|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Catgirl | 2013. 10. 20. 13:09:12 | #27768 |
 Karakter: Dahlia (Sybille)
Megjegyzés: Carreaumnak~Ursusomnak~
Már kora hajnalban kilógok a kupiból. Szinte reggeltől estig ott vagyok legalább egy kicsit hagy legyek kint a frisslevegőn! A madarak csicseregnek a levegő tiszta sehol egy viharfelhő. Arra gondolok, hogy este vissza kell mennem a kupiba, felsóhajtok már szinte fájdalmasan. Utálom azt az életet, de hát valamiből meg kell élnem csak nem, mehetek a híd alá. Na meg édesanyáméknak segítenem kell anyagilag. Hajamba belekap a szellő mire mosoly játszik ajkaimon. Nézem az erdőt, azt a titokzatos helyet ahol mindig megnyugodhatok. Szívemet megint eltölti a rég is, mert magány. Nincs senkim itt szüleim távol élnek. A kupiban pedig a lányok nagy fele ölne, egy kuncsaftért bár soha sem értettem miért veszik ilyen halálosan komolyan. Megrázom fejemet és felnézek a napos égboltra félre siklott az életem és több mint valószínű erről csakis én tehetek. Hajamba túrok és elgondolkodom és elmosolyodom. Hisz a jövő szép mindenki számára még számomra is. Biztosra veszem, boldog leszek és szerelmes. Igazán felderít ez a gondolat és visszaindulok most már az én drága jó munkahelyemre. A falu barátságos és a magunkfajta örömlányokat sem közösítik ki. Mi, pedig amiben tudunk, segítünk persze takarítás esetleg főzés vagy gyerekvigyázás. A kicsik igazán édesek és kis ragaszkodóak is. Mégis aggasztja a főnököt, hogy sokan közölünk eltűntek. Bár igaza van hisz ez aggasztó nagyon is mivel nem sok utánpótlás van. Igaz is ki akarna örömlány lenni, akikhez még egy hülye vadállat is hozzá érhet? Nekem legalább annyi előnyöm van, hogy az elitek között lehetek így csak a törzsvendégek látogatnak, akik nem vernek szét vagy esetlegesen szétszaggat. Megérkezem és belépek az ajtón rögtön a drága főnököm Huige jön velem szembe.
- Jaj, drágám jó hogy megjöttél! Ma jön, egy nagyon fontos törzsvendég elvállalnád? Tudom, sokat kérek, de te vagy a legkedvesebb mindenkinél. – néz, rám óriási szemekkel kérlelően mire megrázom a fejemet. Elmosolyodom halványan és bólintok beleegyezően.
- Rendben van. Melyik vendéget kell szórakoztatni? – nézek, kíváncsian mire beharapja ajkát. Felvont szemöldökkel figyelem mit akar végre valahára kinyögni.
- Carreau úr jön hozzánk. Remélem nem haragszol, hogy most téged osztalak be. Csak gondoltam háta téged kicsit megkedvelne és lenne egy állandó hölgye. – motyogja, mire megsimogatom karját és rá mosolygok megnyugtatóan.
- Mindent megteszek, hogy megkedveljen. Ne aggódj rendben? Mikor fog jönni? – nézek, kérdőn mire bólint és elgondolkodik.
- Estére, de ne a szobában várd, majd gyere az irodába és ott találkozol vele. Így majd meglátjuk mit fog szólni ehhez a helyzethez. – néz, rám komolyan mire felszusszanok.
- Rendben addig én kitakarítok meg lefürdök. Úgy is hamar elmegy a nap. – mosolygok, azzal távozom.
