Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9. 10.

Rauko2012. 01. 02. 19:07:29#18397
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak


Fogalmam sincs, hogy meddig vagyok eszméletlen. Aztán... kipattannak a szemeim, mintha belém szúrtak volna, de nem érzek fájdalmat. Már a meglevőkön kívül... négy vagy öt helyen olyan, mintha valaki hatalmasat ütött volna rajtam egy apró ököllel, és az egyik karom fáj. Próbálok valamire fókuszálni, de semmit nem látok, először homály, aztán semmi olyan, amire fókuszálni lehetne.
- Nem hagyhatsz itt... Dusek... szeretlek...
Jason?!
Felé fordítom a fejem, és ahogy felismerem, egy könnycsepp szökik ki a szememből.
Istenem... köszönöm.
- Ja... Jason...
- Itt vagyok – simít végig az arcomon. – Itt vagyok...
- Én...
- Hívom a mentőket – mondja, és már ugrana is, de elkapom. Nem mehet el... most nem.  - Meg fogsz halni...
- Nem... – A hangom még erőtlen, de azért összeszedem magam és lehúzom a felsőt, megmutatva a mellényt. – Csak... nem... kapok... levegőt...  Levettem... Ilerről...
Először meglepve pislog, utána ránt egyet rajtam, és már csak az illatát érzem, a szívverését hallom.
- Te... – Olyan hévvel zokog fel, mintha minimum meghaltam volna.  Tudom, megkönnyebbült. – Istenem, annyira okos vagy!
Én is átölelem őt és engedélyezek magamnak még egy könnycseppet. Ennél nagyobb veszély már nem jöhet.
- A karod...! - nyög fel, mikor elenged, és meglátja a vértócsát.
- Semmiség – mondom. Csak súrolt. – Neked nem esett bajod? Jól vagy? - Bólint , majd...
- Csókolj meg. Most azonnal!
Elmosolyodom, de teljesítem a parancsot. Imádom, hiszen annyira édes, annyira puha a csókja, sosem elég belőle, és most különösen nagyon kell. Mintha az életem függne tőle. Pedig mér csak képletesen.
- Szeretlek... Annyira szeretlek...
- Én is szeretlek – felelem, és vissza kell nyelnem a könnyeimet. Nincs több könnycsepp, elég volt újabb harmincöt évre.
Percekig ölelkezünk még, aztán, amikor a mentőt is halljuk, hirtelen fontossá válik Oliver is. neol is befut, akinek az életem köszönhetem, hiszen ő lőtte fejbe Rhage-et.

_____

- Mi a frász volt itt? - néz szét a mentős.
- Ez az állat ránk támadt és foglyul ejtett engem és az apámat. A párom mentett meg minket.
- A párja? - vonja fel a szemöldökét a mentős, mire ugrok.
- Gondja van a homoszexualitással? - kérdezem, szigorúan pillantva a férfire.
- Mi baja van a buzikkal? - morran fel azonnal Neol is.
- Harapják le a fejem, mert nőkkel szexelek - morogja vissza a mentős.
- Le fogom, ha nem fogod be a pofád - sziszegi Neol.
- Feszült vagy, hagyd abba, kérlek - mosolyog rá kedvesen Jason, mire Neol morog még párat, de Jasont kedveli, így neki nem ugat vissza. Legszívesebben felröhögnék, ha nem éreznék, hogy ilyen ramatyul vagyok.
Ahogy indulunk le a mentőshöz, Jason ugrik mellém, hogy ő segít nekem, de nem bírna el, ha megszédülök, így a mentős férfira nézek, aki csak értetlenül pislog rám.
- Nem segítene? - kérdezem.
- Azt hiszi, megengedem, hogy egy meleg fogdosson? - Neol reagál gyorsabban, és szólal meg, picit sem kedvesem.
- Hájas a segged, nincs alakod. Pattanásos a bőröd, szemüveges vagy, alig van hajad, és azt hiszed, hogy Jiri majd pont téged akar tapizni, mi? - néz a férfira, mire a lepirul, és mellém lépve végre segít lejutni.
Egy darabig nem szólunk. Neol Olivert támogatja, bár fintorog végig, ezt ide látom, Jason pedig mellettünk sétál.
Neol persze nem bírja ki, hogy ne legyen aljas.
- Te Jiri. Mikor dugtatok utoljára? - kérdezi.
- Neol, kérlek - pillantok rá.
- Akkor csak meséld el, milyen volt. Ez a bunkó hátha rókázna egyet - villantja rá a szemeit.
- Neol... - kéri szavak nélkül Jason.
- Bocs - morogja. - De akkor is rühellem, a homofób faszokat. Én meg heterofób vagyok, tessék! Nem értem, hogy tudod a farkad egy punciba dugni, undorító - jegyzi meg.
- Három fiam van, Neol... - szólal fel Oliver, mire nem bírjuk, kitör belőlünk a nevetés.
A mentős persze nem érti, de ez csak megkönnyebbülés, jó érzés.
Ahogy leérünk, ismerős kép fogad minket. A mentő mellett ott áll Loen, a mentőben Kirik és épp fennhangon ordít.
- Ha hozzám érsz azzal a szarral, esküszöm, kiharapom a szemgolyódat, köcsög! - Kirk... ki tudja, hány embert ölt meg, de egy tűvel ki lehet kergetni a világból.
- Uram, kérem... - hatna rá a mentős, de nem fog. Mi már ismerjük.
- Higgye már el nekem, nem fogja hagyni magát - sóhajt fel Jade a mentő mellett.
- De nem hagyhatom, hogy leüsse - sziszegi a mentős, mire felvont szemöldökkel lépünk oda.
- Hívok még egy autót - sóhajt fel a mi mentősünk, majd elenged és Jade lép mellém.
- Mi a baj? - kérdezem.
- Vért kellene venni Kirktől...
Én már tudom, vicces lesz.

___

Mire beérünk a kórházba, az egy külön kis műsor. Ha nem az életünk lett volna veszélyben, nagyon jókat röhögnék, de így...
Neol végig szidta mindkét mentőst, és mire Kirktől sikerült vért venniük, Jade és Neol fogták le.
Bent végül kiderül, hogy engem bent tartanak, megfigyelésen, két nap. De ugyanígy mindenkit, Jadén és Neolon kívül, akik viszont kijelentik, hogy nem mozdulnak sehova.
Jasont megfigyelés alatt tartják, ahogy engem is, Olivert is a sebei miatt, Kirknek pedig két nap a megfigyelés a lövés miatt. Loent az agyrázkódás gyanúja miatt, de sikerül elintézni, hogy egy szobába legyünk mindannyian, hiszen mindegyikünk csak megfigyelés.
Bár nem tudom hogyan, de gyanítom, Oliver befolyása lehetett az ok.
Ahogy bevezetnek minket, Jason már foglalja is le a mellettem levő ágyat, gondosan megvárva, hogy kimenjenek az ápolók, majd közelebb húzva az enyémhez. Mosolyogva figyelem, majd leülök és várok, hogy közelebb jöjjön.
- Annyira szeretlek - suttogom, ahogy elém lép.
- Én is szeretlek... és nagyon örülök, hogy végre vége - sóhajt fel.
- Ha kikerülünk, hova szeretnél menni? - kérdezem. - És... az anyád mit fog szólni?


makeme_real2012. 01. 02. 15:07:17#18394
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)


Mikor befordulok a kocsifelhajtóra, a garázsajtó már nyílik is, én pedig begördülök az Audival apa Mercedese mellé. Kiszállok, aztán a garázsból sétálok be a házba. Apa már jön is felém, és szólnom sem kell, kitárja a karjait. Szorosan ölel magához, mikor odalépek elé, és én is legalább ennyire szorosan ölelem őt.
- Semmi baj nem lesz, Jason – próbál nyugtatni. – Senkinek.
- Nagyon remélem – motyogom a mellkasába.

Este fél hatkor kopognak a hátsó ajtón. Loan és Neol azok, helyzetjelentést tesznek, hogy itt vannak, odakintről fognak figyelni, és hagyjuk nyitva a hátsó ajtót, hogy ha be kell jönniük, szabad legyen az út, és segíthessenek.
Mikor apa visszatér az ajtótól, a konyhában és a nappaliban kezd ügyködni, kotorászni. A lehető leglehetetlenebb helyeket nyitja ki, mint egy szekrényt, és fegyvereket vesz elő a rejtett zugokból.
- Tudsz bánni a lőfegyverrel, igaz? – néz rám.
- Még soha nem lőttem, de tudom, hogy kell használni – felelem.
Odalép hozzám, és a kezembe nyom egy fekete pisztolyt. Ugyanúgy mattított, mint Jiri fegyverei, hogy ne csillanhasson meg rajta a fény.
- Amikor eljön az idő, biztosítsd ki, és ha kell, gondolkodás nélkül lőj – néz a szemembe. – Ha Iler a közeledbe merészkedik, és nem tudok segíteni, lődd le. Akárhol. Ha a lábát vagy a kezét találod el, nem baj, mert lelassítja, és utána már jobban tudsz célozni. Rendben?
- Persze – bólintok.

Este hat óra után néhány perccel apa feszülten lép oda hozzám.
- Mi a baj? – kérdezem azonnal.
- Iler kocsija itt van a feljárón, de neki semmi nyoma. Ráadásul Loant leütötték.
- Akkor...
- Maradj itt! – utasít. – Amíg én vagy Neol meg nem jelenünk, el se mozdulj innen.
Bólintok, és a helyemen maradok. Nem tudom, mióta várakozhatok, amikor halk, motoszkáló hang, aztán egy kattanás üti meg a fülem a hátsó ajtó felől. Lassan, nagyon lassan pillantok hátra a vállam fölött.
A zár jobbra, majd balra mozdul a hátsó ajtón, aztán egy diszkrét kattanással kinyílik.
A rémület és az adrenalin egyszerre öntik el a testem. Ez nem Neol, ő gondolkodás nélkül bejött volna. És egyébként is... túl nagy a csend.
Gondolkodás nélkül a pisztoly felé vetem magam, amit a pulton hagytam...
De nem érem el. Hirtelen egy ütést érzek a lapockámon, aztán nagy adag elektromos áram vág végig a testemen. Tehetetlenül rándulok hátra, elvesztem az egyensúlyomat, és még mielőtt elérném a csempézett padlót, elnyel a sötétség.

***

Nyöszörögve kezdem lassan érzékelni a külvilágot. A hátam az égés és a zsibbadás között van valahol, és...
Nem tudom kinyitni a számat.
Rögtön felpattannak a szemeim. Még mindig a padlón fekszem, de... a szám le van ragasztva, és a kezem is hátra van kötve, a csuklóimnál összefogva.
Aztán összetéveszthetetlen alakú hideg fém nyomódik a halántékomhoz, és megjelenik előttem...
Rhage?
- Üdv – vigyorog a képembe.
Vergődni kezdek, de hangot nem tudok kiadni, ráadásul a fegyver csöve még erősebben nyomódik a halántékomhoz.
- Állj fel – utasít. Mikor meg sem mozdulok, rám ordít. – Felállni!
Nagy nehezen feltápászkodom, bár kéz nélkül nem könnyű. A fegyver most már a tarkómhoz szorul, ahogy Rhage lassan lökdösni kezd előre. A padlásfeljáró nyitva van, és mi határozottan oda tartunk. Felmászni még nehezebb, mint a földről való feltápászkodás volt, még szerencse, hogy kicsit lépcsősebb a kialakítás, nem teljesen létra. Aztán ahogy felszenvedtem magam...
Tehetetlenül kezdek nyüszíteni. Apa egy székhez kötözve ül, az orra és a szája is vérzik, a szemöldöke felrepedt, és egy-két helyen már lilul a zúzódás az arcán.
- Kuss legyen és leülni! – mordul rám Rhage, és meglöki a fejem a pisztollyal.
Apa felmordul, de az ő szája is le van ragasztva. Egy székhez van kötözve, engem pedig a mellette lévőre ültet le Rhage, és odakötözi a lábaimat is.
- Szánalmas bolondok vagytok – néz ránk aztán. – Ti is, meg a CHAOS harcosai is. Harcosok... heh. Egy harcos nem süllyed olyan mélyre, hogy érzelmeket tápláljon bárki iránt, és ezért bármit kockáztatni kezdjen... Pláne nem szökik el gyáván.
Idegesen kezdek morogni, de képtelen vagyok megszólalni a ragasztó miatt. Hogy mer ilyeneket mondani... Seggfej!
- Nem is értelek, Akhir. Mi vett rá, hogy támogass egy szökött katonát? – Odalép hozzám, és az arcomhoz emeli a fegyvert, mire apa fenyegetően morogni kezd. A fegyver csöve végigsimít az arcomon, aztán az állam alá nyúlva felemeli vele a fejem. – Na és téged, szépségem? Vonzanak a rosszfiúk, mi? Elmesélte neked Diod, hogy hány ember ölt meg és hogyan? Nem féltél soha, hogy éjszaka elborul az agya és fegyvert tart a fejedhez, hogy a párnára loccsantsa az agyvelődet? Nem? Igazán kár...
Végtelen dühvel meredek arra az undorító fejére, legszívesebben az arcába köpnék.

