|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Hiyahiya | 2011. 11. 02. 21:32:27 | #17563 |
 Karakter: Cassie „Kamu királynő” Tilly
Megjegyzés: ~Kitának~
Cassie:
Látom az arcán, hogy nem érti a helyzetet, de férfi nem lep meg, hogy fingja sincs, miről próbálom meg épp meggyőzni. Arról, bogaram, hogy sürgősen hagyj békén, mert könnyen előfordulhat, hogy te leszel az, aki egy golyóval gazdagabb. Jól fog állni a homlokod közepén. Amúgy is... engem igazán nem frusztrál, ha a dekoltázsom masszírozod a hangtompító csövével, de igazán a saját halántékodra foghatnád... jobban mutatna ott.
Figyelmesen követem minden mozdulatát, s mikor mellettem a gépet kezdi fixírozni, ahol épp serényen másznak a kis bankók az én számláim egyikére, s én kábé ekkor kezdek türelmetlen lenni... igazán lelécelhetnél már, komolyan... nekem itt munkám van, neked pedig egy pohár wisky-d, amitől elmúlnak az alvási problémáid.
- Nem rossz munka – jegyzi meg csak úgy mellékesen, mintha nem épp a szegycsontomba akarna egy lyukat fúrni ezzel a szarral, én pedig úgy teszek, mintha meglepne ez a megjegyzése. Tudom, bogaram, tudom. Én profi vagyok, ha csalásról van szó, swindlerként kezdtem... az más tészta, hogy most már keményebb dolgokban is játszok. Szemöldökeimet összehúzva figyelem, ahogy közelebb lép hozzám, bennem pedig ösztönösen felébred a menekülési ösztön, s reflexszerűen ugranék egy biztosabb pont felé, de ez a rohadék úgy csapkodja meg a buksim, mintha egy baszott kutya lennék... mi a fasz? Veszed le rólam a mocskos kezedet! – De hidd el, itt csak te jársz rosszul – hinti el, én pedig talán a kései időpont, talán a diadalom ittas érzés utólagos extázisaként némileg belassulva figyelem, ahogy könnyedén elkapja egyik vékony csuklómat, és mint valami gumibabának igyekszik kicsavarni tőből... felszisszenve engedek a mozdulatnak, s szinte azonnal azon vagyok, hogy valahogy, teljesen mindegy miképp, de úgy tökön basszam, hogy ezek után még a viagrától se álljon fel neki... bassza meg!
- Engedj el te seggfej! – ripakodok rá mérgesen, s ficánkolva igyekszem valami menekülést keresni a satuszerű szorításból, de amikor már egy lapát tenyér a számat is befogja, kezdem úgy érezni, hogy egyszerre törnek szarrá és fulladok meg... ez hozzám ért. Ezért letépem a golyóit...
Szemem sarkából próbálok meg rákoncentrálni, de csak annyit érek el, hogy kis csillagok kezdenek el táncolni a szemeim előtt az erőlködéstől, míg ő kényelmesen a nyakamba liheg, mint valami kanos kutya. Meg ne hágd a lábam, bazdmeg!
- Csitt, csibém; ha azt akarod hogy más is idetévedjen, és megtaláljon,miközben az átutalás váltója villog a képernyőn, hát csak nyugodtan… Gondold meg. Remek – konstatálja elégedetten a feltűnő szabadulási kísérleteim megszűnését, amit jobbéra annak tudok be, hogy ez a perverz fasz nem bír magával, és inkább fordítom az energiám a bosszúra, mint ara, hogy tökön kapjam a sarkammal... pedig kibaszottul megérdemelné. Hülye fasz...
Könnyedén, mint egy szák krumplit taszít a szék felé, én pedig bele csüccsenve pillantok fel rá nem túl kedvesen, kábé azzal a barátságossággal, amivel egy elítélt szokott a bíróra... legszívesebben egy golyót eresztenék a koponyádba, de én személy szerint ilyennek nem piszkolom be a kezem. Erre a feladatra lesz elég vevő idióta, amint kiderül, hogy mi is rejtőzik a jófiú képed mögött...
- Beszélgessünk - indítványozza, de nekem semmi hangulatom kiadni magamat neki. Nem ismer, a keresztnevem alapján még annyira se, mint a főnöke, ami csak nekem jó. Addig fasza a dolog, míg nem tudja ki vagyok. Én pedig nem vagyok annyira kezdő, hogy engedjek a manipulációjának. A saját fegyveremmel nem győzöl le, édes. Beszélget veled a halál.
- Vesznek a kamerák – kockáztatom meg a nyilvánvaló hazugságot, de valahogy magamtól is jól sejtem, hogyha ez így lenne, akkor nem lenen miről alkudozni. Úgy meg végképp nem, hogy nem lobogtatna egy stukit a főnöke ügyfelére, ha a kamera venne... ugyan. Még a nyilvánvaló tényeket is meg tudnám úgy ferdíteni, hogy én nyerjek. Ez a szakmám.
- Persze. Alig várom. De figyelj… Nem hallani semmit! Beszoptad… hiszen számítottál erre. – mosolyodik el diadalom ittasan, én pedig felvont szemöldökkel figyelem a meglehetősen férfias logikát. Igen te zseni, nyilván azért nem hallok semmit, mert a kamera szobában egy régi felvétel megy. Meg azért, mert a haverjaid, még mindig a töküket vakarják az altató miatt. Idióta. Persze, hogy tudom, hogy nem jön senki. De ezt neked nem kéne... – Mi lenne ha odadobnálak Billnek?
Ez most viccel? Ugyan hogyan? A saját kis beszámolóján kívül ugyan semmi bizonyíték nem lesz arra, hogy én itt garázdálkodtam. Még ha a számlát is mutatja, tudok módszert, hogy út tűnjön, mintha ott lenne az a pénz... az más téma, hogy mi van a főszámítógéppel... ha van rajta olyan progi, amivel visszatudja nézni Bill, hogy mit ténykedtem itt, akkor gáz van. És ha az érzésem nem téved van, és pontosan azért vigyorog önelégülten a képembe ez a köcsög. A faszom... ez a pech. Mindegy. Még nincs semmi veszve.
