|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2011. 08. 01. 21:47:25 | #15522 |
 Karakter: Senshin Anshou
Megjegyzés: ~ Ciccemnek
Anshou:
Édes kis zavart cirógatására ébredek, résnyire nyitom szemeimet és csak azt látom, hogy meredten néz előre, csak úgy ki a fejéből. Furi egy kölyök, de édes. Mondjuk ez az érintése sokkal kellemesebb, mint gondoltam volna.
- Baj van? – kérdem halkan, álmosan morogva.
- Öhm... nem. Bocsánat, csak elgondolkodtam, és…
- És felsimogattál az álmomból – cuki - Nem baj. De ahogy érzem, van itt még valami, ami nagyon, nagyon éber – lábamat felsimítom kemény ágyékához. Ó igen. A kielégítetlen izgalomtól mindig erősen előjön a reggeli keménység, én már csak tudom. Teljesen elpirosodik és eddig nyugodtan tűnő arca a totális zavarba süllyed.
Valamit hebeg azon a pörgős nyelven, de nem igazán értem.
- Ugye tudod, hogy még mindig nem értek spanyolul?
- Miért? Spanyolul beszéltem? – hihetetlen.
- Uhumm – lassan leteperem, azaz felé kerekedek, végig szemébe nézve, piros kis arcát fürkészve. - Biztos, hogy nem gondolkodtál még a dolgokon? – ha nem az sem baj, csak add meg magad nekem. Ágyékunkat összedörgölöm, az enyém szabadon van az övé egy kis naci alatt.
- Csi... csináld – hebegi akadozva, és kissé meglep a válasz. Most képzelődök?
- Komolyan gondolod? – lehet csak rosszul hallottam.
- A... azt hiszem – ó igen… a bennem lévő kisördög hatalmas vigyorra késztet, de megpróbálom visszafogni magam. Csók és simítások, teljesen beindulok rá, és elérem azt is, hogy ugyan ezt érezze a kis cukorka alattam. Sőt ahogy érzem túlságosan is beleéli magát, mintha éjszaka kicserélték volna. Lassan elhajolok tőle.
- Ki vagy te és mit csináltál azzal a pirulós, szende kisfiúval? – bár most is hasonló kinézetre, de sokkal bátrabb mint eddig.
- Én... álmodtam, és szeretném megmutatni, hogy... vonzódom hozzád – oh de édes… mindjárt felfalom.
- De ha nem akarod nem kell erőltetni. Nem akarom, hogy megbánd – az nekem is betenne rendesen.
- Nem... nem fogom. De legyél nagyon finom. – hogy finom? Nem, az te vagy kis nyuszi. Viszont nekem bármi a specialitásom lehet. Hehe… Kezeimet hátrasimítanám magamhoz, hogy felkészítsem testem, de lefogja. Na… Ilyen gyorsak a hangulatingadozásiad?
- Akkor mégsem? – nemár… ennyire nem tudom türtőztetni magam, nem szeretem ha játszadoznak a testem tűrő határaival.
- Én... én szeretnék... alul lenni… - válaszol végül akadozva.
- Oh – vigyorodom el. Elengedi csuklómat és kezemet fenekemről arcára simítom. – Rendben – orrunk összeér, ujjaim hajába bújnak – Akkor csak engedd el magad és élvezd – duruzsolom ajkaira, majd olyan bódítóan izgató csókban részesítem, hogy még azt is elfelejti, hogy fiú. De majd eszébe juttatom. Nyelvem hegyével vékony csíkot húzok egészen nyakáig, belecsókolok ösztönösen simít és ölel meg, édes nyögés szakad ki belőle és csak élvezem.
Lebabrálom róla a ruhát ami épp rajta maradt éjszakáról, már mellkasánál járok és szép kis foltokat szívok izgatóan bőrére miközben ujjaimmal megtalálom éber farkincáját. Aprót felnyög hangosabban ahogy ujjaimat köré fonom, szájára tapasztja kezét, de lecsalogatom onnan, hogy inkább vállamba kapaszkodjon.
Hallani akarom.
Számba veszem, játszadozok vele, közben arcát figyelem, ahogy összeszorított szemekkel nyöszörög. Ó igen.
Miközben élvetegen, játszadozva szopom, ujjaimat is benedvesítem, fenekénél kezdek babrálni izgatva bejáratát. Hmmm… egyre jobban tetszik ez a reszketeg hang, amit produkál. Megmarkolom combjait, kicuppan számból farkincája, egy nyalintással lejjebb csúszom testén, átívelem zacsiját, felemelem a combjainál fogva, és nyelvemmel végül megtalálom forrón lüktető bejáratát. Hm… fincsi.
Valamit nyekereg megint spanyolul, de nem törődve vele körkörös mozdulatokkal izgatom a rózsaszín kis lyukat, nyel egy nagyot, majd japánul hebegi el végre.
- Ne… azt… ott ne… olyan… olyan piszkos… hahh… - a végszóba fullad az ellenkezés, ahogy kicsit beljebb dugom a nyelvem, lábacskái remegnek, addig nyalogatom míg egy kicsit nem tágul így ráadásul rendesen be is síkosítom, nem kell külön semmi kence, bár szerintem nincs is neki…
Lassan visszateszem az ágyra, visszahaladok rajta, újra farkacskája van a számban egy ujjammal tágítani kezdem, lábszárai ettől nyakam köré fonódnak, de tartom magam. Ujjai a lepedőbe marnak, az első ujjamat követi egy második, majd mikor már közel jár a csúcshoz, jöhet egy harmadik is. Szerencsére nagyon jól lazít így már jobban élvezi, mint hittem volna.
- Ne… ne… én így… - már nincs is idő befejezni a mondatot, megfeszülve, édes sikollyal élvez a számba. Uhh… érezni rajta a sangriát. Lassan lecsillapodik, vadul zihál, apróbb csókokkal mászom rá, letörlöm arcomat, majd elérek álláig.
- Miért csináltad? Így… csak én élveztem – még a füle is piros ahogy kimondja, egy hosszú pillanatra lesüti pilláit, de mire újra rám néz, már élvetegen vigyorgok.
- Nyugi cicamica… én is élvezni fogom – combját simogatom, vágyamat fenekére irányítom, kipattannak kába szemecskéi, és máris érti, hogy mire gondolok. Puha csókokkal eljutok füléig, átölel reszketegen. – Csak lazíts… lazulj el – duruzsolom fülébe, majd bele is nyalok, lassan behatolok az új területre, szinte szippantana magába, akadozva nyögdécsel fülembe, és lassan addig jutok, míg teljesen el nem tűnök benne.
Ahh… ez kurvajó… Annyira szűk és forró, hogy mindjárt elolvadok.
- Ez az… ugye hogy nem is rossz? – nyögöm mélyen a szavakat fülébe, de most nem moccanok, kiélvezem a pillanatot hogy végre a magamévá tettem, innen nincs visszaút… innen már tényleg nincs.
- Ne…nehm… - vadul megcsókolom, aztán finoman nyakába harapok, fogaimmal karcolom a puha bőrt, majd nyelvemmel körözök az érzékeny felületen, majd csak akkor moccanok meg, ha már halkan, akár némán könyörög, csak egy mozdulat kell.
Bahh mindjárt beleőrülök ebbe a szorításba, hihetetlen a kicsike.
|
| Rauko | 2011. 06. 28. 14:56:48 | #14580 |
Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Ah Ah Anshounak
Nem hagy elmenekülni, és kicsit még tovább izgat, ezzel még inkább zavarba hozva. Megsimogatja a férfiasságomat, félreérhető dolgokat mond, és úgy érzem, el tudnék égni, annyira forró az arcom és a testem is... De aztán kedves és elenged. Ami nagyon jól esik, hiszen még tartok kicsit a dologtól. De kijelenti, hogy nem öltözik fel, amit mondjuk nem bánok, de ezt neki nem vallanám be, viszont a teste akkor is nagyon vonzó.
Aztán annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy megsütöm az ujjam, és ő ... bekapja. És azt mondja, hogy ezt így kell, Japánban ez a szokás. Hát nem tudom.. az étteremben a szakácsok sem szopogatják egymás ujját, de nem szólok neki, hiszen jól esik.
De lassan elkészül az étel és már inkább az evéssel vagyunk elfoglalva. De közben azért biztosít, hogy holnap tényleg velem maradna, mert ideje is van és kedve is. Ennek meg nagyon örülök, végre egy szabadnap, amit nem egyedül kell töltenem!
De mikor pakolom el a tányérokat, azt csinálja, mint legutóbb... mögém lép. De most nem zavar... kifejezetten élvezem ezt a fajta közelségét is.
*
Egész jól alszom. Mondjuk éjszaka valamikor felkelek néhány furcsa zajra, de annyira lefárasztott ez a nap, hogy pillanatokkal később már megint mélyen alszok és szuszogok.
Azt álmodom, hogy Spanyolban vagyok, de nem egyedül. Anshou van mellettem, és kézen fogva sétálunk a tengerparton, nézzük a hullámokat és néha lepocsoljuk egymást... aztán megnézzük együtt a naplementét és a homokban szeretkezünk.
Reggel, mikor kinyitom a szemem és meglátom a mellettem szuszogó, még mindig mély álomban szundikáló Anshout, olyan vörös színt vesz fel az arcom, hogy már szinte fáj, annyira ég. Eszembe jkut az álmom, és nem is az zavar, hogy ilyesmit álmodtam vele, hanem a tény, hogy nagyon élveztem az érzést. Jó volt álmomban azt érezni, hogy csordultig telt vele a szívem... de azt hiszem, ő nem az, akitől ezt megkaphatom. Neki legjobb esetben is csak a testem kellene, amit azt hiszem, nem is bánnék. Talán ha már komolyabban voltam férfival, bátrabb leszek, és előbb, vagy utóbb találok valakit, aki szeretni is tud. Bár Anshou vitathatatlanul nagyon szép férfi, kifejezetten izgató is és nagyon rámenős, nem olyannak látom, aki képes lenne a vágynál erősebb érzelmet táplálni akárki iránt is.
Észre sem veszem, hogy közben felé fordulva simogatom az arcát, alig-alig hozzáérve, de lassan kinyitja a szemét.
- Baj van? - kérdezi álmosan.
- Öhm... nem. Bocsánat, csak elgondolkodtam, és... - hebegem.
