|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Sado-chan | 2015. 01. 15. 19:56:56 | #32310 |
Karakter: Tora
Zuhogó eső...hogy én mennyire rühellem az esőt!
Hetek óta zuhog, megállás nélkül, mintha sosem akarna véget érni. Csuklyámat még lejjebb húzom, és felkelek eddigi, viszonylag szárat helyemről, ahol meghúztam magam. Ennyit a hercegséggel járó kényelemről...igazából lassan egy éve már, hogy elhagytam a kastélyt, de valahogy a mai napig nem tudtam igazán hozzászokni ehhez az életvitelhez.
Felkelek, végig ropogtatom a gerincem majd megvakarom a csuklya alá rejtett vöröses macskafüleimet és kilépek az esőbe. Ideje lenne valami ehetőt is kerítenem... lassan kilyukad a gyomrom...
.oOo.
Egy fél napi gyaloglás után végre elérem a legközelebbi falut- már ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni- ahol reményeim szerint étel és száraz szállás vár éjszakára. A piactér épp olyan mint nálunk. Saras, zsúfolt, zsong az élettől. Mellettem halaskofa, amott pékség. Mögöttem valaki épp fűszert árul és ahogy látom a kalodában is van két jómadár. Összefont karokkal, széles vigyorral állok meg előttük, majd mérek végig rajtuk. Alaposan helyben hagyták őket, az egyszer biztos!
A látvány nem sokáig köt le, hamar megunom, hisz otthon is ez van, így tovább állok. Egy fogadóba térek be végül, ahol szerencsére- vagy inkább sajnos- elég nagy a tömeg, így el tudok vegyülni, viszont a csuklyám sajna így nem vehetem le. Ki tudja, hogy reagálnának itt egy féldémonra. Kikérem az ételt és italt, majd hátra vonulok a sarokba. Egyelőre csendben figyelem a helyieket, majd ha már kiismerem őket, rendezhetünk egy kis perpatvart.
Nos, a perpatvar sajna elmaradt...majd legközelebb. Az ágyban fekszem, immár szárazon, s az ablakon átsütő csillagokat kémlelem. Meleg, párás levegő, kint is és bent is, talán ez az egyik oka annak, hogy képtelen vagyok elaludni, de az is lehet, hogy annak a furcsa érzésnek van ehhez köze, ami a megérkezésemtől fogva kísért. Lángoló szempár, forró lehelete a tarkómat perzseli, érintése lemarja a húst a csontjaimról. Végül inkább felkelek és az ablakpárkányra ugorva kimászom a tetőre.
A lengedező szellő, még ha nem is túl erős, de itt legalább engem is elér, és az eső is elállt jelenleg.
Órákig nézelődök még, néhol ébrenlét és álom közt, mikor hirtelen zajt hallok, aztán valami furcsa, fehéres jelenést. Mi lehet ez? Kísértet? Boszorka?
Leugrok a tetőről, majd macskává változva nesztelenül eredek a nyomába. A kacskaringós kis utcákon könnyű eltévedni, így bele telik egy kis időbe, mire újra a nyomára akadok. Az egyik kiugró falmaradvány mögött megbújva változok vissza és nézem öt. Vagyis őket. Ketten vannak...de hogyan? Hiszen az előbb még...
Az egyik, hófehér... könnyű leple alól átsejlik fénylő bőre, a másik pedig sötét...fekete...szinte megfagy bennem a levegő, pedig nem vagyok egy félős típus. A kis fehérséget szorítja éppen a falhoz, aki eszeveszetten kezd kapálózni. Szavait ugyan nem értem, ahhoz túl távoli és halkan is beszél, de a testtartásából és a kezében szorongatott fegyverből ítélve nem épp a barátságát ajánlja fel neki valószínűleg.
Hosszú percekig nézem még ahogy kínozza...ooh, istenem, csak ne lennék ilyen minden lében kanál...nem bírom megállni, hogy ne avatkozzak közbe. Egyik kezemben a kardom, másikban a korbácsom, úgy indulok el feléjük, lopakodva mint egy árnyék, majd támadok hátulról a férfira.
