|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2012. 01. 17. 12:44:53 | #18583 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Én is szeretnék még nyöszörögni a merevedéseden – suttogja kincsem hihetetlenül izgató hangon a fülembe. Persze, hogy felmorranok, még a farkam is beleremeg. És Neolnak persze hogy ebbe is bele kell rondítani...
- Ejnye, a kis pornósztárok – vigyorogja.
- Te csak ne beszélj – vágok vissza szintén vigyorogva, majd végignyalok kincsem nyakán. – Ezt majd még megbeszéljük, cica...
___
- Oké, ki vezet? – kérdezi elkeseredetten Neol. Alex még jóformán ki sem józanodott, ő biztos nem...
- Vállalom, hogy beviszem Alexet a munkahelyére – mondja Peter. – De titeket már nem, az a kerülő már meghaladná a képességeimet.
- Majd én vezetek – jegyzi meg egy hatalmas ásítás közben kincsem. Neol persze évődik vele egy sort, hogy nem akar beülni mellé, de aztán persze megteszi.
- Ha kinyírsz... - fenyegetné m,meg Neol kincsemet, de Jason vissza is vág azonnal.
- Ne feledd, hogy az első ülésen itt ül a vőlegényem. Ha a te életed nem is aggaszt, az övére vigyázok.
Én felnevetek, Neol panaszosan-morcosan nyújtja ki a nyelvét. Szép nap lesz.
Ahogy beérünk Blair persze azonnal kiszúrja, hogy nem kicsit vagyunk kimerülve, és készségesen fel is ajánlja a kávét és az aszpirint, amit el is fogadunk.
___
- Mr. Frantisec – szól ki nekem kincsem. – Volna olyan kedves, hogy befárad az irodámba?
Neolnak és Blairnek is leesik, hogy hova megyek, így én is vigyorogva állok fel, és még be sem csukódik az ajtó teljesen, már neki is döntöm Jasont.
- Miben segíthetek, Mr. Williams? – suttogom a fülébe. Kérdésemért cserébe egy vad, kicsit sem lágy csók a jutalmam ,majd szuszogva válaszol.
- Szeretném, ha bejönne velem a külön mosdómba, ott még az asztalt sem figyeli kamera – mondja, és közben készségesen izgatja férfiasságomat azzal, hogy hozzám simul.
Ahogy belünk, ő már szabadít is meg minden ruhámtól: zakó, ing, nadrág, és én...
- Őrülten kívánlak! – A fenekébe markolva szorítom még közelebb magamhoz, mire felnyög és megvonaglik picit.
- Az érzés kölcsönös! Nem is akarok tovább várni...
És mintha nem is lettek volna rajtunk ruhák, úgy tűnik el minden. A mosdónak támaszkodik, miközben én elkezdem felkészíteni, de nem hagyja, hogy sokáig élvezzem tehetetlen nyöszörgését és vonaglását, percekkel később megszólal.
- Jiri... Gyere! - Nem kérés, és ezt tudom nagyon jól, de én is ugyanennyire vágyom rá, úgyhogy kiegyenesedve simulok hozzá, majd lassan elmerülök szűk, forró testében, miközben harapdálom a tarkóját, élvezem nyögéseit.
- Szeretlek – vallom, de ő csak nyögésekkel válaszol.
- Én... ahh... is...
Zene füleimnek, és az egész csak még izgatóbb, ahogy néha összeakad a tekintetünk a tükörben, ahol végig nézhetem, hogy mennyire élvezi, mennyire kiül az arcáéra az élvezet, ahogy egyre közelebb kerül a csúcshoz.
Imádom, hogy ennyire őszinte és szenvedélyes.
Miután végeztük, ő kinyitja a mosdó kis ablakát, majd hagyja, hogy picit letakarítsam a testét, amit persze nem tudok erotikus gesztusok nélkül csinálni. De ő sem marad el mögöttem, ahogy a testén lefolydogáló spermámba mártott ujjamat az arca rlé tartom, készségesen kezdi szopogatni az ujjam, mire megint elkezdem élvezni a dolgokat.
- Még egy menet? – kérdezem.
- Otthon kettőt is – kacsint rám. Hát... igen.
___
- Mit vigyorogsz? - kérdezi Neol mikor már kint ülök vele, szintén vigyorogva.
- Semmi különös - sóhajtok fel. - Blair, hoznál nekem egy kávét? - kérdezem, mire a kis titkárnő bólogat és már megy is.
- Szexeltetek - jelenti be Neol és felém pillant.
- Ezt úgy mondod, mintha bűn lenne - sóhajtok fel.
- A keresztényeknél bűn - vigyorog rám.
- Leszarom a vallást - morgom.
- De Jasont nem - mondja. - És ez jó.
- Te is tudod, hogy mennyire szeretem - mosolygok rá. - Majdnem annyira szeretheted te is Alexet, mint én Jasont - jegyzem meg.
- Tudod.... voltak eleinte bajok. - Kiegyenesedik és rám néz. - Hetekig Jirinek vagy Duseknek hívott az ágyban. - Ahogy kimondja meglepetten pislogok rá. - Rohadtul rád volt indulva.
- De mellette maradtál.
- Muszáj volt - mondja. - Nem akarok egyedül lenni, értsd meg. És Alex a maximum, amit várhatok az élettől fél szemmel. Másrészt meg Alex is jó ember, helyes pasi és tudom, hogy ha eljutunk oda, akkor jó férj lesz. Justinnal is nagyon jól bánik. Csak tudod.... néha nehéz vele - sóhajt fel. - Amikor faggatózik.
- Miről faggatózik? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Bevetésekről, akciókról... mintha felizgatná. Eleinte jó volt, de már nem az. És nem tudom, hogy mondjam el neki - sóhajt fel gondterhelten.
- Figyelj... - csúszok közelebb. - Beszélek Jasonnel, hogy mondjon neki valamit. - Megveregetem a hátát, mire hálásan pillant rám.
- Jason sosem kérdez?
- Tudod, hogy Jason különleges férfi. Minden tekintetben. - Bólint.
- Hát, ja... néha sajnálom, hogy nem én láttam meg előbb. Helyes, szexis és nagyon jó ember. - Felvont szemöldökkel morranok fel.
- Ha így beszélsz azt fogom hinni, hogy beleszerettél a vőlegényembe - nézek rá, mire felnevet.
- Sosem tennék ilyet, tudod nagyon jól! Ti vagytok nekem a minden - fejezi be, már komolyabb arccal.
Felém fordul és tőle szokatlan érzékenységgel ölel meg. Nem nagyon láttam még ilyennek... talán ez az egész házasság-dolog borítja ki ennyire. Közben visszaér Blair, és elengedjük egymást.
- Baj van, fiúk? - kérdezi a nő aggódva.
- Csak a szokásos - mosolygok rá.
- Rendben - mondja. -. Szólok Jasonnek, és én megyek is. - Pakolni kezdi a holmijait, majd bekopog kincsemhez., és már nem is hallunk semmit.
Ahogy kijön pár perc múlva, már veszi is a kabátját, de Jason irodájának az ajtaján nyitva hagyja. Felállva pillantunk be.
- Gyertek csak - mosolyog kincsem. - Blair elmegy, jobb lesz így, összenyitva.
- De nem akarunk zavarni - mondom neki picit meglepve.
- Már elintéztem mára mindent. Még egy kis papírmunka, és ennyi volt. - Kérdés nélkül sétálok mellé, ő meg kérdés nélkül áll fel és hagyja, hogy leüljek a székébe, majd az ölembe huppanva nézegeti az egyik lapot, ami előtte van. Neol az ablakon bámul kifelé. Alex miatt kicsit gondterheltebb, tudom.
A nap további része nyugis, kellemes. Beszélgetünk, röhögünk, segítünk Jasonnek összerendezni az iratait, aztán hirtelen minden fordul egyet.
A portás feltelefonál, hogy egy nagyon feldúlt, fiatal férfi igyekszik épp Jasonhöz. Persze mi azonnal pattanunk is Neollal, hogy várjuk a csókát, akárki is legyen az.
- Volt szerető? - kérdezi Neol Jasontől.
- Tényleg nem tudom - rázza meg a fejét kincsem, majd felsóhajt. - Fogalmam sincs, ki a fene lehet ez - mondja elgondolkodva. Ahopgy befejezi a mondatot, az iroda ajtaja kivágódik, és egy tényleg fiatal, helyes srác sétál be rajta, eléggé feldúlva.
- Chris...? - nyögi kincsem elhűlve.
- Igaz ez?! Tényleg eljegyeztek?! - üvölti a fiú, mire közelebb lépek és beállok közé és Jason közé. - Ki a fasz ez az izomagyú állat?!
Bennem inkább az a kérdés kering, hogy ki ez a kis semmi, és mit akar Jasontól...?
|
| makeme_real | 2012. 01. 16. 23:44:34 | #18578 |
 Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
- Nos, fiatalok, mi megyünk – áll fel anya, miután már a desszertet is kivégeztük.
- Mi is – csatlakozik Ivan, és már ellenkeznék, de Jiri gyorsabb.
- De táta... – kezdi, de Ivan leinti.
- Maradj csak vőlegény, Oliveréknél alszunk – kacsint rá.
Egy kisebb hadseregnek elég ételt és italt csomagolok össze nekik, és csak így indítjuk útnak őket.
Mi, fiatalok maradunk, és betelepszünk a nappaliba.
- Skacok, lelkiismeret furdalásom lesz, ha behozok egy nőt a családba – sóhajt fel Peter.
- Pedig kellene egy normális unoka – mondja Alex.
- Hát... – szólalok meg.
- Tervezitek? – mosolyog Neol.
- Nem tiltják a törvények – feleli Jiri. – És már volt szó egy piciről... csak aztán jött az én ökör nagyfiam és majdnem elrontott mindent – sóhajt fel, mire közelebb simulok hozzá, és megszorítom a karját.
- Tudjátok... – mondja Neol. – Talán Diod nem szeretné, hogy erről beszéljek, de fogok. – Jirire néz, és elmosolyodik. – Volt egy bevetés. Nyolc éve talán... amikor el kellett utaznunk kettőnknek egy tudós csoport fejét likvidálni a Déli-sarkon. Jirivel ketten mentünk, és tisztán emlékszem, rohadt helyzet volt – sóhajt.
- Sírtunk mindketten – jegyzi meg Jiri, Neol pedig bólint.
- Teljesítettünk mindent és nem jöttek értünk. Amikor már mindketten feladtuk, elkezdtük tervezni azt, ami nem jutott nekünk. Akkor vallottuk be azt hiszem, hogy mindketten melegek vagyunk – mosolyodnak el mindketten. – Aztán Jiri azt mondta, hogy egyszer szeretné, ha egy helyes, fiatal fiú lenne mellette, aki okos, szép és megértő. Aztán mindketten tovább bőgtünk, mert tudtuk, hogy nem jöhet el.
Nagyot nyelek, hogy ne sírjam el magam, és úgy tűnik, Alex is így van ezzel. Ez nekünk szólt.
- Szeretném ha mindenki tudná, hogy idővel Alex is így végzi, ahogy Jason – mosolyodik el Neol.
- Nem értem, hogy tud ez így működni? – kérdezi Peter.
- Mi értékeljük amink van, hiszen rengeteg alkalommal voltunk a halál torkában. Most, hogy ennyink van: két ilyen csodás férfi és két ilyen szép élet, nem fogjuk elengedni őket – mosolyog rá Jiri.
- De Jiri... neked volt hetero kapcsolatod is, nem? – kérdezi Peter, miközben épp Jirihez bújok.
- Volt, és hányingerem volt, ha a nőhöz kellett érnem. Az egy hazug, gonosz dolog.
- Olyan rossz belegondolni – suttogom Jiri vállára hajtva a fejem.
- Már csak a jelen számít, kicsim – súgja vissza, aztán koccintunk, egymásra.
- Akkor, mit igyunk? – kérdezi Alex. – Már csak mi vagyunk.
- Le akarsz részegedni, macsek? – kérdezi Neol.
- Úgyis itt alszunk ma – von vállat, mire bólintok.
- Akkor... legyen vodka! Rég vodkáztam – mondja Peter.
- Remélem mindenki dolgozik holnap – vigyorog Jiri Alexre.
- Én tuti... – mondja Alex.
- Szintén – nyilatkozik Peter.
- Mi is – nevet fel Neol. - Nem gáz, majd lesz valami.
***
A nappaliban fekszek, de én valami határozottan puhán. Ez az egy óra semmire nem volt elég, de dolgozni kell.
- Édes... – suttogom a személyes párnám fülébe.
- Nem akarok menni – jelenti ki.
- Kellene – ellenkezek, és megpróbálok feltápászkodni az öléből, de lefogja a derekam. - Na... – nyüsszenek fel.
- Merevedésem van, és pont rajta akrobatikázol – közli még mindig lehunyt szemekkel.
- Én meg hetero vagyok és az öcsémről van szó – nyög fel Peter.
- Én meleg vagyok, pasim is van és merevedésem is – ásít Neol. - Akkor ki főz kávét?
- A hetero – vágja rá Alex, mire mindannyian helyeselni kezdünk.
Peter beletörődik a sorsába, és feltápászkodva a konyhába támolyog, magára hagyva a párosokat. Megkapom a reggeli csókomat és ölelésemet, eleget tehetek a reggeli bújásomnak, és ez így tökéletes.
- Jó reggelt, kincsem – mosolyog rám Jiri édesen.
- Szeretlek – ölelem magamhoz.
- Én is nagyon szeretlek – feleli magához szorítva.
Peter megérkezik a kávékkal, mire a félreértelmezhetetlen nyöszörgés is abbamarad Alexék irányából. De nekem már elültették a bogarat a fülemben. Még mindig Jiri ölébe maradok, mikor felülünk, átkarolom a nyakát, és a füléhez hajolok.
- Én is szeretnék még nyöszörögni a merevedéseden – dorombolom.
Leplezetlenül felnyög, és a fenekembe markol, érzem, hogy merevedése is megrándult alattam.
- Ejnye, a kis pornósztárok – vigyorog Neol.
- Te csak ne beszélj – vigyorog vissza Jiri. Visszafordul hozzám, és úgy nyal végig a nyakamon, hogy a kávézós társaság ne lássa. – Ezt majd még megbeszéljük, cica...
***
- Oké, ki vezet? – nyög fel az autót méregetve Neol, mikor már úgy-ahogy fitten sorakozunk a ház előtt.
- Vállalom, hogy beviszem Alexet a munkahelyére – sóhajt fel Peter. – De titeket már nem, az a kerülő már meghaladná a képességeimet.
- Majd én vezetek – ásítok egy jókorát.
- Isten ments, én be nem ülök a kocsiba! – cukkol Neol.
- Akkor gyalogolsz – vonok vállat, és elindulok a kocsim felé.
Jiri vigyorogva követ, és mikor már mindketten bekötöttük magunkat, nyílik az Audi hátsó ülésének ajtaja is.
- Ha kinyírsz...
- Ne feledd, hogy az első ülésen itt ül a vőlegényem. Ha a te életed nem is aggaszt, az övére vigyázok – mosolygok rá a visszapillantó tükörben.
Jiri felnevet, Neol pedig kinyújtja rám a nyelvét, de persze ő is vigyorog.
Blair cöcögve, leplezetlen vigyorral néz végig rajtunk.
- Ejnye, mik ezek a ronda karikák? Kávét, aszpirint? – kérdezi.
- Egy tartállyal és egy vödörrel – nyögi Neol, és lezuhan az egyik székbe, ami a várakozó ügyfeleknek van fenntartva.
- A biztonsági őrök frissen, fitten, egyenes háttal és délcegen állnak a munkaidejük teljes nyolc órájának minden percében – vigyorgok rájuk, hiszen ez Jirinek is szólt.