- És felsimogattál az álmomból - vigyorog rám. - Nem baj - mosolyodik el, és ez tényleg mosoly, nem élveteg vigyor. - De ahogy érzem, van itt még valami, ami nagyon, nagyon éber - bújik közelebb, és ekkor érzem meg, hogy a lába az ágyékomnál van, és pontosan érzi, amit én is, de már megszoktam, így fel sem tűnt: reggeli merevedésem van.
- Nem... nem szükséges, hogy te most... engem... - dadogom, mire meglepett arcot vág.
- Ugye tudod, hogy még mindig nem értek spanyolul? - kérdezi felvont szemöldökkel, mire még jobban elpirulok, már ha ez lehetséges.
- Miért?- kérdezem megszeppenten. - Spanyolul beszéltem?
- Uhumm - dorombolja, és megölelve fektet a hátamra, majd fölém mászik . - Biztos, hogy nem gondolkodtál még a dolgokon? - kérdezi, és a férfiasságát az enyémhez nyomja. Bennem reked a levegő, de most körülbelül egy tized másodpercem lehet dönteni, és az agyam hiába visítja, hogy nem kellene, a testem olyan elemi erővel kívánja Anshou testét, hogy szinte fáj.
- Csi... csináld - szuszogom, és magamhoz húzom egy bátortalan, már-már gyermeteg csókra. Amikor elhajol tőlem, meglepetten néz rám.
- Komolyan gondolod?
- A... azt hiszem - bólintok. Ő elmosolyodik, és már mozdulna, de utána kapok, és inkább magamhoz rántom egy újabb csókra, ami már azért vadabb, magamhoz képest kifejezetten az, az Anshouéihoz még inkább játékos, vagy nem is tudom. Aztán megpróbálom, amit ő, és átdugom a nyelvem a szájába. Megszeppenve pattannak fel a szemei, ahogy figyelem közben az arcát, és már húzódnék is el, de a tarkómra vezeti az ujjait és nem enged, így csak bátortalanul kezdem simogatni az ajkait, a száját és a nyelvét a sajátommal, miközben szinte görcsösen ölelem magamhoz. Érzem, ahogy remegek, annyira jó ez az egész... annyira új és annyira izgató. A kezem valahogy magától mozdulva keresi meg a férfiasságát és elkezdem kényeztetni, mire belenyög a csókba.
Elválnak tőlem ajkai, és örvénylő tekintete az enyém,be fúródik.
- Ki vagy te és mit csináltál azzal a pirulós, szende kisfiúval? - kérdezi vigyorogva, miközben halkan nyöszörög kényeztetésemnek hála.
- Én... álmodtam, és szeretném megmutatni, hogy... vonzódom hozzád - vallom be elpirulva.
- De ha nem akarod nem kell erőltetni. Nem akarom, hogy megbánd - mosolyog.
- Nem... nem fogom. De legyél nagyon finom. - Vigyorog és már szállna le rólam, és ujjait a saját fenekéhez vezeti, de elkapom a kezét, mire kérdő tekintettel mered rám.
- Akkor mégsem? - kérdezi.
- Én... én szeretnék... alul lenni - nyekergem alig hallhatóan.
|
| timcsiikee | 2011. 05. 30. 12:45:56 | #13965 |
Karakter: Senshin Anshou
Megjegyzés: ~ Rauciccemnek
Anshou:
- Végülis… nem dolgozom, csak holnapután. – oh… akkor talán… - Persze, szívesen venném, ha maradnál – hehe… így sokkal jobb, mint képzeltem.
- Zavarban vagy?
- I…igen. Én még soha… és most… - persze, hogy még soha, ha én vagyok neki az első… mindenben… Milyen önző érzés, de imádom. - Megyek zuhanyozni – zavarodottan slisszol ki, szemeiben látom a káoszt. Csak nem azt gondolja, hogy most neki is ezt kéne csinálni egyedül? Pedig nem kötelező… Szívesen csinálnám neki minden alkalommal.
Hehe…
Nesztelenül követem, hallom, hogy zuhanyozik, tökéletes. Most nem menekülsz picinyem. Hátulról ölelem át.
- Ha ennyire szökős leszel, kikötözlek – dörmögöm halkan kis fülébe, mire összerezzen.
- Bo… bocsánat. Én… mármint én csak… szóval… - megperdítem, hátát a csempének támasztom, s elrabolom ajkait pár pillanatra.
- Sokat beszélsz – a hangja sem rossz, de a nyögéseknek jobban örülnék, mint a magyarázkodásnak. Oh… ni csak - Nahát… nézd csak, megint kezdesz hangulatba jönni – milyen érzékeny, de így a tökéletes… sokkal könnyebben csábítható a „rosszra”. Muhaha.
Milyen finom test.
- Neh… várj, kérlek. Előbb… előbb együnk valamit, oké? – c-c-c… most már elég lesz picinyem, szeretem a vadászatot, de ez már nekem is túl sok.
- Megint menekülnél? – kaján vigyorral sokkolom le.
- Dehogy! Nem. Csak… én azt hiszem, ma még nem ettem, és kezdek megéhezni, ás biztosan te is éhes vagy, és én… - csúszós a teste így könnyen szalad ki. - Keresek neked ruhát – felesleges, pucéran alszom… majd meglátod…
- Engem nem zavarna, ha így maradnánk – követem a szobába, és pucsító formás feneke láttán körbenyalom ajkaimat.
- A… akárki jöhet és én…
- Ilyen sok haverod van a környéken? – nem hinném, mert akkor nem kellettem volna neki én segítségnek… Jól kifogtál öcsi.
- Nem… őszintén szólva te vagy az első ba… mármint. Te vagy az első ember, akivel szóba állok, és nem munkaügyben – oh, micsoda megtiszteltetés. Még ezt az elsőjét is elloptam, kezdem úgy érezni, hogy valamit adnom kell érte cserébe. - Mióta ide jöttem, nem nagyon volt lehetőségem elmenni semerre, és ha azt vesszük, hogy kicsit sem értem a kanjikat és a romanjikat, nem is merek belevágni semmibe. Mondjuk tény, hogy nagyon rossz egyedül, de has te esetleg szeretnél a barátom lenni, akkor néha… talán elmehetnénk… vagyis… - elakad a mondatban, felkap egy pólót, majd rohanna megint el előlem. - Felejtsd el, nem mondtam semmit. Párolt zöldség neked is jó lesz?
Mielőtt besurranhatna a konyhába ahogy vagyok átugrom az ágyat, tenyerem csattan az ajtófélfán, pontosan orra előtt így megakadályozva, hogy belépjen.
- Ne szökj folyton, mert morci leszek – duruzsolom halkan, fogva tartva tekintetét egy kaján vigyorral.
- Sajnálom… ne haragudj… én csak… nem vagy éhes? – hehe…
- Talán… de nem ételre – közelebb lépek hozzá, mire hátrál pár lépést, de én gyorsabb vagyok, egyik karommal magamhoz csalogatom. Lenézek alsójára, és kuncognom kell. Milyen cuki sátor. Megnyalom szám sarkát, majd megint szemeibe nézek, és ujjaimmal óvatosan cirógatom meg a csúcsát – látom ő is szeretne valami mást. – Összerezzen ahogy megérintem, kissé talán fel is nyög. Milyen érzékeny.
- Ahn… éhn… - finoman markolok rá lágyan a ruhán keresztül, s közben hátát simogatom, puhán kezdem masszírozni, fokozatosan kábítva el elméjét. De meglep, amikor hirtelen erőt vesz magát, kislisszol csókom elől, s mellkasomra támasztva tenyereit eltol magától. Úgy ég a pofija, mint a Reichstag. – Én… ne haragudj, de… én még… nem tudom megtenni. – Sejtettem, hogy valami hasonlóról lesz szó.
- Ki mondta, hogy neked kell csinálni? – Hirtelen kapja fel a fejét, s mire arcomra néz, újra csak vigyorgok.
- Mi? – motyogja halkan, s csuklójánál fogva rántom vissza magamhoz, testemnek csapódik, s míg egyik kezemmel fenekébe markolok, másikkal állát fogom ujjaim közé, hogy arcom felé irányítsam tekintetét.
- Szívesen csinálok én mindent… nem kötelező aktívnak lenned – susogom szájacskájára, ami még most is remeg.
Halkan motyog valamit, néha japánul néha viszont nem értem, elég nagy zavarban lehet, ha nem tudja hogyan szeretne beszélni. Fáradt sóhajjal lazítom el őt szorításomból, majd egy lépést eltávolodva tőle borzolok hajába. – Tudod mit? Gondolkodj el ezen. Az ízelítőt már megkaptad – szám sarkát megnyalva kacsintok rá, majd ujjaim kicsúsznak hajából. Szívesen döngetném bele az éjjel még vagy tucatszor az ágyba, de nem hiányzik nekem az hogy totál összetörjem, még ha csak „véletlenül” is, aztán a bevándorlási hivatal rám szálljon. Az hiányzik még nekem… elég az a sok bunkó faszfej, aki néha követ.
- Biztos? – nagy cicaszemekkel pillog fel rám.
- Inkább csinálj kaját… a párolt zöldség jó lesz, de csak rizzsel – válaszolom mosolyogva.
Félszeg mosollyal biccent majd kisiet a konyhába, félve sandít rám, de elvigyorodom reakcióján.
- Viszont felöltözni nem fogok! – jelentem be, ahogy meztelenül leülök egy székre – én így szoktam aludni.
- O-oké… - kicsit remegő kezekkel csinálja a kaját. Hehe… lehet, hogy az éjjel nem fogom megállni, hogy kicsit ne másszak rá… csak egy kicsit.
- Szóval… nincsenek itt barátaid? Elég szar lehet – jegyzem meg karba téve kezeimet. – És mióta vagy Japánban?
- Úgy… pár hónapja. – kikerekednek szemeim. Szép… Érdekes egy kölyök, de az alakja és az egzotikuma nagyon is tetszik, mondhatni bejön.
- Akkor már értem, hogy miért nem megy az eligazodás. – vigyorodom el. – Szóval azt szeretnéd, ha az első barátod lennék? Biztos vagy ebben?
- Nem szeretnélek kényszeríteni, ha nem akarod… aú – elkapja kezét és szájába veszi, biztosan megsütötte. Felpattanok a székről és csuklója után nyúlok.
