 Karakter: Remington D. Whitfield (kitalált)
Megjegyzés: Édes kis gyilkosomnak
*** *** ***
Megjegyzés! Katerina Eisenhower képét, és karakterét, tulajdonosa, Teresa-san engedélyével használom!
*** *** ***
Amikor megáll a kocsim a Wall Street 63 előtt, ahogy kinézek az ablakon, két testőrömet látom a bejáratnál strázsálni. No, igen. Két, páncélozott Cadillac Escalade ESV-vel nyolcan mennek előre, bárhová is megyek. Átvizsgálják a helyszínt – még elektronikus eszközökkel is kutatnak esetleges bombák után – és mindent, és mindenkit eltakarítanak onnan, ami, és aki nem tetszik nekik. Mire megérkezek, biztosítják a terepet. Ketten a bejáratnál, négyen bent, egy-egy sofőr a kocsikban marad, ha gyorsan kell esetleg távozni.
Aztán érkezek csak meg, egy három autóból álló konvojjal. Elöl, hátul egy-egy, páncélozott Cadillac Escalade ESV, négy-négy testőr ül benne, köztük az én kocsim, egy módosított Maybach 62 Zeppelin Guard, amelyben hárman ülünk, a sofőröm, Katerina, és én. Először a hat testőr száll ki – egy-egy sofőr szintén a kocsikban marad – és ellenőrzik a terepet, majd Katerina, a testőrparancsnokom. Amikor ő úgy ítéli meg, hogy veszélytelen elhagynom a különlegesen erős páncélzatú Maybach-ot, csak akkor nyit nekem ajtót. Elvben bármikor megteheti, hogy, ha neki valami nem tetszik, akkor visszaszáll, követik a testőrök is, és elhagyjuk a tetthelyet. Ilyen még sosem fordult elő.
Most is a megszokott procedúra következik. Katerina a fülesen keresztül utasítja embereit, akik alaposan körülnéznek, majd felveszik pozíciójukat. Aztán kiszáll, és átható pillantásával hosszan fürkészi a környéket. Négy emberének int, hogy intézkedjenek, mert nem tetszik neki valami. Ketten kiszaladnak az útra, és haladásra bírják a kocsikat, míg a másik kettő átszalad az út túloldalára, és a gyalogosokat noszogatják tovább. A maradék kettő – mivel Katerina engedélye nélkül az atya úristen sem jöhet hozzám húsz méternél közelebb – erről az oldalról áttereli a gyalogosokat a túloldalra. Ilyen felhajtás még a Wall Street-en sem gyakori, sok a bámészkodó.
Kate végül elégedett a helyzettel: a forgalom lassan, de halad, gyalogosok nincsenek ezen az oldalon a kocsi konvoj által elfoglalt szakaszon, és mindent ellenőrzés alatt tartanak.
Végre kinyitja az ajtót:
- Mr. Whitfield!
- Köszönöm, Kate! – biccentek felé. Bizalmi pozícióban van, az életemet, és a családom életét bíztam erre a fiatal lányra, így természetes, hogy nincs helye közöttünk a magázódásnak. Azonban, ilyen helyzetekben Kate ragaszkodik a formalitásokhoz, csupán személyes beszélgetésekben, vagy amikor mások nem nagyon lehetnek fültanúi, és természetesen négyszemközt engedi meg magának a bizalmas hangvételt.
Ahogy kiszállok, egy pillantást vetek testőrparancsnokomra.
Amikor az ember Katerina Eisenhower-t meglátja, az első gondolata nem az, hogy milyen kiváló testőr lehet. A második sem.
Kate egy rendkívül csinos – ha profán akarok lenni, akkor inkább azt mondom, hogy dögös – fiatal nő. Apró termetű, még veszett tűsarkújában is éppen hogy csak a vállamig ér, ám tökéletes, homokóra testalkattal megáldott lány. Mindenkinek inkább az jut eszébe róla, hogy valami iszonyú jól fizetett fehérnemű modell. Vagy a szeretőm…
Apámat több, mint négy hónapja gyilkolták meg. Azóta rendkívül szigorú biztonsági előírások között élem az életemet, csak úgy, mint a családom többi tagja. Akkor vettem fel Kate-et is – mivel apám merénylete közben életét veszítette a testőrparancsnok is – aki valóságos kis magánhadsereget szervezett a családom köré. Az én személyes védelmemet – vele együtt – 18-an biztosítják, anyámra nyolcan vigyáznak, Robyn-ra, Jacob-ra, és Vicky-re négyen-négyen. Természetesen páncélozott autók, taktikai fegyverek – minden testőrnek Glock 18C teljes automata pisztolya, és minden kocsiban kettő-kettőnek egy vadonatúj, 4,6 mm-es Heckler & Koch MP7A1 géppisztolya is van – összecsukható, golyóálló paravánok, bombakereső berendezések, éjjellátók, és minden csoda, amit azelőtt csak filmekben láttam. A kocsimat Németországban, a Daimler AG tulajdonában lévő Maybach üzemében építették a Krauss-Maffei, és General Dynamics Land Systems hadmérnökeinek közreműködésével – akik a német Leopárd, és amerikai M1A1 Abrams tankokat tervezték, és építették. Azért volt szükség a hadmérnökök bevonására, mert a kívánt védelmi szint biztosítása nem oldható meg haditechnika alkalmazása nélkül, amire egyébként különleges engedélyt kaptam az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumától. Így az autóm a Cadillac One – az amerikai elnök szolgálati autója – után a világ legerősebben páncélozott személyautója.
Kate előre siet, és kinyitja a bejárati ajtót, majd belépek az üzletbe.
Exkluzív üzletről van szó, ez első pillantásra látszik, leginkább, mintha ékszerüzlet lenne. Nos, az itt kapható dolgok közel olyan örömöket tudnak okozni a hölgyeknek.
Odabent a testőrökön kívül csupán egyetlen, elegáns nő várakozik, megszeppenten. Amikor feléje indulok, önkéntelenül is elém jönne, de végül megtorpan, és bizonytalanul pillant az egyik testőrre.
- Kérem, Ms. Andreev, ne zavartassa magát! – szólal meg mellettem Kate.
A nő erre zavartan felém indul, végül csak kiprésel magából egy kedves, invitáló mosolyt:
- Örvendek, Mr. Whitfield, hogy üzletünkben köszönthetem! Engedje meg, hogy bemutatkozzak, Mélissa Andreev vagyok, az üzletvezető – nyújtja a kezét félénken.
- Örülök, hogy megismerhetem, Ms. Andreev – fogok vele kezet, és igyekszem olyan barátságos lenni, amennyire csak tőlem telik. Szerencsétlen nő nagyon meg lehet szeppenve. Beront ide négy marcona alak, kitessékel mindenkit, és nem engednek be senkit – Elnézését kérem a felfordulásért! – teszem még hozzá, a forma kedvéért.
- Ugyan, Mr. Whitfield! – pirul el a nő, majd lassan visszatér belé a profi kereskedő, bár nem szűnik feszültsége. A közelemben még államelnökök is eléggé feszélyezve érzik magukat – Miben lehetünk a szolgálatára?
Egy pillanatra elmerengek, hogy vajon életemben kimondtam-e már a következő szavakat egy üzletben? Aztán rádöbbenek, hogy nem, még soha életemben nem vásároltam üzletben, leszámítva egy-egy rettenetesen drága – mármint, egy átlagos, hétköznapi ember számára rettenetesen drágának számító! – kocsit, vagy ékszert. Például, bár az enyém a világ legnagyobb áruházlánca, de még sosem jártam szupermarketben…
- Némi csokoládét szeretnék vásárolni! – mosolyodok el aztán – Úgy hallottam, hogy a La Maison Du Chocolat-ban készítik a legfinomabb csokoládét az Államokban!
- Rendkívüli megtiszteltetés a számunkra, ha Önt így tájékoztatták! – hajol meg kissé a nő, majd beljebb invitál – Kérem, hadd mutassam meg a választékot!
Az elkövetkező fél órában Ms. Andreev bemutatja az üzletet, és azt a művészetet, mit itt űznek. Igen, művészet, mert nem egyszerűen csak csokoládét készítenek, hanem azt művészi szinten teszik. Természetesen meg is kóstolhatom az egyes termékeket, és valóban, rendkívül finom, selymes ízűek a csokoládék, amelyek itt készülnek.
Aztán végül kiválasztom a legnagyobb dobozt, amiben összesen 209 db kis csokoládé található, az pont jó lesz. Utána még válogatok, hiszen ha itt vagyok, eljöttem, hogy magam vásároljak csokit, csak nem megyek haza egy dobozzal! Mire észbe kapok, tulajdonképpen mindenből vettem egy dobozzal – csokoládék, pralinék, ajándékcsomagok – összesen vagy huszonöt kisebb-nagyobb doboz.
- Azt hiszem, hogy ennyi elegendő lesz – mosolygok a nőre végül.
- Kérem, örülök, hogy megbízik a termékeinkben, megtiszteltetés, hogy ilyen nagy mennyiségben vásárolt tőlünk! A számlát, engedelmével, elküldjük Önnek!
- Köszönöm, Ms. Andreev! Ezt az egyet – emelem fel a legnagyobb, egy hajszállal több, mint három és fél fontos(1) dobozt – magammal viszem, a többit legyenek kedvesek kiszállítani!
- Örömmel, Mr-Whitfield!
- Örvendtem a találkozásnak, további kellemes napot kívánok önnek, és a kollégáinak! – köszönök el tőle, s kilépek az üzletből.
* * *
Shirlyn egyre vadabbul mozog rajtam, le-föl, érzem, hogy már nincs messze neki a beteljesülés. Úgy tekeri a csípőjét, és vonaglik, mint egy mesebeli húri, arca teljesen kipirul, vonásai szinte földöntúlivá válnak, ahogy a tiszta gyönyör ül ki arcára.
Legalább fél órája lovagol rajtam. Egyre hevesebben, egyre vadabbul, és gyorsabban hajtunk, pazar teste fénylik az izzadtságtól, gondolom, én sem vagyok különb, és immár nem csak arca, mellkasa felső része is kipirul.
- Istenem, mindjárt… mindjárt… - lihegi önkívületben – Ne élvezz el!... A számba akarom… ezt is!!!... Istenem!!!... Ebbe… belee… fogoook… haaalniiiiiiiiiii!!!
