- Én nem bánom, ha beszélsz vele, tájékoztatnod sem kell róla, hogy mikor telefonáltok, mert nem vagyok… nem is tudom hogy hívják… Egyszerûen nem akarok a nyakadon lógni és megfojtani. – mosolyogva hallgatom, annyira édesen magyarázz, hogy legszívesebben megzabálnám.  – Megbízom benned… már igen…

- Köszönöm. – suttogom és a homlokom az övének döntöm. Örülök, hogy megbízik bennem, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban, ha ez nincs meg az egész halálra van ítélve. -  Nem fogok vele visszaélni, remélem tudod anélkül is, hogy mondanám. – minden szavam õszinte.

-Tudom. – feleli, mire csak végigsimítok formás lábán és magamhoz húzva megcsókolom szenvedélyesen. Legszívesebben egész nap csak csókolnám, ölelném és simogatnám és sok egyéb mást is csinálnék, amire még várnom kell, de egyre többet és többet akarok, de nem akarom, lerohanni és megijeszteni se. Az viszont jó jel, hogy már kétszer is felállt neki és ha még egyszer megtörténik, akkor próbálkozok tovább menni nála.

- A rock egyáltalán nem illik hozzád. – nevetek fel, mivel a telefonja megzavarta a csókolózásunkat, persze most kell csörögnie.

- Nekem tetszik. – szeretem, hogy újabb és újabb dolgokat tudok meg róla.

- Halló, tessék? Arata…

- Araaaaa-chaaaaan! – nõi hang szól bele és sejtem, hogy ki lehet.

- Aika… - talált, süllyedt. Felsóhajtok és már indulnék ki, de a kicsikém nem engedni így maradok és visszaülök.

- Nézd, én most a barátomnál vagyok – ha tudná, hogy milyen barát. – Különben is, egész nap vele leszek…. Nem, nem szeretne õ is jönni.  – édes hármas, na már csak az kéne, bár a kiscsaj lenne a felesleges harmadik személy.

- Istenem… - hangja bûntudatosan cseng.  – Valahogy mindig elérik, hogy nekem legyen bûntudatom…

- Nem te tehetsz róla, hogy más programod van. – simítok a hátára. – De hosszútávon mindkettõtöknek jobb lenne, ha elmondanád az igazat Aikának.

- Az igazat? – nézz rám bambán, olyan kis lüke tud lenni.

- Például, hogy nem akarod elvenni, vagy, hogy velem vagy.

- De hát én mást se hajtogatok évek óta csak azt, hogy nem akarok esküvõt, meg, hogy túl fiatal vagyok ehhez, hogy egyetemre szeretnék menni, nem pedig családot alapítani, minden találkámat Aikával lemondom… én tényleg mindent megteszek, de sosem figyelnek rám…  - felsóhajtok, majd csak egyszerûen a karommal megtámaszkodok a fején. – Hahó…ilyenkor mit csinálsz?

- Csak gondolkodom, hogy kéne megoldani ezt a szituációt. – felelem komolyabb hangnembe. Megértem én õt, de õ se várhatja el tõlem, hogy örökké titkolózunk és mindig én alkalmazkodjak hozzá, mert az nem lenne igazságos nagyon nem.

Gondolataimból az érintése zökkent ki és éppen megszólalnék, de akkor elkezd csikizni a kis rosszaság, felnevetek majd elugrok és hozzávágok egy párnát vigyorogva. Kihasználva a helyzetet elkapom a lábát és a talpát kezdem elcsiklandozni.

- Kérlek, hagyd abba! Hagy abba! – nevet édesen.

- Nem hallottam jól. Azt mondtad, hogy ne hagyjam abba? Jó, akkor csikállak még. – nevetek és tovább kínozom. Ohh milyen jó, hogy erõsebb vagyok nála, így esélye sincsen. Vicces játék múltkor én kezdtem most õ, de a vége úgyis az, hogy én nyerek.

- Megteszek bármit csak hagyd már abba. – abbahagyom a kínzását és közelebb húzom magamhoz.

- Azt mondtad, hogy bármit? – kérdezem egyre nagyobb vigyorral.

- Én… én… - hebeg habog. - I… igen… miért?

- Mert akkor ezzel az ajánlattal szeretnék visszaélni. – közlöm elégedetten az ajkai közé suttogva.

- Mi…mit szeretnél? Mit tegyek? – kis aranyos kíváncsi vagyok, vajon mi járhat a fejébe.

- Majd meglátod. – kuncogok, majd megcsókolom forrón édes kis ajkait.

- Na de most menjünk és csináljunk valamit. – szállok le róla hirtelen.

- Hé… nem vagyok ló. – adja elõ a durcás kisgyereket.

- Tényleg? Pedig most akartam kockacukrot adni. – nevetek fel. Most már tényleg nagyon jó kedvem van.

Jó nagyot sétálunk a parkban és mivel este van nincsenek már olyan sokan, így kihasználom, hogy foghatom a kezét vagy éppen megölelhetem.

-Min gondolkodsz ilyen nagyon? – kérdezem, mikor már haza fele tartunk.

- Csak azon, hogy… milyen jó lenne nappal is így járni… - szorítja meg a kezem.

- Ezt könnyen meg lehet oldani. – adok neki egy puszit az arcára. Én is nagyon várom már, hogy elengedje magát, de én annak is örülnék, ha nem kéne titkolóznunk.

Haza érve megvacsizunk, nézzünk még egy filmet, majd lefürdünk külön – külön még sajnos. Elkészülve, lefekszünk aludni összebújva. Most, hogy együtt alszunk rögtön elnyom az álom.

***

Másnap elõbb ébredek, mint õ. Adok egy puszit az arcára, majd lassan kimászok mellõle és elkészülök, majd amikor visszamegyek hozzá már fent vagy.

- Jó reggelt kicsim. – mosolygok és odamenve az ágyhoz mellé ülök és megcsókolom.

- Neked is. – suttogja a az ajkaim közé viszonozva a csókomat. – Mikor keltél?

- Nem olyan régen. Arra gondoltam, hogyha van kedved, akkor elmehetnénk reggelizni. Egyrészt itthonra be kell vásárolni, másrészt pedig ismerek egy nagyon kellemes kis helyet itt a közelbe. Benne vagy? – simítok az arcára.

- Jó ötlet. Gyorsan elkészülök. – pattan ki az ágyból, de még kapok tõle egy puszit. Elmosolyodom, majd összeszedem ami kell. Nem is kell sokat várnom és meg is érkezik.

- Jól nézel ki. – mérem végig és persze zavarba jön.

- Köszi, pedig semmi extra nincs rajtam. – nézz végig magán.

- Igaz, de te még egy szemeteszsákba is jól mutatnál. – nevetek fel.

- Olyan dilis vagy. – csóválja fejét, de õ is elmosolyodik.

- Tény, de õszinte vagyok. Mondjuk a legszexibb meztelenül lehetsz. – nyalok végig az ajkaimon, arról nem volt szó, hogy a szavaimmal is visszafogom magam, legalább így hagyj éljem ki magam.

- Perverz vagy. – vörösödik el fülig és hátat fordít nekem. – Inkább menjünk. – indulna el, de elkapom karját és hátulról átölelem.

- Igen az vagyok, majd megtudod, hogy mennyire. Édesem nem várhatod el, hogy így is visszafogjam magam és mindent magamba tartsak. Elmondom azt amit gondolok. Értem én, hogy új neked és zavarban vagy, de ezeket akkor is kifogom mondani jobb, ha kezdesz hozzászokni, mert ez még semmi. – lehelem a fülébe és szorosan ölelem.

- Oké, oké értem, csak akkor is zavarba hozol és nem tudom, hogyan reagáljak rá. – motyogja halkan, de úgy, hogy még értsem.

- Ez legyen a legkisebb bajod. – kuncogok, majd a nyakába csókolva elengedem. – Gyere inkább menjünk enni, mert én már farkaséhes vagyok.

- Én is. – felel csak ennyit. Felveszem a cipõm és megborzolom a haját.

- Héé... – kap fejéhez, de mielõtt bármit mondana megelõzöm.

- Ne járjon folyton a buksid, mert még fog fájdulni. – vigyorgok.

