|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Nanami Hyuugachi | 2014. 04. 27. 17:19:31 | #29847 |
Karakter: Emma Yasuaki
Megjegyzés: Hvangbo-nak
- Hogy gimnasztika? Ugyan. Ez egy harcművészeti viadal, nem egy tornatábor. – jegyzi meg csípősen.
- Hogy érted? – kérdezek vissza.
- Egy igazi harcművész a végletekig fejleszti a technikáját. Te inkább küzdősportolónak tűnsz. A néhány nappal ezelőtti harcodnál is, a tiszta győzelem helyett, alattomos dolgot bevetve nyertél.
- De nyertem. Ez a lényeg. Az legyen az én dolgom, hogy milyen módon teszem ezt.
- Ha te büszke vagy magadra, lelked rajta.
- Azért jöttél ide, hogy engem oltogass?
- Egy: Te hívtál ide. Kettő: Te mondtad, hogy segítsek. Három: Elmondtam, hogy nem tornázni kell. Ha testedzést akarsz, akkor Kumi-tézzünk! – jelent meg egy kisebb, vigyor az arcomon.
- Rendben. – kacéran mosolyodok el.
A ringbe megyünk, ahol szinte rögtön szembe állunk egymással. Kezeimmel megfogom a ring kötelet és kitolom a mellemet, egy kacér mosollyal és csábos pillantással.
- Ne erőlködj! – semleges arccal reagál.
- Ugyan. – nevetettem fel, bár belül majd szétrobbanok. Hogy lehet ennyire érzéketlen? Vagy pedig buzi! Mást nem tudok rá mondani, hisz semmi reagálás az előbbi tettemre! Nem vagyok önző, vagy egoista, de nem vagyok ronda, akire nem lehet reagálni semmivel sem. - Te tényleg nem tudod élvezni az élet apró örömeit. Na! akkor kezdjük!
Elkezdődik a harc, mely hosszasan tart kettőnk között. Jól harcol, de a harcból az jön le róla, hogy felsőbbrendűnek képzeli magát amiatt, mert ő a harcművészetekben jártas, én pedig csak a küzdősportokban. Ez nagyon frusztrál. Ő semmiben más, mint én! Semmiben sem különb, vagy jobb nálam! Ugyanolyan jó vagyok, mint ő, csak épp másban! És nem kell lenézni a nőket azért, mert szeretik bevetni a harcban a bájaikat! A gondolatok miatt nem nagyon figyelek oda, és az utolsó pillanatban húzom el a fejem az ütése elől.
- Hóó? Azt hittem oda figyelsz egy nőre. – mosolyogtam, bár belül már rég megöltem.
- Harcban nem számít, hogy férfi vagy, vagy nő. Nálam különösen nem.
- Nem túl lovagias. – válaszolom húzott szájjal.
- Megszólalt a becsület királynője.
- Hahahahaha. – gúnyosan nevettem fel.
- Fejezzük be! – válaszol erre.
- Ugyan! Csak nem rég kezdtük. – mondom, és már támadok is.
Elkapja a kezem, és kiviszi oldalra, majd 3 ujjával a bordám alá nyúl, ami rohadtul fáj. Még az sem fájt ennyire, amikor eltörtem valamimet. Esküszöm, hogy ez a pasi meleg, és kínozza a nőket! Nem sok kell, hogy el ne sírjam magam, de próbálok arra koncentrálni, hogy miként hajtotta végre ezt a kínzást. A fájdalomtól nem is hallom meg, hogy mit mond, vagy mit csinál. Egy biztos, hogy most már vízszintesbe vagyok, és hideg éri a hátamat, ami most jól esik felhevült testemnek. Olyan, mintha belülről fűtene valami, és lángolnék. A fájdalomtól nem érzékelem a külvilágot és semmi mást sem. Aztán lassan elkezd eltűnni a testemből a fájdalom, ahogy masszírozni kezd. Lassan, de biztosan távozik a fájdalom. Nem tudom mikorra, talán órák is eltelhetnek, mire fájdalommentes lesz az egész testem.
- Kösz – nyögöm ki, mikor kilép a ringből. Még mindig a földön vagyok, mert nem vagyok biztos abban, hogy fel tudok-e kelni. – Da ha szembe kerülünk egymással a viadalon, nem fogom hagyni magam – elmosolyodok ugyan, de nem őszinte mosoly.
- Rögtön gondoltam – gúnyosan cseng a hangja.
Nem tudom meddig, de még egy ideig a földön maradok a biztonság kedvéért. Ő csak törökülésbe ül egyhelyben és meg sem mozdul. Lassan felállok, majd az ajtóhoz sétálok. Visszafordulok és ránézek.
- Sajnálom, hogy nem veszed észre azt, amikor valaki közeledni próbál feléd, hogy jobban megismerjen. Sajnálom, hogy nem engeded.
