|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Yoshiko | 2017. 07. 29. 23:52:47 | #35195 |
Karakter: Ciara Dobrosława
A hétvégén nem tudok magammal mit kezdeni. Folyton ő jár az eszemben, a csókjainak az íze és ahogyan beszólt a bunkóknak. Mikor felhív vagy másfél órát beszélgetünk, egyszerűen nem tudunk kifogyni a témákból és olyan jó vele beszélni, mindig megnevettet. A beszélgetésünket azzal zárjuk, hogy hétfőn az egyetemen találkozunk és ezt is, már alig várom. Persze a barátnőim az osztályból meg akarják maguknak nézni Jadent és miközben várakozunk felvetik, hogy menjünk bulizni valamikor. Hátha ráakadnak ők is egy Jaden féle srácra.
- Szia Ciara. – szól hirtelen egy hang és karok fonódnak körém. Aprót ugrok ijedtemben, de aztán rájövök, hogy csak Jaden az.
- Jaden. – Fordulok meg, hogy rondán nézzek rá, amiért itt ijeszteget, de annyi időm sincs, hogy szólásra nyissam a szám, ugyanis azonnal lefoglalja az ajkaim ajkaival. – A szívrohamot hozod rám. – korholom a mellkasát simogatva.
- Ne haragudj nem azt akartam. – kér bocsánatot – Lesz még órád vagy szabad vagy? – érdeklődik azonnal.
- Hmmm. Nem is tudom, hogy ezek után szabad legyek-e neked. – csipkelődök, mire ő csíp belém. – Héééé. Ez nem ér. – kezdek el nevetni. Bolond.
- Már miért ne érne? – érdeklődik, de nem is válaszolok, tudja jól. Inkább visszafordulok a lányokhoz, de továbbra is körém fonja a karijait.
- Ne haragudjatok lányok… - kezdenék bele, de szavamba vág
- Igen ne haragudjatok lányok, de elrabolom tőletek ezt az angyalt, mert meglepetésem van számára. – Kíváncsian pislogok mosolygó arcára, de sajnos, nem vagyok gondolatolvasó.
- Nincs semmi baj Ciara menj nyugodtan, majd este megbeszéljük a dolgokat, vagy holnap. – mondják azonnal az osztálytársaim, véve a lapot. Gyorsan elköszönök tőlük, aztán újra Jaden felé fordulok.
- Ugye tudod, hogy ez gonosz volt? – Nézek rá rondán, de nem hatja meg.
- Milyen büntetést fogok kapni? – kérdi és megsimítja az arcom aztán puszit is kapok rá és már nem tudok rá semennyit sem haragudni. Különben is a lányok pofátlankodtak bele a találkánkba. Kezemmel átkarolom a nyakát és úgy ölelgetem. Legszívesebben egész nap így maradnék vele.
- Majd még eldöntöm, hogy mit szabok ki neked. – próbálok komoly képet vágni, de nem hiszem, hogy sikerül, érzem, hogy mosolygok.– Attól is függ, hogy hova szeretnél elvinni.
- Igen? Akkor szerintem induljunk. – enged el, de azonnal megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat, így sétálunk az autóhoz, aztán beszállunk. – Milyen napod volt?
- Órákon voltam és ott igyekeztem jegyzetelni, meg a csoporttársaimmal próbáltuk megbeszélni, hogy elmegyünk valahova szórakozni, amikor megzavartál minket. – szúrom oda csípősen, mert hát hiába viccelte el a dolgokat, azért mégiscsak bunkó volt egy kicsit.
- Legközelebb hívjalak fel, hogy nem zavarok-e? – néz rám a pirosnál és majdnem megforgatom a szemeim. Most tényleg nem érti?
- Csak várd meg amíg befejezzük kérlek. –Magyarázom és remélem, hogy így már felfogja.
- Rendben megértettem főnök asszony. – mosolyog rám és remélem, hogy legközelebb nem lesz olyan udvariatlan, hogy csak úgy elrabol a beszélgetés közepén a szavamba vágva.
Megérkezek az úti célunkhoz megállok, majd úgy szállunk ki.
- Remélem örülni fogsz egy kis kikapcsolódásnak. – Kezd bele, mikor odaérünk és kiszállunk az autóból. Egy vidámpark előtt. Egy vidámpark előtt! - Arra ülünk fel, amire csak szeretnél. – Folytatja és igyekszem visszafogni a mosolyom. Ezer éve nem voltam vidámparkban, de imádom őket.
- De én nem hoztam magammal annyi pénzt. – Jut eszembe hirtelen. Nem készültem ilyesmire, fogalmam sem volt, hogy ilyen helyre akar hozni, azt hittem elmegyünk egy kávézóba vagy bowlingozunk vagy hasonló.
- Nem is mondtam, hogy te fogsz fizetni. Na gyere menjünk. – Fogja meg a kezem és már visz is a bejárat felé, ahol kifizeti kettőnk jegyét és belépünk a kapun.
Izgatottan sétálok Jaden mellett, nézem, hogy mi van közelebb, távolabb. Azt hiszem az ott egy kísértetkastély tornya, a hullámvasút meg pont az ellenkező irányban van. Ahw, annyi mindenre fel szeretnék ülni, de nem tudom, hogy Jaden miket szeret.
- Nos, mi legyen az első? – kérdi elbűvölő mosollyal. Még egyszer körbepillantok, gondolkodva harapdálom az ajkam, aztán boldogan perdülök felé.
- Remélem, szereted az adrenalint – vigyorgok a képébe. – Mit szólsz a hullámvasúthoz?
- Nekem jöhet, de te bírni fogod? – csípi meg az arcom szintén fülig érő szájjal és elindulunk a meredek, hurkokkal felturbózott hullámvasút felé.
A sor jó hosszú, de beállunk és a várakozást pár csókkal és öleléssel, na meg hecceléssel és egy közös kép készítésével tesszük elviselhetőbbé. Mire a kapuhoz érünk Jaden azzal heccel, hogy majd vissza fognak küldeni a magasságom miatt, de csak kihúzom magam és egy magabiztos pillantást vetek rá. Kihívás elfogadva, azért nem nőttem olyan alacsonyra. Aztán meg jöhet a röhögés, amikor épphogy csak pár centivel sikerül bejutnom Jaden mellé, hogy felülhessek az adrenalin termelő szerkezetre.
Végig sikítjuk a rázós és hajmeresztő részeket, a kettő közötti szünetben pedig egymáson nevetünk. Legalább igazából átérezzük, hogy mit is jelent az egyszer fent, egyszer lent. Miután visszaérünk a kiinduló pontunkhoz kocsonyás lábakkal szállok ki a kocsiból, Jaden pedig sietve húz az egyik sarok felé, ahol pár monitor előtt egy kisebb tömeg gyűlt már össze.
-Jól áll neked a sikoly – mutat az egyik képernyőre, ahol felfedezem magunkat nem túl előnyös és fotogén szituációban. Az egyetlen megnyugtató dolog, hogy Jaden is pont ugyanannyira néz ki viccesen.
- Mikor fényképeztek? – pislogok a képernyőkre, megnézve a többit is. Másokról sem készültek előnyös képek. Akkor nem is vagyunk olyan rosszak, nem?
- Amikor becsuktad a szemed – bök arrafele, ahol mi vagyunk, és hunyorítva jobban megnézem a képet. Tényleg csukva a szemem. Ejnye.
- Mindjárt jövök – susogja a fülembe, aztán elengedi a derekam és eltűnik mellőlem. Egy ideig még tudom követni, de az új, izgalomra vágyó tömeg eltakarja és mire beülnek a helyükre, Jadennek már se híre, se hamva.
Tovább álldogálok, ahol hagyott, mást úgysem tehetek. A kijelzett képeket újak váltják, jól szemügyre veszem őket, nagyon mulatságos, hogy milyen arcokat vágnak az emberek egy ilyen helyzetben. Viszont mielőtt a szerelvény újra lefékezhetne a platformon, hogy szabad utat adjon az embereknek, kicsit odébb sétálok. Nem akarok útban lenni, na meg a felesleges lökdösődést is szeretném elkerülni. Vajon hova mehetett?
-Na, hiányoztam? – bukkan fel hirtelen mellettem, kaján vigyorral a képén és kicsit megrebbenek.
- Hé, megint megijesztettél – bökök az oldalába játékosan, és észreveszem a kezében tartogatott borítékot. – Mi az?
- Egy kis ajándék, egyik a tiéd, másik az enyém. – Nyomja a kezembe, én meg azonnal kinyitom és kihúzom a két fényképet, ahol éppen torkunk szakadtából visítunk. – Ennél tökéletesebb képünk sosem lesz. – Jelenti ki magabiztosan és szavait megpecsételve nyom egy puszit az ajkaimra, és amikor elhúzódna, finoman visszahúzom, hogy a puszit csókká varázsoljuk.
- Nos, mi a következő? – Pillogok rá, mikor nagy nehezen sikerül elválnunk a másik szájától.
|
| oosakinana | 2013. 12. 01. 20:20:35 | #28446 |
 Karakter: Jaden Woods
Megjegyzés: (Asszonykámnak)
- Azt hiszed, hogy egy piknikkel leveszel a lábamról? – mi az hogy. Nem hogy leveszlek a lábadról, de még sokkal jobbat is csinálok veled…
- Nem hiszem, tudom.
- Ezt az egoizmust! – hát igen annak lennie kell, de ez még nem is túlzás amit csinálok.
- Csupán egészséges önbizalom. – vágom rá, mert ez így van.
El is kezdek kipakolni. Egy csomó kaját készítettem, de remélem, hogy azért elég sok el fog fogyni, mert hát finomak. Ezeket a kajákat tudom a legjobban elkészíteni. Amint mindent kiraktam mit kellett meg is kóstoljuk őket, hogy leteszteljük mennyire finom, de nem kell csalódnom magamban és így Ciara sem fog.
- Ez nagyon finom! – örülök neki, hogy ízlik, de nem is vártam mást. Hiszen finom lett. Tudom mert kóstoltam.
- Tudom. – vigyorodok el magamban. Nem nagyon tud olyat mondani, amit ne tudnék, de azért remélem ezzel kicsit meg is mosolyogtatom. – Én csináltam, nem is lehetne másmilyen. Most viszont, hogy kiderült, hogy el tudok készíteni egy-két kaját, ami nem árt, ha agglegény az ember, beszéljünk inkább arról, hogy te mit szeretsz csinálni. – ez egy sokkal job téma számomra, mert legalább megismerhetem ezt az angyalt.
- Semmi különöset, csupa átlagos dolgot. Szeretek olvasni, sütni, szeretem az állatokat, ezért is szeretnék állatorvos lenni, vagy ha az nem jön össze, akkor pszichológus.
- Csak nem érdekel a biológia? – nocsak nocsak egy igazán érdekes közös pont. Remélem nem csak az állatok biológiáját szereti, hanem az emberekét is.
- Micsoda zseni vagy, hogy jöttél rá? – tetszik, hogy vissza tud szólni. Ez igazán imponál.
- Csak találgattam. De mondd csak, a gyakorlati része mennyire érdekel? – ez egy igazán fontos információ, amit jó ha tudok.
- Az attól függ, hogy mit értesz gyakorlati rész alatt. – próbálna távolodni tőlem, de nem engedem neki, mivel én úgy dőlök előre. A csókjáért áhítozok. Nem foszthat meg tőle.
- Ezt. – suttogom, majd úgy tapadok ajkaira és nyelvemet is becsúsztatom ajkai közé, amit nem tagad meg tőlem. Viszonozza a csókomat, amit annyira imádok. Olyan finom édes ajkai, hogy azt elmondani nem lehet. És ami a legjobb az egészben, hogy nem akar elengedni sem, bár meg sem fordult a fejembe. Egyedül csak akkor távolodok el, amikor már nem bírjuk szusszal, de még tovább halmozom csókjaimmal.
- Hagyd már abba! – neveti el magát, amikor sikerrel eltud tolni magától.
- De olyan édes vagy. – és nem is hazudok. – Jut eszembe, édes… - várjunk csak én hoztam valamit. Meg is van. Kiveszem a kekszet és azt tartom a szája elé. – Édeset az édesnek.
A legjobb az egészben, hogy az egész délután így folyik végig. Nagyon jól érzem magam a társaságába és az a legfurcsább az egészben, hogy nem azon jár a fejem, hogy mikor fektethetném meg, hanem azon, hogy miként tudnám boldoggá tenni és megmosolyogtatni. Annyira jól érzem magam az egész délután folyamán, hogy szeretném, ha ez sokszor megismétlődne.
- Meg is érkeztünk. – állok meg azon a helyen, ahol felvettem, mivel nem tudom, hogy hol lakik. – Biztos ne vigyelek haza?
- Nem szükséges, itt lakom a közelben. – kiszáll, de szürkületben nem fogom hagyni, hogy egyedül császkáljon. Milyen barát lenni, ha nyugodtan engedném el?
- Akkor legalább egy darabig elkísérlek. – be is zárom az ajtót, majd úgy indulunk el. Kellemes este van, meg így legalább még tovább élvezhetjük egymás társaságát, aminek még jobban örülök. Ám az a pár tuskó eléggé megzavarják a dolgokat, meg hát nem fütyörésszenek a barátnőmre. Magamhoz is húzom Ciara-t, és úgy nézek elég mérgesen a fiúkákra.
- Valaki még egyszer ráfüttyent a barátnőmre, azt kasztrálom, világos? – ugatok rájuk, mert utálom az ilyet. Az egyetemen sem tűröm, bár oda olykor kultúráltabbak járnak. Szerencsére el is húzzák a csíkot.
- Nyomorékok… - morgom, mint egy kutya. – Előbb nézzenek tükörbe és vegyenek pár illemleckét és azután kezdjenek fütyörészni az utcán. Kitépem a nyelvüket, aztán meg…
- Nyugalom. – simítja kis kezeit mellkasomra, majd úgy kapok egy édes csókot, amire egy kicsit le is nyugszom. – Azt mondtad, hogy a barátnőd vagyok?
- Miért? Nem egyértelmű? Nem tiltakoztál azellen délután, hogy megcsókoljalak, szóval úgy gondoltam, hogy igen, az vagy. – fejtem ki neki a gondolat menetemet, amire elneveti magát, de ahogy látom igazat ad nekem, mert ölelkezve megyünk tovább.
Végül édes csókkal búcsúzunk el, amikor haza kísérem, majd úgy megyek vissza a kocsihoz és megyek haza, hogy lefeküdjek aludni és unalmasan töltsem el a maradék hétvégémet, mert nem lesz velem Ciara és nem lesz kivel beszélgessen, meg kivel érdekes dolgokkal eltölteni a napot.
~*~
A hétvége úgy is telt, ahogy számoltam rá, bár amikor már nem bírtam tovább, akkor felhívtam a kicsikét és beszélgettem vele, majd másfél órát. Jó volt hallani a hangját, meg a nevetését is. És azt is megbeszéltük, hogy az egyetemen, majd hétfőn találkozunk, és még eldöntjük, hogy mit csinálunk bár nekem van egy jó kis ötletem, amit csinálhatnánk, de előbb majd szeretném megkérdezni tőle, hogy lenne-e kedve hozzá.
- Szia Ciara. – köszönök neki és megölel hátulról, amikor megtalálom és ezzel őt igen csak jól megijesztem, mert nem számított rám.
- Jaden. – hallom hangját, majd megfordul a kis társaságból és úgy végre tudok adni ajkaira egy édes csókot. – A szívrohamot hozod rám. – mondja a mellkasomat simogatva.
- Ne haragudj nem azt akartam. – kérek tőle bocsánatot – Lesz még órád vagy szabad vagy? – érdeklődök.
- Hmmm. Nem is tudom, hogy ezek után szabad legyek-e neked. – csipkelődik, de most inkább csak finoman csípek az oldalába. – Héééé. Ez nem ér. – kezd el nevetni.
- Már miért ne érne? – érdeklődök, de végül nem foglalkozva velem fordul meg karjaimba és néz a lányokra.
- Ne haragudjatok lányok…
- Igen ne haragudjatok lányok, de elrabolom tőletek ezt az angyalt, mert meglepetésem van számára. – mosolyodok el.
- Nincs semmi baj Ciara menj nyugodtan, majd este megbeszéljük a dolgokat, vagy holnap. – mondják a lányok készségesen, aminek igazán örülök, így legalább nem kell megint egy unalmas napot eltöltenem nélküle, mert abba biztosan bele halnék, ami senkinek nem tenne jót.
Elköszönnek egymástól, majd végre megint rám szegeződik a figyelme.
- Ugye tudod, hogy ez gonosz volt? – Pedig ha ő tudná, hogy mennyire vártam ezt a pillanatot, hogy végre megint láthassam.
- Milyen büntetést fogok kapni? – érdeklődök tőle és megsimítom az arcát, majd az arcára adok puszit, majd érzem, hogy a keze felsiklik a nyakamba, és úgy ölel meg.
- Majd még eldöntöm, hogy mit szabok ki neked. – mintha egy kis mosolyt éreznék a szavaiban. – Attól is függ, hogy hova szeretnél elvinni.
- Igen? Akkor szerintem induljunk. – elengedem de megfogom a kezét és összekulcsolom az enyémmel és elmegyünk a kocsimhoz, ahol beszállunk és lassan beindítom a kocsit. – Milyen napod volt? – érdeklődök.
- Órákon voltam és ott igyekeztem jegyzetelni, meg a csoporttársaimmal próbáltuk megbeszélni, hogy elmegyünk valahova szórakozni, amikor megzavartál minket. – jegyzi meg kicsit csípősebben.
- Legközelebb hívjalak fel, hogy nem zavarok-e? – nézek rá az egyik piros lámpánál.
- Csak várd meg amíg befejezzük kérlek.
- Rendben megértettem főnök asszony. – mosolygok rá. Nem akarok veszekedni így nem is viszem tovább dolgot, bár nem hiszem, hogy bármit is rosszul csináltam volna, de majd meglátjuk, hogy alakul a nap hátra lévő része.
Megérkezek az úti célunkhoz megállok, majd úgy szállunk ki.
- Remélem örülni fogsz egy kis kikapcsolódásnak. Arra ülünk fel, amire csak szeretnél. – egy kis mosolyot látok megjelenni az arcán, amit olyan jó látni.
- De én nem hoztam magammal annyi pénzt. – ejej buta kislány.
- Nem is mondtam, hogy te fogsz fizetni. Na gyere menjünk. – megfogva a kezét indulunk be.
Kifizetem a jegyeket és belépünk a kapun.
|
| Yoshiko | 2013. 10. 15. 16:43:04 | #27643 |
Karakter: Ciara Dobrosława
Megjegyzés: Férjuramnak
- Úgy akarsz megismerni, hogy még a nevemet se tudod? – vonom fel a szemöldököm, de még így is sikeresen elpirulok, ahogyan a tekintetünk találkozik. Utálom! El is kapom a fejem.
- Tényleg azt hiszed, hogy egy ilyen szépségnek, mint te vagy nem tudom a nevét? – kérdez meg már majdhogynem dorombolva, és megállít, hogy szembe fordítson magával, és a szemembe nézzen.
- Mivel tőlem nem kérdezted meg. – emlékeztetem, de nem néz ki úgy, mintha nagyon kétségbeesne.
- Akkor, ha jól veszem kíváncsi vagy, hogy tudom-e a nevedet. – Micsoda felfedezés!
- Te mondtad, hogy tudod anélkül, hogy bemutatkoznék. – tart ki még a dacom és az ellenállásom, hiszen igazam van! De ő hirtelen közel hajol hozzám, hogy a fülembe suttogjon.
- Ciara. – suttogja puhán, amivel nem kicsit ledöbbent, de gyorsan összeszedem magam.
- Na jó, az első próbát kiálltad. – enyhülök meg egy picit. De tényleg csak egy picit.
- Akkor ezek szerint lesz több is, és akkor a jövő hétvégéd az enyém? – vigyorodik el önelégülten, pedig én ilyenre egyáltalán nem utaltam.
- Az egész hétvégém biztos, hogy nem, de egy félnapot esetleg megkaphatsz. Egy délutánt. – próbálom letörölni az önelégült mosolyt az arcáról, és legszívesebben az orrára koppintanék.
- Ennyire sajnálod tőlem a társaságodat? – kérdezi kissé szomorkásan, de nem hat meg. Na jó, egy picit meg tud, de csak egy picit.
- Egy délután is lehet ismerkedni. – pillantok rá kacérabban, mire magához ölel.
- Rendben, de az a délután csak az enyém lesz, és akkor oda fogunk menni ahova viszlek. Szervezek neked egy pompás kis délutánt. – kacsint rám, mire elmosolyodok.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szervezni, de nekem most már mennem kell. – bontakoznék ki a karjaiból, de nem hagyja.
- Mielőtt elmész, a telefonszámodat viszont elkérném tőled, hogy tudjalak hívni.
Meg is adom neki a számomat, de még mindig nem enged elmenni. Magához húz és ajkaimra tapadnak az ajkai, és hiába próbálok ellenállni, egyszerűen nem megy. Viszonzom a csókját, miközben beleolvadok az ölelésébe. A világ is mintha megszűnt volna létezni körülöttünk.
- Akkor majd csörgök, hogy mikor megyek.
- Szia. – köszönök el tőle, és kezem végig húzom a mellkasán, majd végül elindulok haza, ahogyan ő is.
~*~
A hét olyan gyorsan elrepül, mintha nem is lett volna. Ráadásul egy pillanatra sem tudtam elfelejteni a hétvégi találkozót, mivel egész héten azon gondolkodtam, hogy mibe menjek, és mivel egész héten Jaden zaklatott azzal, hogy mi van velem, hiányzok neki. De erre mégis mit írjak? Hiányzok neki, pedig nem is ismer. Biztos csak egy egy éjszakás kalandot akar tőlem, különben miért hiányoznék neki? elég lassan telik, mert csak a napot várom, hogy találkozzunk.
