Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Bemegyünk és leülünk. Nagyon teszik az étterem és kellemes hely. Mikor viszont megkapjuk, az étlapot elbújok mögé soha nem vittek még étterembe és nagyon fura, de jó értelemben.

- Nana, van valami gond? – kérdez rá, én meg még mindig el vagyok pirulva.

- Semmi baj, csak engem még sosem hoztak ilyen helyre. – ki leszek az étlap mögül.

- Én is most vagyok ilyen helyen elõször, senkit sem hoztam ez elõtt étterembe. – int a pincérnek. A vacsora közben kicsit megnyílok neki, de figyelek mirõl beszélgetünk, mert személyes dolgokba nem szívesen szeretnék pár dologról még beszélni. Többet is mosolygok. Hozzák a számlát én meg venném a tárcámat, de átnyúl és megfogja a kezemet.

- Hagyd, én fizetek. – végig simítja a kezemet, ami nagyon jól esik. Fizetés után megyünk is haza. Megint nem szólunk egymáshoz és inkább csak gondolatainkba vagyunk mélyedve. Jobban szólva. Azon gondolkozok, hogy õ vajon meddig lesz ilyen. Egyszer viszont észreveszem, hogy elhajt az utcánk mellett.

- Yasu, itt kellet volna lefordulni. – mondom neki.

- Tudom, de még el akarlak vinni valahova... – mondja és megállunk a foci pályánál. Nem értem mit akar itt, de megijedek kicsit.

- Nana, bízz bennem, nem csinálok semmit, csak gyere velem. – kinyitja at ajtómat, majd kezét nyújtja. Kicsit félve fogom meg a kezét és lépek ki a kocsiból. A kerítéshez megyek õ meg mögém áll..

- Mássz át... - suttogja.

- De Yasu... – kezdenék ellenkezni.

- Kérlek. – hát rendben. Egy pillanat alatt, már a másik oldalon vagyok. õ is követ, majd megfogja a kezemet és elindulunk, majd a lelátóra ülünk.

- Miért hoztál ide? – nézek rá.

- Nem egy nagy szám hely... tudom, csak meg akartam neked mutatni, hogy ha egyedül akarok lenni... hova szoktam jönni... – mondja, majd felnéz, végül az órájára.

- Három... kettõ...egy... – ahogy meglátom a feltörõ vízcseppeket nagyon szép látványt nyújtanak, viszont elszomorodok. Miért nem legelõször volt ilyen ennyire figyelmes és kedves?

- S bevallom ezért is szoktam idejönni... – feláll, mire ránézve látom, meg félmeztelen kidolgozott testét, amire elvörösödök. Egyszer csak elkezd szaladni a pályán én meg felnevetek olyan kis bolond.

- Yasu meg fogsz fázni... – kiabálom.

- Nem érdekel! – kiabálja, majd széttárja a kezét és elkezd forogni. - Gyere Nana! – kiabálja nekem, de csak a fejemet rázom. - Kérlek! – teszi hozzá. Na jó talán nem árt. Leveszem a pulcsimat, majd szaladok én is oda hozzá meg körbe a pályán. Csurom vizesek leszünk, de nem érdekel. Eldõl, majd nem messze tõle én is elterülök.

- Gyönyörûek... – sóhajt fel.

- Tessék? – kérdezek vissza, mert nem értem.

- A csillagok... gyönyörûek ma este. – oldalára fekszik és rám néz. - szerintem csak nekünk ragyognak. – folytatja, de szavaira elpirulok. - Na gyere mielõtt megfáznál haza viszlek. – bólintok és elindulunk haza,

Mikor megérkezünk, elmosolyodok halványan. Nagyon tetszett ez a nap és kíváncsi vagyok mit fog még kitalálni.

- Hát itt volnánk... – sóhajt fel mikor házunk el érünk.

- Igen... – mondja, majd kiszállok a kocsiból.

- Remélem lesz még ilyen... – jegyzi meg halkan, mire az ablakon kicsit visszahajolok és ránézek.

- Nem tõlem fog függni. – mondom kedvesen, majd mennék, de visszafordulok. – Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, de ezzel még nincs minden helyre hozva. – jegyzem meg.

- Tudom. Akkor majd holnap a suliban találkozunk. Szia. – köszön el, mire csak bólintok.

- Szia. – köszönök el, majd megvárja, amíg bemegyek, végül õ is elhajt.

Másnap reggel elmegyek a suliba. Minden unalmas és nagyon semmit mondó. Yasu-t se nagyon látom, pedig mostanában elég sokat mászkál utánam, hogy bocsássak meg neki. Ma viszont egyáltalán nem is látom semerre. Most vagy bujkál elõlem vagy éppen egy csajt dönget fogalmam nincs, bár ha a második, akkor inkább nem is érdekel.

A könyveket ölelem magamhoz, mikor egy srác a szekrénynek lök és nyekkenek egyet.

- Ki a faszom vagy te? – kérdezem dühösen, mikor rá nézek, és nem ismerem fel a srácot.

- A végzeted. – mondja vigyorogva, majd közelebb jön. Már megint kezdõdik, az egész elõröl. Nagyot sóhajtok, majd rúgnám tökön, de összeszorítja a lábait ezzel megállítva az enyémeket. Ne erre viszont már tényleg elkezdek félni. Csak ne erõszakoljanak meg megint.

- Felejtsd el. – mondom komolyan, majd ellököm magamtól.

- Elfoglak, amint édesen nyögsz alattam. – mondja vigyorogva. – Utána én, elfoglak téged felejteni, de te engem soha. Teszek róla. – mondja ördögi vigyorral én meg csak õt figyelem.

- Bunkó paraszt. – vágom neki oda, mire egy akkora pofont kapok, hogy majdnem a szekrény adja a másikat és még a szám is kicsattan. Yasu merre vagy ilyenkor?

- Vigyázz a szádra. – mondja sziszegve.

- Inkább te nézzél tükörbe. Még is mi vagy te? – kérdezem undorítóan. Már kapnám a másik pofont, de ekkor valaki megállítja a kezét.

- Ne merj még egyszer hozzá érni Yuri. – mondja sziszegve Yasu.

