Mikor kezdetét veszi a teaceremónia, s lassan semmi tennivalóm, odajön hozzám a Katsuhito-sama.

- Gyönyörû vagy – mosolyog, majd kezet csókol. – Megtisztelnél az elsõ táncoddal, továbbá csodás társaságoddal az est folyamán? – kérdi kedveskedõ hangon, mire azonnal igent rebegnek ajkaim.

 Ahogy táncolunk úgy érzem, hogy felhõkön siklunk végig. Erõs karjai biztosan tartanak, olyan, mintha csak õ és én léteznénk.

 Félrehív aztán egy kis sétára.

- Szeretnék neked egy kis ajándékot adni – mondja, ahogy mellettem lépfel.

 Szembefordul velem és megáll. Kezébõl elõbukkan egy gyönyörû lánc, amit a nyakamra illeszt. – Ez az ajándék szándékaim komolyságát jelzi – jelenti ki.

- Ez gyönyörû... Én nem is érdemlem meg, hiszen csak egy udavarhöly vagyok. Nem érdemlek ilyen drága ajándékot.

 Csak mosolyog. Olyan szép a mosolya, ilyenkor jóképûbb mindenkinél, nem mintha nem lenne így is vonzóbb másnoknál.

- A választottam vagy, nincs olyan, amit ne adnék meg neked ezen a földön. Ez csak egy apró ajándék tõlem, és nem számít, mi vagy. Számomra egy kedves, gyönyörû nõ vagy – mondja.

 Szavaitól érzem, ahogy a pír megfesti arcom. Zavartan pillantok oldalra.

- Köszönöm... – suttogom aztán bátortalanul, s összeszedve minden gondolatom, felmosolygok rá. Az õ arcán is mosoly játszik.

 A kellemes szellõ ugyan hideget hoz, s arcomba fújjaegyik kósza tincsem, de õ azt eltûri onnan, ujjai végigcirógatják államat. Megborzongok érintésétõl, mellkasomban gyors ütemben vágtázik szívem. Egy ilyen kis érintésével képes arra, hogy megremegjen testem.

 A kertben lévõ zöldek csiligelõ suttogása, s a virágok enyhe illata körénk fonja függönyét. A jótékony csendet csak a termézet töri meg, s a mi lélegzetvételeink.

 Aztán ujjai tarkómnál túrnak hajamba, s gyengéd erõszakkal húz magához, mint, ahogy az elõbb a táncban tette. Karja súllya derekamon és teste közelsége miatt úgy érzem, mintha egy új világba csöppentem volna, amelyben csak õ és én vagyunk. Majd végigsimít hajamon, s egy cseresznyeszirmot mutat fel. Elmosolyodom, s félénken ugyan, de én is leveszek tincseirõl egy ugyanolyan szirmot.

 Az idilli pillanatot egy mély köhögés töri meg. Azonnal elrebbenek tõle, s az elõlépõ szolgálóra nézek.

- Kisasszony, a hercegnõ kéreti – hajol meg Katsuhito-sama elõtt és biccentve távozik.

 Az úrfira nézek, s én is meghajolva távoznék, ám megragadja karom gyengéden, s nem engedi.

- Engedelmével... távoznék – mondom halkan, õ csak mosolyog.

- A tánc és a teaceremónia végeztével itt, a kertben foglak várni. Ne késs! És, kérlek, tegezz nyugodtan, már szóltam errõl – néz kicsit méltatlankodva, de ez csak megmosolyogtat.

- Rendben.

***

 Jó pár percet töltök el a hercegnõ kisebb kifakadását hallgatva, de már megszokottan bólogatok és helyeselek. Amikor vége a táncnak, a hercegnõt visszakísérjük a szalonba, ahol valami úri grófocskával beszélget, személy szerint majdnem kitör belõlem a röhögés, ha meglátom kunkori bajszát és arisztokratikusan piperkõc szemeit, arát.

 Ahogy sikerül elszakadnom feladataim elõl, már sietnék is a megbeszélt helyre Katsuhito-samához. Közelebb érve azonban látom, ahogy beszélget valakivel, aki... az apám.