- Add csak ide – arcomhoz húzom kezét, már látom is a vörös foltot, s nyelvemet kinyújtva finoman megnyalogatom az égett pontot, megrezzen, majd ahogy felnyitom szemem, hogy ránézzek, olyan piros pofival találom magam szembe, mint a paradicsom. – Mi van? – vigyorodom el. – Japánban az a szokás, hogy ha megsebesül az ujjad, valakinek le kell nyalni és csak utána bekötni – és ezzel még nem is fülletettem, csak kihasználtam a csodás helyzetet.
- Tényleg? – motyogja halkan, és csak élveteg mosollyal bólintok, de utána a wok felé biccentek.
- Oda fog égni a fincsi kaja. – ijedten kapja a tekintetét a tűzhely felé, majd gyorsan kavargatni kezdi, és még éppen időben megmenekül a sok zöldség a megégéstől.
Egész jól csinálja… fincsi…
- Szóval holnap szabid van ugye? – bólogat, miközben visszafogottan tömi magába az ételt. Biztos elég éhes lehet. – Mit szólnál, ha az egész napot együtt töltenénk? – kérdésemre fulladozni kezd az ételtől, de csak párat köhög, gyorsan iszik rá vizet, és most csak a fulladozástól kipirult arccal, de csillogó szemekkel néz fel rám.
- Tényleg lenne kedved? Meg időd – csak elvigyorodom. Hehe… majd ha rájössz mire is gondoltam igazán, lehet nem lennél ilyen lelkes… az elején. Muhuhu.
Bólintok.
- Persze… csak este lesz dolgom.
- Akkor… igazán jó lenne – mindketten befejezzük az evést, a tányérokat kiteszi a kis asztalra, én csak az ágyon ülök, és figyelem, ahogy négykézláb matat. Vigyorogva mögé térdelek, tökéletes helyzet. – Mi… mit csinálsz? – halkan kuncogok fel.
- Csak gondoltam körülnézek. – Milyen forró a formás kis segge, itt helyben megraknám, telepakolnám minden jóval. Elég nehéz lesz magamat visszafogni, lehet a végén éjjel, míg szépen szundikál, könnyítek magamon. hehe…
|
| Rauko | 2011. 04. 05. 14:33:10 | #12785 |
Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Nem nagyon értem, hogy miért jó az neki, amit csináltam… de végül megértem, hogy neki ez jó, és szeretné. Mármint… láttam már ilyet és tudom, hogy hogyan szokta két férfi… szeretni egymást. De akkor is olyan érdekes ilyen helyzetbe keveredni! Bár az érdekes talán nem a legjobb szó, hiszen már az is magával ragadó, ahogy rám néz. Olyan édesen csókol, annyira finoman ér hozzám, annyira… annyira élvezem minden érintését!
Miközben én a kezemmel kényeztetem, és ő is engem, magát is… kényezteti. Eleinte fura látni, és hallani, mert mintha fájna is neki, de lassan megértem, hogy ahogy a fenekébe tolja az ujjait, az neki jó. Közben persze én is simogatom elöl, és talán emiatt sem fáj neki annyira. De minél tovább tart, annál kéjesebben nyögdécsel, annál mélyebben sóhajt fel és annál szebben látom. Olyan… olyan jó látni, hogy ilyen jól érzi magát velem!
Már a vége felé közeledhet, én meg egyre szebbnek és kívánatosabbak látom. Bár nem merném felajánlani, hogy csinálom én helyette, akkor is élvezettel nézem és hallgatom, ahogy elélvez. Közben eszembe jut, hogy ő az első srác, akinek én… akivel… ez milyen izgalmas!
Már elkönyvelem magamban, hogy nekem most nem lesz jó, mikor hirtelen fordít rajtunk egyet, és ő kezd el kényeztetni engem… de a szájával! Próbálom azt tenni, amit kér, és ellazulni, de a helyzet olyan izgató… ahogy a szájába vesz, aztán a fenekemnél is elkezd kényeztetni… lassan elhiszem, amit mondott. Nem lesz ebben semmi rossz, nem fog annyira fájni, hiszen ő minden bizonnyal megtenne mindent, hogy nekem is jó legyen, ha esetleg ő engem… ami még mindig egy lehetségesebb variáció. engem nem vinne rá a lélek, hogy én őt. Valahogy elképzelni is nehéz, hogy betegyem… azt … valaki más testébe, még akkor is, ha annyira élvezné, ahogyan gyanítom Anshou is tenné.
Amilyen ügyesen és jól csinálja, alig telhet el pár perc és már csak a saját nyögéseimet hallom, aztán már azt sem. Mielőtt én is elélveznék, elhallgatok egy picit és szuszogok párat, hogy aztán teljesen rám törhessen az, ami rá is korábban. Utána hozzá bújva próbálom rendezni a levegővételeimet, és közben hallgatom kérését.
- Lenne egy pofátlan kérésem. Holnap estig nem alkudhatnék itt nálad?
Szuszogva hallgatom. Itt szeretne maradni…? Velem? Egy olyan srác, mint Anshou velem szeretne maradni? Ez… ezt nem értem. De ha ezt elmondom neki, minden bizonnyal megrémisztem, megsértem, elkergetem. De olyan jó, hogy nem egyedül vagyok…
- Végülis… nem dolgozom, csak holnapután - jegyzem meg, majd mosolyogva nézek rá. - Persze, szívesen venném, ha maradnál - suttogom, mire mosolyodik el, és kapok egy újabb csókot. Finomat, lágyat.
Szeretem, amikor hozzám ér. Talán nem hittem volna, hogy egy férfi/fiú lesz az első az életemben, akivel… akinek… aki nekem... miközben én neki… Jaj! Ez annyira zavarba ejtő! Pirulásomat elrejtendő, mellkasához bújok, mire ő belecsókol a hajamba.
- Zavarban vagy? - kérdezi.
- I…igen. Én még soha… és most… - hebegem, de azt hiszem, inkább valami hasznosat kellene csinálnom, mielőtt a butaságommal elkergetem. - Megyek zuhanyozni - mondom, és már kis másztam a karjai közül. Pedig milyen jó volt. De akkor is! Ha ennyire hülyén viselkedem, el fog menni. De nem tudok olyan vagány lenni, mint ő. Sosem voltam ilyen…
Beállok a zuhanykabinomba, és élvezem, ahogy a víz simogat. Olyan jó, hogy van itt valaki, de olyan kellemetlen, hogy nem tudom, miként kellene kezelnem a helyzetet. Neki én csak… szóval nem hiszem, hogy… Lehet ezt egyáltalán komolyan gondolni?! Ahh, milyen dolgokon jár az eszem megint! Most találkoztunk második alkalommal, én meg már rögtön az együttlétet tervezgetem. Buta vagyok… buta, és reménytelenül romantikus, azt hiszem.
Annyira belemerülök a saját gondolataimba, hogy már csak arra figyelek fel, ahogy két kar körém fonódik. Tekintve, hogy mennyire el voltam magammal foglalva, kicsit megijedek, de amikor eszembe jut, hogy ez minden bizonnyal Anshou, mosolyogva simogatom meg karjait.
- Ha ennyire szökős leszel, kikötözlek - duruzsolja a fülembe.
- Bo… bocsánat - nyekergem. - Én… mármint én csak… szóval… - Felsikítok, ahogy hirtelen fordít meg, és megint megcsókol.
- Sokat beszélsz - mosolyog rám. Milyen szép mosoly… milyen szép az egész Anshou úgy egyben, ahogy van! Nem gondoltam, hogy léteznek ilyen fiúk, mint ő! Már attól megremeg, ha arra gondolok, hogy milyen helyes fiú kezei között vagyok… pláne ha abba is belegondolok, hogy megint kezdek odalent megkeményedni, akkor az meg pláne arcpirító! - Nahát… nézd csak, megint kezdesz hangulatba jönni - kuncog fel, és finoman végigsimít a hasfalamon.
- Neh… várj, kérlek - kapom el azonnal a kezét és mélyen a szemébe nézek. - Előbb… előbb együnk valamit, oké?
- Megint menekülnél? - vigyorog rám. Ez határozottan vigyor. De így is milyen kellemesek a vonásai…
- Dehogy! Nem. Csak… én azt hiszem, ma még nem ettem, és kezdek megéhezni, ás biztosan te is éhes vagy, és én… - Kilépek mellőle a kabinból. - Keresek neked ruhát - jelentem be, és már ott sem vagyok. Meztelenül, vizesen, ahogy kiugrottam a víz alól szakadok a szekrényhez, és elővadászok egy pólót egy alsóval neki is, aztán magamnak is.
- engem nem zavarna, ha így maradnánk - szólal meg mögöttem, és már a hangja is elég, hogy megremegjek. Mi a fene lehet velem?! Olyan, mintha… hah. Butaság. Biztos csak az új dolog miatt, meg eleve a tény, hogy annyira helyes fiú!
- A… akárki jöhet és én…
- Ilyen sok haverod van a környéken? - kérdezi, miközben öltözni kezd.
- Nem… őszintén szólva te vagy az első ba… mármint. Te vagy az első ember, akivel szóba állok, és nem munkaügyben - sóhajtok fel. - Mióta ide jöttem, nem nagyon volt lehetőségem elmenni semerre, és ha azt vesszük, hogy kicsit sem értem a kanjikat és a romanjikat, nem is merek belevágni semmibe - mosolygok rá. - Mondjuk tény, hogy nagyon rossz egyedül, de has te esetleg szeretnél a barátom lenni, akkor néha… talán elmehetnénk… vagyis… - Eljut a tudatomig, hogy mit is mondtam. Gyorsan magamra kapom a pólómat, és elpirulva viharzok ki a konyhába. - Felejtsd el, nem mondtam semmit - jegyzem még meg. - Párolt zöldség neked is jó lesz?
|
| timcsiikee | 2011. 03. 21. 23:38:54 | #12453 |
Karakter: Senshin Anshou
Megjegyzés: ~ Raukonak
Anshou:
- Várj! – nyikkan halkan dörgölőzésem közben, sőt nagy erőt véve még finoman el is tol magától - Nem kérsz előtte inni esetleg? – oh de rosszul tereled a témát picinyem. De legyen… húzzuk még egy kicsit az idegeidet, benne vagyok. Én is szeretek rendesen felajzódni, csak akkor vállad a következményeket. - Hozok valamit, biztosan van itthon valami kellemes italom. Sangriának is lenni kell még valahol – ni csak a kis spanyol virágszál, kíváncsi vagyok hogyan szerzett Sangriát. Kireppen karjaimból, persze hagyom neki, másképp nehezen szabadulna. Egy dolog a kéretés, de… már kezdek éhes lenni… és nem a kajára gondolok.
