-          Nézd, bárki is jön, itt nem tud bántani, és meg tudom védeni magamat, ha emiatt aggódnál. – Mondta nyugodtan és rám mosolygott, amivel csak még jobban felbosszantott. – Figyelj… - Felemeltem a kezemet, hogy ne folytassa.

-          Mindegy, hagyjuk. – Megfordultam és azzal a lendülettel kivágtam magam elõtt az ajtót és átviharoztam a saját szobámba.

Az ablakhoz sétáltam és kinyitottam, a nap lemenõben volt, így annyira nem bántotta a szemeimet a fény. Innen csak egy kis udvarhelyiséget látni, szép virágokkal, fákkal, bokrokkal és egy kis kerti úttal, egy fapaddal. Nem értem T miért nem érti, mi a problémám. Mitõl olyan biztos Õ is meg Fred is abban hogy itt nem eshet bajunk? Vajon hol lehetünk? Nem igazán figyeltem az utat, amikor jöttünk, lehet nem ártott volna. Észrevettem, hogy pont egy eresz van az ablakom mellett. Felnéztem, a szememmel végigvezettem az ereszt. Ezen pont fel tudnék mászni a tetõre. Nem is gondolkodtam ezen sokat. Levettem a cipõmet, kiugrottam az ablakpárkányra, belecsimpaszkodtam az ereszbe és már fent is voltam a tetõn. Volt fent egy kémény, és egy régimódi kis szélkakas is, ami az enyhe szellõ kicsit mozgatott. Elnéztem mindenféle irányba, de amerre csak néztem csak a vaskos kõkerítésig láttam el, ami után egy végeláthatatlan erdõ következett. Úgy gondoltam még jobban körbenézek. Akkor feltûnt, hogy valami megcsillan a kerítésnél, azon a részen ahol az ablakom is lehet. Könnyedén leugrottam a tetõrõl, mintha csak egy emeletes ágyról ugranék le. Puhán érkeztem a talajra, a fû a talpamat csiklandozta, nagyon kellemes érzés volt. Furcsa de még sosem volt rá lehetõségem, hogy érezzem milyen is a fû a meztelen talpam alatt. Megmozgattam a talpam, majd óvatosan kezdtem el tovább lépkedni. Elkezdtem rohanni, majd egy pillanatra elmosolyodtam, de aztán hirtelen eszem bejutott miért is vagyok itt. Lassan, megfontolt léptekkel indultam el a csillogó kis kristályszerû dologhoz, amit a kerítésem láttam. Ahogy közeledtem, beleszagoltam minden virágba, ami útba esett. Volt ott kék, fehér, piros, a szivárvány minden színében tündököltek itt a virágok. Megálltam a kerítés elõtt, majd a kis kristályt kezdtem tanulmányozni. Nem nyúltam hozzá, de alaposan megnéztem magamnak.

-          Egy talizmán. – A hang a hátam mögül jött, kicsit távolabbról, de váratlanul ért. Megugrottam, és védekezõ pózt vettem fel, de csak T volt. Vajon mióta ülhet ott? Hanyagul ült az ablakomban, az egyik lába kifelé lógott a másikat felhúzta és az ablakba rakta. – Egy védõ talizmán. – Mutatott a mellettem lévõ kis kristályra. – Elzárja a házat a nem kívánatos szemek elõl. Szerte a házban és a kertben mindenhol vannak elrejtve ilyenek. Még édesanyám tanította meg hogyan kell õket elkészíteni. – Mesélte, de nem énrám nézett, hanem a messzi távolba meredt. Így most olyan kis esetlennek tûnt.

-          Sajnálom. – Mondtam és leguggoltam a füvet kezdtem piszkálni. – Részvétem a családod miatt. – Hosszú csend következett, és csak piszkáltam a füvet. Kezdett nagyon besötétedni. Egyszer csak egy hatalmas sóhajtásra lettem figyelmes.

-          Azt hittem elmentél. – Mondta hirtelen. Felnéztem, és acélszürke szemeivel találkozott a tekintetem. Eddig fel sem tûntek mennyire gyönyörû szemei vannak. Sóhajtott, majd visszanézett az égre. – Amikor nyitva találtam az ablakot, azt hittem elmentél. – A hangja valamiért szomorúnak tûnt, mégis megkönnyebbültnek hangzott.

-          Valami baj van? – Valamiért zavartnak tûnt. A kérdésemre rám nézett, majd befelé nézett a szobába.

-          Nem nincs semmi. –

-          Akkor jó. –Elmosolyodtam, hátradõltem a fûben és az eget kezdtem figyelni. A fû kellemesen hûvös volt és a szél is kellemesen fújt. Behunytam a szemem és egy nagyot sóhajtottam. Most már nagyjából értem mire fel ez a hatalmas önbizalom, hogy itt nem lesz bajunk. Ez egy kicsit megnyugtatott, majd kinyitottam a szememet és az eget kémleltem. – Ne haragudj, hogy az elõbb úgy kiakadtam, már értem miért ez a nagy magabiztosság abban, hogy a ház biztonságos. – Mélyet szippantottam a levegõbõl. A tüdõmet eltöltötte a hûvös levegõ és a virágok illata. Most így olyan kellemes és meglepõen biztonságos érzést kelt. 

-          Két kérdésre válaszolj nekem. Hogy hívnak, és mivel is foglalkozol pontosan? – Ülve maradtam, felnéztem rá és úgy vártam a válaszára. Nagy sóhajtott és megszólalt.

-          Tenshounak hívnak. Az hogy mivel foglalkozom pontosan, az attól függ, mire kérnek fel. Ha akarod, ellopok bármit, ha akarod elveszett dolgokat kutatok fel, ha akarod, megölök bárkit. – Mondta hidegen majd elindult az ajtó felé, ami valószínûleg a konyhába vezet.

-          És velem mi van? – Nem jött válasz. Megfordulta, de már nem volt ott, és az ajtó is csukva volt.  Vártam egy ideig, mondván hogy visszajön még, de nem bukkant fel. Dühösen kirúgtam magam alól a széket és visszamentem a számomra kijelölt szobába.

