- mond, minden rendben? - szakítom meg a csendet. - vagy egy hónapja hozzám sem szólsz, vagy ha igen, akkor sem nézel a szemembe... Aggódom érted... Ha amiatt haragszol még rám, hogy elmentem szó nélkül... Nem tudom mit vársz, hányszor kell még bocsánatot kértem tõled.-teszem le a pirítóst, de egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet-  Hallottam ahogy álmodban engem emlegettél...
- Elég fura álom volt, a nagy részére nemis emlékszem- zárja rövidre a témát, én pedig jobbnak látom nem firtatni.
vacsora után vissza vonulok a szobámba, hogy a madaraimmal foglalkozhassak…vagyis, ezzel az indokkal, mert igazából még mindig nem tudok rá jönni mi baja, és ezen kattog az agyam egészen másnap reggelig

- Most… most… történt valami? Vagy… miért nézel rám így? – rögtön abbahagyom a nevetést, mivel megint igen csak furán vigyorog és nézz rám Kaneko. Nem tudom, mi járhat a fejébe, de igen csak zavarban vagyok attól, ahogy tekint rám.

- Csupán eszembe jutott, hogy a szüleid milyen arcot vágtak, és elmerengtem egy pillanatra, hogy még miket fognak átélni, amíg leszállnak errõl az esküvõs ötletrõl. – feleli, amitõl teljesen megnyugszom és felcsillannak a szemeim.

- Szinte már látom magam elõtt! Kaneko, csináljunk már valahogy képeket! Vagy rejtsünk el kandi kamerákat! – lelkesedek fel, meg kell örökíteni a dolgokat, hogy késõbb is tudjak rajta vigyorogni, na nem mintha elfelejteném, de akkor is. Köszönhetik ezt mind maguknak, hogy bele akarnak egy házasságba kényszeríteni.  – Tényleg, tényleg, mi lesz a következõ lépésünk? – kérdezem kíváncsian, hiszen õ mégis jobban ért az efajta dolgokhoz, mint én.

- Elõször is érjük el, hogy a szüleid újból lássanak minket csókolózni, de most titokban, mondjuk a lépcsõfordulóban, vagy valami félig rejtett helyen. Persze csak akkor, ha nem gond, hogy újból megcsókollak, úrfi. – hevesen bólogatok, de mégis zavartan, de ahogyan az arcomra simít, na meg rákérdezz, csókra jobban elpirulok. Komolyan miért kell ennyire zavarba lennem férfi létemre ráadásul egy férfitól, totál kiakasztó vagyok.

- Per… persze, hogy nem baj, hiszen nekem segítesz.

- Akkor vacsora elõtt várlak a nappaliban, és kitaláljuk, hogy merre járnak a szüleid. – bólintok a puszin elmosolyodom, majd amikor kimegy elterülök az ágyamon.

- Shinno komolyan mi van veled?? – morgok magammal. Alig telt el még valami a napból, de már most annyi minden történt. Kiderül a drága komornámról, hogy meleg. Komolyan miért csak most tudom meg? Most ha nem találom ki ezt a színjátékot, akkor ki se derül? Lényeg, hogy most már tudom. Szóval összegezve az elsõ csókom a komornyikommal történt, aki meleg és fokozva a dolgokat az egész egy színjáték miatt történt. Hány ember mondhatja ezt még el magáról? Szerintem nem sokan az fix. Ami ezeknél is fontosabb, hogy miért is élveztem én annyira a csókot? Talán az újdonság ereje miatt vagy mert annyira jól csinálja? Igaz nincsen összehasonlítási alapom, de úgy gondolom, hogy ezt is jól csinálja, ahogyan minden mást is. Teljesen össze vagyok zavarodva…

Egészen addig kattog az agyam az elmúlt eseményeken, na meg ami fog még történni, amíg el nem jön a találkozónk ideje. Vegyes érzések keringenek bennem, egyszerre vagyok izgatott, kíváncsi, de a félelem is ott lapul, hiszen minden annyira új.

Amint leérek, a nappaliba mielõtt bármit reagálnék, Kaneko már húzz is magával, én pedig engedelmesen követem, majd amikor megállunk, ismét megszólalnék, de mivel jelzi, hogy ne tegyem így hallgatok. Vajon szüleim ott vannak bent a hálóban?

- Csak ne fuss el, és ne ellenkezz! – suttogja az ajkaimra. Oké ezzel csak azt éri el, hogy legszívesebben már most elfutnék, de persze nem teszem, hiszen õ segít nekem és az cél, hogy szüleim leszálljanak a házasság témáról.

Következõ pillanatban meg is csókol, de sokkal vadabbul, mint eddig. Felsóhajtok, de nem tiltakozók és egybõl utat engedve neki viszonzom a csókját, ami igen csak sutára sikerül, fõleg, hogy ilyen vadul csókol, ami még újabb, de nagyon jó érzés. Elengedve magam átkarolom nyakát és úgy csókolom tovább, amíg õ a hátam simogatja, de a következõ pillanatban a fenekemre simít, mire meglepetten és rémülten felnyögök halkan és elválok az ajkaitól. Kipirultan nézzek rá ez most nagyon váratlanul ért. A keze továbbra is ott van, majd az arcom kezdi elpuszilgatni, de a következõ pillanatban már a nyakam kezdi el harapdálni, ami ha lehet, még jobban meglep és megijeszt. Megmarkolom ruháját, mást nem tudok tenni, ez most így hirtelen tényleg nagyon új. Kaneko tudja aztán a dolgát, õ tényleg tapasztalt.

- Shiinno… - suttogja, amitõl megremegek. – Annyira kívánlak… - simít fel az oldalamon, de a szavai sokkolnak. Ez még mindig játék része??

- Kane-ko? – nézzek rá döbbenten vörös fejjel, de válaszolni nem tud, mert az ajtót bevágják, mire összerezzenve odanézzek. Persze a szüleim hirtelen el is felejtettem õket.