Az utolsó szó egy elnyújtott, egyre hangosabb sikoltásba megy át, ahogy testén először kisebb, majd egyre erősebb remegések hullámzanak végig, végül már szinte önkívületben rángatózik, ahogy elképzelhetetlen gyönyörhullám söpör végig rajta. Háta görcsös ívbe feszül, fejét hátraveti, kezeivel teljes erőből markolja a vállamat, arca szinte eltorzul a gyönyörtől. Érzem, hogy járatának feszes izmai satuként feszülnek a farkamra, ami közben egy pillanatra sem áll meg benne, teljes erővel döngetem, alulról. Minden lélekjelenlétemre szükségem van, hogy el ne élvezzek szinte görcsösen vonagló puncijában, és mindent elsöprő gyönyörének látványában.
Elképesztően hosszan élvez, nekem perceknek tűnik, mire szinte ájultan roskad a mellkasomra. De csupán egyetlen pillanatig, aztán lihegve, kipirultan, félájultan feláll, egyet lép hátra, majd térdre rogy, és úgy bukik a farkamra, mint egy éhes kismadár. Száját olyan tágra nyitja, amennyire csak tudja, hogy benyelhesse jókora, vaskos szerszámomat, egy mozdulattal tövig löki a szájában, nyakán kidagadnak az erek az erőfeszítéstől. Rajta kívül senki más nem volt képes leengedni a torkán dorongomat, a legtöbb lánynak ehhez egyszerűen túl vastag. Lendületesen kezd bólogatni rajta, vadul szopni kezd. Még mindig Shirlyn orgazmusának hatása alatt csupán egy-két percig bírom.
Megszédülök, és egy pillanatra mintha filmszakadás is lenne. Szinte a hideg kiráz, minden egyes szőrszál – már ha lenne – feláll a hátamon. Olyan intenzív az érzés, hogy még levegőt is elfelejtek venni, és érzem, hogy minden izmom pattanásig feszül, szinte fáj, talán még hosszan kiáltok is. Örökkévalóságnak tűnik, végül halálosan fáradtan rogyok össze ültömben, amikor végül elül a gyönyör.
Shirlyn azonban egy pillanatra sem hagyja abba farkam kényeztetését, lágyan, óvatosan nyalogatja immár lassan félárbocra ereszkedő, rettentően érzékennyé vált tagomat. Minden érintése újabb kis gyönyörszikrákat csihol bennem, és aprókat remegek, ahogy kényeztet. Gondosan, alaposan körbenyalogatja, a legutolsó cseppet is lenyalja róla. Aztán szinte ájultan elterül a padlón, a kanapé előtt, a lábaimnál, és elégedetten nyalogatja ajkait, mint egy jóllakott kiscica.
- Hihetetlen! – mosolyog kielégülten – Harmadszorra is annyit spricceltél, hogy azt bármelyik pasi megirigyelhetné, még tíz év önmegtartóztatás után is!!!
Magabiztosan mosolygok vissza rá, de nem kommentálom. Burokban születtem. A világ valaha volt leggazdagabb embere vagyok, ráadásul még jól is nézek ki, mindennek tetejébe bármely pornószínészt megszégyenítő szexuális teljesítőképességgel és adottságokkal bírok. Mire vágyhat ezen kívül egy férfi? Semmire! – gondolom, majd gúnyosan teszem hozzá – Dehogy nem… Egy igaz társra…
Önkéntelenül is az egyik órára pillantok.
- Értem, megyek már! – sóhajtja Shirlyn, de hangjában nyoma sincs csalódottságnak, vagy sértődöttségnek.
- Félreértesz! – mosolygok rá – Csak miattad aggódok! Ha nem keveredsz haza időben, gyanút fog a vőlegényed!
- Utálom, hogy mindig igazad van, ugye tudod?! - kacsint rám, játékos félmosollyal - Ezért most el kell jönnöd velem zuhanyozni!
- A-aa! - ingatom a fejem - Rossz ötlet! Te, meg én, egy fürdőben, pláne egy zuhanykabinban?! Ki van zárva, hogy annak nem szex a vége!!! Akkor meg tuti lebuksz!
- Miért zavar az téged? - kérdi, kissé félre hajtott fejjel, félig komolyan.
- Nézd! - kezdem lassan, mert alaposan át akarom gondolni, amit mondok - Egyszer már megpróbáltuk együtt, nem működött. Neked most komoly kapcsolatod van, vőlegényed, akit szeretsz! Nem vállalom fel, hogy miattam szakítsatok! Még akkor sem, ha nekem ebből egyértelműen előnyöm származna!
- Nocsak! - neveti el magát - Miféle előnyöd?
- Tudod te azt nagyon jól! - nevetem el magam én is - De most már tényleg menj, mert már én sem menthetlek meg!
Feláll, és egy pillanatig kacéran megáll előttem, én pedig leplezetlenül, immár megszámlálhatatlan alkalommal mérem végig nagyszerű testét.
Shirlyn egy gyönyörű, szexi csaj. Arca szabályos, mint egy modellé, nagy szemei türkiz ékkövekként ragyognak tökéletesen ívelt, sötét szemöldökei árnyékában, haja selymesen fénylő, fekete zuhatagként omlana vállai alá, ám most lazán feltűzve viseli. Magas lány, 5’ 9”(2) körüli, teste karcsú, feszes, mint egy rúdtáncosé, látszik, hogy rendszeres sporttal tartja karban. Lábai végtelen hosszúak, csípője ingerlően ível, dereka feltűnően vékony, egy hajszállal lehet csak több, mint 23 hüvelyk(3), talán még annyi sincs, hasa lapos, izmos. A legszembetűnőbbek azonban hatalmas, gömbölyű mellei. Egyértelműen nem volt célja a természetességnek még csak látszata sem, amikor az 1200 cm3-re túltöltött, magas profilú implantátumok mellett döntött. Messziről látszik, hogy a gyönyörű, hatalmas gömböket plasztikai sebész alkotta, ennyire feszes, és tökéletesen gömbölyű, 36G-s mellek nem teremnek természetes úton. Ha rendkívül kihívó - ám valahogy mégsem kurvás - öltözködésével netán nem tenné, 44 hüvelykes(4) mellbőségével feltűnést kelt, amerre jár.
Egy aprót lép felém, széttárt combjaim közé, majd egyenes derékkal hajol előre, pazar mellei centiméterekre suhannak el arcom előtt. Aztán szemei kerülnek egy magasságba az enyémekkel:
- Adj egy csókot, csődöröm! – mosolyog rám, s én szótlanul teljesítem felszólítását.
Aztán még mélyebbre hajol, kissé hátrébb húzódva, és immár ernyedt farkamra lehel egy csókot.
- Imádom! – suttogja enyhe csodálattal – Még így, teljes nyugalomban is hosszabb, vastagabb, mint a legtöbb pasi, a legjobb napján, kőkeményen!
Felegyenesedik, majd könnyedén sarkon fordul, és táncos léptekkel kifelé indul a hálóból.
- Melyik fürdőt használhatom? – kérdezi vidáman.
- Tudod, hogy bármelyiket, ezen a szinten! – nézek utána, és kedvtelve legeltetem a szememet ingerlően ringó, gyönyörű ívű csípőjén, valószerűtlenül tökéletes fenekén, míg el nem tűnik az egyik átjáróban.
Még a hálószobámban is van két fürdőszoba, de a lakrészemben – ami négy szintet foglal el az épületben – nem is tudom pontosan, mennyi van összesen.
Egy akkora családi ház, mint a hálószobám, kimondottan nagy ház, és komplett családok szoktak élni benne. De ha több, mint 500 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezel, megengedheted magadnak azt a dekadenciát, hogy egy majd 3 milliárdot érő, több, mint 3 millió négyzetláb(5) összalapterületű, 1.300 láb magas(6), 100 emeletes felhőkarcoló legyen az otthonod. Valójában egyébként 102 emeletes, de ez már igazán nem számít. És mire lehet felhasználni ekkora alapterületet? Hát, bálteremből is van több, minden lakrészhez – mindegyik legalább kétszintes, és nyolc van belőlük – külön szalonok, társalgók, étkezők, sőt, saját medence és jacuzzi tartozik, plusz a nagy medence a tetőn, több télikert – van olyan, amelyik nyolc emelet magas! – így már ugrott is vagy negyven-ötven emelet. Aztán a vendéglakosztályok-, és szobák, szalonok, tárgyalók, étkezők, dolgozószobák, mozi, színház, táncklub, tíz emeletet elfoglal csak a garázs – hé, több, mint 200 kocsink van! – és persze a liftek, kiszolgáló helyiségek, és a majdnem 1000 fős személyzet munkahelyei, és egy részüknek a lakhelyei – a családjukkal együtt – szóval meg lehet tölteni, még majdnem kicsi is!
Felállok a kanapéról, és amíg Shirlyn fürdik, átballagok a dolgozószobámba. Nem zavartatom magam, hogy vegyek magamra valamit, egyrészt teljesen egyedül vagyunk lakrészemben, másrészt nincs mit szégyellnem a testemen. A dolgozóasztalomról felkapom a nagydoboz csokoládét, amit tegnap délelőtt a La Maison Du Chocolat-ban vettem neki, visszaballagok vele a hálóba, és leteszem az ágyra. Vicces, hogy mindenhol szeretkeztünk, csak itt nem! Visszaheveredek a kanapéra, és a távirányítón megnyomkodok pár gombot. Rejtett férőhelyekből monitorok csusszannak elő, és a nagy hírcsatornák adásai jelennek meg rajtuk, valamint a nagyobb tőzsdék adatai.
Shirlyn és én jártunk pár hónapig, három-négy évvel ezelőtt, amikor visszajöttem egy időre, New York-ba. Robyn révén ismerkedtem meg vele, tankör társak voltak az egyetemen. Fergeteges kapcsolat volt, rövid, de annál tüzesebb, végül úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk kétfelé, különben szétszedjük egymást. A szex viszont egyszerűen feledhetetlen vele. Sem előtte, sem utána nem találkoztam senkivel, akivel ennyire jó lett volna. Shirlyn az ágyban felszabadult, érdeklődő, nyitott mindenre – egyedül az análszex a tabu nála, de az nálam is, úgyhogy nincs nézeteltérés – abszolút szabadon élvezi a szexet, és tökéletesen gátlástalan, a szó legjobb értelmében. Ráadásul iszonyú jól tud szopni, no, és persze, az sem utolsó szempont, hogy elbír az én műszeremmel.