Érzem pillantását mindaddig, amíg be nem lépek a szobába. Szétnézek, kissé rumli van, hiszen napok óta nem volt nálam senki sem. Lassan összehajtogatom a kimosott ruhákat és kinyitom az ablakot. A szoba olyan színű, mint a hajam. A főnök megjegyezte, hogy különleges, de ez engem nem zavart. Szétnézek és bepakolok, minden egyes ruhát a szekrénybe majd áthúzom az ágyneműt és beágyazok. A piszkos ruhát és ágyneműt szépen a szennyesbe pakolom. Szépen át törlök, mindent ne legyen, poros végül marad a padló, amit tisztává varázsolok a víz a padlómosó szer és a felmosórongy segítségével. Mikor ezzel kész vagyok, szépen elpakolok mindent és bemegyek a fürdőbe. Itt tiszta minden hisz még reggel rendbetettem mielőtt kimentem sétálni. Levetkőzöm, és a szennyesbe pakolom a ruháimat. Megengedem a kádba a vizet és beleülök. Alaposan átmosom testem minden egyes négyzetcentiméterét. Jólesik a meleg víz és felszusszanok. Elmerengek azon, amit a főnök mondott. Lehet félnem, kellene, de mégsem félek. Valahogy bizakodva nézek az este elébe és remélem igazam is lesz. Kiszállok, a kádból leengedem a vizet és megtörülközöm. Kisétálva megnézem, mit vehetnék fel, ami nem kihívó mégis felkelti a figyelmet. Végül az egyik kedvenc ruhám mellett döntök. (http://gyor.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2013/01/06/estelyi5.jpg). Kiveszem és elterítem az ágyon. Egyszerű, de nagyszerű összeállítás. Vörös szinte mondhatni selyem anyagból készült. Mosolygok így csak hátam lesz szabad és az pont eléggé izgató látványt nyújt, mintha mindenem kint lenne. Előveszek egy színben passzoló magas sarkút és leülök a fésülködő asztalom elé. Jobb lesz elkezdeni sminkelni. Nem kenek, magamra két kiló festéket csak kiemelem szememet és ajkaimat. Szerintem ezek jobban tarolhatnak, mintha Isten tudja, milyen mű lennék. Göndör hajamat átfésülöm, rózsa illata van. Felállok és magamra veszem a ruhát. Tökéletesen kiemeli alakomat. Végül felkerül a cipő is és kisétálok a folyosóra. A többiek ámulva nézek hisz ritkán öltözöm ki. Bekopogok a főnökhöz, aki kiszól, én pedig besétálok.
- Ne aggódj már nem lesz baj. – csitítgatom olyan, mint egy 5 éves gyerek. Ha fél vagy izgatott mintha hisztizne bár nála jobb munkaadót még nem láttam.
- Jól van, jól van, tudom, olyan vagyok, mint egy óvodás. – mormogja, mire megrázom fejemet és mellé állok. Figyelem az ajtót kissé kezdek én is ideges lenni. Úgy tűnik ez ragadós. Merengésemből az ajtó nyitódása zavar fel. Huige izmai szinte pattanásig feszülnek. Arra pillantok és egy férfi lép be igazán megnyerő a külseje. – Jó estét Carreau remélem jó napja volt. – mondja kedvesen főnök. A férfi először rá majd rám pillant. Mintha döbbenet majd felismerés csillanna tekintetében, amit még én sem tudok hova tenni. Egy bájos mosolyt ajándékozok neki. – Gondoltam nem bánná, ha előre kiválasztanék önnek valakit. Ő itt Sybille a ma esti társa. – szusszanok és lassan a férfihoz sétálok.
- Egyáltalán nem baj Huige. – suttogja majd mikor elé lépek felemelve kezét végigsimít arcomon. Rá mosolygok újra.
- Remélem meg lesz velem elégedve. – suttogom kedvesen. Olyan mintha kicsi mosoly játszana ajkain, amit nem tudok hova tenni. Elindulok, a szobám felé érzem, ahogy keze derekamra siklik. Nem húzódom el. Mikor odaérünk, a szobához kinyitom az ajtót és besétálok. Jázmin illat terjeng a levegőben, ám ha majd közel hajol, érezheti bőrömnek rózsaillatát. Bezáródik, mögötte az ajtó mire újra felém fordul.
- Milyen szép van. – szavai akár a szellő mire újra rámosolygok és közelebb lépek hozzá.
- Köszönöm a bókot. – mondom kedvesen.
Lassan magához húzva karjaiba zár. Még mindig olyan különös tekintettel méricskél, de engem nem zavar. Kezeim mellkasán nyugodnak, amik picik és nőiesek. Kis törékenynek mutatkozom, holott egyáltalán nem vagyok az. Végigsimít hátam, amibe beleborzongok. Lassan lehajolva csókot nyom ajkaimra, amit viszonozok és lágyan hajába túrok. Elkezdi lehúzni a ruha cipzárját, azt, hiszem jól meg leszünk ma este. Utána mit hoz, az élet kíváncsian várom. Csak tudnám, miért érzem biztonságban magamat, amikor átölel. Végül gondolataim arra kanyarodnak, hogy keze bőrömhöz ér. Kíváncsian várom, mit tesz velem.