- Valaki ma nagyon elemébe van. – morran egyet.

- Igen, mert nagyon jó kedvem van és boldog vagyok, hogy velem vagy. – mosolygok rá.

- Ennek örülök és én is így vagyok ezzel. – mondja édesen elpirulva. – Na de menjünk inkább enni. – húzza fel gyorsan cipõjét.

Felkapjuk a táskánkat és elindulunk. Útközbe beszélek neki a sulimról és csak úgy repdesek a boldogságtól. Az ihletek meg csak úgy tolonganak a fejembe egyre jobban és jobban. A kicsi múzsám teljesen megihletet.

- Itt is vagyunk. – fordulok be a vendéglõhöz, ahol a teraszon foglalunk helyet.

- Tényleg nagyon hangulatos. – mosolyog, tekintete összevissza cikázik.

- Örülök, hogy tetszik. – mosolygok rá én is. Megérkezik a pincérlány, aki vidáman köszönt minket. Bemutatlak titeket és rendelünk. Én egy tejeskávét és egy sonkás – sajtos omlettet választok, toasttal és paradicsommal. Tovább beszélgetünk hol õ mesél, hol én. Megreggelizünk és szerencsére neki is ízlik, amit rendelt. Mikor befejeztük a reggelit még kicsit maradunk, majd elmegyünk bevásárolni, utána pedig hozzám megyünk.

- Nagyon köszönöm reggelit finom volt, de legközelebb én fizetek. – közli velem, miközben kipakolunk.

- Jól van, ha jobban érzed magad úgy. – mosolygok rá.

- Igen sokkal. – jelenti ki igen komolyan.

- Megbeszéltük. Én csak szeretnélek elkényeztetni minden értelembe. – cirógatom meg az arcát.

- De nem akarlak kifosztani és én is szeretnélek téged kényeztetni. – utolsó szavától szélesen elvigyorodom és magamhoz húzom.

- Nem fosztasz ki ne bolondozz már, de ami ennél is fontosabb, én sokkal jobb dolgokat tudok arra, hogyan is tudsz engem kényeztetni. – lehelem kajánul a fülébe.

- Mire gondolsz? – kezd el mocorogni. Nem mondok semmit csak felkapom és az asztalra teszem, majd megcsókolom.

- Akihiro.... mit csinálsz... – leheli az ajkaim közé.

- Megmutatom, hogyan is kényeztethetsz. – harapok az ajkaira, szorosan magamhoz ölelve lopok tõle egy újabb csókot.

- De itt?? – nyöszörgi.

- Tudod itt se lát minket senki, de ha ennyire szeretnéd bemehetünk. – kapom fel és úgy megyek be vele.

- Tudok menni magamtól is, ez ciki nem vagyok hercegnõ. – ficánkol de csak erõsebben tartom.

- Tudom, mert a hercegem van és kibírod. – vigyorgok és mielõtt bármit mondana ismét megcsókolom, majd beérve a kanapéra fektetem és ráfekszek.

- Akihiro... várj... még nem pakoltunk el mindent... – felsóhajtok.

- Megvár minket és csak olyanok maradtak, ami a szekrénybe kerül. Elég a kifogásokból és adj egy csókot, mert azt fogom hinni, hogy nem bírod, amikor ezt csinálom. – jelentem ki.

- Tudod jól, hogy nem így van. – persze, hogy tudom, de ez nekem nem elég.

- Bizonyítsd be. – vigyorgok rá.

- Lehetetlen vagy. – forgatja meg a szemeit, majd az arcomra simítva lehúz magához egy csókra.

- Tudom. – kuncogok, elmélyítem a csókot, ami ellen végre nincs kifogása. Kezem lassan a felsõje alásiklik és a pocakját kezdem simogatni, mire picit megremeg.

- Nyugi édesem tudod, hogy semmi olyat nem teszek, ami neked rossz. – mondom lágy hangon.

- Igen tudom. – bólint zavartan, tényleg felfalom.

- Akkor most leveszem a pólód jó? Szeretnélek ott is csókolgatni. - mosolygok és lassan elkezdem felhúzni.

- Oké...- suttogja halkan lángoló pofival. Felkuncogok, majd leveszem a felsõjét és végigmérem. – Olyan szép vagy. – mosolygok, majd megcsókolom mielõtt megszólalna. Ajkai után a nyakát kezdem csókolgatni, nyomot nem hagyok még, mert nem akarok neki rosszat pedig legszívesebben úgy hagynék rajta. Édesen nyögdécsel, ami zene füleimnek. Nyaka után lejjebb térek és az egyik mellbimbóját kezdem el szopogatni.

- Ahhh mit csinálsz... – nyög fel hangosabban.

- Kényeztetlek, mint már mondtam. Tudod mutatom, hogy mit is csinálhatsz velem. – kuncogok és visszatérek a mellbimbójára és hol a hasát vagy az oldalát simogatom. Nem marad el a hatás és az alattam nyögõ édeske keményedni kezd.

- Látom tetszik. – vigyorgok és a farkára simítok. Szinte rémülten nyög fel és próbál kimászni alólam.

- Elég lesz.... engedj el. – próbál menekülni, de nem engedem és magamhoz ölelem.

- Ez a harmadik, hogy feláll a farkad. Másik kettõnél nem tettem semmit, de most szeretnék rajtad segíteni. Semmi rossz nincs ebben. – suttogom fülébe és rápillantok.

- Könnyen beszélsz..... nem hagyhatnánk? Elmúlik magától. – motyogja.

- Az nem most lesz és miért fosztod meg magad a jótól? Tudom, hogy félsz és megértem, de én csak jót akarok. Figyelj kicsim elkezdem és ha nagyon nem tetszik, akkor abbahagyom oké? – kérdezem lágyan, de teljesen komolyan gondolom.

Elfordítja a tekintetét pár percig, majd visszanézz rám.

- Oké, de nincs semmi perverz duma és semmilyen más se. – erre felnevetek.

- Oké. – bólint, majd csak megcsókolom. Lassan kigombolom a nadrágját és a kezem az alsójába csúsztatom. Direkt nem veszem le attól még jobban zavarba lenne, ha pucér lenne teljesen, ennyire már ismerem.

- Nyugi. -  csókolok nyakába. – Lazíts. – csak ennyit mondok, majd lassan simogatni kezdem. Legszívesebben tényleg kommentálnám, de megkért, hogy nem teszem és ezt tiszteletben tartom, ez most így sokkal jobb, hogy kényeztethetem. Hol a nyakát vagy az ajkait csókolom, amibe édesen belenyög, de ha nem csókolom befogja a száját, de még így is hallom édesen nyöszörgõ búja hangját, ami beindít egyre jobban, mint ahogyan látványa is. Egyre hevesebb leszek és adok kényeztetem, amíg el nem megy. Kihúzom a kezem, majd letörlöm és visszagombolom a nadrágját, majd magamhoz ölelem szorosan.

- Köszönöm. – suttogok csak ennyit és várom, hogy megszólaljon utána pedig, hogy elmenjek és könnyítsek magamon is, mert kõkemény vagyok immáron én is, de neki még sok lenne, hogy õ is ezt csinálja. Attól is nagyon boldog vagyok, hogy én gyönyört okozhattam neki.

- Igen lefeküdtünk. Úgy mond megvigasztaltam õt és tudod sokszor a tettek többet érnek minden szónál. – folytatja és engem figyelembe se vesz.

- Azt mondtam elég lesz. – tolom el magamtól. – Komolyan most minek csinálod ezt? – húzom fel magam.

- Mit akadsz ennyire, de tényleg igazán érdekelne. Nincs köztetek semmi azt mondtad akkor meg? – vonja fel a szemöldökét, de mielõtt bármit mondanék ajtócsapódást hallunk.

- A francba. Remélem, most örülsz. Tény, hogy nincs köztünk semmi, de tetszik és reménykedek elmondtam neked. Addig még nem jutottam el, hogy elmondjam, hogy mik is történtek köztünk. Meg szerinted ez nem sok neki? Azt hittem viselkedni fogsz, de nagyon tévedtem. Kösz szépen. – felkapva a cipõmet otthagyom. Nem érdekel, ha most lebuktam bár amiket felsoroltam teljesen jogos és akkor is így reagáltam volna, ha nem járnánk meg tuti Aratának is kellemetlen lett volna, hiszen neki minden annyira új.