- Nem tennéd – jelentem ki egyszerűen, teljes határozottsággal hátra dőlve, szemeimet az ölebre függesztve. Ezer és egy millió oka lehetne rá, de nem fogja meg tenni. Mert nekem ezer és egymillió indokom van, hogy miért szopná be.
- Honnan veszed? – érdeklődik jól szórakozva, engem pedig mocskos mód kezd irritálni a képe, amit legszívesebben pár lila folttal díszítenék úgy hirtelen felindulásból. Kibaszottul nyeregben érzi magát, holott nincs abban. NINCS! Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen senki lerombolja a kis tervemet. Megtisztelő lenne, hogy ennek a putrinak az egyetlen értelmes tagja kap el, de... nekem még sok szórakoztató játszmám van. Amúgy is meg kell vennem az új ruhatáram. Az pedig nem várhat.
- Eddig megtetted volna – jegyzem meg töretlen önbizalommal, mert ha olyan hűséges kutya lenne, már rég ugrott volna szólni a gazdinak. De úgy tűnik őt ez csak még jobb kedvbe hozza. Mi olyan kibaszott vicces? Irritál ez az ember. A légynek sem tudna ártani, ha az nem tesz keresztbe neki. nem pont velem fogja elkezdeni.
- Valóban! Ebben igazad van. És ha elengedlek? – nevetgél jókedvűen, én pedig kezdem komolyan elveszteni a fonalat, és egyre biztosabb lenni abban, hogy a pasi háttér történetével vagy nem stimmel valami, vagy csak szimplán egy idióta. Miért engedne el? Épp most kopasztom meg a főnökét, és veszem el az ő fizuját is. Miért engedne el? Nem vágom... vagy legalábbis ingyen nem úszom meg...
- Azt se… - döntöm oldalra fejemet, s tekintetemet megkeményítve kutatom sötét íriszébe válaszok után. Pontosan az a típusú ember, akit csak azért nem lehet kiismerni, mert maga is szerepbe bújt. Túl tiszta a szeme. Túl okos ide. Ha valóban bűnöző lenne, akkor ennyi ésszel már rég Bill helyén ülne. Ergo nincs oka, hogy magasabb pozícióba lépjen. Ha nincs oka, akkor pedig elég neki, ha a langyos vízben elücsörög és figyel. De vajon mit akar itt megfigyelni? Lehet, hogy tégla? Egy másik bagázstól? Nem tudom... jobb lesz utána nézni.
- Na, kapcsold ki a gépet – zökkent ki gondolataimból mély hangja, én pedig fintorogva pördülök meg a székkel is kezdem el a tranzakció megszakítását, amíg ez a faszkalap a hátam közepét pécézi ki a pisztoly célpontja ként, amit jól élesít rám...ennyit a szép kis summáról. Mindegy. Így is egy vagyonnal szedtem le a disznót. Amilyen smucig egy pöcs, ez is felér neki egy öngyilkossági kísérlettel. – Helyes. Okos kislány. Tudod mit, alkudjunk.
Hátradől, de az istenért nem irányítaná el rólam, azt a pisztolyt, nyilván azért, mert legalább már azzal tisztában van, hogy nem igazán vagyok az a törékeny kis csaj, mint aminek tűnek. Alkudni? Először mérlegelnék. Ha nem fogadok szót, akkor elhallgattat. Beárul Billnek, mert egy öleb ezt teszi. Vagy lepuffant. Nem, nem lőne le. Mindegy is, választásom nem sok van... hát akkor engedjünk az egyszerűbb útnak.
- Hallgatlak – fonom keresztbe lábaimat, s felvont szemöldökkel, komoly tekintettel kezdem el tanulmányozni mimikáját, mert az elkövetkezendő percek döntőfontosságú infókkal fognak ellátni. Ergo, most szépen kiszimatoljuk, hogy ki is lehet a bácsi...
Szinte ördögi az a mosoly, ami kiül az arcára, s tekintetétől, mély véresen komoly, körülbelül az az érzésem támad, mintha épp a torkomat átharapni készülő kutya lenne. De engem ennyivel nem szerel le. Néztek már rám sokan csúnyábban is, és nyilván nem pont ő lesz az első, akitől megijedek.
- Egyszerű alkuról van szó. Te nem áll az utamba és segítesz, cserébe futni hagylak – vázolja fel nemes egyszerűséggel, még mindig rezzenéstelen arccal, én pedig feszült figyelemmel, látszólag lezser nyugalommal hallgatom. Segíteni? Ha így folytatod, hamar leleplezed magad, barátom. Nagyon hamar.
Az asztalra könyökölve támasztom államat kézfejemre, s minden kis információ morzsa összegyűjtésére készen méregetem arcát, amin még mindig ott ül az az idegesítően magabiztos mosoly, amitől a hideg futkos a hátamon. Félig gyengéd is lehetne akár. Egy kunkornyi a távolság az odafigyelő és a mindentudó között... undorító.
- Nem értem miért lennék az utadban. Attól, hogy kizsebelem, segítek a főnöködnek, és neked csak ez lehet az érdeked. Feltéve, ha jó öleb vagy. Tévednék? – kezdek bele kijátszani az erősségeimet, s reménykedem benne, hogy van olyan figyelmetlen és ki tudom úgy csavarni a beszélgetést, hogy megtudjak valamit. De sajnos ezen a ponton már nincs olyan válasz, amiből ne tudnék információt kiszedni. Pech. Amatőr vagy... a swindlerekhez mindenképpen.
- Az ne legyen fontos. Legyen elég annyi, hogy a személyes érdekeim nem egyeznek vele – vágja rá a kelleténél gyorsabban, s ebből nem csak én, de ő is pontosan érzi, hogy sántikál a történet. Ejnye... nem egyeznek a személyes érdekek? Akkor jól következtettem. A pasi nem kutyának van itt... akkor miért?
- Akkor azt mondd meg nekem, édes, hogy mégis miben tudna egy magamfajta segíteni neked? Hmm? – mosolyodom el halványan, ő pedig összevonja szemöldökét, s már most kiülnek rá az idegesség ráncai. Bosszant, hogy nem találsz rajtam kellő fogást? Idegesít, hogy nem tudsz eléggé megfélemlíteni ahhoz, hogy ne kérdezzek? Ugyan már... elég nagy dög vagyok ahhoz, hogy túljárjak az eszeden. Nálad balfaszabbat sem láttam még. Ahhoz van tehetséged, hogy játszadozz egy darabig, de nem tudsz belém látni. Túl nagy falat vagyok én ahhoz neked, törődj bele.