Távozom a teremből, egyenesen a szobámba. Elfekszem az ágyon, és szinte rögtön elalszom. Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy felkapnak és kidobnak az ablakon. A puha homokban landolok a bal felemen és egészen egy fáig gurulok, ami megállít. Kificamodik a bal vállam, a jobb térdem és meghúzódik a nyakam bal fele. Mindenki hangos káromkodással kapcsolja fel a villanyt, és jön ki az erkélyre. Több szisszenés is felhangzik, meg párbeszédek egyvelege is. Valakik azt mondják, hogy nekem annyi, mások azt, hogy talán van esély a számomra, megint mások pedig azt, hogy én fogok nyerni. Bár ebből van a legkevesebb.
Ülőhelyzetbe tornászom magam, és hangos ordítással visszarakom a bal vállam. A térdemre már nincs időm, mert rögtön támad is az ellenfelem. Gyors pillantást vetek a karperecemre, miközben kitérek előle, és látom, hogy szabadharc stílus van most érvényben. Bármit lehet használni, ami a kezünkbe akad. Feltápászkodom, és hárítok is azon nyomban. Jobb lábamra alig tudok ráállni, így más technika után kell, hogy nézzek. Így az általam tanult harcmodorok közül, csak a kezet igénybevevő mozdulatokat használom.
Hosszasan elhúzódik a küzdelem, a végén, pedig ő áll nyerésre. Az ablakba pillantok, és látom, hogy még mindig kint van az összes ember, aki versenyben maradt. Nem hozhatok magamra szégyent, így mindent beleadok az utolsó csapásba. Egy fa felé futok és elrugaszkodva, megkapaszkodom a fába, majd körbelendülve, fejbe rúgom mindkét lábbal. Abban a pillanatban, ahogy elterül a földön, felsikítok, és a földre esem. Ő meg se mozdul, de én feltápászkodom. Nagy nehezen bebicegek a szobámba, aminek közben megcsinálták az ablakát.
Egy pillanatra elfekszem az ágyon, majd felemelem a lábamat, és 3-ig számolva magamban, visszarántom egy erős mozdulattal. Testemet néma sikoly rázza meg. Számat és szememet is összeszorítom. Ahogy jobb oldalamra gömbölyödöm, egyre kevésbé fáj a lábam és a vállam is.
Már majdnem elalszom, de kopognak az ajtómon. Felülök az ágyon, majd kirázom fejemből az álmosságot. Hurrá, ma éjjel a második!
- Gyere – szólok ki, közben pedig óvatosan megmozgatom jobb térdem, de úgy döntök, hogy inkább befáslizom. Épp a fáslimat keresem, mikor benyit a vendégem.
- Szia – köszön csendesen.
- Helló. Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdezem kissé fagyosan.
- Csak szerettem volna megtudni, hogy vagy?
- Köszönöm, jól vagyok, bár a lábam, és a vállam is széthasad, a nyakamról nem is beszélve. De nem panaszkodom, mert győztem – mondom el egy szuszra, majd levegőt veszek.
- Értem. Esetleg tehetek érted valamit? – kérdezi túl kedvesen.
- Hvangbo nézd, én értékelem ezt a gesztust, de ez nem a stílusod. Szóval mért jöttél? Mert nem azért, amit mondtál. Ennyire már átlátok rajtad – mondom egy kissé ingerülten.
Hisz most dobtak ki egy órája az ablakon, így egy kicsit nyűgös és ideges vagyok. Visszaülök az ágyra, majd óvatosan elkezdem bekötni a lábam. Miközben bekötöm, összeszorítom a szám. Többször elfolytok egy néma sikolyt. Amint végeztem, Hvangbo szemébe nézek, és figyelmesen hallgatom.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2014. 04. 27. 17:19:57
|
| hikawa | 2013. 09. 12. 15:54:24 | #27301 |
 Karakter: Sentou Hvangbo
Megjegyzés: Emma-nak
Emma elkezd harcolni az ellenfelével. Fegyveres harc történik, a szabály szerint. Meg is kapják a botokat mindketten. Emma beleszúrja a földbe a botot, majd erotikusan táncol körülötte.
- Hmmm… trükközik? – gondoltam magamban. – Hát a tisztességes harcmodor az hiányzik belőle.
A srác, természetesen bedőlt az olcsó trükknek, és hagyta, hogy figyelme elterelődjön. Ezt kihasználva, Emma, simán lerúgta.
- Az idióta. – gondolkodtam magamban újra. – Bedőlt egy ilyen szánalmas trükknek.
Ekkor Emma körbenézett, majd rám. Én semmitmondó tekintettel hátat fordítottam, és elindultam.
Beesteledett. Úgy gondoltam, hogy már elég idő eltelt. Éjszaka, mikor már teljesen besötétedett, előszedtem a shinobi ruhámat, és beöltöztem. Majd az éjszaka leple alatt, elindultam, hogy kiderítsek néhány dolgot. Ügyesen kikerültem az őrséget, a falakat, és a sötét helyeket használva. Eljutottam a főmufti irodájába, és elkezdtem átnézni az iratokat, és a számítógépen lévő adatokat. Megtaláltam az adatokat, amik a klánommal kapcsolatosak, és megtudtam, amire szükségem volt.
