Körülnéztem a szobába, a nap még bõven fent volt, és bevilágította a szobát. Ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Az ágyban mellettem T feküdt, egy szál törülközõben szintén. Végignéztem gyönyörûen kidolgozott testén, a fejét oldalra döntötte, s úgy aludt. A nyakán megakadt a tekintettem, ekkor a testemen egy vibrálás futott végig. A szememet nem tudtam róla levenni. Ahogy oldalra volt döntve a feje kissé úgy tûnt, mintha felajánlaná a vérét. Éreztem, hogy a szemfogaim kissé megnyúlnak és egy kissé közeledni kezdtem az alvó T felé. Már szinte a nyakánál voltam, amikor feleszméltem a vére iránti kábulatomból. Gyorsan visszakaptam a fejemet, s kezemet a szám elé, és egyenesen elõre kezdtem bámulni. Basszus, éppenhogycsak nem haraptam bele a nyakába és kezdtem szívni a vérét. Ráadásul alszik! Nem tehetem, de a vére így is csak tovább csábított. Összeszorítottam a számat, s a lélegzetem is próbáltam visszafogni, amibe végül az egész testem belefeszült. Még soha nem fordult elõ velem, hogy valakinek a vérét így kívánnám. Gyorsan el kellene tûnnöm a közelébõl, különben rosszra fordulhatnak a dolgok. Mikor már megtettem az elsõ mozdulatot, egy gyengéd kéz fogta meg a kezemet, amin éppen támaszkodtam. Gyorsan visszakaptam a fejemet, de a másik kezem még mindig a szám és az orrom elõtt tartva.

-          Hova indulsz? – Kérdezte mély rekedt, kissé álmoskás hangon. A szeme még mindig csukva volt, s a feje is még oldalra hajtva.  Egy hideg bizsergés futott rajtam végig. Vajon mióta van ébren?

-          Öhm… Sehova – A fejemet elfordítottam, a kezemet az ölembe raktam és felültem az ágy szélére. S próbáltam a lélegzetemet is visszafogni. – Mondd csak T, mióta vagy ébred? – Remélem nem volt ébren még az elõbb.

-          Egy ideje. – A hangja nyugodtan csengett. – de olyan jó volt itt melletted feküdni. – Érzetem, hogy két szempár szegezõdik a hátamra, s a testem megfeszült. Tehát ébren volt. Mire szólásra nyithattam volna a számat, megfogta a karomat és visszahúzott az ágyba, pontosabban a mellkasához, de most már õ is ült. – A tegnap este a számodra is kemény lehetett, ez senkinek nem könnyû. Kimerült vagy és energiára van szükséged. – Elkerekedett szemekkel néztem rá fel, de õ nem rám nézett, hanem csak bámult egyenesen elõre. Most arra céloz, hogy…. - Bízom benned, hogy tudod hol a határ. – Nyílt õszinte tekintetét most rám szegezte, majd nyomott egy puszit a számra. A szemei nem tükröztek ijedtséget, ami furcsa volt a helyzetet tekintve. Ahogy visszadõlt az ágyra húzott engem is magával. Az egyik kezével engem félig átkarolva a fejemet gyengéden tartva igazított be maga mellé, hogyha eddig a mondandójából nem is értettem volna, mire céloz, most mindenképpen megértsem, még a fejét is oldalra fordította, csakúgy mint az elõbb. Nagyot nyeltem mielõtt a fogaimat a nyakába mélyesztettem, amire egy kissé felszisszent. A vére végigperzselte kiszáradt torkomat, s ez a jólesõ érzés arra késztetett, hogy még többet akarjak belõle. A testemmel amennyire tudtam hozzá bújtam T-hez, de ez így még nem volt elég. Abbahagytam az ivást, de csak annyira hogy kényelembe helyezhessem magam. T ölébe ültem, a kezeit fejmagaságban lefogtam, majd egy fejmozdulattal a hajamat is eltüntettem az útból, és újra a nyakába fúrtam a fogaimat. Nagyot nyeltem a vérébõl, aminek hatására egy elégedett nyögés hallattam. Teljesen belefeledkeztem a vér ízébe, amikor egyszercsak egy hang visszhangzott a fejemben. „Bízom benned…”. Azonnal abbahagytam az ivást, elengedtem, és felültem T ölébe, s megérzetem kemény férfiasságát. Visszafordította a fejét, s rám nézett. Tekintete nyugodt volt, bár kissé fátyolosnak tûnt. – Látod, mondtam én. – Az egyik kezével letörölte a vér a számról, majd az államat megfogva magához húzott s megcsókolt. 

• Sajnálom, hogy ekkora veszélybe sodortalak. Nem akartalak... – szipogott egyet – Túl kedvesek vagytok itt, hogy még jobban bele keveredjetek. – megint szipogott – Az lesz a legjobb ha elmegyek innen...
  
• Nem mész te sehova. – vágtam határozottan és hidegen a szavába
  
• Te ezt nem értheted...
  
• Akkor magyarázd el. – vágtam ismét a szavába – Van annyi idõm és elég értelmes vagyok ahhoz, hogy megértsem. Például kezdheted azzal, hogy ki is vagy te valójában. Meg hasonlók.
• Szipogott kicsit majd bele kezdett.
• Mint gondolom az elõbb rájöttél, nem egy sima nemes ivadéka vagyok. A szüleim az itteni vámpírok vezetõi, királya és királynõje, és ez által, mint én egyedüli utódjuk a hercegnõ is egyben. Az itt élõ vámpírok száma pár száz, de ezek között benne van minden nemes, alattvaló, szolga és a testõrség. – nyelt egy nagyot és folytatta – Mikor még kisebb voltam, a szüleim elígértek az unokatestvéremnek, akit megöltünk mikor kiszabadítottál. Ezáltal megüresedett a helye az új trónörökösnek.
• Értem. És ez a Dimitri, aki itt volt, jól emlékszem, hogy korábban õ is ott volt a kameránál? Õ kicsoda? Mit akar? – kérdeztem közömbösen.
• Igen, õ volt a kamerában. Hát õ egy régi jó barátom, még gyerekkoromból. Van egy amolyan telepatikus képessége, valamint képes arra, hogy kiragadja a tudatod a testedbõl és a saját belsõ tudatában létrehozott helyen találkozzon vele és beszéljenek. Ez történt a korábban mikor elájultam. A technika mellékhatása, hogy amíg ott vagyunk egy alvó, vegetáló állapotba kerülünk mind a ketten. Mint arra fényderült, tanult egy új technikát is. De nem ez a lényeg, hanem hogy a szüleim õt jelölték kis leendõ férjemül. Ezt én is csak most tudtam meg, de nem akarok vissza menni vele.
• Értem. Érlek, nyugodj meg. Lenne még pár kérdésem, illetve kérésem. – nem reagált csak csendben várt – Nem szeretném, ha elmennél innen, de ez a kivetítõdés gyanút kelt bennem. Olyan érzés mintha állandó jelleggel bármikor elõjöhet belõled és kihallgathat bármit. Ezért szeretném, ha részt vennél egy megtisztítási rituálén. Sajnos ez neked nem lesz kellemes, de nem halálos. Amennyiben ebbe bele egyezel, úgy folytatni fogom a mondandómat. És minél elõbb el kellene végezni a mûveletet, addig nem osztok meg veled semmilyen információt. – mondtam ridegen, mire egy kis csend telepedett a szobára.
• Rendben, benne vagyok. – mondta határozottan – Mikor kezdjük?
• Mielõtt elhamarkodnád, tudnod kell, hogy ez fájdalmas lesz, és onnantól nem fog Dimitri kirántani a testedbõl. Legalábbis addig, amíg nem találkoztok, szemkontaktust létesítettek, és ez vonatkozik minden telepatikus képességre is. Ha meglesz a szertartás, onnantól itt kell maradnod. – újabb csendes gondolkodás
• Elfogadom.
• Akkor jobb lesz, ha most azonnal kezdjük. Kérlek, öltözz fel. Addig elõkészítek mindent. – felkeltem és elindultam az ajtó felé – Elég lesz csak egy köntös, szerintem. – majd távoztam.

