Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

Calael2014. 04. 06. 13:05:53#29675
Karakter: Crispin Osmer
Megjegyzés: [ Raukonak ]


A teljesen szokásosnak mondható kérdésekkel szembesülök. Név, születési dátum, anyja neve, elérhetőség, és sok már, amit senki sem tud fejből leírni, úgyhogy én is előveszem az azonosító kártyáimat, amelyekre igazából senkinek sincs szüksége, de nála kell, hogy legyen. Egyszerűen nevetséges, hogy amíg a kormány mindent tud az emberről, és az alá tartozó szervek is, akkor miért kell még egy műanyag kis kártya az embernek ezekről pluszba.
Ahogy elnézem, két példányba kell kitölteni mindent. Nos, akkor először az elsőket, a másodikat jó lesz, ha csak átmásolom. Biztos vagyok benne, hogy nem rontom el elsőre az adataim beírását.
Nagy nehezen a végére érek, még egy kicsit hagyom száradni a tintát, nehogy elkenődjön, és esetleg újra kelljen írnom egy lapot. Utána szépen megigazítom őket, hogy tökéletesen egymásra feküdjenek, majd felpillantok a védőmre. Egymásra nézünk, ami egy kicsit meglep, a reakciója is valahogy ennek a szónak a hatáskörébe sorolható be. Nem fordul másfele, csak beszélni kezd.
- Az ügyet vállalom, mint mondtam is, és meg is fogom nyerni.
- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezem tőle higgadtan, hiszen bármit tudnak hamisítani ellenem, és ha nagyon jó minőségben teszik meg, még a bírót is rászedhetik.
- Ugyan, kérem, Mr. Osmer. Még szép, hogy én vagyok a legjobb. Meg is fogja fizetni az árát, de ne izgassa fel magát. Azzal még ráér. 
Ezen elgondolkodom. Mennyi pénzt kérhet el? Ha a gatyámat is elkéri azért, hogy tiszta legyen a nevem, akkor még lehet, az is megéri, ha valami kártérítésben személyesen megoldom az ügyet. Viszont az anyám nem élné túl, ha ezzel kellene élnie, és félő, hogy az apám is kitagadna, még ha tudja is, hogy én nem csináltam semmit. Végül inkább a kezébe nyomom a papírokat, és úgy döntök, később még ráérek ezen gondolkodni. Meg az ügynökség is kisegíthet, ha valami ilyen helyzet adódna. Meg nem leszek elásva az életem hátra lévő részében.
- Ha jól sejtem, sürgős a dolog. 
Bólintok. Nem lennék itt, ha nem az lenne.
- Nos, akkor mondom, hogy mi lesz. Egyszerre fogjuk beperelni a lapot, aki ezt kiadta, és a személyt, aki megrágalmazta magát. Utóbbi előbb le fog zárulni, előbbit akkor fogják majd lezártnak tekintetni, ha hivatalos papír lesz a kezünkben, hogy az állítás hazugság volt. 
- És hogy gondolta, be fogja ismerni, hogy hazudik? - kérdezem kételkedve.
- A stratégiám érdekli?
Újra bólintok, majd végignézem, ahogy vizet tölt kettőnknek. Hálásan elfogadom a poharat.
- Egyszerűen. Kiderítem, hogy hogyan lehet feltörni valaki internetes elérését. Ha ez megvan, tárgyalást kérek és tanúként megszorongatom kissé. Ne gondolja, hogy nem fogja beismerni. 
- De tizenhárom éves. A szülei lehetnek a kitalálók.
- Akkor csak annyi a dolgom, hogy megtöröm a szüleit olyan módszerekkel, amiket még engednek egy tárgyaláson, nem? - Egy kissé megrémít, hogy ilyen egyszerűen akarja kierőszakolni az amúgy igaz dolgokat. - Mindenesetre holnapra jó lenne, ha tudnánk találkozni valahol. Egy nyugodt helyen, ahol kettesben lehetünk, ugyanis az ügy sürgősségére való tekintettel én hétfőn elkezdem intézni, hogy legyen tárgyalás. Mondja csak. Mr. Osmer, hova szeretne menni, ahol tudunk beszélgetni?
- Megoldható a holnap - mondom, miközben gondolkodó arcot vágok. - Délután négytől egy bemutatón kell szerepelnem, azaz előtte már jó két-három órával előtte ott kell lennem, hogy az utolsó simításokat is elvégezzenek a ruháimon... Bocsánat, hogy ezzel untatom. Ha délben eljönne a stúdióba, mielőtt megjelenik a stáb, ott tudnánk beszélni.
- Megoldható - válaszolja. - Mi a cím? - kérdezi, majd egy üres papírt vesz elő meg egy tollat hozzá. Lediktálom neki a címet, majd indulni készülök, és elkezdem elpakolni az irataimat is.
- Gondolkodjon holnapig, hogy eszébe jut-e valami még az üggyel kapcsolatban.
- Rendben van, köszönöm a segítségét - mondom, és hogy bizonyítsam, tényleg így gondolok, egy pillanatra megtisztelem a figyelmemmel és ránézek. Engem vizslat, én meg elmosolyodok. - Tényleg - teszem hozzá, és folytatom a bepakolást. Megiszom a vizem maradékát, majd felállok.
- Akkor holnap, Mr. Osmer.
- Holnap - mondom én is, majd magam mögött hagyom az irodát.

Otthon lelkes nyivákolás fogad. Meg se lepődöm, hiszen a kezemben lévő műanyag szatyor gazdagon zörög.
- Megjöttem! - szólok be a lakás belsejébe, majd magamra zárom az ajtót. Még hevesebb lesz a vinnyogás, majd mosolyogva a konyhába megyek. Kicsomagolom az uborkát, és két nagy szeletet vágok belőle. A maradékot berakom a hűtőbe, a többi darabot pedig a nappaliban lévő terráriumhoz viszem.
- Egészségetekre, és ne egyétek el egymás elől, jó?
Persze nem válaszolnak, hanem egyből neki esnek az uborkájuknak, és teletömik a szájukat velük. Ha ennél többet kapnának enni, már gurulnának a bolondok...
Jó darabig figyelem őket, ahogy teljesen elpusztítják a kajájukat, majd egymással kezdenek kergetőzni. Amennyiben jobb hangulatom lenne, kiszedném őket, hogy egy kicsit rohangáljanak a lakásban, de biztosan mindent összeszőröznének, főleg így ősszel. Na majd vasárnap, akkor úgy is cserélni kell az almot alattuk.
Letelepedem a kanapéba és az ölembe húzom a laptopom. Felcsapom, és szinte azonnal el is indul. Még jó, hogy egy gyors laptopot nem olyan nehéz megvenni manapság. Végignézem a legtöbb hírportált, a közösségi oldalaimat, elolvasom az ottani, és az e-mail fiókomra beérkezett leveleket. Sajnos van pár; akik ismernek, és úgy írnak, csak annyit kérdeznek, mit tudnak segíteni, akik meg nem, szinte egytől egyig utálkozó levél. Embereknek van erre idejük?! Miért nem a saját dolgaikkal törődnek?
Az ismerőseimnek írok levelet, hogy minden rendben van, és hogy mit tervezek a közeljövőben csinálni, hogy ez a botrány véget érjen. Az ismeretleneknek még csak visszaigazolást se küldök, hogy olvastam volna a levelüket.
A végén a holnapi bemutató tervezett időbeosztását nézegetem, hogy részemről minden fennakadás nélkül menjen. Aztán kikapcsolom a gépet, és egy gyors vacsora és zuhany után ágyba is bújok.

A péntekihez hasonló ruhadarabokban indulok el a bemutató helyszínére. Az egész helyet kibérelte a stúdió, úgyhogy gond nélkül be is jutok az épületbe fél tizenkettőkor. A dögök kaptak magot a mai napra meg vizet is töltöttem nekik, úgyhogy el lesznek estig vele.
Gyorsan megkeresem a modelleknek kijelölt öltözőt, ahova mindenki berakja a ruháit, amelyekben érkezik, és valószínűleg távozik. Egy biztonsági egész idő alatt itt álldogál, hogy ne lopják el a személyes holminkat, hiszen az ember nem csak ruhában jön, hanem sok mást is magánál tart.
Odabent nincsen senki. Az első (női) modellek majd csak fél egy körül jönnek be, a többiek meg majd csak fél kettőkor esnek be. Stabil stáb, mindenki tudja, kivel mennyi időt kell eltölteni utolsó igazítások és smink szó alatt.
Lerakom a kabátom a kis névtáblás asztalomra, majd a táskámat is lepakolom. Kiveszem belőle a telefont és a belépőkártyám, majd magam mögött hagyom a kis helyiséget, hogy bevárjam az ügyvédemet.
Pár perccel dél előtt meg is pillantom a barna hajú srácot. Erősen küzd azért, hogy átjusson a zebrán ebbe az oldalba, ami nagy nehezen össze is jön neki. Bosszús arcot vág, pedig a belvárosban nem kell csodálkozni azon, hogy el van lehetetlenítve a gyalogosok dolga.
- Jó napot, Mr. Osmer! - köszön felém, immáron halvány mosollyal.
- Jó napot, Mr. Porter!
Ahogy végignézek az öltözékén, nem mondhatom, hogy nem tett ki magáért. Ilyen megjelenéssel még estére is maradhatna, ha úgy hozná a kedve, senkinek se tűnne fel, hogy valószínűleg nem ide való emberrel találkoztak.
- Hová megyünk pontosan? - kérdezi, miközben az épület csarnokát fürkészi a nyitott bejárati ajtón át.
- Van egy kávézó rész, ami majd csak háromtól lesz megnyitva a vendégek számára. A konyhában lesznek páran, de a vendéglátói részen ilyenkor nem szoktak mászkálni.
Biccent egyet, hogy neki nagyjából megfelelő lesz így a dolog, én pedig gyorsan kerítek egy embert, akitől tudok kérni egy kis vendég feliratú kártyát. Oda is adom neki, ő pedig rá se pillant, csak zsebre vágja, jelezve, hogy az ilyen földi dolgok egyáltalán nem érdeklik.

A kávézó, ami estére éttermi pompát fog kapni, félig van kivilágítva, a másik oldalról hatalmas ablakok biztosítják, hogy az emberek ne essenek el a székekben és asztalokban. Mikor belépünk, egy fej a konyhai ajtó mögül kikukkant ránk.
- Á, Chris! Mit kértek?
- Ha így felajánlod, akkor én egy kávét kérnék.
Greg elhúzza a száját, hogy képes voltam munkát adni neki. De ha már így felajánlotta...
- Nekem elég lesz egy pohár ásványvíz, mentes, ha van.
- Szuper, máris hozom őket!
Visszatáncol a konyhába, Dominick pedig kérdőn néz rám.
- Az összes vendég előtt így viselkedik?
- Á, dehogy, általában csak a konyhában mozog, ha mégis be kell segítenie idekint, akkor meg szokott komolyodni. Munka alatt mindenkitől elvárja az ügynökség a száz százalékos koncentrációt. Legalábbis a vendégek előtt, az, hogy a színfalak mögött mit csinálunk, az nem érdekli őket.
Egy, a konyhaajtóból látható asztalhoz ülünk le, fából készült, szépen felpárnázott székekre. Apró kis bokszfalak választják el az egyes asztalokat, kivétel a folyosót, ahol leggyakrabban a pincérek szoktak mozogni. Estére majd a bejárat környéki asztalokat és bokszokat elbontják majd, hogy a svédasztaloknak legyen hely - persze emellett lehet rendelni majd meleg ételeket is.
- Gondolkodott azon, hogy tud-e még valamiben segíteni? - kérdezi tőlem rám nézve, miközben óvatosan leül az asztalhoz.
- Persze - felelem, majd én is gyorsan leülök, és újra felveszem a szemkontaktust. - Összegyűjtöttem, hogy merre szoktam járni gyalog vagy tömegközlekedéssel. Lehet, hogy az egészet abból ötlötték ki, hogy gyakran jártam arra. Viszont fogalmam sincs, hol laknak.
- Azt könnyen ki tudom majd deríteni - mondja pislogás nélkül.
Kihozza Greg az italokat, majd vigyorogva visszatér a birodalmába.
Még jó egy órán át ecseteljük, hogy mit lehetne felhozni a család ellen, illetve hogy hogyan lehetne esetleg jobban megtámadni a napilapot. Felmerül, hogy több, megrágalmazott emberrel együtt lehetne perelni, ez által még több pénzt kicsikarni belőlük. Ennek nem vagyok teljesen a híve, de ha most tudunk lépni más emberek érdekében is, akkor azt meg kellene tenni, hogy több ilyen mocskolódás egy jó ideig ne legyen.
- Ha ez minden, akkor lassan megyek is.
Ránézek a telefonom órájára, majd bólintok.
- Rendben, nekem is mennek kell lassan a sminkbe.
Egy kicsit felvonja a szemöldökét, mintha furcsállná a dolgot. Én meg megvonom a vállam, hogy számomra természetes, hogy még ezt is ránk kényszerítik egy ilyen esemény előtt.
- Ha akar, maradjon nyugodtan a bemutatóra.
- Egyedül? - kérdezi fintorogva. - Bele is halnék az unalomba.
Nem veszem fel a sértést, már sokszor találkoztam olyan emberrel, aki nagy ívben tett az ilyen eseményekre.
- Ha akar, hívjon el valakit, tudok szerezni belépőt, vagy ha nem talál, akkor se túl drága a jegy.
Nem tudom eldönteni, hogy lesajnálóan mosolyog-e, vagy tényleg csak annyira nem érdekli ez a világ, hogy még egy értelmes reakciót se adjon rá.
Elköszönünk, én még beviszem a mosatlanokat a konyhába, beszélek pár szót az ottaniakkal, majd elindulok, hogy a telefonomat berakjam a táskámba, majd beüljek a sminkesek kezei közé, aztán meg felpróbáljam még a ruhákat az esemény megnyitása előtt.
 


