|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2011. 08. 30. 09:17:02 | #16398 |
Karakter: Hugo Walnes
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Nagyon kába vagyok egésznap. Nem tudok magamról semmit és érzem, hogy teljesen szarul vagyok. Forgolódok és rémálmaim vannak, amik nagyon nem tetszenek. Elegem van ezekből a rémálmokból, mert csak felkavarják a múltat teljes mértékben. Alex…
Reggel kezdek kicsit magamhoz térni, amikor meglátom, hogy ki látja el sérüléseimet.
- Maga mit keres itt? – nyögöm ellenségesen, de már párfokkal sokkal jobban vagyok, mint pár órával ezelőtt voltam..
- Ápoltam a kis szaros seggedet. – cseréli ki a borogatást a homlokomon.
Már éppen pattannék fel, de mi az? Nincs erőm? Mi történt velem? Fogadjunk, hogy ő csinált valamit velem. Duzzogva fordulok oldalra és magamra húzom a takarót. Nem akarok látni senkit. Egyedül akarok lenni.
- Semmi szükségem rá, hogy ápoljanak, látni se akarom a fejét. – mondom komolyan.
- Fiam… - lép be apám a szobába egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Most legszívesebben azt kívánom, hogy bár haltam volna meg, hogy Alex-szel lehessek. - Örülök neki, hogy már nem vagy olyan hullasápadt, mint este. Ha hamar erősödsz meg, akkor megengedem, velem együtt nyírd majd ki Alex gyilkosát.
Szavaira könnyek megint megjelennek a szememben, de egyből felpattanok, és gyilkos tekintettel nézek rá. Valami nem stimmel. Mi az, hogy gyilkosát? Nem a golyóba hallt bele?
- Mit tudsz, amit én nem?! Nem a golyóba halt bele?! – kérdezem tőle egyből, miközben a takarót markolászom mérgemben, hogy kicsit levezessem.
A tanár valamit apám kezébe ad. Egyre gyanúsabb nekem ez a dolog? Mi a francért nem mond nekem semmit?
- Igaz is, köszönöm magának, és a haverjának is. – mosolyog a tanárra, én meg majd felpukkanok az idegességtől. Megkér, hogy igyam meg, de egy faszt fogok meginni olyat, ami nem tudom mi az és ez a nyavalyás adja nekem.
- Ez annak a méregnek az ellenszere – mondja apám és még mielőtt tovább folytatnám, befejezi. - amivel téged, és Alexet is elkaptak.
- Mi a fene folyik itt?! – rontok rá apámra. Mi az, hogy megmérgeztél Alex-et? Meg ha engem is megmérgeztek, miért nem hagyták, hogy vele menjek és együtt legyünk megint? Nem fogom meginni csak azért sem, amint teljes magyarázatot nem kapok. Bár apám azt mondja, hogy ha megiszom választ kapok kérdéseimre. Nem tudom, hogy akarom-e a válaszokat. Csak annyit tudok, hogy Alex-et akarom.
- Nem fogok addig meginni semmit sem, amíg nem mondanak el mindent. Tudni akarom mi történt Alex-szel. – mondom komolyan és mérgesen.
- Na jó elég legyen ebből. – mondja Benji, majd kiveszi a fiolát apám kezéből. Elfektet, majd megpróbálja letuszkolni a torkomon, majd bezárja a számat, hogy ha akarnám se tudjam kiköpni.
Végül nagy nehezen lenyelem, amikor elenged.
- Végre megittad. Ez volt olyan nehéz? – kérdezi mérges szemekkel, mire én gyilkos tekintettel válaszolok neki.
- Takarodjon a szobámból! – rivallok rá. Most az sem fog érdekelni, ha apám lekiabál, hogy milyen szókincsem van, de leszarom. Azt akarom, hogy ez a barom tűnjön el és soha többet ne jöjjön ide vissza.
- Nem megyek. – kötözködik tovább.
- TAKARODJON! – kiabálom teli torokból és fel is pattanok, de visszaesek és most apám áll fel, hogy segítsen.
- Tanár úr. Kérem, egy kicsit hagyjon kettesben minket. – kéri meg, mire kicsit idegesen feláll, de minden szó nélkül távozik a szobámból. – Hugo nyugodj meg. – kérlel apám és próbál visszanyomni az ágyba, de nem hagyom magam.
- Mond el mi történt. – nézek rá is mérges szemekkel, amire nagyot sóhajt.
Leül a székre és elkezdi mondani, hogy mi történt. Szemem elkerekedik és könnyem kezd el folyni. Ez nem lehet. Képtelenség én is meg akarok halni. Vele akarok lenni. A történet hallatán minden erőmet összeszedve állok fel és szaladok ki a szobámból.
Az sem érdekel, hogy Benji szemei értetlenül néznek utánam. Csak szaladok és meg akarom ölni azokat a hülye orvosokat. A fegyver szobába megyek, és felveszem a kedvenc 45-ös fegyveremet. Megfordulok, de ott van az a szerencsétlen és próbálja elállni az utamat.
- Mit művelsz? – kérdezi mérgesen, de nem érdekel, hogy ő mist akar.
- Még is minek látszik? Álljon el az utamból vagy magával is végzek. – mondom fenyegetően.
- Nem fogjuk hagyni, hogy hülyeséget csinálj. – szólal meg apám is a háta mögött.
- Hagyatok békén és engedjetek el. – üvöltök rájuk és rájuk fogom a fegyvert. – Had öljem meg, aki ezt tette velem és Alex-szel. – mondom komolyan olyan dührohamot kaptam, mint eddig még soha.
- Hugo. Tedd le a fegyvered. – lép előre apám, hogy megpróbáljon leszerelni.
- NEM! – kiabálok, majd a plafonba lövök. Pedig nem tanácsos itt lövöldözni, de kit érdekel. – ENGEDJETEK EL!
- Hugo nyugodj meg kérlel. – kérlel az apám továbbra is, miközben a többi alkalmazott a háta mögött meg vannak rémülve. Soha nem láttak még ennyire kiborulni, de nem is sűrűn fognak.
- Alex-et akarom. – kezdek el sírni, ahogy apám óvatosan elkezd közelíteni. – Vissza akarom kapni. – folytatom tovább.
- Minden rendben lesz fiam. –jön közelebb, majd megfogja a fegyvert és nehezen elveszi tőlem, majd megölel, én meg megint csak elkezdek sírni, miközben össze is rogyok, mert csak a dühöm miatt tudtam járni. – Minden rendben lesz. – hallom, ahogy tovább suttogja és magához ölelve szorosan simogatja a fejemet. Érzem, hogy megkönnyebbült, hogy nincs nálam a fegyver. Talán eltalálta, hogy képes lennék megölni magamat, csak azért, hogy Alex után menjek.
