Végül szokásos idõpontban érkezek meg az egyetemre. Mikor elkezdtem az éveimet itt sokszor gondban voltam a beérkezéssel. Sajnos elég sok tömegközlekedési jármûvön kell utaznom mire beérek ide, és ennek köszönhetõen tavaly, az elsõ évem elsõ félévében sûrû késéseim voltak az elsõ pár óráról. Most így a második évben már inkább egy órával hamarabb elindulok otthonról mint amúgy kellene. Azt vallom, hogy inkább hamarabb érkezzek meg mint a tanulmányom menjen rá a sok késésre, és ne adj isten kirúgjanak. A szüleimben egy világ dõlne össze, és a papa meg a mama is nagyot csalódna bennem. Ezt pedig semelyiknek se kívánnám.

Így tehát az iskola bejárata elõtt ácsorgok, és a barátnõimre várok. Jó idõ van. A nap fényesen süt, egy kis szél is fúj, és bárányfelhõk tarkítják szerte az eget. A madarak csiripelnek, a növények és a fák rügyeznek, néhol már egy-egy virág is kibontotta szirmait. Egy szó mint száz, érzem hogy a mai napom csodálatos lesz. A barátnõim egy tíz percnyi ácsorgás után érkeznek meg végre, és innentõl kezdve egy kisebb lány falkává kovácsolódva járjuk a folyosókat. Ahogy megszokott, most is én fecsegek a legtöbbet már így korán reggel is, mindenféle baromságról, és mire észbe kapok azon találom magamat hogy megint a sorozataimmal fárasztom õket. Szegényeken látom hogy nem nagyon köti le õket Dean és Sam legújabb sztorija, így inkább abbahagyom, én innentõl hagyom hogy õk beszéljenek. Inkább azzal foglalom le magamat, hogy szemügyre veszem a suliban mászkáló fiúkat. Legutóbb egy éve volt barátom, és bár nem hiányzik a kötött élet, azért mégis érdekelnek a suli pasijai. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen nõbõl vagyok, még szép hogy szeretem megnézni a környezetemben lévõ férfiakat. Nemsokára aztán beülünk a tantermünkbe, én pedig fejemet a padra hajtva figyelem a nyitott ajtón keresztül a folyosón sétáló embereket.

Nemsokára elhalad a folyosón a terem elõtt egy hosszabb, szõke hajú pasi. Eddig is sokszor láttam õt a suliban, és szó mi szó, szimpatikusnak is tûnik. Azonnal feltûnt már elsõ látásra hogy benne is van japán vér, és talán pont ez az ami nagyon megfogott benne. Mert rajtam kívül ezen az egyetemen más ázsiai származású diákkal még nem találkoztam. Alig észrevehetõen figyelem õt amíg elsétál. A többi osztálytársam szerint furcsa egy picit,fõleg a hosszú haja miatt, és amiket eddig hallottam róla az sem túl bíztató. A sulis pletykák szerint ugyanis egy picit zárkózott, és hûvös alak. Elsõ ránézésre valóban annak tûnik, de én nem vagyok az a tipikus „elsõ látásra elítélem” személy. Szívesen megismerkednék vele, csak egyenlõre fogalmam sincs hogy hogyan szólítsam õt le. Párszor gondoltam arra hogy japánul ráköszönök, és elkezdek beszélgetni vele, vagy egyszerûen csak leszólítom valami ürüggyel, esetleg megkérem hogy segítsen, de valahogy egyik sem az igazi. De a fejembe vettem hogy elérem hogy szóba álljon velem.

Egy tíz perc múlva megérkezik a tanárnõnk, mi pedig engedelmesen elállva köszöntjük õt. Egybõl engem hív ki magához és kér meg arra hogy hozzak fel neki az iskola portásától a történelem pincébõl pár könyvet, és egy nagyobb világ térképet. Szívesen segítek, és mosolyogva indulok meg a folyosón. Furcsa így csöngetés után sétálni idekint. Ilyenkor mindig minden olyan csendes, és ha jobban belegondolok kísértetiesebb is. Szinte már látom magam elõtt ahogy a szellemek elõbukkannak, vagy egy nagyobb hordányi zombi falka vonszolja felém magát, furcsa hörgõ hangokat hallatva. Elmosolyodok a gondolaton, és folytatom tovább az utamat. 

Míg az osztálytársaim a tesi órát addig én a lustálkodást választottam a könyvtárban. Takeshi és Genji társaságában. A három „legelviselhetetlenebb személy” képzeletembeli lista második és harmadik helyezettjével. A nyertesrõl inkább ne is ejtsünk szót. Kíváncsi vagyok épp most milyen lánnyal, van, együtt vagy kérdezzem inkább úgy mennyivel? 

- Nee-san – szólal meg Genji.

- Mondjad, mit akarsz – nézek fel karjaimból, amik eddig párna gyanánt szolgáltak.

- Mibõl gondolod, hogy egybõl akarok valamit – csattan fel.

- Mert az öcsém vagy – adom a választ. – Meg egyébként mikor így szólítasz meg vagy a pénztárcám lesz soványabb, vagy pedig valami olyat kell megtennem érted, amit alapjáraton nem szeretnék megtenni.

- Khm – krákog vörösen. Bingó. – A lényeg, hogy Junsuke tart egy bulit pénteken és el kell menned rá – na ezt viszont szeretem az öcsémbe nyílt, mint mindig.

- Nem - mondom egyszerûen.

- Ha eljössz, bevállalom veled azt a cosplay-es fotózást – felhúzom a szemöldököm – ez egy jó ajánlat.

- Akkor rendben.

- Tényleg – pattan fel boldogan ültébõl, mintha gyereknap lenne. Bólintok, õ pedig ad egy puszit és elviharzik örömében.

- Ez hülye – kommentálom.

- Nadeshiko-chan – vigyorog perverzen Takeshi – hát mégis beadod a derekad?

- Felesleges az ellen küzdenem, aminek nem tudok ellen állni – motyogom vörösen õ, pedig kacsint a zöld szemei értelmébõl, tudom, hogy neki nem kell magyarázkodnom. Talán mégis egy síkon mozgunk mi.

- Meg kedvelted õt – mutat rá pajkosan.

- Ugyan már – kiáltom, és én kiloholok a könyvtárból, de még az ajtóból is hallom, hogy nevet.

-          Most mi van – akad ki – az egész stáb megdicsért minket.

-          De akkor is vagy huszadjára sikerült megcsinálniuk azt rohadék egy fotót, mert te annál a résznél egyfolytában elnevetted magad. Hogy tud egy profi ilyenen elbukni!

-          Még nem vagyunk profik – védekezik- de az a kétségbe esett fejed – vihog már megint.

-          Az volt a feladatom te nagyon hülye  - ordítom, a képébe õ meg becsönget.

-          Te tényleg egy maximalista picsa vagy – jegyzi meg enyhe szarkazmussal. Válaszolnék, ám helyette az ajtó tárul fel.

-          Sziasztok – köszön, Õ oda benn én meg fordulok és megyek el az ital pulthoz. – Mi baja – hallom még a kérdést de én már az üdítõnek szentelem magam.
Körbe nézve azt kell tapasztalnom, hogy a felhozatal jóformán az iskola tanulói kiket már láttam egyszer kétszer. Természetesen a Junsuke Fanclub összes nõi tagjai jelen vannak. Na meg persze ide hallani, hogy „Ó Nézd milyen király ma is”. Amit teljes mértékben megértek hisz tényleg rohadt szexis dög ma.
Poharam felett rálesek. Junsuke oltárian menõ ma este.  Egyszerû ingbe és nadrágba van de, mégis észtveszejtõen jól néz ki. Jóvágású arcán pokolian csábító mosoly ül, míg barna szemei meg-megvillannak ezzel tõrbe csapva beszélgetõ partnerét.
Zavartan tettem le az üres poharamat és paprika vörös lettem egybõl mikor megérzetem az Õ kezeit csuklómon. Eszem ágába nincs ellenkezni, úgy megyek utána a lépcsõn. Azért egy „hét te” kezdetû mondatot kinyöghetnék az istenszerelmére már!
Belépünk a szobájába én, pedig egy virágos boltba találom magam. Mindenütt rózsaszirmok vannak, néhol egy-egy gyertya is világít pluszba.
Ööö... ez most komolyan Junsukéból jött ki? Oké, hogy szûz vagyok de erre nincs szükségem. Még akkor is ha... ha nagyon szép.

