|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2013. 01. 21. 23:05:07 | #24902 |
 Karakter: Thranduil, a Bakacsinerdő tündekirálya
Megjegyzés: /Meerának/
Thranduil
zene- the council of elrond
http://www.youtube.com/watch?v=PK7kmRNfi4s
- Jó reggelt, felség!
Halk hárfazene ébreszt. Lassan felnyílnak szemeim, és a kedvesen mosolygó idős szolgálómra, Ardenre pillantok. Idős, de tünde értelemben idős. Nem látszik rajta a kora, olyan fiatalnak tűnik mint bármelyikünk, csupán a szemei vesztették el fényüket, s a mosolya az őszinteséget. Még atyámat, az előző királyt is szolgálta, s elhagyta őt, hogy kövessen engem az új királyságba.
Sóhajtva nyújtózom az ég felé, amely a tágas és magas kőből faragott kupolára felfestve mágikusan dereng. Az erdei tündék otthona ez a rendkívül tágas és szövevényes barlangrendszer az emberi képzeletet felülmúló tágas termekkel és katakombákkal, így a napfényt csak odakint érezhetjük bőrünkön. Otthonunkban a mágiánk éltető fénye táplál bennünket, ahogy mi őt. A hálótermem kör alakú, a falak tejfehérre festettek, rajtuk a hőstetteimet ábrázoló színes festmények, valamint domborművek pompáznak. Kedvenc fémem az ezüst és a kék, amelyek mindenhol meglátszanak, az ágyamat körülölelő kék baldachintól az ezüstösen csillogó ágytakaróig, s az éjkék brokát köntösön, melyen szikráznak a hófehér kristályok, mint megannyi csillag az éjszakában. Hosszú hajamat hátravetem, puha felhőként száll utánam, ahogy kisétálok a hálótermemből, hű szolgálóm kíséretében.
Az étkező hosszú fűzfaasztalán csupán egyetlen teríték vár. Leülök a kecses, virágokkal díszesen kifaragott fűzfaszékre, amelyen fehér bársonypárnák biztosítják kényelmem.
Előttem már illatozik a friss hajnali harmatból főzött rózsateám, egy virágszirom formájú tündeporcelán csészében. Élethű, minden részletében valódinak tűnik, mintha rózsaszirmokat összefogna egy láthatatlan kéz, hogy megitasson az örök élet nedűjével. Íze finom és üdítő.
Hosszú hajam meglebben egy láthatatlan mágikus szellőtől, amely a barlangunk levegőjének tisztításáért jött létre. Tekintetem a távolba réved néhány hosszú pillanatra, de a fal mellett hárfázó tünde játéka visszatérít a valóságba. Ujjaimmal egy ezüstkést fogok, és vajjal megkenem a tündekalácsot.
- Arden, ma éjjel is láttam az álmot.
A mellettem álló barnahajú tündeszolgám hangja lágy, akár az avarban kereső nyúl lépte.
- Pontosan ugyanolyan volt, mint eddig minden éjjel? Semmiben sem változott most sem?
Hosszasan mélázva megrágom a falatot, lenyelem.
- De igen. Ezúttal láttam a harcos arcát is, aki elhozta magával a holdat, s tenyerében nyújtotta felém.
- Tünde harcos volt?
- Sajnos nem.
- És az arca, milyen volt? Fiatal? Öreg? Férfi vagy nő?
- Nem láttam tisztán az arcát, csupán a mosolyát és kezét. Fiatal emberférfi egy aprócska holddal… Vajon mit jelenthet ez? Miféle változást hoz a világunkba és vajon mikor?
*
Díszes, sötétkék földet söprő ruhámon szikráznak a gyémántok minden mozdulatomra. Ezüstszőke hajam hullámzik körülöttem, fejemen avarból és bíbor borókabogyókkal ékes ágakból áll a koronám, hiszen késő ősz van már. Tavasszal frissen nyíló virágok, nyáron illatozó gyümölcsök, télen jégkristályok. Nem magamtól választottam, a lényemet, a krályságomat és az erdei tündéket meghatározó ősmágia teszi ilyenné, amelyből az erőm fakad. Ősi, megmagyarázhatatlan és félelmetesen hatalmas erő ez. Oldalamon díszesen cizellált tündekardom függ.
Harcosaim kecsesek és délcegek. Kihúzzák magukat, jobb kezüket a szívükre helyezve tisztelegnek előttem, s megvárják hogy felüljek egy könnyed szökkenéssel a széles agancsú szarvasom hátára. Nyereg nélkül ülöm meg az erdők és mezők legcsodálatosabb lényét, amely kitűnik mind közül. Halk bőgéssel üdvözöl engem, örömében hogy újra láthat, dobbant a patájával a puha mohával borított földön. Nyakára simítom a kezem.
- Én is örülök neked, barátom – súgom a fák és a rétek nyelvén. Körülöttem a tünde harcosaim követik példámat, felszökkennek lovaikra. Velem ellentétben őket ezüstfényű tündepáncél és sisak borítja, amelynek tetején egy laposan fekvő, kecses hajlított tőrre emlékeztető dísz áll.
zene – the ride of the rohirrin
http://www.youtube.com/watch?v=3_htSIyV07s
A menet elején végtázom, arra vezetem ötven harcosomat, amelyről a szennyes energiákat érzem. Az erdő minden rezdülését érzékelem, amely szerint méltatlan személyek léptek a területünkre. Orkok. Gyűlöletes, szennyes és gusztustalan lények, halált érdemel mind.