• Sajnálom, hogy megvárakoztattalak. – kértem õszintén bocsánatot.
• Semmi baj én is csak most érkeztem. – válaszolta lazán, mintha csak egy átlagos csevegés kezdõdött volna.
• Készen állsz, testileg és szellemileg is?
• Igen, úgy érzem.
• Rendben akkor talán menjünk. – mondtam és beengedtem magam mellett a folyosóra.

• -          Anat vagyok, a haragos. – Az „infravörös” gyertya lángjai meg rezdültek, és megnövekedtek és Kisa teste is kissé megremegett a fájdalomtól. Mikor Stabilizálódtak térdmagasságban a lángok, Kisa testén is kiült a verejték, folytattam. – Elemészt a düh. – Tovább léptem a következõ képnek hátat fordítva és tovább mondtam. – Dagno vagyok, a falánk. – Az egyszerûbb vörös lángok nem érték el azt a szintet, mint a haraglángjai, de kissé megrezdültek, és Kisa sem szenvedett annyira, bár kissé köhögött. –Soha nem tudok eleget enni. – Még egyet balra a narancsszínû lángokhoz. – Molokh vagyok, a kapzsi. – Az elõzõhöz hasonlóan itt is kissé megemelkedtek, de nem nevezhetõ nagy változásnak. Kisa ennél a pontnál könnyek szöktek a szemébe. – Nekem semmi sem elég. – Következett a sárga láng. – Belferg vagyok a lusta. – Itt beálltak a lángok a sípcsont középmagasságban, és mintha Kisa is elszenderült volna kissé, de a korábbi izzadság könny és a köhögés utáni hörgés megmaradt. – Nem élek a tehetségemmel. – A következõ gyertyák a zöldek voltak. – Ariat vagyok, a buja. – A zöld lángok megemelkedtek és elérték a legelsõk szintjét, Kisa teste pedig rángatózott az izgatottságtól és a dekoltázsa kipirosodott. – Mindig többet kívánok. – A láncok néha meg megcsörrentek, de tovább léptem a kék gyertyákhoz. – Mort vagyok, az irigy. – A kék gyertyák lángjai megálltak a bokám fölött nem sokkal, Kisa körmei befeketedtek mintha le akarnának esni. – Nem tudom elviselni mások sikereit. – Az utolsó hely az abszolút hideg helye a szobának ahol a kék fényû gyertyák nem hõt adtak, hanem csak hideget. – Felixium vagyok, kevély. – Itt a lángok megint megnõttek annyira, mint az infravörös és zöld. Kisa testén pedig a libabõr futott végig, és rázta a hideg. – Mindenki felett állok.

• Levetkõzve a haragot, én vagyok a türelem! – Ahogy haladtam a mintával Kisa egyre jobban ellenkezett, de mire végeztem a hátam mögött lévõ lángok is leapadtak, majd a sebre löttyintettem egy kis kicsit a vérbõl, amitõl felszisszent.
• Levetkõzve a falánkságot, én vagyok a mértékletesség! – Mondtam és karcoltam bele az elõzõ mellé a következõ jelet, majd azt is leöntöttem és a Vörös gyertyák leapadtak. Kisa már hangosabban szisszent fel.
• Levetkõzve a kapzsiságot, én vagyok a jótékonyság! – Hangzott tõlem határozottan, és véstem rá a rúnát, mikor leöntöttem a sebet Kisa tekintete találkozott az enyémmel. A vadállat énje volt látható és csak egy pillanatom volt hátra dõlni, mielõtt nekem ugrott volna, szerencsére a láncok csörögve vissza fogták. A helyemen maradva megvártam, amíg megnyugodott, majd folytattam.
• Levetkõzve a lustaságot, én vagyok a szorgalom!  - Mondtam, és karcoltam a jelet. Mikor leöntöttem készen álltam, hogy felugorjak, de csak mélyrõl jövõ morgás hangzott.
• Levetkõzve a bujaságot, én vagyok az önuralom! – A lángok lassacskán visszaálltak a normál szintre, én meg kissé elkalandoztam, ahogyan láttam, hogy a mellein folyik lefelé a vér. Gyorsan elûztem a futó gondolatot majd tovább haladtam.
• Levetkõzve az irigységet, én vagyok a jóindulat! – A vadállatias nézés kezd eltûnni az arcáról.
• Levetkõzve a kevélységet én vagyok az alázat! – Mire a mondat végére értem, és befejeztem a ceremónia ezen szakaszát, Kisa megtörten ült a földön, nagy levegõket véve mozgott. Valószínûleg az ájulás kerülgeti, engem is kerülgetett anno. Felkeltem összegyûjtöttem a füstölõk alól a hamut, összekevertem és odavittem a Kisához.
• Ezennel kérlek, légy az anyám, a lányom, a szeretõm, az asszonyom, testvérem, uralkodóm és szolgálóm. – Mondtam és a hamuval bedörzsöltem a sebeket egyesével. Amint bejeztem a szöveget, kattant a béklyó és lehullott a földre.

- Mi történt? Aggódtunk érted. -  Kérdezte, aggódó tekintettel. Nem igazán tudom, mit mondhatnék neki, még én sem fogtam fel teljesen a dolgokat. Menjek haza és menjek feleségül Dimitrihez? Õ olyan nekem, mintha a bátyám lenne, és bár tudom ez gyakori a vámpírok között, de akkor sem tudnék hozzá menni. Nem tudom elképzelni. „ Kisa, szeretlek!” – visszhangzott Dimitri hangja a fejemben. –„Kérlek gyere haza!” – megráztam a fejemet, hogy kiverjem ezeket a gondolatokat belõle.

- Most már jobban vagyok. Csak egy kis pihenésre volt szükségem. Köszönök szépen mindent. – Azt reméltem ennyivel lerendezhetem a dolgot T-nál, de gondoltam, hogy nem fog ennyivel megelégedni. Elvégre kituszkoltam a szobámból mikor megszólalt az óra és utána eszméletemet vesztetve terültem el a földön. Hát igen, nem úgy néz ki, mintha semmiség lenne.

- De mégis mi történt? Egyszer csak furcsán kezdtél el viselkedni, majd eszméletlenül estél össze. –

- Nem történt semmi tényleg, csak… csak kimerített a tömegben való mászkálás. – Hazudtam. Magam elé bámultam, az ölemben a takaró gyûrõdéseit tanulmányoztam, piszkálgattam. Nem tudtam T szemébe nézni. Lépések. Egyszer csak T zuttyant mellém az ágyra. Megfogta az államat és maga felé fordít.

