- Scotty! Eszedbe ne jusson! Nem te vagy az oka. És mégis mióta baj az, hogy túl közel vagy hozzám? Hiszen a jó kis légyottok ellenére közel sincs köztünk annyi, mit néha szeretném... - Õ is épp annyira zavarba jön attól, amit mond, mint én. Többet…?
- Hogy érted, hogy... Többet szeretnél?
- Nekem csak tetszik az, ahogy most vagyunk. Egymásnak meg minden. Nem arra célzok, hogy feleségül vennélek, te is tudod, hogy én meg a komoly kapcsolatok nem vagyunk közeli ismerõsök, de... Amikor tudom, hogy este találkozunk, akkor nem akarok az újabb hódításokra gondolni. Nézd. Nem mondom, hogy örökre és mindig. Lehet, hogy ez csak valami fellángolás... Lehet a jövõ hét már más lesz. Szóval ne mondj rá semmit, jó?
- Nem vártam máris kézfogót, te lüke - jegyzem meg. - És azt hiszem, nem esik nehezemre melletted kitartani, amíg eldöntöd, hogyan tovább. Ezzel az üggyel úgyis kicsit... közelebb kerültünk egymáshoz. - Az ölébe mászok, õ pedig megölel. - Örülök, te vagy az, és nem valaki más. És amíg a lakásod rendbe hozzák... - Nem nehéz kimondani, hiszen ezt akarom. Felnõtt férfiak vagyunk. - Tudom, nem szorulsz rá, de addig lakhatsz nálam. Tudom, hogy csak azért szeretsz.
- Persze. Csakis.
Innentõl kellemes, nyugodt a hangulat. Lágy érintések, finom puszik, de semmi erotika.
- Emlékszel, amikor suliban Adam rád mászott a fiúmosdóban? - Hogyne emlékeznék?
- Lehet azt elfelejteni? Azt hittem, ott fog megdugni helyben... Hogy sikerült leszedned õt?
- Hehe... A büntetõ törvénykönyvvel ütöttem fejbe erõbõl, ahogy megláttam. A törvény lesújtott. - Képzelem… haláli lehetett!
- Akkor találkoztunk.
- Emlékezetes nap volt. Azt hittem, csaj vagy. - Bunkó! De ettõl vicces. - De hát ott voltál, a gyönyörû bõröddel, szõke tincsekkel, és ártatlan szemekkel, meg olyan lágy mozdulatokkal... Hetekig rád maszturbáltam. Aztán totál kibuktam, mikor megtudtam, hogy fiú vagy.
- Ezt nem tudtam - ismerem be.
- Nem reklámozom. De ha itt tartunk, neked hála nyitottam a fiúk felé. - Kapok egy édes csókot. - Aztán jobban megismertelek, és imádtam a stílusod. Szeretek veled dolgozni. Nem mondom, hogy munkámban és az erkölcseim megengedik, hogy feléd húzzak, sokkal szigorúbban vettem az ügyeket, amikben te is érintett voltál. Ha a gyanú felmerült volna, hogy valami ferde, akkor ellened döntöttem volna. De kicsit büszke voltam mindig is, amikor nyertél. Úgy éreztem, megdolgoztál érte, és meg is érdemelted, hiszen minden klappolt. Tudod... Ha nem lett volna a hívás... Akkor is a javadra döntök. Megdönthetetlen bizonyítékaid voltak, és jó érvelésed.

- Tudom - mosolygok rá. - Ahogy azt is tudom, hogy józan ítélõképességû, remek bíró vagy, és átlátod a lényeget. Csak akkor… csalódott voltam, tudod? - simítok végig az arcán. - Annyi bíróról és ügyvédrõl tudok, aki egy kis dupla gázsiért akármi felett szemet hunyna… és hittem benne, hogy te is ilyen vagy. Ezért esett borzalmasan rosszul, amikor megrengeni látszott ez az egész. De most, hogy tudom, hogy minden miattam volt, sokkal jobban érzem magam - bújok hozzá. - Fontosabbnak. Többnek… Néha picit örülök, hogy így alakult. Ha nem történik mindez, talán sosem lett volna egyikünknek sem mersze lépni - sóhajtok fel.
- Szerintem ebben tévedsz. Biztos vagyok benne, hogy egyébként is kialakult volna. Csak lassabban.
- Hm, lehet, hogy igazad van - ölelem meg.
Aztán már csak csupa hülyeségrõl fecsegünk, az egyetemi tanárokról, a híresebb ügyekrõl… egészen addig, amíg fel nem bukkan a teraszon Tony.
- Mi a helyzet? - Felpillantunk. Elmosolyodom. de Troy szólal meg.
- Milyen kisimult az arcod - jegyzi meg mosolyodva. Tony elpirul, aztán felnevet.
- Axl ebédet készít, maradtok ott? - kérdezi. - Látom kényelmes a pad - adja vissza az elõzõt.
- Inkább interaktív - vigyorgok fel. A helyzet komolysága ellenére, amiért itt és így vagyunk, a mostani szituáció vicces. Kellemes.
- Akkor maradjatok, sikítok ha kész a kaja - mondja, majd int és besiet. Sóhajtva konstatálom, hogy kettesben vagyunk, aztán eszembe jut valami.
- Troy - pillantok rá. - Hangulatgyilkos leszek, de mi lesz, ha elrabolnak? - kérdezem, enyhén pánikba esve.

