Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

gab2872011. 09. 04. 21:08:16#16537
Karakter: Remington D. Whitfield (kitalált)
Megjegyzés: Noyu-nak


Végre, hazafelé vesszük az irányt.
Hosszú napom volt. Reggel elrepültem Washington-ba, és a nehézipari szövetség elnökével reggeliztem. Aztán tárgyalás a Kereskedelmi Miniszterrel, és államtitkáraival, majd munkaebéd a pénzügyminisztérium hivatalnokaival. Délután beiktattam egy általam dotált gyermekkórház meglátogatását, majd a reptéren, a magán repülőgépem fedélzetén találkoztam a bankszövetség elnökével. Mindenki komoran látja a jövőt, és a profit miatt siránkozik, én meg nem győzöm nekik magyarázni, hogy most szó nincs profitról, már az eredmény, ha nem veszítünk! Felejtsék el, hogy valaha még egyszer visszatér az, az idő, amikor olyan mértékű profitokat tehetnek zsebre, mint a kilencvenes években. Ez már rég nem az a világ, ez a világ már száz évre előre elköltötte a pénzét! És most jön a böjtje!
Persze, ezzel magam ellen is beszélek. Én már rég beláttam, hogy nem ívelhet a vagyonom az egekbe, üstökösként, az idők végezetéig. Szerencsés vagyok, mert jó időben voltam jó helyen, és jó érzékem van az üzlethez, így apámmal elérhettük azt, amit még soha, senki ezen a Földön. De ez csak időleges siker, már akkor tudtam, amikor ezzel kezdtem foglalkozni, hogy eljön majd az idő, amikor rohamosan veszíteni kezdünk, és tizedére, századára, esetleg ezredére esik majd vissza… Nem, nem egy újabb recesszió következtében. Társadalmi, gazdasági változások következtében. Csak éppen még azt nem tudom, hogy ez mikor fog bekövetkezni.
Most az a célom, hogy stabilizáljam a gazdasági világot – persze nem egyedül, hisz’ bármilyen hatalmas, és gazdag ember is vagyok, azért egyedül nem vagyok képes gyökeres változásokat előidézni a világgazdasági folyamatokban – és biztosítsam a Whitfield iparbirodalom vezető pozícióját. Kemény meló, mert mindenki ideges, nem mernek befektetni, nem mernek fejleszteni, nem mernek csinálni semmit. Pedig minden recesszióból kizárólagosan a fejlesztések, és a tudatos innováció jelenti a kiutat. Nem mértéktelenül, de gondosan átgondolt „hadigazdálkodással” lassú fejlődési pályára állítható a gazdaság…
Mindegy, mára vége.
Kevesen hiszik el, hogy milyen kemény munka ez. „Ugyan, hisz’ csak röpködsz a luxus jeteddel, meg dumálsz, meg zabálsz!” Na, igen. Kívülről ez így látszik. Csak a megfeszített szellemi munkát nem veszi észre senki mögötte. Meg a felkészülést az egyes találkozókra, amikor megpróbálom kitalálni, hogy kit, mi fog motiválni, ki milyen helyzetben van. Aztán meg az idegesség, amikor értetlenkednek, és nem fogják fel a helyzetet… Á, mindegy.
Megkapjuk a felszállási engedélyt, s már hasítjuk is az eget.
Airbus A380-as repülőgépem a legnagyobb, és legfényűzőbb magán-jet a világon, minden kényelemmel ellátva, még medence is van a fedélzeten. Rajtam kívül még egy szaudi hercegnek van ilyen repülőgépe. Ezzel járom a világot, és utazok mindenhová, ha utaznom kell.
Az út Washington, és New York között egy óra, így hamar a John F. Kennedy reptéren landolunk. A kifutóról egyből a hangárhoz gurul a gép, és csak ott hagyom el a fedélzetet. Mióta apámat felrobbantották, különösen szigorú biztonsági intézkedések között élem az életemet, csak úgy, mint családom többi tagja.
A sofőr kiáll a repülőgépből a kocsival. Ez egy különlegesen megerősített, Maybach 62S Zeppelin Guard, a Cadillac One – az Egyesült Államok elnökének hivatali kocsija – után ez a legerősebben páncélozott autó a világon, össze sem hasonlítható az eredeti Maybach Guard-dal. Apám merénylete után nem volt kérdés, hogy a biztonsági kockázatom több nagyságrenddel emelkedett, így egy olyan autóra volt szükség, amely ellenáll minden kézi-, és gyalogsági lőfegyvernek – ideértve a 20mm-es páncéltörő puskát is – valamint kibírja, ha közvetlenül az autó alatt robban egy gyalogsági akna. Ehhez természetesen hadipari páncéllemezeket kellett alkalmazni, különleges anyagokkal megerősítve. Az egész munka majdnem három hónapig tartott, a Daimler AG legnevesebb mérnökei dolgoztak a német Krauss-Maffei, és amerikai General Dynamics Land Systems hadmérnökeivel, akik az M1A1 Abrams, és a német Leopard tankokat tervezték, és építették. Az eredmény egy olyan autó, amely a kézzel mozdítható fegyverek mindegyikének ellenáll.
