|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Momiji | 2015. 10. 10. 19:32:32 | #33543 |
 Karakter: Rachele Laudine
Megjegyzés: ~Vininek
A péntek mindig megnyugvás egy fárasztó hét után. Ezen a napon csak öt óránk van, így már viszonylag korán indulhatunk haza. Clar szinte minden nap átjön és a mai sem különb. Szerencsére csak negyed órára lakok az iskolától, rendes nyugodt tempóban. Hazaérve levesszünk a cipőnket, megkínálom valami harapnivalóval barátnőmet majd indulunk is a szobámba. Sok mesélnivalója van, szakított a barátjával, megint. Túl sok fiú van már ezen a listán, ahhoz képest, hogy csak tizenhét éves. Őszintén remélem, hogy egyszer leszek rá akkora hatással, hogy végre felhagyjon a komolytalan kapcsolataival.
Amint belépünk, ledobja a táskáját, majd ledől a kanapémra. Egy lemondó sóhajjal megigazítom a táskáját, majd az enyémet is mellé helyezem és Clar mellé ülök. Úgy zúdítja rám a történteket, mint a lavina. Volt minden, csók, flamingós bugyi, amin nem bírtam nem nevetni, végül megint az lett a vége, mint általában, egy álnok pasi.
- És csak röhögött folyamatosan, érted? Olyan kínos volt! – Meséli beleéléssel a történteket, én pedig a legtöbb, amit tehetek, hogy nyugtatgatom és simogatom a karját, hátha jó hatással lesz rá.
- Mondtam neked, hogy túl korai pár hét után lefeküdni valakivel, akit még csak nem is szeretsz. – Mondom neki, már nem is tudom hányadszorra. Egyszer talán betartja a tanácsaim.
- Tudom, tudom, de ez csak úgy megtörtént!
- És a flamingós bugyi is csak úgy megtörtént, ugye?! – Próbálom jobb kedvre deríteni, mire egy párnát vág hozzám, amin csak nevetek. Gyerekes, de így szeretem.
- Valójában még szerencse, hogy rajtam volt! Képzeld mi lett volna, ha valami szexi, fekete csipkés francia bugyi van rajtam! – A gondolatra elmosolyodom, nem tudom elképzelni benne, bár a flamingósba se igazán, de biztos nagyon jól állna neki.
Épp nyitnám a szám, amikor anyu lép be hozzánk, egy tálcán csészékkel egyensúlyozva.
- Lányok, hoztam nektek egy kis teát. – Majd óvatosan leteszi a komódomra, nehogy kifröccsenjen. - Clar, hívott az anyukád, hogy elmennek otthonról munkaügyben, holnap este érnek haza. Ha gondolod, itt aludhatsz. – Imádom anyum, nemhiába hasonlítok rá ennyire, illedelmes és kedves.
- Ó… rendben, köszönöm.
- Majd Rachel ad neked egy pizsamát. – Néz rám anyu mosolyogva.
- Persze, anyu. – Válaszolok mosollyal, majd magunkra hagy minket.
Az este további része nyugodtan telik. Adok Clarnek egy kényelmes alvós pólót meg egy kis nadrágot, én pedig a kedvenc kis púder színű hálóingemet veszem elő. Anyuék mennek először fürdeni, mert már korán kell aludniuk, aztán én, majd a bátyáim. Mikor Clar elment, én már befeküdtem az ágyba, meg szerettem volna várni, hátha szeretett volna még beszélgetni vagy valami, de túl gyorsan elnyomott az álom.
*~*~*
Még eléggé sötét volt, amikor felébredtem. Megdörzsöltem a szemeim és a telefonom után nyúltam, hogy megnézzem az időt. Mindjárt öt óra. Remek. Felülök, de össze is rezzenek a hűvös levegőtől. A karjaim magam köré ölelem és észreveszem, hogy Clar nincs mellettem. A tekintetemmel keresni kezdem a kevéske fényben és meglátom, hogy a teraszon áll. Gyorsan felugrok és a szekrényemhez sietek, hogy felkapjam a kis, selyem köntösöm. Nem valami meleg, de több mint a semmi, végül is még csak ősz van.
Az erkélyem felé veszem az irányt, nesztelenül lépdelek, majd épp annyira nyitom ki az ajtót, hogy kiférjek rajta és gyorsan vissza is hajtom, hogy minél kevesebb hideg levegő kússzon be a szobámba. Épp kérdezném, hogy mi baja, de meglátom a cigit a szájába és enyhe düh fog el.
- Már megint cigizel? Azt mondtad abbahagyod. – Szidom meg lágyan, mire csak megrántja a vállát, elnyomja a cigit és ledobja az útra. Kicsit összeráncolom a homlokom, de úgy döntök, most hagyom.
- Tudom, de most itt kint tökre feelingje volt, érted. Ideillő, hangulatos. Érted. – Magyarázkodik.
Veszek egy mély levegőt majd odaállok mellé a korláthoz és rátámaszkodok. Tekintetemmel a tájat pásztázom, de nem látok mást, csak ködöt. Elég nyirkos idő van, az eső is szemerkél, a szél lustán fújdogál, de elég ahhoz, hogy a hideg futkosson a hátamon. Csöndesen álldogáltunk egymás mellett, majd óvatosan rásandítottam. Előre meredt, bámult maga elé, szokatlan volt tőle.
- Bánt valami? Mármint valami más, amiről eddig nem szóltál. – Nézek rá kérdőn.
- Hú, te aztán tényleg ismersz. - Nevet fel. – Tudod, kezdem unni ezeket a pár hetes kapcsolatokat. – Jelenti ki, mire felszalad a szemöldököm. Megváltozott.
- Most komolyan meglepődtem. Tizennégy éves korod óta benne vagy a dologban, meg sem tudom számolni, hány barátod volt. És hú, most az egyszer nem úgy sült el valami, ahogy akartad, ASZTA. – Szalad ki a számom az enyhe meglepettségem és kiakadásom.
- Érzem a szarkazmust. Valójában az bánt, hogy az a marha lefikázta a technikámat. Még hogy nem jól csókolok! – Jaj, ez a lány.
- Mióta érdekel téged mások véleménye? – Csak a csók miatt virraszt itt, el sem hiszem.
- Ez most más! Én nem tudom megmondani magamról, hogy hogy csókolok. Menjünk be, hideg van! – Végre, már majdnem odafagytam.