Amikor szakítottunk, évekig nem találkoztunk, én visszamentem Londonba. Aztán, amikor apámat meggyilkolták, természetesen hazaköltöztem, és ismét összetalálkoztunk, amikor Robyn lelkét ápolgatta. Időközben komoly kapcsolatra lelt, és a srác eljegyezte, három hónapja. Viszont felszikrázott a levegő közöttünk, és nem tudtunk ellenállni a hormonjainknak. Shirlyn szereti Roger-t, a pasiját, és mindent meg is kap tőle, amire csak vágyik. A szex terén sincsen gond, Roger-rel nagyon jól megvannak az ágyban. Csak, velem még annál is jobban, ráadásul Shirlyn a hétnek hét napján igényli a szexet, lehetőleg többször is, így aztán hónapok óta a szeretőm. Rendszeresen találkozunk, hetente egy-két, ritkán három alkalommal, többnyire ilyenkor, hajnalban, amikor Shirlyn hazafelé tart, munkából. Pincérnő, és konzumlány New York egyik legdrágább exkluzív bárjában. Hajnal négyig tart a munkaidő, fél öt körül szokott ideérni, és körülbelül két-két és fél órát marad. A kolléganői tartják a hátukat, amikor nem egyből haza megy, akkor velük „lazít egy kicsit, és engedi ki a gőzt egy kávézóban, ahol együtt megreggeliznek a csajokkal”.
Shirlyn alig tíz perc múltán visszatér:
- Nem bírsz magaddal, máris dolgozol?
- Ismersz! – mosolygok rá.
- Vegyél már fel valamit, mert rád ugrok! – morogja vágytól fűtött hangon.
- Nem igaz, hogy nem volt elég, háromszor kezdtük újra, cica! – nevetem el magam – Amúgy nekem sem volna ellenemre, de tényleg menned kell!
Felállok, az ágyhoz ballagok, míg Shirlyn öltözködik, és felemelem a dobozt.
- Te! Az micsoda?! – kérdi gyanakodva, aztán rosszallóan hozzáteszi – Tudod, hogy nem azért kefélek veled, hogy lehúzzalak! Nem kell a pénzed, és az ajándékaid, nem kurva vagyok! Azért dugunk, mert a legjobb numera vagy, akit valaha ismertem! És nem vihetek haza semmit, mert az gyanús lehet!
Nem hiszem, hogy sok nőtől eltűrném, hogy numeraként hivatkozzon rám. De Shirlyn ezt olyan természetességgel mondja – no és persze, olyan határozottsággal – hogy neki még ezt is elnézem.
- Tudom, nyugi, tudom! – mosolyodok el – Tudom, hogy nem fogadsz, és nem fogadhatsz el semmit. Ezért semmi különös, csak egy egyszerű kis csoki!
Megenyhül kicsit, de gyanakvása nem száll el:
- Egyszerű kis csoki, mi? Ekkora dobozban?!
- Igen, csoki, csak nagydoboz csoki! Örülnék, ha elfogadnád! Ne haragudj, de egyszerűen nem megy, nem bírom ki, hogy ne ajándékozzalak meg valahogy, még ha ilyen ártatlan módon is!
Egy pillanatig csak néz rám, aztán elmosolyodik:
- Na, jól van, rendben van! – majd egészen enyhe gúnnyal a hangjában teszi még hozzá – Te! Lovag, te! – aztán a dobozra pillant, és egy kissé korholón folytatja – Azért vehettél volna valami prosztóbbat is, hallod-e?! Hogy magyarázom meg az ötszáz dolláros csokit otthon?!
- Nem volt annyi – bököm közbe, de nem nagyon figyel rá.
- Na, mindegy, majd azt mondom, hogy valami csokoládégyáros hódolómtól kaptam a bárban… Na, és kit pattintottál el érte?
- Senkit – vonom meg a vállam – Én vettem…
Egy pillanatra elakad, aztán meglepődve visszakérdez:
- Te vetted?! Elmentél egy boltba, és saját kezűleg vásároltad?!
- Igen…
Halkan füttyent egyet, majd elmosolyodik. Nem a méregdrága csoki az, ami leveszi a lábáról, hanem az a tény, hogy én magam vásároltam neki. No, igen. Minden percben 20.000 dollárt keresek, nagyjából egy órám ment rá a csoki vásárlására, tehát ha úgy vesszük, ez egy 1.200.000 dolláros csoki!
Hozzám lép, bokatörő magasságú, platform tűsarkújában csak pár centivel alacsonyabb, mint én. Mélyen a szemembe néz, enyhén lábujjhegyre emelkedik, és egy puszit lehel az arcomra:
- Köszi szépen!
* * *
Egy lift közvetlenül a hálószobám szintjéről megy a garázsba. Ennek a kódját csak ketten ismerik, Kate, és Shirlyn. Még a családom tagjai is csak lakosztályom alsó szintjéig tudnak jönni vele, onnan vagy lépcsőn, vagy egy másik lifttel kell feljebb jönniük, de akkor már legalább egy titkáron, és két testőrön kell keresztül verekedniük magukat. Shirlyn most ezzel hagyja el lakosztályomat, így nem találkozik senkivel, Kate-en kívül senki nem is tudja, hogy ide jár. Erre azért van szükség, hogy elejét vegyük a pletykáknak. Engem nem zavarna, minden nap tele vannak velem a bulvár lapok – ezzel láttak, azzal csókolóztam, egyszerre hat nővel láttak szobára menni, a mocskosabb lapok pedig „fotókkal tudják bizonyítani”, hogy Raszputyin 13 hüvelykjét(7) is überelem. Nos, ez utóbbi mindenképpen túlzás, és sosem szeretkeztem még egynél több nővel. Nagy nőcsábásznak tartanak, pedig valójában – noha minden nap lenne alkalmam legalább tíz nővel lefeküdni – nem fogyasztottam el több szeretőt, mint bármely, hozzám hasonló korú, jóképű, jómódú ficsúr. Nem élek aszkéta életet sem, de nem fektetek meg minden utamba kerülő nőstényt.
Szóval megszoktam, hogy beszédtéma vagyok még a komolyabb lapoknál is – mióta Vilmos herceg megnősült, a világ legjobb partijának kiáltottak ki – de Shirlyn nem, és ráadásul nem akarjuk, hogy esetleg rámenjen az eljegyzése. Ezért nagyon körültekintőek vagyunk, nem a saját kocsijával jön, mindig másik taxi hozza, és viszi, és egyszer taxit vált út közben is.
Miután távozik én is felfrissítem magam egy zuhannyal, majd lemegyek, két emelettel lejjebb található, professzionális testépítők/sportolók legmagasabb szintű igényeit is kielégítő edzőtermembe. Az összes elképzelhető kardió-, és erőgépből fellelhető itt egy, szabad súlyok, tornaeszközök, tatamik, és minden olyan eszköz és kellék, amellyel a testet karbantartani/fejleszteni/formálni lehet. Minden reggel futok, vagy biciklizek negyed-fél órát, és katázok egyet, vagy Kate-tel küzdünk. Hetente három alkalommal jön a személyi edzőm, Bianca, aki alkalmanként másfél-két órás edzés keretében próbálja meg szétszaggatni az izmaimat. Ma reggel azonban csak egy húsz percet futok az egyik futógépen, és fél órát gyakorlok kata-kat a tatamikon. A harcművészet fontos eleme az életemnek. Stresszes életet élek, rengeteget dolgozok, viszont – szerencsére nagyon kicsi az alvásigényem – csupán napi 3-5 órát alszok. Ezt csak úgy bírhatja a szervezetem, ha rendszeresen karbantartom a testemet, lelkemet. A meditáció, a kata-k segítenek kisimítani az idegeimet, karbantartani a szellememet, hogy mindig tisztán, józanul tudjak gondolkodni.
Aztán vissza a hálószobám szintjére, ismét fürdés, magamra öltöm egyik extravagáns, romantikus/középkori hangulatot árasztó vékony, bőr nadrágomat, hozzá passzoló inget, és felöltőt, s lemegyek a 63-ra, egyik közös, kedvelt étkezőnkbe, ahol általában reggelizni szokott a családom, ha éppen úgy adódik.
Nem is csalódok, anyámat ott találom, reggelije, kávéja, és egy női magazin társaságában. Anyám 53 évesen is úgy néz ki, hogy sok 40 éves megirigyelhetné. Négy gyermek után is megőrizte szemet gyönyörködtető alakját – igaz, keményen megküzdött érte – és ma is rendszeresen karbantartja testét. Elegáns, és szép, kívánatos nő, még tizenöt-húsz évvel fiatalabb férfiak is körüldongják.
- Jó reggelt, anya! – köszöntöm, és magamhoz intem az egyik szolgálót.
- Jó reggelt, kisfiam! – teszi le az újságot. Még mindig a kisfia vagyok, noha Jacob a fiatalabb, tíz évvel, és természetesen ő is a kisfia. De szerintem én is az maradok már, élete/életem végéig, de ez talán természetes – Hogy aludtál?
- Köszönöm, jól. És te?
- Nagyszerűen!
A szolgáló felé fordulok:
- Karen, legyen kedves, hozzon egy áfonyás croissant-t, forró csokoládéval, aztán két tükörtojást, kanadai sonkával, egy teljes kiőrlésű zsemlét, füstölt lazaccal és egy kis Cabra La Mancha kecske sajttal. Meg egy pohár frissen facsart narancslevet!
- Azonnal, Mr. Whitfield!
- Vicky, Robyn? – fordulok vissza anyámhoz.
- Vicky már elindult az iskolába, Robyn pedig szerintem hamarosan itt lesz.
- Jacob-bal mikor beszéltél utoljára?
- Tegnapelőtt hívott, rettenetesen másnapos volt, valami buli után… – ingatja a fejét rosszallóan.
- Hagyd, hadd élvezze egyetemista éveit! – legyintek – Nem féltem, meg van a magához való esze. Lazítani meg néha kell – mondom, közben a távirányítókkal itt is elővarázsolom a monitorokat rejtekhelyeikről, s rajtuk természetesen a legfrissebb hírek, és gazdasági adatok követhetők nyomon – Őszintén szólva, irigylem érte, hogy ilyen felszabadultan tud bulizni. Néha nekem is jól esne, de nekem ez nem nagyon megy…
Kedélyesen elbeszélgetek édesanyámmal, amikor egyszer csak beviharzik legidősebb húgom.
Robyn nem egy felejthető megjelenésű csaj. 6’ ½”(8) magasságával, modell-szerű termetével, szoborszép testével feltűnést kelt, amerre jár. Arca gyönyörű, szabályos, amolyan igazi hideg szépség, szemei szexisen macskás vágásúak, ragyogó, toszkán-zöld színben csillognak. Fényes, gesztenyebarna hajzuhataga fékezhetetlenül hullámzik körülötte, ahogy felénk siet. Elegánsan szexi, vékony báránybőr együttest visel, a Chanel-től.
- Francba! – szitkozódik csendesen, ahogy ledobja magát mellénk – Elaludtam! Ma korábban akartam bemenni…
- Akkor most hívjam fel a Rendőrfőkapitányt, hogy ha lehet, nézzenek el neked mindent ma reggel?! – kérdem évődve.
