|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Nanami Hyuugachi | 2012. 10. 26. 21:54:59 | #23901 |
Karakter: Sachi Nakanishi
Megjegyzés: Ukémnak ~ Kai
Mindketten csendbe maradunk, és nem szólunk a másikhoz. Az már egyszer tuti, hogy nagyon jól főz.
„Jól főz a srác. Ő kell neked! Csak haza jössz, és már is finom kaja vár! Mi? Nem! Hisz azt sem tudom, hogy milyen az ágyban! Mi van? Miket beszélek? Ő még csak egy gyerek! És tuti, hogy még szűz! Várjunk! Ő most engem méreget? Vagy csak szimplán ennyire jó képű vagyok, hogy ennyire néz?”
Miután végeztem a vacsorával, állnék fel, de édes hangja megállít.
- Van még desszert, vagy nem szereted az édeset? – kuncog, mire én csak visszaülök. Lerakja a tányért a desszerttel együtt, én meg neki állok enni. Ő mosogat.
„Micsoda kis házi tündér! Jól jönne otthon, de… mi van? Sachi! Jobb lesz, ha befejezed a gondolkozást! A végén még rossz dolog fog kisülni belőle!”
- Ha gondolod, megmutatom a fürdőszobát és le tudsz fürdeni? Gyere utánam! – de ahelyett, hogy elindulna, megfogja a csuklóm és felvezet az emeletre.
Fel szeretnék pillantani, de megakad a szemem a fenekén. Nem szándékoztam megstírölni, de ha már így sikerült, akkor had élvezzem a látványt.
„A francokat! Baromi jó segge van! Azt a… most legszívesebben megfognám, de az is lehet, hogy… Nem! Sachi! Csillapodj! Egy hideg vizes fürdő majd jót tesz!”
- Nézd, ott találsz törölközőt! – mondja, mikor felérünk a fürdőbe, majd ki is megy.
Becsukom az ajtót, és levetkőzöm. A cuccaimat az ajtóhoz közel rakom le, majd belépek a csap alá. Megengedem a hideg vizet, amitől az izmaim még jobban kidudorodnak, majd megengedem hozzá a meleget is. Gyorsan lefürdök és hajat mosok, majd megtörölközöm. Egy törölközőt a derekamra kötök, persze előtte felvettem a boxeromat, de a többi ruhámat azt otthagyom. Kicsit vicceljük meg! Gonoszan elmosolyodom, majd kilépek a fürdő ajtaján, „egy szál” törölközőben. Vizes hajamról a cseppek végig szántanak mellkasomon a törölközőig.
Lemegyek a lépcsőn, és megállok majdnem előtte. Pár percet nézek rá, majd rám néz, és látszik rajta, hogy tetszik neki, amit lát. Magamban csak egy mosollyal nyugtázom, hogy bevált a tervem. Sikeresen haladok a tervemben, hogy visszaszerezzem a kulcsot és húzzak haza pakolni.
Nagyon jól látom, hogy többször végigmér, de nem bánom. Egy-egy pillanatban már úgy tűnik, mintha szemtelenül mérne végig. Majd elvörösödik és megrázza a fejét. Imádom, ha egy srác tőlem jön zavarba. Huncut mosoly játszik a számon, bár próbálom elrejteni.
- Megmutatom, hol alszol a ruháidat már oda vittem! – mondja nehezen, és aranyos módon, minden szó után sóhajt egy kicsit. Ismét meg fogja a csuklóm és felvezet a lépcsőn, de most az ő szobájába. - Itt fogsz aludni és nem nyitok róla vitát! – próbál parancsoló lenni,d e nem nagyon jön össze neki. Elvörösödik, mint a paradicsom, mire én elvigyorodom.
- Tudod így nem vagy valami meggyőző! – kuncogom el magam.
- Hagyjál! – fogja magát, és bevágja a durcit.
Hozzálépek, és megölelem. Érzem rajta, hogy meglepődik, de nem csinálok mást, csak ölelem. Majd nagy nehezen ő is visszaölel, mire kezeim lejjebb csúsznak, és derekára simítom. Csak állunk úgy ölelkezve pár percet.