Elkezdek rohanni és szerencsére, hamar utolérem. Mázli, hogy jó irányt tippeltem volna be.

- Kicsim várj meg. – ragadom meg a kezét. – Annyira sajnálom az elõbbit és hogy nem mondtam el a dolgokat. Én elakartam csak miután elmondtad, hogy szeretsz én annyira boldog lettem, hogy nem akartam semmi ilyenrõl beszélni még csak kettõnkkel foglalkozni. Nem így kellett volna megtudnod és nem hittem, hogy Akashi eddig elfog menni. – hadarom el kétségbeesve.

- Sajnálhatod is. Vicces, hogy te voltál ki a gyûrûre, most meg kiderül, hogy Akashival te dugni szoktál. – vágja hozzám és a kezét is elrántja.

- Na álljunk csak meg az teljesen más. Elakartam tényleg mondani és nem beszéltem róla elõtte ez tény. Tegnap nem hoztam fel meg elõtte se, de semmi ilyen nem került témába na meg akkor barátok voltuk és szerintem pont ez nem érdekelt volna. Igen tegnap is lefeküdtünk, de akkor kiborultam és közted és köztem nem volt semmi. Megértem, hogy hirtelen ért és kiakadtál, de el kell hinned, hogy tényleg elakartam mondani és ami legfontosabb oké, hogy sexeltünk és bejön, mint pasi, de csak barátként tekintek rá és ez fordítva is igaz. Viszont most már nem lesz köztünk semmi testiség ezt megígérem. Sose csalnálak meg vele se és senki mással se. – minden szavam õszinte és ez hallatszódik is.

- Figyelj ezt most nekem meg kell emésztenem. Kicsit sétálok és utána visszamegyek, de most egyedül akarok lenni. – szokatlanul komoly a hangja.

- Oké megértem. Várni foglak vissza. – suttogom, majd csak nézzem a távolodó alakját. Nem értem miért kellett így alakulni a napnak ismét. Komolyan tiszta õrjítõ ez a nap pedig azt hittem végre már jó lesz.

Lassan visszamegyek és otthon nincsen senki csak egy üzenet talál.

~ Bocs édesem tényleg nem hittem, hogy ez lesz vége. Most el kellett mennem csak hajnalba jövök majd holnap megbeszéljük a dolgokat. Addigra remélem lenyugszol.  Csók: Akashi ~

Felsóhajtok igazából örülök, hogy most elment. Nem akarok vele veszekedni meg félek kibukik belõlem az igazság. Mennyivel jobb lenne akkor minden. Tény Akashi akkor is biztos tenne megjegyzéseket, hiszen ismerem, de akkor is minden más lenne.

Az idõ nagyon lassan telik. Fel – alá mászkálok és csak várom õt vissza. Olyan egy óra elteltével meg is érkezik.

- Szia. – rohanok ki rögtön hozzá. – Annyira örülök, hogy visszajöttél. – simítok az arcára, de elhúzza a fejét. Visszakapom a kezem kissé remegve. Ez nem jelent jót.

- Menjünk be. – elindul én meg, mint egy bánatos kiskutya követem õt. Leül én is így teszek,  de direkt nem olyan közel.

- Mindent végiggondoltam és hiszek neked vagyis hogy elakartad mondani és nem leszel már vele mivel járunk, de azért akkor is betett. El kellett volna mondanod már tegnap fõleg, hogy volt szó Akashiról vagy akár ma. Ahhoz nincs közöm mit csináltál vele hiszen tényleg nem voltunk együtt. Az zavar, hogy nem mondtad el és oké elakartad mondani, de a kérdés, hogy mikor, de mindegy is. Nem akarok veszekedni viszont arra kérlek ma tartsuk meg a három lépés távolságot. – fejti ki. Lehajtom a fejem most még inkább bûntudatom van. Igaza van, hogy amikor beszéltünk róla elmondhatom volna, de tényleg nem volt a fejembe csak örültem, hogy velem van.

- Megértem. Úgy lesz, ahogy akarod. Ne aggódj Akashi elment. – pillantok rá ismét. Lemerem fogadni, hogy legszívesebben haza menne, ha tehetné. – Akkor mondjuk mi lenne ha filmeznénk?

- Ez jó ötlet. – bólint.

- Válasz egy filmet én hozok popcornt. – kimegyek és be is rakok egyet mikroba. Még két napja se vagyunk együtt erre máris feszültség van. Ez annyira szar így. Kitöltöm egy tálba a popcornt, amikor elkészül majd öntök üdítõt és visszamegyek.

A nap további része csendben és feszülten telik. Filmezünk és csak arról beszélgettünk meg annyit, hogy pizzát kajálunk és ígyis teszünk. Nagyon rossz, hogy nem csókolhatom meg és nem érhetek hozzá. Legalább, ha beszélnénk rendesen egymással, de az se.Nap közben befut az anyja, de szerencsére csak jön és megy mivel dolga van így legalább nem kérdezget. Este fele elmegyünk fürdeni majd amikor végzek látom Arata ágynemûje kint van a kanapén.

- Itt akarsz aludni? – kérdezem a nyilvánvalót.

- Igen ma itt. – bólint. Nem is lepõdöm meg, de azért reméltem talán egy ágyban alszunk még ha nem is érhetek hozzá.

- Akkor legalább aludj te bent mégis kényelmesebb. – sóhajtok fel.

- Jó itt kint és most ne erõsködj kérlek. – annyira más. Tényleg haragszik nem is kicsit.

- Csak jót akartam, de akkor jó éjt. Szia. – bemegyek inkább a szobámba.

Bent még olvasok majd késõbb aludni próbálok, de nem megy. Kimegyek halkan és látom már alszik.

- Remélem holnap minden rendben lesz már köztünk. Annyira rossz így. – suttogom, de nem csókolom meg hiszen megígértem még ha nem is tudná meg akkor se teszem meg.

Kihozom az ágynemûm és lefekszek a földre. Nem akarok nélküle aludni és nem bírom ki, hogy legalább a kezét ne fogjam meg. Megfogom és így lassan el is alszok.

Hajnalba Akashi is beállít és meglát minket, de mi mélyen alszunk.

- Annyira tudtam. – mosolyodik el majd aludni tér.

Reggel, amikor már felébredek Arata fent van és igen furán nézz rám.

- Jó reggelt. – ülök fel.

- Te itt aludtál egész éjszaka? – kérdezi döbbenten.

- Igen. Sajnálom, de nem bírtam nélküled aludni és muszáj volt megfogni a kezed is. Remélem ezért nem haragszol. – motyogom. Most így megismeri ezt a félénk kisfiús énemet is csak kár, hogy ilyen formában.

- Ez most komoly? Félsz, hogy elhagyod? Csak ennyit tudsz mondani? Tudod ez inkább nekem úgy hangzik, hogy nem is gondolod annyira komolyan velem. Neked sok kérésed van felém és tiszteletben tartom, de én csak ennyit kértem. Nem hittem, hogy ez ilyen nagy kérés. – mosolyodom el fájdalmasan. Felállok és elindulok ki a az erkély felé. Meg se fordult a fejembe, hogy képes ilyen kifogással jönni, mert nekem ez az semmi több. Olyan jól indult a nap annyira jó volt az õ arcát meglátni, amikor kinyitottam a szemem. Nem értem miért alakult így.

- Nekem elkéne menni a mûvészellátóba... elkísérsz? – vele bárhova elmennék a fõ, hogy végre láthatom.

- Természetesen.

Az út alatt általános dolgokról beszélünk. Annyira jó ismét látni és hallani az édes hangját már ennyitõl boldog vagyok. A boltban segítek neki megkeresni, ami kell majd fizetve távozunk. Már éppen kérdezném, hogy nem ülünk e be valahova amikor egy lány jelenik meg és a nyakába ugrik

- Arata! Arata! – ahogyan rájuk nézzek már ennyitõl megremegek.  - Tudtam, hogy egyszer erre kószálsz! Úgy hiányoztál!