- Szándékosan téves drótot adsz le Billnek a fegyverszállítmánnyal kapcsolatban – komolyodik meg most már végre, s én rézem egyre inkább kezd kizökkeni a rosszfiú szerepből. Tudtam én, hogy nem áll neki jól. Most leginkább egy vallató tisztre emlékeztet, nem egy gengszterre, aki a maga szakállára dolgozna, a seggnyalás helyett. Ez... egyre szórakoztatóbb. De azt sem szabad elfejtenem a nagy elemezgetésben, hogy még mindig a markában vagyok... óvatosnak kell lennem.
- Arra célzol, hogy egérút helyett csapdába vezessem? Ez nem túl... zsarus húzás? Mintha csak egy razziára készülnél – dobom fel az ötletet, ami valójában tényleg egy feltevés. Fingom sincs, ki a tag, de neki baszottul nem kell erről tudni. Elég annyi, ha azt hiszi, hogy sejtem ki lehet... ha most rosszul reagál leleplezi magát. Na gyerünk... erre mit lépsz?
Talán észbe kaphat, mert összeszedve magát, csal mosolyt képére, s az enyémhez hasonló szórakozott arckifejezéssel vizslatva áll fel, s elém lépve markolja meg a széktámla bőrhuzatát, s arcomba hajolva mélyed el kék szemeimben, mintha épp azt szeretné, hogy megijedjek attól, hogy vagy 50 kilóval nehezebb nálam és egy stukit szeged a gégémnek. Ez már nem jön be, cukorfalat. Nem fogsz lelőni, még akkor sem, mikor épp bontogatom le a szereped héjait. Ehhez már réges-rég késő...
- Miért fontos ez neked? Neked csak annyi a dolgod, hogy oda irányítod a szállítmányt, ahova én mondom. Onnantól fogva, hogy szabad vagy, ne legyen fontos az indok – duruzsolja, olyan hangsúllyal, mintha épp rám vetni szeretné magát, vagy mintha egy butus kislánynak tartani felvilágosító órát... tudom, hogy jól nézek ki, de azért ennyire ne szeressél az arcomba mászni.
Pimasz vigyor ül ki az arcomra, s mutató ujjammal megpöccintve orrát dőlök hátra a székben, hogy minél távolabb legyek tőle, mert félő, hogy a végén a szám koncentrált bámulásában, esetleg máshova kalandoznak a gondolatai...
- Legyen. Megcsinálom. Add az infót, és én beetetem. De...- hagyom nyitva a mondatot, míg meggondolva magamat, s inkább az incselkedés vizeire evezve ajkaitól pár centire megállva mélyedek el kemény szemében, ami analizálva engem figyel, s próbál megfejteni... de nem tud. Sajnos ez pech.- Figyelni foglak... és előbb vagy utóbb, úgy is lerántom rólad a leplet, édes. Nem titkolod túl jól, hogy ki vagy... – érintem hozzá számat az övéhez csak egy futó pillanatra, hogy aztán megfelelő egérút kilesése után kimászva teste és a szék csapdájából kapjam fel a kis szettemet, amit a hackeléshez használtam, s induljak el vele az ajtó felé, mit sem törődve azzal, hogy ugrásra készen követi szemeivel minden mozdulatomat. Nem bízol bennem? Nagyon jól teszed...- Most pedig, ha megengeded lépek szunyálni – kacsintok rá az ajtóból, hogy aztán ismét macskaszerű osonó mozdulatokkal induljak szobámba könnyedén kikerülve a fal tövében szunnyadó őröket. Ez... érdekes lesz. Ideje lesz a pasi után szimatolni, mert kibaszottul böki a csőrömet, hogy ki lehet olyan ügyes, hogy a levesembe köp.
Nem sokára lecsekkolom, hogy ki vagy, kutyus.
*
Elgondolkodva szürcsölöm a kavét, amit az egyik gorilla idedobott elém, míg Billre várok. Két napja történt a kis incidens, azóta pedig a kutyus által odaadott információ szerint kialakítottam a csapda útvonalat és beetettem vele Billt, aki miután leellenőriztette Damiennel, hogy biztonságos-e a terep rögtön belement a dologba. Kedvem lett volna röhögni, mikor kezet rázva velem hálálkodott, de nem tettem, s helyette csak bájosan mosolyogva, mindentudóan az ölebet figyelve fogadtam a gratulációt. Mert, hogy én nagyon jó kislány vagyok... Bill meg egy barom, mint mindig. Annyi ész sincs abban a disznó agyában, hogy naponta ellenőrizze a bankszámláit. Mindegy, az ő baja, hogy leszívtam a számláit. Van ilyen.
A kutyus viszont egyre gyanúsabb. A rendőri adatbázis szerint, nincs fent a körözöttek listáján, és nincs ismert bűnözőként nyilván tartva, ami azt jelenti, hogy eddig nem kavarhatott akkora port, hogy érdemes legyen megemlíteni. Az sem jelent még semmit, hogy a forrásaim, akiktől veszem az infót, nem hallottak róla. Furcsa, mert nekik még az FBI és a CIA adataihoz is hozzáférése van... ez nagyjából annyit jelent, hogy a pasi vagy úgy váltogatja a személyiségeit, mint én a buggyijaimat, vagy ez a bizonyos Damien nem létezik. Ez azért... rohadt érdekes. Ha egy másik bandának dolgozik, azért, hogy elhappolják a fegyverszállítmányt, akkor az informátoraim tudnának róla, mivel azoknak a szervezeteknek, akiknek esetleg érdeke lehetne ezt lenyúlni, ott lenne a tagjai között. Tiszta sor.
De nincs. Ez pedig... nagyon kevés opciót hagy. Vagy nagyon ügyesen illeszkedik benne és egy extra vagány csaló, vagy zsaru. Előbb vagy utóbb úgy is kiderül. Csak hogy én azt nem fogom megvárni.
Ma, pontosabban nagyjából két óra múlva érkezik a szállítmány a megbeszélt helyre, de én még időben lelépek, mielőtt esetlegesen az események sűrűjében találnám magam. Nagyon szeretném látni, ahogy Bill pofára esik, de egy golyót a fejembe nem ér meg. Úgy, hogy Cassie okos lesz, és úgy lelécel, mintha itt se lett volna. Pláne, hogy Josif, orosz barátom akár meglepetésvendégként fel is tűnhet. De nem fog... reményeim szerint.
