|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| yoshizawa | 2011. 09. 16. 19:52:47 | #16706 |
 Karakter: Shino Fusaki
Megjegyzés: (pókemberemnek és ellenőrömnek)
- Szevasz picinyem… most, hogy nincs itt a kis haverod tele a gatyád mi? Hiába lapulsz a tükörhöz, nem fog beszippantani. – úgy kezel, mintha hülye lennék.
Első reakciómként majdnem azt válaszolom neki, hogy anyád, és leköpöm.
Azzal tudom visszafogni magam, hogy gondolatban szajkózom, ez a jelenlegi szorult helyzetem miatt nem épp a legcélravezetőbb megoldás ellene, mást kell kieszelnem, ha nem akarok matricaként a liftfalra nyomódni…
- Mit akar? - kérdem végül óvatosan, amikor közelebb lép.
Lassan megérkezünk, ha kijutok előtte, és elkiáltom magam a folyosón, akkor legalább Atsushinak lesz esélye a futásra.
Rohadt tetű… Hát ezt nem hiszem el… Mintha tisztában lenne szándékaimmal markol a hajamba még a lift megállta előtt, hogy véletlen se tudjak mellőle elmenni, majd kezd el úgy vezetni, mintha egy pórázzal fogna.
- Remélem nem akarod beégetni magad. - negédes mosolyától bukfencet hány a gyomrom, amikor megkérdi, melyik a mi szobánk, inkább eldadogom neki, minthogy tovább kelljen néznem a képét.
Nameg…
Belehalnék a szégyenbe, ha engem, a koli legnagyobb arcát így látnának.
- Gyerünk – lök maga elé, amikor megtalálja a mondott számot.
Sóhajtva lépdelek abba az irányba, vesztőhelyem felé, majd nyitom ki előttünk, hagyom, hogy belökjön.
- Shino… mi tartott edd… - inkább ki, de már válasz nélkül is tudja az alapján, hogy nem folytatja…
És igen, jól sejtettem.
Döbbenten bámulja a kallert, amíg az önkényesen kiszolgálja magát, és bezárja az ajtót. De… Amikor hozzá taszít, egyből szorosan, védelmezőn magához von szerencséjére.
- Mit akar? Itt nem tud ránk bizonyítani semmit. – mordul is rá. Pedig… Neki még mindig lenne esélye a szökésre.
- Nem szeretem ha hülyének néznek… - vigyorodik el, mosolyától feláll az összes szőr hátamon. Ördögi… - sőt az sem szeretem aki gyáván eliszkol a büntetésem alól… nem tudjátok kivel kezdtetek fiúkák… - ehh… Még hogy mi kivel kezdtünk?! Inkább ő kikkel kezdett…
Atsushival együtt hátrálunk, azonban tudom, hogy biztosan kitalált már valamit, nekem is van pár tervem ellene.
- Mellesleg bizonyíték sem kell bárkit felírhatok, nem törődnek vele, nem is ellenőrzik. - persze… Ki ez?! Személyesen maga a mindenható?!
Nem láttam még, de tuti nem így néz ki.
- És? De félek, lesz egy papírom… - vág vissza neki Atsushi, viszont mielőtt jobban felmérgesítené rántom meg ruháját.
- Kérlek… Ha kikezdesz vele, jobban megjárjuk még a végén. Sokkal erősebb nálunk… - ésszel, tervvel kell kifognunk rajta, ráadásul azelőtt, mielőtt felléphetne ellenünk.
- Felajánlok valamit… egyikőtök a játékszerem lesz, és egyelőre elfelejtem a dolgot. – lép hozzánk közelebb annyival, hogy menekülés közben ma estére eltervezett programunk helyszínére essünk.
Játékszer…
És ha ő lesz a mienk??
Jobban megölelve Atsushit kérdek rá arra ártatlanul, miféle játékszer.
Kérdésemre annyira izgatóan közel ér hozzánk, hogy szinte egybeolvadnak lábai lábainkkal, miközben kezeivel is teljesen magához zár minket.
Arról nem is beszélve, hogy vigyora, amellyel hol egyikünk, hol másikunk kémleli olyan széles, mint annak, akit baszni visznek.
Pedig azt nem fog, főleg nem velünk.
- Akkor világosabban fogalmazok – duruzsolja lágyan, izgatóan fülünkbe – Kit dughatok meg? Vagy felőlem szájjal is mehet.
Ha Atsushi nem válaszolná neki, szerezzen magának egy kurvát, biztos közöltem volna vele, ha betolja a számba szivarát, biztos leharapok a végéből egy darabot, aztán miután felgyújtjuk füstölöghet is hozzá.
