- Térdre, ringyó! – utasít, amit készségesen teljesítek is. - Kezdj hozzá! Ha jó munkát végzel, jutalmat kapsz.
- Igen, gazdám – sóhajtom, és munkához látok. Nincs ellenemre ez a szerep. Mondjuk némiképp megterhelő egy üresfejű kis ribancot játszani és elviselni, hogy ő is annak tart, de nincs ezzel alapvetően baj. Amíg bírom. Bár már ez az egy nap is lemerített. De akkor is szükségem van rá, és így sokkal egyszerűbb a közelébe kerülni, mintha másképp próbálkoznék.
- Tetszik a látvány? – Bálintok, hiszen már előttem van a farka. Nos, tény, szép példány. - Akkor munkára, kis cafka!
Nem tehetek róla, de nagyon szeretem a szexet. Mindenféle formáját, de csak akkor, ha valaki uralkodik rajtam. Most is mindent elkövetek, hogy az egekbe repítsem, és szerencsére sikerül is. Akármennyire mondják, hogy a szexhez nem kell tudás, dehogynem! Elég tapasztalat van mögöttem és tökéletesen tudom, hogy hogy érjek egy farokhoz, hogy mindennél jobban essen a tulajdonosának.
Természetesen hagyom a számba élvezni, amikor végez, mert miért ne tenném? Szeretem a sperma ízét.
- Elégedett, gazdám? – kérdezem, az erőlködéstől kipirult arccal nézve rá.
- Nagyon is. Állj fel! Jutalmat érdemelsz, megmondtam. Jó munkát végeztél, Pillangócska.
- Mindig örülök, ha a gazdám elégedett – mosolygok rá, és épp kezdeném magam beleélni egy kellemes dugásba, amikor meghallok egy hangot a cella bejárata felől. Mivel a pasi akkora paraszt, hogy kilóg a kapa a szájából, nem értek semmit, de cserébe rettenetesen le is hangol. Egy ilyenhez is kerülhettem volna. Fujj… De Ray szavaiból kiszűröm és összerakom, hogy mi a frászról volt szó.
- Kultúrest? – bukik ki belőlem egy kicsit gúnyos kérdés, de azonnal korrigálok is, és szerencsére fel sem tűnik neki. - Nem is tudtam, hogy zongorázol, gazdám.
- Csak szeretek játszani – mondja, ami azért nem meglepő. Tekintve, hogy már tudom, hogy ő a Zongorás, akkor sejthettem is volna, hogy lehetőségem lesz hallani is. - Teljesen megfeledkeztem róla, és ennek te vagy az oka. Havonta egyszer kulturális estet tartunk, amin van zene, tánc, meg egyebek. Szombatonként meg filmvetítés van. Mindkettő magaviselethez kötött. Ha jól viselkedsz, akkor megnézheted, hogy gyakorlunk.
- Lehetne ez a jutalmam most? – kérdezem, mert az előző pasi totál elvette a kedvem a játszadozásról, egyedül nem akarok most maradni, és tényleg érdekel a játéka. - Utána megdöngethetsz, ha még mindig igényt tartasz rám – simulok hozzá, de érzem, ahogy saját magam buktatom le picit a szóhasználattal. Barom Pillangó, egy pet nem használja a megdönteni szót…

- Talán. De most menjünk.

* * *

Aggasztani kezd néhány arc, miközben sétálok vele a zeneterem felé. Sok korábbi bűntárs, régi bandatag van az ő csoportjában, és ez nagyon nagy baj… De próbálom az aggodalmamat nem mutatni, és a zene segít is ellazulni. Szeretem a klasszikust, nagyon jó arra, hogy lekapcsolja az ember agyát, velem is ez történik. Csak rá figyelek, a dallamokra, az évszázadokkal korábban szerzett, de még mindig vitathatatlan csodára. nem is bírom megállni a tapsolást, ahogy végez.
- Ennyire tetszett, Pillangócska? – kérdezi.
- Még sosem hallottam senkit ilyen szépen játszani – mondom. - Gazdám… erre nincsenek szavak. – Túlzok, hogyne túloznék, de basszus, muszáj betonozni magam, mert extragyorsan le fogok bukni.
- Ha végeztünk a próbával, majd tanítok neked valami érdekeset, jó? – kérdezi, nekem meg megremeg a farkam az overál alatt.

Amikor már csak ketten vagyunk, és az ő emberei állnak az ajtóban, ismét visszalépek hozzá.
- Tetszett? – kérdezi és az ölébe húz.
- Ennél csak az lenne a jobb, ha most azonnal szolgálhatnám a gazdámat – suttogom és elkezdem a nyakát csókolgatni, és ahogy engedem le a zipzárt, minden kivillanó bőrfelületre csókot adok. Bár ez az overál alatti trikó miatt a karja, de akkor is. Érzem, hogy alattam kezd megkeményedni, így egyik kezemmel oda is nyúlok, hogy még több örömet szerezzek neki.

