Szombat van, és szerettem volna legalább ma jó sokáig aludni, de a tervem meghiúsult, amikor hallom hogy csöngetnek. Mikor már öt perce tart, rájövök, hogy senki sincs itthon, ezért a magam „gyors” formájában futok lefelé ajtót nyitni. Shin az.

-       Szia Ichi, hát te még aludtál? Bocsesz. – reagál amikor látja hogy még pizsibe vagyok.

-       Nem baj Shin, végül is, majd alszok holnap.  Gyere csak be.

Bementünk majd mondtam várjon meg a nappaliba, míg én gyorsan elkészülök. Felrohantam, lezuhanyoztam és felöltöztem, majd lementem Shinhez, és elkezdtem neki mesélni a tegnapi napom. Elmondtam hogy milyen jóba lettünk Senaoval, de a csókról nem meséltem még neki. Nagyon belemélyedtünk a beszélgetésbe, nem is figyeltem nagyon másra, aztán hallom hogy megint csöngetnek. Igyekszek is ajtót nyitni, Sen áll a kapuba, nagyon örülök hogy újra láthatom.

-       Reggelt. – köszön, miközben nyitom a kaput.

-       Szia. – mosolygok rá kedvesen, majd beengedem és bezárom a kaput. Indulnék be a házba, de Sen elkap, és magához ölel. Ugyan tegnap is láttam, de ez annyira hiányzott, abban a pillanatban amikor elengedett.

-       Jól aludtál? – kérdezi, közben a fejemet simogatja, kicsit elpirulok.

-       Köszi, igen. – mosolygok rá.

Senao elenged, de az egyik kezemet még fogja, és így kezd el menni a házam felé, úgy szeretem ezt benne, határozott, ezért fel is nézek rá.  Belépünk a házba, de Sen megtorpan. Shint bámulja.

-       Hát ez meg? – kérdezi cseppet sem kedvesen, rámutatva Shinre.

-       Õ.. õ csak a barátnõm, akirõl tegnap is beszéltem. – mentegetem Shint, nehogy Senao azt gondolja hogy ellenfél. Shin tényleg csak a barátom. Sen leveszi a cipõjét, és indul is a szobám felé.

-       Akkor mi most mennénk is, készülünk egy versenyre.  – közli Sen.

-       Milyen verseny? – kérdi Shin. Õ nagyon kíváncsi típus.

-       Egy töri verseny. – szól vissza Sen.

-       Segíthetek ha akarjátok. – már áll is fel, látom hogy nem nagyon bízik Senben, õ mindig ilyen gyanakvó volt, ha másokkal voltam, eddig mindig igaza volt, de én tudom hogy bízhatok Senben. Senao le is inti, hogy ne jöjjön.

-       Csak mi ketten megyünk. – szól vissza, és Sen már húz is fel a szobámba, még gyorsan integetek Shinnek hogy majd késõbb beszélünk, de látom rajta, hogy nem szívesen megy el.

Ahogy felértünk a szobámba, Sen azonnal ránk zárja az ajtót. Hirtelen kicsit megijedek, de megígérte hogy lassan fog haladni, szóval biztos nem azért zárt be minket.

-       Szóval, csináljuk meg a lapot? – kérdezem félénken.

-       Jó lenne, ma szeretnék elmenni veled valahova.  – mondja kedvesen, aztán leül a székre és engem néz.

Nem vagyok benne biztos, de lehet arra vár hogy az ölébe üljek, ere kicsit zavarba jövök, de aztán int nekem egy bíztató mosollyal, és én lassan, fülig pirulva elindulok és beleülök az ölébe. Átkarolja a hasamat, és tart nehogy leessek, ez nagyon tetszik, nagyon jó érzés ilyen közel lenni hozzá. A lap még mindig itt van a bekapcsolt számítógép elõtt. Megoldunk pár feladatot, majd Sen egy mozi oldalát nyitja meg és megmutatja a mûsorát.

-       Szóval, válassz, és arra megyünk. – mondja kedvesen, én pedig elkezdem végignézni a választékot.

-       Ez jó lesz? – mutatok egy romantikus filmre, még nem hallottam róla, de jónak néz ki. Hátranézek Senre, õ pedig bólint egyet mosolyogva.

-       Ez a film csak két óra múlva kezdõdik, szóval, addig mit szeretnél csinálni? – kérdezem Sent.