- Tökéletesek vagytok ti is. – ragadja meg Atsushit, még mindig hatalmas vigyorral, de szerencsére nem sokáig, hamar visszaejti mellém, megoszthatom vele javaslatom:
- Figyi mit szólnál, ha meg tennénk vele azt… - remélem nem feltűnő a kuncogásom, kedves vendégünknek.
Tovább nem folytatom, kedvesem szavaimból már úgyis tudja, arra a szadizásra gondolok, amiket szobatársaimon szoktunk eszközölni nyűgösebb napjainkon.
Vigyorogva nézi meg magának a kallerbácsit, aki elég helyes egy játékra, és aki ugyan gyanakodva méregethet minket, de azt, hogy milyen perverz gondolatok járnak a fejünkben, soha nem fogja kitalálni.
- Mi az? Miért nézel ennyire? – mintha kezdene félni…
- Mi lenne, ha mindkettőnk egyszerre elégítene ki? – próbálom elaltatni gyanakvását.
Sikerem, nameg persze a zöld utat az arcára kiülő újbóli vigyor adja meg. Győztünk.
- Rendben azt hiszem, ennyi jár nekem azok után, hogy olyan csúnyán elbántatok velem a villamoson. - szegény érzékeny lelke… Ha az volt csúnya elbánás, akkor nem tudom mit fog majd szólni a mostanihoz.
Bár… Legalább nem bánja az alapján, hogy még mindig haláli vigyorral oldja ki az övét, kezdi el levenni nadrágját.
- Ez így nem lesz jó. feküdj le az ágyra, mert nekünk kell dolgoznunk neked csak pihenned kell. – Állunk fel Atsushival ágyamról, hogy el tudjon dőlni helyünkre.
Jól elnyúlik, még kezeit is úgy tartva, könnyebb dolgunk legyen kikötözésével, nem is késlekedünk hát vele, hamar megkapja a magáét.
- Még is mit műveltek? - néz ránk ekkor villogó szemekkel, felhúzottan a kötözés miatti izgalomtól lépek Atsushihoz, akasztom hozzá hasonlóan nyakamba áldozatunk bilincsének egyik kulcsát.
- Egy kis műsorban fogunk részesíteni. – de még milyenben… Már alig várom…
- Engedjetek el! - persze… Egyszer. Egyenlőre még ki fogjuk élvezni a közelségét.
- Cssss. Csak élvezd a műsort. - vigyorgok rá Atsushival egyszerre, mielőtt még szorosabban bújva egymáshoz kezdenénk el csókolni egymást vadul, szenvedélyesen, miközben a másik testét is simogatjuk ruhán keresztül.
Persze az érzelmileg túlfűtött csók közben, amivel egymást kényeztetjük, ruháink hamar lekerülnek tűzforró testünkről, és a még mindig eleresztéséért kiabáló kaller lába közé dőlhetek.
Így, fekvő helyzetben gondosan nekidörgölőzhetek fejemmel merevedésének, és megcsókolhatom, végigkarmolászhatom combja belső feleit, tovább húzva ezzel már amúgy is pattanásig feszült idegeit, amíg Atsushi fölém mászva kezd el tágítani egyik ujjával.
Ahh… Attól, ahogy ingerel, megáll az eszem. Egyből nem piszkálva tovább áldozatunk sóhajtom a nevét, csimpaszkodom a hátára, vonom szorosabban magamhoz.
Imádom.
A beengedéséért dörömbölő szobatársam csak további olaj tüzünkre, vendégünk morgolódása mellett, felsóhajtva ölelem magamhoz pókemberem, amíg ő már több ujjával is kényeztet belülről.
Gyönyörű ez a nap…
- Remélem szórakozol annyira jól, mint mi… - kuncogja gonosz vigyorral Atsushi foglyunknak, mielőtt nyakam bőre helyett hatalmas büszkeségére hintene egy incselkedő puszit.
- Atsushi… - pihegem neki, amire szerencsére veszi a lapot, és csak velem kezd el foglalkozni, ujjait merevedésére cserélve, fel is sóhajtok a kéj miatt.
Nem szeretem, ha nálam nagyobb figyelmet szentel áldozatainknak.
- Fiúk azonnal nyissátok ki, tudni akarom, mi folyik ott. - he???
Ijedten nézek Atsushira, ugyanolyan rémülten néz vissza rám, mint amilyen rémült én lehetek, mielőtt merevedését kihúzva testemből rántana talpra.
Ez a hang már nem szobatársam volt, hanem a portás, akinek pótkulcsa is van…
- Fogd ezeket, és menjünk. - fűzi hozzá tettéhez, mialatt pár ruhám a kezembe nyom, és öltözni kezd.