- Á, nem kell, elég, ha rámosolygok a kis rendőrkémre! – mosolyodik el, és nagyot hörpöl teájából.
- Azért, ha lehet, csak annyira taposd a gázt, hogy a testőrök ne maradjanak le!
Robyn legendás gyorshajtó hírében áll a városban, ő tartja a sebességi rekordot a rendőrök listáján. Miután kirúgta a vőlegényét, 30 mérföldes(9) zónában lelőtték 203-mal(10) – Mercedes SLR McLaren-jével. Komoly erőfeszítésembe került, és persze, egy hatnullás csekkbe a rendőralapítvány számára, hogy ne vágják börtönbe két hónapra, és ne vonják be a jogsiját örökre, mint notórius, és súlyos gyorshajtó.
- Majd gyakran nézek a visszapillantóba! – kap fel egy croisant-t anyám tányérjáról, és már szalad is – Sziasztok, majd jövök!
- Jó látni, hogy nagyjából már helyrejött! – nézek utána.
- Igen! – mosolyog anyám megnyugvóan – Féltem, nagyon féltem, hogy sok lesz neki, és nem tudja feldolgozni…
- Hát, én sem voltam biztos benne, hogy túl lesz rajta – ingatom a fejem.
- Sokat köszönhet neked – néz a szemembe komolyan.
- Á, semmit! – hárítom el – Alig tudtam vele foglalkozni! Mindig csak perceket, negyed órákat tudtam ellopni a számára… – hajtom le a fejem. Nem vagyok rá büszke, hogy nem tudtam a húgomra több időt fordítani, amikor annyira szüksége volt rám.
Az a bizonyos szakítás, aminek a következménye a 203 mph-s gyorshajtási cédula lett, az esküvő előtt két héttel történt. Robyn nagyon kiborult, rettenetesen megviselte a dolog. És ezek után, még apánk is meghalt, olyan borzalmas módon, ahogy, épp egy nappal a meghiúsult esküvő előtt! Szegény húgomnak ez sok volt, hetekig nem láttuk, nem jött elő a szobájából, majdnem tizenöt kilót fogyott, szinte csont, és bőr volt. Már azon voltam, hogy kórházba vitetem, mert nem tudunk segíteni neki. Aztán szépen, lassan, de talpra állt, és mostanra már szinte olyan, mint volt. Szinte, mert azért persze, az események nem maradtak nyomok nélkül…
* * *
Fél órával később már én is indulni készülök. Tízkor egy értekezletem van Michael Bloomberg-gel, New York City polgármesterével, a Gracie Mansion-ben, a polgármesterek mindenkori rezidenciáján. Bár, Bloomberg polgármester úr nem lakik a Gracie Mansion-ben, mint ahogy elődje, Rudolf Giuliani sem. Mivel az udvarházat a város ingyen biztosítja a polgármester és családja számára, így szigorú szabályok határozzák meg, hogy milyen módon lehet azt igénybe venni. Bloomberg polgármester úr elvált férfi, jelenleg barátnője van. Ő azonban nem jogosult egyetlen éjszakát sem az udvarházban tölteni, hisz’ nem családtagja – nincsenek összeházasodva – Bloomberg-nek. Így aztán, hogy együtt élhessenek, a polgármester nem a Gracie Mansion-ben lakik, ott csupán tárgyalásokat, fogadásokat, hivatalos eseményeket bonyolít.
Már éppen indulok a garázsba, amikor meghallom, hogy a titkárom vitatkozik valakivel:
- Értse már meg, Franklin, hogy Mr. Whitfield-nek most egyetlen perc ideje sincs, éppen Bloomberg polgármester úrhoz indul!
Franklin? Ő a személyes komornyikom. Ő az, aki gondját viseli a ruháimnak, és gondoskodik róla, hogy a lakrészemben minden a lehető legnagyobb rendben legyen. Ő nem egy erőszakos ember, biztosan nem próbálna mindenáron beszélni velem, ha nem lenne nyomós oka rá!
- Adja ide, Tucker! – mordulok titkáromra. Négy hónapja léptettem elő, amikor a személyes asszisztensem, Evelyn elment szülni. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, kezd az idegeimre menni a pasas.
- De, Mr. Whitfield… – ellenkezne a pasas, de egy pillantással beléfojtom a szót. Kevesen mernek nekem ellentmondani ezen a világon, és még kevesebben vannak olyanok, akikbe nem fagy bele a szar is, ha olyan szúrósan nézek rá, mint most, Tucker-re. Egy szó nélkül, remegő kezekkel nyújtja át a telefont.
- Igen, Franklin? – szólok bele meleg, baráti hangon, mintha csak teázni készülnénk – Mit tehetek érted?
- Mr. Whitfield! – kezdi, hangja nagyon ideges, és remegős – Találkozhatnánk a földszinti előcsarnokban?
- Természetesen, Franklin! Egy perc, és ott vagyok!
Azzal a mozdulattal Tucker-hez vágom a telefont, rá sem pillantva, majd Kate-hez fordulok:
- Kate, kérlek, hozasd a kocsimat a főbejárat elé!
- Nem örülök, Remington! Jelentős biztonsági kockázatot vállalsz, ha szabad ég alatt mászkálsz, a házad körül! Egy esetleges merényletnek ilyen esetben a legnagyobb a valószínűsége!
- Tudom. De az elmúlt három hónapban nem léptem ki a főkapun, mindig a garázsból hajtottunk ki a kocsival, ki van zárva, hogy most odakint egy bérgyilkos arra várjon, hátha éppen most szottyan kedvem egy kicsit sétálni! – mosolygok rá – Nem lesz semmi baj, hidd el!
Kate állandóan aggodalmaskodik, de ez a dolga, és nem szereti, ha felrugdalom a terveit. De természetesen további vita nélkül követi az utasításaimat, és intézkedik, hogy a konvoj álljon a ház elé.
Két perccel később már az előcsarnokban vagyunk, Franklin már ott vár ránk. Idegesen toporog, egyik lábáról a másikra áll.
- Mi történt, Franklin? – kérdem tőle, amint odaérek hozzá.
- Pár nap szabadságot szeretnék kérni, Mr. Whitfield…
Komornyikom próbál nyugodtnak, és tárgyilagosnak látszani, de nem verhet át, lerí róla, hogy mennyire ideges, és feszült.
- Valami baj történt? Nem tudok segíteni?
Egy pillanatra habozni látszik, aztán remegő hangon mégis megszólal:
- A lányom… Karambolozott, Washington-ban… A férje meghalt, ő, és az unokáim életveszélyes állapotban kerültek a Washington Center-be…
- Uramisten, Franklin, nagyon sajnálom! – döbbenek meg – Most Washington-ba menne, ugye? Hogy fog odajutni?
- Már foglaltam repülőjegyet…
- Ugyan már, Franklin, délután egykor indul a következő gép, amit elér, egy óra az út, ki check-olás, taxi a kórházig, három előtt semmiképpen nem ér a kórházba! – majd Tucker-hez fordulok – Tegye magát hasznossá, és azonnal készíttesse elő az egyik helikopteremet! Mr. Erhardt Washington-ba repül! Itt veszik fel, a tetőn, és a Washington Hospital Center-ben teszik le. Intézzen leszállási engedélyt a kórház helipad-jére!
- De, Uram! – ellenkezne megint, de a szavába vágok. Hangom metszően éles.
- Valami gond van, Mr. Tucker?!
- N-n… N-nem, Mr. Whitfield…
- Tucker, valami azt súgja, maga nem szeret nekem dolgozni!
- E-e… E-ez nem iga-az, Mr. Whitfield! – lép egyet hátra megszeppenten – Én imádok Önnek dolgozni…
- Akkor, Mr. Tucker, ha még holnap is nekem akar dolgozni, nem célszerű ellenkeznie, ha egyértelmű utasításokat kapott! – aztán még lenézően végigmérem, és jéghideg hangon hozzáteszem – Bár, lehet, hogy ez már magát nem menti meg…
Viasszafordulok komornyikomhoz, és megnyugtató hangon szólok hozzá:
- Franklin, legkésőbb délre a kórházban lesz! És kérem, azonnal értesítsen a lánya, és unokái állapota felől! Ha bármilyen, ismétlem, bármilyen segítségre lenne ott szüksége, azonnal keressen meg! – visszafordulok Tucker-hez, aki közben telefonálni kezd – Tucker! Ha Franklin keres, minden körülmények között beszélni akarok vele! Megértette?!?!
Remegve bólint a kérdezett, majd beszélni kezd a telefonban, intézkedik, hogy az egyik helikopterem azonnal jöjjön a Whitfield Torony helipad-jére.
Néhány perccel később elbúcsúzok Franklin-től, és kifelé indulok az épületből. Tucker szája be nem áll:
- Öööö… Mr. Whitfield? Eredetileg ma estére terveztük a farsangi bált, de abban maradtunk, hogy reggel pontosítunk… Muszáj lenne, mert a zenészeket mindenképpen fixálnunk kell, és lelépési pénzt is kell fizetnünk, ha mégsem kérjük a fellépésüket. Tudja, Rod Stewart, Celine Dion, és Michael Bolton fognak énekelni este…
- És, kedves Tucker, látja akadályát, hogy megtartsuk azt a rendkívül fontos társasági rendezvényt?! – kérdem tőle maró gúnnyal.
- Öööö… Azt hiszem, hogy nem…
- Hiszi, vagy tudja?! – csattanok fel.
- Nem, tudomásom szerint nincs akadálya! – vágja rá gyorsan – Akkor ma este megtarthatjuk, ugye?!
Istenem, hogy mennyire idegesít ez a pasas! – gondolom, miközben kilépek a zavartalan, tavaszi, verőfényes napsütésbe. Nagyon kellemes idő van, egyetlen felhő sincs az égen, kellemes, 48-50 fok(11) lehet.
- Igen, akkor a ma este jó lesz – vetem oda nemtörődöm módon.
Kate egy dolgot elért az elmúlt pár hónapban. Ha nem is aggódok a biztonságom miatt, de mint egy jó harcos, figyelem a környezetemet. Megtanultam, ezt úgy tenni, hogy közben más dolgokra is tudok koncentrálni. Így most is, amikor kilépek a szabadba, szememmel a környéket vizslatom, miközben idegesítő titkárommal diskurálok. Csupán néhány másodperc után kezd el olyan kényelmetlen érzésem lenni, mint amikor valaki távolról figyel.
- Akkor a jachton megtartjuk a Farsangi bált – fontoskodik tovább. Érzem rajta, hogy próbálja menteni a menthetőt – Mindenkinek kötelező lesz a maszk. Azok számára, akik nem hoznak magukkal, azoknak biztosítunk egyszerű, aranyszegélyű maszkot.