Belépek a kellemes hőmérsékletű szobámba, Clar pedig utánam jön, becsukja az erkélyajtót majd nekidőlve végigcsúszik rajta egészen a földig. Szomorú vagyok, hogy így le van törve.
Odalépek hozzá, majd leguggolok és a szemébe nézek.
- Ugyan már! Ne foglalkozz ilyenekkel. Alex nem becsült meg téged! Ha majd lesz egy rendes kapcsolatod, hidd el a szerencsés fiú meg fog őrülni a technikádtól.
Próbálom vigasztalni, bíztatni, hátha jobb kedvre derül. Egy pillanatig megfejthetetlen tekintettel mered rám, majd előrehajol és elsimítja az arcomról a kusza tincseim egyikét. A fülem mögé igazítja és megereszt egy apró mosolyt. A keze a fülemtől a nyakamra vándorol, és épp kérdezném, hogy mi ütött belé, amikor hirtelen közelebb ránt és az ajkait az enyémhez nyomja.
A hirtelen meglepettségtől megdermedek, a szám szétnyílik, amit ki is használ. Beleborzongok az érzés kellemességébe és kell pár pillanat, mire felfogom, mit is csinálunk épp. Lassan eltolom magamtól és értetlenül pillantok rá. Megbánást vagy szégyent keresve, de egyiket se látom az arcán, amitől még kevésbé értem az egészet.
- Na? Tényleg rosszul csókolok? – Néz rám pajkos mosollyal, mintha ez természetes volna.
- Mi a fene ütött beléd? – Kérdezem kissé felháborodva, majd állnék fel, de elkapja a csuklóm és a lendülettől térde esek.
- Ne haragudj! Én csak, tudod, érted na. – Próbálja megmagyarázni, amit tett, de erre nem fog olyan magyarázatot találni, amit el tudok fogadni. – Ezt muszáj tudnom!
- De miért rajtam akartad tesztelni? – A dühöm egyre növekszik, de továbbra is nyugodt maradok. Lassan lábra kecmergek, de még mindig nem engedi el a csuklóm, így ő is követ.
- Nem tudom, én csak.. Elkapott az indulat és te vagy a legjobb barátnőm, csak benned bízok annyira, hogy ilyesmit kérdezzek.
Az arcára kissé kiült már az aggodalom, ő se szeret veszekedni, ahogy én se, de még mindig nem tudom elfogadni, amit tett.
- Legalább megkérdeztél volna. Megijesztettél. – Nézek rá enyhe sértődöttséggel, mire magához ölel.
- Bocsi, tudom, hogy hülye vagyok. – Motyogja a mellkasomnak, a meleg leheletétől pedig libabőrös leszek.
- Az vagy. – Ölelek vissza. Úgy se tudnék rá igazán haragudni.
És igazából nem is annyira arra haragszom, amit tett. A dühöm magam iránt irányul nagyrészt. Élveztem azt a csókot, vagy csak képzeltem? Mindig biztos vagyok az érzéseimben, de ezt most nem tudom hova tenni. A gondolataimra érzem, hogy forrósodik az arcom, de próbálom lenyugtatni magam. Ez így nagyon nem jó, hisz ő a legjobb barátom, nem vonzódhatok hozzá! Ráadásul lány.
- És? – Szólal meg végül, amivel visszaránt a gondolataimból.
- Mi és? – Nézek rá, mire kicsit zavarba jön, de széles mosolyával palástolja.
- Jól csókolok? – Néz rám kérdőn, még mindig mosolyogva. Szerencse, hogy sötét van és nem látni, hogy pirospozsgás lettem.
- Jól csókolsz. – Mondom lemondó sóhajjal és megborzolom az amúgy is kócos haját.
- Tudtam én! – Csattan ki az örömtől, de csak csöndesen, nehogy felébressze a családom. – Az a rohadék hazudott!
- Nyílván. – Mondom halvány mosollyal, majd lehunyom a szemem. Kimerültnek érzem magam, nagyon is.
- Mehetnénk végre aludni? – Lépdelek az ágyhoz, de közben végig ránézek.
- Ja, persze. – Úgy néz ki rájött, hogy hajnalok hajnalán vagyunk épp.
Leveszem a köntösöm és kivételesen rádobom a kanapémra, majd bebújok a puha ágyamba, a meleg paplanom alá. Clar követi a példám. Már épp kényelmesen elhelyezkedtem, amikor érzem, hogy csúszik le rólam a takaró.
- Clar, ne sajátítsd ki paplant! – Szólok rá kedvesen.
- De olyan kicsi! – Dünnyög, mire hátrafordulok. Az ágy szélén van, jó hogy addig nem ér el.
- Gyere az ágy közepére. – Mondom neki, és én is beljebb csúszok, hogy elég legyen mindkettőnknek a takaró.
Háttal fordulok neki és újra kényelembe helyezem magam. Érzem, hogy még mindig mocorog, majd hirtelen átveti rajtam a karját a takaró alatt és a mellem alatt átölel. Úgy meglepődök, hogy kipattan a szemem.
- Clar.. – Kezdenék bele, de közbe vág.
- Nagyon fázom! – Majd még közelebb araszol hozzám, teljesen hozzám simul.
Érzem a hátamon a mellei nyomását és megint forrósodik az arcom. Nem hiszem el, hogy egy szakítás ekkora hatással volt rá. Ez nem az első neki, és mégis, mi lett vele. Szomorú vagyok miatta, remélem hamar túlteszi magát rajta.
Ráadásul most itt van bennem ez a kétség is. Megcsókolt, valószínűleg szeretet hiány miatt, vagy tényleg csak bizonyítani akarta magának, hogy ő igenis jól csókol, de nem is ez, ami miatt aggódok. Élveztem a csókját. A legjobb barátnőm, lány, sose gondolnék rá így, és most mégis.
A gondolatmenetem végül egy érdekes kérdést vet fel bennem, amire az arcomhoz kapok és halkan felnevetek. Micsoda bolondság.
- Mi az, Rach? – Kérdezi suttogva Clar. Azt hittem már elaludt.
- Semmi fontos. – Válaszolom nyugodtan.
- De engem érdekel.
- Hát legyen. – A kezemmel még mindig a fejemet fogom. Tényleg ki akarom mondani ezeket a szavakat? – Az jutott eszembe.. – Kezdek bele, de elakadok.