Már épp azon lennék, hogy csak annyira felállok, amíg ledobom magamról ezt a szar ruhát, amikor három kopogás után kinyílik az ajtó.
- Jace, mi van?! – morranja nagyon ellenségesen Ray. Már másodszor zavarnak meg minket.
- Főnök, beszélnünk kell – mondja, majd rám néz és az az ellenségeskedés, amit az arcán látok, aggasztani kezd. Ne már…
- Fontos?
- Nagyon fontos! – hangsúlyozza ki.
- Rendben – sóhajtja. – Kevin kísérje vissza Pillangót a cellába, te meg maradj ott, amíg nem megyek. – Ahogy Jace néz rám… tudják. Már tudnak rólam és most fogják elmondani Ray-nek is!

* * * 

Amikor magamra maradok a cellában, már el is könyvelem, hogy akkor kicsit pihenek, mert biztos vagyok benne, hogy ha visszajön, akkor balhé lesz…
- Szia Pillangó! – hallok meg egy hangot a cella előtt, és kipillantva a szomszédot látom meg. A kis ázsiait. – Zavarlak? Ricky vagyok a másik cellából.
- Dehogy – mosolygok rá, de azonnal beugrik, hogy ő Jace ringyója. – Szia!
- A főnök megengedte, hogy benézzek hozzád és barátkozzunk kicsit, hiszen veszélytelen vagyok rád – lép közelebb, és mintha segíteni akarna, elveszi az egyik atlétát, amit épp hajtogatok. De nem téveszt meg, nem haverkodni jött. - Ugye tudod, hogy tudom, hogy ki vagy? – kérdezi halkan, be is igazolva engem azonnal. Megáll a kezemben a ruha, leesik a béna álmosoly álcája és komolyan nézek rá.
- Honnan ismernél te engem? – kérdezem azért, hátha nem annyira nagy a baj. Meg kell tudnom, hogy Ray mennyit fog tudni, amikor visszajön.
- Aki szereti a gyerekpornót, az már találkozott a régi filmjeiddel – rántja meg a vállát. Egy pillanatra elhiszem, hogy nincs baj, de aztán összerakom. Ahol a gyerekpornós korszakom remekei vannak, ugyanott vannak a gyilkosságaimról készült felvételeim is. Faszom!
- Oh, szóval darkwebes vagy – szívom meg a fogam. – Kellemetlen – biggyesztem le az ajkaimat.
- Ray-t akarod bántani, azért jöttél be? – Csak nézek rá. – Ugye tudod, hogy Jace és a többiek most mondják el neki, hogy ki vagy?  
- Ne legyél már paranoiás, mit tudna tenni egy gyerekpornós Ray-jel? – kérdezek vissza, értetlenséget tettetve.
- Az ügyvédemtől hallottam, hogy alkut kötöttél, Thierry, de egyébként is rövid idő lett volna, hogy lebukj, ha egyszer abban a városban vagy börtönben, ahol bérgyilkoltál – húzza fel a szemöldökét. Felszisszenek. – Igen. De az ügyvédem nélkül is felismertelek volna, mert szembejöttek velem a darkweben az orosznak végzett munkáid képei, plusz a volt társaid azonnal Jace-ákhez rohantak, ahogy megláttak vele a zeneterembe menni. Szóval megismétlem a kérdést. Ray-t jöttél megölni?
Nagy levegőt veszek. Faszom! Nagyon hamar lelepleztek. Még szerencse, hogy nincs okom aggódni.
- Nos, ha már úgyis tudod, hogy ki vagyok, akkor mindegy – rántom meg a vállam és leülök az alsó ágyra, onnan nézek rá. – Az orosz helyett tényleg elvittem a balhét, de csak azért nem ültettek volna le életfogytig, mert remekül játszom az üresfejű ex-szeretőt. Nyilván kiderült, hogy nem a szeretője voltam elsősorban, hanem a likvidátora is. Pár infóért a csoportról eltitkoltattam a bírósággal ezt a kis tényt, mert egyszerűbb itt bent egy sima nyunyóként eladni magam valakinek. Azt persze nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan lelepleződöm.  
- És akkor mi volt az a műsor tegnap?
- Hogy adjam el magam másképp nyunyónak, ha nem így? Egyébként sincs ellenemre a kemény szex – rántom meg a vállam. – De azt a balfaszt én öltem meg, ez tény.
- Hogyan? – kérdezi érdeklődve.
- Nem árulom el a titkaimat – kacsintok rá. Nem kell tudnia, hogy hova és hogyan kell adni az injekciót, aztán hogyan kell eltünteti a tűt egy életre.
- Nos, mindenesetre felnézek rád a szakmai múltad miatt. Már csak az a kérdés, hogy Ray mennyi információt szerez rólad, és azokból mit szűr le. Mert engem még mindig nem győztél meg, hogy nem érte jöttél be.
- Miért várnék eddig, ha miatta jöttem volna be? Voltam már vele kettesben, akármikor elvághattam volna a torkát, ha ez a cél, akár szopás közben is, és ha láttad a munkáimat, akkor tudod, hogy az a specialitásom – pillantok rá.
- Igen, erre én is gondoltam, említettem is Jace-nek. De akkor mit keresel mellette? Meg tudnád védeni magadat is, nem?
- Nem. Nagy tömegben tehetetlen vagyok, mert nem vagyok szuperhős. Nem reméltem, hogy az egyik vezető sétál bele a hálómba, de ez sincs ellenemre, sőt. Ray mellett biztonságban vagyok, akár még akkor is, ha lebuktam. Nem hülye, látni fogja bennem a potenciált azon kívül is, hogy egy jó kurva vagyok, hiszen tud használni is – jelentem ki határozottan.