Meg is fordult a fejembe, de nem tudom miért nem tettem meg. Nem tudom, hogy mi lesz velünk ezek után, de addig tuti nem fogok nyugodni, amíg meg nem ölöm Alex gyilkosait.
|
| yoshizawa | 2011. 08. 28. 07:56:40 | #16335 |
 Karakter: Benjamin Nugent
Megjegyzés: (nyájaskámnak)
Többet nem is szól, egészen a kórházig, csak magában fortyog.
Az épületnél viszont…
Úgy ugrik ki a kocsiból, rohan az ő szerelméhez, mintha puskából lőtték volna ki, amíg apja hozzám hasonlóan lassan, bosszús sóhajjal mászik ki, követi. Túl sok az ereje, ténylegesen le kell majd vezetnem, ha alkalmam lesz rá…
- Ha velük lettem volna, akkor ez nem történik meg… - meg ha én lebeszélem erről a szarról önt, és inkább eljátszadozok a kicsikékkel se történik meg. Viszont ezen már kár agyalni. Ez a szöveg meg annyira nyálas… Inkább bevágódok még jobban a vén fasznál és mást mondok:
- De ha ön is velük lett volna, akkor lehet, most maga is itt feküdne a kórházban. Nem tudhatta, hogy csapda, viszont így tehet azok ellen a nyomorékok ellen. - sötét tekintettel fordul felém, majd jelenti ki fog is, egész beparáztam attól, ahogy rám nézett.
Olyan szinten, hogy pár év múlva talán kicsi fiacskáját is hanyagolom, ha átveszi ezt a stílusát.
- Cssss. Itt vagyok. Minden rendben lesz pihenj nyugodtan. – hallom meg a kis höri kétségbeesett hangját, miközben kedvese buksiját simogatja.
- Hogy vagy kis fiam? – faggatja apja is az ágyon fekvőt, de arra csak rá kell nézni. Annyira be van esve az arca… És olyan, mintha a színe is zöldesebb lenne.
Úgy érzem, nem sima golyót kapott, vagy itt tettek vele valamit…
- Jól… kösz…önöm. – persze… Attól mert itt van a bátyusa, nem kéne keménykednie, dühösen horkanok fel.
- Ta… nár úr. - fordul erre felém, hörikém nem kis bosszúságára.
- Ne aggódj most csak látogatóba jöttem. Pihenj nyugodtan. – csitítom. Jó lenne látnom a sebét is, de biztos nem fogják engedni, főleg akkor, ha itt a kórházban piszkáltak bele gyógyulásába.
- Minden rendben lesz kicsikém. - simizi tovább a jó testvérke fejét. - Meg fogsz gyógyulni. - igen, meg fog, és együtt csinálhatjuk hármasban…
Nagy kár lenne elveszítenem egy olyan popót, amit még csak egy uke használt előttem…
Az az ukécska, aki most kimegy az erkélyre, mert a kicsike megfogta a vállát. Brühühü…
Naná, hogy mögé lépek, bár erre mérges macskaként kezd fújtatni:
- Minek jött velünk? Mit akar itt csinálni? Megint csak megdugni minket? - még szép. De… Azért adja már meg a kis takony a tiszteletet!
- Vigyázza szádra kölyök. - fenyegetem meg.
- Takarodjon innen el. - vág erre vissza, úgyhogy teljesen bepipulok:
- Így vigyázol Alex-re is? Miattad került bajba.
Azt vártam, ettől összetörve borul a vállamra sírni, de számíthattam volna arra, hogy nekem ugrik, és ütlegelni próbál.
Bár így is hamar magam alá gyűröm, meg se érzem gyenge csapásait a kis Istencsapásának, ki se kéne jönnie azért apjának, hogy ledorombolja azért, mert elvesztette a fejét.
Egyből észbe kap, és már rohan is úgyis, amikor bent azt jelzi a monitor, hogy Alexe szíve leállt, szinte az orvosokkal együtt ér oda hozzá.
Hiába…
15 kemény perc küzdelem?! után sajnos közlik velünk, egy jó segget vesztettünk el, Alex meghalt. De… Még mindig zavar ez az egész, nem tudok afelett napirendre térni, hogy itt a kórházban valami nem kóser.
Amíg kis hörim a szerencsétlenül járt fiú holttestén zokog, én az apját vonom tapintatosan arrébb, hogy a fülébe suttoghassam, valami nem tetszik nekem Alex halála körül.
Kíváncsian kérdez rá arra, mire gondolok, ezért beavatom aggályaimba:
- Lőtt sérülés normális kezelése után nem romolhatott volna úgy az állapota, mint romlott, ráadásul az arcszíne se tetszett. - tekintetével sürgetve néz rám, bár mivel jönnek a fiú testéért amúgy is megpróbálok gyorsan beszélni hozzá:
- Kérem, hadd vitessem az egyik barátomhoz most. Lehet, hogy Hugot is megmérgezték. - gyors telefonhívás, és már szól is az orvosoknak, hogy a jövő halottaskocsihoz vigyék a kicsiny holttestet, ne a hűtőházba.
Látom a szemükben a döbbenetet, és a félelmet, miközben a még mindig síró hörit felkapom a padlóról és vinni kezdem, de csak gyanúm igazolják be. A másik kis seggecskémtől is meg akartak fosztani.
Attól, akinek sírása már épp kezd az idegeimre menni, és akinek be is tömném hisztis száját farkammal, ha nem nyomná el a buzgóság. Bár… Még így is tudja könnyeivel áztatni a vállam.
- Ha kiderül, hogy ezek közül egy is tett valamelyik valamit a fiaimmal, én felgyújtom a kórházat - suttogja baljóslatúan az öreg, ugyanolyan kimérten fejezem be, amit elkezdett:
- Amíg én benzinnel locsolok le minden embert, aki kifutna belőle, és visszalököm. - helyeslően bólint, majd azt kérdezi meg, körülbelül mikor jut eredményre a haver, mikor kezdheti el a kicsike temetését szervezni.
- Már hívom is. - biccentek neki, mielőtt valóban tárcsáznám is havert.
Elég készséges, érdemes volt párszor segítenem bajain. Azt mondja, még ma délutánra átküldi az eredményt telefonomra, ahogy arról is biztosít, abban az esetben, ha mérget is talál, estére már jön is a Walnes birtokra az ellenméreggel együtt, nem csak a kicsi holttestét hozza el haza.
Minden infót megosztok a gyerekek apjával, aki miután hívta embereit, és lebeszélte velük a címet, ahova vinniük kell Alex földi maradványait azt kéri, addig maradjak náluk, mert nem biztos, hogy bírni fog vérre, és bosszúra éhes, immáron egyke csemetéjével.