- Nos... Egyszerûen csak elõzõ este megcsörrent a telefon. Nem kérdezték, hogy én vagyok-e, biztosra mentek. Mindent tudtak rólam, legalábbis látszólag. Nem fenyegettek a kutyám megölésével vagy ilyesmi. Elhangzott, hogy amennyiben a fickó bûnössé lesz nyilvánítva, a szüleim, Scott, valamint a bíróság épülete károkat fognak szenvedni. Meg hogy követni fognak nem csak engem, de a szeretteim is, és a baleseteket könnyû annak álcázni, amik. Baleseteknek.
- A rohadt életbe - morgom.
- A szám, amirõl hívtak, visszakövethetõ. Még mindig él - mondja Tony.
- Amikor a tárgyalás véget ért, nem léptek velem kapcsolatba egészen tegnapelõttig. Vagy poloskáztak, vagy nem tudom. Akkortájt szedte ki belõlem Scott ezeket...
- Mert olyan vagy, mint egy osztriga. Ha nem ismernélek, nem jöttem volna rá - jegyzem meg halkan.
- Szóval... Csütörtök este kaptam egy hívást, hogy remélik, Scottal minden rendben. Nem mentem azóta haza, így ezért kerülhettem el a robbanást valószínûleg. Vagy tudták, hogy nem megyek haza, és ezért. - A karjába húz. - És a macskáról is tudtak. Valahonnan tudniuk kellett.

- Értem. Tony?
- Lekövettem a telefonszámot. Mindjárt meglesz az eredmény. Úgy tûnik nekem, hogy inkább Troy telefonját hallgatták le, semmint bepoloskázták volna az egész környezetét. Elég nehéz volt megtalálnom.
- Troy... - szólítom meg, hiszen tudom, mi játszódik le benne. - Nézz rám... Nem a te hibád, oké?
- Tudhattam volna. Amikor a macskát tették a küszöbre, már akkor gyanús volt. Már az elsõ telefonálás után le akartam cserélni a telefont, és akkor nincs ez az egész… - Buta…
- Nem a te hibád, Troy. Senkinek sem esett komoly baja. És nem is fog.

- Nem. Nem vagy te még olyan öreg - vigyorog rám gonoszul.
- Hát kössz.
- Felõlem rendben. - Tony felel, de közben a nyomozóra vigyorog.
- Nos, ha teljes a csapat... Egy kakaót valaki?
- Ide vele! - Kakaó! Nyamm.
- Segítek! - jelentkezik azonnal Tony, de a nyomozó leinti rögtön, és jókedvûen vonulnak el.
- Hogy keveredtetek ekkora bajba? - kérdezi.
- Vicces történet… késõbb elmesélem - mosolygok rá. - Mondjuk reggel.
- Oké. Akkor keressünk rá erre a pasasra - kacsint rám barátságosan, majd pötyögni kezd.
Közben megérkezik a kakaó és csókot is adok érte. Aztán mellém ül, és Tony cicája már az ölében is van.
- Úgy tûnik szeretnek az állatok. Csak sajna soha nem bírta nálam senki egy hétnél tovább. Valahogy... huh... elfeledkezem róluk... - vörösödik el, mire felnevetünk. - Nem vicces.
- De az. - Kap még egy puszit, hiszen a kakaóban jégkrém is van, ami csak plusz élvezet! - Köszi a jégkrémet.
- Tudtam, hogy értékelni fogod. Mit nézünk?
- Épp rákerestem a zsarolódra - mondja neki Tony. - Sok érdekes dolgot találtam ám. A mancsa szinte bármibe bele tud kerülni.
- Valami érdekes? - kérdezi a nyomozó.
Mikor legközelebb odapillantok, már Nyafi is az ölében van, és mindhárman békésen szundikálnak. Lehessegetem a cicasereget az ülébõl és finoman a hálóba taszigálom. Ma nem tudtunk meg sokat, de azt igen, hogy a férfi hivatalosan is elmebetegnek lett nyilvánítva nemrég, de a dokumentumot érvénytelenítették. Ami érdekes.