Mégis, amikor nem sokkal később, Ricky távozása után egyedül maradok és belép, összerezzenek egy picit, és ahogy felnézek rá, látom.
- Tudsz mindent, ugye? – kérdezem. – Remélem, nem azt adták be neked, hogy téged akarlak megölni, mert tényleg csak lebuktam, és ha végezni akarnék veled, már halott lennél, és ha tudod, hogy ki vagyok, akkor ezt is beláthatod. Nincs közöm hozzád azon kívül, hogy szeretem a farkad és kell a védelmet. Tudom, biztos morculsz, mert szerepet játszottam előtted, de lásd be, tetszem neked, meg akarsz dugni és hasznos is vagyok. Ha mindent tudsz, akkor már azt is tudod, hogy négyszámjegy felett van a listám, az egyik legtermékenyebb vagyok a szakmában, hiszen rohadt rég óta csinálom. De ennek ellenére szeretem a szexet, szeretem, ha uralkodik felettem valaki. Viszont ha meg akarsz ölni, azt nem hagyhatom sajnos, gazdám – állok fel. Remélem, nem fog akarni bántani. Nem meghalni akarok!

Látom a mosolyból, hogy nyert ügyem van. A domok annyira kiszámíthatóak… de ez most az egyszer nem jön rosszul. Mert amennyire kiszámítható, annyira meg is tud védeni. És ha ezért a testem kell neki, nos, nem gond, hiszen nagyon helyes pasas!
- Jól meggondoltad, szépségem? Jobb, ha tudod, nem vagyok éppen a kedves fajta, a látszat ne tévesszen meg. De abban igazad van, hogy én meg tudlak védeni, Pillangó, ha kedves leszel hozzám.
- Ha csak veled kell csinálnom, akkor semmi sem számít… - játszom tovább az ártatlan virágszálat, még arra is figyelek, hogy a kétszáz fogas vigyortól kicsit hátra is tántorodjak.
- Igen, csak velem kell csinálnod, de akkor, ott és úgy, ahogy én mondom. – Ahogy az agyam felfogja a szavait, kicsit fel is izgulok. Nem hiába vagyok nyunyó, imádom, ha valaki uralkodik felettem. Még akkor is, ha közben nem kapcsol ki az agyam, ahogy a többségnek. - Ha pedig arra apellálsz, hogy mással is összefeküdnél, jobb, ha már most felkötöd magad, kicsikém. Nem tűröm az árulást! Ezt jól vésd bele a csinos kis buksidba!
Szeretem a birtokló domokat. Sokkal szebb velük az élet, hiszen a testem szinte magától hódol be nekik, így egyáltalán nem esik nehezemre tovább játszani a félénket, még akkor sem, amikor az ajkaimra hajol és csókolni kezd, a másik keze pedig elindul a testemen. Amikor megharap, ösztönösen engedek neki utat, de ettől csak még jobban izgalomba jövök. Tetszik, ahogy az ajkai és az ujjai lassan felfedeznek, finoman kényeztetnek. A tegnapi akció sem volt kifejezetten rossz, ha nem rettegtem volna közben, hogy bajom is esik akár. Azt utálom. Nincs ellenemre a sok farok, de csak akkor, ha ott van valaki, aki biztonságot jelent nekem. Aki meggátol mindenki mást. És erre Ray tökéletes lesz. Mivel elég önzőnek látszik, és már meg is énekelte, nem kell máshoz érnem. Ő pedig szép, izgalmas, így nem fog nehezemre esni, hogy kiszolgáljam, ahol és ahogyan csak kéri.
- Ennyire régen kényeztettek már? – nevet fel, mire kicsit összerezzenek, hiszen kiszakít az álmok közül, ahol a rácsnak dőlve hagyom, hogy megdugjon, miközben az embereivel beszélget. Ah, ezért jó, ha valaki befolyásos embernek adja oda magát. - Hidd el, picikém, ez csak a bemelegítés volt. Hamarosan alattam fogsz vonaglani a kéjtől, miközben szenvedélyesen kiáltod majd a nevem újra és újra. És élvezni fogod. Le fogom mosni rólad az előző gazdid szagát, Pillangócska.
- Ez igent jelent? – kérdezem azért. Válasz helyett azonban csak felhúz és kimegyünk az étkezőbe. Tipikus, mint a filmekben. Hatalmas, összefüggő tér, a szélső oldalon a kajakiadás és a szakácsok, az asztalok párhuzamosan helyezve. Az ablakok szinte körbefutják az egész helyiséget, de lehetetlenül magasan, és a tető is üvegezett, de köztünk és ezek között vastag rács van, meg amúgy is nagyon magasan vannak. Ahogy nézem, kinyitni csak a tetőt lehet. A falak fehérek, ahogy a csempék és az asztalok is.  Azok az asztalok, ahol szinte mindenhol ülnek, hiszen kimenő van, ilyenkor itt is lehet lenni, hiszen a reggelin már bőven túl vagyunk. Mondjuk annyira bőven talán nem, hiszen sokak előtt még vannak tálcák. Mondjuk annyira nincs időm nézelődni, mert Ray felránt magával az asztalra.
- Figyelem emberek! A mai naptól kezdve a kis Pillangócska az én tulajdonomat képezi. Ha pedig valakinek olyan botor ötlete támadna, hogy megpróbálja meghágni, vagy elcsábítani, annak velem gyűlik meg a baja! Remélem, elég világos voltam.
Felizgulva, vágyakozva nézek rá. Brutálisan izgatnak a nagyhatalmú pasik, de hát kit nem? Ráadásul elég jó emberismerő vagyok, így mikor a csókunk után körbepillantok, meglátom azt a pár embert, akit el kell kerülnöm. Akik nem vágyakozva, irigykedve vagy közömbösen, esetleg érdeklődve figyelnek, hanem egyenesen utálkozva. Azt hiszem, itt a remek alkalom eljátszani, hogy mennyire vagyok szolga-típus.
- Gazdám… - sóhajtom, és a mellkasához bújok, onnan pillantok fel rá. Látom a szemeiben a vágyat, hogy itt azonnal az asztalra lökjön, de mindenhol őrök vannak, akiknek Ray kis akciójára a fegyvereikre csúsztak a kezeik.

