 Karakter: Freud
Megjegyzés: ~lalámnak
Csak úgy enyhén van berezelve, annyira dobog a szíve, hogy az már nekem is erősen basszusos. Szám félelmetes vigyorra görbül, és oldalra billentve a fejem figyelem, hogy mennyi minden suhan át az arcán. Okos ez a cica, nem kell neki magyarázni a dolgokat, még ha véletlenül került is ide.
Sokkos állapotba került, plusz a vérveszteséggel eléggé satnyán fest. Én pedig nem fogom cipelni. Vicsorogva élvezem minden egyes lélegzetvételét, vértől mocskos kezem szinte remeg húsának melegségéért, de nem, még nem lehet.
Még.
- Eloise… Neked annyi - hangja elhaló, akárcsak egy eltépett hangszál után könyörgő ember nyöszörgése. Válaszolnék rá, hogy teljes mértékben igaza van ezzel kapcsolatban, de úgy gondolom, nincs abban az állapotban, hogy még ezt is felfogja a sok szar után, ami a nyakába zuhant.
Majd ha én is a nyakába ülök, akkor talán…
Hmmm…
Finom illatát elnyomja a csarnokban uralkodó bűz, de mikor feláll, hajának rejtekéből selymes és illatos aroma nyúl felém, én pedig mélyet szippantva belőle követem Őt felfelé a lépcsőn. Határozott és egyenes, ezt a járásáról pedig nem mondhatom el.
Látszik, hogy van benne kurázsi, és az a tipikus küzdő fajta. Küzdj csak, imádom, mikor ficánkolnak és vergődnek, kínnal telin hörögnek, akarnak még élni, harcolnak a semmi kis életükért… Imádom…
A lépcsőn sikeresen feljut, olyan most, mint egy marionett baba, amit őrült alkotója rángat jobbra-balra, idegesítő, eszement táncban. Mikor betántorog a szobába, felröhögök. Ugyan kérem, ez még tragédiának is szar.
- Én nem nevetek – hangjáról azt tudom elképzelni, hogy félig lecsúszott szemhéjakkal, kábán pillog a semmibe. Ismét lépcsőt talál, én pedig vigyorogva követem botladozó alakját. Egy félrelépés, egyetlen egy botlás, és leesel az elejére. Nem teszem ki a karom, hogy megfogjalak, maximum a lábam teszem ki.
Talál egy pár cipőt, én pedig az ablakon bambulok ki. Fák… Baszki, milyen kikúrt régen láttam már fát. Bazzeg… FA!
Ez komolyan fa…
Hm.
Egy pislogás, és már ég is.
Hm. Égett faaa…
Mire visszanézek, a kisasszony már önti is magába a bort.
Okos Ő, így meg fogjuk nehezíteni egymás dolgát. Ha Ő érti a dolgokat, nehezebb lesz megvezetnem, és átvernem, bár ki tudja. Annyira jó emberismerő nem vagyok, de hát csak nem jöttem ki a gyakorlatból.
De nem bírja a piát. Itt a pont egyelőre, leitatni nem lesz nehéz, abban profi vagyok.
Rám néz, okos szemei eléggé furcsán fénylenek, ha pontosabb akarok lenni, tompán. Mint két pingpong labda. Ez a kurva köpeny, viszketek tőle, más a bőröm ez tény, de hogy egy ilyen szarra legyek allergiás.
Álljon meg a menet.
Nem lehetek allergiás.
A francba… kurva vallás. Szenteltvízben mossátok a ruhátokat, vagy mi a franc?
- Mondd csak… Őőő… Freud. Kifejtenéd ezt a gazda-dolgot? – az én kis balerinámnak enyhén karcos hangja azt sejteti velem, hogy hamarosan el talál ájulni.
