|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| ef-chan | 2012. 12. 01. 01:01:33 | #24364 |
Karakter: Ty Daryl Oberon
Megjegyzés: (zsebokosnak)
- Nem tudom, mit jelent a bögyös - feleli, és ha nem folytatná, tuti biztos, hogy tarkón vágnám, hogy szórakozzon a tudja kivel. - De valóban, a hölgy kifejezetten furcsán viselkedik. Az alkata alapján, és az arcán megfigyelhető apróbb ráncokból arra tudnék következtetni, hogy harminckettő-harmincöt éves lehet. Vizsgálat nélkül és ilyen távolságból ennyit mondhatok, és azt, hogy láthatóan idegesíti valami.
Sokkal okosabb nem lettem. Mélyet sóhajtok, és inkább csak tovább figyelem, hátha kiszúrok valami lényegesebbet, ha megérkezik a kajapartnere.
- Mit pusmogtok? - zavar meg azonban Chris, de még csak pillantásra sem méltatva felelem, nehogy lemaradok valami lényeges mozzanatról: - Nem pusmogunk, csak érdekelt a véleménye egy csajjal kapcsolatban.
- Melyik? - kezd érdeklődni Matt is. Na mi van, uncsi a buli, srácok, hogy máris így rázoomoltok a dologra, ha csajt lehet stírölni?
- Az ott - biccentek a gyanús maca felé, és meglepve tapasztalom, hogy szerintük teljesen kóser. Öcsém, és még ők a profik... Nem csoda, hogy itt "csapatépítünk", ahelyett, hogy csinálnánk végre valami értelmeset! Engem viszont nem lehet meggyőzni. Az a csaj ott valamiben sáros, csak még azt nem tudom, miben. Lehet, hogy nem törvénybeütköző, de hogy nem tiszta a lelkiismerete, az olyan fix, mint az, hogy itt szar a kávé.
A telefoncsörgés viszont kissé magára vonja a figyelmem, főleg, mert a nagyfőnök jelzi, hogy az övé. Hmm, ha ilyenkor keresik, az fontos lehet, s ha fontos, akkor vége a csapatépítésnek, amelynek iszonyúan örülnék, ha most nem akarnám leleplezni a nő titkát.
Szerencsére még egy ideig legalább telefonál, így addig is maradhatok... ah, ott, az a srác, a csajszi megmoccant, tuti, őt várja.
- És ő? - csusszanok közelebb a lexikonhoz.
- A fiú minden bizonnyal japán származású, és csak tippelni tudok... talán tizenhat-huszonkét év között lehet. Láthatóan homoszexuális, és ő mintha félne egy picit - jelent, mire Chris elmésen közbekérdez.
- Honnan tudod, hogy buzi?
- Nem buzi, hanem homoszexuális - vág neki vissza a kis okostojás, és ahh, nem bírom ki, hogy ne szaladjon mosoly a szám szegletébe.
- Jó, bocsi - visszakozik is a letorkollott cyberpunk.
- Nem haragszom, megértem. Az alacsonyabb intelligenciával rendelkező egyének hajlamosak a társadalmi értékrendek szerint elítélni, bántó jelzőkkel illetni azokat a társaikat, akik eltérnek tőlük. Ez nem a te hibád, inkább azoké, akik oktattak.
Kész, imádom! Na meg diszkréten meghalok az elfojtott röhögéstől, na de koncentráljunk a munkára, a munkára, elvégre egy nőt és egy ázsiai homo-t kukkolunk, akik nem tűnnek - nézzük akárhonnan a szitut - túl természetes párosnak egy belvárosi puccos kávézóban.
- Honnan tudjuk, hogy homoszexuális - kérdezem azért, egyrészt, hogy okuljak, márészt mert azért nem vagyok teljesen meggyőzve még.
- Látod, ahogy mozog a csípője? - érdeklődik. Hát, most hogy felhívta rá a figyelmem. Nem természetes alapállapotom pasihátsók bámulása...
- Most hogy mondod, tényleg.... - fejezem is ki eme gondolatom, amit nem tartok szégyennek, elvégre pont ezért nem is jelentkeztem elemzőnek.
- A közelmúltbeli anális közösülés miatt a záróizom nem működik megfelelően. A csípőjének mozgásával és a járásának korrigálásával tud rásegíteni a komfortérzetére. És figyelembe véve, hogy ez a fiú még fiatal, azt tudnám mondani, hogy prostituált - elnyomok egy fintort. Na ennyire részletesen nem kívántam tudni. A prosti szó viszont még inkább felhívja a figyelmem, és most már szerintem kb. a leghülyébbnek is világos lenne, hogy valóban nem kóser a csajszi meg a kis suttyó. Ugye, hogy nem vagyok hülye?!
Pechemre azonban visszaér Matt: - Nincs csapatépítés - sóhajtja, mire a lexikon rám vigyorog. Tökre tudnék lelkesedni, tényleg, de nem most!
- Mi történt? - érdeklődik Sindy, mire olyan választ kapunk, hogy elkerekedik a szemem.
- Harminckét azonosítatlan hullát találtak , kettőt sikerült azonosítani. Mindegyik áldozat ázsiai, többről tudjuk, hogy prostituált - ennyire akkor sem tudott volna idevágóbbat mondani, ha tudta volna, miről volt szó eddig. Mintha rugó rántana vissza, fordulok ismét a nő és a fiatal ázsiai fiú felé, s ahogy a nő gazellaként nekiiramodik, úgy ugrom én is át a székem, ragadozóként eredve a nyomába, s nem is kérdéses, hogy nem sokkal később már az ajtófélfához szorítva sorolom a jogait, miközben megbilincselem.
Még hogy teljesen rendben van...
* * *
A nő remeg, mint a kocsonya, ezt innen kintről is látni, míg benn várakozik a kihallgatóban. Nem tudnám belőle kinézni, hogy csak úgy tömeggyilkol. Tény, hogy találkoztam már hasonlókkal, akik ránézésre nem, mégis megtették, de körülötte nem érzem azt az aurát, amit ott megtapasztaltam. Nincs olyan, ami ilyen értelemben nem stimmelne vele. Sárosnak sáros, annak is éreztem, de nem ő az agy. Ez biztos.
Ezt erősíti meg az IQ-bajnok is, a rövid szakvéleményében, amit Chris szakít félbe. S hiába a komoly ügy, ahogy szerencsétlen okostónira néz, röhöghetnékem támad megint, mert eszembe jut, hogy lényegében cizellált szavakkal hogyan műveletlen paraszt tuskózta le a lehető legsemlegesebb ábrázattal - gyanítom, fel sem fogta, hogy ezt közvetítette, mert nem sértésnek szánta, de nagyon ott volt. Komolyan, lehet tanulnom kellene tőle pár ilyen beszólást, besírnának a volt kollegáim tőle, abban biztos vagyok. Meg abban is, hogy öt perc után mindenki szitává lyuggatná szíve szerint...
Na mindegy, szeretnék én is valami tevőlegesebben részt venni, így egy röpke kérdéssel hívom fel magamra a figyelmet: - Mit javasolsz? - természetesen a zsenihez intézem szavaim.
- Te hallgasd ki. Bemegyek veled. A fiú passzív homoszexuális, minden bizonnyal oldottabb lesz két férfi jelenlétében - ó yeah ... - A nőt úgy vélem, Mattnek kellene kihallgatnia, az ő idegállapotához te jobban illenél - fordul is az emlegetett felé, s rossz előérzetem támad. S lám, nem is kell sokat várakoznom, be is következik, amitől tartottam, a lehető "leghízelgőbb" infóval indokolja meg döntését. Amely ismét talál. Legalább is a főnök fejét elnézve.
- Rekordot akarsz dönteni sértegetésben? - mert jól haladsz, akárhogy is. Mindegy, én közben nekiindulok, s már menet közben hallgatom meg a válaszát, amit szintén valahogy sejtettem. Mármint azt, hogy sikerül valahogy úgy válaszolnia, hogy az én zsebemben is kinyíljon kissé a bicska. Miért kell ennyire tárgyilagosan fasznak lenni?
* * *
A kihallgatás kész kínszenvedés. A kiskrapek szeme majd kiesik, és úgy illegeti magát, mint egy rossz kurva. Ja, bocsi, hogy az?! De ez még hagyján, de hogy egy árva mukkot nem tud angolul, az már kétségbeejtő. Az meg kibaszottul bosszantó, hogy fél órát küzdök vele, mint egy idióta, mikor ez a másik díszmadár a jobbomon benyögi, hogy ja, ő tud ám a nyelvén. Komolyan vissza kellett fognom magam, hogy ne töröljem fel vele az egész kihallgatót, és szopassam le vele a kissrácot, hogy ne legyen úgy rám gerjedve, mint egy kanos macska.
De legalább húsz perc múlva már végre az automatás kávémat szürcsölhetem.
- Miért pont kakaó? - kérdezem váratlanul tőle, kíváncsi vagyok, ilyen banális kérdésekre is tud-e idiótán válaszolni.
- Miért pont kávé? - kérdez azonban vissza, megfogva vele.
- Nincs racionális válaszom.
- Szintén - ahh, tök vicces, hogy "értelmesen" társalogni csak akkor lehet vele, ha hülyeségről beszél az ember... Sebaj. Félrefordulva kortyolgatok tovább, de az érzés nem akar múlni, hogy méreget, így kérdőn pillantok vissza.
- Az arcod határozott és férfias, minden bizonnyal nagy sikered van a nőknél - ad fura magyarázatot, és az az érzésem támad, hogy nyalni akar. Most hogy kérdezzek rá viszonylag kíméletesen? Ah, megvan, elvégre kézenfekvő.
- Neked is lehetne, a csajok buknak a babaarcú pasikra - nevetek is megjegyzésemhez.
- Minden bizonnyal - feleli, ám sokkal érdekesebb, hogy elpirul. Most először mutat valami nem hivatalos arckifejezést. - De én nem vagyok jó az ilyesmiben.