***
Kár volt ezen idegeskednie, mint kiderül, nem volt alaptalan az aggodalmam, estére már Hugo is olyan rosszul van, mint amennyire Alex volt reggel, a halála előtt, nincs ereje semmi máshoz a fekvésen kívül.
Habár haver beadja neki az ellenanyagot, és fertőtleníti, valamint át is köti sebét este, így is félő, nem éli meg a reggelt, egész éjszaka mellette virrasztok, borogatom, itatom, amikor szomjas.
Nem ellenkezik, talán még annyira sincs magánál, hogy tudja, ki látja el.
- Maga mit keres itt? - nyögi végre ellenségesen reggel, ahelyett, hogy arról nyafogna, milyen árnyak akarják elvinni, és a karomba kapaszkodna.
- Ápoltam a kis szaros seggedet. - cserélem ki a homlokán a borogatást, mint ahogy azt szemei rám emelése előtt ki akartam.
Szavaim hatására felugrana, ha nem vesztette volna annyi erejét el az a rohadt gyilkos folyadék, mint amennyit elvett tőle, így csak duzzogva fordul el, és húzza magára a takaróját.
- Semmi szükségem rá, hogy ápoljanak, látni se akarom a fejét. - teszi mellé.
- Fiam… - lép be az apja, ül le mellé egy nagy sóhajjal. Akárcsak én, ő is megkönnyebbült attól, hogy még él, és láthatólag jobban van. Le se szidja előbbi beszólásáért. - Örülök neki, hogy már nem vagy olyan hullasápadt, mint este. Ha hamar erősödsz meg, akkor megengedem, velem együtt nyírd majd ki Alex gyilkosát.
Eddig a kicsike arcán újra elkezdtek folyni azok a gyászkönnyek, amik tegnap is áztatták az arcát, nameg persze ruhámat, de most minden erejét összekapva pattanik ülő helyzetbe, néz irtózatosan dühösen az apjára.
- Mit tudsz, amit én nem?! Nem a golyóba halt bele?! - látom, a takarót is mérgesen markolássza, gyürmöli, alig várom, hogy apja beavassa a dolgokba.
Bár… Előtte… Nem bírom ki, hogy ne adjam apja kezébe az ellenméreg másik felét azzal, hogy talán jobb lenne, ha ezzel kezdené.
- Igaz is, köszönöm magának, és a haverjának is. - mosolyog rám, mielőtt még megkérné arra a kis hörit, igyon. Sokkal egyszerűbb lenne, ha lenyomná a torkán, és nem hagyná, hogy kényeskedjen neki, és megkérdezze, mégis mivel akarom mérgezni.
- Ez annak a méregnek az ellenszere - veszi át tőle a szót az apja, mielőtt tovább beszélne - amivel téged, és Alexet is elkaptak.
- Mi a fene folyik itt?! - ront az apjára ismét ahelyett, hogy meginná, csodálom, hogy az öreg még mindig türelmesen inti le azzal, hogy amint megitta válaszol neki minden kérdésére. Én már fuckanállal nyomtam volna bele a testébe. Elvégre a bélrendszeren keresztül még az orvosság is csak hamarabb felszívódik…
|
| oosakinana | 2011. 08. 27. 15:41:52 | #16313 |
Karakter: Hugo Walnes
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
- Maga még itt?! – kérdezem egyből ellenségesen, ahogy kilépünk apánktól és meglátom azt az idiótát. Nem lehet ennyire idióta, hogy még ide is követ minket. Remélem végre az üzletet bébicsősz nélkül fogjuk tudni megcsinálni.
Apánk viszont csak ránk mordul, hogy menjünk már, mert az ügy fél nem fog üzletet kötni, ami nem lenne szerencsés egyikünk részéről sem. Gyilkos tekintettel sétálok el tanárunk mellett, miközben Alex kezét fogom. Érzem tekintetét magunkon, amikor megyünk ahova kell, de majd megkapja a magáét.
Elmegyünk a megbeszélt helyre, de nem az fogad minket, ami várjuk. 10 perc után kocsival törnek be a raktárba és kezdenek el gépfegyverrel lövöldözni minket. Menekülünk, de Alex-et így is hasba lövik egyszer nekem annyi szerencsém van, hogy a karomat találja el két golyó. Szerencsére, akik oda kint vannak emberek, egyből berontanak, és elrendezik a dolgokat. Kivisznek minket is, de Alex nagyon rossz passzban van, és ez nem tetszik. Nem haza vitetem, hanem egyből a kórházba, majd apánk oda bejön értünk.
Éjszaka sikrerül megmenteniük alex életét, amiért iszonyatosan hálás vagyok az orvosoknak. Az hogy most belőlem kiszedik a golyókat vagy sem leszarom, mert nem én vagyok a fontos, de miután apám rám parancsol, hogy engedjem magam nincs más választásom, mint hagyni, hogy engem is megnézzenek, aminek a vége, hogy felkötik a karomat, hogy pihentessem és az arcomon lévő sérüléseket is ellátják.
Estére hazaküldenek, hogy Alex-nek pihennie kell, de megígértetem apámmal, hogy reggel azonnal visszajövünk hozzá, mert nem akarom magára hagyni.
~*~
- Jó reggelt. – köszön reggel a tanár, pont amikor befele igyekeznénk Alex-hez. Azt is megkérdezi, hogy mi történt és merre van kicsikém, de mi a faszomat érdekli? Hagyjon békén minket legalább most.
- Reggelt magának is. – köszön idegesen. Igen ő is aggódik Alex-ért akár csak én. Engem is oldalba bök, hogy köszönjek, de eszem ágába nincs, hogy ennyire udvarias legyek vele a tegnapi dolgok után. Inkább kikerülve szállok be a fekete limoba, hogy végre menjünk már Alec-hez. - Sajnálom, hogy feleslegesen fáradt ide, csapda volt az átadás, és megtámadták őket, úgyhogy most jó ideig lábadozni fognak. Az egyikük itthon, a másikuk a kórházban.
- Igazán sajnálatos. – hallok minden egyes szót azért, csak nem akarok vele szóba állni, de ez is megváltozik... - Viszont… Ha most arrafele akarnak indulni, akkor magukkal tartanék én is, ha már egyszer itt vagyok, én is jobbulást kívánok neki.
Apám bólint, de ezt én már nem fogom lenyelni. Ordítva közlöm, hogy szó nem lehet róla, ez az idióta nem jöhet, arról nem is beszélve, hogy távol kell tartanom Alex-től. Nem jöhet és kész, nem engedem, hogy jöjjön.
Ám apám máshogy gondolja és egy idegesít. Igen is betessékeli és egyenesen mellém. Nem lehet ilyen nem teheti ezt velem, meg Alex-szel azt akarja, hogy szenvedjünk emiatt a férfi miatt? Már így is szenvedünk, nem kell, hogy ő csak tovább fokozza a dolgokat.
