A reggel egészen jól indul, frissen, kipihenten ébredek. Rég aludtam ilyen jól, de most vége a vizsgaidõszaknak és megtehetem, hogy pihenek és nem kelek korán. De nem vagyok naiv, a bátyámat ismerve nem sokáig hagy nyugtot. Most is csak azért nem rángat magával, mert látta rajtam, hogy tényleg szükségem van a pihenésre. Próbálom kihúzni magam az ígéretem alól, hogy részt veszek az üzletben, hiába volt ez Senji feltétele. Egyetemre akartam járni, bármit megígértem volna neki, csak azzal nem számoltam, hogy Sen komolyan is veszi. Márpedig komolyan veszi. Sajnos.

Magamra kapom a fekete kimonómat, amit pillangók díszítenek és imádom. Ajándék volt az exemtõl, Eijitõl, még a régi szép idõkben. De annak már vége. Legalábbis részemrõl, õ még nem adta fel, szeretne visszakapni. Ezzel nem is lenne baj, mert még mindig nagyon kedvelem õt, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem mûködne a dolog, nem bírom kezelni a féltékenységét, elviselni pedig még kevésbé. És ha nem lenne elég, hogy Eiji szinte mindennap próbálkozik valamivel, még a bátyám oldaláról is ott a nyomás, mert Sen szeretné, ha visszafogadnám. Arról nem is beszélve, hogy esélyem sincsen mással randizni, mert gondoskodnak róla, hogy minden próbálkozásom kudarcba fulladjon. Dühös vagyok rájuk, de nem tudok tenni ellene. Pedig olyan jó lenne, ha végre lehetne egy nyugodt estém egy rendes sráccal. De ez csak hiú ábránd.

A napot a városban töltöm, jól esik vásárolgatni egy kicsit a barátaimmal, bár azt nem szeretem, hogy titkolóznom kell elõttük a családomról meg arról, hogy mivel foglalkozik a bátyám. Valószínûsítem, hogy nem találnák szerencsésnek, ha megtudnák, valójában egy fegyverkereskedõ öccse, egy yakuza vagyok. Ez mindig elveszi a kedvem egy kicsit, de nagyon jó vagyok abban, hogy eltitkoljam az érzéseimet. Ettõl függetlenül azért jól érzem magam és csak késõ délután megyek vissza a birtokra. Az elsõ, ami feltûnik az idegen kocsi, amit még nem láttam soha, aztán az ajtóban álló magas férfi, akit szintén nem láttam azelõtt. A bátyámmal beszélget, talán valami üzletfele lehet, de akkor arról tudnék, Sen nem titkolózik elõttem. Csak pár pillantást vetek rá, de a hosszú haja nagyon megtetszik, látszik rajta, hogy sokat törõdik vele. Valamiért le sem veszi rólam a szemét, de nem értem, mi ez az érdeklõdés.

- Szia Senji! – üdvözlöm a bátyámat és próbálok nem tudomást venni az engem kísérõ, fürkész szempárról.
- Szia Akira! Most van egy kis üzleti ügyem, de utána együtt ehetünk, ha gondolod – mondja kedvesen, mással nem is szokott ilyen lenni, még Eijivel sem, pedig a legjobb barátok.
- Szia Akira! – jelenik meg Eiji is, ha már eszembe jutott és úgy néz rám, hogy attól zavarba jönnék, ha nem szoktam volna már meg.
- Eiji – biccentek felé, aztán újra a bátyámnak szentelem a figyelmem. – Benne vagyok. Úgy is lenne pár kérdésem a tegnapi dologgal kapcsolatban.
- Jól van, majd megbeszéljük – bólint Sen. – Öt órakor találkozunk az ebédlõben.

Nem is foglalkozik velem tovább, elsõ az üzlet és én is szabadulni vágyom a két perszelõ szempár kereszttüzébõl. Kész megkönnyebbülés, amikor becsukom magam mögött a szobám ajtaját. Nem szeretem, ha nagyon bámulnak. A csomagjaimat már behozták, csak ki kell csomagolnom. Ezzel elbíbelõdöm egy darabig, utána elhozok pár könyvet a könyvtárszobából, amiket kinézetem magamnak, de a vizsgák miatt nem volt rájuk idõm. Szerencsém van, hogy Sen nem látta, miket hoztam el, mert megint csak vita lett volna belõle, hogy miért olvasgatok ahelyett, hogy vele tartanék és megfigyelném az üzletet.

