- A bár bezár. Menned kell, Kousuke.- áll meg előttem a csapos, én pedig elkínzott arccal emelem a számhoz a poharat. Lehajtom a maradék whiskeyt, ami végigmarja a torkomat, majd amúgy is megviselt gyomromat kezdi égetni. Elfog az émelygés, de hamar túlteszek rajta. Végül csak lecsapok egy bankót az asztalra, nagy nehezen feltápászkodom és megindulok az ajtó felé. - Hívjak taxit?- hallom még James aggódó hangját, válaszul pedig csak morgok valamit.
Kitántorgok az utcára, ahol először a falnak támaszkodva állok meg. Lehunyt szemekkel élvezem a józanító hideg levegőt... aztán remegő kezekkel cigi után kutatok és egy szálat dugok a számba. Azt hiszem, lassan kezdek erre is rászokni...
Mélyet szívok a füstből, ami csak erősíti a hányingerem, de magasról teszek rá. Az órámra pillantok. Hajnali öt...
Hazafelé tántorgok hát, de a feladat meglepően nehéznek bizonyul. A mozdulataim koordinálatlanok, rosszullét kerülget, zsong a fejem és homályosan látok...
Aztán hirtelen fordul velem egyet a világ. A földre roskadok és elokádom magam. A szemeimbe könnyek gyűlnek, a gyomorsav végigmarja a torkom... vad reszketés lesz rajtam úrrá...
Aztán mintha elveszteném a kapcsolatot a külvilággal. Az egyetlen, amire emlékszem, egy mentő szirénája...
*
Egyenletes pittyegésre ébredek. A jellegzetes fertőtlenítőszag szúrja az orrom. Neh... túl sok időt töltöttem már itt...
Kórház...
Mikor kinyitom a szemeimet, fehér falakkal találom szemben magam. Mindenhol bántó fehérség, a levegőben fájdalmas nyögések és sóhajok terjengenek... a kezembe infúziót kötöttek... szóval valaki megszánt és kihívta rám a mentőket.
Sóhajtva simítom a kezem az arcomra. Szarul vagyok... egyre szarabbul...
Kisvártatva egy nővér hajol be az ajtón, és mikor meglát, felderül az arca.
- Végre felébredt, Mr. Houjirou. Pihenjen, azonnal szólok a doktor úrnak.- rikkantja, majd elszelel, én pedig csak nyögve hunyom le a szemeimet. Már most valami furcsa, kesernyés íz van a számba ami azt jelenti, hogy nem számíthatok semmi jóra... rossz előérzetem van...
És íme, néhány perc múlva megjelenik Mr. White, az orvosom. Ő kezelt annak idején is, mikor rákos voltam, és most is hozzá járok kontrollra. Szóval régi ismerősök vagyunk.
Mikor belép és meglátom az arcát, már akkor azt kívánom, bárcsak patkoltam volna el az előbb...
- Kousuke! Mégis hogy a francba képzelted te ezt?! Alighogy kigyógyultál a rákból, alkoholmérgezéssel hoznak be a kórházba?! Meg akarsz halni?!
A hangja csak úgy visszhangzik a falakról, a fejem is megfájdul tőle. Semmi kedvem ehhez...
- Ilyenkor jobb lenne...- nyögöm fájdalmasan, a halántékomat masszírozva. Hasogat a fejem, akár a kisbalta, és mindjárt megint kidobom a taccsot...
Mr. White, vagyis Keith megáll az ágyam mellett és kifürkészhetetlen tekintettel néz rám. Végül sóhajtva maga mellé húz egy széket és leül rá.
- Kousuke, komolyan gondoltad?- kérdi halkan, mire csak bosszúsan felnyögök. Lehunyt szemmel lassan megrázom a fejem, majd fásultan a plafon repedéseit kezdem vizslatni.
- Nem tudom, Keith... én... én...- nyögöm elkeseredetten, majd csak sóhajtva végigdörgölöm az arcom. - Nem tudom... mostanában úgy érzem, könnyebb lenne egyszerűen feladni a dolgot...- súgom halkan...
Odalett minden életkedvem. Semmiért sem tudok lelkesedni, egyszerűen semmi nem érdekel... úgy érzem, elvesztem... nincs erőm tovább küzdeni... egyszerűen csak fel akarom adni...
- Azt hiszem értem... figyelj, nem hibáztatlak, hiszen rengeteg borzalmon mentél már túl. De mielőtt meghoznál egy ilyen döntést, kérlek gondold át jól.- mondja, én pedig csak bólintok. Persze, folyamatosan ezen gondolkodom, éjt nappallá téve, de folyton itt lyukadok ki. - Megadom egy pszichológus telefonszámát. Régi jó barátom, és bizton állíthatom, hogy ő az egyik legjobb a szakmájában. Menj el hozzá.- mondja, majd egy kis névjegykártyát vesz elő a tárcájából. Elgondolkodva forgatom meg az ujjaim között.
- Még egy agyturkász? Az előző három sem segített, miből gondolod, hogy ő fog?- kérdem érdektelenül, a kártyát egyszerűen elpöccintve. Nézem, ahogy a laminált karton ívesen repül egy darabig, majd mint egy darab fa, a földre hull.
Keith csak felsóhajt, majd felkel, úgy néz le rám.
- Kérlek. Ez az utolsó. Csak egy foglalkozásra menj el, és ha ez sem jön be, ígérem, nem szólok bele többet a dolgaidba.- mondja, én pedig csak savanyúan elmosolyodom.
- Sajnálom, Keith, de tudom, hogy ő is csak olyan lesz, mint a többi. Nem kell több doki.- jelentem ki határozottan, majd felülve nekilátok kihúzni a kezemből az infúziót.
- Nem tudlak marasztalni, igaz?- kérdi, én pedig megrázom a fejem. Így hát némán nézi, ahogy szó nélkül kihúzom a kanült, majd levetem ezt az ócska pizsamát és felveszem a ruháimat. Távozok a kórházból.
*
Otthon minden a feje tetején van. A ház szalad, a mosatlan hegyekben, a hűtő üres, a rögzítőm megtelt üzenetekkel... sóhajtva veszek egy forró zuhanyt, majd felfrissülten nyitom fel a laptopom. Egy szál cigi társaságában megnézem a mailjeimet, és találok egy nagyon különöset. Furusawa Koaru... hallottam már ezt a nevet.
Egy kis töprengés után rájövök, hogy honnan. Még jó pár éve, egy tehetségkutató műsorban tett szert hírnévre, azóta pedig kapkod érte a média. Hallottam már én is néhány számát, a hangja pedig elképesztő.
Érdeklődve olvasom végig a szöveget. Szóval dalszerzőt keres...
Sóhajtva írok vissza neki. Sajnálom, de én már visszavonultam, semmi kedvem ehhez... elegem volt a hírverésből.
Viszont a srác csak nem tágít. Egy héten keresztül e-mailezünk, és akárhányszor mondok neki nemet, akkor sem tágít. Így végül beleunva a dologba mégis belemegyek egy találkozóba.
Egy apró kis bárt jelölök meg találkozónk helyeként. Csendesen ücsörgök az egyik sarokban, magányosan, egy pohár whiskey társaságában. A gyomromat marja az alkohol, amitől újra rosszullét kerülget, de már fel se veszem.
Belebámulok a barnás folyadékba, és csak akkor eszmélek fel, mikor valaki leül velem szemben.
Komoran, kelletlenül pillantok fel, és rögtön felismerem a tévéből a sztárocskát. Igaz, azóta idősebb már, az arca karakteresebb, férfias lett, megemberesedett.
- Houjirou Kousuke?- kérdi, a napszemüvegét feltolva a homlokára. Biccentek felé, majd kezet nyújtok, nem szándékozom kinyitni a szám. Közben a pincérnő is megjelenik, a kis sztárocska pedig rendel magának valami italt, én pedig egy újabb pohár whiskeyt. Mikor megjön az ital, abból is kortyolok egyet.
- A válaszom nem. Megmondtam.- morgom halkan, kelletlenül, ellenségesen a szemeibe nézve. Meglepetten pislog rám, láthatóan zavarba jött, de hamar túlteszi magát a sokkon.
- Kérlek, legalább hallgass meg. Azt sem tudod, mi az ajánlatom.- mondja, így élőben a hangja még borzongatóbb. Halovány, gúnyos mosolyt csalok az arcomra, és újabbat kortyolok az italomba.
- Bármi is legyen az, nem hinném, hogy tudsz olyat ajánlani, amit elfogadnék.- szögezem le, mire nagyot sóhajtva elővesz valamit a táskájából. Valami papírlap.
- Mielőtt döntesz, ezt olvasd el.- tolja elém, én pedig kelletlenül veszem kézbe a lapot majd kezdek olvasni.
Egy szerződés és annak feltételei... a gázsi, ami bár nagy összeg, a kapzsiság rég kihalt belőlem. Már nem tudok mit kezdeni a pénzzel. Rengeteg juttatás, ilyen-olyan kivételezések...
Szótlanul tolom vissza elé a papírt.
- A válaszom még mindig nem.- szögezem le, majd felhajtom a maradék italom. Az üres poharat az asztalra teszem, majd cigi után kezdek matatni. Láthatóan kétségbe esik, könyörgő tekintetet mereszt rám.
- Kérlek, Kousuke, te vagy az utolsó esélyem, az előző dalszövegíróm nemrég mondott fel egy album pedig itt van a nyakamon! Hallottam a Bloody Mary szövegeit, és nagyon ütősek! Szükségem van rád!- mondja fojtott, de kétségbeesett hangon. Farkasszemet nézünk.
Én pedig felsóhajtok.
- Legyen. De csak amíg el nem készül a legújabb album. Utána lelépek.- szögezem le, ő pedig csak széles vigyorral bólint.
„Nahh, mindjárt meg van! Már csak megkötöm a kötelet és óvatosan be kell hajtanom az ajtót és meg kell várnom, amíg hallatszik a kiakadása.”
Magamban nevetve megyek vissza a szállodai szobámba, majd amikor becsukom magam mögött az ajtót, akkor hangosan elnevetem magam.
- Min nevetsz, te rödög fióka? – kérdezi Kia.
- Mi… te… hogy… mi… te hogy kerülsz ide? – kérdezem meglepedten. – Neked most kéne bemenned a szobádba! – modnom felkiáltva.
- De nem fogok bemenni. A menedzerem fog bemenni oda… úúúúgy… most! – mondja és az ajtóra mutat.
- Ajjajj… Ez nem lesz jó! Ebből semmi jó nem fog kisülni! – mondom és futnék ki a szobámból, de mr elkéstem.
- TE! Te átkozott ördög fióka! Gyere ide! – kiált fel Mr. Hanato, Kia menedzsere.
Én csak elindulok… vagyis inkább futásnak eredek a folyosókon. Csak hátra-hátra pillantok és meglátom, ahogy tollasan és habosan próbál meg utol érni. Én csak elnevetem magam, majdnem elesem, de futok tovább. Befutok a liftbe, majd elindulok lefelé.
Mikor leérek, csak kimegyek a szállodából és a közeli parkhoz sétálok. De ahogy oda érek, máris letámadnak a tinédzser rajongóim. Mindegy, hogy fiú, vagy lány, de letámadnak. Egészen estig kell műmosolyt eröltetnem az arcomra, a fényképek miatt. Sok fénykép erejéig kell pózolnom, de nem bánom.
Szeretem azt, amikor körbe rajonganak. És ők, most pont ezt csinálják. A helyszínen éneklem egy-két dalt, amit fel is vesznek videókamerával, telefonnal, vagy egyéb eszközökkel. Jó a hangulat, több rajongómmal is beszélgetni kezdek. Ők kérdezenk, én meg válaszolok. Persze a nagyon intim kérdésekre, nem válaszolok, hanem finoman terelem a témát és inkább a következő kérdésre válaszolok.
Este felé megyek csak vissza a szállodába. A kedélyek már lenyugodtak, és Kia menedzsere sem haragszik rám. Hisz csak egy kis habos víz volt és egy kis toll a tetelyén. Meg igazából nem is neki szántam, hanem Kia-nak. Persze nem tudom, hogy megtudta-e, de remélem, hogy igen.
Visszamegyek a szobámba, kinyitom az ajtót, bemegyek, majd becsukom. Nem kapcsolok rögtön villanyt, hanem csak a szobában. De még mielőtt felkapcsolhatnám, megbotlom valamiben, és bele esek valamibe. Lassan kikászálódok a valamiből és elindulok a fürdő felé. Ne kell villany, hogy tudjam merre van, így nem kapcsolok. Mikor benyitok a fürdőbe, akkor könnyű dolgok hullanak a fejemre.
Most végre felkapcsolom a lámpát, és valami barna trutyi van rajtam, fehér tollakka díszitve. Mondhatom mesésen nézek ki. Megfogok egy törölközőt, majd elindulok át a másik szobába, ahol Kia van. Ő volt a mostani koncerten a duett partnerem. Amerikában él, és ott is született, bár szülei félig japán származásuak.
Mikor a kopogás után kinyitja az ajtót, akkor csak elneveti magát. Én is csak elmosolyodom.
- Látom sikeres volt Mr. Hanato tréfája. – mondja nevetve.
- Áááááá, szóval a menedzsered volt ilyen vicces kedvében?! – kérdezem picit gúnyosan.
Aztán ördögien elmosolyodom és ölelésre nyitom a kezeimet. Ellenkezni próbálna, de sajnos én vagyok a gyorsabb és az erősebb is, így én nyerek. Megölelem és ő is tiszta toll és trutyi lesz. Aztán végül nevetve megyünk be a fürdőbe és egyszerre állunk zuhany alá. Vizes ruhával, hajjal… vagyis tökre vizesen megyek vissza a szobámba.
Levetkőzöm, majd felveszek egy tiszta alsót, és megyek is aludni. Másnap reggel korány kelek és gyorsan letusolok. Felöltözöm, egy fehér nadrágot veszek fel, egy fehér és piros csíkos pólóval és rá, egy fekete hálós, hosszúujjú póló szerűséget.
Belerakom a zsebembe a telefonomat és összepakolok.Ma elhagyom a szállodát, és visszamegyek Japánba. A szálloda előtt várok, mikor befut a menedzserem is, akivel megyünk a reptérre. Még reggel elbúcsúztam Kia-tól, és megyünk a reptérre.
Kia-val felvettünk egy közös dalt Amerikában, aminek csak 2 hát múlva lesz premiere itt is, és az USA-ban is. Mivel innen, a szigetországból nem könnyü kitörni. Így minden lehetőséget meg kell ragadni. Plussz a legjobb dalszöveg írót kell megtalálnod, hogy sikeres légy.
Nekem már nagyon sokan írtak dalokat. Jó dalokat. Csak kár, hogy én nem tudok dalt írni. Így mindig mást kell megkérnem, hogy írjon nekem dalokat. Szinte majdnem minden lemezemnél úgy van, hogy egy lemezt, egy dalszövegíró ír nekem. Eddig 1 lemezemnél van úgy, hogy minden dalt más írt. Most egy új lemezen dolgozom, amit hasonlóra tervezek, hisz az is nagyon nagy siker lett. A lemez borítóm már megvan, csak a dalok kellenek rá. Vagyis pontosabban 3 dal, mivel a többi már kész van.
Most egy olyan dalszöveg írót keresek, aki szomorú, melankólikus dalt is tud írni, nem pedig csak boldogat. Picit meguntam már a boldog dalokat. Ezért is keresgélek neten, meg az ismerőseim körében is kérdezősködtem.
Épp a repülőn ülök és böngészek a neten, mikor rám ír valaki chat-en. Az egyik jóbarátom az.
„Csá. Milyen volt USA?”
„Hali. Király volt. Kia-nak egyszerűen mesés hangja van. Csak úgy venni fogják a lemezeket.”
„Hát haver mázlid van! Nekem nem lesz ilyen mázlim. És te mégis buzi vagy!”
„Figyelj! Ezt már megbeszéltük. Nem ezért kerestél!”
„Igen, valóba nem ezért. Találtam vlkit, aki neked jó lehet szöveg íróként.”
„?”
„Houjirou Kousuke. Egyszerűen qurva jó dalokat ír. Csak…”
„???”
„Visszavonult, és most film zenéket szerez…”
„Értem… azért köszi… megpróbálom meggyőzni!”
„Nincs mit haver… jössz 1-el…”
„Már sokkal jövök… na szevasz…”
„Hali…”
A baszélgetés után, kicsit nyomozok, és kiderítem az e-mail címet, és írok neki egyet, amiben egy személyes találkozót kérek tőle. Persze leírom a nevemet, az elérhetőségeimet is. Aztán lecsukom a gépet, lerakom magam mellé és elalszom. Mikor felébredek, már megérkezünk Japánba. Kiszállunk a gépből, felveszem a napszemüvegemet, már kattognak is a gépek. Végül kimegyünk a reptéttől, egyenesen a stúdióba, ahol, felveszünk ma egy számot.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2012. 07. 29. 10:10:18
Behunyt szemekkel, kis hullámzó kék vonalakkal, s meglehetősen nagy biológiai veszélyt árasztó fekete aurával ülök a sarokban, mint a szamár az iskolában, csak szebb kiadásban, és hangolom drága Hiro-chanomat, aki az utóbbi negyedórában csúnya horror képkockák ártatlan tanúja volt…
Ez bazd meg… ez hihetetlen, hogy az a köcsög karma, már megint rám feni a karmát! Na ennek a mondatnak megint sok értelme van… hát miért is ne kérdeztek volna rá a múltkor, hogy kis volt az a sapkás muksó, aki a WC-be húzott mutogatni a mutogatnivalóját… MI A FASZNAK KELL EZEKNEK MINDENT TUDNI???
Mert úgy merőben véletlenül látták, hogy valaki agresszíve húz oda, ráadásul úgy, hogy én előtte max. hangerővel ordítottam le a hajkoronáját… jah, és ha ez a zavarba ejtően szar kérdés még nem lett volna elég, az egyik bájos picsa, akit pincérnőnek hív a közvélemény, oda riszálta azt a nagy seggét, és kedvesen vetette oda, hogy sietős távozásom oka az volt, hogy az ürge úgy molesztált, mint kis fiúkat a korrupt papok… ÉS MIND EZT AZÉRT HINTETTE EL, MERT ÚGY ELTANYÁLT A KIJÖVETELI LENDÜLETEMTŐL, HOGY VISSZAKÉZBŐL NYALTA MEG A FALAT!
Úgy kellett neki rusnya némber… annál rosszabb már úgy sem lehetett a pofázmánya. A fal is imádkozott, hogy ne maradjon ott a pofalenyomata…
Nah és akkor itt jön a horrorisztikus halloween elő délután színtere, ugyan is ennek a négy baromnak akkora hatásszünet kell, ami elég a az információ befogadó és feldolgozó képességük működésbehozásához, ami csupán napok kérdése… és itt jön képbe a mai délután, avagy a koncert előkészületei, mikor is Reisuke, az az orbitális őstulok, akit már a világra is elkúrva hoztak, megkérdezte, hogy tulajdonképpen akkor zseniális feltételezése szerint nem-e buzultam be, és nem ez volt az oka, hogy oly sokáig igazgattam tökéletes külsőmet egy hímnemű segéd mellett a WC-ben….
És erre mi volt a válaszom? Hát a Rock karate hatalmas erejének felhasználása, ami annyiból állt, hogy addig fejeltettem vele az erősítőt, míg azért nem könyörgött, nyalassam inkább vele a földet… avagy addig míg kis elektromos hangyácskák nem másztak abba az agytérfogatot szűkítő bokszerébe… OH KÖNYÖRGÖM, ÁLDJATOK MEG TI SZENTSÉGES ROCK ISTENEK!
Persze a sok hülye sosem ért a szóból, ezért még most is itt csámcsognak a rohadt hátam mögött, mintha kurvára nem az orruk előtt izgatnám épp a gitárom húrjait. Baszottul nem vagyok még süket, de ha az is lennék a harmadik szememnek hála szájról olvasok, szal ezt most megszopták.
Úgy teszek, mintha el sem jutna a tökéletesen kiélezett hallójáratomig, hogy mi a faszt diskurálnak úgy, mint a csípőprotézises vén szatyrok, azzal a célzattal, hogy ne csesszem már fel az agyam, amíg szükségük van a kezükre, és csak utána játsszak puzzle-t a darabjaikkal…ugyan is, így koncert előtt még csak-csak hasznukat veszem, de utána azt hiszem megkockáztatok egy nyolc napon túlgyógyulót úgy a buli fénypontjaként… ti kis gecik… kurvára nem tűnik fel az a radioaktív halálsugár, ami belőlem árad felétek baszott agresszívan?
- Ugyan már, haver, ezt a faszt még egy vén pedofil se merné bevállalni, amíg nem adta írásba a végrendeletén! – veti fel helyesen Kosuke, az egyetlen normális tag ebben az elmebetegek gyülekezetében, amit bandának hívnak, ahol már mindenkinek minimum egyszer elgurult a gyógyszere, ahogy nekem is elfog, ha kurvára nem hagyják abba a traccspartit.
Egyetlen értelmes lény él ebben a baszott kócerájban és az Kosuke, bár eddig rohadt jól tagadta, hogy a normálisabbik fajtából van, ugyan is eddig merőben kedvességének betudhatóan baszakodott bárkivel, akit másodiknak látott meg, és ebben rendszerint mindig bent voltam én. Persze ez nem baj, mert pankráció hajlamaimat legalább kiélhettem, és még pénzt is kaphattunk érte. Nem szégyen a koldusélet, a punok szerves része. Csak imádkozzunk, hogy ne kezdjen mozogni a szendvics, mert ha a kaja lábra kél, az sosem jó és vagy a detoxra vagy a gyomormosásra utal…
- Ne légy már ilyen láma, wazze! Nézz már a csávóra! Egy gitárba szerelmes, és te ezek után csodálkoznál, ha valaki farba túrná?- veti fel a nemesen egyszerű kérdést Reisuke ismét a szexuális indíttatásomat latolgatva, amiről köztudott, hogy jobb hallgatni, vagy az illetőre a Rock mennydörgése vár… avagy addig verem egy kibaszott gitárral míg vagy ő vagy a gitár nem törik gerincbe…
Kissé agresszívan nyikordul Hiro-chanom csodás húrja ujjam alatt ahogy a kelleténél kissé jobban húzom meg, egy épp a bőrét eladni készülő macskára emlékeztetve, aminek nem örülök. Ennek a drágaságnak baja esik, akkor itt nemes egyszerűséggel rúgok mindenkit lépe csak úgy, hogy a biztosítási pénzből kárpótolja magam. A sitt meg úgy is egy kellemes hely. Sok az ember, ingyen kaja, pár arc, akit laposra lehet gyepálni. Kész Hawaii… csak épp gettó kiadásban.