- Remélem a te karod is gyorsan begyógyul. – simítja meg gyengéden a fejemet, de morcosan elhúzódom tőle. Nem akarom, hogy hozzám érjen akár mennyire is jól esik az érintése. Idióta pasi. Megkérem arra is, hogy kussoljon, mert nincsen semmi szükség arra, hogy feleslegesen dumáljon és sajnáljon. Csak Alex teheti ezt velem.
Én nem is szólalok meg többet amíg be nem érünk a kórházban. Nem akarom, hogy apám még jobban mérges legyen rám, hiszen így is mintha engem hibáztatna a történtekért, pedig ugyan úgy nem tehettem semmit, mint ahogy ő sem tudott volna, ha eljön velünk.
Ahogy megérkezünk kiszállok a kocsiból és szinte rohanva megyek be testvéremhez. Hiányzik nagyon és minden vágyam az, hogy vele lehessek és magamhoz öleljem. Remélem tényleg jobban lesz hamarosan és végre hazajön.
- Alex. – rontok be a szobájába, majd egyből az ágyához megyek. Erőtlenül néz rám és nyitogatja szemeit.
- Hu…go. – mondja a nevem, majd egy lágy csókot lehelek ajkaira.
- Cssss. Itt vagyok. Minden rendben lesz pihenj nyugodtan. – mondom kedvesen és elkezdem simogatni a fejét ép kezemmel, majd lassacskán megérkeznek a többiek is.
- Hogy vagy kis fiam? – hallom apám hangját, aki ugyan úgy aggódik érte, mint bárki más, de az én aggódásomat soha senki nem fogja felül múlni.
- Jól… kösz…önöm. – mondja akadozva. A doki szerint ez normális, de én akkor is aggódok, hogy gond lesz. – Ta… nár úr. – néz a tanárra, akit én csak gyűlölködve figyelek inkább.
- Ne aggódj most csak látogatóba jöttem. Pihenj nyugodtan. – Chhh. Még szép hogy pihenni fog, de azért ilyen kedvesen még nem hallottam beszél, de nem is akarom soha többet. Takarodjon ki inkább a szobából semmi keresni valója nincs itt közöttünk. Nem tartozik a családhoz.
- Minden rendben lesz kicsikém. – simogatom tovább a fejét és nem hagyom magára. – Meg fogsz gyógyulni. – mondom komolyan, mire apám kezét érzem meg a vállamon. Jó tudom tudom, hogy az orvosok kétségesnek mondták, de meg kell gyógyulnia. Nem tudom elengedni most még nem egyáltalán nem. Szükségem van rá. Nélküle egy semmi vagyok.
Egy kicsit kimegyek, mert friss levegőre van szükségem. Nem bírom a feszültséget nagyon pláne, hogy a kicsikém még mindig élet és halál között lebeg már megint. Egyszer csak megjelenik az a köcsög, akiől teljesen felfordul a gyomrom.
- Minek jött velünk? Mit akar itt csinálni? Megint csak megdugni minket? – kérdezem elég bunkón és ellenségesen.
- Vigyázza szádra kölyök. – válaszolja hasonló képpen, de kit érdekel?
- Takarodjon innen el. – förmedek rá.
- Így vigyázol Alex-re is? Miattad került bajba. – ahogy ezeket a szavakat kimondja, elszakad nálam a láthatatlan cérna. Neki ugrok és elkezdem ütni-verni. Teljesen már a földön fekszünk és igaz, hogy én vagyok alul, de leszarom azt akarom, hogy megkeserülje ez a szemét azt amit mondott. Ordítozok meg minden.
Végül apám szed szét minket, és mint mindig én vagyok lekiabálva, de leszarom csak takarodjon innen. Folyamatosan ezt üvöltözöm, de semmi. Egyszer csak baljós hangot hallok oda bentről egy sípoló hangot. Berontok a szobába és testvérem élettelenül fekszik. Jönnek az orvosok, hogy újra élesszék, de semmi esélye nincs a dolgoknak. Túl sok volt ez mindenki.
Negyed órás küzdés után kimondják a halál beálltát. Ez nem lehet. Odarohanok Alex-hez, majd testére borulva kezdek el zokogni. Még a karomban lévő fájdalommal sem foglalkozok, mert csak Alex érdekel. Vele akarok lenni ő a legfontosabb számomra, de most már nincs többet.
Teljesen kikészülök. Még apám is elkezd sírni egy kicsit, de ő erősebb, mint én. Nekem Alex túl fontos volt. Az életemet adtam volna érte. Egyfolytában csak zokogok. Megpróbálják elvinni tőlem. Olyan hisztit vágok le, amilyet még soha életemben.
Végül nagy nehezen sikerül elvinniük, de én a földön rogyva össze folytatom a zokogást. Valaki felkapar a földről, de nem nézem, hogy ki az. Most csak Alex érdekel, aki már nincs többet és nélküle kell élnem. A kocsiban ahogy haza fele tartunk, csak a zokogásomat lehet hallani, egészen addig, amíg el nem alszok valaki vállán, de még álmaimban is folyik a könnyen.
|
| yoshizawa | 2011. 08. 27. 09:54:03 | #16305 |
Karakter: Benjamin Nugent
Megjegyzés: (nyájaskámnak)
- Hugo. Ha nem fogsz rendesen viselkedni az órán, akkor kezeskedem róla, hogy Alex máshol lakjon a klánon belül. – juujj… Látom, akkor, amikor fegyelmezésre kerül a sor, azért apuci ugyanúgy be tud keményedni, mint az ő farkincája a kicsikétől…
Szívás…
Hugo egyből dühösen fordítja is felé összes figyelmét, próbál szavak nélkül dacolni, ellenkezni vele. Bár… Annyira gyengén… Biztos vagyok abban, ha kicsit a kezeim közé kapom, akkor majd úgy fog könyörögni, mint ahogy most öcsikéje teszi:
- Kérlek, ne tedd ezt velünk apánk. – olyan szívhez szóló… Nem csoda, megenyhíti öregük.
- Akkor tanítsd meg Hugo-t a jó modorra. – viszont azt nem értem, ha már jó modor tanításáról beszél, akkor miért kell elkérnie a fegyvert, amit elvettem gyerekétől. Ezzel százszor könnyebb lenne, ha nem ezerszer.
Na mindegy…
Vasdarabok nélkül is menni fog, unottan nyújtom át neki, miközben ő még egyszer megfegyelmezi fiát. De… Legalább végre kivonul, kettesben hagyva nyuszkóimmal.
Úgy nem lehet tanítani, ha ennyire figyeli őket, majd tisztáznom kell vele.
