|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 08. 03. 10:19:25 | #26662 |
Karakter: Christian Tomlinson
Megjegyzés: ~Angyalkámnak~
Az egyik dohányraktáramnak a lefoglalását pötyögöm a kis nootebook – om, mert hamarosan érkezik a szállítmány, tudtommal órákon belül és mindennek meg kell addigra lennie. Néha abbahagyom a pötyögést, mert szeretnék, csak a munkával foglalkozni, amikor itt van mellettem egy gyönyörűség, aki még érintetlen. A szállásunk le van foglalva, minden extra luxus, masszázstól kezdve a jaquziig, a minibárig minden.
- Kér? – Meglepődöm a gesztusán, azért elfogadom, lejjebb hajolok, hogy bekapjam a villán csücsülő falatot. - Finom? – hamarosan megjön a válaszüzenet, amire gyorsan reagálnom kell.
- Nem annyira, mint te. – Félreteszem a laptopomat, felé fordulok.
Gyengéden a nyakába csókolok, amitől akaratlanul is kéjesen felnyög, ezek szerint tetszik neki, amit csinálok. Teljesen libabőrös lesz az érintésemtől, beleharapok a finom bőrébe, aminek olyan íze van, mint a friss epernek. Kezem is felfedezőútra indul, elkalandozik a szoknyájához, combja belső felét kezdem el simogatni. Érzem, hogy kezdek belemelegedni a simogatásba és a csókokba, farkam kezd életre kelni és átszúrni az alsógatyámat. Kezemmel elindulok felfele és kerek mellein áll meg. Abbahagyom az ingerlését és hatalmas kebleket figyelem és simogatom.
- Ugye igaziak? – Nem szeretem a mű nőket.
- Aha. – helyes.
Eszembe jut, hogy van egy jaquzzi a repülő hátuljában és kicsit habzsolni szeretném az élvezeteket, felállok, megfogom gyengéden a kezét és felsegítem.
- Gyere. – mondom kedvesen.
Lassan elindulok végre hátra, eléggé fel vagyok tüzelve, kell egy kis kényeztetés.
- Hova megyünk? – kérdezi kétségbe esetten.
- Van hátul egy jaquzzi. – Nem szeretném, hogy aggódjon.
- Nincs nálam bikini. – Jobb is.
- Az nem baj. – Mondom enyhén elmosolyodva.
Bevezetem a külön helységbe, ahol egyből szembe tűnik a pezsgőfürdő, amint megbizonyosodom róla, hogy bejött utánam elkezdek vetkőzni, lassacskán hámozom ki magamat a tömérdek ruhadarabból. Egyedül az alsónadrágom marad rajtam, úgyis van itt váltó a repülőn, emiatt nem kell aggódnom. Beleülök a kellemes hőmérsékletű vízbe, majd a széléhez érve őt figyelem, mert gyönyörködni szeretnék benne.
- Sietek... – Melltartót veszi le magáról, a szememmel szinte felfalom.
- Nem eléggé! - magamévá kell tennem, mert szét fogok durranni.
Lehajtja a fejét és úgy húzza le, kecsesen a fehérneműjét és a többi apró falatnyi ruhadarabot.
Óvatosan belemászik, egyből magamhoz húzom, kezemmel az ölembe segítem. Kicsit elfordítja fejecskéjét, így rálátást mutat, kecses, falnivaló nyakacskájára. Füléhez hajolok, hogy megcsócsáljam
- Rég voltam szűz nővel. – Súgom halkan.
- Ez nem tartozik rám, Mr. Tomlinson... – Hangjából ítélve nem tetszik amit mondtam neki, kit érdekel.
- Oh, dehogyisnem, mert én foglak nővé tenni. – Nyalom meg ajkamat.
- Az lehet, de nem tartozik rám, kikkel volt. – Ideges, ezt nem tagadhatja le, mert megérzem.
- Mondjuk, nem fogok neked egy listát írni, kikkel volt viszonyom. – Ügyesen el tudják venni a nők az ember kedvét egy kis hancúrtól.
- Nem is kell. – suttogja halkan, a fejét a nyakamba fúrja.
Magamhoz ölelem, és a hátát kezdem el simogatni, mely olyan selymes, és bársonyos, amit eddig még nem tapasztaltam.
- Akkor, nem most teszlek magamévá. – Búgom halkan, ekkor felém fordul, és szemében, mintha megkönnyebbültséget látnék.
Bólint egyet, hogy tudomásul veszi, majd a szállodában lesz alkalmunk élvezni egymást. Közelebb hajolok hozzá, szenvedélyes csókol váltok vele, amibe mindent beleadok, még így is alig kapunk levegőt. Pont a legjobb résznél kopogtatnak.
- Mr. Tomlinson, hamarosan leszállunk. – Fene essen bele.
- Máris megyünk. – mondom hangosan.
- Este történjen bármi, az enyém leszel. – Adok egy puszit az ajkára, kiszállok mellőle, leveszem az alsó nadrágomat, majd a szekrényből kivéve egy tisztát felhúzom.
Hamarosan kimászik mellém, megtörölközik és visszavesszük a ruháinkat. Visszasétálok a helyemre leülök és megnézem kaptam e valamilyen üzenetet. Nos igen a húgomtól.
