Már kora hajnaltól ébren vagyok. A mai esti bál nagyon lázban tartja az egész kastélyt. Én a többi teendõt intézem hisz apám mindent rendben talált eddig. Kint a kertészeket ellenõrzöm le. Minden gyönyörû fõleg a rózsák igazán felemelõ érzés. Nézem az erdõt és a patakot, ami igazán üdítõ látvány a szemnek. Ahogy a madarak dalolnak, és a szél simogat. Egy tündének ez maga a paradicsom sokan mégis elkívánkoznak. Esetleg más birodalomba szeretnének menni. Egy õz álldogál az erdõ szélén. Szemléli a kastélyt latolgatva vajon miféle szerzet lakhat idebent. Ezen a felvetésen elmosolyodom milyen mulatságos. Elindulok az erdõ felé hisz nincs kedvem itt lenni. Úgyis örökké csak az órák és a kötelesség a fontos. Végre én is élni akarok egy kicsit. Besétálok a rengetegbe még szerencse, hogy nem nagyon reggelizem. Bezzeg édesanyám mindig megtöm valamivel, amitõl már kiráz a hideg. Mégis félre értés ne essék, imádom édesanyámat. Bár néha ha az öcsémet zabolázná, meg lehet, jobb lenne. Az esze mentje fog valami baklövést csinálni, ami már visszafordíthatatlan lesz. Nem szeretném, ha szégyenbe vinné az országot és fõleg a klánt. Igazán rossz a törzsfõnök fiának lenni vagy éppen a vezetõnek. Fõleg ha érdekbõl akarnak házasítani, ami már magában szörnyû. Bár még engem ezzel nem zaklattak, sõt egyik testvéremet, sem de már várom a pillanatot, amikor ez a téma felhozódik. Abban is halálosan biztos vagyok, mire észbe kapok, már kapom is a menyasszonyomat. Bár jobban örülnék, ha egy falubéli leány lenne. Igaz már megértem a 200 életévet mégis valahogy üres az életem. Lehet, azért mert nincs senkim csak a családom bár minden elképzelhetõ. Lassan elérem a megszokott kis tisztásomat a tavacskával. Itt mindig tudok gondolkodni esetleg énekelni vagy akármi más. Életem felét lehet úgy is mondani, hogy itt töltöttem el. Nem hiába édesanyám mindig elhozott ide, amikor csak tudott utána pedig lekötötték a testvéreim és nem is lepõdöm meg rajta. Életemben lehet mondani azt is, hogy volt pár baklövésem, de sohasem égbekiáltóak. Bár ezt az én drága öcsémrõl nem mondhatom el. Juliana húgom egy igazi kis hercegnõ. Nem gõgös és nem beképzelt. Igazán nagy szíve van, mindenkin segíteni akar, senkit sem néz le. Igazi királynõ lesz majd belõle, aki jó a népéhez. Leülök egy nagy sziklára és élvezem a lágy szellõt elfeledkezve arról, hogy valójában herceg vagyok. Kötelességek hada nehezedik a vállamon. Lehunyom szemeimet és kissé elkomorulok. Már csak a szerelem hiányzik, ami tökéletessé tehetné életemet, de ez nem akar megadatni. Lehet, azért mert a törzsfõnök fia vagyok vagy, esetleg azért mert nem engednek ki. Lehetséges az is hogy én rontottam el valamit. Kinyitva szemeimet végigpásztázom a környéket. Majd teljesen elnyelnek gondolataim.

Mire feleszmélek már szürkület ideje eljött. Szerencsétlenségemre be is aludtam bár legalább nem leszek fáradt a bálon. Gyorsan felpattanok és visszasétálok a palotába. Rögtön szobámba veszem, az irányt senkinek nem állok meg. Belépve a menedékembe megrohamozom a fürdõszobát. Egy jó fürdõért most mindent megteszek. Szerencsére a szobalány gondolt erre is már megengedte a vizet. Ezért örök hálámat élvezheti. Gyorsan lemosom magamról a port, ami rám rakódott, amikor elaludtam fûben. Felsóhajtok a gondolatra, hogy parádézni kell majd a sok elõkelõséggel, bár ha jól emlékszem apám meghívott egy pár közembert is. Nem lenne rossz ötlet az, ha megtalálnám életem párját is. Bár ennek annyi esélye van, hogy megtalálok egy tût a szénakazalban. Szóval semmi sem. Mégis bizakodni és reménykedni lehet. Végül kimászom, a kádból megtörülközöm és felöltöm díszes ruhámat. A hajamat úgy döntöttem leengedve hagyom, ha valakinek nem tetszik, maximum nem néz rám. Végül kidugom az orromat és elindulok le. A lépcsõ tetején megállok és szétnézek. Már egy csomó mindenki jelen van. Királyok azoknak a gyerekei és közemberek. Üdítõ látvány hogy a két réteg keveredik egymással hisz már szinte egy nagycsaládot alkotunk. Lesétálok, a tömegbe pont akkor nyílik az ajtó és egy zöldbõrû leány sétál be. Rögtön apámhoz siet üdvözölni õt igazán elbûvölõ jelenség. Amikor távozik, egyszer csak rám pillant. Azok a szemek rögtön rabul ejtenek. Lila szemei szinte letaglóznak, annyira õszintén csillognak. Haja olyan vörös, mint a tûz. Egy ideig téblábol, majd elindul ki az erkélyhez. Követem, hogy megtudjam, merre jár, de a lépcsõ tetején újra észrevesz. Várakozás van szemeiben és kedves mosolyt öltök.

- Jó estét. Nem akartam megzavarni… Csak annyira gyönyörûek a szemei… - hangom elhalkul. Arcán csodálkozást vélek felfedezni.

- Én… Igazán köszönöm… - mondja némi pírral és lesétálok mellé. – Tudja eddig mindig a bõrszínem miatt szóltak vagy éppen bámultak meg. –néz fel szemeimbe.

- Szerintem a bõrszínével nincs semmi baj. Maga így tökéletes, ahogy van. Egy tökéletes virágszál. – mondom, õszintén mire még jobban zavarba jön.

- Igazán köszönöm. –suttogja.

- Ne köszönje ez maga az igazság. És kinek a képviseletében jött? – kérdezem kedvesen.

- A királyi pékségében. Minden nap én hozom a süteményeket. – mosolyog kedvesen így még jobban elbûvölõ.

- Önök sütik azokat a csodákat? – mondom igazi tisztelettel és csodálattal hangomban.

- Igen talán csak nem ízlenek? –kérdezi, csipkelõdve mire felnevetek.

- De igen nagyon is. A kedvenceim. –vigyorodom, el mire elkuncogja magát.

- Ez igazán hízelgõ. – mosolyog.

- Javasolnám, hogy menjünk, vissza az édesapám bejelentést akar tenni, gondolom, nem szeretne lekésni róla. mondom udvariasan.

- Ön a törzsfõnök másik fia? – néz álmélkodva.

- Igen én talán rosszat mondtam? –kérdezem, aggódva mire megrázza a fejét.

- Nem felség semmi rosszat nem mondott. Igen menjünk, be szeretnék ott lenni. – mosolyog.

Karomat nyújtom neki mire pirulva belém karol és besétálunk az épületbe. Már mindenki suttognak, hogy vajon mit szeretne a törzsfõnök megosztani velünk. Ami azt illeti engem is érdekelne, mert egy árva szót nem szólt, hogy mirõl lesz a bejelentés. Atyám fellép az emelvényre és megköszörüli a torkát-csendet követelve. Némaság lesz úrrá az összegyûltek között mindenki õt figyeli.