Viszont most fontosabb dolgom van…
Hatalmas vigyorral pillantok kis pukkancsomra, tüntetem ki kizárólagos figyelmemmel, még akkor is, ha ő ezt megint kitörő lelkesedéssel díjazza:
- Ne legyen ennyire felfújt hólyag, mert akkor is elintézem, hogy eltakarodjon innen. Semmi keresni valója itt, arról nem is beszélve, hogy ha egy ujjal hozzá mer érni Alex-hez vagy hozzám kilyuggatom a fejét. – fenyegetőzik.
És… Habár ő komolyan gondolta, amit mondott, annyira nem bírom ki, ne nevessek szavain…
- Nálam nem használ a kis üres fenyegetés. – adok magyarázatot értetlen tekintetére, amikor felsőbbrendűséget sugározva vonulok elé.
Újra rá is tapadnék ajkaira is, ha nem hajolna el csak azért, hogy tisztázza, mennyire komolyak is a szándékai. Olyan pofával, amitől megint nevetnem kellene. Úgy néz ki, mint egy kis hörcsög.
- Majd meglátjuk. - válaszolom vigyorogva, majd olyasmit teszek, amit csak ritkán, előadok nekik egy részletet a tananyagból szemléltetés nélkül.
Legalábbis egy darabig, mert nagyon idegesít, hogy Hugihöri még csak nem is tesz úgy, mint aki figyel. Az ilyen kölykök tényleg nem lehet így okítani, vagy betörni, mérgesen csapok a padra, hogy szemeit végre méltóztasson rám emelni.
- Nem szeretem, ha nem figyelnek az órámon. – az ilyenekért ostorozás szokott járni a csúnya fiúcskáknak.
- Én meg leszarom, hogy mit akar. – tényleg? Hát akkor erre varrj gombot öcsi:
- Akkor takarodj ki a teremből és elleszek a kis Alex-szel. – úgy nézek végig szegény testvérkéjén, hogy az még jobban elpirul, mint eddig valaha.
- Meg a nagy szart. Hamarabb fog összefeküdni egy kurvával, mint az én kicsikémmel. – hát… Ha magát annak tartja…
- Látom nagyon meredt a nyelved, akkor ideje kicsit lecsípni belőle. – hajolok ajkai felé újra, viszont most gyorsabb nálam, csak imádott tárgyam csókolhatom.
- Mondtam, hogy engem többet nem fog rávenni. – nyugtával kéne dicsérnie a napot.
- Akkor menjünk messzebbre a biológia világába. Mondjuk a szex-re két férfi között. – hajolok hozzá újra közel, kezeim már derekán, amikor belép egy szolga, és elhívja őket tőlem.
Hörike kap is az alkalmon, testvérkéjét kézen fogva csörtet el a közelemből.
Összeszedem a cuccaim, majd utánuk indulok, hogy amikor végeztek, én is beszélhessek apucijukkal. Nem lehet úgy tanítani, hogy minden pillanatban megzavarják az órám.
***
- Maga még itt?! - támad rám hiányolt hörcsögöm, amikor kilépnek, de az apjának elég figyelmeztetően rámordulnia ahhoz, hogy szavainak megfelelően elinduljanak.
Bár még így is, amikor elhalad mellettem, gyilkos tekintettel méreget, mintha ez megakadályozhatna abban, végignézzem az ő, és Alex felhozatalát hátulról is.
Annyira formás mindkettő segge, hogy az már bőségzavar, nem is tudom, melyikükét nézzem tovább…
- Jöjjön be tanár úr! - invitál az öreg irodájába, úgyhogy mivel már tanítványaim leléptek látóhatáromról, bemegyek hozzá, és illedelmesen köszöntöm.
- Gondolom, fel akar mondani, mert a gyerekeim fegyverrel fenyegették - húz elő asztalából egy csekkfüzetet, miután hellyel kínál, és kezd valami összeget firkálni rá. - Sajnálom, hogy Hugo fegyverrel fenyegette, de ha elmegy innen, ezt kérem, felejtse el neki… - nyújtja felém, én pedig szóhoz sem tudok jutni a döbbenettől először.
De aztán… Idegesen emelem fel magam elé nyitott tenyereim, ezzel mintegy elutasítva vesztegetési kísérletét, és kérek magyarázatot tettére:
- Várjon már… Maga azt hiszi azért jöttem, mert fel akarok mondani? - tekintetében egy fél pillanatig látom a csodálkozást, ezért elvigyorodva folytatom, meg se kell szólalnia:
- Eszem ágában sincs itt hagyni a fiait, imádom őket.
Most rajta a csodálkozás sora, mielőtt felnevetve széttépné a sok nullás csekket.
- Már megijedtem, hogy sok másik kollégájához hasonlóan az én Hugom magát is kiidegelte egy nap alatt. Viszont… Ha nem azért jött, hogy felmondjon, akkor mondja, mégis mivel segíthetek? - itt a szívszorító beszéd ideje, ráadásul ide érzem, nyert ügyem van vele, mert ez az alak kedvel.
- Tudja uram, nem nekem kell a segítség, hanem a fiainak. - sóhajtok színpadiasan. - Úgy nem lehet őket az életre okítani, ha mindig megzavarják az óráink. Az üzleti életük egyszerűen nem szabadna összekeverniük a tanulással.
Elmosolyodik, azonban azt a választ kapom, nem ígérhet semmit, mert ezek az időpontok nem tőle, hanem az ügyfeleitől függnek.
- Hát rendben. - állok fel mosolyogva. - Azért köszönöm, hogy szakított rám időt, holnap jövök. - ez, hogy megpróbálja is több, mint a semmi. Legfeljebb… Majd játszok egy olyat, rendelek fegyverek, és amikor kihozzák kapom el a két drágát, nem az óráimon.
- Ha valami változás lesz, és nem kell jönnie, értesítem.
- Nagyon szépen köszönöm. - hajolok meg előtte újra, és kisétálok.
***
- Jó reggelt. - köszönök mosolyogva Walnes úrnak, majd amikor a felkötött karú Hugora nézek, akinek még az arcán is horzsolás éktelenkedik, megkérdem arról, mi történt az éjjel a gyerekeivel. Alexet nem is látom a közelben.
Igaz, hogy ha felveszem csörgő telefonom, miközben idefelé tartok elmondta volna kérdezés nélkül, azzal együtt, hogy ma nem kell bejönnöm tanítani, viszont vezetés közben nem felvenni telefonokat, veszélyes is, ráadásul őrjítő is, ha amikor már elindultam akarnak hazaküldeni.
- Reggelt magának is. - köszön idegesen, majd amikor hörim még oldalba bökésére se köszön, hanem helyette mintha nem is látna, száll be a mellettük álló fekete limóba, nagyot sóhajtva folytatja:
- Sajnálom, hogy feleslegesen fáradt ide, csapda volt az átadás, és megtámadták őket, úgyhogy most jó ideig lábadozni fognak. Az egyikük itthon, a másikuk a kórházban.
