 Karakter: Kureiji
Megjegyzés: Garrot-nak ~ Kira-channak
Kora hajnal van, nem tudom merre csak megyek el innen. Hova vezet az utam? Nem tudom. Miért teszem mindezt? Nem tudom, talán mert így jó nekem. Sötét van, kissé hideg is. Üresek az utcák, sehol senki. Valahol el kellene tölteni ezt a kis időt, mielött még kárt teszek valakiben.
Vajszínű cicává válok és a legközelebbiablakon be is jutok.
Hihetetlen, hogy nem képesek rendesen bezárni. Hm ... kellemes itt. Vissza változok emberi alakba. Megnyugtató, itt jó lesz. Körbe nézek, de aztán mint valami kis házi kedvenc az ajtó elé ülök.
- Ki vagy te? - gondoltam, hogy nem tarthatsokáig ez a kellemes érzés. Ami jó az múlandó.
Nem felelek. Minek?Megöl, megöl? A halál jó. - Mi a neve?! - fogja rám kardját. Szurj ha akarsz, nem érdekel.
- Kureiji ... - találó név. Kissé riadtan néz rám, de határozott próbál lenni. Egész szép, arcra nagyon helyes és elég különleges férfi. - Mi a baj? Talán megijesztettelek? - továbbra is rám fogja a kardot, majd határozottan rám mordul. Nocsak, tud ő ilyen is lenni?
- Takarodjon a házamból amíg szépen mondom. - nem szólok csak felállok és felé lépek. Vágyom a vérre, de ... Ő legyen az? Nem, ő nem jó. Nem okozna nekem örömöt a halála.
- Még találkozunk. - jegyzem csak meg. Biztos vagyok benne hogy nem most láttam utoljára, érzem. Távozok.
Muszáj áldozatot találnom. Az utcán alig van néhány lélek kora hajnal lévén. Az idő nekem kedvez, csak áldozat nincs. Vagy de?
Egy kis szőke leányzó még kint mászkál. Cicává válok és egyenesen hozzá megyek. Édesen nyávogok, mire lenéz rám. Olyan ártatlan és édes. Ő jó lesz!
Még mindig tisztán él bennemaz éjszaka. Hogy meglepődött mikor a k edves, édes kiscica átváltozott. A félelem a szemében, aza sok vér. A sikolya és ahogy küzdőtt... Élvezet volt felvágni az ereit, inni a véréből és aztán saját kezüleg kitépni a szívét.
Szív ... Ahogy a felnyitott mellkason át látod, hogy dobog és mikor még a kezedben is párszor. Dobban, dobban, dobban és aztán ... Megáll és a test sem mozdul már többé. A semmibe mered, de már nem lát. Mozdulatlanná válika meleg test, de reggelre már hűvös lesz. A halál csak még szebbé tette őt.
Az utcák csendesek. Szerinte most fedezhették fel a holtestet. Csupán egy pillanatra néztem fel, de ő ott van. El menne mellettem, de megragadom.
- Eressz el. - tiltakozna. Soha!
- Vagy? - nem félek tőle. Nem tesz semmit, én gyorsabb leszek. Azt hiszem kezd tetszeni, bár nem szívesen ölném meg. Férfit még sosem öltem. Ölni... Ez jó vagy rossz? Mi dönti el mi a jó és mi a rossz?
- Vagy a reggel látott kardommal foglak eltávolítani az utamból. De akkor kezed nem marad. - fenyeget meg. Meg is tenné vagy csak a szája nagy? Szinte látom magam elött milyen egy levágott kéz... Apám megtette. Neki jó volt látni a szenvedést a még élő nő, az anyám szemében. Ölni nem szép dolog! Ez nem jó! Csak futok és magam után rántom. - Eressz el! - de nem állok meg "hazáig". Berántom a házba és becsukom az ajtót. Nem szeretek egyedül itt lenni, így inkább össze-vissza mászkálok. De most ... Most vissza kellett ide jönnöm. A fegyverek látványa megnyugtat, itt én vagyok előnyben.
A falhoz nyomom, szabadulna, de nem eresztem.