Kísért az indulat, hogy menjek és nyújtsak mélyreható élvezetet ennek a gecinek, aki már egy ideje szívja a vérem és a türelmem, de úgy döntök, megvárom, hátha az egyik agyilag teljesen lenullázott talán hozzászól valami kibaszott értelmeset, ami helyreállítja az így is labilis, Buddhát még nem látott lelki világom… az isten áldaná meg hat apró gyerekkel, ezt a segget! Hogy a faszomba lennék radiátorgyanús, mikor még egyszer sem próbáltam meg végbél tájékon felöklelni?! Érik a verés bazd meg, érik, de annyira, hogy mély kómából játssza majd a basszert…
- Ez erős érv, Reisuke! Lehet, hogy tényleg beferdült a csávó…- halkul el Hide, szemeinek fixírozása hátamat égeti, én pedig szinte fogat csikorogtatok abban a mérhetetlen jókedvében, ami egészen véletlenül most tombol bennem. Te is fiam, Fikusz?
Úgy látszik eddigi szexuális irányultságomat megcáfolandó most már szövetséget is köt neki ellenem, ami igazából nem lep meg. Több nő együtt, szövetség a fasz tudja hányadik ellen. Ezek már rég átmutáltak egy másik szintre, ahol már azon sem lepődne meg ha spontán mellnövés jelentkezne. Ezeknek a kislányoknak, már akkor lejárt a szavidejük, mikor a világra tolták őket.
- Eldöntetett. Yuki homi, ha szexi, hanem. –zárja le a vitát Reisuke, nekem meg itt pattan el az agyam és meg egyetlen imádatom tárgyának húrja is, egy cseppet hangosan, miközben én idegbeteg vicsorral csavarom tovább a húrt, mintha lenne még mit rajta… azt hiszem most jött el az az emelkedett pillanat, mikor Reisukéval megkezdőleg megmutatom nekik, hogy szereztem a koncert jegyeket…
Te balfasz emberszabású feltehetőleg állatnak minősíthető egyén… teszek róla, hogy legyen okom igepulcsit hordani! FOLYTÁL VOLNA LE APÁD LÁBSZÁRÁN, TE NEANDERVÖLGYI FASZSZABÁSÚ!!!
Olyan lendülettel dobom magam a levegőbe, melytől székem csínos ívet ír le a padlóig, de én egy szemernyit sem törődve vele ugrom át és közelítem meg lassan halálfélelembe tévelyedő basszerosomat, aki a hulla fehér után, már a hípótlan állapotba kerül, amint ütés közelbe érek, és bevillantom öklöm legszebb profilját… most fánkosat fogunk játszani. Én ütöm a pofát, az meg dagad!
Kislányos sikollyal könyörög jóképű pofázmánya épségéért ám engem kurvára nem hat meg, így baráti szívességként ismertetem meg vele a fal kellemes tégláját, ugyan is, amit félrekurtak azt egy jól irányzott ütéssel általában helyrelehet pofozni… a fal meg van, az erőkifejtés, hát gyakoroljuk a fizikát, hogy legközelebb nyers példával tudjon szolgálni a lightos kisöccsének… szegény gyerek, ott cseszte el, hogy kimászott az anyjából ennek a baromnak a légterébe…
- TE ORBITÁLIS VADBAROM! ELŐBB TANÍTALAK MEG SEGGEN ÜLVE FURULYÁLNI, MINT HOGY BEBUZULJAK! HOL ÉLSZ TE?!- ordítom, mint egy valódi, szakavatott, okleveles elmebeteg, akit most szalajtottak regisztrációs hibából a zárt osztályról, Reisuke meg nyöszörög, és élvezkedik a fallal, míg a többi hülye kis tányér szemmel bámul, majd élesen elvonatkoztat, hogy épségben maradjon minden létfontosságú szervük… egyet legalább megtanultak zsenge kissrác korunk óta: ha Yuki bácsi pipa, akkor addig az lesz, míg valaki nem leheli ki a lelkét, és ha kedves a nézőközönség agyi épsége, akkor gyorsan elhúzza csíkot, míg be nem találja azonosítani őket.
De mivel Reisuke, eleve született őstulok, ezt megjegyezni nem tudta, ezért most szopja a fal farkát, mint azok a bizonyos borzok. Nem baj jól áll neki a vakolat, kicsit feldobja azt a szerencsétlen ábrázatát.
Mikor már csak a halálhörgés beszél belőle elengedem, s kezeimet megropogtatva vonulok vissza szegény, egyetlen elhanyagolt szerelmemre, akire esküszöm tutira rámozdulnék, ha lenne rajta egy fölös lyuk, amin nincsenek kolbászaprító cérnák ráfeszítve… na azért. Ilyen az, a mikor világ teljes. Ember a földön, gitár a kézben, és Rock ’n’ roll...
A nyugalomra több okom is van, ugyan is a múltkori kis affér után Atsuya bácsi nem szándékozott experess jegyet váltatni velem az ágyába, így legalább a seggem és a kátrány tiszta lelkivilágom nem sérül tovább brutálisan. Nem azért, a pasi hangja valami állati, elnyomja a külvilágot, élő drog, rááll az ember ha sokáig hallgatja, de az képtelenség, hogy a látványára más is szalutálni kezdjen. Tudtam én, hogy a muksónak van egy kis gógyija, és több gatyában járt, mint ahány néni szoknyája alatt én, de nem gondoltam volna, hogy valaha eljön az a kurva nap, mikor az én szűkembe is be akar sétálni. Szeretem, tisztelem, de csakis a szabadságjogok adta két méteren kívül. Persze nem hibáztatom – kurvára igen- biztos csak sokat dekkolt a konvektor mellett, és égre hajtotta a bűvös hő felvételt…ezt még a fizika is beigazolja. Nem tehet róla, csak annyira, amennyire Reisuke arról, hogy egy orbitális segg, amit világra szellent egy kurva nagyot.
Lázasan kezdek neki, hogy az idegeimet szimbolizáló szakadt húrt kicseréljem, és csak reménykedem benne, hogy drága, tökéletes, imádott Hiro-chanom bírja majd a kiképzést, és nem a dologközepén kezd el úgy nyekeregni, mint Kosuke mókus nyögésű új csaja. Ajánlom nekik, hogy semmi gáz ne legyen, vagy esküszöm, hirtelen előre kapok és leverem a veséjüket egy hangfallal… hát igen. Ilyen az, amikor a sok fasz hozza a formáját. Nagy a buli, és jön a kék kabátos alakulat, ha debil is mellé…
Talán most megkíméljük a nagy világot az ingyen cirkusztól, és kivételesen nem haragítjuk magunkra az igazságszolgáltatás gecijeit, ugyan is lehet, hogy a hűvös egy olyan hely, ahol konvektor nélkül is meleg van meg páratartalom, de ma valahogy inkább betépni van kedvem nem a rácsok mögött józanodni. A másnaposság úgy is szar dolog. Tudom, már nagy rutinom van belőle, úgy ahogy a hullabeálltan hazatámolygásban is… föld fölött fél méter, törpeterminátor módban…hehe… jó is az…
Elégedett fél mosollyal dobom föl magam a székről, mikor a húrozás rítusa végre véget ért, s várakozóan fordulok a hátam mögött csoportosuló kislányokhoz, akik lelkesen próbálják a még félájult állapotban tengő Reisukét valahogy használható állapotba pöccenteni, de mint látják, hogy a csávó így sem high qualytis, hagyják a francba és egy kibaszott nagy pofonnal hozzák vissza a másvilágról a „térjé’ már észhez te szellemi hulladék” mondat kíséretében. Hat a dolog, mert egyszerre úgy pislog, mint aki rohadtul meg akar simogatni a szempilláival. Így anyám kutyája csinál, mikor három órán keresztül próbálja kikaparni az üveg erkélyajtót, hogy dobjon egy sárgát… persze én nem vagyok az az állatbarát fajta, ezért hagyom had szenvedjen, úgy is elég poénos, ahogy azzal egy biológiai balesetből megfogant patkányként söpri a padlót villám sebességgel. Hülye padlócirkáló… bazzeg azóta rühellem, amióta felzabálta fél kottás könyvemet…
Jah… állatbarátság. Így már érthető ezeket az agyilag csökkent minőségeket, miért áldom az öklömmel olyan gyakran.
- Szedjétek már össze magatokat, debil állatok! – rivallok rájuk, melytől szinte egyszerre vágják magukat haptákba, s szalutálak úgy, mintha egy baszott kiképző bázison lennének, amitől a valóság nem állt messze, csak épp nincs közel…
Hiro-chanomat nyakamba pakolva szemlélem meg piercinges, tetovált, szakadozott ruhájú bandámat, ami azt a benyomást kelti, mintha egy csapat elmebeteg szabadult volna a világra, akiknek ráadásul veszélyes játszópajtásat is adtak. Na ez már még közelebb van a valósághoz… a valóság egy olyan dolog, ami reggelente a pofádba vigyorog, de én örömmel fordítok neki hátat.De az a kurva nagy igazság, hogy ez ma nem akar összejönni…. Érzem én, sőt még az a spiritiszta tanfolyamos, teleshopos üveggömbbel nyomuló állat, Hide is megvallotta, hogy kurvára nem nekem kedvez majd a Jupiter az elkövetkezendő pár hónapban, úgy készüljek, mert vagy a testi épségem bánja, ha összekerülök egy vadállattal… na ekkor jött az a mély benyomás, amit ő tett a gömbjére, mikor úgy elemi lendülettel vágtam tarkón a homlokom helyett, ugyan is ha ez már nem elég ok arra, hogy Atsuya bácsi dákójától menekülési kényszerem legyen, akkor semmi…
Kezdem azt hinni, hogy az a kurva karma létezik, és most csak arra játszik, hogy azt a sok faszságot, amit kis pöcsös korom óra csinálok most visszaadja, de olyan kamattal, amibe az urológusi kezelést egy szőke lightos Chewbucca akarja beiktatni… na bazd meg… rohadtul nem vágyom rá, hogy merő szeretetből tengerparti attitűdöm legyen homokkal meg napsütéssel…
- Csak fél, és az is csak szerényen… - vigyorog szerényen Reisuke, kurvára mellé trafálva, én pedig összehúzott szemöldökökkel, egy cseppet sötét tekintettel vetülök rá, mint várfal a mezőre, ő pedig még mindig büszkén húzza ki magát, mintha olyan értelmes dolgot mondott volna… végül is… annyi szőr nincs még rajta, hogy csaholni kezdjen.
Na bazd meg, te sem voltál ott, mikor az értelmet sugározták… néha komolyan elgondolkozom azon, hogy tényleg jó ötlet volt-e még annak idején hagyni, hogy elbújjon a hátam mögött, mikor anno minden hülyét elpáholtam neki… jobban jártam volna, ha péppé passzírozzák, legalább műtrágyának hasznát vennék. Persze, amíg az ujjai úgy táncolnak, ahogy a ritmus akarja, addig engem baszottul nem érdekel, hogy az IQ teszten mínuszba járna a végeredmény… na de majom makog, kutya ugat… én beszélek? Egy rohadt másodfokú egyenletet nem tudok megoldani. Bár ez csak az agysejtek pusztulásának kérdése, és mivel én alkalmi alkoholista vagyok –minden hétvége egy alkalom- így már érthető miért távozik a szürkeállomány a fejemből az alkohollal együtt…
- Reisuke, te olyan hülye vagy, hogy még az oroszlán is sírva zabálna föl. – vetem oda neki egy cseppet élesen, melytől érzékeny lelkivilága máris sírásnak indul, de mielőtt még kieresztené a krokodilokat, metál villám égnek szegezem, s széles vigyorral szalutálok a Rock örök istenei előtt… egy kis hangzavar elűzi a baromságot. A végére már úgy is mindenki beáll majd, mint a kapanyél. Ugyan is nálunk az úgy megy, egy szám egy üveg sör, egy szám két üveg sor, még egy szám és már egy rekesz is a gyomorban végzi… jó szisztéma.- Ne drámázz, inkább zúzzunk egyet, aztán meg halál a májra!
Ez a parancsszó varázsol mind a négy állat arcára egy széles vigyort, libasorba vágják magukat, s szépen tisztességesen káromkodva ismeretlen karakterű buzdításokat zengve vonulnak ki a kis nézőközönség elé, akik lelkesen ordítanak, mint a fába szorult féreg, s mihelyt én is kiérek a parányi, számomra mégis a tombolást, és az orbitális bulit jelképező színpadra felsikítanak, mint a fangörlök egy Killer Beauty koncerten, s hirtelen én is Atsuya bácsinak képzelem magam… azzal a különbséggel, hogy én nem látok görbéket, mikor az egyik sört szorongató vadbaromra meredek pofátlanul.
Na igen… azt a faszt is le kell rázni, holott olyan sikereket tudna nekem nyújtani, ami reményeim szerint kimerülne egy kurva jó lemezszerződésben, és ehhez hasonlóapróságokban… szép tündér mesék, amiket kurvára kinőttem már.
- Jól van nyughassatok, vagy a képetekbe lépek!- vigyorgok szemtelenül, ami csak még inkább fellelkesíti őket, és mint a felbuzdított lázadó óvodások úgy sikoltanak vissza magas C hangon. Na ez a beszéd… sok fasz egy helyen. Az már csak jó lehet…hehe…- Na nyomjuk, barmok!
Ujjaim szinte rögtön Hiro-chan tökéletes húrjaira vándorolnak, s ahogy ujjbegyeim alatt rezegnek az első akkordok, egy percre szinte extázisba esek.. mindig ezt érzem mikor zenélek. Kikapcsol az agyam, s már csak a ritmus, a zene és a buli számít. Már csak azért is mert mi minőségi cuccot nyomunk, nem azt a Visual Key lószart, amit az a sok ösztrogénnal vitaminozott kis csákó próbál összebalfaszkodni. Amit azok csi8nálnak, az kurva messze van a rocktól de még a zenétől is… össze nyekeregnek pár nőiesen magasat, kivillantanak néhány kényes fertályát, smárolnak egy kicsit egymással aztán adj neki, hátha a hülye nép erre is gerjed. Hát persze, hogy gerjed… de csak akkor izgul be igazán, mikor a hozzánk hasonlók virtuózkodnak nekik egy sort… mert akkor a tömeg megvadul, tombol, és őrjöng, úgy ahogy a Killer Beauty koncerten is. Ott az ember egy kis alkohol mellett beáll, mint fasz a lakodalomban, és onnantól nincs megállás… igazából ha az a szőke metál király, nem lenne szuperhomi, még példaképemmé is tenném a tehetsége és a tudása miatt…. Di így csak bálvány imádat szinte marad meg, s élvezkedek a hangjára nagyon feltűnően.
Az első dalnál már áll kis közönségünk, sörös üvegekkel a kezükben ordítanak, éneklik a szövege velem együtt, én pedig őket túl ordítva vigyorogva, teli torokból énekelve nyomom tovább, és élvezem a kiváltott hatást… ezt a dalt akkor költöttem mikor épp egy bemutató előtt voltam gázban, és kurvára lelohasztotta a kedvem, hogy a lakás kupiban áll, s az még hagyján, de hogy ég másnapra húsz kibaszott göncöt is megtervezzek… na igen ilyenkor filózik az ember és épül le totálisan mentálisan, és az agymenések közepette ömlik belőle a baromság, amiből végül egész normális gondolatok gyűlnek össze, és így keletkezik az elgondolkodtató, agyra ható számok sora. Ez is így keletkezett… lementem alfába és az első, ami eszembe jutott: baszódjon meg a világ, hogy álmokat is kitalál… jó kis első sor, nem?
Az egész bagázs együtt nyomja, profin, mintha tojásseggű korunk óta erre készültünk volna, és végül is igaz. Én már kis taknyos koromban is verekedés mellett énekeltem és gitároztam, nem sok idő tellett bele mire dobolni is megtanultam, pusztán az agresszió levezetéseképp mivel a gitáromat, azt a zenét szimbolizáló isteni hangsert nem akartam tönkrevágni egy igeroham keretében.
Igen… mi erre születtünk, s csak idő kérdése, hogy ezt valamelyik zsíragyú fasz alias menedzser felismerje és felrepítsen minket a hírességek és legendák mennyébe.
Ahogy jön a következő szám, mindannyian halált megvető bátorsággal vigyorgunk, s nézünk össze, a közönség kis híján szétveri a berendezést, ordít, az én ujjaim alatt pedig megszólalnak az alkohol akkordjai, mintha tényleg bebaszva játszanám ezeket a dallamokat, és nagyon közel van a valósághoz… ugyan is ennek a számnak ritmusát, szóló részét totál beállva írtam, találomra kiszúrva egy-egy hangot. Na most ez a szám az akkori fizikai és mentális állapotomat ábrázolja egy kis együttérzést ébresztve a már lassanként illuminálttá váló közönségben, csak egy cseppet felturbózva, gyorsítva és pár józanságban támadt hanggal megtoldva… fasza kis szám, és látszik, hogy gerjednek tőle a vadbarmok! Na igen... Az élet nem mindig kellemes, de lidércnyomásnak megjárja. Zenével meg még elviselhetőbb…
Behunyom szemeimet, extázisba esve elmerülve a körülöttem dübörgő ritmus fergetegében ívelek végig ujjaimmal gitárom érdes húrjain, melyek lágyan sírnak fel érintésem alatt, szinte könyörögve, hogy játsszam tovább azt az elcseszett alkoholista szart…
Végül a részegedés előtti utolsó dalba kezdünk bele, és ekkor már akkora a hangzavar, hogy már én ordítok, hogy pofa sutba, különben lesz ne mulass… itt most az én hangom az egyetlen, ami ledrogozhatja a tömeget, és ahhoz minimális hangzavar kell… csak épp annyi, hogy a hekusok ne jöjjenek a fejünkre majrézni. Emlékszem múltkor mint valami kommandósok úgy ugrottak be az ajtón egy öreg nyanyával, aki nem hallotta latin nyálfolyást olyan isteni és fergeteges volt a buli. Ezért persze jöttek a fakabátok, de ami a legviccesebb, hogy elég volt csupán intelligensen – gyors káromkodásoktól övezve- elküldeni őket a jó büdös apjukba, amire a néni elegánsan lett rosszul, s mielőtt még bevihettek volna a hűvösre, a mamit vitték a keresztesek az óvóhelyre… most legalább már azt is tudom, hogy van olyan szív, amit a zeném a végletekig dobogtat…hehe…
- Pofa be seggfejek, ezt figyeljétek! – kurjantunk egyszerre Reisukéval, azzal az elbaszott orángután kezdeménnyel, aki minden gecisége ellenére, legalább egy szerszámmal jól bánik, ami történetesen a gitár. Semmi mással nem tud szót érteni, a farkát is max. a csempefirkásra használja, mikor dob egy sárgát, de még a nevéből is kihagy olykor-olykor egy karaktert…ezért lett belőle Suke, meg Uke, meg Reike, egyszer még Terike is volt… azóta tudom, hogy milyen szándékai is vannak a jövőbeli nőiessége felé… hülye állat. Múltkor egy baszott dísznövénybe csinálta, egy biztonságai kamera előtt, aztán úgy sprintelt el, mint a gyalogkakukk, mikor rakéta van a nyomában, én meg röhögtem rajta, hiszen a káröröm a legszebb formája az önmegnyilvánulásnak. Most mit ne mondjak, nagy fasz vagyok, de legalább egy orbitális. Anyám és apám szerint csupán a kamaszkor a hibás, de én abból már régkinőttem Ez van ezt kell szeretni. Hülye voltam az is maradok, de legalább boldog vagyok! Az élet szép, és én szeretem így élni... hehe…
Főleg azért, mert egyszer egy bölcs kopasz ember félig már a földet nyaldosva alkoholmámoros állapotában azt hintette le nekem, hogy a hülyék jutnak a mennybe, mert az akinek van esze adótcsal… akkor Reisuke örülhet. Szent Péter Passport nélkül seggbe rúgva tessékeli majd be, engem meg majd Lucifer kezelget a pokolban… remélem Atsuya bácsi nem előttem patkol el, keserves lenne a végbéli idegenvezetés….
S ím itt legtökéletesebb alkotásom, ahol gitárom játéka olyan magas színvonalra hág, ahova egy jó darabig egy köcsög sem jut fel mert én azt mondom… na igen. Ez vagyok én. A mérhetetlen profizmus netovábbja, akit az egó sem öl meg, holott az köztudottan halálos dolog. Bízd el magad egy emeletes ház tetején, és garantáltan mély élményekben lesz részed egy csattanós véggel…
Ezt a dalt egy ferde este másnaposságán írtam, mikor teng-lengtem a fejfájás és a WC-re vezető egérutak kidolgozása közepette a konyhapadlóján komásan, mert ilyenkor is érdekes dolgok az ember eszébe, miközben szédülve a plafon repedéseit számolja, ugyan is az olyan kurva érdekes, hogy vagy megindul Róka Rudi felfedező útjára, vagy legalább megint elalszok… azért félálomba születnek a legnagyobb királyságok. Ez a szám is csak azért zsír, mert így dobogott a lábam, miközben a WC-re rohantam kiadni magamból mindent, ami a gyomromat és minden belső szervemet nyomta…a végén olyan dolgok jöttek ki belőlem, amikről rohadtul nem tudtam, hogy vannak bennem…
Azért a banda tombol, a közönség őrjöng, és nekem csupán párszor akad meg a szemem, egy kibaszott kócos szőkén, aki úgy ül az egyik széken, mint aki épp nagyon magasröptű gondolatokkal próbál szuggerálni… és sikerül is neki, ugyan is néhányszor el kap az a sanda gyanú, hogy a tag nagyon ismerős nekem, s hogy baszottul nem fogok örülni, mikor kiderül, hogy kicsoda. A ki tudja hányadik érzékem, pedig sosem csal… olyan mint egy haszon detektor. Kiszimatolja kit kell megverni ahhoz, hogy értékhez jussunk. Kajához, piához, cigihez, fűhöz… meg koncert jegyekhez… azt csávót viszont egy ideje már rég traumába akartam ejteni, mert baszottul nem tetszett, ahogy rám fintorgott, mikor egy bagettemet vettem a pékségben… rám aztán ne vágjon pofákat mikor éhes vagyok, mert keresztbe leküldöm! Ugyan is kicsi a bors, de vannak barátai… a banda, a sok fasz, akikkel piálok, meg a két kicsi kezem, amik egyenként olyan gyönyört adnak, ami sok mély benyomásos folttal látja el az áldozatokat.
Mikor végre vége van a bevezető dalárestnek, kék szemeimet az ismeretlen muksóra függesztem, hátha ki tudom zoomolni, ki a rosseb az, és mikor az felállva kezd közelíteni, és mikor a barmok már kis kutya módjára szimatolnák körbe a seggét, leveszi a szemüvegét, és akkor válik bennem Ice tává a vér…HOGY A FAZSOMBA KERÜL EZ IDE!? MIJE VAN ENNEK? SEGG DZSÍPÍESZE?