* * *

Reggel arra kelek, hogy csókol, simogat, aztán már az ajkaiba nyögve hagyom, hogy kielégítsen engem is és saját magát is.
- Ez aztán az ébresztõ... - jegyzem meg félkómásan.
- Túl szép voltál álmodban - bókol kedvesen.
- Milyen édes vagy reggel - mosolygok rá, majd felkelek és elõre indulok a fürdõbe. Tony int felém, a gépén pötyög, a nyomozó valamit motyog a konyhában. Troy nem jön utánam, akkor lép csak be, amikor a nappaliba lépve, frissen és üdén találkozom vele.
- Jól aludtatok? - kérdezi Tony mosolyogva.
- Remekül, köszi - csüccsenek le mellé.
Semleges dolgokról kezdünk beszélgetni, amíg Troy elõ nem jön. Kiszolgálja magát egy teával és ekkor ül le hozzánk a nyomozó.
- Nos, mesélhetnének végre - mondja, kéri finoman.
- Egyetemrõl ismerjük egymást - kezdek bele én, megfogva Troy kezét. - Felettem járt, de sok óránk volt együtt, és összebarátkoztunk. Késõbb is tartottuk a kapcsolatot, aztán egy helyen kezdtünk dolgozni, csak Troy bíróként én meg jogászként.
- És mindig is volt ez a kapocs? - kérdezi Tony.
- Nem. Most se nagyon van kapocs, azt hiszem - pillantok Troy-ra, de nem felel. - Csak elvagyunk… - Pillanatnyi csend. - Aztán egyszer csak felkerestek, hogy lenne egy ügy, de nem lesz nehéz megnyerni és muszáj is, hiszen a férfi lelkén egy hétéves kislány megölése és meggyilkolása biztosan szárad, a többit bizonyítsam be, húzzam ki belõle. Sikerült is, jól haladtam, biztos voltam, csak azt nem tudtam, hogy õt akkor már megfenyegették velem. Így nem engedte át az ügyet, fellebbezni pedig így, hogy menekülnöm kell, nem tudok - sóhajtok fel. - Ráadásul ki is rúgtak és bár az ügy fellebbezhetõ lenne bonyolódott a papírmunka, szóval fogalmam sincs, hogy mi lesz. - A hajamba túrok szabad kezemmel. Idegesít, ezt tény és való, hiszen jó lenne és szeretném, ha ez a dög a börtönben rohadna meg.
- És Troy maga vallotta be a zsarolást, vagy ön jött rá? - kérdezi a nyomozó. Mosolyogva fordulok felé.
- Ne próbáljon meg kihallgatni mert akármennyire hálás vagyok, azt rühellem - jegyzem meg. - Részben ez is, részben az is. Ismerem Troy-t, a gondolatait, mindent eleve furcsa volt a döntés, majd a reakciója dolgokra. - Hümmög párat.
- És Troy, pontosan hogy zajlott ez a fenyegetési mizéria? - fordul bírócskám felé a nyomozó.