Több napon keresztül nem volt harcom. A többieké sem érdekelt. Ezt az időszakot edzéssel töltöttem, és gondolkoztam a tervemen, amivel megsemmisíthetem a D.O.A. – t. Senki nem volt az edzőteremben, amíg meg nem jött Emma. Másfél órán keresztül edzett egy zsákon, majd mielőtt elkezdett volna valami mást, rám nézett, és intett hogy menjek oda. Ekkor egy új gondolatom támadt.
- Ez a lány jól harcol. Lehet, hogy segíthet a terveim végre hajtásában.
Ekkor odamentem hozzá.
- Segítesz a gimnasztikában? – kérdezi Emma.
- Hogy gimnasztika? Ugyan. Ez egy harcművészeti viadal, nem egy tornatábor. – jegyzem meg hidegen.
- Hogy érted? – nézett rám furán az előző megjegyzésem miatt.
- Egy igazi harcművész a végletekig fejleszti a technikáját. Te inkább küzdősportolónak tűnsz. A néhány nappal ezelőtti harcodnál is, a tiszta győzelem helyett, alattomos dolgot bevetve nyertél.
- De nyertem. Ez a lényeg. Az legyen az én dolgom, hogy milyen módon teszem ezt.
- Ha te büszke vagy magadra, lelked rajta.
- Azért jöttél ide, hogy engem oltogass?
- Egy: Te hívtál ide. Kettő: Te mondtad, hogy segítsek. Három: Elmondtam, hogy nem tornázni kell. Ha testedzést akarsz, akkor Kumi-tézzünk! – jelent meg egy kisebb, vigyor az arcomon.
- Rendben. – vigyorodott el kacéran.
Ekkor bementünk az edzőteremben lévő ringbe, és szembe álltunk egymással. Emma mindkét kezével hátranyúlt, megfogta a ringkötelet, kitolta a melleit, és úgy csinált, mintha nyújtana. Közben leste, csábos önelégült arccal, hogy mit reagálok.
- Ne erőlködj! – mondtam semleges arccal.
- Ugyan. – nevetett. Te tényleg nem tudod élvezni az élet apró örömeit. – hagyta abba a bájolgást, és közelebb lépett, majd alapállást vett fel. – Na! akkor kezdjük!
Ekkor bal lábamat előre csúsztattam, kezeimet, tenyérrel az ellenfél felé fordítottam. (Az alapállásom hasonlított Neji alapállásához).
Ezután Emma a bal lábával egy yokogeri-vel próbált fejbe rúgni. Bal kezemmel megfogtam a bokáját, a jobbal pedig a combja alsórészét támasztottam, hogy nem tudja mozgatni a lábát. Persze ezt ő szokásához híven másképp reagálta le, és kacéran megvonta szemöldökét. Ekkor jobb alkaromat a combjához tettem (oda, ahol az előbb a tenyerem volt.), majd egy fölfelé irányuló mozdulattal, ellöktem. Ahelyett hogy hátra esett volna, szaltózott egyet, és lábra érkezett.
- Nos? – mondta önelégült arccal.
Ekkor hosszas harcba kezdtünk. Főként karate, és tae kwon do mozdulatokat használtunk. Az egyik ütésem, nagyon közel ment el Emma feje mellett. Ekkor megállt, és hátra ugrott.
- Hóó? Azt hittem oda figyelsz egy nőre. – mosolygott még mindig úgy, ahogy eddig.
- Harcban nem számít hogy férfi vagy, vagy nő. Nálam különösen nem.
- Nem túl lovagias.
- Megszólalt a becsület királynője.
- Hahahahaha – nevetett fel Emma.
- Fejezzük be! – mondtam.
- Ugyan! Csak nem rég kezdtük. – mondta Emma, és közben már támadt is egy jodan tsuki-val. Megfogtam a kezét, amelyikkel ütött, egy rövidített nikyo technikával kivittem oldalra, majd a jobb kezem 3 ujjával, a bordája alá nyúltam egy nagyobb ütéssel, amitől görcsbe rándul az emberi test. – Látod?! Ez a baj a sportolókkal. Nem a művészetet keresik a harcművészetben, hanem a harcot. A lényegről pedig lemaradnak.
Ekkor elengedtem a kezét. És óvatosan a földre segítettem.
- Ez azért durva volt. - mondta
Ekkor elkezdtem masszírozni a hasát, hogy kiálljon belőle a görcs.
- Bocs. – enyhült meg tekintetem és a hangom. – De nézd a jó oldalát! Ha kiállt a görcs, a tested olyan lesz, mintha 2 órát gimnasztikáztál volna. – vigyorodtam el viccesen.
Miután ki masszíroztam a görcsöt Emma testéből, kezet nyújtottam neki, és segítettem felállni.
- Kösz. – mondta, és én ekkor kiléptem a ringből. – De ha szembe kerülünk egymással a viadalon, nem fogom hagyni magam. – mosolygott cinikusan.
- Rögtön gondoltam. – feleltem gúnyos mosollyal arcomon, majd újra lehűltem, és árnyékolni kezdtem.
|
| Nanami Hyuugachi | 2013. 08. 29. 23:34:52 | #27129 |
Karakter: Emma Yasuaki
Megjegyzés: Hvangbo
Pár rúgással leteríti, majd odébb megy és meditálni kezd. Odamegyek hozzá, és mellé ülök. Pár percig csak ülünk egymás mellet, ő rám sem néz.