|
| Laurent | 2012. 06. 08. 11:45:04 | #21411 |
Karakter: Sziamon
Megjegyzés: ~Öreganyámnak - Amaninak~
A fáraó vacsorájához látnak hozzá a konyhában, és ott segítek a szolgáknak, és csak késő délután jön egy írnok, aki gyanús pillantások közepette közli velem, hogy az udvar kedvence engem kéret- megint – átkötni sebeit. Meglepett pillantással indulok hát fel, és az érzés lassan kíváncsisággá fordul. Vajon miért akar mindig engem? Nem látom rajta, hogy úgy rajongana értem, mint érte a királylány, de akkor meg... Nem értem. Belépve az unalomtól ficergő cicamicát látok meg, aki menten felcsillantja szemeit, ahogy meglát engem. Új játék lehetek neki...
-Szerinted holnap már megpróbálkozhatok az óvatos sétával? Csak a szobában és segítséggel persze. - miért tőlem vár választ, ha egyszer nem vagyok orvos?
-Ezt a gyógyítótól kéne megkérdezni. Idehívjam?
Csalódottan sóhajt fel, lemondóan tekintve felém. Azt hiszem ő tényleg tőlem vár válaszokat, az én véleményem akarja hallani... legyint, majd felhozatja velem az ebédet. Teszek neki a tálcára mindent, elvégre nem tudhatom, mihez támad étvágya, és felviszem neki. Szinte étvágytalanul lát hozzá, pedig még halat is tettem oda, elvégre ha jól tudom, azt szeretik a macskák, nem? Mindazonáltal a tekintete, ami folyton várakozón villan felém, kérdéseket vet fel bennem, és én nem szeretem a megválaszolatlan kérdéseket.
-Talán mondani szeret... szeretnél valamit? - megbotlik a nyelvem, de sikerül letegeznem.
Felém billenti fülét, és becuppant valami gyümölcsöt, és felém fordulva legyint farkával.
-Nos, igen. Mit szólnál, ha azt mondanám, a személyes szolgámnak szeretnélek kérni téged a fáraótól.
-Hogy ő nem utasítaná vissza kérésed, hiszen a kedvence vagy. - vágom rá megfontoltan. - De nem csak benne vetne fel ez további kérdéseket. - pillantok rá kérdőn.
-Gondolod, hogy másképp bánnának veled? - pillog rám szomorúan.
-Nem gondolom. Tudom. De ez zavarna a legkevésbé.
-Akkor mi zavarna? - harap bele a fügébe.
-Hogy nem tudnám, mi szándékod ezzel.
-Kicsit... Közelebb kerülni hozzád, és barátokká válni.- vágja rá máris.
-Barátokká? - felszalad a szemöldököm. - Szolgák és urak közt ez majdnem lehetetlen. - csóválom fejem kétkedve.
-Miért? Nem akarsz a barátom lenni, vagy az elvárások miatt nem akarnád? - nyalja meg a szája szélét.
-Egyik sem. Csak tudom a helyem. És sokszor bonyolultabb a helyzet, semhogy ilyeneket figyelembe vehessünk. - lépek hozzá, és egy kendővel letörlöm a szája szélén lévő foltot.
-Akkor nem csinálunk bonyolult helyzetet.
Felszökken a szemöldököm, és az arcára pillantva felkuncogok. Szám elé kapom kezem, próbálva elfojtani a kényszert, és csak akkor csóválom meg a fejem.
-Rendben. Tégy ahogy jónak látod. Nekem nincs beleszólásom a dolgokba. - mosolygok rá, de ő elkomolyodik.
-De én azt akarom, hogy az én dolgomba legyen beleszólásod. - duzzogva csücsörít. - Hogy mindig mellettem legyél, és legyen kiváltságod például leülni mellettem.
Megmosolygom, majd sóhajtva emelem fel a tálat, amit eltolt, jelezve hogy befejezte, és rápillantva csak biccentek neki.
-Hozzak még fel valamit? - kérdezem, elvégre ha nem kellek itt, akkor van másutt dolgom elég.
-Igen. Fürödni akarok. - vágja rá menten. - Aztán pedig masszírozást kérek.
-Ahogy kívánod.