Aztán elérkezik a nagy nap. Megírta, hogy hova és mikor menjek, és majd onnan indulunk. Én időben ott vagyok, egy csinos, de visszafogott ruhában, nehogy azt higgye, hogy kicsíptem magam az ő kedvéért.
- Szia. – állok meg mögötte, mire megfordul és elmosolyodik.
- Jó végre látni téged. - mondja rögtön, már csak a hiányoztál mondat hiányzik, hogy olyan legyen, mintha évek óta ismernénk egymást, aztán amikor hajolna már hozzám, hogy megcsókoljon mellkasára fektetem a kezem, és megállítom.
- Mit terveztél mára? – kérdezem mosolyogva, elvégre játszani én is tudok.
- Az legyen meglepetés, de ha gondolod, indulhatunk. – irányít egy kocsi felé, majd beszállunk, és indulunk is. Érdeklődve figyelem a tájat, hogy merre megyünk, milyen helyre, de eddig csak egy zöld ligetet, fákat látok. Ami nem baj, csak Jaden nem tűnik olyan embernek, aki odavan az ilyenekért.
- Gyere. – száll ki mosolyogva az autóból, majd kivesz egy pokrócot, meg egy táskát, és elindulunk a tisztás közepére. Leteríti a pokrócot, majd úgy teszi rá az ételeket is. – Foglalj helyet. – mondja mosolyogva, mire én le is ülök, de még mindig nem vágom, hogy mi ez a piknik. Hiszen nem azt kéne megmutatnia, hogy ő mennyire egy menő városi csávó, hogy ezzel akarjon levenni a lábamról és egész nap nyomuljon? Na, igen, tudom, vannak előítéleteim.
- Azt hiszed, hogy egy piknikkel leveszel a lábamról? – kérdem pajkosan, mire kiszélesedik a mosolya.
- Nem hiszem, tudom.
- Ezt az egoizmust! – kuncogom el magam.
- Csupán egészséges önbizalom. - reagálja le azonnal, majd elkezdi kikészíteni az ebédünket. Francia salátát, hamburgert, innivalókat, ketchupot, szalvétát, én meg csak ámulok azon, hogy milyen gyorsan és milyen szépen terített meg, pedig ez csak egy sima piknik. Ráadásul a kaják is nagyon gusztusosak. Az ízük meg egyszerűen leírhatatlan! Nem hittem volna, hogy létezik fnom hamburger, azt meg pláne nem, hogy házilag készült.
- Ez nagyon finom! – fakadok ki az első falat után, mire csak egy önelégült, mégis kedves mosolyt kapok.
- Tudom. – válaszolja két falat között. Ó, hogy szakadna rá az ég! Még dicsérni sem lehet! – Én csináltam, nem is lehetne másmilyen. Most viszont, hogy kiderült, hogy el tudok készíteni egy-két kaját, ami nem árt, ha agglegény az ember, beszéljünk inkább arról, hogy te mit szeretsz csinálni.
- Semmi különöset, csupa átlagos dolgot. Szeretek olvasni, sütni, szeretem az állatokat, ezért is szeretnék állatorvos lenni, vagy ha az nem jön össze, akkor pszichológus.
- Csak nem érdekel a biológia?
- Micsoda zseni vagy, hogy jöttél rá? – kezdem húzni az agyát, amit élvez, legalábbis úgy tűnik.
- Csak találgattam. De mondd csak, a gyakorlati része mennyire érdekel? – hajol hozzám egészen közel, és már megint képtelen vagyok elszakítani a tekintetem az övétől.
- Az attól függ, hogy mit értesz gyakorlati rész alatt. – dőlök picit hátrébb mosolyogva, de ahogyan dőlök hátra ő úgy hajol előrébb.
- Ezt. – suttogja, majd ajkait az enyémnek nyomja, némán kér bebocsátást, amit megadok neki. Egyik kezével a hajamba túr, míg én fél kézzel átkarolom, hogy még csak eszébe se jusson eltávolodni. Addig folytatjuk egymás szájának a feltérképezését ameddig többszörösen is elfogy a levegőnk. Aztán mikor pihegve elválunk egymástól Jaden kisebb csókokat kezd el osztogatni a számra, és amikor nem akarja abbahagyni kuncogva tolom el magamtól. Olyan bolond.
- Hagyd már abba! – nevetem, mikor sikerül kellő távolságba eltolnom.
- De olyan édes vagy. – néz rám ártatlan szemekkel – Jut eszembe, édes… - fordul el, majd elővesz egy dobozból valami guszta csokis süteményt, és egy darabkát a szám felé nyom – Édeset az édesnek.
És így folytatjuk az egész délutánt, nevetve, csókolózva, ölelkezve, elterülve a fűben az eget bámulva. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz a ma délután. Olyan, mintha tényleg figyelne rám és érdekelné, hogy milyen vagyok, és nem csak egy éjszakára kellek neki. Az idő is olyan hamar elrepült, mintha csak tíz perc lett volna a délután. De lesz több ilyen? Egyáltalán akkor most hányadán állunk? Hiszen hülyéskedtünk egész délután és jól éreztük magunkat. Nem tudom, de nem merem megkérdezni. Totál hülyének nézne. Inkább megvárom, ameddig felhív. Ha felhív, akkor lesz folytatás, ha nem, akkor szép volt, jó volt.
-Meg is érkeztünk. – parkol le Jaden ott ahol találkoztunk – Biztos ne vigyelek haza?
- Nem szükséges, itt lakom a közelben. – szállok ki, és ő is ki száll.
- Akkor legalább egy darabig elkísérlek. – zárja be az autót mosolyogva. Végülis, ez ellen nincs ellenvetésem. Szépen el is indulunk, a lámpákat már felkapcsolták, de még világos van. Olyan szép késő nyári időnk van, és minden olyan tökéletes. Illetve lenne, ha pár kretén nem kezdene el füttyögni nekem a padról, és olyan szavakat bekiabálni nekem, amiket a tv-ben simán kisípolnak. Próbálok úgy tenni, mintha nem is hallanám őket, ám Jaden hirtelen derekamnál fogva magához húz, és eléggé rondán néz.
- Valaki még egyszer ráfüttyent a barátnőmre azt kasztrálom, világos? – persze erre a barmok úgy csinálnak, mintha nem is nekik címezték volna, de azért elkotródnak.
- Nyomorékok… - morog – Előbb nézzenek tükörbe és vegyenek pár illemleckét és azután kezdjenek fütyörészni az utcán. Kitépem a nyelvüket, aztán meg…
- Nyugalom. – helyezem mellkasára a kezem. Olyan aranyos, ahogyan megvédett. Kap is érte egy csókot, de aztán hirtelen leesik, hogy mit is mondott – Azt mondtad, hogy a barátnőd vagyok?
- Miért? Nem egyértelmű? Nem tiltakoztál azellen délután, hogy megcsókoljalak, szóval úgy gondoltam, hogy igen, az vagy. – Így felfogni a dolgokat. El is nevetem magam. Végülis igaza van. Egymást ölelve sétálgatunk hazáig, és minden kívánságom az, hogy a mai nap ne érjen véget.
|
| oosakinana | 2013. 07. 08. 13:06:38 | #26427 |
Karakter: Jaden Woods
Megjegyzés: (Asszonykámnak)
- Köszi. Már azt hittem, hogy sosem megy el. – emeli rám csodálatos tekintetét és még a mosolyával is megjutalmaz.
- Igazán nincs mit. Cserébe kérhetek egy táncot? – nem hagyhat ki egy ilyen ajánlatot, pláne nem velem. Ráadásul még a barátnőjétől is megtudakoltam pár dolgot, de leginkább a nevét, amit szerintem egy időre az emlékezetembe véstem.
- Bocsi, de két bal lábam van. Nem tudok táncolni. – nem hiszem én azt… fogadjunk, hogy velem fogsz tudni táncolni. Velem mindenki tud.
- Nekem meg két jobb, majd kölcsön adom az egyiket. – kacsintok rá, hogy ne legyen ennyire feszült, mert ez egy buli és szórakozni kell. – Na gyere, olyan nincs, hogy valaki nem tud táncolni. – húzom is magammal. Az egész táncnak a lényege, amit velem kell táncolni, hogy engedd el magad és igyál. Majd szépen be fogom vezetni mindenben, amibe kell, de most egyenlőre elég ha ennyit tud, hogy velem tud táncolni. Igyekszem a hangulatát is fokozni, mert véleményem szerint ma lehetséges, hogy nálam alszik és csak jót akarok neki mutatni.
Elég hamar össze is hangolódunk, és úgy mérjük fel a terepet a másik szájába. A testét is magamhoz ölelem és úgy simogatom az egyik kezemmel, míg a másikkal a lehető legjobban húzom közel magamhoz a fejét, hogy eltudjam mélyíteni a csókot, mert most kegyetlenül kanos lettem tőle. Egyik nő sem volt még ilyen hatással rám, mint ahogy ő van. Legszívesebben már most vinném is fel, hogy egy igen izgalmas éjszakában részesítsem, ami után nem fog senki mást kívánni csak engem…
Viszont a barátnője megjelenik és vinné is magával Ciara-t, mert elmegy az utolsó buszuk és hiába kérlelem, hogy maradjanak, meg haza viszem őket, akkor sem maradnak és csak mennek. Még egy utolsó csókot kapok, majd tényleg távoznak. Hát ez a lehető legrosszabb, ami történhetett velem. A buli többi részére már nem is emlékszek, mert úgy leiszom magam, hogy másnak reggel fájó térdekkel kelek ki az ágyból.
Még mit ne mondjak eléggé részeg vagyok, de a szomszédban valamit csinálnak és nem bírok aludni. A ház „romokban” hever. Majd rendet teszek, de először valami kajára lenne szükség, meg vízre, mert menten szomjan halok. Kaja semmi, mert mindent megettek a kis mocskok, és vizet is a csapból iszok. Nincs más választásom, minthogy elmenjek a boltba, meg utána rendet is rakjak.
Ugyan abba a boltba megyek, mint tegnap reménykedve, hogy hátha látom most is a szépségemet, bár nem túl sok reményt fűzök hozzá, ha jó az alvókája és későn kel. Veszek pár kaját és az egész boltot bejárom, vagy kétszer, de egyszer se látom. Pedig jó lett volna, ha találkozok vele. Feldobta volna a napomat. Kezdem úgy érezni magam, mint egy kukkoló vagy egy zaklató, aki csak egy lányt hajt.
Kissé csalódottan lépek ki a boltból, ám ekkor meglátom Őt. Elvigyorodok és gyorsabbra veszem a lépteimet, majd egy rágót is bekapok, hogy kicsit alakítson a helyzetemen. Egyenesen mellé sétálok és úgy vigyorgok rá.
- Micsoda szerencse, hogy újból összefutunk. – adok neki egy puszit, mert nem akarom, hogy esetleg a szájszagomtól rosszul legyen. - A következő hétvégén nem akarsz velem újból összefutni? Most nem szervezek bulit, de a kedvedért meggondolhatom. – kérdezem tőle, miközben magamhoz ölelem, és úgy várom a válaszát.
- Úgy akarsz megismerni, hogy még a nevemet se tudod? – kérdezi meg, de mintha el lenne pirulva, de nem láttam tisztán. Most komolyan azt hiszi, hogy nem vagyok eléggé felkészült?
- Tényleg azt hiszed, hogy egy ilyen szépségnek, mint te vagy nem tudom a nevét? – kérdezem meg tőle, mire megállítom, és szembe fordítom magammal, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Mivel tőlem nem kérdezted meg. – mondjuk ez jogos következtetés, de innen látszik, hogy nem ismer. Én mindig mindent tudok, csak jó emberektől kell informálódnom.
- Akkor, ha jól veszem kíváncsi vagy, hogy tudom-e a nevedet. – kezdek vele egy kis játékot, bár nem hiszem, hogy sokáig fogom húzni, mert nem akarom, hogy elmenjen tőlem a kedve teljesen.
- Te mondtad, hogy tudod anélkül, hogy bemutatkoznék. – elmosolyodok szavain, majd a füléhez hajolok, hogy úgy suttogja a fülébe a nevét, mintha az valami titok lenne, és nem akarnám, hogy bárki meghallja rajta kívül.
- Ciara. – suttogom a keresztnevét, majd amikor eltávolodok tőle, mintha meg lenne lepődve, hogy tényleg tudom a nevét, de egy kicsit megrázza a fejét és úgy néz rám.
- Na jó az első próbát kiálltad. – mondja kicsit megenyhülve, amin elmosolyodok.
- Akkor ezek szerint lesz több is és akkor a jövőhétvégéd az enyém? – vigyorodok el és úgy várom a válaszát.
- Az egészhétvégém biztos, hogy nem, de egy félnapot esetleg megkaphatsz. Egy délutánt.
- Ennyire sajnálod tőlem a társaságodat? – kérdezem tőle kicsit szomorúan, mert csak egy délután az nem túl sok, de úgy látszik ennyivel tényleg be kell érnem.
- Egy délután is lehet ismerkedni. – néz rám kicsit kacérabban, mire magamhoz ölelem fél kézzel.
- Rendben, de az a délután csak az enyém lesz és akkor oda fogunk menni ahova viszlek. – mondom neki és ebből nem fogok engedni. – Szervezek neked egy pompás kis délutánt. – kacsintok rá, amire csak elmosolyodik.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szervezni, de nekem most már mennem kell. – bontakozna ki a karomból, ha hagynám.
- Mielőtt elmész, a telefonszámodat viszont elkérném tőled, hogy tudjalak hívni.
Meg is kapom a telefonszámát, de még mindig nem engedem elmenni, pedig már elköszönne. Magamhoz húzva még sem bírom ki, hogy ne tapadjak az ajkaira. Édes ajkainak íze annyira hiányzik, bár az én szagom se semmi, de azért remélem a rágó mentolossága elfedi. Érzem, ahogy karjaimba omlik, és úgy viszonozza a csókomat, miközben kezei a mellkasomon pihennek. Jól esik, hogy így el tudom kábítani és tényleg egy tökéletes délutánt akarok neki szervezni, amit soha nem fog elfelejteni.
- Akkor majd csörgök, hogy mikor megyek. – mondom mosolyogva.
- Szia. – köszön el, és kezét végig húzza a mellkasomon, majd úgy indul haza és vele együtt én a házam felé veszem az irányt.
~*~
A hét elég lassan telik, mert csak a napot várom, hogy találkozzunk. Közben minden nap küldök neki sms-t, hogy mi újság vele, meg olykor még azt is leírom neki, hogy hiányzik és jó lenne, ha magamhoz ölelhetném. Ami a legfurcsább nekem az egészben, hogy nem csak leírom ezeket a szavakat, mint általában, hanem valójában így gondolom. Nem tudom mit csinált velem ez a nőszemély, de olyan érzéseket vált ki belőle, hogy az valami csuda.
Ma viszont itt az ideje, hogy találkozzunk. Megírtam neki, hogy hova jöjjön és majd onnan elmegyünk egy kis rendesebb részre, amit kinéztem magunknak, és reményeim szerint ott senki nem fog zavarni. Soha ilyet nem tettem meg egy lányért sem. Nem is értem, hogy most miért teszem meg.
- Szia. – áll meg mögöttem, mire megfordulok és elmosolyodok.
- Jó végre látni téged. - mondom neki és már csókolnám is meg, de kezét a mellkasomra helyezi.
- Mit terveztél mára? – kérdezi mosolyogva. Most komolyan húzni szeretné az agyamat, vagy csak játszadozni akar velem?
- Az legyen meglepetés, de ha gondolod, indulhatunk. – irányítom a kocsim felé, majd beszállunk, és úgy haladok egy kis tisztás felé, amit nem sokan ismernek.
Amikor megállok látom, hogy Ciara érdeklődve nézi a tájat, na meg, hogy minek is hoztam ide.
- Gyere. – mondom mosolyogva majd kiveszem a pokrócot és a táskát, amibe pakoltam a kaját és úgy indulok el a tisztás közepébe. Leterítem a pokrócot, majd úgy teszem rá az ételeket is. – Foglalj helyet. – mondom mosolyogva, amit meg is tesz, de látom, hogy nem érti, hogy mit csinálok, de hát majd kiderül, hogy mik lesznek is…
|
| Yoshiko | 2013. 04. 28. 15:29:09 | #25674 |
Karakter: Ciara Dobrosława
Megjegyzés: Férjuramnak
Na nézzük… tej megvan, cukor megvan, liszt megvan, tojás, szintén pipa, maradt a rágcsa. Mégis milyen rágcsát akarhatnak a szüleim enni? Ha már egyszer vásárolni küldtek, akkor legalább írnák oda, hogy sós, édes, csipős vagy valami…
Puff. Valami keménybe ütközök, amiről azonnal leveszem, hogy egy ember, miután felpillantok rá.
- Bocsánat. – kérek elnézést azonnal.
- Nem történt semmi baj. – mosolyodik el, és valamiért... nem tudom róla levenni a szemem. Pedig a szőkék nem a zsánereim. – Ide valósi vagy? Nem láttalak még erre felé. – én se őt, ha ez megnyugtatja, bár ez nem újdonság. Még mindig alig ismerek pár embert az osztályomon és a szomszédokon kívül.
- Már egy ideje idejárok.
- Gyere el este a bulimba. – wow. Erre nem számítottam. A boltban belemegyek egy félistenbe és még meg is hív egy buliba. De… azt sem tudom, hogy kicsoda… a névjegyre az van írva, hogy Jaden Woods… mi van ha ez csak egy átverés?
- Öhm. Nem tudom. – felelem, és érzem, hogy kezd emelkedni a hőmérséklet. Erre mellém sétál a kocsijával és végigsimít az arcomon. Na jó, most már tuti, hogy vörös vagyok.
- Csak gyere el és meglásd, hogy jól fogod érezni magad. – kacsint rám. – Várni foglak. – és már távozik is egy mosoly kíséretében. Anyukám… még hátulról is kurva jól néz ki…
~*~
Nem hiszem el, hogy itt vagyok… igaz, hogy egész délután ezen gondolkoztam, meg Naomit is felhívtam, aki végül rávett erre az egészre, sőt még gyorsan leruccant hozzám vonattal, elvégre csak három óra és úgyis hétvége van. Na meg látni akarja azt a szőkeséget is, akivel összefutottam… Úgy örülök neki, hogy itt van… senkit sem ismerek rajta kívül. Ráadásul hiába keressük Jadent, sehol sem látjuk.
- Sziasztok. – jelenik meg az emlegetett szamár. Jó, hogy végre megjelent. Naomi már kezdte azt hinni, hogy hallucinálok.– Örülök, hogy eljöttetek.
- Nem maradunk sokáig. – szögezem le előre, hiszen a szüleim miatt az utolsó busszal legkésőbb otthon kell lennem. Ráadásul…még csak nem is ismerem… azt sem tudja, hogy hívnak. Mégis mit gondoltam, hogy hagytam magam rávenni arra, hogy eljöjjek?
- Rendben nézzetek szét nyugodtan, érezzétek otthon magatokat. – mosolyog és már el is tűnik. Persze Naomi egyből elkezd áradozni, hogy úristen de jól néz ki, és hogy én vagyok a világ legnagyobb barma, hogy nem megyek utána és nem táncolok vele. Persze Naomi nem zavartatja magát. Lehúz valami alkoholt és irány a parkett. Nekem nincs jó mozgásom.
Fél óra múlva a buli a lehető legrosszabb. Valami idióta részeg rám van kattanva, és hiába próbálom elküldeni, nem tudom. Fenébe a jómodorral. De még így sem szívódik fel, mégis mi a francot képzel? Naomi… segíts…
- Minden rendben van? – jelenik meg Jaden is és már meg is nyugszom kicsit. Ő a házigazda, szóval remélem rendezi a helyzetet. Még védelmezően át is karolja a vállam és magához húz, férfias illata bekúszik az orromba, és mire felocsúdok a zaklatóm már a múlté.
- Köszi. Már azt hittem, hogy sosem megy el. – rebegtetem meg a pilláim hálásan, mire újból elmosolyodik.
- Igazán nincs mit. Cserébe kérhetek egy táncot? – húz magához még jobban, hogy derekunk összeérjen, nekem meg még jobban fel kelljen emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Bocsi, de két bal lábam van. Nem tudok táncolni. – pirulok el halványan. Kicsit… túl közel van…
- Nekem meg két jobb, majd kölcsön adom az egyiket. – egy pajkos kacsintás – Na gyere, olyan nincs, hogy valaki nem tud táncolni. – húz magával. Magam sem tudom, hogy mit szeretnék… de én tényleg nem tudok táncolni… És mégis… valamiért most megy, vagy legalábbis valami tánchoz hasonlót sikerül magamból kiprodukálnom. Mondjuk ezt csak Jadennek köszönhetem, mivel hozott piát és mert kicsit poénosabbra veszi a figurát így jókat nevetek. Kezdek feloldódni.
Újabb fél óra múlva már egymáshoz simulva „andalgunk” a parketten és egymás szájában kutatunk a nyelvünkkel. Én a vállába és a mellkasába kapaszkodok, míg ő a hajamba túr és kezét a hátamon túráztatja egészen a fenekemig. Olyan jól csókol, hogy szinte beleolvadok a karjaiba…
Ám az édes álom nem tarthat örökké. Naomi ránk talál és azzal a kijelentésével, hogy mindjárt megy az utolsó busz, minden jó kedvem elszáll. Úgy maradtam volna még… Miért jár ilyen korán az utolsó busz? Senki sem gondol a fiatalokra? Szegény Jaden is csak kérlel minket, hogy maradjunk, de sajna nem lehet. Még azt is mondja, hogy hazavisz minket kocsival, de elutasítjuk. Kérdezi, hogy miért megyünk mikor még be sem indult a buli, de nem felelek. Most komolyan… mondjam azt, hogy mert ilyenek a szüleim? Biztos, hogy egy életre elásnám magam előtte. Ez annyira gáz… Még egy utolsó búcsúcsókot váltunk és már el is tűnünk. A társasági életemről ennyit. Többet biztos nem hív meg bulizni. Álljunk csak meg… nem is tudna máskor meghívni… Semmit sem tud rólam… még a nevemet sem… Gratulálok Ciara. Majdnem volt egy egy éjszakás kalandod. Persze ebben semmi rossz sincs, de még a neved sem érdekelte az illetőt! Hahh… szuper.