- Ügyes voltál. Jók a technikáid.
- Kössz. – mondja szűkszavúan.
- Jössz valamit inni? – kérdezem mosolyogva.
- Bocs, most meditálok. – mondja komor arccal.
- Jesszus! Te csak a célod tartod magad előtt? – állok fel kissé dühösen. Még csak arra sem méltat, hogy rám nézzen. – Jó szórakozást.
Elmegyek onnan, és kérek valamit inni. Ahogy megiszom és lerakom a poharat, csipog a karperecem.
„Max Turay”
„Kinti büfé”
„Bot”
Felgumizom a hajam, majd a székre rakom a kendőmet és megfordulok. Egy srác máris hozza a botokat, amit mindketten megkapunk. Bele állítom a botot a homokba, majd egy kicsit erotikusan mozgok körülötte. Természetesen bedől neki és csorogni kezd a nyála, de ezt kihasználva. nekifutok és az előtte lévő asztalról elrugaszkodva a magasba ugrom, és egy rúgással kiterítem. A földre esik és kiterül, eszméletét veszti. Körbe pillantok, és mindenki engem néz, még Hvangbo is.
- Ne hagyd, hogy eltereljék a figyelmed. – mondom és visszaveszem a kendőt.
- Ez hihetetlen volt. Nagyon ügyes vagy. – mondja egy hang. Megfordulok és egy tök helyes srác áll ott. A könyvemet tartja a kezemben.
- Köszönöm a dicséretet. – veszem el tőle a könyvet mosolyogva. Aranyos srác.
- Meghívhatlak egy italra? – kérdezi, mire csak bólintok.
Beszélgetünk, miközben én csak egy koktélt iszok, ő meg legurít vagy 6-7 italt. Ráadásul nem is a gyengébb fajtából. Ma már nincs több harc, és kiderült, hogy akik az első küzdelemben győztek, nekik jó ideig nem lesz harcuk, mivel ők már középdöntősek.
Estefelé felkísér a szobámhoz és az ajtónál egy öleléssel búcsúzunk el egymástól. Belépek az ajtón és a fürdőbe megyek. Lefürdök, majd elfekszem aludni. Másnap nem nagyon megyek le, inkább a szobámba töltöm az időt. Ez így megy pár napig, de egyáltalán nem zavar, hogy egyedül vagyok. Még jól is esik, hogy nincs a nyakamon senki sem.
Pár nap múlva egy kicsit változtatok a napirenden és lemegyek az edző terembe. Egy sporttop van rajtam, ami 10 centivel a köldököm föléig ér le, meg egy térdig érő női biciklis nadrág. Egy kistörölköző van a nyakamba, a hajamat felkötöttem és egy üveg vízzel a kezemben megyek le az edző terembe. Egy boksz zsákot veszek magam elé, majd azzal egy igen kemény, másfél órás edzést nyomok le. Utána pedig egy kicsit gimnasztikázom, hogy minden izmomat teljesen megmozgassam. A gimnasztika elején veszem észre, hogy Hvangbo is bent van és elég gyakran rám néz. Elmosolyodom, majd intek neki, hogy jöjjön ide nyugodtan, ha szeretne. Pár perc múlva már ott van előttem.
- Segítesz a gimnasztikában? – kérdezem mosolyogva.
Kicsit már meg vagyok izzadva, és a homlokomról, dekoltázsomról, hasamról folyik a víz, hisz nem egy leányálom edzést csináltam most végig a zsákkal.
|
| hikawa | 2013. 01. 25. 17:01:25 | #24936 |
Karakter: Sentou Hvangbo
Megjegyzés: DOA-ba
Egy esős, szerda délután, éppen a szokásos futásomat nyomom. Csuklyám a fejemen van, mégis eléggé szétázott a fejem is. Már kb. 2 órája futottam. Fél órával később megérkeztem a dojo-hoz, ahol a mesterem már várt.
- Gyors voltál. – jegyezte meg
- Még mindig nem elég jó idő.
- Túl sokat vársz el magadtól. Néha pihenned is kéne.
- Nincs rá időm. Hamarosan itt az idő…
- Tudom. Akkor hát gyere!
- Igenis mester!
Bementünk a dojo-ba, majd nekiálltunk irdatlanul keményen edzeni. Mint általában, most is tae kwon do tudásomat fejlesztem leginkább. A felakasztott boksz zsákot egy Bandai chagi-val lerúgom a helyéről. Nem is rossz rögtön így kezdeni az edzést. Ezután a mesterrel kumitéztünk. 4 óra kumite után úgy gondoltam, hogy ideje hazamennem. Meghajoltam a mester előtt, de még mielőtt elindulhattam volna, a mesterrel elkezdtünk beszélgetni:
- Hvangbo. Én felkészítettelek, ahogy csak a tudásomból futotta.
- Igen mester!
- Tudom mi a célod. De tartsd szemed előtt a Bushidou-t. És azt hogy mi a dolga egy bushi-nak.
- Értem mester. – mondtam, s közben újra meghajoltam. Hiába mondtam ezt, mégis hangomból és tekintetemből a mester is kivette, hogy nem tántoríthat el a célomtól.
