|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2012. 01. 19. 22:56:37 | #18642 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Fantasztikus – sóhajt fel, és láthatóan nagyon boldog. És nincs vele egyedül. – Most már hivatalosan is a tiéd vagyok – kacsintok rá.
- Illik is mindenkinek tudnia.
- És most hová is megyünk?
- Foooogalmam sincs... – vigyorgok rá.
___
A gyámhivatalhoz Jason navigál el, mert azt egyáltalán nem tudom, merre van. Kincsem viszont itt is olyan izgatott, mint a hivatalban volt. Meg is értem. Itt azért komolyabb a rizikófaktor. Bár ki az a hülye, aki pont a Williams-ekkel akar kitolni? Nem hiszem, hogy sok ilyen barom lenne.
- Nyugi, cica – húzom magamhoz, hogy megnyugtassam, de nem sok sikerrel járok. – Minden jól fog menni.
- Nem is nyugszom addig, amíg nem mennek bele.
___
A második emeltre kaptunk sorszámot, meg egy kérdőívet, amit ki kell tölteni.
Így kitöltve szerintem ideálisak vagyunk. Mindkettőnknek élnek a szülei, Jasonnek még testvérei is vannak. Beírjuk Akirát és Nerot, mint a család plusz két tagját, és várunk.
Sokat várunk... De ahogy behívnak, a nő feltesz egy érdekes kérdést a bemutatkozás után.
- Szóval, melyikük lesz a jövendőbeli apuka? És hogyhogy barát, és nem az anyuka kísérte el?
Jasonre nézek. Vagy én vagyok a hülye... vagy ezt nem értem teljesen. A lapon be is írtuk, hogy házasok vagyunk, Jason fogja a kezem, és a nőnek semmi sem tűnik fel. Hah...
- Öhm... Mi ketten vagyunk a leendő szülők.
- Maguk... melegek? - Érzem, hogy el fog bennem pattanni valami, de Jasonben ez hamarabb végbe megy.
- Talán valami problémája van vele?
- Én csak... nos, nem is tudom... hogy jó ötlet-e egy pici gyereket...
- Asszonyom! Mint az maga is jól tudja, ez nem azon múlik, hogy maga szerint jó ötlet-e valami. Ez teljesen szubjektív vélemény, amit ráadásul a homofób emberek elfogultan véleményeznek. A törvény viszont nem tiltja.
- Hm... hát... - Ez egyre jobban tetszik. Jason kemény, határozott... nem csodálom, hogy az egyik legjobb a szakmájában.
- Mondja csak, asszonyom. Hallott már a Williams & Wilson ügyvédi irodáról?
- Persze. A legjobbak szinte az egész államokban. De hogy jön ez ide?
- Akkor nyilván a Mary Williams és a Jason Williams név is mond magának valamit. - Jason egyre keményebb, de érzem, hogy most nem tud mit tenni a nő. Saját magát szorítja sarokba.
- Igen, de még mindig nem értem, miről beszélünk.
- Szerintem pillantson rá a kérdőívre – morranok fel sóhajtva. Szerencsétlen hülye...
- Maga...?
- Mint már a bemutatkozásnál is említem, Jason Williams vagyok, pontosabban már Jason Williams-Frantisec. – Hátradől, megfogja a kezem, és sokkal nyugodtabban folytatja. – Most pedig, szeretném, ha elölről kezdenénk ezt a beszélgetést.
- Fantasztikus voltál – mondom, büszkén mosolyogva, mikor már kifelé sétálunk.
- Szeretlek, és bármit megteszek azért, hogy igazi családunk lehessen, tudod jól – mosolyog vissza szerelmesen.
- Tudom, kincsem. Többek között ezért is szeretlek annyira. Te kis anyatigris – vigyorgok rá egy kis csók után.
- Bolond vagy – nevet fel önfeledten.
Nos, én nem értek ehhez, de ha ő ilyen boldog, akkor z jót kell, hogy jelentsen.
___
Pizzában állapodunk meg és abban, hogy ő megcsinálja, én meg lefárasztom a kutyákat.
Ami remekül sikerül. A labdával nagyon ügyesen bánnak, és igazán felszabadult, boldog kutyák. Azt hiszem, jól érzik magukat.
Tíz perc alatt elérem, hogy ahogy lefekszem egy picit, a két dög a felsőtestemre másszon és azonnal el is aludjon: Jason így lát meg minket.
- Eszméletlenül aranyosak vagytok – lép mellénk, majd lehajol és kapok egy igazáén hosszú és édes csókot.
- Ígérem, a kislányunknak is szorítok majd helyet – mosolygok rá. És igen... a kislányunk. Furcsa belegondolni, de előre élvezem. Még úgy is, ha nem fogunk aludni és negyedannyi időnk sem lesz egymásra.
- De azért odaférek majd mellétek, ugye? – simítja orrát az orromhoz.
- Te mindig, kincsem!
____
Este épp pizzázunk, a kutyák a szokásos vacsorájukon nyammognak: ami ugye tej és zsömle, amikor kocsit hallunk a feljáróra tolatni. Nem foglalkozunk vele, hiszen úgyis Neol és Alex lesz az, és amikor kulccsal nyitják az ajtót már tudjuk is: ezek tényleg ők.
- Mi a helyzet? - kiabál be Neol ,és ahogy felbukkan, már rohan is a kutyákhoz, és elkezd gügyögni nekik, hogy milyen cukik és egyéb, tőle eléggé furcsán hangzó dolgok.
- Most buzisabb vagy, mint eddig bármikor jegyzem meg, mire csak egy morgás a jutalmam. Alex ekkor szúrja ki a szívecskét a karomon... eddig valahogy mindig úgy jött össze, hogy ő nem látta.
- Mi ez? - kérdezi és mellém lépve elkapja a karom. - Ahh, de jól néz ki - vigyorog, majd elkezdi simogatni. - Noel, neked ilyen nincsen? - kérdezi párjára pillantva.
- Van olyan testrészem, amit még nem láttál? - kérdezi vissza Neol, mire nevetni kezdünk.
- Egyébként mi járatban? - kérdez rá Jason.
- Jöttünk kérdezni, hogy mi volt ma. Apáék mondták, hogy mész megváltoztatni a neved, nem volt- e valami gubanc - mondja Alex és leülve vesz egy szelet pizzát.
- Ott éppenséggel nem - mondja Jason.
- Ott? Miért, merre voltatok még? - kérdezi Neol, és feltessékeli a székről Alexet, hogy aztán ő visszaülve az ölébe csücsüljön. Ismerős jelenet, de nem teszem szóvá.
- Voltunk a gyámügynél is - mondja ki halkan Jason, de közben mosolyog, mire Alex felsikkant és már ugrik is testvére nyakába.
- És?! Mi volt, mi volt?! - kérdezi Neol is.
- Hát, nem sok minden - motyogja kincsem.
- Még hogy nem sok minden - szólalok meg. - Úgy kiosztotta az ügyintéző nőt, hogy öröm volt nézni - nevetek fel, és persze el is kell mesélni.
Amikor végzek, mindketten csodálkozva néznek kincsemre.
- Hát, nem hiába. Vad és dögös, de ez családi vonás - röhög fel Neol.
Hát, igen... ezt nem tudom cáfolni.
___
Másnap eldöntjük kicsimmel, hogy elmegyünk a barkácsáruházba, venni festéket, meg hasonlókat. Ha nem is jönne össze elsőre a baba, össze fog, tudom, és addigra jó lenne egy szoba is, legalább félkészen, hiszen a kicsi mellett ki tudja, mennyi időnk lesz.
Akiráékat leadjuk az állatorvodnak, hiszen ki akarja vizsgálgatni őket, oltásokat átnézegetni és hasonlók, de mivel Jasonnek jó barátja megígéri, hogy amíg vissza nem érünk, vigyáz a kutyákra.
Épp beállunk a parkolóba, mikor kincsem kiszáll, hogy elszaladjon jegyet venni. Én még összeszedem a pénztárcát, a kulcsot, és csak aztán szállok ki, de amit látok... azonnal kiesik a kezemből minden, ahogy látom, hogy Jason mellett két srác áll. Ha nem ismerném is egyértelmű lenne: kincsem fél. Nagyon fél. A háta görnyedt, tördeli az ujjait és nem néz fel. Meg is értem, a két férfi körülbelül olyan darab, mint én vagy Neol.
- Valami gond van? - lépek közelebb. A két férfi rám néz.
- Te is buzi vagy, apafej? - kérdezi az egyik.
- Az vagyok, és épp a pasimat cseszegeted - veszem fel a stílusát. A CHAOS-nál azt is megtanultuk, hogy az ellenféllel csak az ő szintjén szabad kommunikálni.
- Dugod? - röhög fel a másik, és már lendül is az ökle. Jason felsikkant , ahogy a csapás az arcomat éri, de én csak mosolyogva fordulok vissza.
- Ennyi? - kérdezem. - Még csak nem is fájt.
A másik lendül, Jason kapna utána, de szerencsére nem sikerül neki, és így a másik is megüt. Nem akarnám, hogy őt bántsák. Nekem meg nem árt, ezek a kis semmik még olyat sem ütnek, hogy legalább fájjon, nem hogy ártson. Még belilulni sem nagyon fog szerintem.
- Ez a max, fiúk? - kérdezem megint nevetve, mire meghallok magam mögött egy határozott hangot.
- Mi folyik ott? - Rendőr lesz, ide hallani. - Mr. Williams? - kérdezi a zsaru, ahogy mellénk ér.
- Frantisec - sóhajt fel kincsem. - De igen, én vagyok.
- Frantisec? - kérdezi a rendőr meglepve,. felvont szemöldökkel.
- Steve, pont maga nem hallotta? nevet fel drágám, mire a két srác le is slisszol. Jason azonnal mellém ugrik. - Jól vagy? - kérdezi, és végigsimít az arcomon.
- Nincs bajom - mosolygok rá. -
- Szóval... Frantisec? - vonja magára a figyelmünket újra a zsaru.
- Jiri, ő egy régi, kedves ismerős az őrsről, Steve Kovalanich. Steve, ő a férjem, Jiri D. Frantisec. - A rendőr picit meglepődik, de a ténnyel láthatóan nincs baja, a gesztusaiból inkább azt szűröm le, hogy a házasság ténye lepte meg.
- Hát, az biztos, hogy jobban illik magához, mint az az előző... az a Christian, vagy Christopher... vagy mi volt - fintorogja, mire felnevetünk. Na, máris szimpatikus ez a férfi.
___
Amikor végzünk a vásárlással, és a kocsiban ülünk, Jason elkapja az arcom és maga felé fordítja.
- Bekékült - mondja, és szinte szipog. - De azt mondtad, nem fájt - néz rám.
- Nem is fáj, édes, csak picit elszoktam a bunyótól, de nincs baj, hidd el - mosolygok rá. - De ha szeretnél, adhatnál rá csókot - nézek a szemébe. Valahogy szeretném vele éreztetni, hogy nem az ő hibája, hiszen ismerem, tudom: ez lesz belőle. De így hátha nem.
|
| makeme_real | 2012. 01. 19. 21:47:15 | #18640 |
 Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
- Lesz – mosolyog rám. – Ez egyértelmű. Csak még előtte millió dolgunk van – sóhajt fel.
- A vendégszobát meg lehetne csinálni gyerekszobának – veti fel apa. – Az közel van a hálóhoz, ha neadjisten baj lenne. Segítenénk a fiúkkal.
- És... kislány lesz? – kérdezi anya.
Összenézünk Jirivel, és ennyi elég is.
- Az – felelem. – Fiú már van, és mindenképpen egy kislányt szeretnénk – nézek fel a szerelmemre imádattal.
Imádom őt, és a gondolatot, hogy együtt nevelhetünk fel egy pici lányt. És látom, hogy ő is megfelelően be van zsongva a gondolattól...
- Csak a törvények is engedjék – sóhajt fel apa.
- Engedni fogják! – jelentjük ki anyával egyszerre.
Jiri és apa először meglepve néznek ránk, aztán egyszerre kezdünk nevetni. Jó nevű ügyvédek vagyunk, a fenébe is... És egyébként sem tiltja a törvény.
Amikor anyáék elmennek, mi nekiállunk összeütni valami könnyű ebédet. Jiri csirkemelleket pirít, én pedig a salátát aprítom és keverem össze, valamint előkészítem a spéci öntetet, amit még anya mutatott nekem egyszer, és isteni.
