Csodálatos reggel virrad a kastély ódon falaira. Elsõ utam a prefektusi fürdõbe vezet, utána egyenesen a Nagyterem felé veszem az irányt. Gyorsan lapátolom a reggelit, nem akarok sok idõt elvesztegetni a napból. Lehajtom a pohárnyi narancslevet, aztán máris visszarohanok a klubhelyiségbe. Összeszedem tankönyveimet, kviddics felszerelésemet, majd gyorsan magamra kapom az utamba kerülõ ruhákat és máris indulok tovább.
  Már csak pár óra választ el attól, hogy megkezdõdjön a Trimágus Tusa, és én ezt a pár órát is alig bírom kivárni. Igen, nevezni fogok rá, ezt már hetekkel ezelõtt eldöntöttem, amikor megtudtam, hogy nálunk kerül megrendezésre a nagy múltú esemény. Nevezni fogok, és megnyerem az iskolának a dicsõséget, meg persze magamnak is. Ha sikerülne, akkor édesapám büszke lenne rám, ha megnyerném, akkor nem lenne többet gond, hogy ki a híresebb: Harry Potter vagy én. De mi van, ha õ is nevez? Ha õt választja ki a kupa? Nem…ez lehetetlen, ez nem történhet meg, mert ha mégis…nem, ez lehetetlen.
  Ezzel a gondolattal bevágom az ajtót, és tovább rohanok átváltoztatástanra. Alig tudok odafigyelni McGalagony kérdéseire, a gondolataim már az este körül forognak, aztán pedig a másnap reggelen. Holnap reggel bekerül a nevem a serlegbe, és én leszek a Roxfort bajnoka, ha a fene fenét eszik, akkor is.
- Cedric, megosztaná velem merre tekeregnek a gondolatai? – McGalagony hangja élesebb nem is lehetne, menten visszarángat a jelenbe.
- Én…én…nos tanárnõ, én épp a feladaton gondolkoztam!- jelentem ki nagy büszkeséggel, ám hirtelen el is párolog a gyõzelemérzet.
- Nos, amennyiben ennyire felvillanyozta a mai feladat, ami lényegében
semmilyen nagy gondolkodást, illetve tudást nem igényel,mert azt mint már elõzõ évben is megtanulták, a tárgyak átváltoztatása igényli a legkisebb odafigyelést, és tapasztalatot. Gyanúim szerint-képességeit ismervén- nem haladja meg az Ön határait egy seprû átváltoztatása egyszerû tolltartóvá. A szemtelensége miatt 5 pontot vonok le a Hugrabugtól. A jövõben, remélem, legalább igazat fog mondani, ha kérdezek valamit.
- Igen, tanárnõ. – azzal lesütöm a szemem.
  Ehhez hasonlóan telik a nap további része is. Szórakozottabb ennél már nem is lehetnék, alig várom, hogy az utolsó órámnak is vége legyen, csakhogy a további katasztrófáktól megkíméljem magam.
  Belegondolok, hogy pár óra és megérkezik a másik két iskola is, és elfut az izgalom. Kíváncsi vagyok az ellenfelekre. Azt mondják a Beauxbonts-os diákok gyönyörûek, habár erre gondolnom se lenne szabad. Nekem ott van Cho, és õt szeretem. Figyelem elterelésként belevetem magam egyik kedvenc könyvembe, aztán pedig elõre megírom a feladott leckéket, végül pedig kimegyek gyakorolni a pályára.

 
  Újult erõvel ébredek másnap reggel. A tegnapi nap felkavarta a kastély életét, így már kora reggel sokan beszélgetnek a klubhelyiségben. Köztük kiszlalomozva futok a nagyteremig, hogy végre túl lehessek a ceremónián. Hogy végre bedobhassam a nevemet a serlegbe. És én legyek az, aki megnyeri a versenyt, ezzel is megmutatva, hogy mennyit érek.
  Gyors léptekkel a helyemre sétálok, tányéromra kanalazok egy kevés rántottát, aztán magamba töltök néhány pohár narancslevet. Biztos, ami biztos, kell az erõ. Miután végzek a rántottával körbenézek, és örömmel látom, hogy a Drumstrangosok most vonulnak be a Nagyterembe. Remek, tehát õk már túl vannak a névbedobáson, akkor tehát én jövök. Felállok a helyemrõl, még egyszer körbelesek a termen, szememmel egy személyt kutatok, de aztán csalódottan látom, hogy még nincs itt. Tehát Cho még nem jött le reggelizni. Ellenõrzöm a zsebembe rejtett cédulát, és útnak indulok a kehelyig. Amint belépek a szobaszerû képzõdménybe, rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Ugyan kevesen, de lézengenek már itt is. Gondolom kíváncsiak, hogy ki dobja be a nevét, vagy épp fogadásokat kötnek a kiválasztottakra. Mindenesetre ez az õ dolguk. Mély levegõt veszek, és egy lépéssel átlépek a korhatárt szabályozó körön. Persze, nem történik semmi, ahogyan azt vártam is. Óvatosan beleteszem a fecnit a tûzbe. Kellemesen simogatja a kezemet a lángja, sõt inkább cirógatja. De nem kísértem a sorsomat, gyorsan ki is húzom, amint látom, hogy elnyelõdik a fecni, talán mindörökre, ha nem engem választ. Nem, ezen még ráérek estig rágódni.