- Szia Aika! Leszállnál rólam? Megfojtasz... – már ennyibõl látszik mennyire oda van érte. Ugye nem õ a menyasszony? Gondolatra kezem jobban megremeg. - mit csinálsz errefele?

- A mûvészellátóval szembeni boltban dolgozom. Azért ezt a helyet választottam, mert reménykedtem benne, hátha összefutunk. Hát nem nagyszerû?

- Mondd ki a barátod? – na most kiderül ki is õ.

- Õ itt Akihiro... Akihiro... õ Aika... – kezet fogok vele illedelmesen és akkor feltûnik egy gyûrû az ujján. Rögtön odanézzek Arata ujjára is és ott van a párja. Hát tényleg a menyasszonya szóval ezért találkozott velem, hogy ezt közölje? Miért nem tudta elsõre közölni ez velem?

- Jaj de jó! Szóval észrevetted? Látod Arata? Mondtam én, hogyha van gyûrûnk, akkor tudni fogják az emberek, hogy nekünk már van párunk. 

- Köszönjük. – belekarol a lány. Most még inkább zavarótényezõnek érzem magam jobban mint a csók után.  

- Akihiro, ha szeretnéd meghívunk az esküvõnkre. Igaz, hogy csak jövõre lesz vagy két éve múlva, de szívesen látunk.

- Köszönöm, de azt hiszem el kell utasítanom a meghívást...

- Jaj de kár. Pedig nagyon örültünk volna neked.

- Sajnálom.

- Semmi baj, akkor majd máskor összefutunk. – kezemet ökölbe szorítom a körmöm egyre jobban nyomom a tenyerembe. Persze majd elmegyek az esküvõre. Nem értem ezt az egészet azt mondta nem akar esküvõt talán az apja mûve ez? Vagy meggondolta magát? Hiszen ez a lány szép és kedves.

- Mondd Arata, ráérsz ma este? Elmehetnénk valahova. – bezzeg most meg se szólal miért is tenné.

 - Arata, sanálom, de nekem most mennem kell. Azt hiszem, hogy mindent megértettem. Tényleg nagyon szép a gyûrûtök. Aika, örülök, hogy megismerhettelek. Minden jót! – szólalok meg helyette én. Legalább ennyi lehetet volna benne. Gyors léptékben távolodok ott úgy éreztem mentem megfulladok. Annyira örültem, hogy végre láthatom és még reménykedtem is hátha lesz több, de persze nem így lett. Jobb ezek után, ha barátok se maradunk most rájöttem nem menne nekem.

Haza érve már otthon van a haverom. Látja mennyire zaklatott vagyok. Elmondok neki mindent most jót tesz, ha kibeszélem magamból. Némán hallgat majd vigasztalni kezd. Nagyon jó barát és tudom számíthatok rá, de itt sajnos senki nem segít. Komolyan alig ismerem õt mégis miért visel meg ennyire? Tényleg olyan bolond vagyok kellett nekem álmodoznom.

Jó darabig még beszélgetünk majd a szobámba megyek. Felveszem a kesztyûm majd leülök az asztalomhoz. A szemüveget is felveszem és írni kezdek. Nem tartott sokáig ez a „kapcsolat” köztünk az írást is befejezem róla.

Leírom mit is érzek. Fájdalmat, csalódottságot, magányt. Nem haragszom rá csak is magamra, amiért hülye ostoba módon álmodoztam. Egyszer ez lesz a vesztem ismét.
Nem kívánok neki rosszat sõt inkább, hogy legyen boldog emellett a lány mellett vagy aki õ  választ. Most arra is rájöttem, hogy nem egyszerûen tetszett, hanem kezdtem beleszeretni ami elég hihetetlen, de így van, de már nem számít.

Elégé bele vagyok merülve az írásba így csak arra leszek figyelmes, hogy meghallom a hangját. Most komolyan be is golyózok hirtelen? Hiszen hogy kerülne ide? Megfordulok és tényleg itt van. Leveszem a szemüvegem és megdörzsölöm a szemem hátha a képzeletem játszik velem, de nem. Eljött, de mégis miért?

- Akihiro? – most tovább akkor kínozni.

- Szia Arata. – köszönök halkan igen élettelen hanggal. Nem akarom látni õt. Becsukom a noteszem és felállok . - Miért jöttél? – kérdezem de nem nézzek rá, ha megtenném félek nem tudnék elmenni. - Ha amiatt a dolog miatt, akkor ne aggódj, felfogtam. Sok boldogságot. 

- Akihiro én...
- Nem kell sajnálnod. Nem történt semmi. – próbálok mosolyt erõltetni az arcomra és megnyugtatni. Ismerve õt inkább azért van itt mert lelkiismeret furdalása van pedig nem kéne az lenni neki. Elrakom a fiókba a notesz.

- Akihiro figyelj...

- Arata, nagyon aranyos vagy, de magyarázkodnod sem kell. Tényleg nincs semmi baj. – elrakom a szemüvegem. - De nekem most mennem kell ha nem haragszol. – elindulok kifelé muszáj messze lennem tõle.

- Akihiro... – nem mond ki a nevem többször csak hagyj magamra.

- Viszlát Arata. – elindulok kifelé, de akkor hirtelen átölel. 


- Ne utánozd az apám! Hallgass végig! – ez most mi? Nem értek semmit. Nem mozdulok nem is tudnék.  

- Kérlek... én... én nem tudom, hogy mit is érzek pontosan... de nem akarlak elveszíteni. Még mindig össze vagyok zavarodva, de... de... próbáljuk meg... azt hiszem... szeretlek...  – micsoda? Szeret? Jól hallottam? Tényleg szeret és velem akar lenni? Most ugye nem álmodom. Lefejtem magamról a kezét, de csak, hogy megforduljak

- Ismételd  meg amit mondtál. – suttogom még mindig döbbenten. Ez túl szép, hogy igaz legyen.

- Hallottad…. – fordítja el zavartan a fejét.  – Nem akarlak elveszíteni és szeretlek. – ismétli meg végül.

Elmosolyodom olyan boldogan, hogy csak na. Álla alásimítok és magam felé fordítom az arcát. – Én is kezdek beléd szeretni. –közelebb hajolok és lágyan megcsókolom.

Ez az egész tényleg olyan mint egy álom. Azt nem is hittem volna, hogy szeret.

Lágyan csókolom és magamhoz ölelem. Átkarolja a nyakam és viszonozza a csókom. Ez annyira más mint náluk sokkal jobb, mert tudom az érzéseim viszonzásra találtak. Lassan elválok az ajkaitól és az arcára simítok.

- Sajnálom, hogy hallgattalak végig csak tudod annyira fájt látni titeket és azt gondoltam talán még is kedveled azt lányt meg hát csak tétlenül nézted az egész jelenetet és nagyon rosszul esett, de örülök, hogy velem akarsz lenni el sem hiszed mennyire. – hirtelen felkapom és pörögni kezdek vele.

- Akihiro így elszédülök. – nevet fel édesen.

- Bocsi bocsi csak annyira örülök. – teszem le. – Gyere menjünk be. – leveszem a kabátom és a cipõm és õ is így tett majd bementünk. – Érezd magad itthon amúgy. – leülök vele a kanapéra és magamhoz ölelem.

- Találkoztam egy sráccal õ a lakótársad? – kérdezz rá.

- Igen. Beszólt valamit? – sóhajtok fel mivel ismerem jól.

- Hát nem volt a legkedvesebb, de megértem. – sóhajt fel.

- Nos igen elmondtam neki a dolgokat meg igen kivoltam és csak engem védett de majd beszélek vele amúgy nagyon jófej és jó barát. – mosolygók szabad kezemmel az arcát cirógatom. Még mindig nem tudom elhinni a dolgokat.

- Megértem és biztos vagyok benne. – mosolyog megfogja a kezem. – Szóval akkor most járunk? – kérdezz rá rákvörös pofival. Annyira édes megzabálom.

- Nagyon úgy nézz ki vagy te nem így gondolod édesem? – kérdezem kedvesen az ajkai közé lehelve.

- Hát de. – motyogja.

- Annyira édes vagy. – ismét megcsókolom, nem bírok betelni az édes ajkaival.