- Hogy? – Kérdezi kíváncsiskodva.
- Hogy szerinted én hogy csókolok? – Mondom ki végül, de rögtön meg is bánom, főleg, hogy érzem, hogy Clar is hirtelen megremegett.
Gyorsan elengedett és felkönyökölt. Félszemmel láttam, hogy engem figyel, ezért a hátamra fordultam és én is a szemébe néztem. Már lassan napfelkelte volt, és a halvány fény elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy lássam, ő is enyhén kipirult. Csodás, tényleg nem kellett volna felhoznom.
- Mindegy, nem fontos. – Fordulnék el, de a vállamra teszi a kezét ezzel lefogva.
- De igen! Jól csókolsz Rach, nagyon is! – Mondja lelkesen a szemembe nézve, épp, hogy nem ér össze az orrunk. – Kár, hogy nem vagy fiú. – Mondja nevetgélve.
- Köszi. – Válaszolom kuncogva.
Kinevetgéltük magunkat, de még mindig felettem van, a szemembe néz, zöld tekintete nem engedi az enyémet. Közben halvány fénysugár süt be az ablakomon a függöny mögül, a nap lassan felkel. A tekintetem egy másodperce odakapom, majd vissza rá, de szemeit már nem látom, csak ajkait érzem az enyémen, újra. A csókja most szenvedélyesebb, édeskés a citromos tea íze ellenére is. Ha akarnám, sem tudnám nem viszonozni.
|
| Kaori | 2012. 02. 13. 11:39:34 | #19187 |
Karakter: Sarah Brighton
Megjegyzés: Ancsámnak~
Valamiért félek a választól, de gyötőr a kíváncsiság. De akkor miért nem merek ránézni? Inkább az ablakon bámulok kifelé. Kezét hirtelen érzem meg sajátomon. Milyen meleg... Mégis csak felé fordulok, de rögtön lesütöm szemeimet. Simogatását viszonzom, és biztos vagyok benne, hogy ez jól esik neki. Félszemmel látom, hgy ír valamit. Félek a választól. Mi van, ha elutasít? Végülis... nem lenne semmi.
Elém tolja, heves szívdobogással nézek a válaszára. "Régóta én sem barátnak tekintelek." Nem mondom, hogy nem lep meg, mégis úgy érzem, hogy nem pont erre a válaszra vártam. Gondolataimat összeszedem, hogy tudjak válaszolni, ekkor kezét megérzem combomon. Simogat, már ezzel is feltüzel, de legalább nem látnak meg minket. Nagy nehezen megírom válaszomat és átcsúsztatom hozzá. Ekkor enged el. Kissé hiányzik az érintése, de kezének melege még mindig fűti combomat.
Az órán már nem igazán levelezünk, nem is baj, hiszen figyelni is kell az órán. Hirtelen lép a terembe egy bóhocnak öltözött ember. Csak egy plakátot tesz ki és már megy is. Nem igazán veszem ki, hogy miről is szól, de Julia a fülemhez hajolva mondja el a plakát tartalmát.
- Ugye beöltözünk és elmegyünk? - kérdezem, hiszen tetszik az ötlet, ami azon a plakáton van. Hogy meggyőzzem, egy puszit adok az arcára.
- Persze, ezer örömmel, de majd ki kéne találni, hogy minek. - kezét megfogva, egyik ujját a számba veszem. - Kis cseles. Suli után gyere át és megbeszéljük. - egy bólintással válaszolok és elengedem kezét.
A nap többi része azzal telik, hogy kitaláljuk, minek is öltözzünk be. Nem sok dolog jut eszembe, és leginkább állatok terén gondolkodom. Bár be kell látnom, hogy nem épp zseniális ötleteim vannak. A méhecske virág verzió az, ami talán még elviselhető. Utolsó óránk végén a buszmegállóhoz sétálunk. Julia ekkor böki ki remek ötletét. Az angyal és ördög páros remek ötlet, így hamar beleegyezem, de az anygal természetesen én leszek. Juliahoz megyünk, hogy eldöntsük, milyenek is lesznek a jelmezeink. Amint felérünk szobájába, a gépét bekapcsolja és képek után kutakodik. Elhelyezkedem mellé, hátha én látok valamit. Nem is kell sokat várnom, amint meglátom a tökéletes ruhákat, felsikítok.
- Alíg várom azt a napot. Szerintem jól fogsz kinézni! - bíztatom őt, hiszen a magas sarkú miatt aggódik. Csak mosolyog ezen, de jól tudom, hogy nem lesz neki ez könnyű. Végülis, majd csak megoldjuk. Az egész a jövőhétre esik, addig még van időnk. Az órámra nézek, bár nem sietek, mégis menni akarok. - Ha nem baj, én magadra is hagylak. Holnap lesz kedved sétálni a városban?
- Persze, szívesen elkísérlek. - rámosolygok, egy puszival köszönök el tőle és rohanok is hozzánk.
Mst biztos azt gondolja, hogy nem akarok a közelében lenni, de semmi ilyen nincs a dologban. Egyszerűen csak furcsa az egész. Ahogy a szobámba érek, bekapcsolom a tévémet és az egyik zene csatornára kapcsolok. Egy lassú szám megy, ami miatt elszomorodom, de ahogy vége, úgy tér vissza a jó kedvem is. Remélem a holnapi nap, nem lesz kellemetlen.
Hamar elkészülök. Nem öltözöm túl, csupán kényelmes ruhát kapok magamra. Egy fehér szoknyát, amihez egy narancssárga felsőt kapok magamra. A cipőt is felvéve megyek át barátnőmhöz. Ahogy csengetek, nyitja is az ajtót. Nem lépek be, hanem rögtön elindulunk. Út közben a jelmezekről beszélgetünk, hogy honnan is vegyük meg. Egy pár apróságot szóbahozok, hogy ne legyen túl kirívó és feltűnő. Ahogy felszállunk a buszra, megfogja a kezem. Nem ellenkezem, de kissé zavarban vagyok emiatt. A buszon némán állunk egymás mellett. Az ablakon nézek kifelé. Sok újdonságot nem látok, így a gondolataimba mélyedek.
- Jövőhéttől az egyik rokonunk is itt lesz. - Juliara nézek. - Ide költöznek, de egy darabig nálunk fog lakni, mert a szülei hamarabb iratták át hozzánk. Vagyis az osztály társunk lesz.