A kis szőrbogyó csöppségek is ezt az időt választják arra, hogy felébredjenek édes álmukból, és rögtön hisztizni kezdjenek, hogy ők csak tejet kaptak. Márpedig az ilyen kis picikéknek még nem jár a husi. De persze nem tudok ellenállni nekik... viszont csak egy kis zsömlét aprítok nekik a tejbe, ők meg látszólag ezzel is bőven elégedettek, hiszen rögtön fel is falják.
- Milyen szép, nagy kutyik lesztek ti – sóhajtok fel.
- Az biztos – nevet Jiri. – De legalább jó házőrzőket tudok nevelni belőlük.
- Igaz – helyeselek. – Figyelj, holnap eljössz velem a hivatalba? – ölelem át. – Utána elmehetnénk és elkezdhetnénk az örökbefogadást is intézni.
- Nem megyek dolgozni, hála a főnökömnek – feleli kuncogva.
Annyira elgondolkozik, hogy még arra sem reagál, mikor többször is megszólítom.
- Hahó – próbálkozom újra, mire megrázza a fejét. – Na, végre itt vagy – mosolyodom el. – Min gondolkodtál ennyire?
- A szeretőmön – vigyorog rám.
- Ó, szóval a szeretődön.... és... fiú vagy lány?
- Lány. Fiú már van – nevet fel, én pedig vele nevetek. – Csak az jutott eszembe egyébként, hogy ide kellene beíratni majd...
- Az utca végén? Én is erre gondoltam – helyeselek mosolyogva. – Jó környéken lakunk szerencsére, és szerinte jobb is lenne, ha a pici nem járna messzire.
Lassan asztalhoz ülünk, és enni kezdünk, miközben mosolyogva figyeljük a játszadozó, teli hasú, éber és vidám kis vakarcsokat.
***
Másnap már kora reggel ébren vagyok, és teljesen be vagyok zsongva. Nyugton sem bírok maradni... Jiri még fel sem kelt, de én már lebeszélem a hivatalban, hogy kik és miért megyünk.
- Olyan hihetetlen, hogy nemsokára megváltozik a nevem – sóhajtok álmodozva, miközben Jiri a reggelit készíti.
Nem mond semmit, csak mosolyogva közelebb lép, aztán homlokon csókol.
Reggeli után van időnk bőven, hiszen kettőre kaptunk időpontot, úgyhogy ráérünk. Fürdés, mosakodás, öltözés, aztán belefér még egy kis kutyus-dögönyözés is, mielőtt letennék az álmos kis fejüket némi ebéd utáni alvás erejéig.
A kocsiban ülve úgy mosolygok, mint akinek tényleg felragasztották a szája két sarkát. Jason Williams-Frantisec. Jason Williams-Frantisec, Jiri D. Frantisec férje... vagy felesége, ahogy tetszik.
- Te tényleg szerelmes vagy – szólal meg mosolyogva, mikor már a hivatal várótermében ücsörgünk.
- Borzalmasan – mosolygok rá, és jobb híján megfogom a kezét.
Itt sajnos nem csókolhatom meg, bármennyire szeretném is.
Az ügyintéző szerencsére kedves, és még gyorsan is dolgozik. Nem néz ránk furcsán, nem tesz fel kínos kérdéseket, csak kedvesen mosolyog, és szorgosan dolgozik.
- Rendben, Mr. Frantisec – néz rám, mikor mindennel végeztünk, nekem pedig megdobban a szívem a megszólítástól. – Itt vannak az ideiglenes papírjai, elindítottam minden igazolványának a módosítását, maximum két hét és mindegyik meglesz – mosolyog rám, és elém tolja a szükséges papírokat, amivel tudom majd igazolni magam, amíg szükséges.
Hálásan megköszönjük, én viszont a kocsinál nem bírom tovább, és a szerelmem nyakába borulok.
- Na, milyen Frantisecnek lenni? – ölel magához.
- Fantasztikus – sóhajtom boldogan. – Most már hivatalosan is a tiéd vagyok – kacsintok rá.
- Illik is mindenkinek tudnia – jelenti ki büszkén.
- És most hová is megyünk? – cirógatom végig az arcát mosolyogva.
- Foooogalmam sincs... – vigyorog rám.
***
A gyámhivatal épülete máshol helyezkedik el, mint ahol az okmányokat intézik, de legalább olyan izgalommal szállok ki az autóból, mint az előbb. Ha nem jobban... Az okmányirodában biztosra mentünk, de itt... itt még akár vissza is utasíthatnak. Persze csak első körben, hiszen nem hagyom magam, az egyszer biztos. De akkor is... sokkal jobb érzés lenne rögtön jól indulni.
- Nyugi, cica – ölel magához Jiri, és homlokon csókol. – Minden jól fog menni – mosolyog rám.
- Nem is nyugszom addig, amíg nem mennek bele – jelentem ki.
A földszinten a fogadóiroda nyitott ablaka előtt egy kedvesen mosolygó nő üdvözöl minket. Eddig jó. Amikor megkérdezi, miben segíthet, gondolkodás nélkül felelem, hogy örökbefogadásra szeretnénk kérelmet beadni. A nő nyugodtan fogadja, és még mindig kedves, sőt, őszinte mosollyal nyújtja át nekünk a kérdőívet, amit ki kell töltenünk. Sorszámot is kapunk, a lapot a várakozás alatt kell kitöltenünk.
Letelepszünk a második emeleten, ahol majd fogadnak minket. A kérdőívben nincs semmi különleges, egyszerű kérdések, egyszerű válaszok. Nevek, születési helyek és dátumok, lakcím, anyja neve, elérhetőségek, foglalkozás, munkahely címe, havi bevétel, házasok-e, és ha igen, mennyi ideje, van-e már gyerek, milyen nemű gyermeket szeretnénk, háziállat, körülmények... Bla bla bla.
Már rég végeztünk a kérdőív kitöltésével, és izgatottan szorongatom Jiri kezét, amikor végre behívnak minket. Itt is egy nő fogad minket, bemutatkozunk, aztán helyet foglalunk. A nő elveszi a kérdőívet, de nem igazán pillant bele.
- Szóval, melyikük lesz a jövendőbeli apuka? – mosolyog. – És hogyhogy barát, és nem az anyuka kísérte el?
Jirivel zavartan nézünk össze.
- Öhm... Mi ketten vagyunk a leendő szülők – felelem aztán.
A nő homloka ráncba szalad, és távolságtartóvá válik a pillantása.
- Maguk... melegek?
- Talán valami problémája van vele? – kérdezek vissza élesen.
Jiri megszorítja a kezem, de ide érzem, hogy ő is feszült, mint én.
- Én csak... nos, nem is tudom... hogy jó ötlet-e egy pici gyereket...
- Asszonyom – szólítom meg erélyesen. – Mint az maga is jól tudja, ez nem azon múlik, hogy maga szerint jó ötlet-e valami. Ez teljesen szubjektív vélemény, amit ráadásul a homofób emberek elfogultan véleményeznek. A törvény viszont nem tiltja.
- Hm... hát...
- Mondja csak, asszonyom – hajolok előre, és villámló szemekkel nézek rá. – Hallott már a Williams & Wilson ügyvédi irodáról?
- Persze – feleli zavartan. – A legjobbak szinte az egész államokban. De hogy jön ez ide?
- Akkor nyilván a Mary Williams és a Jason Williams név is mond magának valamit.
- Igen, de még mindig nem értem, miről beszélünk.
- Szerintem pillantson rá a kérdőívre – segíti ki Jiri igencsak morgósan.
A nő lenéz a papírra... aztán elsápad.
- Maga...?
- Mint már a bemutatkozásnál is említem, Jason Williams vagyok, pontosabban már Jason Williams-Frantisec. – Hátradőlök, és újra megfogom Jiri kezét, hogy erőt és nyugalmat nyerjek tőle. – Most pedig, szeretném, ha elölről kezdenénk ezt a beszélgetést.
Elégedetten sétálok ki a gyámügy épületéből, Jiri pedig a vállamat átölelve, hasonló elégedettséggel halad mellettem.
- Fantasztikus voltál – mosolyog rám büszkén, amikor már a kocsi mellett állunk.
- Szeretlek, és bármit megteszek azért, hogy igazi családunk lehessen, tudod jól – simogatom meg az arcát szerelmes mosollyal.
- Tudom, kincsem. Többek között ezért is szeretlek annyira – hajol le egy gyors csókra, ami szinte csak puszi, de akkor is nagyon jó. – Te kis anyatigris – vigyorog rám.
- Bolond vagy – nevetem el magam.
Összeölelkezünk, aztán kocsiba ülünk és megyünk haza. Most már minden sima ügy lesz. Bármit is néznek, vagy bárkit is kérdeznek majd meg a gyámügyesek, látni fogják, hogy a kicsi a lehető legjobb kezekbe fog kerülni. Utána pedig már csak egy édes kislányt kell találniuk nekünk.
***
Becsukom a sütőt, a pizza pedig máris sülni kezd. Besétálok a nappaliba... aztán kuncogni kezdek. Jiri a kanapén fekszik kiterülve, és a tévét bámulja. Félmeztelen, a hasán ott szundít Akira, a mellkasán pedig Nero.
- Eszméletlenül aranyosak vagytok – lépek közelebb mosolyogva.
Felém fordul, és rám vigyorog. Letérdelek a kanapé mellé, a fejéhez, és bezsebelek néhány hosszú, finom, lágy, szerelmes csókot.
- Ígérem, a kislányunknak is szorítok majd helyet – mosolyog rám csillogó szemekkel.
Nagyot dobban a szívem. A kislányunknak... Olyan gyönyörűen hangzik a szájából!
- De azért odaférek majd mellétek, ugye? – simogatom meg orrommal az övét.
- Te mindig, kincsem – csókol meg újra.
Én vagyok a világ legboldogabb embere!
|
| Rauko | 2012. 01. 19. 11:42:03 | #18625 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Uramisten! – sikít fel mellettem Jason. – Ó, édes istenem! Sziasztok... hát sziasztok, kicsikéim... – Át is veszi tőlem az egyiket, és olyan csodálattal nézi őket... menten elröhögöm magam!
- Látod, mondtam, hogy odáig lesz – kuncogja Alex.
- Rögtön az esküvő után vetélytársakat kellett szerezned? – nézek rá ál-haragosan. – Ráadásul egyszerre kettőt?
- Naaa! Most mondd, hogy nem édesek... – pislog rám Jason, majd a kis dögökre. Hát, tény... borzasztóan aranyosak, és ha nagyok lesznek, kiváló házőrzők lesznek, ez már most biztos.
- De, épp ez a baj – sóhajtok fel színpadiasan, mire az én kezemben henyélő, nagyobbik kutya ezt kihívásnak veszi és csaholva az ujjam után kap. Ch... – Hé! - Most igazán nem fogok vele játszani!
- Az már biztos, hogy az ő neve Néró lesz – jegyzi meg kincsem.
- Bíztatod, hogy megegyen?
- Ugyan már, fél fogára nem lennél elég – suttogja, és azt hiszem, szimplán békítő szándékkal közelebb hajol és végigcsókolja a nyakamat.
- Na és a másik szépségnek mi lesz a neve? – kérdezi Alex.
- Ha a fajtájából indulok ki, és hozzáteszem a szép kis pofiját... Akkor Akira. Mit szólsz?
- Nekem tökéletes – mosolygok rá.
___
A frász gondolta, hogy egy kis döggel ennyi nyűg van, már az elején. Pláne kettővel. De az áruházban az eladó lány készségesen segít, hogy mikre lesz szükségünk, így viszonylag hamar végzünk, és egyúttal a nagybevásárlást is lerendezzük. Két legyet egy csapásra... egyébként is rühellek nagyáruházba járni.
De ez a két kis dög még tényleg jól fog jönni. Legalább kiderül, hogy hogy tudunk majd egy kisbabáról gondoskodni, hiszen az is aktuális lesz lassan. A folyamatot mindenképp el kell indítani, így is lesz másfél hónap, mire találnak nekünk egy babát.
Otthon aztán berendezzük a kutya-lakot, ami a nappali oldalfalánál van. Jason épp átköltözeti Nerot és Akirát a kosarukba, amikor csengetnek, és én nyitom ki, mivel ő épp el van foglalva.
Az ajtóban Oliver És Maire.
- Helló - köszönt Marie és megölel.
- Üdv - lép mellé Oliver is, de vele csak kezet fogok.
- Jason? - kérdezi Marie.
- A nappaliban - intek hátra és már el is indulunk. Mire én beérek ajtózárás után, már Mariet is elvarázsolta a két kis dög. Nem csodálom, tényleg csodaszépek. Elmeséli Jason, hogy Neoléktól kaptuk a kicsiket, mire Marie megszólal.