Másnap újból csak engem küldenek vásárolni, Naomi meg még hortyog az ágyban. De jó neki… még a fűnyírásra sem ébredt fel… irigylem. Ugyanabba a boltba megyek mint tegnap, hiszen az van a legközelebb és a tegnapi magassarkús mulatság után még mindig fáj a lábam. Feltörte a cipő… többet kéne hordanom, és akkor talán hozzászoknék. Talán.
Ám a pénztárnál megpillantok egy magas férfit, szőke üstökkel. Jaden… Kicsit hevesebben ver a szívem, ahogy eszembe jut a tegnap, illetve ma este, de… de… Nem. Nem megyek oda. A lehető legtávolabbi kasszához állok, és úgy csinálok, mint aki nem vette észre. Zseni vagyok.
Azonban legnagyobb pechemre, mikor már a parkolón sétálgatok nyugisan hazafele valaki feltűnik mellettem. Igen, talált. Jaden az.
-Micsoda szerencse, hogy újból összefutunk. – mosolyog azzal az ellenállhatatlan mosolyával, és puszit nyom az arcomra. Ez a tegnapihoz képest elég szolid verzió… - A következő hétvégén nem akarsz velem újból összefutni? Most nem szervezek bulit, de a kedvedért meggondolhatom. – duruzsolja, miközben üres kezét derekamra fonja. Miért ilyen ellenállhatatlan a hangja? Meg a szeme… a mosolya… meg mindene… De nem… nem. Nem. De igen… de nem… Á! Mit feleljek?
Szerkesztve Yoshiko által @ 2013. 04. 28. 15:29:28
|
| oosakinana | 2012. 10. 22. 23:22:50 | #23842 |
Karakter: Jaden Woods
Megjegyzés: (Asszonykámnak)
A mai bulira vásárolok éppen egy nagyobb boltban. A kocsimat tolom, miközben nézegetem a kajákat, hogy ne csak töménytelen mennyiségű pia legyen, mert akkor még a végén kicsapnak a diákok is.
A kocsimat tolom, amikor neki megyek valakinek, vagy ő jön nekem. nem tudom pontosan. Ahogy az illetőre nézek kicsit meglepődök, hogy egy fiatal hölggyel futottam össze. Ha nem lennék profi most simán eltátanám a számat.
- Bocsánat. – jön egyből a válasz, mert kiderült, hogy ő jött belém.
- Nem történt semmi baj. – mosolyodok el. – Ide valósi vagy? Nem láttalak még erre felé. – állapítom meg, bár nem mintha én olyan sűrűn fordulnék meg ebben a boltban, de a környéken elég sokszor járok.
- Már egy ideje idejárok. – mondja, én meg úgy érzem magam, mintha a főnyereményt nyertem volna meg.
- Gyere el este a bulimba. – hívom meg, majd egy névjegyet is adok neki, amin csak a nevem van rajta, meg a címem. Nincs is másra szükség, na jó esetleg még a számom is rajta van, de más nincs.
- Öhm. Nem tudom. – mondja kicsit pironkodva, mire mellé sétálok magam előtt tolva a kocsimat és végig simítok az arcán.
- Csak gyere el és meglásd, hogy jól fogod érezni magad. – kacsintok rá. – Várni foglak. – mondom mosolyogva, majd tovább megyek és megveszem még, amire szükségem van.
~*~
Este a buli nagyon jól kezdődik. A zene dübörög és mindenki jól érzi magát. Táncolnak isznak dögivel, de én még nem akarom teljesen leinni magam, mert akkor mi lesz itt ha még is eljön az a szép kis csinike, akivel találkoztam a boltban. Az ajtóm mindenki előtt nyitva van, hogy ne kelljen ajtót nyitnom minden egyes emberkének. Bár már sokan mondták, hogy tanár létemre igazán vigyázhatnék, de kit érdekel? A sulin kívül senkinek semmi köze, hogy mit csinálok.
Egyszer csak egy ismerős parfüm csapja meg az orromat. Oda fordítom a fejemet és a lánykát látom. Oda is megyek hozzá meg a barátnőjéhez.
- Sziasztok. – köszönök kedvesen. – Örülök, hogy eljöttetek. – bár leginkább neked örülök szépségem.
- Nem maradunk sokáig. – mondja egyből kibúvót keresve, pedig tőlem nem kell félni… nagyon.
- Rendben nézzetek szét nyugodtan, érezzétek otthon magatokat. – mosolyodok el és sajnos mennem kell, mert amott a házamat akarják szétszedni aminek nagyon nem örülök…
Nem tudom mennyi időt vagyok távol a kicsikétől, de ideje lenne megkeresni, mert nagyon nem örülnék neki, ha bármi baja lenne…és lám milyen megérzésem van. Az egyik részeg diák rá akar szállni a kicsikére, de az ijedten próbál menekülni meg hátrálni tőlem, ám csak nehezen tud. Nos akkor itt az ideje a mentésnek.
Odasétálok hozzá, majd mellé állok.
- Minden rendben van? – kérdezem tőle. Még szerencse, hogy a tanítványok még részegen is be vannak tanítva, hogy ha valaki mellé oda állok, akkor kotródjon anélkül, hogy el is árulná a kilétemet.
A biztonság kedvéért még a vállán is átteszem a kezemet, hogy jobban felfogja a helyzetet, majd a legvégén meg kimagyarázom magamat a kicsike előtt…
|
| gab287 | 2012. 02. 18. 17:50:29 | #19297 |
Karakter: Keikilani Jada Galkin (kitalált)
Megjegyzés: Szőke hercegemnek
- Köszönöm – aztán kicsit komolyabban folytatja – Egyébként, nagyon jól áll neked ez a ruha.
- Köszönöm szépen, kedves Wyett – mosolyodok el.
Közelebb lép hozzám, kezemet a kezébe veszi. Önkéntelenül is kihúzom a kezéből, és magam elé emelem. Aztán a következő pillanatban már tudom, hogy hülyeséget csináltam, de ez az, amikor berögzült reflexek irányítják az embert…
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondja meglepetten, és kicsit talán aggodalmasan.
- Nem ijesztettél meg – válaszolom halkan – csak nem tudtam, mit szeretnél.
Hümmög kicsit, majd amikor leengedem a kezem, ismét a kezébe veszi, ujjainkat finoman összefonja, és lágyan megsimogatja a kézfejem.
- Ezt szerettem volna – mondja kedvesen, halvány, megnyugtató mosollyal ajkain.
Közelebb lépek hozzá, ő elengedi a kezemet, és a egy pillanattal később már a derekamon érzem, mindkettőt. Lágyan, szeretetteljesen simogatja testemet, sokkal inkább szeretetének, semmint vágyának kifejezéseként. Nagyon megnyugtat, és nagyon jó érzést kelt bennem, olyat, amit még soha nem éreztem fiú társaságában.
- Ez így olyan jó – suttogom. Egyik kezemet tétován emelem fel, és kicsit félénken csúsztatom a derekára. Csak egy pillanattal később tűnik fel, hogy – bár nem volt szándékomban – a pólója alá sikerült csúsztatnom a kezem, tenyerem sima, feszes bőrére simul. Így indulunk tovább.
- Nekem is jólesik, remélni tudom csak, hogy a randink után, is számíthatok effajta kicsi ölelésekre.
Olyan furán érzem magam. Egy órával ezelőtt Davi testéről nyalogattam a sót, most csak a kezem van Wyett meztelen bőrén, mégis érzem, hogy elpirulok. Szemem sarkból látom, hogy felém fordítja fejét, de nem merek ránézni, mert csak még jobban elvörösödnék.
- Szerintem számíthatsz, mert szeretek a közeledben lenni – mondom neki halkan.
De még mennyire szeretek! – teszem hozzá, gondolatban – Nem is szerettem még fiú közelében lenni ennyire, soha életemben!
Wyett megáll mellettem, mire én is megtorpanok, és meglepetten nézek rá:
- Mi a baj, rosszat mondtam? – kérdezem aggódva. Wyett közelebb lép hozzám, és mutatóujját az ajkaimra helyezi, jelezve, hogy itt az idő, hogy csöndben maradjak.
- Ssss – hajol közel hozzám, és egy pillanattal később már ajkait érzem az enyémeken.
Önkéntelenül karolom át a nyakát, és húzom kissé magamhoz, míg az ő kezei a hátamon, és derekamon kalandoznak. Olyan jól esik az érintése, olyan gyengéd, és figyelmes, érzem, nagyon ügyel rá, hogy a hevületben ne tegyen olyasmit, amit esetleg még nem szeretnék.
Csókunk egyre hevesebb, nyelvünk érzékien vad csatát vív, magával ragad a pillanat. Kezeimmel szenvedélyesen hajába túrok, és élvezettel simítom végig karcsú, izmos testét, szívverésem már-már élettel összeegyeztethetetlen, még sosem élveztem ennyire egy csókot. Kéjesen fel-felnyögök, ahogy élvezzük egymás testének közelségét, még az sem tud megrémíteni, hogy megérzem izgalmát, ahogy éledező férfiassága a testemnek feszül.
Levegő után kapkodva válunk el egymástól, pókháló vékony nyálcsík húzódik ajkaink között, majd szakad el, erotikus felhangot adva szerelmes csókunknak. Wyett arca kipirult, szemeiben vágytól fűtött tűz lobog, ám mégsem riaszt el vele. Érzem vágyát, de nem látom benne az állati mohóságot, azt a fajta követelőzést, amitől olyannyira félek.
Összesimulva folytatjuk utunkat.
Szótlanul bandukolunk a campus utcáin, a teliholdas, csillagos ég ad sejtelmes, izgalmas háttérfényt szerelmes andalgásunknak. Apró simogatások, izgatott félmosolyok jelzik a másik számára, hogy milyen jó ez így, és mennyire fontos a másik. Sosem hittem volna, hogy ez ilyen is lehet! Lehet, hogy csak a rossz emlékek miatt, de mindig az volt bennem, hogy a srácok semmi mást nem akarnak, csak megfektetni, megdugni, aztán eldobni, mint egy használt papír zsebkendőt. És ez az, amire nem annyira van szükségem, már volt benne részem, köszönöm.
De Wyett egészen más, nem is hittem volna!
Amilyen híre van a suliban, és amilyen menőmanónak néz ki, hatalmas meglepetés, hogy ilyen érzelmes, szerelmes játékokra képes! Életemben először érzem egy fiúban, hogy neki az a fontos, hogy én jól érezzem magam, hogy én boldog legyek, nekem jó legyen! Nem tudom, hogy ez csak nekem szól-e, de valószínű, mert különben nem állna nagy kefélőgép hírében! Hm… Azért, remélem, hogy hamarosan megtudom, hogy mekkora a műszer, és milyen teljesítményű az a gépezet! – gondolom pajkosan, s én döbbenek meg legjobban önnön gondolatomtól.
A kolesz ajtajában ismét egymáshoz simulunk, Wyett szorosan ölel magához. Kezei a hátamon, és derekamon kalandoznak, majd egyik kezét a fenekemen érzem, jóleső, izgalmas borzongással tölt el érintése. Közel hajol, bőrömön érzem forró leheletét, majd a nyakamban puha csókját. Aztán a következő pillanatban forró, nedves érintés a kulcscsontom fölött, amely szinte áramütésszerűen korbácsolja fel izgalmamat, érzéki sóhajt váltva ki belőlem. Átkarolom a nyakát, kezem hajába túr, másikkal a hátán veszem sorra a nyúlánk, feszes izomkötegeket.
Egy egészen kicsit hátrébb húzódik, csak, hogy a szemembe nézhessen, és lágyan megsimogatja az arcomat, én pedig a tenyerébe simítom, mint egy kiscica. Elmosolyodik, s ismét közel hajol, megint csókolózunk, talán még mohóbban, és izgatottabban, mint korábban, tenyere ismét a fenekemre simul, finoman belemarkol. Ó istenem, olyan izgató! – fut át a gondolat a fejemen, ahogy kéjesen felnyögök.
- Köszönöm, hogy elkísértél – suttogja pihegve, amikor elszakadunk egymástól.
- Ezt meg se kell köszönnöd kincsem – válaszolja. Elmosolyodunk, lágy puszit lehet ajkaimra – Jó éjszakát és vasárnap olyan dél felé, ha találkozunk, az megfelel?
- Igen, nekem az tökéletes, addigra fel is kelek.
- Rendben, akkor idejövök tízre eléd.
Öhm… Az előbb még dél volt! – gondolom kissé zavarodottan, de aztán végül átlépek felette – Végül is, mindegy is, minél előbb, annál jobb!
Egy pillanatig csak szótlanul állunk, egymásban gyönyörködve, érzem, látom a szemén, hogy legszívesebben feljönne a szobámba, de ezt én még nem szeretném. Most még nem… Majd… Talán nem sokára!
- Rendben, akkor… – sóhajtok egy mélyet, mert érzem, nekem kell irányítanom a pillanatot – Jó éjszakát szőke hercegem.
Rövid, de annál mélyebb, és szenvedélyesebb csókot kap, majd egy halvány mosoly kíséretében búcsút intek neki, és belépek a koleszba.
Nem olyan könnyű elaludnom.
Felizgatott ez a srác, mint még soha, senki. Nem, nem feltétlenül úgy, bár persze, kár lenne tagadnom, hogy bizony megkívántam. Nem is kicsit. De sokkal inkább felkavar, amilyen érzéseket képes bennem ébreszteni! Állandóan ő jár az agyamban, csillogó, gyönyörű kék szeme, ragyogó mosolya, pasis illata, férfias kisugárzása… Képtelen vagyok kiverni őt a fejemből, de nem is akarom!
Kedves mosolyával a szemeim előtt szenderedek álomba…
* * *
Reggel meignt korán kelek, csak úgy, mint egy hete.
Kipihenten, frissen, és üdén, de a legfontosabb, hogy nagyon vidáman, és boldogan ébredek.
Tudom, hogy nem sok időm lesz Wyett-re gondolni, de, amíg el nem kezdek dolgozni, szinte minden pillanatban őrá gondolok. Izgatott várakozással tölt el a gondolat, hogy holnap ismét találkozunk, és egy igazi randim lesz, olyan, amilyen már nagyon régen nem volt.
Tízre kell megjelennem a forgatás helyszínén, Campo-ban, San Diego mellett, a Southern Pacific vasútvonal mentén. Ez majdnem kétszáz mérföldre van innen, három és fél óra az út, kocsival, úgyhogy nem aludhattam annyira sokat, de, végül is fiatal vagyok, ráérek még aludni!
Melegnek ígérkezik a mai nap, ami most kapóra jön, hisz’ az alap koncepcióban pont ez szerepel, rekkenő, izzasztó forróság.
A reklámfilmet egy ismert farmer márka rendelte meg.
Harminc másodpercbe nem lehet nagy mondanivalót belesűríteni, pláne nem egy farmer reklám esetében. A legtöbb ilyen kis filmecskében vagy levetkőztetnek, vagy felöltöztetnek egy szexi pasit, vagy csajt, és nagyjából ennyi. Nos, hát ez a kis film sem különbözik ettől. A koncepció mindössze annyi, hogy a szexi lány – jelen esetben szerénységem – egy farmerban, és egy kis spagetti pántos, rövid topban sétálgat a nagy amerikai prérin, a sínek között, amikor is érkezik a vonat, amit mellesleg egy híres gőzmozdony, a Southern Pacific 2353-as húz. A lány, kíváncsiságból leveti a farmerját, és a sínekre fekteti, hogy vajon mi fog történni vele, ha áthajt rajta a vonat, és láss csodát, később egy levágott szárú farmerban folytatja útját.
Remek a stáb, nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
A rendező nagyon ért hozzá, hogy miként irányítsa a többiek munkáját, így nagyon gördülékenyen halad minden. Természetesen, a vonattal semmi dolgunk, azt külön veszik fel, és a vágószobában lesz majd belőle egy egész filmecske. Most csak azokat a jeleneteket vesszük fel, amelyeken én szerepelek: ahogy sétálok a sínek mellett, és a síneken, ahogy a vonatkürt hangjára hátrapillantok a vállam felett, majd elgondolkodok, hogy vajon mit is tesz a vonat a nadrággal. Aztán persze, szexisen megválok a ruhadarabtól, és egy szál pamut bugyiban, és a topban várom a fejleményeket. Aztán megszemlélem a végeredményt, végül elsétálok a naplementében a levágott szárú sortban. Ez így elmondva elég egyszerűnek hangzik, de mire végzünk a forgatással, már valóban a naplementében sétálok elfelé.
Először is az előkészületekkel megy el egy csomó idő, a fodrászok megcsinálják a hajamat, hogy az éppen úgy legyen rendezetlen, ahogy a rendező megálmodta, majd a sminkesek vesznek kezelésbe, úgy kennek ki, hogy ne látszódjék, hogy ki vagyok kenve. Aztán meg víz, és glicerin keverékével spriccelnek le, hogy izzadtnak tűnjek, majd a hajamat is átnedvesítették egy kicsit, a végeknél, hogy teljesen életszerű legyen. Aztán már kezdődhet is a forgatás. Miután megvagyunk a nagyobb jelenetekkel – séta, vetkőzés, ácsorgás a sín mellett, stb. – jönnek a közelik, az arcomról, amikor visszafordulok, a hasamról, hogy gombolom kis a farmert, majd a fenekemről, ahogy simogatom le róla. Többször is újraveszünk egy-egy beállást, csak, hogy minden a legtökéletesebb legyen.
Végre, a rendező elégedett az eredménnyel, és mehet mindenki a dolgára. Szerencsére nekem berendeztek egy kis fürdőszobát, ott, a prérin, ahol le tudok zuhanyozni – a glicerines víz bizony ragaszkodó fajta, letörölni nem lehet, csak lemosni, szappannal – úgyhogy egy jó negyed óra alatt lecsutakolom magamról a mesterséges izzadtságot.
Már bőven teljesen besötétedik, mire jujsárga VW bogarammal visszaérek LA-be, lehet vagy tizenegy óra. Leparkolok a kolesz előtt, felballagok a szobámba, és egy gyors fürdőzés után hulla fáradtan rogyok az ágyamba.
Mielőtt végleg elalszok, Wyett mosolya jár a fejemben…
* * *
Izgatottan ébredek!
Randira megyek! – ujjongok magamban, ahogy kikászálódok az ágyból. Aztán az órára pillantok – A francba!!! Wyett mindjárt itt lesz, én meg még egy szál semmiben vagyok!!!
Ez persze nem teljesen igaz, mert nem alszok meztelenül, általában egy kis pamut francia bugyi, és egy kis trikó van rajtam az ágyban. Nagy ribancnak tartanak, pedig, ha tudnák, hogy ez csak az álca!
Gyorsan kipattanok az ágyból, és elviharzok a fürdőbe, de mindezt olyan halkan, amennyire csak tudom. Nem akarom szobatársamat felébreszteni, ha nem muszáj. Mary helyes csaj, nem egy menő bringa, olyan kis szomszédlány típus, kedves, barátságos, és kicsit félénk. Nagyon jó szobatárs, nem hisztis, és segítőkész.
Gyors zuhany, mire visszaérek a szobába, Mary már kómásan pillog körbe:
- Jó reggelt, Kila! – dünnyögi – Mi történt?!?! Csak úgy ragyogsz, mint egy százkarátos gyémánt!
- Randira megyek! – vigyorgok rá, mint aki be van lőve.
- Wow! – élénkül meg egy kicsit – Wyett?!
- Aha – kacsintok rá büszkén, és kitárom a szekrényajtót – Most már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit vegyek fel?!
- Hát, valami nagyon dögös cuccot, Wyett nem szereti, ha a csajai nem úgy öltöznek, mint egy diszkókirálynő! De neked ezzel nem lesz gondod, amit eddig láttam a ruháidból, az mind olyan, mintha most léptél volna ki valamelyik klubból!
- Hát, szeretek kihívóan öltözködni! – vigyorgok rá, és visszafordulok, a cuccaimhoz. Egy pár másodperccel később kiemelek egy türkiz színű ruhát – Ehhez mit szólsz?!
- Ez jó lesz! – mosolyodik el – Egyszerű, de dögös!
Egy apró, fehér csipketangát húzok, majd belebújok a kis ruhácskába. Egy pillanatig a tükörben szemlélem az eredményt, aztán elégedetten fordulok Mary felé:
- Hm, szerinted milyen?!
- Szerintem vadító vagy benne! Csizmával meg brutál lesz! – kacsint rám.
- Fehér?! – néz rám nagy szemekkel.
- Hm… - kotrok egy kicsit még a szekrényben, aztán előhúzok egy kis fehér táskát, és Mary felé fordulok – Ezzel?
- Na, így már jó lesz!
Épp tíz óra van, amikor kilépek a kolesz kapuján, s szembe találom magam a befelé igyekvő Wyett-el.
Egy pillanatra ő megáll a lépcső alján, én pedig a tetején, és kedvtelve szemléljük egymást. Nagyon jól néz ki a srác, egy farmer térdnadrágot visel, és egy nonfiguratív mintával nyomott izompólót, ami szorosan simul karcsú testére. Szinte csak a látványa elég, hogy olyan gondolatokat ébresszen bennem, amelyektől leggyakrabban megijedek!