-          Ez meg mi akar lenni – szólalok meg végül.

-          Minek néz ki – kezdi rögtön idegesen – Azt hiszem a szobámnak és mi itt dugni fogunk – adja az ismertetõt.

-          Oké – kezdem nyugodtan – azt már elfogadtam, de rózsaszirmok? Belém vagy talán esve? – nézek rá felhúzott szemöldökkel. Tényleg nem számítottam ilyesmire tõle. Azt hiszem, ezt nevezik kellemes csalódásnak.

-          Álmodban – válaszolja gúnyosan – Az eszem meg áll. Egy kicsit akar az ember kedves lenni és még azt is, lehurrogják – dühöng már megint. Erre csak egy szó jut az eszembe: férfiak.

-          Jól van na – morgom most már én is – Fektess meg, hogy had húzzak innen.

-          Hát jó, te akartad akkor nem leszek kedves – villannak meg sárgán világító barna szemei, majd már csak azt érzem hogy keményen az ágyra lök és fölém mászik. Hangos reccsenéssel tépi szét a ruháim én, meg úgy rántom össze magam. Ám nem hagyja durva mozdulattal, feszíti szét a lábam, és száraz ölembe helyezi két ujját is. Az anyád.... kiáltanám, ám halk sikollyá merül ki,  és inkább karjába markolok, hogy oda rejtsem fájdalmam. Ebbe meg mi ütött! Ó te jó ég, ez, ez szörnyû... egyszerûen nem húzhatta így fel magát ezen!

-          Jhunshuke – nyögöm a sírás szélén állva. Ezt ne könyörgöm. Ezt ne...

-          Mi van – ordítja – azt mondtad csak túl, akarsz lenni rajta, hát akkor túl is leszünk rajta. – Pár mozdulattal meg szabadul ruháitól majd egy fájdalmas rántás után, ami majdnem a karom kitépésébe került szó szerint rá nyomott álló hímtagjára majd fejemet irányítva próbálta azt élvezni, ami szerintem számára se ment. Itt pottyant az elsõ könnycseppem a paplanra.
Istenem ez undorító! Eddig õ sem süllyedhet!
Végül egy hirtelen jövõ nagyobb ellenállásom után felkapom a fejem.
Kérlek – nyögöm megtörten – Ez fáj – majd szemébe nézve láthatja, hogy sírok. Idejét nem tudom mikor sírtam utoljára, de neki sikerült kihoznia belõlem. És milyen áron...

-          Te akartad, hogy így csináljam – kiabálja majd mérgében fel alá, kezd járni a szobában. Én pedig remegve húzom össze magam az ágyon. Ez a... csávó nincs beszámítható állapotban! – Egyszer akarok valakinek kedveset tenni és még az is, leszólja – ordítja saját magának. Mégis hogyan legyek így gyengéd – teszi fel magának a kérdést, és közben remeg õ is, bár õ az idegességtõl. – Hogy tudjak így megbízni akárkiben is – majd egy vázát felkapva a szoba átellenes falának dobja, akaratlanul is felsikkantok. Ez hülye... egy óriási hülye.
Leroskad az ágyra mellém sóhajtva, mint akinek már minden mindegy.

-          Menj – mondja halkan.
Ez a srác tényleg nem látja a nyilvánvalót igaz? Én nem elmenni akarok, hanem szeretkezni! Mert lehet, hogy egy idegesítõ hülye durva fazon, de én egész jól megkedveltem ezt a jellemet. Igen is... tud õ kedves is lenni a maga módján, csak nehéz meg látni.
A kezeim saját maguktól indultak meg hátulról átkarolva Junsuke erõs mellkasa felé, majd azzal a kedvességgel, amit adtam neki lassú nyugtató puszikat hintettem széles vállaira. Érzem, hogy a feszültsége lassan-lassan alább hagy így hátára fektetem és egy mély kedves csókot, adok neki fejjel lefele.
Hízelgésemet nem abba hagyva a kockás hasát végig csókolom, míg el nem érem hím tagját, mit lassú puszikkal hintve kezdem el kényeztetni úgy, ahogy szerintem, szereti.
Halk nyögéssel tudatosítom, hogy igenis tetszik nyelve és olyakor-olykori ujj játéka is.
Igen... ezt a Junsuket kedvelem... a domináns és magabiztos de ugyanakkor gyengéd Junsuket.  
Nem hagyja, hogy elmenjek, hanem gyengéd erõszakkal az ágyra fektet, és szexis mozdulattal hajol fölém. Éjjeli szekrényébõl kihúzza, az úgy látszik igencsak elõre bekészített óvszer zacskót majd pár mozdulat után ismét két oldalról, támaszkodik fölöttem lábaim között.
A szemei...
Azok a sárga szemei nagyon... nagyon csillognak, szinte fel akarnak falni, ám mégis gyengédség villan itt-ott, és mintha keresne az enyéimbe valamit.
Lassan kapok egy mély csókok, miközben felsikkantanék fájdalmamba. Nagyon, nagyon kellemetlen mintha szét akarna szaggatni, de tartom magam annyira, hogy ne sírjak.
De-de...ugyanakkor bennem van, innen nézve fantasztikus.
Lassan kezd el mozogni, bár fájdalom messze nem szûnt még meg azt is tudom, hogy fölösleges arra várni.  Hátába markolok, hogy enyhítsem, de ugyanakkor érzem, hogy az a kevés vér combjaink között kenõdik szét.
Nehéz azt állítani, hogy nem élvezem az elõbbiek ellenére, hisz halk nyögéseim rásegítik arra, hogy gyorsabbra vegye a tempót. Belemarkolok hosszú fényes hajába miközben hátát, simogatom és kiélvezem az összes nyugtató csókot, melyet figyelmességében kapok.
Majd az idõ elteltével hangos nyögések után élvezünk el sorban. Kihúzódik belõlem, és közelebb húz magához, rásegítve én is, oda vackolom magam és így lihegünk egymás nyakába. Ez így nyugodt és meghitt annyira... annyira... kellemes? Igen azt hiszem az. Így tényleg jó...lenni.

-          Ne ez csikis – suttogom. ÖÖÖ... egy pillanat ... suttogom?

-          Szóval csikis – érzem, hogy vigyorog a nyakamba. ÖÖÖ... várjunk, csak érzem?

-          Most mi? – értetlenkedek halkan magamnak és kinyitom a szemeim.

-          Jó éjt – köszönt Junsuke még mindig hallom, hogy szinte nevet de kapok egy üdvözlõ csókot is mellé.

-          Ó bazd meg - esik le végre. Én meg arrébb lökném de lecövekelt a két oldalamon ismét.

-          Na szépeket álmodtál – kérdezi azzal a pokoli vigyorával a képén.

-          Ez nem volt fair – kommentálom. Nagyon nem. – Egyébként is hány óra? – kérdezem közben órát keresve valamerre.

-          Még csak tizenegy van Cica – válaszolja, majd megnyalja az ajkaim. – Szóval van épp elég idõ még holnapig. Egyáltalán nem volt szép, hogy így bealudtál több mint fél órára – morogja a végét, de a kezembe nyom egy üveg narancslét. Hát igen micsoda egy szemét alak vagyok.  Lassan letolja magáról a nadrágot, amit szerintem, sebtében kaphatott fel, ingre akkor nem futotta.

-          Hát bocsi – motyogom a pohárba – Nem én tehetek róla, na – majd bele iszok próbálva nem foglalkozni meztelen testével.

-          Tudom – vigyorog úgy, hogy azt a Coca-cola-s napocska is megirigyelhetné – ez csak az én fenomenális teljesítményemet mutatja – beleprüszköltem a pohárba, amit ki is kapott a kezembõl majd az éjjeli szekrényre helyezett.

