Sóhajtva biccentem fejemet alkalmi partnerem vállára.
- Talán utána kéne menned – simít bele hajamba.
- Jah, talán – morgom.
- Ha szereted, akkor utána mész – nyom egy könnyed csókot halántékomra – Ha pedig nem, akkor is, elvégre jobb lenne, ha megbeszélnétek a látottakat.
- Tudod Miura, elmehétnél pszichológusnak – nevetek fel, majd otthagyom.
Nem messze az ajtótól a földön kuporogva találok rá Ei-re.
- Azt hittem elmentél. – szólítom meg, mire felpillant. Tekintetébõl süt a zavartság. – Nézd… ebben a szakmában elõfordul az ilyen, és nem fogom titkolni, azt gondoltam, hogy nem fog ennyire meglepetésként érni a dolog.
- Nem az volt meglepetés, hogy egy férfival láttalak együtt, hanem hogy… - magyarázata érthetetlen motyogásba torkollik.
- Nem értelek, ha dünnyögsz.
Teljesen vörösen pislog rám. Nem igazán tudok, mit kezdeni a helyzettel, ezért inkább elfordulok, hogy magára hagyjam õt.
- N-nem azért borultam ki, mert egy férfival voltál odabent… - szól utánam. Visszafordulok, és magammal húzom az öltözõbe.
- Az a srác, Taka… vagy Taku, tudom is én, hogy hívják… a barátod? - kérdésemre, csak megcsóválja a fejét. – Mert nem kezdek ki olyanokkal, akiknek van valakijük.
- Nem járunk… csak barátok vagyunk…
Ez eléggé hihetetlen, hisz úgy õrzi, mint valami rossz véreb.
- És errõl õ is tud?
- Soha se feküdtem le vele, sohase tudnék rá úgy gondolni…
Puhán vonom magamhoz, mire édesen felsóhajt. Halkan kuncogva konstatálom a tényt, hogy mennyire aranyos. Arca vörösbe vált, s én nem türtõztetem tovább magam, ajkaira tapadok. Hiába simogatom nyelvemmel ajkait, nem nyerek bebocsátást. Arcát közvetlen közelrõl figyelhetem. Rókavigyorral döntöm el a kanapén.
- Nyisd ki a szád, ha megcsókollak. – lehelem szájacskájára. Sóhajtva engedelmeskedik. Kicsiny ujjai belevesznek hajamba, és puhán cirógatják kusza tincseim. Egyre növekvõ szenvedéllyel ízlelgetem õt. Érzem csókján, hogy nem teng túl tapasztalat terén.
Figyelmemet egy egyre idegesítõbb dallam vonja magára. Most komolyan ezt muszáj? Nem akarom elengedni, azonban nem tehetek mást.
Zavartan veszi elõ a telefonját, majd növekvõ pírral pillant rám.
- Szia Taku! – szól bele a készlékbe, mire szusszanva ejtem vállára a fejem. – Kazuya-samával vagyok. Miért?
Kihallom a telefonból a rosszalló szóáradatot. Idegesítõ féltékeny kiskakas, majd levagdosom a farktollait, ha pedig az nem elég, akkor a tojásait is.
Engedem õket beszélgetni, közben feltápászkodom, és átvedlésbe kezdek a bennlévõ paravánom mögött. Mire végeznek, én is utcai ruhában feszítek.
- Gyere kiscsillag, elviszlek vacsorázni – karolok belé. – Vedd úgy, hogy randira megyünk.
- Kazuya-sama, nem lehet – mondja teljesen elkámpicsorodva.
- Mégis miért nem?
Elõbb, még teljesen rám volt kattanva, mi ez a hirtelen fordulat?
- A banda vár az after party-ra, hogy megünnepeljük a fellépést.
Ohh! Gondolom ez volt az elsõ nagyobb koncijuk.
- Rendben van, de csak akkor engedlek el, ha holnap velem jössz moziba – mosolygok rá. – Nos, mit szólsz hozzá?
- Jó – biccent pirulva.
- Akkor holnap találkozzunk, majd hívj fel, hogy mikor jó neked – könnyed csókot lehelek ajkaira, majd egy cetlire felfirkálom a számomat, utána magára hagyom a kicsikét.