Édesen nyújtózkodó alakja mögé lépek, derekánál karolom át, hogy most még kevesebb menekülési útvonalat hagyjak neki.
Ágyékomat a kidülledő kis popijához dörgölöm. Oh igeeen, tökéletesen passzolna ide. Mi több… bele.
- Csinálod, vagy csinálom én – dörmögöm fülébe, visszaterelve a témát.
- Csak egy kicsit várj, kérlek – na jó… még egy kicsit - Muszáj egy picit innom előtte – ah, így már mindjárt másabb. Remélem tényleg hevesebb lesz ettől az alacsony alkohol tartalmú lötyitől, de… mindegy is. Nekem mindegy picúr, csak gyorsan. Az előbb láttam polcán a poharakat, így le is veszek kettőt, had kóstolgassak én is egy kis bólét, mielőtt őt kóstolgatnám.
- Nem értem, miért parázol rá ennyire, cica – nyújtom felé őket - Neked még csak fájni sem fog. Meglátod, sokkal jobb lesz, mint amikor nővel csinálod – egy kacsintással elérem hogy még mélyebbre merüljön zavarában.
- De… de én még nővel sem – oh, hát mindjárt megzabálom. Halk nevetésemet durcás kis megjegyzése szakítja félbe - Ne nevess ki.
- Bocsi. Csak nem gondoltam, hogy ennyire ártatlan vagy. – extra, mega, ultra szűz fiúcska… Oh igen, ez lesz eddigi csúcs az életemben.
Látom ahogy forognak kis szemei, csak néz ki a fejéből, de belül biztos vagyok benne, hogy gondolatok cikáznak.
- Min elmélkedsz ennyit? – rántom magamhoz.
- Se… semmi. Csak kicsit tartok ettől az egésztől.
- Akkor igyál. Feloldódnak majd a gátlásaid, ne félj – unszolom tovább.
- És te komolyan gondoltad, hogy… én.. téged…? – oh csak ettől félne? Neeem hiszem.
- Miért, nem így szeretnéd? – ragadozó vigyorom kiszélesedik. Nekem végül is oly mindegy… élvezni fogom - Szeretnéd, ha esetleg én dugnálak meg téged? – szám széléről lenyalom a majdnem kicsurrant cseppet, kihívóan mélyesztve íriszeibe tekintetemet.
- Anshou… - suttogja édes kis hangon, letesszük a poharakat, és picit hátra dőlök hogy magamra vonjam, de ennyi is elég végül már saját maga dönt végig az ágyon. Végre…
Hagyom hogy irányítsa a kezdeményezett félénk, puha csókot, ujjaimmal bebarangolom karcsú alakját, fenekébe markolok élvetegen, majd fel-feltűrögetem kissé a vékony felső anyagát, majd kissé feltolom magamról kisebb vigyorral, s mintha szememből olvasna lekapja magáról a felsőt. Mrrr… vadító látvány a krém színű bőr, a karcsú, vékony felsőtest, a szálkás kis izmok. Tenyeremet, ujjaimat végigfuttatom rajta követve szemeim útját, majd egy kicsit feljebb küzdve magam csalogatom magamra tekintetét.
- Megmutatom, mit csinálj majd – kuncogva hajolok mellkasára, egyik apró mellbimbójával kezdek el játszadozni. Nevemet nyögi felmordulva teperem magam alá, hozzá dörgölőzve újra és újra, fokozatosan tüntetve el az irritáló ruhákat.
Fenekemre irányítom kezét, élvezem ahogy puhán markolászik, majd szinte váratlanul csúszik belém ujja, s kéjesen nyekkenve egyet hagyom hogy cikázzanak testemben az apró villámok.
De körülbelül annyi ideig is tart az egész, mint egy villámcsapás, ijedten kapálózik ki alólam és a fal mellé kucorodik.
- Most meg mi a bajod? – komolyan nem értem. Megharapta a seggem vagy mi?
- Nem akarom, hogy fájjon neked – hahh… nem hittem volna, hogy ennyire nehéz egy totál szűz fiúval… ráadásul annyira szende hogy attól fél nekem fáj. Pedig ha tudná… hogy akár mind a tíz ujját könnyedén el tudnám viselni… - Nem akarok neked fájdalmat okozni akkor sem, ha te ezt akarod! Akármit megteszek, hogy ne haragudj rám, de nem akarom, hogy fájjon neked! Nem akarom, hogy itt hagyj, Anshou… sajnálom, hogy nem megy, de nem tudom megtenni – hah… - Nem foglak tudni én… téged… - először csak egy bosszús sóhajjal reagálom re pityergő kitörését, majd mögé csúszom, és magamhoz ölelem forró, reszketeg testét. Habár kissé nehezemre esik, de nyugtatólag simítgatom meg, fülébe csókolok, keverem vigasztalásom a vággyal.
- Pedig egy cseppet sem fájt… sőt… - látom, ahogy kipattannak kis szemei, előre nyúlva ölelésemből arcáról letörölgetem a könnyeket.
Nehéz falat, de ha már eddig eljutottam nem hagyom itt ezt a könnyű kis prédát. Akarom…
- Tényleg? Pedig én úgy hallottam – felsóhajtva harapdálom meg fülcimpáját, mielőtt hátra fordulna, hasát simítgatom majd egyre lejjebb és lejjebb halad kezem, keresve a forróség középpontját.
- Látszik hogy még mennyire szűz vagy picinyem. – ujjaimmal lassan cirógatni kezdem farkacskáját, és ennyitől már meg is rándul egész teste is. Milyen kis érzékeny – De… ha neked nem megy, majd én megmutatom, hogy nincs benne semmi fájdalmas.
Finoman magam felé fordítom, egy finom kis csókot lopok tőle, majd karját simítgatom hívogatóan. – Viszont ahhoz segítened kell – persze nem sok szükség lenne rá, de sokkal-sokkal élvezetesebb ha belevonom, ráadásul valószínűbb, hogy nagyobb kedvet kap hozzá a kicsike.
- O-oké – biccent félénken, majd egyik kezemmel visszatérek ágyékára, éj ingerelni kezdem finoman.
- Próbáld azt csinálni, amit én – dörmögöm szájára, kába kis szemekkel, kipirult arccal egy újabb félénk biccentést kapok, majd meg is érzem saját vágyamon a kalandozó kis ujjacskákat. Ó igen…
Finoman masszírozni kezdem, mire ő is hasonló csuklómozdulatokat produkál végre. Elég bátortalan és tapasztalatlan, viszont olyan finomak az ujjai, hogy majdnem feledteti az érzést.
- Ritmusosan – suttogom újra, közben apró csókokat lehelhetve szájára, majd egyre hosszabb pillanatokra lopom el ajkait. Igen… egyre jobb – Erősebben… ahh… igen… - mosolyogva csókolom tovább. Egyik lábamat átvetem testén, szinte összegabalyodunk, és szabad kezemet fenekemre terelem. Magam markolászva vigyorodok el még jobban, amikor egyet magamra csapok hirtelen felkapja fejét, alá tolok pár kispárnát, hogy ne kelljen a fejét tartani, és jól lássa… tanulj picinyem, mert legközelebb vagy veled csinálom, vagy veled csináltatom. Készülj fel. – Ne hagyd abba – nyögöm kéjesen, mély, rekedtes hangon, s újra mozgatni kezdi rajtam ujjacskáit, egyre jobban pihegve, hisz én is finoman kényeztetem közben.
Először csak körözök bejáratomnál, finoman felkészítve, majd egyből két ujjat csúsztatok be, és kezével azonos ritmusban kezdem magamban mozgatni őket.
Fél szemmel santídva arcára figyelem reakcióit, ahogy tágra nyílt szemekkel figyeli minden mozdulatomat, ahogy az ijedtség lassan elcsitul és vágy veszi át a helyét a tüzes kis szemecskékben, egy pajzán sóhajt csalok ki belőle, ahogy magamba csúsztatom a harmadik ujjat is. – Gyorsabban – utasítom halkan, az én kezem mozgása az ő farkacskáján kissé akadozóvá válik, ahogy kettőnk kényeztetése testemen egyre hajszol a kielégülés felé, és bármennyire ki ügyetlen és kezdő, magam rásegítésével nem kell több pár hosszú percnél, és élveteg mosollyal nyögdécselve élvezek forró markába. Ah, ez jó volt… bár kevés, de kurvajó…
Lehúzom magamhoz fejét, pihegő csókokat nyomok kiszáradt szájára, majd egy nyelves csókkal nedvesítem be, szabályozva légzésemet.
- Látod? Semmi fájdalmas nincs benne – súgom halkan dörmögve, tovább lökve a kábaságba azzal, hogy még mindig óvatosan masszírozom erekcióját. Olyan szépek az íriszei, ahogy a kába vágy kavarog bennük… Igazán szép. – Szeretnéd, ha kicsit könnyítenék rajtad? Igazán évezni fogod, ne félj – nem vigyoroghatok szélesen, mert azzal csak elrettenteném, inkább széles mosollyal csalogatom magamhoz, és megvárom amíg bólint. Helyes… - Jól van… a lényeg csak annyi, hogy lazíts… ne feszítsd meg magad, rendben?
- Jó… - pihegi édesen, átgördítem magamon és felé kerekedek. Nyakába csókolok, lassan lefelé haladok testén, majd farkincáját számba veszem, nyelvemmel körbejárom kicsit megszívom ezzel benedvesítve, és édes nyöszörgést csalva ki belőle. Ez után szétsimítom lábait, hogy combjai közé fekhessek, kezemmel masszírozom tovább a nedves merevedést, majd fincsi fenekéhez hajolok, és nyelvemmel kezdem el izgatni bejáratát.
- Anshou… - nyögi megfeszülve nevemet. Milyen… fincsi. Megőrülök.
- Nyugi, csak lazíts – dünnyögöm bőrébe, forrón lüktető „rózsáját” tovább kényeztetem, majd mikor már elég nedves kívülről, finoman beledugom nyelvemet. Vadul vonaglani kezd, szabad kezemmel lefogom, míg le nem nyugszik, s már csak a reszketés marad. Mikor már nagyjából csak kicsit ficánkol eleresztem lábát, nyelvem mellett egy ujjal simítom a szűk bejáratot, puhán dörzsölgetem, először csak a hegyét dugom be, majd jól benyálazom a vékony testrészemet, és lassan, óvatosan kezdem belétolni.