- De… - kezdek el hezitálni - Olyan még nem volt, hogy az ablakon kellett volna kimásznom. És… Egy kicsit rémisztőnek tűnik…
- Itt leszek veled. - vigyorog rám, mielőtt a még mindig kiabáló kallerhez lépne. Villám sebességével húzom fel pólóm, nadrágom.
Aztán… Felnevetek azon, ahogy Atsushi vendégünk száját betömi annak érdekében, ne ordibáljon segítségért, de aztán arcomra fagy a mosoly, amikor kifele indul velem.
Bár… Nem hezitálok azon sokat, vele tartok-e vagy nem, amikor hallom a zár kattanását, már lépek is utána.
***
- Nem félsz attól, hogy ezért még kapni fogunk? - kérdezem nevetve, amikor kinyitja házának ajtaját.
- Ha mindezek után megpróbál ismét utánunk jönni, akkor vagy bolond, vagy őrült, de ismét elbánunk vele - vigyorog rám büszkén, majd egy csókra forr ajkaimra, és vezetni kezd ágya felé, hogy ott folytathassuk, ahol félbe kellett szakítanunk.
|
| oosakinana | 2011. 09. 16. 19:39:01 | #16705 |
Karakter: Lee Atsushi
Megjegyzés: (Kicsikémnek és Timcsinek)
- Úgy nézem, tényleg nagyon szerette volna. – dől a vállamra kicsikém. – Legközelebb firkálnunk kell neki egy jegyszerű cetlit.
- Igen… Egy óriási kapdbe jellel. – egészítem ki ötletét kuncogva.
Az iskola közelén fekszünk a padon, hogy kipihenjük magunkat kicsit, mert meghajtott minket az a hülye kaller. Szerencsénk volt a felvonulással, amit szerveztek az emberek, mert különben ingen megütöttük volna a bokánkat.
- Megérdemelné jutalmul. Ilyen elhivatotthoz eddig ha belegondolsz, soha nem volt még szerencsénk. – vigyorogva biccentek, majd magamhoz ölelem és megjegyzem, hogy meg is csinálom neki a kis kártyát, amíg bent lesz a suliba.
- Apropó… - folytatom nevetve. – Azt is ráírom neki, hogy köszönjük. Így, hogy futottunk, időben ideértél a vizsgádra, pedig kései járattal indultunk. – nevetem kicsit ki magam, de mintha Shinonak annyira nem tetszene az ötletem, mert morcinak tűnik.
- Azért ne spirázd túl. – figyelmeztet. - Mert csak felmérgesedek, és mondjuk leverem azt, aki a legközelebb van most hozzánk. – feláll és elkezd nyújtózkodni, majd a csontjait is megropogtatja, mire mindenki menekülésbe kezd a környékünkről.
- Ejj ejj… - kelek fel én is. – Te csak hagyd rám a bunyót is, legalább a vizsgád utánig, mert véres öltönnyel még a végén be se engednének, és aztán még nyáron se csinálhatsz mást a padkoptatás mellett. – beszélek hangosan, hogy mindenki hallja, amikor meglátjuk, hogy évfolyamtársai sikítva rohannak be az épületbe, csak mindketten jót nevetünk a történteken.
***
Érzem kicsikémen, hogy nagyon feszült a vizsga miatt, meg hogy ne tudunk egy jó szórakozni. Mindent szétverne, ami csak az útjában van, de egy csókkal egyenlőre szerencsére le tudom állítani, aminek a berendezés örül a legjobban.
Ahogy vadul és hevesen csókolom, fel-felsóhajt a csókba. Fenekébe markolva vezetem az épület felé. Kit érdekel, ha közszeméremsértést követünk el? Legalább lesz ki elől menekülni.
A liftnél szakadok el tőle, mire értetlen arc kifejezését látom meg. Nem ismer még annyira, hogy tudja, ilyenbe nem szállok be? Meglóbálom a szobakulcsát előtte és magyarázatot adok neki.
- Én ezzel nem utazok, de mire felérsz vele a kis szobatársad, ha visszatért reggel óta kidobom. – mielőtt még bármit tehetne benyomom a 6-os gombot és már száguldok is ki az épület elé, ahol szépen elkezdek mászni az épület oldalán, hogy minél hamarabb bejussak a szobába, előkészítve kicsiny tervemet.
Mint mindig most is hamarabbérek fel a szobába. És készítem elő a kis meglepetésemet. Kötelek és más szép eszközök, amikkel boldogabbá tehetem kicsikémet. Viszont ő nagyon sokáig jön, ami nem vall rá. Amikor kinyitja az ajtót, szinte beesik.
- Shino… mi tartott edd… - szólalok meg, de meglepődök, amikor a kallert látom a háta mögött. Magyarán, akkor belökték. Nem esett. Bezárja az ajtót rendesen, majd mellém löki kicsikémet. Na mi lesz ebből?