A szél fülembe süvít, szarvasom patái alig érintik az avart,az erdő nehéz és édes illata keveredik a lombok között kergetőző szél üdeségével. Hangos kiáltások és csatazaj üdvözöl bennünket az északi domboldalon, azon a részen, ahol a fák ritkásabban állnak, így kiváló terep a közelharchoz. Megállítom lovamat, és az elém táruló látványt figyelem. Mögöttem némán és türelmesen várnak tündeharcosaim. A látvány lenyűgöz.
- Gyertek csak ti mocskok! – ordítja egy férfi, kezében kétkezes pallosát lengetve áll egyedül az orkok gyűrűjében. Szemei szikráznak a napfányben, izzadtsága vérével keveredik arcán és nyakán. Ruhája szakadozott és mocskos, láthatóan hosszú percek óta harcolhat, és a földön heverő halott orkok számát látva állíthatom, hogy nem kevés sikerrel. Felemeli kardját, és ordítva csapkod, hárít és táncol félre a robosztus orkok csapásai elől. Ügyes és tapasztalt harcos. Harci táncát bámulom, a szemeiben parázsló erőt és a belőle áramló halálos ígéretet.
- Lenyűgöző. – Sóhajom tavaszi szél.
Diadalittas kiáltással térdre zuhan, amikor az utolsó ork is hörögve összeesik. Kardját az ég felé emelve ünnepli győzelmét Sugárzik, árad testéből a mámor. Felsőteste csupasz, ingének utolsó foszlányait is elveszítette már, izmai kirajzolódnak a vér és izzadtság mocska alól.
- Igen! Igen! Soha nem győztök le ti rohadékok! – kiáltja az ég felé. Ajkaimon halvány mosoly rajzolódik, de aztán megszólal az orkok félreismerhetetlen kürtje a dombon túl, s mint sötét tengerhullámok, úgy áradnak elő a fák árnyékából. Az ember arcáról lefagy a mosoly, hátrapillant a válla felett. Nehézkesen talpra kecmereg, és a rengeteg ork láttán a halál hűvös jégujjai marnak a szívébe. Bőrömön érzem hidegét.
Előhízom kardomat, kitörök a fák közül, harcosaim pedig ezüstfehér tajtékzó tengerként követnek, elárasztanak mindent, nyilaik szikrázó felhőként csapnak le az ellenségre. Az ember pedig csak áll, döbbenten nézi ahogy őt kikerülve az orkokra rontanak lovasaim, s én magam. Kardom nyomán fekete vér fröccsen földünkre, halálhörgések hangjait viszi a szél a messzeségbe.
Minden ork halott. Tündéim között számos sérült van, de nem érzem egy tünde élet kialvását sem. Körbeléptetek szarvasommal, megnézem a sebeiket ellátó tündéimet, majd a rét közepén térdelő, döbbent ember előtt állítom meg szarvasomat. Kardom hüvelyében pihen, hajam és arcom makulátlan szépségű. Tekinetetem az acélkék emberi szemekbe fúrom, kölcsönösen bámuljuk egymást. Földbe szúrja kardját, rátámaszkodva feláll, hogy kihúzhassa magát. Igazi dacos és büszke harcos, gondolatai kuszán kavarognak a fejében, nem is értem igazán, nem tudom kiolvasni az értelmét. Talán nincs is, vagy csupán ő is egy olyan ember, aki öntudatlanul is képes a mentális mágia hárítására. Igen, valószínűleg ő ilyen. Érdekes és egyben különleges élmény, régen találkoztam már ilyen lénnyel.
Félrehajtott fejjel tanulményozom arcát. A vér és a kosz alatt egy ifjú és bizonyára szép férfi van.
- Ki vagy te? – szólítom a kereskedő emberek és vándorok egyszerű nyelvén őt.
- Eamon, Theron fia. Egy egyszerű vándor. Szolgálatodra. – Meghajtja a fejét. Hangja érdes a sok kiabálástól.
- Nevem Thranduil. A Bakacsinerdő királya vagyok, vándor.
Füttyent egyet, és elmosolyodik, fogai fehér gyöngysorként csillognak kosztól sötét arcában.
- Le vagyok nyűgözve! Gyermekkoromban sok mesét hallottam rólad, felség. Mekkora szerencsém van, senki sem fogja elhinni nekem, hogy tényleg láttalak téged!
Kifejezéstelen arccal nézem őt, félrehajtom a fejemet. Ez a mosoly ismerős…
Már láttam. Az álmaimban.
Hajam meglebben, a változás szele a tél jeges lehelletét fújja a fák közül.
- Merre tart utad?
- Dél felé. Három napja kóborlok itt, mert letértem az ösvényről. Elfogyott a vizem, ételem is fogytán már, így nincs sok időm az erdődben vesztegelni. Ha megmutatod a helyes irányt, tovább is állnék.
- Néhány napig élvezheted a vendégszeretetünket, vándor. Örvendj e kiváltságnak.
Meglepetten néz rám, tekintete arcomról hajamra és ruhámra siklik. Ő is érzi amit én, a köztünk hirtelen megfeszülő vibráló erőket, csupán annyi a különbség, hogy én értem miért van ez, ő pedig nem, csupán lúdbőröző karját dörzsöli.
