- Nem mentél haza. Nem engedtelek. Elég csúnyán néztél ki. Felhozzam a reggelid, vagy lejössz? Igazából zuhanyoznod sem ártana. Tegnap tejben fürösztötted magad. - És még el is mosolyodik. Alapvetõen szép a mosolya, de nem most.
- Ne nevess ki...
- Akkor menj és zuhanyozz le. Jót fog tenni, hidd el. Lent várlak.

Igaza lett. A zuhanytól jobb lett, akkor lett megint rossz, mikor kijöttem a párából a levegõre.
- Van a teában egy kis nyugtató is. Csüccs le, és ha kérsz, vegyél. Elég szarul nézel ki.

- Kössz. Nem is értem, miért. - morgom a bögrének. - Ez is miattad van. Még mindig nem értem, hogy dönthettél annak a köcsögnek a javára.
- Ez van. Mondtam. Fellebbezz. És dugd el a bíródat. - Itt nekem valami nem kerek.
- Miért?
- Csak. És ha jóllaktál... Nem mintha a jelenléted zavarna vagy ilyesmi, de tegnap elég nyilvánvalóvá tetted, hogy haragszol rám, szóval... Ha akarod, akkor megkajálok, és hazaviszlek.
- Egyedül is haza tudok menni, Troy.
- De nyugodtabb lennék, ha látnám, hogy egyben értél haza, és jól vagy. Ha felkenõdnél valamire ilyen... másnaposan, akkor a szívemre venném.
Milyen kedves. Kifejezetten az, még így is. Bár azt hiszem, hogy kizárhatom, hogy pénzt fogadott el. Itt valami nagyobb dolog van. De mi lehet? Õ úgysem mondja el.

- Egyedül megyek haza - jelentem be.
- Scott…
- Dolgom van, ahova nem akarom, hogy gyere - nézek rá. - Bemegyek a rendõrségre, van ott egy ismerõsöm. Már mûködtünk együtt, és…
- Ne! Scott, mondtam. Hagyd annyiban, értetted? - pillant rám szigorúan.
- Nem. Nem értettem és nem is fogom. Ezért kell valaki, aki segít kibogozni a szálakat - jelentem be, és felállok. - Köszönöm a reggelit, isteni volt.
- Scott, várj! - Elkapja a csuklóm és maga felé fordít. - Ne mássz bele ebbe, kérlek. Csak nyújtsd be a fellebbezést.
- Nem hagyom ennyiben, nem érted? - sziszegem egyre idegesebben. - Nem hagyom. Túl fontos vagy, hogy ennyivel érjen véget valami, amit még el sem tudtunk kezdeni.
Mélyen a szemébe nézek. Tudom, félt, ezért tudom azt is, hogy baj van. Amiben segítek neki. Akkor is, ha nem akarja, mert nem hagyhatom ennyiben! Lehetetlen…
Kitépem magam az ujjai közül és elindulok kifelé. Nem állít meg. A kocsinál pillantok hátra, az ajtóban áll és engem néz.
Nem. Nem hagyom ennyiben.

* * *

- Henderson nyomozó - fogok kezet vele. Idõsebb, kellemes jellemû férfi. Okos.
- Miben segíthetek, Mr. Carter? A telefonban azt mondta, hogy fontos.
- Igen. A legutóbbi ügyem vádlottjáról lenne szó.

Mire elmondom neki, már neki is furcsa. Ismeri Troy-t hallomásból, így egyetért velem, hogy baj lehet. Elsõ lépésként egy órás várakozás után megkapjuk a vádlott mobiltelefon hívásait és Troy-ét is. Van benne egyezés…
- Ha tippelnem kellene, akkor fenyegetésre tippelnék, de uténajárok még jobban - mosolyog rám, majd elköszönünk.
Nekem az utam Troy házához vezet, de már nincs otthon. A hivatalban találok rá. AZ irodájában lépve bezárom magam mögött az ajtót. Kulcsra.
- Megfenyegettek? - kérdezem, de elfordítja a fejét. - Troy, kérlek - lépek közelebb, és két tenyerem közé zárom helyes arcát. - Kérlek…