- És most jöjjön a mi ajándékunk – vigyorog izgatottan.
Egy borítékot kapunk, amit kibontunk, és...
két jegy, a Maldív-szigetekre?
Nászút... én is gondoltam rá, de így még jobb lesz!
- Úristen! – lepődik meg Jason.
- Köszönjük –mosolyog a szüleire. Hát... matkáék nem állnak ilyen jól, mint Marie-ék, de majd hozzájuk is lemegyünk egy hétvégére.
Később a nappaliban beszélgetünk, mikor Oliver megkérdezi, hogy mik a terveink a maradék egy hétre. Jason nyilván nem fog új ügyet vállalni, egy hét alatt nem tűznek ki tárgyalást. Majd ha hazajöttünk. De ahogy kimondja, hogy a hivatalba készül, meglep.
- Szeretném megváltoztatni a nevem.
Ahogy lassan eljut az agyamig hogy mit mondott, egyre boldogabb vagyok!
- Szeretlek!
- Én is szeretlek – bújik a karomba.
- Most majdnem kérdeztem valamit... de nem szeretnék indiszkrét lenni, nem tudom, mit szeretnétek - szólal meg Marie.
- Nyugodtan kérdezz – mosolygok rá.
- Ezek szerint a pici is Frantisec lesz? Már ha lesz, ezért akartam visszaszívni...
- Ő akkor is Frantisec lenne, ha én nem akarnám megváltoztatni. Az pedig, hogy lesz-e...
- Lesz - mosolygok kincsemre. - Ez egyértelmű. Csak még előtte millió dolgunk van - sóhajtok fel.
- A vendégszobát meg lehetne csinálni gyerekszobának - mondja Oliver. - Az közel van a hálóhoz, ha neadjisten baj lenne. Segítenénk a fiúkkal.
- És... kislány lesz? - kérdezi Marie, mire összenézünk Jasonnel.
- Az - feleli Jason. - Fiú már van, és mindenképpen egy kislányt szeretnénk - néz fel rám csillogó, szerelmes tekintettel, amit viszonzok is. Előre be vagyok sózva. Egy pici lány, aki a miénk...
- Csak a törvények is engedjék - sóhajt fel Oliver.
- Engedni fogják! - rikkantja egyszerre Marie és Jason, mire kikerekedett szemekkel nézünk rájuk, majd felnevetünk mindannyian. Hát persze. Két ügyvéd... nincs az az isten, ami nem engedné.
Marie és Oliver később elmennek, és mi, kincsemmel eldöntjük, hogy ma valami egyszerűt csinálunk, úgyhogy amíg én a csirkemellek megpirításával foglalkozom, ő összekeveri a salátát és elkészíti az öntete. Közben Nero és Akira persze felébrednek, és egész hisztit csapnak le amikor kiderül, hogy nekik még csak tejecske jár és nem husi. Még elég picik, és tény, hogy esznek egyedül, de kell nekik a tej is, de hogy elégedettek legyenek, egy pici zsömlét aprít nekik bele Jason, és persze meg is eszik az egészet.
- Milyen szép, nagy kutyik lesztek ti - sóhajt fel kincsem.
- Az biztos - nevetek fel. - De legalább jó házőrzőket tudok nevelni belőlük.
- Igaz - mondja kincsem. - Figyelj, holnap eljössz velem a hivatalba? - kérdezi, és mellém lépve megölel. - Utána elmehetnénk és elkezdhetnénk az örökbefogadást is intézni.
- Nem megyek dolgozni, hála a főnökömnek - kuncogok rá, hiszen megint ő intézett el nekünk egy hosszabb szabit. Pontosabban.... holnap szabadnap, aztán a nászútra egy hét. Utána meg is beszélte Blair-rel, hogy ha visszamegyünk, elkezd megint ügyeken dolgozni, hiszen a pénz mindenképp kell, pláne ha babát szeretnénk. A vendégszobát át kell alakítani, át kell festeni, és még azt is meg kell nézni, hogy abba az óvodába van-e várólista, ami itt van az utca végén. Jó lenne, ha a kislánynak csak eddig kellene járni, hiszen ott van az iskola is, és automatikusan átveszik a gyerekeket az óvodából az iskolába. Bölcsibe nem kell vinni, hiszen vagy Jason, vagy én, vagy Marie-ék vagy matkáék úgyis elvállalják.
- Hahó - szól rám, ki tudja, hanyadszorra, mire picit megrázom a fejem. - Na, végre itt vagy - mosolyog rám. - Min gondolkodtál ennyire?
- A szeretőmön - jelentem be vigyorogva.
- Ó, szóval a szeretődön.... és... fiú vagy lány? - kérdezi.
- Lány. Fiú már van - nevetek fel, és ő is velem nevet. - Csak az jutott eszembe egyébként, hogy ide kellene beíratni majd...
- Az utca végén? Én is erre gondoltam - mosolyog rám. - Jó környéken lakunk szerencsére, és szerinte jobb is lenne, ha a pici nem járna messzire - mondja.
Közben a két kis dög persze elkezd játszani. Kialudták magukat, tele a hasuk, és egymásnak esnek, mi meg mosolyogva figyeljük őket, miközben eszünk. Aranyos kis kutyák, és már most életrevaló mindkettő. Ügyesen leterítik egymást és nagyon okosan játszanak a labdával meg a rágókákkal is. Jó kutyák lesznek, az biztos.
___
Másnap reggel Jason teljesen be van zsongva. A személyi igazolványát nézegeti, meg a vezetpi engedélyét, és amikor rászólok, csak annyit felel:
- Olyan hihetetlen, hogy nemsokára megváltozik a nevem - sóhajt fel. Erre nem felelek neki, csak közelebb lépve homlokon csókolom, és tovább készítem a reggelit.
Mielőtt felkeltem volna, ő már lebeszélte a hivatalban, hogy kettő körül megyünk, így amikor végre elindulunk fél kettőkor, már inkább nem is szólok neki semmit, hiszen láthatóan nem a földön jár, hanem legalább két méterrel felette és nem akarok én lenni, aki visszarángatja,a így csak mosolyogva nézem álmodozó tekintetét.
- Te tényleg szerelmes vagy - szólalok meg, mikor már a hivatal várótermében ülünk.
- Borzalmasan - mosolyog rám és megfogja a kezem. Társaság előtt nem csókolózhatunk, sok a homofób a környéken sajnos...
Amikor aztán behívják és elkészítenek mindent, én is kezdek izgulni, pláne mikor az ügyintéző közli az eredményt.
- Rendben, Mr. Frantisec - néz Jasonre. - Itt vannak az ideiglenes papírjai, elindítottam minden igazolványának a módosítását, maximum két hét és mindegyik meglesz - mosolyog a picit duci, kedves, szemüveges hölgy.
Megköszönjük, és amikor a kocsihoz érünk, Jason felsóhajt és a nyakamba borul.
- Na, milyen Frantisecnek lenni? - kérdezem magamhoz ölelve, és nem foglalkozva a mellettünk elsétáló emberekkel.
|
| makeme_real | 2012. 01. 18. 22:09:39 | #18622 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Pezsgő, pillantások, mosolygás, boldogság...
Megint egyszerre gondolunk rá, hogy ideje továbblépni. Közelebb jön, és ahogy mindketten kinyújtjuk a kezünket, összefűzi az ujjainkat.
- Ez a mai este különleges – mosolygok Jirire.
- Igen. Az – bólint.
Én csókolom meg, és most én irányítok egy picit. Az ágyhoz csábítom, vetkőztetem, csókolom, ölelem és simogatom. Aztán egy kis újítást viszek be, a szeme láttára készítem fel magam, és nem győzök nyögdécselni, ahogy ő pedig a merevedését kezdi bemelegíteni.
Megint egyszerre mozdulunk, felém lendül, fölém hajol, és ahogy engedelmesen széjjelebb nyitom a terpeszem, már helyezkedik is, és hamarosan elmerül a testemben.
Csodálatos érzés a férjemmel szeretkezni...
***
Fáradtan kucorodok hozzá, fejem a mellkasára simítom, ami legalább olyan nedves az előzőektől, mint az én homlokom. Szuszogva fűzöm össze az ujjainkat.
- Tudod... így, házasságban élve is remek veled lenni – mosolygok rá.
- Szerintem csak jobb lesz – vigyorog rám, legalább olyan fáradt, mint én. – Zuhany?
- Nem nagyon van kedvem – nyüszögöm.
- Megnézhetnénk a teraszról a csillagokat.
Mosolyogva nézek fel rá, lopok egy csókot, aztán felkelek, és a fürdő felé veszem az irányt, akárcsak ő utánam.
Megmosdat, és látszólag nagyon élvezi, akárhányszor csak felsóhajtok, amikor érzékeny területet érint.
- És, milyen férjemnek lenni? – mosolyog.
- Nem tudom. Egyelőre fárasztó – vigyorgok. – És az én férjemnek milyen lenni?
- Fárasztó – utánoz, mire nevetve ölelem át.
Szeretem!
***
Másnap arra a határozott érzésre kelek, hogy valaki néz. Hiába volt elég fárasztó a tegnap éjszaka – némi csillagozás után már feküdtünk is le aludni –, felkelek rá.
- Jó reggelt – szusszanok.
- Neked is, kincsem – csókol meg közelebb hajolva, de esélyem sincs kihozni belőle valami izgalmasat, mert kopognak.
- Szobaszervííííz – ordít Neol.
- Maradj már csendben – szól rá Alex, ugyanolyan hangerővel.
- Nem kértünk semmit – kiabál vissza Jiri.
- Egy jó barátnak kérni sem kell – szól vissza Neol. – Na, vegyél valamit a csupasz seggedre és engedj be.
Értetlenül nézünk össze az ugatás-féle hangra. Kíváncsian kelünk föl mindketten, és egy-egy köntösben lépve az ajtóhoz, kinyitjuk.
- Boldog házasságot – vigyorog szélesen Neol, és Jiri kezébe nyom...
Két édes, ennivaló kiskutyát?!
- Uramisten! – sikkantok fel, és már hajolok is oda a Jiri karjaiban tartott két szőröd gombóchoz. – Ó, édes istenem! Sziasztok... hát sziasztok, kicsikéim... – vakargatom meg a fejüket, mire az egyikük már nyújtogatja is felém magát, félig alvó állapotban.
Imádattal veszem magamhoz, és kezdem dédelgetni.
- Látod, mondtam, hogy odáig lesz – hallom Alex kuncogását.
- Rögtön az esküvő után vetélytársakat kellett szerezned? – sóhajt fel Jiri. – Ráadásul egyszerre kettőt?
- Naaa – nézek rá nagy szemekkel. – Most mondd, hogy nem édesek... – pillantok le újra a drágaságokra.
- De, épp ez a baj – méregeti kicsit morcosan a karjaiban lévő picikét, mire az pajkosan csaholni kezd, és megpróbál beleharapni az ujjába. – Hé!
Felkacagok, és Jiri vállára csókolok.
- Az már biztos, hogy az ő neve Néró lesz – jelentem ki vigyorogva.
- Bíztatod, hogy megegyen? – húzza össze a szemeit, ezzel el is árulva magát, ő is imádja a drágákat.
- Ugyan már, fél fogára nem lennél elég – hajolok közelebb kuncogva, és mielőtt még durcáskodhatna, végigcsókolom a nyakát, ezzel elterelve a figyelmét.
- Na és a másik szépségnek mi lesz a neve? – mosolyog Alex a karomban tartott, már alvó kicsikére.
- Ha a fajtájából indulok ki, és hozzáteszem a szép kis pofiját... – gondolkozom el. – Akkor Akira – jelentem ki mosolyogva. Aztán Jirire pillantok. – Mit szólsz?
- Nekem tökéletes – mosolyodik el gyengéden.
***
Elhagyjuk a szállodát, de útban hazafelé még beugrunk az egyik hipermarketbe, hogy bevásárolhassunk a kis drágáknak. Neolék voltak olyan kedvesek, hogy otthagyták nekünk a dobozt is, amiben „elszállásolhatjuk” őket az úton, így nem kell külön vigyázni rájuk, bemehetünk együtt is. Hatalmas szerencsénk van, mert – bár eleve arra mentünk, tényleg – sikerült olyan helyet találnunk, ahol egész nagy rész van elkülönítve a kiskedvenceknek.
Veszünk egy nagyobb kosarat, párnát, takarót, négy tálat, nyakörveket, almos tálat, almot és egy nagy rakat kutyakaját. Igazából kicsit meglepett, hogy Jiri is ilyen jól fogadta őket. Bár ki tudja... talán ő is afféle elő-babákként tekint rájuk.