- Yasu. – mondom nevét és õt figyelem. – Honnan ismered? – kérdezem.

- Sajnos õ az unkatestvérem. – mondja, amire nagyra nyílnak a szemeim, akkor azért volt ilyen ismerõs, bár engem Yasu nem vágott pofon.

- Nocsak. Nocsak. Csak nem te lennél az a csaj, akibe a kis rokonom szerelmes, de te visszautasítod állandóan. – mondja vigyorogva. – Még jobb lesz akkor veled játszani, mint gondoltam. – kacag fel ördögien.

- Yuri Fogd be, és ha hozzá mersz érni, eltöröm a kezedet. – mondja elég dühösen Yasu. – most meg húzz innen. – löki el, mire csak tovább megy nevetve, majd rám néz.

- Vigyázz vele kérlek. – kezdi nekem mondani és közelebb lép hozzám.

- Már lassan benne vagyok a dolgokban, hiszen te kezdted. Még egy erõszak, már oly édes mindegy. – mondom neki, mert most kicsit dühös vagyok, hogy nem láttam egész nap.

- Mondtam, hogy sajnálom és próbállak engesztelni is. – kezdi el a magyarázatot.

- Akkor ma miért nem voltál itt? – kezdek kicsit kiakadni.

- Mert azt a hülye majmot kellett pesztrálnom. – mondja nekem, mire lenyugszok, bár most inkább a félelem jött ki rajtam. Megfordul, és éppen menne elfele.

- Yasu. – szólok utána, mire megfordul. Odasétálok hozzá és nyakánál megölelem. Rettegek még mindig és remegnek lábaim. Egész testemben remegek. Megérzem kezeit derekamon és szorosan ölel magamhoz.

- Minden rendben lesz. Nem fogom hagyni, hogy bántson. – suttogja a fülembe, majd tovább ölel én meg szorosan bújok hozzá. A történtek ellenére még is õ az egyedüli biztos pontom, aki mellett biztonságban érzem magam.

A csajok mesélik, milyen volt Yasu, amíg nem voltam itt. Nagyon megváltozott és soha senki nem tudott még ilyen változást elérni nála, mint amilyet én elértem. Mesélték, hogy be is jött hozzám, a kórházba, csak anyámék nem engedtek senkit közel hozzám. Nagyon rendes tõle, de ha azt nézzük, akkor is miatta kerültem oda be félig meddig.

Mikor vége van, a sulinak kilépek a terembõl és elsétálok Yasu mellett

- Nana.. várj. – felpattan és elém lép.

- Igen? – vonom fel a szemöldökömet.

- Eljönnél velem... – nem fejezi be a kérdést és egy kis hatásszünet. Na hova akar elvinni, vagy most gondolja ki? - Moziba? – kérdezi és kérlelõen néz, de most még nem tudok egybõl kedves lenni vele így megvetõen nézek rá, de legalább látom, próbálkozik.

- Nem... – mondom tömören, majd folytatom utamat barátnõmmel.

- Hogy bizonyíthatnék neked, ha még az esélyt sem kapom meg rá... – szól utánam, mire rá nézek. Naomiék elkezdenek lökdösni én meg gondolkozok.

- Jó, gyere értem, hatra. – mondom neki egyszerûen, majd tovább megyek egyenesen haza.

Otthon anyámék kérdezik mi volt a suliba, de nem mondok semmit arról, hogy bántalmazóm el akar vinni moziba. Majd megtudják.

5 óra fele elkezdek készülõdni, hogy azért még se trehányan menjek oda. Felveszem a szokásos öltözetemet, majd mikor lemegyek hat órát mutat az óra. Anyámék faggatnak és aggódnak érte, meg nyugtatom õket annyira, hogy haza fognak hozni és idõben itthon leszek, majd két dudálást és már megyek is ki. Látom Yasu arcán levakarhatatlan mosoly van, de örüljön legalább õ.

Beülök mellé a kocsiba és mikor meglátom, szemüvegbe kicsit meglepõdök a látványon, mert mintha nem is õ lenne, hanem a kedvesebbik iker testvére.

- Szia. – köszönök, mert azért túl bunkó nem akarok lenni.

- Szia, akkor mehetünk? – kérdezi, mire csak bólintok. Elindulunk, de meglepetésemre nem a saját városunk mozijába megyünk, hanem a szomszéd városéba. Cseles így viszont tuti, hogy õ fog haza hozni is és nem lóghatok meg tõle.

Egész úton nem beszélgetünk. Yasu az utat figyeli én meg az eget figyelem, miközben meglepõ módon egy kis romantikus zenét hallgatunk.

Megérkezünk, majd kiszállok és körbe nézek. Minden fele szerelmes fiatalok vagy idõsebb szerelmes párok. Ezért akart hát engem ide hozni? Hogy rájöjjek, milyen jó lenne nekem egy kapcsolat, és hogy õ pont kéznél van? Áááá. Nem hiszem. Ennyire azért szerintem nem figyelmes.

- Menjünk. – szól és megfogná a kezemet, de kihúzom. Még nem érzem úgy, hogy teljes mértékben meg tudok benne bízni. Ahhoz egy mozi nem elég.

Bemegyünk és veszi a jegyeket. Nem engedi, hogy a saját részemet kifizessem. Sõt azt sem engedi, hogy a popcornt én vegyem meg vagy az üdítõket. Mindent õ akar állni és ezt elég nyíltan a tudtomra adta. Hát rendben, ha nem hát akkor nem fogok erõsködni.

Beülünk a terembe. Szerencsére folyosóra kaptuk a jegyeket, aminek én nagyon örülök. Leülünk, majd elkezdjük enni a popcornt és nem sokára kezdõdik is a film. Valami romantikus filmet nézünk meg én meg néha furcsán nézek Yasu-ra ezt most komoly, hogy õ választotta? Valamiért képtelenség elhinnem, még azok ellenére is, hogy mennyit mesélték, hogy megváltozott. Nem foglalkozok, tovább vele inkább a filmet nézem és élvezem.

Ami még meglepett, hogy nem próbált meg átölelni és nem próbált sehogy sem nyomulni. Ezért dicséretet érdemel, és azt hiszem meg gondolom, hogy fogok vele viselkedni, de azért még egy valamit tennie kell, azért, hogy végleg megbocsássak neki.