Azt írja értesült az utazásomról és szeretne találkozni velem, tudom, mire megy ki ez az egész „jaj bátyó hiányoztál” duma. Pénzt kellene neki adnom drogra, hát elfelejtheti. A repülő hamarosan leszáll, felállok megfogom az ajándékom kezét, és úgy sétálunk le együtt. Egy fekete sport autót pillantok meg, sötétített üveggel, ami szerintem golyóálló. Előre engedem, hogy beüljön, majd mellé helyezkedem, ekkor megcsörren a telefonom. Amikor felveszem, egy női hang szól bele, természetesen ismerős.
- Tomlinson. – szólok bele erélyesen.
- Szia Christian. – Enyhe mosolyra húzom ajkamat, mert kíváncsi voltam, mikor hív fel ez a liba.
- Mondd mit szeretnél Jess. – Lycia azonnal felém fordítja a fejét és kérdőn néz rám.
Természetesen, nem érdekel, hogy mit gondol, elég ha én tudom, nem fogom őt megcsalni.
- Gondoltam találkozhatnánk, meg beszélnünk kellene. – A drog biztosan.
- Rendben, gyere olyan. – az órámra pillantok. – hat fele a Wellfly szállodába. – Majd a portásnak szólok.
- Ott leszek, most mennem kell, szia. – Leteszi, el sem köszönök tőle, mélyet sóhajtva elteszem a telefont.
- Ki fog hozzánk jönni? – szólal meg a mellettem ülő hölgyemény.
- Szerintem, ehhez semmi közöd. – Közlöm nyíltani, mindig is próbáltam titkolni a húgom kilétét, lehet most nem fog menni.
Csalódott sóhajtást hallok, amivel nem tudok mit kezdeni. Hamarosan begördül a limo a szálloda bejáratához, kiszállok és kisegíteném Lycia-t, de makacsan egyedül száll ki.
Bemegyünk a hatalmas épületbe, a szállás leigazolását a személyzetem intézni, amikor szólnak, hogy gond van, akkor én lépek közbe.
- Uraim, örülnék, ha megoldanák a problémát, ugyanis mi itt vendégek vagyunk és könnyen az utcán találhatják magukat.
Kicsit megfélemlítem őket, így legalább gyorsabban megy a munkájuk, kiderül, hogy ők hibáztak, mert valamit félreütöttek, és törölték a foglalásomat. Az emaillel tudom bizonyítani, hogy azt bizony nekem visszaigazolásképpen küldték. Azonnal megkapjuk a luxus lakosztályt fele annyiért, amiért tévedtek. Lassan a lifthez sétálunk és felmegyünk az ötödik emeltre, ahol csak pár lakosztály van. Meg is állok az F4 számú ajtó előtt, kártyával kinyitom, amikor belépek, gyönyörű apartman tárul a szemünk elé.
- Te jó ég. – lepődik meg, közelebb lépek hozzá és a füléhez hajolok.
- Lesz mit felavatnunk. – Ekkor szúrósan rám néz, van egy olyan érzésem, hogy nehéz lesz betörni a vadmacskát.
Beljebb sétálunk, a telefonom újfent megszólal, majd felém fordul.
- Most el kell mennem, addig szórakozz kicsit, az egyik testőröm itt marad melletted. – Csak figyel.
Mivel nem reagál, fogom magam és lelépek három emberemmel a tárgyalásra.
|
| Barack | 2013. 03. 22. 18:30:41 | #25426 |
Karakter: Christian Tomlinson
Megjegyzés: ~Laughing Angel-nek~
Nem is sejtettem, hogy ilyen fiatal lányt kapok ajándékba, minden esetre jobb lesz vigyázni, nem lenne jó fiatalon anyává tenni. Amikor meghallom, hogy 18 éves, ördögi gondolatok játszanak a fejemben, szépen lassan elé sétálok és a piros masni szélét megfogva, magam felé rántom, lehámozom róla. Újabb mosoly hagyja el ajkamat mert túlságosan is tetszik az amit látok. Az arca tökéletes, a nyaka kecses, a vállai nőiesek, a melleire nem is találok szavakat, a dereka nem egy darázsderék, nekem tökéletesen megfelel. Ujjaimmal azonnal megérintem kerek és formás dombokat, sajnálatomra, azonnal hátrálni kezd, azonnal utána megyek, akár a vadász az űzött vadért. Nem késlekedem, rögtön az ágyra térdelek, komoly arccal őt figyelem.
- Ne szökj. – Nem néz rám, ez is egy árulkodó jel.
Egy hirtelen mozdulattal kezem ismét becses domborulatán van, erősebben kezdem el masszírozni, hogy halljam a hangját végre. Leginkább halkan felszisszen, amitől kezd a nadrágomban szűkössé válni a hely. - Hangosabban! – Utasítom, ám ennek dacára sem teszi azt amit kérek, inkább egy párnát kezd el fixírozni, mintha az megmentené. Hirtelen rám emeli a tekintetét, hiszen most ujjaimmal bimbóját kezdem el morzsolni ujjaim között.
- Au, au, au! – Elkapja a csuklómat, ami nekem eléggé furcsa, mert sosem értek így hozzám. Morzsolom tovább a bimbóit, amihez élesebb sziszegés társul.
- Így sokkal szebb a hangod. – Közelebb hajolok hozzá, a nyakát kezdem el apró puszikkal elhalmozni, hogy ellazuljon, ami be is következik, mert elengedi a kezemet.
Meg is támasztja magát a kezével maga mögött, hogy jobban hozzáférhessek kecses nyakához, sajnos megzavarnak minket egy kopogással.