Még, ha érdekelne a bál, akkor talán le tudna kötni a dolog, de már nem vagyok első bálozó. Így már eléggé félvállról veszem a dolgot, ráadásul a személyzet pontosan tudja a dolgát, kiválóan le tudnák bonyolítani, még ha egyetlen percet sem fordítanék rá. Ráadásul kezd határozottan idegesíteni Tucker kaparása. Mivel lefenyítettem az előcsarnokban, most persze nyalizik, hogy nehogy kirúgjam. Csak éppen ezzel is épp afelé halad.
Arról nem beszélve, hogy egyre erősödik bennem egy kellemetlen érzés. Nem tudom meghatározni, hogy ki, és honnan, de biztos vagyok benne, hogy figyelnek. A furgonból, szemközt? Nem, mert üres, nem ül benne senki… Talán a parkból, valamelyik fa árnyékából? Lehet, mert azt nem látom tisztán… Esetleg valamelyik háztetőről? – emelem fel a tekintetemet, miközben folytatom a semmitmondó diskurzust titkárommal:
- Csak ezüst szegélyű maszkokat vegyél – tegezem le, azt hiszem, első alkalommal – Nem kell a flancolás.
Megvagy! – szegezem tekintetemet a 23. Keleti, és a Broadway sarkán álló ház tetejére, s felemelt kézzel állítom meg a többieket. Aztán fürkészőn pillogok körbe – Vagy… mégsem?!
Megesküdnék rá, hogy egy villanást láttam a ház tetején, de most, hogy tüzetesen megnézem magamnak, nem látok ott semmit. Fura. Az érzés, hogy figyelnek, nem múlik. Szó nélkül indulok tovább.
- Ahogy kívánja, uram!
Az isten verje meg! Igazán kihúzhatnád már a nyelvedet az ánuszomból, Tucker! – gondolom lenézően, és elhúzom a szám. Este ki kell rúgnom ezt a talpnyalót!
Kate kinyitja a Maybach ajtaját, ám mielőtt még beülnék, egy pillantást vetek a kérdéses ház tetejére. Biztos vagyok benne, hogy ott van. Biztos, egy paparazzi…
* * *
Az a bizonyos álarcos bál hivatalosan kilenckor vette kezdetét.
A Platinum Princess, a világ legnagyobb, és legfényűzőbb magán-yachtja békésen ringatózik a Hudson folyó vizén a North Cove Marina-ban. Természetesen a kikötő eredetileg nem volt képes fogadni a hajót, hisz’ 180láb(12) volt a maximális hossz, amelyet befogadni volt képes – a Platinum Princess 920 láb(13) hosszú. Tulajdonképpen most sem a marina-ban áll, hanem mellette, a Hudson folyón, tatja a marina bejáratától úgy tízméternyire, orra viszont már az Albany street-en is túlnyúlik, vagy ötven méterrel. Így is megdotáltam a kikötőt pár millió dollárral, hogy kiépítsenek minden kiszolgáló rendszert yachtom számára, és évi 750.000-et azért, hogy itt állhat – no meg persze a városnak is, másik egymilliót, hogy eltűrik Manhattan partjainál. Ugyanis a Platinum Princess a világ első, nukleáris meghajtású magán yachtja. Két darab, 135 MW-os, GT-MHR reaktor üzemel benne, amelyek feltöltés nélkül 20 évig biztosítják az elektromos ellátást a hajó számára akkor is, ha megállás nélkül, 28 csomós csúcssebességével hasítja a habokat. Így a kikötőben a legnagyobb munkát – az üzemanyagtartályok feltöltését – megspórolhatják maguknak, hisz’ a Platinum Princess-nek nincsen szüksége dízelolajra a működéshez, és elektromos csatlakozásra sincsen szüksége, mivel az atomreaktorok folyamatosan biztosítják az elektromos ellátást a hajón, éjjel nappal, szünet nélkül, 20 éven keresztül. Egyedül vizet kell vételeznie, bár – a beépített víztisztító rendszereknek köszönhetően – az is megoldott a fedélzeten, fél évre. Cserébe ferde szemmel néznek rám, különcnek – már csak ruházkodásom miatt is – és kicsit őrültnek tartanak, aki atomerőművet építtet a saját telkén, és a yachtjába is…
Az első vendégek a protokollnak megfelelően kilenc után egy-két perccel érkeznek. Az „alacsonyabb” rangúak nem engedhetik meg maguknak a késést. Minél „magasabb rangú” valaki, annál többet késhet, és késik is, így biztosítható az, hogy tulajdonképpen senkinek nem kell egy-két percnél többet várakoznia, hogy a fedélzetre léphessen.
A bál a főfedélzet hátsó harmadában kerül megrendezésre, ahol eredetileg egy 33 m-es külső medence kapott helyet, amely fölé most – akárcsak, amikor akkora helikopter érkezik, ami nem tudja használni a negyedik fedélzeten lévő helipad-et – helyükre csusszantak az automatikusan mozgatott, teakfával borított padlólemezek. Kellemes idő van, tiszta az ég, sehol egy felhő, és a légmozgás is minimális. A délutáni kellemes 60-61 fok(14) mostanra 54-55-re(15) csökkent, de ezen könnyen tudunk segíteni a főfedélzet padlófűtésével, és a gázinfra kandeláberekkel. Így a hátsó fedélzeten kellemes hőmérséklet uralkodik, hogy azok a hölgyek is szabadon parádézhassanak, akik ruhái kevesebbet takarnak testükből.
Mint például azé a fiatal hölgyé, aki épp most lép a fedélzetre!
Még sosem láttam ezt a lányt, nem emlékszem rá, hogy valaha találkoztam volna vele, pedig nem egy könnyen felejthető jelenség! Nem túlzottan magas, 5’5”-nek(16) saccolom, igaz, ezt megtoldotta egy 4 hüvelykes(17) tűsarkúval. A fekete, enyhén fényes-csillogó estélyi ruha nem egy egyedi, dizájner-cucc, de kiváló minőségű konfekció termék, szabó által a testére igazítva, amiből bizony bőven enged látni.
És micsoda testet enged látni!
Nyúlánk, sportos, kimondottan izmos. Valódi – noha nem túlzottan nagy – izmokról beszélünk bicepszek, tricepszek, deltoidok, latissimus dorsi, hihetetlenül nőies pakkba csomagolva, felüdülés a sok, kitömött mellű, amúgy már-már betegesen sovány kóró, vagy szétfolyó pudingkupac között. Nem tudom, mivel foglalkozhat, de elképesztő kondíciója alapján talán táncos lehet, vagy artista, esetleg fitness atléta. Szinte minden porcikája mozdul, ahogy lép, jól láthatóan rajzolódik ki feszes, nőies izomzatának minden apró részlete, ahogy izmai, legapróbb mozdulataira is, megfeszülve-elernyedve kápráztatnak el izgalmas játékkal aranyló barna bőre alatt. Hasa lapos, halványan kirajzolódó kockákkal, mellei nem túl nagyok, erős B kosarasnak nézem, mellbimbói – talán a kinti hűvös levegő hatására – keményen meredezve szinte átszúrják a vékony textilt, büszkén hirdetve, hogy tulajdonosuk nem visel melltartót. Igaz, nincs is rá szüksége, akinek ilyen elképesztően feszes, a gravitációra fittyet hányó, hetykén, ruganyosan álló mellei vannak, nem kell melltartó mögé rejtenie őket. Számomra egy ilyen tenyérbe simuló gyönyörűség épp, oly izgató, és vonzó, mint Shirlyn szilikon-csodái. A természetes mellek számomra kisebb méretekben vonzóak, B-s, C-s méretek, különösen szerencsés esetekben talán D-s is, amelyek feszesek, gömbölyűek. Nem vonzanak a hatalmas, a fizikai törvényeknek engedelmesen megereszkedő „anyányi” keblek, ha nagy mellek, akkor csak tökéletesen kivitelezett plasztikai műtét remekei érdekelnek. Ezen a lányon azonban, szike még nem járt.
Arcából csupán csókolni valóan duzzadt ajkait látom, a többit titokzatosan eltakarja a fehér, aranyszegélyekkel festett madár-maszk, amelyet tükörfényesen csillogó, tökéletesen egyenes, barna hajzuhatag keretez. Elöl szemének vonaláig érő a frufru-ja két oldalra szétválik, halántékánál valamivel hosszabb tincsekkel, hátul szabadon omlik a derekáig.
Wow, édes! – gondolom izgatottan – Ki vagy te?! Hogy kerülsz a bálomra, úgy, hogy nem is ismerlek?!
Úgy néz ki, hogy hamarosan megtudom, mert észrevett, és lassan a társaság felé közelít, amellyel épp jópofizok. Nem ez az első bál ebben az évben, és még csak március van. Sajnos a társasági élethez hozzá tartozik, de engem untatnak. Nem szól másról, csak a rongyrázásról, hogy ki milyen ruhában, ékszerben, kocsival jelenik meg, esetleg a férfiak éppen milyen új csibével tudnak villantani. Bár tény, hogy néha komoly döntések születnek egy-egy ilyen alkalommal, és ezek miatt kénytelen vagyok részt venni rajtuk, és magam is rendezni párat az évben.
Körülbelül tíz méterre járhat tőlem, amikor észreveszi, hogy már én is kiszúrtam magamnak. Halovány, kifürkészhetetlen mosoly látszik ajkain, izgalmas metakommunikáció indul közöttünk. Közelről még szembeötlőbb rendkívüli kondíciója, karjain és kézfejein lágyan kidomborodva, haloványan áttűnik néhány ér, jelezve, hogy ezen a testen egyetlen gramm felesleg sincs. Sugárzik belőle nyers, fizikai erő – nem lennék meglepve, ha néhány, fiatal, vagy modern gondolkodású pasast, és persze engem leszámítva, erősebb lenne a legtöbb, a fedélzeten mulató férfinál – amely különlegesen fűszerezi az őt körüllengő túláradó szexuális kisugárzást. A maszk szemrésein keresztül mandulavágású, mogyoróbarna szemek csillognak, lehetetlenül hosszú, feketére színezett szempillák árnyékában – talán műszempillák? – fehér-kékes parti-smink által kiemelve. Így, közelebbről, haja enyhén vöröses árnyalatú, gesztenyebarna fénnyel csillan.