Az én drága vőlegényem válaszul csak a fenekemre csap, amikor elindulok az irodám felé, Neol meg egyszerűen nyöszörög. Kacéran pillantok hátra Jirire, és rákacsintok, majd direkt a fenekemet illegetve vonulok be az irodába.
A nap folyamán nincs sok dolgom. El kell intéznem pár telefont, és bejön két ügyfél is konzultációra, de ennyi. A nap nagy részében csak pihenek, vagy aktákat rendezgetek.
Valamikor kora délután fogy el a türelmem.
Felállok a székemből, az irodám ajtajához sasszézok, és kinyitom.
- Mr. Frantisec – szólalok meg, elnyújtva a nevét. – Volna olyan kedves, hogy befárad az irodámba?
Neol úgy vigyorog, hogy ha nem lenne füle, a szája körbeérné a fejét. De Jiri tekintetének sötét csillogásából arra következtetek, hogy nem csak Neol számára egyértelműek a szándékaim.
Ahogy belép az irodámba, jóformán már át is veszi az irányítást. Belülről présel az ajtónak, és miközben égető közelségbe hajol az arcomhoz, lenyúl a testem mellett, és kattan a zár.
- Miben segíthetek, Mr. Williams? – dorombolja.
A hajába túrok, és vadul megcsókolom, aztán szuszogva engedem el.
- Szeretném, ha bejönne velem a külön mosdómba, ott még az asztalt sem figyeli kamera – dörgölőzöm ágyékommal az övéhez.
Lehunyt szemekkel felmordul, aztán már megyünk is. Alig érünk be az ajtón, már gombolom és veszem is le róla a zakót, az inget, aztán a nadrágot is, miközben ő is hasonlóan cselekszik az enyémekkel.
- Őrülten kívánlak – szólal meg elmélyült, rekedtes hangon, miközben a fenekembe markolva az ágyékához szorít.
- Az érzés kölcsönös – nyögök fel. Újra a hajába túrok, újra megcsókolom. – Nem is akarok tovább várni...
Az alsónadrágok egy szempillantás alatt tűnnek el rólunk. Jiri a mosdópulthoz állít, és ahogy leguggol mögém, már állok is terpeszbe, és kitolom neki a fenekem. Felnyögök, ahogy nyelve a bejáratomhoz ér, és a nyöszörgést abba sem tudom hagyni, amíg a befogadására készít fel.
- Jiri... – zihálom pár perc múlva. – Gyere!
Érzem, hogy felemelkedik, aztán azt is, ahogy teste hője a hátamhoz és a fenekemhez simul. A pult márványfelületébe karmolok, ahogy megérzem férfiasságát a megfelelő helyen, és hátravetett fejjel nyögök fel, ahogy elmerül bennem.
- Szeretlek – sóhajtja a fülembe.
- Én... ahh... is... – nyöszörgöm, ahogy mozogni kezd.
Már megint észveszejtő alkalmon esünk túl. Hihetetlen izgató pillanat, amikor a tekintetünk a tükörben találkozik... Ahogy az ujjaink összefonódtak a márványlapon, ahogy a combomra vagy a csípőmre szorított... A nyögései, az érintései, minden mozdulata...
Maga a mennyország.
Kinyitom egy kicsit a mosdó helyiség ablakát, hogy megfelelő hőmérsékletre tudjunk hűlni, és aztán rendesen felöltözni. Jiri éppen arra készül, hogy segít megtisztogatni, de mintha kitalálná a gondolatomat, finoman felsimítva a combomon mártja ujját a spermájába, aztán a számhoz tartja. Végig a szemébe nézve kapom be az ujját, és alaposan leszopogatom róla... mintha nem is az ujja lenne a számban. Vadul csókol meg, de aztán vesz egy nedves papír törlőkendőt, és finoman letörölgeti vele a combomat, és a bejáratomat is – ami még mindig érzékeny minden érintésre, így felnyögök.
- Még egy menet? – csókol a combomra vigyorogva.
- Otthon kettőt is – kacsintok rá.
Még egy kis lassú, szexuális töltettől mentes csókolózás, aztán muszáj felöltöznünk, és visszatérnünk a munkához a maradék egy-két órára. Megigazítjuk egymás kinézetét, aztán még az irodám ajtajában is lopok néhány csókot, mielőtt elengedném.
Odakint Neol és Blair is mindentudóan vigyorognak, de nem zavar. Elég, hogy a vőlegényem és én elégedettek – és kielégítettek is... –, így nyugodtan csüccsenek vissza a székembe. Az órára pillantok, és elmosolyodom. Még két óra, és mehetünk is haza... Furcsa, nem szoktam kívánós lenni, de most határozottan szeretkezhetnékem van...
Ez a tökéletes pasi még a hormonjaimat is felborítja. Imádom.
|
| Rauko | 2012. 01. 16. 20:48:54 | #18572 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
Mikor végre túl vagyunk a bemutatkozásokon és mindenki a nappaliban gyülekezik, Neolt persze lelőni sem lehet. Kiszaladgál, mint valami kezdő, utcai zsaru, és próbálja leplezni, hogy pezsgőt bont és poharakat készít. Igazából... jól esik. Nagyon közel áll hozzám, mintha a testvérem lenne. És az, hogy örül a házasságunknak, mindennél többet jelent nekem.
- Anna, Ivan, anya, apa, Peter, Alex és Noel... Szeretnénk bejelenteni valamit – szólal fel kincsem, mikor már mindenkit átterelgettünk az étkezőbe.
- Tegnap este megkértem Jason kezét.
- És én igent mondtam. Összeházasodunk.
Marie és matka már rohannak is, szinte átrepülnek a tömegen, és elkapnak minket. Kimondhatatlanul jól esik ez a szintű szeretet. Bár valamiért, mélyen belül úgy tekintek erre az egészre, mint kárpótlásra a tizenhat, elvesztegetett, kínszenvedéses évért.
Persze a két anyukának hosszú idő,, mire együtt kettőnket, majd egyenként Jasont is és engem is agyonölelget, agyonpuszilgat és perceken keresztül gratulál. Mi lesz itt majd az esküvőn... igaz, csak polgári lesz, de akkor is! Az biztos, hogy gyönyörű lesz!
- Nem is tudom, mit mondhatnék - lép elém Marie.
- Nem kell mondani semmit - mosolygok rá. - Nekem elég, hogy ilyen kincset adtatok nekem, mint amilyen ő - mondom, és egyszerre nézünk Jason felé.
- Csodálatos, ugye? - fordul felém.
- Nem ismerem nála különb lényt ezen a földön - vallom be.
- Pont egymáshoz valóak vagytok - néz vissza rám Marie. - Ugyanolyan jó vagy, mint ő - ölel meg.
Aztán matka és táta következik. Mindketten tudják, hogy mekkora dolog ez... és mi tudjuk, hogy nekik mekkora dolog. Tizenhat év után visszakaptak engem, és kaptak azonnal egy másik fiút, aki... hát, szavakkal kifejezhetetlen. Hihetetlen, hogy létezik olyan szintű szerelem, amit most ez iránt a fiatal fiú iránt érzek, aki itt ölelkezik és mókázik mellettem.
- Ezt azért nem sejtettem - lép aztán elém Oliver.
- Pontosan? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel. - Talán arra célzol, hogy amikor ostorral vertél, nem hitted, hogy egyszer nekem fogsz gratulálni, amiért elveszem a fiadat? - kérdezek rá.
- Jól van már - morogja. - Téma lezárva, és senkinek egy szót se - villan rám a tekintete.
- Neol még vár egy bocsánatkérést - ölelem át mosolyogva, de erre már nem szól semmit.
Utánuk következik Peter és Alex. Petter persze ezt is elpoénkodja, de nagyon szeretem nézni őket, amikor heccelik egymást. Jason édes a pírral az arcán, Peter pedig pont a jó vicceket tudja beszúrni a beszélgetésbe, pont a legjobb pillanatokkor.
- Mi van, királylány, menyasszony lettél? – emeli fel Peter öccsét nevetve.
- Tegyél le, te hülye – nevet vele Jason.
- Vigyázz, Peter, Jasont már csak Jirinek van joga emelgetni, valahova a fa... – kezdene bele az obszcén vicceibe Neol, mire persze Alex kapcsol, és befogja párja lepcses száját.
- Gratulálok, haver! – nyújtja a kezét Peter, mikor mellém lép. – Aztán vigyázni az öcsémre.
- Az életemnél is jobban – vágom rá egy pillanat gondolkodás nélkül. Próbálok közben nem gondolni arra, amikor erre szükség lett volna... soha többé nem akarom érezni azt a rettegést, hogy meghalhat, hogy baja eshet.
- Ha egy haja szála is meggörbül, csomót kötök a farkadra – fenyeget ál-komolysággal.
- Peter! – állítja le Peter Jason, és utána Alex lép hozzám.
- Jól vagy? - kérdezem tőle. Érti, hogy mire gondolok.
- Jobban, mint valaha hittem - néz a szemembe.
- Akkor nem fognak jönni a klisék, miszerint ha ráunnék... - kezdek bele, mire megölel, és már csak a fülembe suttog.
- Ha megcsalod a testvéremet, dögöljek meg, felvágom a farkad, kifordítom és puncit csinálok belőle - suttogja, és az ő esetében tudom, hogy nem viccel.
- Visszafelé is él - mondom. - Ha megcsalod Neolt...
- Akkor megölhetsz - kacsint rám, és ellép mellettem. Pont ebben a pillanatban az említett belemarkol életem értelmének a fenekébe, mire morogni is kezdek. Igaz, még nincs ott a nevem... de ami késik...!
- Gyerünk, kérjük azt a csókot! – kurjantja Oliver, mikor már vége a gratulációknak, és Jason derekát ölelem.
megtesszük, amit kérnek. Megsimogatom életem arcát, majd lehajolok, és végig a szemébe nézve, lassan összeérintem ajkainkat, majd lehunyom a szemeimet, ahogy tette ő is. Most nincs benne semmi szenvedély, csak a színtiszta szerelem. Mert... ez az egész tiszta. Semmi sem szakíthatott el tőle, és soha nem is fog.
- Szeretlek – suttogja.
- Én is szeretlek – felelem.
Aztán a koccintás. Érdekes momentum, mikor a pezsgővel együtt valami szilárd is a fogamhoz ütődik. Próbálom a legilledelmesebben kivenni a számból, mire angyalom elkapja, és rám vigyorogva, picit elpirulva megrántja a vállát.
- Loptam az ötletet.
Miközben az ujjamra húzza a gyűrűt, eddig soha nem érzett öröm járja át a testem, majdnem kicsordulnak a könnyeim, és közben körülöttünk mindenki tapsol.
imádom ezt az egész helyzetet.
____
- Nos, fiatalok, mi megyünk - áll fel Marie.
- Mi is - mondja táta.
- De táta... - állok fel, de leint.
- Maradj csak vőlegény, Oliveréknél alszunk - kacsint rám táta, és már készülnek is.
Indul a sürgés-forgás: Jason mindenből csomagol, miközben mi kikísérjük őket az előkébe a többiekkel. Aztán megjelenik angyalom, egész hadseregnyi étellel és itallal és még meg is nyugtat mindenkit: bőven berúgunk még mi, fiatalok is a maradékból és még egyszer jól is lakunk majd.
Amikor már csak fiatalok maradunk, Peter gondterhelten sóhajt fel.
- Skacok, lelkiismeret furdalásom lesz, ha behozok egy nőt a családba - jegyzi meg.
- Pedig kellene egy normális unoka - mondja Alex.
- Hát... - szólal fel Jason.
- Tervezitek? - kérdezi Neol mosolyogva.
- Nem tiltják a törvények - szólalok meg. - És már volt szó egy piciről... csak aztán jött az én ökör nagyfiam és majdnem elrontott mindent - sóhajtok fel, mire Jason megszorítja a karomat.
- Tudjátok... - szólal fel Neol. - Talán Diod nem szeretné, hogy erről beszéljek, de fogok. - Rám néz és elmosolyodik. - Volt egy bevetés. Nyolc éve talán... amikor el kellett utaznunk kettőnknek egy tudós csoport fejét likvidálni a Déli-sarkon. Jirivel ketten mentünk, és tisztán emlékszem, rohadt helyzet volt - sóhajt fel, és lassan nekem is beugrik az az egy alkalom.
- Sírtunk mindketten - mondom, mire bólint.
- Teljesítettünk mindent és nem jöttek értünk. Amikor már mindketten feladtuk, elkezdtük tervezni azt, ami nem jutott nekünk. Akkor vallottuk be azt hiszem, hogy mindketten melegek vagyunk - mosolyodik el, és én is. Szép emlékek. - Aztán Jiri azt mondta, hogy egyszer szeretné, ha egy helyes, fiatal fiú lenne mellette, aki okos, szép és megértő. Aztán mindketten tovább bőgtünk, mert tudtuk, hogy nem jöhet el.
Alex és Jason tudják, hogy nekik szól ze az egész, és mindkettőjük szemében könnycseppek csillannak meg.
- Szeretném ha mindenki tudná, hogy idővel Alex is így végzi, ahogy Jason - mosolyodik el Neol.
- Nem értem, hogy tud ez így működni? - kérdezi Peter.
- Mi értékeljük amink van, hiszen rengeteg alkalommal voltunk a halál torkában. Most, hogy ennyink van: két ilyen csodás férfi és két ilyen szép élet, nem fogjuk elengedni őket - mosolygok Peterre.
- De Jiri... neked volt hetero kapcsolatod is, nem? - kérdezi Peter, miközben Jason elérzékenyülve az előző történeten, még jobban hozzám bújik.
- Volt, és hányingerem volt, ha a nőhöz kellett érnem. Az egy hazug, gonosz dolog - mondom, mire Peter elgondolkodik, és én közben kincsemhez fordulok.
- Olyan rossz belegondolni - suttogja a vállamra hajtva a fejét.
- Már csak a jelen számít, kicsim - suttogom vissza, és felemelem a poharam. Ő is így tesz, majd koccintunk, és egymás szemébe nézve isszuk ki az utolsó korty pezsgőt is.
- Akkor, mit igyunk? - kérdezi Alex. - Már csak mi vagyunk.
- Le akarsz részegedni, macsek, - kérdezi Neol.
- Úgyis itt alszunk ma - rántja meg a vállát, mire Jason bólint.
- Akkor... legyen vodka! Rég vodkáztam - mondja Peter.
- Remélem mindenki dolgozik holnap - vigyorgok Alexre.
- Én tuti... - mondja.
- Szintén. - Peter is... remek.
- Mi is - nevet fel Neol. - Nem gáz, majd lesz valami - mondja.
___
És tényleg remekül sikerült az éjszaka. Bár tény: minden elfogyott és le sem feküdtünk aludni, csak egy órára bóbiskoltunk el a nappali padlóján fetrengve, kifejezetten jó volt.
- Édes... - suttogja a fülembe az olyan nagyon imádott hang.
- Nem akarok menni - jelentem ki.
- Kellene - mondja, és mocorogni kezd az ölemben, de le is állítom. - Na... - nyüsszen fel.
- Merevedésem van, és pont rajta akrobatikázol - mondom.
- Én meg hetero vagyok és az öcsémről van szó - nyög fel Peter.
- Én meleg vagyok, pasim is van és merevedésem is - ásít Neol. - Akkor ki főz kávét?
- A hetero - teszi hozzá Alex, mire mindannyian egyetértően bólogatunk, Peter pedig enged a nép akaratának és kimegy a konyhába. Annyi idő pedig elég, hogy jó-reggelt csókot váltsunk. Édeset, álmosat... de Jasonnel, így ez nekem elég. Akármilyen, amíg ő az, nekem minden mindegy.
- Jó reggelt, kincsem - mosolygok rá, mire álmosan, de viszonozza.
- Szeretlek - ölel át.