Nem fogom magára hagyni Shino-t. mindig is együtt másztunk ki a csávából és ez örökre így is fog maradni. Mindig én védtem meg, ha gondja volt. Ezúttal is így lesz. Úgy vigyázok rá, mintha a saját fiam lenne, és ez a feladatom, hogy megvédjem.
- Mit akar? Itt nem tud ránk bizonyítani semmit. – mentegetőzésemen, csak elvigyorodik én meg meglepődök.
- Nem szeretem ha hülyének néznek… sőt az sem szeretem aki gyáván eliszkol a büntetésem alól… nem tudjátok kivel kezdtetek fiúkák… - elkezd közelíteni, mi meg ennek megegyezően hátrálunk. Most nagyon nyeregben érezheti magát, de ezt nem szabad sokáig így hagyni. – Mellesleg bizonyíték sem kell bárkit felírhatok, nem törődnek vele, nem is ellenőrzik. – na jó ezt most nem hiszem, hogy be kéne venni.
- És? De félek, lesz egy papírom… - gúnyolódok vele, de Shinonak ez nagyon nem tetszik, mert a ruhámat rángatva próbál lenyugtatni. Próbálja is mondogatni, hogy ne kezdjek ki vele, mert tényleg megjárjuk a végén, de kit érdekel?
- Felajánlok valamit… egyikőtök a játékszerem lesz, és egyelőre elfelejtem a dolgot. – karba teszi a kezét és még közelebb lép hozzánk, mire az ágyon landolunk. Kicsikém nagyon kapaszkodik belém, hogy ne legyen semmi gond, de ő is sejti, mire megy ki a játék, hát játszunk.
- Miféle játékszer? – vigyorodik el mindent tudóan. Had érezze csak nyeregben magát addig, amíg ki nem találok valamit, mert úgy is megfogunk lépni előle, ha tetszik, ha nem. Megyünk hozzám. Azt legalább nem tudja merre van.
Ahogy közelít hozzánk és lábaink összeérnek, előre hajolva tenyere szinte robban a matracon. Be vagyunk kerítve, de nincs olyan, hogy ne jutnék ki, valahogy és ha én szabadulok, akkor viszem magammal Shino-t is.
- Akkor világosabban fogalmazok – susogja halkan, mintha más is lenne a szobába és ő ne hallja, csak mi. Közénk hajolva ajkai már érinti a füleinket. – Kit dughatok meg? Vagy felőlem szájjal is mehet.
Ez komplett hülyének néz minket vagy még is mi? Egy szart fogjuk kielégíteni a vágyait. Szerezzen valami sarkon állót, de hagyjon minket lógva.
- Szerezz magadnak egy kurvát. – nyögöm neki oda, amire megfogja a felsőmet és közelebb húz magához, de olyan vérben forgó szemekkel néz, hogy kicsit a szar is meg áll bennem.
- Tökéletesek vagytok ti is. – mondja ördögi vigyorral az arcán, de csak gyilkos pillantásokat vetek rá. Már éppen valami jó kis visszaszóláson gondolkoznék, amikor Shino a fülemhez hajolva mond valamit.
- Figyi mit szólnál, ha meg tennénk vele azt… - ahogy meghallom, hogy mit szeretne, egyből elvigyorodok, és alaposan végig mérem a csávót, amire kicsit eltávolodva tőlem néz minket gyanús szemekkel.
- Mi az? Miért nézel ennyire? – kérdezi gyanakodva.
- Mi lenne, ha mindkettőnk egyszerre elégítene ki? – szólal meg kicsikém, amire én is csak elvigyorodok, hogy milyen jó játék kezdődik közöttünk és mi fogunk a legjobban szórakozni.
Kicsit gyanakodva, de még is csak elvigyorodik az ajánlatra. Szóval tetszik mi? Azt meghiszem. Nekem is jól esik, ha hármasba csináljuk, de csak Shinoval sokkal jobb, mert úgy jobban ki tudom élvezni testének minden szegletét, ami mindennél többet jelent számomra.
- Rendben azt hiszem ennyi jár nekem azok után, hogy olyan csúnyán elbántatok velem a villamoson. – mondja önelégült mosollyal és már oldja is ki az övét.
- Ez így nem lesz jó. feküdj le az ágyra, mert nekünk kell dolgoznunk neked csak pihenned kell. – mondjuk szinte egyszerre a szöveget. Felállunk, ő meg szépen elfekszik az ágyon és csak minket figyel.
A tudtán kívül segít nekünk, mert felemeli a kezét közel az ágy támlához. Az éjjeliszekrényhez sétálva vesszük elő a bilincseket és gyorsan kikötjük, amire gyilkos tekintet kapunk.