- Nocsak, milyen kellemes szomszédom van – rángat ki egy mély hang a gondolataim közül.
- Mégis ki vagy? És mit akarsz a mellettem lévõ szobában? – kérdezem óvatosan, nem szeretem az idegeneket.
- Jaj, ne haragudj a faragatlanságom miatt – kér elnézést, majd kicsit meghajtja magát felém, amibõl azt szûröm le, hogy a pozícióját tekintve magasabban van nálam, különben rendesen meghajolt volna. – Ritsu Okowa. Egy ideig itt fogok élni veletek, amíg a testvéreddel össze nem olvasztjuk a két birodalmat – kacsint rám. – Utána meg állandóan találkozni fogunk szépség.
- Értem – fordulok vissza az ajtó felé, bár gyanítom, a zavarom így is nyilvánvaló.
- De veled szívesen megismerkednék jobban is, hiszen annyira szép vagy és imádnivalónak is tûnsz - folytatja, mint, aki élvezi, hogy zavarba hozhat, és én nem szeretem, ha kínos helyzetbe akarnak hozni.
- Ne mondj ilyeneket! – kérem.
- Pedig komolyan gondolom a dolgokat – gyõzköd. – Esetleg, ha megkérlek, körbevezetnél ebben a nagy kastélyban? Nem szeretnék olyan helyre menni, ahová nem lenne szabad.
- Nem is tudom – próbálom visszautasítani a kérést, van valami ebben a férfiben, ami nyugtalanít, de nem tudnám megmondani, hogy mi az, csak nem akarok sokat a közelében lenni.
- Ha nem akarod… - fordul el tõlem. – Pedig olyan jó lett volna rendesen beszélgetni valakivel. Talán még barátok is lehettünk volna.

Szomorúnak mutatja magát és nem tudom eldönteni, hogy tényleg bántja-e, hogy nem akarom körbevezetni, vagy csak úgy csinál mintha, pedig valójában nem is. Az idegeneknél csak azokat az idegeneket kedvelem kevésbé, akiken nem tudok kiigazodni. Viszont Sen talán nem örülne, ha udvariatlan lennék az üzletfelével, bár még mindig nem mondott róla semmit sem. Pár perccel késõbb azon kapom magam, hogy körbevezetek egy idegen pasast a házunkban és azt magyarázom neki, hogy mit merre talál, hová nem mehet, amíg a bátyám másként nem dönt. Észreveszem, hogy mindent alaposan megfigyel, talán túlságosan is alaposan. De a kérdései teljesen kizökkentenek.

- És megosztod valakivel a szobádat?
- Nem, senkivel – felelem õszintén, mert váratlanul ér a hirtelen témaváltás.
- Furcsa. Biztosra vettem, hogy van valakid szépség.
- Nem tudom, mibõl gondoltad – próbálok közömbös lenni.
- Mondjuk abból, ahogyan a bátyád kutyuskája bámult rád. Biztosra veszem, hogy volt köztetek valami – közli magabiztosan.
- Ehhez semmi közöd! – mondom felháborodva.
- Tehát volt – mosolyog szemtelenül. – Igazán szerencsés, hogy közel engedted magadhoz szépség. Miért lett vége?
- Azt hiszem, ideje volna nyugovóra térni – indulok vissza a szobám felé.
- Ugyan már Akira! Miért nem árulod el? – jön utánam.
- Mint már említettem, semmi közöd hozzá.

Hiába sietek vissza, nem tágít mellõlem és egész idõ alatt faggatózik. Teljesen összezavar a sok provokatív kérdéssel, a végén már azt sem tudom, hogy mire válaszoltam és mire nem. Csak egy valamiben vagyok biztos, mire a szobámhoz érünk, hogy minél távolabb szeretnék lenni ettõl a nyughatatlan férfitõl. Gyorsan elköszönök tõle és gondosan nem veszek róla tudomást, amikor egy pillanatra kézbe fogja az egyik hajtincsemet, mielõtt eltûnne a szobájában.

- Mégis mit mûvelsz? – hallom a hátam mögül Eiji hangját.
- Nem tudom, mire gondolsz.
- Dehogynem. Mindenki arról beszél, hogy egész este az új gyerekkel mászkáltál édes kettesben.
- Csak körbevezettem.
- És ezért játszadozott a hajaddal mi? – hangzik az ingerült kérdés.
- Te képzelõdsz Eiji – sóhajtok.
- Tartsd magad távol tõle! – parancsol rám.
- Nem vagyunk már együtt – emlékeztetem. – Úgyhogy ahhoz se lenne közöd, ha játszana a hajammal.