Hajtom meg kissé felső testem, és jókedvűen kilépek a szobájából, és a konyhában szólok, hgy fürdőt kér a kis házikedvenc. Harmad magammal térek vissza a szobájába, és amíg ők a vizet kiengedik, és abba a fürdőolajokat, addig én segítek Amaninak a fürdőbe lépkedni. Mire odaérünk, addigra már majdnem jó a víz is. Először ékszereit veszem le, majd a tunikáját veszem le róla, felesleges mozdulatok, pillantás, vagy pirulás nélkül. Ő mégis elpirul, és én úgy téve, mintha nem vettem volna észre, térdre ereszkedve előtte még megnézem a talpát. Szépen gyógyul, holnap tényleg lábra fog tudni már állni, és talán sétálhat majd egyet a kertben is. Kicsit megnyomkodom, figyelve a reakcióit, majd felállva kezem nyújtom neki, hogy segítsek neki felállni, és a medencéhez kísérem. Elégedetten nyávog egyet, és halkan dorombolva elmerül nyakig a vízben. A szolgákat elküldi, engem meg legyezőért küld, így van okom legalább rá, hogy miért állok itt. Dolgozok. Fél órán át uszikál a vízben, vagy lebeg annak tetején, kergeti a szirmokat, majd megunva és kifogyva a lehetőségkből sunyin a lábamhoz úszik, és mielőtt kérdezhetném, megragadja kezem, és a vízbe ránt. Arcomba tapadt vizes tincseket kisimítva csúnyán nézek rá.
-Ez nem volt szép tőled.
Játszom meg a duzzogást, pedig igazából nem esett bajom, és a víz is kellemes, de akkor is. Ha így talál meg minket valaki...
|
| Laurent | 2012. 04. 30. 21:27:34 | #20742 |
Karakter: Sziamon
Megjegyzés: ~Szent cicómnak~ Öreganyámnak
Felöltözve lép a szobába, és úgy mosolyog rám, mintha legalább a csillagokat loptam volna le Nut istennő testéről. Nem értem a lényt annyira, mint szeretném, és bár olyan egyszerűnek tűnik lénye, hogy mármár felfoghatatlan, talán pont ezért tűnik olyan furcsának. Itt mindenki ármánykodik és sunyin hátbadöfne amint lehetősége van rá, bezzeg ő... Tényleg ennyire tiszta lenne? Lehet a macskákat nem csak a régi idők tiszteletére tartják még mindig szent állatnak.
-Hozom a reggelijét.
Szólok hivatalos hangon, míg segítek neki kényelmesen elhelyezkedni, és intek a többi cselédnek, akik máris tornyozzák a reggelijét. Szaporán járó farokkal esik neki a gyümölcsöknek, és örülök, hogy ízlik neki, mert bizony ezeket a plántákat én kicsi koruk óta nevelgettem. Legalább nem volt munkám hiábavaló. Felpillant két harapás között, és mosolya felcsillan újra, ahogy rajtakap.
-Te már ettél? -billen felém a füle.
-Ó már régen.
Könnyed hangnemben válaszolok, hiszen ez megszokott. Egy lusta szolgáló legfelejebb a szent krokodiloknak kellhet. Ő mégis elkomorodik, és az eddigi pajkos mosoly, ami talán a finom reggelinek szólt, eltűnik. Szótlnanul folytatja a reggelit, mígnem szusszanva dől hátra, jelezve, hogy tele van, én meg eltakaríttatom a tálcát.
-Azt hiszem, jobb ha most nem megyek le. Segíts ki az erkélyre, kérlek.
Karja alá nyúlok óvatosan, és kikísérem a teraszra, hogy a felkelő nap perzselő sugarai elől elrejtett függönyök közé vezessem. A díványféléhez lépve elfekszik rajta, én pedig már mozdulnék is, hiszen tengernyi tennivalóm akadna, nem lebzselhetek itt, de hangja megint megállít.
-Maradj kérlek…
-El kell pakolnom, rendet kell csinálnom. - első a munka és a kötelesség. Ha az állásom biztos, akkor majd lazsálhatok is...
-Jó, de utána, gyere vissza.
Bólintok, és már sarkon is fordulok, hogy a dolgomra mehessek. Talán kicsit önző cica, de határozottan nem a rossz oldalról. Lehet előítéletekkel tölt meg ez az udvar?
~*~
Tovább tart elszabadulni, mint gondoltam, de amikor az erkélyre lépek, a felderülő arc megnyugtat. Tényleg keresi a társaságom.
-Ülj mellém, kérlek. - odébb is húzódik, de egy szolgának akkor sem szabad leülnie egy olyan valaki társaságában, mint ő. - Kérdezni szeretnék valamit és nem szeretném, ha mindenki hallaná. -teszi hozzá, én meg kelletlenül lehuppanok mellé. - Mondd, más oka is van annak, hogy távol akarsz maradni az otthonodtól, vagy csak az adósság?