Nem messze az öltözõjétõl telepedtem le a földön. Mindenki kint van és bulizik míg én itt depressziózok. Hisz nem vagyok meleg, nem? Akkor miért hat meg ennyire az amit láttam? És miért tapadtam ennyire Kazuya-samára? Ha adott volna esélyt bele mentem volna? Fogalmam sincs én tényleg nem értem magam. Kicsit messzebbrõl ajtócsukódást hallok majd szinte csak egy árnyat látok elviharzani elõttem. Majd pedig halk és lassú léptekkel megáll elõttem valaki. Kazuya-sama.

-Azt hittem elmentél. – Nem mondok semmit csak felnézek rá. Ilyen esetben nem is tudom mit mondhatna az ember. Nem is tudom mi jár a fejemben. – Nézd… ebben a szakmában elõfordul az ilyen, és nem fogom titkolni, azt gondoltam, hogy nem fog ennyire meglepetésként érni a dolog.

-Nem az volt meglepetés, hogy egy férfival láttalak együtt, hanem hogy…

-Nem értelek, ha dünnyögsz. –Sóhajt, de még ez az aprócska sóhaja is olyan… olyan varázslatos és szexi, hogy belém folytja már csak ezzel is a szavakat és rögtön eléri, hogy az arcom felforrósodjon tõle. A közelsége már alapból így hat rám, de kb most úgy nézhetek ki mint egy paradicsom. Szusszanva indulna vissza az öltözõje felé, de mikor végre kipréselek magamból szavakat hátra néz rám.

-N-nem azért borultam ki mert egy férfival voltál odabent… - Nem válaszol csak megfogja a kezemet és magával ránt az öltözõjébe.

-Az a srác, Taka… vagy Taku, tudom is én hogy hívják… a barátod?- Kérdi én meg kb a lábujjamig pirulok. Csak fejrázásra telik miközben Kazuya-samára se tudok nézni zavaromban. – Mert nem kezdek ki olyanokkal, akiknek van valakijük.

-Nem járunk… csak barátok vagyunk…

-És errõl õ is tud?- Kérdi egy fél mosollyal, most gúnyolódik?

-Soha se feküdtem le vele, sohase tudnék rá úgy gondolni… - Vágom rá azonnal, a testem remeg az izgalomtól és Kazuya-sama közelségétõl. Többet nem kérdez csak az államra cirógat és közel húz magához. Egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkaimat, és ahogy õ felkuncog erre, arcom lángolni kezd azonnal. Nincs idõm jobban lereagálni, ajkak kerülnek a számra, de a meglepettségtõl nem nyitom a csókra az ajkaimat. Kinyílnak lehunyt szemei, így közelebbrõl még csodálatosabb… annyira vonzó… és mikor elvigyorodik lenyomva engem a kanapéra, legszívesebben elbújnék valahová, annyira zavarba hoz ezzel.

-Nyisd ki a szád, ha megcsókollak. – Mikor újra az ajkaimra simítja az övéit egy sóhajjal engedelmeskedem, ujjaim maguktól futnak a fekete tincsei közé, miközben lassan, õrjítõen lassan falja fel a szám. Õ annyira jól csókol, én meg annyira bénán próbálom viszonozni a csókjait, hogy az már szánalmas. Remegek…

Hirtelen az egész szobát a telefonom csörgése zengi be, pont akkor mikor Kazuya-sama eldöntött egy morranással, de ahogy õt is eléri a telefon hangja elhúzódik.

Ügyetlenkedve húzom ki a nadrágzsebembõl a készüléket, és mikor meglátom a kijelzõn lévõ nevet teljesen elvörösödöm. Taku az. Alig bírom megnyomni a képernyõt, hogy beszélni tudjak vele, most is néz. Kazuya-sama most engem néz, türelmesen… Ilyen helyzetben mit szokás tenni? 