  Hét órakor megtelik a Nagyterem a diákokkal. A Beauxbonts-osok a Hollóhátosok asztalánál foglalnak helyet, míg a Drumstrangosok váratnak magukra. Hát persze… arrogáns nép, õk megtehetik, hogy várakoztatnak…
  Végre megérkeznek õk is, kimérten lépdelnek a Mardekáros asztalig, aztán leülnek, mintha mindig is odavalóak lettek volna. Jellemzõ…zsák a foltját elmélet, rátaláltak egymásra. Malfoy valamit motyog Viktor Krumnak, hogy tud valaki ilyen szemrebbenés nélkül undorító lenni? Elvetem a kérdést, mielõtt jobban belemerülnék, mert az asztalon megjelenik a szokásos étel és ital garmada. Töltök egy kupa sütõtök levet, aztán szememmel megkeresem Chot. Mikor tekintetünk találkozik, felé lendítem a kupát, aztán kiiszom a tartalmát. Õ rám mosolyog, és visszafordul barátnõje felé. Hát igen, nõk, mit is vár tõlük az ember?
  Miután befejezzük a vacsorát, megszokott módon letisztulnak az asztalok, és Dumbledore feláll. Tehát eljött az idõ a kiválasztáshoz. Mély csend zuhan az egész teremre.
- Nos, a serleg már majdnem készen áll rá, hogy meghozza döntését. Becslésem szerint még egy percre van szüksége. Addig is megkérném a leendõ bajnokokat, hogy nevük kihírdetése után fáradjanak ide a terem végébe, haladjanak el a tanári asztal elõtt, és menjenek át a szomszéd helyiségbe, ahol megkapják majd az elsõ utasításokat.
  Az igazgató néhány pálca legyintéssel eltûnteti a fényeket,csak a halloween-i díszlámpák adnak némi megvilágítást. Eljött az idõ, semmi kétség. A szívem egyre hevesebben ver, ahogy a kék tûz fokozatosan vörössé válik, már érzem a szorítást a torkomban. Mi lesz, ha nem engem választ? Még az a szerencse, hogy Potter nem nevezhet. Már csak pár másodperc és kiderül…az elsõ papír fecni a levegõbe repül, és Dumbledore kezében landol. Vajon ki az?
  Az idei Trimágus Tusán a Durmstrang bajnoka Viktor Krum lesz. – kiáltja az igazgató.
  A mardekár asztala felé fordulok, és örömmel konstatálom, hogy Viktor arca elfehéredik. Na mi az, a híresség nem bírja a stresszt? Erre a gondolatra elmosolyodom. Aztán azonnal összeszorul a gyomrom, amikor újabb pergamen landol Dumbledore kezében, szinte meg sem várva, hogy az elõzõ bajnok eltûnik a mellékajtón.
- A Beauxbonts bajnoka Fleur Delacour!- zengi Dumbledore, és újabb kõ nehezedik a gyomromra.
  Most már nincs más iskola, csak a Roxfort következhet.
  Fleur és eltûnik a kis szobában, a kupa máris választ. Dumbledore a végletekig húzza az idõt, lassan elolvassa a pergament, majd elmosolyodik. Ha most Potter nevét olvassa fel, én felállok, és megfojtom. Nemes egyszerûséggel megfojtom.
- A Roxfort bajnoka Cedric Diggory!
  Hirtelen fel sem fogom a mondatot. Csak emésztgetem, aztán rájövök, hogy lassan egy hasba lõtt betegre kezdek hasonlítani külsõ szemmel. Felállok, mit felállok, Az asztalra támaszkodva kinyomom teljes testsúlyomat és óvatosan elindulok. Elsõ lépés után kétkedek benne, hogy eljutok a mellékajtóig, de aztán egyre jobban belejövök. Nem is nehéz járni, állapítom meg. Hátrafordulok még egy pillanatra. Látni akarom Cho arcát, mielõtt eltûnik a szemem elõl. De õ nem néz rám, sõt, mintha egyenesen kerülne. Talán valamit elrontottam?