Hát ez egyenesen beletenyerelt a közepébe! Megrándul az arcom, és kelletlenül húzódok kicsit arrébb. Annyira ártatlan arccal néz rám, olyan őszinte kíváncsisággal. Mit tehet ilyenkor az ember fia? Mélyet sóhajtok, és körbepillantva bizonyosodom meg arról, hogy nem csak azért kérdezte meg, mert valakik új pletykát akarnak hallani. De sehol az égvilágon senki, csak lent az udvaron a sok hajlongó alak, és az őrök persze. Hajamba túrok finom mozdulattal, megigazítva a félrecsúszott tincseket, és halkan megszólalok végre.
-Egyszerűen csak jobb tenni valamit, mint örökké lesni a számba reppenő falatot. Inkább magam erejéből keresem meg a pénzem. Vannak, akiknek még annyira se telik, mint nekem. Minden nap hálát adok az isteneknek, hogy ilyen jó életem lehet.
Térek ki a válasz elől, és bár ez is igaz, a kérdéséhez mérten csak féligazság. De nem tartozik rá, hogy a bátyám néha molesztálni próbált. Tisztátalan cselekedetnek számít a családon belüli kapcsolat ilyen téren, és egyáltalán nem vagyok rá büszke. Így hogy oka legyen annak, hogy nem nézek szemébe, újra a lábára pillantok, és leveszem róla a kötést, hogy szellőzzön, elvégre úgyis csak pihenget, és egy kis hideg vizes borogatást is teszek rá. Halk dorombolásszerű hangot hallat, talán a kenőcsök ellenére még mindig fáj a lába. Lehet szólni kéne még egyszer a gyógyítónak.
-Ez volt az, amit kérdezni szerettél volna? -pillantok fel rá, míg a kötést cserélem.
-Is. - ficereg – Tulajdonképpen csak kíváncsi vagyok rád. Nagyon kevés az olyan ember, aki elvesztette nemesi rangját, és nem is nagyon törekszik visszaszerezni, vagy legalábbis nem sír utána. Láttam már olyanokat, akik majdnem Nílust fakasztottak a nagy hisztériában.
Kunkorodik szája széle felfelé, én meg viszonzom a mosolyának árnyékát. Nem mosolygok egész szívvel, elvégre nem egy olyan embert láttam, aki csak az ilyen botránycsapás miatt kerültek krokodil-étlapra. Ugyanakkor én tényleg úgy gondolom, hogy azok, akik megérdemelnének néha egy kis luxust, azoknak még kenyérre se telik, és azok, akik egész nap henyélnek, nem is sejtik, milyen munka van abban, amit ő természetesnek tart, és könnyedén elvár. Felállva lépek a hűs falak közé, hogy inni hozzak ki neki, ő pedig felcsillanó szemekkel veszi el a kelyhet.
-Te mindig egy gondolattal előttem jársz? Vagy a fejembe látsz?
Kérdezi a pohárba beszélve, én meg a vicces, eltorzult hangtól halkan felkuncogok, megrázva a fejem.
-Ugyan. Én semmiképp. Az a papok dolga. Én csak tudom, hogy milyen érzés ezen átesni, így tudom, mi kellhet.
Oldalra billenti a fejét, megmozgatva a füleit, és lustán csap egyet a farkincájával, megrágva a hallottakat, majd bólint. Csillogó szemekkel néz fel rám, majd visszaadja a poharat, és a kezeit nyújtózva nyújtja felfelé.
-Unatkozom.
-Sajnálom. - vonok vállat. - Nem a szórakoztatásodra rendeltek. De szólhatok a papoknak, hátha van idejük varázsolni neked valamit. -igyekszem felállni megint, és az ülő póztól megszabadulni, de kezeivel marasztal.
-Inkább maradj itt és mesélj valamit!
-De én csak azokat a meséket tudom, amit már te is biztosan ezerszer hallottál. - nézek rá nagyra táguló szemekkel, értetlenül. Miért én meséljek neki?
-Nem baj. Csak mesélj. Addig szundikálok egy kicsit, és meglásd, nem fogok közbeszólni se.
Kis mosollyal csóválom meg a fejem, majd legyezőt kapok a kezembe, és amíg ő lehunyt szemmel hátradől, addig én mögé állva legyezni kezdem finoman. Halkan kezdek a mesébe, Basztetről, a macskaistennőről, amitől a szája felkunkorodik, és elégedetten nyúl végig a heverőn. Lassan és egyenletes hangon mesélek neki, hátha tényleg elalszik, és akkor elszabadulok, hogy végezzem a munkám.