Csupán lustán pillantok fel bogár szemüvegem mögül, mikor lépések hangját fedezem fel, de nem méltatom további erőlködésre Billt, hanem tovább iszogatom kávémat, míg elhelyezkedik a csak neki kialakított, túlméretezett karosszékben előttem, s elégedett vigyorral disznó arcán inti maga mögé Damient, aki a szokásosnál feszültebb testtartással áll meg, s az eddig látottaknál sokkal karót nyeltebben bámulja az ablakot mintha valami kurva érdekes lenne odakint...
- Cassie, drágám, ismét tökéletes munkát végeztél! Nem tudom, mi lenne nélküled velem... – kezd bele a pitizésbe Bill, de az engem nem különösebben hat meg. Csupán bájosan mosolyogva teszem le kis csészémet, hogy az asztalra letéve egy cetlit csúsztassam az orra alá. Vadonatúj, szóval ha megpróbálna tőlem lopni, nem fog menni. Még le sem tud nyomozni ez alapján... elővigyázatosság...
- Nem kell körítened, tudom. Erre a számlára kérem a pénzt – állok fel, mert van egy olyan érzésem nagyon sürgősen le kéne lécelnem, mert már most valami van a levegőben... valami... baljós. Persze nem is az okozza a feszkót, hogy Bill szokásához híven tettetett jókedvvel veszi át a cetlimet, mert kivételesen nem várom, hogy fizessen. Akkor csekket kértem volna.
Összepakolom kis táskámat, s egy utolsó apró kis intés után már nyitnám a szám, hogy elköszönjek...
Azonban mielőtt még könnyes búcsút vehetnék Billtől, valami történik. Damien arcára széles vigyor ül ki, s zsebéből egy stukit kap elő, s Bill fejéhez szegezve dialom ittasan szegi fel fejét, míg az egyik gorilla berohanva csak annyit ordít, hogy kommandósok lepték el a házat... MI VAN?
Tudtam! Úgy tudtam, hogy zsaru! Jó fiúfeje van! A picsába!
Damienre kapom a szemeimet, aki vigyorogva utasít mindenkit rendre, és a helyére, majd rám pillantva mélyed el szemeimben győztes magabiztossággal. Anyádat, te fasz!
De mielőtt még akár háttat fordítva leléphetnék, valamilyen random irányba, egy tompa ütés a tarkómnál, s elsötétül minden... mi a...
|
| Kita | 2011. 08. 30. 22:25:58 | #16426 |
Karakter: Aiden Moore
Megjegyzés: ~ Hiyámnak~
Már fél éve legalább…féléve vagyok távol a lakásomtól, a saját whiskymtől meg a gépemtől mert elárulna. Fél éve hallgatom ezt a rohadt morgást, szedem ki az árulókat és lövök le drogosokat, prostikat… fogcsikorgatva fa pofával, hogy embereket kell bántanom, de… vagy ez vagy lelőnek. És élni akarok. De azt is hogy ez a seggfej disznó ne legyen annyira hosszú életű.
Erre most alighogy visszatértem egy zárójelezett és még szépen fogalmazott „védelmipénz-szedés” után, erre itt kell állnom a hízó mögött, mert egy sikkasztót vár.
Namármost; ha az, akire gondolok, akkor valahogy meg kell keverni annyira a szart, hogy a kislány is benne legyen a dologban; az összes pénz át lehetne utalva a rendőrségi számlákra esetleg azt elnézem hogy magának egy pár millával meghúzza.
A legjobb csalókból vannak a legjobb zsaruk.
Kinézek az ablakon, figyelem, ahogy a fekete Ferrari belibben a kapun, de a főnök ennek örül, mint hülyegyerek a bólogatós kutyának.
Kopogtatnak, idegesít, csak megroppantom az ujjaim. Annyira közel jártam, erre idejön egy ilyen kis picsa, és elront mindent, pedig szinte pillanatok műve lett volna, hogy meglegyenek a bizonyítékok és mehettek volna haza, de nem. Ez a seggfej beavatott még valakit.
Belép egy… szőke barbie. Istenem… egy pirított ribanc. Kíváncsi vagyok, miben jó ez a csatakanca, hogy ez a kövér disznó ennyire megbízik benne, de a tekintete, ami egy pillanatra villant csak a szemüvegek lencséje alól…
- Cassie! De jó, hogy ismét látlak! – röffen fel a vágódisznó, csak féloldalas mosollyal fordulok el, amit be lehet tudni annak is, hogy sértve érzem az egómat, vagy csak hogy hímsovinizmusomban nem hiszem, hogy egy nő megfelelően tudna ellátni egy ilyen posztot.
- Hát persze – csicsereg én pedig tényleg elfordulok. Mint akinek nincs kedve ezt a bájcsevejt hallgatni. – Térjünk inkább az üzletre. Miről is lenne szó?
- Szeretem benned, hogy nem cicázol, Cassie – röfög fel Bill, és megfordul a gyomrom; most flörtölni próbál? Messzire félrement. – Egy fegyverszállítmányról lenne szó.
Bingó.
- Mostanában sokat szimatolnak utánam a zsernyákok, valahogy mindit ott vannak, ahol én és így elég nehéz lesz az üzletet lebonyolítani.
- És te nyilván azt kéred, hogy játsszam ki őket… - mellé. Ez a barbie? Mi van szivi, nem pattan le a körömlakkod a billentyűzeten?
Na ácsi Aiden, ácsi. Nem szabad a látszatnak hinni… ezt a japánoknál is pontosan lehetett látni, amikor egy 11 éves gyerek kitörte a kétméteres állat nyakát. Lehet hogy ez a pinabarbi is sokkal többre lesz képes, mint amit kinézek belőle. Legalábbis a hangszíne rejtett képességekre utal… ahol a ruhája is. Hm.
- Látom, nem kell elmagyaráznom a helyzetet. – roppan meg Bill alatt a szék támlája. – A mostani szállítmány nagyon fontos – Ó, én ezt nagyon tudom. Ezért adtam le az alap drótokat. – Szóval ha segítesz, nem kis pénzt fogsz szakítani.