- Örvendek én, rendben van, de ha lehet jobban örülnék némi ételnek és víznek az utam folytatásához.
Lassú és elegáns modzulattal leszállok szarvasom hátáról, elé lépek és lenézek rá. Hökkenten viszonozza pillantásom, hiszen a tündérek egyik legmagasabb és legdélcegebb teremtménye áll előtte. Csupán nyakamig ér, és a felismerést követően azonnal kihúzza magát, hogy néhány centit nyerhessen, de így is csupán az államig ér. Vér, izzadtság és fém fanyar szaga árad belőle.
Fehér porcelénként csillognak körmeim, ahogy kezemet felemelem és körmeim hegyével megérintem az állát. Ahogy végigsimítom, serceg a borostája. Áramlik testemből a mágia, borzong tőle, de nem hátrál meg.
- Büszke harcos szíved van, Eamon. - Hangom nyáresti virágének és melegen csurgó méz. – Fogadd el vendégségem, mert egy lakosztályt, fürdőt és finom ételeket, borokat ajánlok.
Ha nem hajlandó maradni, bevetem a mentális képességeimet, s ha ez sem elég, fogságomba vetem. Semmi sem tántoríthat el attól, hogy megtartsam őt, s rájöjjek miféle sorsfonal köti össze életét az enyémmel.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 06. 03. 12:27:07 | #21323 |
Karakter: Aragorn
Megjegyzés: Legolas
Csendes meghittségünkből Gimli dörmögése szakít félbe. Nem igazán hallom, hogy mit beszél, de hangját hallom. Kibontakozok Legolas öleléséből. Mennék tovább, hogy végleg véget vessek ennek az értelmetlen vérontásnak, de észreveszek egy nyomot. Félig állok, félig térdelek. Elég érdekes pózban álltam meg.
- Nézzétek! – kiáltok fel hirtelen.
- Mit találtál? – döcög mellénk a mi törpénk.
- Itt az egyikük kötele. Biztos meg volt kötve a kezük. De... – lassan kúszok tovább a számomra látható nyomokon. – Elvágták! Itt a másikuk kötele is.
- Futottak? – kérdi Legolas.
- Igen a nyomok egyenesen vezetnek... be a Fangornba. – válaszolom a kérdésre.
- Micsoda őrület kergethette oda őket. – hallom halkan Legolas hangját.
Hosszú vita és veszekedés után belépünk az erdőbe és két hobbitot kezdjük el keresni. Lassan haladunk az én vezetésemmel. Persze Legolas néha ad utasításokat, hogy merre kéne menni, mivel mégiscsak ő ismeri az erdőket. Egész mélyen vagyunk már bent az erdőben. Egyre sötétebb is van.
- Hajdan a népünk élesztette fel a fákat. Ők is éreznek és gondolkodnak. – hallom Legolas suttogó hangját. Nyilvánvaló, hogy a harcias törpének intézi szavait, aki csak a fejszéjével hadonászik.
- Gimli... le a fejszét. – utasítom én is a törpét.
A tünde egy halvány mosollyal köszöni meg tettem. Viszonzom mosolyát, majd tovább nézelődöm. Elindulunk, és egyre mélyebbre hatolunk az erdőben. Legolas, az ifjú tünde könnyedén és kecsesen lépked a fák közt, melyeket gyengéden megsimogat. Halkan kezd el énekelni a tündék nyelvén, melyet csak én értek jelen pillanatban, rajta kívül.
„Á píca lassi narquelionwa!
Á píca, rúcima Arda!
nique undulussa menelello
ar rusce, norne salquennar
vercavánion leor lantar. „
Pár könnycsepp folyik le az arcomon, de több nem.
- Ma már nem megyünk tovább! – mondom és egy fa mögött megpillantok egy szép kis tisztást. – Gyertek itt egy tisztás. Ez megfelelő lesz éjszakára. – felelem, és kilépek a tisztásra, majd a közepe felé kezdek lépkedni.
- Vállalom az őrséget! – mondja elsőként Legolas. Legyen hát, amit ő akar. – Nem akarom, hogy fáradtan kelljen holnap továbbmenned…
Feleli fel nem tett kérdésemre. Gimli, ahogy elhelyezkedik, szinte rögtön elalszik. Én is elfekszem a puha pázsiton, de álmomat gonosz dolgok szállták meg és sokáig nyugtalan vagyok. Csak félálomba vergődöm, hogy el tudjak aludni, azonban nem sikerül. Egyszer csak megérzem, hogy mellém csúszik, és simogatni kezdi a hajam. Halkan dúdol valamit, ami nem tudom, hogy, de nyugtató hatással van rám és szinte pár percen belül alszom is. Álmom édes, és gyönyörű szép. A legszebb azonban mégis az, amikor egy édes mézcsepp cseppen ajkaimra. Szívesen megkóstolnám még egyszer, azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan illant is tovább a meseszép álmommal együtt. Valami elragadta mellőlem álmom őrzőjét. Felkelek, hogy körbe nézzek, és látom, hogy hamarosan hajnalodik, de a Hold még fent van és őrzi az éjszakai lényeket. A felhők elfedik, így nagyon kevés fény jut el a földre, azonban így is tisztán látom vékonyka alakját eltűnni a fák között. Halkan felkelek és elindulok az erdő széle felé. Elérek az erdő széléhez és hallom halk hangját, ahogy pár szót suttog a levegőbe.