Bezártam az ajtót, majd fel-alá járkáltam a szobába, valamiért nem tudtam egyhelyben maradni. Többször végigfutottak az agyamon a vacsoránál, bár ha jobban belegondolok reggelinél elhangzott mondatok. Miért nem visz vissza a dokihoz? Elvileg ezért bérelték fel, akkor meg miért? Bementem a fürdõbe, a tõrnek még ott kell lennie a ruháim között. Gondoltam esetleg hátha kellene, akkor hasznát tudom venni, ezután a nap után már nem tudom, mire számíthatok. Belépve meglepetten láttam, hogy a ruháim eltûntek. Tehát a tõrök is eltûntek, ennek annyira nem örültem. Visszamentem a szobába és elkezdtem átkutatni, hátha találok valami eszközt, amit esetleg tudok használni, de nem találtam semmit. Úgy döntöttem, hogy körbenézek a házban. Kiléptem a szobából és elindultam a többi szoba felé. Minden ajtóhoz odaálltam, de hang egyikbõl sem jött így mindegyikbe benyitottam. A legtöbb hasonlóan volt berendezve, mint az amelyikbõl az elõbb jöttem ki, és mindegyik üresnek tûnt. Mintha sok ideje nem lakna már benne senki. Ám az egyik szoba más volt. Az ágy összegyûrve, a szoba sarkában valószínûleg egy kutya fekhelye, itt-ott elszórtan egy-két ruhadarab. Itt talán találok valami használható dolgot. Gondoltam ezért nekiálltam alaposan átkutatni a szobát. Az ágy melletti szekrénnyel szerencsém is volt. Találtam egy pisztolyt, amit gyorsan a gatyámba tettem. Nem töltöttem több idõt a szobában, hátha visszatérne T. Így gyorsan kisurrantam és a lépcsõ felé vettem az irányt. Óvatosan lementem a lépcsõn, majd a fal mellett osonva a boltív mellé lépkedtem. Az étkezõ részben Fred tevékenykedett, és ide-oda futkorászott az asztal és a feltehetõen konyha között.

-          Segíthetek valamiben kisasszony? – Úgy néz ki lebuktam, úgyhogy elõbújtam.

-          Feltehetek néhány kérdést? – Közelebb mentem, de azért egy bizonyos távolságot tartottam.

-          Természetesen, amennyiben válaszolhatok rá, megteszem. – A modora kimért volt és óvatos.

-          Hol vagyunk pontosan? Mi ez a hely? –

-          Sajnálom, erre az ifjú Úr felhatalmazása nélkül nem válaszolhatok. De ne aggódjon kisasszony, itt nem eshet bántódása. –

Értem, tehát a kérdéseimre nem tõle fogok választ kapni. De vajon miért ilyen magabiztos mind a kettõ abban, hogy itt rendben leszünk. Nem tudják kik üldöznek minket?

-          Fred, lassan ideje lenni enni – Hallottam egy hangot a boltív irányából, visszafordultam és T állt ott meglepettem. Úgy néz ki nem számított arra, hogy ott leszek. Gyors léptekkel indult fel a lépcsõn, a nyomában egy kutyával.

-          Igenis, ifjú Úr. – Hallottam még Fred hangját, miután T után indultam.

-          Hé, várj meg! – Szóltam utána, de mintha meg se hallott volna, s inkább csak gyorsított a léptein. – Hé, válaszolnál a kérdésemre? – A szobája ajtajában értem utol, de mint sem törõdve velem, rám akarta csapni az ajtót. Ezt már nem hagytam, belöktem az ajtót, bementem utána és magam után becsaptam az ajtót.

-          Válaszokat szeretnék! Most! Magyarázz el mindent. Miért vagyok itt? Miért döntöttél úgy hogy nem viszel vissza a dokihoz? Ahogy a te szavaidat idézzem, kötelez a munkád, vagy nem? Elkapattad magad az egyik emberünkkel, nem? Miért? Mondj már valamit! -

-          Hé Kisa! Hé! Mi a baj? – kérdeztem, megpróbáltam megérinteni, de elhúzódott amennyire a kocsi belseje engedte – Mi a baj? Ne félj nem foglak bántani. – Sóhajtottam egy jó nagyot, mert eszembe jutott a feladat és a doki. De nem akarom átadni neki õt, nem tehetem, adósa vagyok.  – Nézd, nem kérlek, hogy bízz bennem. Ha már megszabadultunk a kocsitól és biztonságos helyre értünk elmagyarázok mindent, és azt csinálsz, ami szeretnél. Rendben?

Ezt követõen nem szólt, csak tovább hajtottunk a megjelölt folyó partra ahol nagy kínok árán sikerült belökni az autót a folyóba, és elindultunk lefelé a folyó mentén. Közben olyan szinten kimerültem és fájt mindenem hogy meg kellett állnunk, de Kisa meglepõen segítõkész volt. Azt vártam tõle, hogy az elsõ adandó alkalommal megszökik, hiszen esélyem sem lenne.  Lerogytam egy fa tövébe ahol elkezdtem lehámozni magamról az kötést. Egyszer csak hirtelen lefogott, meglepõdötten néztem rá, és reménykedtem, hogy nem most uralkodik el rajta a vérszomj. Szerencsére csak megnyalta a vállamon lévõ sebet, majd ez után elõvette az egyik tõröm és felhasította a combomon a nadrágot. Szerencsére nem túlságosan, de ezt a meglepõdött érzést félretéve, kellemes volt az érzés nagyon, amikor megnyalt mind a két helyen, de amilyen hirtelen jött olyan gyorsan el is múlt ez a kellemes helyzet. És meg szólalt bennem egy érzés... ”Itt van, ne engedd el. Ha most elengeded soha nem lesz újra a tiéd.”... Ez a belsõ hangot követve amint elemelte az ajkait combomról az állánál fogva fel emeltem a fejét és megcsókoltam. Majd jeleztem neki, hogy induljunk, mire õ csak bólintott. Így mentünk tovább arcom égett a pirosságtól. Végül elértünk az autóhoz, amit korábban hagytam itt. Kulcs nem kellett hozzá ugyan is a zár a pisztolyaimban lévõ mágnesre reagál. Mikor be értünk mágneses térbe kattant a zár, jelezve, hogy nyitva az ajtó. Beszálltunk a kocsiba, és észrevettem, hogy a sebeim már nem sajognak úgy, mint korábban. Beindítottam a motort, és elindultunk a bázisom felé. Út közben gondolkoztam, hogy lehet inkább a központban lévõ lakásomba kéne vinnem, de arra a következtetésre jutottam, hogy biztonság terén a fõhadiszállás megfelelõbb neki. Reménykedtem, hogy út közben elalszik, de sajnos nem így történt, éberen nézte végig a tájat, amely gyönyörû holdfényben úszott helyenként, másutt pedig a ködben veszett el. Szerencsére a célállomásunk is ködben úszott így rengeteg részlet elveszett a homályban. Kiszálltam a kapu elõtt bepötyögtem a kódot, mire a kapuk kitárultak. Beszálltam az autóba és begurultam a vaskapuk között, nem az udvaron álltam meg, mivel nem tudtam pontosan mennyi idõ nem akartam kockáztatni egy esetleges napfényes balesetet. Így beparkoltam a földalatti mélygarázsba, ahonnan egy folyosó vezetett az elõcsarnokba. Csendesen haladtunk végig a folyosón, úgy éreztem mondanom kéne valamit mikor beléptünk az elõtérbe, de úgy tûnt, hogy lenyûgözi maga a beltér régies szépsége, így nem akartam elrontani a pillanatot semmivel. Míg õ ámult és bámult én a szobákat, amelyek innen nyíltak és a lépcsõt vizslattam, mikor jelenik meg Fred, vagy Deg de egyik sem jött így elindultam a lépcsõ felé ahol a vendégszobák vannak, õ csendben követett. A fenti folyosón sok szoba volt, és úgy döntöttem, hogy az enyém mellett lévõt megkaphatja éppenséggel így bevezettem jobbra a 2. szobába.  Még mindig nem tudtam mit kéne mondanom így próbáltam jó házigazda lenni és mondtam.