Vége a mozinak. Felállunk és kimegyünk.

- Hogy tetszett a film? – érdeklõdik, mire ránézek, és most kedvesebben válaszolok neki.

- Tetszett, csak nekem kicsit gyanús, hogy tényleg te választottad ezt a filmet. – mondom rásandítva, amire elpirul, és a fejét kezdi el vakarni.

- Apum besegített egy kicsit a filmválasztásba, de nekem is tetszett. – vallja be, amire csak megrázom a fejemet és elmosolyodok. – Ha nem gond nem megyünk még egy kicsit haza. – mondja mire érdeklõdve nézek rá és gyanúsan.

- Hova akarsz vinni? – kérdezem tõle gyanúsan.

- Meglepetés, de tetszeni fog. – válaszolja és beszállunk a kocsiba, bár feszült vagyok. kezdenek elõ jönni félelmeim, amiket a doki olyan jól elrejtett.

Egyszer csak mikor megállunk, egy étteremnél nagyot nézek, és nem tudom, hogy mire gondoljak jóra vagy rosszra. Össze vagyok zavarodva.

- Gyere, meghívlak vacsorázni. Van asztal foglaltatva kettõnknek. – mondja kedvesen és tényleg nem akarok hinni sem a fülemnek sem a szememnek. Ez nem az a Yasu, akit én megismertem.

- Rendben. – egyezek bele, még kicsi félve, majd kiszállok az kocsiból és az étteremet figyelem. Nem tudom, hogy mi fog történni odabent és mi lesz kettõnk között, de bármi legyen. Ez még nem teljesen kárpótolja a történteket, de már kezd alakulni.

A következõ párhétben megint nem megyek suliba, mert teljesen összeomoltam. Nem bírom, ha hozzám érnek és nem bírok semmit sem. Viszont ma már megint mennem kell suliba. Könyveket magamhoz szorítom, és úgy sétálok magányosan a folyosón. Nem akarom, hogy bárki hozzám szóljon.

- Nana! – kiáltja nevemet egy ismerõs hang. Felé fordulok, és érzéstelen arccal nézek rá.. - Beszélni akarok veled, beszélünk? – kérdezi, de én csak megrázom a fejemet. Nem akarok senkivel sem beszélni. Csak annyit akarok, hogy hagyjanak békén. Megfordulok és tovább sétálok, a lépcsõnél vagyok, mikor egy iskolatárs lelök a lépcsõn. Legurulok, és mikor már nem megyek, tovább a hasamat fogom, nagyon fáj. Gondolom beütöttem nem kicsit. Tömeg gyûlik körém és nézik, mi van velem. Érzem, a lábam között valami nedves folyik. Csak a picivel ne legyen semmi baj.

Hívják a mentõket, akik elég hamar megérkeznek, megvizsgálnak és megállapítják, hogy terhes voltam és elvesztettem a kicsi babámat. Hordágyra tesznek és már a kocsiba pakolnak befele.

- Engedjetek! Ereszetek már!- hallom Yasu kiáltozását, de nem érdekel, csak a kisbabámra tudok gondolni, akit elveszítettem. Az orvosok megmondták súlyos ütések érték a hasamat és elvetéltem. Pedig ez a pici nem tehetett semmirõl. Miért õt bántja mindenki?

Bevisznek a kórházba, ahol megvizsgálnak alaposan, hogy nem történt-e más gond, de nem. Nem tudom, hogy szerencsére vagy szerencsétlenségre, de már mindegy. Meg maradok. Az orvosok beszélnének hozzám, de én nem figyelek. Anyámék is bejönnek, és inkább nekik magyaráz az orvos. Nem szólok, senkihez csak az ablakon bámulok kifele. Ez már nekem is sok. Túl sok, hogy el tudjam viselni.

Anyámék elmennek, hoznak pár cuccot nekem és végre az orvosok is magamra hagynak. Az ablakon kezdek kifele nézni és csak a szép idõt bámulom. Elegem van mindenbõl- miért kellett eljönnünk? Mióta itt vagyok csak sorscsapás az életem.

- Nana! – ront be az ajtómon Yasu, majd letérdel az ágyam mellé. - Miért? Miért nem mondtad el? – kérdezgeti, de csak az ablakon nézek kifele. - Ugye az enyém volt? – kérdezi. Nem a pápa erõszakolt meg és övé a gyerek. Lesütöm a szememet, majd egyszer csak azt hallom, hogy elkezd sírni, majd zokogni. - Ne haragudj rám.. k-kérlek Nana. – mondja, majd rá emelem tekintetem és könnyeim elkezdenek folyni. Bár korábban halottam volna ezt. - Nana... – suttogja, majd kezeit arcomhoz emeli, hogy letörölje könnycseppjeim, de én visszafordítom az ablak felé fejemet és tovább bámulok kifele. - Nana, azt akarom, hogy a barátnõm legyél, vagyis Nana, lennél a barátnõm? Ígérem egy ujjal nem érnek hozzád, s én is várok, ameddig csak kell. Én, megvédelek mindenkitõl! Ígérem, Nana! Csak egy... adj nekem egy esélyt. – mondja nekem és hangján hallom, hogy könnyei folynak, de bennem kezd felmenni a pumpa. - Ne ítélj el úgy, mint sokan mások… kérlek. – mondja, majd lehajtja a fejét. Tudom milyen érzés különcnek lenni ezért együtt érzek és meg fogom a kezét, majd rám emeli tekintetét. - Nana, én... én azt hiszem sz-szeretlek téged. – suttogja, mire nekem a szemem elkerekedik.

Elkezdem rázni a fejemet. Nem akarom hallani nem, akarom elhinni. Kezemet a fülemre teszem és csak a fejemet rázom.

- Nana. – fogja meg a kezemet, de csak mérgesen nézek rá.

- Azt várod, hogy elhiggyem? Azt várod, hogy azután ami történt egybõl egy ilyen vallomás miatt a karjaidba omoljak? – kérdezem tõle és dühöm láttán elenged. – Igen tiéd volt a gyerek, akit Mika elvett tõlem, mivel csak veled voltam. Te erõszakoltál meg és még erre is képtelen voltál, hogy legalább védekezz. Azt hiszed nekem olyan fenomenális élmény volt, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok tõled? – vonom kérdõre és kezdek kiakadni.

