 Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Megjegyzés: Nadi-babának
Mióta megszülettem, körülvesz egyfajta figyelem.
A régmúltról persze, nem sok emlékem van, de tudom, hogy már egészen pici gyerekkorom óta valamelyest reflektorfényben élek. Sok televíziós társaság szeretett volna megjelentetni tudósításokban, magazinok a cikkeikben, még egy önálló dokumentumfilm lehetőségével is megkeresték a szüleimet. Eleinte, mikor még kicsi voltam, ők nem engedték, hogy afféle szörnyszülöttként mutogassanak a tv-ben, később, amikor megkérdeztek róla, hasonló véleményen voltam.
Az egyetlen, amit nem tudok kikerülni, az, az orvosi figyelem. Mivel eddig, rajtam kívül, még ketten születtek a világon ugyanezzel a genetikai rendellenességgel, így, értelemszerűen, az orvosok nyomon követik az életemet, főleg, mióta nyolc évesen elkezdtem komolyan súlyzózni. Az elmúlt nyolc évben olyan izomzatot építettem fel – köszönhetően a genetikai rendellenességnek – amely teljesen egyedülálló a világon, és még csak tizenhat vagyok! Száznyolcvankettő centi a magasságom, és jelenleg százötvenegy kiló a súlyom hét százalékos testzsír mellet, ami közel olyan kidolgozott, mint a profi testépítők verseny kondíciója. Azonban, míg ők azt az állapotot nagyon nehezen, szigorú diétával érik el, és képtelenek pár napnál tovább fenntartani, addig én, a genetikai rendellenességnek köszönhetően szinte semmit nem teszek érte, ez a természetes állapotom. Az izmaim látványosan rajzolódnak ki, még teljesen ellazított állapotban is, és karjaimon, vállaimon kidagadnak az erek. A bicepszem teljesen felpumpálva, és befeszítve 71,75 centi, ami a legnagyobb a világon – még Gregg Valentino-énál is nagyobb egy fél centivel, pedig ő közvetlenül a karizmába nyomta a szteroidot, nagy dózisokban! – és ellazítva, „hidegen” is 61 centi, ami nagyobb, mint bármelyik profi testépítőé a legjobb napján, teljesen bedurranva, befeszítve. Egyetlen milligramm szteroidot, vagy más doppingszert sem használtam, soha, és nem is fogok, nincs rá szükségem, az én testemben a tesztoszteron szint természetes úton is több, mint hússzorosa a velem egykorú fiúkénak. Ez alkatomon is meglátszik, mert az én derekam – szemben a mai testépítők hordószerű, felfúvódott törzsével, ami a nagy dózisú szteroid használat egyik csalhatatlan jele – karcsú, egy hajszállal kevesebb, mint hetven centi, csak éppen szín tiszta izom. Behorpadó hasamon izmaim még teljesen ellazítva is nyolc, domború kockaként ugranak elő, olyan mély árkokkal, amelyek egy érmét megtartanának.
Persze, köszönhetően elképesztő, és állati izomzatomnak, elég sok, képtelenebbnél képtelenebb felkérés is érkezett. A legmeredekebb az a ketrecharcos, és a pornószínész volt – ez utóbbi nem feltétlenül izmaimnak szólt, hanem sokkal inkább, nem mindennapi termetemhez passzoló intim méretemnek. Könyörgöm, még csak tizenhat vagyok! Modell munkával többször is megkerestek már, de sosem álltam kötélnek. Nem szorult belém elegendő exhibicionizmus, hogy feltétlen muszáj legyen megmutatnom magam, ország-világnak, sőt! Régebben inkább rejtőztem, és bő ruhákban jártam, csak az utóbbi egy-másfél évben öltözök úgy, hogy minél inkább érvényesüljenek az izmaim.
Egyetlen egy kivétel van, a Sport Palace.