Rauko2014. 03. 28. 13:17:15#29612
Karakter: Dominick Porter
Megjegyzés: ~ Calaelemnek


- Dom, figyelj, tudsz adni kölcsön egy tízest? - néz rám reggel Alex. Sóhajtok.
- Ha Domnak hívsz, tuti nem - jegyzem meg, mire felkacag.
- Oké Dominick - helyesbít, édesen tagolva, ahogy kiskorában megtanulta. Mosolyogva nyúlok a tárcámért, és veszek ki belőle egy húszast. Felcsillanó szemekkel nézi. - Ilyen sok?
- Ja, de nem kell visszaadni. - Feláll és megölel, majd egy puszit is kapok a hajamba. Csak ő az, akitől ezt a nyálaskodást el tudom viselni, de azért van itt még valami. - És Alex - szólok utána, mikor már kifelé tart,. - Legközelebb ne olyan hangosan mint most éjszaka.
Hatalmas vigyorba szaladnak szép, telt ajkai, majd ártatlannak álcázva magát, rám mosolyog.
- Na de ha ennyire jó volt - kuncogja édesen pislogva.
- Azért csak halkabban. Nekem nincs senkim, ne legyél fasz.
- Nem leszek, bocsi. - Visszalép, beletúr a hajamba, mire morgok egyet. Fél órát szenvedtem vele. - Majd csak összejön neked is. Bár lehet sokat segítene ha nem lennél minden cuki pasival olyan köcsög állat - sóhajt fel.
- De ha ezt érdemlik. Egyik sem elég jó nekem.
Gondterhelten sóhajt még egyet, majd kifelé menet már csak annyit morog, hogy nem is érti, hogy tud ő maga elviselni engem. Bár azt én sem. Tény ami tény, amennyire penge vagyok a melómban, annyira nehezen találok magamhoz passzoló srácot. Aki jól néz ki, az tízből tízszer egy idióta, és nekem nem csak dugni kellene valaki. Meg akarok vele jelenni és nem beégni. Az meg, hogy engem tegyen valaki rendbe hátulról, el sem képzelhető. Soha. Ismétlem, soha nem fogom hagyni senkinek, hogy megdugjon.

Már az irodában vagyok, amikor csörög a telefonom. Felveszem és egy kifejezetten kellemes hangocska köszön bele. Chrispin Osmer… nem rémlik a neve, ahogy azé sem, akitől a számomat kapta. Mindegy is, bíróságra megyünk, aztán majd kifaggatom ha itt lesz, hogy az újságot pereljük-e vagy az infóforrást. Péntekre van viszont csak hely, ez az iskolai botrány most kikészít. Egy kiscsajt megtámadtak és halálra vertek, a barátnője meg szentül meg van róla győződve, hogy az a tanár volt, akit ő, mármint a barátnő meg akart szerezni, de nem ment neki. Az az idióta pasi meg nem akarja elmondani az alibijét. De védjem meg a seggét. Hogyne. Bár az a tárgyalás is pénteken van, reggel 8-tól, de lényegtelen, lezavarom hamar, az új husi meg jöhet utána.


* * * Péntek * * *

 


 A tárgyalás után, ami meglepően gyors volt, már ott is vagyok az irodámban. Nem lepo meg, hogy a csóka jött utánam, és feljön hálálkodni.
- El sem hiszem… pedig nem is volt biztos alibim és Ön mégis… mégis…
- Mégis bizony - pillantok rá, majd elveszem a csekkfüzetet. Alá van írva, ő mondta, hogy írjak be egy összeget. - Viszont ezt a szintű profizmust meg kell tudni fizetni. - Beírom a kívánt összeget, ami pont két nullával több, mint az előre megbeszélt.
- Mi… micsoda?! Ennyi pénzem összesen nincs, ember!
- Dehogynincs - mosolygok rá. - Azt hiszi nem nézek utána annak, hogy mennyi van? Pont ennyije van a számlán.
- De ezt mind… és mi van, ha bemegyek a bankba és kiveszem és maga nem tudja levenni? - Leteszem a csekket, majd közelebb hajolok, és fenyegetően a szemébe nézek.
- Akkor megtudja, hogy milyen, ha két nagydarab fasz tömi a szűk seggét hátulról, ember. - Szigorú vagyok és kegyetlen, azt, hogy ilyen jó vagyok, tudni kell megfizetni és pont.
- De máshogy nem lehetne…?
- Máshogy? - vonom fel a szemöldököm. - Menjen inkább innen de kurva gyorsan, mert még be találom perelni vesztegetésért. És mindketten tudjuk. - Még közelebb hajolok, már az arcába sziszegek. - Én nyernék.
Nyel egyet, majd dühösen felpattan és kiviharzik.
Utána lépek és meglepve látom, hogy már ennyi az idő, mert ez nyilván csak ő lehet.
- Mr. Osmer? - fordulok a friss husi felé. Igencsak helyes husika, az tuti.
- Igen, az vagyok.
- Jöjjön beljebb.
Követ befelé, és a helyre, amit kínálok, le is csüccsen. Remek.
- Miről van szó? - kérdezem türelmetlenül, mire elém nyújt egy újságot, hogy arról. Felvonom a szemöldököm, de elolvasom a mutatott cikket, majd ismét rápillantok.
- Meg kell, hogy kérdezzem: ez igaz? - Nem tartom valószínűnek, de estem már pofára, jobb ezt így előre letisztázni. Hazudhat is az tény, de valamiért mindig hittem benne, hogy nekem nem mernének hazudni az emberek. És hát eddig be is jött. Majdnem mindig…
- Természetesen nem. Tudom, hogy a szavam semmit sem számít, csak a bizonyítékok, de ők ezen dolgok nélkül rágalmaztak meg.
- Ha nem számoljuk az e-maileket - jegyzem meg.
- Meg a közösségi oldalakat, persze-persze. Akár át is vizsgálhatják a gépemet, nem fognak semmit sem találni rajta, mert nem én voltam.
- Le van kódolva az internetes hozzáférése?
- Igen, de ha valaki nagyon elszánt, feltörhette.
- Ez igaz... Az ügyét fel tudom terjeszteni, a kérdés, hogy megad-e mindent, amit az esetleges nyomozáshoz elkérnek?
- Persze. Nincs takargatni valóm.
- Rendben, akkor ezeket kellene kitöltenie.

Amíg ő a papírokkal van elfoglalva, én írok egy mailt a laptopról egy ismerős hackernek. Jól szokott jönni, bár sosem tanúskodik, mindig elmagyarázza, hogy mi a szitu én meg kifaggatom az embereket úgy, mintha nekem természetes lenne. Bár tény, hogy a legtöbb alkalommal csak beseggelem amiket mond, mert érteni nem értem.
Amint ezzel végzek, felnézek. Ő még mindig pingál, így van időm megfigyelni kicsiny védencemet.
Ha a cikkben nem is lett volna benne akkor is sanszos lenne, hogy a külsejéből él, hiszen eléggé helyes kölyök. A szemét nem látom, hiszen a papírt nézi, de a haja dögös és divatos, a vonásai finomak és kellemesek, az alakja is szép, bár sokat még nem láttam belőle. Az viszont tuti, hogy nagy előrelépés az előző faszihoz képest. Ezt talán még meg is dugom. Egyszer, esetleg kétszer, kérdés, hogy mennyire lesz esze is. Egyszer tuti, kezd az agyamra menni a sperma, muszáj, hogy valaki kielégítsen.

Ahogy végez és felnéz, összeakad a tekintetünk. Előkapom a legcsábosabb tekintetem és laza félmosolyra húzom ajkaimat, hiszen ha szexet akarok csábítani kell addig, hogy ő is akarja, mert a végén beperel. Összefűzöm az ujjaimat, de a tekintetét nem engedem szabadion, úgy kezdek bele.
- Az ügyet vállalom, mint mondtam is, és meg is fogom nyerni.
- Miért ilyen biztos ebben? - teszi fel a kérdést. A hangjában nincs rosszallás, csak biztosra szeretne menni gondolom, de akkor a legjobb helyre jött.
- Ugyan, kérem, Mr. Osmer. Még szép, hogy én vagyok a legjobb. Meg is fogja fizetni az árát, de ne izgassa fel magát - mondom, direkt kétértelműen, még mindig mosolyogva. - Azzal még ráér. - Sejtelmes vagyok, de ez tőlem el is várható. Ő nem szól semmit, csak elkapja a tekintetét és a kezembe adja a papírokat. Véletlenül hozzáérek, ahogy elveszem, de csak véletlenül. Még szép, hogy nem direkt.
- Ha jól sejtem, sürgős a dolog. - Bólint. - Nos, akkor mondom, hogy mi lesz. Egyszerre fogjuk beperelni a lapot, aki ezt kiadta - bökök a cikkre - , és a személyt, aki megrágalmazta magát. Utóbbi előbb le fog zárulni, előbbit akkor fogják majd lezártnak tekintetni, ha hivatalos papír lesz a kezünkben, hogy az állítás hazugság volt.
- És hogy gondolta, be fogja ismerni, hogy hazudik?
- A stratégiám érdekli? - Felállok, és egy pohár szénsavmentes vizet töltök neki is, magamnak is. - Egyszerűen. Kiderítem, hogy hogyan lehet feltörni valaki internetes elérését. Ha ez megvan, tárgyalást kérek és tanúként megszorongatom kissé - mosolygok rá. - Ne gondolja, hogy nem fogja beismerni.
- De tizenhárom éves. A szülei lehetnek a kitalálók.
- Akkor csak annyi a dolgom, hogy megtöröm a szüleit olyan módszerekkel, amiket még engednek egy tárgyaláson, nem? - kuncogok fel. - Mindenesetre holnapra jó lenne, ha tudnánk találkozni valahol. Egy nyugodt helyen, ahol kettesben lehetünk, ugyanis az ügy sürgősségére való tekintettel én hétfőn elkezdem intézni, hogy legyen tárgyalás. Mondja csak. Mr. Osmer, hova szeretne menni, ahol tudunk beszélgetni?