- Lassú- csupán ennyit szól, majd fegyverét hátra lendítve a falnak csap olyan erővel, hogy belenyekkenek. Mi a fene... nagyon erős... vért köhögök föl, melyet kiköpve lyukat marok a földbe, de nem adom fel. Kezembe veszem az elejtett fegyvert és újra támadok, ezúttal jobban kell koncentrálnom.
|
| tonkacsa | 2013. 09. 12. 16:01:12 | #27302 |
 Karakter: Reaper
Prológus
A Föld végzete beteljesedett. A hely ahol valaha az élet mindenütt jelen volt eltűnt. A levegőt mérges gázok váltották fel, tiszta ivóvíz már csak mélyen a föld mélyén található. Hogy történhetett? Egy új világháború tört ki és az emberiség végül felemésztette önmagát világával együtt. Körbenézek és látom, hogy ideje felkeltenem seregemet. Kaszám végét beleszúrom a talajba, mire a por és hamu lassan összeáll, a csontok köré hús növekszik. Elsőnek a talaj felszínén lévő emberek ébrednek életre, ám hamarosan hullámozni kezd a föld és mamutok orrszarvúk, majd őshüllők és ős kétéltűek imbolygó hullái másznak elő a föld mélyéből. Nem várhatok, nemsokára túl sokan leszünk a bolygón. Kaszámmal belehasítok a levegőbe, mire a tér szétnyílik és egy féreglyuk keletkezik a semmiből. Amikor eléggé kitárul beültetem agyukba első parancsomat és elindulnak az új világba.
A zavaros út után egy vörös környezetbe kerülünk. A föld vörös föld az ég pedig vörösessárga színben pompázik. Nem tudom pontosan hol vagyunk, így véletlenszerűen elindulok seregemmel, kiknek nagy része még a kapu máik oldaláról igyekszik át. Utunk során megfigyelem, hogy bár a víz itt nagyon ritka, még a tűz világában is jelen van, úgy tűnik, az istenségeknek szükségük van az együttműködésre. Az élet pedig mindenütt jelen van, még ezen a kietlen helyen is, méghozzá a Földön található sokszínű növényzet helyett itt a legváltozatosabb színű gombák találhatóak meg. Még szerencsém, hogy közvetlenül egy isten teremtett, így én félisten vagyok, nincs szükségem semmire az életben maradáshoz, legalábbis amíg csatában nagyon le nem gyengítenek. Rövid időn belül felfigyelek a gombák között fel felbukkanó lényekre, melyek közt igazán félelmetesek is vannak, ám nem mernek nagy számunk miatt megközelíteni minket. Aztán feltűnik az első település is. Először megállítom seregem, elejét, majd egyedül közelítem meg a települést. Hatalmas testű szürkés lények élnek ebben a faluban, bár testük erőteljesnek tűnik kétlem, hogy komoly veszélyt jelentenének ránk. Visszamegyek seregeimhez és megindítom a támadást. Teremtményeim megállíthatatlanul rontottak a démon falura, azonban az első varázslataik után rádöbbenek, hogy rossz világot választottam a lerohanásra, a tűz könnyedén emészti fel lényeimet. A kis létszámú démonfalu azonban esélytelen seregünkkel szemben.
Valahol a távolban egy barlang homályából egy vörös szempár végigfigyeli mészárlásomat. Mikor feltámasztottam a halott démonokat előbújik a barlang mélyéből a vörös szemek gazdája és szárnyra kap, hogy elvigye hírét a kisebb démonuraknak és démoncsászárnak.
Én azonban nem tudtam hírvivőről, így magabiztosan vonultam tovább seregemmel. Már több települést elpusztítottunk, mire szembe kellett néznünk az első komoly ellenállással, mely vesztem is okozta.
Végighordoztam ellenségeim hadain és rá kellett jönnöm, még az én hadamnál is jóval szélesebb a választék fajok terén, pedig mögöttem egy bolygó történelme sorakozott fel, miközben ezek csupán egy kor kis darabját alkották. Bár még mindig nem ért át seregeim egésze itt volt az ideje megkezdenem első komoly csatámat. Harcosaim tudatába beültettem a leküzdhetetlen vágyat az élők húsa iránt, majd eleresztettem őket. A vérszomjas csürhe szédületes sebességgel csapódott a démonseregek falának. A démonok többsége jóval erősebb volt bármelyik földi lénynél, azonban a holtak puszta tömegükkel maguk alá gyűrték majd szétmarcangolták őket. Múltak a napok, a démonok fáradhatatlanul pusztították seregemet, akik azonban továbbra is csak áradatként özönlöttek feléjük. Nem sokat foglalkoztam a csata alakulásával, mire észbe kapok egy alacsony démon áll előttem. Felé sújtok kaszámmal, mire belép félkézzel megragadja kaszámat másik kezével csettint egyet, mire bal szemem helyéből láva kezd folyni szétégetve körülötte a húst. Egy pillanatra elsötétedik szemem előtt a világ és ez éppen elég, hogy elveszítsem seregem felett az irányítást, kik immár biztos pusztulásra vannak ítélve. A démon következő ütésétől kilométereket repülök hátrafelé, majd ismét elsötétedik a világ előttem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor magamhoz térek, körülöttem sziklák és vörös homok. A gombák itt is jelen vannak, elindulok valamerre, majd pár órányi gyaloglás után egy kis tó kerül szemem elé. Odamegyek, hogy felfrissítsem magam, ahogy lenézek a vízbe odalent félelmetes szörnyek úszkálnak, ha bemennék, valószínűleg nem kerülnék ki élve. Miután megmosom arcomat sietve tovább indulok, mire hegyek kerülnek a szemem elé. Az egyiken meglátok egy üreget amibe beférek, így arra veszem utamat, majd felkapaszkodok a nyílás szájáig. Fekérvén érzem, hogy erőm lassan elhagy, fejemet ráteszem egy sziklára, majd lehunyom megmaradt szememet és elalszok.