Eh, ne már, még a végén kiderül, hogy azért olyan tájékozott melegfronton, mert nála is az uralkodik? - Akkor tényleg... meleg vagy? - bököm végül csak ki.
- Mi?! De... dehogy! - horkan fel teljesen ledöbbenve, amely megnyugtat. Elég őszintén akadt ki ahhoz, hogy tényleg ne legyen szó ilyesmiről. Hah, nem mintha bajom lenne a melegekkel, de azért valljuk be, egy hetero pasi sem tud úgy simán barátkozni egy csajjal, mert abból előbb-utóbb úgyis alakul valami, és szerintem ez így mehet a melegéknél is. Az meg hülyén venné ki magát, ha még hátba sem veregetném, nehogy félreértsen valamit és hülye gondolatai támadjanak. Az meg még szerencsétlenebb lenne, ha valamit mégis félreértve kikezdene velem, én meg nemes egyszerűséggel képen törölném... Oda lenne a nem létező csapatmorál, az fix.
Na de hogy ez tisztázódott, inkább megint az ügy felé terelem a figyelmem, azt fejtegetve magamban először, majd hangosan másodszor: - A fiú ártatlan. Azt sem tudja, melyik földrészen van pontosan - majd meghaltam neki, mikor Amerikát Amerikához hasonlította. Jaj, istenem, és még azt állítják, a kelet nem elmaradott... Legalább azt tudta volna, hova jön, mikor elindult...
- Egyet kell értenem. Minden bizonnyal munkát ígértek neki, emiatt utazott ide - igen, valószínűleg ilyesmi történt.
- Szerinted a nő beszélni fog? Elég rémült volt... - fűzöm tovább a gondolatot.
- Jó megfigyelő vagy - dicsér? Izé... Semmi extra, amit én tudok, az szimplán tapasztalat. - Pont emiatt fog minden bizonnyal megnyílni Matt előtt. Egyszer olvastam egy tanulmányt arról, hogy az emberek többsége mennyire furcsán viszonul a kék szemszínhez. Pont amiatt, mert a kék szín áll a fehérhez a legközelebb ha rápillantunk, többen a vaksággal azonosítják, amitől pedig a legtöbb ember fél. Mattnek előnyére vált minden bizonnyal eddig is, hogy ennyire világosak a szemei. Bár furcsa egybeesés, hogy neki és CJ-nek is vörös a haja....
Fejtegetését a felbukkanó Chris szakítja félbe beböffentésével, pedig kíváncsi lettem volna, mi olyan fura egybeesés abban, hogy mindketten vöröskék. Na de a nagyfőnök végzett, kíváncsi vagyok mit talált. Mondjuk azért közlöm a lököttel a tényállást, ha nem vette volna észre, amit valljuk be, kétlek: - Nem lesz a haverod.
- Úgy vélem, te sem - feleli, s el kell gondolkodnom rajta. Most miért nem? Nem is voltam bunkó legalább öt perce?
Fura egy fazon...
* * *
- A nő mindent elmondott. Már amennyit tud. A dolog kényességére való tekintettel elmondom a lényeget, de a jelentésem átolvasása a kihallgatásról kötelező, a Ty-ékét pedig várom - remek, remélem a kis okostojás szeret körmölni, mert kimagyarázom magam, hogy ő dumált a sráccal, ő jobban tudja a dolgot... Papírmunka, pfej! - Azért próbált elszaladni, mert tudta, hogy a helyi csempészhálózat egyik vezetője raboltatta el a fiát. Ő maga az összekötő, a fiú életéért cserébe szervez le találkozókat ázsiai fiatalok és a vezetők között. Ezután sosem látja a fiatalokat, de nem meri nem teljesíteni a követeléseket. Egyszer telefonon megfenyegették, hogy ha nem hozza össze a találkozót, elküldik neki a fia egyik testrészét. Akkor megkapta a fülét, a csatolt képek között megtaláljátok, már lefoglaltam bizonyítékként, épp vizsgálják a nyomszakértők, hátha maradt rajta valami.
Szemetek! A nő meg naiv, mert hiába működik együtt. A végtelenségig nem lehet csinálni, a fia meg így változatlanul a mocskok kezében marad.
- Akkor mit tudtatok meg? - érdeklődöm "csábosan kedvesen". Bár a hangsúlyom nem a kollégáknak, az esetnek magának szól.
- A híváslistájában szerepelt egy szám, arról keresték már többször is. Megadta a számot, lenyomoztam - tájékoztat Chris. Remek, akkor ezek szerint már van egy emberünk, és egy címünk is, ha jól értem.
- Biztos, hogy ez az a csóka? - kérdezi Sindy.
- Az ő nevén volt a kártya, egy ahhoz tartozó telefont is beregisztráltak akkor a rendszerbe. Az állandó lakcímeként ezt adta meg, ami itt szerepel. A tiéteken is ott van. Emellett ott a másik papíron a telek tulajának a neve, ahol a hullákat találtuk. Nem hiszem, hogy meglepő, de a csóka nem létezik. A boncjelentések is csatolva vannak, mindegyik áldozatnak hiányzik a bal középső ujja és kivágtak egy darabot belső combjukból - jó, meglepődtem volna, ha rögtön van emberünk is.
- Mellesleg mit fogunk mondani, miért hoztuk be a nőt és a fiút? A főnökség indokot követel - nem mindegy, egy csomó dolgot vallottak, az a lényegesebb, és szerintem átlátható, hogy ha a nőt kiengedjük, neki sanyi. Még az is könnyen meglehet, hogy szerencsétlen fiának is kampec.
- A nő elfutott, mikor maradásra szólítottuk fel, a fiúnak semmilyen iratai nincsenek - ennyi. Hülye liba. Már nem is tetszik... - Ti felfedeztetek valamit? - fordul a főnök felénk. Hát, ne sokat, de a kis buzgómócsingra úgyis mindenki jobban kíváncsi, mint rám.
- A fiú egy japán vidéki kisvárosból való, igazam volt a homoszexualitást és a prostitúciót illetően is. Munkát ajánlottak neki itt, de azt sem tudja, hogy hol van. Teljesen zavart - foglalja is össze, persze kihangsúlyozva az én szócskát. Bah... Ráférne egy alapos nevelés, mert lehet, hogy okos, de a megfigyelései ellenére is nulla a szociális érzéke. De ezért sem akartam sosem zseni lenni, mind olyan gyík egyébként, hogy az már nekem a "hülyének" is fáj.
- Hé, emberek - szólalok meg, bár lehet, a nyilvánvalót fogom közölni, de na, itt nézegetem ezeket a papírokat, és csak úgy kibukik belőlem: - Ez nem az összes áldozat. De több egyezik.
- Talán nem a csempész a sorozatgyilkosunk, de minden bizonnyal az lesz az, akinek ezeket a személyeket eladta - következtet Matt, aztán kiadja a parancsot: - Indulás! Sindy, szerezz házkutatásit, Chris, te figyeld a mobiltelefont, nehogy megint jelentkezzen a csempész. Ty, Vay, ti velem jösztök és egy csapattal!
- Mire kiértek, meglesz a házkutatási! - kiált még vissza Sindy, én meg magamhoz veszem a fegyverem és a jelvényem. Végre. Már alig vártam, hogy így felpezsdüljön a vérem.
* * *
Mire kiérkezünk, már valóban utolért minket a házkutatási engedély, azonban senki nem nyit ajtót többszöri kopogtatásra sem. Mondjuk egy nem létező személynév esetében ez annyira nem meglepő. De legalább betörhetem az ajtót, amely titkon azért kéjes örömmel tölt el, mert kicsit visszahozza az utcákon töltött időket. Hülye dolog már az első munkanapon nosztalgiázni...
Ahogy behatolunk az épületbe, a fegyvert készenlétben tartva, meggyőződhetünk róla, hogy nem véletlen nem nyitott senki ajtót. Bár az meglep kissé, hogy látszólag nagyon is használják a lakást annak ellenére, hogy egy nem létező valaki van ide bejelentve. Innentől azonban nem a miénk a terep, hanem a helyszínelőké, én azért körbenézek, jól le is torkollnak, hogy ne csesszem össze a helyszínt, pedig igazán nem csináltam semmit. Durcásan ki is vonulok, mikor menet közben megragadja valami a figyelmem. Apróság, de számomra sokat jelent, tekintve, mekkora egy útikönyv vagyok szórakozóhelyek terén.
Az apró és jelentéktelen használati tárgy egy szalvéta, amely az egyik kissé kupis asztalon hever összegyűrve. Szerencsémre még pont kilátszik a logó lényeges része, s nekem ennyi is elég, hogy beazonosítva fontos információhoz jussak.
Az étteremlánc, amihez tartozik, ebben a városban csak egy üzletet üzemel, és az a hír járja, hogy a vip részlegen illegális üzelmek is zajlanak. Ráadásul puccos egy hely, mondhatni méregdrága. Szóval vagy a csempészünk bejáratos oda, vagy bejáratossá tették oda a kuncsaftjai. Mert az ilyen emberkereskedős dologban mindig van legalább egy mocskosul gazdag aljadék, az tuti. Pedig nem vagyok előítéletes.
* * *
A helyszínelés végeztével nem maradt különösebb dolgunk. Persze papírmunka, de egyelőre semmi új, majd értesítenek alapon besorolok Vay mellé - igen, annyit mondták a nevét, hogy még nekem is sikerült legalább ennyit megjegyezni.
- Hé, nincs kedved beülni velem valahová? - érdeklődöm. Persze a valahová elég nagy túlzás, kifejezetten egy helyet kívánok becélozni, mert komoly megérzésem van. Elvégre a nő ma találkozott a kis ázsiai áldozatjelölttel, igaz, nem jelentkezett, de attól még ma lehet találkozója a csempésznek a klienssel. Tény, el is intézhetik telefonon, na de miért kockáztatná bárki is, hogy ennek valahol nyoma legyen. Személyesen még mindig sokkal privátabb. Arról nem is beszélve, hogy lehet több "árubeszerző" is. Akkor pedig miért ne lehetne több tranzakció is eltérő időkben? Persze nagyon ideális az eset, de ettől még egy próbát megér.