- Én is nagyon szeretlek - vallom meg neki, és mivel közben visszatér a hetero, így mi is abbahagyjuk, és Alexék is kontrollálják magukat. Bár ott több lehetett, hiszen Alex már lovagló ülésben nyöszörgött Neolon. Mindegy... belegondolni sem akarok!
|
| makeme_real | 2012. 01. 16. 17:53:11 | #18567 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Elfordítja a fejét és a plafonra mered, én pedig csendben, türelmesen várok, hogy gondolkozhasson. Addig gyönyörködöm benne...
- Nem jön – jelenti ki végül, újra felém fordulva.
- De igazán... – kezdenék ellenkezni, de nem hagyja.
- Egyszerűen csak nem érzem, hogy jelenleg megérdemelné – mosolyog rám.
- De a fiad – nézek a szemébe.
- Aki nem keresett tizenhat évig és majdnem elhagytál érte – komorodik el. – De hagyjuk is. Nem jön, és kész – kacsint rám.
- Rendben, ahogy érzed – sóhajtok fel, bár tagadhatatlan, hogy kicsit megkönnyebbültem.
Így biztosan nem lesz galiba.
- Majd helyrezökken a kapcsolatotok – válaszolja meg kimondatlan aggodalmamat.
Teljes testével felém fordul, és átölel, én pedig elégedetten simulok a karjai közé.
- Nem tudom... – simítok végig az oldalán. – Túl fontos vagy ahhoz, hogy azt mondjam, hogy nem akarom őt az életünkbe. De azt nehezebben élném túl, ha elveszítenélek...
- Majd kialakul – jelenti ki.
Halálra rémülök és össze is rezzenek, amikor a telefont hirtelen megcsörren mögöttem. Jiri morogva nyúl érte.
- Igen? – szól bele, a válasz mintha anya hangján jönne. – Mivel mi a helyzet? – vonja föl a szemöldökét. Majdnem felkacagok... Hát persze! Anya is ezt sejthette... – Rendben, rendben – sóhajt fel. – Holnap vacsora nálunk – néz rám, mire bólintok. – Kilencre. – Újra bólintok.
Mosolyogva nézem az arcát, mikor leteszi... olyan tökéletes minden egyes porcikája!
- Felhívom matkáékat – sóhajt újra. – Még csak kilenc.
- Rendben, addig hozok valamit inni – bólintok, és felállok.
Nem mintha messzire jutnék... még alig indulok el, izgató mordulást hallok, és Jiri már kapja is el a derekam, hogy aztán olyan csókban részesítsen, hogy... Úristen, esküszöm egy ilyen csókkal képes lenne a végletekig felizgatni.
- Őrülten szexis vagy – morogja az ajkaimra, amire persze újfent bizseregni kezdek.
- Akkor engedj el, mielőtt rád mászok megint – szuszogom egyenesen a szemeibe nézve.
Még egy csókot lop, csak azután enged el, és míg ő újra a telefonért nyúl, én meztelenül slisszolok ki a konyhából. A redőnyt már úgyis lehúztuk, nem lát senki, Jiri előtt pedig nem zavartatom magam... sőt. Töltök egy-egy pohár hideg üdítőt, és azokkal térek vissza a hálószobába. Jiri addigra már le is teszi a telefont, így én következek, kiveszek magunknak egy-egy nap szabadságot.
Utána már csak annyi a dolgom, hogy Jiri ölébe telepszem, és élvezem a közelségét és az érintéseit. Senki nem mondta, hogy ma már nem tartok igényt rá...
***
Másnap délelőtt Neol beugrik hozzánk. Legalábbis a konyhaablakból látom, de Jiri nyit ajtót. Aztán mikor meghallom Jiri megrökönyödött nyögését, kíváncsian sétálok én is az előszobába... Neol kezében pedig ott csillog a gyűrűm párja.
- Így igazi... ha mindketten húztok gyárát – kacsint rám Neol.
- És... mármint...
- A tortát is én hozom, már készül – feleli a kimondatlan kérdésre. - Ti csináljatok valami... nem is tudom.
- Olaszra gondoltam – mondom.
- Lasagne – csillannak fel Neol szemei. – Király lesz – vigyorog.
- Egyébként... tényleg ő lesz a tanúd? – fordulok Jirihez.
- Ez magától értetődő volt, ő segített mindent előkészíteni – feleli, és persze jogosan.
- Na, én lépek tubicáim, mert a vadmacskám szagot fog és utánam jön – röhög Neol, aztán lelép.
- Szerinted tényleg szereti Alexet? – pillantok Jirire kicsit aggódva.
Legyen akármekkora és Alex is csinálhatott akármit, mogyorótörés lesz a jutalma, ha átveri.
- Neol nem menne bele egy kapcsolatba csak úgy. Tisztában van a hiányosságaival, és tudja, hogy Alex a maximum, amit megkaphat. Nem fogja elengedni – nyugtat meg Jiri. – Na, menjünk vásárolni.
***
Este nyolc körül a lasagne már a sütőben illatozva készül, amikor hangos kiabálást hallunk meg.
- Itt a torta! – hallatszik Neol hangja.
Nos... vagy nem felejtette el, amit a CIA tanított neki, vagy lenyúlta Alextől a kulcsot a házamhoz – mert persze a család minden tagjának van mindenkihez. Kimegyünk Jirivel, és megcsodáljuk a tortát. Nagyon szép és, isteninek is néz ki. Ráadásul édes marcipán párocska is van a tetején... tökéletes.
Jiri hamarosan elindul a szüleiért, Neol pedig haza Alexért és hogy bezárja Justint. Én addig a kajáról és a terítésről gondoskodok. Jiri már segített lehozni a padlásról az asztal bővítő elemeit, aztán betenni is őket – miután vagy negyed órán keresztül röhögve figyelte a szenvedésemet. Aztán persze meg is kapta a magáét. Ott helyben, még támaszkodó sem volt a közelében, alig tudott megállni a lábán... hehe. De nekem legalább már nem üres a gyomrom... khm.
Mikor már a lasagne is csak azért van a sütőben, hogy melegen tartsa, hallom, hogy nyílik az ajtó.
- Itthon vagyunk! – kiált Jiri.
Mosolyogva törölgetem meg a kezem, és még látom az alakból, hogy anyáék és Alexék is megérkeznek. Kisietek az előszobába, ahol Jiri éppen Anna és Ivan kabátját akasztja fel a fogasra.
- Anna, Ivan – mosolygok rájuk.
Kellemes melegség tölti el a szívemet, ahogy ők is kedvesen, szeretetteljesen mosolyognak vissza rám, aztán megölelnek és megpuszilnak. Jól esik, hogy kedvelnek, és méltónak találnak a fiukhoz.
- Milyen csinos vagy – dicsér Anna mosolyogva.
- Köszönöm – hálálkodok elpirulva.
Jiri is mellém lép, és a derekamat átölelve halántékon csókol, majd a fülemhez hajol.
- Tényleg istenien nézel ki – suttogja, mire még jobban elpirulva mosolygok föl rá.
Pedig csak egy fekete nadrágot és egy fekete szaténinget vettem föl... És még így sem vagyok fogható Jiri sötétszínű farmeréhez, és csinos ingéhez, amit indulás előtt vett föl (és én közben aggódva-kuncogva csókoltam végig a hátán a tegnap este után maradt pirosas csíkokat).
Beljebb invitálom Annáékat, és egy-egy frissítővel leültetem őket a kanapéra, aztán anyáék is megérkeznek. Lelkes üdvözlés, anya cinkosul rám kacsint, és miután felakasztottam mindenki kabátját, bemegyünk a nappaliba.
Következik a bemutatások és bemutatkozások sora. Először a szülők, aztán Alex és Peter, végül Neol is. Örömmel látom, hogy első nekifutásra mindenki szimpatizál mindenkivel, nem szeretnék ellentéteket. De persze azt is kiszúrom, mikor Anna finoman leplezett kérdéssel az arcán pillant Jirire, aki erre alig láthatóan megrázza a fejét. Gondolom Justin miatt.
Neol már pörög, megy a konyhába, veszi a poharakat, bontja a pezsgőt... Mindezt persze halkan, és hülye indokkal kimentve magát, de mi tudjuk, mit művel. Aranyos, hogy ennyire be van zsongva, bár nem csoda... hiszen testvéreként tekint Jirire.
Amikor mindenkit átinvitálunk az étkezőbe, már gyanakvó tekintettel figyelik a pezsgőspoharakat, de csak anya vigyorodik el egyértelműen szélesen, viszont Anna szemében is látok valami felcsillanást – ő is sejthette. Neol a kezembe nyom valamit, én meg a helyére teszem.
- Anna, Ivan, anya, apa, Peter, Alex és Noel... – kezdek bele. Jiri mellém lép és átöleli a derekamat. – Szeretnénk bejelenteni valamit – mosolygok rájuk.
- Tegnap este megkértem Jason kezét – folytatja Jiri, szorosabbra fogva az ölelését.
- És én igent mondtam – mosolygok föl a szerelmemre boldogan. A szemembe nézve viszonozza a mosolyt, aztán visszafordulunk a többiek felé, ahol a két anyuka már könnyezik. – Összeházasodunk.
Anna és anya végszóra zokognak fel, és anyatigrisek módjára, szinte egyszerre törnek utat maguknak a férfiak között, meg sem állva felénk. Teljesen össze van hangolódva a reakciójuk, ketten egyszerre ölelnek át kettőnket.
- Istenem, drágáim! – sírja anya. – Annyira tudtam, annyira tudtam...! Annyira örülök nektek!
- Hihetetlen, hogy egyik napról a másikra ilyen boldoggá válhatott az életem – szipogja Anna aranyosan. – Nem is egy, hanem máris két fiam lett...!
Nem bírom... nem férfias, de én is megkönnyezem a dolgot. Ezután a személyenkénti fullasztó öleléseinket és puszijainkat is megkapjuk a saját anyukánktól, mielőtt bekövetkezne a helycserés támadás.
- Köszönöm, Jason – szorít magához Anna. – Köszönöm, hogy te vagy a fiam szerelme! Nálad jobbat keresve sem találhatott volna. Egyszerűen leírhatatlanul örülök ennek, és már alig várom az esküvőt! – puszil meg legalább négyszer mindkét oldalról.
- Én vagyok hálás neked, hogy ilyen csodálatos fiad van, Anna – simogatom meg az arcát mosolyogva.
Kapok még egy szoros ölelést, csak ezután enged el, és ahogy oldalra pillantok, anya is Jirit szorongatja még, úgyhogy azt hiszem, neki is hasonló gratulációban volt része. Miután az anyukák szipogva-mosolyogva helyet adnak a többieknek is, az apukák következnek.
- Fiam... – sóhajt fel apa elém lépve. A fejét rázza, de boldogan mosolyog. – Ezt a választást soha nem néztem volna ki belőled – vigyorodik el.
- Apa! – csapok a mellkasára nevetve.
Ő is felnevet, aztán egyetlen mozdulattal a mellkasához von, és szorosan magához ölel, fejét az enyémre hajtja. Még soha nem ölelt így.
- Gratulálok – mormogja a hajamba.
- Ha elsírod magad, szégyent hozol a családra – vigyorgok a mellkasába, mire halkan felkuncog. – Ó, és... legyél kedves vele, oké?
- Miket gondolsz te rólam? – borzol bele a hajamba.
- Csak ismerlek – mosolygok rá.
Megnyugtat, hogy semmilyen hátsószándéka nincs, így megnyugodva engedem útjára Jiri felé. Ivan szelíd mosollyal lép oda hozzám, először csak a kezét nyújtja felém, aztán inkább annál fogva magához húz, és a mellkasához szorít.
- Gratulálok nektek, Jason! – dörmögi, kissé mintha elérzékenyült volna. – A fiam helye pontosan melletted van.
- Köszönöm, Ivan – suttogom boldogan. – Köszönöm, hogy elfogadtatok.
- Butaság lett volna máshogyan tenni – mosolyog rám. – És egyébként is, akit a fiunk szeret, azt mi is szeretjük.
Boldogan mosolygok vissza rá, ő pedig megszorítja a vállam, aztán ismét átadja a helyet. A szemem sarkából látom, hogy Jiri és apa is mosolyogva válnak el némi váll- és hátlapogatás után, úgyhogy megnyugszom.
Aztán a levegőben találom magam.
- Mi van, királylány, menyasszony lettél? – nevet Peter, aki éppen volt olyan kedves, és felemelt.
- Tegyél le, te hülye – nevetek fel.
- Vigyázz, Peter, Jasont már csak Jirinek van joga emelgetni, valahova a fa... – kezdi vigyorogva Neol, de Alex szerencsére még időben befogja a száját, és persze mindenki csak nevet rajta.
Peter vigyorogva megszorongat és megpuszilgat, aztán a hajamba borzol, és Jirihez lép.
- Gratulálok, haver! – fog vele kezet. – Aztán vigyázni az öcsémre.
- Az életemnél is jobban – vágja rá Jiri mosolyogva, de persze itt nem sokan vannak tisztában ennek a valódi, szerencsére már csak egykori jelentőségével.
- Ha egy haja szála is meggörbül, csomót kötök a farkadra – közli ezt már úgy, hogy csak mi halljuk, de persze vigyorogva.
- Peter! – förmedek rá, de Jiri is csak nevet.
Ezután már csak Alex és Neol gratulációik vannak hátra. Alex visszafogottan gratulál ugyan, de vigyorogva közli, hogy most már egyáltalán nem irigykedik, aminek persze én nagyon is örülök. Neol nem rest úgy megszorongatni, hogy majd’ megfulladok, aztán persze hozza a formáját.
- Aztán formában tartani ezt a popsit – vigyorog szélesen, és meg is paskolja a fenekem, mire csak egy fenyegető, hangos morgást hallgatunk Jiri részéről. – Bocs, muszáj volt – röhög fel.
Kezdeti megszeppentségemből én is csak mosolyogni kezdek, és persze Jiri is, aki közben mellém lép, aztán birtoklón, szorosan magához ölel.
- Gyerünk, kérjük azt a csókot! – kurjantja apa.
Meglepő persze, hogy pont ő, de csak fokozza az örömömet. Jiri mosolyogva simítja tenyerét az arcomra, tekintetünk szerelmesen olvad össze, aztán egyszerre kezd lehajolni és én felpipiskedni. Félúton találkozunk, és ajkaink lágy, gyengéd csókban forrnak össze. A tapsolásra, füttyögésre és húúú-zásra kuncogva válunk el.
- Szeretlek – suttogom az ajkaira.
- Én is szeretlek – cirógatja meg az arcom.
Váltunk még egy gyors csókot, aztán következik a koccintás. Mindenki kap egy poharat, mindenki mindenkivel koccint végül Jiri is én is. Aztán kortyolunk, én pedig várok... És végül elégedetten vigyorodom el, amikor Jiri zavartan a tenyerébe ejt valamit a szájából.
Aztán lassan elvigyorodik, és rám néz, én pedig ártatlanul megvonom a vállam.
- Loptam az ötletet – mosolygok rá felhúzva a vállaimat.
Leteszem a poharamat, odalépek hozzá, és kiveszem a gyűrűm párját a tenyeréből, aztán ujjaim közé fogom a bal kézfejét, és felhúzom a gyűrűt az ujjára. Újabb mosolyogó tapsvihart kapunk, Jiri pedig boldogan ölel át, felemelve a földről. Kuncogva ölelem át a nyakát, és az arcomat is odarejtem illatos bőréhez.
Soha nem voltam még ilyen boldog...
|
| Rauko | 2012. 01. 16. 11:08:28 | #18562 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
Nevetve zokog fel, majd a nyakamba veti magát.
- Én lennék a világ legeslegboldogabb embere!
- Akkor hozzám jössz? – kérdezem suttogva és hatalmas kő esik le a szívemről. Azt hiszem, nem számíthattam volna jobban el magam annál, mintha nemet mondott volna. És... rosszul is éreztem volna magam azt hiszem.