Majd hirtelen ötlettől vezérelve felkapom, és az ágyra vágom. Fölé kerekedek, a szemébe nézek, majd lehajolok a nyakához, és ráfújok. Érzem, hogy kirázza a hideg ettől, de pont ez a célom. Majd nyelvem hegyével érintem meg nyakának finom, puha bőrét, és húzom végig rajta, egészen a füle tövéig. Fülébe kicsit beleharapok, mire enyhén, fájdalmasan nyög fel. Gonoszan elmosolyodom, és nyakába csókolok. Finoman beleharapok a finom bőrbe, de nem nagyon. Csak épphogy megérezze, és felnyögjön. Így is történik, mire bele nézek a szemébe és gonoszan elmosolyodom. Egyik kezemmel elindulok lefelé. Végig simítok mellkasán, majd nadrágjához leérve, kicsatolom az övét. Azonban nem kezdek el kutakodni a nadrágjába, hanem feneke alá nyúlok, és kiveszem hátsó zsebéből a kulcsot. Közben végig nyakát harapdálom és nyalogatom.
Majd az egyik pillanatban abbahagyom, és felkapva a ruháimat, a kulccsal együtt kiszaladok a szobából. Menet közben öltözködöm fel, majd az ajtóhoz megyek és kinyitom. Egy cetlit írok, hogy ha nagyon keres, akkor milyen címen talál meg, majd kilépek az ajtón. Persze nem a lakáscímemet adtam meg neki, hanem a munkahelyem címét, meg a telefonszámom. Egyenesen haza indulok.
Fáradtan esek be haza, de nem pihenek, hanem rögtön elkezdek pakolni. Bekapcsolok egy jó zúzós rock számot, és összepakolok. Éjjelre végzek és fáradtan dőlök be az ágyba. Szinte rögtön alszom is.
|
| Kai | 2012. 10. 24. 20:21:58 | #23868 |
 Karakter: Kai de Diamond
Megjegyzés: ~ görög istennek Sachinak
- Köszönök mindent, de most mennem kell!- mondja nekem és visszamegy a nappaliba. Így akar elmenni sérülten normális ez?!
- Hova mész? De hát még nem is pihentél eleget!- mondom neki és már előre megakadályozom, hogy elmehessen így a bejárati ajtóhoz megyek.
- Mondtam már. Köszönök mindent. De nem ismerjük egymást, és nekem mennem kell!- próbál győzködni.
- Nem pihentél semmit!- szólok, rá kicsit erélyesebben miközben keresztbe teszem mellkasom előtt a kezeimet.
- Nem vitatkozom neked!- mondja, és egyszerű mozdulattal eltol az ajtóból. Basszus nagyon erős, ha csak egy fél kézzel eltolt. Látom, ahogy a kilincshez nyúl és lenyomja, de az ajtó nem nyílik az én arcomon pedig gonoszkás mosoly terül szét.
- Kinyitnád nekem az ajtót?- mondja nekem és érzem szavaiban a gúnyt. Igazán köszönöm szépen. Inkább lenyelem gőgösségemet és megszólalok.
- Nem! Elsőként eszel, majd pihensz, és reggel elmehetsz-, talán gondolom magamban és elindulok a konyhába. Hallom, ahogy kifejezi, nemtetszését majd megjelenik a konyhában. Azt hiszem, félre fogok nyelni evés közben.
- Úgy látszik tényleg komolyan gondoltad, hogy csak reggel mehetek haza mi?- mondja nekem, de látom már rég feladta a harcot.
- Teljesen!- mondom neki és leülök vele szemben amire csak később jöttem rá, hogy talán nem is volt olyan jó ötlet.
- Makacs vagy!- jegyzi, meg már épp háborodnék fel de- Nagyon finom!- mosolyodik el. Basszus nem ér. Í..Így nem fogok tudni rá haragudni- Jó szakács, leszel!
- Köszönöm!- mondom az egyetlen értelmes szót, ami ki tudott jönni a számon majd vörös fejjel az ételt kezdem bámulni.
Egyikünk sem szól a másikhoz úgy eszünk. Én néha-néha rajta felejtem a tekintetemet, na, jó mindig, de amint láttam szerencsére nem vette észre.
Miután végeztünk a vacsorával láttam, hogy állt volna fel.
- Van, még desszert vagy nem szereted az édeset?- kuncogom, mire csak visszaül a székre. Elé rakom, a még gőzölgő édességet én pedig nekiállok a mosogatásnak. Majd fürdés közben megeszem a sajátom.
- Ha gondolod, megmutatom a fürdőszobát és le tudsz fürdeni! Gyere utánam!- mosolygom, majd finoman megfogom a csuklóját és felvezetem az emeletre. Nagyon remélem, hogy a csőfarmer nem feszül a fenekemen, mint ahogy általában szokott, mert akkor…. istenem már ég is az arcom.
