Minden a megszokott helyen van, Matt egybõl köszön.

- Üdv fõnök – kezet fogok vele. Egybõl a lényegre térek rá.

- Hogy állsz a munkával?

- Mondhatni jól, de majd lenne itt valami – Martin miatt. Majd be kell avatni mindenkit, hogy õ is a csapat tagja lesz. – Ó szóval te lennél az új fiú, Martin ugye? – hozzá fordul, én pedig elõveszem a telefonomat.

Gyorsan leellenõrzök mindent, hogy úgy menjen, ahogy annak a rendjén van.

- Hol van Ian? – kérdezem tõlük, félbeszakítva õket.

- Azt mondta halaszthatatlan dolga van, és hogy idõre jön.

- Avasd be az új hackerünket, amíg én elintézek egy telefont, utána pedig megbeszélés a tranzakció elõtt. Szólj Iannak is. – Mondom és már megyek is.

- Thomas kiszállt – mondja még utána, mire egy pillanatra megtorpanok, majd megyek tovább. Gyáva patkány… Még egy ember, akit ki kell csinálnom. Nem értem mire jó ez nekik.

Bent az irodámban felhívok egy-két embert a rendõrségrõl, akik beépített emberek. Jó, a beépített az túlzás, inkább nagyon jó barátok. A rendõrök semmit sem sejtenek az akcióról, ami jól jön.  Szólok Peter-nek, hogy megbeszélés van, és jöjjön. Most.

Bemegyünk a tárgyaló terembe, ahol hagytam a két szerencsétlen. Ugyan ott voltak. Nem is ajánlanám nekik, hogy elmenjenek.

Leülök az asztal elejére, és mindenki elfoglalja a helyét, kivéve Martint.

- Ülj le Thomas helyére – adom ki az utasítást, mire odafárad és lerakja a seggét.

Elõveszem a papírokat és kiterítem az asztalra. Mindenki láthatja.

- A feladat egyszerû. Jason R. Gable nem fizetett, így a feleségét elvisszük kirándulni. Peter te mész érte. Én fogok beszélni Mr. Gable-val. Martin, te folyamatosan ellenõrzöd a rendõrség adatait. Majd késõbb megbeszéljük ezt még – nézek rá, és látom, hogy nagyon nyel. Gondolom még nem volt ilyennel dolga. – Matt, te velem jössz, amikor kimegyünk Jason-hoz. Ian, te leszel a beugró, vagy nevezhetjük Joly Jokernek. Oda mész ahol szükség van rád. Mindig tartjuk a kapcsolatot.

- Igen fõnök – mondják mindannyian.

- Itt vannak a papírok nézzétek át. Ja, és Peter… - felé fordulok – Most nem megölni kell a nõt, csak elmenni vele kocsikázni. Vedd úgy, hogy ez egy második esély.

- Értem – bólint, de nem néz rám. A múltkor kicsit félreértelmezte a feladatott, nem úgy sikerült, ahogy terveztem.

Mindenki kimegy, Martin marad a helyén. Odamegyek mellé, de nem ülök le.

- Nézzük mi lesz a feladatod. Amikor elvisszük a nõt, biztos, hogy szólni fog a rendõrségnek. Neked az lesz a feladatod, hogy amikor megtudnak valamit és beviszik a gépbe, te kiszeded azt.

- De… Ezért elkaphatnak… - mondja óvatosan.

- Ezért kell ügyesnek lenned. Elég, ha kicsit átírod és másra tereled a gyanút. Közben figyelned kell a számlámat, amikor megérkezik az összeg, szólsz nekem és leállunk. De csak akkor! – ránézek fenyegetõen, amitõl egy kicsit megijed.

- Oké. Azt megtudhatom, hogy mi a neved? – kérdezi puhatolózva, mire nekem muszáj elmosolyodnom.

- Takano. Ennyi elég.

Ellököm magam az asztaltól, és elindulok kifelé.

- Ismerkedj meg a gépekkel. Majd jövök érted, nálam alszol – mondom és becsukom magam mögött az ajtót.

Meglátjuk milyen ember is valójában. Muszáj megismernem egy kicsit, jó ha tudom, milyen emberek dolgoznak nekem. 

~*oOo*~

Hát akkor vágjunk vele! Bíztatom magam miközben azt figyelem, hogyan teszi be tegnap gondosan összepakolt cuccom.

- Hello Martin - köszön rám.

- Hello - hékás.. honnan tudja a nevem, amikor még be se mutatkoztunk egymásnak.