Aztán szexisen ringó csípővel elindulok felé, ajkaimon izgatott mosoly játszik, ahogy leballagok hozzá. Ő is elmosolyodik, s szorosan magához ölel, amint odaérek hozzá. Szenvedélyesen csókolózunk, mintha nem lenne holnap, kezeit ismét a testemen érzem. Istenem, mennyire hiányzott az érintése!
Nagy nehezen elszakadunk egymástól, aztán mohón ismét megcsókol, és én nem bánom. Imádok vele csókolózni, remekül csinálja, a lábam is beleremeg, amikor pajkos nyelve izgalmas játékba kezd az enyémmel!
- Hiányoztál kincsem – suttogom kissé rekedtesen.
- Te is nekem, szőke hercegem – túrok bele szőke hajába, majd megsimogatom az arcát. Mélyen a szemébe nézek – tizenkét centis tűsarkúmban éppen egy magasak vagyunk – és egy puszit lehelek ajkaira.
- Akkor menjünk – fűzi össze ujjainkat.
A parkolóhoz sétálunk, és egy nagyjából sámli magasságú, nagyon durva megjelenésű sportkocsihoz vezet! Nem vagyok autószakértő, nem tudnám megmondani a márkáját, és a típusát a kocsinak, de tudom, hogy már láttam, és olvastam róla valahol. Valami irtó menü, európai járgány, az ára pedig csillagászati kategória!!!
- Baj van? – kérdezi, kissé talán aggódón.
- Ez a te autód? – kérdezem meglepetten.
- Igen az enyém, csak ritkán használom – mondja mosolyogva.
Kinyitja előttem az ajtót, nagyon tetszik, hogy ilyen előzékeny. Beülök, és elhelyezkedek az ülésben, ami rendkívül kényelmes, de egyértelműen olyan, mint egy versenyautó ülése, szűk, nem sok mozgásteret enged. Bekötöm a biztonsági övet, épp, mikor Wyett behuppan mellém. Amíg a CD-játszóval babrál, megszemlélem a rendkívül elegáns, de sportos, egyszerű belsőt. Csodaszép, minden a legdrágább, és legfinomabb bőrborítást kapta.
- Gyönyörű – mondom kedvtelve, és persze, mindent alaposan megszemlélek, még a kesztyűtartóba is bekukkantok. Ahogy lenyitom, egy doboz óvszer hullik a kezembe.
- Ez már régóta itt van – magyarázza feszengve – amint láthatod bontatlan, ezt ajándékba kaptam amikor megvettem az autót.
Olyan édes, ahogy magyarázza a bizonyítványt! – gondolom vidáman – Ez egy csajozós kocsi, nem meglepő, hogy óvszer is van benne, mindig!
Közel hajolok hozzá, és megcsókolom:
- Ne magyarázkodj hercegem, hiszek neked – teszem hozzá, és visszadobom a kotont a kesztyűtartóba.
Wyett könnyed mozdulata nyomán a motor dorombolni kezd, aztán elindulunk, először finoman, nem feltűnősködve, majd ahogy kiérünk az egyetemvárosból, némi ízelítőt kapok a mesés szörnyeteg képességeiből!
Útközben Wyett keze meztelen combomra siklik, érintése sosem tapasztalt izgalmat ébreszt bennem. Nagyon finom, nagyon jó, ahogy lágyan simogat, érzem, hogy nagyon tetszik neki, amit tapasztal, amit lát, amit érez. Kissé felbátorodva én is a combjára simítom a tenyerem, élvezem feszes izmainak játékát, ahogy lába a pedálokon játszik.
- Istenien áll neked ez a ruha – hallom magam mellől.
- Köszönöm, te is döglesztő vagy – fordulok felé, és rákacsintok.
Biztos, hogy valami irtó menő autó lehet, mert útközben sokan fényképezik, amikor megállunk egy-egy piros lámpánál. Wyett igazi úriember, még azt is megteszi, ha a forgalom engedi, hogy lelassít, sőt meg is áll, hogy egy fotót készíthessen egy-két járókelő az autóról, az úton. Irtó büszke vagyok rá, hogy ilyen menő kocsiban van szerencsém autókázni, egy ilyen menő srác oldalán! Az ribancozzon le – gondolom magamban vidáman – aki nem így érezne a helyemben!
Ily módon – noha a kocsi teljesítményétől akár tíz perc alatt is megérkezhettünk volna! – jó háromnegyed órára nyúlik az út a vidámparkig, de egyáltalán nem bánom! Minden percét élveztem, imádom hallani a brutálisan erős motor mormogását, és élvezem a felhajtást, amerre járunk! Igazi sztárnak érzem magam Wyett mellett!
A parkolóban könnyedén találunk helyet, a parkolófiúk azonnal kerítenek nekünk egyet, a bejárathoz közel. Amikor Wyett leállítja a motort, mosolyogva fordul felém, s megcsókol.
Kéz a kézben sétálunk a pénztárhoz, Wyett átveszi a jegyeket, és belépünk a vidámparkba.
Egymást átkarolva andalgunk, mint egy igazi szerelmespár. Nagyon fura, mégis nagyon jó érzés, olyan, amiben úgy isten igazából még nem volt részem. Pontosabban volt, de utóbb kiderült róla, hogy hazugság volt, és átverés… De Wyett egészen más! Szemem sarkából látom, hogy milyen büszkén lépdel mellettem, karjával a derekamon, ahogy szemeivel szinte felfal, érzem a vágyat, amivel valahogy még sem riaszt el. Olyan jó érzés, hogy valaki ennyire nagyra tart, ilyen büszke rám!
- Mire van kedved felülni? – kérdi.
- Esetleg elverhetlek vezetésben! – vigyorgok rá vidáman, mire hasonló választ kapok.
- Benne vagyok!
Míg jegyet vesz, érzem, hogy tenyere a derekamról a fenekemre vándorol. Ezért pofán szoktam csapni a hapsikat, de Wyett már nem az a kategória! Egyrészt, ez most hivatalosan is egy randi, ahol bizony a pasinak több szabadság jár, másrészt olyan jó érzés, ahogy a testemen kalandozik! Istenem! – gondolom izgatottan – Ha az ilyen jó érzés, hogy a ruhán keresztül a fenekemre teszi a kezét, milyen lesz, amikor… amikor a melleimet kényezteti, vagy… Huh, na elég legyen, Kei! – intem fegyelemre magam – Hová kalandozik az agyad, szédült csaj!!!
Kapok tőle öt zsetont, s a következő menetben kocsikba szállunk.
Istentelenül nagyot vandálkodunk! Élvezem, hogy gyerekként randalírozhatok a dodzsemmel, és persze, Wyett-re vadászok, végig! De ő sem hagyja magát, úgyhogy önfeledten kergetőzünk a pályán. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy többször is meg tudom tréfálni, vagy meg tudok lógni előle, amikor már úgy érzi, hogy meglökhet! De, persze, ő sem marad adósom, jó párszor pofára ejt, ő is…
Kissé szédülten szállunk ki a dodzsemekből, nevetve ölelkezünk, majd megcsókol. Aztán a fülemhez hajol, és belesuttog:
- Picim, legközelebb óvatosan terpessz az ilyen autóban!
Érzem, hogy elvörösödök! Ó, bassz! – jut eszmbe – Ennek a ruhának még akkor sem túl nehéz alálátni, ha amúgy teljesen nyugodtan ácsorgok!
- Rendben – suttogom pironkodva.
Kézen fog, és sétálgatni kezdünk.
- Ha bármire fel szeretnél ülni, szólj és megyünk.
Épp csak kimondja, amikor megállok, és mosolyogva pillogok a céllövölde felé. Wyett elérti pillantásomat, kissé elkerekedett szemekkel néz rám:
- Hát babám, a lövészet nem az erősségem, de kipróbálhatjuk.
Lelkesen cibálom arrafelé, és amikor odaérünk, két puskát kérünk, egyiket ő veszi a kezébe, másikat én.
Wyett egy hatalmas plüssmacit néz ki nekem.
Hát, megszenved vele. Először is, vagy öt pálcikát kell hozzá ellőnie, másrészt a lövészet tényleg nem erőssége. Vagy tízszer is rálő, mire engedelmesen lehullik a maci. Ujjongva megtapsolom, és megölelem hősömet, hogy végül „legyőzte az ellent”, és boldogan veszem át a jókora mackót.
Aztán én következek.
Kézbe veszem a puskát, és félig felfekszek a pultra. Érzem, hogy Wyett szorosan mögém áll, és rám hajol, átölel, egyik kezét a ravaszt tartó kezemre simítja, másikat a puskát tartó kezemre. Irtó izgi, ahogy így összesimulva segít célozni, és lőni, fenekemen érzem, ahogy ágyéka hozzám simul, hogy nem teljesen közömbös neki sem a szitu.
Aztán néhány lövés után sikerrel járunk, és egy egyszerű, de nagyon vagány kis karkötőt lövök neki.
Wyett örömmel csatolja a csuklójára a szerzeményt, én pedig magamhoz ölelem a jókora plüss dögöt, így sétálunk tovább.
Wyett kiszúr egy vattacukor árust, és le is támadja a mamókát, beszerez tőle két nagy halmot, nekem fehéret, neki meg világoskéket. Rosszabbak vagyunk, mint két gyerek, ahogy a cukrokkal bolondozunk, egymást etetjük belőle, látom, hogy néha pajkos fények csillannak a szemében, amikor a fehér cukor a szám szélére tapad. Na, vajon mire gondolhatsz, hercegem!? – kérdem magamban vidáman – Nem is pasi lennél, ha nem az jutna eszedbe róla!!! De, persze, nem maradhat sokáig ott a cukor, mert ez jó ürügy számára, hogy összevissza csókolgasson, és így takarítsa le a vattacukrot, a számról. Aztán nekem sem kell több, azzal ugratom, hogy biztos vattacukrosított viagrát eszeget, mert pont olyan kék, mint az!
Amint kivégeztük a vattahalmokat, mosdót kerítünk, és kimosakodunk a ragacsból.
Amikor rábukkanunk a szellemvasútra, nem hagyhatjuk ki! Elhelyezkedünk a kocsiban, én nagyon közel húzódok hozzá, és átölelem, hogy ha netán megijednék, akkor legyen kibe kapaszkodnom. Aztán kiderül, hogy ez azért túlzott elővigyázatosság volt, mert bizony, ez inkább gyerekek számára készült, mint horrorfilmen edződött fiataloknak! De nagyon jól szórakozok, főleg, hogy Wyett kihasználja a sötétség adta lehetőségeket, és folyamatosan simogat, kényeztet, puszilgat a sötétben. Persze, én sem maradok adósa, az ölébe ülök, és fenekemet az ágyékának feszítve fészkelődök.
- Ne szítsd a tüzet kérlek! – nyöszörgi elkínzottan, de ez persze csak olaj a tűzre, hogy méginkább ingereljem. Aztán megérzem ágaskodó szerszámát, a nadrágon keresztül, ahogy a fenekemnek feszül, és elégedetten elmosolyodok. Aztán eszembe jut, hogy Wyett nagyon türelmes, de mégis csak nagy kan hírében áll, nem húzhatom sokáig az agyát büntetlenül. Ha sokáig nem kap semmit, akkor biztosan valami izgalmasabb után néz. Hát… – határozom el magam félszegen – Majd azért apránként kap valamit… Muszáj lesz!
Én többször kapok szívdobogást, mint ő, így aztán úgy kapaszkodok belé, mint ahogy csak bírok. De jól esik, amikor nyugtatóan megsimogat, és ölelget, hogy érezzem, itt van velem.
Amikor kiérünk, már besötétedik. Hopp! – csodálkozok el – Egy egész napot elmulattunk a vidámparkban úgy, hogy észre sem vettem!
Ahogy a vidámpark kis útjain lépdelünk, egy fotós bukkan elő a semmiből, mire mi összeölelkezünk, majd meg is csókoljuk egymást. Én lenyúlom magamnak a csókos képet, ő meg a másikat…
- Nem vagy éhes? – kérdezi aztán.
- De – bólogatok hevesen.
- Akkor menjünk étterembe vagy kis étkezdébe vagy itt hamburgert, vagy hot-dogot szeretnél? – kérdezi, közben keze a derekamra siklik.
Kiballagunk a kocsihoz, és elautókázunk egy kis eldugott büfébe.
Nagyon helyes kis büfé, nagyon hangulatos, és isteni illatok szálldosnak! Wyett valami görög kaját rendel, valami gyros-t, vagy mit, én maradok a grillezett zöldségekkel töltött sült édes paprikánál, paradicsommal, és sajttal.
Egymás mellé ülünk, szorosan hozzám simul, édes kis puszikkal halmoz el, és finoman simogat.
- Nagyon jól éreztem magamat, remélem te is – susogja.
Szemeibe nézek, majd lassan közel hajolok, és megcsókolom. Egy pillanattal később már keresztbetett combomon érzem a kezét, ahogy élvezettel simogatja és markolja.
- Tökéletes volt – suttogom neki, majd folytatjuk a csókot. Kicsit bátrabban kalandozik a testemen, egyik keze a mellemre téved, és bátran megmarkolja, finoman simogatja. Nem tudom, hogy mi van velem, én is felbátorodok, és a pólója alá csúsztatom a kezem, érzem, hogy nagyon forró a levegő körülöttünk. A félreeső sarokban zavartalanul falhatjuk egymást, és gátlástalanul meg is tesszük.
Turbékolásunkat a pincérnő szakítja meg.
A következő negyed óra az ételeké. Nagyon finom, amit rendeltem, de szemmel láthatóan Wyett sem csalódott a sajátjában. Jóllakottan dőlünk hátra.
- Mi lenne ha elmennénk sétálni kicsit? – kérdezem aztán.
Kéz a kézben sétálunk ki a közeli parkba, jól esik a bőséges vacsora után egy kis séta. Aztán kinézek egy padot, afelé húzom hercegemet. Leülök, majd ő szorosan mellém ül, de végül rájövök, hogy ez lehetne még jobb is, így átülök az ölébe.
Olyan jó hozzásimulni, ahogy átkarolja a derekam, és a combomat simogatja. Szinte csak nem dorombolok, amikor fejemet a vállára hajtom, és elfészkelem magam az ölében, hogy lehetőleg nem lássanak jobban a ruhám alá, mint azt szeretném.
- Köszönöm, a csodás estét – nézek fel rá, mire elmosolyodik, és megcsókol.
- Nekem is nagyon jó volt, örülök, hogy jól érezted magadat.
Mélyeket sóhaj és vágyakozva simogatja a combomat. Hát, igen, hercegem – gondolom kicsit aggodalmasan, és szeretetteljesen túrok bele szőke hajába – megérdemelnél valami kis kényeztetést, hisz’ oly sokszor húztalak ma fel! Nem engedhetlek így aludni…
- Remélem, megismételjük az ilyen jó napot – mondja reménykedve.
- Természetesen – csókolom meg ismét. Ahogy testem az övének simul, melleim a mellkasának feszülnek, érzem, hogy nem olyan nyugodt, farka keményen feszül a testemnek.
- Mi lenne… – szólalok meg halkan – Mi lenne, ha elmennénk hozzád?
Abban a pillanatban, amikor kimondom, a jeges félelem kúszik fel a lábaimon keresztül, majd a zsigereimben érzem. Régi emlékek tolulnak elmémbe, és töltenek el rettegéssel. Most már mindegy! – gondolom megrettenve – Most már kimondtad, nincs visszaút!!!
Meglepetten pillant rám, egy rövidke másodpercig fürkészőn mered a szemembe, talán nem vesz észre semmit. Talán. Majd elmosolyodik:
- Hát, ha ez az, amit szeretnél, akkor jól hangzik!
Nem tudom mire vélni megfogalmazását. Olyan… Olyan, mintha tesztelne. Vagy nem tudom. De most már nem hátrálhatok meg, akkor biztosan elveszíteném!
- Persze! – bólintok tettetett vidámsággal – Szeretném! Olyan jó lenne egy kicsit összebújni!
Megette! – könnyebbülök meg kissé, de aztán a következő pillanatban azonnal rá is döbbenek, hogy ettől még kutyaszorítóban vagyok – Hogy fogom vele elhitetni, hogy profi vagyok az ágyban, ha még nem is láttam faszt életemben?!?!
Egyszer már voltam fiúval, régen. Eléggé régen. Még tizenöt sem voltam. De, akkor tulajdonképpen ő csinált mindent, jóformán nem is láttam őt meztelenül, nemhogy megérintettem volna a farkát! És borzasztó volt! Rettenetes! Nem is akartam, és bár nagyon mézes-mázos volt, mégis csak ő erőszakoskodott, hogy milyen jó lesz! Hát nem lett… Nagyon nem!
Elindulunk a kocsi felé, kézen fogva, én kissé a gondolataimba merülve, csak szórakozottan válaszolgatok Wyett-nek, nem is figyelek oda. Lefoglal az előttem álló helyzet, és egyelőre fogalmam sincs róla, hogy fogom megoldani!
Ahogy közeledünk vissza a campus-hoz, úgy leszek egyre feszültebb, egyre vadabbul pörögnek a gondolataim akörül, hogy mit fogok kezdeni Wyett-el, ha majd egy szobában leszünk.
- Hahó! – riadok arra, hogy Wyett ellegyez a szemem előtt – Föld hívja Kei-t!
- Bocs’, kicsit elbambultam… – motyogom neki zavartan – Mit is kérdeztél?
- Valami baj van?! – kérdezi gyanakvón.
- Baj? – kérdezek vissza, és érzem, hogy mosolyom nem sikerült igazán őszintére – Miért lenne?
- Nem tudom… – vonja meg a vállát tanácstalanul – Olyan fura vagy… Minden rendben?
- Fura?! – próbálom terelni – Csak kicsit… elbambultam… Régi dolgok.
- Aha, értem – bólint kimérten, de látom rajta, hogy nem sikerült meggyőznöm.
Csönd zuhan közénk, hosszú, kínos csönd. Megint ő szakítja meg:
- Nézd, nem tudom, hogy mi a baj, de ha most inkább mégis a koleszba mennél, akkor nincs…
- Nem, nem erről van szó! – fordulok felé, és áthajolva hozzá szájon csókolom, de csak röviden, hogy vezethessen – Menjünk hozzád! – duruzsolom neki. Kezem a combjára siklik, majd az ágyékára. Érzem, hogy most közel sem olyan kemény, mint korábban. Lassan elkezdem masszírozni a nadrágon keresztül, talán nem túlzottan ügyetlenül, bár erre azért nem vennék ciánt. Nagyot nyelek – Szeretnék… veled lenni!
Ami nem is hazugság – teszem még hozzá gondolatban – csak nem így, nem ilyen gyorsan, és nem úgy, hogy nem tudsz semmit!
Kezem feljebb siklik, a pólója alá, megnyugtat, hogy meztelen bőrét érzem a tenyerem alatt. Kedvelem ezt a fiút, nem mondom, hogy szerelmes vagyok, mert azért ahhoz több idő kell, de tényleg nagyon kedvelem, és azt hiszem, hogy belé tudnék szeretni! De most kissé meg vagyok rémülve a helyzettől, amibe önnön butaságom miatt kerültem…
- Ahogy szeretnéd! – mosolyog rám, de fura fényt látok csillanni a szemében. Nem tudom mire vélni. Valahogy… Olyan, mintha egy színjátékot játszanánk. Én próbálok elhitetni vele valamit, amiről sejtem, hogy nem hiszi, ő pedig eljátssza, hogy elhitte. Jézusistenem, mi lesz ebből! – pillogok kifelé a fejemből kistányér szemekkel, csak az a szerencsém, hogy sötét van, így Wyett nemigen láthatja az ijedtséget a tekintetemben.
Miután leparkol a diákszövetségi ház előtt, ahol lakik – Wyett tagja az egyetlen diákszövetségnek a suliban – megkerüli a kocsit, és kinyitja nekem az ajtót. Mindig meglep vele, hogy milyen udvarias, és előzékeny, a híre alapján nem ezt feltételezi róla az ember. Kiszállok a kocsiból, és kézen fogva indulunk a jókora ház felé, ahonnan kihallatszik a benti jó hangulat.
Amikor belépünk az előtérből a hatalmas nappaliba, afféle kisebb házibuliba csöppenünk, Wyett lakótársai, a diákszövetség tagjai iszogatnak, és mulatoznak, néhány lány társaságában. Jöttünkre minden szem ránk szegeződik, Wyett lakótársainak arcán széles vigyor jelenik meg.
- Wow! – szól az egyik srác – Honnan akasztottad le ezt a gyönyörűséget, Wyett?! Remélem, nem leszel önző!!!
- Azt a kurva, srácok! – hallatszik máshonnan – Azt a segget nézzétek!!!
- Apám! Nem semmi a hardware!!!
Nem vagyok szívbajos fajta, de azért ezzel a fogadtatással még engem is meglepnek! Itt a közösbe csapják a lányokat?! – ráncolom össze a homlokom.
- Ide figyeljetek! – hallom Wyett határozott, kemény hangját magam mellett – Kei tabu! Ez most komoly! Amelyik egy méternél közelebb mer menni hozzá, annak letépem a farkát, és megetetem vele!!!
Azzal határozott léptekkel folytatjuk utunkat. Amikor felérünk az emeletre, Wyett halkan megszólal mellettem:
- Ne haragudj, de ezekkel nem lehet másként!
- Nincs semmi baj! – mosolygok rá – Végül is hízelgő, hogy ennyire rám izgultak!
- Meghiszem azt! – kacsint rám – Bikavadító csaj vagy!
- Igen?! – kérdezek vissza incselkedve – És vajon téged is megvadítalak?!
