ZENE

Monoton léptekkel cikáztam a kis kávézó asztalai között. Aznap is rengetegen voltak, mint általában. Fiatal párok, bizalmasan összebújva, egyetemisták a könyveik fölé görnyedve, idõs házasok, egymás ráncos, érdes kezét simogatva. A levegõ zsizsgett, a többi pincér vidáman beszélgetett. Halkan szólt a zene, duruzsolás sejlett fel a dallamos muzsika mellett. Nem volt csend, valahogy mégis megnyugtatott ez a kis bizsergés, mely beszorult a falak közé.

Visszabaktattam a pulthoz, hogy kivigyem aznap esti utolsó rendelésem. Ügyesen pakoltam a fekete mûanyag tálcára a hófehér kis csészécskét benne a bronzos színû õszibarackos teával. Kivittem a tizenegyes asztalhoz és egy halovány mosoly kíséretében a fiatal nõ elé helyeztem, aki egy antik könyv bõrkötésû borítóját emelte fel éppen, melyen nagy betûkkel az Okkultizmus szó állt. Mikor észrevett, megköszönte a kiszolgálást, én pedig udvariasan eloldalogtam. A pult mögé érve lekötöttem derekamról csokoládé szín kötényem, majd hanyag módon begyûrtem a többi közé, a megfelelõ fiókba. Végezetül még gyorsan elköszöntem kollégáimtól és végre elindulhattam haza. Szinte már evidens volt, hogy utam nem közvetlenül az otthonomat jelentõ ház felé vezetett. Lefordultam balra, és megindultam a kisváros parkja felé. Az utcai lámpák már rég felgyúltak, hiába volt még csak fél kilenc. Közelgett a tél, korábban sötétedett.

Hûvös szellõ szaladt végig a majdnem üres utcákon, megborzongatva a sétáló lelkeket, köztük engem is. Kirázott a hideg, libabõrös lettem. Zsebre dugtam átfagyott kezeim és összevontam magam elõtt farmerdzsekimet. Néhány hosszabb fehér hajtincs szemeim elé kúszott, egy fejrázással parancsoltam õket vissza helyükre. Csukám talpa csattogott a betonos úton, ahogy lekanyarodtam a park felé. Egy árva lélek sem mozgott már, csak a fák lombjai között fészkelõdött néhány madár vagy denevér. Nagyot dobban a szívem, mikor két kicsi karmos láb a vállamba kapaszkodott, majd a teremtmény – melyhez a végtagok tartoztak – fülem mellett károgni kezdett. Ijedtemben megugrottam kissé, majd tisztáztam magamban, hogy csak hû hollóm az. Barátságosan nyúltam felé, hogy végigsimítsak tollain, õ ezt tûrve fejét tenyeremnek támasztotta. Miután kedveskedve végigsimítottam ujjaimmal hátán is, tovább indultam.

Furcsa érzés fogott el, a gyomrom remegett, kezdtem idegessé válni, de magam sem értettem, miért. A szél egyre erõsebben fújt, egy hangot hozott magával. Eleinte nem tudtam kivenni, pontosan mi az, majd lassan egy ismerõs dallammá formálódott a susogás. Fogalmam sem volt, hogy pontosan honnan is ismerem, de úgy éreztem, valamiért muszáj követnem. Mintha vasmarokkal ragadott volna meg, és úgy vonszolt volna. Hamarosan megpillantottam a távolban egy sátorféleség körvonalait. Nem értettem, miképpen kerülhet oda, így kíváncsian lépdeltem felé. A zene egyre hangosabban szólt, így már tisztán hallottam, és fel is ismertem. Gyermekkoromból rémlett, mikor szüleimmel együtt cirkuszban vagy karneválon jártunk. Viszont ez a zene valahogy vészjósló volt. Rekedtes hangon szólt, mintha egy régi, öreg gramofonról játszották volna le.

Hiába éreztem úgy, legjobb lenne visszafordulni, de lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Mintha megbûvölte volna õket a dallam, úgy masíroztam tovább a hatalmas sátor bejárata felé, ahonnan sárgás fény pislákolt. Óvatosan lépem be a félhomályba. Alig láttam tovább az orromnál, viszont minden egyes megtett lépés után egyre világosabb lett.

Nem másztam fel a nézõtérre, hanem egyenesen a szerkezet centruma felé sétáltam. Vállamon a holló idegesen fészkelõdött, majd rémülten röppent el, mikor a zene elhallgatott.