- Az jó. Szívesen ismerkedem bárkivel. - mosolygok rá. Még egy megállót megyünk, aztán le is szállunk.
Benézünk néhány üzletbe, bár inkább a ruhákat nézegetjük, vásárlás nélkül. Mindvégig az jár a fejemben, hogy milyen a rokona. Nem vagyok féltékeny, hiszen nem vagyunk együtt. Ráadásul fogalmam sincs, hogy mit érzek iránta, mégis olyen kellemetlen érzésem van.
~*~
Furcsa belegondolni, hogy ma meste már a buliba megyünk. A jelmezeink megvannak, amiatt nem aggódom, viszont... Julia rokona idegesít. Amanda eléggé erőszakos és nagyon ráragadt Juliara. Ezen a héten egyedül kellett ülnöm, ugyanis egymás mellett voltak. Szinte csak pár percekre tudtunk beszélgetni. Mindez rosszul esik, de eldöntöttem valamit. Ez a hét rádöbbentett valamire, amit ma este be kell vallanom. Még csak délután van. Minden bizonnyal most is együtt vannak. De nem foglalkozom ezzel. Eléggé borzalmasan érzem már így is magam. Nem akarom még rosszabbra fordítani az érzéseimet. Ahogy készülődöm vészesen megy az idő, már csak félóra és elindulunk. Magamra teszek egy kis sminket is. Már a jelmezemben vagyok. Az egyik fehér rövid nadrágomat veszem fel hozzá. A szárnyak már rajtam vannak. Az órára nézek. Nem várom meg, hogy leteljen az a néhány perc, így elindulok Julia-ért. Amint csengetek, Amanda nyit ajtót.
- Szia! Ha gondolod, akkor mehetünk. - mosolygok rá, ekkor jelenik meg barátnőm is. - Julia! Azért jöttem, hogy mehetnénk, akár most is.
- Jól van, akkor menjünk! - végig nézek rajta. Enyhén elpirulok, hihetetlenül jól néz ki. A haját felgumizta, de nem is emiatt nem bírom levenni róla a szemem.
Lassan indulunk el, ahogy mindig, most is busszal megyünk. Nem sok hely van, így Amanda az, aki leül, mi pedig állva maradunk. Szorosan, szinte hozzábújva vagyok barátnőm mellett. Nem csoda, hiszen hiányzik a közelsége, de van más oka is ennek.
Mikor leszállunk, a buli helyszínére megyünk, ahol már javában szól a zene. Nem csak az osztálytársaink vannak ott, hanem idősebbek is. Mindenki különleges jelmezekben van. Ahogy belépünk az épületbe meglep, hogy ilyen sokan vannak. Előrébb sétálok, szinte a büfés részhez. Ahogy hátra fordulok, nem találom sem Juliat, sem Amandat. Egy pillanatra megijedek, de mégis csak észreveszem őket. Elindulok feléjük, de egy fiú elém áll.
- Szia! Igazán csinos vagy angyalka! Lenne kedved táncolni? - csak megrázom a fejem és már megyek is tovább. Én csak vele akarok lenni. Nem is érdekel senki más. Már majdnem odaérek, amikor megtorpanok. Amanda szorosan öleli az én Julia-mat. Kerek szemekkel nézem kettejüket. Várom, hogy észrevegyenek, de nem történik ez meg. Miért nem löki el magától? Szemeim könnybe borúlnak, így inkább elfordulok, és mintha semmit sem láttam volna messzebb megyek tőlük. Amiatt aggódtam, be is igazolódott. Az egyik asztalhoz ülök. Egyedül vagyok, de hirtelen foglalnak helyet páran. Ahogy megnézem őket, idősebbek. 2 fiú és egy lány. Nem foglalkoznak velem, aminek kifejezetten hálás vagyok. A zenére figyelek. Igazán pörgős, bár nem lenne kedvem táncolni. A hangulatom nem az igazi. Nem így képzeltem el ezt az estét. A zene hirtelen halkul el és egy férfi beszédbe kezd. Köszöni, hogy itt vagyunk. Lesz játék is, és bátran lehet enni, illetve inni. Semmi különlegeset nem mond, így nem is figyelek rá. Valaki hirtelen érinti meg a vállam. Ijedten nézek rá, de csak Julia az. Felállok, megragadja a kezem és húzni kezd. Az épületből kimegyünk, egy csöndesebb helyre. Itt nincsenek, amit furcsának tartok.
- Miért hoztál ide? - kérdezem tőle, amire felém fordul és ajkaimra tapad. Először csak kerek szemekkel nézem őt. Az ővéi csukva vannak, ezután viszonzom csak. Érzem, hogy a szívem hevesen dobog. Nem csoda, hiszen miatta van. Amint elválunk tovább faggatom. - Amanda hol van? Miért hagytatok magamra?
- Kis butus! - megsimogatja arcomat. - Nem hagytunk magadra, te mentél előre!
- Igen, mert ölelkeztetek. Nem akartam zavarni. Ráadásul el kellett viselnem ezt a hetet is... nélküled! - magához ölel. A karjai között úgy érzem, megnyugszom.
- Te sosem zavarsz! Sajnálom, ami a héten történt. Az igazság az, hogy Amanda ma este mással lesz, így a tiéd vagyok. - erre elmosolyodom. Hamar eszembe jut, hogy tartozom neki valamivel.
- Valamit mondani akarok! - komolyan a szemeibe nézek. - Igazából, csak néhány napja jöttem erre rá, de én... szeretlek! Azt akarom, hgy velem legyél, hogy te is szeress! - a szívem most méggyorsabb tempóban ver mellkasomban. Erre vajon mit mond?
|
| Kaori | 2011. 11. 28. 20:54:58 | #17925 |
Karakter: Sarah Brighton
Megjegyzés: ~Ancsámnak~
-
Ne haragudj, azt hittem, még a fürdőben vagy. - rögtön bocsánatot kér, pedig nincs is miért.
-
Semmi baj, csak nem vagyok hozzászokva, hogy előttem öltözöl. - ez végül is így is van, de miért vagyok ennyire elpirulva?
-
Akkor ezentúl nem vetkőzöm és öltözöm előtted, hogy ne hozzalak zavarba. - megnyugtatóan hangzanak szavai. Közelebb lépek hozzá.