- Ne hazudj nekem, nem a te stílusod. – Farkasszemet néztünk egymással. Nem volt mérges, inkább picit szigorú, de aggódó szemekkel nézett rám. Éreztem, hogy az arcom elvörösödik, és az egész testem megdermedt, mozdulni sem bírtam. – Szóval ki vele, mi történt? – Az arcom egyre jobban égett, ahogy belegondoltam a helyzetünkbe. Én anyaszült meztelenül ülök, csak egy takaró takar el, Õ meg itt ül mellettem…. Végül, neki is leesett a helyzet, elpirulva engedte el az államat, és elfordult. – Öhm… Bocsánat. – Mondta miközben a plafont pásztázta.

Éppen szólásra nyitottam volna a szám, amikor hirtelen, erõs fájdalmat éreztem a mellkasomban. A fogaimat összeszorítottam, a mellkasomhoz kaptam, s kicsit összegörnyedtem. – Mi a baj? – T ugrott egyszerre a segítségemre, de a fájdalom amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott.

- Ne merj hozzáérni a hercegnõhöz, te ember fattya. – Az éles ismerõs hangra mind a ketten felkaptuk a fejünket. A szemeim elkerekedtek, s nem mertem hinni a nekik. Dimitri. Hogy került Õ ide?

- Ki a franc vagy? És hogy jutottál be? – T kettõnk közé ugrott, s védelmezõen állt elõttem, a kezében, fene se tudja honnan szerezte, egy tõrrel. Láttam, ahogy az izmai megfeszülnek, készenlétben, hogy bármikor támadhasson. Valami furcsa volt abban a Dimitriben, aki elõttem állt. Õ volt az, de meg mintha mégsem.

- Azt mondtam, hogy el a kezekkel a hercegnõtõl! – Mordult rá újból Dimitri. Láttam T-n hogy már ugrana, de mielõtt bármit is tehetett volna hátulról a nyakába karoltam, s visszahúztam.

– Nyugodj meg! – Súgtam halkan a fülébe. Láthatólag a cselekedetem felbosszantotta Dimitrit. Magam köré csavartam a takarót, felálltam s szembeálltam Dimitrivel. Akinek úgy látszik, csak most tûnt fel, hogy meztelen vagyok. 

- Te fattyú mit mûveltél Kisa hercegnõvel, ezt még nagyon megkeserülöd. – Hogy a mondanivalóját nyomatékosítsa lépett egyet T felé. T is ugorott volna már, de kitettem közéjük a karom, amire mind a ketten meglepõdtek, és megálltak. T visszaült az ágyra, de továbbra is készenlétben volt, Dimitri is rendezte a vonásait, de továbbra is megmaradt a döbbent tekintete. Nem nézett közvetlenül a szemembe, vagy rám. Kissé elfordította a fejét, de úgy hogy a perifériás látásából se én, se T ne essünk ki.

- Hogy kerültél ide, Dimitri? – Szegeztem neki a kérdést, de tétovázott. – Válaszolj nekem! – Utasítottam magabiztosabb hangon.

- Kiszöktél a világból, amiben kommunikáltunk, azért jöttem, hogy meggyõzzelek arról, hogy…. –

- Nem így értettem. – Vágtam a szavába, nem akartam, hogy T  többet megtudjon a dologról.  – Hogyan voltál képes ide bejutni? – A hangom magabiztosan parancsolón csengett.

- Asztrál test kivetítés. – A hangja egybõl gyengédebbé változott, amint hozzám kezdett beszélni. – Igazából nem vagyok itt, csak egy kivetülés, a tudatodon keresztül. – Kérdõn néztem rá, mire sóhajtott egy nagyot és folytatta. – A képességem egyik része, amirõl sokáig még én sem tudtam. –

- Értem. – Nagy levegõt vettem és folytattam. – Nem áll szándékomban hazamenni, és ezt nyugodtan megmondhatod a szüleimnek is. Õk se gondolhatják komolyan azt, amit mondtál, s te sem. – Direkt kerültem azt, hogy közvetlenül nevén nevezzem a dolgokat. Láttam, hogy Dimitri megcáfolná a kijelentésemet, de felemeltem a kezemet és csöndre intettem. – Nézd, úgy tekintek rád, mintha a bátyám lennél, ne akard, hogy ez rossz irányba megváltozzon. És most menj el, menj haza. –

 Nagyot sóhajtott s így szólt. - Ne gondold, hogy ezt ennyiben fogják hagyni a szüleid. – Mondta figyelmeztetõen. – Mára elmegyek, de a közeljövõben el fogok jönni érted! Ezt megígérem. Haza foglak vinni. – A hangja kissé szomorkásan csengett. Majd T felé fordult, s a hangja is megváltozott. – Ha bármit is mersz csinálni a menyasszonyommal, kitépem a torkodat! – Majd eltûnt. A szó hallatára végigfutott rajtam valami hideg borzongás, s a testem is elbizonytalanodott, s a lábam mintha megbicsaklott volna, elkezdtem a föld felé zuhanni, de egy biztos kéz elkapott. Vajon most mit gondolhat? 

-          Elnézést Kisasszony, - Mondta vörösödõ fejjel, miközben elfordult tõlem. – azt hittem senki nincsen a szobában. Nadrágot a legszélsõ szekrényben talál. – Tette még hozzá. A legszélsõ szekrényhez mentem, majd megpróbáltam kikeresni a legkisebb nadrágot, amit találtam. Gyorsan felkaptam magamra, majd elindultam Fred felé.

-          Köszönöm, Fred! – Meg sem álltam a saját szobámig. Bevágtam magam mögött az ajtót és lehuppantam az ágyra. Remélem, nem gondol semmi rosszat. Végülis 1 napja vagyok még csak itt, de már…. Teljesen elvörösödtem a gondolattól, ahogy belegondoltam mit is csináltam, csináltunk tegnap este. Nem is értem pontosan mi történhetett. Hátradõltem az ágyba és úgy gondolkodtam tovább. Miért nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottam abba fürdõszobába? És mégis miért folytattam tovább?

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki motoszkál az ajtóm elõtt. Megcsapott az ismerõs illata, elmosolyodtam és kinyitottam az ajtót. A kis Deg állt az ajtómban, és amint meglátott elkezdte csóválni a fakrát. – Gyere be, te dög. – Vigyorogtam rá, ahogy szélesebbre nyitottam neki az ajtót. Nekiiramodott és az ágyamon kötött ki. – Elkényeztetett kis dög vagy te, mi? – Becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem mellé az ágyra és egybõl az ölembe ugrott. Megsimogattam a kis buksiját –Mond csak, szerinted miért nem emlékszem a tegnap estére? Te ott voltám vele, ugye? Mi történt? – Néztem a barna szemeiben, de csak nézett vissza rám lihegve. Így most olyannak tûnt, mint aki vigyorogna. – Te sem emlékszel mi? – Vigyorogtam rá. Megdögönyöztem mire egybõl játszós kedvébe került és leugrott az ágyról. Természetesen utánakaptam, mire arrébbugrott. - Szóval játszani szeretnél, hm? – Vigyorogva mentem bele a játékba. Nem tudom mennyi ideig bohóckodtunk Deggel, de a végére nagyon elfáradtam, így ahol éppen voltam ledõltem a földre. A kis aljas egybõl kihasználta a helyzetet és a mellkasomra ugrott. Megsimogattam a buksiját, majd elkezdte nyalogatni az arcomat, alig tudtam ellene védekezni, miközben röhögtem.  – Oké, oké, nyertél. Megadom magam. – De csak nem hagyta abba. – Háborút akarsz? Ám legyen. – Hirtelen felültem és újra elkezdtük a kergetõzést a szobában.