- Tudja maga milyen az ha elveszítí az édesanyját? - mordulok rá. Fenyegetődzik, de tudja milyen ha elveszít valakit?
- Tudom. Átéltem már... - átélni, átélni. De úgy ahogy én?
- És azt tudja, hogy milyen az ha a saját édesapja öli meg a saját szeme láttára?- na most válaszolj! Tudod? Érzem ahogy hatalmába kerít a düh és azt isahogy a szemébe nézve kezd semmivé válni.
- Nem nem tudom.- gondoltam. Eleresztem és leülök az ágyra. Szomorúan nézek rá. Nem értem. Miért vagyok én ilyen? Nem értem, se az életet se a világot. Leül mellém. Miért van még itt? Mehetne ha akarna. Miért nem teszi?
- Miért törtél be a házamba? - jó kérdés.
- Nem tudom. - válaszolom egyszerűen a padlót bámulva. Miért tettem? Hát miért is ne alapon.
- Miért pont hozzám törtél be?
- Nem tudom. - rázom meg a fejem. Miért hozzád? Talán vonzottál, talán éreztem hogy egy különleges személy lakik ott ... De ... Nem tudom.
- Akkor mit tudsz?
- Semmit. - hajtom le még jobban a fejemet. Mit kellene tudnom? Nem kérdez, csak ül mellettem és én sem szólok.
Este van és ő még mindig mellettem ül. Miért nem megy el? Nem értem, nem tudom. Bele zavarodok ebbe! Ne menj! Átölelem. Nem akarom, hogy menjen.
- Ne menjen el. Még a nevét sem tudom. - fogom egyre erősebben. Nem hagyhat itt. Nem akarok egyedül maradni.
- Garrot. Koihei Garrot a nevem.- a hangja megnyugtat. szép neve van, tetszik és jó a hangzása. Koihi Garrot ... Mennyivel szebb mint a Kureiji, az őrült.
- Maradjon még. Garrot. Maradjon még itt velem. - kérem. Ezt akarom, én tényleg ezt szeretném. Csak ma ... Csak ma este, de maradjon. Szükségem van rá.
- Rendben nálad alszom, de igérd meg, hogy reggel elengedsz. Rendben? - marad. Istenem, marad. Nem ismer és mégis maradni mer. Csodálatos ember, van benne valami... Az aurája kellemes...megnyugtat.
- Rendben. - ígérem meg. Elmehetsz csak maradj itt estére. Vacsora után lefekszik az ágyra és én csak ülök és nézem. Tudom, hogy nem alszik és tudom hogy érzi, figyelem. Szép az arca ... Kedves. Anyu is kedves volt , áradt belőle a szeretet és mikor mellettem volt ... mindig megnyugtatott a jelen léte. A földön ülve fejemet az ágyra döntöttem és lehunyott szemmel élveztem jelenlétét.
Reggel már az első napsugarakra ébredek, hogy a kezét fogom. Furcsán néz rám.
- Sajnálom. - engedem el. - Megígértem, haza mehetsz. - engedem el bár nem szívesen. Jó lenne ha még mellettem maradna. - Köszönöm Garrot. - komolyan nézek rá, talán csak a tekintetemből lehet kiolvasni a boldogságot. Nem szoktam mosolyogni, nem is értem mások miért teszik. Számomra értelmetlen.
Megvárom, hogy távozzon és csak utánna veszem kezembe az egyik kést.
- Papa...Papa miért csinálod ezt? A maminak fáj, egngedd el!
- Tanuld meg Kureiji, hogyazélet fáj és a fájdalom jó.
- De nem jó. A maminak nem jó!
- Csak az a fontos neked mi a jó!
- Nekem sem jó! Papa hagyd!
- De nekem jó és csak ez fontos. Az élet kegyetlen Kureiji...
- Mami ...
Apróbb vágásokat ejtek kezeemn és mire észbe kapok egy név rajzolódik ki. Miért véstem a kezembe a nevét? Miért az ő nevét? Miért teszem mindezt? Ez most rossz? Valaki ... Valaki magyarázza el nekem mi a helyes, mit kellene máshogy tennem. Valaki ... Miért ilyen az élet?
|