Amikor odaér, elnémul a társaság, mindenki az izgató lányt méregeti. A férfiak kedvtelve pillantanak rá, és bár talán feszes izomzata nem feltétlenül felel meg maradéktalanul a legáltalánosabban elfogadott szexbomba-ideáloknak, ám mégis mindegyikük izgatottan csillogó szemekkel méregeti a fekete ruha által szexisen látni engedett gyönyörű testet. A nők természetesen azonnal konkurenciaként kezelik a jövevényt, rosszallóan, leplezett irigységgel méregetik őt. Bár mindenki azt állítja, hogy a leghalványabban érzékelhető izomzat sem nőies, valójában 1.000.000-ból 999.999 nő, csodálja, és irigyli a jövevény csodás testét, és mindent megtenne érte, hogy úgy nézhessen ki, mint ő.
- A hölgy kicsoda? – ad hangot nőtársai érzéseinek Greta, rikácsoló hangon. A lány csak egy oldalpillantásra méltatja a lenge, türkizkék ruhát viselő csajt, aki szinte összerezzenni látszik pillantásától. Rendkívül szórakoztat a jelenet, az új lány elsöprő, erotikus kisugárzásával hat csinos nő próbál dacolni, ám együttesen is kevesek hozzá, hogy visszahódítsák a férfiak figyelmét.
- Csupán az úr egy rajongója – válaszolja csendesen. Enyhe ázsiai akcentusa van, izgató, alt hangja, szinte érzékelhetően forrósítja fel maga körül a levegőt, ha nem tette volna eléggé, már puszta megjelenésével. Pillantása az enyémet keresi, és nem is ereszti, amikor rálelt.
- Az elnézésüket kérem uraim, hölgyeim – fordulok a díszes kompánia felé – Az este folyamán még beszélünk!
A lányhoz lépek, és karomat nyújtom neki, amelyet csábos mosollyal fogad el. Szinte érzem a hátamban a gyilkos pillantásokat, amelyeket nem is nekem szánnak, hanem szexis kísérőmnek, ahogy otthagyjuk őket. Szemem sarkából látom, hogy Kate, és néhány embere lassan pozíciót vált, ahogy mi haladunk a fedélzeten, ám mindezt olyan diszkréten teszik, hogy szerintem rajtam kívül senki sem veszi észre. Jelenleg – Kate-tel együtt – 18 testőröm felügyeli a biztonságomat a bál területén, másik tizenkettő a hajó egyéb részein teljesít szolgálatot, ellenőrzés alatt tartva a hajó minden négyzetcentiméterét, és négy mesterlövész fürkészi a környéket. A rendőrség lezárta a környező utcákat, és csak ellenőrzés után juthatnak olyan helyre, ahonnan látni lehet a hajót.
A fedélzet széléig sétálunk, ott könnyedén szembefordulok az izgalmas lánnyal. Egy pillanatig leplezetlenül végigmérem, ismét, élvezem a lenyűgöző látványt, majd tekintetem az övébe fúrom. Kevesen vannak, akik képesek állni a pillantásomat, és még kevesebben, akik nincsenek zavarban, a közvetlen közelemben. Egyre jobban érdekel ez a lány.
- Meg kell köszönnöm, hogy kimentett! – mosolygok rá, fél arcomat eltakaró, első pillantásra egyszerűnek tűnő maszkom alól. Természetesen, nálam semmi sem egyszerű. Kézi ötvösmunkával készült, nagyon vékony, platina maszk, matt feketére edzve, pereme aranyfonattal díszítve.
Egy pillanatig merően fürkészi vonásaimat, mintha azt szeretné eldönteni, hogy szavaimnak mennyi a valós töltete. Természetesen van alapja, de a játék részeként barokkos túlzásoktól sem mentes.
Aztán játékosan kuncog, mint egy maga fajta, húszas évei elején járó, fiatal lány:
- Ugyan kérem, láttam, hogy már nehezen viseli a társaságukat!
- Megkérdezhetem a becses nevét?
Nem egy ízben találkoztam a Királynővel, a Császári Felséggel, az Elnökkel, és természetesen szigorú neveltetést kaptam, amelynek az etikett nagyon fontos részét képezte. Apám szerint a vagyon kötelez, nem lehetsz paraszt, akármilyen gazdag is vagy, nem bocsájtja meg neked a világ. Így nem vetkezhetem le magamról a neveltetést, és a szokásokat, gyakran szokatlan, esetleg megmosolyogtató lehet a stílusom.
- Oh, milyen faragatlan vagyok – veszi át a „báli” stílust, de nem rejtheti, hogy enyhén elpirul. Kecsesen nyújtja kezét felém – A nevem Raven.
- Raven – ismétlem el a nevet elgondolkodón, az illendő kézcsók most elmarad – a halál madara.
Az elmúlt hónapokban talán kicsit paranoiásabb lettem, és olyan dolgokat is gyanúsnak látok, amelyek teljesen ártatlanok. A „Raven” név hallatán egy bérgyilkos jut eszembe, akiről még nagyapám mesélt, fiatalkora történeteiben. A családomnak nem volt köze sosem efféle szörnyetegekhez, akik pénzért mások életét oltották ki, mi sosem fordultunk ilyen, és ehhez hasonló, alvilági eszközökhöz, ám a hatvanas-hetvenes években nem voltak ritkák az ilyen módon rendezett üzleti viták.
Raven lassan leereszti kezét, mintha csak megtornáztatta volna elgémberedett izületeit:
- Ne tudja meg, már hányszor akartam nevet változtatni – sóhajtja lemondóan, lassan, kissé talán szomorúan csóválja a fejét.
Á, bolond vagyok! – enyhülök meg kissé – Csak, mert kibabráltak a szülei ezzel a fiatal lánnyal, ő nem a sátán!
- Mondja uram, nem unja még az ilyen összejöveteleket? – kérdezi csevegő stílusban, csak hogy témát váltson – Gondolom ez már nem az első ilyen az évben.
Rendben, csevegjünk, édes! – támaszkodok könnyedén a korlátra.
- Jól tippelte – válaszolom – ez már az ötödik ilyen bál…
Félbehagyom a mondatot. Nekem a legritkább esetben szórakozás egy ilyen este. Valójában, nem is tudom, hogy mikor töltöttem el egy órát szabadon, úgy, ahogy én szerettem volna, leszámítva titkos légyottjaimat, Shirlyn-nel. Megtehetném, hogy sokkal kevesebbet dolgozok, és az egészet ráhagyom a cégek vezetőire, stratégiai tanácsadókra, és más szakemberekre, én meg csak élem a kőgazdag playboy-ok életét. Megtehetném. De képtelen vagyok. Kötelességtudatom van, felelek az emberekért, akik nekem dolgoznak – több, mint tíz millióan, világszerte! – és a világért, amelyet még számomra is felfoghatatlan mértékű vagyonom révén befolyásolhatok, jobbá tehetek. No, és persze apám emléke iránt érzett kötelességtudat.
Raven, mintha csak olvasna a gondolataimban:
- Az apja sem szeretné, hogy folyton csak dolgozzon. Biztosan szeretné – teszi hozzá, kissé félre billentett fejjel, csókra invitáló ajkain pajkos mosollyal – ha egy kicsit kikapcsolódna!
Hát, azért van, amikor én is kikapcsolódok egy kicsit, kicsi szívem! – gondolom vidáman, és gondolataim egy pillanatra a reggeli két-két és fél óra köré kanyarodnak vissza. Aztán eszembe jut az az egy óra, amit vásárlással töltöttem, tegnap. A legtöbb férfi a háta közepére nem kívánja. Én élveztem, minden percét, hisz’ ezen kívül még soha nem vettem semmit! Elmosolyodok a gondolatra.
Raven erre, mintha csak egy jelre várt volna, ideint egy pincért, és leemel egy-egy pohár pezsgőt a tálcáról.
Kellemesen telik a következő két óra. Jól elbeszélgetünk, és persze, közben fogy némi ital, ő pezsgőzik, én inkább whisky-t szopogatok. Raven nagyon kellemesen, és természetesen viselkedik, még akkor is, amikor a beszélgetés sikamlós témák felé terelődik. Egy pillanatra sincs az az érzésem, hogy csak azért tölti velem az idő, hogy az ágyamba imádkozza magát, noha – a megfelelő pillanatban, izgalmasan megnyalt, nedvesen csillogó ajkak, csábos pillantások, az illendőnél kisebb testi közelség segítségével – nem hagy semmi kétséget afelől, hogy nyitott mindenre, akár arra is, hogy ebbe az irányba kanyarodjon az este.
- Szóval – mosolyog rám ártatlannak tűnő, ám annál szexisebb, és rafináltabb mosollyal – azt mondja, hogy a jelenlévő hölgyek közül egy sem merne felkapcsolt villanynál szexelni?
- Bizony azt mondom! – felelem. Nem tudom, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiségének köszönhetően, vagy Raven bódító kisugárzásának hatására, de úriemberhez határozottan méltatlanul kezdem taglalni kalandjaimat, kezdve az egyik hosszú, fehér nagyestélyiben parádézó leányzóval – A tavalyi karácsonyi összejövetelen mászott rám. Nemhogy a villanyt nem hagyta felkapcsolni, de még a takaró alól sem volt hajlandó kimászni – Raven pajkosan kuncog a hallottakon, kezét kecsesen a szája elé emelve, mint egy igazi hercegkisasszony.
A társaságban összesen öten vannak, akikkel hosszabb-rövidebb kalandom volt, és bizony mindegyiknek volt valamilyen kínos részlete, amelyen jót derülhetünk. Igazán jól érzem magam ezzel a lánnyal, nem bánnám, ha közelebbi ismeretségbe kerülhetnénk. Nem a szex a lényeg, hisz’ abban van részem, nem is akármilyenben. Inkább… Nem is tudom… Butaság, mert hisz’ csak két órája ismerem Raven-t, de olyan, mintha már évek óta ismerném. Talán… talán végre esélyem lehet arra az érzésre, amire oly régóta vágyok?
Lágy érintést érzek a karomon, rá emelem a tekintetem. Egy halovány, izgatott mosoly, és egy alig érzékelhető, oldalpillantás, és értem, hogy mire vágyik. Könnyedén átkarolom, kezem a csípőjére siklik, szinte szikrázik a levegő közöttünk, ahogy hozzáérek. Kétségtelen, hogy hasonló hatással vagyok rá, úgy simul hozzám, ahogy elindulunk a fedélzeten, a hajó orra felé.
A lakosztályom a teljes harmadik fedélzetet elfoglalja, mintegy 36.000(18) négyzetláb alapterületen helyezkedik el. A hatalmas hálón kívül – a teljesség igénye nélkül – szalonok, étkezők, dolgozószoba, fitness terem, jacuzzi található itt, fényűzőbb, kényelmesebb szállást biztosítva, mint a legtöbb milliárdos háza.