- Nézd, ott találsz törölközőt!- mondom, majd kimegyek a fürdőből. Elcsábultam azt hiszem és leérve a konyhába nekiesek a desszertnek. Ha már mást nem kaphatok meg. Úgy 10 perccel később megérkezik egy szál törölközőben a nappaliba ahol épp kihúztam a kanapét, hogy ágy alkalmatosság legyen. Felnézek rá és… ó te jó édes istenem. Végignézek, rajta és azt sem érdekel, ha megvet érte, de képtelenség levenni róla a tekintetemet. Szemtelenül végigmérem többször is majd érzem, ahogy arcomba tódul a vér. Nemcsak a piercingektől, hanem ahogy a vízcseppek végigsiklanak izmos testén majd a törölköző éhesen szívja magába mindet. Eljátszadozom, a gondolattal vajon mi lenne, ha nyelvemmel járnám végig a víz útját, de fej rázva próbálom elsöpörni a gondolatokat. Látom, a huncut mosolyt a szája szélében akárhogy próbálja elrejteni.
- Megmutatom, hol alszol a ruháidat már oda vittem!- mondom ki elég nehezen és biztos vagyok abba, hogy minden szó után sóhajtottam. Ismételten az emeletre vezet, utunk ahol a szobámba kísérem.
- Itt fogsz aludni és nem nyitok róla vitát!- próbálom neki mondani parancsolóan, de teljesen ki vagyok vörösödve, ő pedig próbálja elrejteni vigyorát.
- Tudod így nem vagy valami meggyőző!- kuncogja.
- Hagyjál!- durcázom be akár egy 5 éves kisfiú mire magához ölel. Ahh istenem ne. Behunyom a szemem és hagyom, hogy testemen végigfusson a rég ismert kellemes bizsergés és sóhajként szökjön fel ajkaimon. Ezt nem szabad, ezt nem szabad mondogatom magamban, de a fenébe is kit érdekel.
Szerkesztve Kai által @ 2012. 10. 24. 20:22:39
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 10. 23. 22:54:22 | #23859 |
Karakter: Sachi Nakanishi
Megjegyzés: Kai-omnak
Mikor kinyitom a szemem, teljesen idegen helyen vagyok. Nem tudom, hol vagyok. Figyelmesen körbe szemlélem a nappalit, de sehogy sem ismerős. Felülök a kanapén, és a kezemmel beletúrok a hajamba. Ekkor látom, csak egy boxer van rajtam. Az oldalamhoz nyúlok, de a seb be van kötözve.
Felállok és csendesen elindulok a hangok irányába. Nagyon finom illat jön ki a konyhából, az egyszer biztos. Csendben bemegyek a konyhába és pár percig nézem, ahogy serte-pertél. Rutinosan mozog a konyhában az egyszer szent.
Kicsit közelebb megyek hozzá. Már épp szólítanám meg, de megfordul, és a konyhapultnak csapódik. Majdnem felkenődik rá. Csak tudnám, hogy mitől ijedt meg ennyire. Csak nem tőlem? Ilyen rémisztő lennék? Majd úgy elvörösödik, mint a paradicsom. Nem értem mi ütött belé. Mitől vörösödött el így? Na mindegy.
- Köszönök mindent. De most mennem kell. – mondom és kimegyek a nappaliba.
Elkezdek felöltözni. Mikor felveszek mindent, és már a kabátot venném fel, megjelenik az ajtóban.
- Hova mész? De hát még nem is pihentél eleget! – mondja, és a bejárati ajtóhoz megy.
- Mondtam már. Köszönök mindent. De nem ismerjük egymást, és nekem mennem kell.
- Nem pihentél semmit! – mondja és keresztbe teszi a kezét.
- Nem vitatkozom veled. – mondom és egy egyszerű mozdulattal félretolom őt az ajtóból.
A kilincshez nyúlok és lenyomom. Nem nyílik. Rá pillantok a zárra, de a kulcs nincs benne. Csípőre teszem a kezem és megfordulok. Ő meglengeti a kulcsot, majd zsebre vágja.
- Kinyitnád nekem az ajtót? – kérdezem kicsit nyájasan.
- Nem. Elsőként eszel, majd pihensz, és reggel elmehetsz. – mondja és elindul a konyhába.
Fújtatok egyet, és dobbantok a lábammal. „A francba! Haza kell mennem rendet raknom, erre ez a kis mitugrász nem enged el! Végül is eléggé szexi, azt meg kell hagyni. És gyönyörű szemei vannak. De akkor sem hagyja, hogy elmenjek. Megőrülök!” Nagy levegőt veszek és leveszem a kabátot a pulcsival együtt, majd a kanapéra dobom őket. Bemegyek a konyhába, de már meg van terítve.