Erre szó nélkül szájon csókol, szenvedélyesen, követelőzően, szinte vadul. Nem is bánom, így talán eltereli aggodalmaskodó gondolataimat, és talán átsegít vele ezen a dolgon. Egymást falva folytatjuk utunkat a folyosón, nem túl messzire, ám így is hosszú percekbe telik, mire az ajtóhoz érünk. Szinte úgy esünk be a szobába, majd, miután Wyett becsukja, és bezárja mögöttünk, ismét nekem esik, és tovább faljuk egymást.
Érzem, hogy nem segít a vadság. Ahogy egyre inkább belehevülünk, úgy leszek egyre idegesebb, úgy erősödik bennem a félelem. Érzem, hogy kezem kihűl, és lábaim remegni kezdenek, gyomromat egyre összébb szorítja a rettegés, és egyre feszültebb leszek. Próbálom fenntartani a látszatot, hogy nagyon benne vagyok a játékban, de egyre kevésbé sikerül, és csak remélni tudom, hogy Wyett nem vesz észre belőle semmit. Hacsak már rég észre nem vette…
Egyszer csak felkap, én önkéntelenül a dereka köré kulcsolom a lábam. Igen, izgalmas helyzet lenne, ha nem lennék ennyire beparázva. Az ágyához lép velem, majd lefektet, aztán ő is mellém fekszik, könyökére támaszkodva, és merőn néz rám. Egy pillanatig csak bámuljuk egymást, lihegve, arca kipirult, szemei vágytól fűtötten csillognak, nadrágját szinte pattanásig feszíti ágaskodó szerszáma. Na, Kila, most ez a csődör úgy ellátja a bajodat, hogy jobban nem is kell!!! – gondolom remegve.
- Mesélj! – hallom rekedtes hangját.
Annyira meglep, hogy először nem is értem, hogy mit mond:
- Mi?
- Mesélj! – néz a szemembe komolyan – Mi folyik itt, picim?
A következő pillanatban nemes egyszerűséggel elbőgöm magam.
Az elmúlt majd’ egy óra minden feszültsége tör ki belőlem, a szégyennel, hogy lebuktam Wyett előtt, és az örömmel, hogy találtam egy olyan pasit, aki nem akar mindenáron megdugni! Persze, ezt így nem elemzem ki azonnal, eltart egy darabig, míg rájövök, hogy miért is sírok.
Wyett óvó karjait érzem magam köré fonódni, én pedig úgy bújok hozzá, mintha belé akarnék bújni. Nagyon jól esik, ahogy hozzám simul, és egyáltalán nem rémiszt meg, hogy érzem, még mindig szinte teljesen fel van spannolva. Tudom, hogy megbízhatok benne.
- Semmi baj, szívem, semmi baj! – nyugtatgat, amivel persze nem sokat ér el, de annál jobban esik – Nyugi, nem történ semmi, amit nem akarnál!
- Mióta… – szipogom neki percekkel később – Mióta tudod?
- Nagyjából azóta, hogy elindultunk a kocsival…
- És… És most mi lesz? – pillogok fel ijedten a kék szemekbe – Kidobsz?
Elmosolyodik, és szeretetteljes csókot lehet az ajkaimra:
- Miért tenném? – kérdez vissza.
- Hát… – vonom meg a vállam - … mert ilyen szerencsétlen vagyok… És hát… – pironkodok – Neked… igényeid vannak…
- Vannak bizony! – nevet fel halkan – De még milyen igényeim vannak!!! – simogatja meg az arcomat – Nekem olyan igényeim vannak, amit csak a legdögösebb, legbelevalóbb csaj tud kielégíteni… Épp olyan, mint te, Kei!
- Persze… – szontyolodok el – Nagyon tudsz hízelegni, de te is tudod, hogy miről beszélek!
- Miért, miről beszélsz?! – kérdez vissza komolyan, de szemeiben továbbra is ott csillog a szeretet, a gondoskodás, némi vidámság, és persze a vágy.
- Tudod te! – bököm ki pironkodva – A… szexről! – szinte suttogom az utolsó szót.
- Ó, hát az nagyon jó dolog! – bólogat vidáman – Miért, mi van vele?!
- Jaj, ne csináld már, ne alázz meg még jobban! – kérlelem ismét szipogva.
- Neked ez megalázó?! Miért?
- Mert… – hüppögöm – Te vagy a legmenőbb pasi az egyetemen, bármelyik csajt megkaphatod magadnak, akik minden kívánságodat teljesítik, kérés nélkül is! Én meg… – vonom meg a vállam, de végül nem folytatom.
- Te meg? – érzek egy finom kis puszit az arcomon.
Egy hosszú pillanatig csak nézzük egymást, aztán nagyon sóhajtok:
- Én meg… – dadogom – Én meg még… tapasztalatlan vagyok…
- Valóban ez a baj? – kérdezi, de érzem a hangjában a gyanakvást.
Megint hosszan fürkésszük egymást. Agyamban egymást kergetik a gondolatok. Itt a lehetőség, hogy elmondjam neki azt, amit még a szüleim sem tudnak. És? Beljebb leszel tőle? – ugrál a kisördög a vállamon. Talán. Akkor tudni fogja, hogy mi a helyzet, és talán nem hagy el emiatt. Biztosan, nem fog elhagyni, öt perccel ezelőtt kirúgott volna, ha zavarná a dolog! – gondolom reménykedve – De, ha nem vagyok hozzá őszinte, akkor azért tuti ki fog dobni, és véget ér az, ami még el sem kezdődött! – győzködöm magam.
- Hihetetlen pasas vagy te, Wyett! – nevetem el magam idegesen – Elérted, hogy megbízzak benned, mint még soha senkiben! Nem tudom, hogy csinátad!
- Talán az ellenállhatatlan sármom teszi! – vigyorog bíztatóan – Ki vele, Kei, mi a baj? Szűz vagy még, igaz?!
Megint idegesen felnevetek:
- Hát, technikailag nem… – majd elkomorodva folytatom – Nem… Nem vagyok szűz. Pedig jobb lenne…
Wyett is elkomorodik, aztán halkan megkérdezi:
- Bántott?
- Nem… Úgy nem, ahogy te gondolod… Ha úgy vesszük, nem erőszakolt meg – vonom meg a vállam, aztán nagyon sóhajtok – Tizennégy voltam… Ő meg végzős. Tapasztalt srác volt, és neki fontos volt a szex… Sok mindent kipróbáltunk már, de amikor aztán arra jutott volna a sor… Megijedtem. Nem akartam. Aztán addig-addig magyarázott, amíg végül beadtam a derekam…
Megint elsírom magam, ahogy ismét előtolulnak a rossz élmények. Wyett megnyugtatóan átölel, én pedig úgy kapaszkodok belé, mint a fuldokló a megmentőjébe. Hallom, ahogy megnyugtató blődségeket duruzsol a fülembe, és olyan jól esik.
- Szóval – kérdezi halkan, mikor kissé megnyugszom – azóta nem is voltál fiúval, ugye?
Csak megrázom a fejem.
- Attól félsz, hogy ugyanolyan szörnyű lesz?
- Butaság, mi? – nézek rá kerek szemekkel.
- Nem, nem akkora butaság, kincsem! – mosolyodik el – Ha az ember egyszer megjárta valamivel, nem szívesen próbálja ki még egyszer, ez így van rendjén…
- De… Akkor most mi lesz?!
- Hát – puszil ismét meg – Majd szépen, lassan, finoman megmutatom neked, hogy a szex az gyönyörű! Én leszek a szex-tanárbácsid! – nevet halkan.
Én is elnevetem magam, valahogy egyáltalán nem rémiszt meg a gondolat. Nem tudom, hogy mit tud ez a srác, de valamit nagyon tud, mert megbízok benne. Egyszerűen tudom, hogy semmi olyat nem csinálna, amit én nem akarok!
- Hát, tanár úr kérem, kezdhetjük! – válaszolom neki félénken.
Mosolyogva ingatja a fejét:
- Nem, ma már nem… Most eléggé zaklatott vagy, és az nem kedvez a szerelmeskedésnek. Majd egy másik alkalommal… Bár… – teszi hozzá aztán – Egy kis lépést megtehetünk!
- És, mi lenne az? – pillogok rá kistányér szemekkel.
Nem szól semmit, felül, és megszabadít még mindig rajtam lévő csizmáimtól. Aztán visszafekszik mellém, és lassan, óvatosan lehúzza a vállamról a ruhám pántjait, kibújtatja a karomat, majd kedvesen lesimogatja rólam a ruhát. Egy perccel később ijedten, megszeppenve fekszem mellette, mindössze egy féltenyérnyi, apró csipketangámban.
- Gyönyörű vagy! – cirógatja meztelen bőrömet ujjai hegyével, és élvezettel legelteti rajtam a szemét.
Bármennyire is megbízok ebben a fiúban, mégsem vetkőzhetem le félelmeimet egyik pillanatról a másikra! Ijedten pillogok rá, szinte levegőt venni is elfelejtek, noha tudom, hogy semmi olyat nem fog tenni, amit én magam nem akarnék! Nyugi, Kila, nyugi! – hajtogatom magamban – Nem fog bántani! Csak jót akar neked, csak szépet, és kellemeset akar adni neked, rosszat nem!
Wyett egyszer csak felkel az ágyból, megválik a pólójától, és farmerjától, s alsónadrágban visszafekszik mellém. Ismét bőrömön érzem az ujjait, lágyan cirógatja testemet.
- Arra gondoltam, hogy itt aludhatnál… – mondja kedvesen.
- Veled?! – kérdezem kissé zavartan.
- Hát, helyet cserélhetek a szomszéd sráccal – válaszol vidáman csillogó szemekkel – de szerintem ő nem ilyen kedves, mint én vagyok!
Hozzá bújok, átölelem:
- Nem, veled akarok aludni! – motyogom pironkodva.
- Jó válasz! – mosolyog rám.
Elég hosszan beszélgetünk még, ám Wyett többet nem hozza szóba azt az egy alkalmat, amiért hálás vagyok neki. Úgy látszik, hogy amit tudni akart, azt megtudta, és a részletekre nem nagyon kíváncsi, vagy legalábbis nem mutatja. Lehet, hogy majd egyszer elmesélem neki, hogy pontosan mi, és hogy történt…
Aztán egymáshoz bújva, kiskifli-nagykifliben alszunk el.
|
| gab287 | 2011. 09. 12. 12:46:56 | #16652 |
Karakter: Keikilani Jada Galkin (kitalált)
Megjegyzés: Szőke hercegemnek
-Kei – kezdi, hangja visszafogott, de érzem rajta a visszafojtott indulatot – ne forgasd ki a szavaimat, kérlek, nem mondtam, hogy kurva vagy, meg azt, hogy összefekszel bárkivel az első éjszaka!
Aha, csak veled tehetnék kivételt, mi?!?! – gondolom gúnyosan.
-Mégis úgy mondtad! – dörrenek rá. Annyira belelovalom magam, hogy már magam is elhiszem, amit mondok, el is felejtem, hogy valójában csak belekötöttem egy mondatába, amit talán nem is gondolt komolyan.
Wyett egy pillanatra lehajtja a fejét, gondterhelten dörzsöli meg a homlokát:
-Nem értelek, komolyan – mondja értetlenül, és szemmel láthatóan kezd eléggé pipa lenni – pénteken nagyon jól szórakoztunk, ám miután megcsókoltalak, úgy éreztem, hogy… – egy pillanatra elhallgat. Aztán egészen megváltozott hangon, hidegen folytatja – Tudod mit hagyjuk, felejtsd el, nem érdekelsz ezek után, ha csak azt látod bennem, hogy meg akarlak fektetni, nagyon sajnálom.
Sarkon fordul, és otthagy.
Hosszú másodpercekig feldúltan állok még ott. Gondolatok kavarognak a fejemben, teljesen felborult a rend, ami addig a pillanatig volt, mikor sarkon fordult. Addig csak annyit akartam, hogy valahogy távol tartsam magamtól, most viszont azért dühöngök, hogy lehettem ekkora hülye, hogy így elüldöztem magamtól, és így rátámadtam, ráadásul teljesen alaptalanul! Valójában nem próbált meg lefektetni, és éppen ez az egyik nagyon vonzó tulajdonsága ennek a fiúnak!!! És én akkora hülye vagyok, hogy elbarmoltam! Baszd meg, Kei! – sóhajtom szomorúan – Elkúrtad! Nagyon elkúrtad!!! Itt volt a lehetőség, hogy végre, legyen egy fiúd, aki talán nem olyan, mint a többi, és te elbarmolod!
Nehezemre esik visszatartani a könnyeimet, nem is teljesen sikerül. Bepárásodik a szemem, sietve elfordulok, hogy ha esetleg visszanézne, még véletlenül se lásson semmit.
* * *
A kolesz felé sétálok, és Persze, Wyett-en jár az agyam, hogy mitévő legyek? Ha most én megyek utána, oda a hírem, és a büszkeségem, ha meg nem teszem, akkor az isten tudja, hogy mikor találkozok össze újra egy olyan fiúval, akit közelebb mernék engedni magamhoz? Nem akarok egyedül lenni, vágyom már rá, hogy valaki engem is szeressen, csak olyan nehéz a félelmeimet leküzdenem! Talán, ha elmesélném neki, hogy mi történt, akkor megértené, hogy miért vagyok ilyen, és lehet, hogy adna még egy esélyt! – gondolom reménykedve, de aztán egyből le is oltom magam – Aha, persze! Hogy aztán kiröhöghessen, és mindenkinek mesélhesse, hogy mekkora lúzer vagyok!…De… Ugyanakkor, ebédnél sem adott ki a többieknek, elmesélhette volna, hogyan csókolt meg, és futottam el, de mégsem tette… Rendes volt… Talán, ezt sem mondaná el senkinek!
Elmélyült gondolataimból egy kiáltás riaszt:
-Kei! – hallom Dana hangját – Várj meg!
Kicsit lassítok, de nem állok meg teljesen, szükségem van pár pillanatra, hogy rendezzem soraimat. Aztán mosolyogva sarkon fordulok, remélem, hogy Dana nem vesz észre rajtam semmit:
-Hello, Dana! – köszönök neki, próbálok vidámnak, és gondtalannak tűnni.
-Na, végre, már azt hittem, hogy sosem érlek utol! – lelkendezik.
-Mi a szitu? – kérdem.
-Az a nagy helyzet, hogy pénteken megint össznépi, és szervezett lealjasodásra van ürügy! – vigyorog a képembe – Sam-nek lesz a születésnapja, és arra gondoltunk, hogy ezen, jeles alkalomból megint kirúghatnánk egy ház oldalát! – vigyorog lelkesen.
-Hát, nem is tudom… – vonom meg a vállam tétován – Reklámfilmet forgatok szombaton… Ki kellene aludnom magam…
Elkerekednek a szemei:
-Hogy mi van? – kérdezi meglepetten – Reklámfilmet? Te reklámfilmben fogsz szerepelni?!?!
-Jah, igen – bólintok, kissé kényelmetlenül feszengve – Szoktam reklámfilmekben szerepelni, meg reklámfotókon, meg magazin fotókon… Modell vagyok…
-Komcsi?!?! – vigyorodik el lelkesen – Ez most nem kamu?
-Nem, nem az… Az utána való hétvégén például a Sports Illustrated-nek fogok modellt állni – nem vagyok egy felvágós fajta, de jól esik, eldicsekedni vele! A Sports Illustrated-ben helyet kapni az egyik legnagyobb dolog, amiben egy fitness-, és glamour modellnek része lehet.
-Ne bassz!!! – kapja a szája elé a kezét izgatottan – Mondd, hogy most kamuzol!
-Nem, nem kamuzok! Az októberi számban leszek benne…
-Apám, hatalmasat fog szólni, mikor a srácok felfedezik, hogy te vigyorogsz rájuk a magazinból! Szerintem ügyfélhívót kell majd a szobád előtt rendszeresíteni, hogy kezelni lehessen a sort!!! – nevet vidáman – Ha minden órában lefeküdnél egy sráccal, akkor sem fogynál ki a jelentkezőkből, soha!!!
-Hát, én azt szeretném, hogy ne azért feküdjön le egy fiú velem – vonom meg a vállam félig komolyan – mert egy magazinban pózolok… És lehetőleg ne csak megdugni akarjon…
-Jól van, na, de azért egy-két numerát biztos nem fogsz majd kihagyni, lesz a jelentkezők között igazi nagyvad is! – kacsint rám kajánul – De visszatérve a bulira, majd lelépsz korábban, de azért gyere már el! Nélküled nem buli a buli!!!
-Hah, dehogy nem! – legyintek nevetve – De köszi, jól esik! OK – adom meg magam – Elmegyek…
Csak a szobámban jövök rá, hogy két jelentős probléma is adódik a bulival kapcsolatban. Egyik, hogy egyedül nem mehetek. Wyett nem láthatja, hogy nincs senkim a bulira, ezért muszáj lesz valakit beújítanom, kísérőnek! A másik Wyett maga! Biztos ott lesz ő is, és az sem fogja egyszerűsíteni a helyzetet. Ó, bassz… – sóhajtom leverten – A rohadt életbe! Én abban vagyok profi, hogy pattintsam le magamról a pasikat, nem abban, hogy felszedjem őket!!!
Aztán eszembe jut, hogy nem kellene levakarnom magamról őket, ha nem akarnának mindenáron rám akaszkodni! Tulajdonképpen csak hagynom kell, és a pasi az ölembe hullik! Végül is, volt egy srác ma a konditeremben, aki nem is lenne rossz jelölt! – mosolyodok el aztán, magabiztosan.
* * *
A következő napokban észreveszem, hogy Wyett kerül engem. Amikor a társaságba megérkezek, és ő ott van, szinte azonnal lelép, valamilyen átlátszó indokkal. Ha nincs ott, akkor nem jön oda, még akkor sem, ha egyébként feltűnik a környéken. Eléggé feltűnő a dolog, mintha azt akarná, hogy tudjam, kerül engem…
Másnap, kedden, a konditerembe már felkészülten megyek. Mai napra legdögösebb edzőszerkómat hozom magammal, amiben garantált, hogy pasival az oldalamon sétálok ki a teremből, sok csajnak a bikinije többet takar, amiben a strandon megjelenik.
Amikor belépek a terembe, megáll az élet. A pasik nyálukat csorgatva bámulnak, többeknek látványos merevedésük támad, zavartan, elvörösödve fordulnak el, de szemüket le nem vennék rólam. A lányok sárgulnak az irigységtől, és persze a szokásos „ribanc”, és „kurva” jelzők is el-elhangzanak, még, ha csak nagyon halkan is, hogy lehetőleg ne halljam. De még ha meg is hallom, sem zavartatom magam, mert tudom, hogy nem vagyok az, és hogy csak az irigység beszél belőlük. Ha annyit gályáztatok volna, mint én, nektek sem lenne sokkal rosszabb seggetek, mint az enyém, lustaságok! – gondolom magabiztosan, és elégedetten.
A lényeg viszont, hogy a kiszemelt srác szintén felfigyel rám, és kedvtelve bámul, kicsit talán kevéssé feltűnően, mint a többiek. Gyönyörű, igazi csődör! Valamivel magasabb lehet, mint Wyett, olyan száznyolcvanöt centi, de vele ellentétben nagyjából egy mázsa szín tiszta, kigyúrt izom! Lapos hasa még teljesen ellazítva is olyan bordás, hogy a trikón keresztül is látszanak a kockák, elképesztően domborodó mellizmai akkorák, hogy szerintem abból egy évig ehetnék Cordon Bleu-t, bicepszei vagy negyvenhat centisek. Valóságos adonisz! Valami déli fajta lehet, talán brazil származék, egy kis ázsiai beütéssel. Biztos egy japán, háborús bűnös lehet a dédapja. Mondjuk, nekem jobban tetszenek az északi fiúk, az olyan „hideg szépségek”, mint Wyett, de a bulira teljesen jó lesz a srác. Aztán mit lehet tudni, lehet, hogy majd ő lesz a pasim! – gondolom dacosan.
Bátorítóan rákacsintok, mire haványan elmosolyodik, a többi pasi meg irigykedve morog egyet, és mindenki visszatér az edzéshez.
Én is lezavarom a mai penitenciát, de minden gyakorlatot „véletlenül” úgy végzek, hogy a kiszemelt csődör zavartalanul gyönyörködhessen mozdulataimban, és domborulataimban. Ennek egyébként olyan nagy mestere vagyok, hogy jóformán senkinek nem tűnik fel a szándékosság, így nem leszek nagyobb ribanc senki szemében, mint amennyire már most is vagyok.
Edzés közben megy a flört, aminek az a végeredménye, hogy Davi megvár a terem előtt, és összeismerkedünk. Nem tévedtem, valóban brazil-japán félvér, és Davi Yasuhiro a neve.
Remek! Megvan a csődör péntekre! – lelkendezek.
* * *
Persze nem annyira könnyű úgy lavírozni péntekig, hogy ne kerüljünk túlzottan közel egymáshoz Davi-val, de fenntartsam az érdeklődését is az irányomban. De hát ezért vagyok én csaj, hogy úgy manipuláljam a pasikat, ahogy csak akarom! Megérti, és elfogadja, sőt, mintha tetszene is neki, hogy bár bármi lehet közöttünk, én sosem rohanok, és nem az a lány vagyok, aki a harmadik randin lefekszik egy fiúval.
Péntek estére ismét egy pasivadító szerelést veszek magamra. Chili-vörös miniruhám jóval többet takar, mint az előző buli alkalmával viselt cuccom, ám a fűzős hátrész a fekete szaténszalaggal, és a majdnem combközépig érő fekete, tűsarkú, sztreccs csizma kicsit kurvásabb hatású, de még épp nem közönséges. Imádom sokkolni a környezetemet!
Sikerül.