- Igazán sajnálatos. - a faszom abba, aki elcsórta letámadós ötletem, csak rosszul kivitelezte. - Viszont… Ha most arrafele akarnak indulni, akkor magukkal tartanék én is, ha már egyszer itt vagyok, én is jobbulást kívánok neki.
Mosolyogva biccent, viszont Hugo ordítani kezdi, hogy azt már nem, meg hogy ő megmondta tartsam magam távol Alextől stb…
Nem nagyon figyelek szavaira, jobban lefoglal az ásítás. Apja nélkülem is helyre tudja tenni.
Na mit mondtam…
Élvezhetem a társaságát még a mai nap is. Hiába ágált ellenem, mindenféle perverznek nevezve, hála apjának most mellette ülhetek, és önelégült vigyorral figyelhetem.
- Remélem a te karod is gyorsan begyógyul. - simítom meg gyengéden fejét, morcosan húzódik arrébb, és kér meg arra, kussoljak.
|
| oosakinana | 2011. 07. 24. 14:06:36 | #15344 |
Karakter: Hugo Walnes
Megjegyzés: (Tanárbácsimnak)
- A kettőt együtt is meg lehet valósítani szépségem… - simít végig az arcomon, majd közel hajolva hozzám egy csókot lehet ajkaimra. - Tudod a biológiába az emberi test, és a szaporodás is beletartozik. – ledöbbenek a tettén. Most lehet, nyeregben érzi magát, de nem tudom meddig fogja, mert nem adom ilyen könnyen magamat. Jobb, ha rájön és megtanulja.
Alex kicsit felsikkant. Remélem nem fog ebből valami hülyeséget csinálni, mert annak nagyon nem örülnék.
- Ülj le szépen, mielőtt ténylegesen gyakorlati órát csinálok az elméletiből. – győzelem ittas mosollyal lép fel a pódiumra. Leteszi a táskáját, majd Alex-hez lép. Na nem. Nem fogja megkapni az én kis ukémat.
- Hogy hívnak szépségem? – simítja végig az arcát, amire nekem egyből elkezd a pumpa felmenni a fejemben.
- Te… - szólalok meg dühös hangon. Annyira féltékeny vagyok, hogy azt elmondani nem lehet. Elé állok, hogy még véletlenül se nézhessen rá. Előkapom a fegyveremet is, miközben Alex a fejére emeli a könyvet, hogy semmit ne lásson.
- Te… Te… - iszonyatosan pipa vagyok. Nem tudtam, hogy létezik ilyen ember, aki ennyire ki tud hozni a béketűrésemből.
Ám a félelem és a riadtság helyett szigorúan néz rám, amitől még pipább vagyok, és már csak az hiányzik, hogy a gőz a fülemen sípolva távozzon.
- Benjamint Nugent vagyok, a tanárod, úgyhogy örülnék, ha nem tegeznél. – ez a vége a béketűrésemnek. Beállítom a célt. Ujjam a ravaszom és megmondom neki, hogy most meg fog dögleni.
Erre csak ásít egyet, ami még jobban olaj a tűzre. Mi az, hogy nem vesz komolyan és ennyire unalmasnak tart. Na majd én meg mutatom neki. Mikor már éppen azon lennék, hogy lepuffantsam, apám hangját hallom meg.
- Hugo Walnes! Mi az ördögöt művelsz? – egyből kiesik a fegyver a kezemből, majd apámtól bocsánatot kérve ülök a helyemre.
- Bemutatta volna, ha nem jön, hogyan reagál a pisztolygolyó az emberi szövetekre. – rám mosolyog, mire zavartan nézek rá, végül kedvesemre. Miért nem rémül meg? Hiszen simán megölhettem volna anélkül, hogy bajba kerülnék.
Nagyon nyeregben érzi magát, és amíg apám itt lesz sajnos így is lesz. Elteszi a fegyveremet is. Nem fogom hagyni, hogy bármit tegyem velem vagy Alex-szel. Egy rossz mozdulat és kint fogja magát találni a házon kívül, csak adjon rá lehetőséget.
- Ha az biológiának számít, szétloccsantom valaki fejét, akkor igen. – nem tetszik ez nekem nagyon nem.
- Hugo. Ha nem fogsz rendesen viselkedni az órán, akkor kezeskedem róla, hogy Alex máshol lakjon a klánon belül. – magyarázza apám, amire felkapom a fejemet. Ezt tényleg nem akarom. Főleg, hogy Alex a mindenem és ez fordítva.
Felé fordulok. Látom meg van rémülve apánk szavaira.
- Kérlek, ne tedd ezt velünk apánk. – könyörög Alex. Én sosem tudtam így meghunyászkodni nem az én feladatom meg az én részem.
- Akkor tanítsd meg Hugo-t a jó modorra. – válaszolja, majd odamegy a tanárhoz és a kezét nyújtja. – Kérem Hugo fegyverét. – mondja, mire a tanár próbálna kicsit ellenkezni, de azt hiszem, rájön, hogy apánkkal szemben nem érdemes vitatkozni, mert ő fogja a rövidebbet húzni.
Végre kimegy apám, de azért még intéz nekem egy olyan mondandót, hogy vigyázzak magamra, mert rossz vége lesz. Amint kimegy, a tanár győzelem ittas mosollyal néz rám.
- Ne legyen ennyire felfújt hólyag, mert akkor is elintézem, hogy eltakarodjon innen. Semmi keresni valója itt, arról nem is beszélve, hogy ha egy ujjal hozzá mer érni Alex-hez vagy hozzám kilyuggatom a fejét. – mondom komolyan megfenyegetve, de erre csak nagyon kezd el kacagni, amit nem értek.
- Nálam nem használ a kis üres fenyegetés. – lép oda hozzám. Meg akarna megint csókolni, de elhajolok, és nem hagyom neki.
- Nem üres fenyegetés, hanem komoly szándék. – mondom komolyan.
- Majd meglátjuk. – válaszolja, majd feláll a pódiumra és végre neki kezd a tanításnak. Elveszem Alex könyvét és mivel nem akarok figyelni azt, kezdem el firkálgatni. Tőlem aztán magyarázhat, ameddig csak akar, meg amikor csak akar. Engem viszont hagyjon ki a dolgokból. Nincs rá szükségem, de nagyon nincs.
Szépen rajzolgatok, amikor csak a tanár lecsap a padra, én meg ijedtemben hátra hőkölök.
- Nem szeretem, ha nem figyelnek az órámon. – mondja komolyan.
- Én meg leszarom, hogy mit akar. – válaszolom egyszerűen.