Sok dolgot lehet hallani erről a börtönről. Sok tekintetben eltér a többitől. Itt is vannak foglalkozások, itt is lehet csinálni dolgokat, és én is szeretnék valamit azon kívül, hogy parancsra szétdobom a lábam vagy térdelek Ray előtt. De ez mégsem teljesen olyan hely, mint a többi, itt ritkán vannak az elítéltek a celláikba zárva. Alapvetően kellene, de már nem csinálják egy ideje, épp ezért veszélyes ez a hely a magamfajták számára, mert akármikor megjelenhet egy batár állat a közelben. Feleslegesek ugyanis a lezárások. A börtönben határozott birtokviszonyok uralkodnak. Az egyik birtokos pedig maga Ray, de vannak páran rajta kívül, akik az intézmény különböző részeit vezetik. Ők pedig vasmarokkal irányítanak, így nem igazán van szükség a lezárásra, hogy ezzel oldják a feszültséget vagy előzzék meg a háborút. Most is vagy tíz pasi kémleli az étkezőt, hogy azonnal közbe tudjon lépni, ha a rabtársak kiakadnának. Pont ezért választottam kiválóan. Nem reméltem a bekerüléskor, hogy az egyik vezető kurvája lehetek. A legjobb, amit reméltem, hogy egy alsóközép-hatalmú, helyeske pasit szolgálok ki, akinek nincs ereje egyedül megvédeni, de legalább tudja, kinél kell ezt kérni és jó eséllyel meg is teszik ezt neki. Ehelyett itt vagyok az étkező főasztalán a főnök karjaiban, játszva a legártatlanabb nyunyót, akit valaha a hátán hordott a Föld és elfelejtve, ami igazából az éjjel történt. Mert semmi sem úgy volt, ahogy azt gondolják…

A többi passzív irigykedve nézi, ahogy lemászunk az asztalról. Először Ray, majd egyik kezét nyújtja, de nem én lépek le, ő ránt le, ám talpra érkezek. Leköt az emberek figyelése, de a farkam még mindig félmerev, akármikor eszembe jut, hogy nemsokára istentelenül meg fog kefélni. Ekkor lép mellénk egy férfi. Rendőregyenruhája van, de kicsit más, mint a többieké.
- Ray – bólint.
- Kevin – mosolyodik el Ray, mintha csak egy jövendőbeli áldozatát nézné, akit aljasul ki fog rabolni vagy meg fog ölni.
- Diszkrét kérésednek megfelelően Papillon a cellatársad mostantól. – Az őr még bólint is. – Legközelebb egyeztessünk az ilyen akciók előtt – morogja.
- Mindenképp. – Ray egyetlen szavából süt a gúny és a szarkazmus, egy enyhe, műmosoly is az ajkaira ül.
- Velem szemben ne játszd a főnököt, Ray, mert nagyon nem jársz jól, ha meggondolom magam és kicsit alakítok idebent a dolgokon! – figyelmezteti a Kevin nevű férfi. Ray viszont nem mozdul, nem változnak a vonásai, csak a korábbi pici, mosoly tűnik e, hogy komolyságot rajzoljon a szép rajra a hiánya. Látom, hogy valamennyire tart a faszitól, aki gondolom, valami rendvédelmi vezető idebent, de nem ül ki az arcára a rettegés, ám nem is szól egy rohadt szót sem. Mennyire összetettek ezek a dolgok…

Basszus, el fogok élvezni arról, ahogy viselkedik.