Fogalmam sincs, meddig nyomatja még a hülye szövegét. Percekig, órákig...
De amikor Jiri megjelenik a padláson, a szívem megáll egy pillanatra. Rögtön végigmérem. Véres, elég sok helyen, de úgy tűnik, nem az ő vére, mert sérülést nem látok rajta. Ez megnyugtató... Az viszont sokkal kevésbé, hogy itt van. És Rhage is.

- Időben – szólal meg az említett, aztán felemeli a kezét, és akkor pofont kapok tőle, hogy még a nyakam is belereccsen.
Látom, hogy Jiri teste ugrásra készen megfeszül, de aztán Rhage ujjai a nyakam köré kulcsolódnak.
- Még egy lépés és meg fogom fojtani.
- Neked én kellek, engedd el őt – szólal meg Jiri, mire Rhage felröhög.
- Azt hitted, hogy hagylak lelépni? Azt hitted, hogy ilyen könnyen átverhettek minket?!
- Iler halott.
Rhage ujjai elengedik a nyakam, ahogy Jiri felé lép.
- Mit tettél vele?
- Elvágtam a torkát, és látnod kellett volna... a vörös vére úgy festette be a nappali falát, mint valami kibaszott festékszóró – vigyorog Jiri vérfagyasztóan.
- Megöllek, te rohadt korcs – sziszegi Rhage.
Megdermedek a székben, és nekifeszülök a csuklómat tartó köteleknek, ahogy Rhage előkapja a fegyverét, aztán már lő is. Jiri kitér, de Rhage a kabátja alá nyúl, és... Ó, istenem, elővesz még egy fegyvert. Vadul küzdök a csuklómat tartó kötél ellen, miközben felsikítok a ragasztószalag alatt. Halványan érzékelem, hogy apa is ordít és küzd a lekötözése ellen.
Tehetetlenül nézem, ahogy Rhage sorozatos lövéseket zúdít Jirire, a könnyeim végigfolynak az arcomon. A csuklóm ég, és valami meleg csordogál a tenyeremre, de nem érdekel, főleg, amikor érzem, hogy lazul a szorítás.
Aztán kirobban a padlás ablaka, egy pillanattal később pedig Rhage feje is.
Jiri?... Ó, uramisten... Mozdulatlanul fekszik a padlón...
Vadul tépem a csuklómat fogságban tartó kötelet, miközben újra felsikítok a ragasztószalag mögött. Az agyam és a szívem kétségbeesetten tiltakozik a látvány ellen, tehetetlenül vergődök...
A kezem hirtelen kiszabadul.
Lerázom a kötelet, vadul tépem le a ragasztót a számról, és szinte letépem a kötelet, ami a lábaimat erősíti a székhez, aztán vakon ugrok Jirihez, szinte térdre esek mellette. A pulóverét több helyen is apró lyukak formájában szakították fel a golyók, a bal oldalánál kisebb vértócsa gyűlt össze a karja alatt.
- Jiri... Ó, édes istenem... – nyöszörgöm tehetetlenül. Megérintem imádott, hideg arcát, miközben könnyeim lassan eláztatják a felsőjét. – Szerelmem... Kérlek, könyörgöm, ne menj el... Ne hagyj itt, hallod?!...
Ahogy lassan kinyílnak a szemei, megdobban a szívem... Egészen addig, míg mereven a plafonra nem szegeződnek. A szája résnyire nyílik, a légzése felszínes, szinte alig hallatszik.
- Nem hagyhatsz itt... Dusek... szeretlek...
A feje lassan felém fordul, tekintete megtalál, és minden erejével próbál az arcomra összpontosítani. Mikor sikerül, kék szemeibe könny tolul, ami kibuggyan a szeme sarkán, és lassan végigcsorog a halántékán.
- Ja... Jason... – szólal meg erőtlen hangon.
- Itt vagyok – simítok végig remegő kézzel az arcán. – Itt vagyok...
- Én...
- Hívom a mentőket – jelentem ki sietve.
De amikor felállnék, meglepően erős szorítás tart vissza.
- Ne... – nyögi.
- Meg fogsz halni... – suttogom elhaló hangon.
- Nem... – Szabad kezét felemeli, és bár az ujjai remegnek, sikerül lehúznia a cipzárt a derekáig... és láthatóvá válik alatta a golyóálló mellény. – Csak... nem... kapok... levegőt... – Mély levegőt igyekszik venni, hogy újra rendesen tudjon lélegezni. – Levettem... Ilerről...
Nagyokat pislogva igyekszem felfogni a szavait és a történteket. Aztán eltolom a kezét, és megtapogatom az apró lyukakat a mellényen... Minden egyes golyót felfogott.
A karom önálló életre kel, magam sem értem, hogyan, de az ölembe húzom a testét, és a szívemre szorítom az arcát.
- Te... – Hevesen felzokogok. A félelem, a rettegés, és a gondolat, hogy elveszítettem, most orkánerejű megkönnyebbüléssé változik. – Istenem, annyira okos vagy!
Érzem, hogy az ő karjai is felemelkednek, hogy átölelhessen. Erősen szorít magához, úgy öleljük egymást, mintha soha nem is akarnánk elereszteni a másikat.
Mert nem is akarjuk. Ezek után... Most már semmi nem állhat közénk.
Aztán ahogy lassan elengedem, észreveszem a vért a földön, és miközben lassan felül, alaposan szemügyre veszem. Aztán meglátom a pulcsi szakadását a karján, és az onnan szivárgó vért.
- A karod...!
- Semmiség – mosolyog rám halványan, miközben látszik, hogy már sokkal könnyebben veszi a levegőt. – Neked nem esett bajod? Jól vagy?
Csak hevesen bólogatni tudok.
- Csókolj meg – szólalok meg. – Most azonnal!
Ahogy puha ajkai újra az enyémeket érintik, lassan sikerül feldolgoznom, hogy tényleg itt van. Tényleg jól van, életben van... Velem van.
- Szeretlek – suttogom az ajkaira, miután elváltunk. – Annyira szeretlek...
- Én is szeretlek – feleli rekedten.
A keze kicsit remeg, mikor a hajamba túr, és finoman, hosszan, gondoskodóan a homlokomra csókol.

Percekkel később egy mentőautó szirénájának hangjai ütik meg a fülünket. Megjelenik Neol is, miközben én apát oldozom ki a kötelek fogságából, és a ragasztótól is megszabadítja magát.
- Jól vagy? – kérdezem aztán.
- Jól – sóhajt fel, és egy pillanatra ő is magához szorít.
Vége van. Hihetetlen, de... vége van.


Rauko2012. 01. 02. 13:22:55#18392
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak


Mikor Kirkék elmentek, visszamegyek Jasonhöz. Szólnia sem kell, minden az arcára van írva.
- Jason... Ne légy szomorú, kicsim! Ezzel tehetünk pontot a végére ennek az egésznek.
- Tudom – suttogja. – Te viszont azt tudod, hogy bármi elsülhet a visszájára is.
- Tudom, kincsem – adok neki igazat, de ugyanolyan halkan beszélek, mint ő. Mintha ez az egész titok lenne...
- Ha belegondolok, hogy elveszíthetlek... Nem élném túl, Jiri...
- Nem fogsz elveszíteni – ölelem át azonnal. Nem hagyom, hogy vége legyen...! – Semmi baj nem lesz, hidd el nekem!
- Esküdj meg! Esküdj meg az én életemre, hogy nem esik bántódásod!
Az arcomra kiül a döbbent rémület. Nem... ezt nem kérheti!
- Soha nem esküdnék a te életedre. Semmiben. Legfeljebb ha arra kellene, hogy szeretlek.
- Ha... Ha meghalsz... utánad fogok menni.
- Ilyet még viccből se mondj! - rivallok rá finoman.
- Nem vicceltem.
- Jason... Könyörgöm, bármi is történik velem... ne csinálj ostobaságot! - kérem. Szinte könyörgök neki.
- Nem tudnék nélküled élni... – suttogja már sírva. Magamhoz szorítva próbálom nyugtatni, de nekem is marja a torkom a sírás.
- Tudom, kincsem, tudom... Nem lesz semmi baj.
Azt nem tudom, meddig ülünk, de az biztos, hogy megszakad a szívem.

___

A következő két nap maga a megfoghatatlan érzelni káosz. Egyik percben még önfeledten nevetünk, és mire visszaérek a fürdőből, Jasont már a földön ülve, sírva találom. És ilyenek a szeretkezéseink is. Akármennyire élvezem, olyan görcsösen ragaszkodom hozzá, ahogy ő hozzám. Mintha biztosak lennénk benne, hogy rossz vége lesz. De én hiszek magunkban... csak rettegek...

___

A harmadik nap.
A leszámolás, az, ami eldönt mindent.
Egész délelőtt egymásba gabalyodva fekszünk az ágyban, de lassan mennie kell.
- Kincsem. Muszáj felkelnünk, hamarosan indulnod kell. - Nem akarom... én sem akarom, de ő is csak szomorú beletörődéssel okézza a dolgot és kezd készülődni, akár egy robot. Még kávét és reggelit is készít, mintha ez valami kötelező formája lenne mindennek.
Amikor eljön a pillanat, és már az ajtóban áll, nem akarom elengedni. De muszáj... véget kell vetni ennek a rettegésnek, hogy nyugodtan élhessünk, vagy hogy... tényleg vége legyen.
- Nagyon vigyázz magadra, jó? – kérdezi remegő hangon.
- Jó.  De most már ne sírj! – Végigsimítok arcán,, letörölve a könnyeit.
- Oké.
- Menned kell...
- Tudom. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. És gondoskodj róla, hogy mikor ennek vége, ezt újra elmondhassam neked. Aztán még nagyon sokszor.
Kényszeredetten nevetek fel, miközben ölelem, és magamba szívom az illatát. Remélem, nem utoljára.
- Értettem, uram. Én is nagyon szeretlek, kincsem.   És garantálom, hogy ma éjszaka még megfojthatsz az öleléseddel.
- Ajánlom is. – Az utolsó csók... hosszú, szerelmes, és fájdalmas, hogy talán tényleg az utolsó.  – Szeretlek!
- Én is szeretlek. Na menj!

Percekkel később megérkezik Jade és Kirk.
Nagyon látszódhat rajtam, hogy mindjárt elbőgöm magam, mert Jade mellém lép.
- Nem lesz baj, haver - szorítja meg a vállam. - Túléljük, és még sokáig együtt lesztek - mosolyog rám bátorítóan. Igaza van. Igaza kell, hogy legyen...

______

- Felhívtad? - fordulok Jade felé.
- Nem, gondoltam, majd erősen koncentrálunk, ő megérzi és idejön - morran rám.
- Jól van már - int le minket Kirk.
- Ideges vagyok - ismerem be.
- Nem csak te... - sóhajt fel Jade. - De tudjuk, hogy te Jasont is félted, de hidd el, semmi baja nem lesz. Neol az életét adja érte, ha kell, ahogy Loen is, és az apja is, te is tudod - teszi a vállamra a kezét.
- Tudom - sóhajtom. - Csak... akkor is féltem.
- Hé, itt van Rhage - mondja ki a súlyos szavakat Kirk, mire a nappaliban helyet foglalunk, elérhető távolságban hagyva a fegyvereket.
- Várjatok - hasít belém egy furcsa érzés. - A konyhában leszek - állok fel.
- Miért?! - néz rám Kirk.
- Hülye előérzetem van - morgom, és már megyek is.
Ahogy odaérek, a fiókból előveszek egy kést. Ha minden rosszul alakul, amit én így is érzek, akkor el tudom vágni a torkát, ha nem vesz észre. Meg kell védenem Jadet meg Kirket is.

Percekkel később nyílik az ajtó. Senki nem szól egy szót sem, én a boltív mögül figyelek. A férfi, aki bejött, testalkatilag hasonlít Rhage-re, de kapucni van rajta és fekete kabát, semmit sem lehet látni belőle.
Hirtelen egy pisztolyt húz elő a zsebéből, és gondolkodás nélkül céloz: Kirk....
Elpattan bennem valami, és ugrok. Lefogom, amíg Jade elé lép, és lerántja róla a kapucnit.
Iler...
- Azt hittétek, átverhettek minket? - röhögi. - Mire odaérsz Diod, a kis szukád belei már a padlón fognak díszelegni - vihogja. Nem gondolkodom, nyújtom a karom, és a kést a húsába mártom. Fröccsen a vér mindenfelé, de nem érdekel... most semmi nem érdekel.
- Menj - néz rám Jade, majd Kirkhez lép. - Ugrott, csak a vállát találta el, nem lesz baja - mondja.
- Menj már - nyöszörgi Kirk, de nekem még egy utolsó ötletem van. Biztonság...