Ez az a sportáruház, ahol dolgozok. Szerdánként, iskola után négy óra, szombat délelőtt, és vasárnap délelőtt szintén négy-négy óra. Egészen jó pénzt fizetnek érte, óránként 12 dollárt kapok. Emellett nekik el szoktam vállalni reklám-, és katalógusfotózást. Ezért a munkáért is nagyon jól megfizetnek, napi ötszáz dollárt kapok, függetlenül attól, hogy egy óra, vagy tíz óra a munka az adott napon. Ez persze, messze van a topmodellek öt-, tíz-, tizenötezer dolláros napidíjától, de hát nem is vagyok topmodell.
A mai nap is egy fotózás. Már napok óta zajlik, hisz’ készül az új, éves katalógus, és az új reklámkampány. Az én szerepem csupán az erő-, és izomfejlesztő gépek, és táplálék-kiegészítők reklámozása, és megjelenítése. A reklámarc sosem én voltam, vagy legalábbis nem csak én. Mivel a dolgozója vagyok, így valamilyen módon mégis csak az egyik – még, ha talán a legjelentéktelenebb is – reklámarca vagyok az áruháznak. A Sport Palace mindig is a fiatalabbakat célozta meg a reklámjaival, de most kimondottan a tizenévesek, a tizennégy-húsz közötti a korosztály a cél. Ezért új reklámarcot választott a vezetőség, egy lányt.
Megnéztem a neten. Hát, nem egy utolsó csaj, az biztos! Nadeshiko Sekai egy éve bukkant fel a modell szakmában, iker fiútestvérével együtt. Gyönyörűek, mindketten – nem vagyok meleg, de el kell ismernem, hogy Genji Sekai, az ikertestvére, baromi jóképű srác, teste karcsú, és izmos, mint egy úszó, tipikusan az a fajta, aki után telesírják a párnájukat a csajok. A pletykák szerintem ők egyébként úgy utálják egymást, mint egy marék szart, és vérre menő harc dúl közöttük, hogy ki a menőbb, és ismertebb modell. Nadeshiko üstökösként robbant be a modell szakmába, ma már válogathat a zsírosabbnál zsírosabb ajánlatok között, csakúgy, mint testvére. Állítólag, ezért a munkáért kétezer-hétszázötven dollárt tesz zsebre, naponta! Azért ez a pénz mégis csak öt és félszerese az én napidíjamnak, és ő is csak tizenhat, mint én vagyok! Persze, én nem sajnálom tőle, és még csak nem is irigylem azt a pénzt tőle, sőt! Én – még így, ismeretlenül is – nagyon örülök neki, és boldog vagyok, hogy ilyen jól megy neki a meló, és valahol büszkeséggel tölt el, hogy vele dolgozhatok, még ha el is halványulok majd az ő csillogása közepette.
Mivel még sosem találkoztunk, így a mai reggel majd azzal fog indulni, hogy összeismertetnek bennünket. Mivel ez egy viszonylag hosszú nap lesz, így nyolc órára beszéltük meg a találkozót.
Kellemes, augusztus végi reggel van, egy darab felhő nincs az égen, már huszonöt fok körül van a hőmérséklet. Egy fehér, szűkszabású tank trikó – vagy divatos nevén izomtrikó – van rajtam, és egy rövidnadrág. Fázni nem fogunk! – gondolom magamban. Még éppen két hét van a suliig, ami majd szeptember 7-n fog kezdődni. Hogy elsuhant a nyár! – csodálkozok – Fura lesz a szünet után megint a Willson Woodrow falai közt…
Nem szeretek késni, ezért már valamivel háromnegyed előtt megérkezek a Sport Palace-hoz. Itt lesz a fotózás, a korábbi napokon is itt volt, hisz’ az áruház termékeit, és szolgáltatásait reklámozzuk. A képek többségét már elkészítettük, most csak azokat a fotókat készítjük, amelyeken ketten jelenünk meg, Nadeshiko-val. Ő persze majd másokkal is fog fotózni – nem csak én vagyok az egyetlen fiú modell – és sok képet készítenek vele egyedül is, meg más lányokkal is. De ebben a reklámkampányban mi leszünk az áruház házigazdái, és Nadeshiko a reklámarc.
Odabent már készülődnek a munkára, a fotós, és asszisztensei, meg a reklám szakemberek megbeszélést tartanak, hogy mit, és hogy szeretnének.
