|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Sai | 2023. 01. 08. 14:31:07 | #36257 |
 Karakter: Rayleigh
Megjegyzés: " hercegnő" :D
Legszebb ajándékkal lepet meg. A párnák fontos kötődési ajándék egy Alfa és egy Omega pár életében. Olyan akár egy jegyűrű, jelképezi az összetartozásukat. Mégis még most is nehéz belátnom, hogy életemben nem gondoltam , hogy találok majd egy alfát, aki ennyire gondoskodó lesz velem. Akiért az életemet is odaadnám csak , hogy biztonságban tudhassam. Kíváncsi vagyok vajon anya mit fog szólni mikor majd találkoznak. A korkülönbségre biztos lesz egy két szava.
Már jócskán elhagytuk a falut, a parton sétálunk. Kitartóan fogja a kezem és húzz maga után oda amit elvileg annyira meg akar mutatni.
- Sabo keresni fog minket. Sőt! Valószínűleg már egy órája azt teszi.- aggodalmaskodok hisz már régóta töltjük kettesben az itt töltött időt.
- Nem, ne aggódj! Beavattam a terveimbe. Ez a nap a miénk, de visszamehetünk, ha szeretnéd. " mintha enyhe csipkelődést éreznék a hangjában"
- Ha már eddig elgyalogoltattál nehogy azt hidd, hogy visszafordulok! Mi a fenét akarsz te a tengerparton mutatni, amit eddig még nem láttam? – szikla felé kezd el terelni.
- Ez aztán kurva szép szikla, ig... Te meg mi az óriás rákot csinálsz?!- rivallok rá mérgesen a szikla tetejéről, ahova feldobott akár egy krumplis zsákot. Majd könnyedséggel ugrik fel hozzám és lesegít a túloldalon.
- Bassza meg, téged megsütött a nap- nevet majd lehajol hozzám, hogy megcsókoljon.
- Nyugi! Most csukd be a szemedet- morcosan , de eleget teszek a kérésének ő pedig felkap és a karjaiban visz tovább. Pár perc elteltével engedi csak , hogy kinyissam újra a szemeimet. Ami a szemeim elé tárul, az valami hihetetlen. Amikor pár éve megettem ezt az átkozott gyümölcsöt nem gondoltam volna, hogy valaha ismét úgy tudok kapcsolódni a vízhez, mint gyermekkoromban. A barlangban lévő víz lilásan fénylett , meleget árasztott és még az illata is édeskés volt. Mindenben az ellentéte az óceánnal.
- Abban reménykedtem, hogy itt talán majd újra tudsz úszn- szinte ráugrok és könnyes szemekkel átölelem. Az én alfám egyszerűen tökéletes.
- Ha kell itt könnyedén fent is tartalak a vízen...
- Nem, nem, ez tökéletes. De nem hoztunk több ruhát, mi a fenében úszunk? - vigyorog miközben kezd megválni a felsőjétől.
- Mit gondolsz miben?
- Szent tenger- kissé zavarba hozz, főleg mikor megfogja a kezeimet és csupasz mellkasára helyezi. Érzem a szívverését, bőre melegét, puha tapintását. Mosoly kúszik az ajkaimra miközben kissé felpipiskedek hozzá, hogy közelebb legyen az arcom az arcához.
- Az alsónadrágodat gondolom azért nem veszed le, hiszen mindig olyan jól viselkedsz " megragadja a derekamat és jobban magához húzz"
- És mi lenne kedvesem, ha leveszem? Hiszen csak úszunk. És amúgy sem akarhatom, hogy vizes alsóval kelljen visszamennem vagy éppen anélkül. Majd elfordulsz míg bemegyek a vízbe.- halkan felnevetek majd odahajolva az ajkaihoz csókot lopok. Nem ellenkezik sőt jobban ölel. Nem tudom, hogy az ösztönök vagy szimplán a vágy az ami mindkettőnket most átjár, de eszünk ágában se volt megválni a másiktól. Még a ruha levétel közben se. Mohón faljuk a másik ajkát. Mintha nem lenne holnap. Mintha ez lenne az utolsó együtt töltött időnk. És ebben van valami, ha eljutunk anyámhoz kemény harcok elé nézünk. Lehet , hogy sokan meghalnak. Lehet , hogy valamelyikünk nem éli túl. Lehet, hogy a király megszerez végül engem is. Lehet, hogy a közös történetünk véget ér. Mégis most ennek a csodás pillanatnak akarom szentelni minden figyelmemet. Az ő illatát, melegségét, kedvességét akarom. Azt akarom, hogy örökké így legyünk, egymás karjaiban.
Dawn felkap és lassan besétál velem az egyik " medencébe" kissé belekapok a körmeimmel a vállába. A félelem kissé átjárja a testem. Nem az érintése vagy a csókja miatt, hanem azért mert nem tudom mit tartogat számomra ez a misztikus víz. Elsüllyedek-e ebben is mint az óceánban akár egy kalapács vagy könnyedséggel tudok benne lubickolni? Dawn érzi a feszültségemet ezért két csók között nyögi:
- Nyugodj meg! Itt vagyok a vizek istene mellettem nem bánthat." cirógatja a hátam kezével pedig egyre mélyebbre vándorol, hogy a fenekemet is felfedezze. Halk sóhajok hagyják el az ajkaimat majd igyekszek én is csak rá összpontosítani és csak a teste felfedezésével elvóni a figyelmemet. A víz meleg , kellemesen meleg. Ellazítja a feszült testemet. Egymás simogatásával igyekszünk minél jobban megtapasztalni mi az ami örömet okoz a másiknak. Dawn kiül a medence szélére én pedig a meleg vízben letérdelek előtte. Lassan lehúzom róla az utolsó ruhadarabot, ami elválaszt a farkától. Felnézek rá, ő is mélyen a szemembe néz.
- Biztos vagy benne ? - kérdezi egyik kezével rásimítva az arcomra.
Belebújok az érintésébe.
- Szinte már megkérted a kezem , a következő lépés ennek bizonyul.- mosolyogtam rá kissé pajkosan. Halkan felnevet én pedig ráhajolok a tagjára és munkára látok.
Egyik kezével megtámasztja magát a másikkal pedig továbbra is a fejemet simogatja. Nem könnyű hisz hatalmas mérettel rendelkezik , de igyekszem az öklendezésmet elnyomni, hogy neki minél nagyobb élményt tudjak adni. Amikor érzem a többszöri rángatózást a tagján tudom, hogy hamarosan eléri az élvezet gyönyörét.
Dawn rászorít a fejemre és mélyen a tagjára nyom. A nektár ami kitör belőle mélyen lefolyik a torkomon. Nagyon forró, sós, de mindezek ellenére jól esik. Hisz a párom örömének gyümölcse.
Amikor szétválunk kissé mindketten lihegünk. Halk nevetést hagyja el mindkettőnk száját. Dawn behuppan mellém ismét a vízbe és szorosan átölel. Szinte bele bújok az ölelésébe. Majd helyezkedni kezd, hogy minél kényelemesebb pozíciót tudjon nekem biztosítani. Bár a méretéből elnézve ez minden lesz nekem csak kényelmes nem. Legalább is az első alkalmak míg alkalmazkodni tudok hozzá.
Feszít, baromira feszít. Érzi , hogy nem tudok ellazulni ezért neki esik a nyakamnak, hogy enyhítse a feszültséget bennem. Igyekszek ellazulni, de nem megy egészen addig a pontig, amíg az egyik bökésével el nem éri azt a pontot ami teljesen átbillenti a kellemetlen görcsölő feszítő érzést, egy kellemes bizsergető öröm kiáltásba. Dawn elvigyorodik miközben a fülembe suttogja.
- Meg van! " ráharap a fülcimpámra én pedig hangosan nyögök minden egyes intenzívebb lökésénél.
- Dawn ééé-én nem bírom sokáig. - nyögöm neki kétségbeesve.
- Bírd ki még egy kicsit szépségem.- válaszolja és most már ő is a végkifejletségre összpontosít.
Pár perc múlva mindketten a csúcsra törünk. Dawn kirántva belőlem a tagját mellkasomra élvez én pedig követve őt az övére. Hangosan lihegünk. Még mindig az ölében ülve egymást átkarolva. Egyik kezével a hátamat cirógatja.
- Köszönöm , ez valami mesés volt hercegnő. " suttogja lágyan a fülembe"
A hercegnő megjegyzésre összeszedem magam és erősen homlokon pöccintem, amire felszisszen.
- Áuv! Ezt miért kaptam?
Felhúzom az egyik szemöldökömet morcosan.
- Még egy ilyen és 5 évig hozzám se érhetsz.- " fenyegetőzök"
- Oké főnök!- feleli játékosan .
***
A hajóra úgy tértünk vissza, mintha semmi se történt volna, de a kötődési illatunkat már nem tudtuk elrejteni. Szinte az egész legénység befogta az orrát mikor megérezte. Sabo is csak a fejét a csóválta.
- Most , hogy kiélveztétek a nászotokat összpontosítsunk arra amiért ide jöttünk.
Zavartam vakartam a tarkómat és Dawn is mintha kissé zavarba jött volna, bár neki több oka volt , mert az öreg kapitánya vidáman hátba verte mondván szép volt fiam.
Két nap alatt értük el a király területét. A meredek szikla falná kötöttünk ki Ami biztos menedéket nyújtott a királyi sereg szeme elől. A rendes kikötőben nyilván nem állhatunk meg még úgyse, ha levettük volna a kalóz jelképünket. Tüzetesen végignézték volna a hajónkat és rögtön lebuktunk volna.
Magamra kaptam kis szakadt köpönyegemet, pár láncot is hozzá, hogy csak teljes legyen a rabszolga szettem. Kopogásra figyelek fel. Dawn aki az ágyon ül és nem túl boldog arckifejezéssel figyeli az új ruhámat ő is ajtó felé fordítja a tekintetét. Corcus áll az ajtóban. Kedves öreg mosolyával.
- Beszélhetünk? - kérdezi én pedig meglepődve pillantok rá. Dawnra fordítom a tekintetemet.
- Magunkra hagynál? - kérdezem ő pedig bólint és távozás előtt odajön hozzám és megcsókol. Majd gondosan becsukja maga mögött az ajtót.
Corsus felé fordulok.
- Van valami , amit az anyád megtiltott, hogy elmondjuk neked, de mivel már úgyis találkoztál vele úgy gondolom nincs értelme tovább titkolni.
Csak pislogni tudtam rá.
- Minden amit tudsz a szüleid történetéről hazugság. Roger parancsára kellett ezzel a mesével hitegetnünk téged.
- A szüleid szerették egymást. Köztük is ugyan úgy megvolt a kötődés , mint közted és Dawn között, de Dailosz király természetesen mindent tönkre tett. Amikor Roger kétszer is kihúzta a kövér seggét a bajból, akkor döntötte el, hogy megszerzi magának, de addigra Roger már terhes volt veled. Dailosz mindent elkövetett, hogy Rogernek vetélése legyen. Egyszer megmérgezte, egyszer pedig hason lőtte. Apád persze erről nem tudod, mert akkoriban Roger mindent elkövetett, hogy ez ne tudódjon ki. Hisz Dailosz és az apád testvérek.
- Mi várj! Lehetetlen. A kövér segg király, apa pedig csak egy katona.
- Dailosz megfosztotta a rangjától. Az apjuknak elkotyogta, hogy törvénytelen nászra lépet egy kalózzal, amiből egy korcs született ezzel bemocskolva a királyi vérüket.
- Roger , hogy megvédjen mindkettőtöket úgy döntött megszakítja a kötelékét. Ez erős fizikai fájdalmakkal jár. Beteggé is tesz. Ezért is olyan rossz az állóképessége már. Roger jó anya és pár. Egy erős kalóz, aki nem ismer lehetetlent.
Pár percig emésztem a szavait majd átölelem.
- Köszönöm , hogy elmondtad. " viszonozza az ölelésemet, megsimogatja a fejemet és távozik.
Dawn dugja be a fejét az ajtón.
- Tehát helytálló a hercegnő megnevezés.- vigyorog rám én pedig a szemeimet forgatva fejbe dobom az egyik tőle kapott párnával. Játékosan még el is terül a földön, mint egy elesett katona. Idióta! Kuncogok magamban.
***
Partra szállunk. Én, Dawn, Sabo, Corcus. A láncom végét Dawn fogja. Corcus és Sabo pedig puskával felfegyverkezve masíroztak mellettünk. Irány a palota.
A bejárat előtt nem voltunk teljesen meggyőzőek, mert már vagy egy órája faggattak minket miféle hülye játékot űzünk. Már azt hittem feladjuk, mert ebből már nem jövünk ki jól, amikor az apám alakjára lettem figyelmes, aki szintén észrevett fejét pedig az egyik kezébe temette.
- Hozzám tartoznak.- lép oda utalva Dawn kis csapatára. Az említettek is meglepődtek a segítségen, de végül hálistennek kapcsoltak.
- Uram meghoztunk a foglyot.- mondja Sabo vigyázzba állva. Én majdnem elnevettem magam apám arckifejezést látva.
- Kövessenek! - int kis csapatunk pedig szó fogadva követi. Egészen az irodájáig ahol becsukva az ajtót jogosan rákérdez.