-          Héka – nyúlnék felé, ám ellopja kacsóm, és egy csókot lehel rá. Ezzel meg mi van már megint?

-          Cica – suttogja miközben a tenyerembe, csókol és szemei vágyakozva, vizslatják arcomat – annyira forró a tested. Teljesen felizgatsz már attól is, hogy csak szuszogsz mellettem– ismeri be majd végig, nyal ujjaimon, amibe beleremegek. 

-          De – kezdem vörösen – le kell fürödnöm – gondolok arra az igen izzadt meg kicsit azért véres valómra.

-          Megoldottam – forgatja meg a szemeit majd a radiátorra, mutat ahol egy vizes törülközõ szárad. Magamra nézve láthatom is az eredményét. Elmosolyodom.

-          De az öcsém - kezdeném és kelnék ki az ágyból, ám õ csak egy kezével lökött vissza az ágyra és ült a combomra, hogy ne mászkáljak semerre se.

-          Az öcséd lenn van - tájékoztat. – Hidd el nekem nagyon is jól. Ja meg gratulál, hogy valaki nagy kislány lett – vigyorog továbbra, is mint a tejbe tök.

-          Perverz – vágom hozzá.

-          Az – mondja õ. – Van még valami egyéb hülye kifogás, ami eszedbe jut? – kérdezi kicsit türelmetlenül.

-          Izé – nézek el, majd vissza – kaphatok gondolkodási idõt?

-          Nem - mondja egyértelmûen majd rám hajolva, csókol bele a nyakamba melyet már oly erõsen, szívogatott az elõbb is én, pedig nyögök fel egyúttal.  Na ez tuti foltot hagy majd örülni fognak nekem a sminkesek holnap.
Közelebb húzva magamhoz beletúrok azokba az imádott hajszálakba, és meg-megrágcsálom füle tövét, amit elérek ajkaimmal. Míg másik kezem a tarkóján lévõ erogén zónáját simogatom. Oh igen ezt tudom, hogy kedveli. Vadul harapdálja meg melleimet, melyeket mindig elõszeretettel halmozza el a jóval.
Testével is rám ereszkedik egy kissé, így tökéletesen tudatába hoz mennyire is izgatott, bennem reked a levegõ erre. Két ujját belém helyezi de, már álmomba elintézte, hogy ezek részek ne okozzanak gondot.

-          De Cica – suttogja izgatóan – alig-alig értem hozzád – közben mindkét térdemet felhúztam így újra közém zártam – és ilyen nedves vagy már.

-          Hazudós – motyogom, ám õ elhallgattat egy csókkal és a szekrénye felé, kezd matatni.

-          Fölösleges – mondom vörösen - szedek Anti-baby-t.

-          Okkkés – teszi homlokát az enyémre, épp úgy, mint, igencsak nagy állóságát bejáratomhoz. Beleharaptam ajkamba mikor ismét magamba, tudtam. Elhanyagolható a fájdalom, de azért még nem mondanám nagyon frankónak.
Junsuke csókokkal bombázva kezdett el mozogni abban, tempóban, amit megfelelõnek tartott, míg én lábaimat a derekára csúsztattam. Bár csak kipróbálás gyanánt tettem õket oda ez így sokkal kényelmesebb lett.
Édesen ringtunk egymás karjaiba és hallgattuk, hogy nyögöm szenvedélyemet. Junsuke magában tartotta hangjait. Jobban mondva inkább bennem, mert hol megcsókolt akkor hol pedig érzékien harapdált ezzel rejtegetve önmagát. Hogy pontosan mennyi idõ telt el, míg újra elértem mennyeket, azt nem tudom. De azt tisztán nézhetem végig, hogy Junsuke milyen, amikor az élvezet kapujába kerül. Igen...igen ilyenkor ... pont ilyenkor legférfiasabb.

Másnap reggel telefonom ébresztõjének erotikus hangja baszta a fülünket. Nyögve hoztuk egymás tudatára, hogy inkább ki kéne kapcsolni. A telefonom természetesen a szoba másik végére volt dobva az elszakított ruháim egyik zsebébe.

-          Hallgattasd fel – szólal meg a férfi állat a kedvesség minta példájával.
Nos, 2 óra alvás után felállni a pihe-puha agyból egy görög félisten mellõl hát kész öngyilkosság. Ám önfacsaró énemet elõvéve körülbelül gyök kettõvel haladva elértem célom majd tudatosult bennem mért is van hajnali négyre húzva az órám.

-          Abüdösfrancba – motyogtam. Na igen. Rohadtul nem terveztem, hogy itt fogok aludni.  – Abüdösfrancba – motyogom újra. El fogunk késni. Genjinek és nekem a Tokió másik végébe kell lennünk reggel hétre, de az autó rohadtul nem Junsuke Otani lakásához lett hívva. Észbe kapva elszakadt ruháim állapotát kezdtem vizsgálni és a hordhatatlan kategóriába, kerültek. Egyedül a bugyim, ami valahol az ágyon lehet, és a cipõm úszta meg a dolgot, amit még a nappaliba hagytam koraeste. Az épp egyetlen ruhadarabom Junsuke bal térde alatt helyezkedett el ki bóbiskolva figyelte, hogy rohangálok a szobájába, mint a mérgezett egér.

-          Menj arrébb – kérem suttogva, és lassan arrébb tolom azokat a lábakat és magkaparintóm azt a bugyit végre.

-          Nem hagyod itt ajándékba – kérdezi még mindig kómásan, de vigyorogva.

-          Inkább feküdj vissza – javaslom, míg én az ágyról lemászva indultam volna meg, kifele de Junsuke erõs karjai bilincsbe zártak hátulról.

-          Hova-hova – kérdezi fülembe suttogva.

-          Dolgozni – válaszolom egyszerûen.

-          Jelents beteget – harapja meg fülcimpámat – gyere, feküdj vissza Cica.

-          Persze szombat reggeli nátha – jegyzem meg – biztos nem lesz egy kicsit se furcsa a fõnökömnek.

-          Maradj – suttogja makacsul.

-          Nem lehet – bontakozok ki az ölelésébõl – hol a fürdõszoba – kérdezem.

-          A folyosó végén balra – mondja rekedtes hangon majd zuhanó repülésbe vissza, süllyed az ágyra.
Megtalálva az életmentõ helyet egybõl a langyos zuhany alá állok. Nincs pofám folyatni a vizet, meg amúgy sincs rá idõ. Extra gyorsan végzek, és törölközõbe csavarva mászok ki a kabinból, jobb ötlet híján a Junsuke feliratút választottam. Kilépve Õ áll ott egy szál boxerbe, kócos szürkéskék hajjal, valami köteg bigyusszal a kezében és azzal az álmos pofival azon a jóvágású arcán. Hát ez oltárian leányölõ jelenet. Istenem és én ezzel a pasival lefeküdtem!

-          Akartam mondani, hogy használd az enyém, de már feltaláltad magad – ásítja – tessék – nyújtja felém a „köteg bigyuszt”. Nos igencsak fiú ruhák voltak nagyon Junsuke illattal együtt véve.

-          Még srác koromból valók – magyarázta. Belebújva hát az összes létezõ nõiesség kiköltözött belõlem, de legalább jók voltak valamennyire. Meg amúgy is kapok ruhát ott már, csak addig lesz érdekes. Bár ez inkább csak vicces számomra.

-          Mikor végzel és hol– kérdezi miközben derekamra, teszi a kezeit, és közelebb von magához.

-          Három-négy fele. Az egyik Aono szállodába azt hiszem Ikebukuroban.

-          Rendben – mondja majd se, szó se beszéd lecsap az ajkaimra. Nem követelt most semmit, mert alapjáraton mindent magának tud. Egoista.
Lerohanok a lépcsõn és nem egy itt-ott alvó emberkét, látok meg a nappaliba. Junsuke csak komótosan követett. Hál Istennek Genji is magánál volt már felöltözve és valami kiflit próbált magába erõszakolni kevés sikerrel.

-          Jaj de szexuális vagy ma – vigyorog majd fejemet látva, csak feláll, és együtt megyünk ki – ja meg egyébként késésben vagyunk – kommentálja a nyilvánvalót. 