Szerkesztve Rauko által @ 2014. 03. 28. 13:17:44


Calael2014. 03. 17. 15:19:19#29551
Karakter: Crispin Osmer
Megjegyzés: [ Raukonak ]


Telefoncsörgésre ébredek fel a legédesebb álmomból. Az első, amit meglátok, az éjjeliszekrényen álló ébresztőóra, amely kijelzője 11:30-at mutat. Az idővel nem igazán törődök általában - ha menni kell valahova, simán felkelek akár reggel hatkor is, csak hogy időben megérkezzek a megjelenésem színhelyére. Azonban a szabadnapokon addig aludhatok, ameddig akarok, és ez így van jól. Délután egykor úgyis felkelek legkésőbb, és ezt a legtöbb ismerősöm is tudja. Nem is szoktak keresni ilyenkor.
Most azonban megállíthatatlanul csörög, így kénytelen vagyok felemelni, és megnézni, ki az. Édesanyám. Ő a legutolsó, aki ilyenkor hívni szokott, mindig megvárja, hogy elmúljon délután hat, és csak utána keres. Elhúzom az ujjam a képernyőn, majd a fülemhez emelem a készüléket.
- Szia, anya! Miért keresel?
- Olvastad a mai újságot?
- Aludtam - nyöszörgöm bele a vonalba, mire egy rövid ideig csendben marad.
- Igen, elfelejtettem. Csak annyira megijesztett az, amit olvastam.
- Micsodát?
- Rólad írtak egy rövid cikket, hogy molesztálták egy tizenéves kislányt.
- Hogy mi? - akadok meg, és már egyáltalán nem érzem azt, hogy álmos lennék.
- Igen, ezt írták. Tudom, hogy nem igaz-
- Nem hát! - vágok közbe, egyszerűen nem tudom elhinni, ki találhatta ezt ki.
- -de úgy gondolom, ez ellen tenned kellene valamit.
- Ez természetes. Köszi, anya, hogy szóltál. Máris hívom az illetékeseket.
- Rendben drágám, vigyázz magadra! Szeretlek!
- Én is téged.
Elemelem a telefont, majd megszakítom a hívást. Döbbenten nézem a falat, amelyen semmi izgalmas dolog nincs, de egyszerűen nem tudom mozgásra bírni a szervezetem. Valahol ott kellene kezdenem, hogy kimászok az újságért, amit fogalmam sincs, miért járattam eddig is, mikor a postaládám két-háromnaponta szoktam csak kiüríteni, és utána is csak átlapozgatom őket. Most azonban úgy néz ki, hogy jól jártam azzal, hogy a családi hagyományt követve én is előfizettem rá.
Gyorsan belebújok egy farmerba, felhúzom a papucsomat, és a lakásomat magam mögött hagyva meglátogatom a földszintet a postaláda miatt. Kiszedem a tegnapi és a mai újságot, majd visszatérek az otthonomba.
A hetedik oldalon meg is találom, amit édesanyám mesélt nekem. Egy fél oldalnyi hasábot írtak, jobb oldalt. Ahogy olvasom a cikket, úgy csúszik egyre fentebb a szemöldököm.

 A sportszerreklámokból és a kifutóról ismert Chrispin Osmer (22) ellen nyilatkozott a minap a tizenhárom éves S. Angela, miszerint az ismert modell molesztálta őt az elmúlt hetekben. Állítása szerint e-mailekkel bombázta, valamint a közösségi portálokon is olyan dolgokat írt le, amelyeket csak azok tudhatnak, akik minden nap nyomon követték az életét. Az, hogy mivel tudja igazolni, hogy ő a zaklató, így nyilatkozott:
 "Többször is láttam elmenni a házunk előtt. Gyakran meg is áll, és hosszú ideig bámulja az ablakomat. Hátborzongató. Az interneten persze egy ál-profilról ír, de ha a nyilatkozatait elolvassa az ember, a szóhasználatból egyből fel lehet ismerni."
 Megkerestük a modellügynökséget is, ahol dolgozik, de ők nem kívántak nyilatkozni az esettel kapcsolatban.

Oké... Most mi van? Nem is ismerem ezt a lányt, és mégis ilyeneket mond rólam? Mivel ártottam én neki, hogy úgy gondolja, be kell feketítenie a nevem?
Újra magamhoz veszem a telefont, és tárcsázom Alan számát. Foglaltat jelez, úgyhogy öt perc után újra próbálkozom, ezúttal sikerrel.
- Helló Chris, mizujs?
- Szia, járatod a Napjaink híreit?
Kérdésemre kérdéssel felel.
- Te olvasol még papír alapú újságot?
- Neked is kellene, ugyanis a maiban ez jelent meg.
Felolvasom neki a cikket, ami után hosszú hallgatásba burkolózik. Türelmetlenségemben a hajamat kezdem babrálni, de így se telik gyorsabban az idő.
- Ez igaz?
- Persze, hogy nem! - vágom rá. - Hogy vagy képes ezt elhinni rólam?
- Tudod, a huszonkettő nincs messze a tizennyolctól, és az a tizenháromtól.
- Soha nem nyúlnék tizennyolc évnél fiatalabb lányhoz, igazán megfigyelhetted volna az elmúlt években.
- Ő is lesz egyszer tizennyolc - mondja, és hallom a hangján, hogy vigyorog.
- Nem vicces - jelentem ki. - Tudunk ez ellen a cikk ellen lépni? Egyáltalán: tényleg megkeresett titeket ez az újság?
- Dehogy keresett, ezeket mindig csak odaírják. Mindjárt keresek neked egy telefonszámot, amit hívj fel még ma. Tudod mit? Lerakom, és elküldöm neked sms-ben.
- Jól van.
Köszönés nélkül rakom le, és feszülten várom, hogy megérkezzen az sms. Két perc múlva rezeg is a telefonom, az üzenetben egy név és egy telefonszám van mellékelve. Átmásolom, és már hívom is.
- Igen, tessék, itt Dominick Porter.
Fiatal hangja van, én azonban tartom magam a hivatalos megszólításhoz.
- Jó napot kívánok, Mr. Porter, engem Chrispin Osmernek hívnak. Alan Matthew adta meg a telefonszámát.
- Értem - feleli, és ha jól sejtem, fogalma sincs róla, ki is lehet Alan. - Miben segíthetek?
- Jogi útra szeretnék terelni egy újságban megjelent sértés ügyében, ami engem érint. A probléma az, hogy az állításuk egyáltalán nem felel meg a valóságnak.
- Értem... - válaszolja újra. - Időpontot szeretne kérni?
- Igen. Tud nekem egyet keresni?
- Persze, egy pillanat... - mondja, majd hallom, ahogy egy asztalra lerakja a készülékét, de nem szakítja meg a vonalat. Zörgés, lapozás hangja, majd újra zörgés, ahogy felemeli a fejéhez a készüléket.
- Pénteken tíz órára be tud jönni az irodámba? Ott van egy fél órás kiesés a programomban.
- Megfelel. Köszönöm szépen. Viszonthallásra!
Két napot kell várni, amíg valamit lehet tenni az ügyem érdekében.

Fél nyolckor kelek, holott kilencre van csak beállítva az ébresztőórám. Nem fekszek tovább az ágyban, hanem azonnal neki kezdek a napi rutinműveleteknek. Remélem, sok mindent el tudunk intézni, mivel szombaton jelenésem van a tavaszi kollekciónk bemutatóján.
Kilenc után kicsivel el is indulok, nem tudok megmaradni egy helyben. Ha hamarabb odaérek, az se baj, jó helyen várakozni sokkal könnyebb, mint éppen időre odaérni, és pánikolni út közben, hogy megérkezek időben vagy sem.
A metrón senki nem figyel rám, köszönhetően annak, hogy teljesen átlagos ruhadarabokat vettem fel mára. Vajszínű ing, hozzá méregzöld farmer, egyszerű fekete cipővel kiegészítve. Egy válltáskával egészítettem ki reggel az egészet, belepakolva a személyes irataimat, az ügynökség adatait, valamint a telefonom és az utazáshoz szükséges bérletet. Na meg a kulcs. A kulcs, ami mindig elbújik valahol a táska legaljában.
A belvárosban szállok le, majd a zsebemből előveszek egy kis papírlapot, rajta egy címmel. Tegnap este már memorizáltam a térképet, ma már csak a pontos számokra kell figyelni. Kicsit keresgélek, mikor megtalálom a megfelelő irodaházat. Odabent a kinti élettel teli hangulathoz képest teljes szürkeséget és némaságot tapasztalok. Nyugtalanító ez a csend, de biztos csak azért, mert egyáltalán nem vagyok hozzászokva az ilyen helyekhez.
A hatodik emeletig megyek a lifttel, majd megkeresem Dominick ajtaját. A hangja miatt egyszerűen nem tudok rá Mr. Porterként gondolni, de ez egyáltalán nem akadályoz meg benne, hogy magázzam személyesen.
Benyitok, azonban senkit sem találok. Ahogy jobban körülnézek, egy várakozó teremet ismerek fel benne, kényelmes kanapéval, víz automatával. Van egy irodaasztal is, rajta egy asztali számítógéppel, de nem ül mögötte senki. Nem tudom eldönteni, hogy kellene itt lennie egy titkárnőnek vagy sem, esetleg éppen betegszabadságon van vagy az előző ki lett rúgva. A lényeg, hogy most egyedül vagyok itt.
Nyílik az iroda ajtaja, és egy jó harmincas éveit taposó férfi jön ki bentről. Gondterhelt arcot vág, olyan, mintha most vesztett volna el több milliót, holott a bankszámláján soha nem volt semmi pénz. Biccentek felé, de fel se fogja. Utána a nyomában kijön egy nála sokkal fiatalabb srác, talán huszonöt év körül lehet. Picit idősebb is lehet, nem tudom megállapítani. Annyi baj legyen.
- Mr. Osmer? - kérdezi felém fordulva.
- Igen, az vagyok.
- Jöjjön beljebb.
Visszamegyek vele az irodájába, de annyira azzal vagyok lekötve, hogy hogyan is néz ki a védőm, vagy legalábbis lehetséges védőm, hogy szét se nézek. Helyet mutat nekem, én pedig leülök.
- Miről van szó?
- Erről - felelem, majd szétnyitom a táskámat, és előveszem az újságot. Átnyújtom neki, majd félig felállva közelebb hajolok hozzá, hogy megmutassam, miről is van szó. Csendben végigolvassa, majd rám néz.
- Meg kell, hogy kérdezzem: ez igaz?
- Természetesen nem - felelem nyugodtan. - Tudom, hogy a szavam semmit sem számít, csak a bizonyítékok, de ők ezen dolgok nélkül rágalmaztak meg.
- Ha nem számoljuk az e-maileket.
- Meg a közösségi oldalakat, persze-persze. Akár át is vizsgálhatják a gépemet, nem fognak semmit sem találni rajta, mert nem én voltam.
- Le van kódolva az internetes hozzáférése?
- Igen, de ha valaki nagyon elszánt, feltörhette.
- Ez igaz... Az ügyét fel tudom terjeszteni, a kérdés, hogy megad-e mindent, amit az esetleges nyomozáshoz elkérnek?
- Persze. Nincs takargatni valóm.
- Rendben, akkor ezeket kellene kitöltenie.
Vagy tíz papírt rak elém, mind formanyomtatvány. Szomorkásan nézek a fekete betűkre, majd előveszem a kedvenc tollamat, majd nyomtatott betűkkel elkezdem kitölteni az űrlapot.