-          Gondolom, szeretnél lezuhanyozni és átöltözni, ott a fürdõszoba. Sajnos nõi ruhát nem tudok adni, de hozok valamit, amit felvehetsz. – Mondtam, biccentettem és kisétáltam az új szobájából.

Átmentem a saját szobámba, mielõtt elfordítottam volna a kilincset át gondoltam mi vár majd. Inkább elhessegettem a gondolatot, és nyitottam az ajtót. Amint kitárult az ajtó egy szõrcsomó ugrott rám és terített a földre, majd áztatott el nyállal és nyalogatással. Erre nem hagytam magam és elkezdtem dögönyözni és nyúzni szegény Deget. Egy darabig hadakozunk, amikor megjelent a lépcsõ tetején Fred. Rám nézett meglepõdve és így szólt.

-          Ifjú úr, örülök, hogy látom. – Majd jobban rám fókuszált és látta a sérüléseim. Intett szigorúan Degnek, hogy szálljon le rólam mire a kutya kelletlenül is, de engedelmeskedett. Oda jött hozzám jobban szemügyre vett és folytatta. – Uram csináljak, magának egy jó fürdõt vagy esetleg segítsek felkelni.

-          Nem, köszönöm Fred. – Mosolyogtam az öregre. – Inkább szeretném, ha készítene vacsorát, és van egy vendégünk is. Szeretném még, ha vacsora után megcsinálná neki a mellettem lévõ szobát. – Látszott rajta a meglepettség, de nem ellenkezett. Bólintott majd sarkon fordult és lesétál a lépcsõn.

Én felültem és ránéztem Degre aki még mindig engedelmesen ült. Felkeltem a földrõl, odamentem hozzá, meg simogattam jelezve, hogy már pihenhet. Bementem a szobába õ követett, de automatikusan le is feküdt a helyére. Én a gardróbhoz mentem és elõvettem pár régebbi már majdnem kinõtt ruhadarabom. A választott inggel és farmerrel a kezemben, kimentem a folyosóra majd csak álltam pár percig Kisa ajtaja elõtt, majd nagy levegõt vettem és bementem. Meglepõdtem mikor a fürdõ ajtaját nyitva láttam, megtorpantam egy pillanatra, majd az ágyára tettem a ruhát, és csendben kivonultam. Bementem a szobámba, és gyorsan én is lezuhanyoztam, és reménykedtem, hogy nem rám kell majd várnia Kisának. A zuhany alatt feltûnt, hogy a sebeim már elkezdtek gyógyulni, biztos Kisa nyála végett, mert a lõtt seb általában több hétig ott éktelenkedik a testemen. Gyorsan megtörülköztem a zuhany alól kiszállva, mire oda mentem a gardróbhoz a kutya már csendben alud. Én magamra kaptam egy melegítõ nadrágot és egy testre feszülõ pólót, és ki mentem a szobából egyenest le a lépcsõn, át a csarnokon és be az étkezõbe. A hatalmas asztalon szokatlan volt a két teríték, bár mindig kértem Fredet, hogy egyen velem, de õ váltig állította, hogy a konyhában fõzés közben már tele ette magát. Leültem a megszokott helyemre, és vártam, nem sokkal késõbb

megjelent Kisa is, gyönyörû volt minden téren, és úgy éreztem, hogy már a jelenléte megtölti élettel ezt a hatalmas házat. Megszeppenésemen próbáltam urrá lenni és az asztalhoz invitáltam, ekkor belépett Fred, aki mint illõ régimódi komornyik viselkedett Kisával, aki így mellém került, majd Fred elment, megcsinálni a szobáját. Csendben ettük a levesünk, és mikor lement a második fogás már nagyon kínos volt a csend és látva Kisán hogy nem igyekszik megtörni a csendet, így magamhoz vettem a kezdeményezést, és megszólaltam.

-          Sajnálom, hogy titokzatoskodtam eddig, de sajnos kötelez és munkám. – Mondtam, ez egy nagyon szar témaválasztás volt. – De a lényegre térve. Engem felbéreltek, egy bizonyos Dr. Redfield. Biztos ismered... – Látszott rajta, hogy nem tetszik neki amit hall tõlem, de ha már elkezdtem folytatom. – Azt szeretné, hogy vigyelek vissza hozzá.. – Erre õ szavamba vágott.

-          Tudtam, hogy nem... – Intettem, hogy csendben legyen, kelletlenül, de engedelmeskedett, és folytattam.

-          Nincsen kedvem visszavinni téged. Sem most, sem késõbb. Van pár opció, amit kitaláltam, de elõbb a döntésedtõl függ. Akarsz, vagy nem akarsz vissza menni a dokihoz? – Kérdeztem higgadtan.

-          Természetesen nem akarok. - Morogta sértõdötten.

-          Ez esetben, ha akarsz itt is maradhatsz, vagy el is mehetsz. Nem tartalak vissza. – „Gyõzd meg, hogy maradjon.” szólt ismét a belsõ hang, így hallgatva rá folytattam. – Ha maradsz, akkor be kell segítened, vagy nekem vagy Frednek. Persze helyet, ételt és amennyire tudom védelmet is biztosítok. Mivel alapba nem akarsz vissza térni a dokihoz így mikor jelentést teszek neki, téged halottnak foglak nyilvánítani, így le fog mondani rólad akár akar, akár nem. Ez a hely itt biztonságos, nem fog bántani senki. A családod keze ide nem fog elérni, ebben biztos lehetsz. Ha még is, akkor saját, meglepetésben lesz részük. – Mosolyodtam el. –Persze nem kell most azonnal döntened, addig maradsz itt, amíg szeretnél. Elõre figyelmeztetlek, van egy kutyám, úgyhogy ne lepõdj meg, ha látod. – Az arcára néztem még mindig morcos képet vágott, mielõtt megölne, jó lenne menekülni. – Õõõ... Lassan itt a pirkadat. –jelentettem ki. – Szeretnél valamit még esetleg? Enni? Inni? Esetleg kérdés? – Ezzel felkeltem a székrõl és elvettem elõle az üres tányért, és vártam a válaszára.