- Akkor takarodj ki a teremből és elleszek a kis Alex-szel. – néz rá kiéhezett szemekkel.
- Meg a nagy szart. Hamar fog összefeküdni egy kurvával, mint az én kicsikémmel. – mondom komolyan.
- Látom nagyon meredt a nyelved, akkor ideje kicsit lecsípni belőle. – mondja olyan perverz vigyorral, amilyennel még eddig soha senkit nem láttam. Már hajolna, de még időben felemelem a könyvet és annak ad egy szép cuppanós csókot.
- Mondtam, hogy engem többet nem fog rávenni. – mondom, de csak a dühös látom a szemébe, meg valami mást is. Talán, élvezi, hogy ennyire ellenkezek ellene és nem kap meg olyan egyszerűen, mint azt gondolná.
- Akkor menjünk messzebbre a biológia világába. Mondjuk a szex-re két férfi között. – mondja vigyorogva és már érzem, hogy menne tovább, ha megmentőm nem lépne be az ajtón, hogy megmeneküljünk.
- Elnézést tanár úr, de a fiúknak most el kell jönniük. Az apjuk hívatja őket. – mondja a szolga.
- Alex. Gyere, mennünk kell. – mondom komolyan, majd megfogom a kezét és elkezdem kivinni a teremből, hogy szépen menjünk apánkhoz, hogy a következő küldetésre küldjön minket, mert más különben nem hívatott volna minket. Csak a következő órát ne akarom valamiért meg várni. Lehet, el sem megyek és Alex-nek is megtiltom. Nem kaphatja meg más, csak én. Ő az enyém és senki másé.
|
| yoshizawa | 2011. 07. 22. 21:22:56 | #15303 |
Karakter: Benjamin Nugent
Megjegyzés: (Hugonak)
- Maga biológia tanár? - vakkant rám a kocsim mögé beálló fekete limószerüségből egy kövér, kopasz fószer, ezért közelebb lépek az autója egyetlen lehúzott ablakához.
Addig, amíg el nem jár az én kis kocsikám mögül sajnos, még ha akarnék se mehetnék el ebből a parkolóból, úgyhogy nyugodtan válaszolhatok a kérdésére.
- Az attól függ. Jó pénzért az vagyok. - mosolygok rá negédesen. Ennek a köcsögnek pedig már most tudom, ezért a húzásáért a tarifám még drágább lesz, mint amilyen drága egyébként.
- Az én két kis fiamat kéne oktatnia, de természetesen nem sajnálom a pénzt neveltetésükről. - lóbál meg előttem egy köteg bankjegyet - És akár most is megbeszélhetjük a részleteket. - hmm… Ez tetszik. Pici, tudásra szomjazó nebulócskák, sok pénz, gyors üzlet.
Elvigyorodva jelentem ki neki, megegyezhetünk.
Erre az ő szája is fülig szalad, és kinyitva limuzinja ajtaját, ültet be maga mellé, valahonnan még piát is kerítve, mintha tudná, az hiányzott a felsorolásból, és elém tol pár papírt is azzal, hogy ezeket töltsem ki, ha tényleg komolyan vállalnám a kicsikéit.
Az elsőbe nézek csak bele, valami olyasmi, nem vállal értem felelősséget a későbbiekben, főleg mivel a gyerekei is nagyban űzik az ipart, ugyanúgy mint ő, fegyverekkel kereskednek. Leszarom, hogy mit vállal, mit nem. Magamba döntve a tömény szeszt, amit kitöltött nekem írom alá. Én a gyermekei szüzességéért nem vállalok felelősséget úgyse, ha a drágák az ínyemre valóak. Főleg mivel az én pisztolyom, és golyóim eddig még minden fegyvernél vagy sokkolónál hatásosabbak voltak.
- Mikor kéne kezdenem és hol? - nyújtom át neki őket, bátorságom elismerése jeléül vállon vereget.
- Akár holnap is. Sőt… Örömmel venném, ha már holnap megjelenne ezen a címen. - csúsztat a kezembe egy lapot.
- Inkább számítsa fel. - kuncogom, miközben kimászok mellőle.
Legnagyobb döbbenetemre nem kezd el háborogni, simán beleegyezik. Na jó… Azért nem teljesen simán. Azt a feltételt szabja, hogy az első órámon mindkét gyereknek jelen kell lennie.
- Rendben. - biccentek. - A holnapi viszont látásra.
- Ha megfutamodik, kinyírom. Viszlát. - int ő is, és végre arrébb áll előlem, hogy be tudjak mászni autómba.
Alig várom már a holnapot, kíváncsi vagyok azokra a fiúkra.
***
Másnap az adott címre megyek, egy inas el is vezet engem a fiúk szobájáig. A tegnapi fószer pont nincs itthon. Bár… Talán nem is baj. Így ha nem tetszenek a gyere…
Hoppá…
Pirosas rózsaszínes hajkoronát viselő fejecske csapódott a bordáim közé.
Először morogva akarom elküldeni tulajdonosát a halál faszára, viszont egyből megenyhülve nézek a hatalmas smaragzöld szemekbe, amik megnyerő külsőm láttán még nagyobbra tágultak, amikor rájövök, micsoda kincs bukkant rám.
Ez a fiú… Pont az esetem. És még vetkőztetnem se kell nagyon, finom bőrét egyetlen nyakában lógó apr dögcédula, és egy alsónadrág takarja csak el előlem.
Egyszerűen tökéletes biológiai modellalanynak tűnik.
Hmm… Egyre jobb, mindjárt dorombolni fogok. Az a kéjes vigyor, ami beteríti az arcát…
- Ne vigyorogj, hanem ülj le a helyedre. – próbálok azért szigorú lenni vele, tudja, ki az úr a háznál.
- Ki maga egy hajcsár, akit az apám meggyőzött, hogy ne hagyj meg lógni? – vigyorog vissza, miután hátrasandít öccsére.
Szóval így áll a helyzet, azért ilyen nagy a szája, mert imponálni akar a másik kicsikének.
Hát jó… Ha ezt akarja, leégethetem előtte. Ugyanúgy, ahogy majd el is hódíthatom tőle.
- Ne pimaszkodj gyerek. Amúgy az új Biológia tanárod. - felnevet, szavai is azt sugallják, nem hisz nekem, amíg a másik már tankönyveit elővéve leül:
- Még hogy te biológia tanár? Hamarabb látnálak egy pasi ágyában, mint biológiát tanítani. – indulhat a műsor? Rendben kis bogaram, te akartad.
- A kettőt együtt is meg lehet valósítani szépségem… - simítok végig arcán, mielőtt lehajolva hozzá egy apró csókot lehelnék ajkaira. - Tudod a biológiába az emberi test, és a szaporodás is beletartozik.