Mivel kegyes vagyok, és aranyos, szépen elmagyarázom neki, hogy jelenleg a csicskása vagyok. Ő tőlem függ, én Tőle, és pluszban még az egész világ is Rá számít, ugyanis Ő az egyetlen, aki egyelőre még visszatart a mészárlástól. Öt kívánság, mivel az embernek öt ujja van, s mikor a kezét nyújtja, tőből leharaphatom azt.
Ez szimbolizálja a kettőnk kapcsolatát, balerina.
- Oké… Rendben – jön meg a hangja, miután a fogaskerekeket az agyában kellően megforgatta a bor. Tündibündi arcán tűnődés látszik, s tudom, hogy most próbál meg alkudozni, és kombinálni. Kár érte. Túl korán kezdi.
- Az érdekelne, hogy mit nem teljesítesz.
Jackpot.
Kajánul elvigyorodom, és érzem, ahogyan a bőr feszül az arcomon. Ennél jobban nem is vicsoroghatnék, szinte iszom magamba a látványt, élvezem félelmét.
- Olyan nincs. Mindent teljesítek.
Pillantása egy kicsit szúrósabb lesz, megértette a célzást, de a remény hiábavaló, imádok zavart és káoszt okozni. Az Ő kicsi fejecskéjében pedig pláne, szóval, készülj fel balerina:
Életed utolsó napjai rettenetesek lesznek. Ha nem is bánthatlak olyan keményen, mint szeretném, az őrületet el tudom hozni, hiszen, kiapadhatatlan forrás vagyok.
Kinéz az ablakon, nyakának ívét nem takarja köpenye, így megcsodálhatom a tejfehér bőrt, úgy illatozik, mint valami dögvirág, ami az ocsmány rovarokat csábítja. Engem. Bár szerintem balerina nem dögvirág.
Bár jelenleg olyan szagot áraszt.
- Hm… Gondolom te sem szoktál kocsit vezetni… Akkor marad a gyaloglás.
Jelenti ki elrévedő tekintettel, majd rám pillant. Aranyanyám, én egy Concorde-ot is simán elvezetgetnék, de hát, ha nem kéred s kérdezed, nem kapsz. Ez egy olyan törvény, amibe én sem tudok belerondítani.
- Akkor… induljunk – motyogja, és megtartva tőlem a több lépéses távolságot, elsiklik mellettem, lábán az új cipő égetően nyikorog. Lám-lám, a lopott cipő nem áldásos.
Vallás, vallás.
Unottan baktatok utána, míg Ő hangosan csipogtatja a cipőket, én nesztelenül követem alakját, egészen a kijáratig. A hatalmas kapuk előtt megtorpan, s felnéz a nehéz szárnyakra, én pedig élvetegen és sunyin várom, hogy kinyissa. Látom, hogy a függönyök mögött matat, majd egy kattanás, és automatikusan kinyílnak az ajtók.
Kurva modern technika.
Hát már örömködni se tudok.
- Kár, nagy kár – sóhajtok drámaian, és gyorsan odalépek mellé. Az a gyorsan számára igen hirtelen történhetett, mivel sikkantva hőkölt vissza, szinte felkeni magát a falra, majd kiaraszol az ajtókon s a szabadban is van.
No lám, tud gyors is lenni.
Szinte vágyakozva nézem, ahogyan odakint a friss levegőn szellőzteti a fejét, minden porcikám felé húz, hogy levadásszam. Akarom a húsát, a vérét, a testét, a forróságot, amit tud adni. Legszívesebben megfürödnék benne.
Mikor lelépdel a hatalmas márvány lépcsőkön, melyet már megannyi talpnyaló nyála áztatott, elgondolkodva szólítom meg. Végülis, tudni kell hatást tartani, nem laposodhat el a hangulat, ugyebár.
- Az utcán megyünk?
Megtorpan, és válla felett visszanéz rám, a nap lassan, kínlódva végignyalja testünket, ahogyan felfelé kapaszkodik a horizonton. Meleg… De jó meleg… Arcom a parázsló golyóbis felé fordítom, és élvezem a napsugarak lanyha, de mégis meleg érintését.