Mert, hogy mértani pontossággal méri fel hol a hamvas hátsóm az biztos…
Mielőtt még komolyabb kárt tenne benne a túllelkesült kíváncsiság, és Yoru Atsuya csillogó személye elslisszolok, mint pulya a vacsis asztalról, és nagyon kicsire összehúzva magamat bújok el az egyik kibaszottul messze lévő szekrénynél hadd élvezzem már az antiszocialítás minden örömét…
Most már azért rohadtul érdekelne, hogy hogyan a faszomba talál meg állandóan… A múltkori szám, és a kis smacis akció után rettegek tőle, mint kutya a szadista postástól, és próbálok minél jobban a tömegbe olvadni, ami már önmagából lehetetlen mutatvány, tudni illik az én személyiségem már messziről kirí, és ha ő nem is a kis csaholó ebei tuti kiszimatolnak. Erre.. mintha csak megérezte volna, hogy ma baszottul tépni akarok, és lemenni alfába egy üveg alkohol társaságában, megjelenik tökre vágja az estémet, és nagy eséllyel pályáztat a „banda általi halál” győztesének…
Ezt a geci homokost öcsém! Vagy kurvára kevés agy sejtje van és azért esik nehezére a NEM szócskát betűre bontva értelmezni, vagy szimplán nem elégszik meg az egója csorbulása utáni nyugalommal, és elégtételért kuncsorogva jön ide, hogy köpjön a levesembe… esküszöm, ha nem csak az álláig érnék befejelném, mint vak a küszöböt…
Kurvára fájhat a seggemre az a szadista mosolyú fogsora, hogy ideáig elvonszolta azt a nagy pofáját… bazzeg, pedig én azt hittem, hogy nem úgy kerülök újságba, hogy leverek egy hírességet!
Ha ez az állat mindent elregél ennek a négy baromnak, akkor ízekre szednek, és díszcsomagolásba dobnak Atsuya elé, hogy a seggiépségemet feláldozva jussanak a híresség babérjaihoz… én is megtehetném ezt önmagamtól, de az a kurva büszkeség… előbb igazítom meg a fogsorom saját kezűleg, minthogy ágyba bújjak fele, ezért hogy színpadi helyem legyen pár alkalomra… amúgy is, kurvára a saját kezemmel akarok vért szenvedni a sikerért! Ilyenkor szokta jó nagy fater azt mondani, hogy az élet nem mindig kellemes, de lidércnyomásnak megjárja. Fél lábbal én így gondolkodnék…
Reménykedve húzom meg magam,orrom alatt válogatott sértéseket, és káromkodásokat mormolva, a „kurva életbe” mint valami mantra úgy ismétlődik benne, és csak úgy spontán minden másodpercben, bármire benyögöm. Repül a légy: kurva életbe, ég a neon: kurva életbe, pia szag van: kurva életbe, lélegzem: kurva életbe, rohadtul nem tudok a falba olvadni… VALAKI LŐJÖN MÁR LE!
Hallgatózni felesleges, mert az ordításokat, és a halálhörgést így is hallom, ahogy Atsuya bácsi óceán mély, orgazmus keltő hangja is tekereg felém a levegőt szelve, mint valami kurva kígyó, a rám gyakorolt el nem hanyagolható ténnyel, miszerint, wazze, ha a hangjával akarna megdugni, gondolkodás nélkül letolnám a gatyám és harci állásba vágnám magam. Szerencsére – talán most először örülök neki, hogy nekem van és elég látványnak az az egy is- van farka, és az elég elrettentő példának.
Mély gondolat menetemből már csak az riaszt fel, hogy két imádkozás között feltűnik a négy vadbarom, és becses nevemet ordítva keresnek, hogy különböző testi fenyítéseket vessenek be rajtam,a miért elfelejtettem említeni, hogy közeli ismerősöm rettenthetetlen, fartúró példaképük… na bazd meg. Kell neked is itt a szart keverni? Nem tudnál békésen a fotelodban békésen a képemre ratyizni?
Nah akkor most jöjjön a kíméletes magyarázat része a dolognak, és egy slukk a legjobb gyepből, mert idegileg elvágott ez a kis kaland…
*
- Viszed a képemből ezt a szart, te liba!- lököm el finom kis kacsóját az épp az arcomban lelketesen matató sminkesnek, ki erre a kedvesnek kurvára nem nevezhető mozdulattól megtántorodik, s felhúzott orral, megsértődve áll odébb, én pedig elborzadva nézem fehérre vakolt képemet a tükörben. Na bazd meg… úgy érzem magam, mint azok a szar harisnyás nadrágos parókás ürgék, akik tea délutánosat készülnek játszani…úgy nézek ki, mint egy baszott hulla, akit épp hogy csak kifogtak a baszott mély vízből, ahol előzőleg pár éhes halacska már kicakkozta a pofáját… ha még egyszer hozzám ér az a kis szuka,. Esküszöm, hogy feldugom abba a légüres térrel tengő fejébe azt a kibaszott ecsetet, meg az egész rohadt kócerájt…
Azt tudtam, hogy ezt az egész „gyere csak majd én sztárt csinálok belőled, egy kis seggbe kukiért” című előadást nagyon nehezen fogom bírni és minimum percenként fogom lekaparni a fal vakolatát, hogy legyen miért biztosítási pénzt fizettetni, na de hogy ennyire kiakasszon egy csicsergő tyúk, meg pár főmufti, akik kurva okos ábrázattal dirigálnak, az egy kicsit túlzás… vagyis…. KIBASZOTTUL NEM! LEGSZÍVESEBBEN AZ ÖSSZESSET A KURVA DRÁGA ÖLTÖNYÉVEL EGYÜTT FELNYALATNÁM A PADLÓT!
Nem is értem miért akadok ki én ezen ennyire. Felfelé ívelő karrier elé nézek, természetes hogy egy szőke kurva akar vakolatot kaparni a képemre. Egyedül még mindig az nem tisztázott előttem, hogy miért pont én és hogy miért kellett nekem engedni azoknak az agresszívan kérlelő tekinteteknek és együttesen öklelő kezeknek… kurvára megtehettem volna, hogy mikor az a lenyalt sérós csávó, aki latin szívtiprót játszva beszambázott hozzánk, lekoppintom és azt mondom neki, „menny anyádba az meg a rákba”, és bájosan üzenem meg Atsuya bácsinak, hogy húzzon el a jó büdös picsába… akkor most nem ülnék el, és nem kéne elviselnem egy tucatnyi ember rosszalló tekintetét, ahogy épp egy szál idegnyugtató és jómagam által csak rohadt stresszes helyzetekben használt cigit előveszek. Egy perc és egyiküknek sem lesz kedve engem bámulni, mert olyan szilvát kapnak a szemük alá, hogy azt művészet lesz elvakolni…
De nem… annak a négy hülyének, akik a bandám –aminek még azóta sem adtunk nevet, így lett No Name- tagjainak hiszik még magukat ott kellett lenniük, és miután a múltkori apró koncert után passzív és egyben kibaszott agresszív ellenállásom és hallgatásomat figyelmen kívül hagyva azért csak-csak kiszedték belőlem, hogy mit tudok most azzal jöttek, hogy vagy elfogadom és sikerre viszem őket, vagy megízleltetik velem a betont, és nem fogok jól szórakozni, mert egy csepp alkohol nem lesz bennem közben… na mondom, fasza.
Mire sikerült lebeszélnem őket arról, hogy buzi lennénk, és Atsuya bácsi, a rock istene, nem azért adott nekem egy olyan szövegű számot mini discen, amitől egy lány bugyija rögtön nedvesedésnek indulna, mert ő az, aki merő kedvességből homokossá akar változtatni valami csodálatosan nyilvánvaló módon, addigra már arra tértek rá, hogy akár mi is a helyzet a kurvára leszek, hogy biztosítsam a banda világhírűvé válását, ha tetszik ha nem, ha lesz pénzem akkor úgy is futja majd thai bélmasszázsra… erre jó magam olyan orbitális perpatvart vertem le, amiben ők és minden egyéb nagyon kemény tárgy közeli kapcsolatba kerültek, és találkozásuk nyomát, még a mai napig őrzik…
Még hogy én? Bah…
Azonban, mikor a menedzser pasas eltolta hozzánk a belét, akkor már nem volt mit szépítni, vagy a pofázmányom eldeformálása állt fent vagy a kibaszott szar lehetőség… 12 koncert együtt, édes kettesben Atsuya bácsival, aki némi siker mellé egy ingyen jegyet garantált az ágyába szerény személye társaságában… ezen már a rotációs kapákat szórós, kibaszott gyilkos tekintetem sem segített, jó helyen tapogatóztak ahhoz, hogy megfogjanak, és bele menjek ebbe a szar helyzetbe…
Oké , az hogy befussunk és millióknak mutassuk meg azt az istenkirály zenét, ami mi csinálunk, megér bármit, és megtennék érte bármit, de az, hogy közben önkéntes ágymelegítő is legyek, az nem szerepel a bármi között…
Most mégis itt állok, cigivel a számban és vitatkozok egy enyhén homokos benyomású, magas C hangon csiripelő kis fasszal, aki azt próbálja meg nekem bemagyarázni, hogy az én egyetemen és csodás elmémből szerzett tapasztalataim lapján készült kurva jó ruhadarabok nem illenek hozzám, mert én egy olyan személyiség vagyok, aki csak világos rózsaszínben és lilában tud úgy tündökölni, hogy minden kamera rám összpontosuljon. Én erre csal azt válaszolom neki hogy „te meg bazd meg csak úgy tudsz tündökölni, ha fényesre nyalod a seggem!”
Mégis kis a rák ez, hogy nekem meg mondja, mit húzzak fel meg mit nem? Ha már itt vagyok, és végig szenvedek egy kurva fölösleges sajtóátbaszót ezzel a sok gecivel, akkor a minimum az, hogy fémjelzem a rucimat, és népszerűsítem, hogy mikor fasz gyerek leszek és végre szabadulok z egyetem sittről, akkor legyen mivel a tejbe aprítani… ez a kis pöcs, meg azt szajkózza, hogy vegyem le? Anyádat, kis vakond, meg fejellek, de lendületből!
Persze a kis akció mit sem érne, ha nem figyelne közben egy hideg kék szempár, ami legalább úgy vizslat, mint éhes kutyák a chilis májat…
Ez kellett ide nekem bazzeg. Kiküzdöm – a homlokán való cigi elnyomással- hogy rajtam maradjon a ruha, és ez a köcsög máris levetkőztet a szemével. Mondhatom kurva illedelmes dolog. Csak vigyázzak be ne kapjon azzal a százfogas vigyorával…
Tudom mit gondol. Azt hogy kurvára megfogott, és hogy mostantól az összezártság és az idő függvényében az ő kezében vagyok, és akkor mászik rám, mikor csak kanossága szottyan rá. De nem… gondoskodom róla, hogy csak azt kapjam meg, ami engem illet, és ne azt, amit szerinte engem kéne hogy illessen… alias egy kiadós dugás, és némi mellék szolgáltatás, amit szintén ruha nélkül illik elvégezni…
De mivel én erre nem vagyok vevő, és még szűznek szeretném tudni a hátsómat, így tartva a két méteres távot sorolok be mögé, hogy a sok köcsög sajtóbaromnak nyilatkozzunk nagy bölcsen. De hogy ennek mi értelme van? Egy csomó hülye kérdést feltézésnek majd, hogy aztán kiforgassák, és egy ratyi rossz cikket akasszanak össze, amiben azt latolgatják majd hogy:”Vajon Yoru Atsuya új szeretője partnere?” vagy „ köze lehet az ágybeli alakításhoz a feltörekvő sikernek?” vagy végső esetben „ Cuki arc + szex egy hírességgel= kasszasiker?”
Esküszöm a Rock’n’Roll örök Isteneire, ha ez megtörténik, akkor valakin kegyetlenül megbosszulom azt a tíz másodperces szalagbámuló agypusztítást, ami érni fog… mégis ki a faszom képzelne el ilyet? Jah… hát az a kis geci én vagyok! És miután azt az enyhén erotikus és szadista hajlamú számot eláriázom, már az egész világ is tisztában lesz azzal, hogy itt van valami, és azt meg kell tudni… de most még ezzel kell beérnem. Egy kis hírnévvel, a buzinak beállítással, mert aki a kicsit nem becsüli, simogassa! Majd ha befutok, meglincselem.
Mihelyt kiérünk kattan a sok vaku, nyüzsögni kezd az egész terem, mint egy rohadt bezsongott hangyaboly, amire marihuánás füstöt fújtak, némelyiknek még ehhez hasonló képes i van. Az egyik fószernek frankón olyan a képe, hogyha nem tudnám, hogy sík józan bekapatnék vele egy alkoholmérőt…
Ledobom magam az egyik kipárnázott székre, s mivel nem magammal éneklek duettet kánonban, azért a szőke démon mellé perdülök elegánsan, aki széles vigyorral nyugtázza egérutam el tünését. Élvezed mi, hogy feküdnél meg, mint egy döglött macska…
Kezemre támaszkodva hordozom végig szemeimet egy cseppet depressziósan a tömegezés ahogy a sok köcsög vizslat, legszívesebben szétkapnám őket, mint elektrosokk a nagyi arcát…de a lelkemre kötötték, hogy semmilyen perre nem vevők, így fogjam vissza magam, vagy életem végéig a testemet fogom árulni. Avagy a szervkereskedelem nem legális diákmunka, de jól megélnék belőle pár napig… főleg ha belőlem pakolnak.
De a francba is, ki a fasz mondta, hogy én itt bárkit is ütni fogok? Max csak csúnyán nézek, ha olyat hallok. Az is elég hatásos tudom, mert a kocsmában rendszeresen olcsóbban kapom a piát…
- Igaz az, hogy ez a 12 koncertből álló turné, amiben bejárják a világ oly sok táját.. a hátrányos helyzetű gyerekeket támogatja majd? – érdeklődik egy feltűnően irritáló arcú nő, olyan hülye kéréssel, amiről azért lesül, hogy mennyi az IQ-ja… na de kérem. Nem azért van itt, mert egy már a TV-ben is meghirdetett 12 állomásos jótékonysági koncertre megyünk? Ilyenkor kéne azt mondania, hogy jöttem, láttam és most győzök bocsánatot kérni. Persze azért a menedzser ruhába bújtatott kerítőnő válaszol, mint jó pap a báránykának, mert még sem mondhatja azt neki, hogy nesze hülye vagy haljál meg… ezt én mondanám, de a másik kikötés az volt, hogy ne beszélek sokat, mert ha kinyitom a szám, több lesz az élesen sípoló hang, mint a sajátom. Diszkriminálnak rendesen, de hát ez a show biznisz…
- Atsuya-sama.. megtudhatjuk miért esett erre a fiúra a választása…Yuki-sanra?- nyögi ki végre én pedig kisebb fajta szúrós, kiskapákat szóró tekintettel próbálom meg levenni a csitrit a lábáról, ami egy pillantásba kerül, és megtörténik… kéne szemüveg, nemde? Nem olyan nehéz kibetűzni a levem, liba! Mondjuk a hidrogénezett hajszín, az azért szívja az agysejteket rendesen… én beszélek? Nekem már alig van egy városra való…hehe…
Na és akkor most jön az a rész, hogy Atsuya bácsi megtartja az a kompromittáló kiselőadásos monológot, amibe kifejti mi is a szitu, és egyben felvázolja hosszú távú terveit szerény személyem habtestével. Bazzeg… ha megteszi, megfejeltetem vele a mikrofont, és nem hozzá, hanem hozzám kell majd távoltartási kérelmet írni a bíróság felé…
Diszkréten pillantok oldalra, hogy őt szuggerálva beszéljem le kurva nagy öngyilkossági kísérletéről, mielőtt eljár az épp görcsös mancsom, és őt találja el. Persze kérdéses, ha ő csapna vissza, akkor megúsznám élve, de feltételezem, hogy ő először a farkával csapkodna meg egy-két helyen…
Ne tedd ezt… te is tudod, hogy nem szándékozom komolyabb testi kárt tenni benned, mert a hangod, az fontos nekem…
- Mikor először találkoztunk tudtam hogy egyszer vele akarok énekelni. – énekelni? Jah hogy azt már ilyen érett korban így hívják… én még szimplán kufircolásnak nevezném, de ha te így gondolod… persze nem tetszésemnek szóban is hangot adok, hadd hallja, hogy közel jár a baljós végkifejlethez.- Yukinak pedig az a sorsa hogy az enyém legyen.. –mi az anyám a bajod? AZ A SORSOM, HOGY A TIÉD LEGYEK? Becsavarodtál, ember? Nem elég, hogy a dalaidban kis híján megerőszakolsz, most még ország világ előtt a mániáidat erősíted? Nem mintha tiszta lenne a hírneve… ezt a teremben egyszerre felhangzó halhörgésszerű hang is erősíti, ami a félelem egyértelmű jele, ebben az esetben. Na bazd meg, nesze nekem egy nagy pofon. Kapok mellé még egyet? - egy dal erejéig... – PAFF. Igen, ez volt a második. És te azt hiszed, hogy ezzel a „menten lecsalogatom a bugyiját így mindenki előtt” hangsúlyból csak egy dalra következtetnek? Ja igen, de maximum az „elhúzom a nótádat az ágy nyikorgó ütemére” összefüggésben.
Rá villantom sötét tekintetem, melyeket halálra satíroz a gyilkolási vágy az irányába, és csak remélem, hogy a vigyora mögött, legbelül érez valami félelem félét, mert nem ártana.
Villognak a fényképező gépek, mintha egy kurva lézer show közepén ücsörögnék, és kábé olyan meghitt is ez a szerény pillanat, ahogy minden pénzes muksó, és a riporterek lelkes hada a kettősünk egy cseppet indiszkrét összenézést vizslatja. Ugye nem várják el, hogy én erre egy kacskaringósan csúnya választ kreáljak? Ha igen, akkor jobb lesz ha izzítják a sípoló gépet, mert nem lesz benne a névelőkön és a kötőszavakon kívül olyan épkézláb mondatrész, ami ne lenne trágár…
Atsuya bácsi csupán szemtelenül villogtatja 24 karátos csodavigyorát, melytől nők ezrei nedvesednek, de rám valahogy úgy hat, mint azok a kurva vörös kendők a bika előtt, és kábé olyan elegánsan is öklelném fel, ha nem lenne úgy harminc kilóval nehezebb nálam. Na de kicsi a bors, de vannak barátai…. Hehe…
De mivel megeskettek, hogy egy büdös szót nem szólhatok, ezért tartom a lepcsest és várok arra az ördögi pillanatra, mikor végre veszi valaki a fáradságot és rám is szán egy röpke igen kompromittáló kérdést, hadd lázadjak már egy szépet úgy féloldalas káromkodásokkal tűzdelve…
És bingó, mikor egy szemüveges kiscsaj bátortalanul ismét a nevemet próbálja betűzni, felcsillannak halálosan kék szemeim, és már készülik is az olyan pofátlanul görény válaszra, ami nem csak a közönség de még maga Yoru Atsuya lelkivilágát is megfogja rendíteni. Én amúgy sem vagyok egy állatbarát és békés ember de ha valaki nagyon felbassza az idegeimet, akkor harapok, mint a veszett kiscsibe.
- Hiroyuki-san… hogyan is ismerkedett meg Atsuya-samával?- érdeklődik kedvesen, én pedig erre a csavaros kérdésre hirtelen nem tudok úgy válaszolni, hogy ne hintsek el egy-két a vonzódásom irányultságát kétségbevonó megjegyzést… na erre most mit válaszoljak, bazd meg? Az igazat? Na ne… mondjam azt, hogy hulla részegen kornyikáltam vele egy erotikusat a koncertjén, hogy másnap a másnaposságban fürödve felakarjon szedni, majd megint másnap szóban molesztáljon szexuálisan, és végül a torta geci nagy habjaként elmeséljem, milyen cselesen támadott le a nyelvével egy kocsma WC-jében… talán az igazság nem mindig a legjobb megoldás. Ezért szoktam én bölcsen hallgatni, de tekintettel arra, hogy az egy peres csend beálltával már a menedzser szuggerál a válaszra ezért gyorsan imprózva fedek egy jót…
- Egy koncert alkalmával sikerült énekelnem vele, és azután már minden meglepő gyorsasággal zajlott le, egy csomó lehetősséggel, amit Atsuya-san szívesen a kezembe vagy épp alám adna. – húzok szám szélére egy korrekten gúnyos mosolyt, ami a közönség egy perces lélegzet elakadással jelez, majd a fényképezőgép kattintásokkal, és végül hangos kérdezősködéssel végez…úgy bizony, itt férfi becsületének ékszerére célzok. Mert ugyan, mi a szart akarna meg belém tukmálni?
Atsuya bácsi meg csak vigyorog, hajnal kék szemeiben a „fején találtad a szöget, cicus” fény villan, amire én majdnem vicsorogva ugrok a torkának de tekintve, hogy eddig nagyon jól viseltem ezt a huzavonát, ezért türtőztetem magam, és tartalékolom az energiámat arra a 12 mesés koncertre, melyek előtt lesz időm őt halálra lincselni…
Ezt neked balladai ködösítés, te pöcs! Nem csak te tudsz rébuszokban beszélni, mert a rizsálásban és a lényeg elrejtésében én is kurva jó vagyok. Ez egy azok közül a jó tulajdonságok közül, amiket az ember a közép suliban tanul meg, a bunyózás, a piálás és az elzüllés mellett. Ch… igen, azok a régi szép idők. Mikor Reisuke kislányként sikítozva menekült a felsős fiúk elől, én meg szét vertem őket. Reisuke most sem egy észlény, de akkor olyan über brutálisan barom volt, hogyha másnak nem legalább elrettentő példának megjárta. Vele szívtam először cigit, meg füvet is, és még most is élénk gyomorforgással él bennem az emlék,a hogy a kórházban a szülői lebaszás után lábadozva stíröltük az ápoló nénik seggét… hehe…
Szép fiatalkor, mondhatom! De ki a geci mondhatja még el magáról, hogy olyan állat faszágokat művelt, mint mi öten? Lesz mit mesélni nagyfater koromban… persze csak akkor, ha ez a szőke állat itt mellettem bőszen vigyorogva, nem épp a családalapítási terveimet akarja keresztezni. Ne merd bazd meg, mert hiányzik nekem egy házőrző, meg egy non-stop büféfelelős…
- Atsuya-sama, igaz a pletyka miszerint önök között nem csak szakmai közreműködés virágzik? –érdekelőik egy szemérmetlenül ronda és pofátlan hölgyemény, akire így kapásból rávicsorogva köszönök rá kurva kedvesen. Mi a fasz a bajod? Mégis kis a rosseb pletykál ilyet, ha még nem is ismernek? Itt vagy baszott gyorsan terjed a homokos-láz, vagy szimplán csak sül erről a perverz álaltról, hogy menten megfarkal?
És erre mit csinál? Hát még csak azért sem szakítja el rólam azt a kibaszott tekintetét, hanem mélyen szemimbe nézve hátra hőkölésre buzdítva vigyorog, mint az a rohadtcsíkos macska az Alice csoda országból, és boldogan nyitja válaszra száját…
Úgy válaszolj, hogyha nem tetszik akkor új színt viszek az életedbe… úgy érzem kezd bennem elszakadni a cérna, és nem tudom eldönteni, hogy kétségbeessek, vagy gyilkoljak…elfutni több kedvem lenne, mert attól tartok hogy a végén úgy is alatta találnám magam. Persze attól még simán elgyepálnám… ha tudnám.
- Sajnos még csak szakmailag sikerült elmerülnöm Yuki-chanban. – villantja fel legszebb vigyorát, melytől szimplán olyan kilométer hiányom támad, hogy egy perc és magas női hangon sikítva fogok elslisszolni, amilyen gyorsan csak lehet. Ennél gecibbet és kétértelműbbet nem tudtál volna válaszolni mi?