Hirtelen ugrik egyet így ki is csúszok belőle, feltápászkodok egy kissé elégedetlen morranással, szája elé kapja kezeit mintha csak bocsánatkésően nézne fel rám, majd visszahajolok ágyékára, hogy szájjal kényeztetve könnyebben lazíthassam el. Fejét a párnába nyomja megfeszülve, úja belé tolom lassan ujjamat, de csak egyet. Egyelőre elég lesz ez neki majd később jön a nagyobb fokozat… hehe.
Egy ideig csak benne hagyom, megőrülök a forró erős szorítástól, majd lassan mozgatni kezdem benne ujjamat, nyelvemmel farkincáján játszok tovább. Feszeng és kezeivel ide-oda kapkod, néha vállamra támaszkodik, hogy lágyan markol hajamba de kissé sem fájdalmasan, végül a sok nyöszörgés és nyögés után elcsendesül egyre erősebben kezd remegni, és nem kell sok nyögdécselve élvez el végre, arcán gyönyörű kifejezéssel, és a hangja sem utolsó… Nem beszélve az ízéről. Isteni.
Lenyelem gyönyörének nedveit, testét felfelé haladva végig csókolgatom majd mellé fekszem, és édesen kucorodik ölelését könyörögve némán.
- Ugye hogy nem volt rossz – dünnyög valamit halkan, de nem igazán értem, viszont piros arca mögött egy aprócska mosolyt látok megbújni. Édes… - Lenne egy pofátlan kérésem – cirógatással próbálom csökkenteni mondatom élét, nem tudom mennyi sikerrel. Kíváncsian pislog fel rám, mintha csak áhítattal várna mondatom folytatására. Hát legyen – Holnap estig alhatnék itt nálad?
|
| Rauko | 2011. 02. 28. 13:48:42 | #11816 |
Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Timcsinek
- Szeretnéd? – kérdezi, de nem tudom, mit mondjak. Nem is igazán tudom, hogy mit szeretnék. - Gondolom sokat dolgoztál, aztán bolyongtál eleget mire hazakísértelek ugye? – Hát… igen. – Fáradt vagy? – Eléggé…- Akkor megyek – mondja, de nem szeretném! Ám hirtelen ránt magához, megint nagyon közel van az arca, de csak megnyalja a számat… – Tudom hol laksz, szóval ne tévedj el… még találkozunk. – Nem! Nem szeretném, hogy elmenjen! Olyan kellemes vele… Utána nyúlok, mire ő visszafordul és megint rám néz. - Ha itt maradok, akkor ezt beteszem oda – hozza egyértelműen tudtomra, hogy mit szeretne a… férfiasságával csinálni, mire nagyon zavarba jövök! Milyen túlságosan őszinte fiú! Mégis… annyira jól esik a közelsége.
~*~
Napok óta nem is láttam. Nem merek elindulni és megkeresni, mert ha ennél jobban eltévedek, ahogy minden nap szoktam, akkor az életben soha nem találok haza… de ma szerencsére szabadnapom van, sőt, holnap is! Mert mióta itt vagyok, sokat dolgoztam, sok a túlórám, és a főnök szerint ez már kell. Nem tiltakozom, nekem ez nem gond, legalább kipihenhetem magam!
Csengetnek… ki lehet az? Vártam mára valakit? Senkit, hiszen nem is nagyon vannak barátaim… érdekes. Kicsit még álmos vagyok, pár perce ébredtem, és még szívesen élveztem volna az ágy melegét, de lehet, hogy fontos.
Kinyitom, és… Anshou? Álmodok talán? De hogy hátrálok, ő közeledik, akár valami ragadozó, ami a prédáját kergeti… aztán megtámaszkodik fejem mellett, mikor az előszoba fala megállítja menekülésemet.
- Szia – köszön kedvesen mosolyogva. Nahát… már majdnem megijedtem, hogy bántani akar!
- Sz-szia – dadogom én is. Most is olyan fura a közelsége… mintha valami lenne rajta, vagy az illata, nem tudom. De nagyon, nagyon vonzónak érzem! Túlságosan is!
- Remélem hiányoztam – suttogja, de mielőtt akár fel is foghatnám a szavait, megint… megcsókol! Jesszus! Anshou most is olyan szenvedélyes és gyorsan a lényegre tér, mint legutóbb. Még élvezni is kezdeném, de ekkor a keze… OTT matat!
- Várj! – kérdem lángvörös arccal, akadozó hangon.
- Mire várjak bogaram? – kérdez vissza vigyorogva.
- Ez a srác megőrjít - nyögöm spanyolul, remélve, hogy nem érti, de nem is adja jelét.
– Ha nem vagy még kész rá, most szólj… vagy még mindig az a baj, hogy nem csináltad fiúval? – Bólintok… hiszen Anshouval nincs baj. Szebbnek látom, mint a legtöbb nőt, de valahogy mégsem tudom magam rászánni. Aztán amikor a fenekemet simogatja… egyszerre jó, és rémisztő!
- Ha csak a fájdalomtól félsz – súgja fülembe, majd megfogja az egyik kezem, és a saját fenekére vezeti! Juuj! Anshou feneke annyira… annyira kemény és olyan jó simogatni! De ez akkor is kicsit abszurd! – Akkor… mit szólnál, ha megmutatnám, hogy nincs ebben semmi fájdalmas?
- Ezt… ezt hogy érted? Mármint… hogyan? – makogom megint.
- Oh egyszerű… Kipróbálhatod, milyen semének lenni. – Ahogy hallgatom, fura érzések kezdenek kavarogni bennem. Ő egyre közelebb hajol, a teste félreérthetetlenül ringatózik, és ha akarnám, sem tudnám nem észrevenni, hogy a tenyeremhez nyomja a fenekét. Nincs is ellenemre, de ez a helyzet akkor is fura! Én sosem gondoltam arra, hogy én őt… na, nem mintha arra gondoltam volna, hgy ő engem. Na, jó. Talán… egyszer-kétszer eszembe jutott a dolog, de tényleg talán!
- Várj! - tolom el kissé, elengedve a fenekét is. - Nem kérsz előtte inni esetleg? - kérdezem reménykedve. - Hozok valamit, biztosan van itthon valami kellemes italom. Sangriának is lenni kell még valahol - mondom, és már ki is szabadultam a karjaiból. Mintha hallanék egy elégedetlen morranást, majd pont, amikor lehajolok a szekrénybe, hogy kivegyem, hirtelen érzem, hogy mögöttem van, derekamra fog, majd a popsimhoz dörzsöli magát. Nyögök egyet, majd lassan felegyenesedek, de nem megy, csak addig, amíg megtámaszkodom a konyhapulton, mert előre hajolva csókolgatja a vállaimat.
- Csinálod, vagy csinálom én - adja egyértelműen tudtomra terveit, mire megint felnyögök.
- Csak egy kicsit várj, kérlek - suttogom erőtlenül, mire elenged, így meg tudok fordulni, és mellkasához döntöm fejem, hangosan szuszogok. - Muszáj egy picit innom előtte - mosolygok rá, mire, mintha érezné, merre van, a fenti szekrénybe nyúl, kivesz két poharat, és elém tartja.
- Nem értem, miért parázol rá ennyire, cica - sóhajt fel. - Neked még csak fájni sem fog. Meglátod, sokkal jobb lesz, mint amikor nővel csinálod - kacsint rám.
- De… de én még nővel sem - dadogom, mire először hallom a meglepett nyekkenést a hangjában, majd felnevet. - Ne nevess ki - fordítom el tekintetem az arcáról, és mélyvörös színben kezdek pompázni. Fergeteges. Feltűnik napok múlva, és olyan zavarba hoz, mint előtte még senki, semmivel!
- Bocsi - mondja még mindig kuncogva. - Csak nem gondoltam, hogy ennyire ártatlan vagy. - Elenged, majd a nappaliba sétál és leül az ágyam szélére, aztán int, hogy menjek oda. El is indulok, de a lábaim kissé remegnek… nem is az, hogy félek. Inkább izgulok, hogy nem fogok tudni… mármint nem az a baj, hogy azt gondolom, hogy nem fogok felizgulni, mert már most mocorog odalent… inkább az zavar, hogy nem fogok megfelelni neki. Megint kinevet majd, aztán elmegy és soha nem látom többé. De én azt igazán nem szeretném.
- Min elmélkedsz ennyit? - kérdezi, és hirtelen magához húz. Hirtelen nyekkenek egyet, nem is vettem észre, hogy már előtte állok.
- Se… semmi. Csak kicsit tartok ettől az egésztől - sóhajtok fel, mire ő kortyol egyet, majd felpillant rám.
- Akkor igyál. Feloldódnak majd a gátlásaid, ne félj - kacsint rám.
- És te komolyan gondoltad, hogy… én.. téged…?
- Miért, nem így szeretnéd? - vigyorog rám. - Szeretnéd, ha esetleg én dugnálak meg téged? - kérdezi, majd megnyalja ajkait, és ujjai újra fenekemre siklanak. Na, erre innom kell.
- Anshou… - suttogom a nevét, majd leteszem a kisasztalra a poharamat, ő pedig a földre és hagyja, hogy eldöntsem az ágyon. Nem tudom, mi történt velem… nem tudnám megfogalmazni. Olyan, mint amikor éget valami belül, a mellkasomban, a hasamban, és az ágyékomban. Mintha fel akarnék robbanni, és csak An segíthetne, hogy ez ne történjen meg!
Ajkaira hajolva csókolom, miközben ő a hátamat, fenekemet simogatja, és ujjai már a ruhám anyaga alatt járnak. Belenyögök a csókba, ahogy megérzem bőrét a sajátomhoz érni. Annyira forró… annyira hihetetlenül érzéki minden érintése! Aztán kicsit eltol magától. Én, mintha sejteném, mire gondol, és hála a sangriának, lekapom magamról a felsőmet, mire ujjai felsőtestemre vándorolnak. Mellkasomat nézni, majd vigyorogva néz a szemembe, miközben felhajol kissé.
- Megmutatom, mit csinálj majd - suttogja, és hirtelen megnyalja egyik mellbimbómat. Meglepetten nyögök fel! Eleinte fura, picit fáj, amikor megszívja, de minél tovább csinálja, annál jobban élvezem… hiszen olyan jó!
- Ahsou… - nyögöm nevét, mire hirtelen fordul velem egyet a világ, és már magam felett látom csillogni Anshou szép szemeit, miközben ő egyenletes ritmust diktálva ringatja testét, összeérintve ágyékunkat, és a nadrág egyre inkább zavaró… azt hiszem, már nekem is!