Ez aztán jól kezdõdik... de inkább csendben maradok, és nem kérdezek, majd ha eljön az idõ biztos mindent megfogok tudni.

Ez az elhatározásom kb addig az 5 percig tartott amíg beültünk az autóba és durván három utcán haladtunk át.

- Végül is, mi lesz a dolgom? - hiába a kíváncsiság nagy úr, fõleg nálam.

- Te leszel a mi hackerünk. Tudod a mi munkánkban fontos az ilyen ember.

- Ohh.. - erre nem tudom mit mondhatnék. Csináltam már ilyesmit kérésre a haveroknak de még komolyabban nem, és ez különben is tudtommal illegális nem?!

- Szóval, ha valamit elrontasz, nem úszod meg - tejóég... mi be keveredtem én bele pontosan?

Azt hiszem most egy jó ideig kielégítette a kíváncsiságom, túlzottan is.  20 perc kocsikázás után végre  megérkezünk a külváros legmenõbb klubjához.  Two Steps From Hell. Eddig még csak hallottam a bent melózóktól, hogy ez a legnagyobb konkurenciánk a városban, és hogy mennyire jó hely, de még sosem jártam itt. Kiszállunk és kezembe nyomja táskám, majd a bejárat felé indul. Kis fáziskéséssel ám de követem. Biccent az ajtóban álló gorillának, én pedig csak igyekszem láthatatlanul elslisszolni mellette.  Csendben követem, ahogy az alaksor felé indul lefelé a lépcsõn.  Hová megyünk?!

A lépcsõ alján egy ajtó elõtt vár be, majd mielõtt benyitna még hátrapillantva rám vigyorog. Biztos mulatságosan ijedt képet vághatok. 

Belépve kissé meglepetten pillantok körbe a hatalmas szobába.  Középen egy hatalmas ovális asztal, amin valami alaprajz féleség van kiterítve. A hátsó két sarokban pedig 1-1 íróasztal foglal még helyet. Jobb oldalt a falakon polcok, könyvekkel, különbözõ irattartókkal vannak tele roskadásig. Baloldalt a fal mentén még  három íróasztal foglal helyet  hatalmas falra szerelt duál LCD monitorokkal és egy szervergépen az asztal alatt. A monitorokon különbözõ adatok, táblázatok futnak folyamat. Az asztalon papírok hevernek szerte szét, és laptopok, ami elõtt egy férfi ül.

- Üdv fõnök - fordul felénk, majd feláll, hogy kezet fogjon a fõnökünkkel, akinek még mindig halvány lila gõzöm sincs a nevérõl.. 

- Hogy állsz a munkával?  - tér egybõl lényegre, látom ez az egyik specialitása.

- Mondhatni jól, de majd lenne itt valami... - értem én, nem tartozik rám tiszta sor - Ó szóval te lennél az új fiú, Martin ugye? - fordul most hozzám.

Engem pedig kezd nagyon bosszantani a tudat, hogy itt mindenki úgy csinál mintha már ezer éve ismerne én pedig még csak a nevüket se tudom, sõt egyiküket se láttam még soha életembe sem.

- Martin MCrow - nyújtom kezem, hogy bemutatkozzam.

- Matt Asroc - fogunk kezet.  - Ránk fér a vérfrissítés - ereszt meg egy sokat mondó vigyort.

- Hol van Ian? - szakít minket félbe, minket a telefonját nyomkodó fõnökünk.

- Azt mondta halaszthatatlan dolga van, és hogy idõre jön.

- Avasd be az új hackerünket, amíg én elintézek egy telefont, utána pedig megbeszélés a tranzakció elõtt. Szólj Iannak is. - hagy minket kettesben, én pedig úgy nézek utána mintha halálra ítéltek volna.

- Thomas kiszállt - szól még utána, mire a szõke csak egy pillanatra torpan meg de már megy is tovább.

Most komoly itt hagyott csak így?!

- Bassza meg - hoz vissza Matt nevû srác káromkodása a valóságba - Jobb ha meghúzzuk magunkat, most tuti nagyon pipa.

Én csak kérdõen nézek rá, de õ mit sem törõdve velem dobja le magát egy székre a nagy kerek asztal mellett. Engem pedig majd szét feszít a tudatlanság, így szinte kibukik belõlem minden.

- Avass már be kérlek - kezdem halkan, majd egyre hangosabban folytatom - Még a nevét se tudom az állítólagos fõnökömnek, arról  nem is beszélve hogy mi lesz egyáltalán a munka, és miért kellett váltás cuccot hoznom, miért vagyok itt, és egyéb csekélységek.  - fejezem be, és egy megkönnyebbült mély sóhaj szakad fel belõlem, hogy végre kibökhettem mind ezt.