___

A fekete BMW halkan, szinte morogva kanyarodik a kapubeállóra, Iler kocsija mellé. Ahogy kiszállok, az udvaron meglátom Loant... remegve lépek mellé, de ahogy látom, csak fejbe vágták.
Megtapogatom a pulzusát, és még él. A zsebembe nyúlok és a Jadetól kapott telefonról tárcsázom a mentőket. Elmondom, hogy két helyszínre kellene menni, mindkettő lövöldözés volt. Mire kiérnek, sejtéseim szerint végzünk. Valamilyen formában...
Remegve lépek be az ajtón.
A lakás felforgatva, de nem látok senkit, aztán hirtelen beszélgetés hangja csapja meg a fülem és az emelet feké veszem az irányt, ahonnan jött.
A padlásfeljáró lenyitva... nem értem.
Felmászok, és amit látok... egyrészt megnyugtat, másrészt még inkább ideges leszek tőle.
Jason és Oliver egy-egy székhez kötözve, Olivert láthatóan elverte már Rahge, aki vigyorogva pillant rám.
- Időben - jegyzi meg, és lekever egyet Jasonnek. Már ugranék, mikor elkapja kedvesem nyakát, és mocskos ujjait a nyakára kulcsolja.
- Még egy lépés és meg fogom fojtani - figyelmeztet nyugodt hangon.
- Neked én kellek, engedd el őt - mondom neki. Elneveti magát.
- Azt hitted, hogy hagylak lelépni? Azt hitted, hogy ilyen könnyen átverhettek minket?!
- Iler halott. - A hangom rideg, Rhage tekintete elködösül, de vége elengedi Jasont és közelebb lép hozzám.
- Mit tettél vele? - villantja rám a tekintetét.
- Elvágtam a torkát, és látnod kellett volna... a vörös vére úgy festette be a nappali falát, mint valami kibaszott festékszóró - vigyorgok rá. Tudom, ezt kell tennem, hogy nekem jöjjön, ne Olivert vagy Jasont büntesse.
- Megöllek, te rohadt korcs -  sziszegi, és már emeli is a fegyvert. Az első golyó elől gond nélkül kitérek, de arra nem számítok, hogy Rhage ennyire cseles. A másik kezét is a kabát alá vezeti, és mire reagálhatnék, elkezd két fegyverrel tüzelni. Jason ordít, Oliver is, én meg próbálok kitérni, de nem megy...
Mielőtt elragadna a sötétség, még annyit érzékelek, hogy a padlás ablakán át egy golyó repül be, és Rhage feje szinte szétrobban... de már nem érzek... nem látok semmit...
Jason...


makeme_real2012. 01. 02. 02:44:48#18390
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)


Ahogy fölöttem támaszkodik, és én végigsimítok a mellkasán, látom a szemében, hogy most azt akarja, én irányítsak. Nekem pedig tökéletes terv fogalmazódik meg a fejemben...
A hátára fordítom, felkelek az ágyról, és beteszem a hifibe a tervemhez legmegfelelőbb CD-t. Az ütem finom, lassú. Az ablakot besötétítem, az ajtót bezárom, aztán visszafordulva a szerelmem felé lassan ringatni kezdem magam a zene ütemére. Mosolya megdobogtatja a szívemet, de mikor felém mozdulna, visszanyomom az ágyra.
- Élvezd – suttogom az ajkaira.
Kiegyenesedem, és újra elkapva a zene ütemét, lassan mozgatni kezdem a csípőmet. Nem görcsölök rá, egyszerűen csak átadom magam a zenének és a kedvesem tekintetének, és ösztönből mozgok. Élvezem a pillantását, ahogy engem néz, a tekintete mindent elárul. Vágy, csodálat... szerelem.
Lassan simítok ujjaimat a pólóm alá, és legalább ilyen lassúsággal, érzékien veszem le magamról, egyetlen pillanatra sem eresztve a tekintetét.
Én sem tudom nem észrevenni a nadrágja izgató dudorát, de amikor odanyúl, hogy könnyítsen magán, megállítom a kezét.
- Ne lődd le a poént – figyelmeztetem halkan.
Újra felveszem a zene ritmusát, és mikor lassan megfordulok, szinte hallom, ahogy nagyot nyel. Lassan gombolom ki a nadrágomat, és legalább ilyen lassú érzékiséggel engedem le magamon. De nem akarok tovább egyedül lenni...
Mikor már csak az alsó van rajtam, az ágyhoz lépek, és elkapva a kezét felhúzom magamhoz. Rögvest átadja magát nekem, a testünk összesimul, erős karjai körülölelnek, ajkai az enyémet kényeztetik, miközben lassan velem együtt kezd ringani a zene ütemére. Merev férfiassága izgatóan ér hozzám, a vágya csak még jobban feltüzel.
Kiéhezve a látványára, mégis kínzó lassúsággal szabadítom meg a felsőjétől, minden egyes felszabaduló bőrfelületre finom csókot adva. Hihetetlenül, elmondhatatlanul vágyom már rá, de még nem...
Mikor már a nadrágja sincs útban, egyik lábamat felemelem, és a dereka köré kulcsolom. Nem emel föl, kezeit a derekamon nyugtatja. Ringatni kezdem magam, ágyékomat finoman dörzsölöm az övéhez, a fejemet hátrahajtom. Felmordul, a következő pillanatban pedig a mellkasomra hajolva veszi ajkai közé az egyik mellbimbómat. Hangosan felnyögve marok a fenekébe, ahogy nyelve és ajkai segítségével módszeresen kerget az őrületbe. És ahogy néha megszívja... már ettől el tudnék élvezni.
Viszont továbbra sem elég az újdonságokból.
A falhoz vezetem, ott távolodok csak el tőle. Megszabadulok a fölöslegessé vált alsómtól, róla pedig elé térdelve veszem le az övét. Gondolkodás nélkül hajolok a férfiasságára. Forrón lüktet a számban, és ez, valamint izgató nyögései végképp kikészítenek. Csak néhány percig kényeztetem, aztán felegyenesedve a falhoz lépek, és megfordulok.
Mögém lép, kényeztetni és simogatni kezd, aztán egy pillanatnyi szünet után érzem, ahogy a hűvösebb síkosító a bejáratomhoz ér. Rövidesen az ujját is megérezhetem, amint lassan a testembe hatol.
Alig néhány percre van szükség, hogy felkészítsen.
Szorosan mögém áll, és ahogy megérzem férfiasságát a bejáratomnál, a falnak támaszkodom. Lassan hatol a testembe, fogai a tarkóm bőrébe mélyednek, én pedig hangosan nyögve fogadom magamba. Ez az egész... annyira fantasztikus!

Azt hiszem, nem is bírom sokáig. Lassan mozog bennem, még ebben is követi a zene ritmusát, de ahogy előre nyúl, és ujjaival kényeztetni kezdi a merevedésemet... a maradék józan eszemet is elveszi. Ezt ő is érezheti, mert elhúz a faltól, hogy ne piszkítsam össze. Hátra nyúlok, és magamhoz húzom, majd vadul csókolom meg, hogy a szájába nyögve elélvezhessek. Alig néhány pillanatnak kell eltelnie, már érzem is, ahogy belém élvez.
 Fáradtan húz magával az ágyhoz, hogy ledőlhessünk rá, és azt hiszem, azonnal álomba merülök.

***

Finom simításra, édes érintésre ébredek. A testem szorosan a már jól ismert izmos, meleg testhez simul, az orromban csak a világ legfinomabb illata, és ahogy kinyitom a szemem, pillantásom találkozik a világ leggyönyörűbb kék szemeivel.
- Jó reggelt – suttogja Jiri azon a gyönyörűen mély hangján.
- Neked is – felelem, és nem tudok elfojtani egy ásítást. – Mikor kapcsoltad ki a hifit? – mosolyodom el a csenden.
- Szerintem lejárt a lemez. Én is elaludtam.
- Isteni volt, nem igaz? – kérdezem sunyi mosollyal.
- Az a tánc vérforraló volt – dorombolja édesen.
- Örülök, ha tetszett – suttogom boldogan, és még egy csókot is lopok.

Kicsit késve indul a nap, hiszen az utazás, valamint az azt követő izgalmas események elfárasztottak minket, így délben keltünk. Én elmegyek mosakodni, Jiri addig kávét főz, aztán cserélünk.
Filmet nézünk, ölelkezünk, csókolózunk, ebédet főzünk-sütünk, szerelmesek vagyunk, boldogak és nyugodtak. Apa sem jött látogatóba, tehát nincs probléma.
A nyugalom sötétedés után válik semmivé, amikor kopogást hallok meg a nappali ablakán.
- Ne félj, ez csak Kirk és Jade – suttogja Jiri megnyugtatóan, mikor összerezzenek.
- Akkor jó – engedem ki a levegőt.
Jiri beengedi a két férfit – akiknek szintén felismerem az arcát –, és a nappaliban ülünk le.
- Mi a terv? – kérdezi az egyikük, ha jól emlékszem, ő Jade.
- A mi feladatunk lesz kiiktatni Rhage-et – feleli Jiri. A torkom rögtön összeszorul. – Iler Oliver feladata lesz, és Jason, te is vele leszel majd. – Nem! – Oliver... Akhir három nap múlva, este hatra találkozót fog megbeszélni Ilerrel a lakásukban, mert akkor nem lesz otthon senki, csak ő, és Jason.  Egyeztettem Neollal, Oliverrel is, nem lehet baj.
- Te hol leszel addig? – kérdezem rögtön, bár tudom, hogy a válasz nem az lesz, amit hallani szeretnék.
- Mi, Jade, Kirk és én ide fogjuk csábítani Rhage-et. – Elsápadok, de mielőtt bármit is mondhatnék, a szám elé teszi az ujját. – Jade és Kirk remek katonák, ahogy én is. Hárman elegek vagyunk Rhage ellen, nektek pedig ott lesz Neol és Loen, meg ugye az apád.
- Nekünk  jó - szólal meg ismét a Jade nevű fickó. – Hárman elegek leszünk ellene.
- Itt maradok – jelentem ki rögtön.
- Hátráltatnál minket – szólal meg a másik férfi, Kirk. – Ha rád is figyelni kell, nem tudunk rá koncentrálni. Ha Diod esze azon jár, hogy eléggé elbújtattunk-e a hálóban, akkor egy tíz perces meccs után megdöglünk mindhárman – sóhajt fel. – Szóval nyugi csibe, figyelünk a faszidra, de neked nem itt lesz a helyed.
- Ezt egyeztetted le apával és Neollal is? – kérdezem Jirit.
- Igen kincsem, és hidd el, semmi baj nem lesz – ölel magához sóhajtva.
A hangja magabiztos, de tudom, érzem, hogy ő is aggódik. Pontosan tudja, hogy eltervezhetünk mi bármit... Elég, ha egyetlen hiba csúszik a gépezetbe, minden a feje tetejére állhat. És ha belegondolok, hogy... hogy elveszíthetem...
Istenem, megszakad a szívem...

Még egy darabig beszélgetnek, a részleteket és az időpontokat egyeztetik, én viszont már nem nagyon szólalok meg. Igazság szerint nem is igazán figyelek oda. Fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége. Bízom Jiri képességeiben és erejében, és a társaiéban is. Akiben ő bízik, abban én is bízom. De... nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Rhage ravasz. Ha ne adj’ isten kiszagol valamit... és túl jár az eszükön...
Nem!
Az nem lehet, hogy már csak három napom van vele.
Nem...

Mikor Jiri kiengedi a két férfit, aztán újra aktiválja a riasztót, én továbbra is csak szótlanul ülök a kanapén.
- Jason... – ül le mellém. Az állam alá nyúlva emeli föl a fejem, hogy ránézzek. – Ne légy szomorú, kicsim! Ezzel tehetünk pontot a végére ennek az egésznek.
- Tudom – suttogom halkan. – Te viszont azt tudod, hogy bármi elsülhet a visszájára is.
- Tudom, kincsem – feleli halkan.
- Ha belegondolok, hogy elveszíthetlek... Nem élném túl, Jiri...
- Nem fogsz elveszíteni – ölel magához szorosan. – Semmi baj nem lesz, hidd el nekem!
- Esküdj meg! – kapom fel a fejem. – Esküdj meg az én életemre, hogy nem esik bántódásod!
Döbbenten néz rám, aztán lassan megrázza a fejét.
- Soha nem esküdnék a te életedre. Semmiben. Legfeljebb ha arra kellene, hogy szeretlek.
- Ha... Ha meghalsz... utánad fogok menni.
- Ilyet még viccből se mondj!
- Nem vicceltem – nézek a szemébe.
- Jason... Könyörgöm, bármi is történik velem... ne csinálj ostobaságot!
Nagyot nyelek, érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy újra és újra eszembe jut, hogy elveszíthetem.
- Nem tudnék nélküled élni... – suttogom remegő hangon.
- Ssshh! – szorít magához újra, és szinte ringatni kezd a karjaiban, miközben kétségbeesve kapaszkodom belé. – Tudom, kincsem, tudom... Nem lesz semmi baj.
Sokáig ülünk így, egymás ölelésében. Csak szorítjuk a másikat, halkan suttogunk, vagy meg sem szólalunk. Ha nem lesz szerencsénk... Ha bármi is történik, ez a búcsúnk. Tudom.