A buliban megint én vagyok a legfeltűnőbb csaj. Egyrészt a ruhám, másrészt a Davi miatt is. Az összes csaj meg van veszve, hogy leakasztottam ezt a fiút, akinek kovácsolt acél a teste, de még sincs úgy túlpumpálva, mint például a rögbi csapat legtöbb tagjáé, akik – nyílt titok – szteroidokkal segítenek rá az edzésekre.
Észreveszem Wyett-et is, aki egy kis szőkével az oldalán virít. Még sosem láttam a lányt, szerintem nem fősulis. Nem rossz csaj, de sehol nincs hozzám képest! A mai, divatos, majdhogynem anorexiás-vékony kiscsaj. Pedig milyen jó bige lehetnél, ha törődnél magaddal, és nem csak fogyóznál! – fanyalgok – Neked meg jobb ízlésed is lehetne! – teszem még hozzá puffogva, Wyett-re pillantva. Wyett is észrevesz engem, büszkén kihúzom magam, és belekarolok Davi-ba, hadd tudja meg, hogy nem vagyok egyedül, és nem ácsingózok utána! Felvonja az egyik szemöldökét, majd a szöszke keményen oldalba könyökli, és elrángatja onnan, eltűnnek a szemem elől. Helyes! – gondolom kevélyen – legyél is csak féltékeny, kincsem, úgyis tízszer jobb csaj vagyok nálad!!! – aztán még keserűen hozzáteszem – Akkor meg hogy a picsába lehet, hogy te virítasz Wyett-el, és nem én?!?!
Úgy döntök, hogy nem hagyom elrontani a kedvem, és csak azért is jól fogom érezni magam! Itt van velem Davi, olyan pasi, akiért irigyelnek a csajok – persze, Wyett-ért talán még jobban irigyelnének! – a pasik meg Davi-t irigylik, hogy velem van.
Táncolunk, iszunk is – én csak módjával, mert holnap a forgatásra jó lenne összerakni magam reggel! – egyszóval jól érezzük magunkat. Aztán egy beszélgetés parázs vitába csap át, hogy inni igazándiból csak a pasik tudnak, de vagyunk egy páran lányok, akik élesen bizonygatjuk, hogy azért mi is tudunk inni, nem is kicsit! Én hajlandó vagyok bebizonyítani, hogy bármelyik csajt kiütöm tequila-ivászatban, de bármelyik pasival is kiállok! Végül úgy döntenek, hogy először maradjunk a csajok közötti versenyben, és jelentkezőt keresnek ellenem.
Legnagyobb meglepetésemre Wyett szőke cicababája jelentkezik!
Na, ne röhögtess szivi, félúton kidobod a taccsot! – gondolom kárörvendően.
A fiúk leveszik a pólójukat, és felfekszenek elénk az asztalra. Én Davi ölébe ülök, lovagló ülésben, a szőke baba meg Wyett-re. Kedvtelve nézek magam alatt Davi-ra, baromira tetszik a kigyúrt teste, olyan, mint egy vadállat, mint egy oroszlán! Oldalra pillantok, Wyett karcsú, nyúlánk termetére. És el kell ismernem, hogy benne is benne van a vadállat! Mint egy… puma! Karcsú, gyors, kitartó! Visszapillantok Davi-ra, és meg kell állapítanom, hogy akármilyen szép is a teste, és akármilyen vadállat is, mégis hiányzik belőle valami. Valami, ami Wyett-ben megvan, és ami minden igyekezetem ellenére úgy vonz benne, mint a mágnes a vasat.
Nem érek rá tovább ezen elmélkedni, mert Dana vezényli a játékot:
-Csajok, a feladat nagyon egyszerű! Tíz kupica tequila-t kell lenyomni a lehető legrövidebb idő alatt! – elkezdik mellénk sorakoztatni az italokat – A sót a pasid testéről nyalod fel hozzá, a citromot pedig a szájából kell kivenni. Az nyer, aki hamarabb végez!
Tíz kupica?!?! – gondolom szórakozottan – Egész jó kedvem lesz az est hátralévő részében!
A szöszke elkerekedett szemekkel, ijedten néz Wyett-re:
-Ez nem fog menni!
-Dehogynem – nyugtatja szőkém magabiztosan, és megfogja a kezét – menni fog!
Dehogy fog! – gondolom kajánul – A negyediknél lefordulsz az asztalról!!!
-Ez nem kislányoknak való, úgyhogy ha beijedtél el is húzhatsz kiscsirke! – szúrok oda neki magabiztosan vigyorogva. Esélytelen a csaj velem szemben, még a pasikat is asztal alá iszom, akkor egy ilyen kis próbababa hogy a francba tudna lépést tartani velem?!?!
-Nem ijedtem be, te… hústorony! – vág vissza harciasan, de szemében látom a félelmet. Hústorony?!?! – akadok fenn a jelzőn – Attól még, mert nem vagyok anorexiás, és bár szuperlapos a hasam, de nem száradt a gerincemre, még nem vagyok hústorony, piszkafa!!!
Szikrát hányó szemekkel nézek rá, miközben Davi a mellkasára szórja az első adag sót, és a szájába teszi a citromot. Aztán Dana elkiáltja magát:
-Rajt!!!
Lenyalom a sót Davi testéről – milyen finom a bőre! – aztán bedobom az első adag tequila-t, majd Davi szájához hajolok, és kiharapom a citrom belét. Irtó izgi játék! Vettem már részt body-shot-ban, de akkor én voltam az, akiről nyaltak, és ittak. De ennek is megvan a varázsa, Davi sima bőre, férfias illata, kőkemény izmai egészen felspannolnak! No, és amikor egészen közel hajolok hozzá, mintha csókolóznánk!
Aztán jön a következő kör, majd a következő, és így tovább. Nagyon izgalmas játék, főleg, miután a tequila hatni kezd. Ahogy fel-le csúszkálok Davi testén – hogy a hasáról, mellkasáról, köldöke környékéről lenyalhassam a sót, majd fel, hogy a szájából kiharaphassam a citromot – érzem, hogy ágyékán egyre szűkebb lesz a nadrág, és így, persze, egyre izgalmasabb nekem is, ahogy mindinkább a testemnek feszül az egyre nagyobb domborulat.
De nem nagyon érek rá túlzottan élvezni a helyzetet – vagy inkább megijedni tőle! – mert pörögnek a körök, a negyedik, ötödik, majd a hatodik. Fura hangot hallok magam mellől, nem nagyon téveszthető össze semmivel. Ahogy oldalra pillantok, Wyett szitkozódva ugrik fel az asztalról, lelökve magáról az elfehéredett szőke babát:
-Te hülye! – kiáltja, és próbálja lesöpörni magáról a mocskot. A szöszke nemes egyszerűséggel leokádta Wyett-et. De nem csak egy kicsit rábukott, nem! Kirakta a teljes, napi adagot!!!
Én viszont becsülettel végigjátszom így is, noha abban a pillanatban nyertem, amikor Wyett megkapta a cuccot, és lenyomom a tíz kupica tequila-t, kevesebb, mint egy perc alatt! Az utolsó kettőt lelkes biztatások közepette, majd hatalmas üdvrivalgás, amikor az utolsót is betolom! Aztán Davi-ra hajolok, és úgy csókolom szájon, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Nyelvemmel keményen, és követelőzően nyomulok a szájába, olyan mélyen, hogy első pillanatra döbbenten tűri az erőszakot, majd felbátorodva csókol vissza. Nem tudom, hogy miért tettem, talán az ital – bár ilyen hamar azért nem tud felszívódni – vagy a hangulat, ahogy ünnepelnek a népek.
Pár percig élvezem az ünneplést, aztán lassan visszatér a buli a normál kerékvágásba. Én gyorsan megiszok egy teljes üveg buborékmentes ásványvizet, hogy hígítsam a szeszt, amit benyakaltam. De így is egyre inkább érzem a hatását – rendes kupicát nyomtunk, 1,5 fl.oz. (4,5 cl) mindegyik, mégis csak 4 és fél deci tequila-t toltam be egy perc alatt! – úgyhogy felmegyek az emeletre, és az első fürdőbe benyitok.
A mosdóhoz lépek, és hideg vízzel, megmosom az arcomat, aztán a mosdókagylóra támaszkodok, mindkét kezemmel, és a tükörbe nézek. Lehet, hogy nem volt jó ötlet meginni fél liter töményet! – gondolom magamban – Holnap nehéz lesz összevakarni magad, Kila!
-Kei! – hallom oldalról.
Meglepetten arrafelé kapom a fejem, és Wyett-et látom, anyaszült meztelenül a zuhanyzóban! Kezeivel próbálja takarni magát, de nem megy olyan nagyon könnyen neki, talán felizgult valamitől?!
-Jaj, te itt vagy – mondom neki zavartan, és érzem, hogy elvörösödök – ne haragudj, csak én… Itt se vagyok!
Lépnék ki az ajtón, de abban a pillanatban kattan a zár. Hiába próbálom meg a kilincset, az ajtó nem nyílik.
-Most addig nem jöttök ki, míg ki nem békültök! – hallatszik Dana határozott hangja kintről.
-Ez nem vicces hallod! – kiáltom ki neki, és idegesen megrázom a kilincset.
Mégis, ezt hogy is tervezte?!?! – dühöngök magamban.
-Úgy tűnik itt maradunk – jegyzi meg Wyett. Felé pillantok, aztán mindjárt zavartan el is kapom a tekintetem, ahogy törölközni kezd. Egy meztelen pasival vagyok egy fürdőben, és ez megrémít!
-Hallod, Dana?!?! Azonnal eressz ki bennünket!!! – kiabálok ki – Idefigyelj, ne akarj felbosszantani!!! Ha nem engedsz ki azonnal, szétrúgom az ajtót!!! – üvöltöm neki magamból kikelve, és teljes erővel beleöklözök az ajtólapba, hangos reccsenéssel válaszol rá. Éles fájdalom hasít a kezembe, felszisszenek.
-Hé, hé! – ugrik oda Wyett – Vigyázz magadra, eltöröd a kezed, te kis bolond!
Ijedten fordulok felé, hátamat az ajtónak vetem, kezeimet védekezőn magam elé emelem. Érzem, hogy kezem egyre jobban fáj, és egy vékony, forró csepp indul végig a kézfejemen.
-Mi… Mit akarsz tőlem?!?! – kérdezem riadtan a kék szempárba bámulva.
Meghökkenten áll előttem, egy fél lépést még hátrál is, értetlenül néz rám:
-Hogy hogy mit akarok tőled? Semmit Kei… semmi olyasmit, amit te magad ne akarnál!
Egy pillanatig meredten nézünk egymásra, végül megint ő szólal meg:
-Mi a baj? – kérdezi aggódva – Olyan furán viselkedsz mostanában…
Egy hosszú másodpercig mély csönd zuhan közénk, aztán leengedem a kezeimet, és halkan megszólalok:
-Ne haragudj, csak… Azt hiszem, hogy megártott a tequila… – próbálok terelni. De Wyett szemmel láthatólag nem veszi be:
-Ne vetíts, Kei, itt nem az italról van szó! – egy fél lépéssel megint közelebb lép, kezeivel két oldalról az ajtónak támaszkodik mellettem, szinte bekerít, a világító kék szempár meredten fürkészi reakcióimat – Te… megrémültél… tőlem…
Wyett ott áll előttem, alig öt centire, szinte érzem testének melegét. Érzem izgató, pasis illatát, amibe most ugyan keveredik némi hányás szag is – de megdöbbentő módon most valahogy, bár nem tetszik, de nem is zavar bele a képbe – csodálom karcsú, kidolgozott testét, halványbarna bőrét. Érzem, hogy magával ragad a kisugárzása, az a bizonyos vadállati energia, és az a másik valami, amit nem tudok megfogalmazni. Hatással van rám ez a fiú, de szemmel láthatóan én sem vagyok közömbös a számára. Uramisten, most mit mondjak neki? – kérdezem magamtól ijedten – Úgy lát át rajtam, mint egy ablakon! Valamit ki kellene találnom, vagy meg kellene mondanom neki az igazat, de azt meg nem merem! De valamit ki kellene találnom, mert nem akarom elveszíteni az esélyt!
-Nézd, Wyett… – kezdem lassan, agyamban fénysebességgel cikáznak a gondolatok. Szemeimet félénken lesütöm, kerülöm a tekintetét – Nem… Nem tudok róla beszélni… Még nem… De… egyszer talán majd fogok. Ha… – pillantok fel reménykedőn a kék szemekbe – Ha van türelmed kivárni…
Egy hosszú pillanatig fürkészőn mered a szemeimbe, szinte az agyamba látnak azok az igéző kék szemek. Aztán halványan elmosolyodik:
-Én a türelmemről vagyok híres, Kei!
Lassan egyre közelebb hajol, szemeit le nem veszi az enyémekről. Megszeppenten állok ott, és az utolsó pillanatban önkéntelenül is lehunyom a szemeim. Érzem, ahogy a puha ajkak megérintik az enyémet, majd pár pillanattal később nyelve óvatosan bebocsátást kér, és kap. Lassan, érzékien csókolózunk, Wyett nagyon figyelmes, és kicsit sem erőszakos.
-Nyugi, Kei, nincs semmi baj – mondja aztán rekedten – Kicsit lassítunk, és minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd! Elsőnek mondjuk, elhívlak egy igazi randira… Eljössz velem?
-Persze, hogy elmegyek, Wyett! – mosolyodok el.
Istenkém, ez tényleg nem olyan menőmanó, mint a többi! – aztán még hozzáteszem – Ez másféle menőmanó!
-Gyere, ellátjuk a kezed – mondja aztán gondoskodón – Csúnyán felrepedt a bőröd!
-Ugyan, semmiség! – legyintek – Meccseken sokkal keményebb dolgok is történnek. Nekem ugyan még nem törött el semmim, de ez csak annyit jelent, hogy majd fog! – nevetek rá.
-Hát a rugby az kemény sport! Csak ilyen szédült csirkéknek juthat ez eszükbe, mint te! – kacsint rám vigyorogva.
Wyett ellátja a kezemet, mire végez, megint kattan a zár.
-Ideje volt, Dana! – kiáltom ki neki – Edzésen imádkozz, hogy velem legyél egy csapatban!!!
-Több, mint tíz kilóval vagyok nehezebb nálad, Kei! – hallom a nevetős hangot – Úgy foglak eldózerolni, mintha ott sem lennél!
-Hogy ez milyen szemtelen! – pillogok kerekre nyílt szemekkel Wyett-re, de jókedvűen, viccelődve.
-Hát, igen, Dana már csak ilyen! – bólint mosolyogva – Ezért bírja mindenki!
Táskámból előhalászom a mobilomat.
-Huh, már ennyi az idő? – sóhajtom – Mennem kellene… Holnap forgatás!
-Forgatás?! – kérdi Wyett meglepődve, miközben nadrágját rángatja éppen magára – Mi az, hogy forgatás?
-Reklámfilm – magyarázom neki – Modell vagyok. Reklám-, és magazinfotózásokra szoktak hívni, néha fehérnemű, vagy fürdőruha bemutatóra, meg reklámfilmekhez, szereplőnek.
Wyett elismerően, halkan füttyent egyet:
-Wow! Szóval egy modell csajjal próbálok összejönni? – kacsint rám mosolyogva.
-Miért? – kérdezek vissza kajánul mosolyogva – Megpróbálsz velem összejönni?
-Hát, nem volt nyilvánvaló? – kérdi nevetve.
-Na, jó, volt egy halvány érzésem, hogy nem véletlenül kaptál le a múltkori buli után!
-Na, azért! – bólint, aztán kicsit komolyabban folytatja – Hazakísérhetlek?
-Megköszönöm! – nézek rá hálásan, aztán kicsit gondterhelten még hozzáteszem – Valahogy le kellene szerelnem Davi-t. Nem volt szép tőlem, hogy kihasználtam…
Wyett is enyhén homlokráncolva elmélkedik:
-Jah. Nekem meg Krysti-vel kellene tisztázni a dolgokat…
-Ti… izé… Tudod! – mutatom neki tétován érdeklődve a félreérthetetlen mozdulatot, aztán egyből el is pirulok, és zavartan visszavonulót fújok – Bocs, semmi közöm hozzá…
-Hogy lefeküdtem-e Krysti-vel? – kérdi nevetve, majd szemeimbe nézve folytatja – Nem, nem feküdtem le vele. Csak… kellett valaki, akivel eljöhetek a bulira. Meg… azt hiszem, hogy egy kicsit féltékennyé akartalak tenni…
-Hát, sikerült! – kacsintok rá, aztán kicsit komolyabban hozzáteszem – Davi-val is hasonló a helyzet…
-Na, menjünk, rendezzük le a sarunkat! – sóhajt nagyot.
Hát, nem sikerül olyan diszkrétre a dolog, mint ahogy szeretnénk. Krysti komoly jelenetet rendesz Wyett-el, még én is hallom, pedig a ház másik felében vagyok Davi-val. Ő viszont eléggé korrekten fogadja, csak annyit jegyez meg, hogy ne nagyon fusson össze Wyett-el, mert nem áll jót magáért.
-Davi! – sziszegem neki vészjósló hangon – Ha hozzá mersz érni Wyett-hez, kicsinállak! Kezed-lábad eltöröm!
A srác kicsit lenézően felnevet, de aztán valamit megláthat a tekintetemben, mert lassan alábbhagy a vidámsága, és elkomorodik az arca:
-Ne fenyegetőzz, Kila! – morogja aztán – És főleg, ne szólj bele a pasik dolgába!
Határozottan, és fenyegetően felemelem az ujjam:
-Figyelmeztettelek!
Azzal sarkon fordulok, és otthagyom.
Wyett-el a bejáratnál találkozunk, ahogy megbeszéltük. Kicsit nedves a haja, meg a pólója, de amúgy jókedvűnek tűnik.
-Mi van, leborított valamivel? – kérdezem vigyorogva, aztán megérzek valamilyen illatot. Kicsit körbeszaglászom, aztán elhúzom a számat – Lúzer! Legalább valami rendes italt ivott volna, nem ilyen körömlakkot!!!
-Ja, valami likőr volt – neveti el magát – Cserébe kiröhögtem! Annál megalázóbb nincs is, mint amikor teljes felháborodásodban dühöngesz, erre kiröhögnek! Majdnem felrobbant a csaj!
-Hallottam! Még én is hallottam, olyan patáliát rendezett a kis picsa! – vigyorgok.
-Hagyjuk, ne róla beszéljünk, hanem rólunk! Szóval akkor? Holnap dolgozol?
-Igen, de… – egy pillanatra zavartan lesütöm a szemem. Ez olyan, mintha felajánlkoznék! Aztán végül mégis kibököm – De vasárnap ráérek…
-Remek, akkor vasárnap lesz a napja! – nevet Wyett – Szóval akkor, kedves Kei! – fordul felém bohóckodva – Jaj, olyan izgatott vagyok! Vajon mit fogsz mondani… Szóval, szeretnélek elhívni randira, vasárnap! Lenne kedved eljönni velem?
Elnevetem magam, ahogy hülyéskedik:
-Istenem, hogy te milyen ütődött vagy! Tök vicces fiú vagy!
-Én nem ilyen vagyok ám… Csak veled! – mosolyog szerényen – Ezt te hozod ki belőlem!
-Komolyan? – kérdezem, mélyen a szemébe nézve. Szeretném látni, hogy mennyit hazudik!
-Tényleg! – bólint határozottan – Eddig a lányok… Nos, nem bántam velük sokkal jobban, mint Krysti-vel. Mindent megkaptak, de az inkább volt afféle üzlet! Ők körülrajongtak, én meg a tenyeremen hordtam őket…
-És én? – kérdem félig komolyan – Én miért vagyok más?
-Nem tudom… – vonja meg a vállát tanácstalanul – Nem tudnék rá válaszolni. Talán, mert te nem voltál hasra esve tőlem…
-És most sem vagyok! – kacsintok rá kihívóan – De nagyon jópofa srácnak tűnsz, aki megérdemel egy esélyt!
-Szóval? Akkor eljössz velem vasárnap? – kérdi nevetve.
-Igen, Wyett, elmegyek veled vasárnap!
|
| gab287 | 2011. 07. 01. 19:54:33 | #14681 |
Karakter: Keikilani Jada Galkin (kitalált)
Megjegyzés: Wyett Metthew-nak
-Oké, rendben, bocsánat! – a zenétől alig hallom, amit mond.
Legnagyobb meglepetésemre, ez után jól viselkedik! Úgy látszik, hogy ő az a – nagyon ritka!!! – fajta, amelyik ért a szóból, és nem feltétlenül néz kurvának csak azért, mert lengén öltözök, és dögösen táncolok. Nem mondom, hogy nem használja ki a helyzetet, és nem kalandozik kezeivel fel-alá a testemen, de nem próbál a szoknyám alá férkőzni, s meglepő módon a melleimet is békén hagyja, noha azért nem túl gyakran veszi le róla a szemeit.
A következő dal egy klasszikus, összebújós lassú szám.
-Megtisztelsz? – kérdezi, én pedig mosolyogva fogadom közeledését. Karjaimat a nyaka köré fonom, és szorosan simulok hozzá. Élvezem, ahogy testünk összesimul, és tökéletes összhangban mozgunk a zene andalító ütemére. Ahogy csípőm az ágyékának simul, érzem, hogy egyáltalán nem vagyok közömbös a számára, nagyon tetszik neki a helyzet.
-Nagyon jól áll ez a ruha neked!
Felemelem tekintetemet orrunk szinte összeér. Fura izgalom lesz úrrá rajtam. Tetszik nekem ez a fiú, zavarba ejtő, hogy mennyire tetszik. Jó érzés, ugyanakkor félelmetes is. Régen éreztem már ilyet, és pont ezért ijedek is meg egy kicsit. De úgy döntök, hogy ma este nem akarok nagyon agyalni, csak jól érezni magam Wyett-el. Aztán majd később ráérek parázni…
-Köszönöm – válaszolom egy bátorító mosoly kíséretében.