-
Nem nem azért mondtam, csak... - feláll és magához ölel, amit viszonzok. Hátamat kezdi simogatni, ami kellemes érzéssel tölt el.
-
Tudom, zavarban vagy, néha én is, és nem mutogatom magam csak úgy senkinek. - suttogja, majd adok egy puszit és elengedem. - Mi lenne, ha hétvégén te jönnél át és csinálunk valamit.
-
Benne vagyok. - széles mosollyal egyezem bele tervébe. Rájövök, hogy fel kellene öltöznöm, ezért szekrényemhez lépek, pizsamámat leveszem, majd nadrágomat. Ekkor simogatást érzek gerincem mentém, amitől ledermedek. Guggolva veszem fel melltartómat és bugyimat is. Juliane felé fordulok.
-
Ne haragudj, csak olyan selymes a bőröd. - suttogja bókját egy mosollyal arcán.
-
Ugyan már, a tiéd is az, meg szerintem rám férne egy mellplasztika. - végignézek magamon. Közben a saját szavaim miatt bután érzem magam.
-
Jaj de kis butus vagy, szerintem tökéletesek. - melltartómra teszem kezem. Nem igazán vagyok megelégedve ezzel a résszel.
Hogy biztosra menjek rákérdezek, te eleget téve bizonytalanságomnak pozitívan válaszol. Hogy tetszését bizonyítsa kezeit a melleimre teszi, egy puszit nyom ajkaimra. Tudom, hogy nem hazudik, így elfogadom, amit mond. Kezeit elveszi, nadrágját magára veszi és a fürdőmbe megy. Amíg ott tartózkodik felöltözöm. Egy rövid farmer nadrágot és világos toppot veszek magamra.
Lemegyünk a konyhába, ahol megreggelizünk. Evés közben a délutánról beszélünk. Mozizás kerül szóba, ami igazán jó ötlet. Mielőtt sor kerülne erre, haza siet, hogy más ruhát vegyen magára. Addig összepakolok konyhánkban, mire Juliane telefonon jó hírekkel lep meg. A mozi helyett, filmet nézünk, illetve nála töltöm az éjszakát. Fél egyedül, bár nem lenne erre oka. Persze én se lennék egyedül, így megértem. Nem sok ruhát viszek magammal, csupán éjszakára. A házat bezárom és sietve lépek ajtajuk elé. Csengetek, amire gyorsan nyílik az ajtó. Megöleljük egymást és beljebb invitál. A konyhába megyünk, ahol rögtön az asztalhoz ülök és magazinokat kezdek olvasgatni. A tésztát, amit csinál együtt esszük meg. A nappaliba megyünk ezután. Üdítőt és rágcsálnivalót hoz be. Az innivalót hamar eltüntetem poharamból. Mire Julia visszaér az üres poharat találja. Egymásra mosolygunk, ahogy tekintetünk találkozik.
-
Kérsz még? - kérdezi, amire bólintok. Ismét kimegy, mire visszajön egy vodkával, illetve narancslével. Önt mindkettőnknek, végül leül a kanapéra.
Már egy ideje megy a film, amikor a filmben szereplő pár egymásnak esnek az ágyban. Valahogy zavarba ejtő ez a pillanat, így Julia-ra nézek, aki viszonozza pillantásomat, egy mosollyal. Ölébe hajtom fejem, persze egy hirtelen ötlet miatt. Kezemmel lábát simogatom. Kezének kellemes érintését érzem nyakamon, kezemen és hasamon is. Hátamra fekszem, fejemet oldalra fordítom, lábaimat pedig felhúzom, a pohárban lévő szívószálat számba veszem és így iszok egy keveset. Kezét lassan mellemre csúsztatja, végig simít rajta, amire felsóhajtok. Rögtön elveszi kezét, de nem engedem, így visszatéve erősebben markol rá. Kissé szédülök az ital hatására. Rögtön felülök, felsőmet leveszem és melltartómban fekszem vissza. Megszabadul poharától, hajamat simogatja egyik kezével, a másikkal benyúl a melltartóm alá. Hogy kezem üres legyen, én is meg szabadulok a pohártól és lábát kezdem simogatni. Lejjebb tolja fehérneműmet és mindkét kezével kényeztet. Halkan sóhajtozom tetteire, lábaimat össze dörzsölöm. Fölém hajol, egy csókkal lep meg, de viszonzom. Ahogy simogat, kezdem elveszteni a fejem, végül azt veszem észre, hogy keze a nadrágomban van és érzékeny pontomat kényezteti. Remegek érintésétől, nem tagadom, ez olyan kellemes érzés. Hirtelen vezeti ujját belém, amitől kissé felsikítok, vonaglani kezdek, ahogy mozgatja ujjait. Egy csókkal fojtja belém nyögéseimet, végül egész testemben megfeszülök a csodás érzés hatására. Ujját kihúzva keni élvezésem nedvét hasamra. Légzésemet próbálom szabályozni. Julia arcára nézek és rámosolygok. Ismét oldalra fordulok, lábát simogatom ismét, ő pedig hajamat. Füleimet nem kerüli el, hogy hangosabban sóhajtozik. Talán... ő is azt akarja, amit én kaptam az imént. Felülök és megcsókolom, közben hozzábújok. Lassú mozdulattal fogom meg melleit és körkörösen mozgatom kezeimet. Tetteim közben érzem, hogy teljesen elpirulok, de nem hagyom abba. Nyakához hajolok, puszikkal halmozom el, egy-két foltot hagyva rajta. Talán nem haragszik meg emiatt. Hirtelen szabadul meg felsőjétől, emiatt meglepődöm, de nem ez okozza meglepettségemet, hanem az, hogy nincs rajta melltartó, bár ezt éreznem kellett volna. Pírral arcomon érintem meg, érzem, hogy kezdek felforrósodni, persze Julia is kellemes hőt bocsát ki magából.
Lassan kerül le minden ruha kettőnkről. A szívem hevesen ver, enyhén még szédülök, de tudom, hogy nem az alkohol hatására cselekszem úgy, ahogy. Furcsa így, meztelenül látni, de a vágy, hogy hozzá érjek sima bőréhez túl erős. Elfekszik a kanapén, fölé hajolva érintem meg ágyékát, amitől felnyög. Ahogy ő az imént, én is ugyanúgy simogatom. Ujjamat lassan csúsztatom belé, érzem, hogy egész testében remeg. Gyorsabban mozgatom kezem, sóhajai hangosabbakká válnak. Egy csókkal fojtom belé. Hirtelen dermed meg alattam. Hát ő is... elélvezett... Levegő után kapkodva, gyorsan veszi a levegőt. Remélem, hogy tényleg élvezte.