- Mégis mit mûveltek? Nem voltam elég világos?? – üvölt apám magából kikelve, rég láttam ilyen dühösnek. – Teljes mértékben felháborító. – üvölt és magához ránt. Anyám a döbbenettõl meg se tud szólalni, de olyan sápadt, hogy csoda, hogy nem ájult el még.

- Uram elmondtuk, hogy szeretjük egymást és egy pár vagyunk. – mondja álltársam higgadtan, mint mindig. Komolyan erre születni kell.

- El ne felejtsd hol helyed. – vágja hozzá apám, mire már végre meg tudok szólalni.

- Elég ne beszélj így a páromról. – morgok rá, de a pír az arcomról nem múlik. Még ha nem is lennénk együtt, akkor se engedném, hogy ilyen stílusba beszéljen vele. – Különben is meg ne rángássál. – húzom el a karom és Kaneko mellé lépve megfogom kezét, mire csak elmosolyodik és átöleli derekam. – Együtt vagyunk, ha tetszik neked, ha nem. – mondom igen hitelesen. Nem szabad megfutamodnom, mert akkor semmit se az egész színjáték.

- Shiinno mégis hogy beszélsz te velem?? Olyan egy nevetlen kölyök tudsz lenni, nem erre tanítottalak. – pattog tovább. Komolyan olyan kiborító. Már éppen megszólalnék, de Kaneko megelõzz.

- Uram lehet a fia szemtelen, de csak az igazat mondja és kétségbe van már esve. – apámat ez persze nem hatja meg miért is hatná.

- Én meg agyvérzést kapok. Elegem van ebbõl a badarságból, ez már túlmegy mindenen. Nagyon rossz vicc ez az egész, de ha mégse az, akkor se érdekel, és nem fogom engedni, hogy egy férfival legyél. Megházasodsz és kész. – vágja hozzám és próbálnék szóhoz jutni, de esélyem sincs. – Elutazunk most édesanyáddal pár napra egy tárgyalásra, mire visszaérek, azt akarom, hogy minden a régi legyen. – közli velem halálosan komolyan.

- Arra várhatsz az is lehet, hogy nem találsz itthon. – üvöltök rá, majd a szobájába rohanok. – Hülye barom, komolyan elegem van. – kezdem el csapkodni a falat.

- Ne tegyél kárt magadban attól semmi lesz jobb. – halom meg Kaneko lágy hangját.

- Elegem van érted? Apámat egyáltalán nem érdekli, hogy én mit akarok, hogy nekem mi a jó. – hangomból nem csak düh, hanem a fájdalom is kihallatszik. Odasétál hozzám, majd szorosan magához ölel. Mindig is biztonságban éreztem magam a szoros karjai között, de most még inkább.

- Nem szabad feladnod ilyen hamar. Tudod jól, hogy a szüleid szeretnék téged, csak van pár elképzelésük, fõleg ugye apádnak, de meg kell vele értetni, hogy neked saját elképzeléseid vannak és saját akaratod. Én meg itt vagyok neked és segítek, hogy elkerüld az esküvõt, hogy járhasd a magad utat és boldog legyél. – suttogja megnyugtató hangján, amibe jólesõen megborzongok.

- Igazad van és én ezt tudom jól, de jó lenne, ha õ is felfogná. – sóhajtok fel. – Nem is tudom, mit kezdenék nélküled. – mosolygok fel rá.

- Azt én sem. – kuncog, majd megborzolva hajam ellép tõlem. – Lesz pár nap nyugtunk és tudunk jó sokat gyakorolni. – jegyzi meg, de én csak elvörösödöm.

- Mitõl jöttél zavarba? – pillant rám.

- Mégis mit gondolsz? A gyakorlástól. Mondom, hogy minden új és most tovább is mentél. – dadogom vörös fejjel.

- Természetesen mégis csak minél meggyõzõbbnek kell lennünk. Gyakorlunk és akkor, majd nem fagysz le, bár mondjuk jól jött ki. – nevet fel.

- Nem hibáztathatsz én nem menekültem el, de attól még nem vagyok felkészülve a mozdulataidra. – magyarázok zavartan.

Elmosolyodik, de számomra kissé ijesztõen. Elindul felém és mire feleszmélek, már az ágyon vagyok, õ pedig rajtam.

-  Mit…. mit csinálsz? – kérdezem zavartan és félve is.

- Gyakorlunk kis butus. Nyugodj meg tudod, hogy soha nem bántanálak. – simít gyengéden az arcomra.

- Igen tudom jól, de azért félek kissé. – vallom be.

- Természetes, de tetszeni fog ígérem. – mosolyog következõ pillanatban már a nyakamat kezdi el csókolgatni. – Most döntsd oldalra fejed, hogy jobban hozzáférjek. – utasít, amikor így teszek megszívja a bõröm, mire felnyögök, rögtön a szám elé kapom kezemet.

- Mondtam, hogy élvezni fogod. – kuncog.

- Hülye.. – motyogom zavartan, de igaza van, hiszen nem taszít, amit csinál, jó érzés, de az ijedtségem nem múlik el a felõl, hogy miért is élvezem én ezt.

- Te tényleg kívánsz? – kérdezem hirtelen, hiszen ezt mondta nem, de nem tudom eldönteni mi a játék része és mi nem.

- Rendben Úrfi vagyis Shiinno. – javítom ki magam, mire enyhe pír önti el csinos pofiját. Ha tudná, hogy ez még csak a kezdet, akkor már cékla vörös lenne.  – Most már készüljön, lent találkozunk. – kacsintok rá, majd kimegyek. Remekül fogok szórakozni!

Lent gyorsan elintézem az étkezéssel kapcsolatos szokásos macerákat, majd az ebédlõ elõtt türelmesen várom az úrfit, aki nemsokára meg is érkezik.

- Felkészültél? – pillantok le rá.

- Igen. – bólint, de nem gyõzött meg. Szemével össze-vissza pillantgat és kezét idegesen tördeli. Kis édes.