***

Az elkövetkezendő két nap számomra felváltva pokol és mennyország.
Az együtt töltök pillanatokhoz nincs fogható. Képes vagyok mindenről megfeledkezni, önfeledten kacagni, és elveszni a szerelmes pillanatokban. Csak ölelni és csókolni Jirit, hülyéskedni és nevetni a konyhában, vagy egy-egy ostoba film alatt.
Azonban elég egyetlen magányos perc, hogy eszembe jusson mindaz, ami ránk vár. Ilyenkor pillanatok alatt képes vagyok magamba roskadni, és emészteni a gondolatot, a legrosszabb eshetőség gondolatát... Vagy inkább az emészt engem.
A szeretkezéseink pedig a kettő keverékének tudhatók be. Szerelem, érzelmek, szenvedély... ugyanakkor kétségbeesett ragaszkodás, félelem és aggodalom. Minden kiérződik. A szomorú pillanatok gyönyöre, és a gyönyörű pillanatok árnyéka.
Szeretjük egymást, bár ez kicsit egy halálos beteg utolsó heteire hasonlít.

Apával is egyeztetünk mindent. A pontos helyeket és időket, és az is kiderül, hogy mind a négy másik harcos is tisztában van mindennel. Megbeszéljük, hogy már délután átmegyek hozzá, hogy ne jöhessen közbe semmi, és Jiriéknek is legyen idejük odacsalni Rhage-et.
Szörnyű a gondolat...

***

A harmadik nap reggelén már szörnyű érzéssel ébredek.
Az ominózus nap. Ma minden eldől... vagy semmi.
Egész délelőtt nem is vagyok hajlandó kibújni Jiri karjaiból. Csak fekszünk az ágyban, csendben, egymást ölelve. Tudom, hogy hasonló érzések kavarognak benne is, mint bennem. Ő értem aggódik, én pedig érte. Mi lesz, ha rosszul sülnek el a dolgok? Mi lesz, ha valaki megsérül, vagy ne adj’ isten meg is hal? Mi lesz, ha elveszítjük egymást? Hogyan fogjuk átvészelni?
- Kincsem – suttogja Jiri ki tudja mikor. – Muszáj felkelnünk, hamarosan indulnod kell.
- Oké – motyogom.
Csak a szokásos körökön esünk át. Mosakodás, öltözés, kávé, és egy kis reggeli-ebédet is készítek, hogy ne üres gyomorral menjünk neki a napnak.
Omlettet csinálok. Sajttal és szalonnával.
Amikor Jiri megpillantja az ételt, gyengéden elmosolyodik, aztán szorosan átölel, mielőtt leülnénk az asztalhoz. Szinte végig egymás tekintetét keressük. Elveszett pillanatok ezek.

- Nagyon vigyázz magadra, jó? – fújom ki a levegőt reszketegen.
- Jó – mosolyodik el gyengéden. – De most már ne sírj! – törli le a még kibuggyanó könnycseppeket az arcomról.
- Oké – bólogatok.
- Menned kell – csókol a homlokomra.
- Tudom – sóhajtom. – Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. És gondoskodj róla, hogy mikor ennek vége, ezt újra elmondhassam neked. Aztán még nagyon sokszor.
Halkan felnevet.
- Értettem, uram. Én is nagyon szeretlek, kincsem – ölel magához. – És garantálom, hogy ma éjszaka még megfojthatsz az öleléseddel.
- Ajánlom is. – Két kezem közé fogom az arcát, és megcsókolom. Hosszan, kétségbeesve, szerelmesen. – Szeretlek!
- Én is szeretlek. Na menj! – csókol a halántékomra.

Még mindig remeg a kezem, amikor beszállok az Audiba. Akkor is, amikor elindítom. És egész úton apához. Fogalmam sincs, mit tartogat számunkra ez a nap.
Borzalmasan félek. Rettegek, hogy elveszítem az életem értelmét.


Rauko2012. 01. 01. 20:50:33#18389
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak


- Ha minden elrendeződik, kettesben is elutazunk valahova – suttogja csábítóan. – Csak te és én... figyelő szemek nélkül.
- Hmm – sóhajtok fel, és megölelem. – Fantasztikusan hangzik.
- Fantasztikus is lesz! Szeretlek – suttogja a fülembe.
- Én is szeretlek, kicsim!

___


Másnap összeülök Oliverrel és egyeztetem a tervet, a mi tökéletesen hangzik. Én is hasonlót szerettem volna, de Oliver ötlete több, mint jó, és Jason sem lesz túlságosan nagy veszélyben. Bárén igen... de túl fogom élni, hiszen Jason mellett kell maradnom.
Közös megegyezéssel eldöntjük, hogy Jason akkor fogja megtudni, amikor a CHAOS, és így nem lehet baj.
Neollal is egyeztetek, és az ő ötletére Jade és Kirk lesz az én asztalom, ők Oliverrel majd elintézik az egyeztetést Loennel. Nekem így tetszik, Jason majd Kirkékkel egyszerre tudja meg. Talán rosszul fog esni neki, de ha most elmondom, pánikba esik.
A nyaralás alatt viszont legalább oldódik a kapcsolata Alex-szel is. Bár érezni a két lépés távolságot mindkét fél részéről, Alex nem tesz furcsa megjegyzéseket felém, így nincs, mi vitát generáljon, és ez így van jól.


___


- Biztos, hogy nem maradt semmi a fürdőszobában? – kiabál ki nekem, amikor már összepakolunk a hazaút miatt.
- Biztos – mondom, de ahogy meglátom, hogy már csak a lábai lógnak ki a sporttáskából, felnevetek.  – Te is a táskában szeretnél utazni, kincsem?
- Isten ments – jegyzi meg, majd összehúzza a cipzárt és a nyakamba veti magát. – Akkor hogy tudnék a szerelmem ölében szundítani?
- Milyen igaz...
A csók elnyúlik, így Marie hangjára rebbenünk szét.
- Hé, gerlepár, jöttök, vagy maradtok?
- Maradunk – kiabálja vidáman Jason.
Bárcsak maradhatnánk...

___

A repülőn megint nincs semmi baj. Oliverrel történő egyeztetés miatt az én javaslatomra úgy érünk haza, hogy éjszaka legyen, így a gépen tudunk pihenni, és sötétben megyünk vissza Jason házába. Nem lehet semmi baj.
A gépen Jason elalszik, de mikor hazaérünk persze felkeltem, és együtt lépünk újra amerikai földre.
Figyelem a múltkori besúgót, de sehol nem látom, így nem forszírozom a dolgot.
Mikor hazaérünk, természetesen először átkutatom a házat, de semmi gyanúsat nem találok.
- Úgy látom, nem jártak itt – megyek vissza Jasonhöz az előkébe.
Miután a táskák a hálóban vannak és a riasztó is aktív, rájövök, hogy milyen eszeveszettül kívánom Jasont, így amikor belép és megkérdezi, hogy éhes vagyok-e...
- Határozottan – lépek közelebb és szinte látom a ragadozó vigyort az arcomon.
- Tisztában vagy vele, hogy már majdnem két napja nem szeretkeztünk? – suttogom a fülébe, mikor ár az ágyon fekszik.
- Ez most remélem csak költői kérdésnek szántad. Minden másodpercet számon tartok, amiben nem érezhetlek...

 

Ahogy fölötte támaszkodom, ő végigsimít a mellkasomon, amin még egyelőre zavaróan sok a textil. De amíg ő nem tesz ellene, én nem fogok. Várok.
Most várom, hogy ő vezessen.
És azt hiszem, ezt ki is szagolja, hiszen a következő pillanatban a hátamon találom magam, és ő lemászik rólam.
A hifihez megy, elővesz egy CD-t és a lejátszóba teszi, majd be is kapcsolja. Miközben a lassú ütemek elindulnak, az ablakhoz lép, és besötétíti, az ajtót pedig bezárja. Kíváncsi szemekkel figyelem, de ahogy lassan ingatni kezdi magát, mosoly kúszik az ajkaimra.
Már mozdulnék, de csak addig jutok, amíg az ágy végébe nem kerülök, mert ott visszanyom.
- Élvezd - suttogja kéjesen, és kiegyenesedve, lassan mozgatni kezdi a csípőjét.
Soha nem láttam még ilyen szépet, és ebben teljesen biztos vagyok. Csak nézem, figyelem, ahogy a lábaival és a karjaival is rásegít a tánc szépségére, mintha évek óta ezt csinálná, olyan szépen mozog a zene ritmusára.
Ahogy lassan a pólója alá simítja a kezét, megdobban a szívem és hirtelen tizenévesnek érzem maga. Izgatott vagyok, hogy mi lesz a póló alatt, pedig minden pici izmát, minden kis centit ismerek már a testén, ez az egész mégis új és különleges.
Lassan, érzékien szabadítja meg magát a pólótól, és közben végig rabul ejti a tekintetemet. Nem mintha lenne ebben a szobában... ebben a világban más, ami jelenleg jobban lekötne nála.
 Érzem, hogy férfiasságom fájóan feszül a nadrágom anyagának, de amikor nyúlnék, hogy segítsek magamon, elkapja a csuklómat.
- Ne lődd le a poént - mondja halkan kuncogva, majd elenged, és visszalebeg képzelt színpadára és tovább szolgáltatja nekem ezt a hihetetlenül erotikus műsort.
Amikor megfordul, és elkezd valamit a hasánál szöszölni, már tudom: le fog kerülni a nadrág is. Mégis megint izgatott vagyok. Árgus szemekkel figyelem, ahogy lassan előbukkan karcsú dereka, édes feneke, majd vékony lábai, és végül kilép a nadrágból. Egy szál alsóban áll, ahogy megfordul, majd elkapja a kezemet és felránt magához.
Valahogy akaratlanul is teszem, amit akar, és ringani kezdek vele.
Lassan, a zene ütemére és az ő testére figyelve ölelem és csókolom, miközben táncolunk.
Arra sem emlékszem, mikor táncoltam utoljára, és ő most mégis elérte. Ő mindig, mindent megkap, ezt már megszokhattam volna.
Lassan szabadít meg a felsőmtől, kínzóan húzva le a cipzárt rajta, és minden szabaddá váló bőrfelületre halvány csókot hint. Olyan, akár egy tündér. Egy hihetetlenül szexi tündér, aki csak az enyém.
Nem húzom az ágy felé, hiszem most ő vezet, de lassan érzem, mennyire akarja. Egyik lábát a derekam köré fűzi, de most nem emelem meg, csak ringatja magát tovább, hátra hajtva a fejét, és az ágyékát az enyémhez dörzsölve, mire felmorranva marok az egyik édes, rózsaszín mellbimbó után. Felnyög, és egyik kezével a fenekembe mar, amin ekkorra már a nadrág sincs, csak egy alsó, ahogy rajta is.
Lassan mozgunk tovább, imitálva a szexet, de még mindig alsóban. Érzem, ahogy a férfiassága már nedves, ahogy hozzányomódik az enyémhez, tisztán érzem, hiszen én még tartom magam. Bár borzalmasan nehéz... de tartom magam.  
A falhoz vezet. Nem az ágyhoz, hanem egy tiszta falfelülethez, és eltávolodik. Letoltja az alsóját, majd elém térdelve szabadít meg engem az enyémtől, és mar a férfiasságomra. Nem kényezteti sokáig, percekig csupán, mégis majd’ felrobbanok odalent, annyira kívánom.
Mintha csak ellenérték lenne, felegyenesedik és megfordul, várja, mit teszek, mire én lépe mögé, és lassan kényeztetni , simogatni kezdem. Egy pillanatra lépek csak el, amíg kiveszem a fiókból az itthon hagyott síkosítót, amiből picit az ujjamra kenek, majd a fenekéhez is, és lassan vezetem bele egyik ujjamat, hogy ne fájjon neki.
Pillanatoknak tűnik az idő, mikor már eléggé ellazul, így mögé lépek.
Pont annyira magas, hogy kényelmesen hozzáférjek úgy, ha kicsit behajlítom a térdem, így miközben lassan a testébe hatolok, a tarkóját harapom, ő a falnál támaszkodik, és hangosan nyög fel. Mintha erre a nyögésre várt volna, amit most csak én hallok, hiszen ketten vagyunk, és így is elnyomja a zene.
Lassan, a hifiből szóló ritmusra kényeztetem, miközben egyik kezemmel épp a férfiasságát simogatom, mikor érzem, hogy nem sok van neki hátra. Elhúzom, hogy ne a falra élvezzen, mire hátra nyúl és egy vad csók közben a számba nyögve elélvez.
A látvány, az érzés, a hangja és a közelsége lendítenek át engem is, majd fáradtan húzom magammal az ágyhoz.

____

Azt hiszem, másnap dél lehet, amikor kinyitom a szemem. Még mindig alszik, a karomba bújva, félig rajtam fekve szuszog hangosan. Lágyan végigsimítok az arcán, mire mocorogni kezd és lassan kinyitja a szemeit.
- Jó reggelt - suttogom.
- Neked is - feleli, majd ásít egyet. - Mikor kapcsoltad ki a hifit? - kérdezi mosolyogva.
- Szerintem lejárt a lemez. Én is elaludtam  vallom be.
- Isteni volt, nem igaz, - kérdezi.
- Az a tánc vérforraló volt - dorombolom a fülébe.
- Örülök, ha tetszett - suttogja, és lop egy csókot.