Látom rajta, hogy baszottul évezi, hogy itt húzhatja az agyam, és láthatja azokat az enyhén megbotránkozott és kétségbeesett képeket amiket képes vagyok vágni… ejj a nénikédet te hülye pöcs…. Anyukád nem tanított meg rá, hogy illedelmesnek kell lenni a publikum előtt, másképp kurva agy felhajtást csapnak és két perc múlva már egész japán azon fog csámcsogni, hogy jó magamat és az eddigi értesüléseimet megcáfolva egy kibazsott nagy kazánház vagyok és csak arra várok, hogy megrakjál? Bazzeg… ez is csak velem történhet meg. Megmondták nekem, hogy egyszer a sors vissza fog vágni, és nem másokat, hanem magamat fogom pofán köpni… először nem értettem ezt a szarságot, de most hogy jobban belegondolok ennél fikásabb, vizesebb és gusztustalanabb köpést nem is kaphattam volna saját magamtól… ehh…
Lehet hogy mégis el kellene járnom gyónni, de az a kibaszott nagy gáz, hogyha én oda bemennék egy hétig rohadtul nem jönnék ki olyan sok van a rovásomon. Nem baj a Pokolban nagy színpad van…hehe…
Erre a frappáns kijelentésre már megint csattognak azok a kibaszott fényképező gépek, záporoznak az az iránti kérdések, hogy kettőnk intim kapcsolta nem lesz-e tázott hatással a turnéra, mivel hosszanti farkasszemparajunk, azért egy cseppet kurvára feltűnő… az persze már nem, hogy én lelkesen próbálok rohadt rondán nézni erre a giga nagy faszra, aki ebből csak annyit vesz észre, hogy de édi vagy… szinte látom megformálni ajkaival ezt a pár szócskát, amitől felmegy bennem a pumpa, s végtag remegve próbálok megmaradni egy helyben a végszóra várva, amikor is felállok, ráborítom az asztalt és ráperelem, az egész országot…
KELLET EZ NEKEM AZ ROHADT ÉLETBE IS? Egy szót nem szólok, de már most azt latolgatják homokos vagy-e inkább vagy biszexuális. S íme itt az ok, amiért én kibaszottul utálom ezt a sajtós mesedélutánt, ahol a világ legdebilebb kérdéseiből egy egész életdrámát fogalmaznak meg, úgy HOGY KIBASZOTTUL RÁ SEM HELYESELEK! Ó hogy fosnátok össze-vissza magatokat!
Talán néha tényleg hallgatnom kellene magamon kívül másra is, mert ha most inkább bekussolva durcáznék itt akkor rohadtul nem lennék ekkora ratyiban… miért én?! miért mindig engem ver a sors a sok hülyével?! He?!
Hál Istennek a többi nagyon hülye kérdést már nem hozzánk intézik ugyan is a szemmel gyilkolás jelenleg minden épp agysejtemet felemészti, ami nehéz munka mivel nagyon kevés maradt meg a folyamatos ködösítés és alkoholizálás végett, de arra épp elég, hogy halálra szuggeráljam a „kicsinállak te vadbarom” nézésemmel, ami láthatólag baszottul nem hatja meg…
Tudom, hogy eddig ateista voltam, de könyörgöm ahhoz a keresztre feszített pasinak, hogy vessen véget a szenvedésemnek de azonnal, mert ha ezt tovább kell csinálnom, vagy a szemem szárad ki, vagy az utolsó esélyemet is elcseszem, hogy heteronak könyveljenek el… te jó Rock Isten… ha még egyszer találkozom még testi-seggi épségben Reisukéval és a többi fasszal, akkor garantálom, hogy olyan nyomós érveket sorolok fel nekik a halál mellet, hogy önként fognak a halakkal vacsorázni…
S mintha csak egy igazi nem Guitas Hero-ból szalajtott mennyei sugallat szánná csak meg egyre szorultabb helyzetemet, a menedzser kijelenti, hogy bezárt a bazár, és hogy leléphetünk Isten hírével, né pedig mint valami rúgós Kelj fel Jancsi felpattanok székemet nemesen felborítva, s lerobogok a baszott asztalos emelvényről, hogy a színfalak mögött, s smink szobában szívjak egy kis klausztrofóbiás levegőt…
Homlokomat simogatva az édes egyedüllétben veszek elő egy szál cigit, hogy idegeimet kellőképp elködösítsem ezzel a nikotin gyártó, tüdőgyilkos rúddal, ami ha csak pár percre is de azért elvonatkoztat ettől az elcseszett valóságtól… kezdem úgy érezni, hogy nagyon kibaszok saját magammal. Most az egyszer kellett volna csak elgyepálni ezt a sok hülyét, azután pedig elmagyarázni nekik, hogy itt csak két vélemény van: az enyém, meg a helytelen. Az enyém meg az volt, hogy húzzanak a búsba ők is meg a lenyalt hajú muksó is, aki az ingyen szex jegyet lobogtatva masírozott be hozzánk. Már elsőre is olyan rúgnivaló pofája volt, verem magamat amiért nem engedtem a kísértésnek és nem fejeltem be azonnal azt a buci képét, mielőtt még kinyitotta volna a száját…
Mondjuk szimplán az is elég lett volna, ha szét verem rajta Reisuke gitárját, mert ugyebár Hiro-chant nem bántom, még akkor sem, hogyha egy yakuza próbálnak kicsinálni és csak az lenne kéznél… kicsinálnám a halálra nézésemmel. Ugyan is az én szemeimnek meg van az a különleges tulajdonsága, hogy csupán egy szadista villanással bárkit levesznek a lábáról, de úgy, hogy az ezek után már csak három méteres távolságban meri majd csak összeszedni magát. Erre, mi van!? Hát miért is hatna erre a modern cukros bácsira!? Minek?! Meg leszek én hátsótájékon bejáratottan is…
Komolyan… ennél már csak az lenne jobb, ha hirtelen felbukkanna még ő is. Ebbe a telekutyult szartengerben már csak ő segítene, azzal, hogy megörvendeztet egy-két kellemes megjegyzéssel itt a sminkszoba kellemes levegője alatt… de esküszöm, ha ide be teszi a lábát úgy elgyepálom, hogy azt egy jó darabig még csak alapozóval sem tudja majd elmosni…
Egyszer egy ember azt mondta nekem, hogy túlontúl agresszív vagyok olykor-olykor. Igaza van, de ezt nem meri bevallani azóta, amióta megismertetem a beton keménységével és ott hagyta a monogramját a fogaival kirakva.
Már emelném számhoz remegő kezeimmel azt a rohadt nikotinos szart, mikor az ajtó kurva nagy illúzió rombolással tárul ki felfedve előttem Yoru Atsuya nem csekély személyét, aki még mindig magának örülve engedi be magát, és vágja el békés haláltusám perceit. Mi a faszom van már, bazzeg? Már azt sem engeded, hogy békében elvegetáljak?
Összeszűkülnek kék szemeim, bagómat az asztalra vágom, és a lehető legrondább tekintetemet előhúzva mimikáim bűvészdobozából nézek rá brutálisan, amire ő halk kuncogással és pár méternyi nagyon merész közeledéssel reagál. Van vár a pucádban haver, azt azért elismerem. Tisztellek is, csodállak is, de csak is akkor ha betartod a személyiségi jogaim szabályait. Első szabály: Jogod van beszélni, de ha ahhoz az én számból van levegőre szükséged, akkor maradj kussban. Mindkettőnknek jobb.
- Rosszul érzed magad, Yuki-chan? – érdeklődik kedvesen, s ahogy azt a bűvös egy métert is megcélozza én lépek hátrább a légtért megtartandó. Persze megint csak nevet, mintha olyan ki-bebaszott vicces lenne a helyzet.- Csak nem azért léptél le ilyen gyorsan, mert zavarba jöttél egy kis kérdezz-felelektől?
Anyád. Ez lenne az első, ami kijönne a számon, ha nem lenne vicsorító fogaim mögé rejtve nyelvem, ami a beszédben segíthetne. Most ez a pasi valóban gondolatolvasó, vagy szimplán letapogatja az ingerencia hullámaimat? Igazából nem is azzal van a gáz, hogy zavarba jöttem - én? Ugyan…- hanem azzal, hogy pár pikáns megjegyzésével úgy felcsesztem az agyam, hogy féltem a pert rajtam verik le, amiért szétvertem azt a bálványozott arcát. Mert ennek a pasasnak akkora pofája van, hogy azt ököllel kell bontani! Még a végén nem fér majd be az ajtón…
- Ne röhögtess. Csak faszom ki van azzal, hogy mindenki ötleteket gyárt, hogy lehetne engem buzivá tenni. Gondolom neked is van egy-pár!- húzom össze szemeimet kedvesen, s végre elérkezettnek látom az időt, hogy megkérdezzem tőle agyon illedelmesen, hogy mégis mi a rossebnek mondd olyan kétértelmű dolgokat, amelyek minden lány nedves álmaiban kísérteni fognak? – Ha már itt tartunk… mégis mi az anyámnak bíztatod ezt a sok homi-imádó, köcsögöt? Muszáj neked így alám tenni, baszki?
Az, ami a következő pillanatban az arcán megjelenik a világ legsátánibb mosolya, amitől egy percre még n is kis híján összecsinálom magam, és csak az tart vissza, hogy tudom milyen elcseszettül nézne már ki az. Ez a muksó frankón nem normális az 100. Most vagy Piroskásat akar játszani, és lenyelni keresztben, vagy szimplán tovább akarja rugdosni a tűrés határom… tudom én, hogy a bunyó nem a legjobb megoldás, de közel jár hozzá…
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, Yuki-chan. Én egyáltalán nem bíztattam őket. Az pedig miért baj, ha valaki a terveiről beszél, hmm? – érdeklődik pofátlanul vigyorral, hosszú, érdes ujjaival kényelmesen megcirógatva államat, mintha egy rohadt macska lennék, aki perceken belül fájni kezd… mert azt fogom csinálni, rohadjak meg!
Elhátrálva vicsorítok rá, mint egy veszett vadállat, s hogy még izgibb legyen a dolog, egy hirtelen mozdulattal kapok meglehetősen erotikus ingje után, s azt megragadva rántom közelebb magamhoz fenyegetően, Azt hiszem most jött el az a pillanat, mikor betelt a pohár, és vagy rá öntöm, vagy betellek. Kezdem nagyon nehezen viselni ezt a dolgot…
- Milyen tervekről vartyogsz itt amúgy? Nem világosan megmondtam, hogy nem kérek a meleg szeretetedből, wazze?- rántom meg ruciját a kelleténél kicsit erősebben, ugyan is az ő által is segített szándékossággal simul össze testünk egy röpke pillanatra, amiből én két másodperces agy fagyásom után rögtön szabadulok is, s ruháját még mindig bőszen markolászva nézek rá nagyon eltettetően, hátha berezel tőle és fontolóra veszi azt az eshetőséget, hogy hallgat a bölcs fiatalabbra és kibaszottul hagyja a hódító hadjáratait fenekem felé.
Ám úgy látszik ebből a perverzen szadista vigyorból, hogy felveszi a kesztyűt ugyan is olyan gyorsasággal taszít a sminkes asztalnak és ültet fel rá, hogy csak nézni van időm…ez azért egy cseppet meglepett. De tényleg, nem számítottam arra, hogy krumplis szákot játszik velem...
Lábaim közé férkőzve támaszkodik meg combom mellett egyik mancsával, hogy szabad kezét vidáman mártsa dús tincseim közé s azokat megmarkolva irányíthassa fejemet fájdalmas oldalra hajlásra, ami immáron már nyílt terepet hagy neki arra, hogy további kétségbeesésbe ringasson… minden felháborodottságom elveszi, dühöm is csak indiszkréten nyomja gyomromat, agyamról is szivárog a vörös köd, hogy helyette egy új fajta érzés költözzön be…. A menekülési ösztön! Voile! Így születik a potenciális lelki sérült! Halálfélelem á lá Atsuya…
Két másodperc és forró lehelete már nyakamat perzseli, amitől szinte bizseregve meredeznek a pihéim, főleg, ahogy az az elviselhetetlen hő, ami a szájából áramlik a bőrömre, közvetlen közelről érint, egy apró, érdekesen mély morgással megtoldva, ami így fül közelből kis híján halálos kimenetelű hallójárati orgazmussal jár… baszki, kell ennek ilyen baszott jó hanggal kutyát utánoznia? És különben is? Mi a kurva életnek mindig velem történik ez meg? Oh, Áldjatok meg ti Szent Rock Istenek! Könyörgöm! Még papi csuhát is veszek!
- Ugyan Yuki-chan, ne húzd fel magad ilyen apróságokon. Jobb lesz ha megbékélsz a tudattal, mert én mindig megkapom, amit akarok. – búgja halkan, olyan agykábító erotikával, hogy abba kis híján bele rezonál mindenem, főleg mikor halk kuncogása szívdobbanás szerűen lüktet végig nyaki eremen… bazzeg… ez halálos ilyen közelről.
Egy valami van, ami kiránt a valóságba, s az nyelve, ami tekergőző mozgással, roppant cselesen halad végig nyakam szép ívén, amitől nem hogy a hideg ráz ki, de kis híján leremegek az asztalról először a döbbenettől, majd a dühtől, ami egészen véletlenül kibaszottul fellángol bennem ezekben az idilli másodpercekben…
Ám mire utána kaphatnék, hogy jól pofán mossam azzal a csodásan szép öklömmel, már elhátrál, s szinte röhögve vonul ki, a maga tökéletesen fasz módjában ismét egyedül hagyva engem a csodás magányban.
Na bazzeg, ez kellett az én érzékeny lelkivilágomnak. Hogy egy homokos rock démon használja nyalókának a nyakamat. Király. Máris boldogabb lett tőle az életem.
remegő kézzel nyúlok eddig árválkodó cigim felé, egy cseppet koordinálatlan mozdulatokkal dugom számba, s ahogy meggyújtom és az első adag maró füst felleg levándorol tüdőmbe először köhögni majd sírni támad kedvem a rákosító örömtől… ez kellett nekem. Egy perc rákkeltő menny…
Most már csak az hiányozna a tökéletes boldogságomhoz, hogy Reisuke meg a többi állat felhívjon, és a képembe vágja, hogy nicsak milyen megalapozott volt múltkori beszélgetés a nemi indíttatásomat illetően… az kéne már csak, és tuti idegoviba kerülnék.
S lám, mintha az égiek csak úgy merő hobbyból akarnának velem kicseszni, megcsörren telefonom, és ki más lehetne az? Hát persze, hogy Reisuke…
Azt hiszem most jött el az a pillanat, mikor ateizmusom ellenére szidom azt, akiben nem hiszek. AZT A BÜDÖS LÓHERÉT! Itt már csak a csoda segíthet… kár hogy nincs kettő belőlem…
Hah… hogy én hogy fogok kimászni ebből a szarból, az rejtély…
Pedig imádnám ahogy velem beszél, csak kár hogy olyan hangosan teszi hogy ettől mindenki minket néz, ha pedig néznek akkor az nekem egyenlő a lebukással, a lebukás pedig.. hogy hamarosan egy sor rajongót kapok a nyakamba. Pedig csak egyetlen egy valakit kívánok, azt se a nyakamba, inkább máshová.
- Nem lehetne egy fokkal halkabban, Yuki-chan? Nem szeretném, hogy felismerjenek. - jegyzem meg mosolyogva azon mennyire felzaklattam, pedig nem tettem semmit, csak amit mindig..énekeltem.
- Nem lehetne, a rohadt életbe! Mi faszért, nem tudsz leszállni rólam, he? - feleli még mindig ugyanazzal a hangerővel, ami az én hatalmas hangfalakból ordító zenéhez szokott fülemnek nem is volt probléma, inkább probléma az a sok minket figyelő ember.
Najó, ennek itt és most véget vetünk.
Megragadom a kezét, és egy erőteljes mozdulattal rántom magam után, erőlködve ellenkező kis alakját, ami kibaszottul nem izgat, inkább az hogy minnél gyorsabban eltűnjek, lehetőleg vele együtt.
Berángatom a wc-be jobb nem híján, és csak akkor veszi észre némiképp magát mikor a falhoz nyomom, és tenyerem csinos kis pofija mellett csattan a csempén. Na most vigyorogj bele Atsuya bácsi arcába cicám.. gyerünk.
Na persze.. nem vigyorog. És mégjobban nem vigyorog mikor kicsit közelebb hajolok hozzá.. pedig csak a hajam ért hozzá az arcához.
Megrázza a fejét és ellenkezve mocorogni kezd.
- Rohadtul nem akarok köcsög lenni, de megtennéd, hogy kimászol a képemből?
Megtenném-e.. lássuk csak... Nem?
- Megijedtél, Yuki-chan? Pedig én csak ártatlanul üzentem neked... felesleges menekülnöd, úgy is megkaplak. - felelem kuncogva, élvetegen a fülébe suttogva, amitől ő kissé felhábordottan néz fel rám, kezeit érzem a mellkasomnak feszülni, de hiába, mert ez nem elég erő ahhoz engem leválasszon a zsákmányomról amit már kinéztem magamnak. Ehhez kicsit több időt kell töltened a konditeremben Yuki-chan..de azt hiszem.. nem kell.. te így vagy jó..
Oh..ismét feléledt benne a dacos ellenállás, most a lábaimat próbálja kirugdoni alólam, de ostoba ha azt hiszi hogy egyáltalán meg tud mozdítani.
- Nem félek, baszki! Csak rohadtul nem kérek... - szakad félbe a mondandója ahogy ajkaimat az övére tapasztom, bele is harapva puha szájába, hogy aztán vérének ízétől feltüzelve mélyítsem el a csókot még jobban.
Ahh tudtam.. már értem miért vonz ennyire....ez a zabolálatlan fiú. Pedig általában nem szeretem ha valaki nemet mond nekem. Talán azért vagyok még mindig itt. Igen, nameg mert piszkosul izgat a kicsike. Nemhiába támadt ihletetem tőle.. már vagy 3 dalt írtam erről.. jóllehet általában rövid kis kalandjaimról sosem szoktam.
Érzem ahogy megremeg, talán a csók hevessége miatt, talán csak a felismerés rémületétől, de ez engem csak mégjobban beindít. Ujjaim a hajába szaladnak, érzem ahogy megmerevedik ahogy nekiesem, magam sem tudom miért.
Aztán mintegy varázsütésre hirtelen a hajamba túr, és megragadja szőke tincseim, ezzel rántva el a fejem tőle. Jajj milyen okos lett hirtelen. Az persze mellékes hogy nemegészen hét és fél perc kellett mire erre rájött, de ettől tekintsünk el. Azt hiszem most következik az hogy a dobhártyám is beszakad az üvöltéstől amit produkál.
- Mi a fasz volt ezt, baszki? Értsd már meg, hogy kurvára nem csak körülötted forog a világ, és van, amit nem kaphatsz meg!
Nem. - állapítom meg magamban. - Mégsem. Ez azért messze van attól amit én a színpadon produkálok üvöltés címén. De ígyis.. jó hangos volt.
Elszalad.. mint a villám, én pedig vigyorogva nézek utána.
Oh Yuki-chan.. nagyon rosszul tudod. Amit én egyszer kinéztem magamnak...azt mindig megkapom. Így vagy úgy, de az enyém leszel. Bizony.
***
Szerencsétlenségemre nem tudok a nyomába szegődni, mert hív a menedzserem. A hátsó ajtón át a távozom, sóhajtva, pedig még kedvem lett volna szórakozni egy kicsit.. de.. most vár a munka.
Viszont kitaláltam a következő lépést. Igen.. Yuki.. úgysem úszod meg.. úszol meg.. engem..hahahahahahaha...
***
A limuzinban ülök és a körmömet bámulom, miközben valami öltönyös fickót hallgatok. Látszólag ő csak a pénzszerzési lehetőséget látja bennem, mert ha én reklámozom a kitudjamicsodáját, akkor biztosan sikeres lesz.
Viszont én szarok rá. A zenémtől lettem híres és nem attól hogy minden 5 perces reklámblokkban igyekszem rátukmálni valamit az emberekre, akiknek ettől majd szebb és jobb lesz az élete. Legalábbis ezt üzeni a reklám. Fujj.. hányinegerem van tőle.
Aztán mikor ezt a szokott őszinteségemmel ki is mondom, miszter húdenagyravagyok magammal természetesen hú de nagyon megsértődik.
Unottan teszem karba a kezem. Na ez aztán meg, végképp nem izgat.
***
Viszont egy fiútól a hotel előtt egy autogramm fejében megtudom hogy milyen amatőr bandák koncerteznek a hónapban a városban. A nevük semmit sem mond nekem, de azért mélyen elraktározom őket a tudatomban, mielőtt felvonulnék a lakosztályomba, ahol aznap megszállok. Nem akarok hazamenni. És megtehetem.. nem?
***
Végül rá is találok a keresett bandára.. és a tagok nevei között Toru Hiroyuki-ra. Egy kattintással behívom a legutóbbi próbájuk képeit, amit az egyik bandatag internetes blogjában tett közzé.
Vigyorom még szélesebb lesz ahogy meglátom a provokatív feliratú pólóban pózoló Yuki-t, amint fél kézzel fogja a gitárt és szinte vicsorog a kamerába. Szia.. vadmacskám.. örülök hogy látlak..
Kacagva csukom össze a parányi laptopot és hátradőlök a méregdrága bőrkanapén. Ajkamhoz emelem a pezsgőspoharat, majd lefirkantok valamit az elém tett papírra. Igen.. ez remek gondolat..
A pezsgő bizsergeti a nyelvemet, saját rekfelktorként villogó kék szemeimet figyelem a nappali falát díszítő tükörben. Innen úgy nézek ki mint valami elmehábordott. Nem baj..sosem bántam ha megbotránkoztatom az embereket.
***
Másnap fekete ingbe, feszülős, szakadozott nadrágba bújok, szememet napszemüveggel takarom el. Egész jó álca.. akár egy is lehetnék a tömegből.
Remek.
Meglátogatom a próbáljukat. Egy hangárszerűségben tartják, gondolom a hangzása miatt választották ezt, mert a vasból készült falak remekül visszaverik a dob hangjait.
Nos, ezek szerint nem is annyira amatőrök..csak még nem fedezték fel őket.
A nézőtér kihalt.. kissé kopottas székek között sétálok. Alig páran vannak, azok is az első sorban.. ahogy innen nézem heten, plusz a színpadon lévők. Bizonyára csak a közeli barátok.
Észrevétlenül közelítem meg őket, de nem is figyelnek, úgy el vannak foglalva a hangolással. Mikor végre sikerül nekik.. bele is kezdenek az első dalba. Valamiféle álomról szól..ami kiszakítja gazdáját abból a révületből amibe zuhant. Nocsak.. micsoda gondolatok.
Leülök az székek közül az egyikre, ami még normális állapotban van és hallgatom őket. Megfelelő technikával.. remek együttest lehetne faragni belőlük..bár.. mondom ezt én.. akit sosem a pénz zavart. Énekeltem én a sötét kocsmáknak.. és az utcán ugyanúgy mint most a csillogás közepén ezer meg tízezer ember előtt. Mégis.. mint mindenhol.. itt is csak a pénz számít.