*****


Geneviev2013. 02. 27. 17:48:41#25235
Karakter: Friedrich Lutz
Megjegyzés: ~ Unokának


- Angel Blue Thomson. Három éve tűnt el. Egyik nap nem ment haza az iskolájából, a rendőrség egy évig nyomozott utána, de semmi hírünk nem volt róla, mostanáig. Mivel most töltötte be tizennyolcadik életévét, valószínűleg kiöregedhetett fogva tartója típusából, mivel az árverést hirdetett. Mivel csak most találtunk rá, már csak tíz óránk van arra, hogy kiszabadítsuk, még mielőtt valaki megvenné, és örökre eltűnne a szemünk elől a fiú. Valakinek be kell épülnie, és meg kell mentenie a srácot, még pedig Lutz, te leszel az, aki beépül – jelenti ki Ferguson. Mind a háta mögött levő kivetített képre függesztjük tekintetünket, melyen egy fiatal srác forgolódik össze-vissza az ágyán, miközben a kép alján egy számláló mutatja: 10:03:42.
Már csak tíz óra, ha letelik az idő, elárverezik, és ki tudja, melyik pedofil köcsöghöz kerül.
- Értettem – bólintok, és még figyelmesebben szemügyre veszem a srácot. Meglepő módon szíves a kép, nem pedig a megszokott fekete-fehér, valószínűleg azért, hogy még jobban kihangsúlyozza a felvétel a srác szépségét. Mert igen, az, még ilyen környezetben is, hiába illene hozzá jobban a boldog, barátokkal és szórakozással teli élet, ahogy mindenkihez. – Mit tudunk még róla? – kérdezem, mert bár a legfontosabb adatokat már tudom, bármi fontos lehet az adott pillanatban.
- A szülei haza várják három év után is, ő volt a szemük fénye – kezdi Katie, az egyik kollegina, aki a chat szobákat járja eltűnt gyermekek után kutatva, de leintem. Engem nem ezek az adatok érdekelnek, hanem hogy merrefelé lehet. Azt látom, hogy ahhoz képest, hogy fogságban van, a szoba egészen otthonos, ha leszámítjuk azt, hogy nincsen szinte semmilyen személyes holmi, se kép, se semmi kint a falon, illetve azt, hogy egy kamera figyeli minden egyes lépését, csináljon bármit is.
- Egy nyilvános weboldalon hozták nyilvánosságra egy héttel ezelőtt, így nem is tudom, hogy nem vettük észre – mondja Ferguson parányi, alig észrevehető dühvel a hangjában, és technikusainkra néz szúrós szemekkel. Nem csodálom, hiszen nekik az a feladatuk, hogy mindenféle ilyen oldalt megfigyeljenek, de persze nem lehet minden egyes ilyen oldalt figyelemmel kísérni folyton, hiszen több ezer van csak Amerikában, a külföldi oldalakról nem is beszélve. – A helyszínt még nem sikerült lenyomozni, de az üzemeltetőjét igen. Természetesen álnevet használ, és csak egy lenyomozhatatlan telefonszámot adott meg, ami mindig változtatja, hogy melyik hálózaton keresztül használják, szóval ez is zsákutca, éppen ezért kell neked telefonálnod, és megbeszélned a részleteket.
- Magyarán, ha nem ajánlja föl, követeljem, hogy látni akarom, hiszen nem veszek zsákbamacskát, igaz? – mondom, még mindig nem pillantva főnökömre. A fiú továbbra is forgolódik, látszik rajta, hogy nem tud aludni, hiába próbálkozik, nem tud kitörni ebből az élő rémálomból.
Az öcsémet nem tudtam megmenteni, de próbálok minél több gyereket, fiatalt megmenteni, akiket csak tudok. Ezt a srácot pedig… meg fogom menteni, és élvezettel fogok bemosni egyet annak az állatnak a pofájába, aki képes elrabolni, majd három év után elárverezni egy gyermeket. És ha esetleg véletlenül el akarna menekülni, és emiatt elsülne a pisztolyom… hát nem siratnám meg, az egyszer biztos.
---*---*---*---
Telefonáltam, beszéltem azzal az állattal, vagy legalábbis valamelyik gusztustalan talpnyalójával, és most itt vagyok. Befordulok egy kellemes, családias, mégis, kissé elhagyatott környék egyik utcáján, és elhagyva az utolsó házat is, tovább folytatom az utamat egyenesen, egy földúton, ahogyan azt az utasításban hallottam. Egyedül jövök, nem kockáztathatjuk a lelepleződést, ám a többiek is követnek, jó pár kilométerrel lemaradva, hogy körülbelül addigra érjenek ők ide, mire már nálam lesz a fiú.
Kopár szántóföldek húzódnak mellettem, a messzeségben megpillantok egy elhagyatottnak látszódó épületet, de már tudom, hogy egyáltalán nem elhagyatott. Vajon mennyi ember járhatott már erre, akik azt hitték, hogy elhagyatott farmer ház ez az épület, hányan menthették volna meg ezt a gyermeket? Bár… lehet, csak a halottak számát gyarapították volna azok, akik rátalálnak erre a helyre.
Rápillantok a mobilom kijelzőjére, és látom, hogy már csak fél óra maradt az árverésből. Tíz perc alatt ott vagyok kábé, és van húsz percem arra, hogy meggyőzzem ezt az állatot, hogy a sok jelentkező közül én vagyok a legjobb választás. Még szerencse, hogy erről nem maradtunk le, ugyanis a fiú élőben is megszemlélése az utolsó fél órában zajlik, szóval csak tíz perc előnyben vannak a többiek, ám tudom, én sokkal jobb választás vagyok egy hájas, pedofil disznónál.
Leparkolok, kiszállok a kocsiból és kiveszem az aktatáskát, amiben jó pár száz dollárral több van, mint az eredeti ár. Mindenki túl akarja majd licitálni a másikat, az kell, hogy én győzzek ebben. Közben látom, hogy körülöttem szintén jó pár kocsi parkol, de persze nem túl feltűnőek, most mindenki Suzukit, vagy más tömeggyártott autót használ, hiszen nem tenne jót az árverésnek, ha valaki a messzi szomszédok közül fölkapná a fejét arra, hogy jé, miért mászkálnak erre limuzinos alakok. Egy nagydarab, kopaszodó fickó lép ki a romos házból, és felém sétál.
- Victor – mondom azt a nevet, amit a telefonba is, mikor a fazon mellém lép, hogy vagy kitessékeljen innen kis ólomtartalommal a szívemben, vagy bekísérjen az árverésre. Szerencsémre velem ez utóbbi történik, ugyanis bár a férfi nem szólal meg, egyből megfordul nevemet hallva, és int, hogy kövessem. Bemegyünk a házba, majd le az alagsorba, ami sokkal szebb és rendezettebb, mint a fölső rész, látszik rajta, hogy ezt bizony használják. Öt férfit látok meg, annyit, amennyi kocsi van. Tehát hatunk közül fog kiválasztani egyet az az állat, márpedig az az egy én leszek az.
Egyenként beengednek minket egy ajtó mögé, ahonnan bár egyikük sem jön ki, mégis, mikor utolsóként én is bemegyek, egyiküket sem látom, csak egy sötétségben lévő ember alakját, és egy kis kukucskáló ablakot, ahol be lehet nézni Angel szobájába. Látom az ott rémülten rám pislogó fiút, és tudom, hogy nem csak a munkám miatt fogok mindent megtenni azért, hogy kiszabaduljon, hanem ezekért a gyönyörű kékséges szemekért is.
- Nekem kell ez a fiú. Bármennyit kifizetek érte, csak mondjon egy árat – mondom határozottan a férfinak, akinek még mindig nem látom az arcát, ám azt látom, hogy mögötte egy ajtó körvonalai vannak, tehát oda mehettek a többiek.
- Ez nem így megy. Maga bemegy oda, én mondok egy árat, és aki a legtöbbet kínálja, azé az Angyalka – mondja mély orrhangon, feltűnő franciás akcentussal. Kanadai lehet, vagy francia, bár szerintem inkább az előbbi. Egy francia minek jönne el egy gyerekért ide, Amerikába, hisz az túl messze van.
- Értem – mondom, és elmegyek a szűk folyosón mellette. Fogaimat összeszorítom, hogy visszatartsam magam, de kívülről nem mutatom, hogy legszívesebben bemosnék ennek a féregnek egyet, aki gyerekeket rabol el, és aztán ki tudja, miket csinál vele, velük. Ha egyet elrabolt, egy pedofil nem áll meg ennyinél, szóval többet is rabolhatott már el.
Benyitok az ajtón, és egy pillanatra elvakít az ott lévő fény, ám hamar visszanyerem látási viszonyaimat. Ha hívő volnék, most kezdhetnék el imádkozni, hogy legyen elég pénzem, hogy megszerezzem ezt a fiút, mert ha nincs… hát, az enyhén szólva nagy szívás volna.


oosakinana2012. 06. 13. 22:47:53#21504
Karakter: Gabriel
Megjegyzés: (Ukicáimnak)


Délbe ver ki a nap az ágyból. Akkor már valahogy nem tudom elviselni, hogy ennyire bevilágítja a szobámat este meg lusta voltam leengedni a redőnyt… mindegy már így jártam, de ha mrá felébresztett, akkor kimászok az ágyból és irány a tusoló. Megfürdök, majd felveszem a nadrágomat és ekkor jut eszembe az én kis édes Jun-om. Fel is kapom a telefont, hogy rácsörögjek este szükségem lesz rá.
- Tessék? – szól bele elég vidáman a telefonba.
- Szervusz galambom. – köszönök neki, bár szerintem már tudja ki vagyok. - Úgy döntöttem, hogy ma éjjel engem fogsz elszórakoztatni. – jelentem ki gondolataimat, mert rá van szükségem nagyon is.
- Nem lesz ingyen, ugye tudod? – már kekeckedik a kicsike. - Attól még, hogy a főnököm vagy, neked is pénzbe kerülök. – jelenti ki, de ez most őszintén kit érdekel?
- A pénz miatt ne aggódj. Akkor este a szokásos helyen. – teszem le a telefont, mert megtudta hol találkozunk utána meg megyünk hozzám egy kicsit szórakozni.
Az este nagyon hamar eljön én meg már a bárban vagyok és a többi emberkémet intézem el, hogy rendben legyen, de csak pár szót váltok velük, nem akarom, hogy elzavarja z esetleges kiszemeltjeiket, mert azt hiszik, hogy velem vannak.
Amíg nem jön a kicsike leülök a fotelbe és csak várok. Ahogy bambulok egyszer csak megjelenik előttem és olyan öltözékben, amelyiket nagyon tudja, hogy mennyire csípem. Szóval ennyire kell neki a pénz, hogy még extra öltözékeket is bevállal?
- Megjöttem. – teszi csípőre a kezét és úgy néz rám. A haja ki van bontva, amit annyira imádom főleg markolni. Grrrr. Menten letámadom.
- Már ideje volt szépség kezdtem unatkozni. – felállok, majd kezemmel a hajába túrok és úgy húzom magamhoz egy vad és szenvedélyes csókra, majd elengedem. – Menjünk, mert itt foglak mindenki előtt megdugni. – mondom komolyan, mire elindul én meg követem és alaposan megnézem a hátsóját. Hmmm, hogy én mennyire szeretem ezt. Meg akarom kapni  a lehető legjobban.
Még szerencse, hogy közel lakok a bárhoz így könnyedén és egyszerűen csak elsétálunk oda és már láthatunk is neki az éjszakának… ám mielőtt még odaérnénk egy csávóka jön nekem. Komolyan nem lát a szemétől vagy csak nem szokása kinyitnia? Ahogy rám néz olyan kerekre nyílnak ki, hogy mindjárt azt hiszem azokon keresztül fog kiesni.
- Mi van öcsi, nem láttál még fehér embert? Jobban tennéd, ha szépen bocsánatot kérnél és füled-farkad behúzva elhúznál a picsába. – dörrenek rá, mire mindenki ránk néz, de csak a szájukat tátják el. 
- Már bocs, de te jöttél belém. – tartja a szemkontaktust és még vissza is szájal. Hát komolyan itt fogok lemenni hídba… nem veszi észre az erőviszonyokat? 
- Na nézd már, a kis bolha elkezdett pattogni… - elindulok felé, de ő csak hátrálni kezd és látom már eléggé be van tojva.
- Szerintem ezt békésen is meglehetne oldani… - most már alkudozunk is, amikor így fel vagyok húzva, hogy itt helyben megdönteném a ma esti vacsorámat erre fel meg ő belém köt? 
- Cicuskám azzal már elkéstél. – seprem hátra tincseimet, mert nem akarom, hogy véresek legyenek az orra miatt.
- Gabriel! Nem érek rá egész éjszaka! – szólal meg édesem, mire megfordulok. 
- Megyek már! – kiáltom, majd visszafordulok pár másodpercre. – Még találkozunk kis cica. – állánál fogva húzom magamhoz, majd ellököm és megyek a kicsikémhez, hogy folytathassuk az éjszakát.
Felmegyünk a lakásomba, majd ahogy beteszem az ajtót, már látnék is neki, de megállít.
- A-a. – tesi kezemet a mellkasomra. – Előbb mutasd a pénzt, utána majd azt csinálsz velem, amit akarsz. – a kis követelőző.
- Ennyire nem bízol meg a saját főnöködben? – nézek rá felhúzott szemöldökkel.
- Csak szeretek biztosra menni. – mondja mosolyogva, amivel azt hiszi megfőzhet, de most kivételesen nincs kedvem bunyózni csak szimplán dugni akarok egy jót.
- Hát legyen. Maradj itt, de vetkőzz le. – adom az utasítást, amire bólint.
Bemegyek a szobába, majd a széfet kinyitom és kiveszek belőle többet is, mint gondoltam úgy kétnapi adat, mert nem csak most lesz rá szükségem, hanem a holnapi nap is, amikor csak gondolom és szeretném.
Ahogy kilépek, felmutatom neki, de ő csak értetlenül néz rám.
- Ez több mint amit kérni szoktam. – állapítja meg, de én inkább a testén legeltetem a szememet.
- Mert holnap is kellesz és az is benne van, de csak holnap este fogod megkapni addig itt lesz az asztalon. Ha kell belőle, akkor szólj és azt odaadom. – szögezem le, hiszen még is csak én lennék a főnök.
- Jól van. – egyezik bele, majd nem is esik több szó közöttünk, hanem neki vágunk az éjszakának…
~*~
Másnap mikor felébredek már nincs mellettem a kicsike. Hát igen lehet, hogy dolga volt mondjuk a suli. A telefonért nyúlva hívom fel.
- Tessék? – szól bele ugyan úgy mint tegnap.
- Merre vagy? – kérdezem elég álmos és kómás hangon.
- A suliba. Miért? – kérdésére azonban már ne válaszolok, hanem kimászva az ágyból szedem rendbe magam, majd szépen beszállok a kocsiba és érte megyek a sulihoz, mert a délutánt csak vele akarom tölteni és végig akarom dugni amíg csak bírom erővel.
Megállok, majd kiszállok és a másik oldalra sétálva dőlök a kocsinak, amikor meglátom, hogy egy csávókával jön kifele. Remélem nem tervezett semmilyen programot.
- Jun. – kiáltok neki oda, mire felém fordulnak mind a ketten, ekkor veszem észre, hogy a tegnapi csávókával van, akivel összeütköztem és tettem neki egy ígéretet és lám milyen igazam volt, bár eltudtam volna bírni később is a találkozást… 