Ezután indul a napi rutin, ha kicsit késve is.
Amíg ő tisztálkodik, én lefőzöm a kávét és szétnézek, hogy mit tudok előkészíteni ebédre. Amikor megtalálom a pulykamellet, boldogan veszem ki a fagyasztóból, hiszen vagy kirántjuk, vagy lesz belőle finom sült hús, burgonyapürével. Úgyis mindegy, csak ő legyen, aki velem szemben ül, miközben eszek.  

A nap további része filmnézéssel, főzéssel, sütéssel telik, nyugodtan vagyunk ketten, hiszen Oliver sem bukkan fel.
Aztán, ahogy vártam őket, sötétedés után kopognak a hatalmas üvegablakon. Jason összerezzen.
- Ne félj, ez csak Kirk és Jade - suttogom.
- Akkor jó - fújja ki a levegőt.
Beengedem a fiúkat, majd leülünk a nappaliba.
- Mi a terv? - kérdezi Jade.
- A mi feladatunk lesz kiiktatni Rhage-et - mondom. - Iler Oliver feladata lesz, és Jason, te is vele leszel majd. Oliver... Akhir három nap múlva, este hatra találkozót fg megbeszélni Ilerrel a lakásukban, mert akkor nem lesz otthon senki, csak ő, és Jason.  Egyeztettem Neollal, Oliverrel is, nem lehet baj .
- Te hol leszel addig? - kérdez rá Jason.
- Mi, Jade, Kirk és én ide fogjuk csábítani Rhage-et. - Látom, hogy Jason arca elsápad, de mielőtt szólhatna, az ujjamat az ajkai elé vezetve elhallgattatom. - Jade és Kirk remek katonák, ahogy én is. Hárman elegek vagyunk Rhage ellen, nektek pedig ott lesz Neol és Loen, meg ugye az apád - mondom.
- Nekünk  jó - szólal meg Jade. - Hárman elegek leszünk ellene.
- Itt maradok - fakad ki Jason.
- Hátráltatnál minket - mondja ki Kirk. - Ha rád is figyelni kell, nem tudunk rá koncentrálni. Ha Diod esze azon jár, hogy eléggé elbújtattunk-e a hálóban, akkor egy tíz perces meccs után megdöglünk mindhárman - sóhajt fel. - Szóval nyugi csibe, figyelünk a faszidra, de neked nem itt lesz a helyed.
- Ezt egyeztetted le apával és Neollal is? - kérdezi Jason.
- Igen kincsem, és hidd el, semmi baj nem lesz - ölelem magamhoz felsóhajtva.
Bárcsak ebben én is biztos lehetnék. Ha Iler és Rhage kiszagol valamit, nagy bajban leszünk. De hátha mázlink lesz. Ha egy időben sikerül likvidálni mindkettőt, onnantól az életünk végre nyugodt lesz, még a bíróságra sem kell olyan komolyan járni, mint egyébként.


makeme_real2012. 01. 01. 20:00:38#18386
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)


Már sokkal nyugodtabban és jobb kedvvel heverészem az ágyunkban Jiri karjaiban. A terasz ajtaján nyitva hagytuk, így a levegő kellemesen cserélődik is. Még a szemeimet is becsukom, olyan nyugalom száll meg. Jiri karjaiban biztonságban vagyok, ráadásul a jelenléte boldoggá is tesz.
Amíg meg nem hallom a tompa puffanást a teraszról.
- Jiri... – suttogom ijedten.
- Nyugi – súgja vissza.
Eltol magától, hogy felkelhessen, de mielőtt egyet pisloghatnánk, valami landol az ölemben. Összeszorítom a szemeimet, és már várom a robbanást, ami minimum darabokra szakítja a testemet...
De nem történik semmi.
- Imádlak heccelni titeket, erre most jöttem rá – hallatszik a teraszról egy kárörvendő férfihang nevetése.
- Neol, mi a fenét keresel itt? – sziszegi Jiri dühösen. Érzem, hogy kiemeli az ölemből azt, amit odadobtak, bármi legyen is az. Kinyitom a szemem, és megilletődve nézek a terasz irányába.
- Kihasználom, hogy csak én maradtam itt megfigyelni Akhir családját – vigyorog a férfi, aztán ledobja magát az ablak előtti fotelba. Szemkötője van. Tudom, ki ő. Az ő arcára is emlékszem apa dossziéjából. – Mindenki hazament téged keresni, de nekem Iler parancsára itt kellett maradnom, mert még felbukkanhatsz itt is.
- És milyen igaza van – sóhajt fel Jiri. – Neol, ő Jason – mutat be aztán.
Fogalmam sincs, mit kellene csinálnom, ezért óvatosan intek neki. A férfi válaszul felpattan, és elénk ugrik az ágyra.
- Milyen kis csini vagy – hajol közelebb, mire egy halk köszönöm kíséretében még szorosabban kapaszkodok Jiribe. – Na, ne félj már – biggyeszti az ajkát a férfi.
- Félelmetes vagy – jegyzi meg Jiri.
- Kinyalod a seggem – néz rá a férfi vicsorogva. – Mellesleg amíg itt vagytok, itt kell maradnom. Szóval majd néha benézek.
- Miért, hol alszol? – vonja fel a szemöldökét Jiri.
- Van egy barlang délre, a szikla alatt, ahonnan ugrottatok a sráccal – feleli a férfi. – Na, ott.
- Tőlem jöhetsz, Jason dönt – pillant rám Jiri.
- Én... mármint... – dadogom, aztán egy nyeléssel próbálok értelmet erőltetni magamra. – Ha nem akarsz bántani minket... akkor jöhetsz. De apát ugye nem fogod bántani? – teszem hozzá.
- Nem fogom kikaparni a szemét, ha erre célzol. – A férfi felkel az ágyról. – Diod, megyek zuhanyozni, szabad? – fordul felénk.
- Menj csak – felelem halkan, ő meg már bent is van a fürdőben.

***

Mikor a férfi kijön a fürdőből, nem zavartatja magát, hogy csupa víz, lefekszik elénk az ágyra.
- Egyébként, a srácokkal kicsit gondolkodtunk ezen az egészen. Ha Ilert és Rhage-et eltennénk láb alól, akkor a CHAOS szétesne. És akkor már a CIA-nak sem lenne alapja nyomoztatni utánunk, mert ha megteszik, indokolni kell. Szóval csak annyi meló lesz ha hazamegyünk, hogy valahogy kiiktatni ezt a két mocskot – sóhajtja.
Hogy... eltenni őket láb alól?
- Mégis hogy gondoltad? – kérdezem.
- Okosan, ügyesen és gyorsan – pillant rám ravaszul. – Elcsaljuk őket valahova, ahol külön vannak. Rhage nehezebb, de Iler nem nagy falat, ha nincsenek ott a kutyái. Rhage-nek kutyái sincsenek ő egyedül dolgozik. Vele több bajunk lesz – ecseteli, aztán felkelve nyújtózik egyet. – Na, én lépek. Holnap jövök – kacsint, aztán a teraszra lépve már el is tűnik.

Megfordulok Jiri karjaiban, és hozzábújok.
- Ez furcsa volt – suttogom.
- Mondhatjuk – sóhajt fel.
- Bízhatunk benne, ugye? – pillantok rá.
- Az életemet is rábíznám. Sőt, a tiédet is – mosolyog rám. – Akármelyik CHAOS-osra. Holnap beszélek Oliverrel. Ha hazamegyünk, komolyabb lépéseket kell tennünk, hogy végre vége legyen ennek, nagyon kezdem unni, hogy aggódnunk kell, és nem tudunk nyugodtan kettesben lenni – suttogja.
Elmosolyodom, és végigsimítok az arcán, majd közelebb hajolok.
- Ha minden elrendeződik, kettesben is elutazunk valahova – suttogom. – Csak te és én... figyelő szemek nélkül – búgom a fülébe.
- Hmm – sóhajt fel mosolyogva, és szorosabban öleli a derekam. – Fantasztikusan hangzik.
- Fantasztikus is lesz – mosolygok rá, az orrommal végigsimítok az arcán. – Szeretlek – suttogom a fülébe.
- Én is szeretlek, kicsim – húz magához egy csókra mosolyogva.

***

Másnap Jiri tényleg beszél Oliverrel. Engem természetesen nem hajlandóak bevenni a beszélgetésbe... Gyanítom, félnek, hogy mit csinálnék. Mondjuk igazuk is van. Elég lenne a gondolata is, hogy Jiri esetleg veszélybe kerülne, sikítva ellenkeznék.
De azt azért ajánlom nekik, hogy semmiféle őrültséget ne találjanak ki, mert azt úgysem fogom hagyni. Öngyilkos küldetést nem engedélyezek Jirinek. Hacsak nem akarja, hogy egyenesen Rhage pisztolyának csövébe mosolyogjak.
Később sem mondanak semmit a terveikről. Annyit tudok meg, hogy megbeszéltek valamit, de ezt majd akkor véglegesítik, ha hazamentünk, mert egyeztetni kell Jiri harcostársaival is a tervet. Én pedig majd azután fogom megtudni, természetesen...

Az elkövetkezendő napok Írországban már oldottabban telnek. Neol tényleg többször is eljön hozzánk, egyszer ki is lettem paterolva a szobánkból, hogy Jiri beszélhessen vele. A tervről, mi másról. De a franc essen az éles fülükbe, hogy simán meghallották, hogy az ajtó előtt állva akarok hallgatózni... Na mindegy.
Alexszel is oldódik a kapcsolatom – mindenki megkönnyebbülésére. igazából végig attól féltem, hogy megint tenni fog valamit, de szerencsére semmi nem történik. Egyelőre tehát minden rendbe jönni látszik, amikor azonban szóba kerül, hogy egy-két nap múlva megyünk haza, tudom, hogy fel kell készülnöm lelkileg.
Visszatérünk az egész napos félelemhez, és talán sokkal hamarabb kell aggódnom Jiri életéért, mint azt remélem. De talán... talán szerencsém lesz, és nem szakad rögtön a nyakunkba minden.

***

- Biztos, hogy nem maradt semmi a fürdőszobában? – kiabálok ki Jirinek, félig a sporttáskába bújva.
- Biztos – hallom meg magam mögött a hangját. Aztán felnevet. – Te is a táskában szeretnél utazni, kincsem?
- Isten ments – bújok ki belőle nevetve. Miután kellően lelapítottam a ruhákat, már be tudom cipzározni a táskát. Ezt meg is teszem, aztán megfordulva Jirihez lépek, és átölelem a nyakát. – Akkor hogy tudnék a szerelmem ölében szundítani?
- Milyen igaz – hajol közelebb, hogy megcsókolhasson.
Egy kicsit talán hosszú ideig csókolózhatunk, elveszve az időben, mert anya hangja szakít félbe minket.
- Hé, gerlepár, jöttök, vagy maradtok? – kiabál fel.
- Maradunk – kiáltok vissza nevetve.
Jiri mosolyogva fogja egyik kezébe a sporttáskát, a másikkal pedig az én kezemet fogja meg, aztán elindulunk lefelé. Betesszük a mi táskánkat is a kocsiba, aztán ugyanolyan sorrendben ülünk be, ahogy jöttünk is.

***

A reptéren ismét mentesek vagyunk minden problémától. A gépünk direkt úgy indul, hogy éjszaka érkezzünk meg, így Jirivel sötétben mehetünk majd vissza haza. Minden zökkenőmentesen zajlik, a felszállás, az indulás, és maga az út is. Természetesen Jiri ölébe vackolom magam, amikor elálmosodom, ő pedig magához ölel, és szintén ellazul.

- Ébresztő, kincsem – hallom a világ legszebb hangját a fülembe suttogni. – Hazaértünk.
Lassan kinyitom a szemeimet, és az első dolog, amit megpillantok, az Jiri elképesztően kék tekintete. Elmosolyodom, bezsebelek egy csókot, aztán kihajtogatom magam az öléből, és ásítva-nyújtózva állok föl. Mikor ő is felállt, kézen fogom, és így sétálunk le a gépről. Ezúttal nyoma sincs a múltkori ficsúrnak.

Anyáék házánál átpakolunk az én autómba, aztán elbúcsúzunk, és Jirivel már megyünk is vissza hozzám. Mikor odaérünk a házhoz, látom rajta, hogy éles szemeivel figyeli a környéket, és nem is enged az előszobánál beljebb a házba, amíg mindent alaposan át nem vizsgált.
- Úgy látom, nem jártak itt – tér vissza hozzám mosolyogva.
Megkönnyebbülve hajolok egy csókért, aztán miközben ő beviszi a táskát a hálóba, én elvégzem a már oly régen hasznosított mozdulatsort: kulcs, riasztó. Besétálok Jirihez a hálóba, aztán együtt kipakolunk mindent.
Mikor mindennel végeztünk, mosolyogva fordulok hozzá.
- Kérsz valamit enni? – kérdezem.
Ahogy rám néz... még a gyomrom is beleremeg.
- Határozottan – lép közelebb.
Mire kettőt pislogok, már az ágyon találom magam.
- Tisztában vagy vele, hogy már majdnem két napja nem szeretkeztünk? – dorombolja a fülembe, miközben a testünk összesimul.
Felnyögök, és a hajába túrok.
- Ez most remélem csak költői kérdésnek szántad – felelem csábos mosollyal. – Minden másodpercet számon tartok, amiben nem érezhetlek...
Jiri válasza erre egy izgató felmordulás, aztán már mar is az ajkaimra. Istenem, imádom...