- Tuti, hiszen most õ vigyáz ránk. Ha jön a mumus vagy ilyesmi - jegyzi meg szinte komikusan komoly arccal, így nem is tudom visszafogni a nevetést.
- Persze... Szerinted itt van jégkrém? - kérdezem.
- Ha nincs is, te tuti hoztál.
- Úgy van. - De csak három dobozzal…
Ahogy a nekünk kijelölt szobába érünk, a falhoz nyom. Nem kérdezek, ahogy megfordít, már tárdelek is elé. Tudom, szüksége van egy kis gondoskodásra. Igyekszem gyors lenni, hogy ne tûnjünk fel a nyomozónak, majd a hangjával õ törõdik.
Ahogy eléri a gyönyör, felhúz és kapok egy csókot. Cuki.
- Gyere, Troy, együnk - vezetem ki kézen fogva.
- Ha szükségük lenne bármire, ne telefonáljanak. Kapcsolják ki õket, és szóljanak nekem - mondja a nyomozó.
- Jégkrémre. Sokra. Ha tervez ide jönni valaki, hozzon néhány doboznyit. - Végre elmosolyodik…
Válaszolna is a nyomozó, de megcsörren a mobilja é kimegy. Én ezt kihasználva szedek egy kis otthonit és enni kezdek, tömve Troy-t, amiért egy csók a jutalmam. Nyami.
- Nyomozó? - kérdezem az igencsak ideges Hendersont.
- Úgy látszik, Tony is csatlakozik hozzánk. Õ is összefüggésbe került az üggyel, így...
- Én is így tennék, Henderson nyomozó. - Troy látszólag egyetért vele, ahogy én is. - Az alvás hogy lesz megoldva?
- Maradjanak a hálóban. Mi elleszünk a nappaliban. Úgyis csak éjjel érkezik meg. - Mintha gyakorlata lenne ebben. Bár miért is ne lenne, ezzel foglalkozik…
Amíg én és a nyomozó eszünk, Troy nyafival szórakozik.
- Tonynak is van egy macskája. Mr Bullshit. Remélem, nem okoz gondot - pillant Troy-ra Henderson.
- Nem az enyém…

- Hát - vakarom meg a tarkóm zavaromban -, alig pár órás, friss cicatulaj vagyok. De Nyafika még elég pici, nem hiszem, hogy gondot okozna, na meg kislány - mondom. - Így nem lesz alfahímharc.
- Remek, akkor lehet, hogy Tony tud tippeket adni önnek, hogy hogyan nevelje a kislányát - mosolyog rám a nyomozó, de a tekintetében semmi nyugalom nincs.
- Sajnálom, hogy ennyire belekeveredett nyomozó… - jegyzem meg õszinte sajnálattal a hangomban.
- Ugyan, ne vegye a szívére - int le. - Már megszoktuk. Tony is a rendõrségnél dolgozik, elég sok ügybe keverem õt vagy õ engem, így elég sokat menekülünk és bujkálunk. Tehát nincs gond.
Pár perces csend, amit csak a Troy ölében doromboló Nyafi hangja ver fel. Én ásítok egyet, amire szinte egyszerre csapnak le és vetik fel a zuhanyt, majd az alvást.

Amire nem vagyok felkészülve az az, amit a zuhany alatt kapok. Eleve egyedül megyek be. Aztán valaki a nyakam kezdi csókolgatni. Ha totál nem ismerném fel a mozdulatait is ki tudnám logikázni, hogy ez nem Henderson lesz. Pláne, mikor elém kerül és õ térdel le elém.
Ez majdhogynem az elsõ alkalom, hogy õ szop le engem, így az élmény önmagában fenomenális. Majdnem annyira jó, mint az elsõ, együtt töltött éjszakánk…
Ennek végeztével a hálóba vonulunk és lefekszünk aludni.

Én akkor kelek, mikor még sötét van és akkor is arra, hogy Nyafi lerágj a fülem. Ekkor jut eszembe, hogy õ nem kapott tejet, így szemtörölgetve, Nyafival az ölemben elindulok kifelé, de ami fogad, lefagyaszt. Henderson mellett ott ül a párja. Szóval ideért…? Ha nem vettek volna észre visszavonulnék, félkómásan nem vagyok partiképes.
- Felkeltettük? - kérdezi a nyomozó.
- Ugyan, dehogy - mosolygok és a fiatal srác elé lépek. - Üdvözlöm! Scott Carter vagyok. Õ pedig Nyafika, akinek elfejtettem vacsorát adni és ezt fülrágcsálással hálára meg - vallom be elpirulva.
Felnevetnek mindketten, ekkor viszont kiszalad a szobából Troy.
- Fene, hol járkálsz te éjszaka? - lép mellém. - Halálra rémítettél! - Magához ölel.
- Troy, mutatkozz be - kérem suttogva, mire eltol.
- Oh, elnézést, elragadott a hév - mosolyog a fiúra. - Troy Lawton vagyok, örvendek.
- Én is örvendek mindkettõjüknek, a nevem Tony Markson. - Milyen kedves és illedelmes.
- Ha nem haragszol, tegezõdhetünk? Vagy bunkó vagyok félkómásan? - pillantok Troy felé kérdõn.