- Én? - lepődik meg kissé. Aztán mintha már azon kezdene mélázni, hogy utasítson vissza.
- Igen, te, és hátsó szándékom van, jól érzékeled, de nem mondok többet, ha érdekel, velem jössz, ha nem, hát megyek egyedül, és lehet, learatok a megérzéseimre támaszkodva egy csomó babért, bebizonyítva, hogy elemezhetsz, szart se ér az ösztöneimhez képest - provokálom, persze sejtelmem szerint tök feleslegesen, de azért még az orrom is megemelem, hogy gőgösebbnek hassak.
- Azért, hogy meggyőzz, nem kell agresszív cselekvési mintákat követned - feleli, mire elfintorodom.
- Bocsánat, rád nézek, és ingerenciám támad erőszakos mintákat követni - vágok vissza, és szerintem érzi, hogy ez még nem is volt erőszakos minta, mert azt bizony érezné fizikálisan is, ha erőszakossá válna az a minta. - Na de jössz vagy sem?
Egy keveset még gondolkodik, majd végre igenlően bólint. Elégedett vigyorba kúsznak ajkaim.
* * *
- Nincs kedvem beülni valahová, mi? - szörnyülködik az itallap árait nézve. Nem mondom, hogy én is seggre ültem, mert én tisztában voltam vele, hogy kb itt hagyom a fél havi fizum, de akkor is el kellett jönnöm.
- Ne vinnyogj, én fizetek. Ettől függetlenül ésszel válassz, mert különben mosogatunk - intézem el a magam módján a "problémát". Majd rendelek egy középkategóriásnak számító kávét. Hasonlót rendel, majd ahogy távozik a pincér, kiböki, ami a csőrén van.
- Minek is jöttünk ide?
- Látod ezt? - emelem fel az asztalra készített szalvétát. Bólint. - Ugyanilyet szúrtam ki a lakásban. Most hülyének fogsz tartani, de az az érzésem támadt, ahogy megpillantottam, hogy ma el kell ide jönnöm, mert ma lefülelhetjük a fickót. Már csak azt kell kitalálnom, hogy vegyem rá arra, hogy hülyeséget csináljon, és be is vitethessem. De ezzel ráérek akkor foglalkozni, ha tényleg kiszúrom. Mert hogy ma akkor is itt lesz, ha nem tudja nyélbe ütni azt a tranzakciót, amibe belepiszkítottunk, az fix, érzem a zsigereimben. Egy ilyen fickó bizonyára nem szarral gurigázik, és már őszintén, ki figyel egy puccos felső tízezernek való éttermet, hogy hány ázsiai oson be? Mindenki tudja, hogy ide olyan fickók jönnek, akiknél nem furcsa még az ázsiai hímringyó vendég sem. S mivel a felső tízezeré a móka, ugyan miért vizsgálná ki bárki, máshova is rendelnek kurvákat, ettől még nem fogják a pénzemberekre uszítani a rendőrséget, amit szintén ők pénzelnek jobbára.
- Semmi értelme lebuktatnunk magunk, hogy a nyomában vagyunk, itt meg nem tudod semmilyen ürüggyel letartóztatni - rosszallja a lelkesedésem. De én csak legyintek.
- Tudom, hogy hülyeség, de ez olyan utcai dolog. És jó eredményekkel dolgoztam, megnézheted a felvételi ajánlásom.
- Nézhetem én az ajánlásod napestig, attól még itt csak felhívod arra a figyelmét, hogy nyomoznak már utána, és hiába jössz vele, semmi ürügy nincs arra, hogy bevidd.
- Mi van, ha nem bevinni akarom? - kacsintok. - Ha kell, majd próbálj meg együttműködni, vili?
Kételkedik bennem, de mivel meghozzák a kávénk, nem firtatja a tovább a dolgot.
S ekkor belép. Olyan biztos vagyok benne, hogy ha nem is ő az, de hogy ő is valami simlis dolog miatt van itt, mint ahogy itt ülök a kávém előtt. Hogy miért? Mert egyenesen felénk pillantott, elkönyvelve, hogy minket még nem látott itt. Egy vendéget ez nem érdekelné, az fix. Ám nem hívom fel rá a figyelmet, tovább "beszélgetek", azaz elkezdek értelmetlen és összefüggéstelen dolgokat csacsogni Vaynak. Vagy teljesen nem tudja hova rakni, vagy együttműködik, de rám figyel végig. Mindenesetre megvárom, míg eltűnik, mikor végre megszólalok. - Most repült be a madárka a kalitkába.
- Aha - kommentálja az értelmetlen szósoraim után az első mondatom. - Matt nem lesz veled megelégedve, ha elszúrod, azt tudod, és nem fogok bűnrészességet vállalni.
- Felfogtam! - szándékosan vágok ingerültebb fejet, majd felállva otthagyom. Amilyen fogyatékos, úgysem akar utánam jönni, ami nekem kapóra is jön, s a pultnál mormogni kezdek, és kérek egy whiskey-t jéggel megjegyezve félhangosan, hogy ezek a mai seggek milyen finnyásak, meg még félhangos osztásban kiemelem "véletlen" a BDSM-et.
Ha szerencsém van, valamennyire a személyzet, így a pultos is be van avatva, esetleg valaki itt a pultnál, és úgy érti, ahogy szánom, hogy Vay a kurvám lett volna, csak hisztizik, én meg bepöccentem rá.
Ahogy sejtem, hamarosan követ, és megpróbál mellém telepedni, mire mérgesen nézek rá.
- Még itt vagy, húzz haza a fenébe, és örülj neki, hogy az italod fizetem, azt hittem, ha már fizetek, nem vagy finnyás, te utolsó hulladék! - vetem felé fennhangon, mire azonnal csitítani kezdenek. Elvégre botrány az ilyen helyeken nem divat. De addig addig mondom, hogy végül Vayt megdöbbenésére, és magyarázkodása ellenére eltávolítják. Ekkor visszafordulok az italomhoz, és tovább ücsörgöm, magamban morogva.
Hamarosan viszont mellém telepedik valaki, s nem kicsit szélesedik ki magamban a mosolyom, mikor belekezd a mondanivalójába. - Szerintem segíthetek önnek.
* * *
Jó fél óra múlva lépek ki, és meglepődésemre még itt van, egy kapualjban várakozott, és kifejezetten nem boldog, mikor elém lép.
- Ó, azt hittem, hazahúztál. Bocsi, nem volt szándékos, de a babaarcod kapóra jött - kezdek védekezőn magyarázni, megelőzve a vihart. Fene se tudja, zseniknél az milyen.
- Legalább volt értelme? - szűri ki a fogai közül, mire elvigyorodom.
- Egy hét múlva ugyanitt, és helyre kis mazochista hímkurvát kapok privát használatra. Ha szerencsém van, ő a csempész, ha pechem van, lelepleztünk egy másik bandát. Mind a kettő helyes cselekedet a maga nemében. Bár tény, a második kellemetlenebb lehet - jelentem ki magammal megelégedve.
Szerkesztve ef-chan által @ 2012. 12. 01. 01:37:49
|
| Rauko | 2012. 01. 16. 13:51:40 | #18563 |
 Karakter: dr. Vayshawn Carlton
Megjegyzés: ~ Hyuuuchanomnak
Hirtelen furcsa testi kontaktust akar velem kialakítani Ty, amire picit összerezzenek, de nem teszek semmit. Nem látok haragot az arcán, bántani biztosan nem akar.
- Úristen, ez az első kielőadásod, amivel tökéletesen egyetértek! Még a végén megkedvellek! - Mosolyog, vállba vereget, átkarol... mintha barátok lennénk. - Hallottátok a zsenit, igaza van, munkára fel!
Mennyire fellelkesült... mint egy gyerek. Őszinte gesztus, Matt viszont nem hagyja sokáig örülni, azonnal megszólal.
- A csapatépítés mellett döntök én is.
Miután mindenki felnevet, Ty tőlem kérdezi az okot, és én el is mondom neki.
- Azt hiszem, az arcmimikád túlzottan kifejezte emocionális viszonyulásod az események alakulásához.
- Jézus, tudsz értelmesen is beszélni, vagy csak ezt az előre betanult, tankönyvszerű maszlagot fogod skandálni folyton?
- Most is értelmesen beszélek, de azt hiszem, arra gondolsz, hogy el vagyok-e képes hagyni a szakzsargont, s tisztában vagyok-e a szlengkifejezések mibenlétével, és alkalmazni is tudom-e őket. - Ha ezt akarja, én ezt is tudom, jó vagyok az ilyesmiben is. Legalábbis elméleti síkon. - Nem nagy dolog bevakkantani pár faszának tűnő szót, a vaker lényege azonban tutkóra ugyanaz marad.
- Igazad van, ez tőled ezen a tárgyilagosan monoton géphangon még borzalmasabban hangzik, mint a tudományos halandzsa, szóval ne erőltesd. Inkább menjünk, ha már muszáj és essünk túl ezen a tréning dolgon, és kezdjünk el végre komolyan dolgozni, mert halálra fogom unni magam ebben a nagy nyugiban az utcai járőrözés után!
___
- Ne, csak ide ne, borzasztó mind a kávéjuk, mind a cappuccinojuk. A kiszolgálást még egy tetű is gyorsabban végezné, és mindig tömve van pont emiatt. Egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az ember leüljön, és nyugodtan beszélgessen akárkivel. Plusz minuszpont, hogy állandóan bömböl a tucczene, amitől két másodpercen belül megbolondulok. Kezdjétek azzal a tréninget, hogy bíztok bennem, és inkább meglátogatjuk Ica mamát, az a hely eszméletlen. Széles választék, kiváló minőség, barátságos kiszolgálás, mintha csak a nagymamához ugranál be délutáni látogatásra a nap bármely percében, és ráadásul kellemes kávézós aláfestő zene mellett kis elszeparált helyeken tud az ember leülni. Emellett szintén nagy előnye, hogy szendvicseket és sütiket is felszolgálnak, nemcsak az italkínálatuk nagy. Nekem ráadásul törzsvendég kártyám is van, így az én nevemre rendelve mindenből tíz százalék kedvezményt kapunk.