  Az ajtónál megtorpanok egy pillanatra, majd minden bátorságomat összeszedve benyitok. Odabent kellemes légkör fogad, Viktor a tûz közelében áll, Fleur alig elõttem érkezett a szobába. Puritán berendezés, egy fotel, egy kandalló, néhány kép, és egy ingaóra. Nem vitték túlzásba, de nem is itt kell laknunk, szerencsére.
- Helló, Cedric Diggory vagyok. Örvendek a találkozásnak. – mosolyogni is próbálok hozzá, reményeim szerint nem vicsorgássá fajul a dolog.
  Viktor arcán némi lenézés suhan át. Gondolom nem tetszik neki a kedves fogadtatás, ám a lány sugárzó mosolyt küld felém.
- Fleur Delacour vágyok, öhrvendek a tálálkozásnák. Szehrintetek mikohr tájékoztátnák minket á továbbiákról?
  Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és Potter lép be rajta. Nem, ezt még õ sem játszhatta ki, Dumbledore-ral még õ sem mer szembe szállni, hogy még több dicsõséget szerezzen. Ez lehetetlen!
- Mi történ'? Kell visszámeni á tehrembe?
  Gonosz mosolyra húzódik a szám. Csak nem Pottert küldték tájékoztatni minket? Milyen szép is az élet, Potter a hõsök hõse, most a bajnokok futára. Végre megtudja, hogy õ is csak egy diák...Kivágódik az ajtó és Ludo Bumfolt rohan be rajta. Szinte levegõ vétel nélkül hadarja a szavakat:
- Fantasztikus! Elképesztõ! Uraim... és hölgyem. Ezennel bemutatom a Trimágus Tusa negyedik bajnokát.
- Óh, igazán jó trhéfa, Monsieur Búmfol'.
- Tréfa? Nem, nem... eszemben sincs tréfálni! A Tûz Serlege kidobta Harry nevét!
  Mintha hideg vízben fuldokolnék. Minden testrészem lebénul, torkom összeszorul, tüdõm felmondja a további szolgálatot. Levegõért kapkodok, és érzem, ahogy szédül a világ körülöttem. Látom Fleur elképedt arcát, Viktor megdöbbenését, és Harry félelmét.

Az elõzõ esti megpróbáltatások kezdenek csillapulni. Elfogadtam a tényt, hogy megint Potterrel kell megmérkõznöm, és nem is akárhogy: veszélyek közepette. Épp igyekszem a megbeszélt gyûlésre, ami a három hivatalos bajnok hívott össze, csakhogy átrágjuk a történteket. Megértem, hogy õk sem tudják hova rakni a dolgokat.

Belépek a számunkra kijelölt terembe, és leülök. Elsõként érkeztem, de ezen nem csodálkozom. Szinte mindenhova elsõként érkezem. Na, de lám, Viktor sem szeret késni. Alig pár perccel utánam már érkezik õ is. Leül velem szembe, morog valamit. Attól, hogy õ tuskó, nekem még nem muszáj, tehát széles mosollyal köszöntöm:
- Szép jó reggelt, Viktor!
- Jó reggelt. – válaszolja.
  Hát, ne essünk túlzásokba. Nem gond, nem tágítok, próbálkozzunk más társalgási témával:
- Mi a véleményed a tegnap este történtekrõl?
- Talán várjuk meg Fleurt is, nem akarok nélküle beszélni.
  Hogy lehet valaki ennyire negatív? Akkor sem érdekel, megtöröm!
- Nem azt kértem, hogy helyette döntsünk, egyszerû társalgást kezdeményeztem.
- Ha már ennyire érdekel a véleményem, – kezdi kimérten, de legalább beszél – szerintem Harry Potter nem érdemli meg, hogy velünk versenyezzen, de ezt nem mi döntjük el. Az is lehet, hogy igazat mond, és tényleg semmi köze nincs a történtekhez. Ha ez bebizonyosodik, akkor viszont valaki lakolni fog a történtekért. Kiskorút veszélyeztetnek, és egy nagyon régi hagyományoknak örvendõ versenyt befolyásoltak.
  Még a végén megdöbbenek, hogy ilyenekre is képes. Már épp válaszolnék, amikor Fleur is betoppan. Mogorvább, mint tegnap volt, de gondolom ezt a jelen helyzetnek köszönhetjük. Egy-egy fejbólintással köszönt mindent, majd ennyit még hozzátesz:
- Száhrvusztok.
  Kínos csend telepedik a szobára, jó lesz minél elõbb megtörni. Rájuk pillantok, de egyikük sem szándékozik megszólalni. Akkor majd én:
- Nos, talán mind tudjátok, hogy miért gyûltünk most össze. Szerintetek hogy viszonyuljunk Potterhez? Végülis õ nem tartozik közénk, de mégis kötelezték, hogy versenyezzen.