-          A következõ kanyarnál, 100 méter után forduljon jobbra -  Egy gépi hang ébreszt az extáziból, amibe még nemrég az gyilkolás kényszere hajtott.

Egy fekete kocsiban ülõk, az elõbb még hozzám táplálékként bedobott férfival. Kint sötét van, valószínûleg még éjszaka van. Valamiért én vezetek, a férfi, ha jól emlékszem úgy mutatkozott be hogy T, meglepõen nyugodtan ül mellettem, pedig a vállánál és a combjánál lévõ kötés is átvérzett már. Vajon hogy szerezte a sebeit? Egyszer csak egy kép villant be a szemeim elõtt, egy kép amiben unokatestvérem nyakát elválasztom a testétõl. És ha ez nem lenne elég, utána több kép is hirtelen megjelenik a szemeim elõtt. Még több vér, még több gyilkolás, amit én követtem el. És végül már mindenre tisztán emlékszem. Megszöktünk a család által nekem szánt ketrecbõl, megöltünk mindenkit, aki az utunkba állt és most egy számomra ismeretlen helyre tartok, egy számomra szinte teljesen ismeretlen férfival, az unokatestvérem, azaz a halott unokatestvérem kocsijával. Amint ez tudatosult bennem azonnal a fékbe taposok. A kocsi nyikorogva állt meg az úton, T pedig éppen hogy csak nem fejelt ki a kocsiból.

Megöltem a családom egy tagját! És ha ez nem lenne éppen elég a család szolgálói közül néhány halála szintén az én lelkemen szárad. Ezek után már biztosan nem mehetek vissza a családomhoz. Mi lesz ha megtalálnak? Meg fognak ölni és nem lesz kíméletes halálom. A kormány mögött ülve gondolkodom, hogy mit is kellene tennem. Ha most visszamegyek és bocsánatot kérek és megígérem, hogy nem szököm meg többé és hozzá megyek ahhoz, akihez Õk szeretnék, akkor még talán életben hagynának. De vajon hova zárnának ezek után? Ha megpróbálok elbujdosni úgyis, küldenek értem valakiket és most már az elit tagjai közül. Az elit ereje durván a háromszorosa az eddig értem küldött félvér vámpíroknak. Még én is nehezen szállnék szembe velük, eggyel még könnyen elbánnék, de csoportosan jönnének, ebben biztos vagyok. Elvileg a rangom és az erõm is felettük áll, de a szüleim parancsát még én sem másíthatom meg. És ha õk azt parancsolják, hogy halnom kell, akkor halnom kell.   Így nem igazán tartana sokáig az életem. Bár kérdéses az mi történne, ha most visszamennék. Lehet, egybõl megölnének. Bár talán még az is jobb, mint bujkálni és állandó rettegésben élni, hogy mégis mikor találnának rám és ölnének meg, illetve mindenkit, aki a közelembe lenne.

Képzelgéseimbõl arra eszmélek, hogy valaki megráz. T volt az.

-          Hé Kisa! Hé! Mi a baj? – kérdezi és értetlenül néz rám. Farkasszemet néztünk egymással. Nem tudtam mit csináljak. Mégis mit akar tõlem? Honnan tud mégis arról, hogy vámpír vagyok? És még azt is tudja, hogy kell minket megölni. Mégis mire készül? Már volt az életemben egy ember, akiben megbíztam, akkor rossz vége lett a dolognak, most miért lenne másképp?

Hirtelen egy másik kép jelenik meg a szemeim elõtt. – Semmi baj, minden rendben lesz. – Mondja az elõttem lévõ férfi, mély hangján, majd egy puszit nyomott a számra.

Majd láttam, hogy közelít felé, mintha a kezével meg akarna érinteni engem. Hátrálni kezdtem, de az kocsi ajtajának ütköztem. T észrevette ijedtségemet és megállt.

-          Mi a baj? Ne félj nem foglak bántani. -  Látszott rajta, hogy nem igazán érti, mirõl van szó. Sóhajtott egy nagyot. – Nézd, nem kérlek, hogy bízz bennem. Ha már megszabadultunk a kocsitól és biztonságos helyre értünk elmagyarázok mindent, és azt csinálsz, ami szeretnél. Rendben? –

Abban a pillanatban, amikor ezt végigmondta, hirtelen nem értettem mire gondol. De aztán eszembe jutott a GPS. Valószínûleg nyomkövetõ is van a kocsiban, minél elõbb meg kell szabadulnunk a kocsitól, különben nagyon hamar ránk találnának. Nem szólalok, meg csak bólintással jelzem, hogy értem mirõl van szó. Még körülbelül fél órán át autózunk tovább kínos csendben, és közben érzem a T pillantását magamon.

-          Szállj ki a kocsiból. – Mondja, mikor megérkezünk a GPS-be betáplált helyszínre. Valamilyen folyó mellé értünk. Úgy tettem, ahogy mondta és egy közeli árnyékos helyre húzódtam. Láttam, ahogy T beszáll a kocsiba, és ténykedni kezd. Ráadja a gyújtást, kiveszi a sebességbõl, és kiengedi a kéziféket, majd kiszáll és megpróbálja a kocsit a folyó felé irányítani. A hold éppen elég fényt adott ahhoz, hogy lássam, mennyire szenved. Valószínûleg a sebei felszakadtak és nagyon véreznek. Visszamentem és segítettem neki a kocsi mozgatásában, így gyorsabban haladtunk és hamarabb sikerült a kocsit a folyóba lökni. Végignéztük, ahogy a kocsi a folyóba zuhan, majd T elindult az egyik irányba. Folyó mentén haladtunk, T ment elõl és lassan haladtunk elõre, kicsit sántítva ment, valószínûleg a sebe miatt. Egyszer csak egy fának dõlt, majd lassan leereszkedett a földre. Odamentem hozzá, hogy segítsek neki felállni. Az arca eltorzult a fájdalomtól, de magánál volt.

-          Semmi gond, csak pihennem kell egy kicsit. – Mondta, majd elkezdte levenni a kötést magáról, gondolom, újra szeretné kötözni. Miért maradtam eddig vele? Simán elfuthattam volna már rég, de valamiért mégis maradtam. Még magam se tudom megmondani miért. Odahajoltam hozzá majd a fához fogtam a karját. Láttam rajta, hogy meglepõdött. Lassan közelítettem hozzá, majd ajkammal megérintettem a vállán lévõ sebet. Kicsit felszisszent mikor megnyaltam a sebét. A vére édes volt, tökéletes. De tudtam, hogy most nem veszthetem el az eszemet. Elõvettem a tõröket, amiket még a házban T adott nekem. A combjánál lévõ sérülésnél felvágtam a nadrágját, majd odahajoltam a sérüléséhez, és azt is megnyaltam. Az államra rakta a kezét és fejemet az övéhez húzta, majd megcsókolt.