-          Most ne – nyögöm felé tényleg nyúzott fejjel – lemegyek kávéért vagy valami kóláért – panaszkodom – különben megint elalszok.

-          Tõlem – vonja meg a vállát – de hozz nekem is – vigyorog és zöld jáde szemei tényleg a fáradtságot, tükrözik – amúgy a tesi utáni lyukasórában beszédem van veled.

-          Nem hozok neked semmit – morgom – rendben úgy is be kell mennem a suli könyvtárába.

-          ÁÁÁÁÁ Itt van – hallok meg egy lány sikolyt a folyosó végérõl felfutni teljesen kivörösödve.

-          Hana jó hajam?

-          Ugye nincs rajtam pattanás?

-          Húúú jön az újfiú is!

-          Jajjj az másik helyes!!!! Genji-sama!!!

-          Szia cica – szólal meg õfennsége de, rá se nézve megyek tovább. – amit mondtam, tegnap azt megmondtam. Ne felejtsd el.

-          Fulladj meg – fordulok felé, õ pedig elvigyorodik, mint a tejbe tök.

-          Legfeljebb a lábaid között angyalom, úgy, akár csak tegnap – menj a francba. Nem lehet igaz, hogy beéget a folyosón mindenki elõtt! Elvörösödve megyek arrébb. A probléma az, hogy messze nem azért vagyok piros, mert mérgembe majd felrobbanok, hanem mert beugrott az a kép mikor a lábaim között fel nézett rám.

- Junsuke Ootani a lelátón van – kit érdekel.
Csaj ováció.

- Értem – morgom – szóval van, akit igen.
Meglepõ módon én jutottam ki utoljára a foci pályára.

- Szép a tested cica – kiabál le a tini idol. Legalább ne ilyen feltûnõen nézz már rám! – Bár ruha nélkül szebb lenne – már megint mért vörösödöm? Hátra fordulva az osztályhoz tudatosult bennem ez a csávó hamarabb fog megölteni a lányokkal, mint megdugni az igazgatói asztalon. Most komolyan mért kell így nézni rám? Itt én vagyok az áldozat!
Na menjetek a fenébe. Nem vagyok hajlandó ezek között lenni, meg amúgy is csak elrontanám a hangulatot. Rá se nézek a tanárra, úgy megyek el, pedig kedvelem én a tesi órákat. Inkább boldogítom Takeshit vagy õ engem, õ is lóg ez szinte biztos.

Az öltözõbe érve egy nagy sóhaj keretében levágódnék a padra, de helyette egy zár kattanása ér el. Megfordulva Õ áll ott. úgy... úgy, mint egy félisten.
Bakker, lehet egy faszfej de, azt is el kell ismernem így néz ki egy igazi pasi, akibõl egyszer férfi lesz. Szürke haja szinte kontrasztot ver aranysárga villámló és éhes szemeivel. Ha nem tudnám, hogy ember és így látnám, meg elõször nem ezt mondanám rá. De ettõl függetlenül: húzz már el a picsába.

-          Mit akarsz – teszem fel azt az egyszerû kérdést. Végtére is ez egy lányöltözõ.
- Amit múltkor nem hagytál befejezni – válaszolja príma egyszerûen, teljesen magától értetõdõen. Csodaszép szemeit nézve szinte nem is ellenkezek mikor a falhoz szorít. Hm... ez az illat... ez a dominancia... áááá én nem akarok fangirl sikolyt nyomni!

-          Hagyj békén te idióta – mondom még mindig rendes hangnememben.  Majd térdei épp OTT találnak el. Egyetlen érintése bevillantotta a tegnap estét nekem meg le kellett hunynom a szemem. Nem az még egyszer nem történhet meg, mert nagy bajok lesznek akkor velem.  Rá fogok szokni a közelségére. Végül is csak én vagyok az egyetlen idióta ezen a földön, aki nem tárja szét a lábát egy ilyen...

-          Rendben akkor játszani fogunk – nyalintja meg száját egy nagyon menõ félmosoly keretében majd keze is, csatlakozik a térdéhez egyenesen megtalálva a bugyin. A dolgozó ujjak meg már teszik is a dolgukat és lassan simogatni, kezdik a felületet melytõl akaratlanul, kiráz a hideg.
Engedj el – nézek szépen a szemeibe, amik szinte nem is látnak és kezei szinte levakarhatatlanok onnan. Sõt egyik ujja végre megindul nedves részeim felé.

-          Áh – nyögöm. Ami tényleg nagyon jó...így bennem.

-          Mondtam, hogy játszani fogunk – vigyorog az arcomba szexisen, majd könyörgõ szemeimet látva elkezdi mozgatni is. Ami.... rohadtul...höhm ... kurvára ... jóhh. De mért csak egy ujjal csinálja? Én meg mi a frászkarikáért élvezem ennyire! Ugye ez nem látszik? Nem, nem láthatja az arcom. Azt nem engedem akkor ... akkor inkább a nyakhajlatába nyögök neki. Nyögök! Fõleg mikor hüvelykujja ott... áh pont ... pont ott talál meg. Seggarc meg csak vigyorog.

-          En- áhh – gedj el – nyögöm felé, de neki esze ágába sincsen. Meg az nekem biztos jó lesz? Bal keze is feltérképezõ útnak indult a melleim irányába, melyeket virgonc nyelvével kezdi kényeztetni. Ne ezt ne összenyáladzol! Keseredett próbálkozásom, hogy eltoljam arra jutott, hogy inkább élvezem selymes tincsit cirógatni és jól bele-bele markolni.

-          Na még mindig engedjelek el – de közben ravaszul fokozza a tempót. Ha most abba hagynád tuti kiherélnélek szóval...

-          Még – csúszik a ki a számon. Kérlek... mert ez ... ez...áh –Még, egy kicsit – kérlek ... áh mindjárt... és...ismét elélveztem. Naná, hogy Junsuke Ootani karjaiban miközben szó szerint a nyakhajlatába nyögtem. Lehajol és ad egy –egy csókot a melleimre, amit egy pofonnal jutalmaznék, ha nem hajolna el.  Na akkor húzz el szépen.

-          A következõ a farkam lesz cica – vigyorogja az ajtóból, mint a jól lakott napközis.

-          Ne lesz legközelebb – vágom felé, ami hatásosabb lett volna, ha nem a melleimet rakom vissza a melltartóba - ha legközelebb hozzám mersz érni levágom a tökeidet – egész fenyegetõre sikerült.

-          Kíváncsiam várom – mosolyogja – pedig megmondtam, hogy az enyém leszel – és akkor mi van? Az Szent Írás vagy mi?

Takeshit a könyvtárba találtam meg. Probléma annyi, hogy nem tesi után, hanem közben és számára az jelenti az edzést, hogy alszik pár kupac, könyvel elbarikázva magát. A legnagyobb nyugalommal emeltem fel az egyik barikád darabot majd vágtam vele fejen.

-          Bazd ha én nem aludhatok te sem – morgom majd helyet foglaltam mellette.

-          Ide nyugodtan jöhetsz szunyálni – simogatja meg szõke buksiját – ez az iskola legális lógós helye.

-          Marha ez minden suliban így van – világosítom fel.

-          Jó van na – húzza fel az orrát – én ide járok pisis korom óta. Egyébként kérdezhetek valamit? – húzza fel egyik szemöldökét.

-          Mi – nézek kérdõn.

-          Élvezted – kérdi õ.

-          MI – kiáltok fel.

-          Ssss - pisszeg le. – Tudod ez egy könyvtár amúgy meg szép piros a pofikád – vigyorog. Majd újból találkozik az egyik könyv a fejével – Oké. Nem kérdeztem semmit inkább.

-          Helyes – morgom.

-          De én még mindig azt mondom, hogy ne kezdj ki vele.

-          Õ kezd ki velem – kelek magam védelmére. – Egyáltalán nem akarok vele lenni, mert egy fasz.

-          Ssss – pisszeg le ismét – itt a falnak is füle van. Aztán engem a második legnagyobb ászt is belekeversz és nincs kedvem vele versengeni. Mind a kettõnk éppen annyira befolyásoló tényezõ itt és ez kimondottan zavar minket.