Bár tény, hogy végigpörgettem az agyamban ezt is, miközben ültem a tetoválószalonban.
Előttem volt a kép, ahogy kinevet és közli, hogy : dehogy.... hogy gondolhattam.
De szerencsére nem így történt. Helyette könnyes szemekkel, rekedt, sírós hanggal mond igent, csókolva, ölelve és az ölembe ülve.
És így marad ez addig, amíg le nem szállunk. De még akkor sem szívesen engedem el.
Mindenesetre muszáj, ameddig hazaérünk, addig mindenképp.
___
Úgy viszem a hálóba, ahogy a menyasszonyokat szokták... mert ő most valami olyasmi.
és meg is hálálja, hogy ennyire szeretem. Csókol, simogat, kényesen ügyelve arra, hogy a tetoválásomhoz még csak hozzá se érjen, hiszen tudja, hogy még fáj.
De ahogy ajkaival kényeztet, az mindent feledtet. Minden aggodalmat, minden fájdalmat.... egyszerűem csak isteni. Közben próbálom neki jelezni, hogy el fogok élvezni, de nem érdekli, és végigcsinálja.
Amikor már elélveztem, ő szuszogva, ajkait nyalogatva mászik újra fölém. Nekem sem kell több, azonnal elkezdem viszonozni a kedvességet, és kényeztetem, kínzom, amíg csak tudom. Édes kín, tudom: azt akarja, hatoljak már a testébe. De nem fogok... egyelőre semmiképp.
Amikor már nagyon közel van neki a vége, egy mozdulattal lököm magam a testébe, amire persze azonnal el is élvez, nagyot sikkanva... és szégyen szemre majdnem én is követem, hiszen olyan erővel rándulnak össze az izmai... hihetetlen. Soha nem gondoltam, hogy a szex ennyire jó lehet, és ennyire nem lehet megunni, és közben tényleg.
Amikor végzünk, mindketten alig tudunk levegőt venni, annyira kifárasztottuk egymást. Ő azt hiszem, körmök nélkül is felszántotta a hátam, de nem bánom, megérte minden pillanat.
- Ez fantasztikus volt – suttogja, félig rajtam pihenve.
- Te voltál a fantasztikus – bókolok neki azonnal.
- Nagyon szeretlek... én vőlegényem!
- Én is téged, cicám! Mikor szeretnéd bejelenteni? – kérdezem.
- Hmm... Nekem igazából mindegy, felőlem akár holnap is. Elmehetnénk valami szép helyre vacsorázni, ahova meghívjuk a szüleidet és az én családomat is, és bejelenthetjük.
- Jó ötlet – mosolygok rá.
- És a szüleidet akár el is szállásolhatjuk, hogy ne kelljen sötétben hazamenniük. Azt pedig... Azt pedig te döntsd el, hogy Justint meg szeretnéd-e hívni.
Elgondolkodva fordítom el a fejem.
Végülis... a fiam. A vérem csorog az ereiben, de akkor sem keresett tizenhat éven át, amikor pedig rám talált, nem kérdezte hol voltam és miért csak most jöttem, csak nekem esett. Amikor ennek ellenére is esélyt adtam neki, majdnem tönkre tett mindent köztem, és Jason között. Bár tény: ha Jason nem megy el miatta, talán soha nem döbbenek rá, hogy mennyire fontos nekem és mennyire nem engedhetem el. Ennek ellenére Justint nem menti ez fel a tettei alól.
- Nem jön - mondom neki, visszafordulva Jason felé.
- De igazán... - kezdene bele, de leintem.
- Egyszerűen csak nem érzem, hogy jelenleg megérdemelné - mosolygok rá.
- De a fiad - néz fel rám.
- Aki nem keresett tizenhat évig és majdnem elhagytál érte - jegyzem meg kicsit elkomorodva. - De hagyjuk is - mondom. - Nem jön, és kész - kacsintok rá.
- Rendben, ahogy érzed - sóhajt fel. de hiába próbálja titkolni, mintha pici megkönnyebbülés is lett volna abban a mélyről feltörő sóhajban.
- Majd helyrezökken a kapcsolatotok - fordulok felé még jobban, és megölelem.
- Nem tudom... - simít végig az oldalamon. - Túl fontos vagy ahhoz, hogy azt mondjam, hogy nem akarom őt az életünkbe. De azt nehezebben élném túl, ha elveszítenélek....
- Majd kialakul - fejezem be helyette.
Majdnem felsikít, ahogy megcsörren mögötte a mobilunk. Morogva nyúlok érte, és veszem fel.
- Igen? - szólok bele.
- Jaj Dusek, ne legyél ennyire morgós - nevet bele Marie a telefonba. - Na, mi a helyzet? - kérdezi izgatottan.
- Mivel mi a helyzet? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Dusek! - szól rám.
- Rendben, rendben - sóhajtok bele a készülékbe. - Holnap vacsora nálunk - nézek Jasonre, aki bólint. - Kilencre. - Újabb bólintás, Marie okézza a dolgot, és így gyorsan le is tesszük.
- Felhívom matkáékat - sóhajtok fel. - Még csak kilenc.
- Rendben, addig hozok valamit inni - áll fel. Ahogy a spermám lefolyik a combjáról, morogva térdelek fel az ágyon, és kapok utána egy vad csókra.
Ebben semmi szerelmes nincs, csak muszáj... vagy ez, vagy ismét el kell merülnöm benne.
- Őrülten szexis vagy - morgom ajkaira.
- Akkor engedj el, mielőtt rád mászok megint - szuszogja mélyen a szemembe nézve, mire még egy gyors csókot lopok és elengedem, ő pedig meztelenül indul el a konyhába. Én közben tárcsázok, és a harmadik csöngés után fel is veszik. Matka kapja fel a telefont és miután leegyeztettük, hogy hova megyek értük fél kilencre, boldogan egyezett bele, hogy nálunk vacsorázzanak.
Közben Jason is visszaér és egy gyors telefon után ki is vesz magának is egy napot, és nekem is egy nap szabadságot holnapra.
Vásárolni, takarítani és készülni kell majd.
____
- Mi?! - nyögök fel.
- Mit mi? - kérdez vissza Neol és besétál mellettem a házba.
- Mit csináltál, - sziszegem.
- Én, mint jövendőbeli tanúd, megvettem Jason gyűrűjének a párját - kacsint rám. Közben megjelenő kincsem is meglepve pislog. - Így igazi... ha mindketten húztok gyárát - kacsint Jasonre.
- És... mármint...
- A tortát is én hozom, már készül - mondja. - Ti csináljatok valami... nem is tudom.
- Olaszra gondoltam - veti fel Jason.
- Lasagne - csillannak fel Neol szemei. - Király lesz - vigyorog rám.
- Egyébként... tényleg ő lesz a tanúd? - fordul felém cicám.
- Ez magától értetődő volt, ő segített mindent előkészíteni - mondom.
- Na, én lépek tubicáim, mert a vadmacskám szagot fog és utánam jön - nevet fel Neol és már megy is.
- Szerinted tényleg szereti Alexet? - kérdezi kicsit aggódva. Jason.
- Neol nem menne bele egy kapcsolatba csak úgy. Tisztában van a hiányosságaival, és tudja, hogy Alex a maximum, amit megkaphat. Nem fogja elengedni - nyugtatom meg. - Na, menjünk vásárolni.
____
- Itt a torta! - érkezik egy hangos ordítás a konyha felöl. Kimegyünk Jasonnel, és... a torta tényleg csodaszép! A tetején egy marcipán párocska, azt hiszem, ilyet szeretnék majd az esküvői tortára is! A lasagne már a sütőben... és nekem lassan indulnom kell matkáékért, Neool pedig rohan haza, hogy felszedje Alexet és bezárja Justint.
- Itthon vagyunk! - kiabálok be a lakásba. Marie-ék még nincsenek itt, de ahogy ezt végig gondolom, már hallom is, hogy beállnak a ház elé. Alexék egy kocsival, Oliverék még egyel. Matka izgatottan pislog körben a lakásban.
- Ne izgulj matka, nem lesz baj - suttogom a fülébe, mire megszorítja a nem tetovált karomat. Azt hiszem, ő is sejt valamit... ahogy Marie is sejtheti.
|
| makeme_real | 2012. 01. 14. 19:15:22 | #18527 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Finom, vágyakozó csókok, érintések, sóhajok és nyögések. Borzasztóan vágyunk egymásra, de itt nincs helyes sietségnek. Ez most nem csak a féktelen vágyról szól...
- Szeretlek – nyöszörgöm, ahogy puha ajkaival és édes csókjaival lassan bebarangolja meztelen testem.
- Én is téged – mosolyog fel rám.
Közben eléri a célját, és ahogy finom simítására engedelmesen felhúzom a térdeimet, mér érzem is a nyelvét a bejáratomnál. Megvonaglok, és egyik ujjamra harapva igyekszem visszafogni a nyögéseimet. De aztán már ezen sem tudok uralkodni, nemhogy a testem remegésén... Muszáj kiengedni a hangom, nem bírom. De ahogy válaszul Jiri ujjai a combjaimba mélyednek, arra következtetek, hogy tetszik neki.
Nem bírom sokáig.
- Kész vagyok – mondom, miután rám nézett, ahogy a karja után kaptam.
Lassan felkúszik, vissza az arcomhoz, és férfiasságát a megfelelő helyre igazítva lassan elkezd belém hatolni. Egy kicsit jobban feszít most, de nem csoda, hiszen napok óta nem voltunk együtt. És nem is érdekel, nem számít. Ahogy végre elmerül bennem, könnyek szöknek a szemembe. Ezzel megpecsételtük, hogy visszataláltunk egymáshoz. Most tényleg, igazán egyek vagyunk.
- Fáj? – kérdezi halk, aggódó hangon.
- Nem... csak hihetetlenül hiányoztál – suttogom őszintén.
Lassan, finoman kezd mozogni, én pedig felveszem a ritmust, együtt ringatózunk, ölelve és csókolva egymást, szerelmesen, szenvedélyesen...
Amikor már csak fáradtan összebújunk, ki tudja, mennyi idő múlva, Jiri forró, még izzadt testéhez simulok, és azt hiszem, másodperceken belül már alszom is.
***
- Kicsim... – hallok egy édes suttogást, de nem érdekel. Alvás van. Reflexből ölelem át, és húzom vissza az ágyra, majd elégedetten helyezkedek el újra. – Kincsem... – kuncog.
- Hova sietünk? – kérdezem álmosan, a szemeim alig akarnak kinyílni.
- Dolgom lenne, egy picike – mosolyog rám.
- Akkor... öltözzek? – ásítom.
- Ha gondolod, átviszlek apádékhoz, hogy addig se legyél egyedül – suttogja. – Nem lesz rövid a mai napom – kacsint rám, de kíváncsi tekintetemre már rázza is a fejét. – De nem fogom elmondani.
Na de engem sem kell félteni...
- Jiri... – suttogom kéjes hangon.
Egy másodperc alatt felé kerekedek, fenekemet a még mindig reggeli merevedéstől szenvedő férfiasságához dörzsölve.
- Nem, kincsem – súgja, majd könnyűszerrel leemel magáról, és visszaültet maga mellé. – Este megtudod – kacsint.
- Akkor ez jó dolog lesz? – kérdezem izgatottan.
- Mindenképp – kacsint rám. – Na, öltözz édes, mennünk kell – hajol hozzám egy csókra, aztán már kint is van az ágyból.
***
A fürdőben hamar végzek, és mikor kilépek, hallom, hogy Jiri beszélget valakivel, gyanítom telefonál.
- Köszönöm – suttogja éppen, amikor odalépek hozzá a hajamat törölgetve.
- Ki volt az? – kérdezem, mikor leteszi.
- Neol – felel mosolyogva. – Egyeztettem vele, hogy velem lesz ma.
- Justin? – kérdezem.
- Egy gyakorlótéren van a testvéreddel és egy nevelőtiszttel – vigyorodik el, mire az első reakcióm a kissé ijedt együttérzés, de aztán elmosolyodom.
- Legalább egy kis fegyelmet tanul – bólogatok, és megyek a ruháimért.
***
Fél óra múlva már anyáék háza előtt állunk a kocsival.
- Ide jössz majd értem? – kérdezem, miután megcsókoltam.
- Igen cicám, ide – mosolyog. – Ne aggódj, sietek, ahogy tudok. Addig készülj össze – kapok még egy csókot, aztán kiszállok, és megyek be a házba.
Anya és Peter természetesen rögtön szívbajt kaptak, mikor megint megjelentem, de megnyugtattam őket, hogy minden rendben, csak Jiri készül valamire. Anya erre úgy kezd el vigyorogni, mint valami tejbe tök, de hiába faggatom, hogy mi jár a fejében, hajthatatlan, nem mondja el.
Most apa is ráér, mosolyogva ölel magához, aztán leülünk a nappaliba egy kiscsaládi beszélgetésre. Később reggeli... aztán egy ebéd is belefér... és Jiri még sehol.
Amikor végre megcsörren a mobilom, és meglátom a kijelzőn a nevét, izgatottan veszem föl.
- Szia cica – üdvözöl.
- Merre vagytok? – kérdezem.
- Úton haza, készülj el, elmegyünk valahova – feleli sejtelmesen.
***
Mikor már a kocsiban vagyunk, nem tudom nem észrevenni, hogy a jobb felkarja mintha fel lenne dagadva... vagy nem is tudom.
- Édes, olyan furcsa a karod – suttogom aggódva, és odanyúlok, hogy megsimogassam.
Megrándul egy kicsit az arca, de nem szól.
- Kicsit bevertem – feleli végül, miközben leparkol, én pedig körülnézek.
- Mégis mit keresünk egy kisrepülőtéren? – vonom fel a szemöldököm.
- Egy hajót, angyalom – neveti el magát.
Megfogja a kezem, és odavezet egy kis géphez, ami előtt már egy nagyobb darab férfi vár ránk. Jiri besegít a gépbe, a férfi ránk zárja az ajtót, aztán beszáll előre.
- Mehet a buli? – pillant hátra ránk.
- Igen – feleli Jiri.
Indulunk, Jiri pedig egy kis süteményes doboznak kinéző valamit tesz le maga mellé, de nem teszem szóvá.
Amikor néhány perc múlva lenézek, elakad a lélegzetem. Alattunk ott a város, éjszaka, minden fényével... Gyönyörű!
- De ez... – pillantok rá elérzékenyülve.
- De ez még semmi – feleli Jiri, és a kezembe nyomja a sütisé dobozt. - Egyél, szerelmem – mosolyog.
Kibontom a dobozt és egy édes kis muffint találok benne, csokis és nagyon finomnak néz ki... ráadásul a tetején cukormázból egy J betű van rárajzolva.
- Miért kapom? – kérdezem elérzékenyülve, könnybe lábadt szemekkel.
- Mert szeretlek, Jason – néz a szemembe.
Lassú, szerelmes csókot váltunk, aztán beleharapok a finomságba... és ráharapok valami keményre. Megilletődve állok meg, és köpöm ki, fogalmam sincs, mi lehet ez. Jiri kikapja a kezemből, aztán felhúzza a pólója ujját a felkarján, és... Ó, édes istenem! Egy gyönyörű, bonyolult mintázatokkal kiegészített szív-tetoválás van a karján. Szóval... Szóval ezt tervezte...! Istenem...
- Jason Williams – szólal meg aztán. – Te vagy életem egyetlen értelme, te vagy mellettem mindig, és el sem hiszed, mennyire fontos vagy nekem – suttogja, miközben én még mindig megbabonázva figyelem a karjára tetovált motívumot, ami tudom, hogy nekem szól. – Mit szólnál hozzá, ha a férjem lennél életed hátralevő részében?