- Takano, legyen elég ennyi kölyök , a többit a megbeszélésen tudod majd meg. Inkább tedd le a formás kis segged az egyik székre és csicseregd el nekem, hogy keveredtél  te bele ebbe  - int az egyik szék felé.

Eleget téve a kérésének lehuppanok az elõttem lévõ székbe, cuccom pedig lábam mellé dobom.

- Rosszkor voltam rossz helyen - válaszolok halkan, nem kell neki mindent tudnia.

- Mennyire értesz a hackeléshez? - vált témát hírtelen telefonjából fel se nézve.  Azt hiszem sms t ír.

- Hát.. volt már pár kisebb szerverrel dolgom, de szeretem a kihívásokat - válaszolok kimérten.

- Hát reménykedjünk, hogy jobban csinálod mint Thomas különben - néz fel rám sunyin - nem lennék a helyedben. A fõnök nem tûri a pancser munkát, nagyon alapos, túl alapos... - ereszt meg egy fintort - Ne akarj feketeponttal kezdeni nála - totál megnyugodtam.. kösz szépen...

- Bíztató - préselem ki magamból ezt az egy szót, de már nem tehetek igazából semmit, azzal hogy felmondtam és idejöttem elvállaltamat munkát nincs vissza út, fõleg nem mehetek vissza apámhoz, és még a pénz is kell hogy tudjak neki fizetni. 

 Bocsánat a várakozásért, remélem a hibákat elnézed ^^

Megdöbbenve néz rám. Mégis mit várt? Nem fogok itt jó pofizni, így sem végzem a munkám. Kicsit elgondolkodik, majd halkan, kimértem válaszol.

- Nem lehet… - kezdi, de belevágok a szavába.

- Nem kérdés volt – mondom nyersen – A pénz egyébként sem akadály. Sokkal többet fizetnék, mint amennyit a bárban keresel.

- Nem a pénz számít - veti oda nekem, és hátrafordul. Azt hiszi, hogy ilyen könnyen leléphet? Na nem, ilyet nem játszunk.

Három lépéssel ott termek és a tenyerem az ajtóra tapasztom. Itt nem megy ki olyan hamar. Megijed, összerezzen és megfordul. Szinte lefejeli az állam, olyan alacsony. Kezem nem engedem le, elég közel állok hozzá.

- Az életed számít? – kérdezem, pontosabban morgom, és fagyos tekintettel nézek rá. Ezzel mindenkit meg tudok félemlíteni.

- Pont azért… - dacoskodik. Látszik, hogy nem ismer. Nem érdekel, hogy ki akarja megölni, vagy ki üldözi, ha nekem kell, akkor az enyém lesz. Sóhajtok egy mélyet és ráfújom a levegõt.

- Chh… Lásd, kegyes vagyok. Találkozzunk holnap a Sun Café cukrászdában háromkor, addigra találj ki valamit – ellököm magam az ajtótól. - Figyelmeztetlek, ne merj felültetni, mert csak te járnál rosszabbul!

Ezt már neki háttal mondom. Nem hallom, hogy mit felel, egyenesen az autómhoz megyek. Ha ez a kis taknyos megpróbál átverni, tényleg megölöm. Egyetlen bökkenõ, hogy szükségem lehet rá.

***

Pontban háromkor parkoltam le a cukrászda elõtt. Nálam a pontosság az egyik legfontosabb. Belépve láttam, hogy még nincs itt a vörös, úgyhogy leültem az egyik asztalhoz. Ajánlom, hogy eljöjjön, és ne kelljen megkeresnem. Azt hiszem, rosszabbul járna. Nyílik az ajtó, és belép. Ránéz az órára, majd találkozik a tekintetünk. Hirtelen megáll, majd egy rövid idõn belül elindul felém.

- Szi-szia – köszön halkan és leül velem szemben.

- Szia. Késtél – kezdem. Jobb, ha tudja, kivel van dolga.

- Bocsánat.

- A válaszodtól függõen bocsátok meg – nyúlok az étlapér. Ha már itt vagyunk, együnk is valamit. Halványan elmosolyodok. Hirtelen megszólal.

- Három nap – ránézek – Felmondok a bárban, csak ennyi idõm lenne neked dolgozni – elhalkul a mondat végére. – Meg… megfelel?