-       Amit te. – mondja mosollyal az arcán.

-        Tényleg? Hát, én.. – kezdem bizonytalanul, nem szeretnék olyat csinálni ami neki ne tetszene, de aztán eszembe jut, a fagyit szerintem mindenki szereti – Elmegyünk fagyizni? – kérdem lelkesen.

-       Oké, menjünk. – mosolyog vissza.

Felkapom a táskámat, elindulunk lefelé a lépcsõn, felvesszük a cipõnket és már úton is vagyunk, közben Sen megfogta a kezem, így sétálunk a kedven fagyizóm felé.

-       Remélem tetszeni fog az a hely, én nagyon szeretem, nagyon szép kis hely és finom is. – mondom vidáman, Sen erre csak vissza mosolyog.

Az út negyed órás, közben nem beszélgettünk, de engem nem zavart, örültem hogy mellettem van, közben közelebb húzódtam hozzá, hogy a karunk összesimuljon, és fogtuk egymás kezét, teljesen biztonságban éreztem magam mellette. Aztán megérkeztünk, leültünk egy eldugottabb asztalhoz, ahol ilyen párnázott, egyben lévõ sarokszékek vannak, én mellé kuporodtam és együtt néztük a kínálatot.

-       Neked melyik a kedvenced? – kérdezem kíváncsian.

-       A csoki.

-       Nekem is. – mondom lelkesen, mintha ez valami hatalmas dolog lenne. Kicsit zavarba is jövök, a tekintetem újra az választékra szegezem, aztán arra leszek figyelmes, hogy Sen megfogja az arcom, és a fülembe súg.

-        Szeretnéd, hogy egy kehelybe kérjünk? – kérdezi halkan, aztán az édes mosolyával a kérdõn néz a szemembe. Én teljesen kipirulva csak bólogatni tudok, õ pedig nyom egy puszit a homlokomra, majd rendel. Csoki fagyi, tejszínhabbal.

Míg várunk, a vállára hajtom a fejem, és becsukom szemem, õ pedig simogatja a hajam. Olyan kellemes érzés, örökké eltudnék így lenni. Majd kihozzák a fagyit, de csak egy kanál van hozzá, akkor most hogy? Nézek Senre, õ megfogja a kanalat rajta egy adag fagyival, és felém fordul.

-       Mond hogy áá! – vigyorog rám kicsit kipirulva, és viszont teljesen vörös leszek, de végül zavarba ugyan de kinyitom a szám, õ pedig beleteszi a fagyit, utána õ is eszik.

Ez így megy, míg el nem fogy a fagyi majd, utána még beszélgetünk egymásról, mesélek magamról, is magáról. Igaz, amikor a vérszerinti szüleirõl mesélt, hogy mit tettek, akkor elsírtam magam, és hozzá bújtam, átöleltem, nehezen tudtam felfogni hogy egy ilyen aranyos lánnyal hogy bánhattak ilyen gonoszan, de akkor kicsit megnyugodtam amikor mondta, hogy a jelenlegi szülei nagyon kedvesek, és szeretik õt. Végül sikerült megnyugodnom teljesen.

Szépen elhaladt az idõ, indultunk is a moziba, ami úgy két percnyire volt a fagyizótól, megvettük a jegyeket, vettünk popcornot meg üdítõt, aztán beültünk a moziba, majdnem a leghátsó sorba ülünk, és szerencsére senki nem ül mögöttünk, azt mindig utáltam, olyan érzés mintha néznének. Aztán pár perc, és kezdõdött is a film.

Leültem mellé, és a monitort kezdtem el nézni, de már egy ideje érzem magamon tekintetét, majd kérdõn rápillantok, aztán beugrik lehet õ nem szereti hogy ilyen közel ülök hozzá, ezért gyorsan felpattanok és megindulok egy székért.

-       Jaj, bocsánat, felhozok egy széket... – kezdek mentegetõzni elpirulva, teljesen megszoktam amikor Shinnel vagyok hogy közel ülünk egymáshoz.

Elmosolyodva feláll.

-       Nyugi, hozok magamnak, végül is ez a te széked. – Ezzel ki is ment a szobámból székért, olyan gyorsan, azt se tudtam megkérdezni hogy tudja-e hol vannak.

Úgy öt percen belül itt is van egy székkel, amit letesz az asztalom mellé.