Egyszer csak két kopogás hallatszott, amire mind a ketten egyszerre csöndesedtünk el és néztünk az ajtó felé.

- Igen? – Kiszóltam, de nem mozdultam meg.

-      Bemehetek? – Hallatszott T hangja a túloldalról. Feltápászkodtam a földrõl, majd résnyire kinyitottam az ajtót. – Gyertek le, készen van az ebéd. – Mondta.

- Mit csináltál? Koszos az arcod. – Tiszta kosz volt az arca, mintha csak egész nap porban fetrengett volna.

-      Korom, lent voltam a mûhelyben. Akkor gyertek majd. – Elindult lefelé, majd a kis dög kutya a lábaimat félrelökve futott utána.

-      Hééé... te kutya. – Futottam utánuk, majd gyengéden oldalba löktem a kis dögöt, hogy még rendezzük ezt a csatát legközelebb. Eddig észre se vettem, de hirtelen éhesnek éreztem magam. Ahogy sétáltunk le a nagy lépcsõn, megérzetem az ebéd íncsiklandozó illatát. Mindenki leült a helyére, kivéve T-t aki bement a konyhába, majd tiszta arccal tért vissza. Az asztalon már meg volt terítve, ránk várva és Fred állt a konyhaajtóban, hogy minden kérésünknek eleget tudjon tenni.

-      Kisa, gondolom, szükséged lenne pár dologra, ha itt maradsz a jövõben. Ha gondolod a délután vagy esetleg holnap elmehetek veled, vagy elvihet akár Fred is? –

- Nagyon örülnék, neki, ha a délután elmehetnék néhány szükséges holmit beszerezni. Gondolom, egyedül nem mehetek ki? Azért mégis csak nõi dolgokról lenne szó… nem hiszem, hogy bármelyik férfinak ahhoz lenne kedve, hogy egy hölgyet kísérgessen, amíg bevásárol magának. – Vettetem fel az ötlete, hogy egyedül is el tudok menni, bevásárolni. De látszott rajtuk, hogy nem igazán tetszett nekik az ötlet. Pedig nem igazán tetszett a gondolat, hogy bármelyikük elkísérjen fehérnemût vásárolni.

- Ebben természetesen igazad van, de nem hagyhatjuk azt sem, hogy egy hölgy egyedül mászkáljon a városban, nem igaz Fred? Egy hölgynek – ezt a szót erõsebben megnyomta – nem szabadna egyedül a városba mennie. – Fred csak bólintott, egyetértve Ura szavával. Nem hiszem, hogy csak ezért nem engedne el egyedül, ennek valami még lesz a hátterében.

- Rendben, akkor kérlek, kísérj el engem, hogy néhány dolgot be tudjak szerezni magamnak. – Kértem meg, miközben egy csábos mosolyt villantottam meg felé.

- Akkor ebéd után indulunk. – Mondta. Az ebéd további része csöndben telt el. Az forró leves után, valami rizottófélét kaptunk, ami nagyon finomnak bizonyult. Mi több a végén desszertként még egy kis pudingot is kaptunk. Mikor mindenki szépen megette az elé letett ételt, felálltunk az asztaltól, megköszöntük az ebédet, majd T a kisajtó felé terelt engem, ami a garázsba vezetett. Legalábbis onnan jöttünk be a legutóbb, de azon kívül rengeteg ajtó van még azon a folyosón. Megálltunk az egyiknél. – Várj meg itt. – Mondta, majd eltûnt az ajtó mögött. Néhány perc múlva 3 különbözõ tárgyal a kezében tért vissza. Két lánccal, aminek a végén egy barnás-sárgás kõ lógott, és egy nagyobb piros színû kristályszerûséggel. Amikor az autóhoz értünk, a vörös kristályszerûséget a kocsi csomagtartójába tette, miközben valami fura, számomra ismeretlen nyelven mormolt valamit. Utána felé fordult, és felemelte az egyik láncot. – Szabad? – Kérdezte miközben a kezében, úgy tartotta a láncot, hogy a nyakamba akaszthassa. Bólintottam. A láncot a nyakamba akasztotta, majd a lánc végén lévõ követ a kezébe fogta és megint elkezdett mormolni valamit. Ugyanezt megcsinálta a másik lánccal is, csak azt a saját nyakába akasztotta, majd a pólója alatt elrejtette. Kezem közé fogtam a lánc végén lévõ követ és feljebb emeltem, vizsgálgatni kezdtem. – Borostyánkõ. – Értetlenül néztem rá fel, mire a nyakamban lévõ kõre mutatott. – Védelmet nyújt, úgyhogy ha kérhetlek, amíg kint vagyunk, ne vedd le. –

- Rendben. – Abbahagytam a kõ nézegetését, visszaejtettem a nyakamba, majd beszálltam a kocsiba T mellé az anyósülésre. Más útvonalon hagytuk el az épületet, mint amin elõször ide jöttünk. Még a kapu ahol kimentünk, az sem egyezett azzal, mint amire emlékeztem. Hosszú alagúton mentünk kifelé, míg egyszer csak egy elhagyatott útra értünk. A nap még fent volt az égen és szinte égetett, nem volt kellemes a számomra. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, de a levegõt nagyon feszültnek éreztem. Lehet mégsem ma kellett volna eljönnünk erre a bevásárló útra. Nem igazán mertem T-re nézni, így inkább az ablakon bámultam kifelé, ahogy egyre jobban beértünk az emberektõl hemzsegõ belvárosba. Az egyik nagyobb bevásárlóközpont garázsába mentünk. Mikor megálltunk, mind a ketten kiszálltunk az autóból és a liftek felé vettük az irány. Mikor felértünk az elsõ emeletre T törte meg a közünk lévõ csendet.

- Oké, mire lenne szükséged? – Kérdezte miközben a mellettünk lévõ boltokat méregette.

- Hát elõször is… - fehérnemûre, de talán azt hagyjuk késõbbre. – menjünk be ide. Mutatta egy közelebbi boltra, ahol a farmerek nagy választéka felé vettem az irányt. – Öhm…. nem muszáj, velem jönnöd ugye tudod? – mondtam kissé elpirulva. Eléggé zavaró lenne, ha egy pasi mindenhova követne, amíg én vásárolok, ruhát próbálok. Fõleg ha ez az a pasi akivel tegnap szexeltünk. – Megvárhatnál kint is. – Ajánlottam fel neki, de mintha máshol lenne, megingatta a fejét, s körbenézett.

- Nem maradok, válogass csak a kedvedre. – Igen ezek után mindenhova ahova mentem jött velem, így próbáltam a vásárlást a lehetõ legrövidebb idõ alatt elvégezni. Próbáltam mindig tõle legtávolabb állni, hogy leplezzem a zavaromat, a tegnap esti miatt. Nem tudtam neki mit mondani. Felpakoltam néhány farmert felpróbáltam és már mentünk is a kasszához. A következõ boltban felpróbáltam, néhány felsõt és néhány csinosabb felsõt. Következõnek egy drogériába mentünk, ahol bevásároltam mindent, amire egy nõnek szüksége lehet. T végig a nyomomban volt is figyelt.  A végén már csak a fehérnemûeket kellene beszereznem. Megálltam a bolt elõtt, és T-re néztem. Ide is muszáj bejönnöd?