- Ki az? – kiabálom ki.
- Mitsuki vagyok uram, történt egy kis gond a raktárnál. – Erre elhúzódom a lánytól, felveszem a köntösömet és a telefonomat, elhagyom a szobát.
- Örülnék, ha nem ilyen időben zavarna. – Morgok az illetőre, szerintem ezt a lány is meghallhatta.
Hamarosan megérkezem a könyvtárszobámba, ahol pár alkalmazottam vár, hogy leszedjem a fejüket.
- Uraim. – Ülök le. – Nem örülök eme késői órában zavarnak. – Nézek rájuk nyugodt tekintettel.
- Sajnáljuk Uram, de valaki megölte az egyik raktárosunkat. – Felemelem szemöldökömet erre a kijelentésre.
- Akkor azonnal intézkedéseket tegyenek, őrt mindenhova, szereltessenek be kamerákat mindenhova, azonnali jelentéseket várok. – Állok fel mérgesen. – Még valami? – kérdezem morogva.
- Semmi. – Bólintok, azonnal kitessékelek mindenkit, beszélek a legjobb embereimmel, hogy álljanak rá erre az ügyre, mert nem szeretném ha ez, még egyszer előfordulna.
Lassan felmegyek a hálóba, amikor kinyitom az ajtót, annyit látok, hogy az ágyamban fekszik és halkan szuszog. Ledobom a köntösömet a székre, az alsógatyámat is leveszem, és meztelenül kúszok be a születésnapi ajándékom mellé, akit átkarolva húzok magamhoz.
Másnap reggel arra kelek fel, hogy a nap sugarai bevilágítanak a hálóba, ami a szememet nagyon zavarja. Kikelek az ágyamból, azonnal a szekrényemhez lépek, és kiveszek belőle egy nagyon elegáns és drága öltönyt. Megfordulok, ekkor megpillantok egy álmos szempárt, amin el kell mosolyodnom.
- Öltözz, mert hamarosan indulunk. – Közelebb megyek hozzá és őt figyelem.
- Nincsen mit felvennem. – mondja nagyon halkan, amin elgondolkozom.
- A másik szobában találsz ruhákat. – Mutatok egy ajtóra.
Bólint egyet, fogom magam és kimegyek a szobából egészen a dolgozó szobámig, ahová beléve megcsap a friss kávé illata, meg a tükörtojásé. Leülök a laptopom elé és azonnal leellenőrzöm a repülőjegyeinket, szerencsére átvételre várnak. Irina-t már kiskorom óta ismerem, aki mindenben segít, teszem azt összecsomagolja a ruháimat, meg vezeti a háztartást. Na ő tudna mesélni nagyon sokmindent. Megbízom benne maximálisan, mert egy tünemény nő, anyám helyett anyám, sokszor rákérdezett már, hogy mikor lesz feleségem, neki őszintén el merem mondani az érzéseimet és aggályaimat, néha nagyon okos tanácsokkal el is tud látni. Reggelim elfogyasztása után, kimegyek a bejárathoz, amikor a lépcsőn ekkor lejön az ajándékom, a nevére nem is emlékszem.
Előre engedem, a sofőr elveszi tőle a táskáját, majd beülve hátulra egyenesen a reptér felé vesszük az irányt. Néma csendben ülünk egymás mellett, legközelebb csak akkor szólok hozzá, amikor a repülőtéren megyünk a magángépemhez.
- Maradj mellettem. – mondom halkan, mire ő belém karol.
Hamarosan kimegyek a gépekhez, ahol már elő van készítve minden, már csak mi hiányzunk, meg a testőreim. Pár perc múlva már a levegőben vagyunk, laptopomon pötyögök míg ő eszik egy pár falatot. Egyenesen a homokpartos Floridába megyünk, néha nem árt egy kis pihenés az üzletkötések után.