- Miért feltételezed rólam máris, hogy pénzt fogadtam el?! - kérdez vissza. Hallom, látom, értem, de… - Soha... Soha nem lehetne lefizetni sem...
- Akkor válaszolj! Mert nem értem... Miért...? - Miért tett ilyet? Miért velem?
- Gyere be, mielõtt valaki meglát így.
- Úgyis teljesen a földig aláztak. Miattad. Bíztam benned!
- Scott... Én annyira... El sem tudod képzelni... Nem így akartam. - Megérzem magam körül a karjait, de túlságosan haragszom rá. Eltolom.
- Nem, nem tudom elképzelni. Csak azt láttam, hogy felmentetted. Ott ült, magabiztosan, és most ment, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta.
- Nyújts be fellebbezést - könyörög. - Kérj másik bírót, és azt dugd el az egész ügy végéig valahová, hogy ne találd meg még te sem. Sajnálom, nem mondhatok többet.
- Nem akarsz osztozni? Akkor ezt mondd! - nézek rá.
- Ha nem lenne a képed bedagadva, hogy én pofoználak fel. Ülj le a kanapéra, mindjárt jövök.
Mire felfogom, hogy csak ülnöm kellene, az ölembe tesz egy tálnyi valamit.
Hideg…
JÉGKRÉM!
Eszeveszett tempóval kezdem enni. Olyan éhesnek érzem magam, mint még soha. De aztán abba kell hagynom, mert visszajön és valamit az arcomra ken, ami nem jégkrém. Nem annak tûnik…
- Ne mozdulj.
Nem, mert nem hideg.
Kenegeti, aztán már csak simogat s egyre közelebb hajol. Már lehunyom a szemeimet is. Ha adok csókot, biztosan kapok jégkrémet még!
- Elõkészítem neked a vendégszobát. A fürdõben találsz tiszta törölközõt, készítek oda valamit neked aludni is. Nem engedlek el ilyen állapotban. Majd reggel elmész.

És huss.
De hol a jégkrém?
A dobozban már nincs. Lehet, visszament a fagyasztóba? Meg kellene néznem. Felállok hát és elindulok a fagyasztó felé. Amint odaérek elkezdek kipakolni a lehetõ legegyszerûbben: kidobálok mindent a padlóra.
Áhhá! Megvan!
De ez nem jégkrém… lecsavarom, és már csak akkor fogom fel, hogy ez sima tej, amikor magamra öntöm. Ekkor hallok meg egy ismerõs hangot.
- Scott… mit csinálsz?
- Te mit csinálsz - fordulok hátra, fülig tejesen. - Ez az én lakásom, miért jöttél be? - Felvont szemöldökkel néz rám. - És miért tartok tejet a fagyasztóban? - kérdezem elbizonytalanodva.
- Jesszus, nem tudom, mit szívtál, de ez az én lakásom, és nem a fagyasztóban kutatsz, hanem a hûtõben. - Elejtem a dobozt, a maradék szétfröccsen.
- Mi? Neeem, nem versz át, ez az én lakásom, és ez az én fagyasztóm. De miért jöttél? Haragszom rád, nem vacsorázunk együtt. Már nem is találom a sültet - jegyzem meg és megfordulva pucsítok be, hogy megkeressem a sültet. - Pedig direkt olyan, amilyet szeretsz. Ha már itt vagy, megkínállak…
- Scott…
M?ár mögöttem van.
- Scott, gyere és feküdj le. Ha lefekszel, hazamegyek, oké?
Kétkedve fordulok meg, de eléggé közel van.
- Oké.
Felkísér, de teljesen máshol van a szobám, mint ahol emlékeztem. Hm, ez érdekes…
- Tudod, ha nem haragudnék rád - szólok utána, mielõtt kimenne -, ma csókolóztam volna veled. Meg kellett volna beszélni… meg…

* * *

Az érzés leírhatatlan.
A fejem széthasad, belevilágít a nap és forralja az agyam.
A fejembe húzom a párnát, de nem jobb, így erõlködve nyitom ki a szemem. He? Mit keresek Troy vendégszobájában? Addig emlékszem, hogy átjöttem, de haza is mentem.
Nem? Otthon voltam, õ vitt haza. Nem?
Fájdalmasat nyögök, és felkelek. Az arcom is fáj, francba…
- Jobban vagy? - hallom meg a hangot az ajtó felöl.
- Troy… mit keresek itt? Hazamentem… visszahoztál? - nézek rá kábán. Fáj a… mim nem?

-         Ott leszünk – bólint rá Arnold is, mire Herve mosolyogva távozik.