- Még is mit műveltek? – néz ránk felváltva.
- Egy kis műsorban fogunk részesíteni. – sétálunk egymás mellé és a kulcsokat, meg a pótkulcsokat a nyakunkba akasszuk, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni.
- Engedjetek el! – förmed ránk, de eszünk ágába nincs.
- Cssss. Csak élvezd a műsort. – mondjuk ördögi mosollyal, majd egymáshoz lépve kezdünk el csókolózni és érzékien simogatni a másikat, de még ezek után fog jönni a java, amivel teljesen felkorbácsoljuk az érzékeit.
|
| timcsiikee | 2011. 09. 01. 22:41:41 | #16480 |
 Karakter: Funakoshi Iwane
Megjegyzés: ~ikremnek és nanának
Iwane:
Újabb nap, újabb vilinger, újabb meló. Nem mintha unnám, csak ha nincs semmi izgalom vagy épp kevés az ember, akkor nem olyan szórakoztató. Nem mintha azt szeretném, hogy folyamatosan blicceljenek, örülök, hogy az emberek nagy része becsületes, csak ha ez ilyen is maradna feleslegessé válna a munka. Még mázli, hogy ettől nem kell félnem… Hehe…
- Jegyeket, bérleteket ellenőrzésre kérem felmutatni – dörmögöm a sablon szöveget. Imádom hogy néha még azok is majdnem maguk alá csinálnak az arcomtól, akiknek amúgy semmi elszámolni valójuk nincs velem.
Nem úgy mint annak a két suhancnak, akik úgy csinálnak mintha észre sem vennének. Na az ő arcuk kicsit sem árulkodik arról, hogy ne lenne iratuk, mégis így van.
- A jegyeiket vagy bérleteiket kérem. – nyomatékosítom mikor eléjük érek, csak vigyorog mindkettő.
- Csak szeretnéd – elhussannak a kinyíló ajtón, utánuk pattanok, de nem érem el a frakkjukat. Heh… többet kéne futnom… vagy jobban kéne erőlködnöm? Épp látom ahogy befordulnak a sarkon. Áh mindegy… nem csinálok hülyét magamból…
~*~
A nap folyamán ismét találkozom velük, igaz már civilben vagyok, de nem különbözik sokban a két ruha egymástól. Egyszerűen, csak előre hajtott fejjel rejtőzöm el előlük, bár ahogy látom annyira elvannak egymással, hogy senki mást nem vesznek észre.
Elvigyorodom. Oh, azt hiszem ez jó móka lesz.
Amikor leszállnak, észrevétlenül követem őket, egyre többet látok amiről nem is tudnak. Kollégium… érdekes.
Az egyik fiú a másikat a liftbe taszítja, motyog valamit majd felrohan a lépcsőn, észre sem vesz, nagyokat lépek és még az utolsó pillanatban teszem kezem az ajtóhoz, majd besiklom a liftbe. Az ajtó zárul, csak ketten vagyunk.
- Szevasz picinyem… most, hogy nincs itt a kis haverod tele a gatyád mi? – dörmögöm halkan, vigyorogva, közelebb lépek felé. Hiűba lapulsz a tükörhöz, nem fog beszippantani.
- Mit akar? – nyekergi meglepetten, mire hajába marok, lassít a lift, pittyeg egyet és kinyílik az ajtó. Tökély. Megfordulok vele, a folyosóra lépek.
- Remélem nem akarod beégetni magad. Melyik a ti szobátok? – eldadogja és ide-oda kapom a fejem miközben a számokat figyelem az ajtó, hamar meg is találom, és előre engedem. – Gyerünk – nagy nehezen sikerül kinyitnia az ajtót, és beljebb lökdösöm.
- Shino… mi tartott edd… - amikor én is belépek mögötte, és berázom az ajtót, elakad a mondatban. Hehe… Belül van a kulcs, remek. Be is zárom rendesen az ajtót, majd előrébb tolom a kis jómadarat, hogy egymás mellett legyenek.
Különös… azt hittem, hogy amint meglátja, hogy én is itt vagyok, megpróbál valahogy elmenekülni. Talán az előbb említettet – Shino, azt hiszem- nem akarta itt hagyni? Édes…
Egymáshoz feszülnek, szinte szó szerint ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, a itt várakozó kis vakarcs pedig úgy néz rám mint egy anyatigris.
- Mit akar? Itt nem tud ránk bizonyítani semmit. – csak vigyorgom mentegetőzésén, ami talán kissé meglepi.