- Akkor menjünk. – nyitom ki elõtte az ajtót, majd mögötte haladva bemegyünk az ebédlõbe.  Köszönök a még békésen falatozó munkaadóimnak, ahogyan az úrfi is üdvözli a szüleit, majd leül õ is. Én csak állok és várok a parancsokra, mert ugyebár dolgozom, de leginkább az érdekel, hogy fog-e történni valami. Remélem nem száll inába a bátorsága, mert akkor nem játszhatok majd vele olyan könnyen, mintha azt a látszatot kéne kelteni, hogy egy pár vagyunk. Shiinno nem nyúl az ételhez, majd jó hosszú idõ után idegesen felemeli a szüleire a tekintetét.

- Anya, apa szeretnék veletek beszélni egy fontos dologról. – szólal meg, mire leteszik az üzleti papírokat, és teljes figyelmet szentelnek a gyereküknek.

- Hallgattunk fiam. – mondja az apja.

- Az esküvõrõl van szó. – kezd bele, de azt sem hagyják, hogy végigmondja.

- Bele se kezdjél fiam, megmondtam, hogy nem vagyok többet errõl vitát nyitni. – csattan a szigorú hang, de az úrfi felpattanva az asztalra csap.

- Elég. Nem veszem el azt a lányt és mást se… mert. – hallgat el egy pillanatra, ameddig megragadja a kezem. – Meleg vagyok és Kaneko a párom. – jelenti ki, mire a kedves szülõk megrökönyödve bámulnak párosunkra és beáll az a jól ismert kínos csönd.

- Ez az eddigi legjobb kifogásod. – kezd el nevetni az apja, amihez kicsivel késõbb, megkönnyebbült nevetéssel csatlakozik az anyja is. – Fantáziád az van, meg kell hagyni, de nem szép belevonni Kanekot is. – nevet tovább jóízûen. Hogy én mennyire szeretek ünneprontó lenni!

- Uram elnézést, hogy megszakítom, de ez nem vicc. Én és a fia tényleg egy pár vagyunk. – jelentem be komolyan én is, hátha nekem jobban hisznek, de tudom, hogy milyenek az ilyen emberek. Ameddig bizonyítékot nem kapnak, addig semmit sem fognak elhinni, vigyoruk is csak ezt bizonyítja.

- Na, most már elég legyen már te is. – hahotázik, mire nekem is elfogy a türelmem. Megragadom az úrfi állát, magam felé fordítom és egy rövidke pillanatra ajkaim ajkaira nyomom. A csend olyan hirtelen áll be, amilyen hirtelen a villám szokta átszelni az eget.

- Nem viccelünk. – mondom komolyan elválva az úrfi édes ajkaitól. Bár ne egy színjáték lenne ez az egész, és bár kettesben lennénk, egyedül… grr… Ám mielõtt észbe kaphatnék az úrfi már el is tûnt és csak az ajtó csapódása jelzi, hogy itt valami nagyon balul sült el.
A szülõk magyarázatért ordítozva fenyegetnek feljelentéssel, kirúgatással, hiszen az elõbb a szemük láttára zaklattam a csemetéjüket. Én végig annál a mesénél maradok, hogy az úrfival már hónapok óta viszonyt folytatunk, de az elõbbi menekülés után nem igazán akarnak nekem hinni. Szóval én is gyorsabbra fogom a felszívódásom, hogy az úrfival elbeszélgessek. Ha meg akarja úszni az esküvõt, akkor nem szabad ilyennek lennie… na meg… nem is csak az esküvõ miatt… akarom.

- Miért rohant el… vagyis rohantál el? – kérdezem, mikor belépek a szobájába.

- Megcsókoltál… megcsókoltál… – dadogja teljesen kivörösödve.

- Igen megcsókoltalak. Most komolyan azt hitted, hogy elég lesz, ha megölelsz, vagy megfogod a kezem? – kérdezem hitetlen ábrázatot öltve arcomra. Végülis teljesen igazam van…

- Én nem… vagyis talán igen… nem tudom… - rázza meg a fejét. – Elloptad az elsõ csókom. – simít az ajkaira. Istenem, egy csók miatt van úgy kiakadva? Ahhoz mit fog akkor szólni, amikor a szüzességét lopom el?

- Tudod, hogy nem akarok rosszat, pont ellenkezõleg segíteni akarok, ahogyan megígérgetem. – nyugtatom kedvesen, és közelebb lépek hozzá, majd finoman megfogom a kezét.

- De… de akkor is elloptad a csókomat… az engedélyem nélkül. – motyogja mire nem bírom tovább és kiül a mosoly az arcomra. Milyen megnyugtató gondolat, hogy ez a fajta lopás legális.

 - Igaz, igaz bocsánatot kérek. – kuncogok. – Azért nem volt olyan borzalmas igaz? – simítok az arcára a szabad kezemmel. Legnagyobb meglepetésemre nem lök el magától, pedig ahhoz képest nagyon is feldúltan menekült.

- Nem… csak furcsa és zavarba ejtõ. – nocsak… talán valójában is meleg? Ha igen, akkor ezt mindjárt ki is derítem…

- Ez teljesen normális. Mi lenne, ha most ismét megcsókolnálak? A szüleid elmondták, de még mindig nem gyõztük meg, mert tudod, ahogyan elrohantál úgy a csók a hitelét vesztette, de ha most gyakorlunk, akkor elfogják hinni, hogy egy pár vagyunk és ez a elsõ lépés utána jön a többi. – fejtem ki a véleményem, egy percig sem szakítva meg a szemkontaktust. Ám Shiinno elfordítja zavart tekintetét, majd rövid, néma gondolkodás után visszanéz és bólint.

- Igazad van mindenben. – suttogja. – Akkor gyakoroljunk. – vörösödik el teljesen.

- Olyan édes vagy. – kuncogok újból, majd az ágy felé húzom, és leülünk a szélére.