Persze nem szabad, milyen ribanc vagyok, ha nem lennék azzal tisztában, hogy csak parancsra könnyíthetek magamon? Na ugye. Az előző „gazdám”, aki miatt itt vagyok, sem azért szeretett, mert olyan jól illettem a kanapéja huzatának színéhez. Hanem mert tanulás és képzés nélkül vagyok ösztönös pet. Ő annak hívott, jobban szerette a pet szót. Azt mondta mindig, hogy ez született dolog, emiatt tudta elhitetni, hogy szerelmes belém. Én meg idióta voltam és egy idő után elhittem, hogy én kellek neki és nem a testem meg az engedelmességem. De ezt a hibát csak egyszer követi el egy ember az életben.

Ez most tiszta kihasználás. Ray megvéd engem, cserébe nem kell a bal vagy a jobb kezére hagyatkoznia, esetleg a válogatással tölteni az időt, hogy ágybetétet keressen. Ott leszek, és szerencsére elég jó vagyok az ágyban ahhoz, hogy most nyugodt legyek. Ha a kedvére tudok tenni, akkor nem lesz semmi gond.

Ahogy a Kevin nevű rendőrpasi elmegy, Ray rám pillant.
- Menjünk, nézzük meg az új otthonodat, kicsi pillangó. – Felpillantok és bólintok.

A börtön felépítése alapvetően négy területre bontja az egész intézményt. A negyedik és egyben legkisebb terület, ahol az életfogytos magánzárkások élnek. Ez az egyetlen szárny koedukált, hiszen itt, ha egyszer valakit bezárnak, akkor egy héten egyszer van egy órája szabadon egy lekerített kis részen az udvaron, ahonnan csak a felhőket látja, mert oldalról az egész acéllapokkal van lezárva. Úgy hallottam, van ott pár virág és egy kis edzőrész, de akkor is rettenetes lehet. Két cella használ egy mosdót zuhanyzóval, ami viszont kisebb, mint a panellakásokban, és sosem lehet bent egyszerre a két rab, mert automatikus az ajtók nyitása. Ennek a résznek a rabok közt nincs vezetője, hiszen nem lenne értelme. A másik három résznek azonban van. Ray az egyik, a másik kettőt nem ismerem, csak a létezésükről tudok, de ha az egyikük mellett leszek, előbb vagy utóbb úgyis megismerem őket is. De pont azért, mert a súlyos esetek saját szárnyat kaptak, itt nem a legfelsőbb emeleten vannak. Alapvetően egyébként három emelet van, plusz a földszint. A földszinten van az étkező és a közös zuhanyzó. Minden emeleten található egy úgynevezett közösségi szoba, ahol kondigépek vannak, egy televízió és három számítógép, amire be kell jelentkezni és magaviselet alapján döntenek. Meg asztalok, székek, könyvespolcok.

A mi cellánk a legfelső, azaz a harmadik emeleten van. Körfolyosós a szárny megoldása, középen, minden emelet felett és alatt acélháló van kifeszítve, felül pedig üvegablakok, ahogy az étkezőben. A velünk szemben levő cella olyan öt méterre lehet, a lyuk másik oldalán. Az egyik oldalon raktárhelyiség a szomszédunk, valami kis elektronikai cuccok lehetnek itt gondolom, mert villámot ábrázoló matrica van az ajtóra ragasztva, de a másik irányba laknak. Kint is áll az egyik srác. Alacsony, mint mondjuk én, rövid, fekete hajú, de szép, ázsiai arcú fiú, és a lakótársa személyére is hamar fény derül. A minket kísérő tízes fogatból egy helyesebb, magas, szőke hajú, amolyan árja-pasi lép hozzá és mindenféle kedveskedés nélkül a fenekére csap. Hm, végül is szexisek együtt, egyszer megnézném, ahogy a viking isten épp a kis sárgát dugja.

Ám nem sokáig nézegetem őket, mert a kíséret nagy része szétszéled, ahogy felérünk és Ray a cellánkba vezet. Kis ablak van az egyik falon, ezt szúrom ki azonnal, hiszen imádom nézni az eget, megnyugtat. A másik, amit meglátok, hogy itt már ajtó mögött van a szobához tartozó WC és kézmosó.  Az ide vezető ajtó mellett van egy emeletes ágy, azzal szemben egy asztal és két szék, mindegyik lecsavarozva a padlóra. Az ablak alatti részen pedig egy szárítókötél, alatta két fémszekrény. Ahogy bepillantok a mosdó ajtaján, ott is van egy kicsike, nyitható ablak, de ide látom az acélrácsot rajta. Ahogy a másikon is.
- A holmijaid már a szekrényben vannak – jegyzi meg. Mivel a helyszín már nem igazán köt le, inkább rá kezdek koncentrálni. Szép. Kifejezetten helyes pasas, és még mindig be vagyok indulva attól a kis műsortól, amit odalent mutatott.
- Szeretném megköszönni, hogy segítesz nekem – pillantok rá és a kezem a farkára simítom. – Ellenedre lenne, ha az ajkaimmal kényeztetnélek? – kérdezem. – Annyira szeretném leszopni a gazdámat, hogy arra szavak sincsenek – suttogom.