-… tisztázom vele itt és most.
- Mit akarsz tisztázni, és kivel? – szólók mögüle.
- Áhh… – lepődik meg, de én csak a fát félig átkarolom, hogy kevesebb utat hagyjak neki a menekülésre és enyhe, huncut mosollyal nézek rá. – Már ki is aludtad magad? – próbálja terelni a témát, azonban rossz emberrel kezdett ki.
- Nos, nem mondanám, hogy tökéletesen, de az álmom legalább jó volt. – kicsit jobban elmosolyodom.
- Igen? – kérdezi.
- Igen. – válaszolok mosolyogva. – Képzeld drága Legolas-om azt álmodtam, hogy ajkaimra édes méz csöppent, de mire lenyalhattam volna, a látomás elillant és ott találtam magam a hűvös füvön egy horkoló törpével az oldalamon. De ami a legrosszabb, kedves tündém, kire az életem bíztam, eltűnt a közelemből. Így hát felkerekedtem, hogy megkeressem.
- Azt hiszem jobb lesz, ha felébresztjük Gimli-t és indulunk… – feláll eddigi ülő helyzetéből, és elindul vissza a tisztás felé, azonban amikor mellettem halad el, megfogom kezét és nem engedem tovább.
„Sok lehetőséget elszalasztottál, de ilyen nem lesz még egyszer! Használd ki az alkalmat, hogy ketten vagytok és nincs a nyakatokon az a morgó törpe!”
- Azt mondtad, szeretnéd, ha boldog lennék… – mondom suttogva és nagyon közel húzom magamhoz. A fülébe suttogom a szavakat. – Segíts nekem, hogy boldog lehessek.
- Milyen fajta méz csöppent ajkadra? – kérdezi, miután megfordult és szembe nézne velem.
- Akác volt, ha jól emlékszem… – suttogom.
A következő pillanatban szinte magától cselekszik a testem és magamhoz húzva, megcsókolom. Hosszan, forrón ízlelem ajkát. Hűvös arcát kezeim közé veszem, míg ő vékony, tünde ujjaival beletúr hajamba. Sokáig így állunk és még a Holdat takaró makacs, gonosz felhők is visszavonulnak és látni akarják, hogy két külön nép fia, hogy talál egymásra. Még az égiek is kíváncsiak ránk, mivel hamarosan halványodni kezd a sötétség, és felváltja helyt a nappal, a fényesség. Hosszú percek után, megszakad csókunk.
- Lassan indulnunk kell, hogy időben utolérjük a két hobbitot. Nem maradhatunk le! – mondom magamhoz ölelve és egy puszit nyomok homlokára.
Nem várom meg, míg mond valamit, csupán elindulok a ’szállásunk’ felé és felkeltem a morgolódó törpét. Zsörtölődve kel fel, és miután felébred, eltüntetjük a nyomainkat és indulunk is tovább. Egész nap menetelünk az erdőben, mikor egy kisebb, tisztásnak sem nevezhető üresebb helyhez érünk.
- Itt dulakodás nyomai vannak… – mondom hosszú vizsgálgatás után.
- Kik, vagy mik dulakodtak itt? – hallom a törpe hangját.
- Mit kerestek itt? – hallunk meg mindannyian egy mély, dörmögő, ám mindenki számára ismerős hangot.
Hatalmas fényesség lesz látható előttünk, amitől mindannyian a szemünk elé kapjuk kezüket, mert annyira vakító. Pár perc is eltelhet, amíg enyhül a fény erőssége, majd szinte teljesen abba marad. Pár pillanat kell, míg teljesen visszaszokik szemünk a normál fényhez, majd mindannyian megdöbbenünk, hogy Gandalf az.
- Azt hittük meghaltál?! – kérdezi, és egyszerre felkiáltja Legolas.
- Igen, én is azt hittem. Hosszú napokig küzdöttem a barloggal. Legyőztem, de a saját erőm határát is átléptem. Azt hittem meghalok, azonban egy fiatal hang szólt hozzám, hogy kiálltam a próbát és most rajtam a sor. Először nem értettem, hogy mit akar, de aztán rájöttem, hogy Szarumán-ra gondol. Leváltották őt a mágusok és rendünk élére én álltam, mint új vezető. Útra keltem hát, hogy megkeressem a Gyűrű Szövetségét, de útközben Trufa-val és Pippin-nel találkoztam. Ők elmondták, amit tudtak és most biztonságban vannak. Azonban most Edoras-ba kell mennünk. Az ottani király Théoden, súlyos beteg és segítenem kell neki. Épp oda tartottam, aztán rátok bukkantam. A Gyűrű Szövetségének utolsó 3 együtt maradt tagjára. – mondja Gandalf.
- Már azt hittük, hogy soha nem látunk viszont! Próbáltam együtt tartani a csapatot, azonban Boromir halála után rohamosan gyorsultak az egymást követő események és a gyeplő, kicsúszott a kezemből. – mondom és megölelem Gandalf-ot.
- Akkor ideje visszaszerezni a gyeplőt! – mondja Gandalf, és egy hatalmasat fütyül.
2 csodaszép, hófehér mén jelenik meg az erdőben. Egy azonnal Gandalf-hoz megy.
- Ők a Meara-k. Mindössze pár darab van a világon belőlük, és csak a nagy királyok ülhetnek rájuk. – magamra és apámra gondolok.