- Most hunyd le a szemed és próbálj meg utánozni. – lehelem az ajkai közé. Bólint, majd amikor lecsukja a szemét, akkor ajkaim újból ajkaira tapasztom. Gyengéden török utat nyelvemmel a szájába, majd az õ nyelvét is táncra hívom, gondolkodni sem hagyok neki idõt, nem akarom, hogy eszébe jusson, hogy õ heteronak vallja magát, pedig… most bizonyítja be a karjaimban, hogy nem az. Akkor már régen ellökött volna, és nem próbálna meg utánozni. Olyan jó érzés, hogy viszonozza a csókot, még akkor is, ha tudom, hogy csak az esküvõ elkerülése miatt. Ám minél inkább csókolom, annál inkább nem bírok uralkodni magamon. Egyre szenvedélyesebbé válok, magamhoz ölelem, selymes hajába túrok, és egyre jobban mélyítem a csókot. A kezem már éppen mozdulna, hogy végigsimítsak az oldalán is, de akkor Shiinno ajkaimba lehel.  

- Kaneko lassíts... – ránt vissza a valóságba.

- Bocsáss meg Shinnoo…- suttogom vissza, majd abbahagyom a csókot, és elengedem.

- Nincs semmi baj csak még minden annyira új nekem... – motyogja és ez az egész tényleg olyan… mintha… mintha tényleg járnánk. – Milyen voltam? Nagyon béna? – pillant rám kíváncsian, mire ajkaimra ismét mosoly telepszik.

- Igen tudom, de hamar hozzá fogsz szokni. – mosolygok rá biztatóan. – Nem voltál béna, csak ahogyan mondtad még új neked, de biztos vagyok benne, hogy profi leszel. – bíztatom, miközben próbálom lenyelni a nevetésem, na meg azt a késztetést, hogy azonnal rádöntsem az ágyra, hogy folytassuk.

- Köszönöm Kaneko és így van, az leszek. – nevet fel, majd elhallgat. – Viszont akkor, ha csókolózunk akkor hinni fognak nekünk? Vagy mit kéne még csinálni? – kérdezi kíváncsian és teljesen ártatlan pofival. Istenem, istenem, mit tettem, hogy ilyen ajándékban részesülök?  – Taníts mester. – nevet fel édesen, mire perverz vigyor ül az arcomra.

Ezt persze Shiinno is észreveszi, ezért abbahagyja a nevetést és újból teljesen zavarba esve pislantgat rám.

-Most… most… történt valami? Vagy… miért nézel rám így? – erre gyorsan rendezem a vonásaim.

- Csupán eszembe jutott, hogy a szüleid milyen arcot vágtak, és elmerengtem egy pillanatra, hogy még miket fognak átélni, amíg leszállnak errõl az esküvõs ötletrõl. – terelem szépen a témát, ami remekül sikerül, hiszen, ha ilyen jön szóba, akkor bármi is jár a fejében, hirtelen eltûnik. Legalábbis egy bizonyos ideig biztosan. Shiinno arcán izgatott mosoly jelenik meg teljesen elfelejtve korábbi zavarát.  

- Szinte már látom magam elõtt! Kaneko, csináljunk már valahogy képeket! Vagy rejtsünk el kandi kamerákat! – lelkesedik fel teljesen, szinte alig bír nyugodtan ülni. – Tényleg, tényleg, mi lesz a következõ lépésünk? – pillant rám csillogó szemekkel.

- Elõször is érjük el, hogy a szüleid újból lássanak minket csókolózni, de most titokban, mondjuk a lépcsõfordulóban, vagy valami félig rejtett helyen. Persze csak akkor, ha nem gond, hogy újból megcsókollak, úrfi. – simítom meg gyengéden az arcát, mire újból elvörösödik, és lesüti a szemeit.

- Per… persze, hogy nem baj, hiszen nekem segítesz.

- Akkor vacsora elõtt várlak a nappaliban, és kitaláljuk, hogy merre járnak a szüleid. – nyomok egy puszit a homlokára, és sejtelmes mosollyal távozok. Na de akkor a szórakozás elõtt essünk is túl a dráma rám zúduló történéseivel.

Minden úgy történik, ahogy azt már reggel gondoltam: Shiinno szülei még mindig idegbajosak, követelik, hogy azonnal adjam fel az úrfit és valljam be helyette is, hogy ez mindössze csak egy színjáték. Persze mindent tagadok, hiszen ez a legjobb életfilozófia; Ne ismerj be semmit, és ne tagadj semmit. Több mint tökéletes az ilyen helyzetekben. Bár annak ellenére, hogy mindenki csak színjátéknak véli a történteket eléggé felfújják. Minden egyes alkalmazott összesúg a hátam mögött, ujjal mutogatnak, szeretõim, akikkel néha-néha összefeküdtem csalódottan pillantanak rám. Most komolyan… azt hitték, hogy egy egy éjszakás kaland után még akarok tõlük valamit? De velük nem is foglalkozok többet, csupán egy lesajnáló pillantással ajándékozom meg õket, de az apám… Na az már más tészta. Magából kikelve üvölt, de úgy, hogy félek, hogy a hajamat is leszedi a hangsebesség. Vagy olyan három óra múlva, miután kedvére rekedtre kiabálta magát a szokásos pókerarccal lelépek. Igazából csak önmagával „beszélgetett” mivel egy pillanatra sem volt hajlandó megállni, még egy apró levegõvételnyi szünetet sem hagyott. Hahh… fárasztó.
Még a találka elõtt kiszimatolom, hogy a szülõk a hálószobájukban emésztik magukat a gyermekük miatt. Tökéletes.
Végül Shiinno is befut a találkahelyre, én meg azonnal megragadom a karját, és már vonszolom is magam után, lehetõleg hangosan dobogva a lépcsõn hátha felkeltem a szülõk figyelmét. A folyosó szélén a szobanövény mögött megállok, és ujjaim az úrfi ajkaira tapasztva hallgatózok. Csend van. Nagyszerû, akkor tudják, hogy itt vagyunk.