- Nem… Akkor kerülünk – érkezik a válasz, mire felröhögök.
- És ki is bírod? – noszogatom szépen, enyhén sem célozva arra, hogy kívánja azt, hogy otthon lehessen. Fejemet gonoszul oldalra billentem, és úgy szuggerálom az én saját bejáratú húscsomagomat.
- Ki.
Szűkszavú válasz, hatásos, érdekes, és a téma ezennel le is zárva. Alig távolodik el pár métert, fogom magam, és feltépem a kocsi ajtót. Nagyot ásítva konstatálom, hogy nem férek be a kicsi utastérbe. Hmmm…
A tetejébe belemarom a körmeimet, s fülbemászó fémes sikítással letépem a fedelet. Modern Porsche. Bevágom magam az ülésre, és miután a lábaimat némi küszködés árán beerőltettem a kormány mellé, hátraszólok a balerinának:
- Akkor nálad találkozunk – intek hátra kegyesen, majd egy csettintésemre beindul a motor. Eléggé vontatott és hülye hangja van, a bűnszervezeteknek általában jól szokott menni, és profi alkatrészeket szerelnek bele.
Milyen kár, nagy kár.
- Hé! – jelenik meg oldalt hirtelen, kezei markolnák a letépett kocsiajtót, de sajnos nincs, így elvonja kezeit tőlem.
- Nem úgy hívnak – duruzsolom halkan, összeszűkített szemekkel.
- Akkor Freud… - húha, utál? Szép hanglejtés, balerinából még lehet valaki. – Miért nem szóltál, hogy tudsz… hagyjuk.
Megkerüli a kocsit, és önkényesen beül, arcán látszik, hogy eltántoríthatatlan, s hogy a feje letépése nélkül nehezen paterolhatnám ki a kocsiból. Gyilkos vigyor kerül az arcomra.
- Remélem nem zavar az, hogy a forróságban a bűz intenzitása megnő.
- Letépted a tetejét – érkezik az okos válasz.
- Meglehet. El ne aludj – röhögök fel bizalomgerjesztően, látom, hogy ujjai elfehérednek a biztonsági övön.
Kezdődjék hát az utazás.
A forróság belőlem árad, balerina nagyon izzad, ráadásul a vérszag olyan elviselhetetlen lehet számára, hogy többször hajolt ki hányni, de büszkesége nem hagyta, hogy csak úgy az utcára loccsantsa gyomra mocskát. Megjegyeztem, hogyha kihányja a bort, a maradék ereje is elszáll, erre bemutatott nekem.
Bemutatott.
Jee…
Micsoda kis merész megmozdulás volt.
De vajon szereti az éles kanyarokat is? A tény, hogy a huzat mindjárt letépi a fejét – az enyémet semmi sem szedné le fenséges nyakamról -, és a bűz még a fejében is szaglik, egészen cseppfolyóssá tette, szinte leolvad az ülésről, de még tartja magát.
Hát, ez nem jött be.
Érdekes kis balerina Ő…
Szirénázás, rendőrség. Hoppá, nincs a visszapillantón rózsafüzér.
- Keress rózsafüzért a kesztyűtartóban – morranok rá, és az egyik kanyart úgy veszem be, hogy kishíján kiesek. Nínónínóóó…
Meg is keresi, és a kezembe nyomja, várakozva mered rám, hátha elváltozást okoz nálam ez a szent tárgy. Felröhögök, és megragadva a nyakláncot az éppen mellénk gyorsító kocsihoz nyúlok. Karom simán odaér, és betörve annak ablakát az ajtóba markolok, s a mi verdánkhoz rántom.
- Nincs személyim, se forgalmim, igazolványom se, műszakim se, se lakcímigazolóm, se diákom – duruzsolom halkan és ráérősen, ordítás, pedig még semmit sem csináltam. Az egyenruhájukon csillog a feszület, tiszta ezüstből van. - Se Istenem, se hazám, ó, és nem vagyok vallásos. De bemutatót tarthatok, hogy mi a hobbim…
Hörgés és visítás, már nem tudom eldönteni melyik kocsiból jön, de élvezettel karmolászok s csapkodok egy kézzel a másik járgányban, tiszta élvezet, ahh, milyen jó forróak…
Az illatuk viszont förtelmes.