Yoshiko2012. 05. 01. 12:15:01#20752
Karakter: Nao Hideaki
Megjegyzés: Hármasba


 -Harumi kérlek! – nyújtom könyörgőre a hangom, nyitom tágra elkeseredett szemeim és lassan már azon vagyok, hogy letérdeljek a lány előtt az egyetem botanikus kertjében. 

 

- Értsd már meg, hogy nem! - toppant egyet a lábával.
- De mégis miért?
- Nézd, szívesen segítenék, de a barátomnak nem tetszik az ötlet.
- De hát nincs köztünk semmi…
- Értsd meg, akkor sem lehet. 
- Akkor legalább mondj valakit, aki tudna segíteni… - nézek rá kétségbeesetten. – A szüleim ma jönnek meglátogatni…
- Mondd el nekik az igazat!

- Nao! Nem megmondtam, hogy szállj le a csajomról? – jön felénk Harumi izomagyú barátja. Már pont azon lennék, hogy megmagyarázzam a helyzetet. Nem akarom én lecsapni a kezéről a csaját, csak segítséget kérek tőle, de még az első szóig sem juthattam, mert egy szép balegyenessel küldött meg a háromajtós szekrény. Elesek és közben érzem, hogy feldöntök valakit. Sőt biztos… valami puhán landoltam… Még egy ideig farkasszemet nézek Harumi barátjával, aki csak megvetően figyel és barátnőjét maga után húzva elhagyják a helyszínt. Harumi csak egy bocsit suttog és már megy is. Szép… mondhatom…

Valami nyöszörgést hallok magam alól és én azonnal felpattanok.
- Elnézést! Bocsánat, nem akartalak feldönteni, nem láttam, hogy pont a hátam mögött vagy… - nyújtom ki a karom, hogy felsegítsem, amit el is fogad. Először lánynak nézem, de utána rájövök, hogy valójában fiú. Olyan ismerős…

- Köszi és semmi. Én voltam rosszkor rossz helyen… - porolja le a ruháját és én jobban szemügyre veszem. Nálam alacsonyabb és nagyon vékony. Gyengének és törékenynek néz ki, ráadásul a bőre is betegesen sápadtnak néz ki.
- Biztos, hogy jól vagy? Nem ütötted be a fejed meg hasonlók? – kezdek érte aggódni, de rám néz azokkal a szép sötét barna és bennem megerősödik a tudat, hogy valahonnét ismerem már.
- Ugyan, kutyabajom – mosolyog rám, de azért ő is furán néz.

- De azért mégis szeretnélek kiengesztelni. Meghívlak egy kávéra. – mondom, mire bólint és el is indulunk az egyetemi kávézó felé.
- Mondd csak, idejársz? Csak mert még nem láttalak. – kérdezem mikor leülünk az asztalhoz a két kávéval.
- Igen, a Művészetire.

- Szóval ezért vagy ismerős! Biztos láttalak már a valahol, mondjuk valamelyik folyosón.
- Lehetséges. Amúgy hogy is hívnak?
- Jaj elnézést! – kapok a fejemhez. – Nem akartam udvariatlan lenni. Naonak hívnak, kertépítésznek és természetgyógyásznak tanulok. –nyújtom ki a kezem és kezet rázunk, kicsit megütközve néz rám, de azért mosolyog.
- Jun, nagyon örvendek. – most én nézek rá, mint borjú az új kapura. A szemei, a mindig bozontos haja, törékeny, de tökéletes teste… a puha bőre… nem lehet…
- Mondd, te nem Kobéból jöttél? – kérdezem hirtelen.

- De… i...gen.
- Nao, Nao Hideaki! – szorítom meg erősebben a kezét. – Mondd, nem rémlik a név? – aztán lehet, hogy én tévedek, de ennyire nem hasonlíthat egymásra két ember, akinek a neve is ugyanaz.
- Nao? – ül hitetlenkedő kifejezés az arcára, de közben el is mosolyodik. – Ezer éve! Nem hittem volna, hogy még fogunk találkozni!

- Jun! El nem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom! – ölelem magamhoz az asztalon áthajolva.
- Semmi baj… - viszonozza ő is az ölelést, aztán rövid időn belül kénytelenek vagyunk véget vetni a ,,nagy, amerikai, ölelkezős” jelenetnek, mert jó páran rosszallóan néznek párosunkra.

- Hogy vagy? Mit csináltál az évek alatt? Mi történt veled? Hogyhogy itt? Én… én annyira… - szinte meg sem tudok szólalni az örömtől és ő mindezen jót szórakozik.
- Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni. – emeli fel kuncogva a kezét. Istenem, hogy én hogy szeretem… még mindig… szinte semmit sem változott.

- Mondd, nem érsz rá az este? Beülhetnénk valahova és megbeszélhetnénk az elmúlt éveket.
- Sajnos nem fog menni, dolgozni fogok. Tudod muszáj az egyetem mellett… de máskor, valamikor délután találkozhatunk. - néz rám bocsánatkérő mosollyal az arcán.
- Jó, akkor majd még megbeszéljük. Mit dolgozol? Elkísérhetnélek, vagy megvárhatnám a műszakod végét. – mondom, mire kicsit kényelmetlenül ficeregni kezd.

- Nem kell elkísérned, nagyon későn lesz csak műszakom és nagyon későn lesz vége.
- Akkor majd egyszer szünetben. Mit dolgozol?
- Ö…árulni szoktam meg szórakoztatni, attól függ… - ez meg mégis milyen munka és miért gondolkodott ennyit a válaszon?

- Akkor valamiféle eladó vagy pultos vagy? – nézek rá értetlenül. Más amire illik ez a leírás nem nagyon jut eszembe…
- Pontosan. – kezd hevesen bólogatni. Kicsit gyanús…
- Köszönöm a meghívást, de most mennem kell. Mindjárt kezdődik az előadás. – áll fel az asztaltól. Én is felállok. Magamhoz ölelem és adok neki két puszit. Meg is csókolnám, de nem tudom, hogy van-e most valakije vagy nincs…

- Jó legyél és vigyázz magadra. –engedem el.
- Persze, persze, ne aggódj. Majd később biztos összefutunk. Szia!
- Szia! – intek utána. Kifizetem a két kávét és megyek a lakásomba eltűntetni minden bizonyítékát annak, hogy meleg vagyok és kirakosgatom a Harumival közös képeinket. Pont időben fejeztem be a lakás átalakítását, mert pont akkor érkeztek meg a szüleim. Az egész délutánt nálam töltötték és nekem el kellett magyarázni, hogy Harumi miért nincs itt, hiszen mindig itt szokott lenni… Kínomban azt mondtam, hogy pár napja szakítottunk és természetesen utána mindenfélét ki kellett találnom, hogy miért. De megnyugtattam a szüleim, hogy ne aggódjanak, biztos felépülök és találok magamnak másik barátnőt. Junról mélyen hallgattam. Ha megtudják, hogy ugyanarra az egyetemre járunk… el sem merem képzelni, hogy mi történne. Este fele miután becsuktam utánunk az ajtót fáradtan dőlök le a kanapéra. Egek… a szülők de fárasztóak… Aztán megcsörren a mobilom és a szerelmetes galambpár hangját hallom meg a telefonban. Ők is melegek, még egyetem elején megtaláltuk egymást, azóta jóban vagyunk, bár ők azóta együtt vannak. Kérdezik, hogy sikerült-e túlélnem és a siker örömére elmehetnénk bulizni. Örömmel beleegyezzek. Gyorsan letusolok és kiválasztom, hogy mit fogok felhúzni. Egy kicsit feszülős, koptatott farmert meg egy dögös pólót, az elmaradhatatlan ujjatlan kesztyűm és végezetül egy menő farmerdzsekit. Azt hiszem így már okés leszek.

 

Találkozom a haverokkal olyan tizenegy környékén és már mennénk is be az első kocsmába alapozni a táncolás előtt, de valami állat belém jön. Felnézek rá. Egy igazi ötajtós szekrény néz le rám. Anyám ezt az izomkolosszust… az izompóló is csak feszül rajta és azok a tetkók a karján… Teljesen elhűlök a látványtól, miközben hidegen figyeli a reakcióm.
- Mi van öcsi, nem láttál még fehér embert? Jobban tennéd, ha szépen bocsánatot kérnél és füled-farkad behúzva elhúznál a picsába. – dörren rám és barátaim erre megfordulnak és eltátják a szájuk és várnak, hogy kell-e majd segíteni, esetleg hullaházat hívni.
- Már bocs, de te jöttél belém. – tartom meg vele a szemkontaktust. Engem nem lehet így elijeszteni. Legalábbis azt hiszem…
- Na nézd már, a kis bolha elkezdett pattogni… - tesz felém egy lépést és kezdem megbánni, hogy kinyitottam a szám.
- Szerintem ezt békésen is meglehetne oldani… - próbálom menteni a menthetőt.
- Cicuskám azzal már elkéstél.– villannak meg szürke szemei miközben hátra tűri hosszú szőke haját.

-Gabriel! Nem érek rá egész éjszaka! –hallok egy ismerős és a szőke, akit ezek szerint Gabrielnek hívnak odafordul.
- Megyek már! – kiáltja és visszafordul hozzám – Még találkozunk kis cica. – húzza közel az arcom az államnál fogva, majd ellök. Kicsit leizzadtam. Bulizni jöttem, erre meg aláírom a halálos végrendeletem. Nem tudom mit vétette, de kísért a balszerencse…

A szőke után nézek, aki egy alacsony, törékeny testfelépítésű sráchoz sétál. Ezt nem hiszem el… az ott Jun? Pár lépést teszek feléjük. Jun mit keres egy ilyen vadbarommal? De biztos, hogy ő Jun? Jun mindig a lehető legegyszerűbb ruhákat hordta… és ma délután is olyan volt rajta… ez a srác meg nagyon dögösen öltözködik, a haja is ki van engedve. Junt még sose láttam kiengedett hajjal…és a tekintete is… Jun nem hiszem, hogy tud ilyen kihívóan nézni és még a szeme sem lila…Nem. Ki van zárva, hogy ő legyen az.