- Mi oka volt hazugságra? – kérdez rá mikor már elég távolra kerültünk úrnõjétõl. Azt hiszi hazudtam? Hát téved.
- Oh, én nem hazudok – fordulok felé mosolyogva, mire õ megáll. Látom teljesen elpirul. Ennyire zavarba jött volna ettõl? – Szeretném, ha az udvarlója lehetnék – nézek rá csábítóan. Nekem egy nõ sem tud nekem mondani, õ viszont zavarában félre pillant.
- Uram, nem tévesztett sort? A hercegnõ udvarlói közé való – hangja szomorúan cseng. Nem értem miért mondja ezt. Miért ne udvarolhatnék neki? Tovább indulna de megfogom kezét és lágy csókot hintek rá.
Persze õ megint zavarba jön, látszik nem szokta ezt meg.
- Nem tévesztettem sort. Vagy, ha igen, akkor sem szándékozom már az úrnõ kérõi közé állni. Kegyed szépsége teljesen összekavarta a gondolataim. – érintem meg finoman szép arcát.
- Köszönöm – mosolyog rám. Ez tetszik, igazán jól áll neki, ettõl csak még szebb és vonzóbb a számomra. – Nos... még sosem volt udvarlom, nem igazán tudom... hogyan kéne viselkednem –  mondja bizonytalanul, mire elkuncogom magam. Igen, ezt valahogy gondoltam.
- Csak add magad. És kérlek... tegezz –húzom ki a kötõt hajából és tincsei lágyan vállára hullnak. Olyan gyönyörû... Pont mint Õ volt, a nõ akit úgy szerettem, akiért mindent megtettem volna.
De nem kellettem neki.
– Mindennél jobban szeretném, ha megtisztelnél azzal, hogy ma a bálon, nekem adod az elsõ táncod – vetem be minden vonzerõmet, mire megint zavarba jön. Õt nem lehetett ennyire zavarba hozni, mint most Sora-t.
- De... – mondana valamit, de csak elég egy pillantásom és rábólint. Ezt már szeretem.
- Ennek örülök – csókolok neki ismét kezet, majd mivel ideje távoznom, hiszen nekem is vannak kötelezettségeim illedelmesen elbúcsúzok és távozok.

A bálra persze elkészülök és addigra letudom az összes begyûjtendõ lelket. Már alig várom, hogy meglássam õt. Persze a lelkek kútján át végig követem készülõdését és folyamatosan szemmel tartom, de a bál az más.
Ott mégis csak mellette leszek, az nem csak egy kép amit látok, hanem a valóság. Saga újabb képet mutat, az apjánál van ... Pék... Az nem lehet, hogy Sora az Õ lánya...
Arcvonásaim próbálom rendezni, de nehéz a fájdalmas felismerést eltüntetni onnan.
- Seol-sama minden rendben? - kérdezi rögtön kis boszorkányom.
- Igen minden. - mondom. De idegességemet nem tudom elfedni, így inkább távozok.


Úgy döntök a bál elõtt szükségem van a friss levegõre. Muszáj lesz úgy tennem mintha mi sem történt volna. Maga az estély csodás, tényleg kitettek magukért. Rengeteg a vendég, mind nemesek. Én csak Sora-t várom.
Aztán végre megjelennek az udvarhölgyek és a hercegnõ.
Kezdetét veszi a teaceremónia. Bókolok az úrnõnek, majd késõbb még a hercegnõnek is. Azonban, ahogy kiszemeltem szabaddá válik rögtön vele kezdek el foglalkozni.
- Gyönyörû vagy. - mosolygok rá, majd kezet csókolok neki. - Megtisztelnél az elsõ táncoddal, továbbá csodás társaságoddal az est folyamán? - kérdezem kedvesen, mire õ rögtön igent mond.
Remek, szeretem mikor minden a terveim szerint halad.
Viszont a kis zöld szemû jelenléte frusztrál.  Egyszerûen undorodok tõle és nem tudom elviselni itt van. Nem értem miért váltja ki ezt belõlem, hiszen csak egy nyomorult udvarhölgy!
Igyekszek vele nem foglalkozni, bár néha zavaróan közel van. De én csak Sora-val táncolok, majd félre hívom egy kis sétára.
- Szeretnék neked egy kis ajándékot adni. - mondom mellette sétálva, majd szembe fordulva vele megállok. Egy gyönyörû láncot veszek elõ és teszem nyakába. - Ez az ajándék szándékaim komolyságát jelzi. - mondom.
- Ez gyönyörû... Én nem is érdemlem meg, hiszen csak egy udvarhölgy vagyok. Nem érdemlek ilyen drága ajándékot. - erre csak elmosolyodok.
- A választottam vagy, nincs olyan amit ne adnék meg neked ezen a földön. Ez csak egy apró ajándék tõlem és nem számít mi vagy. Számomra egy kedves, gyönyörû nõ vagy. - mondom és igyekszek rá nagy hatással lenni. Most hogy tudom, talán az Õ lánya még inkább meg akarom magamnak szerezni.