- Ha nekem dolgozol, egész munkaidõs állásban teszed. Oldd meg a másik munkahelyed.

Közben kiválasztottam a sütit, az étlapot visszateszem a helyére. Az asztalra rakom a kezeimet. Gondolkozik, majd egy kis idõ után halkan megszólal.

- Mit kellene csinálnom?

- Ezt akkor, ha elvállalod. Addig nem mondok semmit – egyenesen a szemébe nézek, látom rajta, hogy fél. Nem tudja, hogy mit fogok tenni, ha nem fogadja el, vagy ha nem tudja elfogadni. Tudja, hogy bármire képes vagyok.

- Megoldom.

- Helyes. Kérsz valamit? – kérdezem túlzott kedvességgel tõlem.

- Igazából mennem kellene… Meg fognak ölni, ha sokáig elmaradok.

- Nem fognak – jelentem ki magabiztosan. Az kéne még… Még, hogy megölik az emberemet… - Holnap ugyan itt. Úgy készülj, hogy nem otthon alszol.

- Oké – lassan feláll és tétován megáll a széke mögött. – Akkor… szia.

Nem válaszolok neki, csak biccentek egyet a fejemmel. Megeszem a sütimet és hazamegyek. Összeszedem a papírjaimat, amik este fognak kelleni, és elindulok edzeni. Három órám van a megbeszélt idõpontig, addig csak tudok edzeni.

Saját edzõtermembe megyek, ahol most más is van, de nem küldöm el õket. Úgysem maradok sokáig. Minden végigcsinálok a szokott módszeremmel, aztán gyorsan lezuhanyozok. Vissza haza autózok, felveszem a papírokat és megyek is. A helyszínt csak akkor adom meg nekik, amikor már ott vagyok, így sem tart 5 percbe mire ideérnek.

Megkérdezik, hogy mit csináltam a vörössel, mire csak annyit mondok, hogy elintéztem, nem kell aggódni. Megbeszéljük a részleteket és vége is a találkozónak. Nem sokára élesben megy a dolog. Titkáromnak kiadom a feladatot, hogy szedjen össze egy-két dolgot az én vöröskémrõl, mégis csak tudnom kéne, milyen ember. Másnapra meg is lesznek az infók.

***

Ugyan abban az idõpontban jelenek meg a cukrászdánál. Most õ is idõben itt van, kezében a táskájával. Kinyitom a csomagtartót és berakom a táskáját. Utána köszönök csak neki.

- Hello Martin – kissé meglepõdik, gondolom, nem tudja, hogy kutakodtam utána.

- Hello…? – a kérdõ hangsúlyt direkt nem vettem figyelembe. Minél kevesebbet tud, annál jobb.

Beülünk a kocsiba és elindulunk. Van egy úgymond „céges” szállás, oda megyünk most. Csak öt perc után szólal meg.

- Végül is, mi lesz a dolgom?

- Te leszel a mi hackerünk. Tudod, a mi munkánkban fontos egy ilyen ember.

- Ohh…

- Szóval, ha valamit elrontasz, nem úszod meg – nem válaszol, csak néz ki. Azt hiszem egyre jobban fél, kezdi érezni, hogy mekkora ember vagyok itt. Helyes.