A barátaim elkezdenek húzni egy bár felé, nehogy az a tag visszajöjjön, mert lesokkolva bámulok utána. Tényleg… már fel is tűnt neki…  a francba! Én is gyorsítok a tempón és már ki is kötünk egy számomra ismeretlen helyen. Többet nem is gondolkodom a hasonlóságon, már biztos vagyok benne, hogy nem ő az. Milyen jót fogunk nevetni, ha elújságolom, hogy van egy alteregója a városban.



Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 05. 01. 12:16:40


Rauko2012. 02. 16. 11:29:43#19240
Karakter: Seth Tylor
Megjegyzés: ~ Apucnak


- Nyugi van... Megbocsátasz egy percre? – kérdezi Jesse ezt a faszkalapot, de nem vár választ, már húz is magával a közös öltözőbe. Ha veszekedni akar, itt hagyom a bánatba!
- Ha most le akarsz baszni, előre szólok, hogy... – kezdek bele, de leállít... Ch.
 - Hééh, ki mondta, hogy veszekedni akarok? Csak egy kis nyugit akartam – nyom le az egyik fotelba és az ölembe ülve csókol a nyakamba.  - Nyugodj meg egy kicsit jó? – kér mosolyogva. Tudom, mitől fél...  – Ez a megmozdulása nekem sem tetszett, kurvára nem, de ne haragítsd magadra. Az én kedvemért... Én a saját kis szexistenemmel akarok pózolni farokállító helyzetekben, nem valami idegen fasszal feszengve.
- Mintha hagynám – morgom azonnal.
- Tudom, tudom – kuncog hozzám bújva.
Valami elbaszott, automatikus reakció miatt elkezdem simogatni, de még csak nem is szexisen, hanem lágyan, szerelmesen. Komolyan...
- Sosem bírtam az idillt. Kihozod belőlem az állatot.
- Akkor már inkább megszelídítem, nem? – vigyorog rám.
- Ha így folytatod, nyálas buzit csinálsz belőlem – jegyzem meg, de a gondolattól is kiráz a hideg. Hogy én a seggét nyaljam... mármint úgy, hogy utána nem dugom oda a farkam... na, azt nem.
- Szerintem ez a veszély nem fenyeget!
A csókot, amire elcsábít, kiélvezni sem tudjuk, mert megjelenik apuci és mindent elbasz. Ahh, komolyan. Nagyon kell neki is egy pasi, mert lassan elviselhetetlen.
- Hé, gerlepár, öltözni, nem szexidő van!
- Amíg nem adtok ruhát, csak vetkőztetni tudom Jesse-t – pofázok vissza neki. Lesz még ennek böjtje, de most le se szarom.  – De azt nagyon szívesen...
- Most állítsd le magad, a ruháitok itt vannak nálam – sóhajt fel idegesen Tommy. Mostanában sokat ideges. Nem tudom, mi lehet a baja, de kezd aggasztani a dolog.

Miután megkapjuk a ruhákat, felöltözünk mindketten. Persze Jessen kurva jól mutat a falatnyi, ultrafeszes alsó, amit szívem szerint egy elegáns mozdulattal tépnék le róla, még kis is fizetném, de nem akarok Tommy-nak plusz idegességet. - Csak legyen vége ennek a szarnak és... – lépek cicám mögé, mert azért azt nem hagyom ki, hogy ne markoljak a seggébe.
- Ne mondd tovább, mert már így is mindjárt áll a farkam – nyöszörgi. Most komolyan, ezzel akar leállítani?
- És én azt imádom...
- Na jóóó, hagyj békén! – röhög fel és a szó legszorosabb értelmében elszalad. Komolyan... imádom ezt a pasit.

* * *

- Oké, fiúk, maradjatok így! Seth, nézz egy kicsit az ellenkező irányba, Jesse, te pedig egyenesen rá! Nagyon jó, remek... Most vetkőztesd le a tekinteteddel! Kiváló... Ez az, harapj az ajkadba! Seth, te meg ne nézz így rám, amíg téged vetkőztet így a szemeivel...
Ch. Lúzer... ez a pasi, ha csak rám néz, már akkor elcseppen a nyála, és olyan édes, ahogy próbálja titkolni, hogy Jesse, Tommy és Chris ne vegyék észre. De ha akarnám, simán meghúzhatnám a fotózás után. Bár már van egy külön bejáratú cicusom, szóval...
- Oké, Seth lépj oda Jesse-hez! Jesse, dőlj hátra és támaszkodj a könyöködre, Seth, te pedig térdelj föl a jobb lábaddal az ágyra, és hajolj fölé! Nagyon jó... Seth, simíts az álla alá az ujjaddal, és emeld magadhoz a fejét! Ez az... - Ha ez így megy tovább, itt fogom megdugni, a fotós, Tommy meg Chrisa előtt, és a csók is ezt bizonyítja. De neki sem lenne ám ellenére, tudom és érzem is.
- Héé, csókot nem mondtam! – morran a fotós azonnal.
- A francba már, nem igaz, hogy nem bírjátok fékezni magatokat! – Persze, Tommy sem hagyja ki az alkalmat, hogy megint leteremtsen minket.

- Hé, nyugi – szól rájuk a műhetero köcsöggyerek.  – Csinálj csak ilyen képeket is! Az emberek bírják a szexit, nem?

- Oké – sóhajt fel a fotós. – De akkor vigyetek bele különösen szexit is!
Ahogy Jesse picit bevadul érzem, hogy Tommy robbanni fog, így megelőzvén a baj,t picit eltolom cicámat, aki persze azonnal morogni is kezd.
- Nyugi édes, folytatjuk - suttogom, majd felállok és Chris felé pillantok. - Így is folytatni akarod? - kérdezem. - Áll a farkam, és az övé is - bökök kincsem felé.
- Az enyém is lassan - vihogja a fotós. - De ezek nagyon jó képek lettek - lelkendezik, mire Tommy megnyugszik picit.
 - Jó, mára ennyi, holnap gyertek akkor és megcsináljuk élesben a sorozatot sminkkel, fodrásszal, eladásra.

Miután visszamentünk az öltözőbe, Jesse persze nem hagyja szó nélkül...
- Mi a baj? - lép mellém.
- Semmi, csak aggaszt Tommy viselkedése - jegyzem meg, majd gyorsan felöltözök. - Kicsit legyél lassabb, megpróbálok beszélni azzal az idiótával, hogy mitől idegbeteg mostanában - sóhajtok fel, és lopok egy gyors csókot.
- Ugye nem lesz baj? - kérdezi.
- Nem hiszem. De ezt akarom kideríteni - kacsintok rá, majd elindulok kifelé.

A kocsi mellett találom meg, mosolyog, amikor meglát, de erőltetetten. Közelebb lépek, és megkínálom egy szál cigivel, amit elfogad, utána szólalok meg.
- Mi a gáz? - kérdezem, a kocsi oldalának támaszkodva.
- Nincs gáz - füllenti.
- Tommy, te most megpróbálsz hülyének nézni? - pillantok rá. - Jesse-vel van valami bajod, vagy velem... vagy a kapcsolatunkkal?
- Nem, egyikőtökkel sincs semmi baj - sóhajt fel, és hátrahajtja a fejét. - Csak tudod... irigy vagyok rátok - néz rám. - Mióta együtt voltam a sráccal, nem akarok nőt, pasi kell. Amit az a kölyök művelt velem... Seth... - vigyorog rám. - De nehéz jó pasit találni, aki nem hetero és kicsit leeresztett a lelkesedésem.
- Mondjuk kérhettél volna segítséget is - pillantok rá. - Tudod, hogy rengeteg jó, meleg pasit ismerek és a többség passzív. Jesse-nek is vannak ismerősei, hiszen a modellszakma is tele van szexéhes fiúkákkal, akik csak a nagy, vastag farkakra pályáznak.
- És hogy tudnátok segíteni? - kérdezi, de mielőtt válaszolhatnék, a kocsi mögül az én kismacskám hangja üti meg a fülemet.
- Mondjuk úgy, hogy hétvégén rendezünk egy bulit, elhívunk egy csomó szexi passzívot és te felszedsz egyet... kettőt... - sóhajt fel.
- Kértelek, hogy maradj bent - nézek rá, de mosolygok.
- Tudom - kacsint rám. - Felhívok pár embert - mondja. - Mi a program mára?
- Sethnek be kell néznie a stúdióba, felvenni a dalszövegeket, hogy megtanulgassa mindegyiket. Jövő héten kezdődik a lemez felvétele, aztán lebeszélem a turné helyszíneit meg a klipet is egyeztetjük - sóhajt fel Tommy. - Húzós időszak lesz.
- Az - bólogatok én is beleegyezően. 

* * *

Már otthon vagyunk. Jesse egyedül szaladt be zuhanyozni, mert én várok valakit...
Ugyanis a rendelést Jesse játékaira leadtam, és most fog jönni a csomag, még a stúdióban kaptam egy sms-t, hogy mostanában.
Amikor csengetnek, szinte repülök és veszem át Joe futárától a cuccot, kifizetve mindent plusz egy kis zsebpénzt adva a kölyöknek, mert tényleg időben jött.
Az asztalon szétpakolok mindent, hiszen már túl vagyunk mindene, Tommy is hazament, így van időnk egymásra.
Egy nérve szóló vibrátor, ahogy kértem, mellette plusz kettő, más-más fajta, egy szőrös bilincs és egy halál édes jelmez. Mindig felizgattak az ápoló pasik és ha Jesse ezt felveszi... nyami!
Amikor kijön és végignéz az asztalon, csillogó szemekkel lép mellém.
- Meglepetés - suttogom a fülébe. - Pattanj és kapd magadra azt a jelmezt, nyuszi - nyalok bele a fülébe. - Pont a méreted... és pont ott nem takar, ahol engem is érdeklő részletek vannak - kuncogok halkan. - Aztán készülj, mert reggel járni sem fogsz tudni - szívok egy vörös foltocskát a nyakán.


makeme_real2012. 02. 14. 19:17:00#19208
Karakter: Jesse Crawford
Megjegyzés: (Anyucnak)


- Cica, nem fogod tudni kiélvezni – nyöszörgi, de engem nem érdekel... lesz még alkalmunk bőven.
- Nem baj – kuncogok.
Időközben megtaláltam, amit kerestem, így nem is tökölök sokáig, rögtön az ajkaim közé veszem már kőkemény farkát. Nem akarom elhúzni, de azért arról is gondoskodom, hogy megőrjítsem... Szopogatom, nyalogatom, meg-megszívom, ő meg kurvára élvezi, tudom. Hallom... és érzem. Nem győz a hajamba markolni, és mindenáron le akar lassítani, de nem hagyom.

- Lassabban, baszd meg – suttogja rekedt hangon.
De ez most nem az a helyzet, amikor ő irányít. Még tovább fokozom a tempót, mire ő fel is adja a küzdelmet. A kezét maga mellé ejti, a fejét meg hátra a karfára, úgy nyög tovább nekem. Zene a füleimnek...
És milyen finom.

Alig pár perc kell csak, hogy felnyögve megadja magát nekem, és teleélvezze a számat. Tommy pedig éppen ezt a pillanatot választja a megjelenésre, mert kivágódik az ajtó. Lenyelem Seth élvezetét, és az ajkaimat nyalogatva pillantok fel.
- Remélem, nincs kint semmitek – morog Tommy rögtön.
- A farkam szopás után szellőzik – sóhajt elégedetten Seth. – De ha te is le akarod szopni, gyorsan gyere... – vigyorodik el.
Morcosan kelek föl, és alaposan fejbe kólintom. Majd adok én neki olyat, hogy más akár hozzá is nyúljon...