-       Fúh, egy széket se volt ilyen nehéz elõkeríteni. – mondja nekem nyújtózkodva.

 Közben megfeszül a rajta levõ fekete póló és teljesen kirajzolódik a formás felsõteste, kipirulva meredek rá, de mielõtt észrevenné, elkapom a tekintetem róla.  Leül a székre, elvesz egy üveg kólát, amit majdnem meg is iszik, én pedig végig nézem õt, de mielõtt megjegyezhetné gyorsan visszatérek a papírra.

-       Inkább folytassuk a keresést. – mosolygok rá, mire bólint és elõhúzza a zsebébõl azt a borzalmasan gyûrött papírt, amire kicsit megint morcos leszek, mivel sokat rajzolok ezért megszoktam hogy minden lapom teljesen sima, és nem szeretem ha az ellenkezõjét látom.

-       Na akkor... – adná oda, de gyorsan közbe vágok.

-       Várj, idehozom inkább az én papírom. – mosolygok rá kellemetlenül, nehogy zokon vegye hogy az õ lapja nem jó.

Egy óra telt el, a szemem már iszonyatosan fáj, de még a felét se tudtuk megcsinálni, teljesen kifáradtam.

-       Aludni akaroook... – nyöszörög Senao, és a vállamra hajtja a fejét, és rám néz.

Én teljesen kipirultam, hogy ilyen közel került hozzám, hallom minden lélegzet vételét, érzem az illatát, olyan kellemesen érzem magam. Óvatosan ránézek, de õ már el is aludt. Így még aranyosabb, amikor fent van elég keménynek mutatja magát, de most olyan ártatlannak tûnik,  mint egy kiscica. Hogy kényelmesebben aludjon, az ölembe helyezem a fejét. Próbálok haladni a feladatokkal de nem tudok koncentrálni, mindig rátéved a tekintetem, egy idõ után már feladom, és csak nézem ahogy alszik és óvatosan cirógatom az arcát, simogatom a haját. Úgy két és fél óra telt el, én egész végig csak õt tudtam nézni, amikor elkezd mocorogni, ezért elkapom a kezem a fejérõl. Hirtelen felül, mire kicsit megijedek, majd nyújtózkodik egyet.

-       Bocsi hogy bealudtam. – motyogja álmosan, én pedig csak mosolygok.

-       U..ugyan, semmi baj. – jövök megint zavarba, majd látom hogy a papírra néz, oh fene, gyorsan mondanom kell valamit, hogy miért nem tudtam megcsinálni.

-       Nem ment túl jól nélküled, alig egy feladatot tudtam megcsinálni. – mondom egy halkulva a földet fürkészve, arra kapom fel a fejem hogy hirtelen átöleli a vállam.

-       Nem baj, három napunk van megcsinálni, nem kell az egészet most. – mosolyog rám olyan kedvesen, nem bírom ki hogy megint el ne piruljak, de bólogatok.

-       Nos akkor mehetünk le tévét nézni. – mondja és máris az ajtóba terem, de most megvár engem is ami jól esik.

Együtt indulunk le a nappaliba, leültetem a kanapé egyik részébe, én pedig elég távol ülök tõle, hogy véletlenül se érezzem az illatát, vagy nézzek rá sokáig, ugyanis nem hinném hogy õ is olyan mint én, és nem szeretném hogy ezt bárki is tudja. Eddig a családom, és Shinen kívül senki se tudja. Felveszem a távirányítót és kapcsolgatni kezdek, de egy adón sincs semmi nézhetõ.

-       Lehet, hogy ez nem volt olyan jó ötlet. – mondja Senao és néz maga elé, miközben hátradõl.

-       Beszélgetni van kedved? – kérdi félig felém fordulva.

-       Hát, végül is van. – mondom halkan.

-       Te mindenkivel ilyen kedves és félénk vagy? – kérdezi tõlem mire megint csak zavarba jövök.

-       Hát ... fogjuk rá. Csak azzal a lánnyal nem akivel már óvoda óta barátok vagyunk. – válaszolom halkan, és a földet kezdem el figyelni, mintha valami nagyon érdekes lenne ott.

-       És.. – kezd bele a mondatba – szeretnél még egy barátot? – kérdezi a szemembe nézve kíváncsian, én nagyon meglepõdök, és ki is pirulok, de a szívemben nagyon örülök ennek a kérdésnek, de nem merem igazán megmondani.