Az egyik csodaszép állat felém sétál, és a kezemnek dörgöli a fejét. Felemelem kezem és megsimogatom a fejét, majd a nyakát. Belenéz szemembe és mintha megérteném, hogy mit akar. Óvatosan közeledek a háta felé, és egy mozdulattal felülök rá. Egy picit nyugtalan lesz, de megsimogatom nyakát és szinte rögtön lenyugszik. Legolas mögém ül fel. Amikor ő felszáll a lóra, akkor is nyugtalan lesz egy pillanatra, de pár szóval lenyugtatom. Mielőtt még Gandalf bármit is mondhatott volna, mi elkezdtünk vágtázni. Legolas a derekamba kapaszkodik. Nem telik el két perc és Gandalf-ék is mellettünk száguldanak a gyönyörű állattal.
|
| Arasa | 2012. 01. 29. 15:06:38 | #18843 |
Karakter: Zöldlomb Legolas
Megjegyzés: Királyomnak
- Elbuktam! – suttogja halkan Aragorn.
- Ez nem igaz! – Kiálltok fel elkeseredetten.
Odamegyek hozzá és mellétérdelek. Picit gondolkodom... itt van mögöttünk Gimli is. De ez most cseppet sem fontos. Aragorn bánata az enyém is. Szorosan megölelem, hogy érezze vele vagyok.
Csendes meghittségünkből Gimli dörmögése szakít félbe.
- Aragorn kibontakozik karjaimból majd épp fölállni készül mikor hirtelen megakad a cselekvésben.
- Nézzétek!- kiállt hirtelen.
- Mit találtál?- döcög oda Gimli.
- Itt az egyikük kötele. Biztos meg volt kötve a kezük. De ... - lassan a számunkra láthatatlan nyomokon továbbhaladva kúszik előre. - Elvágták! Itt a másikuk kötele is.
- Futottak?- kérdem érdeklődve vizsgálva két kisebb lábnyomot Aragorn előtt.
- Igen a nyomok egyenesen vezetnek... be a Fangornba.- fejezi be a mondatát.
- Micsoda őrület kergethette oda őket.
~~~~~~~~
- Hajdan a népünk élesztette fel a fákat. Ők is éreznek és gondolkodnak. - suttogom az erdő mélyén Gimlinek aki fejszéjével hadonászik.
- Gimli... le a fejszét.- utasítja Aragorn a tiszteletlen törpöt.
Halvány mosolyt küldök Aragorn felé kifejezve hálámat, hogy megfékezte a rombolásra teremtett kőifjat. Királyom viszonozza a gesztust majd tovább szemlélődik.
Egyre mélyebben hatolunk az erdőbe. Nagyon szeretek a fák között bóklászni. Nyugodt kecses léptekkel lépkedem a talajon. A legtöbb fához oda megyek, megsimogatom. Majd halkan énekelni kezdek népem nyelvén.
Á píca lassi narquelionwa! 1
Á píca, rúcima Arda!
nique undulussa menelello
ar rusce, norne salquennar
vercavánion leor lantar.
Csak szomorú énekek jutnak eszembe de két társam lelkes közönség. Aragorn szemében könnyeket látok.
- Ma már nem megyünk tovább hallom hangját egy fa mögül. Gyertek itt egy tisztás. Ez megfelelő lesz éjszakára.
- Vállalom az őrséget!- előzöm meg Aragornt. - Nem akarom, hogy fáradtan kelljen holnap továbbmenned... - adom meg a választ fel nem tett kérdésére.
Gimli azonnal elalszik ám királyomat nyugtalan álmok gyötrik. Sokáig nem tud elaludni. Közelebb megyek hát hozzá és halkan dúdolni kezdek. Kezemmel haját simogatom.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
- Legolas! Nektek kell most pihenni! Majd én őrködöm!
- Mért nem akarsz rám hallgatni? Legalább egyszer tennél magadért is valamit!
- Azt akarod, hogy tegyek magamért valamit? Tényleg azt szeretnéd?
- Igen, azt!
- Te akartad!
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Míg haját simogatom ez a párbeszédünk jár a fejembe. Érzem lelkem lángol ha csak arra a csókra gondolok. Újra átakarom élni! Újra át kell élnem.
Hirtelen történik az egész. Tündefejem elvesztve alvó társam felé hajolok. Már érzem arcomon lélegzetét... Apró puha csókot csenek ajkairól. Majd azonnal elkapom fejem fölállok és könnyed léptekkel elfutok a fák árnyékába.
Olyan helyet keresek ahonnan rálátok két utitársamra de ők engem nem láthatnak. Gondolataim sebesebben cikáznak mint nyilam.
"De hát Arwent szereti... Akkor mégis mért akarna tőlem többet. Arra valószínűleg már rájött, hogy én nem ellenkeznék.. De ha csak addig kellenék neki míg nem lehet szerelmével? Vaaagy... az is lehet, hogy már nem szereti... Hisz Arwen el fog hajózni Halhatatlan földre... viszont én még itt maradok. Egyszerűbb lenne ha tisztáznám vele."
- Igen - suttogom magam elé a sötétségbe- tisztázom vele itt és most.
- Mit akarsz tisztázni, kivel?- hallok egy mély kedves hangot mögülem.