- Mi a fenét műveltek itt ? " néz végig rajtunk szigorú tekintettel. Már kezdenék magyarázkodni, de Dawn átveszi a szót és meglepően beavatja mindenbe.
|
| Anettze | 2023. 01. 01. 21:45:26 | #36253 |
 Karakter: Dawn Pearl
Megjegyzés: A fiaink perverzek vagy lehet, hogy én vagyok az, bocsi xd
- Igen! De előtte még alszok egyet, mert teljesen kiütöttél- elmosolyodom a szavakon és közelebb húzom az omegámat. Rég nem voltam ilyen elégedett. Imádom azt ahogy az illata keveredik az enyémmel és teljesen bele ivódik a bőrébe. Az illatcsere nyugodt és boldog közös teret szül nekünk. Ray biztonságban van és valójában, noha szépen, de közel sem teljesen ütöttem őt ki.
- Ez csak bemelegítés volt, eljön majd az a nap is-mormolom a fülébe. Ő pedig egyre jobban elálmosodik. Hozzá dörgölöm az arcomat az övéhez és a hajába csókolok.
- Aludj jól! - suttogom neki.
***
Noha látom Rayen, hogy úgy érzi millió információt kap most rólam, valójában hibásnak érzem magamat valami miatt mióta kikötöttünk. Nem beszéltem neki eleget magamról, nem beszéltünk eleget rólunk, szinte csak húzom magam után őt, mindig. Szeretném most míg itt vagyunk hagyni, hogy egy kicsit maga fedezhesse fel a dolgokat, de a sors ezt nem akarja hagyni. Sőt a sors valahol egy büdös kurva. Ami mindent egy pillanat alatt megsemmisít. A földbe gyökerezteti a lábaimat és csak távolról hallom Ray hangját. Fel sem fogom mit mond, az érzékeimet egy régi szag emészti fel, ami azt hittem már csak az álmaimban kísért. Julian. Az én Julianem, aki most már egy hintóból száll ki. Nemes ruhákkal és egy gyermeket hordva a méhében. Minden, olyan dologgal, amit én soha nem tudtam volna megadni neki. Most pedig megkapta. Vajon boldog? Jó alfája van? Mi történhetett vele?
- Minek álltál meg? – Ezt én magam is kérdezhettem volna. Nincs itt semmi keresnivalóm. Megragadom Ray kezét és magam után húzom. Ahogy a kínzó álomkép eltűnik a szemeim elől hirtelen szembesülök azzal mit műveltem. Hogyan rángattam egy szó nélkül arrébb őt, amikor szüksége lett volna a szavaimra. És hogyan árultam el azzal, hogy egy másik omega miatt fájdult meg a szívem. A világ legrosszabb alfája vagyok. Ez az egész kötelék közöttünk annyira hirtelen történt. És teljesen máshol vagyunk az életben. Nem álltunk rá készen és mégis, mégis így vagyunk. Minden racionalitás nélkül.
- A tied? – hallom meg az összetört hangot. De nem értem a szavait, nem tudom megvigasztalni. Az omegára céloz? A bukásomra? Mire? Mi az enyém?
- Mármint micsoda?
- Ne szórakozz! A gyerek, akit az az omega hordoz. Azért voltál ideges, mert felcsináltad és leléptél most meg nem akarsz szembenézni apai kötelességeiddel? – Ray kiabál velem. Nekem meg- bassza meg- levegőt kell vennem. Ez az egész egy őrület. A hajamba tépve figyelem őt. Hogy hihette ezt? Ennyire rosszul bánok vele? Ennyire nincs köztünk bizalom? Nem, ez őrültség. Csak a múlt dúlta fel a régi sebeket, az aggodalmat, a bizonytalanságot. Én jó alfa vagyok. Az omegám pedig csak megijedt.
- Teljesen félreérted- próbálom megnyugtatni őt.
- Akkor magyarázd meg! – Ray hangját két ital szagú fickó zavarja meg.
- Láttad a király szukáját, eszméletlen gyönyörű még így is, hogy kalóz. Azt pletykálják a palotában, hogy valami új szert fog kapni, ami beindítja a hőségét. Remélhetőleg a gyerek rá fog hasonlítani nem pedig a csúnyácska királyunkra - nevetnek fel a párom anyjáról beszélve.
- Bár én is szívesen leápolnám, biztos vagyok benne, hogy forró a puncija- hangoztatják és pont ezekért a szavakért fognak szüzen meghalni. Ha Ray nem lenne itt, csak én, akkor lehet, hogy az a nap pont a mai lett volna. A következő sorok után pedig már biztosan:
- Bár azt is beszélik már van egy kölyke, aki nem is egy másik kalóztól van. Gondolom ő is ilyen vonzó, ha igaz a szóbeszéd, hogy omega... uh képzeld csak el egyszerre megdöngetnénk őket, anya és gyereke együtt nyögnének- téli torokból kezdek morogni, ahogy a mocskos szájukra veszik a páromat. Soha nem érhetnek hozzá. Soha. Kurvára kikéne ezért tépnem a nyelvüket, de nem kelthetünk feltűnést, ha ki akarjuk szabadítani az anyját. A végén felismernének, még nagyobb hírünk menne. Érzem Ray feldúltságát és már előtte is elég feszült volt körülöttünk a levegő, úgyhogy ideje átölelnem. Bármennyire is fél vagy új ez az egész, ennyi elég ahhoz, hogy mindketten megnyugodjunk. A kötelék egyszerűen tényleg egy újabb szint. És erre most vigyázni kell.
- Tudod tényleg nem az enyém a gyerek- suttogom neki és érzem ahogy megfeszül a kezeim között, de nem húzódik el.
- Akkor mégis miért nézted úgy? Ha? - Ray hangja elcsuklik, nekem pedig megszakad a szívem.
- Ismerem az omegát.
- Honnan ismernéd, nem vagy nemes! Soha nem is dolgoztál erre, olyan helyen, ahol megismerhetted volna.
- Az árvaházból ismerem. Ott dolgozott és aztán a tengeri munka után ő volt a párom, akiről meséltem- fejezem be a mondatot, rendkívül nehezen. Közben pedig látom, ahogy a karjaim között megfordul az az apró test és egyenesen, szilárd tekintettel a szemembe néz.
- Mi történt köztetek? – látom, hogy feldúlt, de érdekli. Tudnia kell.
- Nem lehetett gyerekünk. Sőt, nem is tudott mellettem hőségbe menni. Egy ritka omega betegsége van, ami miatt csak az alfák nagyon kevés százalékával kompatibilis. Úgy egy közös év után derült ki, de már az árvaházban is barátok voltunk. A kapcsolatunk végül ráment a dologra, hiába akartuk, hogy ne így legyen. Én, csak nem hittem volna, hogy valaha így látom. Furcsa érzés volt, de közben örülök neki, megérdemli- csend áll be közénk. Mindketten a másikat nézzük, mintha megfejthetnénk mi jár egymás fejében.
- Én... sajnálom- azon nyomban szorosan átölelem Rayt.
- Css, semmi baj, régen volt. Régen volt. A múltban van- suttogom neki egészen közelről mielőtt megnyalom arcát. A másik arcának megnyalása különösen intim gesztus, csak a gyermekeinket vagy a párunkat szoktuk így vigasztalni. Pont ezért dobban meg a szívem, amikor Ray is ezt teszi velem.
***
A helyi legjobb árusok felé sétálunk, amikor közlöm Ray-vel hogy szeretnék venni neki valamit. Az arca pedig hirtelen igazán meglepett lesz.
- Ne-nekem? - dadogás bizonytanul, én pedig helyeselve húzom a portékások felé.
- Válassz valamit! – mondom neki hagyom, hogy maga döntsön. Végig figyelem, hogy miket néz, de igazán, csak egyszer áll meg egy párnaárusnál. Látom rajta mennyire vágyakozik utánuk, de mégsem vesz el egy díszes darabot sem. Hanem a következő árusnál választ magának egy apró kis üveggolyót benne a tengerrel. Noha szép darab, de pontosan ismerem az árát és a zsák, amit adtam neki, hogy költse el szinte bántatlanul kerül vissza a markomba.
- Nem- mondom neki- ne nézd az árát! – A párnaválasztás egy hatalmas kulturális dolog az omegák körében, a hőség idején illetve terhesség esetén a fészkelésnél, szülés előtt az omegák különösen szeretik magukat körbevenni párnákkal, hogy biztonságban érezzék magukat. Erre pedig a kereskedők is nagyon hamar rájöttek és a párnákat őrült árakon adják. Rengeteg szegényebb omega hiányolja a hőségei alatt őket. Még egy alfa mellett is. Ha visszaemlékszem Rayleighnek sem volt olyan sok a legutóbb. Odalépek a párnaárushoz és beszélni kezdek.
- Jó napot! Az omegámnak szeretnénk mondjuk három darab párnát, az arany megvan hozzá- mutatom fel neki, a kereskedő pedig izgatottan bólint. Magamhoz húzom az enyhén sokkos Rayt és mosolyogva bíztatom.
- Válassz! Megérdemled. Utána még elviszlek valahová.
- Ez egy kicsit korai, nem gondolod? - biccent a párnák felé én pedig felnevetek.
- Tudom mikor lesz, de hát olyan szépek! Csak nézd meg ezt- fogok rá arra, amit távolról láttam, hogy a leghosszabb ideig nézett.
- Szeretnéd igaz? Na gyerünk, válassz még kettőt!
***
Már majdnem ott vagyunk az utolsó állomásunkon, amikor Ray kissé aggódva szólal meg.
- Sabo keresni fog minket. Sőt! Valószínűleg már egy órája azt teszi.
- Nem, ne aggódj! Beavattam a terveimbe. Ez a nap a miénk, de visszamehetünk, ha szeretnéd.
- Ha már eddig elgyalogoltattál nehogy azt hidd, hogy visszafordulok! Mi a fenét akarsz te a tengerparton mutatni, amit eddig még nem láttam? – csak mosolyogva rázom a fejemet és balra felé irányítom egy sziklához.
- Ez aztán kurva szép szikla, ig... Te meg mi az óriás rákot csinálsz?!- kiállt fel ahogy feldobom a tetejére és egy könnyed lendülettel már ott is vagyok mellette és leszedem a szikláról.
- Bassza meg, téged megsütött a nap- nevetve megcsókolom.
- Nyugi! Most csukd be a szemedet- mondom neki, majd kivárom míg eltűnik az arcáról az a nagy szkeptikusság és menyasszonypózban felkapom, hogy végre megtudja miért is jöttünk egészen eddig. A szülőföldem legeldugottabb kincse egy a tengerpart sziklái között elrejtett barlangban található. Ahol a víz nem a tengerhez tartozik és forrón feltörik a mélyből. Lila és csillog, mint millió csillag. Ilyenkor este pedig mindennél szebb. Igazi varázslat. Illik az omegámhoz. Finom leteszem Rayt a talpaira és a fülébe súgom, hogy kinyithatja a szemét. És aztán látom, ahogy elakad a lélegzete. Én pedig izgatottan állok a helyemen, míg ki nem törik belőle a zokogás.
- Abban reménykedtem, hogy itt talán majd újra tudsz úszn- nem tudom befejezni a mondatot, mert az omega teste teljes erőből csapódik hozzám, ahogy boldogan sírva átölel.
- Ha kell itt könnyedén fent is tartalak a vízen- kezdenék neki, de megállít.
- Nem, nem, ez tökéletes. De nem hoztunk több ruhát, mi a fenében úszunk? - vigyorogva húzom fel a szemöldökömet, ahogy vetkőzni kezdek.
- Mit gondolsz miben?
- Szent tenger- mormolja az omegám, ahogy meglátja a meztelen felsőtestemet. Biztatóan a mellkasomra teszem kezét, hogy fedezzen csak fel. És noha szigorúan egy méterre áll tőlem így is hallom a heves szívverését, de aztán még közelebb lép és a mosolya teljesen mássá változik, huncutul flörtöl, főleg, amikor megszólal.
- Az alsónadrágodat gondolom azért nem veszed le, hiszen mindig olyan jól viselkedsz- megragadom a derekát és teljesen magamhoz húzom. Olyan kis rossz omegám van. Imádni való.
- És mi lenne kedvesem, ha leveszem? Hiszen csak úszunk. És amúgy sem akarhatom, hogy vizes alsóval kelljen visszamennem vagy éppen anélkül. Majd elfordulsz míg bemegyek a vízbe.
Szerkesztve Anettze által @ 2023. 01. 01. 21:48:38
|
| Sai | 2022. 11. 15. 20:23:40 | #36232 |
Karakter: Rayleigh
Megjegyzés: Néha kell egy kis vita :P
Mohon csókol. Szinte felfal az ajkaival. Baromi jó érzés. Nem is futja tőlem többre csak vágyakozó nyöszörgésekre, közben a szoros közelsége miatt érzem, hogy , ha a farkán múlna ő már birtokba venne. Belelök a matracba majd lábaim közé férkőzik, akár csak egy éhes vadmacska.
- Most végre megkóstollak. – kell pár perc mire felfogom, hogy is érti. Kissé elpirulok,de nem is várat meg. Minden egyes érintésétől megborzongok, de nem rossz értelemben. Sose hittem volna, hogy egy ilyen fickó alatt kötök ki. Bár nem bánom, hisz látszik, hogy tapasztalt és tudja mi az amivel teljesen be tud gerjeszteni. Kibaszotúl imádom őt.
- Bassza meg- lihegi én pedig a gyönyör közeledtét érezve rámarkolok a fejére, amit meglepően szótlanul tűr, pedig azt hinném az alfák , nem tűrik , ha az omega is irányítani akar.