Titkáraimmal, jogászaimmal, és tanácsadóimmal kocsiba ülünk, és a hosszú konvoj elindul. Csak a testőreim négy autóban utaznak – kettő páncélozott Cadillac Escalade elöl, és kettő hátul – két GMC Yukon Denali-ban kísérőim, majd én, és testőrparancsnokom, valamint a sofőröm a Maybach-ban. Ha sietnék, még rendőri felvezetésem is lenne, akár csak az amerikai elnöknek, de ezt csak nagyon ritkán szoktam igénybe venni, és természetesen minden esetben fizetek érte a NYPD-nek, vagy az aktuális rendőrségnek, mint ahogy Washington-ban – az idő szűke miatt – tettem is. Nem pazaroljuk az adófizetők pénzét magáncélra.
Háromnegyed óra alatt érünk haza, a Whitfield Toronyba. Ez egy harmincnyolc emeletes felhőkarcoló, amelyben luxuslakások kaptak helyet. A harminctól a harminchatodik emeletig, nagyjából tizenöt-ezer négyzetméteren található a családom lakhelye, a Sky Loft. A tetőn a lakásunkhoz tartozó medence kapott helyet, egy teraszon pedig helikopter leszálló. A tető alatti két szintet a medence, és a gépészet foglalja el. A medencét, és a helipadot kizárólag a családom használhatja, külön lifttel közelíthető meg a lakásunk, a földszinten külön bejárattal, és külön lobby-val. A mélygarázsnak egy szintje szintén csak az én családom használatában van, külön megközelíthetőséggel.
Este hét van már, mire felérek a rezidenciánkba.
A lakást még édesapám alakíttatta ki, az én ízlésem szerint. A beltér úgy néz ki, mint egy modern palota. A modern anyagok, és divatirányzatok a klasszikus vonalakkal, és stílusjegyekkel ötvözve különleges megjelenést kölcsönöznek a helyiségeknek.
-Szia anya! – köszöntöm anyámat, aki a nagyszalonban olvasgat éppen.
-Szia Remy! – mosolyog rám – Hogy ment?
-Á… – legyintek lemondóan – Hülyék! Mindenki hülye ezen a tetves bolygón! És ezek a világ vezetői! – forgatom a szemeimet.
-Ne mérgelődj fiam! – nyugtat anyám – Majd rájönnek, hogy ha eddig sosem tévedtél, akkor most is igazad van!
-Csak, nehogy késő legyen – vonom meg a vállam, aztán témát váltok – A többiek?
-Szerintem fent vannak a medencénél – int anyám felfelé, aztán aggodalmas hangon hozzáteszi – Robyn nagyon odavan, szerintem beszélgethetnél vele egy kicsit...
-Mindenképpen – válaszolom, majd elindulok a hálószobámba, ami öt emelettel feljebb van, a harminchatodikon.
Kicsit felfrissítem magam a fürdőben, majd úszónadrágot húzok, és egy selyem köntösbe bújva elindulok fel, a medencéhez, ahol családom minden tagja – anyum kivételével – most fellelhető.
Ahogy kilépek a tetőre, levetem a köntöst, és az egyik szolgálónak adom, a másiktól rendelek egy koktélt, és kérem, hogy hozza majd utánam, ha elkészült vele, majd elindulok a medence mellett.
Vicky a legfiatalabb testvérem, tizenöt éves, nyúlánk, de már igen nőies testű kamaszlány. Nagyon megviselte apánk halála, és főleg a brutalitás, ahogy végeztek vele. Érzékeny lelkű lány, valahogy nem fertőzte meg a mai világ, nem úgy gondolkodik, mint a kortársai. Neki fontos a család, szeret tanulni, céljai vannak az életben. Most a nővérével, másik húgommal, Robyn-nal beszélget a medence partján.