- Megkérdezem a fõnököt. De szívesen meghallgatnálak titeket élõben így… próbán.
Persze a kisbarátja már mellette is áll mogorván pillantva rám.
- Eichi ne legyél ennyire nyomulós, nekik is próbálniuk kell. - ragadja meg a fiú karját.
- Épp ellenkezõleg, szívesen látnánk titeket a próbánkon. – mosolyogok a kis édesre. Szívesen látnám az ágyamban, vagy az öltözõ kanapéján elterülve, élvezettõl ziláltan.
- Nem akarunk zavarni. – jelenti ki komoran a másik. Nehezen sikerül csak meggyõzni, hogy minket ugyan nem zavarnak. Végül sóhajtva megadja magát. - Jól van, szívesen maradunk hisz nem mindennapi lehetõség egy olyan bandát próbálni látni, mint ti. Megígérem, nem leszünk zavaróak.
Elrángatja mellõlem, és kicsit távolabb ülnek le.
- Kell neked a kölyök, ugye? – kérdi halkan Youji, mire elvigyorodom. Túl jól ismer, s ezért tudja, hogy próbálkozni fogok, de ha a kölyök nem akarja, akkor hagyom a fenébe.
Szinte nyálcsorgatva bámul minket, s ezt a többiek sem felejtik el észrevenni. Én folyamatosan õt figyelem, de a kis takony már mellette is van, és magához öleli. Arcon csókolja, de kezeit nem veszi le róla.
A próba végén magukkal visszük az Amand+A-t egy kis bulira. Itt Youji-ra bízom a kis piócát, míg én a teljes eufóriában úszkáló Eichi-t egy külön asztalhoz vezetem. A bár nem nagy, és itt senkit sem érdekel, hogy kik vagyunk, így lehet beszélgetni a rajongók nélkül.
- Mesélj magadról! – kérem, miközben az italainkat kortyolgatjuk.
- Hát gitározom, napközben pedig Taku-val egy közértben dolgozom – mosolyogja önfeledten.
- Taku? – kérdem érdeklõdve.
- Az énekesünk. Vele lakom már két éve.
A kis ugribugri srác, aki féltékenyen õrzi. Szóval együtt vannak.
Már kevésbé köt le, amit mond, hiszen van valakije. Láttam még egy utolsó esélyt a kapcsolatra, de az most elszállt.
Eichi elég sokat iszik. Próbálom félájult állapotban összeszedni az asztalról. Teljesen részeg. Arca vészesen közel kerül az enyémhez.
- Szeretem Kazuya-sama-t – sóhajtja, mire majdnem leejtem. – Annyira szeretem.
- Eichi – lép mellénk a kis védõje, aki szintén nem józan. Bennem is van pia, de nem sok. – Majd én hazaviszlek.
Miközben támogatja keze végig birtoklóan azon a kerek hátsón pihen.

A koncerten ütõsek vagyunk, akár csak az Amand+A. Az öltözõben vár rám egy kis meglepetés. Egy régebbi ismerõs, aki rendszeres vendég az ágyamba némi készpénz ellenében.
- Annyira szexi voltál, hogy ma ingyen megkapsz – dorombolja, és én nem is habozok. Az elmúlt napokban arra az Eichi gyerekre gondolva könnyítettem magamon.
Épp bontanám ki a ruháiból, mikor benyit valaki.
- Kazuya-sama – hallom meg az édes hangot. – Nincs kedve…
Akármit is akart mondani a torkára forrasztotta a szót a látvány. Kiperdül az öltözõbõl, csak úgy zeng a becsapódó ajtó.
Na, most mit csináljak?

-Hello. – Takumi hangja üti meg a fülemet, ahogy mellém áll karja a vállamhoz ér. – Taku vagyok, õ pedig Amy.

-Örvendek. – elmosolyodva néz ránk. Biztos nem álmodom? Lehetséges az, hogy a példaképem itt áll elõttem és rám, vagyis ránk mosolyog? – Gondolom, ti vagytok az Amand+A tagjai. – összeszedve magamat kezdek bólogatni. Tudja, hogy kik vagyunk!

-Igen, bár mi úgy tudtuk, hogy csak késõbb jöttök.