-Csak ne fuss el, és ne ellenkezz! – súgom az ajkaira, majd amikor meghallom, hogy a kilincset egy halk kattanással lenyomták vadul kezdek tapadni az ajkaira, hogy minél szenvedélyesebbnek látszódjunk. Shiinno gyorsan utat enged az ajkaival a nyelvemnek egy kisebb sóhaj kíséretében, majd pár pillanat múlva, kicsit engem is meglepve, átkarolja a nyakam, mire én a hátát kezdem simogatni.
Halk nyikordulás.
Szóval az ajtó kinyílt. Erre kezem a hátán egyre lejjebb viszem, és hirtelen belemarkolok formás kis fenekébe. Erre Shiinno halkan felnyög és hirtelen elszakítja ajkait az enyémektõl, hogy kerek tekintettel nézzen rám, meglepett kipirult arccal keretezve. Pedig mondtam, hogy semmi ilyet ne csináljon, de mindegy, éljenek az improvizációk. Gyorsan elmélyítem a szemkontaktust, kezem még mindig a fenekén pihen, majd az arcának adok egy apró puszit, hogy egy pillanattal késõbb már a nyakát kényeztessem finom harapásokkal. Shiinno keze dermedten markolja a ruhámat… vajon meddig bírja még, és a szülõk miért nem reagálnak még semmit?

- Shiinno… - susogom mély hangon. – Annyira kívánlak… - simítok fel az oldalán.

- Kane-ko? – suttogja vissza megdöbbenten, mire végre elérem az egyik apró célomat. Az ajtó hatalmasat dördül mellettünk, mire õ ijedten és vörösen, én meg félelmet színlelve számító dögként, somolyogva pillantok a szülõk irányába, akiknek az arckifejezése leírhatatlan örömöt ébreszt bennem. 

- Mondtam már, hogy nem vicc! Tényleg bármit megteszek, csak azt az esküvõt kerüljem el! – már szinte könyörgök neki. A tekintete megváltozik és igen csak ijesztõ mosoly jelenik meg az arcán.

- M…mégis… miért? – kérdezem vörösen és próbálok elhúzódni, de most õ fogja meg a karom és nem tudok mozdulni. Most már tényleg vészesen közel van az arca.

- Azért Shiinno úrfi, mert meleg vagyok. – közli velem a következõ pillanatban vigyorogva, én meg még jobban ledöbbennek és fel se fogom elsõre.

- Jó persze, de… - kezdek el motyogni, majd felfogom, mit is mondott. Még jobban elvörösödöm és kitörök.

- HOGY MIIIIIIII??????!!!!!!! – üvöltök és még inkább szabadulni próbálok. – Eressz már el! –parancsolok rá és végre elenged. – Ez most komoly? Ez nem jó tréfa!Én komolyan gondoltam amit mondtam! Mégis mi? Mióta? Meg… és azt, hogy… – errõl eddig én miért nem tudtam? Igaz e egyáltalán vagy csak szórakozik és még nem is akar nekem segíteni?? Semmit se értek.

- Kérem, nyugodjon meg. Semmi ok a pánikra. – semmi ok a pánikra?? Ugye ezt most õ sem gondolja komolyan?? -Én ugyanaz az ember maradok, aki eddig is voltam, csupán azért közöltem ezt az információt, hogy majd ne lepõdjön meg néhány… hogy is mondjam… szokatlan reakciómon. – nem igazán értem, hogy hova akar kilyukadni, de legalább már tudom, hogy nem viccel és a lényeg az, hogy segítsen nekem. – De, ha tényleg nem akarja azt az esküvõt és nincs más megoldása, akkor szívesen eljátszom a párját. – zene füleimnek a válasza. – Megtiszteltetés, hogy engem választott. – tény, ami tény még mindig levagyok döbbenve és kitudja még mennyi dolgot nem is tudok róla, de most nem érek rá ilyeneken gondolkozni.

- Mi a terve? – feleszmélek a kérdése és fel is lelkesülök.

- Akkor tényleg benne vagy? Izé… ö… csak eljátszanunk kell, nem kell komolyan venni…- kezdek bele, majd picit elhallgatok. – Nos… elõször is be kéne jelenteni, hogy mi szerelmesek vagyunk. – ez persze logikus. - Aztán meg be is kéne bizonyítani, hogy nem hazudok.

- Ezt, hogy gondolta? – kérdezi kíváncsian. Nagyon helyes hozzáállás.

- Mondjuk kézen fogva sétálunk, néha megölelsz, meg ilyenek. Mintha tudnánk, hogy a szüleim nincsenek ott, de ugye direkt provokálunk. – kezdem el sorolni a dolgokat, amik szerintem remek ötletek, de õ csak elkezd vigyorogni. Itt komoly dolgokról van szó õ pedig vihog na szép mit ne mondjak.

- Beléd meg mi ütött hirtelen? – kérdezem tõle morcosan.

- Semmi, semmi, csak elképzeltem, hogy milyen szép és szórakoztató botrány lesz ebbõl.

- Pontosan! – ezt én se mondhattam volna szebben. – Nem fognak engem senkihez sem hozzáadni! Szóval innentõl kezdve parancsba adom, hogy másképp viselkedj velem, mint ahogy szoktál. Ha… ha érted, hogy mire gondolok. – teszem hozzá a végét, azért zavartan.

- Igenis uram. – hajol meg szokásosan. – Most viszont öltözzön, mert hamarosan reggelihez találok. – bólintok, de mielõtt kimenne, utána szólok.

- Mostantól tegezned kell, ahogy már alapból többször kértelek, de most már tényleg meg kell tenned, hiszen úgy még hitelesebb. – mondom komolyan.

- Rendben Úrfi vagyis Shinno.. – javítja ki magát, mire elpirulok ismét, ahogyan így mondja a nevemet annyira más. – Most már készüljön, lent találkozunk. – kacsint rám, majd kimegy.