Kifelé nézek az ablakon, felesleges megfordulnom. Bill arcát szinte magam előtt látom, a nőéből meg nem sokat látok, és… persze. Majdnem felröhögök. Bill mellett nagy pénzt, ha rajta múlna, egy vasat se kap… Kinyíratja a munka végeztével.
- Igen, gyanítom. – na igen, már a tündérkének is leesett a lényeg. Megrebben a vállam, alig láthatóan. Megfordulok és a falnak dőlök, keresztbe fonom a kezeim, tincseim alól kivillan a szemem. Végigmérem, látom a szemének macskás körvonalait a sötét lencsék alól. Ki vagy te cicám?
Hátratúrom a tincseim, felvillan a szemkötőm. Nem eresztem a pillantását, hát ő kapja el hamarabb. Lelkileg igencsak erős, határozott csaj… de ellenem.
Miért nő szórakoznék el vele? Ezen a lepratelepen egy igényesebb gondolkodású hölgy, hehh.
- Ki az új öleben, Bill? – a szemem alatti ideg megrándul. Mocskos kis cica. Ezt visszakapod.
Kapsz láncocskát a nyakadba, csengőcskével… és egy pár bilinccsel az ágyhoz.
- Damienről beszélsz? Egy fél éve került hozzánk, de hidd el nekem, a legjobb emberem.
Ez a minimum. Eszméletlen sokat dolgoztam emiatt… ráadásul bagó fizetésért. Valahogy úgy érzem, ezt nem fizetik meg nekem eléggé. A kislányra nézek, a szemüvege semmivé foszlik és legyúrok az agyáig, manipulálva, hogy mi lesz a következő lépése. Sok hackerrel találkoztam és nem egy a legjobbak közül a spanom.
Ha jól emlékszek, egyszer már alkalmazta őt Bill, futólag röffentett nekem valamit ezzel kapcsolatban… Csakhogy ez a smucig disznó nem fizette ki eléggé. A netpatkányok bosszúálló típusok.
Szóval: a kis pinabarbie a lehető leghamarabbi alkalommal meg akarja hackelni a rendszert és feltehetően átnyomni mindent egy másik számlára. A sajátjára.
- Hát, ez nagyszerű – gúnyolódik a kislány. – De ha nem bánod, én most félrevonulnék, hogy nekikezdhessek a munkának… - mondja és finom, mégis szemvonzó csípőringatás közben sétál ki. Belemarkolnék… hú.
Éppen kisétál, egyik kezét lágyan az ajtófélfára tette és visszapillant; a sötétüveg alól látom a kacsintást, a gyere-cica nézését, mire csak horkantva fordítom oldalra a fejem.
Cassie. Na kiscicám, ezért busásan megfizetsz.
***
Bemegyek és gyorsan az itt kiutalt gépemen elindítom az ellenőrzőprogramot; már rég rákötöttem magam a központi szerverre – az persze mutatja, ha valaki feltöri,így lehet az emberek árulását nyomon követni, de okos kis progit bütyköltem; éppen hogy minden adat hozzám fut be és a nyomomat is automatikusan eltűnteti.
Felnézek az órára és elnyújtózok a székben, felcsúszik a pulóverem és kivillannak a kockák a hasamon.
- Hijjjnye – mondom és beletúrok a hajamba, kicsit kioldva a szemkötőt és megdörgölöm az orrnyergem. Hajnali három lesz lassan…
Megpittyen a gép, a fekete ablakban zöld betűk és számok kezdenek rohanni. A mindenit… elaludhattam.
Hoppá, a központi szerver és a… hoppá. Svájci számla. A mindenit, okos kis bige. Ránézek a kameraképekre, de semmi. A szokásos. Okos kislány… elvigyorodok és felszerelem a hangtompítót… közben hagyom lustán, hogy két számlát leszipkázzon egy szó nélkül. Ennyi kijár neki is… Mondjuk azt hogy ki van fizetve.
Hatalmas termetem ellenére egy reccsenés nélkül suhanok végig a folyosókon…
Benyitok, észre sem veszi, egyszerű gyermeki lelkesedés villog az arcán, mint egy hatalmas gyereknek, akinek épp a szülinapja van. Mint egy spongyabob-rész, komolyan.
Finoman emelem fel a tekintetem, majd a karom; és még ezt se veszi észre, csak mikor a csövet nyomatékosítva érintem a halántékához, oldalra bökve a fejét.
- Mit művelsz itt? – érdeklődök. Megfordul pimasz kis mosollyal; micsoda mazochista, vagy csak túlontúl szemtelen.
- Kizsebelem a főnököd. Mintha nem lenne olyan kibaszott nyilvánvaló. – hm, milyen mocskos a szája. Ki kellene mosni neki… lenne is rá jó pár ötletem. Pimaszul és szemtelenül, talán provokatívan csábító mozdulattal áll fel, majdhogynem rám csavarodva. Kis kígyó. – Na rajta. Lőjj le. De inkább ne a fejemet… - teszi le a csövet a szívéhez. – ide ha kérhetem. Az arcom túl szép ehhez.
- Tudod, hogy nem foglak lelőni – vonom meg halványan a vállam mosolyogva, lassan komolyodok el. Mocskos kis liba, nekem itt dolgom van egy ilyen agykurkászutánzat akkor a legjobb, mint egy jó anyós; hidegen és felbontva.
Felhajol hozzám, próbál, de oly csöpp… ha a vállamra vágnám se szólhatna semmit. Se tehetne semmit.
- Mert te jó fiú vagy, barátom. Lesül rólad, hogy glória van a fejed fölött, képtelen lennél lelőni egy gyámoltalan nőt, aki védekezni sem tudna ellene, nem igaz? – duruzsolja, de megkeményedik a pillantásom. – Lehet dönteni, hogy kinek lenne rosszabb, ha lebukna.
Próbálom kivacilálni a gondolatmenetét, felvonom a szemöldökét; még mindig ráfogom a pisztolyt és kicsit oldalra lépek a számítógépre meredve.
- Nem rossz munka – dörmögöm finoman, lágy félmosollyal, még mindig a mellkasához fogom a pisztolyt de közel lépek és megpaskolom a fejét. – De hidd el, itt csak te jársz rosszul – kapom el a csuklóját és kifordítom, másik kezét is,hogy ne tudjon moccanni.
