 Karakter: Ashton Holding
Megjegyzés: ~ kezdés Lastnak
Előre is Kellemes ünnepeket!
Kezd unalmas lenni ez a meló is, az utóbbi időben pedig csak ilyeneket kapok. Egy darabig bírják a játékomat, de egy kis idő múlva mindent elregélnek és akkor oda a móka. Ez a fószer is már csiripelt nekem és csak elhaló sóhajokat ereszt el most. Unalom. Hol itt az élvezet? A kihívás?!
De nem gond, mától egy új játékba kezdek. Szépen elfoglalom az öreg székét és indulhat a menet. Arról nem beszélve, hogy így már csak a nyomára akadok annak a féregnek. Már csak abban a csoportban nem kutakodtam, így ott kell lennie. És amint a kezeim közé kerül… kezdésként tűket szúrok a körme alá fel a körömházig, egy-két vágás a combja belső felére, majd…
- Kérem… – kotyog gondolataim közé a drága vendégem. Hogy rohadnál el! Ó, de nem is kell. Hisz egy kést felkapva, majd a torkát elvágva már meg is oldottam a dolgot. A kést visszadobom az asztalra, megmosom a kezem és hátra hagyva a mocskot kisétálok a játszószobámból. Sam és Frank az ajtótó pár lépésnyire álldogálnak, és ahogy bólintok, startolnak befelé, hogy eltakarítsák a szemetet és felmossák a mocskot.
A fürdőszoba felé haladva egyesével dobálom le magamról a véres holmikat, és amint az alsógatyától is megszabadulok, beállok a zuhany alá. Gyorsan letudom, majd egy törölközővel a derekamon a hálóba megyek és kikapok pár göncöt a szekrényből. Egy sima csőszárú farmer, méregzöld háromnegyedes ujjú póló és a bőrkabátom. Hozzá egy barna bakancs és öv, ékszernek pedig egy bőrkarkötő és két ezüst gyűrű. A hajamba csak beletúrok és kész is vagyok. A törölközött azért még bevágom a fürdőbe és ekkor kopognak az ajtón, majd Cody toppan be.
- Ashton, kész a vacsora – tudatja Cody egy nagy mosollyal.
- Most kihagyom, bocs – közlöm, erre a mosolya kiszélesedik egy vigyorrá.
- Azt nem hiszem, apa beszélni akar veled.
- Értem – egy fél mosollyal beletúrok a szőke hajába, mire morcos arccal elcsapja a kezemet. A szükséges holmik zsebre vágása után, egy vidám vigyorral a képemen hagyom ott és megyek az ebédlőbe.
Ugyan hatalmas a ház, de nagyon otthonos, csak egy-két hely lett csicsásabb, de azok még elviselhetőek. Az ebédlő pont a kicsit csicsásabb kategóriába tartozik. A nyolc személyes asztalnál, mint mindig az asztalfőnél a főnök ül és köré van megterítve nekünk, családtagoknak. Ölt már embert, nem is egyet, de a család nagyon sokat számít neki. Így a közös étkezések kihagyhatatlanok, hacsak nem valami halaszthatatlanról van szó.
- Ashton, hogy telt a napod? – érdeklődik egy mosollyal főnököm.
De válaszolni nincs időm, mert az ikrek ugranak is a nyakamba, hogy köszönhessenek. A karomon ülve adnak egy-egy puszi, amit viszonzok, majd letéve őket a székükhöz spuriznak.
Én is helyet foglalok, majd míg Codyra várunk az ikrek egymás mondatait befejezve mesélik, hogy mi történt velük ma a suliban. Épp a történet végére érnek, mikor Cody huppan le mellém egy elégedett mosollyal. Nem tudom megállni, szóvá kell tennem.
- Milyen jól belőtted a hajadat – nézek egy szórakozott mosollyal Codyra, amire már gyanakvóan méreget, majd kicsit arrébb is húzza a székét. Ezen muszáj fölnevetnem, amihez a főnök is csatlakozik, az ikrek pedig csak vállat vonva összenéznek.
Végül Cody felfújt arccal lát hozzá a vacsorához, majd mi is már csendesen követjük a példáját. De fél perc sem telik el, Bill és Will egy új játékról mesélnek nagy beleéléssel. Na, ebből már tudom, hogy ki kellesz próbálnom, ami egy versenyhez fog vezetni. Mondhatnám, hogy idős vagyok már ehhez, de szórakoztató a fiúkkal játszani.
A desszert kivégzése után a srácok a szobájuk felé indulnak, mi pedig a főnökkel a dolgozószobájába megyünk. Az egész szóba antik bútorokkal van tele és a főnök megjelenése által olyan érzése van az embernek, mintha a XVII. században lenne. És hiába voltam már itt ezerszer, mindig megcsodálom a bútorokat.
Viszont most munka van, így az íróasztal előtt levő fotelba teszem le magam és a főnökre fordítom a figyelmem. Viszont az arcából ítélve, nem fogok örülni a dolognak.