|
| Barack | 2013. 03. 18. 18:26:30 | #25393 |
Karakter: Christian Tomlinson
Megjegyzés: ~Laughing Angel-nek~
Nem mondom, hogy nem unalmasak a napjaim, mindig történik valami izgalmas, vagy szerencsétlen egybeesésé. Teszem azt egy drog ügylet balul sül el, mert az embereim figyelmetlenek voltak, miszerint átverték őket. Na de ez már a múlté, azóta minden gördülékenyen megy. Baráti köröm és az üzletfeleim, meglepetéssel készülhetnek, mert a saját yachtomra kell mennem, ma késő délután. Utálom a meglepetéseket, remélem, csak egy pár perces mulatság lesz, aztán mindenki elvonul a saját világába. Pár testőrömmel szállok ki a luxus autómból, megigazítom a fekete öltönyömet, meg a napszemüvegemet, végül egyenesen a rakpart felé veszem az irányt. Hiába tekingetek körbe, nem látok egy teremtett lelket sem erre, az is lehet, hogy csapda. Ha a testőreim nem szimatolnak ki semmi ilyesmit, akkor nincs miért aggódnom. Minden egyes emberemet különleges kiképzésében részesítettem, teszem azt hidegvízbe való mártózás, katonai kiképzés és még sorolhatnám. Talán ezért van ekkor fegyelem körülöttem, mert ha egy apró hibát is vétenek, mennek a süllyesztőbe. Hatalmas nagy sötétség fogad már a feljárónál, biztosan ide kell nekem jönnöm? Embereimet előre küldöm, inkább ők haljanak meg mint én. Amint felérek és belépek, egyből világosság lesz és megpillantom a „Boldog Születésnapot” feliratot, meg egy hatalmas nagy tortát. Kicsit azért elmosolyodom, hiszen a legkedvesebb cimborám rendezte ezt meg, megöleljük egymást, majd megpaskolja a hátamat. Leültetnek és a kezembe gyomnak egy Gintonicot, ami még belefér nálam az iható pia kategóriába. Sorba kapom az ajándékaimat, ami egy luxus wellnes hétvége párral, na de mindenki jól tudja, hogy nincsen senkim. A másik egy extra fullos autó, amiből már van legalább három darabom és nem is használom őket, majd elajándékozok párat, mert megtehetem. Itt van a szerető kishúgom, akiről mint tudjuk, nem egy angyalka, de azért örülök, hogy látom. Drogmaffia vezérétől egy különleges ajándékot kapok, mégis csak annyit mondd, hogy a szobámban van. Minden átfut az agyamon, hogy mennyi kokaint hozott, vagy drága tárgyakat, egy dologra azért mégsem számítottam. Felállok és elindulok a hálóm felé, amikor lenyomom a kilincset egy gyönyörű fiatal lánnyal találom szembe magamat, aki nagyon vonzó. Végigmérem, meg kell hagyni, ez tényleg nagyon jó születésnapi ajándék tőle. Látom azért picit meg van szeppenve szegényke, ki tudja, mit kellett idáig elviselnie, mindene estre nálam jó sora lesz.
- Boldog születésnapot, Mr. Tomlinson. – Egy kedves mosolyt azért próbál kierőszakolni magából, még így is nagyon aranyos.
- Köszönöm. – mondom nyugodtan. – Mi a neved? – kérdezem, hiszen nem fog ártani.
- Lycia Sasaki- Feláll és meghajol előttem, én meg bólintok egyet.
- Van kedve csatlakozni a kinti ünnepléshez? – érdeklődöm, miközben a szemüvegem mögül figyelem.
- Ha nem fogok zavarni, természetesen. – Feláll, behajlítom a kezemet, végül belém karol és kivezetem az ünneplős tömegbe.
- Na, hogy tetszik a kicsike Christian? – kérdezi részegen Anton.
- Tetszik. – Felelek kurtán elengedem, leülök, ekkor felszelik a krémes tortámat, aminek mennyei íze van.
Finoman olvad szét a számban a piskóta és a csokoládé krém, na meg a marcipán. Ennél jobbat per pillanat nem kívánhattam volna. Minden esetre a szakácsnőmnek ezt muszáj lesz elkészítenie otthon mert ez isteni. Főleg a krém, ami mennyei. Kapott ajándékomhoz senki sem szól, csak ül a sarokban és majszolgatja a süteményt. Felállok és odasétálok hozzá, majd leülök mellé.
- Hogy érzed magad? – kérdezem és levéve a szemüvegemet, meg is törlöm.
- Jól, ez a sütemény nagyon finom. – mondja halkan.
- Szerintem is. – Többieket nézem, amint leisszák magukat a sárga földig. – Volt már dolga férfival? – Ekkor félre is nyel, és köhögni kezd.
- Kérem bocsásson meg, nem voltam felkészülve erre a kérdésre. – Nos a reakciója alapján tuti nem.
- Pedig készülj fel, mert lesznek váratlan kérdéseim, vagy kéréseim. – Nézek rá, ekkor nagy szemekkel figyel.
- Rendben. – Falatozza tovább a sütijét.
- Holnap el kell utaznom egy fontos tárgyalásra, szeretném ha a kedvemben járnál ez idő alatt.
- Igenis Uram! – Na ezt már szeretem.
Felállok és a többi vendégemtől elkezdek búcsúzkodni, arra hivatkozva, hogy holnap lesz egy fontos tárgyalásom. Intek a kicsikének, akinek a kezébe belenyomják majdnem az egész tortát, végül az egyik testőröm segít neki, természetesen a parancsomra.
Beszállunk az autóba és egyenesen a lakásomra sietünk, ahol nem vár senki, se asszony, se gyerek. Csak örömlányokkal töltöttem az időmet, nem állapodtam meg senki mellett még egyenlőre. Hamarosan megérkezünk a házhoz, segítek kiszállni az ajándékomnak aki egy szem masni takar, ami eléggé csábító.
Bevezetem a nappaliba, a testőreim mennek a helyükre, természetesen elvonulok a fürdőbe, mert le kell mosnom magamról a mai nap eseményeit, magamra veszem a méreg drága alsógatyámat és a hálómba érve az ágyon ülve találom meg a csomagomat.
- Ha gondolod elmehetsz fürdeni. – Megcsóválja a fejét, szememmel meg majd felfalom gyönyörű testét. – Hány éves vagy? – kérdezem.
- 18 múltam. – Ohh, akkor kedvemre való.
|
| gab287 | 2011. 07. 31. 10:17:58 | #15503 |
 Karakter: Remington D. Whitfield (kitalált)
Megjegyzés: Mufurc testőrlánykámnak
Kellemesen simogatja meztelen bőrömet a hűs, nyár reggeli levegő.