-       Hát.. n..nem is tudom. – mondom teljesen bátortalanul, mire õ csak kacagni kezd, kicsit kellemetlen, de olyan aranyosan teszi ezt.

-       Na, legyél már határozottabb kicsit. – mosolyog rám bíztatóan.

-       Amúgy meg, miért ültél tõlem ilyen messze? – kérdezi.

-       Jaa.. csak... valahogy ide ültem le.. – dadogok össze valamit, mire feláll és teljesen mellém helyezkedik hogy a combunk is teljesen összeér, elpirulok..megint..

-       Tessék? – hajol hozzám nagyon közel, mire én félénken visszahúzódom, fülig vörösen, kérdõn pillantok rá.

-       Neked még nem mondtam el? – kérdezi mosolyogva még mindig olyan közel hozzám, mi lehet az amit tudom kéne?

-       Mit nem mondtál el nekem? – kérdezem kíváncsian, még mindig halk hangon.

Senao mosolyogva vesz egy mély levegõt, majd folyamatosan közelít felém, és a vállamra helyezi a fejét. Érzem a forró lélegzet, csiklandozza a nyakamat, nagyon zavarba jövök.

-       Ichigo – kezdi a mondani valóját – Meleg vagyok. – jelenti ki.

Azt hiszem, elájulok. Rettentõen meglepõdtem hogy Senao is meleg, sose gondoltam volna, bár az is igaz hogy nem vagyok jó emberismerõ. Teljesen lefagytam, nem félek tõle, vagy ilyesmi csak nagyon meglepõdtem. Sen elveszi a fejét a vállamról, és közelrõl a szemembe néz, hogy télleg csak pár centi van közöttük, és csak mered rám. Majd két perc múlva, amikor látom már megunta, de én még mindig nem csak nézem, rákérdez.

-       Mi az? Csak nem megijedtél tõlem? – kérdezi kicsit gúnyosan.

Én csak megrázom a fejem, hogy lássa, nem azért nem válaszolok.

-       Akkor miért nem válaszolsz már? – kérdi kissé dühösen már.

-       Én.. – próbálok valami elfogadhatót kinyögi – csak.. meglepõdtem.. hogy meleg vagy. – mondom olyan halkan hogy már télleg csak ilyen közelrõl lehet hallani.

-       Miért, ilyen lehetetlenül hangzik? – kérdezi flegmán.

-       Nem..csak..- próbálok kierõltetni valamiféle mondatfélét. – tudod... – szeretném elmondani neki, hogy én is az vagyok, de a félénkségem teljesen visszahúz, és az ölembe lévõ kezemet kezdem el vizslatni.

-       Hmm? nem hallom. – mosolyog rám ,  és megfogja az államat, felemeli a fejemet és megint rettentõ közelrõl néz a szemembe.

-       Én...- próbálnám mondani, de eben a pillanatban elhallgatat egy csókkal.

Megcsókolt. Enyhén kinyitotta az ajkait, közben végig nyitott szemmel engem nézett, és én is nyitott szemekkel meredtem rá. Majd mikor hosszú percek óta nem vált el tõlem, én egyre vörösebb lettem, és azokra gondoltam, amik ma történtek, amikor aludt milyen aranyos volt, hogy végig milyen kedves volt és hogy nekem is tetszik õ. Lassan lehunytam a szemem, és visszacsókoltam. Ezután eltávolodottak az ajkai az enyémtõl, és kicsit kipirulva mosolygott rám. Én pedig visszamosolyogtam.

-       Na, mit szerettél volna mondani? – kérdezi gyönyörû mosollyal az arcán, és végigsimít az arcomon.

-       Én is... a.. lányokat szeretem. – mondom ki végül teljesen vörös arccal, enyhe mosollyal az arcomon.

Csak mosolygott rám, és újra meg akart csókolni, de a szájára tettem az ujjaim.

-       Öhmm.. én nem szeretnék gyorsan haladni, még sok mindent nem tudok rólad, elõbb jobban szeretnélek megismerni, aztán... folytathatjuk ezt. – mosolygok rá kedvesen, õ visszamosolyog és elhajol tõlem.