- Valaki… valaki… megpróbálta… - nyögöm, ahogy Ray megjelenik. Soha nem láttam még embert meghalni, és most végignéztem az egészet. Ahogy lassan felakadnak a szemei, ahogy elkezd habzani a szája, majd bevizel, könnyes lesz a szeme, és szinte látom, ahogy a lélek lassan elhagyja a testét.
- Neki már úgyis annyi, nem, doki? – fordul az orvos felé, de én nem tudom levenni a szemem a haldoklóról.
- Akárki is volt, okosan csinálta. Már nem segíthetek rajta, az utolsókat rúgja szegény pára – mondja az orvos.
- Ilyesmi előfordul. – Ray közönyössége szinte arcon csap. Ennyit jelent egy ember élete? - Legalább megszabadultál tőle. Fogd fel úgy, hogy ennél rosszabb nem lehet. Inkább ő, mint te.
- De… akkor is… Ez olyan…
- Majd hozzászoksz. Ennél csúnyább dolgokat is fogsz még látni, hidd el! Gyere, elviszlek megmosakodni, muszáj lehiggadnod.

Kábultan hagyom, tegyen velem, amit csak akar. Kábultan, egyrészt egy ember élete véget ért a közelemben. És nem békésen. Nem vagyok hülye, bármennyire annak gondol mindenki. Valaki megölte őt. Az sem kizárt, hogy Ray volt. Megviseli a lelkem, hogy láttam meghalni valakit. Az orrom még csípi a vizeletének a szaga, pedig már nem is vagyunk ott. A lelkem egyik fele sírva kuporog a sarokban, a másik azon gondolkodik, hogy hogyan élhetném ezt az egészet túl.

- Nem te voltál, nem a te hibád. Bár lesznek, akik ezt fogják gondolni. Mindenki tudja, mi történt tegnap este a zuhanyzóban, így ne csodálkozz, ha elterjed majd egy-két pletyka. – Szívesen mondanám, hogy pont lesajnálom mások véleményét, de most végképp nem eshetek ki a szerepemből.
- De… én sosem bántottam senkit… Sosem… lettem volna… képes… ilyen borzalomra… - Tényleg nem. Soha… olyan békés voltam mindig. Mondja a lelkem egyik fele. A másik kezdi elfogadni, hogy az élet ilyen. Nem érdemeltem ezt. De ezt dobta a gép. Még ha lassan bele is őrülök a tudatba, hogy itt kel leélnem az életem.
- Persze, hogy nem. – Önmarcangolásomból az szakít ki, hogy a két tenyere közé fogja az arcom. - Szedd össze magad, Pillangó! Ha gyengének mutatod magad, ki fognak pécézni, és talán én sem tudok neked segíteni. Sose lássák rajtad, ha valami fáj! Sose lássák, hogy félsz, mert csak így maradhatsz életben, érted? A börtön majd megkeményít egy kissé, meglátod és hozzá fogsz szokni a hasonló eseményekhez is. Itt nem ritka, ha valaki megsérül, vagy meghal, ez hozzátartozik a börtönélethez. Majd te is megtanulod.
- Te… ölted meg? – Biztos vagyok benne, hogy igen. Ő itt a főnök, még az őrök is jelentenének neki, ha kérné. Ha nem erőszakolhatnak meg egy újoncot a mosdóban, akkor egy régi rabot sem ölhetnek meg a tudta nélkül. Más kérdés, hogy én elismerném-e, ha a helyében lennék. Nyilván nem.  
- Nem. – Na ugye. - Matt ugyan olyan hibát vétett, amit nem tudok tolerálni, de ettől még nem lett volna okom végezni vele. De sok embernek volt a begyében, bárkinek lehetett oka rá, és persze lehetősége is. Matt sokak szemében szálka volt, túl sok embernek okozott kellemetlenségeket.
- Valamiért… hiszek neked… - suttogom. Már tudom, hogy mit kell tennem, ha itt túl akarok élni.
- Túl könnyen bízol meg az emberekben, ez a legnagyobb hibád, Thierry – simít végig az arcomon. - Mégis, mi a jó fenét követhetett el egy kis rendes srác, hogy ide került? Mert ha valaki, te aztán tényleg nem vagy idevaló, Pillangócska. Túl tiszta és ártatlan vagy ehhez a borzalmas helyhez. – Igen, én is ebbe őrülök lassan bele.
- Miért hívsz Pillangócskának? – terelem el a témát.
- Mert illik rád. Kicsi vagy, édes és gyönyörű, Thierry.

Tetszem neki. Ez mondjuk eddig sem volt kérdés számomra, de nem akarom kihasználni őt. Bár hazugság lenne azt állítani, hogy ő nem tetszik nekem, hiszen helyes férfi és kedves is velem. Naiv vagyok, sokszor nem látom át az élet dolgait, de ha ott állsz a bíróságon és életfogytiglanra ítélnek valamiért, amit el sem követtél, akkor elkezded átértékelni az életedet. De én akkor sem vagyok az a keménykedős, erőszakos típus, nem tudom magam megvédeni, hiszen gyenge a testi erőm. Az egyetlen sanszom az életben maradásra ezen a helyen, ha valaki pártfogoltja leszek.