-          Hát ez nem érdekel annyira.

-          Pedig tehetnéd – sóhajtja – Apropó, hallottam tegnapi kis veszekedésedet az öcséddel. Nem megy az üzlet? – kérdi úgy mintha érdekelné.

-          De megy – adom a választ – csak lassan.

-          És mi lenne, ha szólóra váltanál – vigyorog a képembe.

-          Esélytelen, párosan nyerõk vagyunk, külön nem érünk annyit, ahhoz egy marha jó szponzor kéne.

-          Szponzor van – adja a magyarázatot.

-          Mégis ki – nézek nagy szemekkel.

-          Tudod, anyám majd kézen állt örömébe, mikor megtudta, hogy a Sekai testvérek az én sulimba járnak. Japán és a világ csak Nico Robin-ként ismeri, aki nagyon érdeklõdik felõletek, és külön pályára tenne titeket a modellek életében. Meg bla bla meg stb. – fejezi be. Banyek... ennek tényleg Nico Robin az anyja?

-          És mit kell tennem – kérdem.

-          Meg jelensz velem, a hétvégi party-n amit, apám szervez. Biztos hallottál már az Aono hotel láncról – mondja fél vállról. Anyás... ez tényleg ilyen gazdag? – ja és akkor hozd az öcsédet is meg a szüleidet.

-          LOL – ennyit bírok kinyögni.

-          Tudod, rohadt jól jártál azzal, hogy ennyire bejössz nekem - kacsint én meg fejem, vágom a kezembe lévõ, könyvel ismét. – Persze mint barát. – teszi hozzá.

-          Basszus – idegeskedek – és most mit kell tennünk?  - suttogom neki miközben pezsgõvel a kezembe, álldogál ottan igen csak dekoltázsos zöld színû koktél ruhámba.

-          Az égvilágon semmit – válaszolja – csak tegyetek úgy, mintha szórakoznátok velünk. Még csak beszélned sem kell vele.

-          Hurrá – lélegzek fel. Ez is valami. Anyámék eközben elkezdtek bájcsevegni egy szõke férfival, aki kicsit ismerõs. Biztos egy menedzser, akit már láttam valahol.

-          Várj itt szépségem - mondja hirtelen a mellettem lévõ szõke. – Elmegyek oda ahova még én is, egyedül járok.

-          Kac kac – válaszolom - és nem vagyok a szépséged.
A felhozatal nem semmi az egyszer szent. Tele van olyan alakokkal, akiket csak a tévében látni ezek nagyon nagy arcok. Még egy-két minisztert is kifogtam a tömegben. Tudnak ám élni az biztos, fõleg így a jégszobrokat nézve.
Hirtelen valaki megfogta a kezem majd maga felé pördített, és Õ vigyorgott rám teljes valójában.

-          Szia cica, hiányoztam – mosolyog rám szart, vigyorog, mint egy démon.

-          Hurrá – kommentálom szarkasztikusan, de õ már hüvelyk ujjával simogatja a kacsómat.

-          Azért ennyire ne örülj - erre kikaptam a kezem a markából. Erre most tényleg nincs idõm.

-          Ide figyelj fasz fej, mert csak egyszer mondom el – kezdem dühösen, de visszafogottan, hogy senki ne hallja. –  Most olyan szemek néznek engem és az öcsém, ami rohadtul meghatározó. Nem szórakozni vagyok itt, nem is azért, hogy mutassam mennyi pénzem, van hanem, hogy jól benyaljak egy illetõnek, aki egy kurva jó karriert tudna nekem adni egy életre. – mondom még mindig mosolyogva – Ha felfogtad, a mondat értelmét meg tennéd, hogy arrébb mész és keresel mára egy másik nõcskét?

-          Nyugi bébi, csak pár szóra rabolnálak el meg úgy fél órára – újra megragadja a kezem majd el, kezd kihúzni a „bál”terembõl. Ellenkezni nem ellenkezek, mert akkor mindenki észre vesz minket. Így inkább lágyan suhantam mellette.

-          Hova viszel – kérdem morogva.

-          Csak egy kellemes helyre – néz rám. Egy folyosóra elérve felsétáltunk az elõttünk lévõ lépcsõn, ami valami cseléd részleg lehet. Mivel lényegesebben más anyagokból készültek itt a dolgok. Na ide tényleg nem fognak feljönni. Majd bementünk az egyik szobába ahol igencsak hamar a puha ágyon találtam magam és fölöttem Junsuke-val.

-          Hé ez nagyon nem jó ötlet – kezdeném eltolni magamtól, de õ rendítetlenül tartja magát a fejem fölött így szürke tincsei alig érnek hozzám, amikhez automatikusan nyúlok, hogy bele túrjak. Amire csak félmosolyra húzza ajkait. Aranyszínû szemei szinte bíborként villognak felém, bõröm pedig meg-megrezdül egy-egy lélegzet vételére.

-          Selymesek mi – kérdi.

-          Hát most már nem – válaszolom és el is, veszem a kezem még fejem is, elfordítom tõle. Faszért kellett elrontania a pillanatot. Majd megéreztem ajkait a nyakamon azon részén melyet szinte felkínáltam a számára. Lassú és kedves puszikkal hintette meg õket, melyek rezdülését magamban éreztem meg gerincem vonalán. Annyira tudja, hogy hol kell érintenie, mintha mindig is tudta volna. Pajkos nyelve egészen fülemig ficánkol fel ahol kis puszikkal, harapdálja cimpám, és bele-bele nyal, hogy én meg majd felnyögjek neki.

-          Aranyos cica – suttogja bele – ígértem egy olyat, hogy a farkam következik ide be – és egyik térdét ölemhez nyomta. Úgy látszik ez szokása. Nem nyögtem fel és nem is válaszoltam. Parasztoknak biztos nem. – Igaz? – kérdez rá. De én csak lassan bólintottam. Rohadtul nem akarom megtenni vele, de nagyon úgy néz ki a testem, szeretné, na meg õt se fogom tudni megállítani.

-          Nem akarom - suttogtam végül igen halkan, de épp eléggé hangosan, hogy hallja.

-          Tudom – rándította meg a vállát.

-          Akkor eresz.

-          Meg a szart Bébi – mondja õ majd hirtelen õ került a hátára én meg fölé.  Vesz egy igencsak mély levegõt, majd csak figyel rám ördögi szemeivel. Én meg inkább kussolok rákvörös arcommal. Ideges ez szinte biztos, derekam körüli karjai szinte remegnek a visszafojtott izgalmaktól. Tényleg nagyon akarhatja és igazából csak rajta, múlik mi lesz itt. Mert mégis mit tehetnék a 45 kilómmal?

-          Ez szívás – fújja ki végül a levegõt. – Ugye tisztában vagy azzal, hogy simán megdughatnálak most – kérdi a költõien.

-          Igen tudom – mondom korrektül én is.

-          És azzal is, hogy ha rajtam múlna, akkor, ha visszatérnék akkora botrányt, csinálnék veled amekkorát, csak akarnék, és rohadtul szarhatnék bele abba, amit mondtál az elõbb kedves ajkaiddal? – õ most zsarol?

-          Igen tudom, hogy megtennéd – húzom fel egyik szemöldököm.

-          Okkkké – mondja hosszan – akkor most ugye teljesen tisztában vagy vele, hogy bazi jókedvembe találsz, hogy csak szopást akarok – fejezi be.
Aha szóval egy szopást.

-          Hülye vagy – nézek rá.