- Nana… - kezdené, de nem hagyom.

- Nem nincs semmi, Nana. Azok után várod el tõlem, hogy a karjaidba omoljak, hogy úgy ott hagyták a sikátorban, mint egy eldobható guminõ? – mondom mérgesen és most szembesítem vele mit tett velem. – Miért kellett ezt csinálnod? Azért, mert én nem tettem szét egybõl neked a lábamat és könyörögtem, hogy igen is dugj meg? Vagy, mert egyszerûen csak azért, mert új csaj voltam és nem akartál kihagyni? – mondom, majd haragomat a könnyek veszik át. – Könyörögtem neked, hogy ne tedd meg. Kérleltelek, hogy hagyj békén, de még is megtetted… megerõszakoltál. – mondom neki kiakadva és látom, hogy közelebb akar jönni. – Ne merj hozzám érni. Takarodj a szobámból. Soha többet nem akarlak látni. – kiabálom neki, mire az orvos bejön.

- Mi folyik itt? – odajön hozzám, bár most hiszti rohamban szenvedek megint. – kérem, menjen ki a szobából. – kéri meg az orvos kedvesen, majd ad nekem egy nyugtatót, amitõl megnyugszok és elalszok.

Majdnem 1 hónapba kerül, mire helyre tudnak rázni. Addig suliba sem voltam, csak a kórházba. Sûrûn akadtam ki, de a pszichiáter szerencsére értette a dolgát és rendbe szedett. A veszekedés óta nem láttam Yasu-t. Gondolom nem akart bejönni, de így tudtam jobban visszatérni önmagamhoz.

Egy hónap után most megint mennem kell suliba. Annyira nincs hozzá kedvem, hogy mindenki rólam sugdolózzon meg a volt gyerekemrõl, aki már nincs. Beérek a suliba és éppen a folyosón sétálok úgy mintha semmi nem történt volna, de az árgus szemeket nem tudom figyelem nélkül hagyni. A szekrényemhez megyek és pakolgatni kezdek, amikor megjelenik Yasu.

- Szia. Hogy érzed magad? – kérdezi meg és most mintha kedvesebb lenne, mint eddig valaha volt. Kiveszem a könyveimet, majd becsukom és ránézek.

- Amint látod, itt vagyok, akkor hogy lennék? – kérdezek vissza, majd megfordulok és indulnék, de megfogja karomat és maga felé fordít. Kezére nézek, majd rá, mire megérti és elenged.

- Kérlek, ne haragudj. Sajnálom, amit tettem. Nem kezdhetnénk elölrõl? – kérdezi meg, mire felhúzom a szemöldökömet.

- Nem gondolod, hogy a bocsánatkéréssel kicsit elkéstél? – nézek rá komolyan. – Meg egy sajnálommal nem lehet semmit sem elintézni. Már nem vagy gyerek, éppen az anyukáját bántotta meg egy sajnálom elég volt, hogy megbocsásson. – mondom és látom, hogy rosszul esnek neki szavaim, de õ sokkal nagyobb fájdalmat okozott nekem. – Ha tényleg annyira szeretnéd a bocsánatomat, meg valóban azt akarod, amit a kórházba mondtál, ahhoz sokkal többet kell tenned, mint egy sima bocsánatkérés. – mondom neki háttal.

- Még is mit vársz el tõlem? Mit tegyek? – teszi fel a kérdéseket és elindulok.

- Arra magadtól kell rájönnöd. – válaszolom, végül eltûnök a teremben.

A mai napom többi része csendes és végre minden rendben van, nem zaklat, azaz idióta sem. Éppen a nap végén vagyunk, mikor az õr szól, hogy wc-re kell mennie. Megállunk a wc elõtt és õ meg bemegy. Várom, hogy végre visszajöjjön, de ekkor valaki kezét számra rakja, majd magával cipel egyenesen a könyvtárban. Behúz a polcok közé és nagyon erõsen a könyveknek nyom én meg próbálok sikítani, de befogja a számat és nem tudok.

- Na idefigyelj, nem tudom te kinek képzeled magad, de egyet jól jegyezz meg. Engem egy ekkora alakkal sem tudsz magadtól távol tartani. – felhúzom szemöldökömet és elkezdek motyogni, de nem hallja mit mondok, majd mikor leveszi, kezét a számról folytatom.

- Te utolsó... – kezdek bele, és cifráznám is, de ajkait enyémre tapasztja és elkezd hevesen csókolni. Kezeit derekam köré fonom és elkezd szorosan ölelni, de nem fogom hagyni, hogy azt csináljon velem, amit akar. Elkezdem ütögetni a vállát, végül mellkasára teszem a kezemet. Felsóhajt csókunkba és látom, élvezi, szétnyitom ujjaimat mellkasán. Látom, hogy kinyílik a szeme, majd ellököm magamtól. Elindulok hatalmas léptekkel az ajtó felé.

- Bevallhatnád, hogy igenis élvezed. – mosolyog rám, majd egy gúnyos mosolyt küldök felé, végül kimegyek a könyvtárból. Megtalálom a biztonsági õrömet, majd leindulunk haza. Hétvégén nem dolgozik, ekkor telefonál egyik barátnõm, azért, hogy menjek el vele bulizni. Eleinte nem akarok belemenni, de a végén még csak rábeszél és elmegyek. Letesszük a telefont és csak reménykedni tudok, hogy nem lesz ott az a paraszt, mert ott menekvésem nem lesz.

Felveszem kedvenc bulizós ruhámat, ami egy nadrág és egy topp, amibõl kint van mindenem, csak éppen a melleimet takarja el kicsit.