- Úgy látszik, tényleg komolyan gondoltad, hogy csak reggel mehetek haza, mi? – kérdezem, miközben leülök a székre.
- Teljesen! – mondja és leül velem szembe.
- Makacs vagy. – jegyzem meg és neki állok enni. – Nagyon finom. – mondom halvány mosollyal, mire ő csak elpirul. – Jó szakács leszel.
- Köszönöm. – mondja mosolyogva és egy kicsit elpirulva.
|
| Kai | 2012. 10. 23. 19:47:46 | #23857 |
Karakter: Kai de Diamond
Megjegyzés: ~ Sachinak
Sóhajtva lépek ki az egyetem épületéből. Kifújt levegőm apró hófehér felhőcskét rajzol a hideg levegőben. Automatikusan szorosabbra fogom, magam körül a szövetkabátot miközben elindulok hazafelé. A hópelyhek lassan hullani kezdenek még több havat felhalmozva maguk után. A parkon át megyek haza mivel közel lakom az iskolához. Fejemben már megterveztem, hogy mikor otthon leszek, veszek egy nagy fürdőt egy bögre forró csoki kíséretében.
Ahogy sétálok a parkban mosollyal az arcomon figyelem a hóban futkározó gyerekeket, az anyukáikat, akik jó modorra próbálják őket nevelni és a szerelmes párokat. Az utolsónál kissé elszomorodom, de ez nem vet véget jó hangulatomnak, hiszen esik a hó. Lehunyt szemekkel emelem fel a fejemet és érzem a hideg hópelyheket, amik az arcomra érve sietve siklanak le csillogó vízcseppként
- Már rég kiszálltam az alvilágból!- hallok egy hangot és odakapom a fejemet.
- Tessék?- fordulok oda. Egy férfit pillantok meg a hóban. Nem értem miért fekszik itt tél van és nagyon hideg. É..és mit néz ennyire rajtam? Talán van valami az arcomon?
- Gyönyörű szemed van!- mondja nekem én pedig pillanatok alatt elvörösödöm de már nem a hidegtől.
- Ohh… köszönöm!- fogadom el a bókot de a következő pillanatban az ismeretlen már el is dőlt a hóban.
Próbálom felébreszteni, de nem, reagál. Magam sem tudom miért, hiszen csak egy idegen számomra, de felsegítem a hóból és hazafelé tartok vele.
Az emberek, akik látták a jelenetet furcsán néznek rám, de én nem törődöm velük. Hamar otthon vagyok vele a jó meleg lakásomba. Fél kézzel ledobom, a táskámat a vállamról az idegent pedig a nappaliba viszem. Elkezdtem levenni róla az átázott ruhadarabokat. Pirulva kapom, el a tekintetemet mikor meglátom a mellbimbóin átszúrt piercingeket. Pár fejrázás után elűzöm a pirosító gondolatokat és félénken kezdem lehúzni róla a nadrágot is. Mikor már csak egy boxerben fekszik, a kanapén észreveszem a sebet az oldalán. Felsietek a hálószobába egy vastag pokrócért, forróvizért, szivacsért, törölközőért és az elsősegélydobozért. Mindent lepakolok a kanapé mellé. A szivacsot belemártom, a forró vízbe majd kicsavarom, és óvatosan nehogy felébresszem, áttörölgetem a kissé hideg testet ügyelve a sebre, hogy ne okozzak fájdalmat. Ezek után felitatom a vizet a törölközővel majd bekötözöm a sebet és meleg ágyneműbe bugyolálom testét. Összehajtogatom a ruháit és a dohányzóasztalra helyezem.
A konyhába megyek, hogy valami vacsorát varázsolja az asztalra. Hamarosan íncsiklandó illatok lengik be a lakást.
Úgy forgok a konyhában akár egy dolgos kis feleség. A vacsora végeztével kinézek, hogy vendégem felébredt-e már de látom, hogy nyugodtan alszik így nekilátok desszertet készíteni. Mikor kész a szuflé kicsit kinyitom a sütő ajtaját, hogy össze ne essen, majd megfordulok, és a konyhapultnak csapódok, ijedtemben ugyanis egy 2 méter magas férfi tekint le rám egy szál boxerben. Én pedig döbbenetemben megszólalni sem tudok csak egyre mélyebb piros árnyalatát ölti fel az arcom.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 10. 23. 19:35:02 | #23856 |
Karakter: Sachi Nakanishi
Megjegyzés: Kai-omnak
Sokszor gondolkozom el azon, hogy vajon mért kellett akkor meghalnia, amikor meghalt. Nem lehetett volna várni a halálával?