Alig fél perc séta után érünk el az egyik liftig. Útközben finom simogatásokkal fedezzük fel egymás testét, apró, pajkos csókok cserélnek gazdát. Nagyon tetszik ez a visszafogott játék, már csömöröm van az olyan belemenős csajoktól, akik itt, helyben, a főfedélzeten meztelenre vetkőznének, csak, hogy megdugjam őket. Rendkívül vonzó a tartás, amivel ez a lány ad is egy kicsit, de kéreti is magát, épp csak annyira, hogy fenntartsa bennem a vadászösztönt, az érdeklődést.
Persze, a maszkok is lekerülnek rólunk, így végre megláthatom az arcát, és nem csalódok. Az ázsiai származás egyértelmű, talán japán, de nem teljesen tiszta, valószínűleg európai az egyik szülője. Szemei nagyobbak, mint a japánoké, de hasonló, mandulaformájú, gyönyörű, mogyoróbarna színben csillognak. Arca kerekded, nagyon helyes, orra apró, kissé ívelt, édes kis gomb-orr. Egyszerre édes, és szexi, kislányos, és dögös, nagyon vonzó lány.
Épp beszállnánk a liftbe, amikor Kate hangját halljuk meg a hátunk mögött:
- Mr. Whitfield! Kisasszony!
- Igen Kate? – fordulok felé, azonnal rájövök, hogy mit szeretne. Háta mögött két testőr várakozik. El is felejtettem, hogy az engedélye nélkül a pápa is csak húsz méterre közelíthet meg.
Raven szintén megfordul, egy pillanatra, mintha megrémülne, de talán csak rosszul láttam sejtelmes fényben.
- Mr. Whitfield, elnézését kérem, de át kell vizsgálnunk a vendégét! Kisasszony, kérem, lépjen el Mr. Whitfield-től, felém, két lépést!
Raven egy pillanatra tétován rám pillant, szemében rémületet vélek felfedezni, majd visszafordul Kate felé. Lassan teljesíti, amire testőrparancsnokom utasította, majd zavartan megáll:
- Valami baj van? – kérdezi zavartan, félénken.
- Elnézését kérem, kisasszony – válaszol Kate udvariasan – de meg kell önt motoznom.
- Megmotozni?! Miért van erre szükség? Nem értek semmit – pillant rám idegesen.
- Semmi baj Raven! – próbálom nyugtatni – Rutin eljárás. Az Elnök, és a Pápa után a harmadik legveszélyeztetettebb ember vagyok a Földön. Kate senkit sem hagy ellenőrizetlenül a közelembe férkőzni.
Mintha megnyugodni látszana, megkönnyebbült mosollyal az arcán fordul Kate-hez:
- Ja, erről van szó! Már értem! Fegyvert keresnek nálam, ugye? – kérdezi könnyed hangnemben.
- Igen, kisasszony, azt – bólint Kate kimérten.
- Uhm, akkor azt a jobb combomra szíjazva találja – int a kérdéses hely felé készségesen.
Kate egy pillanatra megmerevedik, látom rajta, hogy a vészjelző bekapcsolt nála. A testőrök keze a zakójuk alá csusszan. Aztán mintha mi sem történt volna, ugyanolyan udvariasan, és profin utasítja Raven-t:
- Kisasszony, megkérem, hogy legyen kedves lecsatolni a fegyvert a combjáról, lassan, és kérem, adja át nekem!
Raven lassan benyúl a magasan felsliccelt ruha alá, és egy tőrt húz elő, majd bocsánatkérő félmosoly kíséretében átnyújtja Kate-nek:
- Bocsánat, nem gondoltam, hogy ebből baj lehet! Önvédelemből hordom magamnál, ha éjszaka egyedül kell hazamennem…
Kate gyanakvóan veszi át a tőrt:
- Kerámia pengéjű tőrt, mint önvédelmi eszközt? – vonja fel egyik elegánsan, merészen ívelő szemöldökét. Kerámia penge?! – lepődök meg én is – Így már érthető, hogy nem szúrta ki a fémdetektor. De… Az nem éppen hétköznapi eszköz!
- Igen, mert így be tudom vinni magammal szórakozóhelyekre is – vonja meg a vállát Raven készségesen.
- Van önnél még további fegyver? – kérdi Kate, közben hátranyújtja a tőrt az egyik testőrnek.
- Úgyérti, hogy saját magamon kívül? – kérdi Raven hetykén. Halványan elmosolyodok. No, igen. „Looks can kill”, és ez rá fokozottan érvényes – Nem, nincs nálam másik fegyver – jelenti ki aztán könnyedén, mikor észreveszi, hogy Kate nem vevő a viccére.
- Akkor most megmotozom, kisasszony, kérem maradjon ott, ahol van!
Kate Raven-hez lép, és szakszerűen, gyorsan megmotozza.
- Köszönöm, kisasszony, minden rendben van. Elnézését kérem a kellemetlenségekért, kérem, érezze jól magát a Platinum Princess fedélzetén! – majd hozzám fordul – Mr. Whitfield, elnézést kérek, hogy megzavartam a kellemes beszélgetést, de kénytelen voltam…
- Semmi baj, Kate, hisz’ ezért vettem fel – szakítom félbe elnézően – Köszönöm, hogy ilyen lelkiismeretesen végzi a munkáját!
- Szóra sem érdemes, Mr. Whitfield! További kellemes estét!
Azzal sarkon fordul, és távozik a két testőr viszont nem mozdul. Tudom, hogy ők követni fognak bennünket, majd az ajtó előtt fognak strázsálni, mint ahogy Kate még további hat testőrt mozgósított lakosztályom különböző bajárataihoz.
- Gyere, Raven, igyunk meg egy italt a nagy ijedelemre! – invitálom újdonsült partneremet a lift felé.
- Ijedelemre?! – kérdi nevetve – Nem ijedtem meg, csak eleinte nem értettem a helyzetet! Nekem nem természetes, hogy egy hadseregnyi testőr figyeli minden lépésemet!
- Hát néha, nekem sem az, de nem tehetek semmit! – nevetem el magam – Az életösztön erősebb, muszáj körültekintőnek lennünk!
- Nincs semmi baj… - legyint aztán, két lépéssel mellettem terem, s visszatér tekintetébe a túlfűtött, buja csillogás – Hol is tartottunk?! – simul hozzám, ahogy még a kis közjáték előtt.
- Úgy emlékszem, hogy valahol itt… - csókolom szájon, lágyan, de határozottan.
A liftben aztán kicsit forróbbá válik a hangulat. Mélyebb csók veszi kezdetét, keze merészebben siklik az ingem alá, egyik lábát felemelve kulcsolja körém, mint ahogy azt sem bánja, hogy az én kezem a popsijára simul, és kissé felemelem a földről, másikkal elképesztően feszes mellét veszem birtokba. Apróka bugyi lehet csak rajta, tenyerem meztelen bőrét simítja, ahogy a fenekére feszül.
Kipirultan, levegő után kapkodva szakadunk el egymástól, amikor a lift halkan csendülve, finoman döccenve megáll. Ám csak annyira hagyjuk abba az „ismerkedést”, hogy ne tévesszük el az irányt lakosztályom felé, amelynek bejáratánál már két testőr várakozik. Raven alaposan meglep viselkedésével. Azt vártam, hogy feszélyezni fogja a két férfi jelenléte, ezzel szemben nyoma sincs semmi ilyesminek. Ugyanúgy folytatja, amit a liftben elkezdett, mintha a két marcona alak nem is létezne, így én nem veszem el a kedvét tőle.
A hálószobába lépünk az ajtón keresztül. Igaz, ez a szoba több nagy lakás alapterületét öleli fel, minden fala hatalmas üvegtáblákból áll, szabad kilátást biztosítva Manhatten-re, és a főfedélzet legvégére, ahol javában zajlik a mulatozás. A berendezés a fantasy filmek királyi lakosztályaira emlékeztet, kicsit romantikus, kicsit modern, pazarul díszített, mégsem csicsás.
- Wow! – néz körül a szobában kerekre nyílt szemekkel, meglepetése őszintének tűnik – Ez… Ha a yacht-odon így néz ki a hálószobád, akkor elképzelni nem tudom, hogy milyen lehet a házadban!
- Nagyjából ilyen – nézek körbe zavartan – Csak nagyobb… És pazarabb… Azt hiszem…
- Mutassak neked valami igazán pazar dolgot?! – fordul felém, csábos mosollyal.
- Hm?... – villantom fel mosolyomat, amitől rendszerint elolvadnak a lányok. Nála is beválik, de nem úgy, mint ahogy másoknál, nem fekszik le tőle egyből, inkább felbátorodik tőle, hogy játszadozzon még velem. Tetszik, nagyon tetszik!
- Helyezd kényelembe magad… - lép egészen közel hozzám, forró leheletét érzem az arcbőrömön. Tenyerét a mellkasomra simítja, érzem, hogy kissé megremeg a keze, amikor hozzám ér. Nemhiába töltök napi másfél órát sportolással, látványos, ruganyos izmaim megteszik a hatásukat. Aztán finoman, de határozottan taszít egyre hátrébb, az egyik kanapé irányába – Mondjuk ott, a kanapén! És csinálj nekem valami finom zenét… Valami izgalmasat! – susogja erotikusan – Valamit, amitől felforr a vérem, amitől nagyon meleg lesz itt!
Útközben felkapom az egyik távirányítót az asztalról, s mire lehuppanok a kanapéra, már tudom is, hogy milyen zene illik most ide.
Raven közben kissé hátrébb lép tőlem, s amint felhangzanak Kylie vágytól fűtött, sóhajszerű hangjai, szájára elégedett mosoly ül ki. Teste már az első taktusokra mozogni kezd, azonnal látszik rajta, hogy nem először táncol. Talán táncosnő, egy bárban? – fut át a gondolat a fejemen. Finoman kőröz a csípőjével, közben karjaival – egyelőre még ártatlan helyeken – lágyan végigsimít magán. Ez az, szépségem, ez jöhet, ezt szeretem! – gondolom elégedetten, és talán már egy kicsit izgatottan is. Szeretem nézni, ha egy nő élvezi a testét. Néha, amikor nem nagyon vagyok hangulatban, elég csak végignéznem, hogy Shirlyn simogatja, és megujjazza – vagy bármilyen más módon kielégíti – magát, máris kőkeményen áll a farkam.
Nem egészen fél perc alatt tuningolja fel a vérnyomásomat körülbelül háromszázra. Hihetetlenül izgatóan, erotikusan táncol, látszik, hogy nem először hallja a zenét, és valószínűleg nem először táncol már erre a dalra. Talán sztriptíz-táncos… – morfondírozok, de csak egy töredék másodpercig, mert a következő pillanatban kígyóként tekergő csípővel guggol le, majd mélyen behajolva áll ismét fel, lélegzetelállító látványt nyújtva gyönyörű dekoltázsával.