-          Induljunk tovább, rendben? – Bólintottam. Segítettem neki felállni, majd tovább indultunk. Most már sikerült egy gyorsabb tempóban haladnunk. Egy tisztáshoz értünk, ahol egy autó állt.

-          Szállj be. – Biccentett a kocsi felé, majd gyorsan bepattantunk a kocsiba.

Egy jó órát autóztunk mire egy kihaltnak tûnt hatalmas lakáshoz értünk, valami erdõszerûség közepén, hatalmas betonkerítéssel és kovácsoltvas kerítéssel. A kerítés elõtt megálltunk, T beütött valami kódot, majd az ajtó kinyílt. Valami mélygarázsféleségbe hajtottunk, ahonnan egy rövid kanyargós folyosón keresztül léptünk a házba. Bent hatalmas terek voltak, és mindenfelé különbözõ emberek portréi voltak láthatóak, jobbra tõlünk egy hatalmas boltív, balra pedig egy hosszú, széles lépcsõ. A lépcsõn haladtunk felfelé, majd fent a folyosó végén egy szobába mentünk. Miután beléptem a szobába T egy másik ajtó felé biccentett.

-          Gondolom, szeretnél lezuhanyozni és átöltözni, ott a fürdõszoba. Sajnos nõi ruhát nem tudok adni, de hozok valamit, amit felvehetsz. – Majd becsukta az ajtót és elment.

Benyitottam a fürdõszobába, volt ott egy hatalmas kád, és külön zuhanyzó is. A tükörben megláttam magamat. Tiszta vér volt a hajam, az arcomon rászáradt vér volt, a ruhám is csupa vér volt. Hátrébb ugrottam és a falnak csapódtam. Majd gyorsan elkezdtem ledobálni a ruháimat, és beálltam a zuhanyzóba és megengedtem a meleg vizet. Hagytam, hogy a víz a fejemre essem és lemossa rólam minden vér nyomát. Nem csuktam be a fürdõajtót így tisztán hallottam, amikor valaki bejön a szobába. Hallottam a lépéseit, majd megállt, aztán egy bizonytalan lépést tett, majd az a valaki kiment és becsukta az ajtót. Fogtam a tusfürdõt és a sampont, amit a fürdõszobában találtam, majd háromszor megmostam a hajamat és a testemet is. Jól megtörülköztem, magam köré tekertem a törülközõt, a hajamat vizesen hagytam és összefontam, majd kimentem a szobába. A hatalmas ágyon már várt rám egy adag ruha. Egy farmer volt ott és egy ing. Az inget begomboltam a mellemig majd az ujjait összekötöttem mell alatt, így egy pántnélküli felsõt kaptam, majd felhúztam a famert. Kicsit nagy volt rám, de nem csúszott le.

Kicsit vártam a szobába, ültem az ágyon, de nem tudtam mit csináljak. Úgy gondoltam felderítem a házat, ahova kerültem. Kimentem a szobából és elindultam a lépcsõ felé, több ajtó mellett is elhaladtam, mire visszaértem a lépcsõhöz. Lassan, hangtalanul lépkedtem lefelé a lépcsõn, és a boltív felé vettem az irányt. A boltív után egy hatalmas ebédlõhelyiség fogadott, az asztal meg volt terítve és az asztal másik végén pedig T ült. Hatalmas kerek szemekkel nézett rám, majd megrázta a fejét.

-          Öhm, gyere, foglalj helyet, kész a vacsora. – Mielõtt elindulnék, egy férfi, az oldalajtón keresztül belép az ebédlõbe, megszeppen, ahogyan én is. A kicsit már idõsödõ férfi öltönyt visel és szemüveg van rajta.

-          Az ifjú Úr nem mondta, hogy a vendégünk egy csinos hölgy lesz. – Mondja T-nek. Majd felém fordul. – Üdvözlöm a nevem Fred. – Enyhén meghajolt. – Jöjjön, foglaljon helyet. - Lassú léptekkel indultam el a T melletti székhez. Mikor odaértem Fred kihúzta nekem a széket, leültem és illedelmesen biccentettem neki, hogy köszönöm az udvariasságát. Kicsit talán bele is pirultam. Nem vagyok hozzászokva az udvariassághoz, de nagyon jól esett. Egy ideig csendben ettünk, majd T törte meg végül a csöndet.

Az ártatlan lány halála kísért végig a koromsötét ájulásom legmélyére is. Álmomban láttam, ahogy szegénynek kifolyik a vér a torkából harapás vagy más eszköz végett, és akárhányszor próbálok segíteni neki az álom elõröl kezdõdik.  Ám az újra és újra lejátszódó videóba most valami meg változott. Ismeretlen zajok szûrõdtek be, valamint a kép is sokkal világosabb és mintha hullámozna. Kezdek magamhoz térni, az álom eltûnt, de az ütéstõl még nem volt tiszta az agyam, bár azt felfogtam, hogy éppen visznek. Nem éppen a legkényelmesebb fõleg hogy hónom alatt fognak a térdem a földön súrlódik.  Nyikorogva ajtó nyílott, és mintha repülnék egy sötét helyen találtam magam, beszélgetést is hallottam bár a nyelvet nem ismertem majd cipõk kopogása, amit egy nyikorgás szüntetett meg.

Nem sokkal késõbb érzem, hogy valaki hátamra fordított valaki, majd mikor feltûnt neki hogy kezdek újra magamhoz térni elsietett tõlem. Megpróbáltam felülni, szerencsére sikerült fájdalmak nélkül. Szemem a sötétben egyre tisztábban látott, nem volt tökéletes még mindig. Mikor sikerült fókuszálnom jobban körbenéztem. A szobában egyetlen halvány fényforrás volt, egy halvány fénycsík, ami az ajtó alatt szûrõdött be. Jobbra az ajtó mellett hatalmas ruhásszekrény volt a tõlem jobbra esõ falon két hatalmas függöny jelezte, hogy ott ablakok vannak a két ablak között egy tükrös régi típusú öltözõ asztalt lehetett látni. Az ajtótól balra jókora könyvespolc dugig könyvekkel, a könyves polc mellett egy fotel. Velem egy vonalba balra meg mozdult valami. Odakaptam a fejem, és amin elõször meg akadt a tekintetem az a gyönyörû szempár volt.  Egy pillanatra elvesztem a pillantásában ennek a teremtménynek, ám hamar észbe kaptam, hogy egy fokozottan veszélyes helyen tartózkodok ezért odanyúltam a bokámhoz a tõrért. Mire a lány meg szólalt.