//Öreganyám, itt a Kitekatos macsekkaja, ha nem jó, vagy valami, tudod, hol találsz... <3 //
|
| Laurent | 2012. 03. 10. 16:48:46 | #19757 |
Karakter: Sziamon
Megjegyzés: ~Öreganyám macskájának~
-Örülök, hogy eljöttél, Sziamon.
Mocorogni kezd, ami nem túl jó figyelembe véve, hogy be szeretném kötözni a sebét. Hangja kedves, mintha tényleg örülne annak, hogy eljöttem, pedig nem értem, miért jó az neki, ha itt vagyok.
-Ez a dolgom.
Hangom halk, minek kiabálni, nem kívánom úgyse az egész udvar tudtára adni, miről folyik itt a beszélgetés. Pedig itt még a falnak is füle van.
-Úgy éreztem, délelőtt kicsit tartottál tőlem….Hidd el én nem vagyok olyan, mint amilyennek egyesek mondanak. Én igyekszem barátságos lenni.
Bizonygatja, és bár hajlok arra, hogy válaszoljak, nem teszem. Igen, hallottam hogy nagyon aranyos tud lenni, mégha néha kicsit el is száll magától, de nem játssza meg hogy ő itt az isten. Nem nézek fel, komótosan és pontosan tekerem körbe a lába körül a fáslit.
-Ugye nem gondolod, hogy azért hívattalak, mert..mert rosszat akarok tenni veled? Én semmi ilyesmit nem akarok tőled…sem másoktól. Ha mégis…meglátogatok valakit, vagy valaki engem, azt mindkettőnk akarja. Érted? Hiszel nekem?
Érzem a pillantását, szinte égeti az arcom, mégis nyugodtan befejezem a kötést, egy csomót kötve rá, hogy ne jöjjön szét, majd hátrébb kúszok. Érzem a szomját a levegőben ringani, mintha a válaszom most annyira számítana neki. Felállok, és a kancsóhoz lépve öntök neki vizet, majd visszatérek és felé nyújtom.
-Amit én nem akarok, azt csak a fáraó parancsára teszem meg. De úgy vélem, mégsem ok nélkül vagyok most itt. Ha nem azért hivattál, akkor miért?
-Mert tudom, hogy te nem olyan vagy, mint a többi szolga. Ők csak vakon teljesítik a parancsot, te mégis... Különbözöl ebben is tőlük.
-Ennyi lenne oka? Más vagyok, mert önszántamból jöttem ide. Tudom, mi a dolgom, de ha valami nem tetszik, azt megmondom. Szolga vagyok, de nem rab.
-És miért jöttél ide dolgozni? -hangja csendesen érdeklődő, én meg a visszaadott tálat teszem le az asztalra.
-Mert nagy az adósság, és úgy vélem, itt legalább kicsit távolabb lehetek az otthonomtól.
Válaszolom neki, majd megigazítom a párnáját, a hálót az ágy körül, és a megszáradt rongyot is leveszem az ablakról, mert nappal a meleget és a homokot fogja fel. Hideg vízbe áztatom, majd felállok a dolgom végeztével.
-Hozhatok még valamit?
-Nem, köszönöm.
-Akkor én mennék is. -pillantok az ajtó felé.
-Itt maradnál, amíg elalszom?
Reménykedő pillanásának nem nagyon tudok ellenállni, és hát miért ne maradhatnék, nem? Biccentek, majd az ágya mellé ülve egy fésűt veszek elő, és újra fésülni kezdem a hajam. Legalább elalvás előtt már erre nem lesz gondom. Némi fészkelődés után Amani megtalálja a legkényelmesebb helyet, és nagyot szusszanva lehunyja a szemét. Hosszú pillanatok múlva végre egyenletesen szuszog, akkor felállok, és csendben távozom.
~*~*~
Reggel engem osztanak be Amani mellé, mert állítólag a fáraó jónak véli, ha egész nap lesz valaki sántikáló cicája mellett. Vajon ő tényleg ilyen? Mindegy, hogy kivel hál együtt? Hiszen ha mindketten akarják és úgy hagyja magát, vajon hányan... A fürdőjét előkészítem, majd megyek ébreszteni őt.
-Jó reggelt, Amani.