Egészen egyszerűen elvarázsol a mozgásával. Szemet gyönyörködtető, ahogy mozog, izgató a látvány, ahogy kisportolt izmai lágyan hullámzanak hibátlan, aranyszín bőre alatt. Ügyesen használja ruháját, mindig csak épp a megfelelő mértékben emeli meg a szoknyát, épp csak annyit enged látni gyönyörű, izmos combjaiból, amennyi ahhoz kell, hogy fenntartsa érdeklődésemet, izgalmamat. Húriként tekeri a testét, ringatja a csípőjét, ha ezt az ölemben, a farkamon ülve csinálná, szégyenszemre, talán kevesebb, mint negyed óra alatt elélveznék! Érzem, hogy a nadrágom már nagyon szűk, ahogy lepillantok, a vékony bőr pattanásig feszül, ahogy méretes műszerem kitörni próbál börtönéből. Nem zavartatom magam, nincs mit szégyellnem a testemen, sőt, a legtöbb férfi büszke lenne, ha csak fele olyan adottságokkal bírna, mint én – nem csak ezen a téren. Másrészt, hadd lássa, hogy mennyire tetszik, amit csinál, hadd legyen büszke magára, hogy mit tud elérni csupán a megjelenésével!
S nem is kerüli el a figyelemét, hogy milyen hatással van rám ő, és a tánca, lehetetlen nem észrevenni a nem mindennapi domborulatot az ágyékomon. Elégedett mosollyal nyugtázza, nem is próbálja leplezni, mennyire tetszik neki a látvány, csodaszép, mandulavágású szemei izgatottan csillognak, arca kipirul. Nocsak, kicsilány, ezek szerint te sem veted meg a méretes szerszámokat?! – mosolygok magamban elégedetten. Közben egyre forróbban táncol, egyre ingerlőbbek a mozdulatai. Kezei ismét a testén kalandoznak, s hamarosan megtalálják legforróbb pontját, s jóval hosszabban időzik ott, mint egy futó érintés indokolná. Halk sóhaj hallatszik, épp csak jelzés értékkel, hogy már ő sem teljesen nyugodt.
Szexisen homorítva, testének két gyönyörű ívét kihangsúlyozva áll fel, majd kezei ágyékáról felfelé kalandoznak, kőkeményen meredő mellbimbóin keresztül a nyakáig. Lassan, ingerlően oldja ki ruhájának pántjait a nyakán, és hátán, és karjaival tartja a ruhát maga előtt, de végül hagyja lecsusszanni testéről. Jól sejtettem, valóban nincs rajta melltartó, s a bugyi is csupán egy apró, szinte semmit sem takaró, Agent Provocateur string-tanga.
Gyönyörű a teste. Egyszerűen gyönyörű.
Nem hasonlítható össze Shirlyn-nel – ő is nagyon szexi és szép – mert a két lány két, egészen más típus. Raven-ből valamilyen megmagyarázhatatlan, erővel vegyülő erotika sugárzik. Nekem egy ugrásra kész feketepárducot juttat az eszembe, ahogy nyúlánk, de erős teste, kisportolt izmai szemet gyönyörködtetően mozognak előttem.
Fura, sistergő hang süvít a zenébe, majd kiabálás, és puskalövés!
A következő pillanatban felrobban körülöttünk a világ!
Érzem, hogy felemelkedek a kanapéval együtt, és repülök. Aztán iszonyatos ütés, és a sötétség.
Amikor magamhoz térek, minden tagom fáj, szédülök.
Lelököm magamról a kanapé maradékát.
Csupán pár pillanatig lehettem eszméletlen, mert még nem ült el a por, a könnyű pernye még a levegőben száll. Fájdalmas nyögéssel talpra kecmergek, ruhám foszlányai kormos, koszos rongyként lógnak rajtam. Több sebből szivárog a vérem, de úgy érzem, nem sérültem meg súlyosan.
Raven! – hasít belém a gondolat.
- Raven! – kiáltom el magam, de nem hallok választ.
Az üvegfal kikötő felőli oldala berobbant, a törés biztos üvegtáblákon egy több méteres lyuk tátong. Akkor Raven-t a másik oldalon kell keresnem! – vonom le a logikus következtetés.
Nem kell hozzá sok, hogy megtaláljam, egy halom törmelék alatt. Hamar ledobálom róla a roncsokat, de ami a szemem elé tárul, annak nem örülök!
Raven kulcscsontja felett egy jókora üvegdarab fúródott a nyakába!
Nem látom, hogy nagyon vérezne, az üveg vagy elzárja az artériát, vagy szerencséje volt a lánynak, és egy hajszállal elhibázta a nyaki artériát.
De itt nem maradhat! Orvoshoz kell jutnia, azonnal!
Felnyalábolom az ernyedt testet, és majdnem felkiáltok a fájdalomtól, ami elkínzott tagjaimba nyilall. De nem törődök a fájdalommal, majd ráérek agonizálni, ha már mindketten az orvosiban vagyunk! A Platinum Princess fedélzetén tökéletesen felszerelt kórház található, s amikor én a hajón tartózkodom, három különösen magasan képzett orvos is a hajón van, így bármilyen életmentő műtétet képesek elvégezni rajtam, vagy a vendégeken.
Az bejáratnál találkozok össze a testőrökkel, akiknek addigra sikerült kifeszegetni az eldeformálódott üvegajtót.
- Riasszák az orvosokat! – rivallok rájuk – Sürgős segítségre van szükség!!!
* * *
Két órával később már a gyengélkedőn fekszünk mindketten.
Raven megúszta. Az üvegdarab tényleg csupán egyetlen hajszállal vétette el a nyaki artériát. Az orvosoknak az volt a legnagyobb bajuk, hogy, mivel az üvegdarab hozzáér az érhez, hogy vegyék ki úgy, hogy ne sértsék meg vele. Végül sikeresen kioperálták és ellátták a sebeit.
Közben engem is elláttak, és most együtt vagyunk a gyengélkedőn. Raven az ágyában fekszik, takarója mellkasáig elfedi erős testét, én pedig egy fotelban várakozok mellette. Még nem ébredt fel az altatásból. Arca békés, vonásai kisimultak, ám édes kis arcát csúf zúzódások tarkítják. Nem tudom, hogy miért, az az érzésem támad, hogy neki ez nem újdonság. Lelki szemeim előtt megjelenik, mint harcos, aki győzhetetlenül írtja az ellenséget, közben persze ő is sebeket szerez. Katona lenne?! – merengek – Akár az is lehet, de akkor szinte biztosan az egyik különleges alakulatnál szolgál! Ilyen kiváló kondícióval akár a SEALs-nél, vagy a DELTA Force-nál is szolgálhat, vagy esetleg a rendőrségnél, a SWAT-nál! Miért is ne? Majd megkérdem tőle, ha magához tér…
Nem tudom megmondani, hogy miért vonz olyan nagyon ez a lány. Ha jól megnézem, tulajdonképpen láttam már szebb arcú, jobb testű, szexisebb, erotikusabb lányt. Ám valahogy, összességében, mégis olyan elemi erejű vonzereje van, aminek nem nagyon lehet ellenállni. Körüllengi a báj, a szépség, az erotikus kisugárzás, a titokzatosság, az erő. Olyan, halálosan veszélyes elegy, ami csak nagyon kevés nőben van meg. Találkoztam már olyan bájos lánnyal, akitől mentem megolvadt a szívem, vagy gyönyörűvel, aki úgy ragyogott, mint a legtisztább gyémánt. Olyan erotikus kisugárzás birtokosával is, akinek csupán a jelenléte elég volt hozzá, hogy felálljon a farkam, és titokzatossal, aki életem végéig képes lett volna fenntartani a vadászösztönt bennem. Még erős nővel is találkoztam, de olyannal, akiben mindez egyben meglett volna, még soha! Ahogy rápillantok, még most is, ájultan is képes erős érzelmeket kiváltani, a vonzereje így sem tűnt el tejesen.
Percekkel később megrebbennek szempillái.
Meglepően hamar magához tér, alig fél perccel később már teljesen tiszta tekintettel pillant rám.
- Mi… Mi történt? – kérdi még kissé gyenge, de határozott hangon.
- Részleteket még nem tudok, röviden, végrehajtottak egy merényletet ellenem – válaszolok egyszerűen.
- Remek… - hunyja le a szemét, majd ismét rám pillant – Ahogy látom, nem sikerült…
- Nem, hál’ istennek, nem sikerült.
- Mennyire súlyos? – kérdi aztán.
- Túléled! – mosolygok rá bíztatóan, elértve kérdése lényegét – Kaptál egy üvegdarabot a kulcscsontod fölött a nyakadba, de volt olyan mázlid, hogy nem trafálta el a nyaki artériádat!
- Megint csak, remek! – mosolyodik el végül.
- Hamar felépülsz, az orvosok azt mondták, hogy gond nélkül kihevered. De, gondolom, neked az ilyen sérülések nem nagy hír! – mosolygok rá, mélyen a szemébe nézve – Az alakulatnál, ahol szolgálsz, szerintem láttál már eleget!
*** *** ***
Jegyzetek
1 font (lbs) = 0,4536 kg
1 hüvelyk (inch) = 2,54 cm
1 láb = 30,48 cm
1 négyzetláb = 0,0929 m2
1 mérföld = 1,609 km
1 mérföld/óra (mph) = 1,609 km/h
(1) 3,5 font ~ 1,6 kg
(2) 5 láb 9 hüvelyk ~ 175 cm
(3) 23 hüvelyk ~ 58,5 cm
(4) 44 hüvelyk ~ 112 cm
(5) 3 millió 50 ezer négyzetláb ~ 285.000 m2
(6) 1.300 láb ~ 396 m
(7) 13 hüvelyk ~ 33 cm
(8) 6 láb ½ hüvelyk ~ 184 cm
(9) 30 mph ~ 50 km/h
(10) 203 mph ~ 327 km/h
(11) Az USA-ban Fahrenheit-fokban mérnek. Az átszámítás bonyolult képlet alapján történik. 48-50°F ~ 9-10°C
(12) 180 láb ~ 55 m
(13) 920 láb ~ 280 m
(14) 60°F-61°F ~ 15,5°C-16°C
(15) 54°F-55°F ~ 12°C-12,5°C
(16) 5 láb 5 hüvelyk ~ 165 cm
(17) 4 hüvelyk ~ 10 cm
(18) 36.000 négyzetláb ~ 3.345 m2
*** *** ***
Szerkesztve gab287 által @ 2012. 01. 02. 22:29:19
|