 
Épp idõben lépek a pult mögé, hogy  Tomtól átvegyem a mûszakot. Csak egy gyors köszönésre van idõ, és már megyek is a rendelést kivinni. A legeldugottabb asztalhoz megyek, és leteszem az italt amikor a szõke hajú vendég rám emeli fagyos kék szemeit, amitõl még a hideg is kiráz, így gyorsan ott is hagyom. Nincs idõm ezzel törõdni rengetegen vannak ma is. Egyre több öltönyös sötét fickóra leszek figyelmes akik mind az eldugott asztalhoz mennek, de már is intenek, így nincs idõm ilyesmikre figyelni.
- Amikor átadjuk a szállítmány, minden nyomot eltüntetve elmegyünk. - hallok egy mondatfoszlányt amitõl akaratlanul is felnyögök. Vajon mirõl lehet szó? Lehet hogy maffiózók, vagy drogcsempészek, vagy emberkereskedõ, vagy valami bandatagok tanakodok, de a egy hatalmas csörömpölés visszazökkent a valóságba. Francba leejtettem egy poharat, a hatalmas elméletgyártásom közepette. Azonnal térdre ereszkedem h összeszedjem a darabjait amikor egy pillanatra találkozik tekintetem azzal a fagyos kék átható szempárral. Te jó ég! Vajon belelát a fejembe? Hallotta amikre gondoltam? Lehetetlen, azonnal összeszedem a darabokat, és kereket oldok.
Az est további részéig kerülöm azt az asztalt míg végül véget nem ér a mûszakom. Elköszönök a többiektõl, és elindulok hazafelé fárasztó este volt.  Alig lépek ki az ajtón máris belé ütközöm.
- Szállj be! - parancsol rám, én pedig egy pillanatra összerezzenek majd ráemelem tekintetem. Jó fél fejjel magasabb mint én, és nagyobb is mint én.
- És ha nem? - kérdezem miközben némi határozottságot próbálok belevinni eme két szóba.
- Akkor is be fogsz ülni - húzza ki magát, hogy még félelmetesebbnek  tûnjön, ami egy icipicit hatásos is talán - A választás a tiéd, magadtól vagy segítsek? - húzza fel egyik szemöldökét.
Lassan nézek körbe a klub mögötti kihalt utcán, majd kissé rajta is. Elfutni nem érdemes, és különben sem csináltam semmi rosszat. Egy mély lélegzet után beülök az anyósülésre. Nem sokáig kocsikázunk, egy közeli kis motelbe megyünk. Én pedig már kezdek azon agyalni vajon mit akarhat tõlem?
- Mit hallottál? - szegezi nekem a kérdést immár egy szobában.
- Semmi különöset, valami üzlet voltam ami nem legális.. ennyi - válaszolok lassan kimérten miközben a táskám pántját babrálom zavaromban.
- Ez pont elég.. - sóhajt bennem pedig megáll az ütõ egy pillanatra, majd figyelem ahogy a TV-vel babrál, és elgondolkodik valamin igen erõsen.  Viszont a TV-n nem jön be adó, mivel nincs átállítva a csomagra amit a hotel használ, ezért csak kikapcsolja és ledobja a távirányítót az ágyra. Most én veszem fel a kis készüléket, majd pár gombnyomással és egy ip vel el is intézem az adókat.
- Mennyire értesz az ilyen dolgokhoz? - szólal meg hirtelen mire egy pillanatra megijedek, de azonnal válaszolok.
- Minden elektrotechnikai eszközhöz jól értek - mosolyodom el büszkén, bár lehet, hogy a kockaságra nem kéne annak lennem.
- Oké. Mától nekem dolgozol. - jelenti ki hirtelen, mire kicsit ledöbbenve emelem rá tekintetem.
Elgondolkodok egy pillanatig, majd halkan kimérten válaszolok. - Nem lehet - kezdeném, de azonnal szavamba vág.
- Nem kérdés volt - feleli nyersen - A pénz egyébként sem akadály. Sokkal többet fizetnék mint amennyit a bárban keresel.
- Nem a pénz számít... - vetem oda foghegyrõl, majd sarkon fordulok, hogy távozzak.
Nagy tenyere csattan az fejem mellett az ajtón, mire ijedten rezzenek össze, és azonnal megfordulok, de ez nagy hiba volt. Kis híján megfejelem állát, olyan közel áll hozzám, kezét még mindig nem engedte le. Milyen széles a válla...
- Az életed számít? - morogja, és még egy olyan átható fagyos pillantással nyomatékosítja szavait.
- Pont azért... - dacoskodom, és állom pillantását. Nem fogom az orrára kötni, hogy mennyi mindennel tartozok a nevelõszüleimnek, és ezért még mennyit kell dolgoznom mostohaapámnál, és ez nem úgy megy hogy egy vadidegen elhoz egy motelbe, hogy munkát ajánljon, én meg persze szépen fogadjam el mi?! Mély sóhaja hoz vissza a valóságba. Apróbb dühöm azonnal elpárolog amint feltûnik milyen közel is van.
- Ch.. lásd kegyes vagyok. Találkozzunk holnap a Sun Café cukrászdában háromkor, addigra találj ki valamit - löki el magát az ajtótól, miközben egy pillanatra orra fejemhez ér. - Figyelmeztetlek, ne merj felültetni, mert csak te járnál rosszabbul! - ezt már nekem háttal mondja.
- Jó.. Szi..Szia - dadogom megszeppenve, majd elsietek.