Nem akarok arra gondolni, hogy mit hozz a holnap, hogy mit fog majd az apja szólni vagy a menyasszonya most csak boldog akarok lenni. Nem is hozom fel a témát most még kiakarom élvezni a  perceket. Jelen pillanatban a gyûrû se zavar, hiszen tudom, hogy engem akar,de ha majd megbeszéljük a dolgokat, erre azért felhívom a figyelmét majd, de lehet magától is leveszi, de mind ezt csak késõbb.

Még bátrabban viszonozza a csókom. Hátát simogatom, és egészen addig csókolom, amíg el nem fogy a levegõnk.

- Nagyon jól csókolsz. – nyalok végig az ajkain.

- Te is. – suttogja. Komolyan megfogom zabálni.

- Figyelj, szóval tudod nekem ez az elsõ, hogy fiúval vagyok és még mindig igen meg vagyok azért zavarodva, és idõ kell. Remélem nem érted félre, de én még egy darabig nem szeretném, hogy mások tudják, hogy együtt vagyunk, amíg én se fogom fel meg hát nem akarom, hogy az utcán megszóljanak vagy bármi hasonló. Nem szégyellek téged félre ne értsd, de ez nagyon új és elõször magamba kell tisztázni a mindent. A másik meg jól esik a csókod meg a simogatásod, de szeretném, ha itt is lassan haladnánk. – fejti ki.

- Kincsem ezeket anélkül is tudom, hogy mondanád és teljesen megértem. Figyelj én is így voltam amikor összejöttem az exemmel szóval nem kell magyarázkodnod. Türelmesen várni fogok amíg kell, mert megéri és én már attól is boldog vagyok, hogy velem vagy. – nyugtatom meg.

- Akkor jó ezt megbeszéltük. Bár a lakótársaddal nem tudom így mi lesz vagy maximum nem jövök hozzád amíg nem mondjuk el, hogy járunk. – gondolkodik el.

- Õt bízd rám már mondtam megbeszélem vele, hogy csak barátok vagyunk és tisztáztuk a dolgokat vagy valami ilyesmi bár nem szeretek hazudni, de ez inkább csak egy apró füllentés és kis titkolózás. Mindent megoldunk amúgy meg nem mindig van itthon. Viszont ez azt jelenti, hogy szívesen aludnál velem? – kérdezem lelkesen.

- Oké rád bízom és köszi amúgy meg igen azt, hiszen együtt vagyunk és múltkor is jó volt veled aludni. – vallja be.

- Ahogyan veled is viszont ne haragudj de nem bírom ki, hogy ne csókoljalak.

- Nem haragszom csináld csak. – kuncog nekem meg több se kell és ismét megcsókolom kicsit már hevesebben. Egyik kezemmel a hajába túrok a másikkal pedig a hátát simogatom. Végül eldöntöm a díványon, de nem fekszek csak mellé feküdve ölelem át és úgy falom az ajkait. Tényleg nem akarom elijeszteni vagy bármi ilyesmi. Csak az ajkait csókolok még a nyakára se térek ki lehet az hirtelen sok lenne neki így nem próbálkozom most. A végén már õ is simogatja a hátam amire jólesõsen felsóhajtok. Nagyon jó érzés, ha már ennyit csinál.

- Én kicsi múzsám. – mosolygok rá amikor éppen egy kis szünetet tartunk a csókcsatánkban.

- Sosem hittem volna, hogy valakinek a múzsája leszek, ahogyan azt se, hogy egy fiúval fogok járni. – nevet fel. – Majd megmutatod egyszer amiket írtál?

- Nos az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan és persze, hogy mutatok. Mond csak szeretnél valamit csinálni? Elmenjünk valahova? Maradjunk?  A lakótársam nem mostanság jön. – érdeklõdöm kíváncsian.

- Ha már egyszer meghívtunk, akkor persze, hogy maradsz. – nem nyugtat meg a válasza. Ez nem hangzik úgy, mint aki szeretni csupán udvariasságból teszi, de így én nem akarok maradni.

- Mit szeretnél reggelire? – kérdezi tõlem bár semmi étvágyam nincsen.

- Rántotta jó lesz?

- Persze. 

Követem õt, de tartom a tisztes távolságot. Amikor összeakad a tekintettünk elkapjuk mindketten a fejünket. Annyira rossz így.

- Tudok valamit segíteni? 

- Ha gondolod megteríthetnél. – szeretnék segíteni, na meg ez a kínos csend borzalmas fõleg a tegnap után.

- Merre vannak a tányérok?

- A baloldali szekrényben, az evõeszközök pedig a tûzhely melletti fiókban. – bólintok majd pakolni kezdek egészen addig amíg nekem nem esik Arata. A hátam szépen bevágom kicsit fel is szisszenek. Megtartom õt és ismét találkozik a tekintetünk. Elpirul egy pillanatra majd hirtelen felkiált.

- Basszus, a tej! – picit ezen azért elmosolyodom.

Végül én csinálom meg a rántottát és addigra az édesanyja is befut.

- Szép jó reggelt mindenkinek! – lehetne jobb is.

- Jó reggelt! – köszönök és próbálok úgy tenni mintha minden oké lenne, de nehezen megy. Fõleg, hogy mindig minden az arcomra van írva és ennek most nagyon nem örülök.

- Történt valami? – már gyanakodik meg se lep.

- Dehogy, csak nagyon fáradtak vagyunk mivel késõn feküdtünk le. – vágom rá ami félig igaz is, de persze sejtem ezzel nem elégszik meg.

Némán eszünk és még csak mellém se ül. Ezen csak fájdalmasan elmosolyodom picit. Alig tudom lenyelni a falatokat a gyomrom totál görcsben van.

- Akihiro megtennéd, hogy elmosogatsz? Addig mi Aratával letakarjuk a szobákban a bútort. – bólintok és így teszek.

- Történt valami szívem? – kint hallom a hangúkat.

- Ugyan, mi történt volna? Egyszerûen hulla vagyok. – pont a legjobbkor érkezek úgy érzem.

- Elmosogattam. Melyik szobával kezdjük?

- Ha már itt vagyunk akkor szerintem ezzel – bólintunk és neki is kezdünk.

A munka csendben telik csak anyukája töri meg csendet, amikor kikéri a tanácsunk. Folyton méreget minket, de szerencsére nem kérdezz még semmit. Tartjuk egymástól a távolságot vagyis inkább Arata tõlem. Egyre inkább kellemetlenül érzem magam és eldöntöm a munka után haza megyek. Idõvel anyuja hozz le egy rádiót így legalább nincsen az a kínos csend. Az ebéd is csöndben telik, ahogyan utána a munka is ismét, de legalább végzünk.

- Nagyszerû! - kiált fel anyu.- Minden be van fejezve! Akihiro nagyon köszönjük, nagyon sokat segítettél.

- Igazán nincs mit. De akkor én ma haza is megyek. – mondom komolyabban.

- Dehogyis. Maradsz és kész, ha már egyszer vasárnapig tart a meghívás. - hát ez remek. Tényleg édes az anyukája, de most tényleg nem akarok maradni, hiszen nem is beszélünk.

- Rendben... – sóhajtok fel. Még picit várok vele.

- Melegszendvics jó lesz vacsorára? Ehetnénk a kertben, olyan szép idõ van! Mit gondoltok? -erre csak bólintok.

- Anyu, én kihagynám, ha lehet. 

- Semmi baj, menj csak szívem. Különben is el akartam beszélgetni Akihiroval az írói karrierjérõl, mert tegnap nem fejeztük be a beszélgetést. – remek még ez is. Kissé elpirulok és oldalra fordítom a fejem. Nem elég, hogy még õ se akar velem beszélni, de a drága anyukája bezzeg faggat.

- Én még nem vagyok éhes, de egy kávé jól esne.

- Rendben drágám. Ez jó ötlet. Hozom is addig foglalj helyet. – el is megy én meg kint várom. Annyira rossz, hogy ilyen szinten kerül. Komolyan miért kellett ekkora egy marhának lennem.

- Itt is vagyok. Hogyan iszod? – ül le mellém.

- Csak egy kis tejjel köszönöm. – mosolygók majd öntök is magamnak.