Döbbenten nézek rá, a szívem egy pillanatra megáll, és levegőt is elfelejtek venni. Ha az állam nem is esik le szó szerint, az ajkaim elnyílnak. Szinte hallom, ahogy a szívem egy csapára kezd el hirtelen zakatolni, miközben lassan elfogom a szavait.
A szemem először csak könnybe lábad, aztán amikor boldogan, nevetve zokogok fel, már utat is nyernek maguknak.
- Én lennék a világ legeslegboldogabb embere – vetem magam a nyakába.
Ahogy sóhajtva, boldogan, megkönnyebbülten szorít magához, érzem, hogy az ő szíve is legalább olyan hevesen dobog, mint az enyém.
- Akkor hozzám jössz? – suttogja a fülembe elérzékenyülve.
Amíg megtalálom a hangom, csak heves bólogatásra vagyok képes.
- Istenem, hát persze... – suttogom rekedt hangon. Egy kicsit elhúzódok tőle, de csak annyira, hogy láthassam az arcát, és végigsimíthassak rajta. – Igen! Igen, hozzád megyek – sírom el magam újra a boldogságtól.
Ahogy gyönyörű szemeibe nézek, látom, hogy ő is megkönnyezte a... lánykérést? És ezek most a boldogság könnyei. Újra megsimogatom az arcát, és boldogan, szerelmesen mosolygok rá. Tudom, hogy az én szemeimben és azok az érzelmek kavarognak, amik az övéiben. Szerelem, boldogság, vágyakozás...
Bele tudnék halni a boldogságba.
Aztán, ahogy épphogy a kellő távolságra elhúzódunk egymásról, és ő kinyitja a tenyerét, újra elakad a lélegzetem. A gyűrű, ami ott fekszik a kezében, a legszebb, amit valaha láttam. Finom karikagyűrű, fehérarany, fekete és áttetsző gyémántberakással. Csodaszép.
- Ez gyönyörű, szerelmem... – lehelem elérzékenyülve.
- Hozzád illőt akartam választani – simít végig az arcomon mosolyogva.
Újabb könnycseppek folynak végig az arcomon, ahogy boldog mosollyal nézek rá, majd újra le, amikor finoman a kezébe fogja a bal kezem, és felhúzza a gyűrűt a gyűrűsujjamra. Tökéletes, mintha rám tervezték volna.
- Szeretlek – suttogom remegő hangon, ahogy újra felnézek rá.
Lassan az ölébe húz, egyik kezével a derekamat öleli át, a másikkal az arcomat simogatja mosolyogva.
- Én is szeretlek, kincsem – suttogja.
Ujjait a tarkómnál a hajamba futtatja, ahogy magához húz, és finoman megcsókol. Remegve simulok hozzá, szorosan ölelem a nyakát, és én vagyok a földkerekség legboldogabb embere most... és mostantól örökké. Ajkai finoman simogatják az enyémeket, aztán a nyelve is az enyémet. Finoman simogatja a tarkómat, szorosan öleli a derekamat, most minden rezdülésünk és mozdulatunk közös, boldog, szerelmes...
Amikor a gép leszáll, én még mindig Jiri ölében ülök. Egymás átölelve ülünk, a fejem a vállán nyugszik, ő pedig az enyémre hajtja az övét. Most minden tökéletes és harmonikus. Egy csók kíséretében mászok csak ki az öléből, aztán kiszállva megköszönünk mindent a pilótának, Steve-nek, és indulunk a kocsihoz.
A tenyerem egész úton hazafelé Jiri combján nyugszik, és amikor éppen nem kell váltania, ő összefűzi az ujjainkat szabad kezével. Végig őt nézem, gyönyörködöm határozott arcélében, markáns, férfias vonásaiban, és a gyengéd pillantásban, ami akkor ül ki az arcára, mikor rám néz. Szeretem. Nagyon, nagyon szeretem.
És ő a vőlegényem.
***
Hazaérve azt hiszem, életem leggyönyörűbb éjszakáját élem át. Bár... nehéz kiválasztani és kiemelni a vele töltött csodálatos pillanatokból egyet. De ez az éjszaka... különleges.
Jiri már a kocsiból kiszállva is a karjaiba kap, úgy visz be a házba, aztán – kérésemre és egyetértése okán – egyenesen a hálószobába megyünk. Nem nászéjszaka... csak elő-nászéjszaka. Most minden a másikról szól. Róla és rólam. Kényeztetem és kényeztet. Miután lassú csókolózás közepette megszabadítjuk egymás minden ruhától, én az ágyra döntöm, és fölé mászva kezdem kényeztetni. Csókolom, simogatom, harapdálom izmos testét, és ajkaim nem állnak meg a lényegnél sem. Kielégítem a számmal, mert így akarom. Élvezem a sóhajait és a nyögéseit, azt, ahogy a hajamba túr, aztán bele is markol, és azt is, amikor a teste megfeszül, és a számba élvez.
Az utolsó cseppig lenyelem az élvezetét, és a számat nyalogatva mászok fölé. Ő még mindig lehunyt szemekkel zihál, de amikor végül kinyitja a szemeit, és rám néz, kékséges íriszeiben ördögi csillogást vélek felfedezni. Egy mozdulattal maga alá gyűr az ágyon, és most az én kínzásos kényeztetésem következik. Simogat, csókol és kényeztet, aztán a felkészítésemet is elhúzza, kiegészíti. Tudatosan kínoz, és hiába kérem, nem áll le, csak akkor, amikor észreveszi rajtam, hogy az orgazmus szélére kerülök. Akkor újra fölém kerekedik, és egy határozott mozdulattal elmerül bennem... én pedig szinte sikoltva élvezek el abban a minutumban.
Egy kicsit kivár, de szinte felhördül, ahogy izmaim satuba zárják a férfiasságát. Amikor a szorítás enyhül, azon nyomban mozogni kezd. Néhány lökés, és a nyakam harapdálása elég ahhoz, hogy újra felizgasson. Lábaimat a dereka köré kulcsolom, átölelem a hátát, és belemarok, mire felnyögve gyorsít a tempón.
Mikor mindketten lihegve, kielégülten fekszünk egymás mellett, szinte egyszerre mosolyodunk el szélesen. Odafordulok hozzá, az oldalához bújok, és átvetem egyik lábamat a testén.
- Ez fantasztikus volt – dorombolom a fülébe.
Mosolyogva végigsimít a felsőtestén nyugvó kezemen, külön mozdulatot szentelve az ujjamon csillogó gyűrűre.
- Te voltál a fantasztikus – csókol meg vigyorogva.
- Nagyon szeretlek... én vőlegényem – mosolygok a nyakába, mire felkuncog.
- Én is téged, cicám – szorít magához, aztán néhány perc nyugodt csend következik. – Mikor szeretnéd bejelenteni? – kérdezi aztán.
- Hmm... – gondolkozom el. – Nekem igazából mindegy, felőlem akár holnap is – mosolygok föl rá. – Elmehetnénk valami szép helyre vacsorázni, ahova meghívjuk a szüleidet és az én családomat is, és bejelenthetjük.
- Jó ötlet – mosolyodik el.
- És a szüleidet akár el is szállásolhatjuk, hogy ne kelljen sötétben hazamenniük. – Ahogy eszembe jut valami, nagy levegőt kell vennem. – Azt pedig... Azt pedig te döntsd el, hogy Justint meg szeretnéd-e hívni.
Igazából nem tudom, mit gondoljak erről. Tényleg Jirinek kell eldöntenie, én nem fogok beleszólni vagy befolyásolni. De... ha meghívja, remélem jól fog elsülni a dolog. Nem szeretném, hogy elrontsa az eljegyzésünket. Talán soha nem voltam még ilyen boldog, és nem szeretném elveszíteni ezt.
|
| Rauko | 2012. 01. 13. 21:44:27 | #18509 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Ne sírj, kérlek... Ne sírj! – suttogja, mikor már ő is előttem térdel, és lesimogatja az arcomról a könnyeket. Nem szégyellem őket... hiszen a szerelmemért vannak. – Soha nem hagylak el! Soha, soha, soha! Nem bírom ki nélküled, szerelmem... Nem... Minden egyes másodperc kínszenvedés volt...
Lágyan, de szorosan ölelem magamhoz, a nevét suttogva.
- Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, Jiri. És ezért fogok megküzdeni minden akadállyal, ami elénk kerül, mert... Mert tudom, hogy hozzád tartozom. És te hozzám. Mi ketten összetartozunk.
Nem bírom.. .elemi erővel törnek rám az érzéseim, és remegve, bőgve ölelem magamhoz. Hogy engedhettem el?!
- Annyira szeretlek...!
- Nincs semmi baj... már nincs. Itt vagyok, és itt is maradok – ígéri halkan.
- Örökké?
- Örökké.
- Megcsókolhatlak? – kérdezem bizonytalanul.
- Nem. – Hogy...? – Követelem, hogy csókolj meg!
Elmosolyodom, és megcsókolom. Nincs benne semmi szenvedély, csak szerelem... és az is marad akkor is, mikor már az ágyban fekszünk, egymás mellett, ugyanúgy csókolgatva egymást, simogatva, halkan szerelmet vallva a másiknak.
___
Előbb kelek, mint ő. Mosolyogva bújok ki mellőle, és betakarom, majd a konyhába sietek, és elkészítek egy kis meglepetést. Közben találok egy telefonszámot sé rendelek egy csokor virágot is.
Szerencsére, mire a vacsi elkészül, a virág is ideér, így pont időre, mikor hallom, hogy járkál, el is indulok elé.
- Jó reggelt, kincsem – üdvözlöm mosolyogva, és átadom a virágot, amit meg is köszönöm. Kapok érte egy édes csókot, de a java még csak most jön!
És nem tévedek, a nappaliba érve meglepetten, elérzékenyülve kapja a szája elé kezecskéit.
- Istenem... Jiri... ez gyönyörű!
- Szeretnélek kiengesztelni – súgom, mikor már hátulról ölelem.
- De hiszen nem is tehetsz sem... – Nem hagyom, hogy végigmondja.
- Csss! Ezt majd én eldöntöm. De ha úgy jobban tetszik, akkor most kezdődik a pótolás.
A vacsorát gyorsan fejezzük be... bár mihez képest? Nekem egy percnk tánik, hiszen annyira jól érzem magam. Szerelmesek vagyunk mindketten, mosolyok, pillantások, érintések... imádom a romantikát - vele. Senki mással.
Mikor aztán elmosogatunk, Jason megfordul a karomban, és rám néz.
- Jiri...
- Igen?
- Szeretnék szeretkezni veled.
___
Lágy érintések, halk sóhajok, édes nyögések töltenek be mindent. A levegő szinte forr körülöttünk, mégsem sietünk el semmit. Csak ő a lényeg... nem a szex. Csak az, hogy mindennél jobban szeretem, és a saját hülyeségem miatt majdnem elvesztettem. Amit sosem engedhetek meg többé!
- Szeretlek - nyöszörgi, miközben végigcsókolom a már meztelen testét.
- Én is téged - mosolygok fel rá, és nyelvemmel kezdem kényeztetni bejáratát, mire vonaglani kezd, majd remegni, egyik ujját beharapva fogja vissza a nyögéseit, de aztán szabadjára engedi őket, legnagyobb örömömre.
Percekkel később elkapja a karom, mire felpillantok rá.
- Kész vagyok - néz rám, mire bólintok,és elhelyezkedve lassan elkezdek a testébe hatolni. Forró... szűkebb, hiszen napokig nem érintettem, és nem értem, hogy bírtam ki e nélkül.... barom vagyok!
- Fáj? - kérdezem halkan, mikor látom, hogy könnyesek a szemei.
- Nem... csak hihetetlenül hiányoztál - suttogja, és elkezdek ringatózni... lassan, finoman, közben ölelve és csókolva, ahol csak érem.
Csak nézem alvó arcát... istenem. Annyira szeretem őt. Soha nem gondoltam, hogy létezik ennyire... Justin szavaival élve... nyálas szerelem. De igen. Létezik, és én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy ezt át is élhetem. Jason a mindenem, az életem, a kedvesem, a szerelmem, minden, ami egy ember életében jó lehet.
Ahogy matka szokta mondani: ő az eperlekvár a knédliben számomra. És igen. Tényleg... és soha többé nem akarom elveszíteni.
Tennem kell valamit, hogy soha ne veszítsem el többé.
___
Mire felkelek, komplett terv körvonalazódik a fejemben. Ahogy figyelem, még alszik, elég mélyen, hiszen fárasztó éjszaka volt. Gyönyörű, de fárasztó, ez tény, viszont nekem ma terveim vannak.
- Kicsim... - suttogom, mire morog, majd minden további szó nélkül átölelve nyom vissza az ágyra. - Kincsem... - kuncogok fel.
- Hova sietünk? - kérdezi álmosan, és nyitogatni kezdi a szemecskéit.
- Dolgom lenne, egy picike - nézek rá mosolyogva.
- Akkor... öltözzek? - kérdezi, és hatalmasat ásít.
- Ha gondolod, átviszlek apádékhoz, hogy addig se legyél egyedül - suttogom. - Nem lesz rövid a mai napom - kacsintok rá, mire látom, hogy egyre kíváncsibb. - De nem fogom elmondani.
- Jiri... - suttogja kéjesen, és már rajtam is ül, édes kis fenekét a farkamhoz dörzsölve.
- Nem, kincsem - suttogom vissza, és felemelve visszaültetem magam mellé. - Este megtudod - kacsintok rá.
- Akkor ez jó dolog lesz? - Komolyan... ha lehetséges lenne, szerintem már csóválná a farkát. Nagyon édes.
- Mindenképp - kacsintok rá. - Na, öltözz édes, mennünk kell - hajolok még közelebb, lopva egy reggeli csókot, aztán kelek is fel. Ha sokáig vagyok vele az ágyban, annak szex lenne a vége.
___
Percekkel később már a fürdőben készülődik, én meg tárcsázom Neolt.
- Csá tesó - szól bele.
- Rám érsz ma? - kérdezem.
- Végre eldöntötted, hogy a passzív cicám leszel? - röhög bele a telefonba. - Mi lenne a dolgom?
- El kellene jönnöd velem pár helyre - mondom, és már hallom is, hogy hümmög.
- Oké tesó, legyél itt egy óra múlva, addigra összeszedem magam.
- Neol... a fiam? - kérdezek rá picit aggódva.
- Alex kivitte a gyakorlópályára, átadta az egyik nevelőtisztnek. Rend, fegyelem, és még a segge is formásabb lesz - röhög fel.
- Köszönöm - suttogom.
- Ne legyél barom - szólal meg, majd kinyomja.
- Ki volt az? - kérdezi életem, a haját törölgetve.
- Neol - mosolygok rá. - Egyeztettem vele, hogy velem lesz ma.
- Justin? - kérdez ár.
- Egy gyakorlótéren van a testvéreddel és egy nevelőtiszttel - vigyorgok rá Jasonre, mire ő kicsit elsápad, de aztán megnyugszik, és elmosolyodik.
- Legalább egy kis fegyelmet tanul - mondja bólogatva, és már keresi is a ruhácskáit. Hm...
___
Alig fél óra múlva már az anyjáék előtt állok. Ahogy beparkolunk, Jason már száll is ki.
- Ide jössz majd értem? - kérdezi egy búcsúcsók után.
- Igen cicám, ide - mosolygok rá. - Ne aggódj, sietek, ahogy tudok - kacsintok rá. - Addig készülj össze - mondom, és még egy gyors csók, majd megyek is Neolért.
Aki természetesen már készen áll a ház előtt.
- Na? - kérdezi, ahogy bepattan.
- Megyünk, beszerzünk ma estére pár cuccot - vigyorgok rá, mire ő persze értetlenül néz, így mesélni kezdek...
Tíz perc múlva beállok egy bevásárlóközpont parkolójába.
- Ez tuti lesz - jegyzi meg. - Majd ellopom az ötletet, ha aktuális lesz.