Az agyam felfogta a dolgot, de mivel már az indulás óta nem figyelek rájuk, hanem inkább próbálom fejben összerakni ezt az egész csapatépítés-dolgot, meglep Ty hirtelen megszólalása, amire Chris olyan ellenségesen reagál, hogy még nekem is feltűnik.
- Ez meg az én kedvenc helyem.
- Tőlem mehetünk az új helyre, ha nincs messze - feleli Sindy. - Vay, neked mi a véleményed? - kérdezi Sindy. Nem értem... miért kellene nekem döntenem, mikor nem is értem, miről van szó igazán. Olyan mindegy, hol isszuk meg azt a teát... nem?
- Várj, neked másképp mondom - karol át Ty. - Melyik a kedvezőbb ajánlat: egy hely, ahol zsúfoltság van, jó eséllyel várnod kell, hogy helyet foglalhass a barátaiddal, egy egyszerű kávét sem hoznak ki tizenöt percnél előbb, a felszolgálók robot módjára viselkednek, csak ötféle kávét illetve hétféle cappuccinot szolgálnak fel, jó esetben van tízféle sütijük és ötfajta szendvicsük, amelyek máshonnan rendeltek, ergo az összetevők már legalább tegnap összevágva figyeltek a szendviccsel együtt a fagyóban. Vagy egy olyan hely: ahol a forgalom és a hely nagysága egyensúlyban van egymással, mert a hely tervezői úgy alakították ki, hogy a lehető legoptimálisabban szolgálja az mind a vendégek kényelmét, mind a hely rendes kihasználtságú legyen, és ne forduljon elő sűrűn, hogy nincs hely, de olyan se, hogy negyednyire sincs tele, kivéve persze a csúcsidőn kívüli átmeneti órákat, öt különböző ízű kávéjuk van, amelyeket egyesével legalább háromféleképp képesek elkészíteni, ezen kívül szolgálnak "kávékoktélokkal" is, a cappuccinokínálatuk tízfélét sorakoztat fel, lehet kapni még vagy harmincféle teát, forrócsokit hatféle ízesítéssel, valamint alapvető ajándék az ital mellé valami apró teasüti, cukrászsüteményből szintén tartanak tízfélét, mint a másik hely, a szendvicset pedig te állítod össze a meglevő alapanyagokból, és a szemed láttára készítik mindig a lehető legfrissebb hozzávalókból, miközben végig mosolyognak rád, beszélgetnek veled, ha igényled, s lágyan szól a jazz.
Érdekes megközelítés, viszont engem egy dolog zavar.
- Az elemzésed elfogult, így nem alkalmas teljes mértékben objektív véleményalkotásra, az adatok természetesen a te általad választott helyet mutatják be kedvezőbben, ez viszont nem jelenti, hogy valóban az lenne a jobb. - Közbevág, így nem tudom befejezni.
- Tudjátok mit, teszek rá, végül is jellemző Amerikára, hogy akkor is inkább szart eszik, mikor ehetne normális kaját is!
Most meg mi a baja?
____
Ty végig ellenszenvesen viselkedik, nem csak velünk, a pincérrel is. Én csak kakaót rendelek, de akkor hirtelen megszólít.
- Te. Szerinted nem viselkedik furán? Arra a kis barna bögyösre gondolok az ajtótól a harmadik asztalra, abban a fekete csipkés ruhában.
- Nem tudom mit jelent a bögyös - ismerem be. - De valóban, a hölgy kifejezetten furcsán viselkedik - felelem. - Az alkata alapján, és az arcán megfigyelhető apróbb ráncokból arra tudnék következtetni, hogy harminckettő-harmincöt éves lehet. Vizsgálat nélkül és ilyen távolságból ennyit mondhatok, és azt, hogy láthatóan idegesíti valami.
Ty felsóhajt mellettem, és tovább figyeli a nőt.
- Mit pusmogtok? - kérdezi Chris fe,lénk fordulva.
- Nem pusmogunk, csak érdekelt a véleménye egy csajjal kapcsolatban - feleli helyettem Ty.
- Melyik? - kérdez vissza Matt.
- Az ott - int a fejével Ty. Nem tetszik, hogy ennyire kibeszéljük, de kifejezetten meglep a többiek reakciója.
- Szerintem rendben van - mondja Sindy, és Matt, meg Chris is bólint. Ty felé pillantok.
Vajon mi néztünk el valamit...? Kizárt. Én nem szoktam elnézni semmit, és ez a nő egyértelműen...
Gondolataimból egy telefon halk morgása szakít ki.
- Ez én leszek - sóhajt fel Matt, majd felkapja a Motorolát, azt hiszem, Fire, az asztalról és már rohan is ki, hogy telefonáljon.
Közben én inkább visszavezetem a tekintetem a nő felé. Az ajtón ekkor lép be egy fiatal, ázsiai fiú.
- És ő? - kérdezi Ty közelebb ülve hozzám.
- A fiúő minden bizonnyal japán származású, lés csak tippelni tudok... talán tizenhat-huszonkét év között lehet - mondom. - Láthatóan homoszexuális, és ő mintha félne egy picit - fejezem be, mire Chris megszólal.
- Honnan tudod, hogy buzi? - kérdezi kicsit durván.
- Nem buzi, hanem homoszexuális - villantom rá a tekintetem.
- Jó, bocsi - morogja.
- Nem haragszom, megértem. Az alacsonyabb intelligenciával rendelkező egyének hajlamosak a társadalmi értékrendek szerint elítélni, bántó jelzőkkel illetni azokat a társaikat, akik eltérnek tőlük. Ez nem a te hibád, inkább azoké, akik oktattak. - Chris tekintete szinte perzsel, annyira ideges. Ty szól közbe.
- Szóval honnan tudjuk, hogy homoszexuális? - kérdezi, elterelve a figyelmemet.
- Látod, ahogy mozog a csípője? - kérdezem.
- Most hogy mondod, tényleg.... - jegyzi meg elgondolkodva.
- A közelmúltbeli anális közösülés miatt a záróizom nem működik megfelelően. A csípőjének mozgásával és a járásának korrigálásával tud rásegíteni a komfortérzetére. És figyelembe véve, hogy ez a fiú még fiatal, azt tudnám mondani, hogy prostituált - fejezem be kicsit lehangolódva.
Közben megjelenik Matt.
- Nincs csapatépítés - sóhajt fel. Ty felé pillantok és halványan rá mosolygok. Tudom, ő is mennyire örül ennek, hasztalannak vélte már az irodában is az ilyesmit.
- Mi történt? - kérdezi Sindy. - Harminckét azonosítatlan hullát találtak , kettőt sikerült azonosítani. Mindegyik áldozat ázsiai, többről tudjuk, hogy prostituált.
Tekintetem rögtön a nő és a fiatal fiú felé kapom, és Ty is ugyanígy tesz. A nő hallotta, mit mondott Matt és most felállva rohanna ki,de Ty hihetetlenül gyorsan felpattan és mire én akár csak mozdulnék is, ő már az ajtófélfához szorítja az ijedt nőt.
A fiú az asztalnál ül, a bárban minden tekintet ránk szegeződik. Matt felmutatja az igazolványát, mire Sindy már lép is a fiúhoz.
___
Nem gondoltam, hogy máris lesznek gyanúsítottak.
Bár a képbe nem illik bele a nő rémülete. Mióta behoztuk és beült a kihallgatóba, folyamatosan őt figyelem. Nem illik a képbe... nem tudna ölni.
- Vayshawn - lép be Matt. - Mit tudsz mondani? - kérdezi.
- A viselkedése tökéletesen ellentettje egy sérült emberének. A nő tökéletesen épelméjű, ennek ellenére valamitől borzalmasan retteg. - Chris zavarja meg a beszélgetést.
- Matt, a fiú készen áll - mondja, és rám pillant. A bárbeli kis affér óta furcsán ideges, ha rám pillant, pedig nem akartam bántani...
- Rendben - mosolyog rá Matt, majd rám néz. - Rá pillantanál? - kérdezi.
- Persze, de emlékezetből is el tudom mondani a véleményemet.
- Azért csak nézz rá - vakkantja Chris és kisétál. Matt értetlen tekintetére csak egy vállrándítással reagálok, most nincs kedvem magyarázkodni.
- Mit javasolsz? - kérdezi a kihallgató előterében várakozó Ty, felém nézve.
- Te hallgasd ki. Bemegyek veled. A fiú passzív homoszexuális, minden bizonnyal oldottabb lesz két férfi jelenlétében. A nőt úgy vélem, Mattnek kellene kihallgatnia, az ő idegállapotához te jobban illenél - fordulok felé, próbálva kikerülni azt, hogy magyarázkodni kelljen, de mivel csak várakozóan néz rám, felsóhajtva folytatom. - A tekinteted félelmetes - világítok rá, mire felvont szemöldökkel, szó nélkül sétál ki.
- Rekordot akarsz dönteni sértegetésben? - kérdezi Ty.
- Nem hiszek a rekordokban - morgom, és elindulok utána, ahogy befelé halad a kihallgatóba.
___
- Én nem érteni amerikai - ismételgeti a fiú egyfolytában, és látom, hogy Ty egyre idegesebb. Láthatóan tetszik a fiúnak. Segítenem kellene, de csak megfigyelni akartam.
- Nem beszélsz a nyelvén? - fordul felém Ty.
- Véletlenül de - mondom, mire látom, hogy kicsit ideges lesz.
- És ezt fél óra szenvedés után kell közölnöd?! - puffogja, de csak megrántom a vállam. Nem akarok vitát.
- Mond, mit akarsz kérdezni, fordítok neki.
Alig húsz perc múlva már minden lényeges kérdésre választ kaptunk, én elvégeztem a szükséges megfigyeléseimet, így a többieket várva ülünk az irodában. Ty felvetésére kitértünk a konyhai rész felé és meglátogattuk az automatát.