Nem nézek az arcára, csak addig, míg szeme csukva van. Finom vonásai vannak, lágy esésű haja, bőre egy ritka gyümölcsre hasonlít. Meg tudom érteni, miért vonzódnak hozzá az udvarban. De én csak úgy, akár egy állat, ösztönöktől hajtva, nem tudnám megtenni. Ha meg mégis, akkor soha többet nem tűrném, hogy más is hozzáérjen. Lassan ébredezni kezd, tekereg és nyújtózik, de ahogy lábra akar állni hogy készülni kezdjen, nyávogva ül vissza az ágyra. Füleit lesunyva néz rám elkenődve, de hát ilyen seb csak úgy nem gyógyul meg magától. Meghajlok előtte, majd a kezeimbe kapom, hogy a másik szobába vigyem, ahol a fürdője várja. Könnyedén teszem le a kád szélén, minden további nélkül leveszem lábáról a kötést, majd vetkőztetni kezdem. Figyelő szeme végig követi a mozdulataimat, mígnem teljesen pőrén ül előttem. Újra a talpát veszem finoman kezembe, és a óvatosan megnyomkodom a sebét, de szerencsére nem gennyesedett be, bár a láb gazdája halkan tiltakozott megint a fájdalom ellen. Aztán ellépek tőle, hogy amíg ő fürdőzik, addig ruháit meg a kötését kikészíthessem.
|
| Laurent | 2012. 03. 03. 18:42:48 | #19585 |
Karakter: Sziamon
Megjegyzés: ~Amaninak Egyiptomba~
Sziamon: Fülledt meleg, homok, piramisok, Szfinxek, rabszolgák, és persze fáraók. Ez az, amire az emberek a a nag világban gondolnak, ha Egyiptomról van szó, vagy meghallják ezt a nevet. Persze egy írás vagy egy pergamen se szól arról, hogy a szolgák kik voltak, vagy honnan jöttek. Még a rabszolgahajcsárokat se érdekli soha, hogy pontosan kik is vagyunk mi, vagy honnan jöttünk, csak a dolgunk teljesítsük. Mára megint én vagyok az, aki a gyümölcsöket szedte és tálalta fel a fáraónak reggelire, így korántsincs olyan jó hangulatom. Gyűlölöm ezt a monotonosságot, ezt az egyhangúságot, pedig azt mondják, a Nílus is ilyen, változatlan és örök, de én tudom, hogy ez nem így van, hiszen ugyanabba a folyóba nem léphet bele senki, még maga a fáraó se, mert senki kedvéért nem fog visszafelé folyni... Változást akarok, egy kis újat, hát ez olyan nagy kérés? Délelőtt a konyhába küldtek, így most a konyhakertben hajlongok, és és szedem a fűszereket, meg öntözöm őket, hogy ne fonnyadjanak el, mert fővesztés a mulasztás vége... Én meg szeretem a fejem, legyen az bármilyen zsúfolt vagy furcsa. Árad belőlem a jázmin illata megint, hiszen szabad időmben lemostam magamról a port, meg hőguta ellen se rossz a víz. És rájöttem, hogy kevésbé barnít a nap az olajtól. Így kissé ugyan kilógok a barnára sült szolgák sorából, de mivel eddig még senki sem pályázott rám, se házasság, se együtthálás alkalmával, nem kéne hogy okom legyen panaszra. Néha felállok, hogy a derekam ne görcsöljön be, guggolni nem jó, mert a többiek kiszúrják, és piszkálódnak.
Körbepillantok kezemben a kis kosárral, és megakad a szemem a hercegnőn, aki épp a kis játék szájához hajol, így elkapom a szemem. Habár sokan viccelődtek azzal, hogy ilyen idősen már biztos sok cselédet meghágtam, de én nem tartom magam állatnak, hogy ösztöneimtől vezérelve amikor rámtör a szükség, valakinek nekimenjek. Ez az újféle játék kicsit izgatta eleinte a fantáziám, de azt susogják, nem fennhéjazó, és nincs nagyra magával, ennek ellenére ha kell neki valami, akkor addig nyávog, amíg megkapja. Mindenki kis kedvence, és úgy tűnik, méltó is a hírére, hiszen esténként a szálláson sokan mesélnek róla, hogy hol és kivel látták. Sokszor szegény hercegnőn is nevetnek, amiért sokszor csak nyalja a sót a kis macska közelében. Újra lehajolok, előreomló tincseim eltakarják arcom, szerencsére, mert ha nem tenné, már megkérdezték volna, hogy min töprengek és mit tervelek már ilyen elgondolkozva.