Míg a gondolataimmal viaskodtam Aragorn fölkelt és megkeresett. Most pedig a fát amely tövében ülök félig átkarolja és huncut mosollyal figyel engem.
- Áhh- lepődök meg. - Már ki is aludtad magad?- kérdem terelve a témát.
- Nos nem mondanám, hogy tökéletes de az álmom legalább jó volt. - húzza még szélesebbre a mosolyát.
- Igen?- kérdezek vissza de érzem, hogy hegyes füleim menthetetlenül vörösödnek.
- Igen,-válaszol még mindig mosolyogva.- Képzeld drága Legolasom azt álmodtam, hogy ajkamra édes méz csöppent de mire lenyalhattam volna a látomás elillant és ott találtam magam a hideg füvön egy horkoló törpével az oldalamon. De ami a legrosszabb, - folytatta- kedves tündém kire életem bíztam eltünt a közelemből. Így hát felkerekedtem, hogy megkeressem.
Most már egész arcom lángolt. Az ég felhős volt így a hold sem volt képes megvilágítani arcom... Nem is baj jobb ha Aragorn nem tudja meg milyen hatásal van rám dícsérő szava.
- Azt hiszem jobb lesz a felébresztjük Gimlit és indulunk... - állok fel és elindulok a tisztás felé.
Aragorn mellett elhaladva libabőrös leszek de nem áll szándékomban megállni. Csak haladok tovább nesztelen léptekkel.
Hirtelen erős ujjakat érzek a karomon.
- Azt mondtad szeretnéd ha boldog lennék...- hallom suttogó hangját közvetlen a fülem mellől.- Segíts nekem, hogy boldog lehessek.
Megáll bennem az ütő. Hát mégis csak van esély, hogy nem vagyok közömbös? Óvatosan megfordulok és a szemébe nézek.
- Milyen fajta méz csöppent ajkadra? - Kérdem fátyolos hangon.
- Akác volt ha jól emlékszem...- susogja.
Majd a következő pillanatban magához húz és forrón, hosszan megcsókol. Kezébe veszi hűvös arcom. Én pedig a mámoros örömtől hajába túrom vékony ujjaimat. Sokáig állunk így összefonódva. A felhők feloszlanak és visszavonulót fújnak. Mintha csak a hold is látni akarná ahogy két különböző nép fia egy éjszaka alatt egymásra talál.
1Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 01. 28. 23:03:27 | #18833 |
Karakter: Aragorn
Megjegyzés: Tündémnek
Trufa és Pippin elrablása óta, 3 hét telt el. Eddig csak kétszer álltunk meg pihenni egy-egy éjszakára. Szegény Gimli nem a hosszú távú gyaloglásra lett teremteve. Mória bányáiba, a hegyek gyomrában van az ő hazája. Az orkok lerombolták és mindenkit megöltek ott. 5 napja gyalogolunk folyamatosan. Már egész közel kerültünk az orkokhoz, akik foglyul ejtették a két hobbitot. Gandalf eltűnése után én vettem át a vezetést a Gyűrű Szövetsége felett. Egész szépen haladtunk, de megtámadtak minket. Boromir halála mindannyiunkat megviselt. Frodó és Samu átkeltek a folyón, hogy tovább vigyék a Gyűrűt. Mi az orkok nyomába eredtünk, hogy kiszabadítsuk a két hobbitot. Így a Gyűrű Szövetsége felbomlott. Mi, hárman maradtunk, hogy egymást támogatva megmentsük a hobbitokat.
Most éjszakára megállunk pihenni. Igazából mindenki elfáradt, kivéve a mi, egyetlen tündénket, Legolas-t. Letelepedünk és tüzet gyújtunk. A tűz köré telepedünk, hogy a hideg éjszaka elől, búvóhelyre találjunk.
- Csendes az éjszaka. – töri meg a csendet Legolas.
- Igen, valóban az! Túlságosan is! – válaszol vissza Gimli. – Te, hogy gondolod Aragorn?
- Én is így. – válaszolom szűkszavúan.
- Aragorn, nad no ennas!1 – áll fel Legolas.
- Yr hyn y vedere akys, Legolas?2 – állok fel én is.
- Bell, yn bell iawn, non si avvicini mae rhai yn symud!3– mondja, és egy lépést tesz hátra.
- Kas sy'n bod, Legolas?4 – kérdezem, és a vállára rakom a kezemet.
- Mae yna, ir juda greitai fretta!5 – mondja elég halkan. Alig tudom kivenni szavait a síri csöndből.
- Ble maen nhw'n dod?6 – kérdezem, és mellé lépek.
- Il nord.7
- Kaip ilgai, prima che ci gyrraedd ni?8 – kérdezem.
- Os ydych yn į ši± norm±, presto ddigon buan. Patikrinkite, vidurnaktį!9 – válaszolj, ismét halkan.
- Beth ydyn nhw? Jie atrodo, è possibile i lawr?10 – kérdezem, miközben ránézek. Szemei csillognak, ahogy a távolt kémleli.
- Bach yn ir greitai. Mae'r safnau hyll brutti aštrių dantų. Gên pwerus. Šarvai yra ym mhobman orchuddio con loro. K± i ei wneud?11 – kérdezi, és felém néz.
- Nem tudom Legolas, nem tudom! – mondom és lenézek a földre. Majd hirtelen Gimli-re pillantok – Bírod még a gyaloglást, barátom?
