az ajkaim szélét vigyorodom el önkéntelenül is. Aztán elém vezetik.
Egyenesen az oroszlán barlangba. Arcomra diadalittas mosoly ül, süt róla hogy meleg. Mit meleg…FORRÓ. De annyira, hogy ha ráköpne az ember tán még sisteregne is szerencsétlen.
Valakinek ma jó estéje lesz Niko. Valaki ma nagyon be fogja akasztani.
Akkor még nem sejtettem hogy az a valaki nem én leszek.
 
A fiút kettesbe hagyták velem.
Félénknek tűnt, sután lehelte a nevét , szerencsétlenül nyújtva a kezét. Nem a szemembe nézett, az ajkaim szuggerálta, zavartan tekintett körbe a bemutatkozás után.
Joshua Clooney.
-          - Ja..és..van közöd George-hoz?- próbálom megvillantani szellemes oldalam, de valahogy nem értékeli. Egy nyers „NEM”-mel el is intézi.
 
Feladva a tevékenységemet kezdem neki ecsetelgetni mit merre talál, majd elővéve a koktélos füzetet húzok oda egy bárszéket a magas, fekete márvány pulthoz és megveregetem.
-          - Ide fogsz leülni kiskomám, és kiírod az összes koktélt, holnap után pedig kikérdezem. Az én tanítványom nem lehet szar. Világos?
 
Megszeppent igen.
-          - Helyes. Most pedig gyere, kerítsünk neked valamit, amitől te is olyan szexi, ámbár agyatlan idiótának fogsz kinézni, mint mi.
 
Megfognám a karját, hogy jelezzem jöjjön, de összerezzen. Vállat vonva vezetem be az aprócska, szűkös öltözőbe, majd dobozokat horgászok elő, és keresgélve próbálom eltalálni a méretét. Kis méret..annyi szent..
Elé rakom az első fekete szettet. Az túl nagy.
A második is.
A harmadik is.
A negyediket már félve, de vigyorogva nyújtom át. És magára is hagyom.
 
A hely a publikum számára tizenegykor nyit. Ergo van még 5 órája megkajálni, rendet rakni, kérdezgetni. Állítólag valami művész lélek, csak hát abból nem jön ki az albérlet, szóval bevállalt némi pluszt itt is. Mivel én vagyok a vezető mixer, így mellém osztották be. Valamint talán tőlem tanulhat a legtöbbet, és ha elront valamit én még a szarból is ki tudom húzni egy sármos vigyorral.
Zavartan csoszog ki, kissé lóg rajta a ruha, de attól függetlenül csinos fiúnak tűnik. Így még inkább.
 
-          - Hát nyuszika..ez elég tré..de majd szólunk Ricky bácsinak hogy vetessen be belőle. Na gyere ide és kezd körmölni. A Smootikkal kezdünk.



Szerkesztve Soldier által @ 2013. 05. 29. 00:29:49


1. 2. <<3.oldal>>

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).