- Édesem elmondanád mi történt köztetek? Összevesztetek? – kérdezi kissé aggódva.

- Nem vesztünk össze, de kérlek ne kérdezzél. Hülyeséget csináltam vagyis nem vagyis ááá ez bonyolult. Kedvelek, de nem fogom elmondani, majd a fiad elmondja, ha akarja. Remélem megérted. Viszont tényleg haza megyek. Nekem most így kellemetlen maradni, hiszen te is látod nincs értelme. Hidd el így lesz a legjobb és szeretném, ha elfogadnád. – mondom komolyan majd meg is iszom a kávémat.

- Szóval ekkora a baj. Nem örülök neki, de megértem. Viszont, ha bárkor szeretnél beszélgetni én itt vagyok. Szeretném megadni a számom kérlek. – elmosolyodom kezébe adom a mobilom és beleírja a számát.

- Remélem azért hamarosan látni foglak. – simogatja meg az arcom.

- Én is és mindent köszönök. – megölelgettük egymást majd õt kezdtem el keresni, hogy elköszönjek.

Elég hamar megtalálom õt. Milyen csodásan játszik. Tényleg sok mindenben tehetséges. Nem szólalok meg csak lehunyt szemmel hallgatom. Annyira kellemes, de nem tart sokáig, mivel megszólal a telefonja. Kiakarok menni, de meghallom, hogy az apjával beszél így a kíváncsiságom gyõzz. Ahogyan hallgatom egyre jobban felhúzom magam. Minden egyes szót hallok, mivel az apja igen hangosan beszél. Egyáltalán nem szimpatikus. Nem is érdekli õt a fia. Nem csodálom, hogy tart tõle, de legalább próbálkozik ami haladás, de nem szabad ennyiben hagynia. Gondoltam, hogy kemény, de ez inkább már szívtelen is. Legszívesebben kitépném a kezébõl a mobilt és elbeszélgetnék ezzel a férfival, de nem akarok fokozni a bajt. Végül az a szemét lekoptatja. Szegénykém úgy magamhoz ölelném, de csak ellökne. Ismét játszani kezd. Minden érzése benne van. Mikor befejezi elismerõen tapsolni kezdek.

- Mióta állsz ott?- kérdezi tõlem.

- Az elsõ felénél értem ide. Nagyon szépen játszol. – mosolyodom el.

- Köszi. Akkor mindent hallottál igaz? – szinte suttog.

- Igen mindent. Sajnálom nem kellett volna, de érdekelt mit is beszélsz az apáddal. Most már mindent értek, de akkor se hagyd magad. Én nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény az apád sõt nem is mondhatnám annak már bocsi, hogy ezt mondom. Felfoghatatlan számomra, hogy a saját  fiára nem képes idõt szánni csak amikor õnagyságának megfelel. – húzom fel magam. Tényleg nem értem, hogy lehet valaki szemét fõleg, hogy nekem nagyon szerencsém van a családommal.

- Semmi baj. Hát igen az apámnak van egy stílusa, de nem fogom feladni csak annyira nehéz, de ezt most hallhattad. – sóhajt fel. – Már megszoktam. – mosolyodik el keserûen.

- Ne mond ezt. Az ilyet nem szabad megszokni még jó, hogy itt van anyukád. Sajnálom, hogy így felhúztam magam. – sóhajtok fel. – Viszont én most elköszönök. A legjobb lesz, ha most haza megyek. Nem akartam, de így nincs értelme maradni, hiszen kerülsz engem és nem akarom, hogy miattam kellemetlenül érezd magad. – mosolyodom el fájdalmasan. – Meg is értem a viselkedésed teljes mértékben. – teszem még hozzá. Nem akarom, hogy rosszul érezze most emiatt magát. Csak is saját magamat okolom.

- Akihiro én.... nem is tudom mit mondjak. – suttogja.

- Nem kell semmit mondanod. Figyelj megadom a számomat és ha gondolod majd keressél. Remélem így fogsz tenni. Én türelmesen várni fogok. Vagy nem is akarsz többé látni? – kérdezem meg nagyon halkan.

- Bolond. Persze, hogy akarlak csak kell egy kis idõ. Sajnálom... – suttogja bûnbánóan.

- Akkor megnyugodtam és ne sajnáld én megértelek. Én vagyok a hibás.  Akkor mondom a számom. – bólint majd elõveszi a mobilját és beírja a számom.

- Nos akkor mennék is. Köszönök mindent. Remélem hamar keresel. Vigyázz magadra. – mosolyodom el halványan, de nem az igazi.

- Te is vigyázz magadra. Kikísérjelek? – hangjában érzem, hogy hibáztatja magát.

- Nem kell. Kérlek ne hibáztasd magad. – közelebb lépek hozzá az arca felé nyúlok, de elkapom végül a kezem. Nem akarom rontani még jobban a helyzetem. – Szia. – mielõtt még bármit mondana nagy léptékben távozom.

Felrohanok a lakásba majd összeszedem a cuccaim utána elmegyek haza. Rég éreztem magam ennyire rosszul. Remélem tényleg keresni fog. Annyira jó volt csókolni, de akkor se szabadott volna, de tényleg viszonozta és nem tudom a pillanat hevében e vagy tényleg akarta e. Hiszen lehet ezért került, mert teljesen megzavartam, ami érhetõ. Nem akarom magam hiúba ábrándokba ringatni és nekem az is elég, ha csak barátok maradunk csak akarjon még látni.

Haza érve rögtön írni kezdek. Megszállt az ihlet nem is kicsit. Minden érzésem kiírom magamból. Tényleg õ a múzsám most már biztos vagyok benne, de kitudja meddig. Jó darabig írok még magam is meglepõdöm, hogy mennyit.

Késõbb elmegyek fürdeni, majd amikor végeztem elterülök az ágyamban és benyomom a tévét. A haverom nincs itt nem is lesz egy hétig, mert haza utazott. Nem is baj nem akarok most senkivel beszélni. Nagyon nehezen alszom el végig Aratára gondolok. Éjszaka többször felébredek. Azt álmodom folyton, hogy elküld és nem akar többé látni . Végül csak pár órát sikerül aludnom.

~

Reggel nagyon szar állapotban ébredek.  Semmi kedvem a mai naphoz. Nem csak nagyon semmit csak rágondolok és folyton a mobilom nézzem. Persze nem keres még, hiszen még egy teljes nap se telt el. Egész nap csak döglök és próbálom lekötni magam, de nem megy. Éjszaka ismét alig tudok aludni.

~

Következõ napjaim így telnek. Folyton a telefonom nézzem, mint valami hülye. Szerencsére legalább a suli na meg a munka valamennyire lefoglal. Plusz órákat vállalok el a munkahelyemen, így legalább többet keresek és nem otthon vagyok. Igaz hívtak a barátaim el szórakozni meg hát látják nagyon nem vagyok rendben, de nekem semmi kedvem most bulizni. Egyedül a nõvéremnek mondom el a dolgokat telefonban. Õ tartja bennem a lelket. Vicces kicsit, hogy ennyire megvisel a dolog, hiszen alig ismerem, de nekem ennyi is elég.

Arra gondolok biztos, azért nem keres, mert sok dolga van, hiszen olyan elfoglalt, de legalább egy smst írhatna, de nem türelmesnek kell lennem. Megéri rá várni. Direkt nem kértem el a számát, mert akkor nagy lett volna a kísértés, hogy felhívjam. Most is az, hiszen az anyuja számát tudom meg azt is, hogy hol laknak, de tartani kell magam.

Már péntek van és még mindig jelentkezett. Én vagy suliba vagy dolgozok az idõm nagy részében. Otthon is csak a plusz feladatokat csinálom. Keveset alszok, de jobb is, mert legalább nem álmodok rosszakat. Kialvatlan vagyok és ez meg is látszik rajtam. A fõnököm na meg barátaim is megjegyzik nem ártana, azért aludnom is. Nem ártana, de nem megy.

Éppen szünetem van, amikor érzem rezeg a telefonom. Talán õ az? Izgatottan veszem elõ a mobilom. Õ hív, hát ezt el se hiszem.

- Szia. – veszem fel vidáman.

- Szia.... nem zavarlak? – kérdezi aggódva.