- Igen, megzavart – szól fel az úrfi.

- Talán a mennyasszonya? – érdeklõdik, mire én nyakigpirulok, szerencsére nem látnak széles hátától.

- Semmi köze hozzá! Kérem, hagyjon minket békén és távozzon.

- Ahogy láttam, a hölgynek nem tetszett. Vagy tévedek? – felém fordul. – A kisasszonyt zaklatta az úr?

- Igen – bólintok kissé félve.

- Ugyan... – szól az úrfi, de nem hagyja végigmondani.

- Sora Mikan kisasszony? – kérdez, mitha a másik férfi jelen sem lenne.

- Igen, uram – bólintok ismét és illdelmesen meghajolok.

- Az én nevem Serizawa Katsuhito. Sora kisasszony udvarlója – intézi utolsó szavait az úrfinak.

 Egész végig õ járt a fejember. Serizawa Katsuhito? Milyen fura név... nem is illik hozzá.

 Az úrnõvel sétálgatunk a kertben, én teljesen elgondolkozom.

- Szép jó reggelt a kisasszonyoknak – szakít ki ondolataimból egy hang. Katsuhito-sama hajol meg elõttünk illedelmesen. – Igazán gyönyörûek – bókol.

- Szép jó reggelt önnek is. Kit tisztelhetünk magában? – érdeklõdik az úrnõ.

- Serizawa Katsuhito a nevem. Sora kisasszony udvarlója vagyok – mosolyog.A hergegnõ legyezni kezdi magát, én meg lassan elájulok.

- Micsoda szerecsés lány. Nem is mesélte – pillant rám.

- Kegyed sem panaszkodhat. Eladó sorba került, férfiak tucatjai állnak sorban az ön kezéért. – Bókol a hercegnõnek az úr, de közben mindvégig rám figyel. – Esetleg elhívhatnám az udvarhölgyet egy sétára? Nem bánná? Ígérem, nem rabolom el – mosolyog, mire még a hercegnõ is elpirul.

- De, persze – néz rám. Biccentve hajolok meg, s az úr mellé sétálok.

- Mi oka volt hazugságra? – kérdem, ahogy már a kertben sétálunk.

- Oh, én nem hazudok – fordul felém mosolyogva, mire megállok. Pirulva nézek rá. – Szeretném, ha az udvarlója lehetnék – villantja rám csábos tekintetét. Félrepillantok.

- Uram, nem tévesztett sort? A hercegnõ udvarlói közé való – mondom szomorkásan, de ahogy tovább lépnék, õ megfogja a kezem. Ajkaihoz emeli, s csókot hint rá. Tekintetétõl ismét elpirulok.

- Nem tévesztettem sort. Vagy, ha igen, akkor sem szándékozom már az úrnõ kérõi közé állni. Kegyed szépsége teljesen összekavarta a gondolataim. – Arcomra csúsznak ujjaim. Testem megborzong. Az érintése finom, s a tekintetével, mintha csábítana, hívogatna.

- Köszönöm – mosolygok rá. – Nos... még sosem volt udvarlom, nem igazán tudom... hogyan kéne viselkednem – mondom kissé bizonytalanul. Felkuncog.