-Csak kíváncsiak voltunk a próbátokra. – Haru-sama is megszólal, esküszöm itt és most összesek olyan… - Nem gondoltuk, hogy egy emberi búgócsigát láthatunk. – ÉDESEK ÉS MENÕk.

Taku karon ragad gyengéden még mielõtt én tényleg összeesnék orrvérezve.

-Akkor mi vissza is megyünk.

Testemet szétjárja az adrenalin, a színpad elõtt ülve hallgatnak minket. A legjobb akarok lenni!

Ahogy elkezdjük játszani a Takumi által írt számokat, teljesen úgy érzem magam mintha már a koncerten lennénk, mindent bele adok. Ez már nem az este miatti izgalom hatása ez Kazuya-sama érdeme. Szinte füstölög a pengetõm és a gitár húrjaim ahogy teljesen felpörögve gitározom, alig veszem észre, hogy közben az idõ el is repül. Ahogy a színpadról caplatok lefelé a szívbaj jön rám majdnem mikor Kazuya-sama mellém lép.

-Jól gitározol.

Azt hiszem egy bók se esett még ennyire jól. Ezt annak az embernek a szájából hallani akit imádom olyan érzés mintha elértem volna a Budhisták által annyira vágyott Nirvánát.

-Köszönöm. – nem tudom milyen arcot vághatok, azt hiszem látványosan csöpögök, de nem bírok uralkodni magamon.

-Ha gondoljátok maradhattok a próbára, és utána beszélgethetnénk.

Szemeim európai méretûre tágulnak és vigyorogni kezdek.

-Megkérdezem a fõnököt. De szívesen meghallgatnálak titeket élõben így… próbán. – Taku halkan morogva lép mellém mint, aki féltékeny.

-Eichi ne legyél ennyire nyomulós, nekik is próbálniuk kell.- könyökömnél fog meg.

-Épp ellenkezõleg, szívesen látnánk titeket a próbánkon. – mosolyog Kazuya szívdöglesztõen és alig észrevehetõen Taku vállának dõlök ahogy az elõttem álló istenséget nézem.

-Nem akarunk zavarni. – mondja komolyan Takumi, de végül beadja a derekát, ahogy példaképem biztosítja arról, hogy nem leszünk útban és szívesen látnak minket- Jól van, szívesen maradunk hisz nem mindennapi lehetõség egy olyan bandát próbálni látni mint ti. Megígérem nem leszünk zavaróak. – elhúz tõle és leültet egy kis székre. A többiek is mellém telepszenek és Takut kivéve mind a Des Angest figyeljük. Kazuya még a színpadról ránk mosolyog majd el is kezdik.

Mint egy szerelmes kislány úgy figyelem õket, Naokit, Harumit, Youjit, Koutarout és persze Kazuyat. A kis asztalkán könyökölök olvadozva jégkrém módjára.

Alig tûnik fel, hogy Kazuya-sama vagy másodpercenként ide nézeget, biztos vagyok benne, hogy elpirultam, de egyszer csak Takumi a derekamra ölel.

-Olyan édes vagy ahogy egy fangirl módjára viselkedsz. – kuncog és az arcomra nyom egy puszit, de ahogy ez bármikor máskor arcpírt okozott volna most, csak Kazuya-samat tudom figyelni, ahogy minket néz. Szörnyû vagyok…

Taku nem ereszt, csak rágyújt miközben az oldalamat cirógatja, érzem rajta védelmezést. Bele se merek abba gondolni, hogy talán féltékeny Kazuya-samára, csak az felejti el, hogy Kazuya-sama nem meleg, én és õ sem az. Nem értem mitõl és mire féltékeny. Olyan buta.

Egyszer csak egy kéz kerül a vállamra és ahogy meglátom a feketére festett körmöket rögtön rájövök, hogy Taku az.

-Na én léptem Csillagom, el ne vessz a sok néni között. – kapok egy puszit majd egy kacsintás kíséretében indulna is, de a kérdéseimet nem fogja megúszni. Ahogy hátra fordultam rögtön észrevettem rajta az egyetlen drága és minõségi zakóját, amire vagy 6 hónapon keresztül spórolt, így nem nehéz arra következtetni, hogy valami fontos dolga van.