- Senki más nem érhet hozzád, az enyém vagy- közli , én meg csak kimerülten bólintani tudok neki
- Szóval most itt alszom? – bújok oda hozzá elégedetten.
- Itt bizony.
- Szerintem mindkét hajó hallott minket- morcosan, rákvörösen pillantok rá.
- Igazán befoghattad volna a számat- dörmögöm!
- Holnap a szülőföldem mellett fogunk elhajózni. Szeretnéd közelebbről meglesni?
Amúgy is ránk fér némi utántöltés. - kérdezi én pedig ismét lelkesen bólintok.
- Igen! De előtte még alszok egyet, mert teljesen kiütöttél.
- Ez csak bemelegítés volt, eljön majd az a nap is.- vigyorog rám, én pedig kényelemesen elhelyezkedek az ölelésében. Az álom pedig kezd magával ragadni, de előtte még érzem, ahogy megcsókolja a fejem búbját és azt mondja aludj jól.
***
Amikor Dawn szülőföldjére léptem meglepődve tapasztaltam milyen kis egyszerű hétköznapi emberek által lakott helyről jött. Termetéből ítélve azt hittem valami gladiátor faluból származik. Sabo pár embert elküldött, hogy szerezzék be a szükséges készletet, amiből szűkében vagyunk. Addig én és Dawn megcéloztuk település központját. Miközben nagyban mutogatta, hogy itt meg ott milyen emlékek fűzik hirtelen megtorpant. Ami hatására mivel én is arra figyeltem amikre mutatott beleütköztem.
- Ó, hogy cápák úszkáltak volna a magzatvizedben!- förmedtem rá a fájó orromat dörzsölve, ha eltört, egy élet is kevés lesz ahhoz, hogy kiengeszteljen.
- Minek álltál meg? - kérdezem rápillantva, de valami nincs rendben. A pupillái meglepetésszerűen kitágultak, kicsit az ajkába is harapott. Nem értettem ezért követem a tekintetét. Az út túloldalán egy túl csicsázott hintó állt , amiből nemesi öltözékű férfi lépet ki.
Próbáltam összerakni a látottakat, de mielőtt bármit is kommentálhattam volna Dawn megragadta a karomat és sietős léptekkel elhúzott onnan. Jó pár utcát tettünk meg így feszült csendben. Nem értetem mi a baja. Egy nemes omega, aki terhes feromonokat bocsát ki, na és? Aztán leesett, lehet, hogy Dawn felcsinálta és magára hagyta most meg bujkál előle? Cikáztak az örültebbnél örültebb gondolataim. Dawn végül megállt.
- A tied? - kérdeztem kissé szomorkás hangon.
Végre rám pillantott , de értetlen arc kifejezéssel.
- Mármint micsoda?
- Ne szórakozz! A gyerek , akit az az omega hordoz. Azért voltál ideges , mert felcsináltad és leléptél most meg nem akarsz szembenézni apai kötelességeiddel? - rivalltam rá mérgesen.
Pár percig csak pislogott rám majd beletúrt hajába miközben egy fáradt sóhaj hagyta el az ajkait.
- Teljesen félreérted.- mondja
- Akkor magyarázd meg! - karba tett kezekkel álltam már előtte , akár csak egy házisárkány feleség. Feszültségünket egy igen "érdekes" távoli beszélgetés zavarta meg. Két tengerész között, akik tőlünk nem is olyan messze sétáltak el igen jó hangulatban. Biztos Bordély házban jártak.
- Láttad a király szukáját, eszméletlen gyönyörű még így is , hogy kalóz. Azt pletykálják a palotában , hogy valami új szert fog kapni , ami beindítja a hőségét. Remélhetőleg a gyerek rá fog hasonlítani nem pedig a csúnyácska királyunkra.- nevetnek fel
- Bár én is szívesen leápolnám, biztos vagyok benne , hogy forró a puncija. - szinte nyáladzik a másik, ahogy ezek a szavak elhagyják az ajkát. Nekem pedig a gyomrom is felfordul.
- Bár azt is beszélik már van egy kölyke, aki nem is egy másik kalóztól van. Gondolom ő is ilyen vonzó, ha igaz a szóbeszéd, hogy omega... uh képzeld csak el egyszerre megdöngetnénk őket, anya és gyereke együtt nyögnének. - hangosan felnevetnek majd eltűnek az egyik saroknál.
Dawn átkarol hátulról, ez megnyugtat, de legszívesebben eltemettem volna őket az óceán mélyére. Senki nem beszélhet így az anyámról. Alig várom, hogy végre eljussak ahoz a vén faszhoz és örökre az óceán mélyén tudhassam őt is meg a kócerájt
Szerkesztve Sai által @ 2022. 11. 15. 20:26:55
|
| Anettze | 2022. 11. 02. 20:59:24 | #36230 |
Karakter: Dawn Pearl
Megjegyzés: Remélem nem lett sok(k) az utolsó jelenet
- Volt már valakid? – Amikor felajánlottam Raynek, hogy bármit kérdezhet tőlem, nem éppen erre a kérdésre számítottam. Bár a fájó témákra számítani sem könnyebb.
- Igen, volt. - nehezen fújóm ki a levegőt, pont úgy amilyen nehezen ejtem ki ezeket a szavakat. És ahogy kiejtem őket még a támaszomat is arrébb lökik a karjaimból. Talán épp bosszút állnak ezzel vagy azt mondják nem gondolok a történetekre már eleget
- De ez már múlt. – ezt mindkettőnknek mondom. És szerencsére egyelőre elégnek is bizonyul.
- Bocs gerlepár, de ezt Ray látnod kell. - Sabo zavar meg minket, majd minden, olyan hirtelen követi egymást, hogy ha nem lennének különösen jó ösztöneim, valószínűleg nem is tudnám követni az eseményeket. Így viszont mindent látok és érzek. Köztük az omegám eget rengető fájdalmát, hallom a kiáltásait, látom az erejét. És van időm megragadni a kezét, amikor a vízbe akarná magát vetni. A néma összeomlás közepén egy gyenge férfi hang csendül fel.
- Ray , te vagy az? – egyszerre vesszük nemsokára észre az alakot
- Corcus! - ez a kiáltás nem tesz féltékennyé, bennem is reményt kelt. Nem fog most még a párom teljesen megzuhanni, csak gyorsnak kell lennem és „rendben” lehetünk.
- Azonnal össze kell varrnom, minden perc számít. A gyengélkedőben senki se léphet be, most a lehető legsterilebb helyet kell biztosítanom neki. – csak ennyit mondok mielőtt teljesen átveszem az orvos szerepét. A beteg, Corcus még akkor eszméletét vesztette mielőtt becipeltem volna a gyengélkedőbe, így még jobban a feladatra koncentrálhattam. Nem vagyok abban biztos, hogy mennyi idő telik el mire egyedül tudom hagyni, de rögtön Rayhez sietek. Halványan végig éreztem az idegességét, képtelen voltam teljesen kizárni, úgyhogy egy rendes kéztörlésig sem hagyom már tovább magára.
- Túl van az élet veszélyen, de azért még bőven ágynyugalomra van szüksége. – mondom neki halvány mosollyal az arcomon, az efféle hírek mindig boldogabbá tesznek engem is. Jó őket közölni. És noha az omegám szinte rögtön zokogásban tör ki tudom, hogy nincs akkora baj. Most csak ösztönösen vigyázok rá és szagolgatom. Ez a kis idő alatt is élénken éreztem a hiányát. Az alfa ösztöneimet csak az nyugtatta meg, hogy végül majd boldoggá teszem, ha megmentem a beteget.
Órák múlva Ray már sokkal kivirultabb a ténytől, hogy a „rokona” felébredt. Én pedig nagyon próbálom megérteni, hogy hiába nincs közöttük vérkőtelék, az öregember ártalmatlan. Azonban ennyi frusztrációt okozó alapvető tényező mellett nem bírom könnyen elfordítani a fejemet és meghagyni a férfi kezét, amikor az omegám belebújik az érintésébe. Inkább nem is figyelek rájuk. Lehunyom a szememet és kiszűröm magam mellől Ray finom, édes illatát. Érzem, ahogy a fogam halványan viszket a párzás iránt vágyakozva, de könnyen uralhatónak tűnik ekkor még. Közben a minimális figyelmem elég arra, hogy tudjam a fiú ismét esztelen vérengzést tervezget.
- Első körben a felépülésedre koncentrálj, utána pedig kitaláljuk, hogyan mentsük meg. – felszínesen csatlakozom a beszélgetéshez, a fejem azonban még mindig máshol jár.
- Végre találtál valakit, aki elvisel maga mellett, jófiú, anyád biztos örülni fog, már régóta rágta a fülünket, hogy unokákat akar, mert lassan túl öreg lesz, hogy babázzon- Ezek a sorok már teljesen kizökkentenek. Minden alfa számára központi téma a gyermek, annyira, hogy még teljesen drasztikus, önkívüli helyzetekben is képesek vagyunk megvédeni őket. A mi helyzetünkben pedig az ösztöneim rendkívül sok vizuális ötlettel helyeselnek Ray teherbe ejtése kapcsán. Szégyenletes vagyok, de nem tudom sajnálni. Sőt! Végül a beszélgetés után a még mindig piros arcú köteléktársam kezébe adom azt az ősi udvarló ajándékot, amit úgy szeretek. A takarómat, mélyen az illatommal. És amíg Ray sokkban van a tömény, minden érzelmet tükröző illat felhőtől én ellopom az ő darabját.
***
- Nem mehetnénk veletek én is? – utálok ezzel az öreggel tárgyalni
- Nem, kell itt is egy erős kalóz, aki vigyázz a többikre és , ha nem tűnt volna fel még Cora is a hajón van. – Pontosan úgy ahogy az utóbbi két órában is így volt, amikor először mondtam. Corcus nem rest elterelni a szót- valószínűleg már ő is unja az egészet- és a térképen egy pontra mutat.
- Itt szerzik be a rabszolgának szánt omegákat. Illetve a ritka fűszereket, kincseket. Amolyan fekete piac ez. Ray, ha eljátsza az esetlen rabszolgát, mi pedig a a fogvatartóit gond nélkül bejutunk a palota belső udvarára, mert igaz, hogy Dailosz most megszerezte magának a régóta vágyott omegáját, de mindig gondoskodik arról, hogy katonáinak is legyen játékszere.- felvicsorgok az egész kibaszott ötletet hallva és szorosan magamhoz húzom a páromat. Az én páromat.
- Nyilván nem hagyjuk, hogy bántódása essen, főleg azért is mert Roger elátkozna. - nem kezelem könnyen, hogy a hajó összes férfija könnyedén túl lép a tényen, hogy Rayről mit akarnak, hogy egy fokozottan veszélyes helyzetben, hatalmas mocskok gondoljanak és tenni akarjanak vele. A tanácskozást innentől kezdve különösen feszülten ülöm végig. Szükségem van arra, hogy a helyünkre vigyem az omegámat, de most. Kulcsra zárom mögöttünk az ajtót és még egy átkozott fotellel is kitámasztom.
- Végre megjelölsz? – Ray szinte ragyog miközben olyan játékosan tekint rám.
- Csak szeretnéd. – most nem játszok vele, le kell nyugodnom. Nem is menne még a dolog. Veszélyben van és nem zárhatom ide elég ideig el! Még kéne jelölnöm, ha megteszem akkor nagy valószínűséggel hőségbe megy, amiből pedig nem jönne ki anélkül, hogy teherbe esne, és noha az alfa ösztöneim egy remek ötletnek látják azt, hogy csak így vállaljunk családot és ráhivatkozva pedig ne engedjem azoknak a partoknak a közelébe se, ez egy szörnyű ötlet. Sose tudnám vele megtenni. Pedig...
-Igen szeretném.- Csak nem tudja pontosan mit. Ahogy én is annyi mindent nem tudok, például mi lesz ha odaérünk és hogy míg ezen agyalok ő azon, hogy megcsókol. És megteszi. Amit már határozottan észreveszek. Az egész fejem azt üvölti, hogy ez a gyönyörű, fiatal omega az enyém és a fenébe is, ha nem csókolom vissza! Ha pár évvel fiatalabb lennék nem is lenne erőm elengedni.
- Tudom, hogy frusztrál ez a terv és tudom, hogy aggódsz, de , én bármit megteszek azért, hogy anyámhoz eljussak és miután kimentettük szeretnélek neki bemutatni.- imádni való pír önti el az arcát.
- Nyilván nem úgy , mint a leendő gyermekeim apja. Hanem... – Hihetetlen, hogy még mindig ezen agyal. Hihetetlen, mert akkor vágyik rá. És hihetetlen, hogy eddig kibírtam, hogy ne szakítsam félbe a mondandóját. Éhesen kapok a szája után és addig csókolom, amíg nyöszörögni nem kezd. A farkam kőkemény és tudom, hogy érzi, mert úgy szorítok magamhoz, mint soha eddig. A vággyal telt illata pedig teljesen megőrjít. Belelököm a puha matracba. Némán kérdem tőle, hogy jól van e mielőtt a lábai közé mászom és kétoldalt szétszakítom a nadrágját.
- Most végre megkóstollak. – látom rajta, hogy kell neki pár másodperc amíg rájön, hogy most ki fogom nyalni. Kezeimmel szétnyitva tartom a lábait, lassan cirógatom az egyik combját. Ray már most liheg és remeg a vágytól, pedig még hozzá sem értem igazán. Az arcomat a belső combjához dörzsölöm és mélyen beszívom az illatát. Bassza meg, olyan nagyon jó illata van. Egyenesen a farkamig hatol. A fogaim mostanában egyre jobban viszkettek a párzási hívástól. Intenzíven, őrülten, legalábbis azt hittem, de most, hogy a fogaim a puha húsához nyomódnak tudom, hogy tévedtem.