- Eszed be ne jusson - villantom rá a szemeimet, majd belépek az első, kiszemelt üzletbe.
- Miben segíthetek? - tipeg elénk egy jól öltözött, idősebb hölgy.
- Szerintem tudja maga - kacsint rá Neol, és már helyben is vagyunk.
Igaz, nem volt egyszerű, de legalább mehetünk a második helyre, ahol persze kicsit bonyolultabb a dolog, de biztosítanak, hogy mire a harmadik dolog elkészül, addigra visszamehetünk, és felvehetjük a rendelést. Amit örömmel hallok, így már mehetünk is tovább.
Telefonon egyeztettem, a szalon egyik művészével, és biztosított, hogy szakít rám időt, ilyesmire ritkán van alkalma.
De aztán ott is végzünk, igaz, öt és fél óra, de legalább kész. És ahogy nézem... spéci lesz. Tökéletes!
- Na, akkor húzzunk a sütiért - mondja Neol, miután fizettem a tetoválónak, és már megyünk is vissza.
A cukrász megmutatja a spéci kis gépén, hogy amit leadtam ott van, ahol lennie kell, Neol kérésére még a kamera felvételét is megmutatja, hogy az az, így csomagoltatjuk, és már megyünk is.
- Hívd fel - mondja, mire bólintok, és tárcsázok.
- Szia cica - szólok bele, mikor felveszi.
- Merre vagytok? - kérdezi.
- Úton haza, készülj el, elmegyünk valahova - mondom, mire Neol cinkosul vigyorog rám.
___
- Édes, olyan furcsa a karod - suttogja, és oda is nyúl, hogy megsimogassa, én meg próbálok nem sikítani, nem lenne férfias.
- Kicsit bevertem - füllentem, és már parkolunk is.
- Mégis mit keresünk egy kisrepülőtéren? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Egy hajót, angyalom - nevetek rá, majd megfogom a kezét és Steve gépe felé húzom. Ő cinkosul vigyorog, de nem köpi el magát, csak üdvözöl. Még a CIA-tól ismerem őt is.
- Mehet a buli? - kérdezi hátra pillantva, mikor már a gépen ülünk.
- Igen - felelem, és már indulunk is. A kis dobozt a sütivel persze hozom magammal, és le is teszem, Jason ki is szúrja, de nem kérdez rá.
Amikor jócskán magasan vagyunk, és alattunk elterül az éjszakai város a maga minden, csodás fényével, Jason elérzékenyülve pillant rám.
- De ez.... - kezdene bele.
- De ez még semmi - felelem, mire Steve mutat egy okét, mire kincsem kezébe nyomom a dobozt.
- Egyél, szerelmem - mosolygok rá, mire kibontja. A kis muffin tetején egy J-betű díszeleg.
- Miért kapom? - kérdezi könnyes szemekkel.
- Mert szeretlek, Jason - nézek rá komolyan. Egy lassú, de szerelmes csók után harap is egyet, és látom, hogy azonnal el is jut a lényegig, majd picit fintorogva köpi ki a sütibe ágyazott ajándékot, amit én ki is kapok a kezéből, majd felhúzom a pólómat, és megmutatom neki.
- Jason Williams - kezdek bele. - Te vagy életem egyetlen értelme, te vagy mellettem mindig, és el sem hiszed, mennyire fontos vagy nekem - suttogom. Ő a karomon díszelgő tetoválást nézi, tudom, tudja: csak neki szól. - Mit szólnál hozzá, ha a férjem lennél életed hátralevő részében? - nézek rá én is elérzékenyülve. Életem első, remélem utolsó... legénykérésé.
|
| makeme_real | 2012. 01. 13. 20:29:27 | #18507 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Még annyi erőm van, hogy belépjek a feltáruló ajtón, aztán a táska kiesik a kezemből, és már borulok is a reflexből nyíló karokba.
- Jason?! – hallom Alex ijedt hangját, miközben átölelve tart meg. – Jason... Mi történt?
- El... – kezdem, de elcsuklik a hangom. – El...
- Alex, ki... Jason! – hallatszik most Peter halálra rémült hangja. Futó léptek hangja, öleléscsere, és pillanatokon belül Peter szoros ölelésében találom magam. – Mi van vele? – kérdezi fojtott hangon, gyanítom Alextől.
- Nem tudom, nem tudta elmondani - feleli Alex tanácstalanul.
- A francba, táskát is hozott... Na jó. Jason – nyúl az állam alá Peter, és felemelve a fejem kényszerít, hogy ránézzek. – Mi a baj? Mi történt?
Válaszul csak megremegnek az ajkaim, és újra felzokogok.
- A francba, ez Dusek lesz – sóhajt fel Alex.
- Igen... Jól van, most szépen bemegyünk a nappaliba – dörmögi Peter. Könnyűszerrel felemel, és elindul a nappali felé. – Alex, te addig szólj anyának. Apának ne, ha nem muszáj... még a végén elrohan megölni Duseket, mielőtt meghallgatta volna Jasont.
- Ideküldöm anyát, aztán megyek Noelhez – jelenti ki Alex.
- Megnyugodtál már egy kicsit? – kérdezi Peter gyengéden, mikor már úgy néz ki a pólója, mintha vizespóló versenyen lett volna.
Az ölébe kucorodva sírtam ki magam, és míg ő kitartóan szorított magához, addig anya szótlanul, szomorúan ült mellettünk, és a hátamat simogatta.
- Ühüm – motyogom, letörölve az arcomat a kezemmel.
Anya az ölembe tesz egy doboznyi zsebkendőt, és miközben kifújom az orrom, várakozón néznek rám.
- És most mesélj! – fogja meg a kezem gyengéden anya.
Nagy levegőt veszek, és lassan beszélni kezdek. Elmondok mindent, onnan kezdve, hogy elmentünk Jiri szüleihez, és azzal bezárólag, hogy eljöttem.
- Ez a kölyök 16 éven át még csak meg sem próbálta felkeresni az apját, most meg jogosnak érzi, hogy rászáll, és tönkretesz egy álomkapcsolatot?! – morogja Peter dühösen.
- Nem tudom – motyogom vállat vonva.
Látom, hogy anya már éppen meg akar szólalni, de ekkor becsörtet a nappaliba Alex... és maga után húzza az összekötözött kezű Justint.
Megrökönyödve nyitom szóra a számat. Aztán becsukom. Végül már tátogok, mint valami hülye hal. Peter találja meg először a hangját.
- Ööö... Alex? – érdeklődik.
- Ja igen. Ez itt Justin – bök maga mögé.
- Alex – szólalok meg óvatosan –, igazán nem kellett volna ilyen barbár módon idehoznod.
- Viccelsz?! – horkan fel. – Tulajdonképpen miatta estél zokogva a karomba nem sokkal ezelőtt.
A fiú erre felém kapja a fejét.
- Te... Te sírtál?
- Hát persze, hogy sírt! – csattan fel Peter. – Az életénél is jobban szereti az apádat, a francba is...
- Justin mondani akar neked valamit, Jason – néz szúrósan a fiúra Alex.
- Én... Én csak... Én... – dadogja, mire Alex figyelmeztetően megszorítja a vállát. – Én nem akartam – suttogja rám emelve azokat a Jiri-szemeket. – Csak... egyszerűen nem bírtam elviselni... ahogy rád néz... anyára kéne úgy néznie... – motyorászik.
Akármennyire is pokollá tette az életem, és akármennyire is haragszom rá... most megsajdul a szívem. Tökéletesen megértem őt. Ha a helyébe képzelem magam... Nem csoda, hogy így viselkedett. Bár ettől még nem lesz kevésbé felelős a dolgokért.
Egyelőre inkább nem válaszolok, helyette inkább felteszem a kérdést, ami leginkább foglalkozhat.
- Hogy tudtad idehozni... így? – nézek Alexre.
- Ja, izé... Dusek elájult.
A pillanat törtrésze alatt talpra ugrok.
- Tessék?! – sikítom.
- Mondom – feleli megszeppenve.
- Azonnal vigyél vissza. Most!
- De Jason...
- Vi-gyél o-da! – parancsolom.
- Menjetek, Alex – szólal meg anya gyengéden, mindentudó mosollyal.
***
Szinte rá se hederítek Neolra, csak futólag köszönök neki, aztán már repülök is a szerelmem felé. Amikor megpillantom, összeszorul a szívem. Odalépek hozzá, mellé kucorodok, és simogatni kezdem az arcát.
- Jiri... szerelmem... – suttogok neki.
Az egyetlen reakció, hogy fájdalmas nyögéssel felém fordítja az arcát, és megrándul a keze, mintha meg akarna érinteni.
- Látod, erről beszéltem – morog Neol Justinra kicsit ingerülten. – Nézd meg, nincs magánál, de még így is érzi.
Ahogy odapillantok, még elkapom a pillanatot, ahogy Justin szomorúan lehajtja a fejét. Idefelé elmesélték a tervüket, de egyelőre nem mondtam rá semmit. Jiri az apja, neki kell rábólintania majd.
- Ébredj – suttogok tovább.
A szívem hangosan megdobban, mikor megmozdul.
- Nem tudom, mi vagy, de ha hülyére veszel, eltöröm a nyakad mielőtt kinyitnám a szemem – morogja.
Majdnem elmosolyodom. Annyira Jiri...!
- Megbánnád – szólal meg a mellénk lépő Justin.
Még pislogni sincs időm. Jiri egyetlen másodperc alatt ugrik fel és kapja el Justin torkát, majd a falnak nyomja. És még csak most nyitja ki a szemeit. A fiú halálra rémül, és... igen, a nadrágján elöl egy folt növekszik.
- Fogalmad sincs, min mentem keresztül tizenhat éven át – sziszegi Jiri. – Senki sem vagy az életemben, csak valaki, aki azt álltja, hogy az én vérem, és közben annyi tiszteletet sem mutat irántam és a párom iránt, amennyit a kurvák iránt szokás. Választás elé akarsz kényszeríteni, Justin? Rosszul járnál és megsértene a választás.
Gondolkodás nélkül pattanok föl én is, mielőtt még elfajulnának a dolgok. Odalépek a szerelmem mögé, és a hátához simulva ölelem magamhoz. Azonnal elengedi Justint, és megfordul... Azt hiszem, hasonló érzelmi kavalkád fut végig rajta, mint rajtam. A szemei... azok a gyönyörű szemei! Az elkínzott arca, a felcsillanó szemek, a megkönnyebbülő pillantás.
Szeretem. Soha többé nem tudnék elsétálni mellőle.
Térdre esik előttem, így ölel magához, a fejét a hasamba fúrva. Átölelem a fejét, a hajába túrok és simogatom. Szerelmem...
- Elég legyen! – csattan fel Alex, aki Neolba gabalyodva ül a konyhánál.
- Ti...? - kérdezi Jiri értetlenül.
- Te elájultál – kezdi Neol. – Percekkel később befutott az én vadmacskám, hogy a szart is kitapossa belőled, de mivel még álmodban is hangosan kiabáltad Jason nevét és bocsánatot kértél, inkább nem tette. Aztán befutott Justin is.
- És...?
- Mondtam neki, hogy vagy rendbe hoz mindent, vagy megölöm, és az életben nem jön rá senki, hogy én voltam – von vállat Alex, mire Jiri Justinhoz fordul.
- Elmentem hozzá – kezd bele szipogva. – Alex... elvitt hozzá.
- Elmondhatod, hogy meg voltál kötözve – jegyzi meg Neol.
- Nem tudtam elviselni – folytatja Justin. – És ezt Jasonnek is elmondtam. Ahogy rá nézel... anyára kellene így nézned. De anya... elment, és te is tizenhat évet vártál, hogy visszatérj, és akkor már hárman kellene lennünk. Nem volt időnk... kettesben – mondja elhaló hangon.
- És mivel ez a pár óra is kegyetlen volt neked is és az én idióta öcsikémnek is, a fiad Neolhoz költözik, és mi majd beleneveljük a jó modort – fejezi be Alex a közös ötletükkel.
- Ez nem jó ötlet – suttogja Jiri még mindig a hasamhoz bújva.
- Nem tenne jót neki, ha te pofoznád fel, még eltörne a nyaka – jegyzi meg Neol. – De én veled ellentétben aljas, gonosz és ravasz vagyok, emellett imádom szadizni az embereket – nyalja meg a száját.
- Már összepakoltam – mondja Justin. – Így lesz a legjobb.
A hármas hamarosan távozik, diszkréten kettesben hagyva minket. Ahogy Jiri felnéz rám, újra meghasad a szívem. Olyan bűnbánó, annyira retteg...!
- Sosem sírtam még ennyire – kezdi. – Nem akarlak elveszíteni, Jason – suttogja. – Tudom, hogy rosszul csináltam, de Justin a fiam. Nem hagyhatom teljesen magára, de így jó lesz – simít végig a hasamon, és egy csókot is lehel rá, mire megborzongok. – De ha te elmész, inkább most tedd, mert amíg egyedül vagyok, felköthetem magam – néz a szemembe, komolyan beszél. – Ha még egyszer kisétálsz azon az ajtón, Jason... én... én... – Elakad a hangja, újabb könnycseppek folynak végig az arcán.
Nem bírom tovább, letérdelek elé. Két kezem közé fogom az arcát, és a hüvelykujjaimmal törlöm le a könnyeit.
- Ne sírj, kérlek... Ne sírj! – suttogom, aztán az ajkaimat is bevetem, és inkább lecsókolom arcáról a keserű könnyeket. – Soha nem hagylak el – lehelem. – Soha, soha, soha! Nem bírom ki nélküled, szerelmem... Nem... Minden egyes másodperc kínszenvedés volt...
Érzem, hogy karjait a derekam köré fonja, és szorosan magához ölel.
- Jason... – suttogja a nevem elkínzott hangon.
- Szeretlek – súgom a fülébe remegő hangon, remegő testtel. – Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, Jiri. És ezért fogok megküzdeni minden akadállyal, ami elénk kerül, mert... Mert tudom, hogy hozzád tartozom. És te hozzám. Mi ketten összetartozunk.
- Annyira szeretlek...! – töri ki belőle, és érzem, hogy megremeg.
Olyan szorosan ölelem magamhoz, mintha legalábbis egy tornádó akarná elsodorni tőlem.
- Nincs semmi baj... már nincs. Itt vagyok, és itt is maradok – ígérem halkan.
- Örökké? – emeli rám könnyes, gyönyörű szemeit.
- Örökké – simítok végig az arcán.
- Megcsókolhatlak? – nyel nagyot.
- Nem. – Megszeppenve, kissé ijedtem pillant rám. – Követelem, hogy csókolj meg!
Ahogy meglátom a mosolyt a szája sarkában, a szívem máris szárnyalni kezd.
Aztán amikor megérzem puha ajkaimat az enyémeken, reszketegen felsóhajtok. A pólójába markolva kapaszkodok belé, és hagyom, hogy a boldog pillanat magával ragadjon. A fenébe, hiszen már csókolózni is olyan régen sikerült igazán...!
Aztán már csak arra eszmélek fel, hogy Jiri karjaiban találom magam, ahogy az ölébe emelve besétál velem a hálószobába. Velem együtt dől végig rajta, de semmi szex, vagy túlzott izgalom. Az oldalunkon fekve simulunk össze szorosan, és öleljük, simogatjuk, csókoljuk – finoman kényeztetjük egymást. Az ajkai puhák és gyengédek, az ujjai simogatása finom...
És szeretem. És ő is engem. Kell ennél több?
***
Finom illatok csalogatnak ki az álomból.
Álomból?!
Egy pillanatra megrémülök, hogy az egészet csak álmodtam, és Jirivel nem... Aztán kinyitom a szemem, és az ágyunkban találom magam, mire rögtön megnyugszom. Biztosan elaludtam, amikor már csak csendben, vagy halkan beszélgetve feküdtünk összebújva. De mik ezek az illatok?