Este már a buliban vagyunk és táncolunk. Nagyon jól szórakozunk és örülök, hogy elhívtak. Legalább kiengedem magamból a feszültséget. Mosolyogva és túlpörögve táncolok és élvezem a zene minden egyes ritmusát. Még szerencse, hogy járok tánciskolába, ahol megtanítanak jól mozogni és iszonyatosan szexin. Egyszer csak valaki mögém lép. Nem nézek hátra, mert tuti, hogy Yasu nem lehet, miért lenne pont abba a klubba, amelyikbe én, mikor nem is tud róla. Csak tovább táncolok, miközben teljesen az illatõhöz simulok õ meg élvezi, gondolom én. Egyszer csak megfordulok, és mikor meglátom a mögöttem táncoló emberkét kikerekednek a szemeim. Lépnék el tõle, mire megragadja a derekamat és visszahúz magához.

- Na, most kifog megvédeni cicám? – mondja a képembe. Ha nem tudom megvédeni magamat, akkor azt hiszem, én itt most meg leszek erõszakolva, de reménykedni tudok, hogy nem ilyen hülye.

- Engedj el te hülye. – mondom, de nem enged, megragadja a kezemet, majd elkezd vonszolni maga után. – eressz el. – kiabálom, de semmi haszna túl hangos a zene és senki nem hallja. Kivisz egy sikátorba, ahol végre nincs hangos zene. – Engedj el. – kiabálom neki még mindig.

- Felejtsd el, hogy el foglak engedni. – mondja komolyan és perverz mosollyal az arcán. Neki lök a falnak, mire egyet nyekkenek, majd odajön, elkezd csókolgatni, de én szabadulni akarok, megpróbálom ellökni magamtól, de nem tudom. Túlságosan erõs én meg túlságosan félek. Széttépi a ruháimat rajtam. Elkezdek sikítozni, de ekkor csókkal fogja be a számat. Tovább sikítozok, de nem hallja úgy se senki. Leszedi a nadrágomat is rólam, amire most már tényleg elkezdek félni.

Hamar megszabadítja magát is a nadrágtól.

- Ne tedd, könyörgöm. – ellenkezek még mindig és nagyon félek. – Engedj el. Hagyj békén. – kiabálok, de megfogja a számat.

- Inkább élvezd. – mondja ördögi vigyorral, majd a lábamat megfogja, a derekához emeli, és úgy hatol belém erõsen és durván, amire felsikítok, mert iszonyatosan fáj. Még a könnyem is kicsordul. – Áhh szóval, hogy még szûz voltál ezért nem akartad? Annál jobb és élvezetesebb vagy. – mondja ördögi vigyorral, majd elkezd bennem örült vágtát kezdeményezni, de nem élvezem egy cseppet sem. Folynak a könnyeim és nagyon sírok iszonyatosan fáj minden mozdulata. Soha nem akarom, hogy többet egy pasi is hozzám érjen gyûlölöm mindegyiket.

Egyre jobban zokogok. Egyszer csak hangosan felnyög és belém élvez. Érzem, ahogy spermája szétárad testemben, majd kicsúszik belõlem. Lábaimon folyik, a vérem összerogyok, és úgy zokogok tovább. Megigazítja magát, majd rám néz vigyorogva.

- Mondtam, hogy az enyém leszel. – vágja oda, majd elmegy onnan és ott hagy. Elkezdek kegyetlenül sírni. Nem akarom, soha többet látni elegem van belõle. Ott akarom hagyni az iskolát.

Barátnõim nagy nehezen rám találnak, majd hazavisznek. Anyámék próbálnak faggatni, de csak folyamatosan azt hajtogatom, hogy nem akarok abba az iskolába járni, de nem tudnak semmit sem tenni max, hogy 1-2 hétig otthon maradok, hogy pihenjek, de azzal mi lesz jobb? Semmi attól õ még ott lesz és emlékeztetni fog a történtekre. De így anyámék most már két biztonsági õrt rendelnek mellém. Senkinek nem akarok elérhetõ lenni és még véletlenül sem akarok esélyt adni arra, hogy hozzám érhessenek, gyûlölöm a férfiakat, de nagyon.

Eltelik a kéthét és sajnos mennem kell suliba. Anyámék megcsináltattak velem egy tesztet a biztonság kedvéért, de elszomorította õket az eredmény, akár csak engemet, mivel terhes lettem attól a nyomoréktól. Felveszem a táskámat felöltözök a szokásos öltözékembe és elindulok be a suliba, de rettegek még így is, hogy az õrök velem vannak és nem hagynak egy pillanatra sem magamra.

Beérve a folyosón sétálva meglátom Yasu-t, ahogy önelégült mosoly terül szét az arcán, amikor meglát.

- Látom annyira kifárasztottalak, hogy 2 hét kellett kipihenned magad. – vágja oda bunkón és önelégülten, de én csak elkezdek kicsit sírni, pedig nem lehet. Kezemet a hasamra teszem és próbálok megnyugodni. Nem mondok, semmit csak tovább sétálok. Senkihez nem szólok egy árva szót sem. Naomi is próbál beszélni velem, de bezárkózok teljesen. Nem segítettek, amikor szükségem lett volna rájuk.

A szekrényemnél vagyok, és a cuccaimat pakolom.

- Édesem mit szólnál, a repetáznánk? Olyan jól éreztem magam. – mondja vigyorogva és jönne közelebb, de ekkor már a két biztonsági õr állja útját. – Jaj, ne már megint ezekkel próbálkozok. Múltkor is kijátszottam az egyiket. Azt hiszed kettõvel nehezebb dolgom lesz? – kérdezi, de nem szólalok meg. Csak bezárom az ajtómat és elindulok, majd a srácok követnek.

- Hé, Nana. Hozzád beszéltem. – mondja komolyan és mintha dühös lenne, mert nem szólok, hozzá odajön és hozzám, amire összerezzenek, és a szekrényhez megyek.

- Ne merj hozzám érni. Hagyj békén. Nem akarom, hogy bárki hozzám érjen. Mondom sírva és teljesen kiakadok. Mindenki meg van lepõdve reakcióm miatt, de nem érdekel, tovább zokogok, és nem akarom, hogy bárki hozzám érjen. Otthon akarok lenni. A biztonsági õrök vesznek fel, de elkezdek hisztizni és vergõdni a karjaikba, hogy engedjenek el. Nagyon kikészültem. Soha nem hisztiztem ennyire. Sikítozok és kiabálok. Mindenki meg van rémülve viselkedésemtõl és csak érdeklõdve nézek rám.

Mi lesz velem ezek után?