Ezután a mester kivett a ruhája ujjából egy furcsa szerkezetet, amin egy kijelző volt, és a kijelzőjére a következő volt írva:
- „Meghívás a DOA-ra”
- Hát ez is eljött végre. – mondtam magamban, s vált tekintetem tüzessé.
- Menj, és tégy belátásod szerint!
- Köszönöm mester!
Ekkor fogtam magam, felvettem a felsőmet, a csuklyát a fejemre húztam, s futva elindultam hazafelé. Útközben néhány suhancnak kinéző srác jött velem szembe. Elállták az utamat, hogy ne tudjak elmenni. Megálltam velük szemben, de egy szót nem szóltam.
- Mi van kisköcsög? Nem túl biztonságos ilyenkor mászkálni az utcán.
Mikor jobban megnéztem őket, rájöttem hogy ezek azok a fiatalok, akik nemrég brutálisan meggyilkoltak egy fiatal lányt.
- Hozzád beszélünk te faszfej! – kiabált az egyik, s közben felém sétálva, rám emelte a kezét és ütött egyet felém.
Ütése elől kitérve, lábamat hátam mögül indítva, fejbe rúgtam. Ezzel a rúgással eltörtem az orr, az áll és homlok csontját.
- Hogy merészelted ezt te kis rohadék? – kiáltottak rám, s közben mindegyik elővett egy-egy fegyvert.
Egyikük egy vascsövet, a másik egy hatalmas szablya szerű fegyvert, a harmadik pedig egy boxert. Mindannyian rám támadtak. Mindegyiküket egy-egy rúgással terítettem le, a testünk több pontján. Gyorsan végeztem. Ezután megálltam, elővettem a DOA meghívót, majd megszorítottam.
- Itt az idő. Most végre bosszút állhatok.
Mikor hazaértem, találtam egy kis pendrivot, amit otthon bedugtam a gépbe, és egyszer csak egy lány kezdett el beszélni a videón:
- „Köszöntelek a DOA-ban. Ha ezt az üzenetet hallgatod vagy nézed, akkor bekerültél abba a 24 harcosba akit kiválasztottak. Hamarosan kapsz egy e-mailt, amiben részletesen le van írva, hogy hova kell menni és honnan indultok.”
Ezután meg is néztem az e-mailjeimet és megtaláltam a DOA-s e-mailt. Elolvastam mindent. Még aznap összepakoltam a cuccaimat. Lezuhanyoztam, és azután le is feküdtem aludni.
*Másnap
Reggel felkeltem és gyorsan felöltöztem. Felvettem egy fekete gi alsót, amin kék lángok vannak és egy fekete pólót. Az alkaromra húztam egy-egy könnyű shinobi karvédőt, térd alatt befásliztam a lábamat, és egy tabi-t húztam a lábamra. Felvettem egy fekete kapucnis (mackó) pulóvert, aminek a hátára a nevem van felírva kanjival a vezeték, koreai betűkkel pedig a keresztnevem. Kezemre ujjatlan fekete kesztyűt húztam. Ezután elindultam a reptérre.
Mikor odaértem, már mindenki ott volt. Felszálltunk a gépre, és én rögtön leültem egy ablak melletti helyre. Pár perccel később szemsarokból láttam, hogy egy lány jött oda, majd kisvártatva leült. Nem nagyon foglalkoztam vele. Továbbra is csak a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. Néhány óra repülés után újra megjelent egy videó felvételen az a lány, aki a pendrivos videón volt.
- „Üdvözöllek titeket a DOA szigetén. Ha kitekintetek az ablakon, akkor láthatjátok a szigetet. Mindentől zárt, kis sziget. A csomagok már ott vannak. Napnyugtáig jussatok el a sziget közepén lévő épületbe! A gépen 30 ejtőernyő van, viszont csak 24 jó belőle. Sok sikert!”
A mellettem ülő lány egyből felpattan és rohan az ejtőernyőkért.
- Szánalmas. – jegyeztem meg halkan.
Szépen megvártam, míg mindenki kiugrik az ejtőernyőkkel, majd én is az ajtóhoz mentem és ugrottam. A 30 ejtőernyőből 7 repült a levegőben. Találomra kiválasztottam egyet, majd a hátamra tettem, és aerodinamikus test helyzetet felvéve, szabad esésbe kezdtem. Mivel mindenki hamar kinyitotta az ernyőjét, nem okozott gondot mindenkit elkerülni és észrevétlenül lehagyni. Az utolsó pillanatban nyitottam ki az ernyőmet, és landolok a sziget partján, közel az épülethez. Elmentem egy eldugottabb részhez, ahol figyelhettem az érkezőket. Pár percre rá, megérkezett a gépen mellettem ülő lány. Elindultam felé. Egy fának volt dőlve és várta hogy odaérjek.
- Fel akarsz jutni? – kérdezte – Egyedül nem fogsz tudni. Ahhoz túl nagy a két szint közötti távolság.