-         Mit nézel rajta? – fordulok a fiú után.

-         Csak úgy a srácot. Herve meleg? – Heh? Köhögni kezdek, mire rám emeli tekintetét.

-         Szerinted?

-         Akkor az, meleg esküvõ, még ilyenen sem voltam.

-         Még én se, de kíváncsi vagyok rá.

 Lassan elfogyasztjuk az ételt, s mikor állnánk fel az asztaltól, megjelenik Heve, kezében egy meghívóval.

-         Tessék, örülök, hogy eljöttök – mosolyog kedvesen.

-         Köszönjük. – Megölelem a fiút, mert megérdemli, aztán távozik.

-         Mit vegyünk nekik nászajándékba? – kérdi érdeklõdve. Mellé lépek és elgondolkozom.

-         Nem tudom, valami... valami aranyosat.

-         Akkor valamit majd nézünk.

 Az utolsó mondatát meg sem hallva merülök el gondolataimban. Vajon én... és õ... Úúú, azt hiszem elpirultam. De jó is lenne...

 Egy apró puszi térít vissza a fldre.

-         Mondtál valamit? – kérdem ártatlanul.

-         Nem, csak annyira elmerengtél. – Magáhozhúz és úgy sétálunk vissza a szobánkba.

 Mikor belépünk az ajtón, valami nekemjön, mire picit megijedek, de aztán nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy ki lehet. Ugyanis ahogy megáhozölel érzem pasis illatát és egy apró csókot, amit nyakamra hint. Kellemesen sóhajtok fel. Hasim kezdi simogatni, mire hátranyúlva beletúrok hajába, hogy elmélyítsem csókunkat. Kiröppenek karjaiból egyenesen a fürdõbe, aztán mikor kijövök õ megy tusolni. Elõtte azonban vállamra kapok egy édes puszit, mitõl a hideg is kiráz, majd õ elvonul.

~*~

 Másnap igen forgalmas nappal nézünk farkasszemet. Próbálkozom kicsit én is a cégeknél és milyen jól megy. Egészen addig, amíg Arnold kimegy. Olyan kérdést kapok, amiben õt is érintett lenne. Szerencsére pasikám hamar visszatér és kiment a farkasok közül. Délután már a szállodában öltözködünk, mikor finom, férfias illat csapódik orrocskámnak. Odamegyek hozzá és szimatolgatni kezdem, mire õ magáhozölel. Bezsebelek magamnak egy csókot és megyek tovább fésülködni. Már nagyjából kész vagyok, csak a nyakkendõmmel szenvedek, de szerencsére õ segít ebben is. Alig egy hete ismerjük egymást és máris függök tõle. Lemegyünk a hallba, fogunk egy taxit és elmegyünk a város másik felében lévõ templomhoz, ahol Herve már mosolyogva fogad minket. Nagyon jól néz ki talpig fehérben, kiemeli ragyogó mosolyát. A ceremónia kezdetével a második sorban foglalunk helyet. Arnoldon kis feszültséget veszek észre. Talán valami gond van? Megfogom kezét és simogatni kezdem, mire láthatóan sokkal nyugodtabb lesz. Az igenek után kezdõdik a nagy zaba. Mindenkit elvisznek, ám nekünk az ifjú pár autójában kötelezõ utaznunk. Némán megyünk az étteremhez, leülünk a nekünk címzett helyekre, és neki esünk a fogásoknak, nagyon finom minden, az ifjú pár táncolni is kezd. Megszeppenten búok oda Arnoldhoz és mellkasát kezdem simogatni, mire apró puszikat hint buksimra, ami nemhogy megnyugtat, de még azt is elfelejtem, hogy rajtunk kívül mások is vannak a teremben. A meleg miatt öltönyünket is lehámozzuk magunkról, aminek és nagyin is örülök. Ki nem állhatom, ha ünneplõben kell lennem.
 Kimegyek kicsit, majd mikor visszatérek átölelem pasikám derekát. Miért érzem azt, hogy valami itt nincs rendben?

-         Arnold, õ ki? – kérdi Herve újdonsült férje, aki nem mellesleg észbontóan jól néz ki.

-         Egy barátom. – Nézek fel, de amint látom, hogy elsötétedik a tekintete azonnal elengedem és kisietek.

-         Megyünk – jelenti ki Arnold, majd odaér a férjike is.