Szerkesztve tonkacsa által @ 2013. 09. 18. 15:05:58
|
| Hentai Chibi | 2011. 05. 19. 16:09:54 | #13698 |
 Karakter: Hanayume Miumi
Megjegyzés: Belphegor-nak ~ Papa-samanak
Azt igéri megvéd, nem látom jelét hátsó szándéknak, de ... Félek... Itt élek már régóta, a világ nem fogad el. Mihez kezdek majd kint?? Annyira félek, mégis mikor mélyen a szemembe néz és mikor megérint én igent mondok.
A kapun át szökünk meg és sehol senki. Hideg van,havazik. Egy ideig bírom, majd egyre jobban fázok. De nem állhatunk meg. El kell innen tünnünk, mert ez a hely már nem biztonságos. Egyre jobban reszketek, nagyon fázom...
- Vedd fel. - kardigánomat rám teríti, de én tiltakozva venném le. Ne, így ő is fázni fog. Nem akarom, hogy miattam megfázzon. Vegye csak vissza, hiszen hideg van. De ő nemhagyja, így rajtam marad. Miért? Nem értem miért ilyen rendes velem, hiszen csak egy vagyok a bentiek közül. Hátára vesz. Na ezt már tényleg nem kell... Végül csak fogom és hagyom hogy vigyen. Csak fejemet hátára döntöm. Úgy fázom. Most úgy megköszönném neki mindezt. A többiek őrültnek tartottak, nem is foglalkoztak velem ő meg mégis.
Kevesen tennék meg ezt értem. Egyre jobban havazik és egyre hidegebb van. Most mi lesz? Hova megyünk? Lehunyom szememet, mostmár tényleg nagyon fázom. Már nem is figyelem merre megyünk, csak az érdekel messze el. Nincs látomásom és érzem fáradt vagyok, aludnom kellene, viszont félek.
Igyekszem ébren maradni, nem aludhatok. Érzem ahogy kissé fejem kitisztul és teljesen elmúlik a nyugtató hatása. Végre, már kezdtem azt hinni nem jön ez el. Utálom ha begyógyszereznek, ott mindent ezzel akarnak megoldani.
A vihar egyre erősebb, hogy utálom ezt! De végre megérkezünk. Vándor társulat? Ez most komoly? A házigazdánk furcsa, legalábbis nekem nagyon az.
- Belphegor…fene gondolta, hogy így is fogunk találkozni! - és ismeri is, jobban mint én. Akkor ő sem ember? Na mostmár egyre inkább félek. Hirtelen rám néz, mire inkább Belphegor mögé bújok. Tényleg félek. - És a kis hölgyben kit tisztelhetünk? - senkit, hagyj engem békén. Ne is foglalkozz velem és ne is nézz így rám.
- Ne húzz Anathor…inkább bújtass kerek egy hétig…a segítségedért jöttem... - tér a lényegre. Hát én is így gondoltam, nincs kedvem ennél jobban megismerni ezt a nőt.
- Sejtettem…még is mit vársz tőlem? Tán bújtassalak…adjak munkát? - csak némán hallgatok, nem akarok belefolyni a beszélgetésbe. Nem is akarom, hogy tudomást vegyen ennél jobban rólam. Miért félek tőle ennyire és Belphegor-tól meg nem? Nem értem, semmit sem értek és amivel kapcsolatban az a helyzet attól félek. De most legalább még mindig nincsenek képek, nincs látomás és ez jó.