Nem is kell sok idő, hogy ő is, és én is teljesen meztelenek legyünk. Én pár pillanatig ámuldozva nézem, hogy milyen… szexis a teste! Hihetetlen, hogy valaki ennyire szép legyen, mégis férfi, és mégis izgató számomra! Már nem is gondolok olyan butaségokra, mint korábban, csak hagyom, hogy Anshou magával ragadjon!
Minden olyan szép… olyan idilli. Ahogy a testét, csókolgatom, és simogatom, egészen egy pillanatig. Addig a pillanatig, amikor a testébe csúszik az egyik ujjam. Ő meglepetten, szerintem fájdalmasan nyög fel, én megrémülök. Hiába próbál ölelni, suttogni, és az ujjamon tartani a testét, letessékelem magamról, majd a fal felé kucorodok. Ő mérgesen szuszog.
- Most meg mi a bajod? - kérdezi kicsit idegesebben, mint szerettem és vártam volna, de ekkorra már csak azon jár az agyam, hogy fájdalmat okoztam neki, és most is biztosan azért haragszik.
Nem is fordulok felé, szipogok, a sírás rázza a testem, ő meg még mindig mellettem ül.
- Nem akarom, hogy fájjon neked - suttogom remegő hangon. - Nem akarok neked fájdalmat okozni akkor sem, ha te ezt akarod! Akármit megteszek, hogy ne haragudj rám, de nem akarom, hogy fájjon neked! - szipogom, és letörlöm a könnyeimet. magamban már tudom… most itt fog hagyni, és soha nem látom majd többé. De nem tudom, mit tegyek, hogy itt tartsam. - Nem akarom, hogy itt hagyj, Anshou… sajnálom, hogy nem megy, de nem tudom megtenni - sóhajtok fel. - Nem foglak tudni én… téged…
|
| timcsiikee | 2011. 02. 24. 19:14:08 | #11664 |
Karakter: Senshin Anshou
Megjegyzés: ~ Raukonak
Anshou:
Válaszolni próbál, látom ajkai remegésén, de csak nyöszörög tevékeny markom alatt, s vigsoromat visszafojtva élvezkedek látványában. Milyen szép kis egzotikum, ráadásul szűz. Most már nem adom fel, én akarom megrontani a kicsikét, ha törik, ha szakad.
Végül teljesen beadva derekát markolássza pólómat, jólesően nyögdécsel, arcán gyönyörű kifejezésekkel, főleg amikor már puszta kézzel kedzem el kiverni farkacskáját. Megízlelem puha bőrét nyakának érzékeny bőrfelületén, belenyalok, csókkal szívom meg, szeretném felfalni. Közvetlenül fülembe nyöszörög, ahogy nyakívén tevékenykedek.
Magához húz, elégedett kuncogással élvezem művemet, majd tovább bódítom, egy csókkal, amitől jól érezhetően gyorsabbá válik a folyamat.
- Én… én el fogok… el fogok… - élvezni? Látni akarom… Széles vigyorral markolom meg jobban, és ebben a pillanatban szinte sikoltva élvez, persze nem olyan erős a hangja… még… majd ha benne leszek é úgy fogja élvezni, na annál szebb biztosan nem lesz.
Magamhoz húzom a kuporgó kiscicát, akinek kipattannak szemei, mikor megérzi dudorodó ágyékomat.
- Nem vagyok fából – jegyzem meg halkan, mire kicsit távolabb húzódik alfelével, már egy csalódott sóhajjal támadnám le ismét, amikor megérzem matató kezecskéit. Oh… csak nem beindultál cicuka? A latinok tényleg ilyen szenvedélyesek? Úgy tűnik igazán élvezni fogom.
Kitapogatja vágyamat, ki is szabadítja börtönéből, majd kerek szemecskékkel mered le ágaskodó farkamra.
- Ugye nem akarod… azt… belém.. – kérdezi akadozva, és azt hiszem csalódnom kell… Ennyit a szép estéről, bár bemelegítésnek és ízelítőnek nem volt rossz.
- Nem akarod? – azt hittem ennyivel sikerült meggyőznöm a kicsikét, de úgy látszik több kell ehhez. Megerőszakolni pedig nem fogom, az nagyon nem hiányzik. Viszont… az biztos, hogy az első alkalmát én akarom elrabolni. ha már rámutattam, hogy inkább való meleg fiúnak, mint egy hetero ficsúrnak. Alanyi jogomnak érzem eltulajdonítani ezt a posztot.
- Én…még…sosem… Most nem… még nem – dönti el végül, de kis határozatlan valaki. vajon mit keres itt ekkora városban? Hihetetlen…
- Akkor muszáj lesz újra találkoznunk – dörmögöm halkan, s ahogy kezecskéi újra tevékenykedni kezdenek, felmorranva csókolom meg, először ügyetlen majd egyre jobb mozdulatokkal kényeztet, persze elég kanos vagyok ahhoz, hogy ennyitől is el tudjak menni, ha nem is könnyen. Ah igen, milyen puhák a kezecskéi, nem beszélve ujjairól. Igazi kis kecses testrész.
- Még soha… senkivel nem csináltam… fiúval… - úgy látszik, ha nagyon zavarban van, akkor még jobban töri a japánt, mint amúgy. Elhúzódik tőlem, én pedig oldalt fekve figyelem. - Akkor most… mi lesz? Elmész?
Oh szeretnék én még többször is elmenni.
- Szeretnéd? – kérdezem mosolyogva, oldalt fekve támasztom meg fejemet, a párnába könyökölve.
- Nem tudom – süti le szemecskéit enyhe pírral, mire vigyorrá szélesedik mosolyom. Oh igen, máris elkezdtem bekebelezni a kicsikét. Csak nehogy belém szeressen.
- Gondolom sokat dolgoztál, aztán bolyongtál eleget mire hazakísértelek ugye? – csak bólogat – Fáradt vagy? – újabb bólintás.
- Akkor megyek – aggódó szemecskékkel néz rám újra, de csuklójánál fogva rántom magamhoz. Pont úgy huppan elém, hogy arcunkat alig választja el pár milliméter, megnyalom alsó ajkacskáját, mire megremeg. – Tudom hol laksz, szóval ne tévedj el… még találkozunk – kacsintok rá, majd felkelek az ágyról, de kérlelően nyúl utánam. Kis romantikus cicuka… mondtam már, hogy nem vagyok fából.
- Ha itt maradok, akkor ezt – markolom meg ágyékom – beteszem oda – a feneke felé mutatok, és először csak meglepetten néz, majd vörös pofiját a párnába süllyeszti. Felkuncogva borzolom meg haját, majd kilépek a lakásából, trappolva szedve a lépcsőfokokat. Visszajövök még, ne aggódj.
~*~
Két nap dögunalom… legalábbis napközben. Este persze hozzácsapódom kedvenc társaságomhoz, akiknek eldicsekedhetek, milyen kis virágszálat szedtem össze magamnak. Olyan embereket és lényeket soroltam már nekik az évek során, már nem lepődnek meg semmin, viszont az, hogy egy spanyol cicamicát sikerült találnom, azon még meresztik a szemüket.
- Ha meguntad szólj nekem – vigyorodik el, majd fel is röhög az egyik tulok, mire csak fejcsóválva vigyorgok én is.
- Az nem mostanában lesz, szóval ülj csak a csülkeiden.
- Oh, csak nem átmentél hosszútávra? Meguntad a gyors futást? – kérdezi a másik, mire srömből nagyot kortyolok a válasz előtt, és körbenyalom ajkaimat.
- Nem… csak szeretném többször kiélvezni – újabb szemmeresztés.
- Tényleg finom falat lehet
– Nem is tudjátok, mennyire…
~*~
Három nap telt el, és semmi. Azt hiszem volt ideje a cicuskának gondolkodni azon, hogy akarja-e vagy sem. Ha nem, akkor keményebb eszközökkel kell rávennem arra, amire szeretném. Sosem vártam eddig, de a jó gyümölcsöt tovább kell érlelni nem de?
Elérem lakását, becsengetek, álmoskás pofival nyit ajtót, szemet dörzsölve, de amint meglát kipattannak pillái, és én csak egy ragadozó vigyorral megyek felé, hátrálásra késztetem, és lábbal rúgom be magam mögött az ajtót. Amikor háta egy fal szerű valaminek támaszkodik, feje mellé terítem tenyeremet, és közvetlen közel hajolok arcához.
- Szia – búgom halkan, visszafogott vigyorral, mindinkább mosollyal, mire csak ártatlan arckifejezést kapok.
- Sz-szia – makogja édesen, ami kicsalogatja vigyoromat rejtekéből.
- Remélem hiányoztam – lehelem ajkaira dörmögve, halványan meg is érintem a puha testrészeket. Nem is várom meg válaszát. Mohó csókkal fojtom belé a szavakat, amiket talán még meg sem formált gondolatban, halkan szuszogva ízlelem minden centijét, főleg ficánkoló kis nyelvét ami először menekül előlem, majd lágy körözéssel csalogatom elő. Igen, még mindig fincsi.
Ahogy egyik kezem testén kezd barangolni, lassan lefelé halad, míg el nem érem érzékeny ágyékát, de ekkor hirtelen mellkasomnál próbál eltolni magától, de csak pár centimétert sikerül kiküzdenie.
- Várj! – mondja pipacspiros arccal, bizonytalanul nyöszörögve.
- Mire várjak bogaram? – vigyorgok arcába, mire még pirosabb lesz arca, és valamit makogni kezd, de sajnos… nem igazán értem. – Ha nem vagy még kész rá, most szólj… vagy még mindig az a baj, hogy nem csináltad fiúval? – csal félszegen bólint, mire halkan kuncognom kell. Kis édes. Ne majd én kéjencet faragok belőled.
Fenekére simítom kezemet, egyik ujjam vékony nadrágján keresztül csúszom formás fenekének partjai közé, és aprót sikkantva ugrik meg. Nagyon érzékeny lehet, ha már ennyitől megugrik.
- Ha csak a fájdalomtól félsz – súgom fülébe, ajkammal cirógatva karimáját, szabad kezemmel megfogom egyik kezecskéjét, és a saját fenekemre terelem. Tapizz egy kicsit cicuka, mert azt élvezem. – Akkor… mit szólnál, ha megmutatnám, hogy nincs ebben semmi fájdalmas?
Szemérmes tekintete átvált kíváncsiba, és nagy szemekkel pislog fel rám.