Otthon egyelőre a dobozban hagyjuk a piciket, úgyis alszanak, mi meg addig berendezünk nekik egy egész fal menti részt, és a hozzá tartozó sarkot. A tálak, a fekhely és az alom is oda megy, így talán hamar beletanulnak a szobatisztaságba. Amíg picik, semmi pénzért nem fogom kiengedni őket.
Éppen arra készülök, hogy kihalásszam a csöppségeket a dobozukból, amikor csöngetnek.
- Kinyitnád, édes? – pillantok hátra az engem figyelő Jirire.
Mosolyogva bólint, és már megy is. Én közben addig varázsolok, míg sikerül mindkettőjüket áttelepíteni a naaagy, kényelmes, puha meleg kosarukba. Kinyitogatják a szemüket, beleásítanak az arcomba, aztán nyamnyogva összebújnak és alszanak tovább. Aaaaannyira édesek!
- Üdvözlet az újdonsült feleségnek is! – hallom meg magam mögött anya hangját. – Ó, hát mitek van nektek? – kiált föl aztán, és már esik is térdre mellettem.
- Ugye, milyen édesek? – ölelem át csillogó szemekkel. – Alextől és Noeltől kaptuk őket.
- Nászajándék? – mosolyodik el.
- Igen – bólintok mosolyogva.
Megfogja a kezem, és felhúz a földről. Jiri és apa egymás mellett állva néznek minket mosolyogva. Üdvözlöm apát is, aztán Jirivel együtt kiszúrom izgatott mosolyukat, de nem tesszük szóvá.
- És most jöjjön a mi ajándékunk – árulja el az izgalom okát anya.
Jirivel összemosolygunk, aztán ránk is átragad az izgatottság, amikor átveszünk egy borítékot. Jiri célzatosan a kezembe nyomja, és hátulról átölelve, a vállam fölött lesve figyeli, ahogy kibontom. Két repülőjegy kerül elő belőle... egyenesen a Maldív-szigetekre.
- Úristen! – kapom a szám elé a kezem.
Hátrapillantva látom, hogy Jiri is hasonlóan reagál: meglepődik, de legalább annyira örül is neki.
- Köszönjük – mosolyog rájuk, én pedig megszorítom engem ölelő karját, úgy mosolygok anyáékra.
- Ugyan már, hiszen a nászút a minimum, nem? – kacsint apa. – És az apróságokat is vihetitek.
Később a nappaliban ülünk, üdítőt iszogatunk, és beszélgetünk.
- És, van valami terv, hogy mit csináltok itthon még egy hétig? – mosolyog anya.
- Nos... – szólalok meg, és egy kicsit elpirulok, mire Jiri felvonja a szemöldökét. – Ezt még nem említettem, azt hiszem, de én... Holnap szeretnék elmenni a hivatalba.
- Minek az neked? – kérdezi apa.
Elpirulva nézek Jirire.
- Szeretném megváltoztatni a nevem.
Jiri először csak mosolyog... majd vigyorog... végül boldog nevetéssel lel magához.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek – bújok hozzá kuncogva-pirulva.
Anyáék mosolyogva, egyetértően bólogatnak, aztán anya megszólal.
- Most majdnem kérdeztem valamit... de nem szeretnék indiszkrét lenni, nem tudom, mit szeretnétek.
- Nyugodtan kérdezz – mosolyog rá Jiri.
- Ezek szerint a pici is Frantisec lesz? Már ha lesz, ezért akartam visszaszívni...
- Ő akkor is Frantisec lenne, ha én nem akarnám megváltoztatni. Az pedig, hogy lesz-e... – Jirire pillantok.
Én mindennél jobban szeretném, de nem tudom, ő is ennyire vágyik-e rá. Talán neki elég Justin... és ha ő nem akar, akkor bármennyire is szeretném, nem fogom ráerőltetni
|
| Rauko | 2012. 01. 18. 20:23:40 | #18619 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Jiri Dusek Frantisec . Tudod... Annyiszor elterveztem már, hogy mit fogok mondani, amikor itt állok előtted. És hiába a tervezés, azt is tudtam, hogy végül úgysem tudnám szó szerint idézni, amit kigondoltam. És azok után a csodálatos szavak után, amiket te mondtál az imént, az én szavaim valószínűleg semminek fognak tűnni, de én azért elmondom, amit szeretnék. Erről talán még soha nem beszéltem, de amikor először megláttalak... már akkor elvarázsoltál. Nem mondhatnám ki, hogy első látásra szerelem volt, pedig az volt. Csak meghazudtolnám vele saját magamat. Sokáig nem akartam észrevenni... addig, amíg először meg nem csókoltál, amíg először nem beszélgettünk kötetlenül, őszintén. Mert addig nem tudtam, amit most igen: hogy milyen csodálatos ember vagy. Egy kedves, odaadó, gyengéd férfi, hatalmas szívvel, még ha ezt nem is vallja be szívesen. De én tudom, amit tudok. Tudom, hogy bármit megtennél azért, akit szeretsz, és ez hatalmas erény. Viszont érted én is feladnék mindent. Kevés az a kifejezés, hogy tűzbe tenném érted a kezem... mert ennél sokkal többre is képes lennék. Te jelented számomra az örömöt, a szerelmet... az életet. Bátran és őszintén kijelenthetem, hogy te vagy életem szerelme, az a bizonyos Nagy Ő, akit mindenki annyira keres... és én ezt megtaláltam. Benned. Te vagy az, aki mellett le akarom élni az életem, akinek a karjaiban szeretnék elaludni minden este, hogy másnap reggel ugyanott ébredjek fel. Akinek a vállát masszírozhatom egy nehéz nap után, vagy a karjai védelmező ölelésébe bújhatok, ha én vagyok feszült. Akivel együtt nevethetek és sírhatok, aki hátralevő életemben is mindig ott lesz mellettem. Melletted akarok lenni öregen, összeaszott arccal is, és a végső álomra is úgy akarom hajtani a fejem, hogy közben a te kezedet fogom... nagyon sokára. Először egy egész életet szeretnék veled leélni. Mert te vagy számomra a minden. Szeretlek – fejezi be könnyes szemekkel, mosolyogva., Tudom, nem csak az övéi könnyesek... Matkáék hangosan sírnak és az én szemem is szúrják. De nem érdekel... most nem.
- Kérjük a gyűrűket! – szólal meg a férfi mellettünk.
Justin felbukkanása a gyűrűkkel megélep, de örülök. Elindultak egy úton, ami nagyon jó. A fiam és a párom, és szeretném, ha jóban nem is tudnának lenni, de legalább egy-egy napot elviselnének. Jó lenne közösen elmenni valamerre. Majd... talán, ha annyira oldódik a hangulat köztük.
Aztán jön a vége és a csók. Amit persze tapsolva fogad a tömeg. Hiszen mindenki annyira örül, mint mi.
- Szeretlek! Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek! - suttogja kicsim.
- Akárcsak én téged, kincsem.
És már indulunk is. A kocsiban Neol vár, és a fogadásra visz minket, ahol sorban gratulál nekünk mindenki, de a legutolsó a legemlékezetesebb. Ahogy Justin Jason felé sétál. Le sem tudom venni róluk a szemem, kicsit aggaszt a dolog, de ahogy egymás nyakába borulnak, már tudom: nincs baj, és hatalmas kő esik le a szívemről. Talán nincs veszve minden. Talán szeretni is fogják egymást valamikor.
___
A buli után Neol és Alex visznek minket... valahova. Mert hogy nem haza, az teljesen biztos.
- Hová megyünk?
- Meglepi – mondja Neol. Hm...
Aztán Alex beköti mindkettőnk szemét, felkísérnek minket valahova és kettesben maradunk. De ahogy kinyitom a szemem, miután levettük a kendőt... istenien néz ki minden.
Egy elnöki lakosztály, az ágy baldachinos, rózsaszirmokkal tele, az asztalon két pohár és egy behűtött pezsgő.
Azt hiszem, kezdődik a nászéjszakánk.
A pezsgővel kezdjük, és el is vagyunk vele egy darabig. Csak iszogatunk, nézzük egymást mosolyogva, mint az idióták, de azt hiszem, sosem voltam még ennyire boldog.
Ahogy az első sóhaja szétszaggatja a csendet tudom: itt az idő, hogy tovább lépjünk.
Leteszem a poharamat, és ő követi a példámat, majd végig a szemembe néz, miközben közelebb sétálok hozzá. Kinyújtja a kezét, én pedig az enyémet és összefűzöm az ujjinkat.
- Ez a mai este különleges - mosolyog rám.
- Igen. Az - bólintok, majd hagyom, hogy ő hajoljon közelebb, és ő csókoljon meg engem.
Most, mintha ő is érezné, hogy ezt akarom: vezessen ő. Igaz, a határt ő is tudja, meddig mehet el, de vezessen ő.
Még a csók közben elkezd vetkőztetni. Lassan csúsztatja le a vállamról a zakómat, majd amikor az anyag földet ér, már gombolja is az ingemet. Felbátorodva tettén, én is elkezdem kihámozni szép, fehér öltönyéből. Istenien áll neki, ezt ő is tudja, de most jobban fog tetszeni teljesen meztelenül.
A derekamat ölelve vezet az ágyhoz, ügyesen lavírozva teljesen mellé és amikor ott vagyunk, finoman le is lök rá, majd kigombolja magán a nadrágot és ki is bújik belőle. Le sem veszem róla a szemem, de azért teszem, amit ő, így amikor már felettem, támaszkodik, sem rajta, sem rajtam nincs semmi.
Mivel tudom, hogy ez egy különleges alkalom nem lep meg, amikor egy csók után az ágy másik végébe húzódik és int, hogy én maradjak a helyemen.
Tágítani kezdi magát, csodás műsort szolgáltatva nekem, de azért veszem az adást és én is felkészítem magam.
Ahogy figyelem ujjait, amint elmerülnek testében, egyre jobban akarom őt. Egyre sürgetőbb, egyre inkább úgy érzem: KELL.
Szavak nélkül is értjük egymás, így amikor végez, már mozdulok is, ő jobban széthúzza a lábait és hagyja, hogy közéjük férkőzve egy lassú, de határozott mozdulattal elmerüljek a testében.
Ahogy ölel, szorít a teste, ugyanaz, mint máskor, most mégis más.
Most nem csak a szerelmemmel csinálom.
Már a férjemmel csinálom.
____
Ahogy a mellkasomra fekszik, összefűzi ujjait az enyémekkel, és hangosan szuszogni kezd.
- Tudod... így, házasságban élve is remek veled lenni - mosolyog rám.
- Szerintem csak jobb lesz - vigyorgok le rá fáradtan. - Zuhany?
- Nem nagyon van kedvem - jegyzi meg nyüsszögve.
- Megnézhetnénk a teraszról a csillagokat - dobom fel az ötletet, mire felpillant rám, majd mosolyogva hajol fel egy csókért, aztán felkel és elindul a fürdő felé, én meg követem.
Ahogy a testére folyik a langymeleg víz, én segítek, hogy mindenhol tiszta legyen, és élvezem halk sóhajait, mikor olyan helyre érek, ami még picit érzékeny a szex után.
Nem is szex.
Nászéjszaka...
- És, milyen férjemnek lenni? - kérdezem mosolyogva.
- Nem tudom - feleli. - Egyelőre fárasztó - vigyorog rám. - És az én férjemnek milyen lenni?
- Fárasztó - idézem vissza az ő szavait, mire nevetve ölel át.
Imádom, ahogy nevet. Csengő, édes hangját olyan kellemes hallgatni, hogy ahh... leírhatatlan. Bár azt hiszem, nem tudna olyat tenni vagy mondani, amit ne szeretnék benne. Mindennel együtt tökéletes. A reggeli morcosságával, a szex utáni fáradtságával, az elhivatottságával, az igazságérzetével... nekem ő így van egyben. Ő így Jason. Az ÉN Jasonöm.
____
Egy gyors csillagnézegetés után bedőltünk az ágyba és mindketten azonnal el is aludtunk.
Reggel viszont előtte ébredek, de nem akarok kimászni az ágyból. Inkább gyönyörködöm benne: az én kicsi férjemben. Abban, aki megmentett a reménytelen élettől, aki kihúzott a mély vízből, aki mellém állt és aki szeret engem.
- Jó reggelt - szusszan fel, kiszakítva a gondolataimból.
- Neked is, kincsem - hajolok közelebb egy csókért, aminek az elfajulását kopogás szakítja félbe.
- Szobaszervííííz - visítja be Neol.
- Maradj már csendben - csitítja Alex, hasonló hangerővel.