Kint vagyok a folyosón, mert éppen wc-rõl jövök vissza, miközben barátnõmmel beszélgetek és nevetgélek. Egyszer csak meglátom azt a mocskot és összehúzom a szemöldökömet. Tudom, hogy nem kéne vele foglalkoznom, de akkor is annyira idegesít. Megfogom Naomi kezét és beviszem a terembe, ahol neki más dolga van hozzám meg odajön Taiki és elkezdünk beszélgetni és nagyon jól érzem magam vele. Jókat nevetgélünk és viccelõdünk igazán megértjük egymást.

- Ohh látom, kellemesen szórakoztok. – ül le a féreg a padomra és kettõnk közé furakodik.

- Húzz el innen! – förmedek rá, mire csak elkezd nevetni.

- Na és megfektetted már? – fordul Taiki felé, de õ lehajtja a fejét. Ennek a srácnak tényleg ekkora hatalma lenne? - Hozzád beszélek! – üvölt rá, mire megadja magát és a fejét rázza.

- Te mekkora egy bunkó vagy! – szólalok meg undorodva tõle. Rám néz, de mást nem is láthat. Undorodok az ilyenektõl, akik csak a lyukra mennek, de õ elkezd nevetni és megpróbálja megsimogatni arcomat.

- Jajj, de harapósak vagyunk. – elcsapom a kezét az arcomról. - Felkaptad a vizet, mert megzavartam kis enyelgéseteket? – mondja gúnyosan. Nem mindenki olyan, mint te Paraszt.

- Inkább enyelgek vele, mint, hogy veled egy légtérben legyek akár egy percre is... – mondom neki vigyorogva, de ettõl megragadja a csuklómat és elkezd vonszolni.

Csapkodok, rúgkapálok, próbálok szabadulni, de semmi haszna. Belöki az egyik ajtót és szerencsétlenségemre pont a szertár az. Engem belök, én a földre kerülök õs meg zsámolyokat pakol az ajtó elé. Pulcsiját leveszi és a kamerára dobja, hogy ne lehessen bizonyítani. Próbálom kipihenni magam, mikor rám néz. Felpattanok és megpróbálok menekülni meg elmenni innen, de felkap és a matrac felé kezd el cipelni.

- Engedj el! Eressz már el! – üvöltözöm, majd rádob a matracra és egy halkat felnyögök a fájdalomtól.

- Hmm még nem is kezdtem, s már nyögdécselünk... – fejét kezdi el csóválni vigyorogva. Idióta gyûlölöm, de annál jobban félek tõle. Elegem van. Nem akarom, hogy hozzám érjen. Félek is tõle, hogy tényleg meg fog erõszakolni. Elkezdi ingét kigombolni én meg felállva próbálni kapni az alkalmon a menekülésre, de elkapja a kezemet és visszaránt a matracra, majd hogy mozdulni se tudjak csípõmre ül rá, miközben karjaimat a fejem fölött tartja összeszorítva.

- Élvezni fogod, ezt az egyet megígérhetem... – hajol ajkaimra és megcsókol. Ez az idióta. Nem hiszem el. Paraszt, de még is olyan jól csókol meg akkor hátha jobban enged. Viszonzom a csókját, de meg is vagyok lepõdve. Kinyitja a szemét és az enyémmel találja szembe magát.

Érzem, hogy gyengül a szorítása, ami csak elõny számomra mellkasánál fogva rúgom le magamról, mire a matrac mellé esik. Az ajtóhoz lépek és már szedem is lefele a zsámolyt, mert nem akarom, hogy megerõszakoljon. Egyszer megragadja, a nyakamat maga felé fordít és mohón csókol meg, de én meg harapom, a száját nem akarom, hogy többet csókoljon. Vére elkezd folyni a szájából.

- Mondtam, hogy ne nyúlj hozzám! – ordítozok vele, majd megemelem a kezemet, hogy pofonban részesítsem, de megfogja és a falhoz nyom.

- Engem nem érdekel, megmondtam megkaplak... – ördögi vigyor jelenik meg a képén, majd szoknyám alatt kezd el matatni, de én csak kiabálok és nyöszörgök.

- Engedj már el... Hagyj! – ordítom, és nem sokkal késõbb dörömbölést hallok az ajtón. Megmentõim.

- Ezt most itt sikerült megúsznod, Nana, de remélem most már felfogtad, hogy én bárhol elkapja, ha kedvem úgy tartja. – még egy csókot szermányol tõlem, majd megfogja a pulcsiját és kiiszkol az ablakon. Remegéstõl a lábaim összecsuklanak és elkezdek kicsit sírni. Nem sok híja volt, hogy tényleg megerõszakoljon. Ellököm a zsámolyokat és az ajtó elõtt Naomit látom meg, mire a nyakába borulok õ meg szorosan ölel meg és a hajamat simogatja, miközben vígasztal, hogy nem lesz semmi baj. Ez az amit most nem tudok elhinni, hogy nm lesz semmi baj, de majd én teszek róla.

Az nap este felhívok egy biztonsági õr szolgálatot és kérek egyet magam mellé, addig amíg a suliban vagyok.

Másnap reggel mikor felébredek, megreggelizek, majd kimegyek a ház elé és már ott áll a biztonsági õröm. Megnyugszok, majd elmondom neki, hogy mi a feladata, amire csak bólint.

Felszállok a metróra, de most nincs fent, az a gyökér szerencsém van. De nem baj nem kell most már félnem tõle. Itt van védelmezõm is. Nem fogom hagyni, hogy csak úgy játszadozzon velem. Most a lehetõ legjobban gyûlölöm, elegem van belõle. Vissza kell valahogy még vágnom. Vajon mi fájna neki a legjobban? Hogy tudnék neki fájdalmasan visszavágni? Ááááááááá meg van…. hogy én milyen lángész vagyok.

Beérek a suliba és Josh (biztonsági õr) minden hova a nyomomba van. Megállok a szekrényemnél és pakolgatok kifele, amikor meghallom az smerõs hangot.

- Szia, cica. Hogy vagy? – teszi fel, de mikor közelebb jönne Josh elé áll megakadályozva tervében.

- Hagyja békén a kisasszonyt. – mondja komolyan én meg befejezem a pakolást.