-Szia, Nicky! – köszönt az egyik sminkes, aki majd felkészít a munkára. Sajnos a sminket nem nagyon lehet kikerülni, a reflektorok fénye minden apró hibát felnagyít, minden kis árkot, ráncot ezerszeresére erősít. Smink nélkül simán tudtak rólam olyan fotót készíteni, amin erőlködés nélkül jó huszonöt évesnek látszottam, pedig állítólag eléggé kölyökképem van. Arról nem beszélve, hogy hiába töltöttem szinte az egész nyarat a strandon, és sült a bőröm egyenletes csoki barnára mindenhol, a fotókon ez is csak halvány-barnának tűnt. De, mivel a fotókon szép, kávébarna színt akartak látni, így aztán a fotózás megkezdése előtt profi barnító krémekkel sötét bronz barnává varázsolták a bőrömet. Ez csak pár napig fog tartani, aztán visszatér a természetes, aranybarna bőrszínem.
-Szia, Gaby! – köszönök vissza neki – Megjött már a menő lány? – kérdezem, minden szarkazmus, vagy gúny nélkül.
-Nem, még nem, de szerintem késni is fog – húzza el a száját Gaby – Ezek a hirtelen felkapott kis sztárocskák minidig elszállnak maguktól, és azt hiszik, hogy egyből övék a világ, és olyan szeszélyesek lehetnek, mint Naomi Campbell!
-Á, biztos rendes csaj! – védem ismeretlenül is – Olyan jó fejnek tűnt a képein, meg a riportokban, amiket megnéztem róla a neten…
-Hát, nem tudom, legyen igazad, még én sem dolgoztam vele…
Elcseverészek Gaby-val, míg Nadeshiko-ra várunk. Rendes lány, már évek óta dolgozik a smink szakmában, ilyen, és ehhez hasonló fotózásokon. Úgy beszélget velem, mintha egyidősek lennénk, kicsit sem néz le, hogy majd tíz évvel vagyok fiatalabb nála. No, és persze, mivel már nem először dolgozunk együtt, már megszokta, hogy ekkora vagyok. Milyen megdöbbent fejet vágott, mikor először meglátott! – fut át a fejemen a vidám gondolat.
-Azt, a kurva… – hallok egy megdöbbent hangot hátam mögül – Hát, ezt a gorillát meg honnan bányásztátok elő?!?!
Megfordulok, és pár lépésnyire azt a lányt látom, akit a neten láttam, Nadeshiko Sekai néven.
Az életben sem kevésbé szép, mint a képeken, és elhiszem a pletykát, hogy retusálás nélkül megy a címlapokra! Tökéletes az alakja, hibátlan a bőre, és gyönyörű az arca! Egyszerre babás, és dögös, kislányos, és nőies, olyan izgató a megjelenése, hogy csupán pár másodperces jelenlétével képes felpezsdíteni a szívverésemet, megemelni a vérnyomásomat.
Érzem, hogy elpirulok gyönyörű, döbbenettől tágra nyílt, kék szemeinek átható kereszttüzében, ahogy hitetlenkedve stíröli a testemet, arcomat.
Felicity, a másik sminkes asszisztens áll mellette, költői kérdését valószínűleg hozzá intézte. Most, hogy megfordultam, még inkább elkerekednek a szemei. Valószínűleg attól, hogy rájön, vele egyidős vagyok, noha, míg háttal álltam neki, az izmaim alapján azt gondolhatta, hogy már legalább huszonöt-harminc éve ipari mennyiségben tolom magamba a szteroidot. Na, igen. Ő nem találhatott a neten rólam semmit…
-Nadeshiko – lép előrébb Felicity, és próbálja kicsit elsimítani a fura helyzetet – Ő Dominick Cassar, vele fogsz ma pózolni. Domi – fordul felém – ő Nadeshiko Sekai.
-Szia! – köszönök neki udvariasan, az előző, nem túl kedves megjegyzését próbálom a meglepetésének betudni.
Szerkesztve gab287 által @ 2011. 09. 04. 07:29:41
|