- Bírom én! Elvégre törp vagyok! – kiállt fel, és felpattan.
- Rendben, akkor éjfél előtt indulunk! Addig pihenjetek. Én őrködöm!
- De Aragorn! Én tünde vagyok! Sokáig bírom pihenés nélkül, de te viszont ember vagy! Kérlek, pihenj le te! Majd én Őrködöm!
- Legolas! Ez nem tanács volt, hanem parancs! – mondom és elfordulok. Kimegyek a tűz látó köréből, és leülök egy kőre.
- Elmondaná nekem valaki, hogy mi a jó fészkes ork dzsuva folyik itt? – hallom Gimli hangját.
Legolas próbálja csendesíteni, hogy ne hívja fel ránk a figyelmet, de csak úgy tudja, ha elmondja neki, hogy miről beszéltünk. Pár órát ott ülök és elgondolkozom. Míg végül Legolas zavar meg.
- Os gwelwch yn dda, sau un po ' truputį!12 – hallom finom hangját. Leül mellém. – Kérlek szépen!
- Legolas! Nektek kell most pihenni! Majd én őrködöm! – szólok erélyesebben.
- Mért nem akarsz rám hallgatni? Legalább egyszer tennél magadért is valamit!
- Azt akarod, hogy tegyek magamért valamit? Tényleg azt szeretnéd? – kérdezem gúnyosan és közelebb hajolok hozzá.
- Igen, azt! – feleli határozottan.
- Te akartad!
Mondom és egy egyszerű mozdulattal magamhoz rántom és megcsókolom. Csak pár pillanatig élvezem ajkait, de mégis annyira finomak. Elengedem, majd a szemébe nézek. Látom, hogy elpirult. Felállok és visszamegyek a tűzhöz. Felkeltem Gimli-t, aki morgolódva ugyan, de felkel. Összepakolunk, eltüntetjük magunk után a nyomokat, eloltjuk a tüzet és indulunk is tovább. Éjszaka Legolas vezet minket. A hátralévő sötétség, hamar elmegy. Hajnalba megállunk egy órácskára pihenni. A tünde körül néz, hogy merre kéne folytatnunk az utunkat. Végül Észak felé folytatjuk meg kezdett utunkat. Egyre többet hibázok. Sokat lépek félre, figyelmetlen vagyok, stb… Ezt a tünde is észreveszi, és próbál rám szólni.
- Kérlek, pihenjünk egy kicsit! Látom, hogy fáradt vagy!
- Igen, én is látom! – mondja Gimli.
- Ti kinek az oldalán álltok? – kérdezem gúnyosan.
- A tiéden! Azt szeretnénk, ha pihennél! – mondja Legolas.
- Arra várnod kell! Amíg nem találjuk meg a két hobbitot, addig nem pihenek egy szemernyit sem! – jelentem ki, és tovább indulok.
Hosszú ideig folytatjuk az utat. Egy felégetett ork halomra találunk. Megvizsgálom a nyomokat, ami arra utal, hogy ez az a csorda, aminél a két hobbit volt. Elkezdem kutatni a legapróbb nyomát is annak, hogy a kupacba vannak-e holtan. Megtalálom az egyiknek a tőr tartóját. A kezembe tartva térdre esem, és lefolyik egy-két könnycsepp az arcomon.
- Elbuktam! – mondom halkan, hogy senki ne hallja, de Legolas, ezt is meghallja, mint eddig mindent, amit valaha is suttogtam.
- Ez nem igaz! – kiállt fel, és odajön hozzám. Ő is letérdel, és megölel.
~~~~~~~~
1: Aragorn, van ott valami!
2: Mit lát szemed, Legolas?
3: Messze, nagyon messze, valami mozog, és felénk közelít!
4: Mi baj, Legolas?
5: Sokan vannak, és gyorsan mozognak!
6: Honnan jönnek?
7: Északról.
8: Mennyi idő, mire elérnek minket?
9: Ha ilyen tempóban haladnak, akkor elég hamar. Talán, éjfélre!
10: Mik lehetnek? Hogy néznek ki, le tudod írni őket??
11: Kicsik és gyorsak. A pofájuk ronda és hegyes fogaik vannak. Állkapcsuk erős. Páncéljuk szinte mindenhol fedi őket. Mi tévők legyünk?
12: Kérlek, menj te is pihenni egy kicsit!
|
| Arasa | 2012. 01. 21. 14:34:49 | #18661 |
Karakter: Zöldlomb Legolas
Megjegyzés: Királyomnak
Hihetetlen... Épphogy visszatérek a küldetésemről máris masírozhatok Völgyzugolyba csak mert Elrondnak úgy támadt kedve. Apám persze rendkívül büszke.
- Fiam ne feledd micsoda megtisztaltetés, hogy egy ilyen vészterhes időn a Tanácsba hívnak minket erdőtündéket. Érdekes... ám rendkívül megtisztelő is egyben. Becsüld hát meg magad és válj Elrond Úr hasznára.
~°~
- Nem látod kivel beszélsz? - mordultam rá a Gondorból való Boromirra. - Ő itt Aragorn Arathorn fia. Gondor örököse.
Az egy Gyűrű igen nagy felhajtást okozott így jobbank láttam ha az alakuló szövetségbe minnél hamarabb helyet biztosítok a tünde fajnak. Valakinek csak szemmel kell tartania azt a gondori ifjút, na meg azt a törpöt...