Nyilván néztem már ilyen filmeket, és olvastam ilyen könyveket. Az én típusomba tartozó férfiakat tudom, hogy mire használják itt bent, ahol nincsenek nők. Gyengék vagyunk, de szépek, már-már nőiesek, kiválóan ki tudjuk elégíteni az évek óta itt élő rabokat. Szerintük. Ezt igazolta az is, hogy már az első napomon eladtak engem. Azaz kereslet lenne rám. És ha nem figyelek oda, ha nem próbálok meg tenni valamit, akkor valami drabális állat alatt végzem, aki egyszer halálra kefél. Vagy valami undormány mellett, akihez alapvetően hozzáérni sem lenne kedvem. De most választhatok. Ha elutasítom Ray-t, azzal a saját halálos ítéletemet írom alá. Ő itt a főnök, ha érdeklődik irántam, el kell fogadni. Az már csak az én szerencsém, hogy ő egy kifejezetten helyes férfi. Kölyökarcú, talán kicsit túlságosan is, de ez nem gond. Odakint talán nem ismerkednék vele, mert eddig nem ilyen férfiak érdekeltek, de idebent… itt nincs más megoldás, csak ez. Akar engem, még ha nem is hosszú időre, akkor is van egy kis esélyem pár hét vagy hónap normális életre, és ha jól csinálom, talán nem a leggyűlöltebb ellensége kezére ad, ha talál szebbet vagy megun engem.

Közben ledöbbenek saját magamon. Hogy lettem ennyire… számító? Talán tényleg a bíróság.  Talán most érik az eszem ahhoz, hogy rájöjjek, mi történt velem. Hogy azért vagyok itt, mert szerelmes voltam és az életemet adtam volna a páromért. Nos, ő ezt el is kérte. Akár meg is ölhetett volna, egyre megy. Ha nem kezdem el komolyan venni a dolgokat, meg fogok halni. Így is meg úgy is. De talán most rám mosolyog a szerencse és lesz esélyem egy kis rendes életre. Már ami itt annak számít. De az, hogy nem kell elviselnem egy undorító férfi közeledéseit, az már normális élet. Mert Ray nem undorító. Sőt. Tetszik nekem. A karizmája szinte letaglózott már az első pillanatban is.

- Akarod tudni, hogy miért vagyok itt? – hajtom le a fejem. A hangom halk.
- El akarod mondani? – kérdezi mosolyogva. 
- Szerelmes voltam egy férfiba odakint. Nem vettem észre, hogy miket csinál, és a végén lebukott. De előtte ő elmenekült az országból. Én meg itt maradtam, mert itt hagyott engem. Azonnal bevittek, ahogy megtaláltak a villájában. Nem hitték el, hogy a szeretője nem tudott semmit az ügyeiről, pedig tényleg nem – nevetek fel halkan. – Gyilkosság, embercsempészet, drogkereskedelem… mindent az én nyakamba varrtak. Az államügyész kiállt a nyilvánosság elé azzal, hogy egy komoly alvilági hálózatot számoltak fel és én lettem a bűnbak. Semmit nem tehettem – rázom meg a fejem. – Életfogytiglanra ítéltek. Ténylegesen letöltendőre. – Úgy döntök, hogy elmondok neki mindent. Hazudni nem vagyok képes. – Szeretnék neked elmesélni valamit.
- Hallgatlak – mondja.
- Én… olyan vagyok, amilyennek gondolsz. Egy nebántsvirág. Gyenge vagyok, nem tudom magam megvédeni. De nem vagyok gyengeelméjű-. Képes vagyok átgondolni és értékelni a helyzetemet, és tudom, hogy mi vár rám itt bent. Hallottam, láttam, olvastam történeteket arról, hogy a nőies férfiakkal mi történik idebent. Ha nem vettem volna észre, akkor is igazolta, hogy már az első nap eladott a cellatársam. Pedig semmit nem tettem ellene… de már mindegy, mert megmentettél. Amikor megláttam, hogy haldoklik, az volt az első gondolatom, hogy a segítségedre van szükségem. Mert biztos sok ellensége volt, de lehettek barátai, ismerősei, segítői is. Üzlettársai, mit tudom én, hogy hívják ezt itt – tárom szét a karjaimat, de aztán ismét összehúzom magam. – Azt fogják hinni, hogy én tettem. Hogy azért tettem, mert el akart adni. Gondolom én. De én nem tudom megvédeni magam, nézz csak rám. Ezért szeretnék neked ajáénlatot tenni, Ray – nézek egyenesen a szemébe. – Tudom, hogy tetszem neked. Te sem vagy közömbös számomra. Nem lehetnék a… a… c… cafkád? – suttogom halkan a végét. – Hogy csak neked kelljen fizetnem a testemmel a védelemért?

- Oké, fiúk, vége a bulinak!