A következő dal a piáról szól. Mi másról. Figyelem ahogy összevigyorognak, ahogy belekezd a dalba, a két gitáros egymásnak támasztja a hátát.. miközben a haverok valami olyasmit kurjongatnak be hogy: ez az nyomjad!
Na ettől nekem is vigyorogni támad kedvem... még szerencse hogy a napszemüveg elrejti szemeimnek ragadozócsillogását, így nem tűnik fel a dobos fiúnak sem.. amikor idenéz. Biztosan azt hiszi hogy csak egy barátai által idehurcolt szerencsétlen vagyok.
Nem.. hát én.. jöttem a préda után.
Yuki-t figyelem ahogy behunyt szemmel simítja végig a gitárját, olyan gyengéden mintha csak a kedves volna. Most elképzelem ahogy a farkamon simít végig úgy.. és... áhhgg.. ez így nem jó..pedig csak meg akartam nézni őket.
Vége ennek a dalnak is. A haverok kurjongatnak, míg Yuki kórusban egy másik fiúval rájuk nem kiabál hogy:- Pofa be seggfejek, ezt figyeljétek!
És következik egy újabb dal, virtuóz gitárjátékkal, amit valaki aki nem tanul gyermekkora óta biztosan nem tudna előadni. Nem is maga a szöveg a jelentős a számban, hanem a dallam..amit a gitáron játszik, és amit szívdobbanásokként fest alá a dob minden egyes döndülése.
Mikor elhalnak a hangok felállva tapsolom meg őket. Minden szem felém fordul, jóllehet eddig észre sem vettek. Annyi baj legyen.
Közelebb sétálok.. felmegyek az ingatag lépcsőkön a színpadra.. onnan figyelem a kis csapatot ahogy a verejtéket törölgetik az arcukról.
Mielőtt még megkérdeznék ki vagyok leveszem a napszemüveget és csak hogy jelentőségteljesebbé tegyem a mozdulatot egy laza mozdulattal kirázom a hajam az arcomból.
- Sziasztok. - szólalok meg halkan, mire kitör a balhé.
Az egyik srác kiugrik a dobok mögül.. és valamit ordít a többieknek, amiből csak a nevemet veszem ki, aztán körém gyűlnek, de Yuki-t mintha a föld nyelte volna el.
- Igazából Yuki-chanhoz jöttem. - magyarázom nekik mosolyogva, egy farkas vigyorával. - A múltkor még elköszönni sem tudtunk.. khm. Egymástól.
- Yuki? Yukiii!!- ordítja az egyikük. - Az a köcsög.. nem is mondta hogy találkozott Yoru Atsuyával.
- De hova tűnt? - teszi fel a kérdést a dobos srác, dobverőjét pörgetve azt ujján.
- Az mindegy. - felelem sóhajtva. - Ezt neki hoztam, adjátok oda neki, ha legközelebb találkoztok. - átnyújtok neki egy minidiscet. A legújabb szerzeményem van rajta. Csakis neki. - Úgy néz ki fél tőlem a kis vadmacska. - nyomom meg az utolsó szót jelentőségteljesen, amitől persze mindannyiójuk szeme egyszerre kerekedik el, szép kistányér méretűre..ahogy kicsi agyukban azonosul a rádió interjúban mondott vadmacska.. az ő Yuki-jukkal.
Vigyorogva intek viszlátot, visszaveszem a napszemüveget, majd még utoljára a basszus gitároshoz lépek. - Csak egy tanács.. ha egy fél oktávval mélyebben játszod.. már nem fog recsegni.
Csodálkozva bámul utánam.. de nem csak ő...az összes. Majd az ordítást hallom immár odakintről.. ahogy Yuki után vetik magukat.
Hát édesem.. most aztán.. megkapod a magadét. Ha nem tőlem, hát a saját haverjaidtól. Ízekre szednek...Hehehehehehehe....
***
Nemsokkal már egy megbeszélésen ülök, ahol a turnémenedszerem és még sok főmufti papol valami jótékonysági koncertről ahol duettet kéne énekelnem valami csajjal.
Na azt már nem.
Ráadásul az elém tett dalszöveg olyan nyálas és cukormázas.. mint anyuci piskótája miután beleejtettem a cukortartóba. Boááá...
- Én jobbat tudok. - felelem sokat mondó vigyorral és eléjük terítem a papírt. - Ez a dal. És egy név.. Toru Hiroyuki...
- De hiszen.. még sosem hallottam ezt a nevet. Milyen híresség ő?
Nah hiszen..ennek is csak az ismert név számít.
-Hírességnek itt vagyok én.. ő viszont nagyon tehetséges.. és már régen várok rá hogy egyszer vele énekeljek.. (megint, de ezt persze csak magamban teszem hozzá.)
- Talán gondolkodhatnánk a dolgon. - szól közbe a menedzserem. - Eddig Atsuya-sama minden ötlete sok pénzt hozott a konyhára. És ha ez a Hiroyuki olyan jó.
- Nagyon. - bólintok.
- Akkor talán megpróbálhatjuk. Elküldöm hozzá az üzletkötőnket. Ha csak amatőrök még..ez egy olyan ajánlat amit nem utasíthat vissza. Hiszen ezzel híresek lehetnek.
Igen..ezt nem utasíthatja vissza. - vigyorgok énis magamban. És azért hogy kis bandája elinduljon végre a siker felé vezető úton csekély ár egy velem elénekelt duett. Lenézek a papírra.. akármilyen perverz is a szöveg. Újabb vigyor. Igen...
Aztán a többi..az már.. csak rajtam múlik.
***
És belemegy.
Én csak a menedzseremtől tudom meg, de azt sejtem hogy nem önszántából, sokkal inkább haveri győzködésre adta be a derekát.
***
Másnap a sajtótájékoztatón együtt állunk a kamerák előtt. Elég nehezen tűrte hogy sminkeljék és saját ruhájától sem volt hajlandó megválni. Én persze csak magamban mosolyogva figyelem ahogy kisebb harcot vívott a stylisttal, míg végül ő került felülre.
Aztán leülünk a hosszú asztalhoz.. ő mellém.. és mellénk a sok pénzes ember...producer és menedzserek akik a jótékonysági koncertsorozatot irányítják és pénzelik. A mi dolgunk csak hogy énekeljünk.. minő egyszerű.
- Igaz az, hogy ez a 12 koncertből álló turné, amiben bejárják a világ oly sok táját.. a hátrányos helyzetű gyereketet támogatja majd? - kérdezi az egyik riporter.
A menedzserem válaszol. Én csak hallgatok. Ő is.
- Atsuya-sama.. megtudhatjuk miért esett erre a fiúra a választása.. kibetűzia nevét az elé tett kártyáról.. Yuki-sanra?
Elvigyorodom.
- Mikor először találkoztunk tudtam hogy egyszer vele akarok énekelni. - hallom hogy morog valamit az orra alatt. - Yukinak pedig az a sorsa hogy az enyém legyen.. -felhürdülnek. - egy dal erejéig... - teszem hozzá sokat mondóan. Csak úgy villognak a vakuk ránk.
Rámnéz.. szemében szemrehányás.. de nem szólal meg amíg nem kérdezik. Én meg csak röhögök azon a durcás kis pofin amit vég. Édes....
Édesem.. 12 koncert.. az hosszú idő nagyon. Annyi idő alatt bőven meg is kedvelhetsz.
Áhítattal, s szinte 100 wattos villanykörtékként villanó szemekkel simítom végig ujjaimat Hiro-chan, hű gitárom húrjain, s szilatt... ooooh.... Hiro-chan... te jótékonyan feledtető, bájos kis hangszer! Esküszöm, ha nem buknék az emberekre, összefeküdnék veled! Télen már úgy is beindultak a cikk-cakkos hajlamaim a konvektorra, akkor veled s elehet gond! Imádlak!
Ismét mi csodás kis gyakorló terünkben ücsörgünk egy kellemes, fárasztó kis tombolás után, amit én végig tomboltam, fejet ráztam, de úgy, hogy az első szám végére jelentősen megnőtt a dzsungel körülmény a fejem tetején...de semmi gond! Egy jó rocker erről ismerhető fel! Fejrázás, és egy gitár amivel agyonver másokat... igen...
Nos a koncertjegyekért is eme csodás hangszerrel küzdöttem meg, vagy éppen az illetővel, ki azóta is sikítva fut el, mikor meg át nem értem miért... csak kicsit láttam el a baját! Nem kell félni, nem harapok! Csak mikor be rágok!
Aprópopó berágás... Az az Atsuya egy állat... mégis honnan a jó a faszból veszi ez, hogy én szívesen vállalnám vele az urológiai kezelést? He? Tudom én, hogy a sztárság nagy pofával jár, ami nekem is meg van, de ha buzivá tesz, akkor inkább elfonóra járok... ejj öcsém, én erre kurvára nem vágyom! Hát nem az minden vágyam, hogy egy hétig mg csak ülni se tudjak! Ez a tulajdonság fontos, főleg ha az én formás hátsómat nézzük! Zsibbasztani kell a fotelon, vagy nem lesz meg az alakja! Hát teljesen begolyózott ez az alak?
Az egy dolog, hogy már-már erekcióm is lesz a hangjára, olyan szinte bekómálok tőle, de attól még maga a pasas, nem izgatja a görbe hajlamaim... azok max. a gitárom felé, és ezek felé a barmok felé van, mikor szadis kedvemben vagyok, és ők vannak kéznél az ostor előtt...
Így azt hiszem, azt a lehetőséget, hogy a valaha is mélyen eldugott látens forróságom előtör, és olyan formába mutatkozik be, ami egyenesen jegy Atsuya bácsi focilabda nagyságú, szegecses ágyába...
- Csőváz emberek! – nyílik kis termünk ajtaja, ahol is nem sokára Reisuke, mellette egy beazoníthatatlan, fekete ruhatömeggel, amit egy kis törpének, vagy minimum egy Gyűrűk Urából szakajtott, hobitot hozott volna csak úgy mellesleg... de, amint meresztem a feje, jobban ki tudom venni, hogy Reisuke kisöccse az, Hikaru, a bátyus javított kiadása... ez annyiban merül ki, hogy amis csávesznek van agya, a bátyának annyi sincs, min egy makknak a hernyó előtt... de nem tehet róla az az idióta. Hülyének születni kell, de őt már a fogamzáskor elkúrták... amíg jól nyomja a basszust, addig szarok rá, hogy az agya helyén, egy új organizmus éledezik...
- Vízvezetékrendszer- vetem oda foghegyről, majd gitáromhoz fordulva, kis kendőmmel kezdem tisztogatni, mint az újszülött kisbabát... még az érintése is, olyan, mint az egy fogú riasztó popsi... esküszöm, ah egyszer gyerekem lesz –ami kértek- akkor tartsanak tőle távol, mert vagy pórázt adok rá, és kis kutyát nevelek belőle, vagy kis kutyát nevelek belőle... hééé Bodri! Hozd ide apunak a papucsát! Ügyes pelenkás vagy! Kapsz érte egy jutalom répapépet! Jézusom... ez fáááj... van a másnaposságnak egy olyan fázisa, amit holnaposságnak hívunk.... ez az, amikor a másnaposság a holnapra is kiterjed... és ez csak azért mondom, mert már tíz is elmúlott és akkor nálam már holnap van...és...nos én ebben szenvedek és kurvára nem örülök neki...próbálok én túltenni magam rajta, de hát van az, mikor nem megy... avagy... Csupán akarni kell, hogy sikerüljön, hogy ne sikerüljön.... hehe...
- Mi van, Yuki, leamortizáltad magad? – érdeklődik Reisuke kedvesen, látva, hogy arcomon a vegyesnél is vegetásabb kifejezések suhannak át gondolataim sűrű szennyesei között, egyáltalán nem azt tükrözi, hogy én boldog vagyok... ejj baszki, csak három éve mentél le a boltba az öcsédért, erre máris baszakszol? Kiheréllek bazd meg!
Hűha... ennyi szóismétlést, csak a suliban, a szerelemes versekben találtam... szeretlek így, szeretlek úgy, megy ha nem akkor is...
- Nem, rohadj meg, búgok, mint a pörgőcsiga! Holnapos vagyok, te barom... és neked, a gecibe is, van kedved még zaklatni? Esküszöm, megfejellek, mint öngyilkos a szélvédőt!- morranok rá, majd hangos hangnememtől megsajduló fejemet megmasszírozva szisszenek fel, behunyt szemekkel, s lassú, Buddha iránti egyáltalán semmit sem érzésemmel, próbálok meditálni, hátha a fejemből kiszáll egy-két dolog, köztük a fájdalom is... baszkiiiii!
- Ne beszélj hangosan, mert pusztulnak az agysejtjeid!- ölti fel okos ábrázatát drága basszus gitáros barátom, s én elfintorodva, összehúzott szemekkel morogva, és a lehető legnagyobb lelki nyugalommal fel sem figyelek rá, csupán egy halk „majd a tiéd is pusztul, ha bemutatlak a béltartalmadnak....” motyorgással ismét Hiro-chan nemes húrjainak csukló fárasztó tisztítgatását végezzem, ezzel elterelve a figyelmem, a lassan mellém költöző Reisukéről, aki továbbra is bőszen vigyorogva, elcsenve Yosuta szemüvegét, doktori ábrázattal veszi kezelésbe öccse matek háziját, ki kétkedve, fekete üstökét vakargatva ecseteli, hogy szerinte ez nem jó ötlet, mert Reisukének legalább annyi idő, hogy felfogja a számok jelentését, mint a turistának a hieroglifákat...
Bár bagoly mondja verébnek, hogy szar a sérója,... én sem villogtam reál téren, azt viszont sikerült megtanulnom, hogy a gravitáció kurva fájdalmas, főleg ha a tanár téged dobál könyvével bizonyításképp.... hát ki a fasz tehet róla, hogy bealudtam! Leittam magam a sárga földig, és köbö ugyan azon az aljzati szinte csúsztam haza, mint esőben a kukacok... azzal a különbséggel, hogy előttem a kocsi megállt, és nem ment át rajtam... hát.... van ilyen...de legalább tiszta stylos lettem volna pár keréknyommal! Mostanában már úgy is a zombi feeling nyerő... kéne bár ujjat varrnom az egyik pólóra.... miért ne?: Hulla jó divat! Menj be a henteshez és varrass magadra egy csülköt! Király!
Ezzz beteg.... de tetszik!
Ha már itt tartunk... Atsuya bácsi vajon felfogta, hogy szerény személyem nem vágyik a görbe hajlamokra? Reménykedem benne, hogy igen... mert ha nem, kénytelenségem mutatkozik aziránt, hogy lebeszéljem segget megmentő globális tervéről, miszerint megrak, de úgy, hogy egy hétig már hasalni sem tudok majd... meg még mit nem! Kéni is nekem... nem kell nekem majd járókeret,mint a nagy muternak! Az sem mai darab, áldják meg a Rock Istenek... de nem gond. Rendes banya, főleg ha zsé kell... Nyanya, van zsé? Ennyi és máris löki mi a bakszámla száma... kedves nem? Én imádom azt az öreg szatyrot... csak en csókolgatna annyit...
- Yukiiiiiii....- hallok meg egy mélyről hangosított, C-re változtatott hangot, mely úgy hasít gondolataimba, mint farok a hideg hullámok között... egy halk „mi van má’”- t morogva fordulok oda, s ahogy Reisuke igen értelmes, lassan már kis Einsteinre emlékeztető friszkóját meglátom, kis híján kitör belőlem a röhögő görcs... na igen... minek tartsam már vissza? Röhögjünk! Az aaa...aaaa..... mittomén hányaid jó dolog, mait a számmal csinálhatok!!!
De, amint meglátom, hogy lassan az én orrom elé kerül a matek füzet a sötét aurával, melyből csak úgy lövellnek a számok irtózatos sugarai, fintorogva, kis riadalommal dőlök hátra, hogy Hirochan védelmére támaszkodva takarjam el szeme a borzalmaktól... gyök... meg négyzet..... ejjj de gyűlöltem ezt a kurva tantárgyat... a tanár se segítet... mindig dobált a krétával... Ezek a baszott tanárok sportot űztek abból, hogy elkergessék a rémálmaim! Pedig már akkor bontakoztam a mazochista hajlamaim! Szerettem a vééért... és legszívesebben HB-ssle mértem volna rájuk halálos csapást... de a fiatalkorúak börtöne nem lett volna az én világom.... még mindig nem tetszik a ruci... szar a színe...
- Yuki, segíts már az öcsémnek! Én nem értem ezt a szart... kész agyrém... izomláz van a fejemben, bakker!- masszírozza meg halántékát Reisuke... kösz haver... te szadista állat..
Na de azért próbálkozzunk meg vele, csak azért, hogy ne maradjunk szégyenben, és csak azért, hogy ez a kis csávó ne maradjon tudás nélkül, úgy ahogy mi... még a végén a nyomdokainkba lép, és egyszer nem lesz olyan szerencséje, mint nekem a kocsi előtt...
- Jól vanna... na add ide, azt a förmedvényt és lökj egy cerkát, Hikaru! – hajolok előre nagy sóhajjal, előre felkészülve a régi szar idők felidézésére, s agyam helye már most retteg attól, hogy esetleg valami megmaradt benne és most felszínre törik, mint részegből a rókarudi...
Miután Hikaru egy halk „köszi, Yukki” hálálkodással rendelkezésemre bocsát egy HB-st, én felkönyökölve, a kis asztalka látókörzetébe kerülve meredek a kockás papír tömeg fölött, s az elsőként leírt egyenletre pillantva vakulok meg azonnal...
Na jó.. próbálkozz meg vele... olvasd el, és értesd meg... ha te tudsz olyat! Hát van eszed, csak nem tudod, hol hagytad el.. vagy ki lopta el... hehe...
Szal... 11√x2-x-20, minden x-re értelmezhető...öööö.... akkor ez most a kincses szigetre vezet?
Na jó... nézzünk valami könnyebbet... Műveleti alaptényezők... he? Mikor pozitív egy szám? Ez könnyű! Ez tudom! Akkor mikor meg jel van előtte!
Következő... Mi a különbség a szorzás és az osztás között? Ez is kurva egyszerű! Az egyikben egy pont van a másikban kettő!
Jééézusom.... azért ennyit nem hülyülhettem ennyi idő alatt.... ez is a holnaposság hibája! Úgy lüktet a fejem, mint a kis balta, ráadásul ez a baszott fehér papír is hozzá tesz ezzel a gumi szoba időz szarral, és a számok már maguk a rémek... ha meg belegondolok, hogy ezeket most meg kéne értenem, akkor olyan dolgok zsongnak a fejemben, amiknek elvileg nem kéne ott lennünk, mert már rég kiölte őket az alkohol...
Ááááuu.... fáj az eszem helye... túl üres... feszít a vákuum... be fogja szívni a hajamat...
Oké... azt hiszem ennyi éppen elég volt az memória frissítésből, legközelebb fél múlva szeretnék vírus tesztet futtatni, addig vígan marathat a sok kúúúki a fejemben... Bassz meeeeeeeeg.... ez kikészített... teljesen... jesszusom...
- Bocs, öcskös, de ez nem megy Yuki bácsinak...- masszírozza meg tarkóját Reisuke, én pedig sötéten pillantok ré kék szemeimmel, úgy, hogy ő inkább halk köhintéssel fordul basszus gitárja felé...ne öregíts kérlek. Még a végén szegény Hikaru azt hiszi, hogy a modern cukros bácsi áll előtte, szegecses bőr kabáttal... de sajnos, én utálom meséket, így nem inthetek neki combomra, hogy elrebegjek neki Hókefélkéről és a hét kanos törpéről egy cuki mesét... khm... szóval nem és kész....
- Bácsi a nénikéd, te fasz... – morranok, majd hogy fejemet sikerüljön kiszellőztessem hajolok az asztalon nyugvó csini, csészealj alakú rádióhoz, miközben felvont szemöldökkel figyelem Hikaru egyre zavartabb arcát, ahogy Yosuta, Hide és Kosuke triója próbálja magyarázni neki a matekot, s ahogy ők hárman össze vesznek azon, hogy a kettő meg gyök kettő az nem százhetvenkilenc, hanem háromszáznegyvenegy, majd ahogy a magukét, végül már egymás haját és egyéb szőrzeteit tépve hanyatlanak a földre hangos, féloldalas, cifra, ismeretlen karakterekkel kiírt káromkodásokat ordibálva, imitálnak ingyen pankrációt... nos.... a röhögő görcs kerülget, de tekintve, hogy a kezemben könyörög Hiro-chan, és azt a tényt egyáltalán nem elhanyagolva miszerint a rádióban ismerős hangok szólnak, nem nevetek, helyett visszahanyatlok a fotelba, s újra édes kis gitárom csodásának szentelem figyelmem, miközben a mély, fülembe kúszó, orbitálisan izgató hangot hallgatom, azon kapva magam, hogy pusztuló agysejtjeim tömege, igen elismerte Yoru Atsuya hangját, és most már csak érteni kéne miről riszál...MI? YORU ATSUYA??? MIII??? Na neee... az univerzum szövetkezik ellenem.... a horoszkópom is ezt mondta! Hide olvasta... spiritiszta barom... Na jó... nem borulsz ki... nem kéne ennek a sok baromnak tudnia, hogy Japán egyik legnagyobb rockere ágyba kíván dönteni, így jótékonyan hallgatok... csupán idegesen húzogatom kis rongyom Hiro-chanon, ami már szinte fogkrém reklámba illő csillogással villan szemembe, ezzel kis híján megvakítva... bazd meg... nem lesz ez g jó.... túl tiszta... nem illik ez az imidzsemhez...
- És akkor most hallgassuk meg az új dalát. Ha jól tudom a készülő kislemezről van igaz? – rikácsolja egy vékony női hang, s én mintha nm is figyelék tovább tisztogatom gitárom, ám fél szemem sarkából ellenségesen vizslatom a szerencsétlen zajládát, mintha az tehetne minden ellenem irányuló negatív hatásról, ami épp a térdem előtt két méterrel tomboló hármas birkózásában nyilvánul meg, olyan hatásban, ami hamarosan a lábszáramat egészen lilává varázsolja... és persze Atsuya bácsi irántam való nem épp hátsószándék mentes közeledését sem felejtsük ki.. mit hátsószándék? Ez már első! Jó, hogy nem írja a homlokára! Kurva gatyapecér...
- Igen, és ha már így szóba hoztad.. egy bizonyos személynek szeretném küldeni, aki remélem hallgatja az esti adást. – neveti el magát Atsuya bácsi, és ez az a pont, amikor nyálamat félre nyelve, köhögve dőlök előre, mint aki krónikus öngyilkossági hajlamokban szenved, s így próbál magára törni.... MI A FASZOM? Jól hallom, hogy ez az állat rám célozgat élő adásban? Neeem.... biztosan nem... már nem is emlékszik!