- Tik-tak, tik-tak. Kezdõdhet a mûsor? – duruzsolta fülembe hátulról egy sejtelmes, dermesztõ hang. Rémültem fordultam meg, a fények pedig teljesen kigyúltak. Elvakítottak, nem láttam semmit. muszáj volt lehunynom szemeim. Két kar megragadta vállaim, amitõl mégjobban kétségbe estem. Szemeim tágra nyíltak, és megpillantottam egy vészjóslóan sötét alakot magam elõtt. Fiatal férfi volt, nem sokkal lehetett idõsebb tõlem, de szemei beesettek voltak, fekete karikásak környékükön, arca sápadt, leszürkült. Sötétség lengte körül egész alakját, ami beférkõzött elmémbe és megdermesztett. Tudtam, hogy õ is más, mint ahogy én is. De õt másféle rontás vagy ártás lengte körül, mint az én családomat. Valami sokkal gonoszabb.

Szemei üresek voltak, opálosan csillogtak. Semmi sem tükrözõdött belõlük, fekete haja borzosan, mégis rendezetten meredezett feje tetején.

- Eressz! – kiabáltam kapálózva, de minden erõfeszítésem szélmalomharcnak tûnt. Lepattantak róla szavaim, mintha meg sem hallotta volna õket. Fehér ingbe bújtatott karjai nem mozdultak, ujjai mégszorosabban fonódtak felkaromra. Körmeit oly erõvel vájta húsomba, hogy még ruhám anyagán keresztül is éreztem, felsértették gyenge bõröm. Felszisszentem és tovább küzdöttem, mindaddig, míg váratlanul megragadta nyakam egyik kezével és annál fogva emelt fel. Elképzelni sem tudtam, mibõl fakadt ereje, hisz nem volt sokkal izmosabb, és magasabb tõlem. Pánik közli állapotba kerültem, keservesen kapartam össze fojtó kézfejét, de semmi sem használt. Végsõ elkeseredésemben átváltoztam hollóvá. Kicsusszantam ruháimból és az életemért kezdtem hevesen verdesni szárnyaimmal. Próbáltam minél messzebb kerülni tõle, kihasználva pillanatnyi lepettségét.  Össze-vissza verdestem, de sehol sem találtam kiutat a pokolból. Mintha egy végeláthatatlan kalitkában lettem volna. Csak ekkor pillantottam meg a temérdek csontvázat. Belém fagyott s lélegzet, kifutott belõlem a vér. Kezdtem megérteni, mi is a szándéka velem a furcsa férfinek.

Két kéz zárult testem körül, foglyul ejtõm ismét elkapott. Szorosan zárt hosszú ujjai közé, arcán egy halvány, féloldalas mosoly ült.

- Nocsak, egy animágus. Egy lélekvivõ holló – tátogta felém, majd közelebb emelt arcához, hogy jobban szemügyre tudjon venni. Ujjába csíptem, sötét vére kiserkent, de ügyet sem vetett rá - Kiemelkedõ helyet fogsz kapni a többiek között a nézõtéren – duruzsolta.

Ismét ficánkolni kezdtem, egészen addig, míg sikerült kiszabadulnom, de volt egy olyan érzésem, hogy csak macska-egér játékot játszik velem.

Kénytelen voltam visszaalakulni emberré, mert már túl gyenge voltam a repüléshez, és erõsebb ellenfélnek éreztem magam emberbõrben. Nem érdekelt a tény, miszerint így teljesen pucéran kellett szemben néznem a lénnyel. Zihálva, verejtékes mellkassal néztem rá. Térdeim remegtek, azokon támaszkodtam, mivel nem bírtam felemelkedni. Hajam csapzott volt, temérdek tincs az arcomba lógott.

- Könyörgöm, bármit megteszek! – kezdtem rimánkodni. – Mindent megteszek, csak, hagyjon életben! – kis híján már elbõgtem magam, hiába lett volna férfiatlan lépés. Õ egyre csak közelített felém, sejtelmes léptekkel, melyek nem árulkodtak terveirõl. Összehúztam magam egészen kicsire. Karjaimmal nyakamat védtem, ujjaimat összekulcsoltam fejem tetején. Lépései csendesek voltak, mégis dübörögni hallottam õket. Szívem olyan hevesen vert, attól tartottam kiszakad mellkasomból. Megállt elõttem, nekem pedig kiszaladt tagjaimból az összes erõ. Megragadta csuklóm, és felrántott. Egyenesen szemével voltam szemben. Végigfutott gerincem mentén a hideg.