- Szállást, kosztot és ruhát kerek egy hétig…ennyit kérek tőled, s ezt követően busás jutalomban részesítelek.
- Csak nem betölti valaki a 18-at? - örülök, hogy a helyzethez képest ennek a nőnek jó kedve van, de épp ki akarnak nyirni minket. De minket? Wáá...Segítettem neki, mostmár én is célpont lehetekha segítek neki. Hülye Hana, kockáztatod az életet egy ilyen miatt. - Nem tartok ingyen élőket…meg kell dolgoznotok érte…ez tudod mit jelent. - megdolgozni érte? Álljunk be a társulatba? Az tuti hogy nem egyszerű emberek vannak itt, de ... Nekem itt nem vennék hasznomat, csak a halált látom semmi mást és azt isc sakha kiváltjavalami. Nem akarok a látnoka lenni!!!
- Van egy új pirokinetistád és egy jövőbelátód. - mi?mimimimi??? Ne!! Én nem akarom, félek! Nem fogok rémképeket látni és rettegni miatta! Ezt senkiért sem válalom. Boldogan tolja elénk a szerződést. De én nem ... Én nem mondtam igent, nem egyeztem bele és nem is akarom! Ő alá írja, de én ... Csak rá nézek majd a nőre. Ez nem jó ötlet, nem akarom vállalni! De Belphegor... És ha én nem vagyok itt és megtalálják és ...
- Csináld... - nem is értem miért nem akarom hogy meghaljon. Végül csak aláírom. Felpattan és megölel minket. Tolnám el magamtól, nem akarok látomást!!! De szerencsére semmi, mindenesetre akkor se érjen hozzám senki!
- Üdv a Paradise Circusban kedveseim…! - nem vagyok a kedvese sem! Nyugi Hana csak 1 hét, azt meg már kibírod! Dehogy bírom!
Melegebb ruhákat kapunk és ételt is, utánna irány a szobánk. Egy lakokocsi hatalmas franciaággyal. Ez vicc? Én nem alszok vele!
- Engem nem zavar, hogy veled kell aludjak, viszont ha te szégyenlősködsz a földön alszol. - megmentem az életét és ez a hála? Szép mondhatom, igazi úriember! És már be is döl az ágyba, viszont még mielött reagálhatnék már alszik is. Biztos nagyon elfáradt, egész idáig hozott ... Meg sem köszöntem neki. Az ágy hogy megyek és cipőmtől megszabadulva ülök le mellé, hátamat az ágytámlának támasztva. Térdeimet felhúzom és átkulcsolom kezemmel. Nem akarok aludni és nem is fogok. Fáradt vagyok, de nem lehet. Nem szabad aludnom.
Egy ideig őt nézem ahogy alszik és most kedvem lenne festeni... De nincs rá lehetőségem így csak nézem. Annyira szép arca van...
Kint egyre sötétedik és én csak bámuloka semmibe. Érzem a fáradtságot, de nem akarok aludni. Most mi lesz? Megszöktünk, biztos ke resnek majd minket. Ismét felé pillantok és félre söprök egy tincset arcából, de hirtelen elkapom a kezem. Ne már!!!
Majdnem leesek az ágyról, a lehető legkisebbre kuporodok össze fejemet fogva. Nem akarom látni a képeket!!
*******
Egy folyosón vagyok, üres ez a hely és ... egy ajtó nyitva. Félek mégis közelebb megyek. Bent valakik társalognak. Engem egyikőjük sem lát. A férfi arcát tökéletesen látom, de nem tudom ki ő, talán valami démon. Viszont a másik ... Őt egyáltalán nem látom, takarásban van. De egy biztos, hogy Belphegor-ról van szó...
*******
Megszűnik a látomás és én sírva kuporgok az ágyon. Félek, annyira félek. Én nem akarom ezzeket látni, hogy megölik, hogy ... hogy elvesztem. Erre nekem semmi szükségem. Miért nem lehetek normális? Egy egyszerű diáklány??
Akkor a szüleim sem dobbtak volna el maguktól... de ... Yamada-sannak igaza volt .... anyám hibája. Mert ha ő akkor, a terhessége alatt nem úgy él ahogy, akkor én nem lennék ilyen. Anyám csak egy szánalmas drogos voltés mert az ő hibájából ilyen lettem el is dobott magától, de apám is elhagyott.
Vajon ha nem lesz rám már szüksége, mert betölti a 18.-at és vissza kapja erejét ő is elhagy? El fog dobni magától,talán megöl? Mert kinek lenne szüksége végig egy ilyen lányra mint én? Reggel aztán elkészülök, bár még fáradt vagyok. De muszáj munkába állnom... Viszont hogy? Mert nem mindig van látomásom.