-          Bármit is keresel nem lesz nálad. – Ezt mintha meg sem hallottam volna felpattantam az ülésbõl és az majd oda mentem és neki veselkedtem az ajtónak ám az meg sem mozdult. Kudarcom felfogva neki elindultam az ablakok felé, szétrántottam a függönyt mindegyiken. Kint még sötét volt, az ablakokon vastag acélrács éktelenkedett. – Felesleges, innen nem fogsz tudni kijutni. Lehetetlen. – Hallatszott megint a lány hangja nagyon lemondóan.

Az ablakból hírtelen felé indultam, és elõtte leguggoltam. Becsuktam a szemem, hogy át gondoljam mit is vágjak a lány fejéhez. De mikor mondani kezdtem volna goromba sértéseket a szavam hirtelen elakadt. A lány Kisa, kétség sem fér hozzá, vörös szem, fehér haj, arc formája is meg egyezik. Ez a vizsgálat látszólag zavarba hozta ezért egy kicsit arca kipirult. A közeli pillanatot hírtelen az ajtó csapódása szakította félbe. Egy férfi vámpír volt az, õ is a furcsa nyelven beszélt. Habár nem értem mit mond a különbség feltûnt, hogy vidám volt a mondata mikor bejött utána pedig hírtelen mérges lett. Pillanatok alatt a szoba másik végében találtam magam az öltözõ asztal romjai között. Szóval ez egy vámpír ereje, oldalamat fájlalva felkeltem az adrenalin bomba segítségébe. A férfi még mindig rám vicsorgott, ám ekkor hírtelen mintha egy szappan operában lennék Kisa maga felé fordította a férfit, aki ettõl abba hagyta a morgást. Én kihasználva a fegyverszünetet a nyitva hagyott ajtó felé osontam.  Mikor már ki léptem volna a fényben úszófolyosóra hírtelen ott termett a férfi. Meglepetten hátráltam vissza a szobába miközben a férfi azon a nyelven beszélt Kisához, majd a férfi boldogan távozott.  Kisa hirtelen elsápadt, és ez aggasztó volt az amúgy is fehér arcát látva. Oda mentem mellé, megráztam, de nem reagált. Mivel elég stabilan állt, én gyorsan levettem a zakóm és az inget, hogy meg vizsgáljam a sérülést. Nem volt súlyos, csak pár vágás, amit üvegszilánkok okozhattak.  Odamentem a ruhás szekrényhez, és kerestem benne valamit, amivel beköthettem magam. Találtam egy pamut pólót, amit csíkokra téptem és párszor körbe tekertem a bordáimon. Mikor ezzel végeztem odamentem felvettem a zakóm, az ingem otthagytam inkább mivel kicsit át ázott már a vértõl. Odamentem Kisa elé, megint megráztam és pislogott egyet, mire hozzá szóltam.

-          Hé, jól vagy? – Tettem fel az egyértelmû kérdést.

-          Ne gyere közelebb. – Zihálta miközben ellökött magától. – Ne haragudj.

-          Kisa vagy ugye? – Kérdeztem és az elõbbi figyelmeztetésre fittyet hányva tettem egy lépést felé. Mereven biccentett. – Én T vagyok. – Mondtam, az arcán lévõ furcsa grimaszból az látszott nem tudja hova tenni a bemutatkozást.  Majd utólag megmagyarázom a dolgot, most nincsen erre idõnk. – Kérdeznem kell valamit. Szeretnél innen kijutni? – Ez a kérdés látszólag meg lepte, de azért dacosam válaszolt.

-          Persze, hogy szeretnék, de ez nem olyan egyszerû. – Való igaz nem egy gyufás skatulyába vagyunk bezárva. – És mit gondolsz téged miért hoztak ide? – Kérdezte fura tûzzel a szemében. – Gondolkodtam kicsit majd válaszoltam erre az egyértelmû kérdésre.

-           Gondolom ételnek a számodra. Vagy tévednék? – Feleltem és szemébe mélyesztettem tekintetem.

-          Ki vagy te? Ismerjük egymást? Találkoztunk már? – Tette fel a kérdéseit összezavarodva. Úgy tûnik hirtelen sok volt neki ez az egész.

-          Azt nem hinném… de mondjuk úgy, hogy én elég sok mindent tudok rólad. – Feleltem a kérdéseire. Az arcán látható enyhe pír láttán elmosolyodtam. Kérdõ tekintetét látva folytattam. – Vámpír vagy. A férfi, aki az elõbb itt volt õ is az. És gondolom, még rengetegen vannak itt. – Mondtam haláli nyugalommal az arcomon. – Ki akarsz innen jutni, ahogy én is.

-          Akkor bizonyára tudod, hogy milyen nagy pácban vagy? – Kérdezte incselkedve, mire én újra elmosolyodtam.

-          Naná, de voltam már nagyobban is. –Mondtam még mindig mosolyogva, de hirtelen lelohadt arcomról a mosoly. – Most nincs idõnk jó pofizni. Van egy tervem. – Mondtam halálos komolysággal. – A csávó gyakran jár nálad?

-          Igen, naponta többször is hogy… - Itt elharapta a mondatot, nyilván rossz emlékek nem akarom firtatni. Hirtelen folytatta. -  De ez miért is fontos?

-          A férfi lesz a kiutunk innen, vagy legalább is a te kiutad. – Mondtam és elkezdtem levenni a zakóm. – De erõre van szükséged, hogy végbe vidd a szökést. – A zakót ledobtam a földre, így láthatóvált a rögtönzött kötés, amin már kis folt jelezte, hogy átázott.

-          Ne tedd… - Mondták szavai, de tekintete, amely a véres kötést nézte egészen másról árulkodott.

-          Tudom, hogy nem iszol ember vért, de más lehetõséged nincsen. – Mondtam magabiztosan és leoldottam a kötést és láthatóvált a seb az oldalamon. – Bízok benned, hogy meg tudod magad állítani.

Még be sem fejeztem a mondandómat a lány már leterített a földre, és rá ült a csípõmre. Kezemet lefogta, és felém hajolt.  Tekintetünk összekapcsolódott, és az arca egy re közelebb került az én arcomhoz. Ilyen közelrõl jól láthatóvá vált, hogy a szemfoga kicsit megnyúlt, és mély levegõvételei t is simán lehetet hallani. Mikor már majdnem összeért ajkunk Kisa hirtelen lejjebb csúszott és nyakamat vette célba. A harapás elõtti pillanatban egy szavat lehelt ki ajkai között.