-Ugye tudod, hogy minden pasi csak téged néz?
Körbenézek, és valóban. Már megszoktam, egzotikus vonásaim, dögös testem mágnesként vonzza a pasik tekintetét. Egyetértően bólogatok:
-Tudom, jó érzés is, bár – akad meg a szemem egy srácon, aki nagyon szúrós szemekkel néz engem. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki ellenérzését – van ott egy srác, aki csúnyán néz rám!
Wyett a srác felé néz:
-Megverjem? Akarod? – kérdezi játékosan, és elenged.
Megfogom a kezét, és visszahúzom. Nem tetszik, hogy elfordul tőlem, tetszik, hogy karcsú, ruganyos testével hozzám simul, és nem akarom, hogy ez abbamaradjon!
-Nem kell, Wyett, hagyjad, csak táncoljunk!
-Csak egy szavadba kerül és letörlöm a mosolyt a képéről – mondja egy kedves mosollyal az ajkain. Szép mosolya van!
-Ne tedd tönkre a kezedet azok miatt – vonom meg a vállam.
Fura bizsergést érzek, ahogy összesimulva táncolunk. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de élvezem ennek a srácnak a közelségét, és úgy érzem, hogy vele mindenképpen meg szeretnék közelebbről ismerkedni. Vigyázz, Kei, ő is csak egy menőmanó, akit csak addig érdekelsz, amíg meg nem dughat! – ugrál a kisördög a vállamon. Aztán felnézek gyönyörű, kék szemeibe, szívdöglesztő mosolyára, és már el is vagyok veszve, úgy söpröm le a kisördögöt a vállamról, mintha ott sem lett volna!
-Igenis, nem vagy szomjas? – kérdezi aztán kedvesen.
-De az vagyok, igyunk valamit!
Az italpulthoz vezet, és rendel két kellemes koktélt. Hopp! – ámulok el – Nem akarsz leitatni, hogy könnyebben ágyba vihess?!?! Megszoktam, hogy a pasik ezzel a szakállas trükkel próbálnak a lábaim közé férkőzni, és kellemes csalódás, hogy Wyett ezzel nem próbálkozik. Azt persze sosem nézik ki belőlem, hogy legendásan jól bírom a szeszt, és bizony nem egyszer előfordult, hogy asztal alá ittam a lelkes próbálkozót!
Nagyon érdekes a helyzet, mert csendben iszogatjuk a koktélunkat. Nem próbál lehengerlő dumával lyukat beszélni a hasamba. Néha játékos pillantások találkoznak, halvány mosolyok villannak, az egész olyan kamaszos, mások talán éretlennek, és lúzernek gondolnák a szituációt, de nekem tetszik, hogy nem nyomul.
De nem sokáig bírjuk, mert a helyiség hamar megtelik füsttel, ahogy egyre többen rágyújtanak. Ki nem állhatom a cigaretta füstöt! Egyszerűen utálom, megfulladok tőle, és beveszi magát a büdös szag a ruhámba, hajamba, rühellem! Diszkréten fuldoklok a cigarettafüstben, de látom, hogy Wyett sem bírja sokkal jobban.
-Menjünk ki a levegőre – javasolja hamarosan enyhe krehácsolás kíséretében.
-Szerintem is! – helyeslek megkönnyebbülten, bár a hajam, és a ruhám már biztosan bevette a füst szagát.
Jól esik a kinti friss, tiszta levegő, élvezettel lélegzek mélyeket, és próbálom áttisztítani tüdőmet. De hamarosan rájövök, hogy az éjszakai, hűvös levegőhöz meglehetősen lenge öltözék melltartónyi topom, és tenyérnyinél alig nagyobb miniszoknyám. Fázósan fonom össze karjaimat a melleim előtt, és dörzsölgetem karomat, hogy kicsit felmelegedjek.
Wyett leveszi pulóverét, és rám teríti. Micsoda udvarias fiú! – ámulok el. A mai pasikból kiveszett már az efféle előzékenység és figyelmesség, úgyhogy ezzel most alaposan meglep.
-Nem akarom, hogy megfázz! – mondom neki, és venném le, adnám vissza neki, de megállít.
-Én nem fogok megfázni, rajtad viszont kevesebb ruha van szépségem!
-Ebben látod igazad van, így köszönöm a pulóveredet – mosolygok rá. Kedves fiú! – gondolom, miközben felveszem a pulcsit, és a zsebeibe süllyesztem kezeimet.
-Még jobban is áll rajtad mint rajtam!
-Akkor megtartom! – mondom hirtelen ötlettől vezérelve, és kihúzom magam. Ismét felnevet, tetszik, ahogy nevet!
-Nyugodtan!
Szirénázásra leszünk figyelmesek, érzem, hogy rémület lesz úrrá rajtam. Egyszer már megjártam a zsarukkal, egy házibuliban engem is lecsuktak, mert összeverekedtem egy lánnyal, akinél kokain volt, és az én ruhámon, és bőrömön is találtak anyagot. Három napot töltöttem előzetesben, és nem bántak velem kesztyűs kézzel a zsaruk. Egy drogos kurvának tartottak, és úgy is kezeltek.
-Zsaruk, mit keresnek itt? – kérdezem idegesen.
-Nyugalom, csak ellenőrzéseket szoktak ilyenkor tartani – válaszolja nyugodtan, és megfogja a kezem. Olyan megnyugtató a higgadt viselkedése, kezének melege, ahogy védelmezőn mellém áll – Ne mondj semmit, majd én beszélek és bólogass.
Meglepetten nézek fel rá, de aztán végül tétován bólintok.
Rendőrök lépnek hozzánk:
-Szia Wyett, csak nem bulizgatunk? – kérdezi egyikük.
-De bizony – ölel magához Wyett, és kezeit az oldalamon érzem. Máskor talán zavarna, hogy a helyzetet kihasználva ölelget, és birtoklón simogat, de most jól esik, és megnyugtat.
-Kártyádat kérem!
Wyett elővesz egy bankkártya formátumú plasztik lapot, és átadja a rendőrnek. Én idegesen súgok a fülébe:
-Nekem miért nincs ilyenem?
-A gólyák hamarosan kapnak – és egy lágy puszit érzek a fülemen. Megborzongok leheletétől, ajkainak érintésétől, érzem, libabőrös leszek. Huh! – pihegek izgatottan – Még pasi nem szédített így meg!
-A kisasszonyét is kérem – fordul felém a rendőr.
-Ő még gólya, én intézem a kártyákat, majd jövő héten bemutatom – válaszol Wyett azonnal, rutinosan. A zsaru egy pillanatig merően néz rá, aztán bólint, majd hozzám fordul:
-Ugye nem vettetek Gery-től semmit?
-Ő is itt van megint? – kérdezi Wyett meglepetten – Tudtommal még előzetesben kell lennie! – néz rám, én pedig értetlenül pillogok rá.
-Tegnap kiengedtük, most is eladott csomó extasyt, akkor nem is tudtatok róla? – néz rám a zsaru jelentőségteljesen. Most mi van? – gondolom ijedten – Csak mert szexi csaj vagyok, már mindjárt drogos ribanc is kell, hogy legyek?!?! Tétován csóválom a fejem, jelezve, hogy fogalmam sincs, miről beszél.
-Wyett csinos a barátnőd, csak így tovább!
Ezzel otthagynak bennünket a rendőrök, és továbbállnak, másokat is igazoltatnak.
Wyett mosolyogva néz rám, én a rendőr utolsó megjegyzésén értetlenül morfondírozva, kissé meglepetten nézek fel rá.
-Ne haragudj, csak, ha azt mondom, hogy nem ismerlek, akkor bevitt volna az őrsre, mondván, drogozol!
Na, az kellett volna még csak!!! – rémülök meg, amit Wyett is észrevesz. Megölel, szorosan, érzem, hogy kezeivel nyugtatóan a hátamat simogatja.
-Ne aggódj, most már minden rendben van, gyere, elkísérlek a koleszhoz.
Az most jól lesz! – gondolom megnyugodva, és… Nem tudom, hogy miért, végül egy puszit adok az arcára! Egész meglepődök saját magamon, én nem szoktam a fiúkat bátorítani, sőt, inkább elijesztem magamtól őket. Persze, ennek is megvan az oka…
Aztán Wyett hajol az arcomhoz és az ő ajkait érzem a bőrömön! Húha! – jövök zavarba – Akkor most akarsz majd tőlem valamit, szép hercegem?
-Mindjárt jövök – leplezem zavaromat, és bemegyek az épületbe a kis nyári kabátkámért, meg a kistáskámért.
-Mehetünk – mosolygok rá, aztán.
Amikor a koleszhoz érünk, elé lépek:
-Köszönöm, hogy segítettél
Elmosolyodik:
-Ezt nem kell megköszönnöd, és nagyon jól táncolsz – kacsint rám, halvány mosollyal díjazom a suta bókot – Hát akkor jó éjszakát – köszön el, és indulna.
Kicsit zavart vagyok, szeretném, is, hogy itt érjen véget az este, meg nem is. Önkéntelenül szólok utána:
-Wyett!
Visszafordul, és tétován felém lép, párat.
-Igen?
-Semmi, nem fontos…
De már mindegy, mert Wyett felém indul, és halvány, ragadozó mosollyal ajkain lépdel felém. Istenem, hogy tudok ennyire idióta lenni? – rémülök meg, mert tudom, hogy most felbátorítottam valami olyasmire, amit egyáltalán nem biztos, hogy akarok!
-Kei… – lép elém, aztán látom, hogy lassan közel hajol, én pedig földbegyökerezett lábbal, ledermedve állok ott. Ajkait az ajkaimon érzem, lágy csókba kezd. Nyelve óvatosan, tapogatózón simít végig ajkaimon, de nem erőszakoskodik, nem merészkedik beljebb. Megremeg a lábam, és tudathasadásos állapot lesz úrrá rajtam. Megborzongok, annyira jól esik az érintése, ugyanakkor meg is rémülök. Jeges félelem lesz úrrá rajtam, szinte lebénít, ahogy előtolulnak az emlékek…
Aztán sikerül leráznom magamról a bénultságot, és zavartan, ijedten szakadok el Wyett-től:
-Öhm… Én most megyek! Jó éjt! – mondom sietve, riadtan, és választ sem várva sarkon fordulok, és beszaladok a kollégiumba.
A szobában lihegve rogyok le az ajtónak dőlve. Egyedül vagyok, szobatársam bulizik valamerre, azt mondta, hogy majd csak valamikor hajnalban keveredik elő.
Összezavarodva ülök az ajtó tövében, gondolataim zabolázatlanul csaponganak. Nem tudom, hogy mit gondoljak Wyett-ről? Az eszemmel tudom, hogy ő is csak egy menőmanó, és hát Ginger is megmondta, hogy sorszámot kell húzni, ha valaki az ágyába akar jutni, arról nem beszélve, hogy az meg eszébe se jusson az ember lányának, hogy vele jár! De… Olyan helyes! Kedves, és szórakoztató, és valahogy nem passzol össze a mendemonda a nyomulós kúrógépről azzal a jópofa, rendes sráccal, akit én megismertem!
A francba, Kei, ezt beszoptad! – sóhajtom letörten.
Úgy érzem magam, mint a légy a pók hálójában. Tudom, hogy messzire el kellett volna kerülnöm, ám mégsem sikerült, és most nem szabadulhatok a ragacsos miazmától…
* * *
Nem sokat alszok, mert hajnalban kelek. A gépem reggel 6-kor indul Miami-ba, úgyhogy 5-re ki kell érnem a reptérre, így négykor már ébren kell, hogy legyek. Majd a gépen még alszok, mert öt óra az út haza.
Nem fogok minden héten hazamenni, mert azért annyira nem olcsó a jegy. Most négyszázhetven dollárba került a jegy, oda-vissza, azért ezt én sem engedhetem meg magamnak minden héten. Úgy egyeztem meg apuékkal, hogy havonta egyszer megyek haza, az kifér az ösztöndíjamból, a keresetemből, és a zsebpénzemből. A jövő hét végén amúgy is Los Angeles-ben lesz egy reklámfilm forgatásom, utána való hétvégén pedig egy fotózásom lesz – szintén Los Angeles-ben – a Sports Illustrated Swimsuit Issue-nak! Nagyon nagy szó, hogy bekerülhetek a magazinba, amelyik az egyik legnevesebb ilyen magazin, több tízmillió példányban kerül a boltokba! Nem sokkal kisebb szó, mintha a Playboy-ba hívtak volna! Éppen ezért a gázsim meg sem közelíti a többi, menő modellét, akik még helyet kaptak a magazin hasábjain, nekem az, az igazán nagy fizetség, hogy egyáltalán szerepelhetek a magazinban.
A hétvége hamar elmegy, vasárnap este érek vissza a kollégiumba.
Hétfőn kicsit feszült vagyok. Az nem teljesen jó kifejezés, hogy kerülöm a helyeket, ahol összefuthatok Wyett-el, de nincs túl messze az igazságtól. Aztán eljön az ebédidő, és Dana – mintha csak tudná, hogy mikor, hol járok! – egyszer csak mellettem terem, és már cibál is kifelé, a fa alá.
-Na, gyere csak, most nem lógsz meg! Egész nap, mintha kerülnél engem! – nevet rám.
Már messziről látom a szőke tincseket. Furcsa, izgatottsággal vegyes idegesség lesz úrrá rajtam. Vajon most mi lesz? Hogy fog viselkedni velem?
Aztán erőt veszek magamon, és amikor megszólalok, már a megszokott, határozott Kei vagyok megint:
-Sziasztok!
Igyekszem nem Wyett szemébe nézni, de persze ez lehetetlen, úgy vonz az a kék tekintet! Előbb-utóbb összetalálkoznak szemeink, és zavartan pillogok rá. Annyira nem jellemző ez rám, nagyon össze vagyok zavarodva, és csak remélem, hogy sem ő, sem a többiek nem veszik észre, hogy kétségbeesetten próbálom fenntartani a felszabadult, nagymenő stílt.
-Mizu, Kei? – kérdezi Wyett könnyedén, mintha semmi különös nem történt volna pénteken – Hogy telt a hétvégéd?
-Nem volt semmi különös… Otthon voltam, Miami-ben…
-A hétvégén elrepültél Miami-be, és vissza is jöttél?!?! – kérdezi Agnes, Sam csaja – Hát, akkor nem sokat voltál otthon…
-Hát, reggel hatkor indult a gépem, szombaton, amivel helyi idő szerint fél háromra értem Miami-be, és a vasárnap esti, hétórás járattal jöttem vissza, amivel itteni idő szerint este negyed tízre értem ide. Bő egy napot töltöttem otthon. Legközelebb majd pénteken megyek, csak most nem akartam kihagyni a bulit!
Ahogy kimondom, azonnal tudom, hogy nem kellett volna!
-Tényleg, hogy érezted magad? – kérdezi Wyett érdeklődőn, ragyogó kék szemeiben csak én veszem észre a kimondatlan kérdéseket.
-Ööö… – dadogom zavartan – Jól! Nagyon jól!
Basszus, most erre mit mondhatnék?!?! – dohogok magamban – Hogy kurva jól, csak éppen nem kellett volna beparáztatnod azzal a csókkal?!?!
-De ti nem együtt mentetek el? – kérdezi egyszer csak Dana, cinkosan ránk kacsintva – Elég korán otthagytátok a bulit, valamikor éjfél felé, nem?
-De igen – pillant rá Wyett, majd a csodás, kék szempár ismét engem fürkészik – Kicsit beszélgettünk még kint, aztán visszakísértem Kei-t a koleszhoz. Említette, hogy korán fog kelni, az utazás miatt, ezért lépett le olyan hamar…
-Jah, értem! – válaszol Dana csalódottan, szemmel láthatóan valami egészen mást várt. Én hálásan pillantok Wyett-re, hogy nem adott ki a társaságnak.
Hál’ istennek leszállnak a témáról, és egész másról zajlik a diskurzus. Köztünk – Wyett-el – különös metakommunikáció zajlik, aminek végeredményeképp pontosan tudom, hogy ez a dolog még nem zárult le közöttünk.
* * *
Tudom, hogy nagy valószínűséggel Wyett is a konditeremben lesz, de nem hagyhatom ki az edzést, csak mert most kényelmetlen lenne találkozni vele.
Keményen edzek, patakokban csorog az izzadtság a testemen, fejhallgatómban feszes ritmusú techno dübörög. Ilyenkor nem nagyon érzékelem a külvilágot, csak a gyakorlatokra összpontosítok. Néha feltűnik, hogy a pasik élvezettel legeltetik izzadságtól csillogó testemen a tekintetüket, de már megszoktam, így nem különösebben érdekel a dolog.
Észre sem veszem, hogy Wyett mikor érkezik, egyszer csak magam mellett látom, az egyik hátgépen. Egyelőre biztonságban vagyok, mert ő is a mai programját gyűri. A konditermek egyik íratlan szabálya, hogy nem illik senkit megzavarni edzés közben, legfeljebb köszönés, vagy a sorozatok közötti pihenőidőben rövid, félperces diskurzus, főleg az edzésről, módszerekről, tapasztalatokról. A komolyabb beszélgetések vagy előtte, vagy utána, a fitness-bárban, vagy már az utcán.
De fellélegzek, mert amikor végzek, ő még javában edz. Jóleső fáradtsággal sétálok az öltözőbe, ahol hosszasan áztatom magam a zuhany alatt. Aztán felöltözök, feldobok egy könnyű, nyári sminket, és visszaindulok a koleszba. A meglepetés akkor ér, amikor kilépek a sportkomplexum ajtaján.
Wyett üldögél a járda korlátján!
Hát, ez meg hogy került ide?!?! – értetlenkedek döbbenten – Ellógta a programja végét, tutti biztos, mikor meglátta, hogy én már végeztem!!! Nem mintha én sosem csináltam volna ilyet, mindenki megteszi néha, amikor úgy érzi, de reménykedtem benne, hogy megúszom a mai napot. Hát nem!
-Szia, Kei! – mosolyog rám, de látom rajta, hogy valójában nem annyira felhőtlen a hangulata, mint ahogy mutatja.
-Sz… szia! – dadogom, aztán azért csak visszatalálok a szokásos kerékvágásba – Hát te? Ellógtad az edzés végét, mi? – szúrok oda neki, a-legjobb-védekezés-a-támadás alapon.
-Néha megesik – vonja meg a vállát kitérően – Elkísérhetlek?
-Á, nem muszáj, nincs messze a kolesz! – legyintek könnyedén, remélve, hogy nem veszi észre, mennyire remélem, hogy nem ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjen.
-Nem gond! – leugrik a korlátról, és mellém csapódik, majd könnyedén kérdezi – Gondoltam megbeszélhetnénk, hogy miért kerülsz engem?
Egy pillanatra megáll bennem még levegő is!
-Öööhmmmm… – próbálom összerakni a megfelelő választ, de persze csak egy banális tiltakozásra futja – Én nem… nem kerüllek téged! Miért tenném?
-Azt csak te tudhatod, Kei! Miért kellene kerülnöd engem?
-Nem tudom, hogy mire gondolsz…
-Jaj, ne játsszuk már ezt! – néz rám komolyan – Miért rohantál úgy el péntek este? Azt hittem, hogy tetszem neked…
Ó, basszus! – hunyom le a szemem – Most ebből hogy a francba másszak ki, hogy ne essen csorba a híremen?
-Hát… – kezdek bele tétován – Igen… Tetszel…
-Akkor meg? – kérdezi értetlenül – Az kizárt, hogy túl gyors voltam, egy ilyen dögös csaj esténként három pasit fogyaszt el!!!
Huh! – könnyebbülök meg – Köszi, most végre visszatámadhatok!
-Csak azért, mert jól nézek ki, már kurva vagyok?!?! – támadok rá tettetett haraggal. Remélem, beveszi, többnyire azt etetek meg a pasikkal, amit csak akarok.
-Hm – vonja meg a vállát – Nem hiszem, hogy pénzért csinálnád, úgyhogy nem, nem vagy kurva. De nem is ezt mondtam!
-Aha, hanem csak azt, hogy fűvel fával kefélek, csak mert dögös csaj vagyok!!! – ütöm a vasat, amíg meleg.
-Ugyan már, Kei, ne játszd már a naiv kislányt!!! – ráncolja homlokát, látszik, hogy kezdi felhúzni magát – Ne akard nekem beadni, hogy szüzességi fogadalmat tettél, míg férjhez nem mész?!?!
-Nem, nem tettem, de nem is feltétlenül fekszem össze mindenkivel, és pláne nem az első este! És nem biztos, hogy bármit is akarok egy olyan pasitól, akinek csak arra kellek, hogy a napi betevő numerája meglegyen!!!
|
| gab287 | 2011. 04. 30. 14:33:26 | #13310 |
Karakter: Keikilani Jada Galkin (kitalált)
Megjegyzés: Wyett Metthew-nak
Ahogy feléjük lépkedek, a szőke srác látványosan fuldoklani kezd. Na, mi van, édesem?! – gondolom gúnyorosan – Túl sok a jóból a szende kis lelkednek?!
Mai öltözékemmel alaposan felhívtam magamra a fiúk figyelmét, szerintem a legtöbben sok mindennek gondolnak, csak éppen szende szűzlánynak nem. De nem is baj, ha azt hiszik, hogy egy nagymenő, ordaskurva vagyok, legalább fülüket-farkukat behúzva oldalognak el, hogy nekem kevesek lennének! – gondolom elégedetten. Ez a taktika eddig mindig bevált, a legtöbb fiú meghúzza magát, ha azt érzi, hogy nem egy ligában játszunk.