- Segítséget akar? – kérdezetem magamban. Tényleg ennyire nehéz lenne oda felmászni? Viszont tényleg túl nagy. Egyedül valószínű hogy nem menne. Rendben – mondtam neki – de ugyanúgy ellenfelek vagyunk.
- Természetesen. Egyszerűen csak fel kell egymást adogatnunk. De sietnünk kell.
Ekkor kezet ráztunk. Oda mentünk az épület oldalához, és rögtön bakot tartottam a lánynak. Felugrott és elkapta az első deszkát. Fejjel lefelé lógva tartja a kezét. Magasan van, de a tae kwon do-ban szerzett ugrás gyakorlatok miatt nem okoz nehézséget felugrani. Lendítettem a lábamat, ő elkapta és feldobott a következő szintre. Ilyen akrobatikus mozgásokkal haladtunk felfelé. Mikor felértünk a legfelső szintre, segítettem neki felkelni. Ott már várt ránk néhány szék, ahova le is ültünk. Napnyugtáig vártunk. Mind a 24 versenyző beért. Ezután megjelent a videón beszélő lány. Elmondja a mondani valóját, majd elindul, és mi mindannyian követjük.
Egy behatóbb orvosi és alkalmassági vizsgálat, majd egy injekció után, felmegyek a szobámba. A cuccaim már ott vártak. Kipakoltam a fegyvereket és a ruhákat. Ezután 1 órát meditáltam, majd lefeküdtem aludni.
*Másnap
Reggel 7-kor ébresztő. Felöltöztem a tegnapihoz hasonló ruhába, pulóver nélkül. Elsőnek értem le a nappaliba. Pár perc múlva megérkezett a tegnapi lány. Oda jön hozzám, majd rám köszön.
- Hello.
- Hello.
- Köszi a tegnapi segítséget!
- Ugyan.
- A nevem Emma Yasuaki. – mondta, és nyújtotta a kezét.
- Sentou Hvangbo. – mondtam, és megfogva a kezét, kezet ráztunk.
- Milyen fura neved van. Ha jól veszem ki akkor japán vagy. Ugye?
- Is. Kínai és koreai vér is van bennem.
- Bennem is folyik japán vér. – mondta vadító mosollyal az arcán.
Megszakítva a beszélgetésünket, megérkeztek a többiek és Narina is.
- Jó reggelt! Kaptok egy-egy karperecet amin majd megjelenik egy-egy név, illetve a névhez egy helyszín is. A nevek az ellenfelek nevei lesznek, míg a helyszín egyértelmű lesz. Ezen kívül bármit csinálhattok a szigeten. Köszönöm hogy végig hallgattatok. – ezután elment.
Ezután elindultam a partra, és ott elkezdtem meditálni. Hosszasan meditáltam, amikor elkezdett csipogni a karperecem, és egy név jelent meg rajta.
„Jason O’Brian”
„Part”
- Szóval én leszek az első? – kérdeztem magamban
Ekkor megjelent egy amerikai színes bőrű fazon. Tipikus amerikai mentalitással, egy „kemény csávó”.
- Na gyerünk!! – lelkesedett a srác. – Állj fel és kezdjünk el harcolni!
Én kényelmesen felálltam, és megropogtattam az egész testem. A srác egyből rám is támadt.
- Hmm. MMA? Érdekes. – mondtam magamban.
A parton szinte mindenfelé harcoltunk. A csávó, amit talált azt ütött és rúgott. Én a harc eddigi fázisában csak kitértem a támadásai elől. Pár perc után, megunva az egészet, egy Uchikaiten sankyou-val földre terítettem. De fel is pattant és támadt tovább. Ekkor a Shaolin wushu-t használtam, abból is a tigris stílust.
- Ezt gyorsan le kéne rendeznem. Túl sokan vannak itt. Nem fedhetek fel több stílust és harci technikát.
Ekkor a srácot egy tae kwon do-s tornádó rúgással fejbe rúgtam, és be is fejeztem a harcot. Nem hajoltam meg legyőzött ellenfelem felett, mert utálom az amerikaiakat. Ezután kicsit arrébb megyek, és újra neki állok meditálni.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 12. 22. 22:44:10 | #24550 |
Karakter: Emma Yasuaki
Megjegyzés: D.O.A-s tömegbe
Mióta nincs tanulás, sokkal több időm van a sportokra. Nem kell annyira elhanyagolnom egy-két sportágat és biztonságosan odafigyelhetek arra, hogy mikor érek haza, vagy mikor fekszem le este. Viszont így is, úgy is korán kell kelnem.
Reggel lenyomom a csörgő órámnak a gombját, és így megáll a zengésben. Csönd van… ismét. Ennek egy hátránya van. Hogy marha gyorsan vissza tudok aludni. Így a lehető leggyorsabban kelek ki. Egy szál pizsiben állok az egész falas ablak elé, és elhúzom a függönyt. Így most besüt az éltető nap, aminek köszönhetően én is jobban magamhoz térek. Nyújtózom egyet, majd a fürdőbe megyek és gyorsan lezuhanyozom.
~~*~~
- Gyerünk! Erősebbet üss! – kiáltja az edző. – Ha így ütsz, akkor soha nem fogod megverni Takana-t! – kiált rám.