Rauko2012. 01. 01. 15:55:48#18385
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak


Miután Peter javaslatára magára hagytam, hogy elmélkedjen egy picit, már megyek is. Aggódom, de nem mondhattam Peternek, hogy Jason nem maradhat egyedül. Nehéz lett volna kimagyarázni.
Miután a lakásban nincs, az öblünkhöz megye, és nem is kell csalódnom. Ahogy lemászok, már látom.
- Kicsim... - simítok a vállára.
- Szia.
- A lelkedre kötöttem, hogy ne kószálj el egyedül – emlékeztetem.
- Igen, tudom. Ne haragudj... Csak jól esett most kicsit egyedül lenni.
- Mi a baj? – kérdezem mellé ülve és az ölelésembe vonva. – Mit mondott Alex? Megbántott valamivel?
- Nem, nem, nincs semmi baj.
Fáj, hogy azt hiszi, nem veszem észre, de nem okolom érte. Talán azt gondolja, hogy egyedül ki fog mászni belőle.
- Miért nem mondod el?
- Mert nem fontos...
- Minden fontos, ami bánt téged. És ne tagadd, hogy bánt, mert látom rajtad.
- Akkor sem érdekes, hidd el nekem. – Átölel, megcsókol, de így sem tudja feledtetni. – Te csak azzal foglalkozz, hogy majd elmúlik.
- Én azt szeretném, ha egy másodpercig sem lennél szomorú.
- Tudom, szerelmem – mosolyodik el. – Csak egy kis időt adj, és el fog múlni.

Vacsora után a konyhába megyek. Mielőtt szólhatnék, Marie leint, és Jason felé fordul, majd beszéltetni kezdi.
- Kicsikém, mi a baj? Olyan rosszkedvű voltál egész délután, és még most is. Történt valami?
- Semmi baj, anya, ne aggódj.
- Összevesztetek Dusekkel? Csak abból gondoltam, hogy olyan aggódó szemekkel nézett egész vacsora alatt...
- Dehogyis! Minden rendben van köztünk, hidd el. Nincs semmi bajom, csak pillanatnyi hangulatingadozás.
- De nem vagy terhes, ugye? – Majdnem felnevetek.
- Anya! – Ahogy ő felnevet, nem bírom, mögé lépek és megölelem. Szeretem... és zavar, hogy ilyen a hangulata, de ha nem beszél róla, nem fogom erőltetni.
- Végre egy kis nevetés. Jobb kedved van már? - kérdezem.
- Igen – mosolyog rám, és lop egy gyors csókot.
- De szerintem vegyetek terhességi tesztet, aggaszt ez a hangulatingadozás – jegyzi meg Marie ál-aggódó arccal, mire mindhárman hangosan felnevetünk. Jó érzés végre újra mosolyogni látni Jasont...

_____

Épp a szobánkban henyélünk. Az éjszakai, lágy szellő kellemesen hűvös levegőt hoz a nyitott teraszajtón át, és én egészen nyugodt vagyok. Egészen addig, amíg nem hallok meg egy tompa puffanást a teraszon.
- Jiri... - suttogja Jason. Ő is hallhatta.
- Nyugi - suttogom, és kicsit eltolom, hogy felkelhessek, de a következő pillanatban, mielőtt bármit is tehetnék, valaki valamit Jason ölébe dob. Már várnám, hogy robban, vagy valami, de végül semmi, így lenézek, hiszen Jason összeszorított szemekkel kapaszkodik a karomba.
- Imádlak heccelni titeket, erre most jöttem rá - hallok meg egy kárörvendően röhögő hangot kintről.
- Neol, mi a fenét keresel itt? - sziszegem idegesen, és felemelem a tábla csokit, amit bedobott. Jason is kinyitja a szemeit, és meglepetten pillant Neol felé.
- Kihasználom, hogy csak én maradtam itt megfigyelni Akhir családját - vigyorog rám, majd leül a fotelba, az ablak elé. - Mindenki hazament téged keresni, de nekem Iler parancsára itt kellett maradnom, mert még felbukkahatsz itt is - mondja.
- És milyen igaza van - sóhajtok fel. - Neol, ő Jason - mutatom be őket egymásnak. Kincsem bátortalanul int, mire Neol felpattan és elénk ugrik az ágyon.
- Milyen kis csini vagy - bókol neki. Jason halk köszönömmel válaszol, de nem enged el engem, sőt, közelebb húzódik. - Na, ne félj már - biggyeszti le ajkait kedves kollégám.
- Félelmetes vagy - mondom.
- Kinyalod a seggem - vicsorog rám. - Mellesleg amíg itt vagytok, itt kell maradnom - mondja. - Szóval majd néha benézek.
- Miért, hol alszol? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Van egy barlang délre, a szikla alatt, ahonnan ugrottatok a sráccal - mondja. - Na, ott.
- Tőlem jöhetsz, Jason dönt - mondom, és az említettre nézek.
- Én... mármint... - Nyel egyet. - Ha nem akarsz bántani minket... akkor jöhetsz. De apát ugye nem fogod bántani? - kérdezi. Meglepve pillantok rá. Emlékszik arra, amit meséltem... milyen okos! Bár ezt már tudtam, csak azt hittem, hogy ez olyan másodlagos inf volt, és elfelejti.
- Nem fogom kikaparni a szemét, ha erre célzol. - Neol felkel az ágyról. - Diod, megyek zuhanyozni, szabad? - fordul felénk.
- Menj csak - mondja halkan Jason, mire Neol int és már bent is van a fürdőben.

___

Mikor Neol visszatér, csupa víz, de kicsit sem zavartatja magát, csak lefekszik az ágyra.
- Egyébként, a srácokkal kicsit gondolkodtunk ezen az egészen. Ha Ilert és Rhage-et eltennénk láb alól, akkor a CHAOS szétesne. És akkor már a CIA-nak sem lenne alapja nyomoztatni utánunk, mert ha megteszik, indokolni kell. Szóval csak annyi meló lesz ha hazamegyünk, hogy valahogy kiiktatni ezt a két mocskot - sóhajt fel, és elfekszik a lábunk végében.
- Mégis hogy gondoltad? - kérdezi Jason.
- Okosan, ügyesen és gyorsan - pillant rá ravasz tekintettel Neol. - Elcsaljuk őket valahova, ahol külön vannak. Rhage nehezebb, de Iler nem nagy falat, ha nincsenek ott a kutyái. Rhage-nek kutyái sincsenek ő egyedül dolgozik. Vele több bajunk lesz - mondja, majd felkel és nyújtózik egyet. - Na, én lépek. Holnap jövök - kacsint rám, aztán kilép a teraszra és el is tűnik.

- Ez furcsa volt - suttogja Jason, és megfordul a karomban.
- Mondhatjuk - sóhajtok fel.
- Bízhatunk benne, ugye? - kérdezi.
- Az életemet is rábíznám. Sőt, a tiédet is - mosolygok rá. - Akármelyik CHAOS-osra. Holnap beszélek Oliverrel - mondom. - Ha hazamegyünk, komolyabb lépéseket kell tennünk, hogy végre vége legyen ennek, nagyon kezdem unni, hogy aggódnunk
kell, és nem tudunk nyugodtan kettesben lenni - suttogom.



Szerkesztve Rauko által @ 2012. 01. 01. 15:56:16


makeme_real2012. 01. 01. 15:13:03#18384
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)


Másnap gyönyörű, napsütéses, meleg napra ébredünk. Kávé, reggeli, aztán ebéd előtt kiülünk a teraszra, és napozunk, beszélgetünk. Illetve a végén már csak én és Jiri maradunk, mert a többiek pakolnak meg előkészülnek az ebédhez.
- Dusek, ide tudnál jönni segíteni? – halljuk Peter hangját.
- Persze – feleli Jiri, és már megy is.
Asztalokat és székeket pakolnak ki, és gyanítom beszélgetnek is közben. Ismerem őket. De nem baj, nem figyelek oda, ha maguk között akarnak beszélni, én nem szólok bele. Csak amikor már én is meghallom Jiri hangját.
- Na, jó, nekem ebből elegem van.
Felé fordulok, aztán felállok és odasétálok hozzá.
- Mi a baj, szerelmem? – kérdezem.
- Felmegyek Alex-hez és beszélek vele – feleli.
- Ez nem jó ötlet – mondja Peter.
- Nem vagyunk tizenéves kamasz gyerekek! Igenis, felnőtt férfiak vagyunk, meg tudjuk beszélni – morog Jiri. – Ha meg rám mászik, én is felpofozom. – Nem szól sem Peter, sem én. Egyikünknek sem tetszik az ötlet. – Mondjátok ki, hogy nem hiányzik, most, itt, és esküszöm nem megyek sehova.
Erre viszont már nem tudunk mit mondani. Összenézünk, aztán felsóhajtok.
- Jó, legyen. De ha rád mászik...
- Nem jön le a lépcsőn egy hétig – ígéri Jiri.
Kapok egy gyors csókot, aztán már megy is. Gondterhelten nézek utána, Peter viszont nem is Peter lenne, ha ezt nem venné észre. Átöleli a vállam, aztán a halántékomra csókol.
- Ne parázz, nem lesz semmi gond – nyugtat. – Ahhoz már Alexnek se lenne képe, hogy megint lekapja Duseket.
- Tudom – sóhajtom.
Viszonzom az ölelést, így egészen a karjába zár, és a fejemre támasztja az állát.
- Akkor mi a baj?
- Igazság szerint egy kicsit magamtól is félek.
- Hogy ezt soha nem fogod tudni elfelejteni neki?
- Ühüm – motyogom a mellkasába.
- Ne aggódj – csókolja meg a fejem. – Ha ezen túl normálisan fog tudni viselkedni, egykettőre elfelejted. De Dusekkel minden rendben, ugye?
- Persze – mosolygok fel rá boldogan. – Nagyon szeretem, és tudom, hogy ő is engem. Egy pillanatig sem kételkedtem benne.
- Örülök, hogy boldog vagy, öcsi – csipkedi meg az arcomat. – Meg hogy rendes férfit találtál magadnak, nem valami nyápic puhapöcsöt – teszi hozzá vigyorogva.
- Hát, Dusek az utóbbitól igencsak távol áll – kuncogom.

Jiri hamarosan vissza is tér. Látom, hogy feszült még, talán Alex olyat mondott, amivel sikerült felhúznia magát.
- Na? – kérdezi Peter.
- Amit tudtam, megtettem – lép oda hozzám, aztán magához ölel. – De ha lejön, próbáljatok ti is alkalmazkodni. Összezavarodott.
- Rád mozdult – helyesbítek.
- Amikor neked az első férfi megtetszett, össze voltál zavarodva? – Elgondolkozom, aztán bólintok. – Na látod. Szerintem neki én lehetek az első, ezért csinálta. Nem tudja még mérlegelni, nem érti a férfiak közti párkapcsolat lényegét.
Nem fűzök hozzá semmit. Igaza lehet.

Épp csak leülünk az asztalhoz, nyílik a teraszajtó, és megjelenik Alex. Még mindig nem tetszik, ahogy Jirire néz... de erőt veszek magamon, és amikor rám pillant, biccentek. Alex leül, és egyetlen szó nélkül enni kezd. Pár percig feszült csend uralkodik, de megint anya vállalja a megmentő szerepét. Csacsogni kezd, a hangulat pedig lassan, de biztosan oldódik. Alex néha rám néz, ilyenkor nem fordítom el a tekintetem. Tudom, hogy beszélni akar... és hiába félek attól, amit mondani fog, nem hátrálok meg.