- Csak add magad. És kérlek... tegezz – húzza ki a kötõt hajamból, mire fakóbarna tincseim a vállamra hullnak. – Mindennél jobban szeretném, ha megtisztelnél azzal, hogy ma a bálon, nekem adod az elsõ táncod – cirogat ujjaival, s kábít tekintetével. Pirulva pislogok rá.

- De... – mondanék még valamit, de szemébe nézve nem jön ki hang a torkomon. Biccentek.

- Ennek örülök – csókol kezet, majd illedelmesen elbúcsúzva távozik.

- Ne, a hajam inkább úgy tûzd, mint a tied! – parancsolja úrnõm. Az estére készülõdünk, s már elfáradtak kezeim. Annyiféle frizurát csinálta már neki, de egy sem tetszik. Már mindenki kész van, csak én vagyok még mindig egyszerû fehér ruhában, amit minden nap felveszek.

- Hagyd, Sora, majd én megcsinálom – hajol meg illedelmesen egy másik udvarhölgy, mire hálásan nézek rá.

- Na, mi lesz, öltözz! Ne várasd meg Serizawa-sant! – jön a parancs a morcos úrnõtõl. Kíváncsi lennék, hogy én is ennyire felfúlt leszek, mikor bejelentik az eljegyzésem? Persze, hogy nem, hisz nem vagyok holmi nemespalánta.

 A szobámba érve kifújom a levegõt. Ma bolondok háza volt a palotában, mindenki fejvesztve, gyorsan végezte a dolgát. Az esti ünnepségen rengeteg nemes és jóvágású személy lesz.

 Narancssárga ruha alá egy egyzserû selyem yukatát veszek fel, vállaim szabadon hagyom. Hajamon sem változtatok sokat. Elõször apámhoz megyek, aki megpörget párszor, mire nevetve ülök le az egyik székre. Megvárom, míg elkészül, nekem amúgy is csak a teaszertartás elõtt kell érkeznem a többi udvarhölggyel és a hercegnõvel.

A jól sikerült elõzõ esti belépõm után úgy döntök nappal is felkeresem a lányt. Épp az úrnõjével sétálgat a kertben.
- Szép jó reggelt a kisasszonyoknak. - hajolok meg illedelmesen. - Igazán gyönyörûek. - bókolok.
- Szép jó reggelt önnek is. Kit tisztelhetünk magában? - érdeklõdik az úrnõ.
- Serizawa Katsuhito a nevem. Sora kisasszony udvarlója vagyok. - mosolyodok el. A hercegnõ legyezni kezdi magát.
- Micsoda szerencsés lány. Nem is mesélte. - pillant Sora-ra.
- Kegyed sem panaszkodhat. Eladó sorba került, férfiak tucatjai állnak sorban az ön kezéért. - szórok bókokat a hercegnõnek is, de figyelmemet igyekszek Sora-nak szentelni.
- Esetleg elhívhatnám az udvarhölgyét egy sétára? Nem bánná? Ígérem nem rabolom el. - mosolygok. Még a hercegnõ is bele pirul.

- Úrnõm, kérõje érkezett. A napokban már a harmadik – jön be az egyik szobalány, ahogy a hercegnõ haját fésülöm.

- Remek. Remélem ezúttel nem valami udvari bohóc, aki meg sem tudja különböztetni a selymet a bársonytól – húzza fel orrát az úrnõ, mire összemosolyogunk Chaya-val.

 Ahogy az úrnõ elkezdi mesélni, hogy hogyan is történt az udvari bolondos eset, mi csak kuncogunk és figyelmesen hallgatunk.

- Rengeteg kérõm akadt az utóbbi napokban... Sora, te nem gondolkodtál már azon, hogy ki lesz a férjed? – pillant felém fõlényes, igézõ tekintettel. Meghajolva mondom, hogy nem igazán töröm ilyesmiben fejem.

- Lion úr igen megnyerõ férfi, amint láttam épp téged bámult a teánál délben.