Nem! Azóta persze számtalanszor rá jöttem, hogy direkt volt úgy rendezve, hogy ő ott, azon a helyen, meghaljon. Naiv voltam, hogy azt hittem az alvilág csak úgy elenged magától. Persze azóta nem kerestek, de bármelyik percben megölthetnek, vagy megfenyegethetnek, hogy menjek vissza hozzájuk. Az emberi kapcsolataim szinte a nullával egyelőek. Szándékosan, hogy ne legyen kit elvesztenem. Ezért nem tartok senkivel sem közeli kapcsolatot. Csak a nagyon szükséges dolgokat beszélem meg mással.
Reggel az óra nagy zajjal riaszt ki az ágyból. Felkelek, és a fürdőbe vonszolom magam. Megnyitom a csapot, hogy meleg víz folyjon. Majd levetkőzöm, és beállok a zuhany alá. Lefürdök, majd egy szál törölközőben megyek ki a szobába.
Egy egyszobás kis lakásban élek, amiben van még egy konyha és egy fürdő, meg egy kisebb előtér, ami nappaliként is szolgál. Kicsi, viszont megfizethető és jó szomszédjaim vannak.
A szekrényhez lépek és felveszek egy bőrnadrágot, egy fekete trikót, rá egy fekete pulcsit, egy bakancsot és egy bőrdzsekit, amin láncok vannak. Megigazítom a hajam, hogy ne látszódjon a sebhely, majd elrakom a szükséges dolgokat, és bezárom az ajtót. Elindulok a munkahelyemre. Már 2 hónapja egy sörözőben vagyok csapos. Nem túl sok a munka, de jól fizet. Itt szeretek dolgozni.
**
Este fáradtan megyek haza. Belépek a lépcsőházba, majd a lifthez megyek és felmegyek a megfelelő emeletre. Végül pedig elkezdem előkotorni a kulcsokat. Mikor helyezném bele a zárba, magától kinyílik az ajtó. Ott bent sötét van, nem látok semmit. Felkapcsolom a villanyt, de abban a pillanatban el is nyel ismét a sötétség.
Mikor magamhoz térek, az utcán fekszem, és majdnem ellepett a hó. Felülök, de meg is bánom. Az oldalamhoz kapok, de nem dőlök el ismét. Körbe nézek, de nem ismerős semmi ezen a helyen. Megpillantok egy fát, amihez odavonszolom magam és neki dőlök. Mindenem fáj, és alig bírom mozgatni a végtagjaimat. Egyre inkább fázom. Összébb húzom magamon a kabátot, de még így is fázom.
Órákat ülhetek a hóban, mire összeszedem magam, és felállok. Nagy nehézségek árán, de sikerül. Csak szép lassan elindulok az egyik irányba. Fogalmam sincs, hogy merre megyek. A városnak ezen a felén még nem jártam és nem is igazodok ki itt. Pár lépést megyek, de nem bírok tovább haladni. Inkább visszaülök a hideg hóba, és nekidőlök ismét egy fa törzséhez. Az oldalamról elveszem a kezem, de látom, hogy a vérzés nem annyira csillapodik. De legalább ez melegít egy kicsit.
Ismét órákat töltök a hidegben, de még mindig nem jár arra senki. Már kezdek egy kicsit homályosan látni, de tartom magam továbbra is.
Mi a francért pont most támadtak rám azok a barmok? Mért pont most? Mért nem lehet békén hagyni?
- Már rég kiszálltam az alvilágból! – jegyzem meg félhangosan.
- Tessék? – hallok egy hangot onnan közelről, majd a tekintetemmel őt kezdem keresni.
Aztán megpillantom a srácot, aki hozzám szólt. Szemeit pillantom meg elsőként, ami olyan, mint a tengerkék zafír. Egyszerűen gyönyörű. El tudnék veszni benne. Nem tudok másfelé nézni, csak a szemeibe.
- Gyönyörű szemed van. – mondom hangosan.
- Ohh… köszönöm. – mondja kicsit elpirulva.
Majd minden elhomályosodik és lecsukódik a szemem. Amire még emlékszem, az-az, hogy eldőlök. Semmi többre nem emlékszem.
|
|