-          Nem – majd megforgatja a szemeit – talán egy kicsit mégis, hisz minden épp eszû férfi megdugott volna már. – Ezen azért vitatkoznék, de nem vitáztam tovább. Tényleg befoghatom.
Combjain ülve lassan szó szerint remegõ kezekkel, kezdtem kigombolni sárkánymintás ingjét. Õ pedig teljes nyugalommal figyelt arany szemeivel, melyek, ha eddig nem hoztak zavarba hát most teljesen egy pillanatra meg is álltam miattuk.
felsõ testét meglátva minden kétségem elmúlt a felõl, hogy nem félisten. Rendesen edzhet, rá vagy edzhetett. Remegõ kezeim szinte vágyakozva nyúltak felé szépen végig simítva minden kockát és azt a mellkast. Megunva lágy puszikkal kezdtem újra járni a terepet. Nem adott hangot élvezetének végtére is büszke egoista barom de lehunyta szemeit és vörös tincseimet simogatta. Majd tolta egyre lejjebb és lejjebb. Õ maga oldotta meg az öv és egyéb problémás dolgokat nekem csak pillanatra kellett feltérdelni, hogy lehúzhassam róla.
Hím tagja igencsak fel fele állt és az, hogy ezt én váltottam ki belõle mintha önbizalmat is adott volna. Nem kellett szólnia, hogy tegyem a dolgom. Végig húztam egyszer az igencsak hosszú és nagy felületen majd ippeg, hogy félig sikerült bekapnom. Szép lassan kezdtem mozgatni a fejem, hogy én magam is belerázódjak, de Junsuke hamar megoldotta a problémát. Fejem mozgatásával diktálta saját magának a tempót. Hát nem szarakodott. Én meg nem ellenkeztem.

-          Cica – szólal meg holt normális hangon, de az izzadást meg azt, hogy gyorsított a tempón nem sikerült letagadnia – majd nyeld le jó – vigyorog még rám én, pedig próbáltam nagyon gonoszan nézni. A tempó maradt õ meg élvezkedik, végtére is, egyszer õ is elmehet nem igaz? Nekem meg, meg kell tanulni.
Remegése hullámait és  azt, hogy mindjárt eléri a mennyeket én is megéreztem. Fõleg ugye, hogy az egész adag a számba landolt.
Bazd!!! Mégis, hogy jöhet ki ennyi belõle!!! ÁÁÁ inkább, no comment. No comment mindenre.  Még ziháltam egy ideig majd elmentem a fürdõbe, hogy igyak rá, meg eltüntessem magamról a szagokat. Még jó, hogy lány cseléd szobájába tengõdtünk be.
Õ pedig a legnagyobb nyugalommal indult meg fél Ádámkosztümbe a zuhanyrózsa felé majd megnyitva a csapot a víz hõmérsékletét szemlélte.

-          Cica kifejezetten elfogadható volt – mondja majd nyakamba, csókol egyet – de még gyúrunk rá, hogy nagyon jó legyen oksi?

-          Aha – válaszolom – hát az nagyszerû lesz. Na én mentem – és már indultam is ki.

-          Azt ugye nem felejted, hogy jövõ hét alkalmával nagy dugások várhatóak – kiáltja utánam.

-          Barom – suttogom mosolyogva, majd ismét megindultam a bálterem felé. 

A diri egy jól szituált ötven éve körüli ember kár, hogy ez senkit nem érdekel. A nyári pletykák azaz, hogy épp ki kivel jött össze és ki kivel szakított nyilvánosan, az már annál inkább.  Pedig nem mond hülyeségeket az öregúr ott a dobogón, olyanokat taglal, hogy év végén nagy szopatásokra készüljünk, ugyanis igencsak szigorítani fogják a vizsgát. Mondjuk, számomra mindegy, hiszen nincs viszonyítási alapom ehhez az iskolához. 
Vannak akik, látványosan unják a ceremóniát többek között drága öcsikém Genji is, aki a legnagyobb nyugalommal hagyja el az elsõ sorban lévõ helyét és indul meg egy fánál szunyókáló sráchoz.
Csöves egy iskola ez, ha ezt így hagyják. Attól függetlenül nekem tökéletes. Ha hagyják, hogy végezzem a munkámat úgy ahogy az nekem megfelelõ akkor,  lerakok nekik egy full 100%-os érettségit el is indulok pár országos versenyen, amivel aztán évekig dicsekedhetnek.

-          Te ez nem a Sekai csaj....

-          Nem tudom... de kétségtelenül hasonlít rá...
Ilyenek.

-          Nézd, milyen fényes egészséges vörös haja van. Biztos rengeteget tud költeni a fodrászra!

-          Ugyan már ezeknek ingyen van! Nem dolgoznak szart se, de pénzük az van, meg külsejük is vele!
Meg ilyenek.

-          Azt a csajt néz már!

-          Kit?

-          Ó te gyökér, hát a Nadeshiko-chan-t. Bár csak ilyen nõt dughatnék!

-          Õ rá max csak zseb hokizhatsz! Majd én nedvesítem be a kicsikét, csak figyeld meg!
 Meg ilyenek is.

Nos csak, hogy pár mondat foszlányt említsek az osztályba történõ bemutatkozásom és helyfoglalásom között. Az udvari felhozatal után sejtettem, hogy ide a tajparaszt társaság jár, de azért még sem kéne látványosan fölöttem megbeszélni ezt. Nem mintha érdekelne. Ezt, megszokni sose fogom és õszintén szólva nem is, akarom. Igen reklámarc vagyok, ez a munkám és kész. Szánalmas vagy nem szánalmas mért érdekelne? Én legalább úgy költöm, a sajtburgerre a pénzt, hogy nem anyámék adnak rá.
Errõl, jut eszembe, lehet venni kéne valamit a büfében. Nem is reggeliztem.

-          Hé te – szólítom meg az egyiket, aki nagyon nedvesíteni akar majd engem.

-          Takeshi – mondja a nevét.

-          Kit érdekel – válaszolom – Inkább azt köhögd, merre van a büfé?

-          A másodikon a balszárnyon – vörösödik el. – Odavezesselek?

-          Kösz nem kell – mondom. - Hidd el emberGPS nélkül is, megtalálom – azzal kivonultam, de még hallottam, hogy az egyik lány mondja „de bunkó egy perszóna, így beszélni Takeshi-vel”. Szerintem, meg túl fogja élni, talán még egy kis önkritikát is neveltem belé. Bár nem rossz pasi.

A szekrényekkel teli folyosókon végig haladva, nem nehéz észre venni, mennyi rossz akaróm lesz a közeljövõben. Azok az irigy és féltékeny pillantások, komolyan egyes lányok nagyon fárasztóak.

- Ó nézd, ott jön – hallom egy lány hangját!

- Annyira helyes – néz a barátnõje is az irányba. Ha akaratlanul is, de én is oda néztem.
Szembõl két srác közeledett, de ahogy megláttam az egyiket a másik már nem is érdekelt igazán. Ugyanis az egyik nem más volt, mint az én öcsikém, akinek úgy vigyorgott a szája, mint a tejbe tök. Ezt meg mi lelte? A mellette lévõ valószínûleg az idei kiválasztott, aki abban a szerencsés kiváltságban részesülhet, hogy úgy csicskázhat Genjinek ahogy õ akarja. Az a legegyszerûbb, ha rájuk se nézek és elhaladok mellettük, amúgy sem vagyok beszélõ viszonyba Genjivel és így sokkal jobban megértjük egymást.

Füttyszó.
Ez most tényleg?
Az anyádat. Lassan fordulok meg a csávóra rá se nézve, biccentek öcsémnek, aki fájóan hasonlít rám.

-          Fogd vissza a talpnyalódat jó? – teszem fel a költõi kérdést, de a csicskás nem így értelmezte, mivel igen csak felhúzta a szemöldökét és igencsak sátánian nevetett fel. Lassan elém, sétál, így vagy másfél fejjel lett magasabb és a drága kölnit is megérezhettem. Hmm. Ízlése azért van.

-          Na ide figyelj cicám – szólal meg baritonján. – Ez itt az én sulim - Nocsak, csak nem az ügyeletes rosszfiúhoz van szerencsém?

-          Nem vagyok a cicád – egy. – meg ez a suli az igazgatóé – kettõ. Azt hiszem, akkor végeztünk is, már fordultam meg mikor durván megfogta a karom és a szekrényhez lökött. Szemét. Ám azok a sárgás barnás szemek még így mérgesen is gyönyörûek voltak.