- Belphegor.... - szólíttom meg bizonytalanul.
- Mi az? - lehajtom fejemet és úgy fogok neki a mondandómnak. Annyira félek.
- Én ... Én nem leszek képes ... Nekem nem fog ez menni...
- Mi? Szedd össze magad, mert semmit nem értek a dadogásodból! - kicsit emeli csak meg a hangját de én rögtön rá nézek és össze szedem magam.
- Nem vagyok jó látnok. - mondom ki gyorsan félve. - Segíts nekeeem. - kérem.
- Mégis miben? - ne már hogy nem érteed! Kikészítesz démon. Mély levegőt veszek és elmagyarázom neki hoogy nem mindig van látomásom, csak halált látok és hogy nem tudom hogyan vagyok rá képes és hogyan fejleszthetném, hogy menjen. Remélem segít, mert ha nem azt hiszem Anathor miatt komoly bajban leszek....
Szerkesztve Hentai Chibi által @ 2011. 07. 22. 14:41:41
|
| Hentai Chibi | 2011. 03. 02. 18:14:17 | #11873 |
Karakter: Hanayume Miumi
Megjegyzés: Belphegor-nak
Bent minden olyan más. Egyedül ... A nyugtató megtette hatását. Csak ülök és kábán magam elé bámulok. Miért? Miért épp velem történik mindez? Miért kell ezeket látnom? Jobb lenne ha nem tudnék ezekről. Már megint túl nagy itt a nyugalom. Ismét vihar előtti csend? De akkor most miért nem láttam semmit előre. Az ajtó nyílik és Ő áll ott. Hogyan? Hogy került ő ide? Mit akar?
Reszketve meredek rá és hátrálok.
- Gyilkos vagy, te vagy a rossz! Ne közelíts! - sikoltom. Ne jöjjön ide ! Nem akarom!
- Meghallgatnál..? - és csak közelít.
- NEM! - már tovább nem is bírok hátrálni,a gumifalba ütközök. Ne gyere ide! Hagyj békén! Ne bánts, ne is érj hozzám!
- Nőők… - süket vagy? Miért jössz? Ne gyere! Csak jön és egyre közelebb és közelebb van. Hirtelen megfog és felránt állásba. Elindul kifelé és visz magával.
- Mit csinálsz?! Nem megyek veled!
- Pedig már jössz…
- Még is ki vagy te? - próbálok szabadulni.
- Belphegor…a démon. - démooon!!!! Mondjuk láttam, hogy valami nem emberi és gonosz. - És azért vagyok itt, hogy kijuttassalak. - mégis miért? Mi van? Nem értem. Eresszen már! Szabadulni próbálok és ezt elég agresszívan teszem. - Héé..örülnék ha nem rugdosnál! És benned kit tisztelhetek?
Csak bámulok rá. A nevem? Válaszolok neki és megkérdezem hova visz. Félek ... Rohadtul félek!
- Kiviszlek innen…az egész intézetből. Együtt megszökünk, aztán útjaink elválnak. Ennyi lesz. - megszökni? Nem akarok megszökni. Én félek a kinti világtól ... Mégis ... Jó lenne kimenni ...
- Még is miért segítenél te nekem? – pislogó rá. Gyanakszok ... még szép hogy gyanakszok. De ... talán mégis jó lesz innen kijutni.
- Mert én ennyire jó fej vagyok?!
- Én nem megyek veled! - tiltakozok továbbra is. Nem akarok! Jobb lesz nekem itt.
- Ki akarsz jutni, vagy nem?!
- Ki, persze…ki.. - de annyira félek. Eddig azért voltam itt bent, mert a külvilág jelent rám veszélyt és most mégis kijuthatnék. Ez félelmetes.
- Akkor legyél jó kislány, és fogadj nekem szót. Ha leveszem a kényszerzubbonyt nem rohansz el? - kérdezi. Hülye kérdés! Még szép hogy elrohanok. Nem akarok vele menni.
- Én ... nem tudom ... - úgy félek. Ki akarok menni ... de félek.
- Elfutsz vagy sem ha elengedlek? - megemeli a hangját amitől még jobban megrettenek.
- N-nem ... - rázom meg a fejemet, mire lenged. Miért? Miért akar kijuttatni innen? Én egész jól elvagyok itt és kint nincs senkim ... Mert én nem kellek senkinek sem.