A klíma-rendszer természetesen egyenletes huszonkét fokot tartana a hálószobámban, csakúgy, mint az összes többi helyiségben teszi, de én szeretem a természetes, friss levegőt érezni, ha nem túlzottan nagy a forróság, így az erkélyajtó tárva nyitva, szabadon ömlik be rajta a friss, tengeri levegő. Nagyot nyújtózok, majd körbepillantok a hálószobámban. Ekkora területen családok élik az életüket, nekem ez csak a hálószobám, és még csak nem is a házamban.
Tekintetem végül az órára siklik. Fél hét. Tökéletes.
Kipattanok az ágyból, s tréningnadrágot, atlétát húzok, lábamra sportcipő kerül, aztán nekiindulok. A hatalmas nappalin keresztül annak teraszajtóját használva lépek ki a szabad ég alá, és indulok meg az orr felé, kocogva.
A Platinum Princess elég hatalmas ahhoz, hogy reggelente pár kilométert lefussak a fedélzetén.
Minden idők leghatalmasabb, és legfényűzőbb magán yachtja, 280 méteres hosszúságával 10 méterrel hosszabb, mint a Titanic volt, és majdnem 120 métert ver rá az utána következő legnagyobb yachtra, az Eclipse-re. Állítólag, amikor a tulajdonosa, Roman Abramovich megtudta, hogy elkészült a Platinum Princess, idegrohamot kapott. De muszáj volt móresre tanítanom azt a kis senkiházit, nehogy már azt higgye, hogy csak, mert van szaros 13,5 milliárdja, már ő a világ ura! Semmi keresni valója egy ilyen tajt-parasztnak a mi köreinkben!
A Platinum Princess fedélzetén egy kör pontosan 600 méter. Mikor a hajót tervezték – kérésemre – szempont volt a fedélzet kialakítása során, hogy megfelelő futóútvonal legyen rajta. Így, a főfedélzeten mindenhol elegendő a hely, hogy kényelmesen fusson az ember egyet, egy-két lépcsővel közbeiktatva. Általában 8 kört szoktam megtenni, és így 4,8 km-t futok, minden reggel. Legalábbis, amikor a Platinum Princess-en lakok.
Ez egyébként nem túlzottan gyakran szokott előfordulni. Édesapámat, Patrick Whitfield-et két hete ölték meg, és a megmaradt testőrséggel, és a családdal jobbnak láttuk, ha azonnal a yacht-ra költözünk. Itt könnyebben tudják garantálni a biztonságunkat, míg ki nem derül, hogy vajon ki/kik, és milyen indítékkal végeztek apámmal.
Nagyjából húsz perccel később már az orrban vagyok, a nagyobb, szabad területen karate kata-kat végzek. Hasznát veszem a gyakorlatoknak, egyrészt karban tartja a testemet, másrészt karban tartja a szellememet. Az életem meglehetősen sűrű, és problémás, a meditáció, és a kata-k kisimítják idegeimet.
Háromnegyed nyolc körül már ismét a lakosztályomban vagyok, és egy gyors, frissítő zuhanyt követően, az egyik étkezőbe megyek. Anyám már ott van, reggeli kávéját szürcsölgeti.
-Jó reggelt, Remy! – mosolyog rám, kissé elgyötört fejjel. Nagyon megviselték a történtek.
-Szia, anya – köszönök vissza neki – Hogy aludtál?
-Hát… - vonja meg a vállát tanácstalanul – Nem jól… hiányzik apád!
-Tudom, anya, nekem is… - bólintok szomorúan. Bekapcsolom a monitorokat, és természetesen azonnal a tőzsdei jelentéseket figyelem. Nem jó, amit látok, nagyon nem jó! Minden negatívba fordult, igaz, csak hajszálnyival, de akkor is! Már megint, mit pánikolnak ezek?
-A nyomozásról van valami híred? – kérdi később, anyám csendesen.
-Nem, nincsen – rázom meg a fejem tanácstalanul – Az FBI szerint profik voltak, akik apámmal végeztek, könnyen lehet, hogy a szálak külföldre, vagy esetleg elit körökbe vezetnek. Egyáltalán nem biztos, hogy személyes indíttatású volt a robbantás, lehetséges, hogy gazdasági esetleg politikai okok is közrejátszottak…
Apám meggyilkolásának ügyében az FBI nyomoz, mivel robbantással, az elsődleges adatok alapján bűnszövetkezetben elkövetett – mivel három testőr is életét veszítette – többszörös emberölésről van szó, és mint ilyen, szövetségi bűncselekmény. A politikai indíttatás sem kizárt, lévén apám – mint ahogy a családom minden tagja – elkötelezett Demokrata, és mint ilyen, szemben áll minden kirekesztő, nacionalista, vagy szélsőségesen patriotista, individualista, vagy anarchista szervezettel, és erővel, amelyek egyébként sajnos egyre erősebbek országunkban.
-Jó reggelt! – hallom öcsém hangját. Elég gyűrött fejjel közeledik az asztal felé.
-Hello! – köszönök neki vissza.
-Jó reggelt, Jake – köszönti anyám is – Vicky? Még alszik?
-Igen, tegnap este sokáig beszélgettünk… Nagyon megijedt, és még nem tudott megnyugodni.
-Mindannyian így érzünk, fiam! – bólint anyám megértően – Már két hete történt, de még mindig reszketek, ha eszembe jut, mi történt!
Az egyik szolgáló lép az asztalhoz, és megköszörüli a torkát. Rá pillantva jelzem neki, hogy hallgatom:
-Mr. Whitfield, Mr. Jonas Tucker kereskedelemi miniszter úr keresi video-fonon!