-          Jobb, ha megtanulod, hogy hol a helyed és elfogadod a szabályaimat, különben bajod lesz belõle – értem szóval ez volt az a rész, amikor meg kell ijednem tõle. De azt aláírom, hogy ez a komoly forma férfias arcán tényleg rémisztõ. Dominanciát adott neki az ég az biztos.

-          Te is csak egy hülye idióta macsó vagy – taglalom jellemzõit, és még mondtam volna, ha nem vág bele mellettem a szekrénybe. Na ez viszont tényleg ijesztõ volt. Banyek, még a be is horpadt!

-          Jobban jársz, ha nem idegesítesz fel – mondja még pluszba, de most már elegem volt ebbõl a bõröves nyakkendõs faszból. Szóval már nem méltatva arrébb megyek, õ pedig hagyta, hogy ezt tegyem. Elengedett, és ez gecire megalázó volt. Na ez nem marad ennyiben abban biztos, lehetsz.

A büfébe leérve megint csak nem lehetet nem hallani, hogy rólam van szó, bár most a kis incidenses story volt a téma. Ez most tényleg ekkora nagy durranás volt? Vissza fele haladva már nagyban majszolom a pizzás csigámat, amiért hát fényes árakat kértek. Itt se fogok többet vásárolni.

- Hallom, szép kis balhét csináltál – hallok meg egy mellém csapódó hangot. Oldalra nézve Takeshi-t találom három lány társaságában melybõl kettõnek a fenekét, fogja. Meg igen plasztikázottak voltak. Nem válaszoltam így õ folytatta – Junsuke-sama-val ne kezdj ki még te se – figyelmeztet.

- Sama – akadok fenn.

- Tudod, nagy a befolyása a suliban – magyarázza – ez az iskola gyakorlatilag tényleg az övé. Rosszul jársz, ha nem azt teszed, amit mond.

-  És az neked mért jó, hogy ezt most elmondod nekem – nézek rá. Nos igen, tulajdonképpen megértem mért van három csaj mellette. Egy ilyen pasi mindenkit megkaphat. Csak engem nem.

- Legyen elég annyi, hogy az nekem jó – mosolyog ravaszan.  – Ma este bulizni megyek a szépekkel Itten – mutat a csajok felé – te is jöhetnél – ajánlja fel.

- Meg a szart! Csak nem gondolod, hogy beállok a háremedbe – kiáltom a képébe.

- Én se úgy akartam – vonta meg a vállát – de úgy is jöhetsz – mondta és egy cetlit adott át.

- Seggfej – fogadtam el, azzal ott hagytam. Egy szám.

Este hat óra, azaz elvileg, munka egy nemzetközi sportmárka cégnél. A célcsoport nem más, mint az én korosztályom, csak termék bemutató képekhez kellenék. Az új kollekció geci jó, a felhozatal szintén, jó sok lóvé ütné markomat, pusztán, azért mert három fényképet kattintanak rólam. Szóval bárhonnan is nézem, csak jól járok.  Egyetlen problémám, hogy a dolog páros meló és az én drága és szeretett öcsém baszik eljönni! Tuti, hogy azzal a szépfiúval van! Ahelyett, hogy tenné a dolgát! Nagyon... Nagyon felbaszta az agyam. Ezt mégis, hogy a faszba képzeli az a kis genny? Elõkaptam a telefonomat és egy nem rég beírt számot, tárcsáztam.

-          Halló – szólal bele egy igencsak irritálóan nyávogós hang. Bakker.

-          A csaj vagyok délelõttrõl – mutatkozom be .- Takeshi-t keresem – válaszolom.

-          Mindjárt adom, csak zuhanyzik, tudod, épp most végeztünk – hát erre nem voltam kíváncsi.

-          Csak adjad – mondom idegesen. Majd jó sok szöszmötölés, víz elzárás és egy cuppantós csók után végre az illetõ is beleszólal.

-          Ez itt Takahiro Takeshi telefonja – oltári poén.

-          Még mindig nem érdekel a neved – kommentálom.

-          Na de ne legyél ilyen – nyavalyogja.

-          Nos, engem az érdekel, hogy mit tudsz hova megy este az a Junsuke csávó – kérdezem rátérve a tárgyra. Nagy hallgatás.

-          Szerintem nem jó ötlet – szólal meg végre.

-          Nem érdekel õ baszki – kiabálom – az öcsémet keresem, aki vele van!

-          Aha – mondja nem túl meggyõzõen. – nos ha oda akarsz menni ahová Õ, akkor oda olyannal kell, menj, aki ismeri ott a dörgést. Csak tagokat engednek be.

-          Értem – mosolyodom el – azaz csak vagy akkora mázlista, hogy mégis el kell, menjem veled meg a csajaiddal igaz?

-          Mégis honnan tudod, hogy egyáltalán én ilyen fontos ember vagyok – kérdi õ.

-          Csak tudom – válaszolom. – Kilencre gyertek értem a 689-es utcához. Na csõ.

Természetesen nem a V. I. P szektor számára fenntartott „buliba” mentünk. Nem mintha arra számítottam volna. Egyébként disco-hoz képest egész rendezett volt, de a pia és cigi szag szokásosan vegyült az izzadság meg „egyéb” szaggal. Ezen a helyen inkább nem kezdtem el hõbörögni, mikor az egyik eltévedt kéz a fenekemre simult én azzal a mozdulattal suhantam tovább. Bár megértem szegénykét beképzeltség vagy nem, de messze túlszárnyaltam a másik három lányt Takeshi nagy örömére, holott csak egy miniszoknya, na meg egy túl sokat nem takaró toppot vettem fel. Ja egyébként ez a Takeshi gyerek minden második emberrel pacsit vált és beszédbe enyeledik vele. Nagy arc õ is pont, ahogy sejtettem.

-          Szia, baby – szólít meg egy hang hátulról – eljöttél, hogy csörögjünk egyet végre? – megfordulva az egyik célszemélyt meg is találtam, aki hát egy enyhén szexis tipikusan lányoknak tartogató félmosolyt vett fel. Ami engem is megfogott.

-          Nincs rád idõm – toltam el magamtól, de a kezébõl kivettem a poharát a kezébõl, amiben félig volt valami tömény – ezt meg köszi – intettem. Nem kellett sok, hogy ezután egy félre esõ széken megtaláljam Genji Sekai-t. Így felé közeledve, egybõl kiszúrtam, hogy egy igazán jó meneten lehetett túl. A szerencsés lánynak jó ízlése van. Az öcsém a dögös kategóriába tartozik, bárhogy is nézem.

-          Szervusz Öcsi – ülök le mellé. – Hogy vagy?

-          Jobban leszek, ha elmész – morogja.

-          Jaj ugyan már, most mért baj az, hogy az egyetlen drága nõvérkéd itt van, és vigyázni készül az õ öcsikéjére – mondom nagy tetetett vigyorral, de õ az iker öcsém többet tudunk egymásról, mint azt bárki hinné. Hisz érzem a bûntudatát, azt a nem is kicsit.

-          Inkább húzz el – motyogja. – Geci ideges vagy! Nincs kedvem egy hisztis picsával veszekedni! - Közben a másik jómadár is befut mögénk, és onnan figyeli az eseményeket.

-          Tudod, hogy mért vagyok itt, igaz? – kezdem vészjóslóan halkan. – Azt is pontosan tudod, hogy mért vagyok én ilyen kurvára dühös!

-          Az egy szar meló volt – mondja szarkasztikusan. - Csak te akartad, hogy részt vegyünk rajta.

-          Már megbocsáss, de rohadt sok pénzt kaptunk volna érte, ha megjelensz! – kiabálom.

-          Nem érdekel.

-          De fog – mondom keményen – Ugyanis nem fogod még egyszer így beégetni a fejemet világos?

-          Mért mit teszel – néz rám vigyorogva – Hozzám vágod azt a cuki nyuszis párnádat oda haza? – Junsuke felröhögött én meg elvörösödtem. Anyád Genji. Ja az az enyém is. Bocs anya, de ez akkor is égõ volt.