Kimászok az ágyból – hozzáteszem: a takaró alól, pedig tisztán emlékszem, hogy nem takaróztunk be – aztán kidörzsölve az álmot a szememből, követem az illatfelhőt.
Jiri jóformán a semmiből jelenik meg előttem a folyosón, és olyan édesen mosolyog rám, hogy a szívem csinál egy triplaszaltót a mellkasomban.
- Jó reggelt, kincsem – szólal meg gyengéden, aztán felfedi eddig a háta mögé rejtett kezét, és...
Boldog sóhaj szökik ki az ajkaim közül, elérzékenyülve mosolygok rá. Egy csodaszép szál vörös rózsa.
- Köszönöm – lehelem elpirulva.
- Megérdemled – hajol közelebb mosolyogva. Homlokon csókol, aztán szájon is, majd megfogja a kezem. – Gyere!
Ujjaimmal körülfogom az övéit, és követem... Aztán, amikor megpillantom a következő meglepetést, a szám elé kapom a kezem, a szemembe pedig könny gyűlik. Az asztal gyönyörűen meg van terítve, és mivel közben besötétedett, villany helyett az asztalon álló két szál gyertya adja a világosságot. A gyertyák között edények, amikből ez az isteni illat száll fel.
- Istenem... Jiri... ez gyönyörű! – suttogom elérzékenyülve.
Hátulról ölel magához, mosolyogva fúrja a nyakamba az arcát.
- Szeretnélek kiengesztelni – súgja a fülembe édesen.
- De hiszen nem is tehetsz sem... – elhallgatok, ahogy ujját a szám elé teszi.
- Csss! Ezt majd én eldöntöm. De ha úgy jobban tetszik, akkor most kezdődik a pótolás.
- Olyan édes vagy – mosolyodom el boldogan.
Lopok még egy finom csókot, aztán beleteszem a rózsaszálat a már odakészített vékony vázába. Jiri az asztalhoz vezet, és még a széket is kihúzza nekem. Egy igazi úriember. És én nagyon szeretem...
Gyönyörű órákat töltünk el. Spagettit főzött, méghozzá valami fenségeset. A hangulat romantikus, és tele az este gyengéd, szerelmes pillanatokkal. Az asztal fölött sokszor fűzzük össze az ujjainkat, gyakran találkozik a pillantásunk a gyertyák lágy fényében, és ilyenkor mindig egyszerre mosolyodunk el. Gyengéd szavak és becézések, pillantások, mosolyog... Minden annyira tökéletes. Ismét.
Mikor már a koszos edényeket, tányérokat és evőeszközöket áztatom be a mosogatóban, Jiri mögém lép, és hozzám simul. Míg ügyködök, a nyakamat és a vállamat puszilgatja finoman, míg keze a hasamat cirógatja. Alig várom, hogy befejezzem...
És mikor ez megtörténik, megfordulok a karjaiban. Magához szorít, elmosolyodik, és hosszú csókot lop.
- Jiri... – suttogom.
- Igen? – dörmögi.
- Szeretnék szeretkezni veled – nézek a szemébe.
|
| Rauko | 2012. 01. 13. 09:38:09 | #18501 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
Megtudom, hogy tizenhat éves, hogy az anyja tíz éve, a nagyszülei tavaly haltak meg. Egyedül él, alkalmi munkákból tartja fenn magát, és ahogy Jason felé néz, látom, hogy homofób, de amikor rákérdez, már biztos vagyok benne.
- Na és ez ki? – néz rá.
- Ennek neve is van – horkan fel táta azonnal.
- Justin... Ő itt Jason – szólalok meg én is. – A kedvesem.
Justin hangosan nevetni kezd.... nem értem. De fáj, hogy kineveti a szerelmünket.
- Várj - szólal meg, mikor senki sem nevet vele. - Te most... komolyan beszélsz? – Bólintok. – Felcsinálod az anyámat... most meg egy nyálas buzival vagy?
Nyálas buzi...
Jason persze kiszalad azonnal, és ahogy beérem, nekem darabokra hullik a szívem. Nem tudom elhinni, hogy így alakult... nem akarom elveszíteni Jasont, de Justin a fiam...
____
- Nem hagyhatom cserben, Jason – suttogom, mikor már jócskán éjszaka bemászok kincsem mellé az ágyba.
- Tudom – feleli. Jason okos.... ismerem ennyire, meg annyira is hogy tudjam: szenved.
____
És sosem gondoltam volna, hogy ide jutunk.
Amikor sorban romlott el minden, tudtam, hogy valami nem stimmel. Hogy sosem lehettünk kettesben éreztem, hogy rossz vége lesz. Tudnopm kellett volna, hallgatnom kellett volna Neolra.
- Nem alszol Jasonnel? - kérdezte pár napja. - Mi a faszért?
- Mert Justin nem tud egyedül aludni - feleltem egyértelműen.
- De... tesó! Ezt nagyon el fogod baszni - figyelmeztetett, de nem foglalkoztam vele. Neol-féle paranoiának tűnt, erre most a valóság. Justin az iskolában, s én épp romantikázni szerettem volna életem egyetlen szerelmével, mikor belépek a hálóba, és egy pillanat alatt darabokra törik bennem minden.
Ül... olyan elveszett, annyira magányos, olyan hihetetlen elveszett, hogy megszakad a szívem, pláne mikor meglátom a táskát a lábai mellett.
- Sajnálom –suttogja, és sírni kezd. – Az életemet adtam volna érted, és adnám még most is, ha kell, de... én ezt nem bírom tovább. - Nem... nem... - Amikor vége lett annak az egész rémálomnak, el sem akartam hinni. Mert a gondolat, hogy attól kezdve boldogan együtt élhetünk, mindenféle kockázat nélkül, hihetetlen volt. És... tényleg túl szép volt, hogy igaz legyen. Tudod... annyiszor megterveztem már az életünket. Melletted akartam lenni, nem törődve semmivel és senkivel. Veled akartam leélni az életem, az oldaladon megöregedni, boldogan, szerelmesen... Hozzád akartam menni. - Istenem... nem. Ez nem történhet meg! - És... még az is megfordult a fejemben, hogy örökbe fogadhatnánk egy babát. Miután kiélveztük az életet. Néhány boldog felelőtlenséggel, rózsaszín felhőkön eltöltött év után. Szigorúan. És egy kisbabát, akit együtt nevelhetünk fel... Nem pedig egy tizenhat éves kamaszt, aki menthetetlenül gyűlöl engem.
- Nem gyűlöl... - ennyit tudok kinyögni. Akármi mást mondanék, üvöltenék, annyira fáj...
- A fenébe is, dehogynem! Hónapok óta mellettem vagy, ismersz. Ráadásul a lakásban évek óta élek. Komolyan azt hiszed, hogy most tört rám a szerencsétlenség-roham, és hirtelen elrontok mindent magam körül, miközben felvágom az ujjamat és leforrázom a kezemet?! – Igaza van... vak voltam. De miért akkor kell erre rádöbbennem, amikor már minden késő? – Nem bírom tovább, Jiri. Elmegyek... Itt maradhattok a házban, ameddig csak akartok, és a kocsit is itt hagyom, ha kellene. Én elmegyek anyáékhoz, és majd használom az ő kocsijukat. – NEM! – Ez a taxim lesz.
- Örökké szeretni foglak, Dusek – suttogja, egy utolsó, méf nagyobb pengét düöfve egyenesen a szívem közepére.
Sosem éreztem még ekkora fájdalmat, és csak annyi erőm van, hogy utána menjek a nappaliig.
...és az ablakból nézzem, ahogy kocsiba száll és elhajt.
Elment...
Jason...
Megkövülten állok. Fogalmam sincs, hogy jutottunk el ide.... és miért. De.... a miértre tudom a választ.
Érzem, hogy lassan elpattan valami az agyamban.
Justin a fiam. Ez tény és való. A fiam, aki tizenhat évet várt rám, és még csak meg sem próbált keresni, és amikor végre megtalál, akkor sem azt akarja, hogy hárman legyünk boldogok, hanem csak ketten.
Végig ki akarta túrni Jasont... és én ezt miért nem vettem észre?!
Végszóra csapódik ki az ajtó.
- Mi az, hogy Jason elköltözött?! Alex hívott, hogy... - ordítja Neol. Csak felé kell pillantanom, hogy visszanyeljen mindent, és picire húzza magát.
- Ülj be a kocsiba - suttogom.
- Diod, ilyen állapotban talán nem kéne... - kezdene bele, de nem hagyom, hogy végigmondja.
- Azt mondtam beülsz abba a kibaszott kocsiba, vagy szétlövöm a fejed! - ordítok rá, és a konyhában még mindig ott dekkoló pisztolyt felvéve, egyenesen rá szegezem. Neol megdöbben, látom rajta, de nem rémül meg. Tudja, amit én csak valahol nagyon mélyen: nem tudnám bántani.
- Elég volt - dörren az ő hangja is. Érzem, ahogy hirtelen remegni kezdek, ő ezt kihasználva lép mellém. Kiveszi a kezemből a fegyvert, leteszi a pultra és átölel. Nekem ennyi kell, úgy felsírok, mint egy két éves kölyök.
- Jól van... - simogatja a hátam. - Add csak ki magadból - suttogja a fülembe. Én sírok, az arcomat a mellkasába temetve sírok, és görcsösen szorítom az ingét.
Annyira fáradt vagyok... olyan hihetetlenül fáradt vagyok és elképzelhetetlenül apró darabokban van a szívem...
___
- Ébredj - suttogja valaki. A hang olyan, mint Jason.
- Nem tudom, mi vagy, de ha hülyére veszel, eltöröm a nyakad mielőtt kinyitnám a szemem - morgom idegesen. Nem elég, hogy nincs mellettem, valaki még ilyenekkel szórakozik...
- Megbánnád - feleli fennhangon édes kicsi fiam. Gondolkodás nélkül, szinte csukott szemmel ugrok fel, megragadom ott, ahol vélhetően a nyaka van és a falnak nyomom, majd kinyitom a szemem. A szemeiben rémület, és látom, hogy be is vizelt.
- Fogalmad sincs, min mentem keresztül tizenhat éven át - sziszegem neki. - Senki sem vagy az életemben, csak valaki, aki azt álltja, hogy az én vérem, és közben annyi tiszteletet sem mutat irántam és a párom iránt, amennyit a kurvák iránt szokás - köpöm idegesen. - Választás elé akarsz kényszeríteni, Justin? - sziszegem. - Rosszul járnál és megsértene a választás. - Hirtelen karok fonódnak a testem köré. Justin elfordítja a fejét, de látom, hogy sír.... és a hátamhoz nyomódik valami.... aminek Jason-illata van.
Megfordulok, elengedve halálra rémült csemetémet, és ahogy meglátom életem szerelmét, hatalmas kő esik le a szívemről. Térdre borulok, és így ölelem át, fejem a hasához fúrva. Nem szólok, nem akarok, mert ha csak egy álom, akkor nem lehet máris vége.
- Elég legyen! - dörren Alex hangja. Meglepetten hajolok el, és fordulok a hang irányába. Neol és Alex egymásba gabalyodva ülnek a konyhai bárszékeknél, és minket figyelnek.
- Ti...? - kérdezem.
- Te elájultál - kezdi Neol. - Percekkel később befutott az én vadmacskám, hogy a szart is kitapossa belőled, de mivel még álmodban is hangosan kiabáltad Jason nevét és bocsánatot kértél, inkább nem tette. Aztán befutott Justin is - néz rosszallóan a kölyök felé.
- És...? - kérdezem.
- Mondtam neki, hogy vagy rendbe hoz mindent, vagy megölöm, és az életben nem jön rá senki, hogy én voltam - rántja meg a vállát Alex.
Justin felé fordulok.
- Elmentem hozzá - kezd bele szipogva. - Alex... elvitt hozzá.
- Elmondhatod, hogy meg voltál kötözve - néz rá Neol, mire elkerekednek a szemeim.
- Nem tudtam elviselni - néz rám Justin őszintén. - És ezt Jasonnek is elmondtam. Ahogy rá nézel... anyára kellene így nézned - suttogja. - De anya... elment, és te is tizenhat évet vártál, hogy visszatérj, és akkor már hárman kellene lennünk. Nem volt időnk... kettesben - mondja elhaló hangon.
- És mivel ez a pár óra is kegyetlen volt neked is és az én idióta öcsikémnek is, a fiad Neolhoz költözik, és mi majd beleneveljük a jó modort - jelenti be Alex.
- Ez nem jó ötlet - suttogom, de arcomat nem veszem el Jason hasfalától, aki közben a hajamba túrva simogat.
- Nem tenne jót neki, ha te pofoznád fel, még eltörne a nyaka - világít rá Neol arra, hogy tényleg nagyon rossz vagyok idegesen. - De én veled ellentétben aljas, gonosz és ravasz vagyok, emellett imádom szadizni az embereket - nyalja meg a száját.
- Már összepakoltam - mondja Justin. - Így lesz a legjobb.
Mire bármit is felfoghatnék, már csak ketten vagyunk a szobában. Felnézek rá. Bűnbánóan, rettegve.
- Sosem sírtam még ennyire - ismerem be. - Nem akarlak elveszíteni, Jason - suttogom. - Tudom, hogy rosszul csináltam, de Justin a fiam. Nem hagyhatom teljesen magára, de így jó lesz - simítok végig a hasfalán, majd egy csókot is lehelek rá. - De ha te elmész, inkább most tedd, mert amíg egyedül vagyok, felköthetem magam - nézek rá halálosan komolyan. - Ha még egyszer kisétálsz azon az ajtón, Jason... én... én... - Érzem, hogy megint elerednek a könnyeim. Az érzés... a gondolat és az a reménytelenség, ami akkor átjárt, amikor kisétált a közös életünkből... soha nem akarom újra átélni!
|
| makeme_real | 2012. 01. 13. 00:48:03 | #18500 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Pillanatok alatt a falhoz nyomva találom magam, Jiri ajkai birtokba veszik az enyémeket, miközben a térdét a lábaim közé szorítja... Persze, hogy belenyögök a csókba.
Tudom, hogy táta valahol az emeleten van, így csak kisebb hévvel, de így is a falhoz nyomom
- Ahh... a szhoba... – nyöszörgöm.
Jiri már húz is be a szobába, ajtó becsuk, kulcs ráfordít.
- Később szétnézel – néz a szemembe vágytól izzó tekintettel
Újra vadul csókol, és közben már gombolja is ki az ingemet, majd a nadrágomat. Nem kell sokat könyörögni, hogy izgalomba jöjjek. De...
- Jó ötlet ez? – nézek rá.
- Mondj nemet – vigyorog rám.
Ledobja magáról a zakót és az inget, és... Ahh, a francba, lehetetlen neki ellenállni. Ahogy itt áll előttem félmeztelenül, a teste még mindig elképesztően szexis, és a nadrágja jól láthatóan kidudorodik a férfiasságánál...
- Eszemben sincs – vigyorgok én is.
Elé lépek, lelököm az ágyra, és az ölébe telepszem. Nadrágon keresztül imitálom a szeretkezés mozdulatait, imádom... imádom érezni. Furcsa, de izgató gondolat szökik a fejembe, ennek engedelmeskedve fogom le a kezeit, mire persze azonnal reagál.
- Ha hazamegyünk, szeretnél kikötözni? – kérdezi halkan.
Szinte beleremegek a gondolatba. Ó... igen! Válasz helyett viszont csak vadul az ajkaira marok. Kezemet kettőnk közé vezetem, és kiszabadítom mindkettőnk férfiasságát, majd egyszerre kezdem izgatni magunkat. Szörnyen sajnálom, de most csak ennyi történhet.
Egyikünknek sem kell sok. A szájába nyögve élvezek el, és ő is követ. Isteni volt... mint mindig, ha vele vagyok. Szuszogva fekszek végig rajta, és a mellkasát kezdem cirógatni, míg igyekszünk magunkhoz térni.