- Bassza meg- lihegem aztán úgy kezdem falni, ahogy sose hitte volna, hogy megélheti. Éhes vagyok rá és minden csók, minden nyalás kibaszott ambrózia nektár.
- Senki más nem érhet hozzád, az enyém vagy- a szeméremdombjába harapok, finoman, neki szánt játékként. És aztán még hosszú időt töltünk a vággyal fűtve, egy nem követeléssel, mégis olyan érzéssel.
- Szóval most itt alszom? – Ray boldogan bújik hozzám. Szorosan ölelem magamhoz. Valahol mintha egyenletesebben is verne a szívem. Az övéhez igazodva.
- Itt bizony- elégedetten dörgölöm az övéhez a fejemet. Majd elvigyorodom.
- Szerintem mindkét hajó hallott minket- Ray tűzvörössé pirul ahogy ezzel húzom az agyát én pedig nem tudom abbahagyni a kuncogást. Iszonyatosan aranyos.
- Igazán befoghattad volna a számat- Oh hidd el azt máskor még bepótoljuk!
- Holnap a szülőföldem mellett fogunk elhajózni. Szeretnéd közelebbről meglesni? Amúgy is ránk fér némi utántöltés.
|
| Sai | 2022. 10. 12. 23:19:41 | #36227 |
Karakter: Rayleigh
Megjegyzés: A kalózlét szépségei
Apám távozása után talán még jobban ideges lettem , mint mikor itt volt. Rosszkedvemet pedig nem is nyomtam el, amit a legénységem szóvá is tett, hogy az őrületbe kergetem őket a hisztimmel. Még, hogy hiszti! És , ha az... jogom van hozzá.Én vagyok a kapitány!
Egyedül Dawn közelsége tudott lenyugtatni, a nap végén mikor ágyba küldött az se hatotta meg, hogy szinte már könyörögtem neki, hogy velem aludjon. Hajthatatlan volt. Görény! Fél fülel mikor elvonultam a kabinomba még hallottam ahogy az ő kapitány is nyafog neki, hogy hadd tartson velünk az úton. Nem csinál nagy bajt csak egy kicsit kiengedi a gőzt, tombol egy picit aztán pedig mind a négyen visszatérünk- Dawn vele szemben is szigorú maradt. Ne irigylem az öreget egy ilyen makacs beosztottnak kell szót fogadnia.
Biztos sokat aludtam , mert kopogás ébreszt fel. Nagyokat nyújtózva kócos kicsit álmos fejjel megyek ajtót nyitni. Dawn áll előttem azzal a szikár, eszméletlen jóképű testével.
- Látod? Mondtam, hogy aludj velem. Akkor nem kéne felkeltened, hogy tudd jól vagyok. Ráadásul az ágyamnak is, olyan illata lenne, mint nekünk. – mondom miután láttam, hogy mennyire tetszik neki a látvány ami elé tárul. Helyeslő morgást halat.
- A tegnap hosszú nap volt, de te vagy a kapitány. Kell ma még azért kormányoznod is, ideje felkelni.
- Kicsit sem jössz be? - nézek rá várakozóan
- Tegnap feküdtél az ölemben- ezt direkt csinálja, olyan nehéz betörni, ő miért más, mint a többi alfa?
- Az nem ugyanaz. – megragadva a karját az ágyam felé húzom.
- Beszélnünk kell ma még a tempónkról!
- Majd együtt fekve megbeszéljük. Kérlek! - csak elértem egy apró törést. Megragad majd a vállára dob, mint egy krumplis zsákot, apró sikoly majd kacagás hagyja el az ajkaimat.
- Te most biztosan nem ülhetsz. Itt én vagyok a kapitány és szigorúan megtiltom. – izgatott szemekkel nézek rá, mégse gyűr maga alá helyette csak mellém fekszik és átkarolja a derekamat.
- Beszéltem Saboval rólad ma reggel. Sok mindent hallottam. Más alfákkal flörtölés... kacérkodás...-
- Az omega ösztöneid ebben a korban nagyon zabolázottalanok. – a fülemhez hajol , úgy megcsókolnám
- Megőrjítesz vele. -beleborzongok , annyira szeretem a hangját
- Te őrülsz meg?
- Én bizony, mert tudom milyen ártatlan vagy, úgyhogy biztosan rendesen fogjuk ezt csinálni. Öltözz fel, találkozunk később, megyek munkába állok, megnézem tegnapról a sebesülteket. – már most kihűlt az ágyam, magamhoz szorítom a takarót, ami eme rövid idő alatt is de magába szívott valamennyit az illatából.
~*~
Javában zajlik már az élet mikor csatlakozok a fedélzeten tartózkodókhoz. A két hajó összekötve egymás mellett halad. Szokatlan látványt nyújthatunk, hisz nagyon ritka dolog a kalóz szövetség. Dawn odajön hozzám mikor meglát a hajókormány közelében.
- Nem hagytál tiltakozni a reggel. Nem tudom mit mondott neked Sabo, de nem vagyok tapasztalatlan. Sőt! É-én nagyon is értek ezekhez a dolgokhoz. – igyekszem úgy hazudni neki, hogy ne legyek teljesen zöldfülű a szemében
- Most komolyan azzal próbálsz meg levenni a lábamról, hogy féltékennyé teszel?
- M-mi én nem! - dadogom , de ő megfogja a vállamat
- Figyelj rám! Oké? Semmi baj nem lenne azzal, ha más mértékben lennének tapasztalataid. Viszont nem kell befüllentened, hogy vannak. Jó omega vagy. Nagyon jó omega. Okos, bátor, gyönyörű, törődő- baromira megnöveli az önbizalmamat eme szavai.
- Minden rendben van, ezen ne agyalj! Csak hagyd, hogy megismerjelek. – megsimogatja az arcomat. Kicsit bele is simulok a tenyerébe
– Tudod mit? Kérdezz csak te valamit! Utána majd én jövök.
Pár percig csak figyelem majd végül úgy érzem már aktuális, hogy rákérdezzek.
- Volt már valakid ? - meglepődik a kérdésemen, nem is válaszol azonnal. Látom kicsit elmerül az emlékeiben.
- Igen volt.- mondja ki végül , nekem pedig elszorul egy kicsit a szívem, kissé el is húzódok tőle. Persze butaság hisz túl nagy a kor különbség közöttünk, természetes , hogy volt már valakije, mégis fáj a gondolat, hogy valaki már birtokolta szívét előttem.
-De ez már múlt. - vissza húz magához és átölel, talán azért , mert érezte a bizonytalanságomat és szomorúságomat ami jelenleg körbe öleli a lelkemet. Ölelkezésünket Sabo zavarja meg kissé feszült , ideges hangulatban.
- Bocs gerlepár, de ezt Ray látnod kell.- mondja aggódó, rémült tekintettel. Értetlenül követem a hajó hátsó részébe majd kihajolok a korláton, ahogy ő is. A vér is megfagy az ereimben. Kezd elönteni a pánik. Az óceán vizében fadeszkák úsznak, ami nem lenne szokatlan látvány, de a szemeink előtt hánykolódó fadarabok bizony egy bizonyos hajóroncshoz tartozik, anyám hajójához. Ami félig már leégett, vér , kosz borítja és körülötte rengeteg holtest. Holtestek akik egykor a családom része volt. Pár cápa már meg is környékezte a hajótól távolabb lebegő testeket. Dühösen használom ellenünk az erőmet.
- Takarodjatok! - kiálltok rájuk és végül odébb úsznak, de nem olyan messzire, kivárják hátha újból lesz lehetőségük lakmározni.
Dawn megragadja a kezemet és nem enged, hogy a vízbe vessem magam. Magam akarom összeszedni a testeket, de nyilván a fertőzések miatt nem túl jó ötlet.
Nem láttunk mozgást a roncsok között , mindenki meghalt... egészen addig hittem ezt míg egy reketes, hang meg nem szólalt a roncs felől.
- Ray , te vagy az? - tekintettemmel a hang forrását keresem, nem kell sokáig pásztáznom a vizet, hogy megpillantsam anyám első tisztjét, aki egy fadeszkán hánykolódik, hatalmas nyílt sebbel a hátán, falfehér arccal, kimerült állapotban.
- Corcus! - kiáltom a nevét. Állapota ellenére is csak egy mosolyt küld nekem, mellyel csak azt üzeni nincs semmi baj, rendben lesz.
Beemeljük a hajóra. Dawn neki is lát kezelni a sebét. Én pedig faggatnám, de Dawn gyengéden ellök mellőle. Felveszi a hátára.
- Azonnal össze kell varrnom, minden perc számít. A gyengélkedőben senki se léphet be, most a lehető legsterilebb helyet kell biztosítanom neki. Majd eltűnik vele a hajójukon az alagsorban.
Tövig rágom a körmöm, míg várakozok. Dawn már legalább egy órája kezeli, n pedig csak az ajtó előtt tudok várakozni , idegesen fel alá járkálva. Aztán végre kinyílik az ajtó, kezét törölgető Dawn lép ki, rám néz majd elmosolyodik.
- Túl van az élet veszélyen, de azért még bőven ágynyugalomra van szüksége. - mondja én pedig a megkönnyebbüléstől térdre esek előtte és hangosan zokogni kezdek. Köszönöm, köszönöm tengerek istene, hogy nem az egész családomat vetted el tőlem. Fohászkodok magamban.
Dawn leguggol hozzám és szorosan átölel. Addig tart így míg végre megnyugszom.
Órák múlva tér magához Corcus, rögtön mellette termek mikor Dawn értesített.
- Szia kölyök!- mosolyog rám kezét kinyújtva pedig megsimogatja az arcom, kicsit bele is bújok az érintésébe. Dawn mögöttünk kissé megfeszül, de nem avatkozik közbe. Örülök, hogy nem kell neki magyarázkodnom, hisz egy családtagomról van szó.
- Corcus mi történt? - kérdezem végül, ő pedig elmosolyodik.
- Ugyanolyan türelmetlen vagy , min Roger. - kicsit felnevet, ezzel is oldva az aggodalmaimat
Majd elkomorodik és nagy nehezen felül, megakadályoznám , de nem hagyja , fejet hajt előttem.
- Mélységesen sajnálom, kudarcot vallottam, mint első tiszt, cserben hagytam a kapitányomat... - szavába vágok-
- Ne beszélj butaságokat, anyát megmentem és...
- Ray ez most komoly. Olyan ember markában van Roger, akit már kétszer megmentett a mi jólelkű Rogerünk. Az a patkány csak holtan fogja elengedni. - sziszegi nekem pedig ökölbe szorul a kezem.
A feszültséget Dawn töri meg.
- Első körben a felépülésedre koncentrálj, utána pedig kitaláljuk , hogyan mentsük meg. - mondja,Corcus pedig alaposan végigméri.
- Végre találtál valakit, aki elvisel maga mellett, jófiú, anyád biztos örülni fog, már régóta rágta a fülünket, hogy unokákat akar, mert lassan túl öreg lesz, hogy babázzon-nevet fel jóízűen Corcus én pedig rákvörös leszek, de még Dawn is zavarba jött a túlzott őszinteséget hallva.
***
Meglepően gyorsan kb 2 hét alatt úgy helyre jött Corcus, hogy a hajók körüli munkákban is kivette a részét. Időközben azt is elmondta, hogy ez a szemét király, hogy támadta meg őket, hogy 6 hadihajót küldött rájuk ami ellen esélyük se volt. A holtakat tisztességesen elégettük a vízen. Lebegő deszkákon küldjük őket utolsó útjukra. Remélem a túlvilágon majd ismét láthatom őket.
Corcus teljes felépülése után pedig elkezdtük tervezni , hogyan is jutunk majd be a palotába. Dawn kapitánynak a kabinjában tanácskoztunk. Sabo, én Dawn az öreg és Corcus.
- Nem mehetnénk veletek én is? - kérdezte huszadjára is az öreg kiskutya szemekkel pillantva Dawnra, aki látszólag már nagyon unta ezt.
- Nem, kell itt is egy erős kalóz, aki vigyázz a többikre és , ha nem tűnt volna fel még Cora is a hajón van. - mondja az öreg pedig duzzogva ül le a székébe. Elmosolyodok, megértem az érzéseit, a bosszú vágyát, amit az elvesztett felesége iránt érez, de abban igaza van Dawn nak, hogy itt is kell egy biztos kéz, ha esetleg támadás érné a hajókat.
Corcus a kiterített térképen egy pontra mutat.
- Itt szerzik be a rabszolgának szánt omegákat. Illetve a ritka fűszereket, kincseket. Amolyan fekete piac ez. Ray, ha eljátsza az esetlen rabszolgát, mi pedig a a fogvatartóit gond nélkül bejutunk a palota belső udvarára, mert igaz, hogy Dailosz most megszerezte magának a régóta vágyott omegáját, de mindig gondoskodik arról, hogy katonáinak is legyen játékszere. Dawn keze a derekamra simul, közelebb húz magához. Ezt látva Corcus folytatja.
- Nyilván nem hagyjuk, hogy bántódása essen, főleg azért is mert Roger elátkozna. - kicsit nyel egyet, de nem csak ő én is. Rég láttam anyát mérgesnek, de ha mérges, akkor jobb elbújni előle.