Ez a néhány szó ment meg. A megjelenő fiatal férfi hasonló hozzám, de a kisugárzása mégis szöges ellentéte az enyémnek. Nem tudom levenni róla könnyes szemeimet, ahogy a nála kétszer-háromszor nagyobb férfiakat néhány ütéssel lerendezi. Matt nevét hallom. A cellatársam, aki eladott ezeknek, akik viszont csak akkor tehetnének velem ilyet, ha Ray, mert hát így nevezték, engedélyt ad nekik rá? Mindenesetre hamar egyedül maradok vele.
- Hé! Ne bőgj már! Már elmentek, abbahagyhatod a sírást, az egerek éppen eleget ittak. – Kedves szavak, de elsőre fogalmam sincs, hogy mit akar tőlem. Ő is azt? Talán neki kellett volna az elsőnek lennie és most ezért ilyen mérges?
- Te… te is… azt… akarod? – teszem fel remegve a kérdést. Jó ezt tudni, de a testalkatából ítélve legalább nem olyan… nagy.
- Akkor nem itt guggolnék melletted, szépségem. Na, gyere! Nem kell félned, nem harapok. – Felsegít a földről, és lassan kezdem elhinni, hogy megmenekültem. Nos, egyelőre.
- Köszönöm!
- Ne köszönd! Itt farkastörvények uralkodnak.  – Igen, ez fájdalmasan világossá vált. - Vagy megtanulod megvédeni magad, vagy minden este valaki kurvája leszel, amíg bele nem őrülsz, vagy valami rosszabb történik veled. Ez itt így megy. Egyébként, a nevem Ray. Ray Winter. És te ki vagy, hercegnő? – Szívesen felhívnám rá a figyelmét, hogy nem vagyok lány, de az imént mentett meg attól, hogy több férfi megerőszakoljon, és jelenleg sírok, szóval a labda nála, nem szólhatok.
- Thierry Papillon – mutatkozom be.
- Nos, üdv a Pokolban, kicsi Pillangó. Csak meg ne égesd a szárnyaidat!

Van valami lélegzetelállító a karizmájában. Nem tudom levenni róla a szemem, miközben próbálom magam eltakarni, hogy ne legyek már meztelen. De az egész lénye, a megjelenése volt. Mintha tényleg egy lepke lennék, ő pedig egy fényforrás az éjszakában. Sőt, talán az is. Nem tudom, hogy mit is akarok neki mondani, így hirtelen csak egy baromság jut eszembe.
- Nem tudnál nekem szerezni… ruhákat? Valahol itt vannak, csak nem tudom, hogy pontosan hol. Én már… én épp zuhanyozni akartam, és… - Rossz szokás. Pánikroham helyett inkább dumálok. Próbáltam leszokni róla, és eddig nem is tért vissza hónapok óta. De ez most más helyzet. Ez most egy teljesen új élet, amiben nem tudom, hogy állom meg a helyem. Ha már az első nap ez történik.
- Tessék – nyújt nekem egy törülközőt, de látom, hogy nála vannak a ruháim is.
- Nem tudtam, hogy ez lesz – kezdek bele. – Annyira kedves volt a cellatársam. Megmutatott és elmondott mindent. Aztán lekísért ide és mondta, hogy szerez vacsorát, amíg én lezuhanyozom. De aztán már itt vártak. Én… azt hiszem, drogért adott el. Fehér por volt a zacskóban, amit átvett értem – mondom.
- Nos, erre értettem, hogy ne bízz meg senkiben – jegyzi meg.
- De benned már bízom – mosolygok rá.
- És talán az is hiba – kacsint rám. – Öltözz fel, kint megvárlak, visszakísérlek a celládba. – Választ sem várva sétál ki. Még látom, hogy valakihez hozzászól, majd eltűnik a falnál, de inkább csak kapva kapok az alkalmon és megtörölközés után felkapom a kezeslábasomat.

Amikor egyedül voltam, vagy a cellatársammal, obszcén megjegyzéseket tettek rám. De most, hogy Ray mellett sétálok, mintha rám sem néznének.
- Te itt fontos ember vagy. – Nem kérdés, ténymegállapítás. – Matt azzal követte el a hibát, hogy nem neked adott el engem? – Nem vagyok teljesen hülye, még ha sokan naivnak hisznek is.
- Mondhatjuk, igen. Az engedélyem nélkül nem történhet itt ilyesmi. – Nem mond tovább semmit, pedig szívesen meghallgatnám. Viszont ahogy a cellámhoz érünk, áll ott valaki, a kezében egy szelet kenyér, rajta valami fasírtféle.
- Vacsora – mondja, és a kezembe adja, majd további szó nélkül lelép. Ismeretlen nekem, talán Raynek tesz szívességet.
- Menj és pihenj le.
- És ha… - Kétségek haa van bennem, de egyik sem jön ki a számon.
- Nem lesz semmi baj – mosolyog rám. – Reggel jövök érted – kacsint rám, majd elindul. Hiszek neki.

Amikor elalszom, Matt még nincs itt. Viszont furcsa hangokra ébredek, Én alszom a felső ágyon, és az alsóról fulladásszerű hangok szűrődnek fel, így azonnal le is mászok, hátha álmában fullad vagy valami. Ahogy viszont leérve felé fordulok, egyértelművé válik, hogy nem. A szájából fehér hab folyik, a szemei fel vannak akadva.
- Őrség! Ray! Valaki jöjjön! Segítség! – ordítom. – Segítség! A cellatársamat megmérgezték!