-       Rendben, megértettem, de remélem tudod, hogy mindent megfogok tenni, hogy jobban megnyílj elõttem, az összes létezõ értelemben. – mosolyog rám, én pedig nagyon kipirultam. Megölet, sokáig így voltunk, ennek örültem, éreztem a kellemes illatát, és az ölelõ karjai közt biztonságban érzetem magam. Végül már kezdett késõre járni, õ elengedett és adott egy puszit a homlokomra.

-       Mennem kell, késõre jár. – mondta és én az órára kaptam a tekintetem, már fél nyolc volt, fel sem tûnt hogy szalad az idõ.

-       Öhmm, rendben. – pattantam fel és indultam a bejárati ajtóhoz, õ pedig mögöttem jött. Kicsit szomorú voltam hogy elmegy. Felvette a cipõjét, én kinyitottam az ajtót és kikísértem a kapuig.

-       Akkor megyek, majd holnap találkozunk. – mosolyog rám.

-       Rendben, jó éjszakát. – mosolygok vissza, ekkor megfogja a kezem és közelebb lép, én csak megint zavarban nézek rá vissza, és megint picit lehajtom am fejem, ekkor végigsimít az arcomon, mire a szemébe nézek.

-       Most megcsókolhatlak? – kérdezi, miközben az arcomból egy kósza tincset a fülem mögé tûr, én kipirulva bólogatok, majd egyre közelebb hajolunk egymáshoz, végül lehunyom a szemem, és megcsókoljuk egymást. Újabb hosszú percek, végül elvállnak ajkaink és õ hazaindul.

Megvárom még eltûnik csodás alakja, amit az utca lámpái megvilágítanak, majd rettentõ boldogan futok vissza a házba, majd fel a szobámba és bevetem magam az ágyamba, még sokáig merengek Senen majd az álom elnyom.

Sose szerettem igazán iskolába járni. A korán kelni mindig is utáltam, kibújni a puha ágyból a reggeli hidegbe, lezuhanyozni, felöltözni és rendbe szedni magam amikor a kábultságtól jó hogy a valamimet el nem töröm míg beérek a fürdõbe. Ezután még negyed óra séta az épületig ahová csak kellemetlen emlékek fûznek. Ha nem lenne velem Shin, nem is tudom mi lett volna velem, hisz õ mindig megvédett, már kiskorunk óta, de sajnos nincs itt mindig. Beérek a termünkbe, köszönök a barátomnak, és leülök a helyemre.

 A mai órák nagy része mind unalmas, fõleg a történelem, ugyanis a tanárunk egy vén szipirtyó, aki mindig engem szemel ki valamilyen feladatra, a mai volt az eddigi legutálatosabb húzása.

  -   Hana kisasszony, álljon fel kérem! – megilletõdve felálltam, ajjaj ez rosszul kezdõdik –

  -   Jövõ héten lesz egy történelmi verseny, magát jelölöm ki rá, kötelessége részt vennie rajta!   –  verseny!? csodás, más nem is hiányzott nekem. –

  -   Fogja, itt van a lap, amirõl készülnie kell, de nem lesz egyedül, egy másik iskolából innen nem messze lesz egy társa! Megértette?

  -   Megértettem Yamada tanárnõ. – jelentettem ki halkan a földet pásztázva.

  -    Nagyon helyes, üljön le! – és én pedig leültem, a papírt pedig eltettem a táskámban lévõ mappába, hogy véletlenül se gyûrõdjön össze, ugyanis azt ki nem állhatom.

~*~

Mikor hazaérek, felmegyek a szobámba és lerakom a táskámat, örülök hogy legalább holnap nem kell az iskolában lennem, mert készülünk a versenyre a társammal. Gyorsan átöltöztem egyenruhából az otthoni ruhámba, ami egy fekete, feszülõs cicanaci, egy rózsaszín top és a kedvencem, egy majdnem térdig érõ szõrõs mamuszcsizma.

 Estefelé anyu hazaér a munkából, mostanában nem kell neki nagyon sokat dolgozni, ennek örülök mert sokat van itthon és gyakran beszélgetünk, filmezünk. Nyolc körül lefürdök,  utána még rajzolgatok aztán lefekszem aludni.