- Nem kértünk semmit - kiabálom ki.
- Egy jó barátnak kérni sem kell - szól vissza Neol. - Na, vegyél valamit a csupasz seggedre és engedj be. - Aztán... ugatás? Jasonre pillantok, aki felvont szemöldökkel néz, majd kíváncsiságból ő is felkel az ágyból, és felkap egy köntöst, majd az ajtóhoz siet velem együtt. Ahogy kinyitom, Neol kezében két... kis akita inu kölyköt pillantok meg.
- Boldog házasságot - vigyorog rám, mint a tejbetök, és a karomba nyomja a két kis kutyát.
|
| makeme_real | 2012. 01. 18. 18:53:37 | #18611 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Szemei rögtön elkerekednek, meglepetten néz végig magán... aztán körül, és végül megpillant engem. Egy pillanatra összeszorul a gyomrom, de nem visszakozik.
- Fantasztikusan nézel ki – szólalok meg halkan, amikor már egymás mellett állunk.
- Te is gyönyörű vagy – feleli édesen, mire nagyot dobban a szívem. – De ezért a három napért még számolunk.
Szelíden rámosolygok... aztán kezdődik.
Minden olyan hihetetlenül szép...
Itt van a családom. Itt van a szerelmem családja. Sőt, még Justin is eljött, és egyetlen rossz szót sem szólt.
De a legszebb mégis az, hogy életem szerelme itt áll mellettem. Az oltárnál. Az életem értelme... ő számomra a legfontosabb, a legdrágább kincsem. Egy csodálatos férfi, aki szeret engem, ahogy én is őt. Mindennél és mindenkinél jobban, jobban, mint a tulajdon életemet. És hamarosan ő lesz a férjem. Hivatalosan – akár félig, akár teljesen hivatalos.
Annyira hihetetlen...
Szinte kettő sem pislogok, máris az eskütétel következik. Annyira lefoglalt az én csodálatos vőlegényem – és már majdnem férjem –, hogy észre sem vettem. Egy kicsit be is pánikolok, hogy vajon képes leszek-e időben összeszedni a gondolataimat.
- És akkor halljuk az ifjú férj esküjét – mosolyodik el a férfi, aki a szertartást végzi. Jiri felemelei a kezét, mire kis híján megáll a szívem, és a férfi ki is mondja a gondolatomat. – Ugye nem visszakozni szeretne?
- Szeretném én kezdeni az esküt – feleli a szerelmem, mire azonnal megnyugszom. – Ugye mi írhatjuk az ilyesmit? – teszi hozzá halkabban, mire a férfi bólint.
- Akkor először Jiri D. Frantisec esküje következik – szólal fel aztán.
Minden tekintet Jiri felé fordul, azt hiszem. Nem tudom biztosan, mert ahogy szembe fordulunk, én már csak őt látom, teljes, csodálatos valójában. Aztán a tekintetünk találkozik, és végleg megszűnik körülöttünk a külvilág.
- Jason Willams – szólít meg, és megfogja a kezem. Megremegek. – Tudom, hogy amit teszünk, az nem szokványos dolog. Mindketten férfiak vagyunk, de akik most itt vannak, azoknak ez ugyanannyira nem számít, mint neked és nekem. És azért nem számít, mert mindketten tudjuk, hogy ez egy igazi érzés. Ami a szívedben és a szívemben van... igaz és kitörölhetetlen. Tudom, hogy ez csak egy gyűrű lesz, és talán el sem ismerik majd hivatalosan, de nem érdekel semmi... csak te. – A szemeim már könnyesek, és ahogy tekintete az enyémbe mélyed, pillantása tele van szerelemmel. – Csak te vagy a fontos nekem, és akármi is történt vagy fog történni, én tudom: te mindig velem leszel. Mindig mellettem leszel és én is ezt akarom tenni. Ott lenni veled amikor nevetsz, amikor sírsz, amikor szomorú vagy... minden pillanatban melletted lenni és fogni a kezed. Csak erre vágyom, semmi mást nem akarok az élettől. – Elmosolyodik, én pedig már szinte sírok a boldogságtól. – Emlékszem, amikor először láttalak. Már akkor is határozott voltál. Tudtam, hogy remek ember vagy, és nem csalódtam, hiszen nem csak remek társ vagy, te vagy a legjobb barátom, az életem, a szívem... a lelkem és tudom, hogy már a részem vagy, ezért soha nem foglak elengedni téged. És ezért szeretném, ha mindennek a bizonyítéka lenne ez az egész. Mert nélküled már nem tudnék teljes életet élni, kincsem.
A csodálatos monológ végét már suttogja mondja, szinte csak nekem. Az ő szemei is könnyesek. Szeretem... Annyira nagyon szeretem!
- És most halljuk Jason Willams esküjét – szólal meg újra a férfi.
Most engem figyel mindenki, érzem, de nem érdekel. A velem szemben álló tökéletes férfi mindent feledtet velem, ami esetleg zavaró lehetne.
- Jiri Dusek Frantisec – szólítom teljes nevén, és megszorítom a kezét. – Tudod... Annyiszor elterveztem már, hogy mit fogok mondani, amikor itt állok előtted. És hiába a tervezés, azt is tudtam, hogy végül úgysem tudnám szó szerint idézni, amit kigondoltam. És azok után a csodálatos szavak után, amiket te mondtál az imént, az én szavaim valószínűleg semminek fognak tűnni, de én azért elmondom, amit szeretnék – mosolygok rá. – Erről talán még soha nem beszéltem, de amikor először megláttalak... már akkor elvarázsoltál. Nem mondhatnám ki, hogy első látásra szerelem volt, pedig az volt. Csak meghazudtolnám vele saját magamat. Sokáig nem akartam észrevenni... addig, amíg először meg nem csókoltál, amíg először nem beszélgettünk kötetlenül, őszintén. Mert addig nem tudtam, amit most igen: hogy milyen csodálatos ember vagy. Egy kedves, odaadó, gyengéd férfi, hatalmas szívvel, még ha ezt nem is vallja be szívesen – mosolyodom el. – De én tudom, amit tudok. Tudom, hogy bármit megtennél azért, akit szeretsz, és ez hatalmas erény. Viszont érted én is feladnék mindent. Kevés az a kifejezés, hogy tűzbe tenném érted a kezem... mert ennél sokkal többre is képes lennék. Te jelented számomra az örömöt, a szerelmet... az életet. Bátran és őszintén kijelenthetem, hogy te vagy életem szerelme, az a bizonyos Nagy Ő, akit mindenki annyira keres... és én ezt megtaláltam. Benned. Te vagy az, aki mellett le akarom élni az életem, akinek a karjaiban szeretnék elaludni minden este, hogy másnap reggel ugyanott ébredjek fel. Akinek a vállát masszírozhatom egy nehéz nap után, vagy a karjai védelmező ölelésébe bújhatok, ha én vagyok feszült. Akivel együtt nevethetek és sírhatok, aki hátralevő életemben is mindig ott lesz mellettem. Melletted akarok lenni öregen, összeaszott arccal is, és a végső álomra is úgy akarom hajtani a fejem, hogy közben a te kezedet fogom... nagyon sokára. Először egy egész életet szeretnék veled leélni. Mert te vagy számomra a minden. Szeretlek – fejezem be mosolyogva.
Az arcomon már ott folynak a könnyeim, és látom, hogy Jiri szemét is éppen elhagyta két kósza könnycsepp. Anya és Anna hangosan zokognak.
- Kérjük a gyűrűket! – szólal fel a szertartást vezető férfi.
Látom Jiri szemében a meglepetést... és egyben az örömöt is, amikor megpillantja, ki áll fel a vendégek közül. Justin az. A kezében fekete bársonypárnát tart, aminek fehér szegélye van, és ott pihennek rajta a gyűrűk, amit anya, Anna és Neol segítségével választottam ki. Mosolyogva lép oda hozzánk és áll meg mellettünk.
Jiri mosolyogva veszi el a köves gyűrűt a párnáról, aztán gyengéden a kezébe veszi a kezemet. Ezúttal a jobb gyűrűsujjamra húz föl egy nagy jelentőségű gyűrűt. Hüvelykujjával megsimogatja a kézfejem, mosolyogva, őszinte szerelemmel nézünk egymást szemébe. Aztán én következem.
Elveszem a másik gyűrűt, ujjaim közé fogom Jiri jobb kezét, és felhúzom rá a gyűrűt.
Amikor a minket összeadó férfi bejelenti, hogy házastársak vagyunk, és Jiri megcsókolhatja a menyasszonyt, mindenki elmosolyodik. Mi is. Aztán Jiri az arcomra simítja a kezét, én pedig a tarkójára az enyémet. Abban a pillanatban, hogy ajkaink összeérnek, hatalmas üdvrivalgás és tapsvihar tör ki mellettünk, mi pedig nevetve csókoljuk egymást.
- Szeretlek – suttogom az ajkaira. – Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek!
- Akárcsak én téged, kincsem – túr a hajamba mosolyogva.
Még egy utolsó csók, aztán megfogjuk egymás kezét, és elindulunk. Jiri pedig tartja magát a hagyományokhoz: ahogy leérünk az emelvényről, egy laza mozdulattal felkap a karjaiba. Nevetve ölelem át a nyakát, ő pedig boldogan szorít magához, és visz ki a karjaiban.
Az épület előtt már ott vár az Audink... feldíszítve. Na jó, erről még én is lemaradtam. Neol viszont úgy vigyorog a kormánynál, mint a tejbetök. Jiri kinyitja nekem az ajtót, és besegít, aztán ő is beszáll a másik oldalra.
- Indulhatunk, gerlicéim? – vigyorog bele Neol a visszapillantóba.
***
A gratulációk tömkelege már a lagzin záporozik ránk. Egy idő után már követni sem tudom, hogy ki gratulált már nekem, ki Jirinek, és ki nem. De az utolsó gratuláció igencsak emlékezetes marad, azt hiszem. Mindkettőnknek. Ugyanis Justin lép oda hozzám.
- Jason... – szólít meg kissé bátortalanul, kerülve a tekintetem.
Jiri nem szól és nem mozdul, de kíváncsian figyel.
- Igen, Justin? – mosolygok rá.
- Én... szeretnék bocsánatot kérni tőled – néz rám nagy szemekkel. – Nem lett volna szabad... azt csinálnom, amit. Nem tudtam, hogy... hogy ennyire szeretitek egymást.
- Megértelek – simogatom meg a karját, és legnagyobb meglepetésemre nem húzódik el.
- Ugye boldoggá fogod tenni? – néz a szemembe szinte könyörögve.
- A világ legboldogabb emberévé – ígérem mosolyogva.
Ennél jobban már csak akkor lepődöm meg, amikor fogja magát, és átölel. Természetesen visszaölelek, és könnyes szemmel nézek Jirire a válla fölött. Ő is meghatottan, boldogan mosolyog. Intek neki, mire odalép hozzánk, és az ölelésből hármas ölelés lesz.
Olyan boldog vagyok!
Azt hittem, ennél több meglepetés már nem vár ránk, de amikor az ideiglenes sofőrünk elindul velünk, a legkevésbé sem a „haza” irányba tartunk.
- Hová megyünk? – vonom fel a szemöldököm.
- Meglepi – kacsint ránk a visszapillantó tükörből.
A potyautasunk, Alex hátrafordul, és most én is részesülök abból, amiből Jiri már az esküvő előtt is: beköti a szemünket. Néhány percig még megyünk, de én csak azt érzékelem, hogy Jirivel fogjuk egymás kezét.
Megállás, kiszállás, lépcsők, várakozás, indulás, lift, indulás, megállás. Ajtó nyílik, bevezetnek minket, aztán ajtó zárul, és csend. Jirivel egyszerre gondolhatunk arra, hogy most már talán levehetjük a kendőket, mert egyszerre engedjük el a másik kezét, és vesszük le a szemfedőket.
Aztán eláll a lélegzetem is. Egy valódi királyi lakosztály szintű, lakásméretű szobában állunk. A szemben egy kis emelvényen álló hatalmas, baldachinos franciaágy hófehér ágyneműjét rózsaszirmok borítják, ahogy a lakosztály többi részét is, elszórva. Az asztalon két kristálypohár, és egy jégkockákkal teli vödörben egy üveg pezsgő.
Azt hiszem, itt a hivatalos nászéjszaka.
Szerkesztve makeme_real által @ 2012. 01. 18. 18:54:10
|
| Rauko | 2012. 01. 18. 11:17:46 | #18604 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
Ahogy leül, rossz érzésem van, eléggé érdekes kifejezések ülnek az arcán, de ahogy elmosolyodik, megnyugszom.