- Maga meg ki a fasz? Meg mit keres suliban? – teszi fel értetlenül a kérdést és Josh mellé állok.

- Jobb, ha elfelejtesz, mert amíg ide járok, nem fogsz a közelembe kerülni. – mondom komolyan és megyek, mikor megfogja a kezemet, de Josh elintézi helyettem.

- Mondtam, hogy ne nyújon a kisasszonyhoz. – mondja és fájdalmas nyögéseket hallok kis férgemtõl, de nem érdekel. Tovább megyek.

- Josh jöjjön. – szólok neki és elengedi, majd elkezd követni. Tanórákon és bent van velem meg a folyosón is. Yasu még véletlenül sem tud megkörnyékezni, mert a védelmezõm nem engedi közel és azt sem engedi, hogy akár egy pillanatra is hozzám érjen, mert nem lesz jó vége.

Egyik szünetben a folyosón sétálok, mikor meglátom a fiúbandát, akivel Yasu szokott lógni. Kiszemelem az egyik srácot. Most köcsög leszek, legalább megtudja milyen az, hogy ha a szeme láttára csinálnak olyat, amit nem kéne. Megmondom Josh-nak, hogy most jobban vigyázzon, mert durvulhatnak a dolgok. Odamegyek és látom Yasu szája, már nagyon vigyorodik.

- Na, mi van, csak nem bírod ki nélkülem? – kérdezi vigyorogva, de csak felhúzom a szemöldökömet.

- Nem körülötted forog a világ okés? Meg álmodik a nyomor. – nézek rá lenézõen, majd egyik haverjára mosolygok, majd odamegyek, ujjamat mellkasán húzom végig, mire mindenki csak kerek szemekkel néz. Yasu állna fel, hogy odajön hozzánk, de szerencsére az emberem elé áll. Csak annyit enged látni amennyit neki abból szabad. Lehúzom magamhoz nyakkendõjénél fogva és szenvedélyes csókot váltok vele.

Meg van döbbenve a srác, de nem érdekel. Tovább csókolom, végül megadja magát és elkezd, visszacsókol. Helyes erre vártam. Tovább csókolom, és kezemet nyakába fonom így simulok szorosan hozzá, mire kezeit derekam köré fonja.

- Hé. Enged el! – rivall rá Yasu, mire a srác abba hagyná, de visszafordítom a fejét és megint megcsókolom.

Yasu már nagyon forr a levében és próbál áttörni a biztonsági õrömön, de nem fogom hagyni. Megszakítom a csókot, majd vigyorogva nézek Yasu képébe.

- Te kis ribanc ezt meg fogod bánni. – mondja fenyegetõzve, de engem nem érdekel.

- Josh menjünk. – mondom neki, mire elengedi a srácot és tovább sétálunk. Most már remélem megértette, hogy velem ne játszadozzon, mert rosszul fog járni nagyon rosszul.

A nap hátra levõ részében próbálom teljesen elkerülni a folyosót, mert nincs kedvem azzal a bunkóval összefutni.

A nap végeztével viszont a szekrényemhez megyek, és a cuccaimat pakolgatom, mikor kezeket látok, amik a szekrényem mellett vannak.

- Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim? – rám hajol teljesen. Ez a barom egyszer meg fogja bánni.

- Megmondtam, hogy engem hagyjál békén... és húzz el innen. – mondom neki még mindig ugyan olyan rideg és flegma hangnembe. - Na, most engedj hagy menjek. –megfordulok és fintorogva nézek rá, majd megfogja államat és megcsókol. Nagyon hevesen csókol és levegõt is alig kapok. Derekamnál fogva húz, szorosan magamhoz mire próbálom ellökni, de nem tudom. Nincs elég erõm ahhoz.

Mire elhagyja ajkaimat. Behunyom a szememet, de amikor kinyitom, mérgesen nézek rá és akkora pofont cserdítek le neki, hogy még az én kezem is belefájdul.

- Ennyit igazán megért... – felém fordítja a fejét és a pofon helyét simogatja. - Na kérem a ráadást! – hajol közel hozzám és próbál megcsókolni, de én ellököm magamtól, de még mindig nem elég. Már éppen csókolna meg, mikor lendítem a lábát és tökön rúgom. Egybõl elenged és farkát kezdi el fogni, majd lerogyik a földre.

- Te kis csitri... – felnéz rám, mire megigazítom a ruhámat, majd a táskámat felveszem a vállamra.

- Megmondtam, hogy engem hagyj békén. – mondom háttal neki, majd visszafordulok. - És amúgy is nem volt valami nagy szám az a csók... – visszafordulok és tovább megyek. Hallom, hogy jönne utánam, de feltartják, aminek örülök.

- Na, végre már, azt hittük nem is jössz. Nem tán Mika kapott el, mint a múltkor? – hallom a kérdést és csak elfintorodok. Tudtam, hogy ilyen és nem lepõdök meg egyáltalán.

- Nem, most nem Mika volt. De remekül szórakoztam... – visszafordulok, és szúrós tekintetet vetek felé, de csak tovább röhög.

Másnap reggel metróval kell mennem a suliba, majd éppen felszállok és gondolkozok azon, hogy mit tegyek azzal a hülye sráccal, mert nagyon elegem van belõle. Egyszer csak valaki a hátamnak simul teljesen, majd hátra nézek és elkerekednek szemeim és kezd felmenni bennem a pumpa.

- Reggelt cica... – kacsint rám és szabad kezével magához húz, és nem akar elengedni. A fene vigye el ezt a hülye értetlen srácot.

- Nem vagyok cica seggfej, rendes nevem is van. Mégpedig Nana. De kétlem, hogy meg tudod jegyezni. – förmedek rá és leszedem a kezét a derekamról, majd a metrós egy hatalmasat fékez én meg egyenesen a srác karjaiba dõlök.

- Hmmm Nana... ha kérhetem, kicsit szorosabban simulj hozzám – búja a fülembe, amitõl kicsit kiráz a hideg, de vissza kell fognom magam.

- Engedj el. – mondom neki komolyan és kezd nagyon felidegesíteni.

- Ugyan már Nanácskám. – mondja nekem, amivel nagyon felhúz. Ellököm, majd megfordulok.