- Legyen. Az életed ára nem más mint egy alku – konstatálta, én pedig nyeltem egy hatalmasat. Nem volt túl csábító az ötlet, de mindenképpen élni akartam.  

Hirtelen férfi üvöltéseket hallok valaki azt kiabálja, hogy vigyázzak. Hátra pillantok, az egyik katona felém rohan. A szemei üvegesek mintha nem is önmaga lenne. Csupán egy fiatal fiú, meg szövetséges is és így nem szeretnék benne kárt tenni. Védtem a támadásait folyamatosan hátráltam. Mikor Leonrad felém pillantott látta, hogy segítség kellene.Egybõl odarohant hozzám és hátrébb lökött mire én kissé meginodtam, védeni kezdett engem és magát. hirtelen éles fejfájás hasított belém mire térdre rogytam. Hátra nézett, nagyon ijedt volt a tekintete, de én egyre csak a fejemet szorongattam. MI történik velem? Hirtelen vavalmi erõs késztetésre szólásra nyíltak az ajkaim.

-Ki a testet bitorolja, ki megszentségteleníti a tiszta lelket, legyen része kárhozat és tûnjön el innen végleg! -suttogtam. A bal kezemkörül forróságot éreztem levettem a kesztyûm és vöröslõ rúnasorokat pillantottam meg rajta tekeredni.Egy pillanat alatt az egyik rúna levált és a fiú homlokára csapódott. MIre az térdre rogyott és egy vörös villanás kíséretében újra önmaga lett.
-Te....ezt...ezt meg hogy? -kérdezte meglepetten kedvesem. Tekintetem kissé ijedt volt, a rúnák nem tûntek el a kezemrõl feketévé váltak és tetoválásként ott is maradtak.
-Fogalmam sincs -léptem oda hozzá. Egészen közel mentem hozzá a füléhez hajoltam-Leonard... ha megkérlek valamire megteszed? -kérdeztem szomorúan.
-Legyen az bármi neked megteszem -mosolygott le rám.
-Ne keress többé kérlek -néztem fel rá. A könnyeim kicsordultak, a meglepettség és a szomorúság, a harag, a düh a szemében mind visszatükrözõdött.
-Dehát miért? Megígérted, hogy velem maradsz és velem is fogsz arról kezeskedem! -mondta kissé indulatosan.Kissé elszabadultak az indulatok, ezt látva Vasverõ Teros odalépett mellém és vállamra tette a kezét.
-menjünk felséges királynõm!-szóltott meg. Igen Leonard arcára le olvasható volt a döbbenet. elfordultam tõle, a kapu felé indultam, utánam futott én mentem utolsónak így kézen ragadott visszarántott és megcsókolt. Senki sem látta ezt a jelenetet csak mi ketten voltunk.
-Enedj mennem! -kértem.
-Most elengedlek! De mire a cseresznyefa szirmokat bont, a következõ tavasszal eljövök érted! Addig esetleg futólag ha dolgom akad erre. De ha a cseresznyevirág virágzik elveszlek! Nem adlak senkinek csak az enyém vagy!
-Leonard tudod, a szomszéd országnak születésemkor odaígértek! Nem tehetek mást, megtudtam ki vagyok eleget kell tennem a megboldogult szüleim döntésének -mondtam könnyeimmel küzdve.
-Ha másé leszel akkor elragadlak tõle! Ha kell fegyverrel küzdök érted és nem csak a szívemmel! Vagy így vagy úgy de az enyém leszel. Hacask akkor mikor az utolsó vércsepp elhagyja a testem, hacsak akkor is lehetsz enyém én boldogan fogom azt elfogadni! -mondta ki õszintén.
-Miért...miért érek én neked ennyit? -kérdeztem -Van egy csomó igazi királynnõ is oylanok akik szép ruhában járnak, kifinomultak és nem mocskosak az elõzõ csatában elesett ellenség vérétõl...-sóhajtok és könnyeim immár utat törve lassan csordogálni kezdtek lefelé.
-Igaz, hogy van nálad jobb...de nekem te vagy a legszebb, a legkifinomultabb, a legszemetgyönyörködtetõbb akit valaha láttam. A szívám abban a pillanatban elkraboltad amikor megláttalak éppen ezért nem adom soha másnak! -mondta hatérozottan.
-Mennem kell Leonard. de ígérd meg...ígérd meg, hogy megakadályozod az esküvõt! Kérlek! Szeretlek te magad is tudod és ezerszer jobban szeretnék hozzád menni mint Hektorhoz -mondtam neki átölelve a nyakát.
-megígérem! -mondta õszintén. Ahogy így álltunk a nyakamra adott egy édes csókot majd elengedett ajkamhoz hajolt és egy teljesen õszinte, szomorú csókkal ajándékozott meg amit egészen addig mélyen a szívembe vések míg nem lehetek újra az övé.