-Taku még nem járt le a munkaidõd. – már ennyivel is megtudom õt állítani, Takumi akármennyire sunyi tud lenni, legalább annyira lelkiismeretes. – Képes lennél engem itt hagyni egyedül? Hogy aztán összeroskadjak a munka alatt? Szóval hova olyan sietõs?

-Akiko-sama elengedett szóval… csak megleszel… - mivel egy centit se mozdul tudom, hogy nyert ügyem van.

-Hova mész abban a méregdrága zakóban?- keresztbe fonom a karjaim miközben a sarokba szorított cicafejû énekest méregetem. Ahhoz képest, hogy 180 cm az én 168 centimmel simán sarokba szorítom, csak szavak kellenek hozzá. Taku lehajtja festett szõke borzos fejét majd sóhajt egyet.

-Ne haragudj, hogy nem szóltam errõl, de kaptunk egy ajánlatot egy koncert fellépésre…- egyenesen a szemeimbe néz én meg majdnem össze is esem a megdöbbentségtõl.

-Mit keresel még itt?

-Hogyan mondod?- néz rám értetlenül Taku, én csak a nyakába ugrom és agyon puszilgatom, annyira boldog lettem

-Mi a francot keresel még itt? Menj szerezd meg nekünk a koncertet!!!- úgy ölelem mint egy bolyhos kis állatot. Ezzel az egy mondattal annyira fel tudott dobni!

-Hívd össze Tomoékat és este találkozunk a szokásos helyen, ott mindent elmondok!- épphogy, de sikerül levakarnia magáról majd azzal el is ment. Bízok benned Takumi.

A koncert gondolatával szinte el is repült az idõ, míg én fejben a gitár húrokat nyúztam addig a valóságban a boltba betért vásárlókat szolgáltam ki. Elbúcsúzom Akiko-samatól és már sprintelek is a kocsmába ahol lógni szoktunk a többiekkel Tomo, Reika és Taku már a szokásos helyünkön beszélgetnek miközben én a sietség miatt kifulladva huppanok le Reika mellé.

-Nanananana mi volt?- térek rögtön a lényegre, de a többiek csak egy sejtelmes vigyor kíséretében néznek engem

-Neked is szia Csillagom. – köszön Takumi miközben kifújja a cigi füstöt és rám néz.

-Gyerünk! Mondjatok már valamit!

-Szerinted mosolyognánk rád így ha nem sikerült volna? – nevet fel Keigo (Reika) bele borzolva a hajamba. Mondanak még valamit, de a szavak el se jutnak hozzám. A legutolsó koncertünk 3 hónapja volt egy kis bárba, pénzt se kaptunk érte, de elég sok pozitív visszajelzést kaptunk így nem is volt csoda mikor megkaptuk ezt az ajánlatot. Koncert, zene, én és a gitárom, koncert, zene… én…. és a gitárom. Valahogy most csak ez számít.

- És még valami, a Des Anges is fellép…

Ahogy Taku hangja újra a fülembe kúszik elkerekednek a szemei, hogy mi? A Des Anges Du Crime volt az a banda, ami miatt elkezdtem gitározni. Az ágyam felett még egy poszter is van róluk és… és vagy 3 cd amikre az évek alatt összespóroltam egy kis pénzt, tudom nem nagy gyûjtemény… de õk a kedvenceim…

-Hé Csillagom figyelsz te rám? Vagy már Kazuya-samára zsebhokizol, vagy éppen Naokira?- érzem ahogy kezdek elvörösödni és ahogy szembe találom magam Taku gonosz vigyorával csak még jobban zavarba jövök. Takuminak állandó témája a Des Anges imádatom, folyton azzal jön, hogy biztos rájuk gondolok miközben… érted…

Igaz, hogy még nem volt barátnõm, de ezt azért nem kéne ellenem fordítania… hisz nem azért nem volt még barátnõm mert meleg lennék.