Hallottakat halva az öreg hangosan felnevet.
- Már most bírom az anyukádat. - vigyorogva hátba vág, ami miatt kissé előre esek, mert olyan erővel teszi. Átkozott vénember.
A tanácskozást lezárva, Dawn megfogja a kezemet és elhúz magával a saját kabinjába, gondosan becsukja maga mögött az ajtót. Nekem pedig felcsillan a szemem.
- Végre megjelölsz? - kérdezem játékosan.
- Csak szeretnéd. - feleli
- Igen szeretném.- aztán ellágyul a tekintetem. Elé lépve felpipiskedek hozzá és lágyan megcsókolom, nem lök el és ez nekem már elég.
Szétválásunk után pedig megfogom kezét.
- Tudom, hogy fusztrál ez a terv és tudom, hogy aggódsz, de , én bármit megteszek azért, hogy anyámhoz eljussak és miután kimentettük szeretnélek neki bemutatni.- aztán érzem, hogy elönt a pír.
- Nyilván nem úgy , mint a leendő gyermekeim apja. Hanem... - kínosan elkezdem vakarni a tarkómat. Hülye Corcus ! Mondandómat viszont mát nem tudom befejezni.
Elmosolyodik majd lehajolva hozzám most ő lop tőlem egy csókot én pedig kihasználva ezt a csodás pillanatot behunyom a szememet és átadom magamat a pillanatnak.
|
| Anettze | 2022. 10. 08. 23:01:14 | #36224 |
Karakter: Dawn Pearl
Megjegyzés: Takaró hangulat
Ray az ölembe hajtja a fejét, egészen a combomon fekszik az ágyékom mellett. Megfeszülök a felismeréstől. Ő pedig erre, úgy érez rá, mintha ez lenne a specialitása, de akkor sem mozdul el.
- Nyugi öreg csak adj így nekem pár percet, hogy rendbe hozzam a lelkemet. - szemtelenkedik velem! Az omegám játszani szeretne, kihívott engem.
- Taknyos tiszteld az idősebbet. – A puha, illatos hajába túrok, de arra a hangra biztosan nem állok készen, ami kiszökik az ajkán. Hallottam a hősége alatt szükségszerű nyöszörgéseket, de ilyen édes, elégedett nyögést egyszer sem. Szerencsére eltereli a figyelmemet egy komoly témával.
- Ki akarom szabadítani az anyámat...- mondja szinte tétován és én azonnal nyugtatom.
- Tudom és én itt leszek, hogy segítsek. - nem hagynám, hogy egyedül menjen és baja essen.
- A végsőkig? -olyan nagy szemekkel pillant rám, hogy tudom, most nem mondhatok bármit. A belső ösztöneim azt súgják ez egy fontos pillanat lesz. Fontos pillanat, mérhetetlen, megmagyarázhatatlan kötődés... félve mondom ki a szavakat, mintha azzal bármit is eltörhetnék.
- Addig amíg a vörös fonalunkat el nem tépjük. – tovább simogatom a haját.
~*~
Ray közelsége megbabonáz, egyszerűen nem tudok elszakadni attól, hogy a figyelnem teljes középpontjába helyezzem. Folyamatosan hozzáérek, egyikünk sem akar elszakadni és még akkor sem sikerül rögtön, amikor Cora ébredezni kezd és teljesen zavarba jön tőlünk.
- Bocsánat, már megyek is. – szegény rég dadogott már ennyire. Rayleigh viszont ezt helyettem sem hagyja, csak úgy. Még a combomról is feltápászkodik messzebb a földre.
- Jobban vagy? – látom rajta az aggodalmat és az, ahogy most Corára vigyáz akaratlanul is eltereli a gondolataimat arra, hogy milyen jó anya is lenne. Vissza kell fognom magamat, hogy ne menjek bele jobban a dologba.
- Tényleg, hogy került Cora hajótokra? Nem túl fiatal egy ilyen kalandhoz?- felsóhajtok mert olyan jól elvoltam az omegám csodálatával, hogy tényleg nem éppen ehhez a témához lenne utána kedvem. Viszont, ha ezt kérte, akkor nem tudok nemet mondani neki. Mesélni kezdek.
- A vén bolond hozta fel a hajóra. Illetve a néhai felesége harcolta ki, de az öreg se bánta. Örökbe fogadták így lett az unokájuk.
- Oh, akkor határozott egy asszony lehetett. – biztos vagyok benne, hogy kedvelték volna egymást
- Nagyon, mindenkinek az anyja volt még akkor is, ha nem akartad. - látom Rayen ez mennyire tetszik neki, de nem bírnám, sőt nem is akarnám leszidni hiába nevet ki. Szeretem azt, hogy mennyire élénk és bátor omega.
- Mi történt vele? -ettől a kérdéstől féltem
- Megölték! Túl későn értünk oda, hogy kimentsük. Cora azért van még életben, mert akkor ő megvédte. – Az egész legénység a mai napig gyászolja őt és noha Cora talán az egyetlen, aki a mai napig előttünk is elsírja magát, de mindannyian valahol ugyanazt érezzük. És, ha eddig azt hittem, hogy Ray csodálatos szülő lenne látva, ahogy a számára szinte idegen korát hogyan vigasztalja, most már biztosan tudom. Szeretnék odamenni hozzájuk és egy nagy, hármas ölelésbe burkolni minket, de egy kopogás és ezzel együtt a tengerész kapitány megzavar minket.
- Beszélnünk kell ... négyszemközt. – Nem tetszik, hogy el akar küldeni a fia mellől. Farkasszemet nézünk miközben Cora a hátam mögé rejtőzött és titkon egy részem azt kívánja bárcsak Ray is ezt tenné. Azonban ő ennél természetesen sokkal makacsabb és lenyűgözőbb.
- Ha segítesz kiszabadítani az anyámat, szóba állok veled és egy időre elásom a csatabárdot. – Az alfa biccent, ami nem éppen egy tiszteletteli beleegyezés, majd a fia, olyan lágyan rámosolyog, hogy kedvem lenne a férfi arcába dörgölni a dolgot.
- Rendben leszek. - mondja nekem, én viszont, csak így még nem hagyom el a kabint.
- Sikíts, ha kellenék. – vigyorgok rá és ezzel eléggé felidegelem az apját. Nem kell tudnia, hogy úriember vagyok.
~*~
Tegnap este az apja távozása igencsak felzaklatta Rayleight. Utána még hosszú percekig szitkozódott a mellkasomhoz bújva mielőtt rá tudtam volna venni, hogy menjen el aludni. Még alkudozni is megpróbált, hogy aludjak vele, de nem engedtem ebben neki. Pont ugyanúgy nem, mint abban, hogy a vén kapitány csatlakozzon hozzánk az úton. A végén mindannyiunkat felakasztanának szervezett támadás miatt. Jobb, ha van egy esetleges erősítés a kezünkben, de nem lesz rá szükség. Körülbelül két hét és mindenki biztonságban lesz. Ez a hosszú utazás alatt pedig lesz időm jobban megismerni Rayt. Most éppen az ajtaján kopogok, mert elég régóta alszik és nem voltam hajlandó Sabonak megengedni, hogy felébressze. Egy hőség után még lehet éjszaka különösen melege vagy lehetnek a főzetnek mellékhatásai és koránt sem szeretném, ha a férfi hiányos öltözetben látná mostantól egyszer is az omegát, és ez mindenki másra is vonatkozik. Egy kócos Ray nyit nekem ajtót vékony pizsamában. Nyelek egyet a látványra. Ő pedig halványan elpirul.
- Látod? Mondtam, hogy aludj velem. Akkor nem kéne felkeltened, hogy tudd jól vagyok. Ráadásul az ágyamnak is, olyan illata lenne, mint nekünk. – helyeslően felmordulok a gondolatra.
- A tegnap hosszú nap volt, de te vagy a kapitány. Kell ma még azért kormányoznod is, ideje felkelni. - mondom neki, amúgy sem lehetne már sokáig kormányzásra bírni Sabot. Mentettem mindent, hogy eleget pihenhessen.
- Kicsit sem jössz be? - néz rám várakozóan. Bassza meg, olyan finomnak néz ki. Nem szabad.
- Tegnap feküdtél az ölemben- mondom neki.
- Az nem ugyanaz. – látom rajta, hogy elégedetlen. Próbál az ágy felé húzni.
- Beszélnünk kell ma még a tempónkról- erősködöm
- Majd együtt fekve megbeszéljük. Kérlek! - A fenébe is! Könnyedén megfogom és a vállamra dobom.
Hallom, ahogy egy apró sikoly, majd kacagás törik ki belőle. Játékosan megcsapja a hátamat miközben az ágyhoz cipelem és mellé ülök. Élénk szemekkel néz rám.
- Te most biztosan nem ülhetsz. Itt én vagyok a kapitány és szigorúan megtiltom. – izgatott szemekkel néz rám, mintha azt várná, hogy ráfeküdjek, de nem teszem, viszont lefekszem mellé és a derekánál fogva közelebb húzom.
- Beszéltem Saboval rólad ma reggel. Sok mindent hallottam. Más alfákkal flörtölés... kacérkodás...- szidom őt, de folyamatosan nyugtatóan cirógatom.
- Az omega ösztöneid ebben a korban nagyon zabolázottalanok. – Lassan a füléhez hajolok.
- Megőrjítesz vele. -suttogom neki és érzem, ahogy megborzong
- Te őrülsz meg? – kicsit lihegve kérdezi, mire felmordulok
- Én bizony, mert tudom milyen ártatlan vagy, – kis szünetet tartok- úgyhogy biztosan rendesen fogjuk ezt csinálni. Öltözz fel, találkozunk később, megyek munkába állok, megnézem tegnapról a sebesülteket. – ezzel kimászok mellőle az ágyból és az ajtóból még pont látom, hogy megszaglássza a takarót. Tudom is, már hogy mit kap tőlem később. Takaró cserét, ha már nem alszunk egymás mellett, mert tisztességes, türelmes alfa próbálok lenni, hogy érezzük egymás illatát az este.
- Udvarlási ajándékokat tervezgetsz? - pillant rám Sabo, ahogy kilépek a kabinból.
- A fejedre van írva- magyarázza tovább, bizonyára meglepettnek tűntem.
- Miért kérdezed, ha már eleve tudod? - mosolygok rá
- Pontosan azért, amiért te is. Tudd, hogy tudom milyen vagy. – így ez nem is hangzik fenyegetésnek már,
gondolom magamban.
- Vigyázz Rayre, amíg megnézem a sérülteket. Lehet hosszú lesz, van pár csúnya seb.
~*~
Látom Rayt ellépdelni a hajókormánytól, ahogy végre olyan vízhez érünk. Az idő, csak úgy rohan ilyenkor, ha ez ember dolgozik és bizony itt van is munka. Ray későn kelése miatt már javában délután is van, ahogy elkezdünk beszélgetni.
- Nem hagytál tiltakozni a reggel. Nem tudom mit mondott neked Sabo, de nem vagyok tapasztalatlan. Sőt! É-én nagyon is értek ezekhez a dolgokhoz. – felhúzom a szemöldökömet az omegám próbálkozását látva.
- Most komolyan azzal próbálsz meg levenni a lábamról, hogy féltékennyé teszel?
- M-mi én nem! - megfogom szegény Ray vállát mielőtt agyon izgulja magát nekem.
- Figyelj rám! Oké? Semmi baj nem lenne azzal, ha más mértékben lennének tapasztalataid. Viszont nem kell befüllentened, hogy vannak. Jó omega vagy. Nagyon jó omega. Okos, bátor, gyönyörű, törődő- látom ahogy ezektől a szavaktól boldogan kihúzza magát
- Minden rendben van, ezen ne agyalj! Csak hagyd, hogy megismerjelek. – megsimogatom az arcát. – Tudod mit? Kérdezz csak te valamit! Utána majd én jövök.- ajánlom fel neki.
|
| Sai | 2022. 10. 02. 00:26:34 | #36220 |
Karakter: Rayleigh
Megjegyzés: Vihar közeledik
- Nem lesz rá szükség- apám kardja leereszkedik. – Nem bántok omegákat. Közvetetten sem. – Ha nem lett volna ott Dawn, hogy megállítson eme kijelentése miatt tuti, hogy megöltem volna. Van pofája ezt mondani , miközben milyen mély sebet hagyott az anyámban, a szívem úgy zakatol a haragtól, hogy biztos vagyok benne ezt már Dawn is érzi a kezével.
- Hogy is ne bántanád az omegákat? Vagy talán nem is tudod milyen érzés, ha egy ijedt, fiatal omegát az első tüzelése során kihasználsz, teherbe ejtesz aztán ott hagyod? Talán nem is emlékszel rá? Nem ismerős a történet, apám? - köpöm neki oda a dühösen a véleményemet
- És most, hogy anyámat kitudja hogyan és kik kínozzák, te itt rontod a levegőt és újra és újra cserben hagyod! Rosszul vagyok tőled te fasz. A harcnak pedig vége, mindenki meghal, aki mást mer mondani! Úgy sem maradt sok tengerész. – jobbnak láttam elfutni tőle mielött haragomban és kétségbeesésemben olyat teszek vele , amit később megbánnék vagy még rosszabb anyát megbántanám. Mert mindenek ellenére még mindig szereti ezt a királyhoz hű kutyát.