Mi ez a szag?
Fúúj…
Szarba nem nyúlok.
- A kurva Isteneteket – kapom el undorodva a kezemet, és egy pillantással felrobbantom a kérdéses járművet, miután eléggé lemaradt tőlünk. Utálkozva meredek a kezemre, amin a vérük már-már kékes.
Szuper Beavatottak.
Na, most egy költői kérdés:
ISTEN! TE EZT KURVÁRA HAGYTAD?!
***
A lakása érdekes és felettébb unalmas. Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire elszigetelt? Én mindennap partiznék, még aludni is az árokba járnék. Nem zavartatja magát, leszedi magáról a véres köpenyt meg a többi kórságot, de persze a pólót fent hagyja, okos Ő, de még mennyire.
Az én kis balerinám.
Szótlan, főleg az autós incidens óta. Megropogtatom a nyakam, és nekilátok annak, hogy feltúrjam az otthonát, aztán megérzem, hogy a bőrömön szinte feszül a rászáradt vér.
- Elmék fürdeni – közlöm lustán, és arrább dobom az útból, mikor látom, hogy Ő is oda igyekszik. Méltatlankodó válasz és bunkó hozzáállás, így megfordulva homlokára nyomom mutatóujjam, mire hátrálni kezd.
- Agyrobbantááás… - vihogok, s látom, hogy elfehéredik, ujjaim érintésétől pedig végleg a padlón van idegileg. Rásegítek, cica. Egy pillanat, és már kábultan terül el a padlón, úgy, ahogy van.
- Álmodj rémeket, balerina – duruzsolom, játszin meghúzogatva a haját, majd belépek a fürdőbe, igenám, csak mikor becsuknám az ajtót, nem bírom. Ott a keze. Na már most. Ha most jól odavágom a kérdéses építészeti elemet, akkor szétfröccsen.
Kegyesen odaemelem vértől mocskos lábam, és egy egyszerű mozdulattal kijjebb rúgom a kérdéses testrészt. Mikor minden piskóta, elkezdek fürdeni, ledobva magamról a kurva köpenyt. Ha miatta hámlani fog a bőröm, én felrobbantom ezt az egész várost.
Megnyitom a csapot, de a víz nem kellően forró. Basszus, itt semmi sem jó? Egy gondolat, és máris olyan forró, hogy a csempéből kimállik a fuga.
***
Mikor elkészülök, frissen és tisztán –kinek a bőréről ne marná le a több mint háromszáz fokos víz a több ezer éves vért -, kinyitom az ajtót, de balerina még mindig a földön fekszik.
Ejnye, azt hittem, meg fogja törni, mire kipancsolom magam. Csettintek egyet, és lábaimra egy szoros, fekete bőrnadrág kerül, majd felsőtestemre is kreálok egy háromnegyedes ujjú mellényszerűséget.
Leguggolok hozzá, és csak nézem arcát, ahogy hol el torzul, hol kisimul. Bárcsak láthatnám, mit lát, de különösebben nem érdekel. Elég neki álmában a három, különböző színű Freud, hátha még velem is találkozna.
Ujjaimmal lustán végigsimítok nyakának ívén, majd felegyenesedve felnézek a plafonra. Hm, ott jó helyem lesz. Két pillanat, és már fent is vagyok a mennyezeten, kellemesen elhelyezkedem, s egy ásítással lehunyom a szemeimet.
Nem hiszem, hogy aludni fogok, de pihenni nekem is kell.
Végülis…
Kintről gyerekkacaj és játék hangja csap fel.
Hmmm…
Játééék…
Áh, most nem.
Majd később játszom velük.
|