~°~
Gondolin bukása volt aztán az igazán fergeteges kaland.. Ott mutatkozott meg először milyen hasznos is, hogy szemem a legtöbb tündénél is élesebb, hallásom is rendkívül kifinomult. Most pedig milyen jól jöttek ezek az érzékeim mert máskülönben nem láttam volna meg a krebailokat és most nagy bajban lennénk.
- Áhh ez csak egy kis felhő, semmi több csak kissé gyorsan mozog. Kis viharfelhő.
- Ahhoz túl gyorsan közeledik és széllel szemben.
Ezek a "bölcs" kijelentések természetesen Gimli és Boromir száját hagyták el. Na mindegy megmenekült a Gyűrű és a szövetség is ez a lényeg.
~°°~
- Menjünk a bányákon keresztül!- hangzott a döntés a Gyűrű Hordozó szájából miután ránkomlott a fél hegyoldal.
Nagyon nem tetszik nekem ez a tó meg a szavak sem amiket Gandalf mormog a szakálla alatt bele a sötétségbe.
- Mondd jó barát és lépj be! Tündéül, hogy mondod jó barát?- Kérdezte Frodó.
- Mellon. Hangzott Gandalf meglepett válasza.
A hatalmas ajtó surlódva kitárult bekebelezve piciny szövetségünket.
A vak sötétbe csak én láthattam azt a borzalmas mészárlást ami az előcsarnokban zajlott le évekkel ezelőtt. Kihúztam egy nyílvesszőt az egyik holttestből.
- Orkok! Közöltem a többiekkel majd elindultunk kifelé, ám Frodó lábát elkapták a kinti tóban élő óriáspolip karjai.
- Legolas!- üvöltötte Boromir jelt adva, hogy lőhetek. Feszül az ín, mély levegő és már röpül is a halálos vessző.
- A kaput, a kaput!- ordította Gandalf majd Aragorn, Boromir és én behúztuk a hatalmas kapukat amik fölött leomlott a mennyezet... Bennragadtunk Mória tárnáiban.
~°~
- Egy hatalmas hegyi troll van velük. - zihálta Boromir miután behúzta a sírbolt ajtaját és túlélt két nyílvesszőt.
Mikor elég nagy rés keletkezett az ajtón kiröppent első nyílam és homlokon kapott egy goblint. Mindnyájan hősiesen küzdöttünk...
Úristen milyen büdös ez a troll. Vissza kell tartanom a levegőt ha nem akarok itt kinyiffanni. A troll most egy hatalmas lánccal támad. Megállítom és felszökkenek a szörny hátára és két nyílvesszőm is a koponyájában landol. De a mindent eldöntő csapást akkor mérem rá mikor a torka szabad lesz- hála Samunak- és halálos pontossággal találom el a légútját.
- Fussatok bolondok!- nyögi Gandalf miután a Balrog belekapaszkodott és lerántotta a mélybe. Most Aragorn a vezető. Mindig is kedveltem... Ő a legépelméjűbb nyolcunk közül.
-Legolas, Gimli segítsetek! - kiállt ránk miután kiértünk a szabadba és a hobbitok összetörten támolyogtak a köveken.
~°~
- Gandalfot siratják. - suttogom Lothlorien tündéi énekére a kíváncsi Pippinnek.
" - Ostoba Tuk, legközelebb magadat ejtsd bele a butaságoddal együtt!" - igen ezt mondta Gandalf mikopr Pippin felébresztette az orkokat. Nagyon szerette a hobbitokat. Muszáj lesz őket megvédenem az Ő emléke miatt.
- Mit mondanak?- hangzott Pippin újabb kérdése.
- Nincs kedvem elmondani... még oly közeli a gyász. - suttogom fátyolos hangon.
Hiányozni fog az öreg.
~°~
- Ez Gondor kürtje!- ordít Aragorn miközben újabb két orkot vágott le.
- Boromir bajban van!- kiáltom Gimli felé és már rohanok is le a lejtőn arra amerről a hang jött.
Mire Gimlivel odaérünk csak Aragorn térdel a halott férfi mellett. Elkéstem!
- Nyugodj békében Gondor fia. - suttogja Aragorn majd megcsókolja halott társunk homlokát. - Jöttét lesik majd a fehértoronyból de Ő már nem tér vissza. -fordul felénk.
- Gyertek siessetek!- kiáltok hátra megmaradt két útitársamnak. - Frodó és Samu már átértek a túlpartra!- Aragorn nem mozdul.
- Nem megyünk utánuk?- kérdem elkeseredetten.
- Nem.- hallom a határozott királyi hangot. - A szövetség felbomlott. De amíg élek, nem hagyom, hogy Pippinnek és Trufának bántódása essék. Minden ami nem kell hagyjuk itt, nappal megyünk. Vadászunk az orkokra. - harsogta Aragorn és mint egy igazi nyomkövető Vándor nekiiramodott az erdőnek. Gimlire pillantottam, majd mámoros mosoly mellett "királyom" után futottam.
http://www.youtube.com/watch?v=Q_DSyqD53vY
És ezzel kezdetét vette életem leghihetetleneb utazása. Előttem az emberek királya mögöttem a törpék fia futott, hogy megmentsük két félszerzet életét.
Szerkesztve Arasa által @ 2012. 01. 27. 20:50:21
|
|