- Mindig ugyanolyan jó – suttogja a fülembe.
- Egyre jobb – nézek fel rá boldogan, és már hajolok is egy csókért.
- Borzasztóan szeretlek – suttogja utána.
- Én is téged – simítok végig az arcán.
Már éppen hajolnék egy újabb csókért, de lentről kiabálást hallunk meg. Összerezzenek, és érzem, hogy Jiri is megdermed.
- Jiri... – állítom meg.
- Jason, kérlek... – néz rám.
Sóhajtva engedem, hogy visszaöltözzön, és én is követem le.
Még nem érem utol, de már hallok hangokat a nappaliból.
- Látni akarom! – szólal meg egy emelt, de idegen hang.
- Kérlek Justin... most ért haza, menj el – hangzik Ivan felelete.
Justin? Ki az a Justin? Közben én is beérek, mire egy fiatal, barna hajú fiú fordul felénk.
- Melyikőtök az? – lép elénk dühösen.
- Miről beszélsz? – kérdez vissza Jiri.
De én... én már a szemét bámulom. A szemei... Ezer közül is felismerném a kéknek ezt az árnyalatát.
- Jiri... a szemei... – suttogom.
- Mi az, hogy a szemeim?! Mi van a... – kezdené a fiú, de aztán elhallgat, ahogy ő is jobban felméri Jirit. - Tizenhat kibaszott év után van bőr a képeden így visszatolni a segged, te szemétláda?! – ordítja, és egyszerűen felképeli Jirit.
Nekem sem tetszik, hogy ütögeti, de döbbenetemben még épphogy Jiri karját el tudom kapni, hogy ne üssön vissza reflexből.
- Ki a franc vagy te? – sziszegi Jiri.
- Emlékszel Mary-Sue-ra? – Ivan, mire Jiri bólint, de én csak még jobban összezavarodok.
- Én nem – szólalok meg.
- Volt egy helyi lány, mielőtt elmentem. Egyszer lefeküdtem vele – magyarázza Jiri.
Innentől pedig elég egy pillanat is, hogy felfogjam. És azt hiszem, Jiri is megérti.
- Végre leesett, apuci? – sziszegi a fiú.
Percekkel később már a kanapéra rogyva ülök, és bámulok ki a fejemből.
Velünk szemben ott ül... Jiri fia. A fia. A gyereke. Jirié...
Bevallom, nem nagyon tudok odafigyelni a beszélgetésre. Anna és Ivan a fiúval együtt mesélnek, akit lassan és nehezen, de sikerült lenyugtatni valamelyest. Csak foszlányok jutnak el hozzám. Justin, 16 éves, az anyja 10, a nagyszülei meg 1 éve haltak meg, egyedül él, itt.
Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Vagy egyáltalán mit kéne gondolnom. Tudom, hogy akkor még nem voltam sehol, amikor az történt... Most mégis valahogy távolinak és idegennek érzem magam. Egy... gyerek. Nem is gyerek. Egy kamasz. 16 éves... a testvérem lehetne!
Csak arra térek magamhoz, hogy egy metsző tekintetet érzek keresztül fúródni magamon.
- Na és ez ki? – néz rám a fiú.
- Ennek neve is van – igazítja el kicsit ingerülten Ivan.
- Justin... Ő itt Jason – szólal meg Jiri. – A kedvesem.
A fiú felhorkan, és hangosan röhögni kezd. Aztán, mikor nem nevet vele senki, lefagy a vigyor az arcáról.
- Várj. Te most... komolyan beszélsz? – Mikor Jiri bólint, a fiú leplezetlen undorral mér végig, ami szíven üt, de nem mutatom. – Felcsinálod az anyámat... most meg egy nyálas buzival vagy?
Erre már összerezzenek. Sokan tudják, hogy meleg vagyok, vagy legalábbis sejtik. Lehet, hogy tényleg látszik is rajtam. De... soha, senki nem nevezett még nyálas buzinak.
- Elnézést – suttogom, felállok, és már megyek is ki.
Vaktában a konyhába megyek, és a lehető legtávolabb, az ablaknál állok meg. A kezeim remegnek, ahogy a pultra támaszkodok, a torkomban gombóc növekszik, és az arcom ég a szégyentől. Hihetetlen, de még én szégyellem magam.
Alig fél órája még egymás érintéseit és csókjait élveztük. Most pedig... Itt állok a sírás szélén, és fogalmam sincs, mi fog történni.
Jirinek van egy... fia. Gyereke van.
Összerezzenek, ahogy megérzek egy érintést a vállamon. Még akkor is, ha olyan jól ismerem ezt az érintést.
- Jason... – Nagy levegőt veszek, és megfordulok. Ahogy rám néz, szemeiből fájdalom tükröződik. – Ne sírj, kicsim, kérlek...
Meglepve érintem meg az arcom. Nem vettem észre, hogy el is sírtam magam. Lassan megrázom a fejem, bár semmilyen eldöntendő kérdés nem hangzott el.
- Menj csak vissza. Beszélgessetek nyugodtan... van miről. De én lefekszem.
Mikor ellépek mellette, elkapja a csuklóm.
- Jason... – kezdené, de felemelem a szabad kezem.
- Csak... menj.
***
Üres tekintettel bámulom a plafont, az álom egyszerűen nem akar a szememre jönni. Lezuhanyoztam, loptam egy pólót és egy alsót a szekrényből, aztán befeküdtem az ágyba. Nem tudom, mióta fekhetek itt. Percek óta. Órák óta. Napok óta. Évek óta...
Később a fal felé fordulok, de még mindig nem tudok aludni. A gondolatok őrült módon száguldoznak a fejemben és nem hagynak nyugodni. Gondolatok, rengeteg gondolat, de egyiket sem tudom megragadni. Csupa zűrzavar az egész.
Nem tudom, mennyivel később, de nyílik, majd záródik a szoba ajtaja. Egy kis szünet után érzem, hogy az ágy benyomódik mögöttem, a takaró egy pillanatra felemelkedik, aztán a jól ismert, imádott test hátulról hozzám simul. Nem mozdulok, de tudom, hogy tudja: ébren vagyok.
- Nem hagyhatom cserben, Jason – suttogja.
- Tudom – lehelem.
***
Talán nem meglepő, hogy másnap délután nem ketten, hanem hárman ülünk a kocsiban.
Anna iszonyú aranyos volt, míg Jiri elment a fiúval... fiával... a házába, félrehívott, hogy beszélgethessünk. Nagyon megértő volt, igyekezett megnyugtatni és vigasztalni, bíztatni, hogy minden rendben lesz, ne görcsöljek. Később megjelent Ivan is, megszorította a vállamat, és a lelkemre kötötte, hogy bármi baj van, felhívom őket. Nagyon aranyosak. Nem csoda, hogy ilyen csodás fiuk van.
Azt viszont nem tudom, hogy ez az ördögfióka itt mögöttem, hogyan jöhetett létre. Ez a lázadás, az utálkozás és a rosszindulat... a lehető legtávolabb áll Jiri jellemétől. Talán ő is ilyen volt tinédzser korában? Nem tudom elképzelni...
Az út hazáig végtelen ideig tart. És ahogy besétálunk a házba, szinte hallom a fiú gondolatait, ahogy ravasz tekintettel alaposan végigmér minden egyes négyzetcentimétert. De amikor kiderül, hogy a ház az enyém, és nem Jirié, mintha bosszússá válna.
Alig pakolunk le, mér rohanhatunk is a körzeti középiskolába, hogy átírassuk Justint. Az egyetlen szerencséje, hogy ismerem az igazgatót, és jóban vagyok vele – megnyertem a fiának és a lányának is egy pert –, különben valószínűleg nem lehetne ilyen gyors ütemben elintézni a dolgot. De ő valahogy egy cseppet sem tűnik hálásnak.
***
Talán durva ilyet mondani. Talán evidens, hogy az ember sajátjaként szereti a szerelme gyerekét. Talán úgy járja, hogy az ember fia nem mond ilyet a szerelme fiára.
De ez a fiú pokollá teszi az életemet.
Minden szempontból.
Még két teljes hete sem lakik velünk, az idegösszeomlás szélére sodródom.
Az elektromos berendezésekkel kezdődött. Először a tévé ment tönkre rejtélyes módon. Ezt követte a DVD-lejátszó. Aztán már a videolejátszó sem akart lemaradni. Amikor már a szobámban lévő tévé, és a hifi is beadja a kulcsot, kezd elegem lenni. A fiú ördögi tervet eszelt ki, és hosszútávon hatásos is lehet, mert ennyi szerelőt, ilyen arányban növekvő számban, még az én fizetésem sem fog kibírni. Teljesen egyértelmű, hogy mi folyik itt, de amikor felvetem Jirinek is az elméletemet, csak egy jókora veszekedés kerekedik belőle.
Eddig soha nem veszekedtünk. Semmin.
De a terv nem csak erről szól. Az első éjszaka után ki kell költöznöm a kanapéra, mert szegénykének nem bírta a dereka egy éjszakát sem, nagyon megfájdult neki. Jiri pedig semmivel nem tud rávenni, hogy hadd költözzön ki ő. Ez a fiú még a végén megfojtana álmomban a párnájával...
Ja igen. A kapcsolatunkról külön odafigyeléssel gondoskodik. Jóformán egyetlen kettesben töltött percünk sem lehet. Elég, hogy elcsattanjon egy csók, ő már fel is bukkan, és Jiri sarkában toporzékol valami ürüggyel. Az éjszakák kiesnek, mert a kanapé kicsi, és amúgy is: Justin valószínűleg kihasználná az alkalmat, mikor nem figyelek, és megkéselne, miközben Jirin fekszem. Az irodaház szintén tabu, mert sok idő után tértem vissza, így nyakig ülök a munkában, Jiri pedig próbaidős, ezért nem szabad megkockáztatnunk semmit. Mindketten érezzük a problémát, de esélyünk sincs megbeszélni, mert nincs rá alkalom.
Kétségbeesetten vágyakozom utána. Fényévekre érzem magamtól a tulajdon szerelmemet.
***
A pohár kicsivel több mint két héttel később telik be.
Már előző nap is előfordult egy véletlen szándékos baleset, amikor véletlenül szándékosan meg lettem lökve vacsorakészítés közben és kis híján levágtam az ujjamat. De erős voltam, összeszorítottam a fogamat, és tűrtem. Jirinek sem köptem be, arra fogtam, hogy nem figyeltem oda egy pillanatra. Úgysem hitte volna el.
Éppen a vacsora maradványait takarítom el, és az edényeket, tányérokat, evőeszközöket mosogatom. Jiri a hálószobában csinál, valamit, Justin viszont körülöttem lézeng, érzem, hogy settenkedik valamiben. Csak azt nem tudom, miben. Mikor már jó ideje nem történik semmi, nem is foglalkozom vele. Elmosogattam az utolsó tányért is, és oda sem nézve, reflexszerű mozdulattal teszem a csöpögtetőre...
...és hangosan felsikítok, amikor a még félig forró tea a kezemre borul.
- Mi a franc bajod van neked?! – förmedek Justinra, miközben automatikusan mozdulok.
Az agyam átveszi az irányítást: csap jéghidegre állít, kezet a víz alá.
- Mi folyik itt? – jelenik meg Jiri azonnal. Ahogy meglátja a pirosló bőrömet a víz alatt, tekintete aggódóvá válik. – Mi történt?
- A pasid egy balfasz – feleli a fiú szenvtelenül. Mindig így hív. „A pasid”. – Magára öntötte a teát.
- De hát én nem is... – kezdem felháborodva. – Ó, a kurva életbe! – fakadok ki aztán.
Dühömben a falhoz vágom a méregdrága porcelán teás edényt, ami természetesen ripityára törik, aztán mit sem törődve velük vagy a reakciójukkal, a fürdőszobába csörtetek és bezárkózom. Megnyitom a zuhanyt is, így nem hallom, ha bárki is kopog vagy megszólít.
Elegem van. Elegem van!
Aznap éjjel, miközben álmatlanságtól szenvedve bámulom a plafont, meghozom életem legnehezebb és legszörnyűbb döntését.
***
Másnap szombat van. Nekünk hétvége, viszont a fiúnak be kell menni az iskolába valami sportnapra. Szerencsére... Míg Jiri elviszi őt kocsival, én mindent nyugodtan el tudok rendezni.
Már az ágy szélén ülök, az én felemen – egykori felemen –, és bámulok magam elé, mikor nyílik, majd záródik a bejárati ajtó. Hamarosan az ismerős lépteket is meghallom. Normális esetben örülnöm kellene, hogy most kiélhetjük magunkat... de már döntöttem.
A torkomban sziklányira nő a gombóc, mikor megérzem a jelenlétét, és meghallom a hangját.
- Justin iskolában, a ház csak a mi... – Jiri megtorpan és elhallgat, ahogy az ágy lábához érve megpillantja a sporttáskát a lábamnál. – Jason... – nyögi megrökönyödve.
- Sajnálom – suttogom alig hallhatóan. Megköszörülöm a torkomat, és bár a hangom visszatér, a könnyek a szemembe gyűlnek. – Az életemet adtam volna érted, és adnám még most is, ha kell, de... én ezt nem bírom tovább. Amikor vége lett annak az egész rémálomnak, el sem akartam hinni. Mert a gondolat, hogy attól kezdve boldogan együtt élhetünk, mindenféle kockázat nélkül, hihetetlen volt. És... tényleg túl szép volt, hogy igaz legyen – halkul el a hangom, az első könnycseppek végigfolynak az arcomon. – Tudod... annyiszor megterveztem már az életünket. Melletted akartam lenni, nem törődve semmivel és senkivel. Veled akartam leélni az életem, az oldaladon megöregedni, boldogan, szerelmesen... Hozzád akartam menni. És... még az is megfordult a fejemben, hogy örökbe fogadhatnánk egy babát. Miután kiélveztük az életet. Néhány boldog felelőtlenséggel, rózsaszín felhőkön eltöltött év után. Szigorúan. És egy kisbabát, akit együtt nevelhetünk fel... – Nagyot nyelek. – Nem pedig egy tizenhat éves kamaszt, aki menthetetlenül gyűlöl engem.
- Nem gyűlöl...
- A fenébe is, dehogynem! – fordulok felé kétségbeesetten, miközben egyre több könnycsepp nyer utat magának. – Hónapok óta mellettem vagy, ismersz. Ráadásul a lakásban évek óta élek. Komolyan azt hiszed, hogy most tört rám a szerencsétlenség-roham, és hirtelen elrontok mindent magam körül, miközben felvágom az ujjamat és leforrázom a kezemet?! – Nagy levegőt veszek, és újra a padlót kezdem bámulni, a hangom elhalkul. – Nem bírom tovább, Jiri. Elmegyek... Itt maradhattok a házban, ameddig csak akartok, és a kocsit is itt hagyom, ha kellene. Én elmegyek anyáékhoz, és majd használom az ő kocsijukat. – A ház elől dudálás hallatszik, mire megremegek. – Ez a taxim lesz – suttogom.
Felállok az ágyról. Jiri megkövülten áll, nem mozdul, nem szól, csak döbbenten, megrökönyödve néz. Odalépek elé, remegő kezekkel fogom meg az arcát, és összeszorított szemekkel megcsókolom. Összekönnyezem az arcát, de nem számít. Már nem.
- Örökké szeretni foglak, Dusek – suttogom az ajkaira remegő hangon.
Csak most engedem el, felkapom a táskámat, és zokogva rohanok ki a házból. Hátra sem nézek, csak beülök a taxiba, és elhadarom a címet. Nem nézek oldalra vagy hátra, nem tudom, Jiri utánam jött-e. A kezembe temetem az arcomat, és nem törődve a sofőrrel, keservesen zokogni kezdek.
|
|