-         Máris mentek, maradjatok csak. – Herve is megjelenik.

-         Baj van? – kérdi és odabújik férjéhez. De édesek!

-         Dehogy – mondja pasikám, de hangjából nemigen tükrözõdik ez vissza.

~*~

 Mikor már fenn vagyunk a szállodai szobánkban, nekem be nem áll a szám. Csak fecsegek és közben azt sem tudom, hogy miket beszélek. Valahogy a nyuszik is szóba kerülnek, így most arról locsogok, mennyire is szeretem a nyulacskákat. Közben átvedlettem normális alvó ruhába, ami egy póló és egy alsó. Szívemnek láthatóan nem tetszik, hogy még póló is van rajtam, ezért miközben beszélek õ azt próbálja levadászni rólam, ami sikerül is neki, meg persze az a terve is, hogy elhallgattasson, merthát ki tud ellenállni neki és a csókjának, mert én nem az tuti.

 Azonban ezzel még mindig nem gyõzött meg. Látom rajta, hogy valami nincs rendben.

-         Na halljam... ngh... mi ah baj? – nyögöm csókunkba, ami nemigen akarodzik abbaszakadni. Érzem, ahogy teste megfeszül.

-         Semmi – jelenti ki, aztán letér a nyakamra, amit apró csókokkal kezd elborítani, mire ne tudom megállni, hogy ne remegjek meg és nyögjek fel hangosan.

-         Aljas, de ezzel nem kerülös ki ah témát... – nyöszörgöm és eltolom picit magamtól, hogy szemébe nézhessek. Lebiggyeszti ajkait és úgy néz rám, mint valami elhagyott kutyakölyök, amin jót kuncogok és bezsebelek tõle egy csókot. – Na, halljam!

-         Nem tetszett a kijelentésed – mormogja és visszatérne nyakamhoz, de két tenyerem közé fogom arcát, hogy ne nézzen máshová, csak a szemembe.

-         Milyen kijelentésem? – pislogok rá kérdõn.

-         Ajj! Hogy én csak a barátod vagyok. Mi ez már? Neked ennyit jelent?!

-         Arnold én... Dehát akkor mim vagy? – kérdem teljesen összezavarodva.

-         A szerelemem – férkõzik közelebb ajkaival. Akkorát dobban a szívem, hogy azon gondolkodom meghallotta-e.

-         A szerelmed? – kérdem ajkaira sóhajtva.

-         Igen. Mert szeretlek – jelenti ki magabiztosan a szemeimbe nézve.

 Ahogy ezt meghalllom már csuklanék össze, de szerencsére ferekamon lévõ kezei biztosan tartanak.

-         Hallottad? – kérdi vigyorogva. Elmosolyodom és egy könnycsepp is végigfut arcomon. Istenem, ha tudná mennyire boldoggá tett ezzel az egy szóval.

 Forró ajkai lesimítják könnyeim, kezeim önálló életre kellve átölelik a nyakát. Szorítom magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Odabújok mellkasához és ott szippogok párat.

-         Ne sírj, mert a végén még félreértem – csókol bele hajamba.

-         Arnold én szeretlek. Nagyon szeretlek. Nagyon, nagyon, nagyon... – és még vagy ezerszer mondom el, amíg ajkai az enyémre nem tévednek és gyengéd csókot váltunk.

 Felkap az ölébe, mint valami lányt és úgy csókol tovább.

-         Heh? Mi vagyok én? Hercegnõ? – kérdem csókunk végeszakadtával.

-         Igen. Az én hercegnõm – kuncog fel, mire morcosan nézek rá. Ebben az a jó, hogy még pár csókocskát lophatok tõle, aztán már nem harcolok az Álommanóval, inkább békés álomba szenderülök. És tudom, hogy biztonságban vagyok. A szerelmem karjaiban a legkellemesebb az alvás.

~*~

 Arra ébredek, hogy valami csikizi a pocimat. Másfele fordulva bújok a meleghez. Hátam mögül kuncogás hallatszik. Akkor nem ez Arnold. Hát akkor? Kómásan nyitom ki szemeimet. Párna, Arnold. Arnold, párna. Ezt eldöntve visszafordulok pasikámhoz és inkább oda bújok. Tényleg, itt melegebb is van.

-         Jó reggelt, kicsikém – ölel magához.

-         ’reggelt! – motyogom mellkasának.