Abban a kis időben míg magam vagyok a kabinomban illetve egy mélyen alvó kölyök omega társaságában, aki az ágyamban összekuporodva alszik, elöntenek az emlékek.
*** Anya 16 éves volt mikor én megérkeztem az életében. Mindig azt mondta én vagyok számára a legeslegjobb ajándék, hogy semmit se csinálna másképp. Mégis úgy érzem, hogy miattam túl korán kelett végleg felnőnie. Miattam nem élhette meg a fiatalságának legszebb éveit. Amikor 10 éves koromban véletlenül beleütköztem egy neve nincs sziget jelentéktelen piacán az apámba, anyám újra találkozott az apámmal. Csendben csak nézték egymást anya pedig azzal a megnyugtató meleg mosolyával nézett rá, majd magához hívva elmentünk. Semmilyen gyűlöletet nem mutatott felé. Nem értettem és értem a mai napig miért. Aztán megadta a választ. " Együtt életet teremtettünk mely egy életre összeköt minket" ***
Sabo jelenik meg mellettem , megpróbál beszélni velem , de egyszerűen fel se fogom mit mond, olyan mintha nem egy idősíkban lennék. A harag annyira elvakítja a gondolataimat, hogy semmi se tud kizökkenteni belőle vagyis azt hittem semmi míg meg nem hallottam a számomra legeslegnyugtatóbb hangot.
- Az apjánál segíts! -Sabo magunkra hagy, Dawn pedig oda kuporodik hozzám.
- Lenyűgöző volt ahogy kijelentetted, hogy a harcnak vége – suttogja én pedig legszívesebben elsírnám magam ahogy felpillantok rá. Baszki olyan jó, hogy itt van. Már a közelsége nem hagyja , hogy a belső sötét gondolataim megőrjítsenek.
- Hosszú nap, ne most próbáljuk meg feldolgozni- megsimogatja a hajamat én pedig bele simulok az érintésébe. Olyan jó...
- Tudod innen hallom, hogy a tengerész kapitány éppen a nyugdíjazását jelenti be. Nem lesz, már nagyobb baj azon kívül, hogy Cora látszólag nem nagyon fog kimászni ma már az ágyadból. Megszerelem a zárat, rendben? Aztán... – mielőtt végleg eltávolodna tőlem megragadom a karját. Ne! ... Csak most ne hagyj el! Szükségem van rád Alfám! Belső omegám kétségbeesetten kiabál.
- Még ne!
- Ezt kérni nem a legjobb ötlet Ray- értem én az álláspontját a kapcsolatunkkal kapcsolatban. Illetve miket is beszélek alig egy napja ismerjük egymást mégis úgy érzem már évek óta része az életemnek. Mégse lök el hanem magához húz. Annyira jó.
- Holnap erről beszélnünk kell.
- Most menj ki, ha...- úgy érzem, ha tovább folytatjuk olyat teszünk amire még egyikünk se áll készen.
- Ne aggódj, nem játszunk idegőrlőt. Biztonságban vagy, de ez nem zárja ki azt, hogy ne következne valódi problémák és csiszolódási kísérletek miatt vita. Például én mindjárt idegbajt kapok.... még ki kell találnom mitől, elvonja a figyelmemet az illatod. Ez jó is lesz vita tárgynak! - vigyorog rám ami hatására én is elmosolyodok. Majd olyat teszek amivel kissé zavarba hozom, a fejemet az ölébe hajtom.
- Nyugi öreg csak adj így nekem pár percet, hogy rendbe hozzam a lelkemet.- Az öreg betalált szóvá is teszi.
- Taknyos tiszteld az idősebbet. - nagy kezével beletúr a hajamba , ami hatására jólesően felnyögök, behunyom a szememet és élvezem a " kényeztetését"
- Ki akarom szabadítani az anyámat...
- Tudom és én itt leszek , hogy segítsek.
- A végsőkig? -kérdezem rápillantva.
Pár percig gondolkodik. Hisz kimondatlan kapcsolat ez. Észre se vettük , de kötődünk egymáshoz.
- Addig amíg a vörös fonalunkat el nem tépjük.
***
Nem túl barátságos, sötét nyirkos kis cella ez. Az egyik sarokban egy korábbi rab koponyája hever. Legalább van társaságom. Talán már napok is el teltek nem tudom. Társaimról semmi hír. Remélem az erősebb magja azért még él. És add istenem , hogy Ray ne cselekedjen meg gondolatlanul és ne keressen. Bár tudom ez hiú ábránd. Az a gyerek ugyanolyan makacs mint én voltam régen.
Léptek hangjára figyelek fel.
- Roger ezer éve már. - gúnyos molyossal az arcán hajol oda kalitkám ketrecéhez, hogy felfedje magát.
- Daliosz! - mosolygok rá vissza nem őszintén.
- Tudod mit kell tenned ahhoz, hogy elhagyhasd ezt a helyet,ha megteszed olyan életet adok neked amely jobban is illene hozzád a kalózlét helyet.
- Álmodj királylány, már megvan a vörös fonal kötelékem.
- Aki felcsinált és magadra hagyott a gyerekkel? - kérdezi én pedig összeszűkült szemekkel várom mire akar kilyukadni. Lehet, hogy nem vett részt Ray nevelésében , de ez az én hibám is. Család lettünk és mivel ő tengerész nem hagyhattam, hogy gyenge pontja legyen a fiam vagy én. Hisz ennél jobb zsarolás ebben a zsarnok világban nincs.
- Ha tőled nem kapom meg akkor végül is a gyerekeddel is beérem.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz , élve áslak el! - fenyegetem meg, amire csak felnevet.
- Egy ilyen szépséges omega nem tud ártani nekem. Csak tedd azt szépen amire teremtett az anyatermészet... Szülj nekem egy örököst.
***
Mocorgásra figyelünk fel mindketten Dawn- al. Cora ül fel az ágyamban kissé álmos , kócos fejjel néz ránk. Baszki olyan kibaszott aranyos. Mikor végre realizálja, hogy hol van és, hogy milyen szituációban lát minket. Nem mintha bármi 18+ látványt mutatnánk, elvörösödik és dadogva csak annyit mond:
- Bocsánat, már megyek is.- száll ki az ágyamból, én meg felülök.
- Jobban vagy? - kérdezem ő meg bólint.
- Tényleg, hogy került Cora hajótokra? Nem túl fiatal egy ilyen kalandhoz?
Dawn felnyög valószínűleg az emlékek miatt, majd megvakarja a tarkóját , sóhajt.
- A vén bolond hozta fel a hajóra. Illetve a néhai felesége harcolta ki, de az öreg se bánta. Örökbe fogadták így lett az unokájuk.
- Oh, akkor határozott egy asszony lehetett.
- Nagyon, mindenkinek az anyja volt még akkor is , ha nem akartad.-nyögi én pedig felnevetek
- Mi történt vele? - Dawn tekintette elkomorodik.
- Megölték! Túl későn értünk oda, hogy kimentsük. Cora azért van még életben , mert akkor ő megvédte.
Corára pillantok , akinek a szemeiben apró könnycseppek bukkannak elő. Kinyújtom a kezem ő pedig nem kéreti magát odajön hozzám és belebújik az ölelésembe. Túl kegyetlen ez a világ.
Kopogásra figyelünk fel. Apám löki be az ajtót és tekintetével engem néz.
- Beszélnünk kell ... négyszemközt.- pillant rá Dawn-ra meg Corára. Cora összerezzen a komoly , rideg embertől, kissé félve Dawn mögé bújik. Vigasztalásnál egy omega jobban szeret egy másik omega társaságában lenni, de ,ha veszélyben érzi magát egy ismerős Alfa védelmét keresi. Ösztön, amit minden Omega érez.
Dawn állja a tekintetét. Külsős szemmel még szinte a szemeik szikráit is lehet látni kettőjük között.
- Ha segítesz kiszabadítani az anyámat, szóba állok veled és egy időre elásom a csatabárdot.
Biccent. én pedig Dawn - ra pillantok és lágyan rámosolygok.
- Rendben leszek.
- Sikíts , ha kellenék.- vigyorog én pedig csak megforgatom a szemeimet drámaian.
Amint kimentek az ágyamra ül.
- Én ott aludni szoktam- förmedek rá.
- Gondoltam, erősen érződik itt az illatod. -mondja.
- Szóval... - kezdeném , de a szavamba vág .
- Tudtam rólad. - döbbenten nézek rá.
- Roger írt nekem egy levelet a születésed után. Tekintve, hogy én ki vagyok arra kért, ne keresem,hogy eljön majd a nap mikor láthatlak. Mit gondolsz miért futottunk össze azon a jelentéktelen szigeten. Roger mindent eltervezett. Megengedte , hogy lássalak és ezért nagyon tisztelem őt.
- Annyira mégse hisz magára hagytad. - morgom karba tett kezekkel.
- Tiszta anyád vagy. mondja mosolyogva.
- Fogd be!
Fura érzés látni őt. Még furább, hogy olyan részleteket árul el nekem amikbe anya sose avatott be. Talán mégis csak szerelem gyereknek számítok csak a két világ elválasztotta őket egymástól??
- Uram! szól be az ajtó mögül egy tiszt.
Apám csöndben várja a folytatást.
- Daliosz király parancsára vissza kell mennünk. Azt üzeni megvan az a kalóz, akit annyira keresett. Apám pupillái kitágulnak, de nem csak neki. Nekem is. Bassza meg , anya annak a kövér disznónak a markában van. Ökölbe szorul a kezem és indulnék meg mérgesen az ajtó felé, de az apám elkapja a kezemet és visszaránt.
- Rendben, indulunk! mondja a tiszt pedig elmegy.
- Követni foglak! - jelentem ki, de megrázza a fejét.
- Nem, itt maradsz majd értesítelek , ha már minden rendben. - hátat fordít nekem és távozna , de rákiabálok .
- Ő az én anyám, meg fogom védeni, nem csak a vén kövér disznótól, de tőled is.- sziszegem
|
| Anettze | 2022. 10. 01. 18:10:55 | #36219 |
Karakter: Dawn Pearl
Megjegyzés: Halad a hajó
- Csak idegtépő a jelenléted. Egyszerre akarlak és rugdosnálak el a világ másik végébe. Túl jó az alfa aurád te dög – némán állok egy darabig ezeket a szavakat hallva. Nem, mintha olyan könnyen lereagálhatóak lennének, de ha már eljöttem idáig nem hagyhatom nyugtalanul Rayt. Lenyomom az ajtó kilincsét és belépek. Valószínűleg közelebb is mennék hozzá, ha egy sirály nem zavarna meg kettőnket. Látom az omegán, hogy nem tudta rögtön megmondani honnan jöhet a zaj, ez pedig később még fontos lehet, ha meg akarom védeni. Megvédeni, jobb nem boncolgatni honnan jött ez az ötlet, inkább figyelem mi lehet abban a levélben. Az omegám hirtelen lesz tőle nagyon feldúlt, így nem kell kétszer gondolkodnom mielőtt cselekszem. Megszerzem azt a papírt és nem törődöm a tiltakozásával. A benne lévő információk és a társaságom feldúltsága miatt morogni kezdek. Érzem, ahogy a tekintetem védekezővé vált és hirtelen minden sokkal élesebbé válik.
- Úgy gondolom ebben kell némi segítség neked- nézek le rá.
- Omegaként a legkeresettebb kapitány vagyok, úgy gondolom az anyám kiszabadítását is megoldom- felhorkanok ezekre a szavakra.
- Ja, mint az omega hődet.
- Az... az csak azért van, mert a testem azt hiszi te vagy az alfám. – Ray elpirul és sokkal sebezhetőbbé válik a mondat végére, pontosan úgy ahogy én is. Csak az a különbség, hogy ő ettől bájosabbá válik, én viszont még inkább feszültté. Nem tudja miket beszél, milyen könnyedén. Perceken belül megérzem a hajó második omegájának illatát felénk közeledni.
- Cora mi a baj? – rögtön felé fordulok, ahogy belép. A fiú különösen feldúlt, ha bárki bántani merte... a gondolatot nem kell befejeznem, mert hamarabb megszólal.
- Tengerészet! – Csak ennyit mondott és ez pont elég a magamban káromkodásra. Rayre pillantok aztán ismét vissza Corára és ösztönből cselekszem.
- Dawn mit művelsz! – az omegám rám kiállt, de ezúttal nem érdekel mit mond. Biztonságban kell őket tudnom.
- Vigyázz Corára majd én elintézem – mondom neki, majd ott hagyom őket a zárt ajtó mögött és a harcba sietek. Nem is, olyan sokára pedig mit ad a világ, Sabot fedezem.
- Nocsak előbújtál nagyfiú? – természetesen nem lenget meg csak az én kedvemért egy fehér zászlót sem a semmiből előkapva. Sőt! Képes lenne a rivalizálásunkat ilyenkor is folytatni. Nem fogja fel, hogy a kapitánya veszélyben van? Nem tud rá vigyázni bassza meg.
- Szívesen. – morgom neki és tovább harcolok
- Hol van Ray? – kérdezi. Nocsak eszébe jutott?
- Biztonságban. Láttad a kapitányomat? - kérdezem tőle akkor már.
- Ott tombol. – átkozott vénember... a felesége halála óta csak még őrültebb.
- Legalább ő jól érzi magát. - Jól bírja a gyászt ahhoz képest.