~*~
Olyan gyorsan telnek a napok. Amióta először együtt voltunk, lényegében egy hét telt el. Azután nem nagyon akartam vele kettesben lenni. Nem is tudom, talán zavaró, vagy félek, hogy túl sokat akarok. Mindenesetre keveset vagyunk csak kettesben, amit talán bánok is. Nem akarom megbántani, egy kicsit sem, hiszen szeretem őt. Julia a legjobb barátom, azután talán több is lett. Fogalmam sincs. A szülei már otthon vannak. Amiket meséltek, irigylem őket. Én is elmennék egy ilyen hétre, hiszen kellemes lehet.
Az óra közepén járunk. A tanár lelkesen magyaráz, bár nem értem, hogy hogyan lehet ennyit mesélni a számokról. Még ha történelem lenne. Végül is inkább érthető legyen, mintsem felfoghatatlan. Fél szemmel Julia-ra nézek, a füzetébe jegyzetel. Ahogy jobban megnézem, nem az órai anyagról van szó, hanem egy levélről. A címzett egy lány, hiszen a nevén szólítja, Bella... Vajon ki lehet ő?
-
Kinek írsz? - kérdezem suttogva. Nem néz rám, de válaszol.
-
Egy rokonomnak. - szóval csak egy rokon... Akkor nem kell aggódnom. Bár miért érzek féltékenységet? Nem értem magam.
Az óra végén a mosdóba megyek. Gyorsan elvégzem a dolgomat, mikor kilépek onnan Julia-ba ütközöm. Gyorsan bocsánatot kérek, aki visszahúz, egyenesen az egyik fülkébe. Ajkaimra tapasztja sajátját, erősen megmarkolom felsőjét. Ahogy átölel, melegség önt el egész testemben. Mégis, gyorsan tolom el magamtól. Miért érzem úgy, hogy valami megváltozott? Olyan gyorsan ver a szívem. Kilépek a fülkéből és a terembe sietek. Belépve úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Helyemre ülök, ekkor lép be ő is. Morcosnak látszik, de inkább az ablak felé fordulok. Rosszul érzem magam. Egy percre sem akarom megsérteni a legjobb barátnőmet, most mégis ezt teszem. Előveszek egy papírt és írni kezdek rá.
„Sajnálom az előbbit, csak meglepett.” - Ez nem feltétlenül van így. Ő is tudja, hogy kerülöm, azóta... De mégis mit tehetnék? Zavarba hoz, ráadásul egyetlen akkori mozdulata sem megy ki a fejemből.
„Miért kerülsz engem? Vagy ennyire utálsz? Ha így van... mond a szemembe!” - Nem... dehogy utállak! Ilyet ne is gondolj! Heves szívdobbanások között írom le, amit gondolok.
„Nem utállak, épp ellenkezőleg... Amiért kerüllek... nos, talán az, hogy nem akarlak elveszíteni, mint barátot. Szeretlek, de...” - Itt elakadok. Mi jön a de után? Talán nem úgy, mint barátot? Ez bután hangzik, de ha erre gondolok a szívem rögtön jelez. Biztos megutál majd, de tudnia kell. - „Nem úgy, mint egy egyszerű barátot...” - Erre mit mondasz Julia?
|
| Kaori | 2011. 07. 14. 13:56:06 | #15068 |
Karakter: Sarah Brighton
Megjegyzés: ~Ancsának~
-
Sarah... - elenged, ezzel kissé meglep. - Tudod, hogy a legjobb barátnőm vagy, soha nem volt még ilyen barátom, mégis néha félek, hogy elveszítelek. - mindezt suttogva mondja. Fejét kissé lehatja. - Igen kedvellek, mint a legjobb barátnőmet, vagy mint padtársamat, mégis amióta elmondtuk egymásnak a titkunkat, úgy érzem, hogy távolság tartóbb lettél, vagy nem is tudom.
-
Julia, ez nem igaz, nem vagyok távolság tartóbb, ma is láthattad, hogy engedtem, hogy simogass. - közelebb lépek hozzá. - Kérlek ne haragudj! - átölelem a nyakánál.
-
Rád nem tudok haragudni. - szorosan húz magához.
-
Nincs kedved ma nálunk aludni?
-
Nem szeretnék gondot okozni a mai nap után. - egyenesen szemeimbe néz.
-
Nem okozol gondot, meg különben is, holnap úgyis hétvége van, szóval, ma tartunk egy pizsi partyt.
-
Rendben, na és mit vigyek? - pici mosoly jelenik meg arcán.
-
Van még olyan almás fahéjas popcornotok? - kérdezem kíváncsian. Nagyon megszerettem, így legalább ehetek.
-
Nem tudom, de megnézem, ha nincs a barackos is jó? - elengedem, kezét viszont megfogom, így indulunk el.
-
Az is tökéletes, de az az almás isteni finom. - házunkhoz érve elengedem és szemébe nézek. - Akkor gyere hatra, és filmet nézünk.
-
Rendben hatra itt leszek, szia. - miután elmegy, belépek a házba.
Első utam a konyhába vezet. Egy üzenet vár, amit anya írt. Késő este jönnek haza. Ennek igazán örülök. Felmegyek szobámba, a táskámat leteszem székemre. Kinyitom szekrényemet és kiveszem egyik kedvenc pizsamámat. Beviszem a fürdőbe, majd a fürdésre is sort kerítek. Visszatérve a szobámba előkészítek néhány filmet, majd lemegyek az előszobába. Az órára nézek, csak néhány perc és 6 óra. Az ajtóhoz megyek, meglepetésemre barátnőm az ajtóban áll.
-
Nincsenek itthon anyuék, miénk a lakás.
-
De jó. Az utolsó darabot hoztam. - felém nyújtja a zacskót, amit elveszek és megyek is a konyhába. Beteszem a mikróba, bekapcsolom és felmegyek szobámba.
-
Elrohanok fürdeni, ha nem gond. - törölközőmet kezembe veszem és a fürdőbe megyek.
-
Nem gond, addig átöltözöm.