- Miért pont kakaó? - kérdezi, mikor már az irodai asztalnál ülünk.
- Miért pont kávé? - kérdezek vissza.
- Nincs racionális válaszom.
- Szintén - mosolygok rá. Egy pillanatra rajta felejtem a tekintetem azután is, hogy ő már elfordult és jó nyomozó lévén ő ezt meg is érzi, így reagálnom kell a kérdő tekintetére. - Az arcod határozott és férfias, minden bizonnyal nagy sikered van a nőknél - bókolok neki finoman árnyalva mondanivalómat.
- Neked is lehetne, a csajok buknak a babaarcú pasikra - nevet fel.
- Minden bizonnyal - pirulok el picit, de szerencsére dadogni nem kezdek. - De én nem vagyok jó az ilyesmiben. - A tekintete hirtelen változik kicsit rémültebbé, kérdőbbé.
- Akkor tényleg... meleg vagy? - kérdezi.
- Mi?! - horkanok fel tőlem szokatlanul. - De... dehogy! . Na, ennyit a dadogásról.
Percekig csend telepszik ránk. Ő nem szól, nekem meg ez az idő kell, hogy megnyugodjak kissé.
Nem szeretek dadogni, de nem tehetek róla.
- A fiú ártatlan - szólal meg aztán . - Azt sem tudja, melyik földrészen van pontosan. - Visszaidézem a fiú egyik megjegyzését, mely szerint szereti ezt az országot... olyan, mint Amerika. Vicces volt.
- Egyet kell értenem - felelem. - Minden bizonnyal munkát ígértek neki, emiatt utazott ide.
- Szerinted a nő beszélni fog? Elég rémült volt... - jegyzi meg.
- Jó megfigyelő vagy - mosolygok rá, és most tényleg nincs bennem bántó szándék. - Pont emiatt fog minden bizonnyal megnyílni Matt előtt. Egyszer olvastam egy tanulmányt arról, hogy az emberek többsége mennyire furcsán viszonul a kék szemszínhez. Pont amiatt, mert a kék szín áll a fehérhez a legközelebb ha rápillantunk, többen a vaksággal azonosítják, amitől pedig a legtöbb ember fél. Mattnek előnyére vált minden bizonnyal eddig is, hogy ennyire világosak a szemei. Bár furcsa egybeesés, hogy neki és CJ-nek is vörös a haja.... - gondolkodom el.
- Már ez is baj? - hallom meg Christ magam mögött. Nem szólok semmit. Nem lenne értelme. - Matt végzett. A tárgyalóban vár mindenkit - sziszegi a fülembe, és megfordulva szinte hallom, ahogy kidübörög a szobából.
- Nem lesz a haverod - világít rá Ty.
- Úgy vélem, te sem - mondom őszintén, és felállva összeszedem a papírjaimat, majd elindulok kifelé.
____
- A nő mindent elmondott. Már amennyit tud. A dolog kényességére való tekintettel elmondom a lényeget, de a jelentésem átolvasása a kihallgatásról kötelező, a Ty-ékét pedig várom - pillant felénk Matt. - Azért próbált elszaladni, mert tudta, hogy a helyi csempészhálózat egyik vezetője raboltatta el a fiát. Ő maga az összekötő, a fiú életéért cserébe szervez le találkozókat ázsiai fiatalok és a vezetők között. Ezután sosem látja a fiatalokat, de nem meri nem teljesíteni a követeléseket. Egyszer telefonon megfenyegették, hogy ha nem hozza össze találkozót, elküldik neki a fia egyik testrészét. Akkor megkapta a fülét, a csatolt képek között megtaláljátok, már lefoglaltam bizonyítékként, épp vizsgálják a nyomszakértők, hátha maradt rajta valami.
- Akkor mit tudtatok meg? - kérdezi Ty.
- A híváslistájában szerepelt egy szám, arról keresték már többször is. Megadta a számot, lenyomoztam - veszi át a szót Chris és egy aktát tol elénk.
- Biztos, hogy ez az a csóka? - kérdezi Sindy.
- Az ő nevén volt a kártya, egy ahhoz tartozó telefont is beregisztráltak akkor a rendszerbe. Az állandó lakcímeként ezt adta meg, ami itt szerepel - mutat a saját papírjára Chris. - A tiéteken is ott van. Emellett ott a másik papíron a telek tulajának a neve, ahol a hullákat találtuk. Nem hiszem, hogy meglepő, de a csóka nem létezik. A boncjelentések is csatolva vannak, mindegyik áldozatnak hiányzik a bal középső ujja és kivágtak egy darabot belső combjukból. - Ez érdekes... tipikus minta alapján cselekszik, nem lesz bonyolult elkapni.
- Mellesleg mit fogunk mondani, miért hoztuk be a nőt és a fiút és a nőt? - kérdezi Sindy, elterelve a témát, amit nem értek, miért teszi. - A főnökség indokot követel.
- A nő elfutott, mikor maradásra szólítottuk fel, a fiúnak semmilyen iratai nincsenek - feleli Matt. - Ti felfedeztetek valamit?
- A fiú egy japán vidéki kisvárosból való, igazam volt a homoszexualitást és a prostitúciót illetően is - mondom. - Munkát ajánlottak neki itt, de azt sem tudja, hogy hol van. Teljesen zavart.
- Hé, emberek - szólal fel Ty. - Ez nem az összes áldozat - jelenti be, miközben egymás mellett nézegeti a tömegsír aktáját és az eltűnt személyekét. - De több egyezik - néz fel.
- Talán nem a csempész a sorozatgyilkosunk, de minden bizonnyal az lesz az, akinek ezeket a személyeket eladta - mondja Matt. - Indulás! Sindy, szerezz házkutatásit, Chris, te figyeld a mobiltelefont, nehogy megint jelentkezzen a csempész. Ty, Vay, ti velem jösztök és egy csapattal!
- Mire kiértek, meglesz a házkutatási! - mondja Sindy és már rohan is!
Akció...
|
| ef-chan | 2011. 11. 30. 21:56:07 | #17956 |
Karakter: Ty Daryl Oberon
Megjegyzés: (Sétáló Lexikonnak)
Az ember azt gondolná, az első munkanapján az ágy csak úgy kiveti, mivel egyébként is olyan ideges, hogy aludni sem bír igazán, és már fenn kukorékol bőven, mire megszólal az ébresztő, rosszabb esetben egy szemhunyásnyit sem aludt addig. Csak én lehetek akkora szamár, hogy olyan jóízűet alszok az esti pizza után, hogy a reggeli futásom egybeessen a munkahelyre való beeséssel...
Sebaj, még mindig jobb, mint a reggeli csúcsban anyázni, s bár teleszívtam magam egy adag szmoggal, és majd éhen halok - tegnap bezzeg degeszre ettem magam -, de legalább nem kések majd, max pár percet, és ha szerencsém van, nem is fog feltűnni senkinek. Öööö.... hanyadikra is megyek?
Mire beesek az ajtón, már egy csapat emberke tobzódik a szobában. Hurrá, ahogy elnézem a létszámot, elkéstem, és nem lesz senki, aki utánam érkezik majd, hogy ellensúlyozza a "vétkem". Mindenesetre folytatom a villámgyors mustrát, tekintve, hogy a megfigyelőkészségem legalább fejlett, hisz nem lenne jó, ha az ember belépne egy helyre, és lepuffantanák, mire észbe kapna, hogy mizu. Az ajtóban egy hármas csoportosulás állja el a helyet, egy idős fószer, talán ő lesz a vezér? Rangidő alapján könnyen előferdülhet, mellette egy vörös hajú fickó, akinek mégsem hajszíne az, ami megragadja az embert, hanem hihetetlen kék szeme, már-már olyan vámpírosan világít, csak épp kékben és nem vörösben. Beszari lennék, kirázna a hideg ettől a pillantástól. Mellette egy hetyke srác áll se hosszabb, se rövidebb hajával, és hivatalos kinézetével azzal az öltönykében,a miben nyomul. Bár, azt hiszem, voltaképp én lennék alulöltözött, vagy mi. Senki nem mondta, hogy bármi kötelező lenne, így én eljöttem a térdénél lyukas farmeremben, meg abban a pólómban, amit sikerült elsőnek kirántani a szekrényből, borítva még vagy huszat. Beljebb pedig egy nő és még egy férfi mosolyog. A csajbajtárs kifejezetten jó darab, ha illene, most vonyítanék egyet, mint az a farkas abban a bugyuta rajzfilmben. Mi is a címe?... Mindegy, úgysem fog eszembe jutni, egyébként is részletkérdés. A srác meg olyan, mintha valami punkrock koncertről szabadult állat lenne, de nem fogom ez alapján megítélni, mert akkor el kellene fogadnom, hogy minden ember latin származásúnak kategorizál, arra pedig harapok.
- Elkéstem? - szólalok meg, amint mindent megvizsgáltam egy fél pillantás erejéig, nem kívánva a mélyére látni semminek, inkább csak mosolygok, fontos a jó benyomás, ha már fekete ponttal kezdek.
- Nem a pontosság a legnagyobb erényed, igaz? - érdeklődik élcelődve a vörös röntgen szemű, de ha benyögöm, hogy alapvetően de, az hülyén venné ki magát, így nem is gondolkodom a válaszon, ilyenkor meghunyászkodó kutyát kényelmesebb játszani. Megszólal viszont helyettem a barna hajú kissrác, mennyi idős lehet, egyáltalán diplomázott már ilyen babaarccal?
- A pontosság nem erény, inkább ajánlottan betartandó, illemtani momentum - adja elő magát, amivel eléri, hogy felhúzott szemöldökkel nézzem meg jobban, kivan-e mind a négy kereke. Na meg próbálom kikódolni, hogy most beszólt, vagy megpróbált piszok bénán bevédeni. Azt hiszem, ilyen fapofával inkább beszólt. Kis köcsög. Várj csak, nem maradok az adósod, csak próbálj meg egyszer konkrét formában belém kötni!