- Minden elintézve.
- Hogy? – kérdezi Neol értetlenkedve.
- Beszéltem vele. Alex... Nos, egyszerűen csak újdonság volt neki ez az egész. Tudom, hogy őszinte volt. Mikor szóba került, hogy Jiri mennyire nem szereti felemlegetni a múltat, megijedt, és rögtön rákérdezett, hogy akkor nem csak ő? Aztán elmesélte, hogy mennyit faggatott ezekről a dolgokról. Újdonságként hatott számára ez az egész, izgalmasnak találta. De nem akart vele semmi rosszat. Megígérte, hogy bocsánatot fog kérni tőled, és többet nem fogja felemlegetni. És ha minden igaz nemsokára... – A telefon felcsipog.– Azaz most, kapni fogsz valami meglepetés-üzenetet.
Neol, akár egy első bálozó, úgy nézi meg az üzenetet, majd elérzékenyülve vázolja a tartalmát.
- Ma, mire hazaérek a munkából, valami meglepetéssel fog várni otthon... – suttogja.
- Ennek eléggé bocsánatkérés és békülő szex szaga van – nevet fel kincsem.
Neol hirtelen ugrik, és öleli magához Jasont, de nem morgok... csak amikor elkezd hülyeségeket beszélni.
- Esküszöm, ha nem lenne Alex, tuti elrabolnálak Jiritől.
- Mintha hagynám...
___
... és én azt hittem, nem lehet rosszabb.
Az első nap még úgy vagyok vele, hogy tényleg: kicsit összeszaladtak a munkái, emiatt alig látom, mikor felkelek, ő már elment, mikor hazaérek, ő már alszik.
Akaratlanul is a legrosszabbakra gondolok, és hogy ez pont Chris felbukkanása után jelentkezik... persze, nem csalna meg! Hiszen szeret engem... mindent megadok neki, és ő is nekem. Miért akarna bármelyikünk félrelépni?!
De akkor mit tettem...?
Szombaton, a negyedik napon telik be az a bizonyos pohár, amikor ugyanúgy elrohan reggel, mint máskor.
- Neol... - veszem fel a telefont. Remeg a hangom.
- Jesszus tesó - hüledezik. - Bőgtél?
- Fogok - sóhajtok fel.
- Mi a baj? Átmenjek?
- Menjünk el valahova... - kérem, mire leokézza a dolgot, de a lelkemre köti, hogy ő fog felöltöztetni.
___
- Neol, ez hülyeség - puffogok.
- Maradj már csendben, vagy a szádat is betömöm!
- De minek ez egyáltalán?! - kérdezem, és nyúlnék a ruhámhoz, de elkapja a kezem, és még rá is csap... komolyan! Nincs így is elég bajom, ez a hülye is most bolondul meg teljesen.
- Megoldjuk, haver. Kiengeded a gőzt és megbeszéljük, csak hagyd, hogy vezesselek - kér.
- Ne engem vezess, hanem a kocsit - morgom, és hagyom, hogy kivezessen.
___
- Hol vagyunk? - kérdezem, de nem válaszol, csak kiköti a szemeimet, amik el is kerekednek azon nyomban.
Egy... esküvő?
Végignézek magamon: vőlegényi öltöny... bár ez még semmit sem jelent! De amikor meglátom életem értelmét a terem másik oldalán egy oltár előtt, hófehér öltönyben, már sejtem: ez az én esküvőm lesz. És akkor... nem is lehet baj, hanem ezt szervezte?!
Szívem szerint már ugranék is, hogy öleljem, de inkább csak felsóhajtok, és hagyom, hogy Neol belén karoljon és bekísérjen. Matka és Marie versenyt sírnak, ahogy Jason mellé érek.
- Fantasztikusan nézel ki - bókol halkan, a szemembe nézve.
- Te is gyönyörű vagy - dorombolom. - De ezért a három napért még számolunk. - Elmosolyodik, és már kezdődik is.
Ahogy közben körbepillantok, melengeti a szívem a tömeg is.
Neol és Alex, Peter, Marie és Oliver, Justin, matka és táta... kicsit sajnálom, hogy Jade és a többiek nem lehetnek itt, de megmaradtak csak távoli barátnak, és mindannyian tudjuk: nekik most a családjukra van szükségük, nem pedig a család számára megint új emberekre. Majd... úgyis látjuk még őket.
Csak azok az emberek vannak most itt, velünk, akik tényleg velünk voltak. Azok, akiket szeretünk, akik fontosak nekünk, és tudom: ez pontosan így van jól.
És már nem is érdekel, hogy nem egy csinos lány áll mellettem, szép, fehér ruhácskában. Nem érdekel, hogy a babánk majd örökbefogadott lesz, most csak az számít, hogy Jason mellettem van. Itt áll, a férjem lesz nemsokára, és már semmi sem választhat el majd minket. Együtt leszünk, hivatalosan is és senki sem tagadhatja majd le.
Vajon a nevén szeretne változtatni majd...? És a kicsit hogy fogjuk hívni?
Jesszus... rosszabb vagyok, mint egy szerelmes kamasz.
De úgy is érzem magam.
Rég voltam ennyire boldog. Jason előtt pedig soha. Mióta ő van nekem, már csak az a fontos az életemben, hogy szeretem. Mindennél, mindenkinél jobban, őrülten...
Minden olyan gyorsan történik. Nem győzöm kapkodni a fejem... olyan szép Jason is, maga az egész olyan különleges, felfogni sem nagyon tudtam még, és már itt az eskü ideje.
- És akkor halljuk az ifjú férj esküjét - mosolyodik el a szertartást vezető férfi, de felemelve a kezem jelzem, hogy szólni szeretnék. - Ugye nem visszakozni szeretne? - kérdezi nevetve.
- Szeretném én kezdeni az esküt - mondom. - Ugye mi írhatjuk az ilyesmit? - kérdezem halkabban, mire bólint.
- Akkor először Jiri D. Frantisec esküje következik - szólal fel, mire mindenki rám kapja a tekintetét.
Ez talán mégsem volt jó ötlet.... nem szeretem, ha ennyien csak rám figyelnek.
De ahogy előre pillantok, és meglátom Jason csodás szemeit, mindent elfelejtek, mindent kizárok.
A hangfalakból lassú, finom dallamokat hallani, miközben én csak kimondom, amimet gondolok.
- Jason Willams - szólítom meg hivatalosan, és megfogom a kezét. - Tudom, hogy amit teszünk, az nem szokványos dolog. Mindketten férfiak vagyunk, de akik most itt vannak, azoknak ez ugyanannyira nem számít, mint neked és nekem. És azért nem számít, mert mindketten tudjuk, hogy ez egy igazi érzés. Ami a szívedben és a szívemben van... igaz és kitörölhetetlen. Tudom, hogy ez csak egy gyűrű lesz, és talán el sem ismerik majd hivatalosan, de nem érdekel semmi... csak te - nézek mélyen a már könnyes szemecskékbe. - Csak te vagy a fontos nekem, és akármi is történt vagy fog történni, én tudom: te mindig velem leszel. Mindig mellettem leszel és én is ezt akarom tenni. Ott lenni veled amikor nevetsz, amikor sírsz, amikor szomorú vagy... minden pillanatban melletted lenni és fogni a kezed. Csak erre vágyom, semmi mást nem akarok az élettől. - Elmosolyodom, hiszen... ez az egész annyira hihetetlen. - Emlékszem, amikor először láttalak. Már akkor is határozott voltál. Tudtam, hogy remek ember vagy, és nem csalódtam, hiszen nem csak remek társ vagy, te vagy a legjobb barátom, az életem, a szívem... a lelkem és tudom, hogy már a részem vagy, ezért soha nem foglak elengedni téged. És ezért szeretném, ha mindennek a bizonyítéka lenne ez az egész. Mert nélküöled már nem tudnék teljes életet élni, kincsem - suttogom a végét. Érzem, ahogy az én szememben is könnyek gyűlnek, hiszen akaratlanul is eszembe jutnak azok a reménytelen opillanatok az életemben, amikor erre nem is mertem gondolni.
Hogy itt fogok állni... egy oltár előtt.
Körülöttem a családom.
Velem szemben a kedvesem... egy mennyeien helyes férfi, aki okos, kedves, és aki csak megismeri, meg is szereti, hiszen... Jason több, mint jó ember.
Jason...
- És most halljuk Jason Willams esküjét - szólal fel újra a férfi, mire mindenki Jasonre pillant, aki még mindig szipog egy picit.
|
| makeme_real | 2012. 01. 17. 22:08:51 | #18602 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
- Nem is tudom – sóhajt fel színészien.
- Akármit kérhetsz – dorombolom hozzábújva.
- Sült csirke – feleli aztán.
- Rizzsel – nézek föl rá csillogó szemmel.
- Kukoricás rizzsel – teszi hozzá.
Már megyek is a konyhába. Most elkényeztetem az én kis vőlegényemet. Kis...
- Min elmélkedsz? – pillantok rá a konyhából, mikor már a vacsorán dolgozom.
Hallom, hogy sóhajtva feláll, aztán idesétál hozzám, és leül az egyik székre a pult mellett.
- Mikor legyen az esküvő? – Hirtelen állok meg a mozdulatban, ez most tényleg váratlanul ért. – Várj... ugye nem gondoltad meg magad? – kérdezi őszinte rémülettel a hangjában.
- Én... dehogy! – fordulok meg mosolyogva. – Csak eszembe jutott, hogy még mennyi mindent kell előkészíteni.
- Igazad van, szerintem is jövő napban kellene tartani.
- Mi? – nézek rá megrökönyödve.
De hát... ha ennyire sietünk, milyen esküvő lesz belőle? Sóhajtva lép elém és húz magához.
- Melegek vagyunk, emlékszel? Nem lesz templomi...
- De... – vágok közbe – vendégek, kaja... jesszus, dolgom van, és már most is késésben vagyunk, ha nem kezdjük el, még a végén le fogunk égni, és...
Hirtelen hallgatok el, ahogy szája betapasztja az enyémet. Eleinte kis meglepetéssel engedem be simogató nyelvét, de – ahogy az lenni szokott – percek múlva már nyöszörögve túrok a hajába.
- Ügyes fiú – enged el... sajnos.
- Most megint akarlak – nézek a szemébe.
- És a vacsi...? – vigyorodik el.
Csak egy sokatmondó pillantással válaszolok. Máshogyan is a kedvében lehet járni...
És ez a gondolat vezérel akkor is, amikor elé térdelek, amikor levetkőztetem, amikor a combjain végigsimítva fogadom az ajkaim közé... Imádom hallani azt az izgató morgást, ami feltör a mellkasából, imádom érezni az ujjait a hajamban. Most engedek neki, amikor szabadulni akar, és máris a pulton találom magam.
És akkor, ott, a konyhában, a pulton nyögdécselve, miközben ő újra és újra mélyen a testembe hatol, minden világossá válik.
***
Csodás együttlét után érzéki, közös zuhanyzás. Nekem semmit nincs kedvem fölvenni, legalábbis ezt gondolom, amikor a szekrény elé állok... így végül meztelenül térek vissza Jirihez, akinek legalább egy törölköző van a csípőjén... de ahh, így sem sokat hagy a képzeletre, hiszen pontosan ismerem minden pontját annak is, ami a törölköző alatt rejtőzik.
- Mit rendeltél? – kérdezem, mivel a kajarendelést rábíztam.
- Gyrost – feleli. – Nem jó?
- Tökéletes – kacsintok rá, miközben mellé telepszem a tévé elé. – Neollal minden ok?
- Miért gondolod, hogy másképp lenne? – kérdez vissza kíváncsian.
- Ma furcsa volt. Remélem, nem Alex miatt volt szomorú. Aranyosak együtt, jó lenne, ha kitartanának.
- Neol ki is fog – sóhajt fel. – Csak Alex nem könnyíti meg. – Kis hatásszünet után folytatja. – Amikor összekerültek, Alex még mindig engem akart volna. Mostanában meg a bevetésekről faggatja Neolt.... és tudod...
- Nem szerettek erről beszélni – fejezem be bólogatva, ismerem Jirit, és Neol is ilyen lehet. – Holnap elhívom ebédelni Alexet és megbeszélem vele. Fel is hívom – pattanok fel, éppen akkor, mikor csöngetnek.
Feltúrom a lakást a mobilomért, és nem zavartatom magam, hogy pucéran szaladgálok. Jiri úgyis eltöri a nyakát, ha úgy bámul, vagy olyat mond, ahogy és amit nem szabadna...