-
Helyes, én is pizsamára fogok vetkőzni. - kiabálom vissza. Beállok a zuhany alá és mindenhol megmosakszom. Miután végzek, megtörölközöm és felveszem a már előkészített hálóingemet. Visszamegyek szobámba.
-
Aranyos pizsama. - jegyzi meg egy mosoly kíséretében.
-
A tied is tök aranyos. - a tévémhez lépek és az első filmet teszem be. Barátnőm mellé helyezkedem el és popcornt eszek.
-
Hoztam olajat, ha szeretnéd, hogy megmasszírozzalak. - ez a dolog igazán fellelkesít.
-
Te mindenre gondoltál. - egy puszit adok arcára. Párnát tesz háta mögé, én pedig a szőnyegen fekszem el. Lábaimat lóbálom. Teljesen leköt a film, de hirtelen ötletem miatt felülök és barátnőmre nézek. - Ide feküdhetek? - kérdem nagy szemekkel. Bólint, erre kispárnámat teszem ölébe és fejemet a párnámra helyezem. Kezemet simogatja, ez jól esik most. Ezért lábát cirógatom viszonzásképpen.
Hosszú filmet választottam, több, mint két órás, de igazán gyönyörű. Felállok és egy másikat teszek be. Bár most valami másnak jobban örülnék.
-
Megmasszírozol? - kérdezem barátnőmet.
-
Persze. - leveszem magamról a ruhát és lefekszem. A hátam teljesen szabadon van. Fenekemre ül. Mindenhol érezni, hogy mennyire erős is. Olyan jó az érintése, el tudnám viselni ezt sokáig. Talán véletlenül, de mellemhez is hozzáér, persze csak éppen hogy súrolja, de ezzel furcsa érzéseket indít meg bennem. Kicsit mocorogni kezdek alatta, erre egy pillanatra megáll, de folytatja a masszírozásomat. Néhány percig kényeztet még, aztán abbahagyja és leszáll rólam. Felülök. Most úgy érzem magam, mint aki teljesen megújult. Rámosolygok, amit viszonoz. Nyújtózóm egyet és visszaveszem a ruhámat. Visszatérünk a filmhez, bár egész testemben forró vagyok. Tudom, hogy ez miért van így, de mit szólna hozzá, ha lerohannám? Bizonyára itt hagyna, de ezt nem akarom.
-
Mit szólsz az előző filmhez? - kérdezem terelve gondolataimat.
-
Egész jó volt! De ez sem tűnik rossznak. - kezével a mostani filmet mutatja. Csak bólintok. Fejemet vállára hajtom.
-
Mi lenne, ha megcsókolhatnálak? - ez a kérdés hirtelen csúszott ki számon. - Mármint... én nem úgy... - kérdő szemekkel néz rám, ezért nem is folytatom. Derekamnál fogva ölel át és húz ölébe. Ajkait az enyémre tapasztja. Tettére kerek szemekkel reagálok, de édes csókja arra késztet, hogy viszonozzam. Nyakánál fogva karolom át és húzom magamhoz. Az a melegség, amit eddig éreztem, most csak még erősebb. Levegő hiány miatt eltávolodom tőle és kipirult arccal nézek szemeibe. Veszek pár halk levegőt és újból ajkaira tapadok. Egyik kezével simogatja mellemet. Mintha kábulatból ébrednék elválok tőle, kiszállok öleléséből és mellette foglalom el helyemet. - Ne haragudj!
-
Nem. Inkább, te ne haragudj! - ő a legjobb barátnőm, de mi van, ha ennél többet érzek iránta. És ő... ő vajon mire gondolhat most?
~*~
Már lassan hajnalodik, de én csak a plafont nézem. Nem igazán aludtam jól. A filmet nem néztük sokáig, egyikünk sem arra koncentrált, ami nem is csoda. Miután kikapcsoltam, beszélgettünk egy kicsit, aztán elaludt. Nem sokkal utána én is. A csókot még most sem tudom elfelejteni. Hogy nézzek így a szemébe? Felülök az ágyamban, Juliane mellettem fekszik. Visszadőlök és szembe fordulok vele. Olyan aranyos, mikor alszik. Közelebb húzódom hozzá, így érzem a lélegzetét. Nem akarom felébreszteni, de ahogy véletlenül lábához érek, ki nyitja szemeit.
-
Jó reggelt! - köszönök neki egy mosollyal.
-
Jó reggelt! - óvatosan karjai közé húz és átölel. Csak derekát simogatom a takaró alatt. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak most. Szemeimet lehunyom és csak élvezem a pillanatot. Nem alszom már vissza, de barátnőm szuszogása jelzi, hogy már nem bír ébren maradni. Szemeimet kissé kinyitva egy puszit adok szájára. Az órámra nézek, ami a falon kattog. Hajnali négy óra lesz, így lassan vissza alszom.
Gyengéd simogatásra ébredek. Ahogy kinyílnak szemeim, az övével találkoznak. Egy mosollyal köszönök neki, amit azonnal viszonoz. Kiszállok ágyamból és a fürdőbe megyek. Megmosakszom, arcomat megtörlöm és visszatérek szobámba. Julia ekkor mászik ki ágyamból és öltözködni kezd. Pironkodó arccal fordulok el. Valamiért szokatlannak érzem ezt, de mégis miért?
Szerkesztve Kaori által @ 2011. 07. 14. 13:56:32
|
| Kaori | 2011. 05. 23. 20:13:58 | #13807 |
Karakter: Sarah Brighton
Megjegyzés: ~Ancsának~
Kiskoromban mindig is egy rendes barátnőre vágytam, akivel mindent megoszthatok. 10 évesen találkozhattam vele először. Juliane a legjobb barátnőm. Amióta tudom, hogy ő is a lányokhoz vonzódik, sokkal közelebb érzem magamhoz, mint eddig. A legjobb mégis az, hogy egy iskolába járhatok vele. E mellett még egy osztályban is tudhatom magam vele, és persze a padban mellettem foglal helyet. Azt hiszem, mondhatom magam szerencsésnek. Korán kelek ma reggel is, ahogy már megszoktam. Egy rövid farmer nadrágot és egy topot veszek magamra. Kilépve az ajtón a szívemnek olyan kedves barátnőmet pillantom meg. Minden reggel a kapunk előtt vár rám.