-Sziasztok, Kei vagyok! – köszönök nekik kedvesen, és ledobom magam Dana mellé, majd kicsit halkabban, kissé csúfondárosan mosolyogva kérdem tőle, a fuldokló szőke felé biccentve – Mi van vele, nem látott még csajt közelről?
-Ugyan már, csak félre ment neki a kaja! – csapja hátba lelkesen. A szakszerű, életmentő beavatkozásnak köszönhetően a srác visszanyeri élettel jobban összeegyeztethető légcserefolyamatait.
-Kössz! – suttogja, majd egy kis vizet is iszik rá. Na, még a színe is egészségesebb lett! – somolygok magamban gúnyosan.
-Kei – fordul felém Dana – bemutatom a barátaimat, ő Sam – egyből integet is a barna hajú srác – ő Daw, éppen lelki válságban van, így ne csodálkozz, ha bunkó – suttogja. A szőke fiú megcsóválja a fejét – ez a szőke herceg pedig, Wyett, aki az előbb majdnem megfulladt, de megmentettem a tyúkszaros életét! – húzza ki magát büszkén. Wyett lesújtóan néz rá:
-Rendes tőled, hogy így megalázol, de tényleg – mondja fintorogva. Dana önérzetesen grimaszolva dől a fának.
-Örülj neki, hogy nem hagytalak megfulladni! – mondja komolyan.
-Örülök is, tudod – forgatja a szemeit, majd pillantásunk találkozik. Érdeklődés csillan a szemében, és már el is felejti halálközeli élményét – Szóval Kei, ez milyen név, mert eléggé furcsa...
-Nem furcsa, csak anyám ragaszkodott ahhoz, hogy Hawaii nevem legyen – magyarázom. Már megszoktam, hogy a nevem minden új társaságban téma – így lettem Keikilani Jada Galkin, de szólítsatok nyugodtan Kei-nek!
-Szép név – dől vissza a fának, és az udvart kezdi pásztázni. Egy éles kanyarral témát is vált, mintha nem is lenne semmilyen új csaj a társaságban – Öregem, megint egy rakás gólya érkezett, kezd elegem lenni belőlük komolyan – mondja fújtatva.
Na, milyen magas lovon ülünk! – gondolom megvetően – Csak aztán le ne fújjon a szél a nyeregből!
-Hé, én is gólya vagyok! – mondom neki határozottan – Úgyhogy, ha megkérhetlek, ne szidj!
Wyett érdeklődve vonja fel a szemöldökét:
-Elnézést – mondja aztán gúnyosan, és a többi srácra pillant. Természetesen a fiúk szeme lelkesen járkál testemen fel, s alá, élvezettel isszák a látványt. Wyett, kezdeti heves reakciójától eltekintve, mintha rezisztens lenne megjelenésemre – Akkor, idén is nagy szívatásoknak nézünk elébe – mondja mély meggyőződéssel.
Azt próbáld meg, te nagyképű, menőmanó! – morgok magamban harciasan, de kérdésembe kicsit szelídebben csomagolom gondolataimat:
-Miért jó nektek, ha megszívatjátok az elsősöket?
-Mert ez buli, ezzel válnak ténylegesen az iskolához, anno mi is – fűzi a feje alá a kezeit. Szemeit lehunyva, igazi szieszta hangulatban heverészik.
Aham, akkor valószínűleg ezek itt végzősök... – fut át a fejemen a gondolat, és valamiért meg is kérdezem a nyílvánvalót:
-Akkor ti végzősök vagytok?
-Bizony – sóhajt Dana, majd becsöngetnek. Sietve még hozzáteszi – Kei, ugye, akkor eljössz a hétvégi partyra?
Csak mosolyogva biccentek egyet, és már indulok is a következő előadásomra. Szemem sarkából még látom, hogy a felkászálódó Wyett mintha rosszallóan csóválná a fejét.
-Wyett, ennyire azért ne lelkesedj! – veti oda neki Dana, mire amaz csak felemeli a mutatóujját, jelezve, hogy oké, vette az adást.
* * *
Az előadások után irány a sportpálya. Ma lesz a napja, amikor megpróbálnak kikészíteni a csajok a csapatban.
Amikor megérkezek, utam először Kettler edzőhöz vezet, akitől átveszem a szerelésemet. Ez az a lényeges momentum, amikor hivatalosan is a csapat tagjává válok, amitől olyan izgatott leszek, mint egy elsőbálozó! A UCLA női focicsapatának vagyok a tagja! El sem hiszem!!! – ujjongok magamban.
Felhőtlen örömöm csak addig tart, amíg mindenki fel nem sorakozik a pályán. Rövid bemelegítés után Kettler edző támadás/védekezés gyakorlatot rendel el.
-Na, most kapd össze magad, kapuccino-csaj! – vigyorog rám Christin, a csapatkapitány – Most nem lesz elég a hangzatos duma, most meg kell mutatnod, hogy mit érsz!
-Csak figyelj, és tanulj! – vetem oda neki foghegyről, mérhetetlen önbizalommal. A valóságban viszont közel sem vagyok ennyire magabiztos. Tudom, hogy ez most nagyon kemény lesz, mint a legvadabb meccs, mintha a bajnoki döntőt játszanánk. Ők mindenképpen le akarnak majd döngölni, és bebizonyítani, hogy csak a pofám nagy, én pedig mindenképpen be akarom bizonyítani, hogy legalább olyan jó vagyok, mint ők, ha nem jobb! Vérre menő küzdelem lesz.
A játékosokból két komplett csapatot alakítunk ki, nagyjából egyelő erőviszonyokkal, és a mi csapatunk kezdi a támadást. Az én pozícióm a támadás kulcsa, én vagyok a támadás irányítója, így én adom ki az utasítást a labda játékba hozására. Amikor ez megtörténik, a center feladja nekem a labdát, és én egy kicsit hátrálva már nézem is, hogy a többi játékos a megbeszélt taktika szerint elfoglalta-e a helyét. Hát, nem! Basszus az elkapónkat lefogták, nem lesz jó a passz! Muszáj lesz megindulni... Mindez persze egyetlen szempillantás alatt rohan át az agyamon, a kívülálló csak annyit lát az egészből, hogy megkapom a lasztit a centertől, és abban a pillanatban elkezdek vele rohanni, mint az őrült, a pálya jobb széle felé! Hál’ istennek a guard-ok egyből felfogták, hogy mi a helyzet, és megpróbálnak utat törni, vagy legalábbis lefoglalni az ellenfél védőit, hogy felvihessem a labdát, és esetleg jobb pozícióból indíthassam meg az egyik elkapót.
Persze az ellenfél védői sem hülyék, pontosan látják, hogy mi zajlik, úgyhogy mindenképpen megpróbálnak elkaszálni. Az egyik megállító ki tudja játszani a mi védőnket, és megugrik felém, hogy a megpróbáljon megakasztani. Nagydarab lány, nem akarnék fizikai kontaktusba kerülni vele, ha nem muszáj, fürgeségemmel viszont nem képes felvenni a versenyt, és egy cseles oldalmozgással sikerül átvernem, de mégis az ellenkező irányban kerülöm meg, a pálya közepe felé. Próbál korrigálni, elém vetődni, de már elkésett, nem érhet el, és nagyot nyekkenve elhever a pályán.
Szememmel az elkapót figyelem, hogy hátha olyan pozícióba került, ahonnan fogadni tudná a passzomat, de nem, szorosan fogják. Biztosan ott állna meg a játék, ha átpasszolnám neki a labdát, úgyhogy rohanok tovább, és megpróbálom keresztülverekedni magam a hátsó védőn is. Ők kisebbek, jól futnak, képesek lehetnek utolérni, és a földre vinni, úgyhogy nagy hajsza kezdődik. Azt nem tudják, hogy a Coral Reef-ben én tartom a száz méteres rekordot. Nagyon próbál a nyomomba érni, ott liheg a nyakamban, de lassan-lassan növekszik a távolság kettőnk között, bárhogy is igyekszik. Viszont szinte a semmiből kerül elém a rohadék safety, pedig már szinte a zsebemben éreztem a touchdown-t! Valahonnan nekem balkézről, a nagy kavarodásból bukkan fel, és mint valami életveszélyes gyorsvonat, rohan felém! Keresztezni fogja az utamat, mielőtt elérhetném az alapvonalat, hogy rohadna meg! – hasít belém a felismerés. Agyam ezred másodpercek alatt felméri a lehetőségeimet, és mivel még mindig nem látom a passz lehetőségét, úgy döntök, hogy mindent felteszek egy lapra.
Egyre inkább lemaradva ugyan, de csak a nyakamban liheg a hátsó védő, velem szemben pedig a safety. Mozgáscselre nincs időm, mert akkor a hátam mögül elkap az ellenfél, viszont valamit tennem kell, különben szemből döngöl bele a földbe a safety. Viszont ő már csak két-három méterre van az alapvonaltól...
Látom, ahogy rohan nekem balról-szemből, mélyen előre hajolva, hogy minden erejével a földre vihessen, ha összetalálkozunk. Én is minden erőmet beleadom, szükségem lesz a lendületre. Majd egy pillanattal azelőtt, hogy elérhetne, hirtelen minden erőmmel elrugaszkodok, és karral előre, egyszerűen átugrok felette! Annyira meglepődik, hogy bár elérhetne, ha felnyúlna, ezt mégsem teszi meg. Egy tigrisbukfenccel érek földet mögötte, az alapvonal mindössze fél méterre van tőlem. Ahogy a lendület visz tovább, guggolásból teljes erővel felugorva hasítok át az alapvonalon, és vágom földhöz a labdát, még a levegőből. Touchdown!
Büszkén húzom ki magam, és fordulok szembe a csapat kapitányával, aki az elején lefenyített. Leveszi a sisakját, és egy pillanatig csak merően farkasszemet nézünk, még a légy is megáll a levegőben. Aztán egyszer csak kajánul elvigyorodik:
-Nem rossz, Kei! – mondja – De azért meccsen nem nagyon akarok ilyet látni tőled!
* * *
A fociedzés után a konditerem felé veszem az irányt. Nem, mintha nem fárasztott volna le eléggé, de nem hagyhatok ki egy edzést sem. Muszáj a legjobb erőben lennem, különben nem tudok sikeres játékos lenni. Annyi engedményt teszek magamnak ilyenkor, hogy könnyített programot csinálok.
Negyed órával később már a súlyzókkal küzdök. Lábaim, vádlim, és a fenekem kapja a mai drillt, az edzőteremben gyúró pasik legnagyobb örömére. Egy bársonykék, csípőfazonú, pamut fitness-nadrágot viselek, ami úgy tapad a testemre, mintha ráfestették volna, semmit sem rejtve alakomból, hozzá egy orgona színű, aprócska topot, ami szintén nem sok mindent bíz a pasik fantáziájára. De nem zavartatom magam, hadd csorgassák a nyálukat, azt az egy-két nagyon bátrat – és nem kevésbé pofátlant – amelyik edzés közben megzavar, lazán koptatom le.
Programom fele környékén járok, mikor feltűnik, hogy Wyett is itt van. Nocsak, a szőke herceg is karbantartja habtestét? – vonom fel a szemöldökömet egy pillanatra, majd el is felejtem a dolgot, és a gyakorlatokra koncentrálok. Komolyan veszem az edzéseket, én nem egy kényes cicababa vagyok, nem trécselni járok a konditerembe, hanem alaposan megdolgoztatni az izmaimat, keményen, mígnem már szinte fáj, és alaposan ki is izzadok. Ezzel rendesen ki is akasztom a pasikat, előfordult már, hogy a hátcsigán utánam dolgozó, amúgy átlagosnak mondható srác szégyenszemre vissza kellett, hogy vegyen az általam ott hagyott súlyból.
Épp a lépcsőző gépen szenvedek, hogy fenekemet még keményebbre gyúrjam, amikor egy pillanatra hátrapillantok a vállam felett, és Wyett-et látom, meg, ahogy épp a seggemet stíröli. Hm? Tetszik, amit látsz, szép hercegem?! – gondolom kaján vigyorral – Gyönyörködj csak! Úgysem lesz ennél többen részed! Tudod, mindent a szemnek, semmit a kéznek, haver! Sietve kapja le rólam a tekintetét, mikor konstatálja, észrevettem, hogy engem bámul. Jaj, fiú! Semmi baj, megszoktam, hogy bámulnak a pasik, nem kell álszentnek lenned!
Aztán egy húsz perc múlva levezetésképp a futógépek felé veszem az irányt, és a mellette lévő gépet nézem ki magamnak. Ahogy a gépre lépek, szemügyre veszem a vezérlőpanelt. Á, ez könnyű! – gondolom könnyedén – Nagyon hasonlít ahhoz, amit otthon használtam... – és már nyomkodom is a gombokat, ahogy kell. Pontosabban, ahogy gondolom, hogy kellene, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy bár nagyon hasonló, de mégis más szervezésű a programozása a rohadék szerkezetnek, és folyton visszapofázik. A végén még sípolni is elkezd, annyira nem tetszik neki, amit én akarok tőle!
Már éppen bele akarok rúgni az eszement szerkezetbe, amikor egyszer csak Wyett terem mellettem:
-Segíthetek? – kérdezi mosolyogva.
Na, szép! – fut át a fejemen a gondolat, és még talán el is pirulok kicsit – Hogy kell beégni a nagymenők előtt, a fősulin?!?!
-Valamiért nem akar működni – válaszolom neki zavartan, és mindketten a kijelzőre nézünk. Megnyom három gombot és elindul a szerkezet. Árulás! – dühöngök magamban – Ez tuti szabotázs, ennyire hülye nem lehetek, hogy egy ilyen egyszerű géppel nem bírok el! – de végül nem szólok semmit, csak bosszankodva nézem, mit művelt.
-Nos ha sebességet szeretnél növelni ezt a gombot nyomd meg, ha ki akarod kapcsolni, akkor kétszer ezt – mutatja, én meg értelmesen bólogatok hozzá. Hát, én is ezt csináltam, bassza meg! – fortyogok magamban – Vagy... még sem?
-Köszönöm – mondom neki végül.
-Nincs mit – válaszolja, és visszaáll a saját padjára.
De nem folytatja a futást, csak iszik egyet, és otthagy, átmegy a kézi súlyzókhoz. Kikerül a látókörömből, így nem látom, mit csinál ott, pedig azért megnézném, hogy mit művel! Karcsú, nyúlánk testével nem látszik valami nagy terem-patkánynak... Inkább nézem úszónak, sprinternek, vagy esetleg kosarasnak?
A futógépen most egy könnyű, levezető programot tartok, majd irány az öltöző. Hosszan élvezem az előbb forró vizet, majd fokozatosan egyre hűvösebbet. Jól esik, ahogy a víz végig csorog a testemen, kicsit meditáló hatása van számomra. Aztán persze öltözködés, smink – mindig viselek valamilyen sminket, nem túl erőset, de smink nélkül nem megyek sehova – és indulok is.
Kifelé menet kicsit elbambulok, és belebotlok valakibe, szó szerint.
-Ne haragudj – motyogom. Izgalmas, férfias parfüm illata csap meg, zavartan felnézek. Ah, a szép, szőke herceg! – mosolyodok el – Wow! Milyen fincsi illata van!
-Semmi baj, egy fontos dolog, ha ide lejössz edzeni a büfés öreg nőtől mindig kérj egy ilyen palackos vizet, mert ez jár minden diáknak, de ha többet szeretnél, akkor azt meg kell venned – mondja kedvesen.
Elveszem tőle a palackot, kezünk összeér. Szokatlan bizsergés fut végig rajtam, mintha pillangók röpködnének a bőröm alatt…
-Most megyek, akkor holnap, szia!
* * *
Olyan gyorsan elszalad a hét, mire észbe kapok, már péntek van!
Délután már a bulira készülök, amire Dana hívott meg. Az első egyetemi bulim! Hallottam már egy-két izgalmas sztorit a híres egyetemi bulikról, ha csak fele igaz, akkor nagyon jól fogok szórakozni! Igaz, hogy azért vigyázni is kell, mert az itteni pasik azért már nem azok az ártatlan kamasz fiúk, ahogy hallottam…
Nyolc után nem sokkal érkezek, a zenét már a házon kívül is élvezni lehet!
Odabent már kezdik jól érezni magukat a többiek, már jó páran megérkeztek. Könnyű, nyári kabátkámat az előtérben teszem le, a környéken lévők alaposan szemügyre vesznek, mikor leveszem. Hát, igen, jó szokásomhoz híven, megint sikerült elég feltűnően felöltöznöm. Vagy levetkőznöm, nézőpont kérdése.
Öltözékem egy krémszínű, apró mikro-miniszoknya, ami épphogy csak combtőig ér, talán még addig sem. De túl magasan sem indul, épp csak fenekem vájata felet egy centivel, magasra kanyarított tangám pántja jócskán magasabbra ível. Ráadásul a mindössze arasznyi széles textilsáv alsó fele tiszta csipke. Ehhez passzoló felsőm mindössze egy melltartó, hasonló, csipkeszerű anyagból, lábaim bokatörő, plexi, magas talpú, tűsarkúban, amilyet sztriptíz táncosok szoktak viselni. Inkább nézek ki go-go táncosnak, mint bulizó egyetemistának! Arcomon az erős party-smink, égővörös, lakkfényű ajakrúzs, élénk színű szemhéjfestés, és egész testemen a csillám, tovább fokozza a látványt.
Élvezem a csodáló, helyenként meghökkent pillantásokat, amikor belépek a helyiségbe, ahol már kezdődik a buli, főleg a srácokét, ahogy szinte falják a testemet a szemükkel! Ugyanakkor legtöbbjük szemében ott látom a lemondó csillanást is: „áh, ehhez a csajhoz én kurva kevés vagyok!”
-Hali, Kei! – hallom Dana hangját – Anyám, te nem kispályázol! – néz végig rajtam elismerően – Ha ilyen testem lenne, valószínűleg én sem nagyon hordanék ruhát! – neveti el magát.
-Ugyan, Dana, piszok jó csaj vagy, és nagyon jól nézel ki – hárítom el, nem alaptalanul. A miniruha előnyösen emeli ki alakját, és bár vagy hetven kilójával nem éppen könnyűsúlyú lány, azért vaskos, izmos, de formás combjai, nem éppen egytenyérnyi, ám kerek, kemény feneke, jókora mellei, erős vállai sok pasi szemét vonzzák.
-Gyere, igyál valamit, te hazudós! – nevet rám, és a bárpulthoz lépünk. Ahogy az italokkal bíbelődünk, kicsit alaposabban körülnézek. Még azért elég ritkásan vagyunk, de már így is vagyunk vagy húsz-harmincan, nagyjából fele-fele az arány a fiúk és lányok között.
Dana körbevisz, és bemutat egy pár emberkének, mint a focicsapat legújabb, oszlopos tagját. A fiúk széles vigyorral fogadnak, és leplezetlenül stírölnek, a lányok többnyire kicsit féltékeny tartózkodással reagálnak rám, ami nem baj, mert mindig így kezdődik. Aztán később meg országos nagy barátok leszünk, és ez most sincs másképp. Fél óra elteltével, mikor rájönnek, hogy kissé kurvás megjelenésem ellenére sem pályázok a pasijukra, rájönnek, hogy voltaképpen jófej csaj vagyok, és oldódik a hangulat.
Közben egyre többen érkeznek, és hamarosan megtelik a helyiség, és már nem tudnám felidézni, hány új arccal ismerkedtem meg. De szerencsére nem is kell a nevekkel bíbelődnöm, a táncparketten nem azon van a hangsúly. Imádok táncolni, és nem feltétlenül kell hozzá nekem partner, hogy jól érezzem magam. De itt akad partner bőven, hol fiúval, hol lánnyal táncolok, élvezem a zenét, hagyom, hogy az ütem diktáljon testestemnek. Ilyenkor kibújik belőlem a ledér énem, és eléggé rámenősen, kihívóan, kicsit talán kurvásan nyomom. Vad csípőmozgással hergelem a partnerem, popsimat az ágyékán riszálva táncolok, szinte egy szeretkezést imitálva, ha fiúval táncolok, érzékien összesimulva, izgatóan egymást simogatva táncolunk, ha lány a párom.
Sok partnert elfogyasztottam már, testem nedvesen fénylik a vékony izzadságfilmtől, amikor megpillantom Wyett-et a tömegben. Jé! Hogy nem vettem eddig észre, hogy ő is itt van?!?! – gondolom meglepetten. Szemmel láthatóan épp kifelé igyekszik a táncolók közül, mikor tekintetünk összetalálkozik.
Hirtelen ötlettől vezérelve elfordulok addigi partneremtől, aki egyébként nem rossz srác, magas, kigyúrt, a rögbi csapat tagja:
-Ennyi volt, fiúka!
Kicsit morog valamit, de nem foglalkozok vele, már Wyett felé fordulva folytatom a táncot. Érzékire, hívogatóra veszem a figurát, most csak neki táncolok, mint egy sztriptíz táncos, csak éppen én nem vetkőzök.
Wyett meggondolja magát, és felém veszi az irányt. Szó nélkül kezdünk táncolni, mikor hozzám ér.
Nagyon jól táncol, és megtaláljuk az összhangot, mintha már tíz éve egy párt alkotnánk! Merészen, rámenősen, macsósan mozog, nem az az „ide-oda lötyögök, legalább mozgok valamit tánc címén”-zombimozgása van! Hamarosan megérzem kezeit a testemen, ahogy fel-, s alá kalandoznak, szemeiben látom, hogy élvezi, amit csinál. Aztán egyszer csak érzem, hogy egyik kezével, ahogy combomon felfelé siklik, apró szoknyám alá nyúlna. Finoman, de villámgyorsan, határozottan csapok a kezére, majd kedvesen mosolyogva ingatom a fejem:
-Á-áááá! Csak tánc, szép hercegem!
|
|