- Na gyere! - megrémülök, hogy hozzám akar érni. A szavamat megszegve rohanok ki erről a részről. Miért? Nem értem! Szökjön csak meg egyedül és engem hagyjon békén! A foglalkoztató terem előtt megtorpanok.
Tűz ... És én nem láttam előre ... Félek , iszonyúan félek. A lángok egyre jobban terjednek és füst van ... Én ezt nem láttam előre ... Miért nem? Hátrálni kezdek, a lángok meg egyre közelebb és közelebb vannak ahogy terjednek. Félek!!
- Hova-hova kicsi lány? - erősen ragadja meg a karomat és fordít maga felé. Fehér ruhás ... ápoló, de eddig nem láttam itt. Egyszerre ismét hatalmába kerít az a fura érzés. Nem! Nem akarom látni! Nem akarom tudniii!!!!
Hirtelen cselekszek és rúgom egy igen érzékeny ponton. Futás!! Meg kell találnom ŐT!!
Futok. Nem számít hova, csak el attól a bizar alaktól. Hátra fordulok hátha jön ...
- Meg vagy! - felsikoltok az érintésre és rémülten nézek fel. Szívem csak még inkább ki akar esni a helyéről. Olyan közel vagyok hozzá ... Mert lehet hogy gonosz, de attól még nagyon helyes ... De legalább látomást nem idéz most elő.
- Menjünk ... Gyere ... - fogom meg a kezét és rántom magam után. El kell innen tűnnünk.
- Hirtelen milyen sietős lett neked. - rántja el a kezét, de olyan erővel hogy kissé még engem is visszaránt. Most meg mi van? Miért nem jön? Jöjjön már!
- Én láttam ... Így elhiszem, hogy ki vagy. És az előbb láttam ... És el kell tűnnünk innen! - hadarom, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen a magyarázkodáson. Menjünk már! Jön! - Gyere. - fogom meg a kezét. Nem is értem miért akarom megvédeni.
- Mit láttál? - de nem jön. Ne csináld már! Ez olyan idegesítő. Szinte már remegek a félelemtől.
- Nem értem miért vagy itt és így az egész helyzetet sem ... de ... Van akinek ez nem tetszik és meg akar ölni!
- Állok elébe!
- Ne most kezdj el hősködni! A látomásom szerint nem éled túl ... Kérlek ... - nézek mélyen. könyörgően a szemébe, de annyira zavarban vagyok. nem bírom sokáig rajta tartani tekintetem, mert érzem hogy teljesen elvörösödök.
- Gyere. - ránt maga után és ez kicsit meglep, de sietve követem. Hova akar menni ha innen kijut? Miért visz magával? Nem kérdezem meg, pedig kíváncsi vagyok rá. Életemben talán először érdekelnek a miértek. Eddig minden napom egyszínű volt. Éltem napról-napra és semmit sem kérdőjeleztem meg, nem gondoltam bele mi miért történik. Most mégis ezt teszem, pedig félek. És mikor félek mindig megfutamodok. Most miért nem?
Vakon követem őt,pedig szinte nem is ismerem, alig tudok róla valamit. Még a nevét sem tudom. A józan ész mégsem írja felül az érzést.
Már előttünk a szabadság mikor megtorpanok. Mérgesen néz rám. Ez nagyon nem illik az ő szép arcához.
- Én félek ... Félek kimenni! És miért akarsz kijuttatni engem? Hiszen nem is ismersz ... - de nem nézek a szemébe, csak szomorúan lehajtom a fejem. Az biztos, hogy egy nap alatt ennyit még nem beszéltem, de nem is rettegtem. Csak várom a válaszát. Tudni akarom ,hogy miért. Tudni akarom megéri-e legyőzni a félelmemet és eltűnni innen vele. Tudni akarom miért akart ennyire kijuttatni. Mindent tudni akarok még ha félek is.
|
| Hentai Chibi | 2011. 02. 17. 17:56:13 | #11425 |
Karakter: Hanayume Miumi
Megjegyzés: Belphegor-nak
Hajnal van, minden csendes. Csupán én vagyok ébren, mindenki más alszik. De hogy is pihenhetnék? Nem szabad aludnom, olyankor nincs nyugalmam. Csak ágyamon kuporogva nézek a sötétségbe. Kékesfekete hajam kellemesen cirógatja arcomat. Ha most lehunyom a szemem és elalszok ismét szörnyű képek fognak peregni. Nem akarom látni őket, nem akarom tudni. Csak fekszek és hallgatom mint éled az apró világ melyben élek. Ahogy jön a reggel úgy üti meg fülemet egyre több apróbb, majd erőteljesebb nesz. Léptek hallatszódnak, köhögés, majd ahogy tellik az idő beszéd is. Női hangok és itt-ott férfiaké is. Zavart gondolatok és sok összevisszaság. Hol erről, hol arról beszélnek, de van aminek semmi értelme.