- Engedj el te seggfej! – emeli fel a hangját de eltéve a pisztolyt befogom neki egy mozdulattal, arcom a hajához simítva, az arcához, a fülébe suttogva.
- Csitt, csibém; ha azt akarod hogy más is idetévedjen, és megtaláljon,miközben az átutalás váltója villog a képernyőn, hát csak nyugodtan… Gondold meg. – nyalintom meg vidáman a fülcimpáját, de abbahagyja a ficánkolást. – Remek.
Visszatolom a székbe és ráfogom a fegyvert. – Beszélgessünk.
- Vesznek a kamerák – mondja a szemembe nézve. Még be is venném ha nem láttam volna, hogy a kamera egy régi felvételt sugároz, miszerint minden all right.
- Persze. - biccentek szórakozottan. – Alig várom. De figyelj… - mutatom hallgatózzon. – Nem hallani semmit! Beszoptad… hiszen számítottál erre. – mosolygok rá. – Mi lenne ha odadobnálak Billnek?
- Nem tennéd.
- Honnan veszed?
- Eddig megtetted volna – mondja határozottan.
- Valóban! Ebben igazad van – nevetek fel – És ha elengedlek?
- Azt se… - gondolkodik el. Szemeit mélyen a szemeimbe függeszti. Igazán gusztusos ki liba.
- Na, kapcsold ki a gépet – intek a pisztollyal. Kelletlenül fordul oda, de nem mer ficeregni hiszen halk kattanással oldom ki a biztosítózárat, az arcomon nyoma sincs a tétovázásnak. Visszaállít mindent és kikapcsolja a gépet. – Helyes. Okos kislány. Tudod mit, alkudjunk.
Felvonja a szemöldökét és pedig hátradőlök, de a pisztoly csöve így is rá irányul.
- Hallgatlak.
|
| Hiyahiya | 2011. 07. 08. 16:49:40 | #14901 |
Karakter: Cassie „Kamu királynő” Tilly
Megjegyzés: ~Kitának~
Cassie:
A visszapillantó tükörben igazítom meg szőke parókámat és szemüvegemet, mikor behajtok a puccos villa kovácsoltvas kapuján, ahol már előre lecsekkolnak a benga nagy állatok, holott aki egy fekete, méregdrága Ferrarival jön az tuti fontos ember lehet, nem igaz? Mindegy... ezeket a húgyagyúakat nem azért tartják itt, hogy eszük legyen, hanem, hogy beidomított kutyaként ugorjanak a gazdi minden kívánságára.
Én sajnos nem ilyen vagyok... ha hasonlítanom kéne magamat egy állathoz, akkor vagy a kígyót vagy a macskát mondanám. Mindkettő manipulatív, simulékony dög. Így még véletlenül sem fogok neki benyalni és engedelmeskedni. Voltaképp azért jöttem ide, hogy lehúzzam pár milkóval, úgy körülbelül az összessel, amiért olyan zsugori. Dolgoztam már vele egy éve, és olyan keveset perkált, hogy gondoltam most egy kis plusz lóvéval együtt elveszem, ami kijár nekem. Erre ugyan ki mondaná, hogy nem jogos? Nem fogok csak úgy embereket csempésztetni a Mexikói határon jó fizetség nélkül. Épp elég szenvedés volt kifilózni, hogyan tudná biztonságosan becuccolni őket ide...
Leparkolok közvetlenül a ház előtt, s az utolsó simítások után bájos mosolyomat arcomra varázsolva szállok ki, s bőrkesztyűs ujjaimmal végig simítva kocsim fényezésén hálát adok az Istennek, vagy kinek, hogy ezt az életet adta nekem. Akármilyen rosszul kezdődött, azért tanulság volt belőle: Csak a rossz győzhet a valóságban. Mert a sok kibaszott tündérmesével ellentétben az életben a rossz az erősebb. És az én lennék...
Kényelmes macskaléptekkel galoppozok föl a lépcsőn, ahol egy öltönyös fickó már elém is siet, hogy elkísérnek a főnökéhez. Ahh... ismerem ezt a patkányképűt. Sunyi kis görény, de én sunyibb vagyok...
Az egész ház tele van aggatva drága festményekkel, ami egy Bill kaliberű bűnözőknél azt jelenti, hogy van pénze de fingja nincs a művészettől. Csak azért van kirakva, hogy legyen és lássa az ember, arra saccolva, hogy valami nagyon intellektuális az, aki ezekért több ezer dollárt perkált. Holott ez a pasi egy üresfejű barom... de egy zsugori fasz, és ezért szopni fog.
Amint megérkezünk a dolgozószoba ajtaja elé, kényszerítem magam, hogy elnyomjam a kárörvendő vigyort, ami arcomra kívánkozik, de hála a több évi gyakorlásnak könnyedén megy, hogy megbirkózzak vele. És amikor az ajtó nyílik, már bájosabb vagyok, mint egy szűzlány egy nyalókával.
Ami elsőként szemet szúr az nem az, hogy Bill már megint undorító és semmi ízlése és érzéke nincs az Armani öltönyökhöz, hanem a hájas disznó mögött álldogáló félszemű fazon, aki engem jegesen végig mérve tulajdonít nekem kábé kétpercnyi figyelmet. Ki ez a tag? Nem láttam még itt... érdekes.
Magas, izmos alkat, tipikus bűnöző forma lenne, ha nem rontaná az összhangot a jellegzetes jó fiú feje. Ennek a pasinak olyan arcberendezése van, amilyen csak egy zsarunak lehet. Tiszta és okos szem... egy bűnöző szeme sosem tiszta, mert óránként szív egy csík kokót, és sosem okos, mert a kokótól kellően kiüti az agyát. Arról már nem is kell beszélni, hogy a ritka, mint a fehér holló jóképű kategóriába tartozik, de sosem kezdenék ki vele. Túl mackó képe van. Az ilyenektől a hideg ráz ki. Olyan... mintha... mintha már csak a tekintetével is kedveskedne... a hideg fut a gerincemen, de nyilván azért van itt, mert az egyetlen olyan fickó, akit nem akadályoz a heroin belövése a munkában.