- Te soha. Nagyon örülök, hogy hívtál.

- Akkor jó. Találkozhatnánk ma?

- Igen. Két óra múlva végzek. Neked mikor és hol jó?

- Odamegyek kávézóhoz addigra az jó?

- Remek várlak nagyon. Szia. – elköszönnünk majd lerakom.

Nagyon felvagyok dobodva bár picit félek, hogy mi van akkor, ha csak azért akkor találkozni, hogy közölje végeztünk. De nem hinném, hiszen megmondta, hogy látni akar csak még idõ kell.

Nagyon lassan telik az idõ, de végül csak lejár a munkaidõm. Gyorsban átöltözök majd elköszönve megyek is ki. Õ már ott van.

- Szia Arata. Annyira jó látni. Hiányoztál. – mondom õszintén. Nem tehetek róla nem bírom magamba tartani. A szívem ezerrel dobog, hogy ismét láthatom õt.

- Kedves tõled. Téged is jó látni. Fáradtnak tûnsz. – jegyzi meg.

- Hát igen nem igen aludtam mostanság. – nevetek zavartan. – Merre menjek vagy mihez lenne kedved? – kérdezem kíváncsian. Érdekelne mire jutott, de várom, hogy magától mondja.

- Elmenjek most? Vagy mit tegyek? – kérdezem tanácstalanul és tartom a tisztes távolságot.

- Hát... öhm... – ez elvileg egy egyszerû kérdés. 
- Szóval van? Különben nem lennél ennyire zavarban.- csak nem értem miért van zavarba, mert tény én lehetnék abban, mert én meleg vagyok, de hát õ hetero teljesen normális, ha van barátnõje.

- Nem! Vagyis... hát izé... – hát most már totál nem értem. - Tudod... az ügy kicsit bonyolultabb... – egyre érdekesebb lesz. 
- Elhiszed, hogy nekem nem tudsz semmi újat mondani? Már egy csomószor hallottam szappanoperákat a kuncsaftoktól. –próbálom bátorítani. 
- Menyasszonyom van, nem barátnõm. – mindjárt dobok egy hátast. Menyasszony?
- Menyasszony? – ezt nem hiszem el. - Mégis milyen idõs is vagy? – tényleg nem tudom felfogni.

- Tizenhét... mondd, és te? – nem fogom hagyni, hogy témát váltson.
- Huszonkettõ. Mi az, hogy menyasszony? Ilyen fiatalon? – 17 évesen menyasszony az felelõtlenség nem is kicsit és nem azért gondolom így, mert tetszik.
- Tudod, fiatalság bohóság... – ez hülyeség.

- Na de ennyire?! 
- Ebbõl már semmikép sem tudok jól kijönni, igaz? 
- Nem nagyon. – valami itt nem stimmel, ha tényleg komolyan gondolná nem ezeket mondaná. 
- Hát az úgy volt, hogy... izé... valójában nem akarom elvenni... de... hogy mondjam... az apám... akkor a gyereke... izé... mármint én... meg hogyishívják... meg a vállalat.... és egy másik vállalat... meg izé... egy másik igazgató... meg hát... annak egy lánya... – ohh így már mindent értek.

- Feladom. – szegénykém ez annyira szar lehet.

- Ezt a szüleid már elõre eldöntötték? – kérdezek azért rá bár biztos vagyok benne, hogy ezt akarta kihozni belõle.

 Bólintok és rekedten annyit suttogok, hogy ,,Az apám".

- És te elakarod venni? – lehet attól még szeretné elvenni egyszer. Fejére simítok és kicsit megborzolom a haját. - Ne aggódj, ameddig igent nem mondasz, semmit sem tudnak tenni. Ha kell segítség csak szólj. – bár még én sem tudom hogyan, de bármikor segítenék neki. 

- Köszö... – csevegésünket egy nõi hang vagyis szitkozódás szakítja félbe. 
- Hogy az a rohadt... az az idióta... – biztos az anyukája, milyen szép nõ. Meleg vagyok, de attól még van szemem.

 - Oh, Ara-chan! segítenél behozni a festékeket? – hasonlítanak egymásra. 
- Persze anyu! – alap, hogy megyek én is segíteni. - Bocsi, de mindjárt visszajövök.
- Ne viccelj, segítek. – már fel is állok.

- Vendég vagy és nem kell, boldogulok.
- De szeretnék.
- Ahogy gondolod. – szerintem már rájött feleslegesen egyezkedik ilyenkor velem.

- Ki az új barátod? – közelebbrõl még szebb.
- Akihironak hívják, egy kávézóban dolgozik és egyetemista meg író. – remélem nem zavarok.
- Író? Fantasztikus! – azért túlzás, hogy író vagyok. - Én Lys vagyok. 
- Örülök, hogy megismerhetem. – hajolok meg udvariasan. 
- Mégis hány évesnek nézel? – én csak tisztelettudó akartam lenni. 
- Hát... – kissé zavarba vagyok nem tudom mit feleljek, de õ válaszol helyettem.

- Tudod, lélekben még mindig huszonegy vagyok, szóval ne úgy beszélj velem mint egy régészeti lelettel. – milyen laza ez tetszik. - Tegezz nyugodtan. 
- Nem lesz gond! – váltok lazára én is. 
Bepakolunk és mosolyogva hallgatom amit mesél. Tényleg nem tagadhatják le egymást.
- Mondd, melyik szakra jársz? 
- Az irodalmira. 
- Az jó hely. – helyeslõen bólogatok. - Én az irodalom és a mûvészeti között vaciláltam. Gondolom látod az eredményét. 
- Igen, látom. 
- És hogy ismerted meg Aratát? Összekaptatok egy csajon és a hajcihõ után haverok letettek vagy csak az egyik iskolai heccének vagy áldozata?
- Anyu... -  hát nem éppen.- Nem szoktam verekedni meg áldozatokat gyûjteni.
- Az igazgató nem ezt mondja.
- Mert az igazgatónak nincs humorérzéke. – ohh ez új infó számomra. - Nem értem, hogy az igazgatónak mi baja van azzal, hogyha az autóját befestem egy macskának... ráadásul az elsõ esõ levitte... – nem bírom ki és felnevetek. Szóval kis huligánnal van dolgom egyre jobban tetszik.
- Édesem, ezt már egyszer elmagyaráztam. Na de Akihiro, akkor honnét ismeritek egymást? Ara-chan nem szokta felhozni a haverjait. Bár nem értem minek, mert nem harapok. Biztos fél, hogy rájövök az egyik kis akciójára és megakadályozom.
- Mintha te annyira szent lennél. – nem jutok szóhoz tõlük pedig ez ritka, de õk tényleg sokat beszélnek. - Nem én voltam a múltkor környezetvédelmi akción. – inkább olyan mintha barátok lennének. Oké én is jóban vagyok anyummal, de azért ott jobban látszik, hogy anya- fiú vagyunk.
- Nem is értem, hogy kitõl tanulod ezt a viselkedést. – tényleg igazán szórakoztatóak,- Nos? – pillant rám talán már enged szóhoz is jutni.
- Egy kávézóban találkoztunk még pár napja, ott dolgozok az egyetem mellett. Egy lányon különben sem tudtunk volna összeveszni, mert meleg vagyok. – közlöm lazán. Talán túl õszinte vagyok, de hát ilyen a természetem meg nem tûnik olyanok aki erre kiakad .- Ez komoly? 
- Igen... – kicsit azért elbizonytalanodom. - Ez fantasztikus! Most azonnal velem jösz! – oké teljesen levagyok maradva. - Végig kell nézned a legújabb terveim! – pislogok nagyokat. Miféle reakció ez? - Tessék?
- A terveim! A melegek nagyon jól tudják kombinálni a színeket! Kérlek! – hát még ezt se hallottam. - Bocsi, anyukám egy kicsit sztereotípia és klissé mániás, meg kicsit sokat pörög.
- Ugyan már. Én élvezem. – tényleg élvezem már most imádom az anyukáját.
- Jut eszembe, nincs kedved holnap is átjönni? Vagy itt aludni? Hétvégén festjük a házat. Jól jönne egy pár segítõ kéz.
- Szívesen. – vágom rá azonnal, talán túl gyorsan is. – Persze csak, ha te se bánod. – fordulok Arasa felé, mert nem akarok zavarni és attól még, hogy az anyja felajánlotta ami azért vicces, hiszen nem is ismer nem biztos, hogy õ is akarja.