1hónappal késõbb

Az elmúlt idõben a város helyreállítása kezdetét vette sõt az egész országé. A gazdaság helyrejönni látszott, az élet ment tovább. A mezõgazdaság felfejlõdött, a kovácsok új fegyvereket és páncélokat készítettek a régi kopottak helyett. A zászlókat újra retusálták, egyes helyeken pedig teljesen újakat tettek ki. a szomszéd országok zászlajai is kinnt voltak mind Zafíráé és Enderghaté is. Hektor családja már az eljegyzési bált tervezgetik. Ide tervezzük hozzánk de mivel sok dolgom van elvállalták helyettem a tervezést. Egy gondot leemeltek a vállamról. Az újonc toborzást pedig Hektor nagylelkûen elvállalta. Most az országot járja és a jelentkezõket ideküldi egy egy katonával a városba. Én képezem ki az új haderõt, legalábbis az elméleti részek tanítását jelenleg, majd késõbb a gyakorlatit is átveszem. Most egyenlõre Hax tartja a gyakorlati edzéseket egyenlõre erõnlétet javítanak. A képzett sereg állományt pedig edzésben tartom . Szinte alig van idõm.
Minden nap gondolok Leonardra, az én egyetlen királyomra.Amit ígért remélem be is tartja és eljön értem. remélem azt is, hogy nem hagy egyedül itt Hektorral.
- Kisasszony levelet hoztam Helena királynõtõl –nyitott be Teros. Igen azóta is velem van mint nevelõmként, testõrõmként…apámként. Helena Hekor édesanyja.
- Áh igen azt mondta elküldi a meghívottak listáját mind azt akiket a partira mind akiket majd az esküvõre fog, az esküvõibe azt mondta belejavíthatok… -mondtam erõltetett mosollyal.
- Baj van Hiro? –igen õ az egyetlen akinek itt megengedem, hogy nevemen nevezzen.
- Teros õn midnig rájön ha palástolom a valós érzelmeimet… el kell mondjak valamit õnnek…
- Szerelmes Zafíra trónörökösébe mármint királyába nem de? –mosolyog rám kedvesen Vasverõ.
- Igen… - sóhajtottam. Belenéztem a levélbe, Teros eközben kiment a szobámból. A vendég listán ami a 2nap múlva megrendezõ bálról szólt ijesztõ volt, nem csak eljegyzési mint kiderült, visszatérési ünnepség… és Leonard is hivatalos a bálra… te jó isten... vajon, hopgy fog reagálni? Azt mondta tavasszal elvisz... és az övé leszek. De nem akarom én ezt az egészet, nem akarok Hektorhoz menni.Nem akarom ezt a bált. Ahogy így gondolkodtam eszembe jutott. Az egyezséget csak a két családfõ ismeri és még a nép nem...Zafíra ország nem fog háborogni ha megtudja...a királyuk jegyesét más veszi el? Lehetne egy érv Leonardnak az is, hogy elõbb jelentette be az eljegyzésünket mint Hektor, vagy ennek nincs is jelentõsége? Mélyültem el a gondolataimban.

- Öhm. õfelsége...- Szólít meg félénken.
- Igen? – Kérdezek vissza érdeklõdve, meg azon is meg vagyok lepve, hogy nem tegez.
- Mi lenne, ha egyszer ön kérdezne, tõlem utána én öntõl olyan kérdez, felelek forma. Mit szól? – Ez nem is rossz ötlet.
- Azt, hogy már megbeszéltük a magázás témát – Mosolyogva hajtom le fejemet, hiszen édes, hogy próbál magázódni.

A következõ pillanatban a lábam beakad egy kiemelkedõ gyökérbe és hasra vágódóm a porba, kicsit köpködni kezdek, hirtelen egy hangos nevetést hallok meg.