-         Mihez lenne kedved? Mi legyen a reggeli?  - Reggeli? Hmm...

-         Pizza – jelentem ki immár teljesen ébren.

-         Reggelire?

-         Aham. De ha neked nem jó, akkor ehetünk mást is – motyogom a végét hallkan.

-         Jó lesz – mosolyodik el és én ezzel be is zsebelek tõle egy reggeli csókot. Fincsii~

 Fürdés és reggeli után a kanapén bújunk össze és nézzük a Hupikék Törpikéket. Nekem személy szerint nagyon tetszik és élvezem is. Mikor meg vége van kissé elszontyorodom, de aztán vidáman fordulok Arnold felé.

-         Nekem Dulifuli a kedvencem, és neked? – nézek rá vidáman, amire õ is elmosolyodik.

-         Nem is tudom... Nekem te vagy a kedvencem – kuncog fel.

-         Dehát én nem vagyok törpike – nézek rá értetlenül, mire felnevet.

-         Az nem baj, kicsim.

 Ezzel a tudattal lopok még egy csókot. Szeretem... Azt viszont nem, ha köben mindkettõnk telefonja egyszerre csörög.

 Bemegyek a hálóba és felveszem a telefont.

-         Szia, öcsi! – rikkant bele a telefonba egy vidám hang, aminek gazdájára sosem tudnék haragudni.

-         Jó reggelt, Shiro! – mosolyodom el.

 Megbeszéljük, hogy mi történt velünk, mindent részletezve, merthát ezt nálunk így szokás, aztán mondja, hogy szépen kiosztotta apát is, aki valószínûleg most kér bocsánatot Arnoldtól. Elbeszélgetünk vagy két órát, még a szám is kifárad, aztán mondja, hogy ne kell menjen az egyetemre és azzal le is teszi.

 Az én haditervem pedig ekkor indul. Becserkészem pasikámat és lovagló ülésben huppaok ölébe. Lopok egy csókot és indulhat is a tervem másik fele.

- Arnold... – dorombolom neki, mire egy bûszavú „hmm?” a válasz. – Érzem, hogy van még valami, amit tegnap nem mondtál el. Kérlek, mondd el! Tudod, hogy meghallgatlak és, hogy... szeretlek – suttogom a végét és odabújok mellkasához.

 Utánamegyek és táölelem mellkasát.

-         Ne haragudj, nem tudtam, hogy így érzel. – Suttogásomat az õ halk sóhaja követi, majd megérzem kezét az enyémen, aztán felém fordul.

 Nem nagyon akarom, hogy így lásson, mivel szemeben már összegyûlekeztek a könnyek is. Egy könnycsepp merészkedik le arcomon, de Arnold féltékeny ujjai már el is tüntetik.

-         Legközelebb másképp kérdezz rá. – Közelebb lépek hozzá, mikor végigsimít arcomon. Érintésétõl megborzongok.

 Tekintetem ajkira tévednek, cask úgy vonzanak magukhoz.

-         Szabad? – kérdem suttogva, mire õ kíváncsian néz rám.

 Közelebb hajolok, ajkaim cask cirogatják az övét, mikor magáhozölel és hátamat simogatja. Nyelve végigfut alsóajkamon, mire engedéjt adok neki, hogy nyelvem az övével találkozzon és forró csókban részesüljünk mindketten. Szinte eltûnik a lábam alól a fold, ha nem akarok leesni muszáj átkarolnom a nyakát. Ha már ott vagyok, hajába túrva közelebbvonom magamhoz. Mindkettõnk vágya kezd életrekelni, ahogy a levegõnk is kezd elfogyni. Elszakad ajkaimtól és végigsimít felforrósodott arcomon. Belesimulok tenyerébe és odabújok hozzá.

-         Remélem nem fogsz hazaküldeni. – Belefúrom fejem mellkasába, mire hajamat kezdi simogatni.

-         Csak akkor, ha nem kapok minden nap egy csókot, vagy többet. – Kissé meglepõdök ezen.

-         Minden nap kapni fogsz. – Ahogy most is próbálkozom egy követelõzõ csókkal és voilà.

-         Ha nem haragszol együnk, aztán majd te leszel a desszert. – Végignyalint also ajkaimon, mire ismét pirulni kezdek. Felveszem a telefont és rendelek is, amikor int, hogy küldjenek fel csokit és epret. Kicsit meglepõdöm.