Ma reggel nem kelek olyan korán, gyorsan lezuhanyzok, felveszem a kedvenc halványkék fodros szoknyám, hozzá egy fehér blúzt, rá pedig meleg rózsaszín cipzáros pulcsit és elindulok hogy találkozzak a társammal, Hiromi Senaoval.
Az én iskolámnál találkozunk, én csak álldogálok, mert nem látom õt, amikor egy lány lép mellém.
  - Szia! Hiromi Senao vagyok, ha jól tudom mi ketten lettünk társak. – lép mellém és int.
  - Én Ichigo Hana vagyok, örülök hogy találkoztunk! – mosolygok rá kedvesen, erre kicsit õ is elmosolyodik,  így jobban megnézem nagyon szép, kedves arca van. Elindul, és kicsit meglök hogy kövessem, én pedig azonnal a nyomába eredek.
  - Akkor most beülünk valahova, és megnézzük ezt a lapot. – Mondja határozottan, én pedig csak bólogatok.
Egy gyorsétterembe megyünk be, nem nagyon szeretem az ilyen helyeket, még fagyit se lehet itt venni. Leülünk az egyik asztalhoz, és elõvesszük a lapot, én a mappámból elõhalászom, amint megvan fölnézek, és látom hogy az övé rendkívül gyûrött.
  - Mi történt ve… - kérdezném , de rögtön a szavamba vág.
  - A kutyánk volt. – furcsa, az én kutyám sosem rágcsál papírt, de nem igazán az én dolgom.
  - Á, értem. – mosolygok rá, mintha legkevésbé se zavarna, aztán átnézzük a feladatokat.
  - Ezt mégis honnan kéne tudnom? – kérdezi tõlem Senao. Én sem tudom, úgyhogy csak megvonom a vállam, mindig is utáltam a törit, és most még ez is, az a banya kiállhatatlan.
  - Utána kéne nézni valahol – kezdem halkan – például egy könyvtárban.. – de most is a szavamba vág.
  - Vagy a neten! – jelenti ki határozottan, és már áll is fel, begyûri a papírt a zsebébe, amitõl kiráz a hideg, és indul kifelé, én pedig szaporán követem.
   - És most hova? – kérdezem meg.
  - Hát felmegyünk hozzád, és rákeresünk a neten a dolgokra. – jelenti ki olyan egyszerûen, mintha ezt tudom kellett volna.
  - Ho..hozzám? – eléggé zavarba jöttem, ugyanis Shinen kívül még senkit se engedtem be a szobámba.
  - Hozzád. – mondja, és én beletörõdök.

Rövid idõn belül odaérünk, habár Senao párszor másik irányba akart menni, mintha jobba tudná hogy én hol lakok, alig tudtam a helyes útra rángatni.

-       Azt hiszem anyám még itthon van, mivel neki csak tízre kell beérnie. – dadogtam félénken és ajtót nyitottam neki.

Bejöttünk, és indult volna is tovább, ha nem állítom meg.

-       Létszíves vedd le a cipõdet, és vedd fel helyette azt mamuszt. – mondtam neki halkan, ugyanis anyu és a nõvérem is rendkívül kényes a tisztaságra.

-       Jah, oké. – jött a tömör, válasz, gyorsan lekapta cipõjét és jött utánam.

Anyukámat nem látom sehol, biztos dolga akadt. Elindultam az emeletre a szobámba, Senao pedig jött utánam, közbe nézegette a házunk belsejét. A hálom ajtaja elõtt kicsit megtorpantam, de mély levegõ, benyitottam és behívtam.

-       Hát, ez lenne az én szobám. – mutattam körbe, én nagyon szerettem, halványrózsaszín falak, fehér padlószõnyeg, világos fa bútorok, az ágyamon, a polcokon és az egyik sarokban jópár plüsskutya.

Végignézte a kis területet, háttal ált nekem, szóval nem tudom hogy mi róla a vélemény igazán.

-       Aha, szép. – végül csak ennyit mondott és rögtön ült is le a számítógépem elé.

-       Kérsz valamit enni, vagy inni? – kérdeztem kedvesen.

-       Aha, van kólátok? meg valami rágcsálnivaló, az jó lesz. – mondta nekem, én pedig máris indultam értük.

-       Van, máris hozom. – futottam le a lépcsõn, gyorsan kiraktam a rágcsát, a kólát, közben megetettem kint Yukit is, és mentem is vissza.

-       Itt vagyok! – mondtam kedvesen, leraktam a gép mellé az ételt, és én is oda ültem Senao mellé.