* * *

- Szóval – sóhajt fel Tommy már a kocsiban. – Azt hiszem, most valami próbafotózás is lesz, de nem lesz smink meg ilyenek, csak megnézik, hogy hogy mutattok együtt a helyszínen.
- Kurva jól fogunk kinézni – jelenti ki Seth.
- Ha nem fogsz faszságokat beszélni... – teszem hozzá morogva.
Még mindig nem felejtettem el az a kis elszólását. De őt sem kell félteni, hízelgésből csillagos ötös... Már hajol is hozzám, és egészen rám mászik, hogy en tudjak menekülni. Igyekszem nem törődni az orromba kúszó illatával, de aztán végleg lerombolja az ellenállásom, mikor megcsókol. Olyan finoman, hogy az már hihetetlen...
Lágyan érint, de mielőtt a nyelvét is bevetné, finoman megszívja a piercinget a számban. Aztán nyelvét finoman átdugja a számba, hogy végigsimítsa vele az enyémet. Persze, hogy nem tudok ellenállni... Természetesen visszacsókolok.
Imádom...
- Idióta fasz vagy – suttogom, mikor elengedjük egymást.
- De az én kicsi ribancom épp ezért imád ennyire.
- Nem a farkad miatt, mi? – vigyorodom el.
- Mindkettőtöknek sósavval kellene kimosni a száját – mordul Tommy elölről.
- Nyugi apuci, holnaptól majd én fuvarozom magunkat, a következő rohamig vezethetek – mondja Seth, de én megremegek a gondolattól. Nem szeretném megint úgy látni... – Elkerülhetetlen – súgja a fülembe.
- Tudom, csak előre rossz – sóhajtok.
- Tudom, de ne foglalkozz ezzel – vigyorog rám.
Elenged, és kiszáll, de megvárja, míg én is kimászok a kocsiból, hogy együtt mehessünk be.

* * *

Elég tetszetős lett ez a stúdió... Kastélyszerű az egész, középkori hangulattal, kőfalakkal, vörös baldachinnal és félhomállyal. Ezt talán ki is kéne bérelnünk a fotózás utánra... Imádnám.
De még csak heccből sem tudom kipróbálni az ágyat Seth-tel, egy összebújás erejére sem, mert mindig máshol vagyunk. Sminkes, fodrász, stylist... Ki a faszt érdekel? Ha Seth-en múlik, minden sminket leizzadok magamról, és a hajam is összekócolódik. Akkor meg nem mindegy?

Chris éppen az egyes beállításokat magyarázza, csak a fasz tudja, ehhez minek kell simogatni a derekam. Rögtön beugrik, amit Seth mondott róla anno, de nincs is időm elgondolkozni rajta, Seth már ott is van mellettem, és a karomat megfogva húz arrébb.
- Mi van? – morran Chris.
- Ha még egyszer hozzáérsz, eltöröm a karod – villan Seth szeme, én meg elgondolkozok, hogy vett-e be gyógyszert.
- Ha ellenséges leszel, keresek mást a helyedre – vág vissza Chris.
- Ha kikaparom a szemeidet, nem lesz mivel lesni a kamerádba, köcsög – vigyorog Seth, aztán magához ölel, és már csókol is.
Visszacsókolok, de nem húzom el annyira. Nem szeretném, hogy magára haragítsa Christ... persze, teljesen megértem, de én Seth-tel akarok szerepelni, nem mással.

- Nyugi van – mosolygok rájuk, mikor elengedtem Seth-et. – Megbocsátasz egy percre? – nézek Chrisre, de meg sem várom a válaszát, már húzom is el Seth-et.
Közös öltözőnk van, mert miért ne... a legnagyobb és egyetlen veszély az, hogy egymásnak esünk, és dugunk egyet a fotózás előtt. Na és? Engem nem zavarna. Most mindenesetre behúzom az öltözőbe, és zárom az ajtót.
- Ha most le akarsz baszni, előre szólok, hogy... – kezdené Seth, de én az ajkaira teszem az ujjam, és elhallgattatom.
- Hééh, ki mondta, hogy veszekedni akarok? – mosolygok rá. Lenyomom az egyik fotelbe, és az ölébe mászok. – Csak egy kis nyugit akartam – csókolok a nyakába.
- Helyes – ölel magához elégedett sóhajjal.

- Nyugodj meg egy kicsit jó? – simogatom meg az arcát mosolyogva. – Ez a megmozdulása nekem sem tetszett, kurvára nem, de ne haragítsd magadra – csókolom meg az arcát. – Az én kedvemért – nézek a szemébe mosolyogva. – Én a saját kis szexistenemmel akarok pózolni farokállító helyzetekben, nem valami idegen fasszal feszengve.
- Mintha hagynám – morran fel.
- Tudom, tudom – bújok hozzá kuncogva.
Most nem is kell más... Elég itt terpeszkednek az ölében, bele-belecsókolva a nyakába, vagy csak odaszuszogni, magamba szívni az illatát, és csendesen simogatni a karját, miközben ő a hátamat cirógatja.
- Sosem bírtam az idillt – szólal meg. – Kihozod belőlem az állatot.
- Akkor már inkább megszelídítem, nem? – mosolygok fel rá.
- Ha így folytatod, nyálas buzit csinálsz belőlem – húzza össze a szemeit.
- Szerintem ez a veszély nem fenyeget – nevetek fel.
Az arcára simítok a tenyerem, így húzom magamhoz egy kiadós, finom csókra. De persze nem merülhetünk bele jobban... Még épp csak elkezdhetem élvezni, hogy szorosan átöleli a derekam, és így hozzásimulhatok, már kopognak is.
- Hé, gerlepár, öltözni, nem szexidő van! – kiabál be Tommy.
- Amíg nem adtok ruhát, csak vetkőztetni tudom Jesse-t – szól vissza Seth. – De azt nagyon szívesen... – teszi hozzá a nyakamba harapva.
- Most állítsd le magad, a ruháitok itt vannak nálam – sóhajt fel Tommy.
Ajkaimat biggyesztve csókolom meg utoljára azokat a csábító ajkakat, aztán kelletlenül kimászok az öléből, és nyitom az ajtót. Tommy morcosan nyomja a kezembe a ruhákat, én meg negédes vigyorral veszem át őket.
- Gyerünk, szexistenem, ideje öltözni – vágom Seth-hez a ruhákat vigyorogva.
- Csak győzd kivárni, míg ez a szexisten a testeden fog pózolni – nyalja meg az ajkait.
Vágyakozó sóhajjal mérem végig a testét, de hát... muszáj öltözni.

Mire elkészülünk, már átkozok mindent és mindenkit itt. Hogy képzelhették, hogy kibírom ezt? Az a fekete alsó kibaszott feszes... És tökéletesen kiadta az én szexistenem testén azt, amit nem kicsit imádok. Imádnék. De aztán mikor már fel vagyunk öltözve, és ő mögém lépve a fenekembe markol, már tudom, hogy az érzés kölcsönös volt.
- Csak legyen vége ennek a szarnak és... – súgja a fülembe forrón.
- Ne mondd tovább, mert már így is mindjárt áll a farkam – nyögök fel.
- És én azt imádom – nyal végig a nyakamon.
- Na jóóó, hagyj békén! – fogom menekülőre nevetve.
Ha így folytatja, megerőszakolom.

- Oké, fiúk, maradjatok így! Seth, nézz egy kicsit az ellenkező irányba, Jesse, te pedig egyenesen rá! – adja az utasításokat a fotós. Én az ágy szélén ülök, Seth pedig az egyik oszlopnak támaszkodik lezseren. – Nagyon jó, remek... Most vetkőztesd le a tekinteteddel! Kiváló... Ez az, harapj az ajkadba! Seth, te meg ne nézz így rám, amíg téged vetkőztet így a szemeivel – les ki a gép mögül a fotós.
Én csak mosolygok. Imádom... Még párat kattintanak az ilyen semmilyen beállásokból, aztán végre közeledhetünk egymáshoz.
- Oké, Seth lépj oda Jesse-hez! Jesse, dőlj hátra és támaszkodj a könyöködre, Seth, te pedig térdelj föl a jobb lábaddal az ágyra, és hajolj fölé! Nagyon jó... Seth, simíts az álla alá az ujjaddal, és emeld magadhoz a fejét! Ez az...
Azt hiszem, tökéletes párt alakítunk, mert semmit nem kell imitálnunk ahhoz, hogy szikrázzon körülöttünk a levegő. Mélyen Seth szemeibe nézek, lélegzetvételeink forrón égetik a másik ajkait. És persze, hogy nem is bírjuk ki... Mohón megcsókoljuk egymást.
- Héé, csókot nem mondtam! – szólal meg a fotós.
- A francba már, nem igaz, hogy nem bírjátok fékezni magatokat! – csattan fel Tommy.
- Hé, nyugi – hallatszik Chris hangja is, bár le nem szakadnék Seth ajkairól. – Csinálj csak ilyen képeket is! Az emberek bírják a szexit, nem?
- Oké – sóhajt fel a fotós. – De akkor vigyetek bele különösen szexit is!
Nekem sem kell kétszer mondani... Kivárok pár villanást, aztán megszakítom a csókot, és Seth alsóajkába harapok. Chris ujjong, de leszarom, én ezt is az élvezet miatt csinálom. Aztán az egyik piercingjét is a fogaim közé kapom. De nem bírom tovább, újra meg kell csókolnom.
Faszom, nem fogom tudni visszafogni magam... Vajon Chris bevállalja az aktképeket is? Mert hogy Seth-tel dugni fogok ebben az ágyban, az fix.


Rauko2012. 02. 11. 20:43:02#19141
Karakter: Seth Tylor
Megjegyzés: ~ Apucnak


Ahogy rám néz, az már felér egy szexuális zaklatással, de amiket mond...

- Imádnálak az ágyhoz bilincselni, hogy aztán legalább addig lovagoljalak, míg minimum kétszer belém élvezel. És te is rohadtul élveznéd... Vagy inkább azt szeretnéd, hogy a szemed láttára dugjam meg magam a névre szóló vibrimmel, miközben a farkadat szopom?

- Még egy ilyen mondat, és megint megkeféllek a pulton!

- Mikor mondtam, hogy nem szeretném?

És megint szex. Vele nem lehet megunni, a testét, ahogy körülölel, ahogy szorít.... egyszerűen akkor sem lenne elég belőle, ha folyamatosan csak kefélnénk egy héten át.


- Azért csak sikerült enni is – nevet fel ebéd közben.

- Ettél te már ma a hasamról, cica.

- Ééés, mik a tervei az úrnak a délutánra? – kérdezi, miközben pakolászni kezdi a tányérokat meg a többi cuccot. 
- Hmm, lássuk csak... Dughatnánk egyet a nappaliban, aztán az előszobában, de megkefélnélek az étkezőasztalon és az udvaron is –ismertetem vele az ötleteimet, de persze csak a hideget kifogásolja. nem is ő lenne, ha a sok szexbe kötne bele. Hehe.

De aztán, amikor épp az ölembe ülne, csörög a mobilja. Bár nem figyelek arra, hogy miket beszél, az elköszönéskori röhögésből sejtem, hogy Tommy volt az és épp kioktatta valamiért. Nem is Tommy lenne, ha nem kötne bele az élő fába is. De aztán már semmi extra nem történik. Pár csók, pár ölelés, kicsi simogatás, semmi extra, csak élvezem, hogy itt van.

 * * *

Amikor felkelek, furcsa érzés.... mintha itt feküdne rajtam és kibaszottul felállna a farkam.

- Cica...  Tommy mindjárt itt lesz.

- Azt ne mondd, hogy ez visszatart... De ígérem...

- Mire készülsz?

- Beváltom az ígéretem.
És már csúszik is lefelé a testemen. Ohh, a kurva életbe...
- Cica, nem fogod tudni kiélvezni - nyöszörgöm.
- Nem baj - kuncogja édesen, majd ajkai közé kap és úgy kezd szopni, mint valami szorgos kisgyerek a nyalókát. Én meg nem győzök a hajába marni és megrántani a fejét, mert ha ilyen ütemben folytatja, két perc alatt elélvezek.
- Lassabban, baszd meg - suttogom. Nem felel, csak még jobban rágyorsít, mire elengedem a haját és magam mellé ejtem a kezeimet, majd hátracsapom a fejem a kanapé karfájára.