Most már tényleg nincs visszaút és végig kell csinálnom, hiszen ez az egyetlen módja, hogy megúszom az átkozott esküvõt. Összeszedem magam, majd miután elkészülök lemegyek. Karmine már ott vár lent az ebédlõ elõtt.

- Felkészültél? – pillant le rám.

- Igen. – bólintok, de én tökre ideges vagyok vele ellentétben, aki mint mindig most is tökre nyugodt. Sose értettem, hogy lehet ennyire higgadt mindig. Így született vagy talán szakmai ártalom vagy mindkettõ, de most kapóra jön a higgadtsága.

- Akkor menjünk. – nyitja ki elõttem az ajtót, majd bemegyünk az ebédlõbe. Szüleimnek mindketten köszönünk, ahogyan õk is, majd helyet foglalok.

Darabig még csöndben vagyok, de nem eszek, ahhoz túl ideges vagyok.

- Anya, apa szeretnék veletek beszélni egy fontos dologról. – szólalok meg mire mindketten rám pillantanak letéve az üzleti papírokat is, mert mint mindig most is dolgoztak.

- Hallgattunk fiam. – szólal meg apám.

- Az esküvõrõl van szó. – kezdek bele, de rögtön a szavamba vág a vénember.

- Bele se kezdjél fiam, megmondtam, hogy nem vagyok többet errõl vitát nyitni. – közli szigorúan de én nem hagyom annyiban.

- Elég. – csapok az asztalra és felpattanok. – Nem veszem el azt a lányt és mást se….. mert. – elhallgatok, majd megfogom Kaneko kezét. – Meleg vagyok és Kaneme a párom. – jelentem ki. Szinte leesik az álluk és nagyon ledöbbennek, majd pár percig néma csönd van.

- Ez az eddigi legjobb kifogásod. – kezd el nevetni az apám, amihez anyám is csatlakozik. – Fantáziád az van meg kell hagyni, de nem szép belevonni Kanemét is. – nevét tovább én pedig megszólalni se tudok.

- Uram elnézést, hogy megszakítom, de ez nem vicc. Én és a fia tényleg egy pár vagyunk. – szólal meg az áll barátom, de apám csak tovább vigyorog.

- Na most már elég legyen már te is. – hahotázik, de a következõ pillanatban elhallgatnak, mert megcsókol….. Kaneko megcsókol… igaz csak egy pillanat volt az egész, de  akkor is ez volt az elsõ csókom.

- Nem viccelünk. – mondja komolyan, amikor elváll tõlem, de én nem maradok ott, hanem felrohanok a szobámba, alig pár perc múlva õ is megérkezik.

- Miért rohant el.. vagyis rohantál el? – kérdezem elsõ csókom ellopója.

- Megcsókoltál…. megcsókoltál.. – dadogom vörösen.

- Igen megcsókoltalak. Most komolyan azt hitted, hogy elég lesz ha megölelsz vagy megfogod a kezem?? – kérdezi teljesen jogosan.

- Én nem….. vagyis talán igen….. nem tudom… - rázom meg a fejem. – Elloptad az elsõ csókom. – simítok az ajkaimra.

- Tudod, hogy nem akarok rosszat, pont ellenkezõleg segíteni akarok, ahogyan megígérgetem. – lép hozzám közelebb, majd finoman megfogja a kezemet.

- De…. de akkor is elloptad a csókomat…. az engedélyem nélkül. – motyogom mire csak elmosolyodik.

 - Igaz igaz bocsánatot kérek. – kuncog. – Azért nem volt olyan borzalmas igaz? – simít az arcomra szabad kezével minek érzésébe beleremegek. Most annyira más az érintése. Zavartan félrepillantok, majd vissza rá.

- Nem….csak furcsa és zavarba ejtõ. – vallom be, hiszen tényleg nem volt rossz érzés.

- Ez teljesen normális. Mi lenne, ha most ismét megcsókolnálak? A szüleid elmondták, de még mindig nem gyõztük meg, mert tudod, ahogyan elrohantál úgy a csók a hitelét vesztette, de ha most gyakorlunk, akkor elfogják hinni, hogy egy pár vagyunk és ez a elsõ lépés utána jön a többi. – fejti ki a véleményét, mélyen a szemembe nézve.

Picit hallgatok ismét elfordítva a tekintetem, majd visszanézve rá bólintok.

- Igazad van mindenben. – suttogom. – Akkor gyakoroljunk. – motyogom vörös fejjel.

- Olyan édes vagy. – kuncog, majd az ágy felé húz és leülünk a szélére. Most még be se tudok neki szólni, annyira zavarba vagyok.

- Most hunyd le a szemed és próbálj meg utánozni. – leheli az ajkaim közé. Bólintok, majd amikor lecsukom a szememet megérzem az ajkaimat, de most nem áll meg. Kicsit így ízlelget, majd a nyelvével finoman utat a tõr a számba, amit meg is adok neki. Nyelvemet megkeresve lágy táncra hívja az enyémet, amibe jól esõen beleremegek. Tévedtem, most lopta el az elsõ csókomat.

Lassan megmozdítom a nyelvemet és próbálom õt utánozni. Az ajkai mézédesek, a csókja lágy, mégis szenvedélyes. Finoman magához ölel és egyik kezével a hajamba túr, miközben egyre jobban és jobban elmélyíti a csókot, amibe szinte beleszédülök.

- Kaneko lassíts... – lehelem az ajkai közé, ez a tempó nekem túl gyors.

- Bocsáss meg Shinnoo…- suttogja, majd abbahagyja a csókot és elenged.

- Nincs semmi baj csak még minden annyira új nekem.. – motyogom. – Milyen voltam? Nagyon béna? – pillantok rá.

- Igen tudom, de hamar hozzá fogsz szokni. – mosolyog rám biztatóan. – Nem voltál béna, csak ahogyan mondtad még új neked, de biztos vagyok benne, hogy profi leszel.

- Jó reggelt Úrfi. – köszöntöm és próbálom kitalálni, hogy mi az oka, hogy már felkelt.  lép be a kopogás után a komornám.