- Jól van! Igyekszem! – kiáltok vissza.
Tovább püfölöm, rúgom a boksz zsákot addig, míg azt nem mondja, hogy most már jó, amit csinálok. Még fél óráig tart a taekwondo edzés.
- A végén már egész szép volt. Még egy kicsit javíts a testtartásodon, és egész jó lesz. A kezed legyen lágyabb egy kicsit, és csapj erősebben. – mondja még jó tanácsként.
Megköszönöm az edzést, majd meghajolok, és a vállamra veszem a sporttáskám és megyek haza. Gyalog megyek, mert az ilyenkor mindig kikapcsol valahogy. Kikapcsolok sétálás közben. Egy topp van rajtam, amiből kint van a hasam, s egy melegítő nadrág, edző cipővel. Hazafelé menet veszek egy hamburgert, amit meg is eszek. Pár perc és otthon vagyok, amikor is 3 férfi áll elém. Ha akarnék, se tudnék segítséget kérni, mert egy üres tér van itt és ilyenkor senki sem jár errefelé.
- Kicsikém, add ide a táskád önként, és akkor megúszod bántás nélkül! – mondja az egyik.
- Ha hagytok elmenni, akkor megússzátok fájdalom nélkül! – mondom, mire lerakom a táskát a járdára.
- Ugyan már. Ne akarj bajba kerülni. Elengedünk, ha ideadod a cuccaidat. De ha nem, akkor elszórakozhatunk. – mondja, és megmarkolja a tökét.
Kézre állok és az egyiket fejbe rúgom. Eltörik az orra és azt hiszem, egy kisebb agyrázkódást is kap. Talpra állok, majd a másiknak kirúgom a lábát, így térdre esik. Kezemmel gyomorszájon ütöm, majd átugorva fölötte, megrúgom a hátát, így a földön köt ki. A harmadikra nézek, aki megadja a magát és inkább eltűnik onnan. Felveszem a vállamra a táskát és így indulok hazafelé. Mikor haza érek, és nyitnám ki az ajtót, mikor egy nyíl landol az ajtófélfában. Jobban megnézve, egy kis kijelző van rajta, amin 3 betű látható. Kihúzom a nyilat, majd bemegyek a házba. Felmegyek a szobámba, lerakom a táskámat, és rádőlök az ágyra. Gondolkozni kezdek, hogy mi lehet az a D.O.A.?
Sikerül leszednem a kis kijelzőt, ami valójában egy pendrive. Odaülök a géphez, majd benyomom és bedugom a kis adathordozót. Megjelenik egy kép, majd egy csaj, aki elkezd beszélni.
- Köszöntelek a D.O.A-ban. Ha ezt az üzenetet hallgatod vagy nézed, akkor bekerültél abba a 24 harcosba, akit kiválasztottak. Hamarosan kapsz egy e-mailt, amiben részletesen le van írva, hogy hova kell menni és honnan lesz az indulás. – mondja a csaj, majd a fájl automatikusan törli magát. Hát jó.
Megnézem az e-mailjeimet, ahova már megérkezett a D.O.A-s e-mail. Megnyitom, amiben le van írva, hogy egy repülő fog felvenni a repülőtéren, a csomagjaimmal együtt. Nagyjából le is írták, hogy mit kell vinni.
Lecsukom a gépet, majd elkezdek összepakolni, hisz holnap van az indulás. Mi baj lehet? Jó mókának tűnik. Összepakolok fürdőruhákat, lengébb, kissé nyárias ruhákat, szoknyákat, könnyű blúzokat, több féle farmert, pólót, edzős cuccokat és persze pár fegyvert is berakok. A tisztálkodási szerek elmaradhatatlanok és két óra múlva kész is vagyok a pakolással.
Leülök az íróasztalhoz és megírok pár levelet a szüleimnek, az edzőimnek, majd elrakom a nyilat, végül pedig egy gyors fürdés után megyek aludni. Ma egész korán fekszem le, hogy ne legyek fáradt, hisz nyolckor van találkozó.
~~*~~
Reggel, mikor felkelek, teljesen kipihent vagyok. Elmegyek, gyorsan lefürdök, majd felöltözök. Egy csőnadrágot veszek fel, egy spagetti pántos toppal. A napszemüvegemet a fejemre tolom, összeszedem a táskáimat és indulok a kocsim felé. Beszállok, majd a reptérre hajtok vele. Pontosan nyolckor a megbeszélt időpontban elég sokan vannak ott. Pár amerikai és más nemzetiségű emberke is feltűnik ott. Viszont, ami rögtön szemet szúr, hogy rajtam kívül csak 3 lány van. Vagyis velem együtt 4 lány van. Inkább egyenlőre senkihez sem szólok, csak állok egy helyben. Aztán nyolc óra után nem sokkal jön valaki, és elvezet a mi repülőnkhöz. Én szállok fel legutoljára, így már minden hely foglalt, csak egy srác mellett van üres hely. Végig tekintek rajta. Nem rossz, de nem is a legjobb. Pont elmegy.
Az út elég gyorsan eltelik, majd megszólal egy hang a repülőben.