- Egyáltalán nem bánom. – mosolyog rám.

- De tuti nem zavarok? – kérdezek rá ismét.

- Édesem, ha zavarnál akkor nem mondtam vele szóval nyugi. – kacsint rám az anyukája.

- Ez igaz. Akkor köszönöm szépen a meghívást. Viszont azért ruháért haza mennék. – jegyzem meg, mert még se akarok azért kérni.

- Rendben addig mi Arasával összeütünk valami vacsorát. Mondjuk legyen milánói. Így jó lesz mindenkinek? – pillant ránk bár kétlem, hogy lehet neki nemet mondani.

- Oké akkor sietek vissza. – intek el is megyek.

Kissé fura ez a helyzet hiszen még nem találkoztam ilyen laza anyukával, aki egy idegent így elsõre meginvitál. Mindenesetre nagyon szimpatikus és lemerem fogadni igen csak vicces történeteket fogok majd hallani az este folyamán. Mikor haza érek gyorsan összedobálom ami kell és hagyok egy cetlit a haveromnak, hogy ma ne várjon haza. Mindig szoktunk egymásnak üzenni. Visszafelé veszek, azért egy üveg bort majd amikor megérkezek fincsi illatok és megterített asztal vár.

- Itt is vagyok. Hoztam egy üveg bort. – nyújtom át.

- Nem kellett volna, de aranyos vagy. Nos el is készült pont a kaja szerintem együnk is. – mondja Lys.

- Már úgyis éhes vagyok. Kinyitom a bort. – ajánlom fel úgyis könnyen megy.

- Rendben. Édesem vegyél elõ poharakat meg egy bornyitót. – kéri meg Arasát.

- Oké. Gyere. – kimegyünk a konyhába. – Elõre is bocsi ismét anyukámért. Ismerem és tud hát igen személyes dolgokat kérdezni, de am nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. – teszi hozzá gyorsan és elõveszi a poharakat meg a nyitót.

- Ugyan ne izgulj. Te is tapasztalhattad, hogy igen csak nyílt vagyok és anyukád biztos nem fog olyat kérdezni amitõl kellemetlenül érezném magam, mivel a melegség számomra nem az. – magyarázom, mert sejtem, hogy erre mondta.

- Ez igaz és oké, de azért szemmel tartom. – nevet fel majd az étkezõbe megyünk és helyet foglalunk addigra már anyukája tálalt is.

Enni kezdünk és mindenfélérõl beszélünk. Jó kis történeteket mesél igen csak jól mulatunk. Kaja után a nappaliba megyünk és ott borozgatunk mielõtt még Arasa megnyugodhatna anyukája fel is teszi a kérdést nekem amitõl tartott.

- Mond csak, hogyan jöttél rá, hogy meleg vagy? Családod mit szólt hozzá? Persze nem kell rá válaszolnod, ha nem szeretnél. – tette még hozzá és mielõtt még a fia megszólalna megelõzõm.

- Válaszolók rá szívesen. – el is kezdem mesélni amit még a kávézóba is meséltem csak hosszabban mondok el mindent. – Nos ennyi lenne.

- Mintha egy romantikus filmet meséltél volna el. Ez nagyon szép volt és jó, hogy a családod így fogadta. Nos viszont drágáim nekem még munkám van meg zavarni se akarok. Érezd magad itthon reggel találkozunk. Aztán jók legyetek. – kacsint rák és elmegy.

- Én is nagyon örülök és igyekszünk. Szép álmokat. – szólok még utána.

- Tényleg nagyon jófej anyukád.

- Nos igen, de tud túlzásba esni szóval más nem hinném, hogy ilyen lazán válaszolt volna fõleg így elsõ találkozáson, mint te. Minden elismerésem.

- Meg lehet, de én ilyen vagyok. Most mit csináljunk? Meg kell, hogy jegyezem, azért még kissé fura ez a helyzet, hogy így elsõre itt alszok, de nem bánom csak tudod ilyenre még nem történt velem vagyis oké voltam már fent pasinál, de hát az is más volt tudod egyéjszakás kaland, na de így nem. – vigyorgok.

- Hát hidd el te vagy így az elsõ és nálam még senki nem aludt így, de egyszer mindent el kell kezdeni nem de? Amúgy meg filmezhetnék, ha gondolod. – gondolkodik el.

- Pontosan és remek ötlet.

- Oké akkor csinálok popcornt is addig nyugodtan fürödj le, ha gondolod.

- Ez jó ötlet. – bólintok majd felmegyünk az emeletre.

Megmutatja a szobáját majd a fürdõt. El is megyek fürdeni. Nagyon jól érzem magam bár annak jobban örülnénk, ha õ is meleg lenne, de még bármi megtörténhet hiszen álmodozni és reménykedni szabad meg hát én már csak ilyen vagyok. Végre találkozók egy olyan sráccal, aki tényleg az esetem és eltudnám vele képzelni a dolgokat erre hetero. Ez az én formám, de tényleg a remény hal meg utoljára. Elkészülve megtörülközõk, de a boxerom ügyesen bent hagytam így magamra tekerem törülközõt és úgy megyek vissza. Bent lekapom és éppen venném fel az alsóm, amikor belép Õ.

- Basszus bocsi nem tudtam, hogy itt vagy. – vörösödik el és még a kukoricát is kiejti a kezébõl majd gyorsan becsapja az ajtót.

 Nagyokat pislogok, hiszen most miért is jött zavarba? Biztos látott már pucér pasit és oké ha én látom meg õt és attól lenne zavarba, mert meleg vagyok és mással szemmel nézzem az oké, de ezt nem igen értem. Vagy lehet ennyire szégyenlõs fajta? Felkapom az alsóm és a pólóm kimegyek, de õ nincs ott. Lemegyek a konyhába ott találom éppen egy újabb rágcsát tesz be.

- Jól vagy? Bocsi csak kint hagytam az alsóm és nem tudtam, hogy ez lesz. Szerintem nem kell újat csinálnod a másik jó lesz, ha felszedjük. – jegyzem meg.

- Inkább csinálok újat. – motyogja, de nem fordul felém. Finoman megfogom karját és magam felé fordítom. Még mindig zavarba van a drága.

- Mi a baj? Ennyire azért csak nem vagyok ronda, hogy így sokkoltalak. – próbálom viccel elütni.

- Dehogy. Csak…. hát… nagyon hirtelen ért. – dadogja, de most se nézz rám.

- Annyira édes vagy. Ígérem legközelebb figyelmesebb leszek. – nevetek fel és megborzolom a haját. – Na nyugi már ezen nem sokára csak nevetni fogsz. – kuncogok jókat bár szívesen fokoznám a zavarát, de inkább nem tettem most.

- Ugyan én voltam a hibás, de igaz hagyjuk is. Majd én is elmegyek fürdeni addig válasz ki filmet van mindenféle. – picit rám pillant. Majd kiszedi a kukoricát és tálba önti.

- Oké. – bólintok és felmegyünk még viszünk fel üdítõt is.

- Elõbb ezt felporszívózom. – én közben a filmeket kezdem el nézni, de nem megy ki a fejembõl az elpirult arcának a látványa.

- Megyek fürdeni sietek vissza. – ki is rohan.

- Kis édes. – kuncogok majd kiválasztok pár filmet utána a képeit kezdem el nézegetni amíg vissza nem jön.

- Itt is vagyok. – lép be most már azért úgy tûnik megnyugodott. – Találtál valamit? – érdeklõdik le ül az ágyára én meg mellé.

- Több filmet választottam megszavazzuk melyik legyen. Amúgy nagyon tetszik a képeid nagyon tehetséges vagy. – mondom õszintén.

- Ohh ugyan még sokat kell fejlõdnöm, de köszi. – elkezdi nézegetni a filmeket.

- Mond csak oké van ez csaj akit el kéne venned, de amúgy tetszik valaki? Biztos sok csaj rajong érted amit megértek. – teszem hozzá és le se veszem róla a szemem.