Ezt mondjuk sértésnek venném... én olyan felejthetetlen személyiség vagyok, hogy engem nem lehet elképzelni, csak kipróbálni, de attól még ezt neki nem engedhetem meg... de még emlékezni kell rám, mert a seggé taposom a védjegyem! Egy kurva nagy véraláfutást! Bazd meg! Bazd meg! BAZD MEEEEEEEEEEEEEEEEG!!!!
S, hogy boldogságom még kerekebb legyen, ez a sok barom épp most figyel fel, hogy az a baszott rádió, jé de jó hogy szól, minden egyebet abba hagyva, Killer Beauty gyönyörben égve ülnek le lábaim elé, mint a kis ovisok, mikor először pornót néznek anyu és apu tudta nélkül... oszolj legyen, ti köcsögök! Bezzeg máskor el kerülnek egy méterre, most meg itt rontják a levegőmet a lábam előtt! Mi a rossebnek nem arrébb vakszoljátok a nyálatokkal, egy méterrel arrébb a padlót!?
- Yoru Atsuya van a rádijóóóóban!- rkkanta Kosuke, de amint ki ejt ezeket a nemes szavakat, Yosuta, úgy pofán törli, hogy vissza szájból smárolja le az asztalt, csak úgy kedvességből, amitől már nem lesz ilyen lelkes... inkább arcát simogatva, vérző ínyével kis híján vicsorgatva támad a gyilkos tekintetű, már egy bögrével felszerelkezve gátolja meg bosszúja megvalósításában... Ti jó Rock Istenek... MIÉRT VERTEK ENGEM???
Ez jó dal lehetne... keh...
- Kuss, mer’ huss lesz! Hallgassad, inkább!- inti le drága DJ-met Yosuta, majd csillogó barna szemeit a rádióra tapasztava, hallgatják, ahogy ismét felcsendül a női hang idegesítő visongatása, miszerint: „ Igen? Jajj de izgalmas... és megtudhatnánk hogy kicsoda az személy..?”, melytől úgy reflexszerűen kezdenek meredezni hátamon a pihék, hajammal egyetemben, melynek csodás fekete tincsei, hamarost fogják produkálni, az ipari áram hatásait... nem... nem fog engem mondani...akkora tahó, köcsög egy állat még ő sem lehet... ha meg igen, megyek, megkeresem és meggyőzöm őt is arról, hogy nincs szüksége egy-két dologra, amiről én úgy vélem, hogy rám nézve hosszú- és rövidtávon is káros lehet...
- Egy igazi vadmacska. – jön a halk, erotikus, fület gyönyörködtető, kómába ejtő óceán mély hang felelete, s én kis híján lehátalva a fotelről, fogom fel a kurva jó hang mögött rejtőző igazságot.. izé.. értelme... vadmacska? VADMACSKA? ÉN?
Na jó... ez egy perverz állat, és azt, hogy engem s annak minősít, csak megerősíti a tényt, miszerint úgy vágynak rám, mint tanárok az anyagra.. EZ NEM JÓ ÍGY! BASZOTTUL NEM JÓ!
És mi az, hogy „egy igazi vadmacska” kuckuc, kuncogás? Ejj bazd meg, te már orvosi este vagy!
- Szerintetek ki lehet a bige? Biztos, jó csaj lehet, ha ilyen „igazi vadmacska”...- röhög halkan, élveteg mosollyal Reisuke, öccse fejére enyhét ráverve miszerint „iparkoggyá azzal a kurva matekkel”, amitől kicsi Hikaru morgolódva rázza meg buciját, és merül a lapok gyilkos tengerébe újra..
Na bassza meg... jó kérdést teszel fel...
- Én tudom... de még magamnak sem merem elmondani...- hajtom fejemet tenyereimbe, s lemondóan fejet rázva, jövök rá, hogy innen csak akkor menekülök, ha egy rács válasz el a külvilágtól, vagy egy párnázott fehér szoba... azt hiszem, joggal állíthatom, hogy Atsuya bácsi, ki tartó, és nem kíván lemondani, azon elhatározásától, hogy eldalol engem az ágyába és elhúzza a nótámat... francba. Jó reakció. Hatásosabb kéne...
Felém fordul négy arc, egy sunyiban a HB-sét a szájába biggyesztve, kitágult szemekkel, kérdő tekintettel, és hajig szökellő szemöldökkel figyelnek, mint egy rózsaszín tütüs úrlényt, aki eltévesztette az misztikus aerobik óráját... de hála a jó égnek, előbb szólal meg az isteni Killer Beauty muzsika, vele együtt a kemény gitár és dob együttese, mely egy percre el vonja kétségbeesetten magyarázkodó kényszerem, és arra ösztönöz hallgassam már meg, hogy mit ajánlj nekem az a barom, szőke metál hippi, mert valószínű mély tartalma van...
Nos akkor... hallgassunk figyelmesen... hátha nem súlyosbít a helyzeten, és nem rontja el az így sem elég fényes elmúlt tíz percemet...
„Mitől félsz..?
Itt minden elemészt...
Mondd mitől félsz...?
Látom visszalépsz.. harcolsz.. menekülsz...
Az én vágyam véresebb a tiédnél.
Az én vérem édesebb a tiédnél..
Az én sorsom a tiéd..és tied az enyém..
Mondd mitől félsz...?’
Ezek után még kérdezet, baszki? Hát, milyen vágyról beszélsz te? És, hogy jön ide a vér? Vért akarsz adna? Rajtam ne múljon, csak engem ne ültess az öledbe bátorságot adni..:
Ez késsz... azt hiszem az első szakasz rövid mondani valója: Egy állat vagyok, megvesztem, és most habzás közben és ölöm a lelkivilágokat a ceruzámmal... alias annyi háta mögött megbúvó mondanivalója van számomra, hogy pillanatra megrándul az arcom, és vészes rémületi zónák alakulnak ki rajtuk, amik két perc múlva kurva nagy szemeket csalnak elő, melyek csodálkoznak a magnóra, mintha az éppen egy szőke séróval megáldott fej lenne, aki énekelve zeng nekem, valami olyasmit, hogy nincs mitől félni, a bácsi nem harap.... annyira...
Oké.... visszavonom.... van mitől félni! Ez beteg.... BETEG! HÁT MILYEN TOTÁLIS VADBAROM ÍR MÁR OYLAN SZARSÁGOT: HOGY MEGERŐSZAKOLLAK?
Ez az állat ezt üzeni nekem? Csukd be szemed, nyisd ki szád, kapsz bele talpacskát!
Ez már közveszélyes... vagy legalábbis, az én biztonságomra, és lelkivilágomra nagyon is... és ezt üzente.... ÜZENTE!
Öhm... lehet megalapozatlanul félig megalapozott gyanúra távoltartási rendeletet kérni? Mondjuk úgy... egy kilométereset?
Mert ez már beteges... azért... aki túlságosan szereti a virágot, az még rossz ember is lehet...
„Mondd mitől félsz..?
Édes.. mondd hova mész..?
Hova szöksz...
Előlem..
Úgysem menekülsz...
Megvagy elkaplak..
Vergődsz majd...
Kéjes hangod a fülemben cseng...
Elkaplak.. ne menekülj hát..
Mondd mitől félsz..?”
Nagy szemekkel megrökönyödéssel, arcomat jótékonyan tenyereimbe rejtve próbálom visszanyerni a hypózás előtti színállományom, de valahogy, ettől a szövegtől nehezemre esik, pláne, hogy nyíltan vallogatja, hogy legszívesebben úgy meg húzna, hogy utána lábra sem tudnék állni járókeret nélkül....
Amire én saccperkábé jelen pillanatban rohadtul nem vágyok, így kurvára nem örülök ennek a számnak is, ami csak még kétségbeehetőbbé varázsolta az estémet.. a maga három percével egész rémes tud lenni, főleg, amilyen agyrémeket kap tőle a most is számoktól zsongó fejem...
Heh... baszott kedves... ilyen egy nyáltól csorgó, romantikus számot! Rögtön elérzékenyülök tőle, és mazochistába átcsapva, s bilincset lobogtatva ugrok elé, miszerint: Ronts meg, Atsuya bácsi! Csakakétszépszememért!
SZOPJÁL FASZT, TE KÖCSÖG!
Talán ilyet sem kéne neki mondanom, mert kapna az alkalmon, és bekapná a rudimat...
Következő a terv. Nem találkozom vele. Ugyan mekkora az esélye, hogy valaha megint felkeres? Nulla! NULLA!
Bár ez után a kegyes üdvözlés után, már nem tudom eldönteni, vajon a 0 kevesebb –e a 100-nál... bár lehet, hogy ebben Hikaru roppant tapintatos matek házija is közre játszik, ami milliónyi sörrel felérve rombolja még most is a még megmaradt agysejteket, de úgy, hogy holnapra se kép, se hang...
Ez az állapot már most is beállni látszik, mivel szelektív hallásom, alig adja tudtomra azt a röpke mondatot, miszerint „nem lennék a vadcicus helyében, mert Yoru Atsuya kéjgyilkosságot követe el és feldarabol....”
Nos Hide... ha ez boldogít, most már én sem akarok egészen önmagam lenni... mert sokat tanulok magamtól, amikor nem vagyok magam... bazd meg...
*
- Három -t lökj de gyorsan!- vetem oda a pult mögött ácsingózó csajszinak, aki a következő pillalantban félig pirulva, félig morgolódva fordul el, hogy elkészítse a számomra és drága bandából még két velem maradt létforma számra rendelt piát elkészítse, ami jó erős, és unalom űzőként tökéletesen funkcionál, mert ezután tuti, hogy nagyon vicces dolgokat fogok látni... megiszok előle még egy pára,t és a holnapi másnaposságot, és az azutáni holnaposságot is biztosítom,így tökéletes ráhangolódást biztosítva a vizsga kollekciómhoz, amivel még szart se haladok, de azért kurvára nem érdekel... tegnap óta, valahogy a mosott szar centrifugálás, és hypózás utáni fázisba léptem, és holnaposságom mellé még egy igen nagy, döntő tényező is társult, amit úgy hívnak hogy halál félelem és halálhörgés... a halálfélelem, már akkor megvolt, mikor Atsuxya bácsi kiejtette az ez gyilkos vagyok” című mondatot, és a halálhörgés azóta tart, amióta a „megerőszakollak” című szófoszlány is eljutott a tudatomig... azóta ez a sok vadbarom, akik a haverjaimnak hívják magukat, azt találgatják, vajon valami tartósan zárja el a légcsövem, s azért utánzok egy járkáló tüdőbetegséget, vagy egész egyszerűen, gyakorlok a követező koncerti fellépésemre, ahol Atsuya bácsival együtt hörögjük majd, milyen jó is, mikor mindketten egyetértünk, és megerőszakoljuk egymást...
- Parancsolj.- rakja le elém a csaj a három csini poharat, melyben fincsi kis memóriatörlőm édesen kéklik, szinte rám, kacsingatva azzal a csodás, ajánlattal, miszerint megszabadít a fölösleges, kis hangyáktól, amik fejem üres rengetegében mászkálnak, ezzel az agyamat basztatva direkt... mert, ezek azóta ott vannak, mióta halálhörgés van minden második szavam mögött... és kurvára kezd irritálni, így jól jön egy ütős pia, ami engem is kiüt, és jótékonyan nem fogok emlékezni az elmúlt egy hét eseményeire, remélve, hogy a kocsit is így sikerül kikerülnöm...
Már-már akrobatikusan, magamat is teljesen meglepő mozdulatokkal zsonglőrködök a haverok jókedvű koszorúja felé, kik vigyorogva integetnek, miszerint siessek, mert ők is felejteni akarnak, vagy minimum az egy napa tartó, súlyos matek korrepetálás negatív következményeit és mellékhatásait akarják eltörölni, ami annyiban merül ki, hogy most már tudják, hogy négy meg négy az nyolc, és ez már túl sok értelem az észben... hát igen... nincs ész nincs fájdalom....
A faszt sietek! Essen ki a szemetek, ti seggfejek, hogy engem küldök mindig ahhoz a hülye ribanchoz, aki pultosnak meri nevezni magát! Tehetek én róla, hogy kurva jól nézek ki és a csaj oda meg vissza van tőlem? Csak kár, hogy olya édes kis pöcs vagyok, és enyhe ribizli undorral mérem végig, mint vén fószer a nyugdíjas nagyit... ezek a köcsögök, meg előszeretettel akarják rám sózni ezt a baszott nagy megtiszteltetés, miszerint fektessem már meg, úgy is jól állna az ágyamban... jah... már ha tudom, hogy az hol van egyáltalán... sok kupac ruha árválkodik arra felé,és hirtelen nem tudnám eldönti, melyikben garázdálkodik mosómedve... BASSZÁTOK MEG, HOGY ÉN VAGYOK A GÓRÉ, ÉS ÁLLANDÓAN ÉN HÚZOM A BELEM MINDENHOVA!!
- Megkaptad az üdvözletem? – zendül fel egy kísérteties suttogás, közvetlen füle tájékáról, melynek felismerése, úgy reflexszerűen indít el lábamban egy görcsöt, ami azonnal a földdel való randit zavarja le, és persze nem hagy szárazon... koktélban úszva, nagy szemekkel pillantok fel a felém hajoló, pofátlanul rólam falatozó alakra, kinek így hirtelen a pofázmányát nem tudom elismerni.... pedig én minden ember arcát megjegyzem... de ennek az egynek az esteében kivételt tehettem... Ki a rosseb ez? És mi a faszért csinálta ezt? ÉS MI AZ, HOGY CSAK ÚGY ELSÉTÁL? GYERE VISZS BAZD MEG!
Nem tudom ki, ez de felállok és leverem rajta a seggem, az ingem, és a koktélok árát, mert kurvára ütési ingerem van így alkar tájon... kicsinállak, baszki!
de mihelyt ezt az elhatározást megejtem, s következő álláshoz hasonlatos próbálkozásomnál ismét seggre csúszok, újra meghallom azt a kurva mély hangot, ami olyan orgazmushoz közeli érzést vált ki hallójárataimban, amit csak egy rohadt hang képes... neee... na neeeeeee....YORU ATSUYA?
Mi van, ez már a seggemben keres menedéket? Ez a beteg rock félállat, nem tud már leakadni rólam? Ki kell akasztanom hozzá? Hát baszki, ha kell megkapod!
Hogy megkaptam-e az üdvözleted? Meg bazd meg, meg! És azóta nem álmodok szépeket... sőt.. azóta olyan látvány kínoz, amit még a középsulis matek tanáromnak sem kívánom, pedig a vénségnek már meg sem kottyanna az agyhalál és a szenilisség határán... röviden és szépen, annyi szitu, hogy kínoz egy ostoros meg bilincses dolog, amit max. akkor látok, mikor anyám nagytakarítást tart az ágy alatt...
Ideje lenne megmondani, ennek a nagy pofájú baromnak, hogy szálljon már le rólam, mert rövid után teszek plasztikát a milliós pofázmányán... különben is. Ennyire lasús felfogásom még neme sincsen. Az egy dolog, hogy egyenletről, rögtön kincses sziget illúzióim vannak a kincses ládával, de az egyértelmű megoldásokat azért már én is vágom... vágod magad alatt a fát, baszki, vágod, de csak addig míg a lábadat nem aprítod szalámivá...de röhögnék...
Mint ahogy most is röhögök kínomban felállás közben, ami extra gondokat jelent, pláne, ha ez a szőke köcsög nem fixíroz, olyan 24 karátos, 32 fogú vigyorral , amitől nem csak a hideg, hanem a háromnegyven is ráz... végül is, az nem is gáz annyira... a punk séró, úgy is jól áll nekem... a szenesség se nagy pech, sőt egész jó! Ezentúl megpörkölöm a pólóimat... új dizájn, avagy hogy nézzünk ki úgy, mint akit kidobtak a mentőből...
Miután sikerül felállnom, és lehetséges gátoló tényezőként, azt a három pohár gint állapítom meg, tiszta fejjel, mostanra elég biztos járással, ferde szemmel, és vicsorító szájjal vonulok elé, mint egy igaz vadállat, aki ama következő pillanatban arcon szaggatja azt a barmot, aki baszakszik vele... mit kell neked kekeckedni? Halálhajlamod van?
Neeem tetszik nekem ez a fazon. Most komolyan. Ki az az állat, aki ilyen számokat ír? Jó a zene, pont, pont, vesszőcske, de attól még tisztán érzem én azt a frászt, ami így egy méteres közelbe elér, főleg mikor elé vergődöm magam, s a pultra könyökölve, egy kicsit ágaskodva nézek rá villámló tekintettel, nem kis haraggal üzenve „te félállat, menj a közelemből, mert TNT lesz a következő ihlet adód...”
Kiborul a bili, ha debil a buli, vili? És a buli lassan át megy szefóba, így nem igazán szeretnék maradni, csak egy frappáns búcsúszó idejére, ami annyiból áll, hogy begyűrök neki egyet, megalapozva az estéje fényét.. vagy homályát... ami a kóma előtt rájön...
- Mi az, hogy megkaptam-e? Még szép, hogy megkaptam! Milyen beteges álalt vagy te, úgy egész őszintén, baszki? – kiáltok rá, de olyan hangerővel, hogy a lehető legtöbb arc fordul felénk, akik gyilkos tekintetemtől, inkább az asztal alá süllyednek kíváncsiságukban.. ne nézzetek, a kurva életbe is, mert nem ingyen cirkusz!
- Nem lehetne egy fokkal halkabban, Yuki-chan? Nem szeretném, hogy felismerjenek.- kevergeti meg koktélját vidáman, a száján azzal az irritáló mosollyal, ami csak tovább feszíti a húrt, azonban most nem fogom annyiban hagyni, mint a kávézóban... pofán verlek, úgy hogy a pultot üdvözlöd viszont!
- Nem lehetne, a rohadt életbe! Mi faszért, nem tudsz leszállni rólam, he? – vonom kérdőre, továbbra is fennhangon, melytől, már a szamárpadban ücsörgő haverok is felkapják a fejüket, s érdeklődve nézik mit visítok már én itt a tömeg közepén, a megszeppent pultos lány előtt, aki attól fél, hogy dühtől remegő tagjaim egyik hamarosan őt fogja megbüntetni... van benne valami.. mert ha elvesztem a türelmem, ütök minden irányba!
De mielőtt, még további kedvességeket vághatnék drága, imádott hangú szőke halálosztóm képébe, halk sóhajjal, egyre vészjoslóbb mosollyal ragadja meg csuklóm, és olyan satuba zárja, miből még sokévi alkar erősítésem sem segít ki...hiába próbálkozom meg a varró védőtechnikával, miszerint levágom az ollóval, mivel olló nem lévén, nincs mivel támadnom, csupán hangos, cifra káromkodások kíséretében hagyom, hogy a férfimosdó felé vonszoljon, ami nekem feletépp nem tetszik...
Erős ujjait ütlegelve, fenyegetőzéssel vegyített ellenállásban kívánok kiszabadulni, ám, ahogy nyílik az ajtó, és a legközelebbi pont, ahol megállok az a fal, már nem érek sokat ezzel, sőt, ahogy két tenyér csattan a falon, és egy mostanra már felszabadított arc bámul le rám egy pillanatra megrökönyödve, giga nagy szemekkel dermedek meg, mint a répa, a hűtőben...majd kábulatomból felocsúdva, veszélyhelyzetemet érzékelve, használok ki minden lehetőséget, hogy elspurizzak mint a véraláfutás, gyorstávon... nem akarok ünneprontó lenni, mert biztos valami feletépp érdekes dolog lehet tervben, ha ilyen baszott közelről bújok a képembe, de álljon már meg a trolibusz! Én ide nem vagyok hivatalos, ráadásul a klotyók megint csak növelik az émelygésem, amit ez a fülledt levegő csak erősíti, pláne, hogy az arcomba lehel, s én ijedten, döbbenten húzódnék el, de hova, mikor a fal a koponyámba kéredzkedik...
Oké... ilyen közel férfi nem volt hozzám, és azt hiszem nem is szeretném, hogy legyen... irritáló, bosszantó, és rohadt ijesztő... ilyen közelről kábé olyanok a szemei, mint két kontaktlencsézett Marilyn Manson felturbózott kiadásban.. egy szóval, rémisztő....
Szőke haja, mint valami önkéntes függöny, úgy borul ránk, ezzel a kiúttalan helyzetet felsötétítve, számomra, ezzel hova ösztönszerű menekülni vágyásomat...
Ideje elmenni a buliból.. a jó vendég időben távozik, vagy a rendőrség viszi el...
- Rohadtul nem akarok köcsög lenni, de megtennéd, hogy kimászol a képemből?- morgom gyilkosan, akár egy vadász kutya, aki épp a szerepét jól eltévesztett nyuszira vakkan fenyegetően, aki persze ettől kurvára nem ijed meg... basszus. Szar helyzet. Ciki. De milyen...így jártam.. MIÉRT NEM JÖTTEM?
- Megijedtél, Yuki-chan? Pedig én csak ártatlanul üzentem neked... felesleges menekülnöd, úgy is megkaplak. – duruzsolja halkan, tenger mély hangja a mosdó kis helyiségében az én hallásom szerint kéjesen, és élvetegen verődik vissza, ezzel remegésre késztetve, és arra, hogy mellkasánál fogva sürgősen taszítgassam már el magamtól, ami persze nem megy, lévén, hogy babszem Jancsi vagyok hozzá képes... gyúr, wazze, gyúr a köcsög!
Dacosan, felháborodottan emelem fel fejem, s magamnak kikérve a vádat nézek vele bátran farkasszemet, amit úgy két másodperc után meg is vágyok, mivel az egészségtelen testi vágy úgy lángol azokban a jégkék szemekben, mint kemencében az olajos pizza... azért megemberelem magam, és kurvára nem félve, s most már térdemmel is lábait tolva próbálom elküszködni magamtól bátran...
- Nem félek, baszki! Csak rohadtul nem kérek...- zúdítanám rá bájosan minden gondomat a közeledésével kapcsolatban, ám ami a követező pialantban történik nem hogy csak meglep, de úgy le döbbent, hogy elfelejtek kapálózni is, mint egy veszett, hisztis ribanc... helyette csak állok,és engedem hogy száját, az enyémhez préselje, majd egy erős harapás után, vérem enyhén sós ízével elvegyül csusszanjon nyelve számba, ezzel reszketésre és egyben rémültre ösztökélve, ami nem segít a beállt hullamerevségen, csak súlyosbítja, és kis híján sóbálvánnyá merevít... de mikor már belelendül a dolgokba, felfal, marcangolja ajkaim, kezeim határozottan túrnak hajába, s egy erős rántással késztetik szíves távozásra, engem pedig olyan hangerőre, amit még nem tapasztalt a kerek világ, és ami így az isten adta távolságból telik...
- Mi a fasz volt ezt, baszki? Értsd már meg, hogy kurvára nem csak körülötted forog a világ, és van, amit nem kaphatsz meg! – ordítom, majd olyan sebességgel viharzok barátaimhoz, hogyha itt traffipaxot raknának, már legalább hússzor börtönbe raktak volna a csini pincér lányok, gyors gyaloglás miatt... ez... ez az állat kikészít.. még egy ilyen és zaklatás elleni aktivista leszek! Kiláncolom magam a lakása elé, és addig tüntetek, míg el nem múlnak a ferde hajlamai! ÉS MÉG MINDIG KOKTLUS VAGYOK, BASZKI! Még az alsóm is... francba...
