Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Jay:

Háhh… végre megint jó idõ van, sokkal jobban szeretem a tavaszt. Igaz még van egy kis latyak, de azt még kibírom, amíg tart. Egyik vállamra csapom a táskámat, amiben a füzetek és könyvek vannak, a másikra pedig a tesis tatyómat, majd el is indulok a suliba. Mondtam már, hogy szeretem a tavaszt?
- Jay, az uzsid! – kiált utánam anyu, mikor már kiléptem az ajtón, és megtorpanok az egyetlen lépcsõfokon. Mire megfordulok már mögöttem van, és be is nyomja a táskámba, amit gyorsan vissza is cipzároz.
- Kösz – mosolygok rá, arcomra nyom egy puszit, de csak férfias fintorral állom, majd kilépek a kapun. Még mindig imádom a tavaszt.
Zöldülnek a fák, élednek a madarak, és élénkülnek a színek. Nem kell kopott színû sárga cuccokat hordanom, hanem lassan végre jöhetnek kicsit rikítóbb színek.
Hamarosan a tavaszi szünet is jön, amit hál’ istennek nem itthon fogok tölteni. Végre az edzõ elintézte, hogy bekerüljünk a sulis ifi bajnokságra, persze mi is rásegítettünk azzal, hogy adtunk bele minimális pénzt.

A buszmegállóban alig várok vagy 3 percet, Ray máris mellém csapódik, egy gyenge kis pogoval üdvözölve.
- Hé! – förmednék rá, de ahogy rögtön felismerem csak elvigyorodok, és erõsen összecsapjuk tenyerünket, ami kézfogásban ér véget.
- Még mindig erõsebb a markod – morran fel õ is vigyorogva, sõt lassan már vicsorodva.
- Még szép, de ha rugdosódni kéne, te gyõznél – csak felnevet, ahogy én is, majd együtt várunk a buszra, mint minden nap.
- Elég sokan betegek a héten – jegyzi meg halkan, és tarkója alá gyûri kezeit, majd egy pillanatra felles az égre.
- Feh – elhúzom a számat, és akaratlanul is a fekete jégdémon jut az eszembe.
- Mi van? – fordul felém, ekkor pont megérkezik a busz, felszállunk, és kisebb hatásszünet után válaszolok.
- Ha a röpisekbõl is hiányoznak jó páran… az azt jelenti, hogy összevonva leszünk velük – kissé összeszûkül a szemem, és csak mereven bámulok ki az ablakon, a suhanó tájat figyelve.
- Hehe… már megint azzal a csajjal jössz? Miért nem csapsz le rá? – kerek szemekkel fordulok felé.
- Megvesztél? Én? Azzal? Esküszöm olyan rideg az a csaj, hogy a nyelvem meg farkam belefagyna – csak halkan felröhög.
- Persze-persze. De akkor sem HP.
- Ez igaz… - válaszolom halkan – De akkor is… esélytelen…

~*~

A szünetben unalmasan döglõdöm a padban, hintázok a széken, és lábaimat felcsapom asztalomra, majd oldalra dõlve fordulok Ray-hez, miközben a szenyámat burkolom.
- Ma lesz foci edzés? – dünnyögöm felé, mire lassan lekapja lábait a padról, és felém fordul, fordítva csapja maga alá a széket, és alkarjaival a háttámlára dõl.
- Ja… de az edzõ hiányzik – állát karjaira támasztja, lenyelem a falatot és teli vigyorral figyelek rá.
- Ha mázlitok lesz, megkapjátok Penelope-t – erre már az õ szája is fülig ér, fõleg, hogy tudja, még lehetséges is.
- Oh igen… - állati sóhaj, majd elõre figyel, amikor varázsütés szerûen meg is jelenik az említett csodavirágszál tanárnéni, tréningruciban.
- Ray, a mai edzést majd én tartom, szólnál a többieknek, hogy ne menjenek haza órák után? – elõször komor, szigorú hanggal fordul felé, én csak lesve figyelem, de nyugodtan eszek tovább, szinte az egész osztály elnémul, ami szünetben nem olyan nagy szokás.
- Persze, tanárnõ – mosolyog rá negédesen, mire válaszként egy hasonló, de sejtelmes mosolyt kap.
- Köszönöm – és már távozik is.
- Te jós vagy – vihog felém, mire csak lazán vállat rándítok.
- Szívesen…

~*~

Ahogy sejtettem… négyen vagyunk, ebbõl kettõ eddig kispados volt, de elég jól játszanak… kurvakevés. Lelkiekben már elõre fel is készülök a jégkirájnõ megjelenésére, remélem a körülötte lévõ kis csibéket is megfagyasztja majd játék közben.

Bemelegítünk ahányan vagyunk, elõször csak simán, majd egymással szemben, végül unalmamban már a falnak csapkodok, amikor megjelenik az edzõ.
- Jól van fiúk, látom bemelegítettetek. Helyes… a hölgyek szeretnének ellenetek játszani – karba teszem kezeimet, vállamat a falnak támasztom, majd mereven figyelem a belépõ kis virágszálakat.
Ahogy belép a fekete démonka, tekintetével látszólag is keresni kezd valamit, majd ahogy hirtelen felém irányul tekintete, olyan szúrósan kezd méregetni, mintha azt hinné, hogy ezzel lyukat üthet rajtam. Csak próbálkozz cica…
- Rég láttalak Kat – vigyorodom el kissé gúnyosan, magabiztos tekintettel.
- Heh… csak nem hiányoztam? Kicsi Jay… – csípõre teszi kezét, majd fagyos csoki tekintettel néz velem farkasszemet.
- Isten ments… - ellököm magam a faltól, majd a hálóhoz lépek, és kicsit belekapaszkodva húzom meg, hogy kényelmesen nézzek rá a lyukakon át. – De ahogy látom, neked hiányzik egy kis… vereség – újra vigyorgom felé, majd õ is közelebb lép, majdnem közvetlenül elém.
- Majd meglátjuk, ki fog kit elverni – nagyon magabiztosnak tûnik… nos… lassan már három hónapja, hogy nem játszottunk egymás ellen, de úgy néz ki itt van újra az ideje, egy kis akciónak… nemde?
- Fiatalok, ne itt turbékoljatok – nevet fel az edzõ, mire egyszerre nézünk rá komoran, és elhallgat.
- Turbékolni? Veled? Majd ha fagy… opsz… mármint ha majd én is megfagytam . nevetve fordítok neki hátat, majd elfoglalom helyemet, megigazítom a hajpántot, és még utolsó pár mozdulattal újra bemelegítem a csuklómat.
Idegesítõ… mindig, minden alkalommal döntetlen volt eddig az eredmény, amit nehezen viselek el… Mégis jobban, mint a vereséget. Persze az lehetetlen, de akkor sincs ínyemre a dolog. Fogaimat csikorgatva figyelem, ahogy elfoglalják a helyüket a csajszik. Ahogy látom, õk 1-2 emberel többen vannak, így van aki kispadra szorul. Nem baj, nekünk nem kell csere, simán leverjük õket. Most nem hagyom, hogy döntetlen legyen.
Elmosolyodom, miközben egy vigyor alakul ki bennem.
De legalább… van egy kis kihívás.