- Jó reggelt Kaneko. – mosolyog hófehér fogaival.

- Maga fent már? Jól van? – kezdek aggódni. Lehet beteg… vagy bajba került… vagy nem tudom, de gyorsan megnyugszom mivel kérdésemre a megszokott durcás pillantást kapom válaszul.

- Jól vagyok, attól még, hogy fent vagyok, nem egyenlõ azzal, hogy beteg vagyok. – közli kicsit sértõdve, mire halványan elmosolyodok és a szokásos reggeli ágyból kirángatást egy hajborzolással pótlom.

- Ne haragudjon, de nagyon ritkán van, hogy magától fent van. – mosolygok még mindig, mire az õ ajkai is felfelé görbülnek.

- Oké ez tényleg így van és az igazság szerint nem is aludtam sokat, mert folyton zakatolt az agyam és beszélni is akarok veled, szóval kérlek ülj le ide mellém. – bújik ki a paplan alól, majd az ágy szélére ül és megpaskolja maga mellett az ágyat.

- Kíváncsivá tett. – megyek oda, majd mellé ülök – Hallgatom.

- Tudod, hogy mennyire nem akarom ezt a házasságot és minden áron el akarom kerülni. – mondja szokatlanul komolyan, majd picit elhallgat, én meg türelmesen várok. – Szóval kitaláltam valamit és segítened kell, mert nélküled nem tudom végrehajtani. – vezeti fel, majd elhallgat egy kis idõre. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi lehet ez.– Azt mondom a családomnak, hogy meleg vagyok és te vagy a párom. – közli igencsak komoly, elszánt tekintettel, halvány pírral ennivaló pofiján én meg csak bámulom, meglepettségtõl tág szemekkel. Miután eljutott az agyamig, hogy mit mondott és miután már fel is dolgoztam azt jóízû nevetésben török ki, ami igencsak szokatlan tõlem.  

- Majdnem bedõltem magának. – nevetek tovább. Ez az év vicce! Bár én örülnék a legjobban egy ilyen lehetõségnek.

- Elég legyen Kaneko. – int le - Nem viccelek, minden szavam komolyan gondoltam. Segítened kell és mindig azt mondod, hogy fontos vagyok neked és azt akarod, hogy boldog legyek. Tudom, hogy ez nagyon nagy kérés és igen csak botrányos, de kérlek, segíts nekem. – néz rám könyörgõen és megszorítja a kezem. – Ez nem parancs, hanem egy nagyon nagy segítségkérés. Kérlek, tedd meg nekem, én bármit megteszek cserébe. – közli olyan komoly arccal, amilyet még nem láttam tõle. 

- Rendben úrfi, nagyon vicces. – mosolyodom el, mint ahogy olyan gyerekre szokás aki lódít. Tudom, hogy sok mindenre képes, de ilyet még õ sem vállalna be. Ki van zárva. Szinte túlontúl szép lenne, hogy igaz legyen. Már állnék fel, hogy az ilyen ugratásokat mellõzve menjek a többi dolgomra, mielõtt még elkések. Elõ kell készítenem a reggelit, de elkapja  a karom.

- Mondtam már, hogy nem vicc! Tényleg bármit megteszek, csak azt az esküvõt kerüljem el! – hátrafordulok és lenézek könyörgõ tekintetére. Túl õszinte és kétségbeesett az arca… Tényleg kapnék a sorstól egy ekkora lehetõséget? El sem merem hinni. Gonoszkásan felfelé görbül a szám széle.

- Úrfi… az ilyenekkel jobb vigyázni. – hajolok le hozzá susogva. Már olyan közel vagyok hozzá, hogy meg is tudnám csókolni a mézédes kis ajkakat.

- M…mégis… miért? – vörösödik el enyhén és próbálna elhúzódni, de már én fogom az õ karját, de én egyre csak közelebb araszolok arcommal az övéhez. Ajkaink már csak pár mili választja el.

- Azért Shiinno úrfi, mert meleg vagyok. – vigyorgok.

- Jó persze, de… - kezdi el az automatikus választ, de miután felfogta, hogy mit mondok, elakad és néz rám egy darabig, majd minden egyes másodpercét kiélvezem annak, ahogy a szemei kitágulnak, száját elnyitja majd becsukja, halványan elpirul és csak utána robban a bomba.

- HOGY MIIIIIIII??????!!!!!!! – akad ki, dõl hátra, kezdi el rángatni a karom. – Eressz már el! –óhajának kötelességtudón eleget teszek. – Ez most komoly? Ez nem jó tréfa!Én komolyan gondoltam amit mondtam! Mégis mi? Mióta? Meg… és azt, hogy… – hebeg össze-vissza.

- Kérem, nyugodjon meg. Semmi ok a pánikra. – próbálok diplomatikus maradni, de ez igencsak nehéz, amikor úgy néznek rám, mint valami földönkívülire. Lazán bevághatnám azt a szöveget, hogy békével jöttem… - Én ugyanaz az ember maradok, aki eddig is voltam, csupán azért közöltem ezt az információt, hogy majd ne lepõdjön meg néhány… hogy is mondjam… szokatlan reakciómon. – szépen és túlontúl enyhén fogalmazva. Remélem nem gondol bele jobban, hogy ez mit is jelent majd rá nézve. Félek, hogy a kis nyuszi akkor elszaladna. – De, ha tényleg nem akarja azt az esküvõt és nincs más megoldása – amit ajánlok, hogy ne legyen – akkor szívesen eljátszom a párját. – hajolok meg enyhén. – Megtiszteltetés, hogy engem választott. – egy ideig várok, de csak pislog, mint hal a szatyorban, de legalább már nem kapálózik, és nem ordít.

- Mi a terve? – kérdem végül, hogy megtörjem a csendet. Erre, mintha felébredne és felragyog az arca.