A másik srác elvörösödött arccal sikkant egyet, kezecskéit is ajkai elé húzva, amíg ő csak áll ledermedve.
1:0 a javamra.
- Ülj le szépen, mielőtt ténylegesen gyakorlati órát csinálok az elméletiből. - lépek győzelemittas mosollyal a pódiumhoz, pakolom le vállamról aktatáskám, mielőtt a másik kicsike elé lépnék.
- Hogy hívnak szépségem? - simítom végig piros pofiján neki is. Ő lehet a gyengébbik fél, már biztos őt fogom előbb megkapni, akár még ma, ha ügyesen játszom.
Bár testvérét sokkal, de sokkal mókásabb lesz a szex is, ha egyszer sikerül betörnöm…
- Te… - szólal meg végre, dühtől eltorzult arccal elém lépve, amikor testvére motyog valami olyasmit, Alex… A kicsike le is kuporodik egyből a padjára, biológia könyvét maga fölé tartja. Csak azt nem értem idebenn milyen eső fog hullani, hogy ezt teszi…
- Te… Te… - jaa… Hogy a vérem akarja a drága bátyus…
Higgadtan nézve a fegyverére, amit nem tudom, honnan kapott elő osztom le ismét szigorúan, had vörösödjön még jobban el a méregtől:
- Benjamint Nugent vagyok, a tanárod, úgyhogy örülnék, ha nem tegeznél. - erre ujja rászorul a ravaszra, amíg beállítja a célt azzal, most megdöglök.
Ásítok egy hatalmasat, nem tudom őt komolyan venni. De az biztos, öröm vele játszani.
Tovább is folytattam volna, viszont mára itt van vége azzal, hogy belép az apja, és ráripakodik:
- Hugo Walnes! Mi az ördögöt művelsz? - egyből elejti a fegyvert, és szigorúan csak tőle bocsánatot kérve ül le a helyére.
- Bemutatta volna, ha nem jön, hogyan reagál a pisztolygolyó az emberi szövetekre. - mosolygok rá. Zavartan néz rám, majd a pisztolyra, nem tudom mit várt… Talán azt, elfutok?
Zsebemben érzem a győzelmet, meg a pisztolyt, amit felvett a földről, és amivel bizony csúnya dolgokat tehetnék a gyerekekkel akár hármasban is, viszont a kicsi Hugoka megint játssza a nagymenőt barátnője előtt:
- Ha az biológiának számít, szétloccsantom valaki fejét, akkor igen. - lehet különválasztatom őket.
|
| oosakinana | 2011. 04. 18. 18:04:21 | #13036 |
Karakter: Hugo Walnes
Megjegyzés: (Tanárbácsimnak)
Éppen egy vevőre várunk, hogy elvigyék végre amit megrendeltek. Tesómmal minden rendben működik eddig, de várjuk, hogy simábban menjen minden és ne jelenjen meg a vevőn kívül senki meglepetés.
Egyszer csak egy kocsi jön, pont olyan, amilyenre leírta apánk. Megállunk a kocsink előtt és várjuk, hogy ki fog előlépni. Egy Jakuza vezért. Szép és milyen helyes. Szívesen megmunkálnám, de annak Alex nem örülne.
- Itt a szállítmány? – kérdezi erős és érdes hangján.
- A lóvé itt van? – kérdezek vissza.
- Ha megmutatod az árut, megmutatom a lóvét. – kezdi az alkudozást, de nem fogok engedni neki.
- Ha megmutatod a lóvét, megmutatom az árut. – vágom vissza, amire kicsit elnevetei magát és rám néz.
- Tökös vagy kishaver. – mondja elismerően.
- Nem vagyok kishaver, és ha tudnád, mennyire tökös vagyok. – mondom ördögi és perverz vigyorral, mire Alex oldalba bök.
- Hugo. Szedd össze magad. – mondja nekem, amire csak belemarkolok a fenekébe.
- Itt a lóvé. – nyitja szét a táskát, én meg szemügyre veszem, majd intek neki, hogy kövessen.
Megmutatom az árut. Nagyon tetszik neki és el is fogadja. Megkötjük az alkut, majd beszállunk a kocsiba Alex-szel és már megyünk is vissza a főhadiszállásunkra, hogy mostoha apánknak leadjuk a fizetséget.
Megérkezünk meg is dicsér minket és örül, hogy ilyen jó üzletet hoztunk létre és tudjuk, hogy lesz még rengeteg megrendelés. Mennék már kifele, amikor megszólal.
- Hugo, Alex. Várjatok egy pillanatot. – mondja, mire felé fordulunk.
- Apánk? – érdeklődök.
- Holnaptól új biosz tanárt kaptok, mert a régit kicsit tönkre tettétek és örülnék, ha őt nem készítenétek ki. – mondja, amire felhúzom a szemöldököm.
- Apám nem tehetünk róla, hogy a tanárok nem bírják a kiképzést. – mondom.
- Hugo. – szól rám erélyesebben.
- Értettem apám. Megpróbáljuk nem kikészíteni, de nem ígérünk előre semmit. – szögezem le, amire bólint.
Alex-szel felmegyünk a szobánkba és egy tökéletesen kellemes és szenvedélyes éjszakát töltünk együtt egymás karjaiban. Ezt szeretem a munka utáni szexet.
~*~
Másnap reggel felkelek, és már éppen készülődnék lelépni az óráról, mert nincs kedvem se várni, se tanulni. Ekkor viszont egy férfiba ütközök. Felnézek, és nem kicsit meglepődök.
Szürkésbarna hátra zselézett haj, gyönyörű kék szemek. Egyszerűen az ütő is meg áll bennem. Annyira gyönyörű ez a férfi és nem tudok mit kezdeni ellene. Nagyon dögös és szívesen látnám az ágyamban. Ördögi vigyor jelenik meg az arcomon, de ekkor megszólal.
- Ne vigyorogj, hanem ülj le a helyedre. – mondja erélyes hangján, ami még jobban csábít, de Alex előtt még sem kezdhetek ki vele.
- Ki maga egy hajcsár, akit az apám meggyőzött, hogy ne hagyj meg lógni? – kérdezem vigyorogva és alaposan szemügyre veszem.
- Ne pimaszkodj a gyerek. Amúgy az új Biológia tanárod. – mondja, amire elkezdek nevetni.
- Még hogy te biológia tanár? Hamarabb látnálak egy pasi ágyában, mint biológiát tanítani. – mondom neki és mindig tovább röhögök, alig bírom abba hagyni, de már előre látom, hogy jól fogok szórakozni ezzel a tanárral is, mint a többivel és közben meg Alex-et fogom dugni, szóval nekem minden csak jó lesz így jöhet bárki nem fognak egykönnyen beidomítani, hogy mit csináljak.
|
|