- Ashton, tudom, hogy nem örülsz neki, de újra megkérdezem. Biztos vagy benne, hogy átakarod venni a főnöki széket? Nagy különbség van pár ember és egy egész szervezet irányítása között.
- Készen állok rá – határozott hangom mondom, de látom, hogy nem győztem meg.
- Nem is ebben kételkedem – feláll, majd előttem az asztalnak dől. – De abban már igen, hogy észnél leszel, ha a nyomára bukkansz. És ne hazudj!
- Nem lesz gond!
Méreget egy darabig, végül bólint.
- Azt már bizonyára tudod, hogy melyik klubban lesz Derill Meyers, de nekem sikerült a pontos időt is kiderítenem.
- Ezért kellett maradnom – jelentem ki, amit csak egy mosollyal erősít meg.
- Menj! Frank kint vár.
Csendesen távozom az irodából, egyben a házból is, majd beülök Frank mellé a kocsiba. Viszont nem indulunk, hanem firkant egy sort a noteszébe, majd elém tolja aggódó szemekkel. „Baj van főnök?”
- Nincs, csak indulj!
Még mindig aggódó tekintettel méreget, de végre indulunk, így nem foglalkozom vele. Nem kell tudnia, hogy a főnök mivel idegesített fel.
Frank vezetési stílusával, majdnem egy óra alatt értünk ide, de nem tolom le. Tudja, hogy mit csinál és a főnök is biztos közölte mikorra is kell a klubbal szemben lévő épülethez érnünk.
Pár éve tűz volt az épületben és életveszélyessé nyilvánították, azóta meg rá se nézett a tulaj. Csak csövesek és drogosok fordulnak meg itt, azok meg nem zavarnak túl sok vizet. Tökéletes hely ahhoz, hogy feltűnés nélkül figyelhessem Derillt.
Frankkel a megfelelő emeletre érve, a berendezkedet fiúkhoz lépek, majd kérdőn Samre pillantok, aki egy elégedet vigyorral fogad.
- Pont jókor főnök! Itt van a hapika.
- A kamerák pedig a helyükön vannak – közli Jean.
- Amiket élesítettem, így a monitoron láthatod is, ahogy az irodába ér – teszi hozzá Edmund. – A klub vezetékes telefonjára kapcsoltam, amit csak az alkalmazottak használnak. Mehet?
Bólintok, majd a telefont a fülemhez téve leülök Edmund mellé. Kettőt csörög és bele szól az új kutyusom édes hangja.
- Mi a fasz van már?
- Az van, de éppenséggel nem ez ügyben hívtalak – tudatom vele az üzleti hangnememre váltva. – Volna egy kis gondom és ezt te orvosolni fogod. A főnöki széket akarom, Derill.
- Egy faszt a seggedbe, azt akard!
- Ugyan Derill, ne beszélj így. Hisz úgy is ide fogod adni azt, ami engem illett meg – oh, micsoda reakció!
- Egy golyó a fejedbe, az illett téged! Kinek is címezhetem?
- Az új főnöködnek, Derill – milyen jó kiejteni a nevét. Pláne, hogy ő nem tudja, én ki is vagyok és ez idegesíti.
- És miért lennél az? Mert te…
- Ne húzzuk az időt – a mondandójába vágok, majd Edmundnak intek. – Mindjárt kapsz egy e-mailt és abban meg tudod a választ.
- Ne merj nekem dirigálni te kis… – fél percig csendben hallgatom, de milyen mocskos szája is van. Habár, az ágyban még izgató is tud lenni.
- Ellenkezhetsz, de amint elolvasod az iratokat, be kellesz látnod, hogy felesleges – micsoda szemei vannak! – Egy hetet kapsz, hogy megemészd és utána járj magad is az igazságnak, de utána keres fel.
Köszönés nélkül szakítom meg a hívást, majd egy „Szép volt fiúk.” mondat után intek a fiúknak, hogy pakoljanak. Hátra hagyva őket, előre megyek a kocsihoz és kinyitom a csomagtartót, hogy gyorsabban menjen a dolog. Őt perc sem kell és rakják is be a holmikat. Közben pár belőtt drogos azt figyeli, mit tudna ellopni, de egy-egy fagyos pillantás elég, hogy arrébb kotródjanak. Majd ahogy a srácok letudták, a kocsiba bepattanva haza indulunk.
A mai nappal telt le az egy hét és Jean a nappaliban ültette le Derillt, mert épp akkor vettem kezelésbe a „vendégemet” a játszószobámban. De arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy meddig fog türelmesen várni rám. Mert ha még ordibál is vagy fenyegetőzik a többiekkel, akkor sem engednék be ide. Tudják, hogy itt nem zavarhatnak. Ha mégis és ok nélkül, azt keményen megbüntetem. Ha meg olyan jön be ide, akinek a házban sincs helye, azt egy fájdalmas köszöntésben részesítem.
Áh, villog a piros lámpa a hangszigetelt ajtó felett, valaki jönne be. De ki lesz? A fiúk közül jön valaki, vagy maga Derill jön. Az utóbbinak örülnék, de Derill már kevésbé.
|