Basszus innen rohadt messze lakok. Szitkozódok magamban miközben az utca végi buszmegállóba rohanok, remélem még nem ment el az utolsó busz.Fél egyre esek haza. Bevándorló hisztisen nyávogva fogad miközben lábamhoz dörgölõzik.
- El sem hiszed ma milyen napom volt... - simogatom meg fejét, miközben kaját rakok a tálkájába, és vizet cserélek - sõt még én sem... -
Ledobálom cuccaim, és közbe benyomom a gépet. Egy gyors zuhany után az ágyamba feküdve intézem laptopomon a rendelési adminisztrációval járó ügyes bajos dolgokat. Csak épp hogy párat sikerül elintéznem, de inkább az alvás mellett döntök, mivel holnap is dolgozom, de most a mostohaapámnál.
Reggel fáradtan, nyúzottan kelt a kis cicám, pontosan öt perccel az ébresztõm elõtt. Nem tudom, hogy csinálja ezt, de arra már rájöttem, hogy imádja ezt csinálni, vagy azon kárörvendeni az a kis dög ha elkések.
Magamra kapok valami normális ruhát, egy fekete farmert és egy laza felsõt, rá pedig egy pulcsit. Eléggé õsz közepe felé járunk, és kezd reggelente hideg lenni. Gyorsan összeszedem a cuccaim, és már indulok is melózni. Útközben megállok reggelizni, egy pékségben, majdnem elfelejtettem, hogy tegnap dél óta nem is ettem semmit. Mosolyogva érek be az üzletbe, de azonnal lehervad mosolyom amikor meglátom a fõnököt.
- Hol voltál?! A munka nem vár! Azonnal állj neki, rengeteg megrendelés, és javítandó gép van -  piszkál már korán reggel.
- Neked is jó reggelt - morogom oda, majd eltûnök hátul, hogy nekilássak munkámnak.
Teljesen belefeledkezem a munkába, ebédszünetet sem tarthatok, mivel ha egy percig nem azt csinálom amit kell, akkor már teljesen kivan akadva mostohaapám. Épp egy alaplapon forrasztom a kondikat, mikor az órára téved tekintetem. Ohh még csak három lesz öt perc múlva. Egész jól állok. Mosolyogva folytatom a munkát amikor rá három másodpercre belém csap a felismerés villáma. Még a kondi is kiesik a kezembõl amit épp forrasztanék az alaplapra így a páka ujjamhoz ér. Mire azonnal kiejtek mindent a kezembõl. Fenébe megégettem magam, de nincs most ilyenekre idõm! Azonnal felkapom pulcsim, és már rohanok is a cukrászdába. Még hallom, ahogy Jim a másik alkalmazott utánam kiabálja, hogy a mostohaapám ki fog nyírni ha megtudja, de most még ez sem érdekel. Van egy olyan érzésem sokkal rosszabbul járok ha nem jelenek meg az adott helyen adott idõpontban amit megbeszéltem azzal a férfival. Egyáltalán minek megyek el!? nem is ismerem, még csak a nevét sem tudom, azt se tudom mit akar tõlem, csak hogy valami munkát akar adni..         Mire feleszmélek már a hely elõtt állok, így nincs mit tenni, bemegyek. Bent az órára pillantok, késtem öt percet. Remélem nem lesz dühös... és még végig sem gondoltam egészen amikor tekintetem találkozik a fagyos kék szemekkel. Teljesen megmerevedek, kell egy perc míg erõt veszek magamon, és elindulok az asztala felé. Lassan csillapodik légzésem, még a térdeim is remegnek az elõbbi városátfutás tízperc alatt kísérlet miatt, és még a megégetett ujjam is lüktet a fájdalomtól, de most valahogy ez a legkisebb gondom, úgyhogy csak ökölbeszorítom bal kezem.
-  Szi..Szia  - köszönök félénken, és helyet foglalok vele szemben. Elég hangulatos kis hely, én is ismerem, párszor már voltam itt a barátaimmal, és elég jó netkávézóként is üzemel.
- Szia. Késtél - ettõl az egy szótól, még a szívem is megáll egy pillanatra.
- Bocsánat  - szabadkozom halkan.
- A válaszodtól függõen bocsátok meg - mondja miközben, az étlapot kezdi nézegetni, és még egy félmosolyt is megenged magának.
Basszus, nekem nem volt idõm ilyesmiken gondolkodni.. gyorsan ki kell találnom valamit, és még a boltba is vissza kell mennem különben megfog ölni..
- Három nap - mondom hirtelen, mire rám emeli tekintetét - Felmondok a bárban, csak ennyi idõm lenne neked dolgozni - halkulok el mondandóm végére - Meg..megfelel? - teszem fel a kérdést félve, és remélem hogy igent mond, meg azt is hogy kiderül végre hogy mi lehet ez az egész.