Egy nő keresi a gyermekét, szinte már hisztérikusan. Hallom ahogy és amit magyaráznak neki. Visszakísérik a szobájába és ismét csend lesz. Aztán két férfi halad el, a napjukat vitatják meg. Kulcscsörgés hallatszik. Ajtók csukódnak és nyitódnak. Ez a sivár kis hely így tellik meg ismét élettel. Csupán én maradok mozdulatlanul a sötét szobában. Annyira fáradt vagyok ... Miért kell ezen a világon lennem, ha szenvedek? Ha nekem más nem jut az életben csak ez?
Megpihenni végre ... Igen, ez lenne a legjobb. A léptek, a kulcs és az ajtók hangja egyre közelebbről hallatszik. Közelednek hozzám ... Szemem mindjárt lecsukódik. Én hiába nem akarok aludni, mikor a test elfárad és kívánja azt. Még próbálkozok ... de alig megy.
Megzörren a kulcs az én ajtóm zárjában is, mire rögtön éberebb leszek.
- Jó reggelt Miumi-chan. Jól aludt? - a hang irányába kapom a fejem. Az ajtón át beszűrődő fény megvilágítja az apró szobát és kivehetővé teszi az előttem álló nő alakját.
- Kinek jó ez a reggel ... - jegyzem meg halkan. Olyan fáradtnak és gyöngének érzem magam. Csak felülök az ágyban és kábán nézek a nőre. Tudom mi jön.
- Látom most sem sikerült pihennie. Pedig jobban tenné ha aludna. - tudja is ő mi a jó nekem. Azt hiszi őrült vagyok, senki sem hisz nekem. - Na jöjjön. - ez is csak ugyanolyan nap lesz. Reggeli, foglalkozások, ebéd, foglalkozások, vacsora és mindenki vissza a szobájába. Csupán egy valami van, ami az itteni életet feldobja: Látogatás. Minden kedden, csütörtökön és akiket alkalmasnak találnak rá azok a hétvégét a családjukkal tölthetik. Csupán én vagyok mindig egyedül.
Kikelek az ágyból, megigazgatom ruhámat. Lehajtott fejjel indulok el ki. Az erős fény kissé vakít, zavarja a szememet, de hamar megszokom. Elég sokan mászkálnak és az embereket csak a ruházatuk különbözteti meg egymástól. Halk léptekkel követem a nőt, mellettem két férfi halad. Minek? Most nem akarok bajt keverni, nincs ami kiváltsa azt a viselkedést.
Az étkezőben sokan vannak, de nincs szabad hely. Egyedül ülök, csak nekem nincs társaságom. Némán fogyasztom el a reggelimet. Pocsék! Csak mert mások vagyunk minket is megillet az ugyanolyan bánásmód mint a kintieket! Nem eszek túl sokat, csak annyit, hogy valamicske legyen bennem és ne legyek rosszul. Igazából csak csipegetek.
Egy pillanatra lehunyom a szemem. Képek jelennek meg, hangokkal és érzésekkel egybekötve. Megrázom a fejem, el akarom hessegetni. Nem akarom tudni! Ahogy felkelek még a tálca is leborul. A fejemet fogom. Fáj ... nagyon fáj, szinte szét hasad!
- Én hallom! Hallom, hogy sír! - fejemet a hang irányába kapom. - A kicsikém! Eresszenek! A kisbabám ... - kétségbeesett, sírástól remegő hangja össze szorítja a szívemet. Nem akarom tudni mi lesz ma vele. Ápolók igyekeznek lefogni és benyugtatózni őt. Elkapom tekintetemet. Nemsokára együtt lesz a gyermekével ...
Gyors léptekkel távozok, mielőtt még rám is felfigyelnének. Nem kell több gyógyszer, bőven elég sőt(!) még sok is amit mindig kapok.
Nem a szobámba megyek, mert le kell foglalnom magam. Ha vissza feküdnék, tuti elaludnék. Ha elaludnék szörnyű álmot látnék. így nem fekszek le és nem alszok el. Inkább így megelőzöm, mintsem megtörténne az a borzalom.