- Cassie! De jó, hogy ismét látlak! – köszönt röfögve Bill, nekem pedig meg kell állapítanom, hogy valószínűleg most már legalább 120 kiló és egyre undorítóbb. Nyilván ezért ilyen könnyű rajta mosolyognom, nem mintha észrevenné, hogy a szám szélén már a gúny ül. Kényelmesen lehuppanok az asztal előtti bőrfotelek egyikébe, s keresztbe tett lábakkal igazítom meg bogárszemüvegemet. Csak semmit a szemnek. Nem szeretném, ha valaki is látná a teljes pofim... aki nem fizet érte eleget. Aki megfelelően honorál, az látni fog többször is, de neki nem kel tudnia kit keressen miután megloptam egy kicsit... egy kicsit...
- Hát, persze – felelem lágyan, kényelmesen elhelyezkedve a székben, szemüvegem sötét üvegén át rápillantva. Gondolom milyen felüdülés lehetek a lotyók és a drogos barátai után. De épp, hogy nem érdekel, mert jobban foglalkoztat, hogy tulajdonképpen mit is kéne csinálnom, míg kisemmizem. – térjünk inkább az üzletre. Miről is lenne szó?
- Szeretem benned, hogy nem cicázol, Cassie – nevet fel, s nekem ettől ismét valami groteszk disznószerű szörny jut róla az eszembe és a szokásosnál is nehezebb az arcomat nyugalomban tartani, mert eszeveszett késztetést érzek, hogy kiröhögjem és közöljem vele, hogy a hasából már három tábla szalonna jönne ki. Miért törvényszerű, hogy a legtöbb bűnöző elmehetne egy átalakító show alanyának? Így már meg sem lepődöm, hogy fél évente egyszer szexelek... komolyan. – Egy fegyver szállítmányról lenne szó. Mostanában sokat szimatolnak utánam a zsernyákok, valahogy mindig ott vannak, ahol én és így elég nehéz az üzletet lebonyolítani.
- És te nyilván azt kéred, hogy játsszam őket ki... – fejezem be helyette, de azért magamban még hozzá teszem hogy, mindezt azért, hogy néhány hozzá nem értő és drogos ismét a kezébe kapjon egyet, és megöljön pár embert, akinek nem feltétlenül kéne meghalnia. De ez már nem az én problémám... azt viszont fura, hogy a zsaruk szimatolnak. Bill legyen akármilyen hülye, nagyon diszkréten intézkedik, mint egy igazi féreg. Már csak akkor fedezik fel, hogy ott járt, mikor már fél kerület egymással lövöldözik vagy a már az óvoda előtt is kurvák ácsingóznak.
- Látom nem kell elmagyaráznom a helyzetet – dől hátra elégedetten én pedig biccentve varázsolok ha lehet még édesebb mosolyt a számra. – A mostani szállítmány nagyon fontos, szóval ha segítesz, akkor nem kis pénzt fogsz szakítani.
- Igen, gyanítom – döntöm oldalra fejemet, hangomban nem kis gúny cseng, de ezt látszólag a szernyák küllemű pasin kívül senki nem veszi észre, amint őszintén megmondom nem lepődöm meg. Sok üresfejű idióta... egyedül az az épp, hogy nem a földbe gyökerező pasi az, aki kimérten méreget már egy ideje, amitől kezd az a kellemetlen érzésem támadni, mintha a vesémbe szeretne látni... vagy legalábbis úgy kielemezni, amitől ismét kiráz a hideg, s karomon borsódzik a bőr... ez a pasi... kikészít. Nem tudom, hogy kicsoda, te az hót ziher, ha még egy percig bámul oda megyek és beverem a képét...- ki az új ölebed, Bill? – érdeklődöm szemüvegem mögül szemmel tartva a tagot, aki bármilyen jól is játssza a karót nyeltet megrándul az arca, s ettől egy percre kibújnak az ördögszarvaim... most akkor legyen az az új hobbim, hogy basztatom? Miért ne?
- Damienől beszélsz? Egy fél éve került hozzánk, de hidd el nekem a legjobb emberem! – áradozik és még folytatja vagy öt percig, de én már rég a kutyáját figyelem. Aki ezt nyilván észreveheti, mert ahogy felém kapja fejét, s végig mér abban van valami bosszút ígérő... nyilván nem tetszik neki, hogy itt provokálom neki pedig a rövid pórázon szabad csak ugatnia... szegény, szegény kis kutyus. Van így az ember... persze nem én. Engem akkor sem bírna magához kötni senki, ha ezt bilinccsel vagy lánccal próbálná elérni...
- Hát ez nagyszerű. De ha nem bánod, és most félrevonulnék, hogy neki kezdhessek a munkának... – állok fel, s kényelmesen elindulva az ajtó felé, hagyom hogy a patkányképű elvezessen az ideiglenes szállásomig. Igazán nem kellett volna, mert csak pár napig maradok... annyi épp elég lesz, hogy észrevétlenül lenyúljam annak a páll milliárdnak jelentős hányadát...
De egy valami nem hagy nyugodni... a hátam közepén érzem a jeges tekintetet, s ettől talán normál esetben nem mennék a falnak, de ennek az új pincsinek a pillantásától elkap az a kellemetlen érzés, hogy rosszat teszek és hogy jó útra kéne térnem. Hála az égnek nem tart tovább egy másodpercnél, ezért a küszöbről hátra pillantva kivárva azt a pillanatot, mikor csak ő figyel, lejjebb tolom orrom hegyén szemüvegem s rákacsintva vigyorodom el gúnyosan.
Morgolódva, fintorogva fordul inkább a főnöke felé de látom, ahogy szeme sarkából nyomon követ... nem is vártam mást. Szemmel kell tartanom a pasit... valami nagyon gyanús benne...
Nem illik ide. Akkor sem lenne hiteles rossz fiú, ha épp valaki fejét loccsantaná szét. Engem nem ver át... bűzlik körülötte minden. Jobb lesz vigyázni vele és hamar lelépni. A női megérzésem azt súgja, hogy itt nem sokára olyan buli lesz, ahova nem szeretnék hivatalos lenni...
*
Vetek még egy utolsó pillantást az órára, s mikor az hajnali hármat üt, már teljesen biztos vagyok benne, hogy az őrök rég bekómáltak az altatótól, amit a wiskyjükbe tettem... igazából az altató és az alkohol nem épp a legegészségesebb párosítás, de azt hiszem meglesznek... a kokó már eddig is épp eleget edzette őket.