- Ebben az esetben, lehet, hogy itt kint megvárlak. – Mondta vörös arccal. Bementem a boltba, míg Õ a bolt elõtti padra helyezte magát. Gyorsan összeszedtem néhány szükséges holmit, és már mentem is a kasszához. A visszaút ugyanolyan csendben telt el, mint idefelé. A nap már lement mire kiértünk az üzletekbõl, így sötétben tértünk vissza a házba. Talán képzelõdtem, de mintha megint egy másik útvonalon mentünk volna. Kicsit furcsán érzem magam egész nap mikor kettesben vagyunk T-vel. Nem igazán tudom, mit mondhatnék a tegnap történtek után, hiszen még én magam sem értem, hogy mi történt pontosan. Oké, tudom, de mégsem értem….

Mikor megérkeztünk a házba, T segített a táskákat a szobámba cipelni. – Még van egy kis elintéznivalóm. – Mondta és visszament az étkezõbe a nagylépcsõ keresztül.  – Köszönöm a segítséget. – Kiáltottam még utána, majd becsuktam az ajtót a nagy kupac táska felé fordultam. Örültem volna, hogyha még egy helyre el tudtunk volna, menni, ahol valami fegyvert szerezhettem volna, de ezt T-nek nem árulnám el. Lassan szétválogattam a ruhákat, leszedtem róla a címkéket, és elraktam õket a szekrénybe. A többi dolognak a fürdõszobában kerestem helyet. Mire mindennel végeztem az óra este 9 óra utánt mutatott. Lassú léptekkel indultam el az étkezõ felé. A lépcsõ alján már Deg várt rá. – Nekünk még van egymással lerendeznivalónk. – Mutattam rá, mire õ csak vidáman vakkantott egyet. Mikor leértem megsimiztem a buksiját, majd továbbmentem az étkezõbe, ahol már minden elõ volt készítve a vacsorához.

-          Foglaljon helyet Kisasszony. Szólok az Ifjú Úrnak, hogy készen van a vacsora. – Mondta Fred, miközben eltûnt a konyhában. A helyemre mentem és Deg mintha a kísérõm lett volna végigvonult mellettem. Mikor leültem a székemre, az ölembe hívtam, s boldogan ugrott fel, s nyomott egy puszit az arcomra. T is hamar megérkezett az asztalhoz. Csendben vacsoráztunk meg.

Illedelmesen megköszöntem a vacsorát, majd a saját szobám felé vettem az irányt. Úgy éreztem kellene valamit mondanom T-nek, de semmi értelmes nem jutott az eszembe. – Jó éjszakát! – Nyögtem ki végül, majd folytattam az utat a lépcsõk felé

-          Kisa… - Szólított meg T, mire megfordultam. Nagyot sóhajtott, de csak ennyit mondott. –Jó éjszakát!- Majd visszafordult az asztalhoz.

A szobámban levetkõztem, a ruháimat egy székre raktam. Ekkor vettem észre, hogy a borostyán nyaklánc még mindig a nyakamban van. Óvatosan levettem és az éjjeliszekrényre raktam. Mikor már teljesen meztelen voltam a fürdõ felé vettem az irányt. Hosszasan zuhanyoztam, és a gondolataim újra visszatértek a tegnap estéhez. Mikor T arra kért, hogy folytassam, miért folytattam? Vagyis miért akartam én is folytatni?

        Mikor kiléptem a zuhany alól megéreztem, hogy valaki van a szobámba, és az nem más, mint T. Gyorsan egy törülközõt tekertem magam köré, majd kiléptem a fürdõbõl. T az ágyamon ült, hasonlóképpen, mint amikor ittam a vérébõl. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy csak egy száll törülközõ van rajtam, ezért a fürdõajtóban megálltam.

-          Nem igazán tudom, mit is kellene mondanom… - Szólalt meg egyszer csak T. – Ami a tegnap estét illeti… - Egy hatalmas óra kongása szakította félbe. Ekkor jutott csak eszembe! Hogy felejthettem el? A hangos régi órakongás jelzi, hogy az óra éjfélt ütött. Dimitri hamarosan jelentkezni fog, és muszáj vele beszélnem. Gyorsan az ágy felé indultam, és megpróbáltam T-t kitessékelni a szobából. – Most menj el kérlek! – Láttam rajta a teljes összezavarodottságot. Próbált ellenállni, de sokkal erõsebb voltam nála, legalábbis azt hittem, de egy ideig rendesen ellenáll, de végül sikerült az ajtó elé tessékelnem. – Mi a baj?- kérdezgette közben, de nem feleltem, csak kérleltem, hogy menjen most el. – Hé, Kisa! – Becsaptam az ajtót kettõnk között, majd a kulcsot is ráfordítottam. Gyorsan az ágy felé akartam venni az irányt, de már késõ volt. Azzal a lendülettel, amivel az ágy felé indultam, zuhantam le a padlóra. Miért felejtettem én ezt el ennyire?

Az álomvilág ahová kerültem a szokásos volt. Egy kicsiny kocsma, amelynek a legeldugottabb sarkában szoktunk Dimitrivel találkozgatni. Már ott ült, s türelmetlenül várt. – Hello – Köszöntem neki csendben miközben leültem a vele szembeni székre. – Kisa, mondd ugye nem bántott az a vadállat, ugye? - - Nincs semmi bajom, de kirõl van szó? - - Hát aki elrabolt… a szüleid az állítják, hogy valaki megölte az unokatestvéred és még néhány testõri vámpírt és téged meg elrabolt. A szüleid mindent megtesznek, hogy visszaszerezzenek tõle, elvégre te vagy az örökös. – Nem teljesen értem mirõl beszél. Elraboltak? Ezek szerint azt hiszik, hogy nem önszántamból jöttem el? És Tenshou-t gyanúsítják mindezzel? Eddig nem akartak ennyire visszaszerezni, miért akarnak most? Igaz hogy én vagyok az örökös, de eddig ez nem számított nagyon sokat. – Ne aggódj semmi bajom, de miért akarják, hogy ennyire visszatérjek? Láttam a királyi testõrséget veled a múltkor…. Eddig még csak egyszerû vámpírokat küldtek utánam, még soha nem küldték a királyi testõrséget. - - Az elrablásod, és az unokatestvéred halálának híre gyorsan terjed a világunkban. Az emberek pletykálni kezdtek, hogy nem lesz megfelelõ utód az uralkodó pár helyére. Az unokatestvéred halott, téged elraboltak, kitudja, hogy még élsz-e. A szüleid szeretnék, ha visszajönnél és megházasodnál. És megalapozd az eljövendõ kort. - - Ugyan már, ezt õk sem gondolhatják komolyan? - - Kérlek, Kisa áruld el hol vagy, hogy a királyi testõrség megtalálhasson és visszahozhasson. - - Dimitri, nincs semmi bajom. Önszántamból jöttem el. És eszem ágában sincs valakihez hozzámenni, akit a szüleim jelölnek ki a számomra, és valószínûleg még nem is ismerem, vagy ha igen akkor ki nem állhatom. - - Kisa, a szüleid engem jelöltek ki férjedül. - -Tessék? - - Kérlek, gyere haza, és légy a feleségem. -

Mindent elmeséltem Tenshounak arról, hogy kik is a királyi testõrség, legalábbis amit én tudok róluk, és hogy, ki az a Dimitri, természetesen errõl néhány részletet inkább elhallgattam. Visszakérte a tõle elcsaklizott fegyvert, aminek nem örültem túlságosan, de visszaadtam neki. Helyette egy TV-távirányítót nyomott a kezembe, amit kelletlenül vettem el, s benyomtam valami véletlenszerû csatornát. Tenshou és Fred is távoztak a nappaliból, így egyedül maradtam, a gondolataimmal, és valami lagymatag filmmel.