- Elnézést kérek - sziszegem végül, s bemutatkozom. - Ty Daryl Oberon vagyok.
Szerencsére a hangulat nem marad fagyos, és mindenki viszonozza a bemutatkozást. Persze mindenkinek értelmes neve van, kivéve a kis okostojást...
- Nos, akkor én azt hiszem, megyek is - szólal meg az idős fickó, Edward. Ő most akkor nem velünk van, vagy valamiről le is maradtam?
- Azt hittem, maga is a csapat tagja - teszem is szóvá, hogy képbe kerüljek.
- Nem, fiam, én csak a tanítványomat kísértem be - borzol bele a tanítvány hajába, mire az olyan elégedett képet vág, és még fel is kuncog, kényszeredetten félreérthető gondolatok kezdenek kergetőzni a fejemben a mester és tanítványa kapcsolatáról, de inkább elhessegetem, még belegondolni is gyomorforgató lenne. Mindenesetre egy ideig most két lépés távolságot szeretnék. Biztos, amit tuti, én a csajokra bukom százszázalékosan! Nem hiányzik, hogy első nap balhéznom keljen, mert ha egy félreérthető mozdulata is lesz, én megcsapom.
- Rendben Mr. Schwartzmüller, de remélem, felkérhetjük nehezebb esetekben tanácsadónak - int neki a főnök, Matt.
- Nem lesz rám szükség, Vayshawn már sokkal többet tud, mint én, és ez esetben a tapasztalat nem számít.
Fúú, megbecsüli ám az öreg, jobb, ha meggondolom, milyen szinten akarok vele kötözködni, szellemi vagy fizikai szinten. Bár attól hogy könyvmoly, még lehet egy szociálisan elcseszett emberke. De ahh, mit is foglalkozok én vele folyton, inkább megvizuálom Sindy adottságait, amikre nem lehet panasza. Melle és formás feneke egyszerűen vágyébresztő, de a szexepilje egyértelműen barna, őzikeszeme.
- Hatalmas segítség lesz egy olyan zseniális elme, mint az övé - majd meglátjuk élesben. Amíg miatta nem harap valami pszichopata a seggembe, addig csak elleszünk valahogy. Ahh, de hogy jutottam vissza Sindytől már megint a kölyökhöz?! A mai napom egyre rosszabb.
- Zseniális elme? - kérdezi a hackerpunk, vagy mondjam azt viccesen, hogy cyberpunk, bár a fogalom nem fedné azt, amire gondolok. Viszont ezek után nem csodálkozom, hogy figyelmem önkéntelen is visszatér a "zsenihez". Hogy gondolhatnák másra, mikor figyelek, és egyfolytában róla beszélnek?
- A zseniségnek nincs általánosan vett fogalma, de az átlagban vett értékrendek szerint az vagyok, igen - feleli a suhanc halál komoly képpel. Ha nem lenne abszurd a szitu és nem késtem volna, most felhorkannék, de így inkább lenyelem.
- Mennyi az IQ-d? - kérdezem hát inkább gúnyosan, hátha leesik neki, hoyg nem most kell fitogtatni az emlegetett dolgot, hanem majd melóban, most lazuljon, és beszéljen érthetően, mert már most lefárasztott a sok tudományos maszlagával. Rosszabb mint egy két lábon járó tankönyv.
- Száznyolcvankilenc, plusz remek térbeli és időbeli tájékozódási képességem és a térlátásom, fotografikus memóriám van, kiváló nyelvérzékem, emellett pszichológiából, kriminológiából doktoráltam, átlagos orvos, grafológusi képesítést is szereztem - a szám is tátva felejtem. Tényleg rosszabb, mint egy két lábon járó tankönyv, ő nemes egyszerűséggel egy szörnyeteg. Hányszor állították sorba ott, ahol az észt osztogatják? Vagy öt ember megélne a képességeiből.
- Úgyis minden a terepen derül ki - morgom enyhítve a kisebbségérzetemen.
- De ha nincs egy okos ember a csapatban, akkor terepig sem jutunk - kel védelmére Sindy, és komolyan szíven üt, hogy egy ilyen jó csaj egy ilyen nyápic IQ-fighter oldalára áll. Ha olyan sok esze van, védje már meg magát. Nem mintha komolyan bántottam volna. Az nem itt kezdődne.
- Igaza van mindenkinek - hívja fel magára a figyelmet Matt. - Most viszont azt szeretném eldönteni, hogy szükségünk van-e csoporttréningre, vagy megkérjük Sindyt, hogy vegye fel a kapcsolatot az egyik legfontosabb ügy összekötőjével és belevetjük magunkat a munkába - naná, hogy dolgozunk, mint a kisangyal, majd partyzunk máskor.
- Szerintem valami kellene - szólal meg a két betűs kódvirtuóz. - Én tuti nem bízom meg egyikőtökben sem, amíg nem tudok meg valamit rólatok, amit nem árulnak el a szerverek - mert van olyan a facebook korában? A mocsok okostelefonom egy ideig még azt is postolta a megkérdezésem nélkül, hogy épp a wc-n ülök. Azt hittem, agyfaszt kapok. Fogadjunk, hogy csak kezd kifogyni a kávéja, és egyébként sincs kedve melőzni, mert egy lusta cyberpunk. Mondjuk fura egy kockától, hogy csalfa cédaként elhagyja a gépét.
- Egyetértek CJ-vel. Ha nem próbáljuk meg megismerni egymást, nem fogunk tudni bízni a másikban terepen sem - mivel lesz jobb, ha látlak "bebaszcsizva", cica? Szakmai hitelt nem növel. Különben is kezdek kiábrándulni belőled, mert már másodszor nem találjuk egy konkrét szó váltása nélkül a közös hangot.
- Szerintem a csapatépítő tréningek tökéletesen feleslegesek. Az emberek nem képesek parancsszóra összeszokni, és akkor is lehetetlen ez, ha különböző gyermeteg feladatokkal múlatjuk az időt, esetleg labdajátékokkal próbáljuk fejleszteni a képességeinket. Mindannyian elvégeztük az FBI Akadémiáját, ez arra utal, hogy megvannak a megfelelő adottságain a csapatmunkához, és így szükségtelennek tartom az időt húzni, inkább kezdjük el a munkát - tolja le a litániát a kölyök.
Kezeim a vállára téve, felém fordítva vigyorgok a képébe, és szívem szerint keblemre ölelném, annyira igaza van. Lehet, tényleg nem is olyan menthetetlen, mint amilyennek tűnik. - Úristen, ez az első kielőadásod, amivel tökéletesen egyetértek! Még a végén megkedvellek! - toldom meg lelkesedésem egy kissé nagyobbra sikeredett vállbaveregetéssel, de már nem figyelek rá, átkarolva a nyakát, és mellé állva fordulok a csapat felé. - Hallottátok a zsenit, igaza van, munkára fel! - szinte már kiáltom, úgy feltüzel a gondolat, hogy akár már most rögtön egy megrögzött gyilkos nyomába eredhetünk, és sok életet menthetünk azzal, hogy rács mögé juttatjuk. Már alig várom az első sikeres ügyünkről beszámoló vezércikket az újságokban. Persze a nevünk nem lesz megemlítve, de nem érdekel, szeretném, ha mindenki tudná, hogy mi láthatatlanul, de nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy biztonságban tudhassák maguk, mikor a saját kis mindennapi életük élik.
A főnök ránk néz, majd lelomboz: - A csapatépítés mellett döntök én is - a fintorom olyan őszinte, hogy a tréninget javaslókból szabályszerűen feltör a röhögés. A kis okostojás felé fordulok kérdőn: - Most mi volt olyan vicces? - érdeklődöm, de bár ne tettem volna.
- Azt hiszem, az arcmimikád túlzottan kifejezte emocionális viszonyulásod az események alakulásához - úgy engedem el, mint aki ráz.
- Jézus, tudsz értelmesen is beszélni, vagy csak ezt az előre betanult, tankönyvszerű maszlagot fogod skandálni folyton? - fakadok ki. Miért nem lehet hétköznapi mód beszélni?
- Most is értelmesen beszélek, de azt hiszem, arra gondolsz, hogy el vagyok-e képes hagyni a szakzsargont, s tisztában vagyok-e a szlengkifejezések mibenlétével, és alkalmazni is tudom-e őket. Nem nagy dolog bevakkantani pár faszának tűnő szót, a vaker lényege azonban tutkóra ugyanaz marad - kikerekedett szemekkel hallgatom, aztán inkább a halántékom masszírozgatva fél kézzel fordulok el.
- Igazad van, ez tőled ezen a tárgyilagosan monoton géphangon még borzalmasabban hangzik, mint a tudományos halandzsa, szóval ne erőltesd. Inkább menjünk, ha már muszáj és essünk túl ezen a tréning dolgon, és kezdjünk el végre komolyan dolgozni, mert halálra fogom unni magam ebben a nagy nyugiban az utcai járőrözés után - szégyen lenne megélni, hogy az "álommelómról" kiderül, hogy unalmas aktatologatás. Én akcióra éhezem, nem pedig croissonra egy kávé mellett.
* * *
Úgy döntöttek a tréningtámogatók, hogy üljünk be első körben valami nyugisabb helyre, ahol lehet dumálni. Jómagam jobbára tüntetőlegesen hátul kullogok a lexikonnal, mondhatni "érdekes csevelyt" folytatva néma csendben. De legalább nem mondhatja senki, hogy nem találtuk meg közös témát. Azonban mikor be akarnak ülni az egyik helyre, nem bírom tovább, és kinyitom a szám, hogy ismét megvétózzam a döntést.