- Inkább segíts – Morgok kicsit és egybõl melegem lesz. - Nem nevet együtt érez! – Leintem, végül a sok nevetés közepette közelebb jön és felsegít. - Akkor kérdezek elõször – Szerencsémre volt egy kis idõm gondolkodni míg hasra estem. - Öhm… Mikor kezdtél el harcosnak tanulni? – Most elõbb ezt szeretném megtudni.
-5-6 éves lehettem csak – Már olyan fiatalon, ezen ledöbbenek. –  6éves lehettem mikor íjjal tanultam harcolni, 7évesen tõrrel és ostorral aztán fokozatosan a többit. Most már minden fél, fajta fegyvert forgattam eddig. A baltától a szekercén át a dárdáig.
Érdeklõdve hallgatom a meséjét és a történetét, hogyan lett az ami, hamarosan toszogatásra leszek figyelem és lovak közeledésére, összeszûkült szemekkel hallgatózni kezdek, és nem ismerõsek a dübörgések. Mogyoró bokorban kötünk ki a lovakkal együtt, feszülten várjuk a fejleményeket. A következõ 3 fekete páncélba burkolózott fekete lovas bukkant fel a látóhatáron. Dögszaguk volt és reszelõs levegõvételük túlvilágiként hatott, a hátamon a szõr is felállt. A következõ pillanatban  Hangosan hörögtek menet közben. Lovaikról néhol hiányzott a hús és a bõr és kilátszottak a csontjaik. Életemben nem találkoztam ilyen lényekkel, ekkor összeáll a kép, hogy ezek bizony… A lovam kicsit feszült lett a helyzettõl, elkezdett hátrálni és rálépett egy faágra, ami hangosan megreccsent, így felfedtünk sajnos a kilétünket.

Hirtelen felém fordul Hiro és alaposan végigmér gondolom fegyvert keres nálam, sajnálatomra nincs nálam semmi. Elõször az ostorra mutat, amire megcsóválom a fejemet, hogy azt én nem fogom használni. Íjra mutat, az én kezembe kard való, nem íj. Kivonja a hátáról a kardot és a kezembe adja, õ is elõkészül és a túlvilági dögszagû magam sem tudom, mik lények talán elindulnak felénk. A szívem a torkomban dobog, mert teljesen elönt az adrenalin, hogy lefejezzem õket. Felülünk a lovainkra Hiro kiront és egybõl lõ, meg nekitámad az egyik  túlvilági. Nekilendülök és azonnal lesújtok kardommal, sajnos túl jó a védekezõ képességük, így nehéz õket legyûrni. Hamarosan elporlad elõttem ez a lény, és meglepetten, majd hálásan tekintek Hirora. Éles halálsikoly rázta meg az erdõt, azonnal a hang irányába kezdtünk el vágtatni, még öt fekete lovast pillantunk meg, akik az apámmal és a vendég királlyal harcolnak, ám megsebesítik õket. Vendég király eszméletlenül fekszik a földön, míg édesapámat megsebezték és erõsen vérzett. Gyorsan felültette, apámat Hiro mögé és én az eszméletlen királyt ültettem fel magam elé, hogy mihamarabb orvos lássa el õket. Szerencsére akadálymentesen érünk vissza a hatalmas kõ monstrumba, Hiro beosztottjai és az õrség meglepetten néznek ránk.

- Orvost és két hordágyat gyorsan!!! – Amint elkiáltotta magát, azonnal felbolydult az egész palota, orvosokért mentek be a városba, míg nekünk segítettek a sebesülteket bevinni. Mennénk apám után, hirtelen elfog a szédülés, és az ájulás kerülget, érzem, ahogyan egész testem zsibbad, valahogyan mégis megsebzett az a gaz dög. Tompán hallom Hiro hangját, amikor hordágyért kiállt, azonnal felvisznek a hálómba.

~ Két nap múlva~

Másnapra úgy ülök fel az ágyamban, mint aki elszenderült, mégis mindenre emlékszem, csak azt nem tudom, mi okozta a hirtelen rosszul létemet. Azonnal elmentem meglátogatni apámékat, hogy hogy vannak, akkor eldöntöttem, Hiro lesz a feleségem, még ha ellenzi is, és nem ellenkezik az ellen, hogy elvegyem, sõt támogat is benne.

Abba a helységbe sietek, ahol be szoktam jelenteni a fontosabb ügyeket, most is egy kisebb fajta történetet mesélek addig míg Hiro meg nem érkezik, most jön a legjobb hír.