Kíváncsi vagyok, miért küldték most a királyi testõrséget. Régebben nem törõdtek annyit a visszaszerzésemmel. Talán az unokatestvérem miatt. Bizonyára valamilyen megfelelõ büntetést találtak ki a számomra, és azt szeretnék végrehajtani. Picit elgondolkodtam azon, hogy vajon hányféleképpen tudnának megkínozni, megölni. Rosszabbnál rosszabb dolgok jutottak eszembe. - Heh az biztos tetszene neki. – A szám félmosolyra húzódott miközben eszembe jutott édesanyám kedven csonttörõs módszere. Hát igen, mi is lehetne ennél szebb családi téma. A ’hogyan kínozzuk meg a táplálékunk elfogyaszt elõtt’ címû mûsorunkat hallják. Pompás, minden gyerek álma, hogy ezt hallja a szüleitõl nap, mint nap. Merengésembõl, Dimitri bevillanó arcképe rántott vissza. Õ vajon mit keresett itt? Miért volt a királyi testõrséggel? A tagjuk lenne? Áh, nem hiszem. Nem volt rajta a testõrség tagjainak kitûzõje, amit kötelezõen hordaniuk kell, és egyébként is jómódú nemesi család gyermeke. Õk csak akkor küldenék a testõrségbe, ha tudnának a….. ha tudnának a képességérõl. Eset le a tantusz. De az nem lehet. Legalábbis a szülei tudtommal nem tudnak a képességérõl és kiskorunkban megesküdtünk egymásnak, hogy ez a mi kis titkunk marad. Valahogy kitudódhatott volna a képessége? Vagy valami teljesen más áll az egész mögött?

Egyszer csak felfigyeltem két barna kicsiny szempárra, ami a nappali bejáratától villogott felém, egy kutya. Igaz is, T említette, hogy van egy kutyája. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással. – Gyere ide. - Intettem neki végül, és õ bár elég bizonytalan és lassú léptekkel, de elindult felém. Látszott rajta, hogy érezte, hogy valami nem stimmel, ezért közelebb, de még kartávolságon kívül megállt. Szemeivel engem nézett, s a fejét ide-oda döntögette, mintha méregetne engem. Összességében elég nevetségesen festett, és ennek hangot is adtam egy rövidke kacajként. Ennek hatására mintha minden kételye elszállt volna, az ölem beugrott.     – Okos dög vagy te! – Gyengéden megsimogattam a buksiját. – Szerinted mi fog ezek után történni? - Elkezdtem simogatni, aminek a hatására leheveredett az ölembe. Aztán valami furcsa érzés kezdett a hatalmába keríteni, aminek hatására úgy éreztem álmosodom.

Hirtelen egy fürdõszobában találtam magamat Tenshoval egyik kezem a mellkasán, a másikkal meg a férfiasságát markoltam. Éreztem, ahogyan a vér az arcomba szökik, s egy pillanatig ledermedtem. El akarntam húzódni, és már nyitottam a szám is, hogy megmagyarázzam a helyzetet, legalábbis megmondani, hogy nem teljesen értem hogyan kerültem ide, de átkarolta a derekamat és ott tartott.

-          Ne menj, kérlek. – Suttogta rekedtes mély hangon a fülembe, aminek hatására a testem felforrósodott.

Nem vagyok tisztába azzal, hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe, de tetszett. Nagyon is. Mint egy cica dörgölõztem Tenshouhoz, miközben a kezemmel a kõkemény farát kényeztettem. Láthatólag élvezte a dolgot, a fejét hátrahajtotta, és egy morgáshoz hasonló nyögést hallatott. A nyaka pedig, ha eddig nem is lett volna kívánatos, most igazán azzá vált, szinte felajánlotta magát, és csak hívogatott. Ha korábban nem ittam volna belõle, most kapva-kapnék a lehetõségen és már rég a nyakát szívogatnám, de tudom, milyen következményei lennének, ha most nekiesnék a nyakának. Éreztem, hogy a fogaim megnyúlnak, és a számat kezdtem el nyalogatni, miközben le se vettem a tekintetem Tenshou nyakáról. A vízcseppek folyamatosan csorogtak végig rajta, ahogyan a csapból folyamatosan folyt ránk a víz és ez még inkább fokozta a tiltott gyümölcs iránti vágyamat. A kezemmet folyamatosan, hol lassabb, hol gyorsabb tempóban húzogattam, amihez igazodott a lélegzetvétele. Közben a kezével, amivel eddig a hátamat simogatta, elkezdte lehámozni rólam a ruháimat, majd mikor már én is teljesen meztelen voltan, jobban magához húzott, amíg testünk szinte minden egyes porcikája össze nem ért, és szorosan tartott. A teste forró volt, mint az enyém. Ahogy közelebb húzott az ajkaimmal közelebb kerültem a nyakához, aminek következtében egy újabb hõhullám futott végig rajtam. Már nagyon közel voltam ahhoz, hogy a nyakába mélyesszem a fogaimat, s mintha tudta volna megfogta az államat és a szájához húzott. Hosszan, birtoklón, de mégis gyengéden csókolt, aminek hatására teljesen megfeledkeztem a nyaka iránti vágyódásomról és elvesztem a csókjában. A keze a testemen kezdett ide-oda vándorolni, s mikor a melleimhez ért gyengéden végigsimított rajta. Enyhe nyögéssel jeleztem, mennyire élvezem, amit csinál. A szájával aztán a nyakamat kezdte csókolgatni, és úgy haladt egyre lejjebb, de közben a kezével is gyengéden simogatott. Egy ügyetlen mozdulat, vagy esetleg egy jól átgondolt mozdulat miatt azonban mind a ketten a padlón kötöttünk ki. Legalábbis én a padlón Tenshou pedig fölöttem. Bár a reakciójából ítélve meglepõdött, hogy elvágódtunk, de nem változtatott a testhelyzetünkön. Az egyik karjával engem karolt magához, a másikkal a földet támasztotta én pedig mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodtam. Ekkor vettem észre, hogy igazából nem is vagyok a padlón közvetlenül. Gyengéden lefektetett a padlóra, magamhoz húztam és követelõzõen megcsókoltam. Lassan és gyengéden csúszott belém, s minden mozdulatával az élvezetem magasabb és magasabb szintekre hágott. Elõször nagyon gyengéden kezdett mozogni bennem, de minden mozdulatával egyre követelõzõbb, keményebb tempóra váltott. Éreztem, hogy egy-egy erõsebb mozdulatánál feljebb csúszom a vizes csempén, de ettõl csak még inkább élvezetesebbé vált számomra az egész. Kezeimmel a hátába kapaszkodtam és minden lökésénél kicsit közelebb húztam magamhoz. Olyan elemi erõvel mozgott bennem, mintha nem is ember volna, és ezzel csak egyre inkább sodort engem az élvezet csúcsa felé. Ziháltam és nyögdécseltem alatta, egyszerûen nem bírtam magamban tartani, nagyon is élveztem. Nagyon régóta nem éreztem ekkora gyönyört, mint most, sõt talán eddig még sohasem.  