- Már mennyasszonya van, úrnõm. Az édesanyja választotta neki, nem emlékszik? – hajlok meg. – Egyébként is... csak egy udvarhölgy vagyok...

- Mit számít az!

- Kislányom, ne várasd meg a kérõd – lép be a szobába a királynõ, mire Chaya és én földre borulva hajolunk meg.

- Igen, anyám – sóhajt fel a hercegnõ.

 Vajon milyen lehet ennyi kérõt fogadni? Biztos remek érzés, hogy körülrajongnak, s a te kezedért esedeznek.

***

 Épp késésben vagyok, mikor hirtelen beleütközöm valakinek. Jajj, csak remélni tudom, hogy nem az úrfi az.

- Elnézését kérem – hajlok meg bocsánatkérõen.

 Mivel egy jó darabig nem érkezik válasz, az engem fürkészõ tekintet gazdájára nézek. Milyen gyönyörû férfi. Mintha nem is ember lenne, hanem egy angyal. Az arca arisztokratikus vonásai és azok a sötét szemek szinte megbabonána, de sikerül lepleznem zavarom.

- Semmi baj – feleli, de még nem pillant el rólam. Bár én is nézhetném tovább, de hát nekem sietnem kell. Továbblépek, s csak jó egyensúlyérzékemnek kösznhetõen nem esek az orromra, ahogy befordulok a sarkon. Ki ez a férfi? Lehet, hogy õ az új kérõ? Bárhogy is, ez nem tartozik rám....

***

 - És képzeld, csak úgy bámult rám – mesélem apának este, mikor már a péklapátokat tesszük helyére. Be sem áll a szám, egészen addig, míg játékosan meg nem paskolja hátam.

- Azt ne tedd helyre, még szükség van rá. Egyébként... hogy néz ki ez az úrfi? – mormogja bajsza alatt.

- A megjelenése, mint egy igazi úrnak, a ruhái is díszesek voltak és... – állok le, mikor elhúzza a száját. – El is felejtettem, hogy a hercegnõhöz kell menjek. Ezt ugye már el tudod rakni egyedül. Viszlát, apám – adok csókot futtában arcára, s eliszkolok.

 Miért nem hallgat meg soha, ha ilyenrõl van szó? Támogatni a kéne, nem pedig a száját húznia. Mindegy is, ez az egész úgy is reménytelen.

***

 A hátsó kertbe megyek, a szokásos helyemen ülök le a fûben és felnézek a csillagokkal beborított égre. Amikor az eget bámulom, már nem is létezik a világ, s nem is léteznek furcsa gondolatok. Így jó. Csak én, a hûvösen simogató, lágy szellõ és az éjszakai égbolt.

- Meg fog fázni – összerezzenek, ahogy mellettem felcsendül egy hang. Felnézek. Lion herceg... Már hajolnék is meg, de leint, s mellém ül. – Milyen békés itt.

 Bólintok mosolyogva. Jó, hogy nem csak én látom így.

- Hercegem, már rég ágyban lenne a helye – hajtok fejet illedelmesen.

- Még nem tudok elaludni. Holnap meglátom a mennyasszonyom. Túlságosan is kuszák gondolataim. Meg hát... – emeli fel arcom, s kíváncsian fürkészem jégkék tekintetét. Ezzel az ébednfekete hajjal szép kontrasztot alkot. De miért nem fejeznibe a mondatot?

 Csend ereszkedik ránk. Elvigyorodva fürkészi zavart tekintetem.

- Nem tudok aludni, míg nem láttam az arcod – simít végig ajkaimon. Húzódnék el.

- Nekem men... – állnék is fel, de durván visszaránt.

- Ne... maradj! – préselõdnek ajkai az enyémekre, mire megdermedek. Összeszorítom szám, de õ vadul próbál béférkõzni közéjük. Ide-oda mozgatom fejem, aztán egyszer csak... mintha repülnék...?

- Talán megzavartam valamit? – ez a hang...

 Felnézek, s egy széles hát magasodik elõttem. Finom illat kúszik orromba. Ez Õ.A háta mögé utasított, s keze még mindig egyik csuklómra van fonódva.