- Ezt… ezt hogy érted? Mármint… hogyan? – élveteg vigyorom szinte körbeér, de megpróbálom visszafojtani kéjenc mimikám mögé.
- Oh egyszerű… Kipróbálhatod, milyen semének lenni. – Ha nem megy bele, akkor csak elkezdem rávezetni fincsi fenekét az élvezetekre… ha mégis beleegyezik… nos azt is rohadtul élvezni fogom.
|
| Rauko | 2011. 02. 21. 10:05:26 | #11560 |
Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Timcsinek
- Elég lesz egy sima kávé, tejszínhabbal – válaszolja, én meg már megyek is, és csinálom! Tényleg hálás vagyok neki! És micsoda szerencse, hogy ilyen kedves, fiatal srácot találtam, aki még megbízhatónak is látszik… nem kell tőle félnem, bár itt nem olyan vad a bűnözés, mint otthon. De akkor is kétlem, hogy nekem esne, és bántani akarna, vagy valami rossz dolgot akarna tenni velem.
- Tessék – viszem oda neki a kávéját, majd leülök mellé az ágyra. Milyen szép ajkai vannak… igaz a mondás, hogy Japánban még a férfiak is szépek. És tényleg… Ő is annyira… arányos!
- Had köszönjem meg a kávét – szólal meg, miután letette a poharat, és… izgalmasan körbenyalta az ajkait. Miért érzem ilyen… izgatónak? Felemelem inkább a kezem, hátha ezzel kicsit gyorsabban haladunk. Nincs vele semmi bajom, csak olyan… fura a közelsége.
- Ne… nem kell, hisz azért adtam, mert segítettél hazatalálni, inkább én köszönöm. – Érdekes, gonoszkás mosoly kúszik ajkaira, majd felém hajol. Nem tudom, mit akar, talán megszédült, így inkább kitérek az útjából, de ez akkor is… szédülés közben miért vigyorog így?
- Nevezd, aminek szeretnéd, mindegy, hogy te köszönöd vagy én - jelenti ki, és ez most nem értem… Mármint értem, csak nem értem. Nyelvtanilag megértettem, itt van a fejemben a kész fordítás, de valahogy nem tudom a helyzetbe illeszteni. Miért mond ilyeneket…?
- Tessék? – kérdezek vissza, kicsit előre dőlve.
- Mindjárt rájössz – mondja, majd csak annyit érzek, hogy mellkasának csapódok, állam alá nyúl, és… és… hozzám érnek az ajkai. Nálunk ezt csóknak hívják, és én igazán nem hiszem, hogy létezik olyan japán hagyomány, ami arról szólna, hogy így kell csinálni bármit is egymással! Mondjuk… érdekes érzés. Nővel sosem volt még ilyen. Most olyan gyengének érzem magam a karjaiban. Ahogy az egyik keze a derekamat öleli, és alig bírom eltolni… ahogy csó…csókol, az jó. Túl jó!
- Mi… mit csinálsz? Ezt nem lehet, én is fiú vagyok… te is nem? Ez természetellenes! – Tiltakozásomra ő csak felkuncog.
- Természetellenes? Még nem tudod hova csöppentél, cicám. Itt nincs olyan, hogy természetellenes. - Ci..ciám? Sosem hívott még senki így!
- De… te nem a lányokat szereted? Te is fiú vagy nem? – kérdezek még. Nem akarom elhinni, hogy ez ennyire egyszerű. Ha én most mondjuk… vele, akkor én is… meleg leszek, mint ő? Vagy ha csak ő tetszik, akkor az nem számít annak? Vagy ez micsoda?
- Óh, megvagyok én velük is… - Mivel hátraestem az ágyon, ő ezt gyorsan ki is használja, és elkezd felém mászni. Nem lököm el, nem tudom ellökni, pedig csak tökön kellene rúgnom, de nem megy… ahogy néz, ahogy csillognak a szemei, ahogy az a szemtelen vigyor bujkál az ajkain.. nem tudom elzavarni, pedig tudom, hogy ezt kellene tennem. – De szerintem a hozzád hasonló fiúk sokkal erotikusabban tudnak lenni –fejezi be, mire már érzem is, hogy ég az arcom. Olyan zavarba ejtő dolgokat mond! De zavarba jönni kellemes dolog… szeretem, csak, hogy pont egy férfi szavaitól…?
- Kérlek… köszönöm, hogy segítettél, de… én ezt nem szeretném… én nem vagyok ilyen. – Utolsó próbálkozás részemről. Már annyira közel van és olyan helyesnek, olyan szépnek látom, hogy ha most nem fog elmenni, akkor nem lesz erőm elzavarni… nem mintha eddig lett volna.
- Gondolom még szűz vagy – mondja, és megint elpirulok. Egyre zavartabb vagyok, és egyre kevésbé tudok másra figyelni, mint arra, hogy milyen csábítóak az ajkai, és milyen szépen csillognak a szemei. – Ha még nem próbáltad, ne mondd, hogy nem vagy ilyen. – Igaza lehet… hiszen én még sosem próbáltam, így nem is tudhatom, hogy ez milyen, de… de én akkor sem… vagy akkor is…
- Én… nem… de akkor is… - És már nem is jut eszembe értelmes mentség. Pláne, amikor megérzem, hogy ujjai OTT kezdenek simogatni! Tiltakoznék én, fel is háborodnék, ha nem élvezném ilyen iszonyatosan!
- Ne aggódj, nem fog fájni… Sőt, élvezni fogod. Nem csinálok semmi rosszat, csak mutatok valami igazán jót, aztán itt sem vagyok… mit szólsz? – suttogja, és most már a hangját is nagyon izgatónak találom. Nem is tudok már másra figyelni. Kezeimet mellkasához engedem, és még néha megpróbálok egy-egy erőtlent lökni rajta, de percekkel később már csak görcsösen szorítom a felsőjét, miközben nyögdécselek.
Aztán eljut az agyamig, hogy mi is történik, és egy pillanatra ledermedek, hogy hogy csinálhatok ilyet, amit ő ki is használ, és nagyon gyors mozdulattal gombolja ki a nadrágomat, és szabadítja ki a… a férfiasságomat! Én már inkább oda sem nézek, mert ez már így is nagyon zavaró, de a kellemes értelemben. Érzem, ahogy arcom kipirul, nyögéseim egyre hangosabbak, egyre jobban élvezem, egyre jobban remegek, ő pedig a fülemhez hajol, a nyakamat csókolja, majd kinyitom a szemem, de amit látok, az…
Olyan szép. Ebben a pillanatban Anshou szebb, mint akármelyik nő, akivel életemben találkoztam. Ahogy csillognak a szemei, és az ajkai résnyire nyitva… csábító. Hihetetlenül és észveszejtően csábító, és már nem is próbálok neki ellenállni. Kicsit megemelem a fejem, miközben karjaimat nyaka köré fonom, és közel hajolok hozzá. Ő csak kuncog egyet, de aztán megcsókol. Most nem tiltakozok, most nem érdekel semmi, csak érezni akarom, és amikor szétnyitom ajkaimat, a nyelve utat is tör a számba. Egy picit megremegek, amikor az idegen rész a nyelvemhez ér, de lassan, bátortalanul próbálom utánozni azt, amit ő csinál.
Ahogy egyre jobban belefeledkezünk a dologba, hirtelen érzem, ahogy a testem egyre jobban megremeg, így elszakítom tőle ajkaimat, és a szemébe nézve próbálok valami értelmeset is kinyögni.
- Én… én el fogok… el fogok… - ismételgetem, de a testem már egyfolytában remeg, ahogy ujjai egyre gyorsabb ütemben kényeztetnek. Ő csak vigyorog, ránt egy erősebbet rajtam, mire a hátam ívbe feszül, egy pillanatra fehér foltocskák jelennek meg a szemem előtt, egyre csak nyögök és sóhajtozok, és mindenem remeg, aztán minden megszűnik egy pillanat alatt és már azt sem tudom, hol vagyok, csak azt érzékelem, hogy benyomódik mellettem az ágy. Ösztönösen vackolom magam oda, ahol egy másik testet érzek, mert tudom, hogy nem akarnak bántani… már nem.
És tényleg. Csak a hátamat simogatja, majd ahogy mozdulok, megérzem, hogy a lába között valami nagyon kemény. Felemelem a fejem, és rá pillantok. mire enyhén fintorogni kezd.
- Nem vagyok fából - jegyzi meg, mire én nyelek egyet. Bátortalanul húzódom kicsit el tőle, hogy kezem kettőnk közé férjen, és végigsimítok a hasán. Nem szól, csak egy meglepett sóhajt kapok, ahogy ujjaimmal a nadrágjába szambázok. Odanyúl ő is, kitoldja, és kicsit letolja az anyagot, így, amikor lepillantok, teljes életnagyságban tárul a szemem elé férfiassága. Felnyögök, ahogy tudatosul bennem, hogy mi is történhetne még, és hirtelen megáll a kezem a mozdulatban.
- Ugye nem akarod… azt… belém.. - hebegem az arcát nézve, mire felvonja a szemöldökét.
- Nem akarod? - kérdez vissza, és ujjai fenekemre simulnak.
- Én…még…sosem… - dadogom zavartan, de a kezem újra mozgatni kezdem. - Most nem… még nem - jelentem ki, mire felnevet.
- Akkor muszáj lesz újra találkoznunk - jegyzi meg, majd megint állam alá simítja ujjait, és megcsókol. Közben persze én is kényeztetem őt odalent, de folyamatosan csókoljuk egymást, amíg ő is el nem kezd remegni, és egy morranás közepette elélvez. Én ekkor elengedem, kicsit elhúzódok, és felsóhajtok.
- Még soha… senkivel nem csináltam… fiúval.. - Próbálom összeszedni a gondolataimat, de nagyon nehéz. - Akkor most… mi lesz? - nézek rá újra. - Elmész?
|
| timcsiikee | 2011. 02. 15. 00:51:19 | #11374 |
Karakter: Senshin Anshou
Megjegyzés: ~ Raukonak
Anshou:
- Hogy a fenébe keveredtél akkor ide? – heh… ez a kölyök vagy teleportált, vagy nem tudom mit csinált, de tényleg durván eltévedt - Ez majdnem teljesen a város másik végében van. Mióta kóborolsz, és honnan indultál? – ehhez komolyan tehetség kell. Hehe…
- Hát… Három, vagy négy órája ért véget a műszakom az étteremben – világos, tehát elfelejtette, hogy merre lakik… vicces, sőt egyre viccesebb. Vajon mióta élhet itt? Egy hete? Biztosan.