- Ázt jó lenne tudni, hogy á kis ’árry mágától jelentkezett-e, vágy váláki segítette, ávágy fenyegette.
- Hacsak nem maga a Sötét úr dobta be a nevét a serlegbe, én nem tudok más módot elképzelni, minthogy õ maga legyen. –fûzi hozzá Viktor.
- Harry még képzetlen ahhoz, hogy csak úgy kicselezze Dumbledore varázslatát. Ezt sajnos be kell látnunk. Valami nagy hatalmú varázsló vagy boszorkány mellette áll, vagy épp ellene. Amondó vagyok, adjunk neki egy esélyt. Ha nem él vele, még mindig ellene fordulhatunk, de addig, nem foszthatjuk meg õt sem a közös munkálatoktól…végülis versenyzõ. – teszem hozzá kelletlenül. Akármennyire is utálom, nem tagadhatom azt, hogy nagy bajban van, és egyre kevésbé kétlem, hogy saját maga intézte volna ezt.
  A beszélgetés majd délig elhúzódik, mindenki a saját álláspontjához ragaszkodik. FLeur egyenesen követeli, hogy zárjuk ki Harryt, de aztán közös erõvel sikerül lebeszélnünk. Végül a lány feláll, és feldúltan elsiet, más fontos dolgaira hivatkozva. Viktor is menni készül, ám õ még az ajtóból visszafordul egy mondatra:
- A te barátnõd Cho Chang?
Bólintok szótlanul.
- Én a helyedben a körmére néznék, mielõtt túl szabadnak érezné magát.
Aztán már csak az ajtó csapódást hallom, és összezuhanok.

Fejvesztve rohanok a Hollóhát klubhelyiségig, és szinte egy helyben toporzékolok, arra várva, hogy egy Hollóhátos diák arra járjon. Örökkévalóságnak tûnõ percekig toporgok egy helyben, míg végre meglátom a távolban Lunát. Elhúzom a számat az õrült lányra pillantva, de hát ne válogasson az ember. Luna mosolyogva integet felém, és meggyorsítja a lépteit. Remek, minél elõbb beszélni akarok Choval. Mikor odaér, hangosan köszön, aztán megvizsgálja a fejemet. Na már megint mit talált ki?
- Csak megvizsgáltalak, ha nem gond. – mosolyog, és a hangja is ezt tükrözi.
Intek, hogy nem gond, aztán végre megszólalok:
- Megnéznéd nekem, kérlek, hogy Cho bent van-e a klubhelyiségben?
  Luna legnagyobb örömömre nem kérdez, csak tovább mosolyog. Citromsárga répára emlékeztetõ fülbevalóit lóbálja, miközben eltûnik a klubhelyiségbe, és becsukódik mögötte a rejtekajtó.
  Ismételten hosszú várakozás következik, amit nézelõdéssel próbálok elütni. Mindenegyes elhaladó embert jól megfigyelek, minden egyes apró részletet elraktározok magamban. Végre jön Luna, arcán ugyanaz a bolondos mosoly játszik, mint korábban.
- Nincs bent Cho, kérdezgettem pár embert, õk azt mondták, hogy elsietett, mert fontos dolga volt. Szerintem nézd meg a Nagyteremben, hátha ott van.
Megköszönöm a segítséget, aztán már futok is a Nagyteremig. Minden egyes zugot átvizsgálok, de ott sem találom. Végigjárom az udvart, a tópartot, még az üvegházakig is elmegyek, de mintha a föld nyelte volna el. Utolsó elkeseredett ötletként a könyvtárba sietek. Madame Cvikker ugyanolyan kibírhatatlan, mint korábban, de ezen már meg sem lepõdök. Körözök a könyvtárban, mint a süket denevér, de itt sem járok sikerrel. Már-már épp feladnám a keresést, amikor halk kuncogást hallok az egyik eldugottabb beugróból. Azonnal megismerem a csengõ nevetést. Mosolyogva fordulok az irányba, de mielõtt kibukkannék a könyvespolcok közül egy másik hang is megüti a fülemet:
- Cho, ha ezt a könyvet elolvasod, biztos találsz megoldást az SVK házihoz.
- Jajj, Harry, olyan aranyos vagy, hogy segítesz. Sajnos Cedric mostanság kevesebbet fog rám érni, tudod, a verseny miatt. Ne haragudj, hogy téged kértelek meg, de nem tudtam kihez fordulhatnék.
Újabb jeges borogatás érkezik a testemre. Utolsó önkontrollomból nem rontok ki azonnal, csak kilesek két könyv között. Nem csalódok, Cho Harry kezét fogja, és áthatóan néz rá. Megsemmisülve battyogok ki a könyvtárból, aztán céltalanul járom a folyosókat, egészen addig, míg össze nem ütközöm Viktor Krummal.