- Akkor tényleg benne vagy? Izé… ö… csak eljátszanunk kell, nem kell komolyan venni…- kezd el újra hadonászni, de csak kicsit, majd elgondolkodik egy pillanatra és folytatja. – Nos… elõször is be kéne jelenteni, hogy mi szerelmesek vagyunk. – eddig tetszik- Aztán meg be is kéne bizonyítani, hogy nem hazudok.

- Ezt, hogy gondolta? – teszem fel a kérdést, mert nekem aztán vannak ötleteim a konyhapulttól kezdve a lépcsõig minden, de… ezeket jobb lesz, ha meg sem említem.

- Mondjuk kézen fogva sétálunk, néha megölelsz, meg ilyenek. Mintha tudnánk, hogy a szüleim nincsenek ott, de ugye direkt provokálunk. – megölelni… kézen fogni… ezzel akar bizonyítani a szülei elõtt? Ez több, mint fájdalmas… Ennek senki sem fog bedõlni, de majd én gondoskodom róla, hogy mindent elhiggyenek, de még mennyire, hogy el fogják hinni. – mosolygok magamban, amit az úrfi is rögtön kiszúr.

- Beléd meg mi ütött hirtelen?

- Semmi, semmi, csak elképzeltem, hogy milyen szép és szórakoztató botrány lesz ebbõl.

- Pontosan! – csillannak fel az õ szemei is. – Nem fognak engem senkihez sem hozzáadni! Szóval innentõl kezdve parancsba adom, hogy másképp viselkedj velem, mint ahogy szoktál. Ha… ha érted, hogy mire gondolok. – teszi hozzá esetlenül enyhe pírral. De még mennyire, hogy értem!

- Igenis uram. – dõlök meg kicsit. – Most viszont öltözzön, mert hamarosan reggelihez találok. – tájékoztatom és már megyek is, közben elõre örülök magamban a számomra kedvezõ fejleményeknek.  

Ideges vagyok, felháborodott, mérges és még ezekhez hasonló érzelmek kavarognak bennem. Eme állapot pedig a kedves családomnak köszönhetõ. Szeretem õket és azzal nincs is bajom, hogy apámat én fogom követni majd a cégbe, mert érdekel és már most is dolgozok ott, vagyis inkább tanulok, de az hogy bejelentették, hogy házasodjak meg 18 éves koromban az általuk kijelölt csajjal, na az már sok. Engem nem érdekel, hogy a nagyszüleim és õk is így házasodtak, és boldogak, én akkor se fogok. Eltelt 3 hónapba rengeteg vitám volt szüleimmel, vagyis inkább apámmal, mert még talán anyámra tudnék hatni, de apámé ebben az esetben a végsõ szó. Üvöltöttem, könyörögtem, próbáltam szépen és csúnyán, de semmi és már csak egy hónapom van a szülinapomig. Találkoztam már a csajjal, de leginkább õ beszélt és hiába szép meg aranyos engem akkor se izgat. Nem is volt még kapcsolatom, még csak nem is csókolóztam a többirõl nem is beszélve, erre most hírtelenjébe házasodjak meg. Ez még viccnek is rossz. Nagyon sokat tanakodtam, hogy mégis mit csináljak, de ma eszembe jutott egy ötlet, ami igen meredek, de ez a utolsó esélyem és ha ez se válik be, akkor megszököm és nevet meg külsõt változtatok, még az is jobb, mint ez a kényszer házasság.

- Jó reggelt Úrfi. – lép be a kopogás után a komornám. Mindig megszokta várni, hogy engedélyt adjak, de ez alól a reggelek mások, mert nagyon rossz kellõ vagyok és legtöbbször szó szerint ki kell rángatni az ágyból, de a mai nap más, szinte nem is aludtam, hiszen folyton zakatolt az agyam az ötletem miatt.

- Jó reggelt Kaneko. – mosolygok rá, mire döbbenten nézz.

- Maga fent már? Jól van? – kérdezi aggódva, mire kap egy durcás pillantást.

- Jól vagyok, attól még, hogy fent vagyok, nem egyenlõ azzal, hogy beteg vagyok. – közlöm vele. Elmosolyodik, majd odalépve megborzolja a hajam.

- Ne haragudjon, de nagyon ritkán van, hogy magától fent van. – mosolyog, majd én is elmosolyodom.

- Oké ez tényleg így van és az igazság szerint nem is aludtam sokat, mert folyton zakatolt az agyam és beszélni is akarok veled, szóval kérlek ülj le ide mellém. – bújok ki a paplan alol, majd az ágy szélére ülök és megpaskolom magam mellett.

- Kíváncsi tett. – odajön, majd leül az ágyamra és rám pillant. – Hallgatom.

- Tudod, hogy mennyire nem akarom ezt a házasságot és minden áron el akarom kerülni. – mondom komolyan, majd picit elhallgatok, õ pedig csak türelmesen vár. – Szóval ki találtam valamit és segítened kell, mert nélküled nem tudom végrehajtani. – ismét elhallgatok, majd kibököm az ötletem. – Azt mondom a családomnak, hogy meleg vagyok és te vagy a párom. – közlöm vele igen komolyan és elszántan, de azért el is pirulok, mert lássuk be ez igen csak hajmeresztõ ötlet és nem tudom, hogy használni fog e, de meg kell próbálnom, és ha csak idõt nyerek vele, nekem már az is elég.

Nem mond semmit, csak döbbenten nézz, majd végül kitör belõle a nevetés.

- Majdnem bedõltem magának. – nevet, de csak õ.

- Elég legyen Kaneko. Nem viccelek, minden szavam komolyan gondoltam. Segítened kell és mindig azt mondod, hogy fontos vagyok neked és azt akarod, hogy boldog legyek. Tudom, hogy ez nagyon nagy kérés és igen csak botrányos, de kérlek, segíts nekem. – nézzek rá könyörgõen és megszorítom a kezét. – Ez nem parancs, hanem egy nagyon nagy segítségkérés. Kérlek, tedd meg nekem, én bármit megteszek cserébe. – mondom halálosan komolyan.