- Apám engedélyével a jegyesem ezen túl Hoshi Hiro a seregünk hû hadseregtábornoka! – Mindenki õrjöngésbe kezdett, csak a katonák állnak szótlanul, amint eljut a tudatukig, hogy mit mondtam pár perce tapsolni kezdtek. Menyasszonyom megkövülten áll mögöttem, majd egy hangos puffanásra leszek figyelmes.

Megfordulva menyasszonyomat találom a földön, azonnal lehajolok hozzá, felvéve a kezembe egyenesen a hálómba viszem, hogy magához térjen. Magam sem tudom mennyi idõ telik, végül lassan kinyitja szemecskéit, közben arcát cirógatni kezdem, amint tekintetünk találkozik, adok egy puszit a homlokára.

- Hogy érzed magad? – kérdezem érdeklõdve.

- Voltam már jobban is. – Lassan felül és a fejét kezdi el fogni.

- Hiro. – Szólalok meg, majd letérdelek az ágy mellé és egy gyûrût nyújtok felé. – Megtisztelsz azzal, hogy a feleségem és a gyermekeim anyja leszel? – kérdezem reménykedve, közben engem figyel.

- Õfelsége, azaz Leaonard, most keltem fel. – A mosoly az arcomról hamar eltûnik, és kérdõn nézek rá.

- Akkor ez most nemet jelent, rendben. – Felállok, amikor õ is és elém lép.

- Tévedsz, mert örömmel leszek. – Elmosolyodom, felhúzom az ujjára, lassan közeledek ajkaihoz.

Épp megkóstolnám ajkát, amikor kopogtatnak, és lemondóan sóhajtok egyet, majd az ajtó felé fordulok, egy katona áll, alig kapva levegõt. Hiro azonnal odamegy, én hátat fordítok nekik és kimegyek a teraszra, mert kicsit idegesít, hogy a menyasszonyomat nem tudom megcsókolni. Hamarosan mellém sétál és engem figyel.

- Leonard van egy rossz hírem. – Fél szemmel rá pillantok.

- Mi lenne az? – Fordulok felé.

- A Sötét Ezred elfoglalta a szomszédos királyságot és arra készülnek, hogy ezt az országot is meghódítsák. – Összehúzom szemöldökömet, majd gondolkodni kezdek.

- Mikorra tervezik a támadást, azt lehet tudni? – kérdezem komolyan.

- Pár nap múlva. – Amint ezt kimondja, forogni kezdenek a kerekeim.

- Hiro, menj és készítsd fel az embereidet, toborozzatok annyi embert amennyit kell, aztán kérek jelentést mindenrõl. – Értesítem apámat a történtekrõl, de elõtte. – Közelebb lépek hozzá és ajkára tapadok finoman és szenvedélyes csókot váltok vele.

Kicsit falom ajkait, amikor elválok tõle kicsit kipirultan néz rám, megsimogatom arcát, kap még egy édes puszit, majd kicsit kábán kisétál. Azonnal apámhoz rohanok és tájékoztatom a mostani harci helyzetrõl, azonnal elküld, hogy intézkedjem, rohanni kezdek, hogy a Haditanácsos Öreg úrral megbeszéljem a teendõket, õ már mozgósított minden egységet és a közvetlen szövetségeseinkért is elküldött egy egy madarat. Menyasszonyomhoz lesétálok, akik hatalmas nagy edzésben vannak, íjászkodnak, harcolnak. Amikor engem is megpillantanak, az egyik kardot ránt és nekem ront. Azonnal kardot rántok és harcolni kezdek vele, õ is a fölre kerül meg én is, a végén a király gyõz. A katona pedig fújtatva megy arrébb.

- Leonard, ne haragudj Teo kicsit öntörvényû és kegyetlen harcos. – Meséli nekem én meg adok egy puszit az arcára.

- Semmi baj, nekem sem árt egy kis edzés, hiszen nekem is ott a helyem. – Ezen kicsit meglepõdik.

- Te is jössz? – kérdezi idegesen.

- Természetesen. – mondom határozottan.

- Nem kéne jönnöd. – Felhúzom szemöldökömet is.

- Pedig fogadd el szépségem, hogy megyek. – Adok egy puszit a homlokára és távozom.