-Kérem, kapcsolja a dolgozószobámba! – és felállok. Egy kistányéron két croissant-t veszek magamhoz, meg a kávémat, és bocsánatkérő mosollyal fordulok családomhoz – Ne haragudjatok, de mennem kell!
Dolgozószobám hasonlóan tágas, és fényűző, mint a hajó többi helyisége. A kicsit meseszerű, középkort idéző stílusjegyek itt is a modernkor vonalaival és anyagaival ötvöződnek, és árasztanak különleges hangulatot, csakúgy, mint a házamban, és egzotikusnak ható öltözködésemben.
-Jó reggelt, Kereskedelmi Miniszter Úr! – köszönök, miután aktiváltam a vonalat, és megélénkül az egyik monitor a falon, amelyen feltűnik Jonas Tucker gondterhelt arca.
-Jó reggelt, Remington!
-Miben segíthetek, Jonas? – váltok én is közvetlenebb hangnemre. Mégis csak az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere, így az első megszólítás még akkor is formális kell, hogy legyen, ha megközelíti a hatalmam az övét.
-Láttad a ma reggeli tőzsdei jelentéseket?
-Igen, láttam… - bólintok kimérten – Nem nagyon értem. Mintha újabb pánik kezdene kitörni, csak az okát nem látom. Ha mindenki tovább vinné a megfontolt gazdaság-politikáját, és a cégek továbbra is tartanák magukat a kontrollált, de nem megszorító gazdálkodáshoz, semmi gond nem lenne, lassú, de határozott növekedési pályán lennénk!
-Ugyanez a meglátása az Elnöknek, és tanácsadóinak is – bólint Jonas – De ismét nyugtalanság lett úrrá a piacokon, és ez negatív tendenciákba fordította a tőzsdét.
-Igen, láttam…
-Remington! – sóhajt nagyot a miniszter – Az Államoknak nem érdeke, sosem volt, és sosem lesz az, hogy egy újabb, indokolatlan pénzügyi pánik gazdasági recesszióba sodorja az országot! A te szavad döntő a gazdasági világban! A tulajdonodban lévő gazdasági társaságok forgalma, és súlya az amerikai gazdaságban, van akkora, hogy befolyásolni tudja az Egyesült Államok gazdaságát, és rajta keresztül a világ pénzügyi és gazdasági folyamatait. Ha, a Whitfield Csoporthoz tartozó gazdasági társaságok előre tudnák hozni a harmadik negyedévre tervezett beszerzéseiknek, és fejlesztéseiknek legalább egy részét, az elegendő jelzés lehet a gazdasági élet többi szereplője számára. Nem beszélve arról, hogy ez a megrendelés állomány önmagában gazdaságfellendítő hatású lenne…
Jonas nem túloz, ezt én is tudom. Néhányszáz milliárdos tőkeáramlásról beszélgetünk most, az még az USA gazdaságában is számottevő összeg.
-Megnézem, hogy mit tehetek, Jonas! – bólintok határozottan.
Ha meghatározó szerepet játszol egy rendszerben, netán egy ország gazdasági életében, nem beszélve, egy olyan hatalmas országéról, mint az Amerikai Egyesült Államok, akkor nem csak jogaid vannak, és szabadságod, hogy bármit meg tégy, hanem kötelezettségeid is. Még akkor is, ha esetleg rövidtávon netán ellenérdekelt is vagy az adott kötelezettség végrehajtásában. Ezt nagyon jól megtanultam apám mellett. Ha esetleg előre hozzuk a beszerzéseket, és fejlesztéseket, amiket a harmadik negyedévre terveztünk, és a piac közben tótágast áll, komoly pénzeket bukhatok a történeten. Nem fog beleremegni a Whitfield család, de egy-két cégem bedőlhet, ami amellett, hogy jelentős vagyonvesztést eredményezne – ami nem érvágás, százmilliárdokból van mit veszíteni – de sok ember kerülhet az utcára. Ezért kell nagyon megfontolni, és gondosan mérlegelni, hogy mi is legyen a következő lépés, és óvatosan egyensúlyozni azon a keskeny pallón, ami ráadásul három – az állam, a cégeim alkalmazottai, és az én személyes érdekeim – egymásra merőlegesen elhelyezett hengeren billeg, és minden irányban képes kiszaladni a talpam alól.
-Csupán erre kérlek, nem többre, Remington! – bólint Jonas komolyan.
-Hamarosan jelentkezem!
-Viszlát!
A titkáraimat utasítom, hogy a cégeimtől kérjék be a jelentéseket a tervezett, harmadik negyedéves beszerzésekről, és fejlesztésekről, majd egy olyan kimutatást, amelyekben azok szerepelnek, amelyeket közepes kockázat mellett előre hozhatunk, és ezzel kapcsolatban szervezzenek telko-t délután háromra. Az órára pillantva konstatálom, hogy elmúlt fél kilenc. A vendégem hamarosan itt lesz.
Aztán egy dossziét veszek magam elé.
Miután apám meghalt, és vele halt a testőrfőnöke is, kénytelen vagyok új testőrparancsnok után nézni. Több, ismert nevet is megkérdeztünk a szakmában, de sajnos mindegyikük foglalt volt, ám mindegyikük ugyanazt a nevet mondta: Katerina Eisenhower. Már többször átfutottam a dossziét, ami nem éppen egy vaskos iratköteg.
