Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Reggel, amikor elindultam a munkahelyemre, pontosan leírtam magamnak, hogy hol-merre kell majd fordulnom és mire kell felszállni, hogy hazaérjek. Azonban az étteremben ma hatalmas a nyüzsgés. Talán valami ünnep volt, vagy nem is tudom, de borzasztóan sokan vannak, alig bírjuk tartani az iramot! Még azokat is be kellett hívni, akik a közelben laknak. Üres asztal sem nagyon volt… jaj, nagyon rossz nap volt és borzasztóan hosszú!
Még most is olyan kellemetlen visszagondolni arra a helyes lányra! Juj, az nagyon ciki volt… Olyan húsz körül lehetett, nagyon szép, fekete, hosszú haja volt, mandulavágású szemei, telt ajkai, és fekete szemei… hát, nagyon megtetszett. De az volt a baj, hogy annyira néztem, hogy nem vettem észre, hogy felé megyek, és a hófehér, bokáig érő ruháját leöntöttem vörösborral.
Alig várom, hogy hazaérjek, beesek az ágyacskámba, és aludjak egy hatalmasat. Hazafelé még úgyis van egy kisbolt, ahogy leszállok arról a buszról, ami egy utcányira tesz le. Veszek majd valami ennivalót is, tejet reggelre, mert szeretem a meleg tejet felkelés után! Aztán irány haza, eszek és alszok is!
Ez volt a terv. De amikor kilépve az étteremből rájövök, hogy a papírt valószínűleg otthon hagytam, amire leírtam az útitervet, kicsit pánikba esve kezdek forgolódni. Ez a sok kanji és romanji!!!! Hihetetlen. Ebbe fogok belebolondulni, hogy talán már kétszer megyek el az előtt a buszmegálló előtt, ami kellene, de nem tudom elolvasni! De nem tudom megtanulni… olyan bonyolult ez az egész rendszer… és persze, hogy ilyenkor nincs egy épkézláb ember sem, aki segítene nekem.
- Elnézést, uram, álljon meg, kérem! - kiabálok egy idősebb férfi után. Megbízhatóan halad előre, de valamiért nem hallgat a japán beszédemre. Nahát… Amikor sikerül utolérnem, a vállára teszem a kezem, mire szegény hatalmasat ugrik. Ahogy megfordul, én persze nyomom neki a dumát tovább a buszról, amit keresek, meg, ogy eltévedtem, aztán ő kínosan mosolyogva megrázza a fejét, és a fülére mutat. Uhh, bakker! Ne már, hogy nem vettem észre, hogy nem hallja, amit mondok! Uhh, ez nagyon ciki! Kínosan mosolygok rá én is, majd bocsánatkérően meghajolok, ő mutatja, hogy nincs semmi baj, és elsétál. Ahjmár! Ez rosszabb, mint tegnap… de nem lehetek ennyire barom, hogy nem jegyzem meg! Most menjek vissza az étteremhez, és égessem be magam azzal, hogy nem látta-e valaki, hogy merre járok haza?
Na, eldöntöttem. Most keresek valakit. Valakit, aki viszonylag fiatal, viszonylag szép, maximálisan lány, beszélget valakivel, és kedves arca van! Hm… oké. Akkor… keresés indul!
…
De valahogy mindenki olyan… nem is tudom. Morcos? Ezt eddig miért nem vettem észre? Az előbb is, az a lány, aki a sarkon állt, olyan volt, mint aki részeg. Aztán, amikor odamentem, elkezdett valamit üvölteni, de annyira hadarta a japánt, hogy nem értettem. Végső elkeseredésemben megpróbáltam leinteni egy taxist, hogy vigyen haza, de nem tudta, hogy hol van a cím. Ahhm, ma sem csucsukálok már nyugodtan?!
Másrészről. Csodálkozom, hogy nincs barátnőm. Most őszintén. Kinek kellene egy olyan lúzer, mint én, aki egy hónapja lakik egy városban, egy hónapja ugyanott él és dolgozik, és egy hónapja minden egyes munkanapja azzal fejeződik be, hogy körbetömegközelekedi a várost, mire hazaér, és rájön, hogy az az út, amin j9nnie kellett volna, öt perc, gyalog is maximum fél óra. De kinek van kedve egyedül sétálni? Ha lenn egy helyes lány, akit… Áhhá, ez sem jó. Magamat sem tudom hazavinni, nemhogy mást. Akkor… egy helyes lány, aki engem kísér haza? Áhh, reménytelen vagy, Socorro…
Végső elkeseredésemben bevetem magam egy játszótérre, és beülök egy hintába. Lökök magamon egy párat, hogy azért mozogjak is, közben gondolkodom. Most már az étteremhez sem találok vissza. Ma nagyon elkavarodtam. Ahj… remélem, hogy valahogyan hazajutok, mert nem szívesen alszom az utcán.
Hirtelen meglátok valakit, aki épp átszeli a parkot. Ez egy srác! Felém jön, gondolom, itt akar elmenni. A lámpák fényében pont látom… és… milyen kellemes arca van. Milyen szép fiú. Pedig fiúra nem szoktam ilyet… és milyen jó teste… SOCORRO! Fejezd be, mikre nem gondolsz!
Kiszállok a hintából, és elé sietek. Magasabb, mint én. Hazakísérne vajon, ha szépen kérem?
- Ne haragudj, hogy megállítalak - hebegem neki, mikor elé ugrok, de még nem nézek rá, a mellkasát fixírozom. Izmos lehet… - Socorro vagyok, és… és nagyon eltévedtem. - Zavaromban a fehér, kicsit áttetsző ingem alját kezdem gyűrögetni… remélem, hogy nem haragszik rám, amiért így leszólítom…
|