 Fél óra múlva hozzák is a rendelt kaját. A kanapén üldögélünk, én persze kényelmesen hozzábújtam. Finom illata van és biztonságos meleget nyújt, nem is kell több most. Szórakozottan megyek ajtót nyitni. Betolják a reggelit és én neki is állok betermelni, mire Arnold is mellém telepedik és õ is nekilát a kajának. Néha hátba is csap, mert túl mohón eszem. Dehát, ha éééhes vagyok...

 Már az egyik cég fele tartunk. Nem nagyon szólalok meg, cask bújnék hozzá, de leszól, hogy ne itt. Mikor megérkezünk, kiszállunk a taxiból és bejelentkezünk. A liftbe beszállva magához ölel. Olyan jó érzés, mikor mellettem van, de...

-         Tényleg nem akarsz hazaküldeni, vagy az apám kérésére vagy velem ilyen? – kérdem ismét. Nem hagy nyugodni a dolog.

-         Figyelj... lehet megharagszol. – Ááá, tudtam, hogy titkol elõlem valamit. Közben meg megérkezünk és kiszállunk a liftboy.

-         Nem fogok, megbízom benned, mondd. – Kíváncsian figyelem, miközben õ int, hogy menjünk.

-         Elõször tényleg megkért apád erre, hogy legyek veled kedves és vigyázzak rád, hassak úgy rád, hogy észhez térj… - Érzem, ahogy szemem párásodni kezd. Fel sem fogom amit mondd.

-         Szóval hazudtál... – szipogom, mikorlevontam belõle ezt.

-         Hadd fejezzem be… Eleinte igen apád érésére, de a végére megtetszettél és nagyon megkedveltelek, nem akarom apád kívánságát teljesíteni. – Felnézek rá és felpofozom. Valamiért most rosszabb, hogy bántottam. – Oké, ezt megérdemeltem, de jelenleg nagyon megszerettelek és nem akarlak elveszíteni. – Ismét kap egy pofont. Velem ne szórakozzon senki!

 Lábaim maguktól mozdulnak és cask mikor már a cég elõtt állok, akkor térek magamhoz, hogy elfutottam. Sóhaj hagyja el ajkim. Végül is... nem lehet minden olyan, mint egy tündérmese. Hívok egy taxit és visszavitetem magma a szállodába. Az úton cask az ablakon bámulok kifele. Néha megreszketek a visszafolytott sírástól, de nem adom meg senkinek azt az örömet, hogy sírni lásson.

~*~

 Mikor Arnold megérkezik az ágyon hasalok és énekelek. Azonnal elhallgatok, mikor meglátom. Sápadt és fáradt. Szerencse, hogy telefonon megbeszéltem a dolgokat a másik céggel, holnap csak alá kell írniuk a papírokat. Beszéltem Shiroval is. Õ mondta, hogy próbáljak megnyugodni. Végül is sikerült. Még egy ötletem is van.

-         Szia! – lép közelebb miután lepakolta a cuccait. – Én...

-         Figyelj, Arnold! Nem haragszom, sose tudnék rád haragudni. Csak egy kicsit csalódtam... Bocsánat, hogy úgy elrohantam, meg sem hallottam, közben felülük az ágyon törökülésbe és lehajtom a fejem.

-         Én kérek bocsántot, nem állt szándékomban megbántani téged. – Õ is lehajtja a fejét. Úgy festünk, mint két óvodás, akit leszidott az óvó néni, mert elszakították a kifestõst.

 Eddigi ötleteim mellé új ugrik. Ezért nem kéne túl sok animét nézni.

-         Kezdjük elõlrõl – szólalok fel rögtön.

-         Hogy?

-         Mármint, felejtsük el ezt az egészet és folytassuk ott, ahogy még ezt nem tudtam. Okés, mostmár tudom és le is fogom teremteni apát érte, ha nem tette meg eddig Shiro, de... felejtsük el, jó? – mosolygok rá, kissé hadartam, de remélem értette.

 Mielõtt megszólalna én máris felugrom az ágyból. Kezébe nyomo a szobakártyát és a telefonját, aztán pikk-pakk összekapom magam és felszólalok: - Menjünk bulizni.

-         Bulizni?

-         Igen, egy klubba, vagy menjünk enni valamit inkább, nekem az is jó, sõt az lenne a legjobb – mosolygok rá.