Nyávogást hallok meg. Páran felemelik a fejüket a közelben, de mivel engem néz Amani, visszatérnek munkájukhoz. Közelítek hozzá a kosárral kezemben, és biccentve neki -mégiscsak egy nálam feljebbvaló- megkérdezem:
-Netán homok ment a szemébe? Vagy inni hozzak?
Megszólíthatom, ha ő nem is szól hozzám, hiszen ő nem az uram olyan értelemben, hogy nem aző kedvének van kitéve életem. Ilyet mondjuk a fáraóval nem mernék megteni. Ennek a macskalénynek is csak az arcáig nézek fel, a szemébe nem, nem szeretek mások szemébe nézni, ott mindig olyat találok csak, ami nincs kedvemre, vagy amitől napokig nem tudok napirendre térni. Hosszúra nyúlik a csend, szája kicsit megremeg, mintha nem tetszene a kérdés neki. Már fordulnék meg, hogy visszatérjek dolgozni, amikor a farka legyint egyet, és válaszol.
-Igen, hozz inni.
Tudom, hogy nem ezt akarta. De ha valami mást, vagy netán új játékot keresett magának, rossz helyen kutat. Nem vagyok az a fajta, aki csak úgy más hálójába tér meg éjszakára, és érzelmek nélkül hagyja magát. Leteszem a kosaram, és a kúthoz lépve felhúzom a vizet. Annak ellenére, hogy nem látszik, erős vagyok, hiszen egész nap a fáraóért dolgozom ki a belem. Könnyedén gördül a csiga kezeim alatt, de mikorra felér a vödör, egy kéz ér a hátamhoz, és finoman végigsimít rajta. Mintha nem venném észre, a kis bögrét ami a kút mellé van készítve, a vízbe merítem, és megfordulva Amani felé nyújtom, aki szótlanul veszi el, és aprócskát kortyol csak a vízbe. Addig én a vödröt lassan visszaengedem, mert ha a napon marad a bőrből készült edény, akkor megrepedezik, megszárad és tönkremegy. Nincs se tevém se marhám, hogy a bőréből újat csináljak az udvarnak...
-Miért nem nézel a szemembe?
Kibújt a béka a sásból, ez piszkálta hát a csőrét. Megfordulok, indulásra készen.
-Mert nem gondoltam, hogy ennyire fontos lenne.
Vonom meg a vállam, bár az igazat megvallva inkább gyűlölök mások szemébe nézni. Itt mindenkinek vagy elgyötört a pillantása, vagy lenéző. Egyikből se kérek. Elindulnék, de kíváncsian tekereg elém, lejjebb hajolva, és így egyenesen a szemembe nézve. Kifürkészhetetlenné változik arcom, bár azon nem tudok változtatni, hogy ilyen kedves, már-már angyali pofival születtem, ami miatt sokan megnéznek. Huncut mosoly kandikál száján, én meg várakozón nézek rá.
-Mi a neved?
-Sziamon.- válaszolok hosszú hallgatás után, mert rájövök, felesleges a nevem eltitkolni. -És most mennék a dolgomra.
-Maradj még. -szinte nyávogja, akár egy éhező macska. Ennyire unatkozna?
-Sajnálom. -szinte majdnem vállat vonok.- Dolgom van.
-Akkor este gyere át, beszélgetni szeretnék.
-Nem tehetem.
Kikerülve megyek vissza a földre, sietve összekapkodva még a zöldségeket, és a konyhába menekülök vizslató szemei elől. Azt hiszem, megmenekültem.
~*~*~
Persze, én naiv ezt gondoltam, de az est beálltával jön a hírnök, hogy Amani lábába valami kóró tüskéje ment, és hogy menjek segíteni, a fáraó parancsára. Befejezem a fésülködést, szerencsére a fürdő után a hajam megszáradt, bár még az olaj nem szívódott fel teljesen, így jázmin illatot húzva magam után a folyosón elsietek a háló felé. Tudom, hogy nem ez a fő oka annak, hogy engem kéretnek. Hanem hogy nem mentem. Belépve csak az udvari orvost találom ott, aki épp kiszed valamit a cica talpából, aki egy párnát szorongatva nyávog egyet, hogy megmutassa, mennyire fáj neki. Gyolccsal térdelek az ágy mellé, és amíg bekötözöm a bekent lábát, az orvos összeszedi felszerelését, és távozása előtt még közli, hogy jó lenne pihentetni a lábat. Egyedül maradunk, én meg óvatosan tekerem a lábát a gyógyszeres vízbe mártott borogatással körbe.
|
|