- Ne, csak ide ne, borzasztó mind a kávéjuk, mind a cappuccinojuk. A kiszolgálást még egy tetű is gyorsabban végezné, és mindig tömve van pont emiatt. Egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az ember leüljön, és nyugodtan beszélgessen akárkivel. Plusz minuszpont, hogy állandóan bömböl a tucczene, amitől két másodpercen belül megbolondulok. Kezdjétek azzal a tréninget, hogy bíztok bennem, és inkább meglátogatjuk Ica mamát, az a hely eszméletlen. Széles választék, kiváló minőség, barátságos kiszolgálás, mintha csak a nagymamához ugranál be délutáni látogatásra a nap bármely percében, és ráadásul kellemes kávézós aláfestő zene mellett kis elszeparált helyeken tud az ember leülni - azt inkább elhallgatom, hogy rendes székek helyett babzsákok vannak, amelyeken lehet hemperegni, és a belső térbe csak úgy mehetsz be, ahogy valóban a nagyinál is a nappaliba, ha leveszed a cipőd. Bár nekünk épp ezért lett az egyik kedvenc helyünk a nővéremmel. - Emellett szintén nagy előnye, hogy szendvicseket és sütiket is felszolgálnak, nemcsak az italkínálatuk nagy. Nekem ráadásul törzsvendég kártyám is van, így az én nevemre rendelve mindenből tíz százalék kedvezményt kapunk - igyekszem a legmeggyőzőbb lenni.
- Ez meg az én kedvenc helyem - teszi keresztbe a kezét a mellkasa előtt CJ. Na fasza, vele nem fogunk kijönni, ha ilyen nulla az ízlése ilyen téren. Vagy nem megyek vele soha sehova kajálni.
- Tőlem mehetünk az új helyre, ha nincs messze - feleli Susy, végre egyszer az én pártomat fogva, el sem hiszem. Kérdőn fordulok Matt felé, aki viszont úgy van vele, hogy neki jó ez, de van egy olyan érzésem, csak tesztel, hogy fogadom mások döntését, ha esetlegesen majd nem a kedvem szerint alakul. Valljuk be, olyan piszok mód egyszerű ember vagyok, a legtöbb dolog őszintén kirajzolódik az arcomra, és a hétköznapokon, mikor nem melózom, olyan vagyok, mint egy élő rajztábla. Az pedig látszik, hogy nem túlzottan váltam attól a gondolattól boldoggá, hogy az okostóbiás dönt egy ilyen "releváns" kérdésben.
- Vay, neked mi a véleményed? - kérdezi Susy. Szerencsétlen kissé mintha zavarba jönne, elpirul. Hmmm... Ha ennyire védtelen, akkor megpróbálhatnám a saját módszerével az oldalamra állítani.
- Várj, neked másképp mondom - karolom ismét a hónom alá, hogy ne is foglalkozzon a többiekkel. Rámenős vagyok ám, ha nagyon akarok valamit! - Melyik a kedvezőbb ajánlat: egy hely, ahol zsúfoltság van, jó eséllyel várnod kell, hogy helyet foglalhass a barátaiddal, egy egyszerű kávét sem hoznak ki tizenöt percnél előbb, a felszolgálók robot módjára viselkednek, csak ötféle kávét illetve hétféle cappuccinot szolgálnak fel, jó esetben van tízféle sütijük és ötfajta szendvicsük, amelyek máshonnan rendeltek, ergo az összetevők már legalább tegnap összevágva figyeltek a szendviccsel együtt a fagyóban. Vagy egy olyan hely: ahol a forgalom és a hely nagysága egyensúlyban van egymással, mert a hely tervezői úgy alakították ki, hogy a lehető legoptimálisabban szolgálja az mind a vendégek kényelmét, mind a hely rendes kihasználtságú legyen, és ne forduljon elő sűrűn, hogy nincs hely, de olyan se, hogy negyednyire sincs tele, kivéve persze a csúcsidőn kívüli átmeneti órákat, öt különböző ízű kávéjuk van, amelyeket egyesével legalább háromféleképp képesek elkészíteni, ezen kívül szolgálnak "kávékoktélokkal" is, a cappuccinokínálatuk tízfélét sorakoztat fel, lehet kapni még vagy harmincféle teát, forrócsokit hatféle ízesítéssel, valamint alapvető ajándék az ital mellé valami apró teasüti, cukrászsüteményből szintén tartanak tízfélét, mint a másik hely, a szendvicset pedig te állítod össze a meglevő alapanyagokból, és a szemed láttára készítik mindig a lehető legfrissebb hozzávalókból, miközben végig mosolyognak rád, beszélgetnek veled, ha igényled, s lágyan szól a jazz.
Kibújik a karom alól, majd halál komoly arcot vesz fel: - Az elemzésed elfogult, így nem alkalmas teljes mértékben objektív véleményalkotásra, az adatok természetesen a te általad választott helyet mutatják be kedvezőbben, ez viszont nem jelenti, hogy valóban az lenne a jobb...
Folytatná, de elpattan a cérnám: - Tudjátok mit, teszek rá, végül is jellemző Amerikára, hogy akkor is inkább szart eszik, mikor ehetne normális kaját is! - trappolok be a helyre.
* * *
Tíz percbe került, mire lett helyünk, s már most egyértelművé vált szerintem, hogy ennyien már valóban nem fogjuk hallani egymás szavát, csak ha hangoskodunk. Én meg már csak azért is mert morgok magamban, nem fogok ordítozni. Azt már nem is kommentálom, hogy szélre kerültem, ráadásul ezt a sületlen balféket ültették mellém. Az már csak hab a tortán, hogy éhes vagyok, ezáltal ingerült, de itt kedvem sincs enni. Legszívesebben térdre vágnám magam, arcom és kezem az ég felé emelve, és fennhangon ordítanám szemrehányásom az Úrnak: "Miért?".
Valami viszont megragadja a tekintetem, míg a többiek rendelnek, én meg "kedvesen, aranyosan" elküldöm a pincért oda sem figyelve intve le. Túlságosan lefoglal, amit látok. Nem vagyok benne biztos, egyszerűen csak fura, az a nő ott szemben olyan idegesen és feszülten ücsörög, közben körbe-körbe szemlél, mintha megpróbálná felmérni, figyelik-e. Ha a járőrkörzetemben lennénk, és nem egy elegánsabb étteremben, tuti azt gondolnám, dealer.
- Te - bököm meg a lexikont. - Szerinted nem viselkedik furán? - végtére is ő a pszichomókus, nekem csak megérzéseim vannak, amelyek épp olyanok, mint más embereknek, így neki kellene jobban tudnia. - Arra a kis barna bögyösre gondolok az ajtótól a harmadik asztalra, abban a fekete csipkés ruhában - hajolok egész közel a füléhez, hogy hallja, de csak ő hallja, a többiekkel főleg nem kommunikálok, mert most főleg nem kívánok, érthető okokból, ordítani. - Lehet, én élek rossz környéken, és csak a pasijára ideges, mert késik, de nekem olybá tűnik, valami igen feszültté teszi, és ha nem itt ücsörögnénk ebben a puccos és vacak kávézóban, rögtön letapiznám egy adag fehér por zsákmányának reményében.
|
| Rauko | 2011. 09. 18. 21:39:49 | #16740 |
Karakter: dr. Vayshawn Carlton
Megjegyzés: ~ Tynak
Hol van már az a buta könyv...! Nem igaz, hogy ilyenkor kell annak is eltűnnie, amikor nem jut eszembe az a Shakespeare idézet! Pedig tökéletes lezárása lenne az új tanulmányomba!
Arról írok jelenleg egy tanulmánykötetbe, hogy milyen módszerekkel segíthetnénk a fiatalkori sorozatgyilkosok beilleszkedését a társadalomba. Olyan esetekre gondolok, mint például az 1968-as, angliai, Scotswood városában történtek. Mary Bell, az ekkor tizenegy éves kislány két, tőle sokkal fiatalabb fiút ölt meg. Nem igazán nevetném brutális kegyetlenségnek, hiszen nem belezte ki az áldozatokat, inkább csak élvezetből tehette. Az eset aktáját olvastam el régebben először, és én arra a következtetésre jutottam, hogy a kislány valódi, klinikai esete a fiatalkori sorozatgyilkosoknak. Nem lehet, hogy valaki, aki tizenegy évesen ennyire izgalomba jö9n a vértől, a hatalomtól, amit egy kiszolgáltatott ember teste felett érez, meggyógyulhasson, és ez ma is a véleményem.
Banális példa, de tökéletes: ha egyszer megkóstolunk egy ételt, és ízlett, akkor utána akaratunk ellenére is vágyni fogunk rá, néha az agyunk felidézi az ízt, és valami ilyesmi a helyzet azokkal az emberekkel is, akiknek megtetszik a gondolat, hogy uralkodhatnak mások felett. Mary Bell nyilván azért ölt nála fiatalabb fiúkat, mert rajtuk még könnyen ki tudott fogni. A három éves Brian Howe és a hasonló korú Martin Brown meggyilkolása nem megfontolt tett volt: élvezetből követték el, és mint később kiderült, az átlagos gyilkosok minden ismertetőjele felfedezhető volt Mary Bell életében: rossz családi körülmények, kisebb állatok kínzása, megölése és a környezetének rettegésben tartása, verekedések. Végül Mary Bell tizenkét év után kiszabadulhatott abból a férfibörtönből, ahova átszállították, mikor nagykorú lett. Ekkorra már volt egy gyereke, akivel egy szökésekor lett terhes. Mikor a nőt kiengedték az intézetből, gyógyultnak nyilvánították, de a sajtó nem hagyta nyugodni, így az angol rendőrségtől anonimitást követelt a volt gyerekgyilkos, és ma is valahol Angliában él, gyermekével.
Alapvetően nem hiszek abban, hogy egy személy, aki egyszer életeket oltott ki, megváltozhat lés megjavulhat, de szükségesnek tartom, hogy ha szakavatott orvosok azt mondják: az alany felgyógyult beteg elmeállapotából, akkor nyugodt légkört biztosíthassunk neki.
Viszont épp, amikor folytatnám a gépelést, megcsörren a telefonom.
- Hallo, itt dr. Vayshawn Carlton - szólok bele.