- Nem szeretem ha hülyének néznek… sőt az sem szeretem aki gyáván eliszkol a büntetésem alól… nem tudjátok kivel kezdtetek fiúkák… - lassan közelebb lépek, de hátrálnak. Vicces ez a macska-egér játék. Sarokba szorítottam a cincogókat és jöhet az élvezetes lakmározás. – Mellesleg bizonyíték sem kell bárkit felírhatok, nem törődnek vele, nem is ellenőrzik. – kisebb blöff amiről igaz még én sem tudok igazán sokat, de hátha bejön.
- És? De félek, lesz egy papírom… - gúnyolódik az egyik fiú, míg a másik ruháját finoman rángatva próbálja lenyugtatni. Valamit motyog is amit nem nagyon értek, de ahogy látom hatással van rá, mert változnak arcán a mimikák.
- Felajánlok valamit… egyikőtök a játékszerem lesz, és egyelőre elfelejtem a dolgot. – karba teszem kezeimet, még közelebb lépek, mire tovább hátrálnak, de az ágyon landol mindkettő. Cuki egy páros. Ahogy az egyik kapaszkodik a másikba, tisztán látszik mi is a nagy helyzet.
- Miféle játékszer? – úgy vigyorodom el, mint aki pontosan ezt a kérdést várta. És igen… pontosan így van. Még közelebb lépek, lábaink ütköznek, előre hajolva szinte dörren két tenyerem a matracon, ahogy mindkettejüket teljesen bekerítem csak ennyivel, tekintetem ide-oda vándorol arcukon, figyelve a meglepettséget.
- Akkor világosabban fogalmazok – susogom halkan, mintha más is lenne a szobában, akinek nem kéne hallania. Olyan közel hajolok fejük közé, hogy szinte érintem fülüket. – Kit dughatok meg? Vagy felőlem szájjal is mehet.
|
| yoshizawa | 2011. 05. 07. 22:32:45 | #13471 |
Karakter: Shino Fusaki
Megjegyzés: Pókemberemnek és Ellenőrömnek
Annyira unalmas a jogtanulás, nem is csodálom, hogy elnyomott közben az álom.
Viszont azt annál inkább, az asztal, és könyveim helyett az ágyamban fekszem. És mi a francért folyik a víz? Holdkóros lennék, és álmomban már fürödni is járok?
Akkor vágom le mi van, amikor a vízcsobogás hangja abbamarad, és Atsushi lép ki a fürdőszobámból egy szál törülközőben, hogy kaján vigyorral nekidőlve az ajtófélfának kérdezhesse meg, megtanultam-e mindent.
- Fogjuk rá, csak az agyam nagyon készen van már. – válaszolok neki, ugyanakkora mosollyal.
- Akarod mondani az agyad helye. – ehh… Hogy kötnél ilyenkor hajnalban a betonba helyettem. Olyan mérgesen nézek rá, amennyire mérgesen csak tudok.
Bár… Ezzel nem a bocsánatkérését érem el, hanem azt, hogy vágytól csillogó szemmel lép hozzám, és dönt el az ágyamon.
Grr… Nem lehet rá sokáig haragudni, nem is akarok.
Amikor felém mászik, és ajkaimra tapad, már magamhoz ölelve viszonzom is csókját, miközben persze kezeimmel puha tincsei közé túrok, hogy így legyen számomra teljesebb az élmény.
De ő is hamar eléri amit akar, gyors, tapasztalt mozdulatokkal szabadít meg ruháimtól és áll neki kényeztetni. Parázslik a bőröm ott, ahol hozzáér, szám is teljesen kiszárad, alig bírom megszólítani:
- Atsushi. Shuliba… khell… mennhem. – pihegem.
És persze reménykedem abban, ennek tudatában hamar segít levezetni a feszültségem, még úgy is, hogy erre nem tudom megkérni… Ugye igen? Sokkal jobban megy a vizsga, ha előtte egy jót…
Ahh ez az, boldogan sóhajtok fel.
Végre újra forróságomban érezhetem forróságát… Ennél jobb nincs is, és már hiányom is volt belőle…
Igaz egy kicsit fájt hirtelensége, de próbálok még így is csak a jó érzésekre, a kéjre, és főként rá, szemeire, ajkaira, izmos testére koncentrálni. Főleg, hogy a tudatában vagyok annak, tudja, hogy hogyan kárpótoljon.
Nagyonis a tudatában…
Pár gyengéd lökése után már csak élvezetet, és hatalmas kielégületlenséget érzek, amikor megmozdítja bennem tagját, nyögésekkel, nyüszögéssel könyörgök azért neki, könyörüljön rajtam, gyorsítson.
Nem kell sokáig.
Egyre gyorsabban, még pozitúrát is váltva azért, hogy jobban hozzámférjen hajszol az élvezetek felé, engem is, önmagát is, amíg felnyögve nem érjük el mindketten a beteljesedést.