-Taku te seggfej hagyjad már szegény Amyt- érzem ahogy Tomo a másik oldalról átölel és ahogy ránézek látom ahogy kuncogva nyelvet ölt Takura.

- Csak viccelek, de nem lehet nem kihagyni ezt a témát, nézd, hogy elvörösödött. - odahajolva hozzám nyom egy puszit a számra amitõl csak még jobban elvörösödök, majd a kezembe nyom egy kis poharat.- Fenékig Csillagom a lányunk Amanda lassan érett nõ lesz.- kacsint rám majd visszaül a helyére.

-Az Amand+A-ra!- rikkantja egyszerre Tomo és Reika miközben mindenki lehúzza a felesét.

Nem bírom a piát, sohasem bírtam. Most is Takumi támogat haza, bezzeg õ tök jól van… járni is rendesen tud. Nem lát homályosan… asszem. Érzem a betont a cipõm alatt, majd lépcsõket, parkettát végül egy pihe-puha ágyacskát a hátam alatt. Ahogy hátra hanyatlik a fejem meglátom a posztert az ágyam felett és véletlenül egyenesen Kazuya szemeibe nézek… édes jó istenkém látni foglak élõben…

A Club ahol játszani fogunk Fallen nevet viseli, elég jó kis hely. Arról híres, hogy kisebb feltörekvõ bandákat rak nagyobb, sokkal jobban befutott bandák mellé egy este. Mi is így fogunk fellépni, elõttünk lesz pár banda, akik olyanok, mint mi azután közvetlenül utánunk a Des Anges fog fellépni. Egy ilyen reklám megfizethetetlen az olyan kis nyomi bandáknak mint mi, hisz sokan csak miattuk fognak eljönni így minket is meghallgathatnak és talán mi is a köztudatba kerülünk és kapunk egy szerzõdést.

Gõzerõvel dolgozunk már egy hete, a jól begyakorolt számainkat még jobban begyakoroljuk, hogy tökéletesek legyünk holnap. Annyira várom már, a ruha választást is olyan izgalommal teszem, hogy még a többiek is meglepõdnek hisz Tomo meg én vagyunk azok akik sose tartották izgalmas dolognak a ruha válogatást, szerettünk jól kinézni, de nálunk a zene volt az elsõ mindig is. De most valahogy ez is felpörget miközben végig húzom festett körmeimet kedvenc bõrnadrágomon furcsa borzongás járja át a testem. Jézuskám mi van ha most fogunk befutni? Mi van ha kapni fogunk egy szerzõdést? Hisz köztudott hogy az ilyen fellépésekre mindig eljönnek cégektõl megnézni a friss bandákat, és el ne feledkezzek az én kis sajátos bónuszomról, álmaim bandája is ott lesz, vajon tudok majd velük beszélni… ott halnék meg helyben ha csak egy sziát hallhatnék tõlük amit nekem céloznak…

Másnap szinte kipattanok az ágyból, reggelit is csinálok magunknak, majd a fürdõben miközben zuhanyozok engedek kõkemény vágyamnak és csempének dõlve kényeztetem magam. A percekig tartó eufórikus érzés pedig csak még jobban feldob és csak még jobban az estére pörgök. Soha semmit nem vártam még így.

A fõpróbán a színpadon állva forgok jobbra és balra, úgy nevetek mint egy idióta, de mint egy boldog idióta. Taku és Tomo csak röhög rajtam Reika pedig a dobszerkója mögött ül és mosolyogva figyel. Rajtunk kívül senki sincs itt még egy félóráig miénk a teljes színpad aztán jön a kövi banda, hogy megtartsa a fõpróbát. Csak forgok és forgok, nevetek és nevetek és zuhanok…

Olyan szinten leestem a színpadról és olyan szinten  alig vettem észre, hogy amíg a többiek a nevemet kiáltozva szaladnak utánam én csak nevetek tovább most már csak szerencsétlenségemen nevetve.

-Hé jól vagy? – egy idegen kéz nyúl hozzám és ahogy az ipsére nézek akaratlanul nyögök egyet. K-kazuya-sama!