- Készíts teát, mindjárt megyünk. - Nem értem, miért kell elmennem, de megértem. Biztosan valami fontos…
Épp a teát készítem cicámmal a karomban, amikor megölel.
- Ugye van kedved eljönni velem a világ végére?
- Elmenni? Miért? - pillantok rá kérdõn.
- Henderson nyomozó elvisz minket. Védõõrizetbe, amíg a kellõ bizonyítékokat össze nem szedik. Gyere. Pakoljunk össze, és legalább a hétvégére. Nem tudok mindig itt lenni, semmi jogom nincs is rá... De attól még ha bármi bajod esne...
- Troy... - Ezt hallani sem akarom. - Minden rendben. Megyek. Ha te is jössz...
- Naná hogy megyek. Csomagold a macskádat.
Gyorsan összepakolok. Magamnak, Nyafinak, aztán kilépek és valami nem okés…
- Mi ez a nyomott hangulat? - kérdezem. - Valami baj van?
- Csak kiderült, hogy a rendõrökkel paktáltam le.

- Mi… mi történt? - ismétlem meg. A nyomozó néz rám.
- Felrobbantották Mr. Lawton és a szülei házát is. - Kikerekednek a szemeim. - Senkinek nem lett baja, és a biztosító fedez minden kárt, de…
Gondolkodás nélkül lépek Troy elé és az arcát simogatom.
- Sajnálom - suttogom, a szemeim könnyesek. - Miattam….
- Nem, ezt ne is mond ki! Miattam és nem miattad.
- Amiatt a szemétláda miatt - szögezem le, majd a nyomozóra pillantok. - Szeretném, ha hivatalos útra terelné és elkapná minél elõbb. - Szigorú szemekkel nézek rá. - Tudom, hogy nem képviselhetem a vádat mert nem vagyok pártatlan, de olyan ügyvédet adok a dologra, hogy élete végéig egy ablaktalan kis lyukban fog rohadni - sziszegem.
- Rendben - mosolyodik el a nyomozó.
- Még bedobálok neked is pár holmit, oké? - nézek Troy-ra. Bólint.
Közben azon gondolkodom, hogy mekkora szerencse, hogy a lényeges emlékeket és a papírjait az irodában tartja az értékeket meg egy széfben. De akkor is basszák meg! Elegem van ebbõl a kis köcsögbõl!

Összepakolok, kaját is, majd indulunk. Nem tudom, merre lehetünk, de még a városban.
- Ha megbocsájtanak, hazaszaladnék, a párom már biztosan tûnkön ül, hogy merre vagyok - szól hátra.
- Természetesen - feleli Troy, és tovább szorongatja a kezem.
Ideges vagyok. De inkább félek. Ez az egész olyan… bizarr. Durva. Mintha valami krimiben lennék. Kár, hogy nem vagyok akcióhõs és nem tudok egyedül leszámolni az ellenséggel… pedig mennyivel könnyebb lenne. Felfegyverkezve állig, vagy csak egy katanával és népirtást csinálni.

Nem sokáig van bent, de egy meglepõen és láthatóan sokkal fiatalabb fiú kíséri az ajtóig és ad neki csókot.
- Milyen fiatal párja van - sóhajtok fel.
- Végülis dögös pasi, nem csodálom - mondja Troy.
De aztán megint csend. Nem tudom, hogy miért. Mert okol engem és haragszik rám, vagy mert önmagát okolja és csendben önmarcangol…?
Én már egyikünket sem érzem hibásnak. A körülmények áldozatai lettünk, kisült, hogy rossz, ha én képviselek vádat vagy védelmet ott, ahol õ a bíró. De nem baj. többé nem lesz ilyen. Most meg, hogy ennyire összecsavarodtunk, pláne nem. Véletlen elfogultságot sem akarok. Véletlenül sem. Eddig is féltem tõle, de most pláne. Nem gondolom, hogy ilyen lenne, csak félek, hogy tudat alatt nekem húzna igazat. Nem kell a balhé…

A rohadt hosszú út után végre megérkezünk. Meglepve látom, hogy nem átlag tanúvédelmes kecó.
- Hol vagyunk? - kérdezem.
- Ez a családi nyaralónk. Egyeztettem a fõnökömmel és a körülményekre való tekintettel ez a legbiztonságosabb hely az önök számára, amíg ez meg nem oldódik - mondja.
- Ahogy elindul felfelé ajtót és kaput nyitni, az épp a cuccokat a csomagtartóból kipakoló Troy-hoz fordulok.
- Szerinted itt marad velünk? - kérdezem.