Becsukott szemmel, halkan pihegek, amíg ő mellém heveredik, és utána is, egészen addig, amíg eléggé le nem higgadunk ahhoz, hogy elmenjünk zuhanyozni.
Persze ez, hogy nem külön tesszük, azt jelenti, azért, hogy ne késsek el a vizsgáról, le kell állítanom a következő körről. Pedig… Nagyon nagyon szívesen szeretkeznék vele újra.
Viszont tudom, hogyha a szórakozást előrébb venném a sorban, mint a munkát, és a tanulást, annak beláthatatlan következményei lennének.
Legalábbis így gondolom addig, amíg a suli felé tartó villamosunkra fel nem ugrik egy olyan kaller, akit még nem láttunk. Vörös haj, laza megjelenés… Tuti valami újonc.
Atsushi természetesen amióta megismert rászokott a spórolásra, úgyhogy most, hogy a nem létező jegyeink kéne előhúznunk a lassan felénk közeledőnek, ugyanolyan szép vadalmavigyorral fordul felém, mint amilyennel én fordulok felé, és tudom, a gondolatában is ugyanaz villoghat, mint az enyémben. Tesztelnünk kell.
- Jegyeket, bérleteket. – kezd el munkálkodni, mi pedig kuncogva várjuk végre elérjen már hozzánk.
- A jegyeiket vagy bérleteiket kérem. – néz Atsushira. Lassú volt, de itt van. És még örülhet is, mert pókemberem az anyád tudja, hogy kéregetsz kérdése helyett finomabb válasszal áll elő, mielőtt velem együtt kihasználva az ajtó nyílását nekiállna futni:
- Csak szeretnéd.
***
- Úgy nézem, tényleg nagyon szerette volna. – dőlök hatalmas sóhajjal Atsushi vállára. – Legközelebb firkálnunk kell neki egy jegyszerű cetlit.
- Igen… Egy óriási kapdbe jellel. – egészíti ki ötletem kuncogva.
Már hatalmas iskolám parkos udvarán, az egyik bejárathoz közel eső padon terpeszkedünk, és próbáljuk kipihenni a hajszát.
De… Ha nem találkozunk azzal a felvonulással, és bújunk el a tömegben, az a kaller talán még most is űzne minket. A fene gondolta, hogy nem csak látszatból tűnik sportosnak, ahogy azt se, ennyire kitartóan próbál majd minket elkapni.
- Megérdemelné jutalmul. Ilyen elhivatotthoz eddig ha belegondolsz, soha nem volt még szerencsénk. –vigyorogva biccent, és karol át, mielőtt megjegyezné, hogy amíg bent leszek meg is csinálja.
- Apropó… - folytatja nevetve. – Azt is ráírom neki, hogy köszönjük. Így, hogy futottunk, időben ideértél a vizsgádra, pedig kései járattal indultunk. – jahh… Persze… Ezért aztán jár neki a köszönöm… Főleg, hogy a hajsza alatt még az is kipotyogott a fejemből, amit sikerült megjegyeznem.
- Azért ne spirázd túl. – figyelmeztetem. - Mert csak felmérgesedek, és mondjuk leverem azt, aki a legközelebb van most hozzánk. – állok fel, harsány szavaimmal egy időben mellőle és kezdek el nyújtózkodni, csontjaim ropogtatni, nem kis riadalmat okozva ezzel a mellettem elhaladó elsőévesek soraiban.
- Ejj ejj… - kel fel pókemberem is. – Te csak hagyd rám a bunyót is, legalább a vizsgád utánig, mert véres öltönnyel még a végén be se engednének, és aztán még nyáron se csinálhatsz mást a padkoptatás mellett. – ő is hangosabban beszél, hogy véletlenül se legyen olyan a közelünkben, aki nem hallja, majd amikor az évfolyam feladja, és néhány lépése után sikítva kezd el futni befelé, velem együtt kezd el dőlni a nevetéstől.
***
Nem sikerült elég pontot összehoznom a ketteshez ebben biztos vagyok.
Visszafelé ráadásul nemhogy azt a reggeli buzgó kallert, egy nála gyengébb másikat se tudtunk megszégyeníteni… Úgyhogy mostanra már rég szétvertem volna a villamost, a kollégiumot, és egyébként úgy mindent, ami az utamba kerül, hogy levezessem feszültségem, ha Atsushi nem csókolna…
Hmm…
Csak neki köszönheti mindenki az egyben létét, fel-felnyögve élvezem, ahogy hevesen tépi, falja ajkaim, miközben hátsóm markolászva vezet az épület belseje felé.