Testőr. Nő. Fiatal. Nagyon fiatal!
Mindössze huszonnégy éves, de már némi hírnevet szerzett magának a szakmában. Eddig kisebb üzletembereket, helyi politikusokat védett, de mindenki vérprofinak tartja. Az utolsó munkaadója egy new york-i városi képviselő volt, aki fejébe vette, hogy rendet tesz Bronx-ban. Ennek persze az ottani bandák nagyon nem örültek, és megfenyegették Garfield képviselőt. Ilyen névvel! – mosolyodok el magamban. Mindenesetre Garfield felbérelte Ms. Eisenhower-t, aki nagyon hatékonynak bizonyult. Több ízben is megtámadták Garfield-et, ám egyszer sem tudták, még csak megérinteni sem! Eisenhower kisasszony rommá verte a bandatagokat, az utolsó alkalommal pedig, tűzpárbajba keveredett nyolc bandataggal!!! Állítólag egy teljes tárat kilőtt, egy .40S&W kaliberű Baby Eagle-ből, csak egyetlen golyóval nem talált, és minden támadó életben maradt, csupán harcképtelenné tette őket! A testőrszakma megemelt kalappal tisztelgett Ms. Eisenhower teljesítménye előtt. Én pedig küldettem érte egy helikoptert.
Azt hiszem, hogy ezt a lányt érdemes lehet meghallgatni! – merengek magamban – Lehet, hogy alkalmas lenne a feladatra, még ha olyan csirke is!
A belső kommrendszer jelzésére leszek figyelmes, fogadom a hívást:
-Igen, Graham?
-Uram, a vendége helikoptere most kért leszállási engedélyt. Öt perc múlva landol a felső helipadon.
-Köszönöm, Garaham! Kérem kísérjék a dolgozószobámba, ha megérkezett!
-Igenis, uram!
Alig tíz perccel később diszkrét kopogás az ajtón.
-Uram, Ms. Katerina Eisenhower megérkezett – lép be az ajtón az egyik megmaradt testőröm.
-Engedje be, Maurice.
Egy pillanatra elakad a szavam, amikor meglátom a vendégemet.
Először is, még annál is kisebb, mint amilyennek képzeltem, hisz’ tudtam, hogy csak 161 centi magas. Másodszor viszont sokkal, de sokkal dögösebb!!!
Ms. Eisenhower igazi jelenség, mégpedig forgalom megállító! Bár kis termetű, annyira karcsú, és olyan hosszúak a lábai, hogy sokkal magasabbnak tűnik, mint amilyen magas valójában! Teste tökéletes homokóra, csípője ingerlően ível, dereka nádszál vékony, mindehhez jókora mellek járnak. Öltözéke business kosztüm, de nem a megszokott. A színe nagyon feltűnő az üzleti életben, bársonyvörös, de nem ízléstelen, sőt! A szoknya viszont több számmal rövidebb, mint amit az üzleti dresskód megengedne. De ettől csak még inkább tetszik nekem, de nem azért – vagy nem csak azért – mert szinte teljes hosszában látni engedi Ms. Eisenhower gyönyörű, ízlésesen izmos, karcsú combjait. Lábacskái merészen magas tűsarkúban, vádlijai finoman megfeszülnek, szemet gyönyörködtető formát kölcsönözve hosszú lábszárának. A fehér blúz testre simuló, mellein veszélyesen megfeszül az anyag, szinte kibuggyannak belőle hatalmas keblei. Olyan feszesek, és kerekek, hogy biztosra veszem, plasztikai sebész mesterművei lehetnek. Az egész nőből sugárzik az agresszív határozottság, amelyet csak tovább erősít a bársonyvörös szín.
Ami viszont a legfeltűnőbb a hölgyön, az a fenekéig érő, sűrű, csokoládébarna lobonca. Néhány tincs rakoncátlanul kanyarog édes, mufurc kis pofija előtt. Szív alakú arcocska, pisze orr, nagy, titokzatosan szűkrésű, macskásan ferdevágású szemek, amelyek gyönyörű, indigókéken csillognak. Az egész lány olyan, mint egy kis édes, de agresszív kis angyal.
Határozottan lép elém, és nyújtja a kezét:
-Jó reggelt, Mr. Whitfield!
-Jó reggelt, Ms. Eisenhower – rázok kezet vele. Ahogy előttem áll, még tíz centis tűsarkújában is csak a vállamig ér – Kérem, foglaljon helyet!
Leül az íróasztalom előtti egyik fotelba, rutinosan helyezkedik úgy, hogy falatnyi szoknyácskája ne mutasson többet a testéből, mint amennyit közszeméremsértés nélkül megtehet. Én visszalépek az asztalom mögé, és ott foglalok helyet. Egy pillanatig csak figyelem, és észreveszem, hogy bár nagyon határozottan, és profin viselkedik, kicsit meg van illetődve. Ez érthető. Az én közelemben néha még államelnökök is megilletődnek.
-Névrokonság? – kérdezem aztán.
Halványan elmosolyodik, azonnal elérti, hogy mire vonatkozik a kérdés:
-Majdnem – bólint kimérten – A dédapám a legidősebb testvére volt Dwight D. Eisenhower elnökúrnak.