Percekkel később nyögve élvezek a szájába, és ugyanebben a pillanatban vágódik ki az ajtó. Jesse az ajkait nyalogatva pillant fel.
- Remélem, nincs kint semmitek - morran fel apuci.
- A farkam szopás után szellőzik - jegyzem meg elégedetten. - De ha te is le akarod szopni, gyorsan gyere... - vigyorgok, mire Jesse alaposan fejbe vág, és morogva leszáll rólam, Tommy meg gyilkos szemekkel méreget.

* * *

- Szóval - sóhajt fel Tommy. * Azt hiszem, most valami próbafotózás is lesz, de nem lesz smink meg ilyenek, csak megnézik, hogy hogy mutattok együtt a helyszínen.
- Kurva jól fogunk kinézni - jelentem be.
- Ha nem fogsz faszságokat beszélni... - morogja cicám. Mióta eljöttük morgolódik a megjegyzésem óta, de most odahajolok hozzá, hiszen hátul ül mellettem, és megcsókolom. Nem vadul, finoman, lágyan érintve a piercinget az ajkaiban, picit megszívva, majd lassan a másik édes ajkai közé dugja a nyelvét, kiélvezve minden pillanatot, hiszen imádja az ízét. Ha tehetné, egyben falná fel, az utolsó kis húscafatot is csak magának megtartva. De benne van a büszkeség: ez a szuka csak az övé.
Kizárólag ezért nem szól bele abba, hogy Jesse hol és mit dolgozik. Nézzék csak, csodálják és verjék ki maguknak éjszaka a farkukat rá gondolva, amíg ő az enyémet szopja.
- Idióta fasz vagy - suttogja.
- De az én kicsi ribancom épp ezért imád ennyire - felelem.
- Nem a farkad miatt, mi? - vigyorog rám.
- Mindkettőtöknek sósavval kellene kimosni a száját - morogja Tommy, miközben parkol.
- Nyugi apuci, holnaptól majd én fuvarozom magunkat, a következő rohamig vezethetek - mondom, és meg is bánom, hiszen Jesse megremeg a karomban. - Elkerülhetetlen - suttogom a fülébe. Közben Tommy sóhajtva kiszáll.
- Tudom, csak előre rossz - feleli.
- Tudom, de ne foglalkozz ezzel - vigyorgok rá, és leszállok róla, majd kiszállok a kocsiból és bevárom.

* * *
Az előre megbeszélt terv szerint a stúdiót átalakították egy középkori, barokk jellegű kastélyra. Kőfalak, vörös baldachin, félhomály: olyan tipikus szexelős légkör. Lesznek ruhában is képek, nem csak alsóban, Tommy ugyanis ledumálta, hogy azért legyen egy pár, hátha megveszi valami multi reklámképnek, mert olyan is volt már. Nekem csak az nem tetszik, hogy Jesse-nek állandóan máshol kell lennie, mint nekem. Amikor nekem a sminkessel kell dumálni, neki a fodrásszal, aztán a stylisttal, mert Chris szerint befolyásolnánk egymást. Faszt... egyikünk sem az a megvezethető alkat, mégis baszogtat minket!

Amikor meg egy helyen vagyunk,  persze úgy legyeskedik Jesse körül, mint valami kurva rovar egy darab rothadó husi körül. Utálom az ilyen álhetero, biszex geciket, akik csak a megfelelő pasira várnak, mert nem elég jó a punci és kell a változatosság. de ebből a seggből nem eszik, ez hozzám tartozik, és amikor épp valamit nagyon magyaráz neki, és épp Jesse derekát simogatja, közelebb lépek, és megragadom kincsem karját.
- Mi van? - morran rám Chris.
- Ha még egyszer hozzáérsz, eltöröm a karod - nézek rá villogó szemekkel. Mázli, hogy azért vettem be bogyeszt.
- Ha ellenséges leszel, keresek mást a helyedre - feleli.
- Ha kikaparom a szemeidet, nem lesz mivel lesni a kamerádba, köcsög - nézek rá vigyorogva, majd átölelem Jesset és szó nélkül megcsókolom.
Nem tudom, mit fog reagálni, és mit nem... ennyire dög még nem voltam szerintem miatta, de akkor is rühellem, ha valaki a tulajdonomat cseszteti meg simogatja.


makeme_real2012. 02. 09. 00:08:25#19071
Karakter: Jesse Crawford
Megjegyzés: (Anyucnak)


Reggel korábban kelek, mint Seth. Még mindig csatakos vagyok egy kicsit a tegnapi széezer menet után, így első utam a fürdőbe vezet. Megmosakszok, megtörölközök, aztán úgy, ahogy vagyok, pucéran sétálok ki a konyhába. Nincs Tommy, szabad.
Éppen a reggeli elkészítésével ügyködök, mikor egy kellemesen meleg test simul a hátamhoz, aztán a már jól ismert ajkak a nyakamba csókolnak.
- Mit csinálsz? – kérdezi, miközben már csókolgat is.
Első nekifutásra nem sikerül válaszolni, mert kemény farkával a bejáratomhoz simul, és ritmusosan mozogni kezd, mire én is rögtön megkeményedek.
- Reggelith – nyöszörgöm.
- Áll a farkad – pillant le vigyorogva.
- A farkad a seggemhez nyomod, ez automatikus reakció.
- Igen? – kérdezi, a következő pillanatban meg már fordít is meg, és fellök a pultra.
- Hééé – sikkantok fel.
- Akkor is tiltakozni fogsz, ha most a nyakamba veszem a lábad, és jó-reggelt-szexelünk egy hatalmasat? – hajol közel vigyorogva.
- Akkor talán nem – felelem vigyorogva, és már ölelem is a nyakát.
De persze még helyezkedni kell....
- Meddig tökölsz még? – türelmetlenkedek.
- Ejnye, de nagy a pofája valakinek – nevet, bár ez a nevetés nyögésbe fúl, ahogy elmerül bennem... én meg felsikkantok a hirtelen jövő jóérzéstől.
Imádom minden mozdulatát... Ahogy kitölt, ahogy rám néz, ahogy érint, izgat...
- Olyan kurva jó vagy – sóhajt fel izgatóan.
- Te sem panaszkodhatsz – nyöszörgöm, mert tényleg nem.
Kicsit hamarabb és talán váratlanul is élvezek el, de hát... Ha ilyen kurva jó érzés, akkor ez van.
De ahogy végül ő is követ, és forró spermája kitölt... ahhoz nincs fogható.

* * *

Éppen egy ebédhez való répával próbálok varázsolni, Seth meg érdeklődve figyel.
- Te cica – néz rám hirtelen. – Ha veszek neked pár játékot, akkor lenne kedved játszani?
- Játék? – fordulok felé izgatottan.
- Tudod, vibrik, szőrös bilincs, ilyesmik... Tudok egy jó helyet, igaz, ami pénztárcánkra szabták, de az áru minőségi, és reggel nem leszünk benne a lapokban, az tuti. A Banános Joe remek arc, sosem adja ki a vevőt. Vehetnék neked akár egy névre szóló vibrit is... milyen szexi lennél – vigyorog.

Végignyalok az ajkaimon, és perzselő tekintettel nézek végig rajta.
- Imádnálak az ágyhoz bilincselni, hogy aztán legalább addig lovagoljalak, míg minimum kétszer belém élvezel – suttogom kéjes hangon, mire felnyög, kilöki a kést a kezemből, és magához ránt. Ahh, már most elkezdett keményedni... Imádom. – És te is rohadtul élveznéd... – nyögöm az ajkaira. – Vagy inkább azt szeretnéd, hogy a szemed láttára dugjam meg magam a névre szóló vibrimmel, miközben a farkadat szopom? – nyalok az alsóajkára.
- Még egy ilyen mondat, és megint megkeféllek a pulton – sóhajtja a seggembe markolva.
- Mikor mondtam, hogy nem szeretném? – dörgölőzöm hozzá.
- Soha – mar az ajkaimra.
És persze, hogy perceken belül a pultra döntve találom magam... És én ezt kibaszottul imádom. Nincs is fantasztikusabb annál, mint magamban érezni. És ha szó szerint nem is dugtunk át két napot, azért rendesen kihasználjuk a lehetőségeket. És még koránt sincs vége, azt hiszem.
Természetesen megint kurva jó vele. Mi más lenne? Imádom, ahogy bennem van, ahogy nyög, sóhajt morog, ahogy mozog, belém mar, simogat, csókol és harap, ahogy mozog, ahogy mindig eltalálja a legérzékenyebb pontomat... Fantasztikus.

- Azért csak sikerült enni is – vigyorgok Seth-re, mikor befejeztük az ebédet.
- Ettél te már ma a hasamról, cica – kacsint rám.
- Ez igaz – harapok az ajkamba. – Ééés, mik a tervei az úrnak a délutánra? – kérdezem, miközben elkezdem kihordani a tányérokat, evőeszközöket és poharakat a konyhába.
- Hmm, lássuk csak... Dughatnánk egyet a nappaliban, aztán az előszobában, de megkefélnélek az étkezőasztalon és az udvaron is – vigyorog.
- Belefagynál a seggembe – nézek rá vigyorogva.
- Észrevetted, hogy csak a hidegbe kötöttél bele? – kacsint rám.
- Most őszintén... mire számítottál? – kuncogom.
Elöblítem, aztán bepakolom a mosogatógépbe az edényeket, majd be is indítom a masinát. Seth közben betelepedett a nappaliba a tévé elé, így mikor végeztem, csatlakozom hozzá. De még mielőtt belemászhatnék az ölébe, némi csókolózás – vagy egyebek – erejéig, megszólal a mobilom.
- Igen? – morgom nem túl lelkesen.
- Mondd, hogy nem keféltek éppen – feleli Tommy hangja.
- Most éppen nem, de nemrég estünk túl legalább a tízedik meneten – vigyorodom el.
- Erre pont nem voltam kíváncsi... – sóhajt fel. – Mindegy, estére szedjétek össze magatokat, Chris hívott, és meg kéne beszélnünk a dolgokat. Most, hogy kiszexeltétek magatokat, dolgozhattok is egy kicsit.
- És ha még nem dugtunk eleget? – vigyorgok.
- Akkor igyekezzetek. Nem fogok egy ilyen lehetőséget elnapolni a szexmániátok miatt. Este megyek.
- Csóóók! – nyomom ki röhögve a telefont.
- Tommy? – kezd el felém mászni Seth.
- Ühüm – kuncogom miközben a hátamra lök a kanapén, és fölém kerekedik. Az ajkamba harapva nézek a szemébe. – Izgató a tekinteted...
Aztán már csókolom is. De most nem megyünk tovább... Csak csókolózunk, összebújunk, heverészek rajta. Ez is fantasztikus vele. Na meg aztán nehogy már ráunjunk a szexre, mikor épp csak belekezdtünk.

***

Asszem elbóbiskolhattam, mert ébredek. Seth meg még édesen szuszog alattam. És ahhoz képest, milyen cuki... nekem kedvem támad egy kis akciózáshoz.
Helyezkedek, és rácuppanok arra a finom nyakára, amit egyébként itt-ott bőven tarkítanak lila foltok, meg fognyomok, de néhány izgató csók elfér még rajta. Az ő nyaka legalább nem sebesre van harapva... nem mintha zavarna az én sebem.
Lassan, finoman kezdem csókolgatni, tudatosan keresve a legérzékenyebb pontokat, miközben lesimítok meztelen felsőtestén, és bebújtatom ujjaimat az alsója alá. Máris milyen éberek vagyunk itt... hehe. Rámarkolok a fakára, mire nyögve ébred föl.
- Cica... – sóhajtja. – Tommy mindjárt itt lesz.
- Azt ne mondd, hogy ez visszatart – harapok a nyakába, mire elvigyorodik. – De ígérem...
- Mire készülsz? – markol jólesően a seggembe.
- Beváltom az ígéretem – kacsintok rá.
Lopok egy csókot, megharapom, aztán lassan elkezdek lefelé kúszni az egész testemmel. Itt már neki sem titok, hogy mi jön... Pláne, amikor kiszabadítom a farkát, és az ujjaim közé fogva végignyalok rajta. Ahh, mióta várok már erre is...


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).