~*~

Másnap kora reggel ki is vet az ágy, felveszem a mellvértemet és a fémbõl kovácsolt védõeszközöket a karomra, lábamra, és a kardomat az oldalamra erõsítve, sétálok ki a kapu elé. Szövetségeseink sikeresen megérkeztek, a katonáink fel vannak készülve és fegyverkezve, Hiro a lován ül és engem figyel, felpattanok a fekete lovamra, majd elõre megyek és feléjük fordulok. Kisebb szónoklásba kezdek, inkább buzdításra, ne hagyják magukat legyõzni, hiszen gyõznünk kell. A jövõnk a tét. Mindenki ordít, végül megfordulok és vágtatni kezdünk ahhoz a helyre ahol lesz az összecsapás. Hiro nagyon mérgesen néz, hiába pillantok rá, felém se néz. A nap már magasan jár, amikor elérünk a tisztásra, felettünk süt a nap, míg a másik oldalon piros és fekete fények játszanak, kicsit kiráz ettõl a hideg, az éltet, hogy ha ennek vége elveszem azt a nõt, akit szeretek, igen szeretek, ami nagy szó tõlem. Hamarosan kürt szóra leszünk figyelmesek, ekkor megjelenik az ellenség, idáig terjedõ bûzüktõl sokan öklendezni kezdenek, ahogyan én is. Erõt veszek magamon és farkas szemet nézek ezekkel a korcsokkal.