- Na, oké, de jó legyen az a kávé.
- Ismerek nagyon érdekes és kellemes kávékészítési módokat – kis naiv cukorfalat.
~*~
Amikor megérkezünk, már bizsereg a tenyerem. Szerintem a haverok most az egyszer el fogják nekem nézni, ha nem megyek. Zsebemben kikapcsolom mobilomat, miközben formás fokhagyma seggét stírölöm, de úgy látszik van egy kis szenzor benne ami észleli a kukkolókat, mert azonnal felém pillant.
Bizonytalanul torpan meg.
- Előre elnézésedet kérem, nagyon nagy kupit hagytam reggel. – heh… még hogy kupi… gondolom annyiból áll, hogy össze van gyűrve a takarója.
És persze bingó… cukorfalat… te még nem láttál kupit, de ha akarod, majd demonstrálom neked a saját szobámban… is. Hihi…
- Ülj le kérlek valahova, egy pillanat, beágyazok, és csinálom neked a kávét!
- Hagyd csak, tőlem maradhat így az ágy – ha rajtam múlik, jobban is összegyűröm veled a lepedőt szivi. Meglátod nemsokára, milyen is az Anshou féle japán vendégszeretet. Nem kóstoltam még spanyol husit, de mindent el kell kezdeni egyszer nemde?
- Két kávéfélét tudok neked megcsinálni, ha gondolod. Az egyikbe kell egy kicsi whisky, meg tejszín, a másik sima kávé, csak a tetejére nyomok neked tejszínhabot, arra pici mézet és mandulaszeleteket. Vagy… van sima kávém tejjel, tejszínnel, és talán egy kis aprósüti is van valahol – de pörög a kicsike, tetszik… remélem másban is lesz ennyire pörgős.
- Elég lesz egy sima kávé, tejszínhabbal – bár így hajnali órában… Mennyi is az idő?
Mivel kinyomtam a telómat ezért keresek a szobában egy faliórát, és meg is találom.
Hangosan nevetek fel, de megpróbálom visszafogni magam.
Bazd meg Nee-chan, azt mondtad alig múlt tíz… Szerintem ha a Shanonba értem volna, már csak a tajrészeg hordának a felét találtam volna meg.
De nem baj, talán sokkal jobb lesz ez a kis esti kiruccanás, mint terveztem.
- Tessék – kezembe adja a csészét, leül mellém, de ahogy látom, ő nem iszik, legalább is nem kávét.
Két hörpintéssel betolom az egészet, majd ajkaimat jóízűen körbenyalva alul-felül leteszem a csészét a kis asztalkára.
- Had köszönjem meg a kávét – békítően, kedves mosollyal tartja fel maga előtt kezeit, békítően rázogatva a finom ujjacskákat.
- Ne… nem kell, hisz azért adtam, mert segítettél hazatalálni, inkább én köszönöm. – sunyi mosoly terül arcomra, kicsit felé dőlök, mire meglepetten pislogva hátrálna, de csak oldalra dől.
- Nevezd, aminek szeretnéd, mindegy, hogy te köszönöd vagy én. – szemeiben értetlenség csillan, megtámaszkodik az ágyon, majd kíváncsian hajol közelebb ő maga.
- Tessék? – kérdez rá, hisz csak egy vigyorgó hatásszünetet hagytam. Imádom a kis naiv husikat, élvezet lesz betörni.
- Mindjárt rájössz – megfogom csuklóját, egy gyors mozdulattal magamhoz rántom mire felsikkant, kezemet derekára fonom, s egy profin mohó csókkal fojtok belé minden szót és gondolatot, csak tiltakozó nyöszörgése ami megremegteti néha számat, majd erőt véve magán lök el magától, és háttal csapódik a matracba.
- Mi… mit csinálsz? Ezt nem lehet, én is fiú vagyok… te is nem? Ez természetellenes – csak halkan nevetve vonom fel egyik szemöldökömet.
- Természetellenes? Még nem tudod hova csöppentél cicám. Itt nincs olyan hogy természetellenes.
- De… te nem a lányokat szereted? Te is fiú vagy nem? – hihetetlen mennyire ártatlan.
- Óh, megvagyok én velük is… - lassan felé görnyedek újra, felé kerekedek elzárva az utat, rabul ejtve tekintetét. – De szerintem a hozzád hasonló fiúk sokkal erotikusabban tudnak lenni – ragadozó vigyorral térdelek lábacskái közé, oldalra néz, de fejét nem fordítja el, próbál menekülési útvonalat keresni, de a saját lakásából elég nehéz… hacsak nem megint el akar tévedni. Mélyen elpirul mondatomra, amitől egyre csak nő bennem a kéjes kisördög.
- Kérlek… köszönöm, hogy segítettél, de… én ezt nem szeretném… én nem vagyok ilyen. – hát persze…
- Gondolom még szűz vagy – arcocskája megint felveszi a cékla erős árnyalatát, s közelebb hajolok hozzá, arcát simítja láncom, de csak élvetegen suttogok fülébe. – Ha még nem próbáltad, ne mondd, hogy nem vagy ilyen. – Összerezzen alattam, élvezettel figyelem minden mozzanatát, és ahogy félénken nyöszörögve próbál mentséget találni.
- Én… nem… de akkor is… - egyre labilisabba a tiltakozása, persze mellettem nem nehéz. Hehe…
Ágyékára simítom tenyeremet, elég tennem csak egy-két mozdulatot máris érzem, hogy éledezni kezd. Hmm… ahogy látom, a kicsike igazán izgalomban van.
- Ne aggódj, nem fog fájni… Sőt, élvezni fogod. Nem csinálok semmi rosszat, csak mutatok valami igazán jót, aztán itt sem vagyok… mit szólsz? – finoman belenyalok fülébe a duruzsolás után, folyamatosan simítgatva meleg ágyékát. Még egy kicsit… és máris a markomban van.
|
| Rauko | 2011. 02. 14. 12:58:37 | #11358 |
Karakter: Socorro Valdez
Megjegyzés: ~ Timcsinek
- Még sosem próbáltak ilyen szöveggel felcsípni – jegyzi meg, nekem meg először le sem esik, hogy most akkor mi is történik. Aztán, amikor pillanatokkal később megértem, még mélyebben elvörösödöm. Jesszus! Ugye ő nem hiszi… hogy én azt hiszem… hogy ő… vagy én…
- Nem… én nem úgy… és tényleg… csak eltévedtem, és… nem találom a házam, és… gondoltam elkísérnél. – Úgy dadogok, mint egy kisiskolás, de nem tehetek róla. Az a szerény japán nyelvtudásom is elhagyott ebben a percben, amit eddig magamba öltem. Ő persze csak vigyorog tovább, és olyan… fura. Nem is tudom. Tetszik az, hogy ilyen laza. Én miért nem tudok ennyire menő lenni? Biztos ő a környék jó-csávója.
- Hazakísérni? – húzza fel szemöldökét, de változatlanul kuncog. – És azt szeretnéd, hogy még mindig ne értsem félre ugye? - vigyorog, és nekem megint leesik, hogy mit mondtam. Hogy lehetek ekkora idióta?!
- Ohh a fenébe, hogy másszak ki ebből?! - duruzsolom magamban spanyolul. Nem akarom megsérteni, ha nem érti, de akkor is nagyon érdekes ez a helyzet.
- Jól van, segítek. Cserébe kérek egy kávét – mondja végül, én pedig hálásan pillantok rá. Csak egy csésze kávé, hogy végre hazakeveredjek? Az bizony nem nagy ár! És végre van kinek megcsillogtatni a kávékkal kapcsolatos ismereteimet!
- Jó, rendben – válaszolom mosolyogva. Jaj, de jó, hogy összefutottam ezzel az érdekes, de kedves sráccal!
- Mondd a címet.
Amikor lediktálom neki, hogy hova is akarok eljutni, kikerekednek a szemei.
- Hogy a fenébe keveredtél akkor ide? - kérdezi, majd felnevet, én meg megint elpirulok. Milyen kellemetlen… - Ez majdnem teljesen a város másik végében van. Mióta kóborolsz, és honnan indultál?
- Hát… - kezdem lehajtott fejjel. - Három, vagy négy órája ért véget a műszakom az étteremben - vallom őszintén, elmondom, hogy melyik étterem és hol, ő pedig hümmög.
- Na, oké, de jó legyen az a kávé - kacsint rám, én pedig megint csak hálásan tudok mosolyogni.
- Ismerek nagyon érdekes és kellemes kávékészítési módokat - jelentem ki büszkén. - Út közben elmesélhetned, hogy melyiket kedveled - mosolygok rá, és most merek először a szemébe nézni. Bár… nem tudom. Fura érzés. Olyan, mint amikor megtetszik egy lány… de ő fiú! Nem tetszhet nekem egy fiú! Az természetellenes!
***
Hála ennek az ügyes, kedves és érdekes srácnak, másfél óra alatt otthon is vagyunk. Amikor már a lakás előtt állunk, és a kulcs a zárban, zavartan nézek hátra rá. Nahát! Vajon mit nézhetett a derekamnál?! Lehet, hogy beleültem valamibe? Hm… mindjárt átöltözöm úgyis.
- Előre elnézésedet kérem, nagyon nagy kupit hagytam reggel. - Ő felvont szemöldökkel várja, gondolom, hogy kinyissam az ajtót, így meg is teszem,. és természetesen előre engedem, ő a vendég, mg akkor is, ha be sem ágyaztam.
A nappali egyben van a hálóval, és egy pici konyha tartozik még a lakáshoz. Kicsike, de egy személyre bőven elég, és ha be lenne ágyazva, jól is mutatna.
- Ülj le kérlek valahova, egy pillanat, beágyazok, és csinálom neked a kávét!
- hagyd csak, tőlem maradhat így az ágy - mondja, és amikor hátra nézek, megint OTT néz, és megint az a fura vigyor. Mindegy… biztosan beképzelem.
- Két kávéfélét tudok neked megcsinálni, ha gondolod. Az egyikbe kell egy kicsi whisky, meg tejszín, a másik sima kávé, csak a tetejére nyomok neked tejszínhabot, arra pici mézet és mandulaszeleteket - sorolom neki mosolyogva. - Vagy… van sima kávém tejjel, tejszínnel, és talán egy kis aprósüti is van valahol - hadarom neki.
|
|