A képernyõrõl a 4 alak eltûnt, de Kisa mintha mindig meredten bámulta monitort. Felkeltem a székbõl és felé fordultam, megfogtam a vállát. Erre õt mintha a hideg rázta volna ki, pislogott párat majd mikor észrevehetõen felvette a helyzetfonalát megszólítottam.

• Kisa! Szeretném, ha beavatnál pár dologba, kenterfalazás nélkül. – Mutattam az ajtó felé, és õ elindult elõttem, én intettem Frednek, hogy jöjjön õ is velünk. Szó nélkül követett.

Kisa és én megvártuk amíg, Fred bezárta a rejtekajtót, és csatlakozott hozzánk. A kis csapat élén elindultam az étkezõn keresztül az elõtéren át a lépcsõ túloldalán lévõ nappaliba, õk csendesen követtek. A nappaliban oda mentem kapásból a bárpulthoz, azonban még mielõtt ki önthettem az italt, Fred már mellettem állt és át vette a feladatot. Én ebbe beletörõdve huppantam le a kanapéra, és intettem Kisának is hogy foglaljon helyet és leült a kanapé másik felében.

• Kisasszony kér valamit inni? – Szólalt meg Fred a tõle megszokott hangnemben.
• Egy brandy-t kérek. – Felelte Kisa, és már Fred hozta is nekünk az italokat, majd elindult vissza a bárpulthoz hogy ott álljon szó szerint rendelkezésünkre.
• Fred kérlek, foglalj helyet. – Mondtam kelletlenül, de õ engedelmeskedett és leült a hatalmas fotelban. Kisához fordultam. – Kisa. Lenne pár kérdésem, amit szeretném, ha õszintén megválaszolnál, úgy ahogy én neked korábban. – Nem vártam a reakciójára, hanem neki is kezdtem. – Kik voltak, akik itt voltak? Királyi testõrség alatt mit értesz? Miben másabbak õk, mint a többiek? És ki a fene az a Dimitri? – Tettem fel a kérdéseim, remélve hogy válaszokat kapok, majd kortyoltam egyet az italomból.
• A királyi testõrség... – Kortyolt egyet az italából majd folytatta egy enyhe megrökönyödött mosollyal az arcán. – Õk olyan vámpírok, melyek különleges képességekkel bírnak még közöttünk is. Akik de akik itt voltak, a négybõl csak három tartozik közéjük, a negyedik aki utolsó volt õ Dimitri. A három testõrt nem ismerem személyesen, bár nem is beszélnek nagyon velünk, csak a munkájuk végzik, ha kell, meghalnak értünk. A testõrség tagjai közé bekerülés is igen nehéz, állítólag a vezetõ család fejei maguk választják ki õket, szertartás keretében. Ebben a szertartásban a vámpír egyedi erõsségei jönnek ki, és elég gyakori a halál is, mármint a testõrrészrõl. A beavatásról többet nem tudok, de mikor bekerül valaki az egyik családba, mint oltalmazó a haláláig ott kell szolgálnia, és kötést helyeznek rá, hogy ne tudjon beszélni a külsõ személynek család dolgairól, amiket ott hall és lát. A családomban csak kettõ testõrrel találkoztam személyesen, bár tudtommal több tucatan vannak elvileg. De minden testõr fejletten képzett, fõleg a saját erõsségeit figyelembe véve. – Kortyolt még egyet, és vette egy mély levegõt.
• És Dimitri? – Tettem fel a kérdést.
• Dimitri...õõõ... egy gyerekkori barátom. A szülei próbáltak összebarátkoztatni a többi nemes gyerekkel, de csak vele jöttem ki jól. De amennyire tudom õ nem tagja a testõrségnek, hiszen maga is egy nemesi család leszármazottja. – Megint kortyolt egyet.
• És mit mondott? – Folytattam az újbóli kérdezõsködést.
• Nem tudom. – Felelte egyszerû könnyedséggel. Gyanakodva végig mértem, de nem vette magára.
• Jól van. Értettem. – Vettem egy mély levegõt, ránéztem a nagy ingaórára. Már hajnali fél három. – Azt hiszem egyenlõre elég információt kaptam. Köszönöm együtt mûködésed. Ha nem gond én elteszem magam holnapra, és gondolkodnom kell, hogyan erõsítsem meg a védõmezõt. Érezd magad otthon, használd, a mit csak szeretnél, csak kérlek, amit elvettél tedd vissza a helyére. – Felhörpintettem az utolsó korty italom és elmosolyodtam. – Igen a pisztolyomra gondolok. – Felvettem a távirányítót és felé nyújtottam, õ kelletlenül átadta a fegyvert és bekapcsolta a TV-t. – Köszönöm. És jó éjszakát, a hátralevõ körülbelül három és fél, négy órába ajánlom, hogy a nappal során ne nagyon mozdulj ki a szobákból, a többi helyen nincsen olyan jó fényszigetelés ott. – Elindultam a lépcsõk felé, és intettem Frednek, aki követett. A boltív alól még visszafordultam. – Akkor, szia, ha kell, valami ébressz fel. – Azzal õ bólintott, és én indultam tovább Freddel a nyomomban.
• Jó estét kisasszony, ha szüksége van rám mindenszobában lévõ telefon kettes hívójával elérhet, de külsõ telefonálásra nem alkalmasak. – Mondta majd meghajolt és követett tovább.

A lépcsõ aljában hozzá fordultam és oda súgtam neki.

• Kérem Fred készítsen elõ nekem 12 gyémántot, olvasztható ezüstöt, és 10 liternyi szentelt vizet. – Mondtam, mire õ bólintott, meghajolt és távozott.