-         Amúgy is éhes vagyok – von vállat elmosolyodva.

-         Oké, akkor mehetünk is – vigyorodom el.

 Végül csak a hotel éttermébe kötünk ki. Leülünk az egyik csendesebb asztalhoz és rendelünk.

-         Beszéltem Monsier Benoit-el, a Krìda igazgatójával, azt mondta benne van, szóval holnap csak a papírokat kell elvinnünk hozzá, hogy aláírja – mondom. Közben megérkezik az étel is és nem csak õ, hanem egy pincér... ismerõs... – Herve?

-         Tegoshi, mon Dieu! De rég nem láttalak – mondja a fiú. Hah, mégiscsak ismerem. Rámosolygok, aztán Arnold fele fordulok.

-         Arnold, õ egy régi sulistársam, még felsõbb osztályban a szülei elhurcolták ide. Õ ennek a hotelnek az igazgatójának a fia – mondom, aztán Hervének is bemutatom õt franciául.

-         Sajnos mennem kell, de ma este lesz az eljegyzési partim, ha gondoljátok gyertek le szórakozni.

-         Gratulálok – mosolygok rá és Arnoldra nézek, hogy õ hogyan dönt.

 Mikor befejeztem a beszélgetést, sietek ki hozzá. Ki van terülve, mint Havasalföld. Tenyeremet combjára csúsztatom, amire ráteszi a sajátját és félrepillant.

-         Jól vagy, olyan sápadt az arcod. – Ujjaim arcára csúsztatom és cirogatni kezdem, de õ megfogja a kezem.

-         Ne aggódj, csak totál elvette az étvágyamat ez a manus, közben éhes is vagyok meg a hányinger kerülget. – Bólogatni kezd, mire én is.

-         Akkor gyere sétáljunk el vele. Egész úton csöndben vagyunk.

-         Te nem vagy éhes? – kérdi.

-         Kicsit. – Vonok vállat, nem akarom nyaggatni most ezzel, sokkal jobban aggódom inkább érte. De amint látom, a sétától kicsit visszanyerte a színét. Megáll és körülnéz. – Baj van? – kérdem és felpislogok rá nagy szemekkel.

-         Nincsen, csak nem akarom, hogy éhen halj, beülünk valahova és én fizetem. – Mosolyog rám, mire visszamosolygok.

 Beülünk kajálni egy kifõzdébe. Evés közben sokszor pillantok rá, de egybõl pirulva fordítom el a fejem, mikor rámnéz.

-         Beszéltem a másik igazgatóval, õ most elutazott, de holnap este ér csak haza, így csak akkor tud fogadni minket. – Szólok, mire bólogatni kezd.

-         Ügyes vagy, nem vagy te olyan kis butuska mint hiszed. – Pirulva nézek ismét oldalra.

-         Hát… izéé. Köszi. – Zavartan nevetek fel, aztán folyatatom az evést.

-         Ugyan, mit szólnál hozzá, ha ma kihasználnánk a szálloda adta szolgáltatásokat. Teszem azt, masszázs, fürdõ… - Hirtelen kapom rá tekintetem.

-         Benne vagyok, még sosem volt ilyenben részem. – Mondom, mire mosolyra húzza ajkait.

-         Rendben, akkor amint befejezted, visszamegyünk és megyünk is fürdeni.

-         Akkor végeztem. – Törlöm meg a számat, aztán õ felnevet.

-         Látom nagyon velem szeretnéd tölteni a napodat. – Feláll és elmegy fizetni, amíg én összekapom magam.

 Visszafele már sétáltunk a szállodába, aztán megállunk a recepciónál érdeklõdni. A nõ ad két karszalagot én meg nagy szemekkel figyelem. Felmegyünk a szobába. Arnold egybõl a hálóba megy, ahová késõbb én is követem. Csak egy száll fürdõgatyában áll, én meg lecövekelek az ajtónák. Tökéletes teste szinte mágnesként vonza a tekintetem. Odamegyek és hátulról ölelem át mellkasát. Arnold azonnal megfordul és átölel. Automatikusan kulcsolom karjaim nyakára.

-         Mi a baj? – kérdni, miközben tenyere hátamat simogatja. Minden érintésébe beleborzongok.

-         Semmi, csak, ez most nekem kellett. – Suttogom és elengedem, de õ egyre közelebb hajolva ajkaimhoz, ad egy puszit, amitõl egybõl elvörösödöm.