-          Sajnálom. – Mondta nagy nehezen, és beleharapott a nyakamba.

Azt hittem jobban fog fájni, de csak egy enyhe szívást éreztem csak, és hogy az erõ kezd elhagyni. Lassan ütemesen ivott Kisa, valamint közben enyhe nyögéseket hallatott, biztos finom a vérem. Egyszer csak kicsapódott az ajtó, és a férfi vámpír jött be nagy boldogan.

-          Igyál Kisám, igyál csak! – kiabálta nagy nevetés közepette.

Oda jött õ is hogy inna belõlem, már emelte volna fel a csuklóm, de hirtelen valami meg változott. Kisa korábbi ütemes szívása felgyorsult és a nyögések helyett is már morgás tört ki belõle. Mikor a férfi harapásra nyitotta a száját Kisa egyetlen könnyed mozdulattal  el lökte õt tõlem  a szoba másik végébe.  A férfi észbe sem kapott már ott volt elõtte Kisa. Nyakánál fogva felemelte és a falba döngölte. A férfi arcáról még csak most olvadt le a bárgyú mosoly. Kisa elengedte hagyta vissza esni a földre, ahol négykézláb próbált levegõt venni. Mikor Kisa meg fordult, láthatóvá vált számomra a különbség az elõzõ és a mostani brutális Kisa között. A szeme, amely korábban teljesen emberszerû volt mos inkább emlékeztette egy macskáéra, pupillái nem kör alakúak voltak. Ez a Kisa a férfi mögé térdelt,  meg fogta a csávót a vállánál és felhúzta úgy hogy  utána át karolt a férfi nyaka elõtt és meg fogta a vállát a másik kezét pedig a férfi állra tette. A férfi nem is tudott vagy nem is akart védekezni ellene, de tekintete könyörgött.  Kisa egyetlen határozottal el kezdte eltörni a férfi nyakát, de a jól hallható reccsenés után nem állt meg, hanem tovább húzta a húrt, míg a fej el nem vált a nyaktól. A fej pörögve kirepült a kezébõl beterítve mindent vérrel. A nyitott nyaki artériák, amik a testbõl most jól láthatók lettek minden fele spriccelték a vért, egészen Kisa ruhájára, és a mögötte lévõ falra. Amikor a vér szökõkút lecsillapodott a test krumpliszsákként dõlt oldalra. Kisa hírtelen visszaváltozott és véres kezeibe temette véres arcát, és csak zokogott a holttest felett. Pár percig eltartott mire sikerült annyi erõt gyûjtenem, hogy hozzá tudjak szólni.

-          Semmi baj, indulj nyitva az ajtó. – Nyögtem erõtlenül, mire õ meg rázta a fejét.

Nagyon remegett, de felkelt arcán még ott voltak a könnyek melyek lemosták helyenként róla a vért. Oda csoszogott hozzám és lerogyott mellém. Biztos szörnyû állapotba lehettem mivel újra zokogásba tört ki. Miközben sírt rá hajolt oda ahol meg harapott, majd meg nyalta a még beforratlan sebet, hasonló képpen tett az oldalamon lévõ sebbel. Mikor elvette onnan a száját és visszaült a korábbi helyzetébe, szipogott párat és az arcomat simogatta közben a furcsa nyelven beszélt. Biztos ez valami ima vagy búcsúztató a vámpíroknál, a szöveg végeztével elcsendesedett minden. A nyugalom kínos csendje telepedett ránk. Pár perc vagy órák teltek el nem tudom, de hírtelen nõni kezdett bennem az energia mennyisége. Nagy nehezen felemeltem a kezem és hozzáértem az arcához, ami a semmibe bámult. Az érintéstõl összerezzent, én megszólaltam, hogy meg nyugtassam. 

-          Jól vagyok. A tervkövetkezõ része, figyelj jól. – Mély levegõt vettem, és folytattam. – Menny oda a férfihoz, vizsgáld át a zsebeit. – Mivel láttam az arcán, hogy nem fûlik hozzá a foga ezért még folytattam. – Igen minden zsebét és hozd nekem ide õket. – Biccentett majd távozott.

Hamar visszatért, én addig ülõ helyzetbe erõltettem el gémberedett testemet. Hozott a férfitól, egy nagypengéjû kést, egy pisztolyt, egy kocsi kulcsot, egy pénztárcát valamint egy kulcscsomót. Hangosan gondolkodni kezdtem, hogy ne kelljen magyarázkodnom.

-          Ez a kulcs lesz a menekülésünk kulcsa. – Mutattam fel a kocsikulcsot. – A kés, ahhoz nem eléggé nagy a penge hogy levágjuk vele valakinek a fejét de egy ideig ártalmatlaníthatjuk, az illetõt. – Kezembe vettem a pisztolyt, megnéztem a tárat. – 9mm-es, tár tele 12 tölténnyel, lassítjuk csak az ellenfelet, de meg ölni nem lehet vele. – Letettem a pisztolyt és kezembe vettem a kulcscsomót. Alaposan szemügyre vettem õket. – Ezek ajtókulcsok, úgy tûnik az emberünk eléggé befolyásos ember lehetett, ha ennyi helyre volt bejárása és ilyen vastag a pénztárcája.

-          És mind ezekkel mihez kezdünk? – Kérdezte értetlenkedve. – Oké hogy a kocsival jutunk ki innen, de hogy találjuk meg a garázst? – Tette fel az igazi kérdést.

-          Szerintem te meg fogod érezni, hogy hol a garázs. Régen szívtál más friss levegõt és szerintem a garázs ajtaja nyitott. Legalább is így tudom, én elképzelni egy olyan helyen ahol gyakran járnak az emberek ki be kocsival. Csak követjük az ösztönödet. – Mondtam mosolyogva. – De most segíts felkelni innen légyszi.

Nagy nehezen felhúzott, én támolyogva elindultam az ajtó felé magam mögött hagyva mindent. Õ még gyorsan lehajolt felvette a férfitõl szerzett cuccokat és a zakómat, és utánam hozta õket. Segítséggel felvettem a zakót és a zsebembe sûlyesztettünk minden cuccot, kivéve a pisztolyt és a kést. Amíg õ visszament, hogy meg törölje véres arcát, addig összeszedtem minden erõmet ellöktem magam az ajtókerettõl. Kibiztosítottam a pisztolyt, kezembe vettem a kést és felvettem a védekezõ állást. Mikor visszajött mellém, visszatekintettünk egy utolsó pillantást a szoba romjaira, úgy éreztem mondanom kell valamit.

-          Ne aggódj minden rendben lesz, jobb helyen leszel, mint ez volt. – Mondtam és bíztatóan néztem rá. – Mostantól az a szabály lép érvénybe, hogy maradj mögöttem. Te fedezel engem.