Másnap, éppen az ágyban nyújtózom, de az k*rva telefon már megint visít valahol.
Nemigaz.
Kidugom a fejem és fél kezemet a paplan alól és a telefon után kezdek kotorászni.
K*rva életbe fejezd már be!
Nah, asszem megvan. Valami keménybe tenyereltem..
És a fülemhez emelem .. a vekkert.
Neeeh..
És még ez visít. Dühösen vágom a falhoz és kócos hajamba túrva nézek körül mobilügyben.
Nem igaz má...
Oh megvan.
Kikotrom a földre szórt levetett nadrágomból, és belemorgok.
Csodás.. a menedzserem az.. rádiófellépés este. Interjú miaszösz.. csodás.
Biztosítom hogy ott leszek, ahogy szoktam max másfél órát kések.. másfelet, nem kettőt, kedvesen elbúcsúzom tőle és kiterülök az ágyon.
A vekker darabjai szanaszéjjel a szobában, a ruháim nemkülönben. Még szerencse hogy van takarítónő.
Felkönyökölök, az ablakon beszűrődő napsugarak az arcomat cirógatják.
„Ébresztő kedvesem... rémes e reggelen...” - huh milyen költői vagyok, ez még el is menne egy dalnak.
Nagy nehezen a zuhany felé veszem az irányt, és szitkozódva eresztem magamra a hideg vizet.
Éljen a reggel..
Elvigyorodom..
....az új kalandok reggele..
****
Aztán miután ezt a menővert sikerrel végrehajtottam jöhet a kellemesebb elfoglaltság.
Előkeresem a gyűrött cetlit amit múlt éjjel süllyesztettem a nadrágom zsebébe, és tárcsázom azon fellelhető számot.
Kissé másnapos morran bele a telefonba. De rögtön felismerem.. ő az..
Vigyorom letörölhetetlen.
- Yoru Atsuya vagyok. - mutatkozom be nyugodtan, hallgatom a fuldoklásszerű hangokat a vonal másik végéről.
- Igen? - kérdezi nagy soká nagyon értelmesen.
Hehe.. ez jó.. most erre mit mondjak.. ideális válasz.. kár hogy még nem is mondtam a kérdést..
- Igen. - mosolygok bele a készülékbe. - Jól énekeltél tegnap. Szerettem volna még beszélni veled, de elmentél. Mi lenne, ha bepótolnánk? - kérdezem halkan, majd a döbbent csend következik..aztán...
- Rendben. Mikor?
- Egy óra múlva a Spring Caffé-ban.
Bontom a vonalat.
Ez az édes.. most megszerezlek magamnak.. Nincs az az Isten hogy ne.
Mikor megérkezek ő már egy ideje ott lehet, tekintve hogy én mindenhonnan elkések, néha nem is keveset.
Na annyi baj legyen.
Odaballagok hozzá, észre sem vesz, csak mikor már leültem mellé.
Nah, ennyire kómás lennél. Ébredj hercegnő megérkezett a szőke herceg.. hehehe.
Nah végre észrevett, feltolom a napszemüveget a homlokomra és rávigyorgok, kezet is rázunk.. mert így szokás..
- Toru Hiroyuki! - mutatkozik be halkan, kissé mintha nem itt járna..ejnye.
- Nekem nem kell bemutatkoznom, remélem. - mosolygok rá, csak úgy mellékesen figyelem milyen reakciót vált belőle szerény személyem, de nagyon jól titkolja.. kis titokzatos.. hehe..
- Nem hinném... tulajdonképpen, mi a francért vagyok én itt? Mit akarsz tőlem?
Édes.
Még várni akartam kicsit ezzel de ha te így gondolod...
Ennivaló ez a kapdbeafaszom stílusod.. igazán.
Csak vigyorogni tudok rajta... ahogy lenyalja a szájáról a Cappuchino habját...wrrr..
Na, jó ha ilyen nagylegyén kiváncsi vagyok ehhez mit fogsz szólni:
- Nem kerteltél, így én sem fogok. Meg akarlak dugni. - vallom be szívem vágyát, amitől persze kishíján a képembe köpi a kávéspecialitást. Hehe ez jó..
Ezek szerint nem éppen ezt vártad.
Nos, talán nem lep meg ha azt mondom.. én sem...
Most vagy fejemre borítja a kéváját, vagy azt mondja oké.. mikor?
Kíváncsian várom.
Hatalmas szemekkel mered rám, láthatóan azon filózva jól hallotta-e.
Igen.. jól. Nem ismétlem el, szerintem elsőre is jól hallottad.
- Tessék? - hörgi megrökönyödötten.
Nah, ne meressz már rám ekkora szemeket, mindenki minket fog nézni.
- Jól hallottad, Yuki-chan. Le akarok feküdni veled. - ismétlem el, vigyorogva.
Robbanás előtti pillanatok.. 3...2..1...
Hajj de imádom a műsort..
Az asztalra könyökölve hallgatom ahogy dühösen kifakad.
- Le szarom! Rohadtul nem akarok ágymelegítő lenni! Nem bukom a pasikra, úgy, hogy jobb ha erről a vágyálmodról, most leteszel, baszki! Keress magadnak, egy másik segget! - feleli és eliharzik.
Hmmm most sírjam el magam...? Nah nem.. nem vagyok én valami rossz emós.
Hangosan kacagva fordulok az ablak felé.. még látom elsüvítő alakját.
Te tudod.
De akármit is csinálsz.. előbb utóbb úgyis az enyém leszel.
Ha játszani akarsz hát állok elébe.
Viszont akkor mára.. másik ágymelegítő után kell néznem.
Sóhajtva beletúrok a hajamba, máris felfigyelek két fiúcskára akik a kávéház másik végéből figyelnek.
Nos, most akkor vigasztalódjunk.
Elvigyorodom és felállok az asztaltól.
****
Nem teszek le róla.
Olyat én nem tudok.
Ha valamit eldöntök hogy úgy lesz, akkor az úgy lesz. Legfeljebb nem most.
Valami gyengéje neki is van.. és rá fogok jönni.
****
Miután kiszórakoztam magam, három óra késéssel érkezem meg a stúdióba.
A menedzserasszonykám kicsit dühös, de ki nem szarja le.
Lezseren bevetem magam a székbe, fülest rámadják, mikrofon előttem.
Hallgatom a rádiós műsorvezető kisasszonyka kérdéseit, válaszolgatok.
Hy Tokió, ide hallgassatok.. Yoru Atsuya szól hozzátok az éterből..füleljetek csak..
****
Hmm.. intim kérdések tömkelege.. nyugodtan válaszolgatok, halkan kuncogva, a csaj meg pirul velem szemben.
- És akkor most hallgassuk meg az új dalát. Ha jól tudom a készülő kislemezről van igaz?
- Igen, és ha már így szóba hoztad.. egy bizonyos személynek szeretném küldeni, aki remélem hallgatja az esti adást.
Gonosz mosoly játszik ajkaimon.
- Igen? Jajj de izgalmas... és megtudhatnánk hogy kicsoda az személy..? - kérdezi csaj kapva a kérdésen.
- Egy igazi vadmacska. - kuncogok halkan, a technikusok borzonganak a stúdióban.
Hehe.. mivan.. nem tetszik a hangom?
****
Átfáradok a felvételi helységbe ahonnan majd élő adásban sugározzák a zenét szerte egész japánban.
A csaj még ismertet valamit a hallgatókkal. Felteszem a fülemre a hatalmas fülhallgatót, a mikrofonhoz sétálok, megragadom lelógó végét.
Vigyorgok.
Yuki-chan...ezt a számot neked ajánlom...
Ahogy felhangzanak az első akkordok teljesen belefeledkezem.
Bár most nincsen banda, csak eflvételről játsszák be nekem a zenét, ígyis teljesen azonosulni tudok a szám hangulatával, azzal sejtelmes, szinte síró gitárdallammal, amit a dob egyre ütemesebb döndülései hívnak életre és gyorsítanak fel annyira, hogy már vadul verdeső szívemnél is gyorsabba ritmus.. üvöltenek a gitárok.. én pedig velük üvöltök.
„Mitől félsz..?
Itt minden elelmészt...
Mondd mitől félsz...?
Látom visszalépsz.. harcolsz.. menekülsz...
Az én vágyam véresebb a tiédnél.
Az én vérem édesebb a tiédnél..
Az én sorsom a tiéd..és tied az enyém..
Mondd mitől félsz...?’
Hajam az arcomba hullik ahogy üvöltöm a sorokat, majd a következő pillanatban elhallgatok, a csendben csak a basszusgitár dübörgő hangja hallatszik, mosoly játszik az ajkaimon ahogy halkan suttogni kezdek.
Komoly arccal hordozom végig kék szemeimet barátaimon, akik ahogy elnézem nem épp rám figyelnek, ami nem testszik, mert az a minimum, hogy rám szegezik nemes figyelmük minden fényét...
Hát milyen dolog az hogy nem rám figyeltek?
Bezzeg, mikor etetés van úgy vetik rám magukat mint harapós nyuszi a beszélő répára... vérmesen... néha azon sem lepődnék meg ha rólam ennék le a ruhát... nekem nyolc, ha pucérkodni akarnak... én vagyok fölül! Hehe...
- Figyeltek ti rám egyáltalán, baszki? Közérdekű információm van a számotokra, seggfejek!- csapkodom meg kedvesen az asztalt kezemmel, de úgy hogy az kis híján szétesik, a rajta lévő felett, szemem fénye gitárral együtt... nyugodj meg édesem... téged nem bántalak! Hiro-chan... ohh.... hát nem magamról neveztem el a gitárom? Ohh.... csak plafon ne szakadjon rám...
- Miről beszélsz? Nekem csak egy giga nagy pattanás van a fejemen, nem egy segg!- háborodik fel Reisuke, drága basszus gitárosom, én pedig összehúzott szemekkel, szinte kisatírozottan sötét szemekkel pillantok rá vészesen remegő tagokkal... Már megint húzom az agyamat, te köcsög? Csak addig teszed, míg meg nem ismertetlek pár dologgal, amit nem szeretnél látni még egy darabig...
Eddig az úgy alatt tartottam a szado rucit, de csak a te kedvedért bőr tangában foglak megcsapkodni az ostorommal...
- Akkor nagyon ritkán nézhetsz tükörbe, te szerencsétlen... na mindegy! Közérdekű közlemény, ami számomra hasznos, de a közt egy cseppet sem izgatja... szóval... van öt jegyem a ma esti Killer Beauty koncertre...- újságolom egyre szélesedő vigyorral, s ők először kitágult szemekkel néznek rám, mint Bori néni a moziban, majd hangos, rekedtes ordítással vetődnek a levegőbe, mint az ovisok farsangkor... és most jön a kedvencem, a káröröm része, ahol is én, a gonosz és ördögi Hiroyuki-sama lelohasztom a jókedvűket, és szétröhögöm az agyamat a fancsali arcukon... khmm... szóval...- persze nem ingyen... mint mindig, most is rettentően kedvesek lesztek,. És egy hétig bármit megtesztek amit kérek tőletek, vagy a végbeleteket masszírozom meg a cipőmmel...
Erre persze lelohad a jókedvük, és morgolódva huppannak vissza a kanapé puha párnái közé, s kis durcás óvodás arcot vágva duzzognak magukban... hehe.... hát nem hiába... legszebb öröm káröröm... és én szeretek kárörömködni... van egyáltalán ilyen szó? Szerintem nincs... de ki a szart érdekli! Hát rohadt egyedi vagyok!
- Ünneprontó... belehalnál, ha egyszer csak egy picit kedves lennél?- érdeklődik Hide, a dobok szakavatott művésze, s én okoskodó ábrázatot felöltve, csücsörítve pöckölöm meg orrát.
- Bele. Hát elrontaná az imidzsemet! Hát hogy nézne ki ez a szadista póló egy kedves mosollyal! Még a végén pszichopatának néznének!- méltatlankodok hangosan, drámai színi előadást produkálva, halk sikollyal a fotelbe ájulva, mire fojtott nevetés tör ki... ohh.... Rómeó hát elhagynál! Rohadjon le minden végtagod!
Nem tehetek róla... se kedves, se normális nem vagyok, de olyan mértékbe, hogy még a dili otthonból is haza kergetnének... pedig olyan csini lennék egy muszáj dzsekiben! Hát tiszta stylos lennék! Tényleg... csinálok is majd egy olyan pólót... akkor legalább villoghatok azzal „nézzetek már ide! Szuvenír az idegoviból!”
Na de... vissza a komoly témára...
- De Yuki, te honnan a rossebből szerezted ezeket a jegyeket?- érdeklődik Reisuke, s én sunyi mosollyal, kezeimet összedörzsölve támasztom lábaimat az asztalra, magamhoz véve csodás kis gitáromat, Hiro-chan... ohh.... életem első szerelme!
- Meggyőztem valakit, hogy igazán nincs szüksége ezekre a jegyekre... és elhitte nekem. – mondom halálosan komolyan, majd ördögi nevetéssel övezve lengetem meg csodás hangszerem, s nevetgélve vetem hátra fejemet, arra gondolva, hogy igen én tökéletes meggyőző képességgel rendelkezem... mert én nem csak egy szeletet akarok a tortából... én az egész tortát akarom!
ha már itt tartunk... éhes vagyok...
- És ki volt a tag? – érdeklődik könyökére támaszkodva Kosuke, a Dj-k királya... hát mit érdekel az téged, az a lényeg, hogy most már attól is össze szarja magáét, ha csak gitárra néz... vagyis izé.... én nem bántottam! Mindent tagadok! Még véletlenül sem simogattam meg a saját gitárjával, hogy jobb belátásra térjen! Ugyan... hát én béka párti vagyok! Szeretkezz, ne háborúzz!
- Az lényegtelen... a fontos az, ha nem mehetek, el a Killer Beauty koncertre, akkor megfejelek mindenkit, aki a közelembe jön! Imádom... Yoru Atsuyanak olyan baszott jó hangja van, hogy behalok tőle.. ha meghallom, az hallójárataimnak már orgazmusa van....- simogatom meg gitárom nyakát, és áhítattal hunyom be szemeimet, felidézve a kemény, hangzatos zenét, felcsendül az a tengermély, rekedtes hang...ooooh.... imádom a zenéjüket.... hát bűn lenne kihagyni ezt a koncertre! Kicsit lennék csak agresszív, ha nem tudnék bejutni! Ütnék, mint az ipari áram...
- El ne élvezz, basszus!- neveti el magát a banda utolsó, legnemesb tagja, kedvenc másodgitárosom.... Yosutaaaaaaaaaaaa!!!
- Kackac, fakukac... nem a csávóra élvezek, hanem a hangjára...- morgom, majd Hiro-channak szentelem nemes figyelmem, s csillogó szemekkel örömködve kezdek egy kellemes kis dallamot pötyögni...oooohhhhhh...és meg sem hallom a kommentet miszerint „ ezek után nem, vagyok kíváncsi a szexuális életedre...”
Én sem...
*
A kurva életbe!
Hogy vágna belétek a villám, ti seggfejek! Hát miért pont nekem kell piéért menni?!
Elszalasztok az első számot, ráadásul már jó előre bevedeltem fél üveg konyakot, most meg egy sört, és kezdem úgy érezni, forog a világ, és én forgok vele... pedig ez nem is egy hülye T-mobile reklám... ha az lenne egy speckó telefon is lenne a zsebemben, az aprón kívül...
Na jó... verekedjük vissza magunkat a sorba, ahol voltunk,, és élvezzük a csodászenét, és Yoru Atsuya hangját...
Khm... de hol is vagyok Tulajdonképpen.. hallom a zenét, azt a kurva jó zenét, és ott van a színpad is, de ez a négy ökör hol a rossebbe van?
Hát nem szakadna a nyakatokba egy mázsa szar!
Kissé kótyagosan,m határozatlan léptekkel elindulok, és bár még enyhén józan vagyok, azért neki megyek egykét embernek a tonhalas dobozra emlékeztető aréna tömegében, s mire nagy nehezen elbukdácsolok kedves barátaimig, már legalább negyvenszer elhangzik a számból „Menj már innen te pöcs, mert a falra kenlek!” kedves mondat, hogy a körülöttem zsibongó, vadul vonagló emberkéket ráösztönözzem arra, hogy nagyon gyorsan kotródjanak az utamból, vagy mérges leszek...avagy... felkapok valaki és a tömegbe dobom, hogy megmutassam milyen bivaly erős is vagyok így félig részegen a sörös üvegekkel körülvéve...
S mikor végre megkerülnek áldott jó barátaim, vigyorogva veregetem meg vállukat az üvegekkel, élvezve Atsuya-sama csodálatosan, jó hangját, amit így alkohol mámorban még fantasztikusabbnak hallok... ohhh....
- Végre itt vagy! –ordítja a fülembe Hide, én pedig bólogatva kezdek helyeselni... én is így gondolom! Végre itt vagyok, és lám, egy embert s kellet meggyilkolnom miatta! Csoda...
pedig azt hittem kisebbe tömegmészárlást csinálok, ha nem mennek el az utamból de villám gyorsan, s két perc alatt leszek én a sörös öveges sorozatgyilkos!!!!
De most...
Megbűvölve pillantok a színpad felé, s áhítattal hallgatom a színpadon magát tökéletes produkáló férfi hangját, s ütemes mozgásomhoz pár korty sör társul, behunyom szemeimet, mintha csak transzba estem volna... felemelem kezeimet, hullámzok, mint valami kurva hula táncos, de nem izgat...
Hagyom, hogy magával ragadjon, halkan dúdolgatom a szöveget magamban, mintha csak duettet énekelnék... ooohh... megérte eljönni...
És lám, valami megragad, kirángat csodás kis világomból, és két másodpercen belül már megszeppenten pislogok a színpadon... öhm... lehet egy értelmes kérdésem? Hogy kerültem ide? Tudnék teleportálni?
Ööööööööö.... oké......
Ám eme kérdésemre is választ kapok, ahogy fordítok egy kicsit fejemet, s szembe találom magamat egy jeges, kék szempárral, melyekben vad fény gyúl... nem tetszik ez a vigyor...
Állj... a színpadon vagyok... és előttem Yoru Atsuya áll, aki épp azt suttogja a fülembe, hogy énekeljünk egy jót... MI????
HÁT HOGY KERÜLTEM ÉN IDE?
ohh... életem énekes itt ál előttem, és énekelhetek vele... zsír!
Látjátok ti barmok?
Végül is, kissé kába vagyok, így hát elég értelmesen pislogok a szőke férfira, hogy végül barátaim megkeresve vigyoroghassak képükbe, villogtatva csodás szerencsémet, amin ismét mellém állt, és hozzá segített Yorui Atsuya csodás hangjához, ami épp itt a fülem mellett szól, és tényleg nagyon közel... azt hiszem zúg a fülem...
Karja derekamon pihen, és olyan várlázító, rohadt irritáló közelségbe von magához, ami zavarhatna, de jelenleg homályosa aggyal szarok rá... mi érdekel engem, hogy egy híres pasi ölelget, ha egyszer énekelhetek vele?!
Régen vágytam már ara, hogy elmehessek egy konctejére, azt pedig még csak álomban sem gondoltam volna, hogy együtt szerepelhetek vele, még ha csak egy számot is jelent a dolog... megtiszteltetés, ugyan akkor egó növelő... öcsém... ász vagyok... hehe...
Bár gyanítom, hogy holnap faszra sem fogok emlékezni, de kit érdekel! Nem kell túl komolyan venni az életet! Úgy sem élem túl... hehe...
Így hát, miután mély hangján vigyorogva ejti ki a végszóként zendülő sorokat, majd számhoz emeli a mikrofont, a kis ördög megszületik bennem, s ahogy szokta, ösztönöz az örültségre, bátorságra...
Bele is kezdek, incselkedve dalolok, nagy erőveszítésekbe kerül, hogy elfojtsam vigyoromat, ami az élvezetről árulkodna, ugyan akkor rohadt nagy elégedettségemről, mai szépen duzzad mellkasomban... még az sem igazán izgat, hogy szoros közelségben áll hozzám a szőke férfi, leszarom, ugyan is csak a hangjára konctrákok, és a zenére, mely magával ragad, és adja számba a szavakat...
igaz milyen fasza vagyok? Hát elájulok, olyan jól nyomom... és még csak az életbiztosítás fizetésért sem kell aggódnom,ugyanis nincs plafon ami rám szakadhatna... ha lenne, akkor sem lenne nagy gáz.. csak a kezemet kíméljék, a lábam oda veszhet... fogyóeszköz... max. kalózosdit játszok, és egy döglött papagájjal a vállamon vihogom keresztül egész Tokiót... hmm.... nem is rossz ötlet!
Mögém settenkedik, jelenlegi állapotomban, sem beszámítható sem jó megfigyelő nem vagyok, így alig érzékelem, hogy izmos teste hátamhoz szorul, szőke tincsei nyakamat cirógatják, ahogy állát szinte vállamra támasztja, úgy suttogja el az utolsó szavakat.. ohh jézusom... még egyszer!!! Még egy kört akarom menni!
Hirtelen lesz sötét, és én egy percre bágyadt fejjel azt hiszem, hogy valaki egy kurva nagy leplet terített rám, és épp elrabolni készül... de végül is meg pillantom Atsuyát, aki épp arcát szabadítja meg a verejtékcseppektől, én pedig roppant értelmesen figyelem... ohh... hát most komolyan... tudom, hogy mikor részeg vagyok, vagy becsípek és persze fáradtságon határán meg pihen az agyam is, és már csak a furcsa hangok kiadása az utolsó fázis, de ezért egy cseppet lehetnék normálisabb is... mert csak nézek, mint borjú az új kapura...
És körülbelül ugyan ilyen aktívsággal hagyom, hogy csuklón ragadva vonszoljon a színpad mögé, ahol számomra igen ismeretlen és homályos személyek üdvözölnek.. hát hol a faszban vagyok? Túl sok ez nekem... remélem, holnap azért ilyen sok mindenre nem fogok emlékezni... legalábbis a fejfájás nagyobb lesz...
És megint értelmes vagyok! Hurrááá!!!! Normalizálódtam!
Igazából csak a túl gyors események zavarnak meg, de nem törik le jó kedvemet... hát baszott jó a hangulat!
Piáltam, együtt énekeltem Yori Atsuyával és most tök idegen emberek vigyorognak rám, mint a cukros bácsi a kis fiúra!
- Fiúk.. viseljétek gondját. - veti még hátra a szőke férfi, én pedig fülig érő mosollyal engedem az egyik emberkének, hogy lenyomjon egy székbe, és karba tett kézzel játssza el a biztonsági őrt... piát akarok... most!
Hát rám kell nézni, arra a glóriára ott a fejem fölött, és máris megsajnáltok! Miért nincs piaaaaa??? Áháháhááá.... hát részeg akarok lenin, mert gyanítom, hogy ennél jobb felejtést nem is kereshetek.. és hogy mit akarok felejteni? Öööööö.... jó kérdés... igazából.... az alkohol nem válasz a kérdésre, de legalább a kérdést elfelejted...