A liftnél szakad el tőlem, bár itt se értem miért, amíg meg nem magyarázza tettét, szobakulcsom meglóbálva szemem előtt:
- Én ezzel nem utazok, de mire felérsz vele a kis szobatársad ha visszatért reggel óta kidobom. – majd mielőtt leinthetném, benyomja a 6. emelet gombját, és már rohan is.
Nagyot sóhajtva, bosszúsan figyelem, ahogy záródnak az ajtók, és elhatározom, ezt megkeserüli, amikor újból találkozunk, viszont belehúzni sajogni kezdő kezemmel a lift falába nem tudok.
Teljesen megdöbbenve fordulok a hatalmasat dörrenő ajtaja felé. Visszatartva a lift záródását egy határozottan ismerős figura lép be, kezében még nálánál is ismerősebb lakcímkártyámmal, mielőtt elindulna a szerkezet.
Rémülten húzódok annyira távol tőle, amennyire bírok, védekező testtartást is felvéve, de azt nem tudom, hogy fogjuk megúszni számonkérését.
Ráadásul… Most még nem tett semmit, de tuti nem engedné, hogy szóljak Atsushinak.
|
| oosakinana | 2011. 04. 16. 08:38:58 | #12974 |
Karakter: Lee Atsushi
Megjegyzés: (Társamnak és Ellenőrömnek)
Hajnalban már megint csak az utcákat járom nem is aludtam egész éjszaka, de nem lehettem most Shino-hoz, mert vizsgázni fog és tanulnia kell, de most akkor is meglátogatom. Az ablakát mindig nyitva szokta hagyni, hogy be tudjak menni, ha még is csak arra megyek.
Elkezdek felmászni a koli oldalán. Sokan pályáznak a fejemre, de nem érdekel. Mikor sikeresen felmászok, bemegyek az ablakon és Shino a székben fekszik. Megrázom a fejemet, majd felveszem az ölembe és az ágyára fektetem, majd elmegyek és letusolok. Egy törölközőt tekerek a derekam köré, amikor végzek, és úgy megyek ki. Kimegyek, és akkor látom meg, hogy már ébren van. Elmosolyodok, majd félfának dőlök.
- Na, megtanultál mindent? – kérdezem vigyorogva.
- Fogjuk rá, csak az agyam nagyon készen van már. – mondja, mire csak elmosolyodok.
- Akarod mondani az agyad helye. – kezdek el hülyéskedni vele, amire csak mérges pillantásokat kapok, de ezzel nagyon jól tudja, hogy csak az oroszlánt ébreszti fel bennem.
Odasétálok hozzá. Végig lököm az ágyon, majd felé mászva kezdem el csókolni. Magához ölelve viszonozza csókomat. Leszedi rólam a sapkát és úgy túr bele hajamba. Leszedem róla a ruháit, mert feleslegesek oda. Kezemet elkezdem farkán jártatni, amire belenyög a csókba.
- Atsushi. – hallom hangját, ami a kéjtől hangos. – Shuliba… khell… mennhem. – fejezi be, de ez engem hol érdekel. Akkor is meg fogom kapni amit, akarok és ő is. Nem is akarok, tovább várni túlságosan felhúz minden tettével. Leveszem a törölközőt és beléhatolok, amire felnyög, de kicsit fel is szisszen, hát igen, se síkosító se tágítás kicsit fájdalmas, de kárpótolom miatta.
Elkezdek mozogni benne eleinte lassan, hogy azért még se fájjon neki annyira. Mikor már kéjes nyögéseit hallom gyorsítok a tempón, felegyenesedek, és úgy döngetem minél gyorsabban és vadabbul. Szinte az ágy is mozog alattunk, de kit érdekel. Nyögéseink csak úgy vízhangoznak a szobába, bár szerintem az épületbe is, de kit érdekel?
Félóra vad kefélés után hangosan felnyögve élvezünk el mindketten. Mellé fekve pihenem ki magam. Nem sokat beszélgetünk, inkább elmegyünk ketten fürdeni és a tus alatt is csókolgatom és próbálom beindítani, de most túlhatározott én meg megkaptam elsőre nem lehetek telhetetlen.
Nem sokkal később már a villamosom állunk jegy nélkül. Minek az csak felesleges pénz kidobás. Az egyik megállónál felszáll a kaller. Shino-val összenézve kezdünk el vigyorogni. Friss husi. Tetszik. Nagyon tetszik.
- Jegyeket, bérleteket. – halljuk meg a hangját és mindenki előveszi ő meg nézegeti, majd hozzánk érkezik. – A jegyeiket vagy bérleteiket kérem. – néz rám, mi meg csak vigyorgunk.
- Csak szeretnéd. – mondom vigyorogva. Ekkor nyílik az ajtó és elkezdünk szaladni kifele, de az ellenőr meg utánunk. Kíváncsi leszek mi lesz még ebből.
|
|