Robyn nagyon magas, száznyolcvannégy centis, modell-alkatú, szobortestű csaj, huszonnégy éves. Nagyon rájár a rúd. Nem elég, hogy elveszítettük apánkat, ő, apánk halála előtti napon a vőlegényét is kirúgta, az esküvő előtt két héttel! Nagyon összetört, nagyon féltettem, már-már azon voltam, hogy szerzek neki egy jó pszichológust. A pasasról kiderült, hogy semmi másért nem akarta Robyn-t elvenni, csak azért az ötvenmilliárdért, amit az esküvő után kapott volna Robyn, apánktól – vagy hát tőlem, mert sajnos ő meghalt, az esküvő dátuma előtt.
És a medence végében Jacob, ha jól látom, egy csaj társaságában. No, becsajoztál, öcsi?! – mosolygok magamban kajánul. Jacob jó srác, most kezdte az egyetemet. Fizikus lesz a szentem, a gazdasági élet kicsit sem érdekli, csak az alkalmazott tudományok.
Megindulok a medence vége felé, Jacob-éknak köszönök oda először, mert nem akarom őket zavarni, aztán majd letelepszek a lányok mellé.
Már messziről kiszúrom magamnak a lányt, akit szédít. Gyönyörűséges kis baba! Pofija kis durcás, nagyon édes, ajkai aprók, de duzzadtak, csókolni valók, szemei hatalmasak, a legnagyobbak, amiket valaha láttam, és csodaszép, csokoládészínben tündökölnek. Alakja karcsú, törékeny, és még fektében is feltűnik, hogy nem lehet valami magas.
-Sziasztok! – köszönök nekik, amikor odaérek.
-Hello, bátyus! – vigyorog Jacob, és feláll.
A lány is felkászálódik a napágyról. Tényleg picike, talán a vállamig ér, legfeljebb százhatvan centi lehet! Viszont, szinte földbe gyökerezik a lábam, így közelről, alaposabban szemügyre véve gyönyörűséges leányzó! Fekete, hullámos lobonca rakoncátlanul omlik háta közepéig, olyan érzetet kelt, mintha most pattant volna ki az ágyból egy esztelen kefélés után. Alakja hibátlan, rajzolni nem lehetne gyönyörűbb testet. Karcsú, nagyon karcsú, de egyáltalán nem sovány, apró gömbölyűségek teszik szexissé, ahol kell. Lábai meglepően hosszúak, apró termetéhez képest legalábbis mindenképpen, dereka lehetetlenül vékony. Egy nagyon szexi kis bikini van rajta, élénk ciklámen színű kis francia bugyi, és háromszög melltartó. Kicsike, de nagyon formás, hetyke mellei nem is kívánnak többet, kemény mellbimbói szinte átszúrják a vékony textilt. Pofija édes, van benne valami ázsiai beütés, talán japán?
Igyekszem nem jobban megbámulni, mint amennyire ildomos, nem tudom, hogy mennyire sikerül. De aztán rájövök, hogy nem számít, mert ő is alaposan végigstíröl, noha próbálja leplezni.
-Bemutatod a barátnődet? – kérdezem aztán Jacob-ot, de tekintetemet le nem veszem a lány gyönyörű szemeiről.
-Ó, persze! Michiyo, ő a bátyám, Remington Whitfield! – int felém, majd felém fordul – Remy, ő Michyo Noshiyuni, öööö… egy barátom… nagyon jó barátom – dadogja a végét.
-Aha, egy nagyon jó barát! – kacsintok Jacob-ra, aki erre egyből elpirul – Szia, ö…
-Noyu! – mosolyog rám édesen, szinte elolvasztja a szívemet egyből – Mindenki így szólít!
-Nos hát, Noyu, érezd magad kellemesen nálunk! – mosolygok vissza rá. Olyan villámok cikáznak körülöttünk, hogy ha ebből Jacob nem vesz észre semmit, akkor egyszerűen vak!
-Köszönöm, Mr. Whitfield! – bólint Noyu.
-Nana! – nevetem el magam – Remy, rendben?
Esküszöm, hogy elpirult! – gondolom magamban izgatottan – Ezek szerint én sem vagyok közömbös neki?! Ő is érzi a szikrákat közöttünk?
-Rendben… Remy…
-Na, akkor további jó szórakozást! – fordulok el nagy nehezen, és indulok meg a lányok felé.
Rettentő erőfeszítésembe kerül, hogy ne forduljak meg. A kis dög sokkal jobb helyzetben van, feltűnés nélkül tud stírölni, ahogy távolodok tőle! – gondolom irigykedve, de megállom, hogy visszaforduljak.
Aztán a lányokhoz érek:
-Sziasztok, csajok! – heveredek le az egyik napágyra – Meséljetek, hogy vagytok?


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).