 Karakter: Amejisuto Nama
Megjegyzés: ~Felicity ~
Ame:
Nem értem, hogy miért kell nekem is részt venni ezen a jótékonysági bálon. Állítólag felbukkanhat majd pár érdekes ember, aki talán érdekelhet, már ha a hírek szerint még hódolok a régi hobbimnak. Persze, ebből nekm csak annyi jött le, hogy valakit nagyon el akarnak intézni velem, és rámkenni mindent, de hát na. Nem akarok ünneprontó lenni, és miért ne mehetnék el? Legalább lesz ingyen pia, és persze nem utolsó sorban lehet tényleg találok valakit, akit felcsíphetek. Mostanában amúgy is csökkent a népszerűségem, már nem verik olyan sokan a tamtamot, hogy valakit átcsesztem.
Határozottan unatkozok, és ezen még az se segít, hogy kiléptem a vándorcirkuszból, hogy valami újat keressek.
Szóval egy fekete selyeminget kapok magamra, felül kissé kigombolva hagyva, elvégre el kell húzni mindenki előtt a mézes madzagot, mert a semmitől nem döglik a légy. Kissé feszülősebb pezsgőszín nadrág, és pár bizarrul kinéző övtől meg mitől megválva elégedetten nézek a tükörbe. Igen. Teljesen egyértelmű, hogy rajtam minden jól áll. Vigyort küldök még a tükörképem felé, és otthagyva őt megyek a kocsihoz. Hangtalanul suhanunk át a nagy városon, majd a város szélén egy nagyobb kastélyfélénél megállva kiszállok. Ezek is aztán verik a fogukhoz a garast, de rongyrázáshoz bezzeg értenek.
Zsebre vágom a kezem, hogy senki se akaron velem remélhetőleg kezet fogni, és úgy sétálok el a nyájasan képembe vigyorgó kövérkés pár mellett. A hideg ráz tőlük. Mintha az utolsó söti lennék a tányéron, és udvariaskodnának, hogy melyikük is egyen meg. Az arra mászó pincértől lopok egy pohár bort, de amint beleszagoltam, elhúzva a szám lepasszolom. Nem iszok akármit. Ennyi erővel egy boltba is mehetnék, dobozos borért. Inkább egy kék koktélt veszek kézbe. Belegondolva teljesen olyan a színe, mint a szememnek, kissé édeskés, és még akkor se találok benne hibát, amikor a nyelvemen forgatom. Meg kell hagyni, jó mixerük lehet.
-Jó estét, Mr Amejisuto. - lép oda a családi ügyvéd egy kisebb csoporttal. - Had mutassam be önnek az apja jobb kezét, Mr Wongot. - az illető felém nyújtja a kezét, de én csak hidegen végigmérem.
-Sajnálom, de tele a kezem.
Vonok vállat, majd otthagyva a csoportot, aminek egy jelentős részét nők tették ki, és persze most vagy sápítoznak a modoromon, vagy ájuldoznak... Szóval a nagy asztalhoz lépek, körbenézve. Ez sós, ez édes... Hmm.. Mézes-chilis husifalatka! Épp bekapok egyet, amikor egy női hang szólal meg mellettem.
-Igazán udvariatlan volt az előbb. Csak úgy otthagyta őket. - megütközve pillantok le.
-De még nagyobb udvariatlanság bemutatkozás nélkül leszólítani valakit. Ez olyan volt, akár egy útszéli hivatásos. - adom meg a kegyelemdöfést az elsápadó nőnek. - Mondja, legalább felszámolnak ezért valami kedvezményt? Nem olyan csúnyácska, lehet még én is elvinném egy körre.
Egy bűbájos mosolyt villantok rá, mintha csak a ruháját dicsértem volna meg, de persze a nő dühtől remegve, és villózó tekintettel fordul meg, és elrobog. Most tuti szalad apucihoz, vagy a böhöm pasijához, hogy ,,cúnya bácika megfenyegette a picike hejcegnőőőt”... Sóhajtva fordulok meg, elegáns mozdulattal túrva a hajamba. Tudom, hogy a fél terem engem figyel. Nagyon ritkán jelenek meg ilyen társaságban, egyrészt mert untató, másrészt meg azért, mert felesleges. Azért minden évadnyitó bálra elmegyek, megnézni a friss felhozatalt, és még onnan is sokszor egyedül megyek haza. Így amikor megjelenek soron kívül, akkor mindenki rólam beszél. Nem csoda. Én is magamrl beszélnék a helyükben.
Épp ezért ilyen alkalmakkor tökkéletes megjelenéssel, modorral kéne itt lenni, de az utóbbi valahogy sose sikerül, mert hát a legtöbben egy lyukas fityinget se érnek. Nem mintha a pénz miatt tennékk különbséget. Hanem egyszerűen az üresfejű emberekkel nem lehet beszélgetni. Honnan tudom, ki az? Nos, aki vissza mer szólni. És eddig ritkán volt ilyen. Mindenkinek jobb, ha a hátam mögött beszélnek ki, engem nem érdekel az olyan piti emberek irigysége, és ők meg nem akarják, hogy halljam. Kevesen mernek velem szájkaratézni, mert többnyire a munkahelyeimen olyan szólások ragadtak rám, amivel vetekedni nem sűrűn lehet.