-          Értettem. – Felelte csendesen.

-          Indulás ellõttünk a cél. – Mondtam és elindultam a fényárban úszó végeláthatatlan folyosón.

A folyosó monoton volt, és egy hangú. Beton fal, amit helyenként fali lámpák szeltek át enyhe kanyarok is voltak benne, de nem haladta meg egyik sem a derékszöget. Furcsa módon túl könnyen haladtunk, nem akadt társaságunk. Csendben haladtunk és figyeltük a távoli sötétséget. A látóhatáron láthatóvá vált a folyosó vége. A folyosó a végéhez közeledve egyre jobban kiszélesedett magasságilag és szélességileg is. A folyosó vége egy hatalmas és díszes ajtónak bizonyult, amibe csicsás mintákat karcoltak. Az ajtó szárnyainak érintkezésénél a huzatot lehetett érezni, és hangokat hozott magával a lágy szellõ. Cipõ kopogása, férfihangok az ismeretlen nyelven, nyugodtnak tûntek valószínûleg még nem tûnt fel nekik a szökés.  Csendben hallgatóztunk egy ideig, én a hangokat számláltam, és próbáltam beazonosítani hány ember van a teremben.

-          Körül belül 14 személy lehet benn. – súgtam Kisanak aki csak bólogatott. – Szükségem lesz a segítségedre, nem hiszem, hogy menni fog egyedül. Hahó, itt vagy? – Kérdeztem mivel látszott, rajta hogy nincsen valami rendben.

-          Igen persze, csak tudod elõször öltem két kézzel. Ráadásul rokont. – Mondta és látszott, hogy megint a sírás kerülgeti. Bepánikoltam ezért hirtelen odafordultam és átöleltem, magamhoz húztam. Elkezdtem simogatni a hátát, hogy megnyugtassam.

-          Semmi baj, minden rendben lesz. – Mondtam és eltávolodtam tõle egy kicsit, egyik kezemmel felemeltem a fejét az állánál fogva.  Adtam egy puszit a szájára, mire õ elpirult. – Kedvellek, és szeretnék veled kijutni innen épségben.

Ellöktem magamtól, és az ajtó felé fordultam. Õ még mindig meredten nézett rám, míg meg igazítottam a zakóm.

-          Na, gyerünk, rendezzük le õket gyorsan. – Mondtam és rá tekintettem éppen ekkor szedte össze a gondolatait és mondott valamit azon a furcsa nyelven. Oda állt mellém és készültünk a támadásra. – Showtime.

Ezzel a záró szóval berúgtam az ajtót, kezemben a pisztollyal és a késsel mögöttem pedig Kisával csaptunk le meglepetés szerûen az õrökre. Az elsõ 5 lövésem fejet ért, de a golyózápor elõl én beugrottam a legközelebbi márványoszlop mögé, Kisa pedig az egyik ajtónak hátat fordító bõrkanapé mögé.  Amíg vártam, hogy a zápor alább hagyjon próbáltam feltérképezni a terepet. A terem magas volt, oszlopok vették körbe a belsõ teret, amit íróasztalok, és megfigyelõ berendezés foglalt helyet. A terem jobb oldalán hosszú szekrény tele fegyverekkel. A látóteremben megjelenõ alak a fegyverszekrények felõl akart támadni, szerencsére idõben észrevettem, és egy újabb fejlövést osztottam ki. A golyózápor elmúlt, és töltések zaja lett halható. Kiléptem az oszlop mögül, a maradék töltényt is elhasználva ki osztottam újabb fejlövéseket. Többen voltak, mint vártam ezért 3 emberre nem maradt töltényem. Kisa csak lapult összegömbölyödve a kanapé mögött. A kanapéból már nem maradt szinte semmi, és a maradék 3 ember azt vette célba.  Az utolsó fegyveremet is elhajítottam, az egyik személy felé. A kés nem vétett, pont az egyik szem közé talált, de így felhívtam magamra a figyelmet. A maradék 2 ember engem vett célba. A golyók elõl nem tudtam már kitérni, egy combon egy pedig vállon talált.

Hirtelen újra változás a harc erõ elosztásában. Kisa bedühödve, rátámadt az emberekre megint vadállat módjára.  Mikor a harc hangjai lecsillapodtak, Kisa arca jelent meg elõttem, ami ismét véres volt. Mielõtt bármit is mondhatott volna, meg szólaltam.

-          Szép volt. – Mondtam erõtlenül. – Kérlek ott a kés az egyik emberben, vágd le a fejét mindenkinek.  – Eltûnt a látó mezõbõl, és nem sokkal késõbb vissza tért. – Hoznál nekem egy elsõsegély dobozt, ott lesz szerintem a fegyvereknél. – Gond nélkül teljesített mindent, a sebeimet is sikerült bekötnünk közös erõvel.

Segített felkelni és oda bicegtünk együtt a fegyver szekrényhez ahol, kis keresgélés után meg találtam a két pisztolyom és a tõröket, amiket Kisára aggattam. Oda vonszoltam magam nagy nehezen az egyik épen maradt számítógéphez. Az építmény tervrajzát kerestem és hamar meg is találtam. A garázshoz át kell menni a csarnok jobb oldalán található ajtón ahol egy lépcsõházba érkezünk és le kell sétálnunk az aljáig. Bejutni semmiség a garázsba, onnan viszont csak egy út van kifelé. Három õr pont az úton, a ház kapujáig. Felkeltem a gép elõl, és Kisához fordultam.

-          A férfi, akit meg öltél, mennyire volt befolyásos? – Kérdeztem érzelem mentesen.

-          Nagyon, a fõág leszármazottja õ is. – Mondta csendesen.

-          Az jó, akkor lehet, hogy nem fogják meg állítani kifelé menet. Ha az õ kocsijával megyünk valószínû, hogy simán át engedik. – Indultam a jobb oldali ajtó felé.

Kisa csendben követett, helyen ként támogatott lefelé a lépcsõnél. Leértünk a lépcsõ aljára kivettem a zsebembõl a kulcscsomót és át adtam Kisának, aki bele próbálta õket a lyukba. Hamar megtalálta a jót, és beléptünk a hatalmas garázsba. Elõvettem a kocsi kulcsot és mosolyogva mondtam.

-          Ezt már rég ki akartam próbálni. – Azzal meg nyomtam a kulcson a riasztó kikapcsolóját. A sor végén villant fel a lámpa egy gyönyörû feketemetál színû Bentley sportkocsiból, korom sötét ablakok voltak a kocsin, ami kimondott jó jött a csendes kijutáshoz. Át adtam a kulcsot Kisának, és mosolyogva hozzá tettem.