Igaz is... mit is kérdeztem?
Fáradt vagyok, vissza akarok menni a koncertre, persze itt is hallom, mit alkotnak a banda tagjai, de én nézni akarom, táncikálni egy kicsit, és a haverok nyakában lógva haza kóvályogni... tényleg kezdek elveszi az összefüggéstelenség sötét erdejében, de hát mit tehet az ember, ha megárt neki az alkohol ha egy hónapban egyszer iszik, de rendesen?
Ehh... nem vagyok normális... józanul, sokkal kedvesebb és bájosabb vagyok, de így a szédülés és a szoba forgásának tanulmányozása közben nem nagyon van kedvem édesnek leni... pedig mindig az vagyok! Édes egy pöcs...
Hozzám lép egy fiatal lány, megtapogatja arcomat, s fejét megrázva nyújt át nekem egy pohár... valamit... jah igen! Hát víz! Hát persze! Hát látszik rajta! Átlátszó... de hülye vagyok... hehehe... jajj.. ez már fizikai fájdalmat okoz.... hol egy fal? Segítene valaki eljutni odáig?
- Jól vagy?- érdeklődik a lágy női hang, s én egy bágyadt mosollyal rázom meg fejem erőltetetem... hát persze, hogy jól vagyok! hát csak egészen intenzíven sápadok itt a dög melegben.. nem tudod te némber, hogy a meleg szar a részegnek? Miért nem raksz szaunába, És ki ez a gorilla itt előttem? És miért kérdezek ennyit???
Hálás biccentéssel köszönöm meg a pohár vizet, majd lenyakalva süppedek a fotelbe, arra várva, hogy valami megragadja a lábam és lehúzzon a párnahuzatok végtelen tengerébe... talán még apró is van...
Inni kéne... ne maradjak már hoppon...
Vakon kutakodom a mellettem lévő asztalon, és ahogy egy nagy pislogással kiveszek egy üveget, erőse koncentrálva húzom magam elé, hogy megszagolgassam...hmm... pia... tök jó!
Halk nevetéssel húzok le belőle egy jó kortyot, majd még egyet és még egyet, és élvezem, ahogy a finom alkohol végig marja a nyelőcsövemet.. nem kéne innom... holnap olyan leszek mint a mosott szar centrifugálás után... de nem gond... az holnap lesz... vagyis ma... reggel... ahh... iszok, a picsába is!
Ám mielőtt még ténylegesen holtra és halálra válva ihatnám magam, egy kis kéz kaparintja meg tőlem az üveget, és helyébe egy tollat ad... mi... tintát nem iszok, te hülye liba!
Nem akarok új fogdivatot teremteni... ehh.. nézzétek! Kék a fogam! Hát ne szuper! Verd ki már, légy szíves! NBEM ISZOK TINTÁT!!!
És papírt sem eszem.. mi van, ribi, elmebajos vagy?
- Haza kéne menned... a koncertnek, hamarosan úgy is vége... le tudod írni a telefonszámod?- kérdezi lassan, én pedig egy percig halkan gondolkodva szedem össze még megmaradt cérnaszál vékony józanságom...ööööö... hát nem tudom... jobb esetbe is egy pöttyös labdát rajzolok most...
- Jah...- bólintok végül, s lefirkantom nagy nehezen számom, bárfogalmam sincs minek kell az neki, de azért bel megyek, mert hülye vagyok... részeg hülye... legfeljebb telefonos zaklatás áldozata leszek, de meg fogom köszönni, mert féloldalas káromkodási ingerem kiélhetem legalább...
S miután ez meg van, a gorilla kedves mosollyal kapar vállára, s segít a kijáratig, ahol is hozzám hangolóan jó állapotban lévő barátaim tárt karokkal fogadnak, és még ugyan ilyen szertettel, és röhögve borulunk az utca finom betonjára... barátok jóban, koszban! Ohhh yeaaah!!!
*
Ügyeskedve igyekezek ruhám hímzésének utolsó apró kis simítását is elvégezni, nyelvemet kidugva, nagyon-nagyon precízen...áááááááááááááááááááááááááá... a fejem!
Hát, hogy a néninkében tudok én precíz lenni, mikor úgy hasogat a feje, mint a kisbalta???
Íme, itt a pia végeredménye... mosott szar centrifugával... avagy... ma be kéne fejezni a cuccost, hogy meg legyen jobb csodás alkotásom, ugyan akkora félévi bemutató darabjai is, erre mit csinálok? Szedem az aszpirint, mint a vitamin, s próbálok oda sem figyeli a fejemben lüktető enyhe is fájdalomra, mely arra hasonlít, mikor valakinek egy körfűrésszel fodrászodnak...
Nem kellett volna annyit a piálnom... de semmi gond! De eszem megint nulla... pedig általában használom, de most mi a nénikémnek tettem volna? Hát rontottam volna el az estém azzal, hogy józan maradok!?
Homályosan emlékszem, ami részben jó, mert a legjobb pillantok megmaradtak! Énekelte Yoru Atsuyával! Ami rohadt jó dolog...
És itt kifulladt az emlékező tehetségem ugyan is az alkohol ügyesen vágta ki a további részleteket...
Elgondolkodva méregetem a kabát kereszt alakú hímzését, megigazgatom a tollakat, majd félre rakom, s rásimogatom az egyik bábura... remek.. ez késsz is... most jön...aaaaaaaaaaaa....a.... szunya! Nem számít, hogy lassan délután négy van attól még bomba jól tudok durmolni... próbálni kéne, meg elmenni anyámékhoz, hogy biztosítsam őket arról, hogy élek, de most leszarom... élek, mer nincs a nevem a halottak között a gyászjelentésben...
El kéne menni ökörködin is, de előtte energiát gyűjtök... szuuuuussszzzzáááá..... jó lesz itt a kanapén...
Már épp elkapnám az álom nyuszi cuki kis farkincáját, mikor megcsörren a mobilom, valahonnan a ruha halom alól, s én kómásan, morogva, fél oldalas káromkodással kezdem keresni... ez egy olló... az nem csörög.,.. eeeeeeeggggy gyűszű... az nem rezeg... és íme! Itt a telefon!
Össze kéne pakolnom... tudom, hogy a kupi jó, és könnyen összetörhetem magam benne, de azért... nem kéne zokni uszodát nyitni, mert a patkányokat és a dühös anyukat nem akarom meghívni az avató bulira...
Khm... szóval...
Felnyitom telefonomat, s lassan a fülemhez helyezem... zzzzzzzzzzzzz....
- Hallo?- érdeklődöm vontatottan, s fekete tincseibe túrva próbálok meg komásságomból vissza térni, és ébren maradni... nem lenne tanácsos ráájulni a telefonra... bár nem az én egyenlegem faragna rá... hát... faszt se érdekli...
- Yoru Atsuya vagyok.- szólal meg a vonal másik végén egy tengermély, borzongatóan kellemes hang, és én kis híján félrenyelem a nyálam, úgy pattanok fel... nem tudtam, hogy rugót dugtak a fenekembe, de meglepő fejlemény.. majd hasznosítom...
HOGY KI A NÉNIKÉM???
Yoru... A.... Atsuya.... na neeeeeeeeeeeeeeeeeeee.... de! Ezer közül is megismerném a hangját... Ő AZ! JÉZUSÚRISTENJESSZUMPEPI!!!
Köhintve próbálok kijózanodni a hosszas csendből, majd nagyokat pislogva, enyhén ájulás közelben próbálok beszélni... beszélj... azt még tudsz....
- Igen?- nyögöm halkan, egészen értelmesen, meglepően halkan, eredeti hangszínemhez mérten... levették a hangerőt... hol a távirányító?
De állj... hát honnan a rossebből tudja Yoru Atsuya az én telefonszámom? Énekeltem vele, de nem hinném, hogy a mikrofonon gondolatolvasó készülék lenne.... meg amúgy sem rémlik semmi az estéről... én barom! Legközelebb szájkosarat rakok magamra...
- Igen.- hangzik a válasz, s szinte magam elé képzelem, ahogy elmosolyodik igen értelmes kérdésemen... nem tehetek róla! Másnap másnaposság! Meg persze a meglepetés... kit hívnak fel csak úgy hírességek?- Jól énekeltél tegnap. Szerettem volna még beszélni veled, de elmentél. Mi lenne, ha bepótolnánk?
A mit is?
Mit kéne bepótolni?
Arra sem emlékszem hogy jöttem haza!
Hmm... bajom nem lehet belőle, ha találkozom vele... miért is ne? Hát kedves leszek és aranyos, s megkérem, hogy segítsen befutni!
Zsír! Háj!
Igaz, még mindig aggaszt, hogy semmilyen emléknek nem vagyok birtokában, de jelenleg az sem érdekelne, ha egy tehénnel keféltem volna tegnap! Apropó kefélés... mit is csináltam én Yoru Atsuyával? Az rémlik, hogy elültetek, de utána? Na jó... homályos, mint a vakablak... Semmi gond! Nem fáj a hátsóm és az a lényeg! Ami azt jelenti, hogy egy pedofil sem tett seggbe, így ettől a problémától meg vagyok védve! Hurrá!
- Rendben. Mikor? – huppanok le kanapéra, s nagy szemekkel figyelem, hogy épp csak egy pici és a fenek lett volna az új tűpárna... milyen vicces is lett volna, egy magas C-n kiénekelt sikítás.... „ÚRISTEN A SEGGEM!” Hehe... de röhögtem volna magamon...
- Egy óra múlva a Spring Caffé-ban. Viszhall.- dörmögi, hangjában furcsa elégedettség csendül.. fogalmam sincs mi a szarnak egyeztem bele, de úgy sincs jobb dolgom, és még mindig jobb életem leggerjesztőbb hangját hallani, mint nyomni az ágyat feleslegesen... Különben is! Hát ki vagyok én, hogy megfosszam csodás személyem társaságától!?
Okéé... akkor most öltözzünk...
*
Fekete hajamba túrva lépek be a Spring Caffé csilingelős ajtaján, és ahogy a szép, takaros kis terembe érkezek, elégedett hümmögéssel mérem bégig a terepet... király! Lehelt aludni!
Ahogy elnézem, ő még nincs itt... bár tuti, hogy álruhába lesz, de minimum napszemüvegben, de attól még egy rohad hosszú, szőke szénakazalt nem nehéz megtalálni...
Na akkor most leülünk...
Nagy sóhajjal ballagok az egyik, csini, ablak melletti kis asztaloz, és ahogy ledobom magam, fáradtan fejelem le a falapot, de úgy isten igazából, kijózanításképp... oohh... hát ez fájt...auuu..... nos.... ettől csak rosszabb lette fejem végtelen zúgása, és csak reménykedni lehet, nem kaptam-e agyrázkódást, de jól vagyok... nagyon jól... kibaszott jól...
- Mit hozhatok?- tipeg mellém egy csinos kis pincér lány, én pedig fáradtan, arcomat az asztallapra fektetve pillantok fel rá, ez fél mosollyal... látod? Hát menten szétesek...
- Cappuccinót. – vetem oda komoran, majd magamba fordulva fordulok vissza a fejjel veréshez... néz a nép a kávézóban, de nem izgat...legalább van egy hülye, aki a fejével bontja a berendezést...
Nem kell sokat várnom, hozzák az életmentő ébresztő löttyöt, s én lassan megfújva kortyolok belőle, s szemeimet behunyva sóhajtok fel a csodás ízre...ooohh..... fincsi...
Azt hiszem itt a legjobb... voltam már itt a haverokkal, és bizton állíthatom itt a legjobb a kávé... finom éééédes és keserű egyszerreeeeeeee.... mmmm..... finyom...
Már csak Atsuyara kell várin, aztán beszélek vele, elhúzom a csíkot, és ledőlök az ágyba, hogy meggyógyuljon a gépezet...mert most egy gyors szerviz kéne, nem pedig beszélgetés, de semmi gond... nekem jó így is, max. kissé hulla leszek, és elhagyom pár végtagom, de ezért van a technokol! Összetart!
Vagy ne, de hát ez most mellékes tényező...
Halkan nyikordul meg az előttem lévő szék, ahogy kihúzzák, majd leülnek rá, én pedig kómásan, bágyadtan pillantok fel az elém letelepedő, napszemüveges férfira, kinek szőke klóboncát így hirtelen nagyon ismerősnek tartom...jééééééééé..... egy Atsuya!
MIIII?????
Szemeim nagyra nyílnak, kábé a kis tányér és a mélytányér között ingázik, szám is eltátom így hirtelenjében, holott tudtam, hogy kivel fogok találkozni... és meg kel mondjam... nem késültem fel erre... aludnom kéne... nyammnyamm... álmos vagyok...
Na mindegy... Ébren maradok, meghallgatom, aztán falképnél hagyom, hadd legyen boldog...
Tehát... ész összeszed, beszélőke bekapcs!
Enyhén rázom csak meg fejem, majd széles vigyorral nyújtom oda kezem az asztal másik végében üldögélő rock istennek, ki arcáén furcsa, kiismerhetetlen mosollyal fonja hosszú ujjait az enyémekre, hogy határozott szorítással rázhasson velem kezet... ejha öcsém... gyúrsz, wazze? Vasmarkod van, hallod-e...
- Toru Hiroyuki!- mutatkozom be határozott hangon, egy cseppet sem mutatva, hogy ejj de jó lenne szunyálni egy pöppöt...
Pedig aztán a nagymama bár a háza, hogy teletömjön, és elaltasson, hogy aztán kemencébe rakjon.. vagy mi... egy a lényeg, kell a pihenés, vagy este nem tudok majd zenélni, ami baj, mert a többiek leszedik a fejem, amire egy darabig még szükségem lesz...
- Nekem nem kell bemutatkoznom, remélem. – feleli mély hangján, és hallójárataim máris kéjes nyögésekben törnek ki... hogy lehet valakinek ilyen baszott jó hangja? Pláne ha énekel... Rohadj meg te mákos barom...
- Nem hinném... tulajdonképpen, mi a francért vagyok én itt? Mit akarsz tőlem? – térek rögtön a tárgyra, hogy előbb elmehessek... sztár vagy nem, szarok rá, ha nem változik ággyá, akkor megcsókolhatja a seggem...
És pont ezt hirdetem pólómon is, ahol egy csinos kis chibi figura mellett a „Kiss My Ass” felirat ékeskedik, mutatva, hogy igen, én aztán szeretem, ha a hátsóm csókolgatják... vagy legalábbis, akinek nem tetszik valami a talpam után azt is megkóstolhatja...
Elvigyorodik, élveteg, perverz módon, szemüvege sokat sejtetően villan meg, én pedig felont szemöldökkel, érdeklődve kortyolok kávéból, lassan lenyalva ajkaimról az odavándorol habot.. na jó.... kezd irritálni a hapsi... bírom a zenéjét, pont, pont vesszőcske, de nem tetszik az arckifejezése... nem lehetne egy fokkal kevésbé vészjóslóbb képet vágni? Nagy kérés? Igen? Vágna beléd a ménkű!
- Nem kerteltél, így én sem fogok. Meg akarlak dugni. – mondja rezzenéstelen arccal, s én megbotránkozva, elfintorodva, és ebben teljes mértékben ledöbbenve meredek rá, kis híján visszaköhögve az előbb lenyelt korty kávét... MI VAN?
Ez... ez most komoly?
Ejj öcsém, bevállalós vagyok, de a béltágítás nem a kedvencem... nem próbáltam még, de szeretnék még ez darabig ülni tudni...
- Tessék? – nyögöm meglepetten, s még mindig kis tányér szemekkel méregetem a szőke hajú férfit, azt latolgatva normális-e vagy sem... az előbbi mellett szavazok.. meggárgyultál, ember? Tudom én, hallottam róla, hogy a szexuális életed gazdag a trófeákban, de bocsásson meg a világ én nem leszek a következő! Nem kezdtem még pasassal, de nem is most és veled fogom elkezdeni!
Bármit bevállalok, ami őrültség, de ez nekem is kiveri a mércét... inkább ugrok ki a tízedikről egy kötélen függve!
- Jól hallottad, Yuki-chan. Le akarok feküdni veled.- ismétli meg és nekem itt telik be a pohár...
Várok, amíg a mellénk tipegő pincérnő pirongva felveszi a rendelést, majd el riszálja azt a formás seggét, s én mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy pattanok fel, tenyeremmel az asztalra csapva, kis híján kiborítva kávémat.
- Le szarom! Rohadtul nem akarok ágymelegítő lenni! Nem bukom a pasikra, úgy, hogy jobb ha erről a vágyálmodról, most leteszel, baszki! Keress magadnak, egy másik segget!- vágom a képébe, s enyhén ingerülten csapom le a kávé árát, s hagyom ott életem kedvencét, egy Japán szerte híres sztárt, a rock istent, Yoru Atsuyát... legalábbis most az ajtóig biztosan elfogok jutni... remélem...
Mit képzel ez? Sztár aztán övé minden? Kabbe a faszom!
Levágom magam az egyik székbe. Pár perc és kezdődik a koncert.
Az egyik csaj még igazít valamít a hajamon és a fülest elrejti a hajam alá.
Elégedetten hallgatom a rajongók őrjöngését. Engem akartok? ..hehe.. Hát nemsokára megkaptok, többet is ami akartatok.
Mikrofonpróba.. egy kettő.. három.. mély hangon beleordítok a mikrofonba, mire odakint kitör a sikolyáradat.
Vigyorogva nézek a technikusok felé, mire azok mutatják hogy oké, kissé kábán, hiszen az ő fülükbe hangosítva megnövelt decibellel szólt a mikrofon hangja.
Vehehehe... így jártatok..
A szűk bőrnadrág minden lépéssel megfeszül és nyikorog ahogy kilépek a színpadra. Sötét van, és csak az izgatott sikolyokat lehet hallani.
Aztán mikor felgyulladnak a fények, és a gitárok hangja betölti az egész arénát, elszabadul a pokol.
Társaim kis előkészítés után belekezdenek a kezdő számba, és ahogy meghallom a dallamot vigyorogva lépek az színpad elejére.
A magas, elványos mikrofon előttem, megfogom és bedőlök vele egészen a tömegig, hogy hajam vége már az első sorokban állók arcát érinti.
Hangom betölti a hatalmas arénát, a dob hangja visszhangzik a beton falakon.
Egy sárga lámpa rám veti fényét, a reflektor fényét arany csillogással veri vissza szőke hajam.
A rajongók sikítva nyújtogatják a kezüket, én pedig csak énekelek, néha rátéve egy lapáttal hogy lenyúlok közéjük, vagy a hajamba túrok.
A gitár hangját hallgatom, Ryan a szólógitáros játszik, technikája utánozhatatlan.
A dal a gyilkos szerelemről szinte sut a zenéből. Leveszem a mikrofon az állványról és térdre zuttyanve éneklem tovább.
„Azt mondtad szeretsz,
De te inkább csak félvezetsz..
Szerelmed.. megöl..
De te...
...meghalnál értem?”
Négykézláb mászom közelebb a színpad végéhez, és mélyet sóhajtva vigyorgok az elöl állók arcába.
Imádnak...
„Ahogy vonaglasz a karjaimban..
Tekinteted ég.. mint a poklok lángja..
Megöllek..megölsz.. elégetsz..
Áááhhrr... meghalnál értem?”
Hangom egészen elhalkítom, hogy aztán mély lélegzetet véve üvöltsem a szöveget a visongó fiúk és lányok arcába. Remegnek a falak.
Végigsimítok kezemmel a mellkasomon, ledobom magamról a feszülős pólót.
Hatalmas sikoly ahogy a tömegbe hajítom.
„Ujjaim a bőrödbe marnak..
Csókod lángja elemészt..
Meghalnál értem..?”
Felállok és pördülve lépek az egyik gitároshoz, ujjaim az arcára simulnak, megmarkolom a pólóját miközben folytatom a dalt.
„Puha forróságod..ahogy elmerülök benned..
Sikolyod a fülemben cseng..
Ne félj nem öllek meg..”
Mélyről jövő hörgés hagyja el az ajkaimat, ahogy suttogom a refrént .. újra és újra...
„De te.. meghalnál értem..?”
Igeeen.. - hallom valahonnan a tömegből. Ezt és ehhez hasonlókat sikítoznak felém, táblákat lengetnek.
Hátrafordulok a fiúk felé, lassú léptekkel sétálok hátra, szinte táncolva, élvezve hogy hajam lágyan hullámzik utánam a mozdulattól.
„Bőrömbe mélyedő fogaid..
Hangod ahogy a nevem sóhajtod..”
A dob minden egyes mély döndülését a mellkasomban érzem.
Vigyorgok. Élvezem.
„Szeretsz..? Szeretlek!
Megölsz? Megöllek!”
Minden egyes szavamat éles visítással kíséri a gitár.
Lenézek a tömegbe, tekintetem a zenémre vonagló fiatalokat figyeli.
A kezem nyújtom és felrántom vele az első illetőt, akit érek. Törkény alkatú, fekete hajú fiú pattan a színpadra.
Vigyorogva hajolok hozzá és a mikrofont eltartva súgok a fülébe pár szót.
Megilletődve néz rám, szemével bizonyára a barátait keresi a tömegben.
Átkarolom a derekát, és magamhoz húzom.
„Sikíts.. sikoltsd a nevem.. sikoltsd hogy szeretsz...!”- üvöltöm a mikrofonba, rávigyorgok, majd elé tartva énekeljük egyszerre a refrént:
„Óh édes... meghalnál értem?
Egy pillanat az élet, mondd megtennéd értem?”
És nocsak.. micsoda hang. Fiú, te biztosan énekelsz valahol. Vagy tanultál zenét. Másképp nem tudnál ennyire azonosulni a dallammal.
„Élet..
halál..
szeretet..
gyűlölet...
vágy és képzelet..” -énekeljük, és minden második szót ő mondja, karcos hangján.
A tömeg őrjöng.
A háta mögé lépve karolom át, a nyaka mögött kibújva, testem az övéhez simul hátulról.
„Mondd.. meghalnál értem?”- suttogom az utolsó szavakat alig lehellve, és minden elsötétül.
Üdvrivalgás tör ki, pedig ez még csak első szám volt.
Ő rámnéz, figyeli ahogy megtörlöm az arcomat.
A banda közben játszik, míg én a színpad mögé sétálva húzom magammal.
- Fiúk.. viseljétek gondját. - kacsintok rájuk és rájukbízom a fiút. A koncert után majd jobban megnézem magamnak a kis édest.
Gyors léptekkel vonulok ki a színpadra és bele is kezdek a második számba.
„Meztelen tested a hold fényében....”
******
Vigyorogva sétálok le a lépcsőn a színpad mögé.
Egy törölközőt dobok a vállamra, abba törlöm izzadt arcomat, a tagok vigyorogva követnek.
- Köszönjük a kemény munkát Atsuya-san. - ráz velem kezet a producer, én pedig már kis áldozatomat keresem szemeimmel.
Nyuszi hopp, na nézd csak hova tűnt?
- Hol van a fiú akit idehoztam? - kérdezem az egyik sminkes lányt.
- Elment. - feleli az pirulva ahogy kezemet a vállára teszem. - De ezt itthagyta. - nyújt oda nekem egy papírcetlit.