Kiürült poharam leteszem, és egy telit akarok keresni, amikor megfordulva egy ugyan olyan itókát nyújt felém egy hibátlan, kecses kéz. Az első gondolatom, hogy ez se dolgozott még kétkezi munkát. Elbűvölő mosolyt villantok felpillantva, és ahogy az égkék szempárba pillantok, egy pillanatra engedem kiülni arcomra tetszést. Gondolja csak, hogy az italnak szól.
-Engedelmével, Dimitri Cooper. - nyújtja a szabad jobbját felém.
Magával ragadó elegancia, elsöprő udvariasság, és bár nem mutattak be egymásnak, ő bemutatkozott, és ezzel máris egy nagy lépéssel előrébb van a szememben, mint az ittlévők jó nagy része. Tekintetébe fúrom enyéim, és az alatt a törtmásodperc alatt, amíg gymást fürkésszük, én sokmindent megállapítok róla. Végül megenyhül a bíráló tekintetem, és bár tétovázva, de elfogadom a jobbját. Valahogy a teremben megfagy a levegő körülöttünk, elvégre nagy szó, ha a kis különc ficsúr kezet nyújt, de én átsiklok efelett. Nem érdekelnek.
-Amejitsuto Nama. - közlöm nevem szűkszavúan, udvariasságot kerülve.
-Nos, örülök, hogy megismerhettem. - villannak szemei, de mielőtt olvashatnék bennük, pislant.
-Minek köszönhetem, hogy szóba áll egy olyan alakkal, mint én? - vonom fel a szemöldököm.
-Nos, az előbb a jelenlegi barátnőmet küldte el felettébb súlyos sértésekkel. - szűkülnek össze szemei hidegen, míg újra végigmér.
-Ó, várjon. - pislogok ujjaim egy pillanatra a szám elé kapva, megjátszott ijedelemmel. - Majdnem bocsánatot kértem. - elmosolyodok, de ez a mosoly akár a fagyos januári szél. - Nem fogok. Akik nem felelnek meg az alap udvariassági formának, azok meg se érdemlik, hogy egy szobában legyek velükk. - bár a szavak önteltek lehetnének, de igazság szerint kegyetlen hidegséggel, tényként közöltem vele.
-Tehát önnek egy kis barátkozási szándék is akár udvariatlanság lenne? - meglepetten pillantok rá, hiszen kevesen maradtak a közelemben ennyi ideig, ilyen hangnem után. -Nem fél attól, hogy egy napon egyedül marad?
-Ó, dehogy. Van, ahol nem várok el semmit, így nem baj, ha nem kapom meg. Higgye el, soha nem terveztem, hogy magányosan fogom napjaim tengetni. Még fizetnem se kell azért, hogy mellettem maradjanak.
Utolsó mondatommal visszautalok a hölggyel való beszélgetésre, mert kizárt, hogy az a csaj ingyen rakná szét a lábát. Bár... ilyen modorral ki tudja... Dimitri ujjai megszorulnak a poharán, míg én megemelem felé a poharam, és belekortyolok.
-Azt hiszi, bárkit csak úgy, következmények nélkül sértegethet? Az illető, mint mondtam, a barátnőm, és...
-Elnézést... - vágok közbe nagyon udvariasan – Legyen szives rövidre fogott életrajzát akkor vele közölni. Ha csak ennyit szeretett volna, akkor... legyen szép estéje. - biccentek, és állnék tovább, de elém áll.
-Egy óra múlva találkozzunk egy emelettel feljebb a nagy társalgóban. Intézzük el ezt, mint férfi a férfival. - hajol közel, sziszegve dühösen a szavakat.
-Ó – hajolok a füléhez, belesúgva. - már alig várom.
Nyelvem finoman végigfuttatom a fülének peremén, és gonosz mosollyal fordítok neki hátat, hogy otthagyjam. Figyelni fogom. Ha tényleg elindul, én utána megyek. De nem fogom hagyni magam. Mert hogy abban az esetben még én gerincre vágom, akár mindkét értelemben is, az biztos. Kiürült poharam lecsapom, és egy esernyős, szines példányt kapok kézbe. Jól bírom a piát, az nem lesz gond.
Így belegondolva, ahogy a tömegben táncikáló alakot nézem, könnyed, karcsú mozdulatokkal, akár egy igazi uriember... Az ablak melletti bemélyedéshez lépek, és őt figyelve szinte láthatatlanná válok. Még az se zavar, hogy közvetlen előbben beszélnek rólam. És minnél töbet agyalok azon a fickón, annál több kell nekem belőle. Amilyen fojtott szenvedély villant a szemében, biztos hogy dinamikus lehet az ágyban is. Megborzongok a gondolatra. Olyan régen voltam már alul...
Tekintetem átváltozik. Érdeklődő, fürkésző, és figyelő lesz. Mint egy kiéhezett vad, úgy nézem őt, és bár látom, hogy keresi a figyelő tekintetem, nem találja. Aranyom... Lassan fogom előcsalni belőled az állatot, de minden percét élvezni fogom. Főleg azt a pillanatot várom, amikor rájössz, hogy én durván szeretem...
Hideg, számító mosolyra húzódik a szám.
|