- Üdvözlöm, dr. Carlton! Susy Carnaway vagyok, az FBI Viselkedéskutató Egységének ügynöke, kérem. Ha lehetséges lenne, be tudna fáradni hozzánk a holnapi nap folyamán? - kérdezi egy kedves, női hang.
- Újabb teszt, vagy összeállították a csapatunkat?
- Összeállították a csapatot, holnap kellene befáradnia önnek is, hogy megbeszélhessék: óhajtanak-e csapatépítő tréninget, vagy sem. - Még eldarálja a részleteket, hogy a quanticói központ hányadik emeletére kell mennem és kit kell keresnem, majd megkér, hogy kilencre mindenképp fáradjak oda. Persze, megígérem, hogyne tenném. Alig vártam, hogy végre összeálljon a csapatunk, és dolgozni kezdhessünk. Izgalmas tanulmányokat írni és néha tanácsadóként segíteni más profilozó csapatok munkáját, de egy társaság, aminek a tagja lehetek, teljesen más közeg. Ott adni kell egymás véleményére, figyelni kell a másik személyre. Igazi kihívás lesz ez nekem!
És végre az idézet is megvan...
„A gyengét nem csak felsegíteni, de támogatni is kell.”
***
Másnap igyekszem egyszerűen felöltözni. Egy fehér, hosszujjú ing, aminek a gallérja, és a könyöktől lefelé eső része kilátszik a barna pulcsi alól, hozzá egy szürkés nadrág és egy fekete sportcipő. Szerintem eléggé elegáns vagyok, hiszen a kötelező viselet az FBI ezek osztályánál nincs előírva.
Tömegközlekedéssel megyek, hiszen a központ öt buszmegállónyira van a lakásomtól Direkt ezen a környéken szerettem volna házat venni magamnak, hogy ne kelljen sokat utaznom.
A kötelezően előírt holmikat természetesen beviszem most. Az utazócsomagot, amire akkor van szükség, ha fél órás időintervallumon belül el kell utaznunk egy ügy miatt, plusz a korábban kapott papírok általam aláírt példányait.
Ahogy belépek a hatalmas épületbe, meglepődök, hiszen azt nem mondták, sőt, maga a professzor sem mondta, hogy itt találom ma!
- Schwartmüller professzor! - nyújtom felé a kezem mosolyogva. - Örülök, hogy látom!
- Kértelek már, hogy csak Edward - mosolyog vissza az idős férfi. Műkarját most sem veszem észre, illetlen dolog lenne, és bár izgat a gondolat, hogy megvizsgáljam, mert tanultam anatómiát is, nem akarom, hogy megsértsem.
- Erre volt dolga? - kérdezem, mikor elindulunk befelé.
- Kifejezetten nem - kuncogja. - Csak kíváncsi voltam, hogy a legokosabb tanítványom mennyire fog tudni beilleszkedni, mellett a csapatotok vezető ügynökének is köszönni akartam - lépked mellettem nyugodtan. Többen megfordulnak utánunk a folyosón, hiszen Schwartzmüller professzor nagy név errefelé.
- Ismeri a többieket is? - kérdezem érdeklődve, de nemet int a fejével.
- Min dolgozol mostanában? - A hangja kellemesen metszi át a lift kellemetlen morajlását.
- Egy tanulmánykötetbe írok a fiatalkori sorozatgyilkosok társadalmi beilleszkedésének segítéséről - mosolygok rá.
- May Bellt említed, ugye? Ő alapfigura ebben a kontextusban.
- Természetesen, professzor. Ez a téma Mary Bell említése nélkül nem lenne megfelelő - felelem kicsi éllel a hangomban. Hogy gondolhatta, hogy kihagyom az elemzésből pont őt?! Néha nagyon fellengzős a modora...
- Rendben, rendben, nem akartalak megbántani - teszi vállamra a kezét, majd kiszállunk a liftből, és besétálunk a terembe, ahol a mi csoportunk helyet kapott.
A középen álló, kerek íróasztalnál már ülnek néhányan.
Egy tőlem valamivel fiatalabbnak látszó, vöröses hajú férfi, laptoppal az ölében és egy pohár kávéval a kezében pillant fel rám először. Furcsa a külseje, kicsit lázadónak látszik.
Vele szemben ül egy nő. Hosszú, barna haja, elegáns ruhája, előtte egy jegyzetfüzet.
Ha tippelnem kellene, akkor a fiú lesz a számítástechnikusunk, a nő pedig az összekötőnk.
- Jó napot - szólalok meg, mire mindketten rám kapják a tekintetüket. A fiú is elmosolyodik, és a nő is. - Dr. Vayshawn Carlton vagyok - mutatkozom be illedelmesen. - Ő itt a mentorom...
- Edward Schwartzmüller - szólal meg mögöttünk egy ismeretlen hang, mire mindannyian odakapjuk a tekintetünket. A férfi, aki előttünk áll, szinte lélegzetelállítóan különleges, pedig én nem is vagy ilyen hajlamú. A szemei villanóan kékek, a haja mégis tűzvörös.
- Matt Cornwall vagyok - mutatkozik be ő is. - Én leszek a csapat vezetője.
- Sindy McDowall vagyok - szólal meg a nő. - Én leszek a kapcsolatokért felelős tag.
- Chris Johns, de csak CJ. Én leszek a hackeretek - vigyorog egyenesen rám a fiú, mire picit elpirulok.
- Én... még mindig Dr. Vayshawn Carlton. - A hangom picit akadozó.
- Te vagy az, aki azokat a remek tanulmányokat írja?! - szólal meg Matt. - Nem gondoltam, hogy tényleg ennyire fiatal vagy - mosolyog rám.
- A fiatalság teljesen relatív, úgy gondolom. bár én még a legszélsőségesebb példákhoz hasonlítva sem vagyok fiatal, inkább lassan középkorú - fejtem ki, mire mindenki picit ledöbben, amit... hát nem értek, de aztán elkezdenek nevetni. Ekkor esik be az ajtón még valaki.
A haja kicsit hosszabb., az arca jellegzetesen férfias, picit dél-amerikai benyomást kelt.
- Elkéstem? - kérdezi, majd mosolyog. Én csak felsóhajtok.
- Nem a pontosság a legnagyobb erényed, igaz? - kérdezi Matt, felé fordulva. Nem ismerem még őt sem, de az arca nem azt mutatja, hogy haragudna, inkább évődik.
- A pontosság nem erény, inkább ajánlottan betartandó, illemtani momentum - fejtem ki, mire az újonnan érkező rám kapja a tekintetét. Nem kell szerintem sokat elmélkednem: nem vagyok neki szimpatikus. De nem értem, miért.
- Elnézést kérek - sziszegi. - Ty Daryl Oberon vagyok - mutatkozik be, amit mindannyian viszonzunk is.
- Nos, akkor n azt hiszem, megyek is - szólal meg mellettem a professzor. - Azt hittem, naga is a csapat tagja - szólal meg Ty.
- Nem fiam, én csak a tanítványomat kísértem be - borzol bele a hajamba, mire kuncogok egyet. Szeretem, amikor ezt csinálja.
- Rendben Mr. Schwartzmüller, de remélem, felkérhetjük nehezebb esetekben tanácsadónak - mosolyog rá Matt.
- Nem lesz rám szükség, Vayshawn már sokkal többet tud, mint én és ez esetben a tapasztalat nem számít - mosolyog rám a professzor, mire mindenki rám pillant, én meg inkább meg sem szólalok, mert zavarban vagyok, és dadognék.
- Hatalmas segítség lesz egy olyan zseniális elme, mint az övé - búcsúzik Matt, majd a professzor kisétál.
- Zseniális elme? - kérdezi CJ.
- A zseniségnek nincs általánosan vett fogalma, de az átlagban vett értékrendek szerint az vagyok, igen - mondom komoly képpel. - A természettudományban a zsenialitást úgy definiálják, hogy valamilyen szempontból vett pozitívan extrém variáns.
- Mennyi az IQ-d? - kérdezi Ty, de picit gúnyosnak érzem a hangját.
- Száznyolcvankilenc, plusz remek a térbeli és időbeli tájékozódási képességem és a térlátásom, fotografikus memóriám van, kiváló nyelvérzékem, emellett pszichológiából, kriminológiából doktoráltam, átlagos orvos, grafológusi képesítést is szereztem. - Nem kérkedek én, ezek a tények. De mégis mindenki furcsán néz rám.
- Úgyis minden a terepen derül ki - morogja Ty.
- De ha nincs egy okos ember a csapatban, akkor terepig sem jutunk - világít rá Sindy.
- Igaza van mindenkinek - szól közbe Matt. - Most viszont azt szeretném eldönteni, hogy szükségünk van-e csoporttréningre, vagy megkérjük Sindyt, hogy vegye fel a kapcsolatot az egyik fontosabb ügy összekötőjével is belevetjük magunkat a munkába.
- Szerintem valami kellene - szólal meg CJ. - Én tuti nem bízom egyikőtökben sem, amíg nem tudok meg valamit rólatok, amit nem árulnak el a szerverek - jelenti be és kortyol egyet a kávéjából.
- Egyetértek CJ-vel. Ha nem próbáljuk meg megismerni egymást, nem fogunk tudni bízni a másikban terepen sem - mondja Sindy.
- Szerintem a csapatépítő tréningek tökéletesen feleslegesek - jegyzem meg. - Az emberek nem képesek parancsszóra összeszokni, és akkor is lehetetlen ez, ha különböző gyermeteg feladatokkal múlatjuk az időt, esetleg labdajátékokkal próbáljuk fejleszteni a képességeinket. Mindannyian elvégeztük az FBI Akadémiáját, ez arra utal, hogy megvannak a megfelelő adottságaink a csapatmunkához, és így szükségtelennek tartom az időt húzni, inkább kezdjük el a munkát - darálom, majd várakozóan nézek a többiekre. Vajon Tynak mi lesz a véleménye?
Bár mindegy, mit mondok, az utolsó szó úgyis Matté, hiszen ő a vezető ügynök.
Szerkesztve Rauko által @ 2011. 09. 18. 22:02:15
|
|