-          Nem - szorítom ökölbe a kezem, és lejjebb hajtom a fejem, hogy ne lássák pirosló arcomat. – De felhívom Amu-chant – adom meg a sakk-matt-ott. Õ pedig döbbent kerek szemekkel figyel felém. Tudom, hogy Amu-chan fontos neki, végül is már másfél éve járnak, csak mostanában egyre többet veszekednek, ezért engedhette meg magának ezt az estét.

-          Nem tennéd meg – mondja halkan.

-          ÓÓÓ dehogynem – tárom szét karomat. Megfogva a poharat, amit elõbb szerváltam és leöntöm vele az öcsém – gondolkozz el rajta, mennyit is ér meg neked ez a dolog – azzal õt is faképnél hagytam. A röhögõ Junsuke mellett ismét elhaladtam, intettem a trécselõ Takeshinek, hogy megyek aztán a tök üres ruhatár felé vettem az irányt ahol természetesen pult mögött senki nem volt csak jó sok kabát.
Tévedtem mégis volt valaki, ugyanis egy erõs tenyér folyamatos tapsolására lettem figyelmes a hátam mögül.  Mégis mit vártam? Hogy békén hagy?

-          Egész jó kis jelenetet rendeztél cica – hallom a hangján, hogy vigyorog, de faszfejeknek nem szokásom válaszolni. Neki meg már nincs akkora türelme, mint délelõtt volt, elkapva a karomat és a derekamat magához ránt. Egyetlen mozdulata elég volt ahhoz, hogy levegõt is elfelejtsek venni. Kellet pár másodperc mire leesett mennyire félreérthetõen állunk, na meg abban a minutumba felfogtam sárga ijesztõ szemeinek „igazi” szándékát.

-          Eresz....

-          Tudod – vág a szavamba keményen– nem sokáig, folytathatod ezt még így. Ha gondolod, azt is játszhatjuk, hogy megtanítalak hol a helyed, de azzal csak te fogsz pórul járni Baby – suttogja fülemhez hajolva, taglalva, amire rá is harap izgatóan, én meg beleborzongtam.

-          Engem a leghalványabban nem érdekel, hogy mekkora istennek képzeled magad – kezdem halkan – de kattanj le rólam érthetõ – kiabálom a végén, ugyan is nagyon –nagyon elvörösödtem. Hogy a francba tudta egybõl az egyik legérzékenyebb pontomat eltalálni?

-          Ssss – csitít még sikerült elkapnom egy félmosolyt majd már csak nyelvét, éreztem melyet végig húzott az ajkam vonalán, én azzal a mozdulattal hajoltam félre.

-          Szemét – mondom és szakítanám el magam, de a válasz csak annyi volt, hogy fájóan szorított magához. Ami mégis édes volt.

-          Törékeny és égbekiáltó ölelni való tested van, nem tennék kárt benne – néz rám vigyorogva – de ha okot adsz rá akkor igen.

-          Rohadék – kurvára igaza van.

-          Az biztos, köszi a bókot Baby – bal kezét lassan simítja fenekemre. Baszki én mindjárt sikítok – Ilyenkor általában az a rész jön a filmekben, hogy a lány sikít a zaklató miatt – néz még mindig túlságosan vigyorogva. – Te ugye nem így akarsz tenni?

-          Mi... – kezdeném de, csak azzal, hogy a nyakamhoz hajolt, elhallgattatott. Mi franc van velem! Ennyire nem szoktam...

-          Jaj cica, elõször is ez egy disco itt a leghalványabban senkit nem fog EZ izgatni – kapok egy hosszú és mámorító csókot a nyakamra – másodszor, a zene úgy is elnyomná – tört utat magának belsõ combomat cirógatva másik keze – harmadszor pedig, láthatóan élvezed –azzal kegyetlenül újból a fülemet „támadja”. NEM... fogok... nyögni. Nehogy már!

-          Nem vagyok party kurva – sziszegem, de õ mit sem bagózva erre, csak fölfele kandikált a szoknyám alatt. Mért remegek ennyire?

-          Hmm – suttog bele a fülembe, és egyúttal tesz lassú kis kör-körös mozdulatokat a bugyimon át egy rohadt érzékeny helyen.

-          – Csipke - kösz de ezt én is tudtam, kár hogy a fejéhez nem tudtam már vágni. – add meg magad – suttog keményen. Én meg, hogy fel ne nyögjek a szám elé, teszem a kezem. Basszus, ezzel a mozdulattal kellett volna arcon basznom! Számára ez meg már jel volt.
Egy mozdulattal szakította el a bugyim, egy kellett, hogy a szoknya a földre essen és egy, hogy feltegyen a pultra.

-          MI... – jutott el az agyamig, de gondolkodásra már nem adott idõt. Szétfeszítette a combjaimat, majd egy csókot éreztem meg OTT. Ösztönösen adtam ki a hangomat erre.
Bakker... ezt... ne... ne... ilyen jól. Remegve kapaszkodtam, a pult végébe egy kézzel, míg bal kezem mutató ujjára kénytelen voltam rá harapni. Ez... ez ... ah.
Túl gyakorlott mozdulatokkal masszírozta belsõ combomat, túlságosan tudta, hogyan is járjon a nyelve.  Hogy fajult idáig? Édes istenem... Én, nem...

-          Ott – nyögtem ön kívületlenûl, õ pedig képtelen volt azt a vigyort kihagyni. Már nem tudtam, hogy vörösödni így inkább a számat haraptam el és tettem rá pluszba a kezem. Ne hogy már egy ilyen pöcsnek nyögjek! Azt nem hagyom! De... de...

-          Így hamar – nyögtem újból csak. Bakker mi van velem! Nem hittem volna, hogy én ennyire...

-          Áh érzékeny – vagyok. Itt jó... nagyon. Mért õ? Ez a srác... ezt egyszerûen nem tudom elhinni.  Egy... egy ekkora... IQ fighter. Ad nekem ilyen gyönyört! EZ... ez mindjárt, ... ne ... egy ilyen ... áh ez a pasi... geci jó... vissz fel a ÁHHh... csúcsra.
Bakker.
Csak elélveztem. Egy ilyentõl... levegõt! Adjatok levegõt! Lassan néztem rá, õ pedig teljesen elégedett volt a látványommal. Meg se kell ahhoz szólalnia, hogy most minimum királynak érzi magát. De én... én nem akarom folytatni...

-          Tényleg hamar elmentél – állapítja meg, miközben kezével támaszkodva hajol arcomhoz. – Lehetséges volna – kérdezi felhúzott szemöldökkel inkább magától, mint tõlem. Majd szó szerint ráharap az ajkaimra és egybõl bebocsátást kérve, de én elkaptam a fejem és automatikusan a szám elé, kaptam a kezem és vágtam a másikkal pofon. Megdöbbenten néz rám kiegyenesedve.

-          Szóval tényleg – nyúl le a szoknyámért – szûz vagy. Nem válaszolok majd, mégis megtalálom a szokásos hangomat.

-          És akkor mi van – kapom el a kezébõl a szoknyámat. – Igen az vagyok. Sehol, nincs leírva a jogszabályba, hogy 16 évesen át kell mennie rajtam a fél világnak – vágom a képébe. Miközben belebújok a szoknyámba, mert hát a bugyimba már nem fogok. – Te pedig egyszerûen a farkad után mentél. A te hibád, ha nem nyújtottam olyan teljesítményt, amit elvártál volna - mondom vörösen. – De ne aggódj, túl fogom élni megaláztatást, mert végül is nem verem nagydobra a szüzességem – szkeptikusan hallgatta végig a mondandóm.
Leugrottam a pultról a belsõ részbe megkeresve a kabátom. Megtalálva már a kis csapóajtón jöttem át. Pontosan, attól még, hogy szûz vagyok, nem fogok zárdába vonulni. Szerintem hívok egy taxit, nincs kedvem pár ruhadarab nélkül sétálni. A szakadt darabot meg felvettem ne hogy már itt hagyjam.

-          Tudod, cica – szólal meg mikor már kifele tartok, magam sem tudom mért álltam meg – engem a legkevésbé sem érdekel, hogy voltál e már pasival vagy sem – hatásszünet után folytatta – a lényegen, hogy megduglak, nem változtat. – én pedig inkább kiviharoztam.