***
Másnap délelőtt a kerületi ügyésszel kell megbeszélést tartanom, hogy visszavehessem az ügyeket, amiket a kényszerszabadság alatt le kellett adnom. Minden simán megy, szokás szerint, hiszen kölcsönösen kedveljük egymást.
- Kincsem, nem kellene indulnod? – lép be Jiri az irodámba, mikor már Blair is elment, és lehet, hogy Alex is már az épület előtt vár rám.
- Akkor ti rendeltek? – kérdezem a zakómba bújva.
- Már itt is van – szólal meg végszóra Neol. – Kiülünk a tetőre, jó idő van – kacsint rám, aztán el is megy.
- Okosan – ölel magához Jiri. – Neol nem éli túl, ha Alex otthagyja.
- Tudom – mosolygok rá. – Nem lesz baj, bízd csak rám. Az én testvérem, én ismerem, megoldom a dolgot – csókolom meg még gyorsan, aztán megyek is.
***
Alex persze rögtön gyanakszik, hogy mi volt ez a hirtelen felindulás közös ebédre, de a beszélőkép mindig is jó volt, simán kimagyarázom magam, és el is hiszi, tudom. Kezdetben teljesen hétköznapi témákról beszélgetünk, és a szó egészen véletlenszerűen terelődik el. Szóba kerül az eljegyzésünk Jirivel, innen pedig már egyenes út vezet a finom faggatáshoz.
Bevall mindent Jirivel kapcsolatban, ezzel kezdjük. Elmondja, hogy eleinte mindig így szólította Neolt az ágyban, amitől persze meghasad a szívem szegényért, de az jó jel, hogy Alex őszinte. Miután ezt kiveséztük, jöhet a Neol-téma. Őszintén beszél nekem arról, hogy szokta Neolt faggatni a múltjáról, én pedig a lehető legfinomabban beszélem meg vele ezt az egészet. Természetesen nem teszek célzást, hogy Neol panaszkodott volna, csak mellékesen megjegyzem, hogy Jiri pedig erről nagyon ritkán beszél, és nem is szereti a témát.
Amikor Alex őszintén megijed, melegség önti el a szívem, és tudom, hogy nyert ügyünk van.
Szépen, türelmesen elmagyarázom neki, hogy próbáljon meg belegondolni, milyen nehéz időszak lehetett az számukra, és mennyire nem szeretnek erről beszélni.
Mikor vége Alex hálálkodásának, és mindent megbeszéltünk, én jövök.
- Alex...
- Igen, öcsi? – mosolyog rám.
- Szeretném, ha segítenél nekem valamiben.
***
Visszaérve rögtön az irodámba rendelem a fiúkat.
- Na, mi volt? – kérdezi Neol.
Dramatikus arckifejezéssel ülök le a székemre... aztán széles mosollyal pillantok föl.
- Minden elintézve – jelentem ki büszkén.
- Hogy? – néz rám Neol megrökönyödve.
- Beszéltem vele – kezdem. – Alex... Nos, egyszerűen csak újdonság volt neki ez az egész. Tudom, hogy őszinte volt. Mikor szóba került, hogy Jiri mennyire nem szereti felemlegetni a múltat, megijedt, és rögtön rákérdezett, hogy akkor nem csak ő? Aztán elmesélte, hogy mennyit faggatott ezekről a dolgokról. Újdonságként hatott számára ez az egész, izgalmasnak találta. De nem akart vele semmi rosszat. Megígérte, hogy bocsánatot fog kérni tőled, és többet nem fogja felemlegetni – mosolygok Neolra. – És ha minden igaz nemsokára... – Neol mobilja ebben a pillanatban kezd csipogni. – Azaz most, kapni fogsz valami meglepetés-üzenetet – kuncogom.
Aranyos izgalommal nyitja meg az üzenetet és futja végig, aztán csillogó szemekkel pillant föl.
- Ma, mire hazaérek a munkából, valami meglepetéssel fog várni otthon... – suttogja izgatottan.
- Ennek eléggé bocsánatkérés és békülő szex szaga van – nevetek fel.
Neol egy pillanat alatt terem mellettem, és ölel magához szorosan.
- Esküszöm, ha nem lenne Alex, tuti elrabolnálak Jiritől.
- Mintha hagynám... – morogja a szerelmem.
Neol megpuszil, aztán mindenki megy a dolgára – miután még egy fél órácskát romantikáztam életem szerelmével, kettesben –, bár ma már nincs sok tennivaló.
***
Az elkövetkezendő három napban belehasad a szívem, hogy látom Jirin, elhanyagolva érzi magát.
De muszáj... Érte.
Anyával, apával, Alexszel és Peterrel kommunikálok, járkálok, intézkedek, rendezkedek. Éppen ki ér rá, és mikor és mire. Fontos a gyorsaság, de a precizitás is, na meg az engedélyek és elengedhetetlen személyek „beszerzése”. A tökéletesre törekszem.
***
A negyedik napon, szombaton, már reggel elmegyek otthonról. Addigra már mindenki tud mindent. Anyáék házában vagyok, a nők gondjaira bízva. A terv tökéletes, és hamarosan be is indul. Ahogy azt vártuk is, Jiri kora délután felhívja Neolt, hogy tudnának-e beszélni. Gondterhelt, és miattam az, tudom... de muszáj volt, és kárpótolni fogom érte. Remélem...
Neol elhinti az ötletét, hogy Alex éppen nemrég mutatott neki egy remek helyet, ahova beülhetnek inni, csak ki kéne csípnie magát, de ő majd átugrik hozzá menet közben, és segít összekészülni. De a hely, ahova mennek, meglepetés lesz.
Látom, amikor bekötött szemmel bevezeti. Síri csend honol, senki még csak levegőt sem vesz szinte. Neol végigvezeti Jirit a vékony ösvényen, felkíséri a néhány lépcsőfokos emelvényre... és csak akkor veszi le a szeméről a kendőt, amikor felém fordította.
Fantasztikusan fest fekete szaténöltönyében, fehér ingében, és a fehér orchideaszárral az öltöny zsebében. Gyönyörű szemei meglepett csillogását még innen, a terem másik oldaláról is látom. Elképesztő. És az enyém. A vőlegényem... és hamarosan a férjem.
Hófehér öltönybe és ingbe öltözve ácsorgok apa oldalán, és félszeg mosollyal nézek rá. Ha most sarkon fordul, és kisétál, minden erőfeszítésem kárba veszett.
|
| Rauko | 2012. 01. 17. 18:46:33 | #18595 |
Karakter: Dusek Frantisec, Diod, Jiri Vondra
Megjegyzés: ~ Apucnak
- Ez az „izomagyú állat” a vőlegényem. - Jason hangja gúnyos, tudom, hogy neki sem tetszett a megszólításom.
- Szóval igaz...
- Jason. Ki ez? – kérdezem érdektelen hangon. Fél kézzel el tudnám intézni, és még a lábaim is össze lehetnének kötözve. Régen ilyenekkel gyakoroltunk. Jöttek keménykedni, mi meg leszereltük őket, és aki tudott valami újat mutatni a többieknek, annak fizettük a vacsoráját. A régi, CHAOS-os idők... persze mindig Jade nyert, ő volt a kreatív.
- Christopher Taylor, még régen volt köztünk va... - Nem elég, hogy kicsike, csúnya, még bunkón Jason szavába is vág.
- A szerelme vagyok. - Neol visszanyeli a röhögést. Én meg azt a kis megjegyzést, hogy akkor két passzív mit csinálhatott egymással az ágyban? Mert ha ez a srác aktív, akkor én elásom magam... vagy őt.
- Ez merész kijelentés volt... – szólalok meg.
- Nem, ez az igazság volt. Gyerünk, Jason, valld csak be, hogy folyamatosan csaltad! - Ha nem Jason irodájában lennénk, már a falba építettem volna a csókát, de ahogy egyre idegesebb vagyok, ő még tetőzi is.
- Ó, szóval még viselkedési problémákkal is küzd – jegyzi meg gúnyolódva, miközben Jason nyugtatni próbál. – Nem félsz, hogy egyszer elveszti a fejét, és agyonver?
...itt volt vége a dolognak.
- Neol, vidd hátrébb Jasont.
- Szerelmem... – szólal meg Jason, de nem érdekel... most nem! Mélyen megsértett ez a kis görény, nem hagyom következmények nélkül!
- Gyerünk!
Ahogy már nem érzem, lendülök is, és első ütésre betöröm az orrát.
- Soha nem bántanám Jasont! Soha, megértetted?! Soha! - Tisztában vagyok az erőmmel, és soha nem tennék kárt pont abban, aki az életemnél is többet ér, és maga a feltételezés is mélyen sértő.
Szusszanok párat, és mikor megnyugszom, Neol elengedi Jasont, aki azonnal a karomba repül. Nem nagyon figyelek másra, csak rá, így meg is lep, amikor Neol hangját meghallom.
- Azzal akart neked támadni – bök egy földön heverő szike felé. Most komolyan...? Ez a srác szánalmasabb, mint amilyennek eddig hittem.
Jasont persze megrémíti a dolog, így picit nyugtatnom kell, de aztán kénytelen vagyok megint erre a kis köcsögre figyelni.
- Fel foglak jelenteni titeket!
- Nem fogsz feljelenteni senkit – szólalok meg. – A mi feladatunk Jason védelme, és ő, valamint a társam is alá fogják támasztani, hogy rátámadtál. Én pedig kötelességemet teljesítvén megütöttelek, hogy megvédjem őt. Ó, és van egy telefonhívásunk is a portástól, meg néhány vallomás, miszerint feldúltan érkeztél az épületbe. Szóval... nem, nem jelentesz fel senkit.
___
Már hazavittük Neolt és tudom, hogy még beszélni kell róla, mert Jasont zavarja, így nem is állok ellen, amikor megszólal.
- Ugye nincs baj?
- Persze, hogy nincs, kicsim – ölelem meg. Eszembe sem jutna, hogy megcsal. Nem is lenne rá alaklma, tényleg minden percet együtt töltünk.
- Esküszöm, hogy vagy egy éve színét se láttam.
- Tudom, cica. Bízom benned.
- Akkor jó! A kezed nem fáj? – Édesen, szakértő szemekkel kezdi vizsgálni kicsit kipirult öklömet, amit hagyok is neki. Tudom, szereti, ha gondoskodhat rólam.
- Nem fáj – hívom fel rá azért a figyelmét, de mintha a falnak... de nem baj, édes.
- Azért majd estére bekenem valamivel. Most pedig főzök neked vacsorát, amiért ilyen bátor, erős, védelmező és szexi vőlegényem vagy. Mit szeretnél enni? – kérdezi mosolyogva. Imádom ezt a mosolyt....!
- Nem is tudom - sóhajtok fel ál-drámaian, elgondolkodva.
- Akármit kérhetsz - dorombolja és megölel.
- Sült csirke - bukik ki belőlem, mire életem csillogó szemekkel pislog fel rám.
- Rizzsel.
- Kukoricás rizzsel - javítom ki, és ő már repül is. Mosolyogva nézek utána, és kezdem forgatni az ujjamon a gyűrűmet.
Olyan jó lenne, ha már a karomban hozhatnám be a küszöbön.
- Min elmélkedsz? - pillant ki a konyhából. Felsóhajtok és felállok, majd közelebb sétálva, az egyik pult előtti székre ülök le.
- Mikor legyen az esküvő? - kérdezem kertelés nélkül, mire látom, hogy megáll a keze a szeletelésben.... - Várj... ugye nem gondoltad meg magad? - kérdezek rá picit rémültebb hangon, mint szerettem volna.
- Én... dehogy! - fordul meg mosolyogva. - Csak eszembe jutott, hogy még mennyi mindent kell előkészíteni.
- Igazad van, szerintem is jövő napban kellene tartani. - Tudom: ha több időt hagyok neki, el fogják ragadni a szervezéssel járó izgalmak.
- Mi? - pislog rám megrökönyödve, majd picit remegni kezd. Sóhajtva állok fel és lépek elé, majd magamhoz húzom.
- Melegek vagyunk, emlékszel? Nem lesz templomi... - mondanám, de nem hagyja befejezni.
- De... vendégek, kaja.... jesszus, dolgom van, és már most is késésben vagyunk, ha nem kezdjük el, még a végén le fogunk égni, és.... - Na, jó. Álla alá nyúlok, magam felé fordítom és gondolkodás nélkül csókolom meg. Meglepetten enged utat a nyelvemnek, és picivel később már elégedetten nyöszörögve túr bele a hajamba.
- Ügyes fiú - hajolok el tőle.