Míg Fred elcsoszogott én visszasandítottam a nappaliba ahonnan változatlanul szólt a TV. Felmentem a szobába, ahol Deg egyszerre nekem ugrott, és el kezdett nyalogatni. Letettem az éjjeli szekrényre a pisztolyt, majd a kutyához fordultam. Megsimogattam, megdögönyöztem majd ki küldtem a szobából és õ engedelmesen ki is ment onnan, és elindult a lépcsõ irányába. Én becsuktam az ajtót, levetkõztem, a szennyest bedobtam a gyûjtõbe. Beálltam a zuhany alá, megnyitottam a csapot és csak engedtem magamra a meleg vizet. Nem tudom meddig álltam ott, de iszonyatosan jól esett. Elkezdtem bedörzsölni magam a tusfürdõvel, a nyakamon meg akadt a kezem és próbáltam kitapintani a helyet ahol megharapott Kisa. De nyoma sem volt, egyszer valószínûleg meg találtam a helyet ahol lennie kellett a nyomoknak, mert amin hozzá értem elõtörtek az emlékek, amiket a szomszéd szobában szereztem. A magam elõtt láttam a felettem levõ Kisát, ahogy a nyakamba harap, és szívogatja, ahogy hozzá dörzsölõdik a merev farkamhoz. Egyszer csak hideg fuvallat csapta meg meztelen testemet. Valaki bejött a szobába. A fürdõ bejárata felé fordultam és meg láttam Kisát. Mereven bámult engem, amitõl még jobban kirázott a hideg, és érzem, hogy elvörösödök. Ekkor vettem észre, hogy iszonyatosan kemény vagyok megint. Gyorsan próbáltam magam eltakarni, kívülrõl nagyon hülyén festhetem, úgy érzem. Kisa viszont továbbra is csak bámult és bámult, majd lassan elindult felém. Mondani akartam valamit, de az a gyönyörû szempár megbabonázott. Kisa beért a fürdõbe, és még mindig csak jött és lazán felemelte a kezét és a mellkasomra tette. A kartávot megtartva hátráltam, egészen a zuhanyzó csempézett hátuljáig, õ viszont nem akart meg állni. Emelte a másik kezét az viszont nem jött fel a mellkasomig, meg állt az ágyékomnál, és megfogta a merev farkam. Ahogyan közeledett egyre jobban lábujjhegyre emelkedett, de végig markolta a nemi szervem, és lassan elõre hátra mozgatta a kezét. Istenem de jól esett, de még mindig elvesztem a szempárban és az egyre vizesebb dekoltázsban, ahogy az ing átázott. Mikor elérte a maximális magasságot, az ajka elérte a nyakam, adott rá egy puszit és mintha áram rázta volna meg magához tért.  És sápadt bõréhez képest elvörösödött, el akart húzódni, én viszont átkaroltam a derekát, és a fülébe súgtam.

• Ne menj, kérlek. – Mondtam félve a reakciótól, és elkezdtem egyik kezemmel simogatni a hátát az elázott ingen keresztül.

Az egyik ujjammal letöröltem a számon maradt vért, és lenyaltam, miközben végig Tenshou szürke szemeibe néztem. A reakció pontosan az volt, amire számítottam. Nagyot nyelt, férfiassága még erõsebben nyomódott hozzám, aminek hatására belõlem is egy kis nyögést váltott ki. T hatalmas szemeivel nézett, miközben lehajoltam a nyakához. Erre a teste megfeszült, egy pillanatig mintha félelem futott volna át rajta, de nem volt mitõl félnie. Megnyaltam a nyakán a sebet, amit én okoztam, amely hálásan fogadta a dolgot és elkezdett összeforrni. Még egy csókot leheltem a nyakára, majd a nyakán felfelé haladtam a szája felé. Kezeivel a hátamat kezdte simogatni, ami jólesõ érzést váltott ki belõlem. Egyszerre rázott ki a hideg és öntött el a forróság. Amikor a szájához értem egy pillanatig haboztam.

-          Ifjú Úr! – Fred hangja szakította félbe a pillanatot, aminek hatására mindkettõnk szeme kipattant, és én hihetetlen gyorsasággal repültem le Tenshouról a szoba másik végébe. – Ifjú Úr! Jelez a néma riasztó. – Hangja keresztülhasított a szobán.

-          Megyek mindjárt. – Köszörülte meg a torkát T. Hangja kicsit rekedt volt s kicsit zavart. Mintha csak most ébredt volna fel egy hosszú álomból. Kicsit rendbeszedte magán a ruhát, megigazította a haját és elindult kifelé a szobából. Követtem a példáját, a nadrágomat összegomboltam, s az inget is megigazítottam magamon. T után mentem és követtem végig a folyosón, le a lépcsõn, be az ebédlõbe, az ebédlõbõl pedig egy eddig ismeretlen helyiségbe. Az ebédlõ egyik könyvespolca el volt tolva a helyérõl, s mögötte egy félhomályos helyiség fogadott.

-          Mi a helyzet, Fred? – Visszavette tárgyilagos hangját T.

-          A fõ kapu környékén a kamera 4 gyanús alakot szúrt ki. Úgy tûnik, keresnek valamit, vagy valakit. A többi térségben nem érzékeltünk mozgolódást. – Jelentõs pillantást vetett rám Fred, jelezve hogy szerinte miattam vannak azok a bizonyos alakok itt.

T beült egy székbe a monitorok elé és tanulmányozni kezdte. Mögé settenkedtem én is, és azonnal felismertem a 3 gyanús alakot, akiket a képen láttam. Mind a hárman az elit tagjai, és nemcsak az, de mindannyian a szüleim közvetlen hatáskörébe tartoznak. Azok a kiválasztott, speciális képességekkel rendelkezõ elitek, akiket közvetlenül a tisztavérû királyi pár irányít….

-          A királyi testõrség? – Mit kereshetnek õk itt? Azt gondoltam, hogy mostmár nem a szokásos félvér vámpírok fognak utánam kutatni, de a királyi testõrséget nem gondoltam volna, hogy bevetik. Ezt egy kicsit túlzásnak tartottam. Az Õ feladatuk a tisztavérûek védelem, fõként az uralkodó pár védelme. Gondolataimból két hatalmas szempár rángatott vissza.

-          Mit mondtál? – Kérdezet Tenshou hatalmas kerek szemekkel, hangján meglepettség hangzott. – Ismételd meg. – Biztos vagyok benne, hogy elsõre is jól értette mit mondtam. Nem bírtam a szemébe nézni, így visszanéztem a monitorra.

-          Elmennek… - Mutattam az ujjammal is a képernyõre, hogy nézzék a 3 alak távolodni kezdett. Mikor kiértek a képernyõbõl, még vártunk egy kicsit és feltûnt a negyedik alak is. Jóval lemaradva a többi háromtól. – Di..mit..ri? – Most rajtam volt a sor, az én szemeim kerekedtek hatalmasra. Mit keres õ itt? Õ nem tartozik a királyi testõrséghez. Legalábbis mikor legutóbb beszéltünk nem említette. Kiskoromban sokat voltunk együtt. A szüleim velem egyidõs nemesi gyerekeket küldtek néha hozzám, barátkozás, kapcsolatépítés címén. Egyikkel sem voltam hajlandó beszélgetni, ezért mindegyik hamar feladta a dolgot, hogy velem összebarátkozzon, de Dimitri más volt. Nem adta fel, s addig próbálkozott, míg végül megtörtem és elkezdtünk együtt játszani, beszélgetni. Amikor elõször megszöktem, abban õ segédkezett nekem, bár ezt senki nem tudta. És utána is sokáig kapcsolatban maradtunk. Van egy különleges képessége, amivel telepatikus úton tudott velem kommunikálni. Vigyáznom kellett mindig mikor ilyen helyzetben beszélgettünk, mert ilyenkor a testem alvó állapotba kerül és a tudatom egy álomszerû világba kerül, ahol nyugodtan tudtunk együtt beszélgetni. Dimitri a kamerába nézett, mintha tudta volna, hol van, s hogy én pontosan azon keresztül nézem õt. A szája mozogni kezdett és az õsi nyelvünkön mondott valamit. Hang nem volt, de pontosan le tudtam olvasni a szájáról, hogy mit mondott.

„Kisa tudom, hogy itt, vagy és hogy látsz, érzem. Holnap a szokásos idõben felkereslek, muszáj, tudnod mi történik most a világunkba. Holnap.”

Ezután kiment a kamera látóterébõl a többiek után, s én csak bámultam a mostmár üresen maradt képernyõt. Ezt nem mondhatom el a többieknek. Holnap éjfélkor egyedül bezárkózom a szobámba és várom Dimitri "hívását".