- Kinek mi a hobbija- vagy hol a párja
- Az az omega gyereket láttad? – Felmordulok, hogy mit akarhat Corától. Amíg az a fiú velem utazik egy hajón, ő mindenki kisöccsének számít és semmi többnek. Ezt jobb, ha Sabo is az eszébe vési.
- Ray- el van... biztonságban. – nem beszélgetünk tovább, mert mindkettőnk figyelmét valami más vonja el. Egy újabb ellenséges alfa.
~*~
Érzem, hogy Ray közeledik a fedélzet felé és ez elvonási a figyelmemet. Mi a francért nincs a helyén? Mi van Corával? Miért ilyen kitartó ez az átkozott tengerész? Mire végre elég közel enged az arcához, hogy leüthessem, az édes, makacs omegám már itt van és egyenesen a tengerészek vezetőjére vonja ki a kardját.
- Nami no unari! – elképed a szám a fiú hatalmától. Hét monda és nyolc rege... bolond omega! Minden tekintetben bolond omega!
- Nocsak ritkán látni ördöggyümölcs használót ezeken a vizeken. - A férfi végig jártatja a szemeit Rayen és a belső alfám ráébreszt valamire. Ha nem tekinti lehetséges riválisnak, akkor vagy párja van vagy mivel végig mérte, rokonok. És ha a második akkor ebből nem jöhet ki jól. Még mindig vannak alfák, akik azt hiszik, ha kihívja őket egy azonos vérű omega, bármit megtehetnek vele. Nem kockáztatom meg, hogy levágja a kezét. Elé lépve jelzem a védelmemet a másik alfa felé. Hátulról pedig megcsak az az édes, őrjítő illat, ami az omegát veszi körül.
- Mit művelsz? - megmentem a hülye fejedet és kitalálom mennyire hasonlítasz erre a férfira.
- Segítek!
- Nem lesz rá szükség- a férfi kardja leereszkedik. – Nem bántok omegákat. Közvetetten sem. – Ahogy ezt kimondja az a tengerész, már érzem, hogy Ray merre felől támadna rá, így kitárom a kezemet és egyenesen a tenyeremnek csapódik a mellkasa. Szétnyílt ajkakkal lenéz a kezemre aztán ugyanúgy vicsorog az éppen a biztonságát megígért alfára, mint a kabinban amikor olvasta azt a levelet.
- Hogy is ne bántanád az omegákat? Vagy talán nem is tudod milyen érzés, ha egy ijedt, fiatal omegát az első tüzelése során kihasználsz, teherbe ejtesz aztán ott hagyod? Talán nem is emlékszel rá? Nem ismerős a történet, apám? - A férfi leejti a kardját és az egész hajó megdermed. Kivéve Ray.
- És most, hogy anyámat kitudja hogyan és kik kínozzák, te itt rontod a levegőt és újra és újra cserben hagyod! Rosszul vagyok tőled te fasz. A harcnak pedig vége, mindenki meghal, aki mást mer mondani! Úgy sem maradt sok tengerész. – Az omegám ezzel a kabin felé fut. Az apjára pillantok.
- Nem tinédzser korban kezdem a nevelést- felhorkanok.
- Ray felnőtt, már ha érdekel a neve. - látom, hogy az alfa nem tervez sehová menni, úgyhogy nyugodtan a harcias kapitány után megyek.
Az ajtót ki sem kell nyitom, mert hát milyen meglepő, de a zár tönkretétele óta nyitva van. Bent megpillantom Sabot, aki nem nagyon tud éppen mit kezdeni az omegámmal, úgyhogy úgy döntök illedelmesen kizavarom.
- Az apjánál segíts! - látom a szemében a gondolatot, hogy alig egy napja ismerem a kapitányát és amúgy sem bízik teljesen bennem, de látta, hogy meg tudtam állítani az őrült cselekedeteitől, úgyhogy talán tényleg jobban hathatok rá, de csak most az egyszer, amíg van nagyobb gondunk is. Ahogy kimegy a padlón kuporgó Ray mellé ülök és finoman magamhoz ölelem. Érzem ahogy megdermed, de aztán elengedi magát és beszívja az illatomat.
- Lenyűgöző volt ahogy kijelentetted, hogy a harcnak vége – suttogom neki. Ő pedig, olyan szomorú szemekkel néz fel rám. Nem kell kimondania, értem.
- Hosszú nap, ne most próbáljuk meg feldolgozni- megsimogatom a haját és apró sóhaj tör ki belőlem. Bassza meg, de puha... Ráadásul teljesen a karjaim közé bújt. Szinte, mintha az enyém lenne. „Egy omega és egy alfa számára az idő teljesen máshogy képes átértékelődni. Az idő hiánya és az ösztönök ereje sokszor kibaszott ijesztő”
- Tudod innen hallom, hogy a tengerész kapitány éppen a nyugdíjazását jelenti be. Nem lesz, már nagyobb baj azon kívül, hogy Cora látszólag nem nagyon fog kimászni ma már az ágyadból. Megszerelem a zárat, rendben? Aztán... – Ray megfogja a karomat, ahogy megpróbálok felállni.
- Még ne! - A francba!
- Ezt kérni nem a legjobb ötlet Ray- Az apja itt van ezen a hajón, vannak sebesülteink, rossz a zár, ő pedig bármilyen is, de egy fiatal omega. Tele álmokkal és nagyon más felfogással. De mégsem hagyhatom itt. Nem vagyok az a fajta őrült, aki most azzal jönne, hogy nem én kellek neki, hogy nem tudja mit akar, hogy felejtse el. Úgy vonz, mint egy molylepkét a fény és szüksége van rám, ráadásul nyilvánvalóan remek omega. Megengedhetem magamnak és kettőnknek, hogy lassan megnézzük a dolgokat, de meg kell értenünk a lassant. A tényleges átgondolást. Egymást. Mindez, csak egy elsőre mindig tökéletesnek tűnő, de ingatag lehetőség.
- Holnap erről beszélnünk kell- mondom neki és kicsit még közelebb húzom.
- Most menj ki, ha...- alig csak suttogni kezd, de a haját simogatva félbeszakítom.
- Ne aggódj, nem játszunk idegörlőt. Biztonságban vagy, de ez nem zárja ki azt, hogy ne következne valódi problémák és csiszolódási kísérletek miatt vita. Például én mindjárt idegbajt kapok.... még ki kell találnom mitől, elvonja a figyelmemet az illatod. Ez jó is lesz vita tárgynak! - rávigyorgok, ránk fér most a nevetés.
|
| Sai | 2022. 09. 26. 17:21:04 | #36216 |
Karakter: Rayleigh
Megjegyzés: Bontsunk vitorlát! :)
- Dawn Pearl. A sose látott első tiszt és hajó orvos. A fejpénzemet nem tartom számon. Úgy sem én kapom – mondja szárazon akár csak egy gép Aztán újabb vendég csatlakozik szerény kis hajlékomba.
- Hála égnek! - kiáltja és az orrom alá dug egy szerződének kinző valamit. Várja, hogy átfussam ésaláírjam neki. Fura gesztus nem sok ilyen furakalózzal volt dolgom. Nem hétköznapi az eféle cselekedetek. Bár megértem a fölösleges öldöklés helyett még mindig jobb.
- Elég lényegre törő. De miért?- pillantok fel az öregre miután átfutottam . Sabo is mögöttem a nyakát nyújtva szintén átfutotta a sorokat.
- Kölcsönös tisztelet és saját utak megkönnyebbítése. Nagyobb biztonság a többi hajót tekintve is. Ráadásul lenne okunk arra, hogy közösen igyunk. - feleli nekem ez pedig bőven elég indok a közös piálásra. Nem mintha nem havi szinten űznénk ezt a sportot.
- Benne vagyok! – vigyorgok
*
Ahhoz képest, hogy pár órája még mindenki a másik nyakát tekerte vagy belezte volna ki most egymást ölelve táncolnak, énekelnek, mulatnak, van aki csereberét játszik , hogy használt cuccát valami jobbra cserélje , van aki pedig kártyázik. Megpillantok egy fiatal fiút , túl fiatal kb 15-16 nézem. Próbál csatlakozni , de senki se add neki piát. Félmosollyal figyelem a próbálkozásait míg észre nem vesz. Rámpillant majd rákvörös fejjel elfordúl a másik a irányba. Cuki.
Utam folytatva megpillantom az egyedül gubasztó alfámat.
- Az állandóan morgó alfa. Csodálom, hogy nem így hívnak a hajón. - piszkálom lelkesen
- Mondja ezt a mindig túl közel álló omega- morogja én pedig akardomra fogok
- Kapitány vagyok- közel hajol, túlságosan közel. az orrával a nyakamat érinti
- És jó az illatod- hallom az éhséget a szavaiban, ahogy ezt mondja, úgyhogy úgy döntök húzom még egy kicsit az agyát.
- Néha már azt feltételezem, hogy talán alfák hálsz. Pimasz vigyor ül az ajkamra.
- Meg kéne ezt cáfolnod, nem gondolod? - A mellkasára teszem a kezemet ezzel enyhe jóleső morgást váltok ki belőle. Feleszmél mert ellép tőlem. Nyuszi!
- Nem gondolom - feleli
- Nem egy kamasz vagyok Ray, hogy bármilyen omegának bedőljek- mondja és otthagy. Nyílván nem kamasz hisz ahhoz már túl szőrös.
*
Egyszerre megnyugtataó és idegseítő ennek a nagy mamlasznak a jelenléte. Mármint az omega ösztönöm csak rá vágyik. A józan eszem pedig azt mondja,hoyg elég ebből. Annyira idegtépő. Túl sok a stressz, a hormonjaim pedig megőríten. Most legaláb már nem tüzelek, de sírhatnékom van minden eggyes másodpercben. Utálom ezt a viaskodást magammal. Menedéket keresve inkább vissza vonulok a kabinomba. Megérezve a jelenlétét kiszólok neki a zárt ajtókon túlra.
- Menj el!
- Sok benned a stressz. Nem akarok elmenni.
- Nem akarok beszélgetni.
- Egy szóval sem mondtam, hogy én akarok- ő se egy könnyű esett. Kuncogok halkan makacsságát hallgatva.
- Csak idegtépő a jelenléted. Egyszerre akarlak és rugdosnálak el a világ másik végébe. Túl jó az alfa aurád te dög.
Hallom ahogy kinyílik az ajtó. Feléje fordulok. A nyugtató feromonjait továbbra is csak engedi ki magából, mintha ez segítene. Pár percig csak nézzük egymást csendbe majd halk kopogás térít minket észhez. Mivel az ajtóban csak ő áll az ablakra fordítjuk a tekintetünket. Egy sirály kitartóan kopogtatja csörével az üveget. Nem csak simán megbolondúlt levelet hozott. Felállok majd oda sétálva beengedem. Tesz egy kört a kabinba mire végül leszáll és eltudom venni a levelet tőle.Dawn csöndben figyeli míg a sorokat bújom. Szemem össze szűkül az olvasottak láttán. Kezem ökölbe szorúl és még egy vicsort is megengedek magamnak , amit csak nagyon kiviteles alkalmakor teszek. Dawn ezt látva közelebb jön és egy kérdés nélkül kiveszi a kezemből a levelet.
- Hé! - szólok rá mérgesen, de mivel jóval több fejjel magasabb nálam esélyem sincs visszaszerezni tőle. Elkomorúl a tekintette.
- Úgy gondolom ebben kell némi segítség neked.- mondja én pedig csípőre teszem a kezem.
- Omegaként a legkeresettebb kapitány vagyok, úgy gondolm az anyám kiszabadításást is megoldom.
- Ja, mint az omega hődet. - feleli némi gúnnyal a hangjában.
- Az... az csak azért van, mert a testem azt hiszi te vagy az alfám.- felelem vörös fejjel neki. Ez a vallomás meglepi , de mégse annyira, mert látom rajta, hogy hasonlóan vélekedik az ügyünkről.
- Dawn alkapitány!- rohan be a korábban látott fiatal fiú kissé kifuladva félelemmel a tekintetében.
- Cora mi a baj? - kérdezi figyelmét most már teljesen rá fordítva. Mitán Cora kifújta magát és újra tudot koncentrálni arra, hogy beszéljen kétségbeesetten néz fel ránk.
- Tengerészet! - Ez az egy szó bőven elég arra, hogy tudjuk baj van. A két legénység nagy része olyan részeg, hogy azt se tudja, hogy fiú vagy lány. Rohannék fel a fedélzetre, de Dawn hamarabb az ajtóhoz érve megragadja Corát és a karjaimba löki miközben becsapja az ajtót maga után és hallom ahogy kulcsra zárja.
- Dawn mit művelsz! - kiabálok utána.
- Vigyázz Corára majd én elintézem. - mondja és hallom a távolódó sietős lépteit. Uh, ha most ölni leheten tekintettel ő kibelezve végezné, hogy képzeli. Csak jöjjön vissza és kinyírom. Sziszegek magamban. Tekinetem rátéved a rémült gyerekere. Nagyot sóhajtok miközben megvakarom a tarkómat. Láttom rajta, hogy tényleg fél aztán olyan illat csapja meg az orromat amire nem számítottam. Bemutatkozó omega illat. Bassza meg neki is pont most kell. El van átkozva ez a kabin az már tuti. Az íróasztalom fiókját kirántva keresem a levendula illóolajomat, ami annak idején nekem is segített mikor tiniként metörtént a bemutatkozásom. Megitattva vele az ágymaba küldöm , hezitál , de végül szót fogad és a szer hatására álomba zuhan . Én pedig feszült csendben hallgatom mi folyik odafent.