- Engem ne becézgess megértettél. – mondom dühösen és most már mindenki ránk figyel.

- Mi van, te csak a nagy közönséget szereted? – kérdezi vigyorogva, majd egy pofont keverek le neki.

- Fulladj meg. – megáll a metró igaz, ott ahol le kéne szállnom, de nem érdekel. Inkább megyek gyalog és kések el, mint hogy azzal a hülyével legyek egy metrón. Elindulok az egyik irányba, majd az egyik szûkebb utcába térek be, mert tudom, hogy arra kell menni. egyszer csak valaki megragadja a kezemet és a falnak nyom.

- Állj meg kiscicám. – mondja mosolyogva bele a képembe, az a hülye.

- Engedj el. És tûnj a szemem elõl. – mondom komolyan és megpróbálom eltaszítni.

- Ugyan már szépségem. Tudom, hogy te is akarod. – mondja vigyorogva és megpróbál lábaimnál motoszkálni, de megfogom a kezét és visszacsavarom az ujját, amire felszisszen és a fájdalom tökéletesen látható a képén.

- Engedj el és hozzám ne merj érni, mert rosszul fogsz járni. – mondom komolyan, mire végre elenged, majd elindulok a saját dolgomra, de csak nem ért a szép szóból. Megragadja a kezemet és a falnak lök, elég erõsen, majd kezeimet a fejem fölött fogja össze.

- Engem ne merj fenyegetni csitri. – üvölt rám és elég csúnya szemekkel néz rám, ami nem nagyon tetszik és kicsit félelmetes is. – Akkor is az enyém leszel.

- Ha megerõszakolsz feljelentelek. – mondom neki fenyegetve.

- Egy szart fogsz, feljelenti. – vágja a képembe olyan félelmetesen, hogy most már kezdek kicsit én is félni, de nem mutatom neki. Jobb ha azt látja, hogy engem nem tud megfélemlíteni.

- De fel foglak és meg is fogom tenni. Egy ujjal ne mer hozzám érni, mert már akkor is bajod lesz belõle. – mondom komolyan. – nem vagyok egy hülye kis csitri, akit kedved szerint használhatsz. – mondom komolyan, majd megint tököm rúgom, mert ért a szép szóból, de most erõsebben, mint múltkor. A földre rogy én meg elszaladok onnan és egészen a suliig szaladok. Akkor ér utol, de a suli meg szerencsére be van kamerázva így ott nem mer velem kezdeni. Felmegyek az osztályterembe és csak reménykedni tudok, hogy végre valahára egyszer békén fog hagyni.

Sajnálom, hogy az elõzõ sulimat bezárták így kereshettem másikat, ahova át is vesznek, mint végzõs. Nem akarok még egy évig közép sulis lenni. Végre a saját életemet akarom élni semmihez sem kötve.

Ma reggel kezdõdik a tanítás, amihez annyira nincs kedvem, de hát menni kell. Felveszem a kis válltáskámat és már megyek is a suliba. Jó páran megbámulnak, de kit érdekel? Ezt csak bóknak veszem mindenkitõl. Legalább tudom, hogy nem vesztettem bájamból.

Beérek a suliba és még ott is megbámul mindenki a fiúk csodálva a lányok meg irigykedve. Annyiból örülök, hogy legjobb barátnõm is idejár, így most osztálytársak leszünk. Mikor meglátom, szekrényénél elmosolyodok.

- Szia Namiko. – köszönök mosolyogva.

- Nana. – sikítja el magát és a nyakamban landol.

- Mondtam én, hogy egyszer egy suliba fogunk járni, de nem hittél nekem. – mondom nevetve, amire õ is elkezd nevetni.

Nagyon jól érezzük magunkat és sokat röhögünk is. Éppen az osztályterem felé tartunk, amikor egyiszonyatosan helyes srác megy el mellettünk, de nem érdekel. Látom, alaposan végig néz, majd visszafordulva megáll.

-Hé. Cica, nincs kedved egy menetre? – teszi fel a kérdést, az ilyenekre, meg robbanok. Megfordulok, és gyilkos szemekkel nézek rá, mire Namiko megfogja a kezemet.

- Nana, hagyd, ne foglalkozz vele. Felesleges az egész.

- Engedj el. – förmedek rá barátnõmre, majd odamegyek hozzá. – Tudod, kivel játsszál te hülye gyerek. – mondom neki komolyan és látom, se a hangnemem, sem az, amit mondok, nem tetszik neki.

- vigyázz a szádra kislány. – jegyzi meg komolyan.

- Leszarom. Te is csak egy hülye macsó vagy, aki annyira, nagyra van magával, hogy az már fáj. Egyetlen egy normális csaj sem jön veled össze, csak azok, akik amúgy is meg akarják dugatni magukat. –mondom komolyan, amit gondolok.

- Nem tudsz rólam semmit, hogy képzeled, hogy idejössz, és egybõl leugatod a fejemet? – von kérdõre és már egy kis tömeg gyûlt össze.

- Elég, ha rád nézek az önelégült szavaid, az a ki vagyok mi vagyok. ismerem a fajtádat. Fogadjuk a suli összes csaján végig mentél már. – mondom, mire látom, hogy a csajok hevesen bólogatnak. – De tudod mit? Ha akarsz, ha nem engem, akkor sem fogsz megkapni. – mondom még mindig komolyan és látom, hogy kezd nagyon ideges lenni, de végül elvigyorodik.

- Vigyázz a szavaidra kisanyám, mert a végén még csalódni fogsz magadban. – mondja magabiztosan, amire csak elkezdek nevetni õ meg meglepõdik.

- Nem ismersz még engem. – vágom rá komolyan. – ha jót akarsz magadnak, akkor békén hagysz és eltûnsz, de úgy hogy egyiknap se keljen látnom téged. – mondom még mindig komolyan, majd megfordulok és el akarok menni, de megragadja a kezemet és a szekrénynek lök õ meg szorosan elém lép.

- Jobb, ha felkészülsz, hogy az enyém leszel. – mondja komolyan.

- Majd esetleg akkor, ha félévig jársz egy lánnyal és soha nem csalod meg. Egy csók sem csattanhat el mással.