-Mindenesetre jól csengő név, és most már nem csupán távoli rokona miatt! – bólintok elismerően – Amikor megkérdeztem a szakmában elismert embereket, mindannyian az ön aktáját nyomták a kezembe.
-Rendkívül megtisztelő, ha így történt.
Most elpirult, vagy csak a szemem káprázik? – somolygok magamban, de nem teszem szóvá:
-Elolvastam azt a bizonyos aktát, és azt hiszem, hogy okkal kaptam mindenkitől – lapozgatok bele – Megkérdezhetem, hogy végül miért is hagyta ott Garfield képviselő urat?
-Bár sikerült megvédenem, a történtek annyira megviselték, hogy lemondott a városi képviselői mandátumáról. Így testőrre sem volt már többé szüksége…
-Ah, értem – bólintok lassan, aztán megint a lányt veszem szemügyre. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ez a pöttöm csaj, aki talán negyven kiló, és ebbe már nagyvonalúan a vaságyat is beleszámoltam, hogy tudott elverni több bandatagot is, egyszerre?!?! – Már elnézést, hogy szóvá teszem, de nem éppen egy testőr alkat!
Elmosolyodik, kicsit talán gúnyosan:
-Kicsi a bors, de… - hagyja nyitva a mondatot talányosan.
-…Erős? – fejezem be – Vagy vannak barátai?
-Is-is – hagyja helyben.
-Százkilencvenhét centi magas vagyok, maga a tizenkét centis tűsarkújában is csak a vállamig ér – vonom fel a szemöldökömet – A fejem szabad préda!
-Magasra tudok ugrani! – válaszolja, és kevélyen felemeli a fejét.
Pimasz kis csajszi, de tetszik! – mosolyodok el magamban.
-Még nem került ilyen helyzetbe, az aktája szerint! Megtenné?
-Ez a dolgom – bólint.
-Meghalna másért? – nem teljesen sikerült lepleznem a meglepődést a hangomban
-Sok mindentől függ. De, ha kell, igen. Ha nincs más megoldás – válasza nagyon határozottnak tűnik, alaposan átgondoltnak, mint aki már sokszor átrágta magát ezen a kérdésen.
-Miért?
Egy pillanatig csak gondolkodik. Nem tudom, hogy azért, hogy egy hihető mesét kreáljon, vagy hogy autentikus választ tudjon adni.
-Mert… Mert azok az emberek, akik hozzám fordulnak, segítségre szorulnak. Néhányan nem érdemlik meg, az ő esetükben talán haboznék. De a többségük megérdemli, mert nem keresték a bajt, az találta meg őket.
-És maga szerint én kerestem a bajt?
-Nem – válasza határozott – Az apját ölték meg, természetes hogy elővigyázatosságból megerősíti a testőrségét.
-A világ valaha volt leggazdagabb embere vagyok – mondom neki halkan – Hisz’ benne, hogy erkölcsös úton jutottam ehhez a vagyonhoz? Ismeri a mondást, csak azt ne kérdezzék, hogy az első milliómat honnan szereztem!
-Az első milliót nem ön szerezte – vonja fel a szemöldökét – Az ükapja alapozta meg a Whitfield család gazdagságát, az első millióval kapcsolatban őt kellene faggatni. Ha már adva van egy több tízmilliárd dolláros vagyon, mint ahogy önnek adva volt, akkor már el tudom hinni, hogy erkölcsös úton építette olyan hatalmassá a birodalmát, amilyen az most. Amúgy pedig – teszi hozzá kicsit könnyedebb hangon – végül is, sokmillió embernek ad munkát, cégei korrekt szerződéseket, és jó fizetéseket kínálnak az alkalmazottaiknak, és ráadásul évente többmilliárd dollárt költ jótékony célra. Kőgazdag, de nem a sátán!
Erre felnevetek:
-Hát, erről egyeseknek más lenne a véleménye, de nekem jó így, ha maga ezt gondolja! Hajlandó lenne nekem dolgozni?
-Mi lenne a feladat? – kérdezi tárgyilagosan.
-A családom, és az én személyes épségem biztosítása – válaszolom egyszerűen – Ebben teljesen szabadkezet kap, a szükséges személyi, és tárgyi feltételek biztosításhoz korlátlan költségvetés áll a rendelkezésére.
-Korlátlan? – vonja fel érdeklődőn egyik, gyönyörűen kozmetikázott szemöldökét.
-Higgye el – válaszolom mosolyogva – az eddigiekben megszokotthoz képest az a költségvetés korlátlan!
-Rendben – bólint beleegyezően – Már csak a javadalmazásom lenne a kérdés…
Egy dossziét dobok elé az asztalra:
-Ez lenne a szerződése – fűzöm hozzá.
Kinyitja, és elkezdi olvasni. Nagyjából a közepe táján kerül taglalásra a javadalmazása, nagyjából ott kerekedik el a szeme. Na igen. Eléggé nagyvonalú voltam. New York-ban a legdrágábbak a testőrök, napi 200-500 dollárt keresnek. Ha kiemelten veszélyeztetett, vagy különösen problémás a kliens, akkor akár 800-1.200 dollárt is elkérhetnek, plusz költségtérítés, természetesen. Én napi 5.000 dollárt írtam a szerződésbe. Minden bizonnyal hamarosan Ms. Katerina Eisenhower kisasszony lesz a világ legjobban fizetett, szerződött testőre, ha aláírja!
Szerkesztve gab287 által @ 2011. 07. 31. 10:19:31
|
|