*(Sabo)
A nagy zűrzavar közepedte bár meglepően büszke vagyok részeg legénytársaimra , hogy ilyen jól állják a sarat részeg állapotukban is. Mocskos tengerészet is pont most kellett , hogy felbukkanjon épp az egyiket vágom ketté amikor mögöttem egy kardcsapás hárít egy támadást. Meglepődve fordulok meg és látom, hogy Dawn fedez.
- Nocsak előbújtál nagyfiú? - enyhe gúnnyal kérdezem majd ismét hárítok egy támadást miközben egymásnak háttal harcolunk , de fedezve a másikat.
- Szívesen. - feleli közömbösen. Hasba rúgok egy felénk kiabálva érkező kivont kardú tengerészt.
- Hol van Ray?
- Biztonságban. Láttad a kapitányomat?
- Ott tomból.- mutatok jobbra, elégedet vigyorral kaszobolja a tengerészeket miközben csak azt kiabálja, hogy gyertek csak.
- Legalább ő jól érzi magát.- konstantálja mosolyogva.
- Kinek mi a hobbija. mosolyodok el én is.
- Az az omega gyereket láttad? - kicsit aggódom érte túl fital még, hogy egyedül boldogúljon és elégé felelőtlen tőlük, hogy felengedték a hajójukra, hogy ilyen veszélyeknek kitegyék.
- Ray- el van... biztonságban. - feleli majd megpillantunk egy magas fekete hajú férfit , aki könnyedséggel vág fel két kalózt, akik az útjába kerültek. Kimérten körbe pillant . Zöld szemei csak úgy világítanak a szürke viharos idő ellenére is.
**
Hirtelen csap meg az ismerős illat. Tíz éve nem éreztem már, de bármikor felismerem az alfa apám illatát. Mit keres itt? Fel kell jutnom a fedélzetre. Körbe pillantok mi az amivel meg tudnám babrálni a zárat. Szerencsémra találok egy görbe tűt a fiókom legmélyén. Felkapva az ajtóhoz sietek és igyekszem kinyitni vele a lehető leggyorsabban Több próbálkozás után a zár végre kattan és nyílik. AZért a távozásnál gondosan behajtom magam mögött a kölyök miatt, ha már szétbasztam a zárat, de ezt úgyis majd Dawn- al fogom megjavíttatni azt tuti. Gyorsan szaladok fel. Egyre erősebben csap meg az illata. Dühös vagyok rá. Tudja, hogy anya veszélyben van mégis inkább itt rontja levegőt felérve pedig nem hezitálok.
- Nami no unari! - kiáltom ki vont karddal. A kardomat körbeveszi maga az óceán vize. Körbe öleli , mint egy gondos szerető majd akár a cunami rázúdítom.
Hárítja könnyedséggel szél vihar keletkezik körülötte a tölcsér így megvédi elfújva az én cunamimat.
- Nocsak ritkán látni ördöggyümölcs használót ezeken a vizeken.- tekintetével alaposan végigmér. Nem tudom tudja e ki vagyok. Dawn végül elém lép.
- Mit művelsz ? - sziszegem neki a kérdésemet.
- Segítek! - feleli
Szerkesztve Sai által @ 2022. 09. 26. 21:48:19
|
| Anettze | 2022. 09. 26. 17:11:38 | #36215 |
Karakter: Dawn Pearl
Megjegyzés: Megjegyzés helye
Egyszer régen olvastam egy pletykát, arról szólt, hogy amikor igazán közel állunk az állati énünkhöz, az érzékeink hirtelen még érzékenyebbé vállnak. Előre érezzük a változásokat. Én magam pedig, már épp a halálomat tervezgetem egy gyanúsan lassú hajóhoz közeledve. Belül mintha mocorogna a „lelkem”. A béta író valahogy így fogalmazott. Mintha nem egy állat várna mindenkit legbelül.
*
Idejét sem tudom mikor jártam utoljára másik hajón. Mostanában különösen szerencsésen megúsztuk a rablásainkat és a csatákat. Azonban most ez itt nem tűnik szerencsének. Már most látok három bekötendő sebet és rengeteg valamire való ellenséget. Megpillantok a hajó sarkában egy traumatizáltnak tűnő fiatal fiút a mi legénységünkből. Eddig még nem is mutatkozott be, most viszont teljesen lefagyottnak tűnik.
- Hé te! Mit csinálsz itt? Így meg fogsz hallni! Megsérültél? -szaglászok a levegőbe, de koránt sem vért érzek meg felőle. Oh, hogy... bassza meg!
- Kölyök! Te a lehető legmesszebb mész most innen. Megértetted? Később megünnepeljük a bemutatkozásodat, de biztosan nem így. Ne hidd egy pillanatig se azt, hogy nem vagyok feletted! – lököm arrébb amíg vér nélkül megtehetem. És futni kezdek lefelé. Nem tudom pontosan mit kereshet itt egy hőségben lévő omega, de a legénység jó részére veszélyt jelenthet. Az illata épp, csak burjánozni kezd kifelé, de ha ez így folytatódik az alfák egymásnak esne érte. És bassza meg, amilyen édes még én is. Visszatartom a lélegzetemet, bár az ösztöneim kiáltoznak ezért a termékeny illatért. A farkam kőkemény és az egyetlen dolog amire gondolni tudok az az, hogy a lehető legjobban feltöltsem az omegát, minden értelemben. Az övemre csatolt főzetre markolok ahogy kinyitom az ajtót. Az illat elteríti az érzékeimet és morogni kezdek. Az én lábam is megfagyott. A gyönyörű férfi pedig kikászálódik az ágyból. Vissza akarom lökni rá és ketté törni azt az ágyat, de emlékeztetem magamat, hogy ne lélegezzek tovább. Még van ennyi önuralom bennem. Noha az omega konkrétan mászik rám. A kurva életbe! Eltaszítom magamtól és csak arra koncentrálok, hogy szétnyissam a két puha, piros, hívogató... ajkát. Aztán beleöntöm a szájába a főzetet és imádkozom. Látom a szemében a félelmet, ahogy köhögni kezdek és egy pillanatra tisztává válik a feje. Szinte fáj a szívem ettől a tekintettől.
- Ez majd segít! – próbálom nyugtatni. A tenyerembe kell vájnom a körmömet, hogy ne érintsem meg. – A kapitányom szerint ez a leggyorsabb ellenszer az omega hőség ellen. Néhai felesége is ezt használta...- nem is tudom mit mondok ezek után. Még mindig érzem azt az átkozott, elázott omega illatot. A hőség pont úgy hat az alfákra is. Elveszi az eszünket.
- Nem vagy egy tipikus omega alkat, nem vagy túl nőies. - mondom ki hangosan, ahogy jobban megnézem a kalózt. Szinte tökéletes, bár még mindig köhög. Lassan kezdi visszanyerni önmagát.
- Talán, mert fiú vagyok- morogja nekem, egy részem pedig önkéntelenül feldühödik rajta.
- Omega! – amint úgy érzem a hülye alfa önbecsülésem ismét rendben van ráébredek, hogy valójában épp egy omega veszekszik velem és kedvem támad büszkén mosolyogni.
- Lenézed az omegákat? – úgy néz ki az a mosoly még elmarad.
- Félre értesz... nem tartom kisebbségnek az omegákat, ugyanolyan emberek, mint egy alfa vagy beta, de tény, hogy nekik sokkal többet kell küzdeniük azon a bizonyos ranglétrán. -Jobb?
- Wow! - a csodálkozása igazán bájos- Minden omega ösztön elmúlt - a mosolya másról árulkodik.
- Mondtam, hogy gyorsan hat- de azt senki nem mondta, hogy valaki közeledik felénk. A berohanó alak pedig már nem is nagyon magyarázza ezt meg így utólagos kérdésként.
- Rayleigh! – kirántja a kardját és látszólagosan az omegát védi. Érdekes lenne, ha engem.
- Semmikép se nézz a szemébe. Fogd be az orrod, csukd be a szemed! – Ez két perccel ezelőtt teljesen használhatatlan lett volna
- Sabo...
- Csak az én illatomra figyelj és...- A férfi látszólagosan nagyon kétségbe van esve. Talán a szeretője? Nem, akkor nem hagyta volna egyedül a melegében.
- Sabo elég! - Ez ügyes kiáltás volt.
- Nyugi elmúlt, hála neki. - Az omega -valószínűleg Ray- rám mutat, de a társaságunk inkább őrültnek nézi. Mikor ráteszi a kezét egy kisebb morgás szökik ki a torkomon.
- Lázas vagy? – Ray végre lelöki ennek a Sabonak a kezét.
- Nem! Adott valami löttyöt, ami segített. – Ezeket a szavakat alig hallom. Épp magammal vitatkozom miért is lenne őrült ötlet az illatommal megjelölni egy idegen férfit
- Megmérgezted a kapitányomat? – ismét morgok a gondolatra is, de aztán megakad a figyelmem valamin. Kapitány. Ez sok mindent megmagyaráz.
- Oh, sose láttam még omega kapitányt, szép munka! – Noha nem látom magamat, de tükör nélkül is meg tudom mondani, hogy hogy nézhetek rá most. Mintha az én omegám lenne és épp a gyermekünk születése miatt dicsérném őt.
- Köszi. – Tetszik neki a dicséret. Jó omega.
A másik férfi rám morog. Meghalna, ha most nekem támadna. Valószínűleg bárkit letudnék győzni aki el akar küldeni innen. A belső állatom nem nyugszik. Van erre egy szakkifejezés az alfák kutatásában, de hirtelen nem jut eszembe. A lényege az, hogy az omegák állandó társasága nélkül később sokkal ragaszkodóbbá válhatnak egy potenciális társ megtalálásánál. Ez bármilyen vonzó férfi lehetne az én esetemben.
- Ha már így összefutottunk bemutatkoznék, hogy ne legyünk többé idegenek egymásnak. – Összefutottunk? Így is fogalmazhatunk.
- Ő itt mellettem Sabo első tisztem legjobb kardforgató. 40 000 000 beli vérdíjas széplegény – megveregeti a mellette álló vállát. Nem tetszik, hogy nem önmagával kezdett. Nyugtatja azt a férfit.
- Én pedig Rayleigh vagyok, 50 000 000 belli fejpénzes csúnya gonosz, a Dailosz király szerint veleéig romlott lelkű Black Lady kapitánya. Örvendek!
- Benned pedig kit tisztelhetünk?
- Dawn Pearl. A sose látott első tiszt és hajó orvos. A fejpénzemet nem tartom számon. Úgy sem én kapom – nem túl barátságosan mutatkozok be. A kapitányom pedig ezt a pillanatot választja, hogy beviharozzon azon az ajtón. Egyre szűkösebb ez a rohadt kabin!
- Hála égnek! - A kapitány egyenesen az omega felé nyújt egy béke szerződéses megállapodást. Ezúttal Sabo nem mer a kapitánya elé állni. Rayleigh szinte rögtön áttanulmányozza azt.
- Elég lényegre törő. De miért?
- Kölcsönös tisztelet és saját utak megkönnyebbítése. Nagyobb biztonság a többi hajót tekintve is. Ráadásul lenne okunk arra, hogy közösen igyunk. - Az omega rám pillant.
- Benne vagyok! – vigyorog
*
A hajó egyik oldalából figyelem a kocsma utáni eseményeket, amikor Ray mellém lép. Nem tehetek róla, de kissé túl sokáig időzik el a tekintetem a felsőtestén. Nem tudom kiverni a fejemből azt az illatot, állandóan keresem a múlt héten történtek óta.
- Az állandóan morgó alfa. Csodálom, hogy nem így hívnak a hajón.
- Mondja ezt a mindig túl közel álló omega- mindezt csak azért is morgom neki, ő pedig válaszul a kardjára fog.
- Kapitány vagyok- látom rajta, hogy sértett. Úgyhogy kicsit közelebb hajolok hozzá. Talán nem is olyan kicsit, de ahogy megérzem a halvány illatát nehéz volna hátrébb lépnem.
- És jó az illatod- az omegád pedig izgatott és elégedett attól, hogy ezt mondom.
- Még mindig nem tudom, hogyan ismerkedsz. Néha már azt feltételezem, hogy talán alfákkal hálsz- pimasz vigyor ül az ajkára.
- Meg kéne ezt cáfolnod, nem gondolod? - A mellkasomra teszi a finom tenyerét. Most egészen máshogy morgok. Ő is érzi. Azonban hátrébb lépek.
- Nem gondolom. – Nincs szükségem vele semmilyen ésszerűtlen kalandra. Sose lenne jó vége. Ha egyszer lesz valakim, akkor lesz otthonunk és ő sem lesz egy kölyök.
- Nem egy kamasz vagyok Ray, hogy bármilyen omegának bedőljek- ezzel ott hagyom őt és még távolról hallom, hogy valami olyasmit motyog, hogy észrevette. Később a kabinom felé tartva a kapitány megállít és tudom, hogy beszélnem kéne ma még a fiúval.
*
A kabinja ajtaján kopogtatok. Enyhe szipogást hallok bentről. Udvariasan leülök az ajtónak háttal és kiengedek némi feromont, hogy azt hiszem megnyugtassam.
- Menj el! - a hangja töröttnek hangzik.
- Sok benned a stressz. Nem akarok elmenni.
- Nem akarok beszélgetni- a hangja elutasító.
- Egy szóval sem mondtam, hogy én akarok- halk kuncogást hallok az ajtón túlról.
|
|