A terembe ahová belépek sokan vannak. Néhány ápoló és mi a bentiek. Mindenki igyekszik tenni valamit, hogy elterelje a gondolatát erről a helyről. Az ablakhoz megyek, oda ülök le. Mindig itt vagyok, ez a helyem. A kilátás már kora reggel is szép. A kinti táj, melyet csak az üvegen keresztül láthatok, teljesen elvarázsol. A cseresznyefa már virágzik is ... Ki az a fiú? Ő is benti mint én. Annyira édesen alszik. Kezembe veszem az ecsetet és festeni kezdek.
A vászont nézve, ahogy tellik az idő egyre inkább viszont látom azt a képet, mely az ablakon kívül van. És még mindig alszik.
Ismét csak a művemre koncentrálok, de mire vissza fordulok már nincs ott. Pedig csak pár perc telt el ...
Egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat. De legalább már majdnem kész vagyok. Még egy-két ecsetvonás és kész. A bal alsó sarkába, a legvékonyabb ecsettel, feketével felfestem a nevemet.
Este ismét érzem a fáradtságot. Csak jobban össze kuporodok az ágyon ... Nem aludhatok. Furcsa ... Kit túl nagy a nyugalom. Ezt nevezhetik vihar előtti csendnek.
Végig hallgatom az éjszaka apróbb zajait. Csak néhány lépés és semmi több. Egyszer-kétszer lecsukódik a szemem, de amint megjelennek a rémképek a fáradtságom semmivé lesz. Csak egyszer tudnék végre ismét nyugodtan aludni és ébrednék úgy, hogy többé nem az vagyok aki. Vagy feküdjek le és ne ébredjek fel többé. Még az is jobb lenne ... Mindennél jobb. Bár így lenne, bár ...
Ismét lehunyom a szemem, de most már meg sem próbálok küzdeni ellene. Csak hagyom, hogy az álom elragadjon és kellemesen körül öleljen ...
Az első rémképek jönnek, de nem tudok felkelni. Tudom hogy álmodok és hiába próbálkozok ébredni, nem megy. Nem akarom látni, nem akarom tudni!
- Ne! - nagy csattanással érkezek a földre. Könnyeim megállíthatatlanul hullanak, levegőért kapkodva hangosan zihálok. A verejték folyik rólam. A hajam arcomba lóg és nedvessé válik, mind az izzadtságomtól, mind a könnyeimtől. Szívem készül kiesni a helyéről. Bele fogok őrülni, ha ez így folytatódik tovább. El fogom veszteni a józan eszem és talán ... Nem! Én nem tehetem meg azt amit az a szerencsétlen nő ...
Felkelek a földről, már éled a világunk, itt a reggel. Az ajtóhoz megyek. Zárva, én kértem. Így nagyobb biztonságban vagyok ... egyedül ... A zaj erősödik. Futás? Miért futnak? Valaki kiabál ... Úr Isten! Hát megtette ... Megölte magát!
A nap fénye lágyan simogatja az arcom. Nincsenek képek vagy hangok ... Semmi sincs. Üresség, csak ezt érzem. A fehér falak, melyeken a fény játszik ... Megnyugtatnak.
Nem vagyunk itt olyan sokan. Asztalok és székek vannak csupán a teremben, fehér ruhás ápolók vegyülnek apró tömegünkbe. A tegnapi rajzommal foglalkozok. Még egy-két igazítás, de tökéletes. A fiú elég közelről látszik a képen ... Tényleg nagyon szép ... Vajon hogy hívják? Már láttam régebben is, de sose beszéltem vele.
Valaki figyel! Rémülten fordulok meg és rémülten kelek fel helyemről. Ez ő! Hozzám ér, de véletlenül. Képek kezdenek peregni, elrántom a kezem.
- Te jó ég ... - hátrálni kezdek. Nem tudom miért van itt, de az tuti hogy neki nem itt kellene lennie. Neki nem pszichés baja van ... Ő maga a gonosz! Pát lépést felém tesz. - Ne közelíts! Ne érj hozzám! Láttam, én ...én láttam! - kapok hiszti rohamot. Ichida asszony rögtön szól az ápolóknak. Ne ... Nem kell nyugtató! Nem! Lefognak. Rugdalózni, kapálózni kezdek. - Ne! Eresszenek! Én láttam! Ő rossz! Gonosz ... Maga a halál!!! - nyugtatót kapok, végül a kényszerzubbonyt és a biztonság kedvéért a gumiszobát is.
Először szabadulni próbálok aztán feladom. Esélyem sincs arra, hogy kijussak és a képek ... Felejteni akarok!
|
|