Hangtalanul nyomom le a kilincset, s ugyan ilyen óvatossággal lépek ki a finom perzsaszőnyegre... meztelen talpaimmal puha léptekkel haladok, akár egy szellem vagy egy macska. Bár ha azt a kecsességet nézzük, ahogy átlépem a kiütött gorillákat, az hiszem egy szép kis cica volnék, aki megy és megdézsmálja a gonosz gazdi elől a vacsit, amiért nem volt vele kedvesebb...
Könnyedén jutok el a dolgozóig és az ajtót is szinte már nevetségesen könnyű kinyitni, ugyanis ez a barom sem jobb, mint az átlagember... születési idő biztonsági kódnak? Ugyan már...
Elégedett mosollyal lépek be, s immáron szabad éjfekete tincseim közé túrva indulok el a hatalmas asztalig, ahol a számítógépen minden kis apróság rajta lesz, ami nekem kelleni fog...
Az ajtón tartva szemeimet hátrálok az asztal mögé, s lehuppanva a puha karosszékbe indítom el a gépet, melyet épp olyan könnyű feltörni, mint a biztonsági kódot. Ez a fazon tényleg egy húgyagyú fasz. Komolyan... ki adja meg kétszer ugyan azt a számsort?
Szemeim a rejtett kamerákra tévednek, de csak halványan mosolyogva fordulok a monitor felé... azokat már előzőleg elintéztem. Felvett videót indítani a központi gépénél... mi sem egyszerűbb. Ósdi trükk, de mindig beválik. Ilyen biztonsági körülmények között fényes nappal is kutakodhatnék, baszdmeg. Nem is lepődöm meg rajta, hogy egyedül képtelen lenne egy normális üzletet kötni...
Minden gond nélkül kezdek el kutakodni, s minden egyes kis információt, ami kellhet, mint például bankszámlaszámok és a széf és a bankbeli privát széfének jelszavai, valamint a kulcsai és még pár olyan infó, amit jobb szeretnék időben tudni... mondjuk, hogy hány ember ajánlott neki pár milkót, hogy átadjon nekik... oroszok...csak ők? Vajon Josif még mindig mérges, amiért lenulláztam az egyik számláját egy éjszaka alatt? Lehetséges, hogy ezért akar tárgyalni az aranyos... ez édes... de mire leülhetnének dumálni, én már itt sem leszek... komolyan mondom egy kibaszott zseni vagyok!
Akkor áll meg csak bennem az ütő, mikor egy pisztoly cső nyomul a homlokomnak, s hideg fémjének szúrása elég ösztönzés arra, hogy egy percre szemem sarkából szemügyre vegyem, hogy ki a faszom az, aki annyira antialkoholista, hogy az éjszaka folyamán egy kortyot sem gyűrt le a torkán...
Az pedig még inkább segít rám hozni a szívroham közeli állapotot, mikor felfedezem, hogy nem más, mint az új öleb az, aki elcsípett. Komolyan... szinte megtisztel, hogy egy ilyen intelligensnek tűnő pasi fülelt le.
De nem ijedek meg tőle.
- Mit művelsz itt? – érdeklődik mély hangján keményen, én pedig gúnyosan elmosolyodva fordulok felé, s pillantok fel rá, nem törődve egy percig sem azzal, hogy a pisztoly csöve immár a homlokom közepét masszírozza. Úgy sem fog lelőni. Hogy miért nem? Mert egy: ahhoz túl fontos vagyok, kettő: mert előbb a főnöknek fog odadobni. De azt nem fogja megtenni, mert annál azért szebb és okosabb vagyok, hogy hagyjam.
- Kiszebelem a főnököd. Mintha nem lenne olyan kibaszott nyilvánvaló – felelem elmerülve egyetlen szemében, amit ő összehúzva szorítja még inkább a fegyver csövét bőrömnek. Ezen nevetnem kell... komolyan. Nem kell itt keménykedni, voltam én már ijesztőbb férfiakkal is összezárva, mégis itt vagyok. Felállok, s még mindig a nekem szegezett hideg fémmel nézek vele bátran farkasszemet. Ajkaimon gonosz kis mosoly bujkál, és ez valószínű nem tetszhet neki annyira és talán ez lehet az oka, hogy komorkodik egy kicsit, mielőtt szadistán elvigyorodna.- Na rajta. Lőj le. de inkább ne a fejemet...- vékony ujjaim, mint egy kígyó úgy fonódnak kezére, s a fegyver mellkasom felé terelve irányítom szívemhez, egy halál nyugodt s negédes kis mosollyal.- Ide ha kérhetem, az arcom túl szép ehhez.
- Tudod, hogy nem foglak lelőni – jelenti ki lelombozhatatlan jókedvvel, de valahogy dől bennem az inger, hogy meggyőzzem róla, bármit is gondol, biztosan rosszul vacillál. Amint meglátja szemeimben villanni a huncut kis fényt, nyomban tovatűnik az a vigyor a képéről, s ahogy a szívemnek szegezett pisztollyal dacolva felpipiskedek füléhez – nehezen megy, mert kibaszott magas- kellően elkomorul a mondandómhoz.
- Mert te jó fiú vagy, barátom. Lesül rólad, hogy glória van a fejed fölött. Képtelen lennél lelőni egy gyámoltalan nőt, aki védekezni sem tudna ellene, nem igaz? – suttogom fülébe, s ahogy egész testem megfeszül egy pillanatra már tudom, hogy tökéletesen eltaláltam. Nem tudom, hogy ki ez a pasi, de hogy nem azért van itt mert gonoszkodni akar egy jót, az holt biztos. Persze neki nem kell tudnia, egyelőre halvány fogalmam sincs kicsoda, ezért csak ijesztgetem... elég hatásosan. – Lehet dönteni, kinek lenne rosszabb, ha lebukna.
Na erre mit lépsz te kis aranyos? Nem vagy messze attól, hogy leleplezd magad, szóval csak óvatosam, mert aljas vagyok... mondj bármit én úgy is a saját javamra fordítom. Ez az élet szép, kerek rendje. Az ilyen szent képű fazonoknak semmi esélye, az olyan dögökkel szemben, mint én. De szép is ez...
|
|