-
Szia Julia! - köszönök neki. Örülök annak, hogy ma is látom őt. Fejét felemeli és rám mosolyog.
-
Szia! - hozzáérve két puszit adok neki. Most nem az arcomat célozza meg, hanem szám szélét. Ezt a véletlennek tudom be.
-
Előfordul az ilyen nem? - hamar észreveszek apró dolgokat is.
-
Igen. - haját hátrasimítja. Talán zavarban lenne? Tekintetét érzem magamon.
-
Jól vagy? Mit találtál rajtam, leettem magam? - kérdezem és végig nézek magamon.
-
Jaj nem dehogy, csak nagyon csinos vagy! - bókjára elmosolyodom. Kinek ne esne ez jól?
-
Köszi! - átkarolva nyakát, megölelem, amit viszonoz.
-
Menjünk, mert elkésünk. - csak bólintok. Lassan elindulunk az iskola felé.
A sétánk közben tekintetét érzem magamon. Egyáltalán nem zavar, de nem tudom hova tenni. Ahogy ránézek úgy néz ki, mint egy nagyon érett alma. Ahogy ő mondja, a meleg miatt van ez. Amint beérünk, barátnőim hurcolnak el. Szokásuk szerint pletykálni akarnak. Nem ellenkezem, hiszen olykor én is beszállok ebbe. Megbeszélésünk után bemegyek a terembe és barátnőm mellé ülök. Hátra dőlve fogom össze hajam. A tanár belép. Az eddigi zajongás a semmibe lett. Nem csoda, ez mindig így van. Az órák gyorsan kezdődnek el és érnek véget. Irodalom óránkon Rómeó és Júliát nézünk. Közelebb ülök barátnőmhöz, fejemet vállára hajtom. Kezével magához húz és karomat simogatja. Hirtelen érzem meg, hogy mellemhez hozzáér, emiatt halk sóhajt engedek ki ajkaim közül.
-
Mi a baj? - halkan kérdez rá.
-
Csak a mellem vonalán is többször végig simítottál. - lehet, hogy észre sem vette?
-
Ne haragudj! - arcát a filmhez fordítja.
-
Semmi baj, jólesett. - suttogom fülébe.
-
Akkor jó. - megismétli amit tett. Ismét mellem vonalán simogat, emiatt halkan sóhajtozom nyakába.
Hamar rátér a mellemre, így azt simogatja. Igazán jól esik, sokáig elviselném ezt. Tevékenységünket a tanár szakítja félbe. Felkapcsolja a villanyt, barátnőm pedig elenged. Vissza térek helyemre és írásba kezdek. Végül kezébe csúsztatom.
„Délután vásárolni megyek fehérneműt, nincs kedved eljönni velem?” - végül is egyedül nehéz dönteni. Egy kis segítség még ebben is jól jön.
„Szívesen elmegyek veled vásárolni.” - izgatottan fészkelődöm helyemen. Ennek nagyon örülök.
Az órák végeztével a mosdóba sietek. Kézmosás után megtörlöm kezeimet és elindulok a bejárathoz. Barátnőmbe karolok, jelezve, hogy mehetünk. Némán megyünk egymás mellett. A bolthoz érve, amint belépünk a fehér nemükhöz megyek. Sok csinos és különleges darab van. Barátnőm pont jókor talál rám.
-
Na találtál valamit? - kérdésére megmutatom neki.
-
Ezeket, de most nem tudom eldönteni melyiket próbáljam még fel, ezt vagy ezt? - egy fekete és egy fehér csipkés között vacillálok.
-
Hozd be mindkettőt. - a próbafülkéhez igyekszem, hogy fel próbálhassam amiket választottam. - Addig kint megvárlak. - a fülke közelében áll meg, de én berántom magamhoz. Így legalább könnyebben tud segíteni.
-
Öltözz itt, én nem vagyok szégyenlős. - leveszem magamról ruháimat. Fehérneműben állok, végül melltartómtól is megszabadulok. - Mi a baj? - barátnőmre pillantok.
-
Csak annyi, hogy gyönyörű vagy. - egy pillanatra meg lep ezzel.
-
Ugyan. - legyintek erre. Egyik melltartómat felveszem. Julia leülve figyel engem.
-
Pedig, formás feneked van és melled is nagyon szép. - felé fordulok, hogy megkérdezzem a véleményét.
-
Köszi, na ez hogy tetszik? - az anyaga igen tetszetős. Ez az első, amire felfigyelek.
-
Nagyon jól áll. - bólogat. Kezét megfogva helyezem a mellemre, hogy ő is érezze az anyagját.
-
Ennek tök jó anyagja van. - mondom izgatottan. Enyhén végig simít rajta. Kicsit erősebben fogja meg, de már nem az anyag miatt. Kissé elpirulva reagálok tettére. Elenged és leül, én pedig megfordulok és leveszem magamról a fehérneműt.
A másikat kezembe veszem, de nem próbálom fel. Vissza veszem pólómat és nadrágomat is. Barátnőmre mosolygok és kilépek az öltözőből. Az egyik melltartót megveszem, persze amelyiket felpróbáltam. A másikat vissza teszem helyére. Juliane kezét meg fogom, és húzni kezdem magam után. A pénztárnál elengedem, hogy fizetni tudjak. A boltból kilépve nyúlok keze után. Erősen megszorítom, de nem nézek rá. Nem tudom mi ütött belém, de a simogatásai felforrósítanak. Mit kéne tennem most? Enyhén visszatart, így végre ránézek.
-
Valami baj van? - kérdésére csak megrázom a fejem.
-
Nincs, csak van valami, amit nem értek... de ha nem baj, akkor ezt hagyjuk most.
-
Jó... - tanácstalannak tűnik. Én is az vagyok most. Tudom, hogy a lányokat szereti, ahogy én is. Ennek ellenére nem hiszem, hogy pont én érdekelném őt.
Kezét elengedem és teljesen felé fordulok. Közelebb lépek hozzá és egy puszit nyomok kipirult arcára. Nem is tudom, hogy miért adom ezt, de örömmel tölt el. Teszek pár lépést előre, amint hátat fordítok neki. A cipőjének kopogása jelzi, hogy jön utánam, erre mosolyt húzok számra. Valamiért hirtelen fordulok meg, így egymásba ütközünk. Szorosan ölel magához, ez váratlanul ér, és nem hagyhatom szó nélkül.
|
|