-         Ez meg most nekem kellett. – Simít végig arcomon, aztán feltûnik neki, hogy igencsak merev kincsem combjához nyomódik.

-         Bocsánat. – Elhúzódva, szemérmesen takarom el kezeimmel azt.

-         Ugyan semmi baj, megesik ez bárkivel. – Elhúzza kezem és hint rá egy puha puszit. – Menjünk. – Kezemre teszi a karszalagot, aztán egy-egy törölközõvel a wellness részlegre megyünk.

~*~

 Annyira fáradt voltam mai nap után, hogy el sem érjük az egyik kicicomázott ajtót, én máris elalszom. Hogy ülve, vagy állva vagyok, az nekem tök mindegy jelenleg.

 A lényeg, hogy mikor reggel felébredek, kipihent vagyok ugyan, de mrocos is, hogy nem vehettem részt semmilyen programban.

 Pilláim felnyitva, hunyorogva nézek végig a szobán. Arnold még alszik, békésen, mint egy Teddy maci. Nekem sincs nagy kedvem kikászálódni az ágyból, szóval jobban odabújok mellkasához. Hmm… érzem, azért még õ nem hagyta ki az egészet. Finom mézes illata van.

 Ujjaimmal hajával játszadozom, mikor találkozok egy gyönyörû kékszempárral, ami a viharos, boborult eget juttatta esazembe. Rámmosolyog és én is rá.

-         Jó reggelt, álomszuszék!

-         Neked is. Sajnálom, hogy elaludtam. – Motyogom és arcára simítom kezemet.

-         Sajnálhatod is, de nyugi van még 6 napunk. Rendeltél reggelit, vagy egész végig engem cirogattál? – kezemre hint egy csókot, mire elpirulok.

-         Még nem rendeltem. Kedvem sem lenne kimozdulni innen, ahogy eszembejut a sok munka. – Sóhajtom és arcom elrejtem nyaka és válla közi kis fészkembe. Hmm… Itt minig meleg van.

-         Elhiheted, hogy nekem sincs kedvem ezt csinálni, de ez a mundkám. – Ez a mondat szívenüt. Szóval csak azért bánik így velem, mert ez a dolga? Lehet, hogy az apja kérte meg, hogy csábítson el, azért, hogy feléjük könnyebben repüljenek a részvények. Nem, ezt nem is akarom hallani!

 Kimászom Arnold mellõl és a fürdõbe megyek. Ledobom magamról a vékony alsót és már eresztem is a forróvizet magamra.  Élvezem, ahogy egész testem végigmarja és végigcsordogál rajtam. Ijedten sikkantok fel, mikor két kezet érzek derekamon, és egy testet hátamhoz simulni. Fejem zaklatóm mellkasára d9ntve nézek fel rá teljesen piros arccal.

-         Mi-Mit csinálsz? – dadogom és mielõtt a talaj eltûnne a lábaim alatt, érzem, ahogy erõsen és biztonságnyújtóan húz magához.

-         Jól vagy? Olyan furcsán viselkedsz. Mi baj? – szembefordít magával és lehajtolva, orrával simít vévgig nyakamon.

-         Se-semmi. Minden a legnagyobb rendben. – Felelem egy múmosollyal, de õ azt hiszem ezen átlát.

-         Ne hazudj nekem! – parancsára döbbenten és szinte engedelmesen pirulok el. – Bocsánat, nem akartam. Csak szeretném tudni mi bánt.

 Pár perc gondolkodás után odabújok mellkasához. Nem érdekel, hogy mindketten meztelenek vagyunk, csak az, hogy mennyire jó érzés a karjai közt lenni.

-         Arnold…

-         Hmm?

-         Tényleg csak a munka miatt viselkedsz így velem? – kérdem alig hallhatóan.

-         Hogyan?

-         Úgy, mintha… nem is tudom, mintha te… Mintha fontos lennék neked. Mert ha így van, akkor én most pakolok és repülök haza. Ne játsz velem, tudod én… én nagyon megkedveltelek. – Félrefordított fejjel, pirult arccal, zárt szemekkel suttogom ezt neki. Azt hiszem kijelenthetem, hogy számomra már rég több, mint más ember. Szeretem és nem bírom ki, ha csak érdekbõl lenne velem.