Mikor mindent elmosogattunk és elpakoltunk, lemegyünk a partra. Lepakolunk minden cuccot, anya és apa pedig már mennek is a vízbe.
- Peter, gyere – int neki Jiri.
- Jó, de én... – Peter elhallgat, majd újra megszólal. – Hogyne haver, megyek, megyek.
Nem nehéz kitalálni... vagyis inkább tök egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. Ennek ellenére pár percig csak feszült csend uralkodik köztem és Alex között.
- Jason... – szólal meg aztán.
- Hm? – pillantok rá.
- Beszélhetünk?
- Persze – vonok vállat.
- Figyelj, én... Sajnálom, amit csináltam.
- Őszintén szólva nem csodálom – mormogom.
- Nem akartalak megbántani.
- Értékelem a szándékot, de ettől még sikerült.
- Nem kellett volna... Nem így kellett volna.
- Hogy érted azt, hogy nem így? – vonom össze a szemöldököm.
- Nézd – sóhajtja –, nehéz időszakát élem az életemnek, stresszes vagyok, és Dusek megjelenése teljesen összezavart.
- És ez feljogosít arra, hogy függetlenül attól, hogy ő az öcséddel van, csak úgy megcsókold?
- Nem. Erre utaltam azzal, hogy nem így kellett volna.
Homlokráncolva nézek rá.
- Miért, máshogy még így utólag visszagondolva is csináltad volna? – Nem felel, és tudom, hogy ez a legrosszabb, amire számíthattam. – Válaszolj, Alex.
- Figyelj, Jason, én... még soha nem éreztem ilyen vonzódást.
Az arcom kifejezéstelenné válik.
- Ezt mégis hogy kéne értenem?
- Én... – Nem néz a szemembe. – Nem tudom megígérni, hogy kiverem a fejemből.
Erre hirtelen képtelen vagyok bármit is mondani. Csak nyelek egyet.
- Értem – felelem aztán tömören.
Feltápászkodom a földről, és elindulok vissza a ház felé.
- Jason, most hova mész? – szól utánam kissé félve.
- Sétálni – vonok vállat, nem is nézve hátra.
Felsétálok a házhoz, hogy megkerüljem, de aztán meggondolom magam, és inkább a Jirivel közös kis öblünket látogatom meg. Ott biztosan nem zavar senki. Ráadásul egy kis helyezkedéssel, megtalálom azt a helyet a sziklán, ahol csak egy pici ugrás kell, és simán érkezek a homokba, így segítségre sincs szükségem.

A homokban ücsörgök, kinyújtott lábaimat pont úgy tartva, hogy a víz a talpamat nyaldossa. Nem gondolkozom... vagyis nem annyira. Nincs min. Nem aggódom, nem kételkedem, hiszen bízom Jiriben. És nem is haragszom, mert tudom, hogy Alex nem tehet róla, hogy mit érez. Csak rossz érzés, hogy talán nem fogunk tudni egymás szemébe nézni a bátyámmal, amíg túl nem teszi magát ezen.
Összerezzenek, amikor megérzek egy érintést a vállamon, de amikor megszólít, a hang azonnal megnyugtat.
- Kicsim...
- Szia – nézek föl Jirire halvány mosollyal.
- A lelkedre kötöttem, hogy ne kószálj el egyedül – néz rám kissé megrovón, de gyengéden.
- Igen, tudom. Ne haragudj... Csak jól esett most kicsit egyedül lenni.
- Mi a baj? – kérdezi, ahogy leül mellém, majd a karjaiba von. – Mit mondott Alex? Megbántott valamivel?
- Nem, nem, nincs semmi baj – hazudom mosolyogva.
Tudom, hogy tudja, hogy hazudok, de nem fogom neki elmondani, hogy mit mondott Alex. Már csak az hiányzik, hogy ő is rosszul érezze magát.
- Miért nem mondod el?
- Mert nem fontos – csókolok az állára.
- Minden fontos, ami bánt téged. És ne... – teszi az ujját a számra. – Ne tagadd, hogy bánt, mert látom rajtad.
- Akkor sem érdekes, hidd el nekem. – Átölelem a nyakát, és megcsókolom. – Te csak azzal foglalkozz, hogy majd elmúlik.
- Én azt szeretném, ha egy másodpercig sem lennél szomorú – néz a szemembe.
- Tudom, szerelmem – mosolyodom el. – Csak egy kis időt adj, és el fog múlni.

A vacsora viszonylag jó hangulatban telik, bár be kell vallanom, még magamnak is feltűnő, hogy hallgatagabb vagyok. Ellenben Alex mintha kezdene „visszatérni” úgymond, és ennek azért nagyon is örülök.
Csak éppen fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel a helyzettel.
- Kicsikém, mi a baj? – kérdez anya aggódva, mikor már a szokásos mosogatás van soron. – Olyan rosszkedvű voltál egész délután, és még most is. Történt valami? – tűri a hajam a fülem mögé.
- Semmi baj, anya, ne aggódj – mosolygok rá.
- Összevesztetek Dusekkel? Csak abból gondoltam, hogy olyan aggódó szemekkel nézett egész vacsora alatt...
- Dehogyis! Minden rendben van köztünk, hidd el. Nincs semmi bajom, csak pillanatnyi hangulatingadozás.
- De nem vagy terhes, ugye? – emelgeti a szemöldökét kuncogva.
- Anya! – nevetem el magam.
Aztán hirtelen ölelő karokat érzek magam körül, az orromba Jiri illata kúszik, aztán a teste is hozzám simul hátulról.
- Végre egy kis nevetés – csókol a hajamba, a hangja mosolyog. – Jobb kedved van már?
- Igen – mosolygok föl rá, és bezsebelek egy csókot.
- De szerintem vegyetek terhességi tesztet, aggaszt ez a hangulatingadozás – színlel aggódó arcot anya.
Ezen már mindhárman felnevetünk, és ez végre azt érezteti velem, hogy feloldódik bennem a félnapos rosszérzés. Kétségtelen, hogy Jiri milyen elképesztő hatással van rám.


Rauko2011. 12. 31. 21:11:51#18378
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak


- Szó sincs róla, hogy haragudnék rád, szerelmem. Természetes, hogy hiszek neked, teljes szívemből megbízom benned. Tudom, hogy szeretsz, és én is nagyon szeretlek téged.
- Akkor mi a baj, kicsim?
- Én csak... Nem tudom, folyamatosan az jár a fejemben, amiket Alex mondott. Talán... Talán mégsem vagyok elég jó hozzád. Mi van, ha vár rád valahol egy nálam sokkal jobb ember, aki jobban megérdemel téged?
- Édes kincsem... Ne beszélj butaságokat, jó? Esküszöm neked, hogy nem ismerek nálad jobb embert. Nem érdekel a bátyád véleménye, és jobban örülnék neki, ha te sem tulajdonítanál neki jelentőséget. Valószínűleg csak a féltékenység beszélt belőle. Még abban sem vagyok biztos, hogy téged megérdemellek-e, nemhogy mást... – suttogom a fülébe, mikor már mellette ülök az ágyon és az ölembe vontam.
- Akkor... elégedett is vagy velem?
- Túlságosan is - mosolygok rá.
- Nem... szenvedsz hiányt... semmiben?
- Semmiben, kicsim. Téged tökéletesen nekem teremtettek.
Látom, hogy megkönnyebbül, szinte hallom a követ, ami leesik a szívéről.
- Nagyon szeretlek – suttogja.
- Én is szeretlek. - Végigcsókolom az arcát. A homlokát, az orrát, a száját... Imádom. – Gyerünk, hadd lássam a mosolyodat!
Tényleg elmosolyodik, ami melengeti a szívem.
- Most jobb?
- Sokkal:


Úgy döntünk, hogy nem megyünk ki a többiekhez. Egyébként is késő lesz lassan akármihez is, enni ettünk, így egymásba gabalyodva élvezzük a csendet és a nyugalmat. Szerintem már a többiek is visszavonultak a szobáikba.
 Később közös megegyezéssel beüzemeljük a jakuzzit, és abban helyezkedünk el. Kifejezetten jól esik, ahogy a vízsugár enyhén masszírozza a hátam, miközben Jason a karjaimban pihen, néha megcsókol, simogat, de itt van. Ez éri a legtöbbet. A közelsége.
- Min gondolkozol? – kérdezem, mikor már sokáig csendben van. – Remélem nem megint Alexen.
- Nem, dehogy. – Az államra csókol... édes.
- Akkor?
- Ha elmondom... Megígéred, hogy nem fogod leharapni a fejem?
- Megígérem, bár nem értelek - vallom be.
- De tényleg ne haragudj rám! Én... Nos, megragadt bennem, hogy semmit nem tudsz a családodról, és... szerettem volna egy kis boldogságot belecsempészni a napjaidba, még ha egyelőre nem is teljesedhet ki. Van egy régi ismerősünk, aki teljességgel megbízható. Régen magánnyomozó volt, de az ismerősöknek most is vállal kisebb kutatásokat. És én... megkértem, hogy nézzen utána a szüleid hogylétének.
- És...  - kezdek bele meglepetten -, sikerült kiderítenie valamit?
- Igen – mosolyog rám. – Utánanézett, és nagyon jó hírekkel szolgált. A szüleid még mindig ott laknak, ahol letelepedtetek, és mindketten jó egészségnek örvendenek. Egyiküknek sincs semmi baja vagy betegsége.
Istenem... ez... fantasztikus hír!
- Tényleg? Mindketten... jól vannak? - Anya és apa... és talán láthatom is őket?
- Teljesen. Élnek és virulnak. És... azt terveztem, hogy ha minden rendben lesz végre, akkor elmehetnénk hozzájuk. Vagy csak te, ahogy jobban tetszik. De mindenképpen látogasd meg őket, biztosan nagyon hiányzol nekik.
- Te is velem jössz – jelentem ki határozottan. Nehogy már pont ő ne jönne... – Köszönöm, kincsem!
- Érted bármit –csókol a nyakamba. – Tudod, hogy neked bármit megtennék.
Én is érte... hiszen szeretem.

 

___

- Dusek, ide tudnál jönni segíteni? - kérdezi Peter, miközben a teraszon pakol valamit.
- Persze - felelem, és már megyek is, hagyva Jasont tovább napozni. Ma kifejezetten szép napra ébredünk, így el is döntöttük, hogy ebéd után lemegyünk a partra.
- Megvagytok? - kérdezi halkan, miközben az asztalt és a székeket pakoljuk ki a konyhából.
- Persze - mosolygok rá. - Alexander butasága kevés ahhoz, hogy szétszedjen minket - mondom büszkén.
- Ne haragudj rá. - Nem szokott ennyire vad lenni, csak mostanában neki is nehéz - sóhajt fel. - Tudod, van egy sorozatgyilkos otthon. Fiatal fiúkra vadászik, és Alexre sózták a dolgot. Eleinte féltettük Jasont is, mert fiatal és szép, nehogy baja essen, de aztán megjelentél te. Hirtelen nem tudja hova tenni ezt, hogy tetszel neki, de tudja, hogy Jasonnek szüksége van rád. Helyre fog zökkenni, csak idő kell neki - mondja.
- És ezért nem mászik le hozzánk a szobájából? - kérdezem.
- Tedd a szívedre a kezed és mond, hogy te a helyében lejönnél most hozzánk enni. - Szomorú tény, de igaz, és Alex hiánya érződik. Kevesebbet nevetünk, csendesebbek vagyunk, nem beszélgetünk annyit. Marie nem érti, hogy mi a baj, hiszen nem mondtuk el nekik, Olivernek sem, csak annyit, hogy összekaptunk Alexanderrel, és majd helyre fog jönni minden. Viszont Alex azóta ki sem dugta az orrát a szobából. És az ominózus eset tegnap este volt. Most meg lassan dél és ebédelünk.
- Na, jó, nekem ebből elegem van .- mondom félhangosan, mire Jason is rám pillant, és azonnal lép is hozzánk.
- Mi a baj, szerelmem? - kérdezi.
- Felmegyek Alex-hez és beszélek vele - jelentem be.
- Ez nem jó ötlet - szólal meg Peter.
- Nem vagyunk tizenéves kamasz gyerekek! Igenis, felnőtt férfiak vagyunk, meg tudjuk beszélni - morgom. - Ha meg rám mászik, én is felpofozom - jelentem be.
Jason látom, hogy elmélkedik, ahogy Peter is, így folytatom.
- Mondjátok ki, hogy nem hiányzik, most, itt, és esküszöm nem megyek sehova. - Várakozóan nézek a testvérpárra. Egyikük sem szól, percekig, aztán egymásra pillantanak, és Jason felsóhajt.
- Jó, legyen - sóhajt fel Jason. - De ha rád mászik...
- Nem jön le a lépcsőn egy hétig - ígérem meg, majd egy gyors csók után már úton is vagyok felfelé.
Az ajtaja természetesen be van zárva, így bekopogok.
- Tünés - szól ki.
- Engedj be, vagy betöröm - jelentem be, mire hallom a lépteit, kattan a zár, és már nyitom is az ajtót.
- Férfira éhezel? - kérdezi fintorogva.
- Igen, de épp lent van, és az ebédhez készülődik - mondom. - Viszont te egy idióta vagy, Alex. Egy gyerekes hülye! - Szólna, de leintem. - Peter elmondta, hogy kaptál egy nehéz ügyet. Ennek ellenére úgy gondolod, hogy az a megoldás, ha szétszedsz engem és Jasont? Neked attól jobb lesz, ha egyszer-kétszer megfektetlek, aztán visszamegyek hozzá?
- Meg sem próbálsz megérteni. Te sem és ők sem - villantja rám a tekintetét.
- Én nem vagyok senki. Az öcséd pasija vagyok, nem a testvéred vagy a haverod. Még csak az ismerőd sem, Alex. Ne nekem akarj a kedvemre tenni. Vagy jobb lenne, ha az az őrült gyilkos elkapta volna az öcsédet, és a temetésére már úgy mentél volna, hogy a seggedben érzed a farkamat, Alexander? - Sziszegek, ideges vagyok. nem szeretem az ilyen hozzáállást, és itt pontosan erről van szó, csak nem értem, hogy ez miért jó neki.
- Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezi elképedve. - Azzal vádolsz, hogy az öcsém halált akarom?
- Az öcséd szeretőjét akarod, aminek ez a legegyszerűbb módja - nézek mélyen a szemébe. - Szóval szedd össze magad, mássz le a szobából, és próbálj meg kibékülni a testvéreiddel, mert egyedül fogsz maradni, és hidd el, brutális érzés, ha szólni sincs kihez.