- Most megint akarlak - néz rám.
- És a vacsi...? - kérdezem vigyorogva.
A válasz egy cinkos pillantás, és már előttem is térdel. Kis dög... de imádom!
Ahogy vetkőztet, majd lassan végigsimít a bőrömön, és közben az ajkai közé fogad... morogva túrok bele a hajába! Hagyom játszani egy picit, de nem sokáig, hiszen szeretnék ennél tovább jutni, így pár perc után megérintem a vállait, mire felpillant rám. Intek, mire ki is egyenesedik és mire végiggondolhatná, már a pult egyik üres részén csücsül, de persze gyorsan kapcsol, és édesen húzza szét a lábacskáit, hogy jobban hozzáférjek.
Imádom.
___
- Mit rendeltél? - kérdezi, miközben egy szál semmiben flangál, zuhanyzás után a lakásban.
- Gyrost - felelem. - Nem jó?
- Tökéletes - kacsi t rám, majd leül mellém a kanapéra, és velem együtt nézi.... ezt az akármit. Valami vetélkedő, de ahogy mellém ül, azonnal el is tereli a figyelmemet.
- Neollal minden ok? - kérdezi.
- Miért gondolod, hogy másképp lenne? - kérdezek vissza kíváncsian.
- Ma furcsa volt. Remélem, nem Alex miatt volt szomorú - biggyeszti le az ajkait. - Aranyosak együtt, jó lenne, ha kitartanának.
- Neol ki is fog - sóhajtok fel. - Csak Alex nem könnyíti meg. - Kicsit elgondolkozok, hogy elmondjam-e neki, de végülis... a testvérével tényleg ő ért szót, nekem felesleges lenne beszélgetni vele. - Amikor összekerültek, Alex még mindig engem akart volna. Mostanában meg a bevetésekről faggatja Neolt.... és tudod...
- Nem szerettek erről beszélni - fejezi be helyettem. Milyen okos... ezt imádom benne! Tudja, mit gondolok, már akkor amikor még eszembe sem jutott. Imádom. - Holnap elhívom ebédelni Alexet és megbeszélem vele. Fel is hívom - pattan fel, közben érkezik a gyros.
- Megyek! - kiabálok ki a futárnak, és egy szál törülközőben indul,ok az ajtó felé. Kincsem a lakásban szaladgál, és ahogy nyitom az ajtót, a futár srác végig is mér.
- Csajjal vagy? - kérdezi vigyorogva. Biztos az a barátkozós fajta.... akiket pont nem bírok.
- Jobb egy csajnál - mondom, és ahogy szedem elő a pénzt, a futár bepillant a vállam felett és meglátja a meztelen Jasont.
- Oh... értem - jegyzi meg, de nem szól. Nem tűnik melegnek, szerintem nem is homofób, így nem szólok rá semmit, csak kifizetem és visszamegyek a lakásba.
___
- Jason ma Alex-szel fog ebédelni - mondom Neolnak, miközben a tetőn fogyasztjuk a reggeli kávénkat. Kellemes, napsütéses idő van és Jason tárgyal a kerületi ügyésszel, így nem kellettünk. Azt mondták, nincs baj, csak az új ügyek miatt muszáj megbeszélést tartaniuk, amiket Jason fel fog venni. Hát... igen. Az enyém óta nem volt más, és az már nem most volt.
- Nem lesz baj, ugye? - kérdezi aggódva Neol.
- Ismered Jasont, nem fogja túlfeszíteni a húrt.
- Nem is miatta aggódom - sóhajt fel, és nagyot kortyol. Hát, én azért remélem, hogy Jason tud segíteni Alexnek egy kicsit.... másképp állni a dolgokhoz.
- Kincsem, nem kellene indulnod? - szólok be az irodába, mert Blair is épp ebédelni van.
- Akkor ti rendeltek? - kérdezi, miközben már a zakóját veszi.
- Már itt is van - szólal meg mögöttem Neol. - Kiülünk a tetőre, jó idő van - kacsint Jasonre, majd el is indul előre.
- Okosan - ölelem magamhoz. - Neol nem éli től, ha Alex otthagyja - jegyzem meg.
- Tudom - mosolyog rám. - Nem lesz baj, bízd csak rám. Az én testvérem, én ismerem, megoldom a dolgot - mondja, majd kapok egy csókot és már indul is, hiszen Alex a taxiban várja a ház előtt.
___
A pizza, amit Newol rendelt... több volt, mint borzalmas. A tészta vastag volt, és olyan csípős szószt kért, amit alig tudtunk megenni. De végülis elfogyott, hiszen éhesek voltunk. Közben, mikor már lent kávézunk, Blair is visszaér, és nem sokkal utána Jason is, viszont azonnal az irodába kér mindkettőnket. Aggódva lépek be, ahogy Neol is.
- Na, mi volt? - kérdezi.
|
| makeme_real | 2012. 01. 17. 17:52:10 | #18590 |
Karakter: Jason Williams
Megjegyzés: (Anyucnak)
Mára már tényleg semmi dolgom nem akad. Kis idő múlva bejön Blair, hogy akkor ő megy – már előre elkéredzkedett ma délutánra, elvileg randija lesz – és pedig meghagyom neki, hogy menjen csak. Az ajtót kérésemre nyitva hagyja, és mikor elment, Jiri és Neol már be is pillantanak nagy kíváncsian.
- Gyertek csak – mosolygok rájuk. – Blair elmegy, jobb lesz így, összenyitva.
- De nem akarunk zavarni – mondja rögtön Jiri.
- Már elintéztem mára mindent. Még egy kis papírmunka, és ennyi volt – magyarázom.
Bejönnek, Jiri pedig már sétál is hozzám, és nem kell két szót sem váltanunk. Felállok, ő leül, én pedig az ölébe helyezkedek kényelmesen. Jiri a vállamra hajtott fejjel figyeli, hogy mi ügyködök éppen, Neol viszont feltűnően csendesen bámul ki az ablakon. Azt hiszem, valami baj lehet közte és Alex között. Mindenképpen beszélnem kell vele.
A hátralevő kis időben szerencsére már Neol is feloldódik. Segítenek összeszedni az aktákat és iratokat, beszélgetünk, nevetünk.
Egészen addig, míg a Mr. O’Conell fel nem szól telefonon, hogy valami feldűlt fickó siet hozzám.
Jiri és Neol már pattannak is föl, és élő – na és persze hatalmas... – szobrokként várják az érkezőt.
- Volt szerető? – néz rám Neol.
- Tényleg nem tudom – rázom meg a fejem. Végül is, ügyvéd vagyok, nem ritkák a „feldúlt fickók”, de valahogy rossz érzésem van. – Fogalmam sincs, ki a fene lehet ez.
Ahogy befejezem a mondatot, már vágódik is ki az iroda ajtaja... én meg ledöbbenek.
- Chris...? – kérdezem megrökönyödve.
- Igaz ez?! Tényleg eljegyeztek?! – üvölt rám, mire Jiri már mozdul is, és közénk áll. – Ki a fasz ez az izomagyú állat?!
Erre már kissé bennem is fölmegy a pumpa.
- Ez az „izomagyú állat” – ejtem ki a jelzőt grimaszolva, idézőjelet mutatva a levegőben – a vőlegényem.
Úgy látom, a szerencsétlen meg akar halni, mert felettébb szokatlan bátorsággal néz föl Jirire.
- Szóval igaz... – Szinte köpi a szavakat.
- Jason. Ki ez? – szólal meg ezúttal Jiri.
A hangja olyan hideg, fenyegető és gyilkos, hogy én Chris helyében fülemet-farkamat behúzva menekülnék.
- Christopher Taylor, még régen volt köztünk va...
- A szerelme vagyok.
Neolnak olyan magasra szalad a szemöldöke, hogy kis híján elhagyja a fejét, én elkerekedett szemekkel bámulok... és azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy én nem láthatom Jiri tekintetét.
- Ez merész kijelentés volt... – mondja Jiri, a hangja elhalkul, de most ha lehet még vészjóslóbb... mint valami ragadozóé.
- Nem, ez az igazság volt – szegi fel a fejét Chris. – Gyerünk, Jason, valld csak be, hogy folyamatosan csaltad!
- Nos, valóban a szerelmemmel voltam és vagyok is a nap huszonnégy órájában... csakhogy az nem te vagy – felelem.
Igyekszem megőrizni a hidegvéremet, de látom, tudom, hogy most rám is szükség lesz. Jiri mindkét keze ökölbe szorul, a karját és a hátán jól láthatóan feszülnek meg sorjában az izmok. Mögé lépek és átölelem hátulról.
- Édesem, nyugodj meg... – suttogom a hátának.
Érzem, hogy minden egyes izma pattanásig feszül az ölelésem alatt.
- Ó, szóval még viselkedési problémákkal is küzd – vigyorodik el Chris. Ez már nem bátorság, hanem vakmerőség. – Nem félsz, hogy egyszer elveszti a fejét, és agyonver?
Jiri megremeg a karomban... azt hiszem, elszakadt a cérna.
- Neol, vidd hátrébb Jasont – utasítja szinte hörögve.
- Szerelmem... – próbálkozom.
- Gyerünk!
Neol már ott is van mellettem, lefejt Jiriről, és elhúz onnan. Jiri pedig már lendül is... ökle Chris arcába csapódik, de olyan erővel, hogy még én is meghallok egy reccsenést.
- Soha nem bántanám Jasont – sziszegi vészjóslóan Chris arcába, akinek ömlik az orrából a vér. – Soha, megértetted?! Soha!
- Engedj – nyüszögöm, és vergődni kezdek Neol karjai között.
Jirinek most szüksége van rám... nem szeretném, hogy bajba kerüljön!
- Csss, nyugi, kicsi – nyugtat Neol. – Mindjárt.
Vár még nagyjából fél percet, és amikor Jiri tartása ellazul, és hátrébb lép Christől – mivel nem szólt vissza –, elenged. Jiri felém fordul, én pedig már repülök is a karjaiba, és magamhoz szorítom. Visszaölel, és gyengéden végigsimít a hajamon.
- Mivan, az ott már nem is elég tökös gyerek hozzám?! – hallom meg Chris hangját.
Ahogy elpillantok Jiri mellett, és ő is hátranéz, már csak azt látjuk, hogy Neol éppen a nyakánál fogva tartja a falra fölkenve Christ.
- Szimplán szerencsés vagy, hogy engem kaptál, különben még a végén törötten találtad volna a nyakadat, baszkikám – vicsorogja Neol, aztán hátrapillant ránk a válla fölött. – Azzal akart neked támadni – bök a fejével egy már a földön heverő szikére.
Rémülten rezzenek össze, de Jiri rögtön szorosabban ölel magához, és megsimogatja a hátam.
- Semmi baj – duruzsolja a hajamba, aztán bele is csókol, mielőtt visszafordulna Neolhoz. – Amíg Jasont nem bántja, felőlem jöhetett volna.
Szavaira én bújok szorosabban hozzá.
- Fel foglak jelenteni titeket! – vagdalkozik Chris.
- Nem fogsz feljelenteni senkit – jelenti ki Jiri nyugodtan. – A mi feladatunk Jason védelme, és ő, valamint a társam is alá fogják támasztani, hogy rátámadtál. Én pedig kötelességemet teljesítvén megütöttelek, hogy megvédjem őt. Ó, és van egy telefonhívásunk is a portástól, meg néhány vallomás, miszerint feldúltan érkeztél az épületbe. Szóval... nem, nem jelentesz fel senkit.
Büszke sóhajjal ejtem Jiri mellkasára a fejem. Olyan okos...!
***
Mikor már Neolt is hazavittük, és mi is hazaértünk, a nappaliban ülünk le – én természetesen Jiri ölébe telepszem.
- Ugye nincs baj? – suttogom a nyakát átölelve.
- Persze, hogy nincs, kicsim – ölel magához mosolyogva.
- Esküszöm, hogy vagy egy éve színét se láttam.
- Tudom, cica – néz a szemembe. – Bízom benned.
- Akkor jó – bújok a nyakába mosolyogva. Aztán mégis felemelem a fejem. – A kezed nem fáj? – húzom azonnal magamhoz a jobb kezét.
A bütykei egy kicsit piroslanak az öklén, de nem vészes.
- Nem fáj – feleli mosolyogva, de hagyja, hogy magam is kitanulmányozhassam.
- Azért majd estére bekenem valamivel. – Rámosolygok és megcsókolom. – Most pedig főzök neked vacsorát, amiért ilyen bátor, erős, védelmező és szexi vőlegényem vagy. Mit szeretnél enni? – kérdezem mosolyogva.
|
|