- Üdvözöllek titeket a D.O.A szigetén. Ha kitekintetek az alakon, akkor láthatjátok a szigetet. Mindentől zárt, kis sziget. A csomagok már ott vannak. Napnyugtáig jussatok a sziget közepén lévő épületbe. A gépen 30 ejtőernyő van, viszont csak 24 jó belőle. Sok sikert. – majd egy kis nevetést lehet hallani és minden elsüketül.
Én rögtön felpattanok az ülésről és a kijárat felé indulok. Az egyik srác próbálna leütni, de elhajolok előle és visszarúgok. Kiterül a földön, mire tovább megyek. Kinyitom az ajtót, és felkapok 2 ejtőernyőt, majd kiugrom. Kinyitom az egyiket, ami kapásból rossz, majd a másikat is kinyitom, ami már jó és lehet használni. A vízben landolok, de a többiekkel nem foglalkozom. Úszni kezdek a sziget felé, majd partot érve futni kezdek a sziget közepe felé. Egész hamar odaérek, viszont egyedül nem tudok felmenni a tetejére, ahova el kell jutni. Pont az a srác ér oda másodiknak, aki mellett ültem a gépen.
- Fel akarsz jutni? – kérdezem az egyik fának dőlve. – Egyedül nem fogsz tudni. Ahhoz túl nagy a két szint közötti különbség. – mondom egyszerűen.
- Rendben, de ugyan úgy ellenfelek vagyunk. – jelenti ki.
- Természetesen. – közben bólintok. – Egyszerűen csak fel kell egymást adogatnunk. De sietnünk kell.
Csak bólint, majd a kezemet nyújtom neki. Elfogadja és kezet rázunk. Néma szerződést kötöttünk, hogy nem hagyjuk ott egymást. Ő tart elsőként bakot nekem, mire elkapom a legalsó deszkát. Felhúzom magam és a lábaimat beakasztom, majd elengedem a kezemmel. Nyújtom felé, de ugrania kell. Ugrik, és elkapom a kezét. Nyújtja a lábát, majd megfogom a lábát, és lengetni kezdem. Majd feldobom a következő szintre. Majd én is így cselekszem. Így haladunk felfelé. A legfelső szintre én kerülök fel. Ahogy fent vagyok, nyújtom lefelé a kezem. Felugrik, és feldobom a felső emeletre, majd felhúzom magam. Segít, hogy talpra tudjak állni.
Odamegyünk a székekhez és leülünk. Mi vagyunk az elsők. Napnyugtára 24 versenyző gyűlik össze. Majd megjelenik az a csaj, aki beszélt a videón, és a gépen is.
- Kim Narina vagyok. A verseny szervezőjét fogom közvetíteni és hozzám fordulhattok, ha valami gondotok van. Most majd mindenkit megvizsgálnak az orvosok, és kap egy injekciót, ami véd a különböző vírusoktól. Utána mindenki megkapja a saját szobáját. Holnap reggel pedig mindenbe be lesztek avatva. – mondja, majd elindul.
Mi csak követjük. Elsőként a lányok mennek be és le kell vetkőzni fehérneműre. Egy gyűrűvel felmérik a csontozatunkat, majd a rutin vizsgálat, végül pedig a retteget szuri következik. Majd a lányok mennek is a szobájukba. Mindenki külön szobát kapott. Elég szép, és hangulatos szoba, kellemes színekkel. A csomagom már ott vár a szobába. Kipakolok, és elmegyek aludni. Viszonylag gyorsan elalszom, hisz fárasztó volt ez a nap.
Másnap reggel egységesen van 7-kor ébresztő. Lefürdök, és felöltözök. Egy miniszoknyát veszek fel, egy pánt nélküli toppal. Alá egy fekete bikinit veszek fel, egy sima strandpapuccsal. A hajamat csak felkötöm egy copfba, majd lemegyek a nappaliba, ahol még csak egy ember van ott. Az a srác, akivel tegnap felküzdöttem magam az épület tetejére.
Pár szót beszélünk, és megtudom, hogy mi a neve. Sentou Hvangbo. Meg azt is, hogy milyen vérek csörgedeznek az ereiben. Majd megérkeznek a többiek is. Ismét megjelenik az a csaj, aki eddig mindig beszélt.
- Jó reggelt. Kaptok egy-egy karperecet, amin majd megjelenik egy-egy név, illetve a névhez egy helyszín. A nevek az ellenfeleteket jelzi, míg a helyszín az egyértelmű, hogy mit jelent. Ezen kívül bármit csinálhattok a szigeten. Köszönöm, hogy végig hallgatattok. – majd elmegy.
Én úgy döntök, hogy egy könyv segítségével ellazulok a parton. Felmegyek a szobámba, majd levetem a felesleges ruhát, a kezembe veszek egy könyvet, a derekamra kötöm a napozós kendőmet és felveszem a napszemüvegemet, majd lemegyek a partra. Elkezdek olvasni, és talán egy órát, ha olvashatok, mikor felém repül egy pohár. Elkapom, majd abba az irányba nézek. Sentou harcol valakivel, az egyik sráccal. Kíváncsian megyek oda, hogy melyikük lesz a győztes.
|
|