Meg sem várom a válaszát, már megyek is lefelé. Eldöntöm magamban, hogy nem mondok részleteket arról, amit Alexnek mondtam, nem lenne értelme, ha ő akarja, úgyis elmondja majd Peteréknek, hogy miket mondtam neki.
- Na? - kérdezi Peter, ahogy leérek.
- Amit tudtam, megtettem - ölelem magamhoz Jasont. - De ha lejön, próbáljatok ti is alkalmazkodni. Összezavarodott.
- Rád mozdult - emlékeztet Jason.
- Amikor neked az első férfi megtetszett, össze voltál zavarodva? - kérdezem tőle, mire elgondolkodik, majd bólint. - Na látod. Szerintem neki én lehetek az első, ezért csinálta. Nem tudja még mérlegelni, nem érti a férfiak közti párkapcsolat lényegét.

Még neki sem kezdünk az evésnek, nyílik a teraszajtó, és kilép Alexander. Tekintetét először az enyémbe fűzi, majd Jasonét keresi. Kicsim nem szól, csak finoman bólint, mire Alex leül, és szó nélkül enni kezd. A hangulat pár pillanatig feszült, aztán Marie csacsogni kezd, mire feloldódik valamennyire mindenki. Jason és Alex néha el-elkapja egymás tekintetét, és én már érzem, hogy ebből beszélgetés lesz, így amikor végzünk az evéssel és elpakoljuk a maradékokat, indulunk is a partra.
- Peter, gyere - intek oda neki, mikor már lepakolt mindenki mindent, Oliver és Marie pedig bevették magukat a vízbe.
- Jó, de én... - kezdene bele, de aztán leesik neki, és felcsillannak a szemei. - Hogyne haver, megyek, megyek - jegyzi meg, és picit elpirul a saját értetlenségétől, de felpattan a törülközőről, és követ a tengerbe, ami kellemes, pont jó hőmérséklet. Viszont nem beszélgetünk, csak Jasont és Alexet figyeljük, próbálva nem feltűnőek lenni, ami sikerül is, hiszen hát... rólunk van szó. Pár perc múlva beszélgetni kezdenek, és mi várunk. Ha verekedés lenne, nekünk kell szé
tszedni őket. De hátha tisztázni tudják nyugodtan...



Szerkesztve Rauko által @ 2011. 12. 31. 21:12:58


makeme_real2011. 12. 31. 20:13:27#18376
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)


Attól, hogy leessen az állam, talán csak az kímél meg, hogy túlságosan le vagyok dermedve bármiféle mozdulathoz. De az egész csak a másodperc törtrészéig tart, Jiri már emeli is a kezét, és jókorát taszítva Alexen ellöki őt magától.
- Elment az a kicsi eszed is, te idióta? – sziszegi Jiri. – Ügynöknek képeztek ki, örülhetsz, hogy nem törtem el a nyakad ijedtemben – fújtat dühösen.
Sarkon fordul, hogy kicsörtessen, és ekkor pillant meg engem.
- Kincsem... ez...
- Maradj csendben – vágok közbe.
Jiri elnémul, én pedig Alex elé lépek, és minden dühömet beleadva lekeverek neki egy jókora pofont.
- Hogy van képed... – kezdem emelt hangon, de Jiri már ott is van mögöttem, hogy távolabb húzzon Alextől.
- Nincs rajta a billogod – feleli Alex nemtörődöm hangnemben.
- Mi ez a kiabálás...? – lép be a szobába Peter. – Mi a fenét csináltok?
Eszemben sincs felelni, szinte gyilkos dühvel méregetem Alexet.
- Alex megcsókolt – felel Jiri.
- Alex hetero, ne viccelj már – röhög Peter, de mikor senki nem nevet fele, lefagy az arcáról a vigyor. – Most komolyan?
- Szerinted mennyire lenne poén?! – kérdez vissza Jiri.  – Ijedtemben majdnem eltörtem a nyakát – sziszegi.
Peter erre komor arccal Alex elé lép, és ő is ad neki egy alaposat.
- Anya, apa, lerendezzük, maradjatok lent – kiált ki az ajtón. – Leülni – sziszegi, de mikor senki nem mozdul, kiabálni kezd. – Azt mondtam leülni, barmok!
Leülünk, Jiri Alextől biztos távolban húz az ölébe. Peter sóhajtva telepszik elénk a földre.
- Alex? – fordul felé.
- Dusek túl jó Jasonnek – feleli, mire felmegy bennem a pumpa, de nem szólok.
- Dusek?
- Jasont szeretem, csakis őt.
- Jason?
- Nem gondoltam volna, hogy a testvéremtől kell féltenem a páromat. Másrészt... mikor akartad elmondani, hogy meleg vagy, Alex? – kérdezem, mire mindenki Alexre néz.
- Mit kell ennyit drámázni? Bepróbálkoztam, nem jött be. Pont.
- Ezt nem így kell elintézni – mondja Jiri. – Nekem sosem volt testvérem, de ha lett volna, eszembe sem jut a párjánál bepróbálkozni, mikor millió férfi van még a földön.
- Néztél már magadra? – röhög Alex. – Szexi vagy, izmos, okos, helyes. Jasonnek fogalma sincs arról, hogy kell egy magadfajta férfivel bánni – sziszegi bosszúsan.
- Tudom, hogy kell vele bánni! – csattanok fel.
- Leszopni se tudod rendesen! – kiabál rám Alex.
Peter válaszul feláll, és újabb pofont kever le neki.
- Túllőttél a célon – néz a szemébe hűvös nyugalommal. – Alex, értsd meg, Dusek Jasont szereti. Ez nem lesz csak azért másképp, mert szerinted nem illenek össze. Az meg, hogy meleg vagy és még csak el sem mondtad... ha Dusek nem jelenik meg, mikor tudtuk volna meg?
- Soha – von vállat Alex. – Nem akartam elmondani. Tekintve, hogy a nők is vonzanak, nem vagyok meleg, csak néha felizgat egy-egy formás hasfal vagy kar.
Úgy néz Jirire, hogy szinte hányingerem támad tőle.
- Mi most elmegyünk – áll fel Jiri, és engem is húz magával.
- Rendben lesztek? – kérdezi Peter.
- Nyilván erről nekünk is beszélnünk kell, de azt hiszem, mindet meg fogunk tudni dumálni – felel Jiri.
Nem szólok egy szót sem, ahogy szinte húz a szobánk felé. Lefoglalnak a gondolataim... Nem túl pozitív gondolatok.
- Jól jönne egy cigi - sóhajt fel Jiri, miután kulcsra zárta az ajtót, és kicsit kinyitotta az ablakot.
Én viszont még mindig a gondolataim súlya alatt leroskadok az ágyra.
- Figyelj kincsem – térdel le elém Jiri. – Alex azért hívott, hogy mutasson egy könyvet, fogalmam sem volt semmiről. Nem mentem magam, ha hibás lennék beismerném, de nem vagyok. Nem izgatott fel, nem érdekel, tudod, hogy téged szeretlek. És tényleg majdnem eltörtem a nyakát, mert megijedtem, ahogy letámadott. – Finoman a térdemre simítja a kezeit. – Ne haragudj rám, kérlek...
Ránézek, és halványan elmosolyodom. Annyira igéző, annyira őszinte!
- Szó sincs róla, hogy haragudnék rád, szerelmem – simítok végig az arcán, és nekem is annyira jól esik megérinteni, hogy ott is felejtem a kezem, a hüvelykujjammal cirógatva a járomcsontját. – Természetes, hogy hiszek neked, teljes szívemből megbízom benned. Tudom, hogy szeretsz, és én is nagyon szeretlek téged.
- Akkor mi a baj, kicsim? – simítja tenyerét az arcán nyugvó kezemre.
- Én csak... Nem tudom, folyamatosan az jár a fejemben, amiket Alex mondott. Talán... Talán mégsem vagyok elég jó hozzád. Mi van, ha vár rád valahol egy nálam sokkal jobb ember, aki jobban megérdemel téged?
- Édes kincsem... – suttogja gyengéden. Ő is felmászik az ágyra, és magához húz, hogy az ölébe vonva ölelhessen át. – Ne beszélj butaságokat, jó? Esküszöm neked, hogy nem ismerek nálad jobb embert. Nem érdekel a bátyád véleménye, és jobban örülnék neki, ha te sem tulajdonítanál neki jelentőséget. Valószínűleg csak a féltékenység beszélt belőle. Még abban sem vagyok biztos, hogy téged megérdemellek-e, nemhogy mást... – duruzsolja a fülembe megnyugtatóan.
- Akkor... elégedett is vagy velem?
- Túlságosan is.
- Nem... szenvedsz hiányt... semmiben?
- Semmiben, kicsim. Téged tökéletesen nekem teremtettek.
Reszketeg sóhajjal fújom ki a levegőt, de már megnyugodva ölelem magamhoz.
- Nagyon szeretlek – suttogom.
- Én is szeretlek – csókol a hajamba. Aztán a homlokomra. Majd az arcomra. Az orromra... És végül a számra is kapok egyet. – Gyerünk, hadd lássam a mosolyodat!
Nem bírom ki, elnevetem magam, és boldogan szorítom magamhoz.
- Most jobb? – kérdezem mosolyogva.
- Sokkal – mosolyog vissza végigsimítva az arcomon.

Közös megegyezés alapján a nap további részében nem vagyunk hajlandóak kimozdulni a szobából, amíg nem muszáj. Így egy kicsit fetrengünk az ágyon egymás karjaiban, aztán bevesszük a fürdőszobát. Úgy döntünk, hogy ideje kipróbálni azt a csábító jakuzzit, így kielemezzük, hogyan lehetne beüzemelni, aztán már engedjük is tele kellemesen meleg vízzel. Levetkőzünk – azaz inkább egymást vetkőztetjük le –, majd beleereszkedünk a vízbe, és gyengébb fokozaton kapcsoljuk be a masszázsfunkció, hogy azért halljuk egymás szavát is.
Jiri a vállamat átölelve húz magához, én pedig átvetem a lábaim az én egyik lábamat, kezeimet pedig a dereka köré fonva hajtom a fejem a vállára.
- Min gondolkozol? – csókol a hajamba pár perc múlva. – Remélem nem megint Alexen.
- Nem, dehogy – mosolygok rá, és nem bírok ellenállni a kísértésnek, megcsókolom az állát.
- Akkor? – simít végig az őt ölelő karomon.
- Ha elmondom... Megígéred, hogy nem fogod leharapni a fejem? – pislogok föl rá, mire meglepetten néz rám.
- Megígérem, bár nem értelek.
- De tényleg ne haragudj rám! – kérem, aztán felsóhajtok, és belevágok. – Én... Nos, megragadt bennem, hogy semmit nem tudsz a családodról, és... szerettem volna egy kis boldogságot belecsempészni a napjaidba, még ha egyelőre nem is teljesedhet ki. – Értetlenül, de várakozva hallgat figyelmesen. – Van egy régi ismerősünk, aki teljességgel megbízható. Régen magánnyomozó volt, de az ismerősöknek most is vállal kisebb kutatásokat. És én... megkértem, hogy nézzen utána a szüleid hogylétének.
Megilletődve és meglepve néz rám, de haragot szerencsére nem látok a szemeiben.
- És... sikerült kiderítenie valamit? – kérdezi aztán.
- Igen – mosolyodom el boldogan. – Utánanézett, és nagyon jó hírekkel szolgált. A szüleid még mindig ott laknak, ahol letelepedtetek, és mindketten jó egészségnek örvendenek. Egyiküknek sincs semmi baja vagy betegsége.
A szemeiben felcsillanó öröm mindennél többet ér nekem. A boldogsága a legfontosabb számomra.
- Tényleg? Mindketten... jól vannak? – kérdezi, a hangjában mintha meghatottságot vélnék felfedezni.
- Teljesen. Élnek és virulnak – felelem mosolyogva. – És... azt terveztem, hogy ha minden rendben lesz végre, akkor elmehetnénk hozzájuk. Vagy csak te, ahogy jobban tetszik. De mindenképpen látogasd meg őket, biztosan nagyon hiányzol nekik.
- Te is velem jössz – jelenti ki azonnal. Aztán egészen az ölébe húz, és szorosan magához ölel. – Köszönöm, kincsem – suttogja a fülembe.
- Érted bármit – csókolok a nyakába, viszonozva az ölelést. – Tudod, hogy neked bármit megtennék.
Egyszerre húzódunk el kissé és közeledünk a másik arca felé, ajkaink félúton találkoznak. Finoman csókoljuk meg egymást, ezzel szavak nélkül is kifejezve az érzelmeinket.


1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9. 10.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).