Gyorsan teltek a napok. Itt a bál napja. Úgy döntöttem megkérem Masaot legyen a kísérõm õ igent mondott. Katonai egyenruhába fogok menni ezt is eldöntöttem. HIábaszeretem a szép ruhákat és az eleganciát katona vagyok és nem szándékozom magamat megalázni.Már estefele jártunk a vendégek gyülekeztek MAsaoval elindultunk de egy hang megállított.
-Hiroo! -kiáltott rám az idõsebb király.
-Õfelsége! -hajoltunk meg kísérõmmel.
-Így nem mehetsz oda. Miryam, Graci csinosítsátok ki kérlek a ruha az ágyán van -azzal a két nõ elrángatott. A hajam tetejét feltûzték és apró kristályokat fûztek a hajamba. Az alja szabadon omlott a hátamra követve annak ívét. A ruha egyszerû krémszínû volt a hátán keresztpántos. Kaptam egy kis rózsát amit rátûztem a ruha elejére. Kész is voltam kilépve ott állt feketém. Belekaroltam pirulva de elmentünk a bálteremig. Belépve minden katona rám szegezte a tekintetét és rajtam is legeltette. A szoknya minden lépésemnél velem együtt libbent és könnyû anyaga körül ölelte a testem. 
-Nagyon örülök,hogy midnenki eljött eme csodás napra.Ahogy az lenni szokott megnyitom a Tavaszi bált -mindenki taprolni kezdett a zene felcsendült de senki se táncolt. Biztos öfelségének kell megnyitnia a táncot.Idõm se volt gondolkodni megláttam felém közelíteni és már akkor rosszatt sejtettem.
-Hiro megtisztelnél azzal,hogy velem táncolod el a nyitó táncot?-kérdezte mosolyogva. Most mit mondjak,hogy nézne ki,hogy nemet mondok neki az inkább neki lenne szégyen nem nekem. Kicsit pirulva és izgatottan belehelyeztem a kezem kezébe. A terem közepére vezetett majd a zene ritmusára táncolni kezdtünk. Késõbb csatlakoztak még hozzánk. 
-Nagyon elragadó vagy ebben a ruhában -jah persze ez jobban illik egy nõhöz mint a katonai egyenruha.
-Köszönöm Ön is felség -bókoltam neki én is. 
-Kérlek hívj nyugotan Leonardnak -még,hogy én tegezzem a királyt? Fejemet is veszik...inkább kihagynám. De megkért mit tehetnék?
-Igenis Öfelsége Leonard -mondtam utána nevét nevetve.
-Inkább ezt nem erõltetném -erre csak mosolyogtam egyett.
-Leonard -hívta el apja mellõlem.
-Bocsáss meg Hiro -azzal elment az elõkelõ társaság felé véve az irányt elindultam MAsao felé.Hogy is gondolhattam,hogy egész végig mellettem lesz. Nem vagyok rá méltó én katona vagyok õ király az én királyom. Masaohoz lépve kellemesen csevegünk mikor mögém pillant mire ajkaimhoz hajol és csókot lehel rájuk. Én váltam el elõször. meglepettem pisolgtam rá.Szóval már õ is kihasznál. Könnyeim lassan folyni kezdtek. Keresztül rohantam a termen ki a várkertbe.Leültem a vízesés mellé és ott sírtam. NEm szokásom de kiborultam. Minden férfi prédát lát bennem. Mindenki csak kihasznál...
-Hiro ...-hallok meg egy selymes mély hangot magam mögött. Hátrapillantok enyhén. õfelsége állt ott.
-Leonard..-ejtettem ki a nevét lágyan.POnt arra van szükségem,hogy õ törékenynek lásson. Odalépett hozzám letérdelt lábaimhoz és kezeibe vette a kezeimet. könnyeim csak folytak. Egyik kezével felnyúlt arcomhoz és letörölte a könnyeimet. Kezét arcomom pihentette.
-Ne sírj! -mondta halkan. Abbamaradt a könnyáradatom rövidesen. Feült mellém és átölelte a derekamat és magához húzott. Meglepõdve összerezzentem de egy idõ után megszoktam a közelségét. A csillagokat néztem...
-Valahol ott vannak a szüleim -mondtam halkan de meghallotta és még szorosabban ölelt. A sorson gondolkoztam de soha nem hittem benne ha valamit elvesz ad helyette valamit...elvette a szüleim de még nem adott helyette senkit se aki úgy szeretne mint õk szerettek vagy picit másképp. Egy párt vagy mást...
-Ki volt az a teremben?- kérdezte mélyen a szemembe nézve az ifjú király.
-Egy beosztottam. Kihasznál mint mindenki más -mogyogtam szomorúan.
-Én nem használnálak ki! -nézett rám. Én csak rá mosolyogtam. Álltam volna fel és mentem volna szállásomra de visszarántott egyenest az ölébe. Csak pislogtam rá.Szorosan körém fonta karjait.
-Most nem szöksz meg-mosolygott továbbra is. Amikor felpillantok arcára csak 5 centi választ el minket. Lassan lehajol és szájon csókol. Roppant gyöngéd. NYelve becézgeti az enyémet. Derekamat símogatja és mélyíti a csókot. Mikor elválunk mosolyogva néz rám. Én kipirult arcal lesütött szemmel mosolygok. Nem tudom nála nem érzem azt mint elõbb Masaonál.Inkább sóvárgok utána ha meglátom mindig ideges leszek és hatalmasat dobban a szívem. Nem voltam még szerelmes de lehet,hogy ez az? Kérdezem magamtól választ nem kapva.
-Leonard -ejtem ki a nevét ismér -Nem szabad tudnia senkinek! Te király vagy én pedig katona. Ezt nem lenne szabad! -mondtam neki csalódottan. 
-De iganis szabad. A király vagyok a páromat is én választom és én téged akarlak! -mondta követelõzve rámosolyogtam adtam egy puszit az arcára majd a kerten keresztül visszamentem a kastélyba. Nem jött utánam,jól is tette magányra vágyom. Átöltöztem majd lementem a lovardába. Odaléptem gyönyörû fekete parpámhoz. éjkék szemeibe néztem és emgnyugodtam. Felnyergeltem majd kilovagoltam. Gyerekkora óta hûséges társam Éjfél a hû paripám. A dombra fellovagolva lovasokat pillantottam meg.  Haramiák...remek szólít a kötelesség. Azzal kezembe fogtam a kardomat és feléjük közelítettem.
-Nézzétek egy kislány!-röhögtek ki -Ha a sereg iyleneket alkalmaz könnyû szerrel elbánunk velük! -nevettek. Megmutatom ki a kislány. Azzal nekik rontottam. KArdok csattogását lehetett hallani. Már csak egy volt lovon és õ is meg sebzett egy óvatlan pillanatban akptam egy vágást az oldalamba. Mérgemben felé szúrtam mire hátra esett. Leugrottam és bilicsbe vertem az összeset a lovakat összefogtam és nyergemhez kötöttem a köteleiket. A bilincsbe vert rabokat pedig magam után vezetem.Ebben a tempóban virradatra visszaértem ahol az ott álló katonák és a király és fia eléggé meglepõdtek a látványon. Nem foglalkoztam velük átadtam a fogjokat a lovakat pedig az istállóba vezettem és lenyergeltem mindegyiket az aranyat ami a nyereghez volt kötve a kincstároshoz vittem aki fizetségül a jelentõs összeg helyett egy keveset kaptam is belõle. Ezek után felmentem lefürödtem majd edzõ pálya felé vettem az irányt. néztem az edzést és utasításokat adtam majd egy szolgáló odajött,hogy  õfelsége a hálójába kéret. Vajon mit forgathat a fejéven?